Álmokkal merülve életbe – Tame Impala: Lonerism
2012. november 10. írta: Felix.Krull

Álmokkal merülve életbe – Tame Impala: Lonerism

tame_impala.jpg

Nemrég jelent meg az ősz legjobb albuma, a Tame Impalától a Lonerism. Az októberben harmadik lemezével előálló ausztrál zenekar első ránézésre nem több egy jól összerakott csapatnál, akiket pár szám erejéig megihletett a Cream vagy a Pink Floyd. Ez önmagában is dicséretes vállalkozás lehet, de mégis: miért kapja fel erre a fejét a rockszakma 2012-ben? A válasz kettős: a gép és az ember. Kevin Parker zenekara nem egyszerűen leporolja a progrock legnagyobbjainak teljesítményét, hanem újra is értelmezi azt. A Tame Impala zenei eszköztára ugyanis nem csak négy évtizeddel, hanem négy héttel ezelőtt is maximálisan naprakésznek számított  számítógépek, effektek és hagyományos hangszerek szokatlan egyvelege hozza a piszkos, karcos és mégis magával ragadó pszichedéliát.

A Lonerism végig olyan, mintha egy dobozból szólna  a fülbemászó dallamok hatására viszont percek alatt mi is a dobozban találhatjuk magunkat. Az érzést a csodás dallamkészleten túl Parker hangja is garantálja – az énekes-szövegíró orgánumára a Pitchfork egyik kritikusa csak a következőképp hivatkozott: „mintha John Lennon hangját kivágták volna az A Day in the Life-ból, belerakták volna egy edénybe, majd megtanították volna új dalok eléneklésére”. Olyan. Az album hallgatása közben mintha fejest ugranánk az életbe, aztán el is merülnénk benne. Vidám és magányos, boldog és rezignált érzések egészen furcsa csokra kerül velünk szembe, az összkép viszont mindig színes és dinamikus. Hallgatjuk a zenét és süt a nap. Vagy magunk elé képzeljük a napot. Vagy valami hasonlót. Kevin Parker világában a boldogság sohasem teljes, viszont a legrosszabb érzés sem temet maga alá. Ennyi szerrel persze könnyű – és ingatag – minden.

A lemez legerősebb száma talán a Feels Like We Only Go Backward, ami egy csomagban hozza az említett érzéskészletet. Egyszerre lendületes és beletörődő, egy helyben toporgó, panaszkodó és törekvő. Lenyűgöző a hangzás.

A Lonerism első két kislemeze, az Elephant és az Apocalypse Dreams is külön szót érdemel – ezeknél ugyan találhatunk jobbat is a lemezen, viszont sláger- és tánckompatibilis ritmusfelépítésük nélkül semmiképp sem lenne ennyire hibátlan az összkép. Az álomszerű utazást a két szám erejéig felületesebben, viszont ütősebben folytathatjuk – Jay Watson, a banda dobosa pont ebben a két számban törte meg Parker szellemi hegemóniáját, segítve neki a dal megírásában.

A lemez másik véglete, az érzékelés teljes káosza egyértelműen a Lonerism vége felé érkezik el: az egyperces She Just Won’t Believe Me tökéletesen vezeti fel a Nothing That Has Happened So Far Has Been Anything We Could Control című lezárást, amely nem a Lonerism legjobbja, de bizonyos szempontból mégis ez a csúcspont. A Lonerism álomképeket mutat, mégis az életet érezhetjük benne. Hallgasd alább.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr334897481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.11.10. 13:26:44

egy nagyon beállt John Lennon találkozása a széttépett Syd Barrett-féle Pink Floyddal 1968-ban egy szivárványszínű boncasztalon.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 14:25:15

Mielőtt a (túl) hosszúra sikeredett posztot elolvastam volna, belehallgattam az ominózus lemezbe. Akkor azt gondoltam, a szerző nyilván hallássérült. Most elolvastam a posztot, és úgy vélem, a szerzőnek a hallássérültsége lenne a legkisebb problémája.
Ez a kontrollálatlan, ritmikátlan kakofónia nem egyszerűen rossznak tűnik, de tényleg rossz is. Tegyük hozzá, még soha életemben nem voltam betépve, így elmém rejtett képességeit e tekintetben nem ismerem. Nem úgy a szerző!
A Pink Floyd felemlítése, mint a genetikus eredetért felelős fél, hát hogy is mondjam, sületlenség. A PF a büdös életben nem csinált ilyen borzalmat. Frank Zappa-nak voltak próbálkozásai, vagy említhetnénk az Art Of Noise-t, azonban e kettő is saját stílust teremtett, amely aztán értelmezhetővé tette munkájukat. Ezzel szemben a Tame, helyenként azzal az Eric Wooflson epigon énekesével inkább siralmas, mint nevetséges. Hogy ezek letaroltak valami piacot? Meg, hogy 40 éve is és most is nagyon hallgathatóak? Inkább hagyjuk!

Pentastar 2012.11.10. 18:12:55

@Shyad-Khourongai:

Azért ne légy mán olyan dühös. Csak nem ment át, hogy miért jó. Kínos ezen fennhéjázva hőbörögni.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 18:43:58

@Pentastar: A projektálása, az kínos. Maga miből gondolja, hogy egy zenei gagyi felmagasztalása feldühít? Sokkal inkább indít epés megjegyzésekre.

Alfőmérnök 2012.11.10. 18:55:37

@Shyad-Khourongai: A korai PF-re (The Piper at the Gates of Dawn) valóban nyomaiban emlékeztet ez a fos.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 19:12:07

@Alfőmérnök: Ebben van valami. A Floyd kezdeti kiforratlan zenei világát viszont még senki nem magasztalta az egekig. Bizony ott is elkélt egy olyan hangmérnök, mint Alan Parsons. Ez a korai Pink Floyd ihlette meg az Edgar Froese fémjelezte Tangerine Dream formációt, és született meg az elektronikus meditáció (electronic meditation) stílusa és az ambient. Ismerjük tehát az evolúcióját ennek a progresszivitásnak, és annak semmiképpen sem a Tame Impala a kiteljesedése. Másolatokat meg nem veszünk.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 21:04:19

@Shyad-Khourongai: "A Floyd kezdeti kiforratlan zenei világát viszont még senki nem magasztalta az egekig.."

Személy szerint kb. 20 olyan embert ismerek, akik az egekig magasztalták. A Piper of..-nak a 30 éves bakelit (indiai!) kiadását 25 000 forintért adtam el pár éve :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 21:24:23

@gloire: Ez a kis zenekar pedig kifejezetten ezt a világot nyúlja. Retro. Erőltetetten retro hangszereken és ruhákban, az eredeti '60-as évekbeli énekhangzást kikeverve stb.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 21:30:16

@gloire: A lényeg az lett volna mondandómban, hogy valaminek az őseredetije, a maga kiforratlanságával együtt, egészen más, mint félévszázad múlva lenyúlni és újdonságként adni el. A PF annak idején forradalmi volt, stílusokat teremtett, adott alapot a zenéjével.
Gondoljon csak bele, hol van egy 37-es Delage Coupé de Ville technikailag, formailag és úgy általában egy S Classe Mercedeshez, mégis előbbi árából vehetnénk néhányat utóbbiból.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 21:43:30

@Shyad-Khourongai: "A Pink Floyd felemlítése, mint a genetikus eredetért felelős fél, hát hogy is mondjam, sületlenség."

Tekintve, hogy riffeket és refréndallamokat szinte egy az egyben nyúltak tőlük, nem egészen sületlenség. Még egy kicsi Bors őrmester is van benne. Hogy utánzat abban egyetértünk. Viszont a "kontrollálatlan, ritmikátlan kakofónia" sem állja meg a helyét. Négy számukba hallgattam bele, mindegyik egyszerű 4/4, és kifejezetten klasszikus (a koppintott elődök miatt ez adott) dallamvezetésű pop zene.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 21:51:53

@gloire: Maga is mondja, nyúlás, utánzás. Az utánzás nem ihletettség. Vagyis nem olyan, mintha Pink Floyd apuka csinált volna egy kis Pink Floyd gyereket, hanem olyan, hogy ismeretlen hülye gyerek olyan farmert vesz fel, mint Pink Floyd apuka, és ettől Pink Floyd apukának érzi magát.

Nekem továbbra is ritmikátlan, a dallamok sértik a fülemet, de nem vagyok zenész, így szakmai érvekkel nem szolgálhatok.

Bell & Sebastian 2012.11.10. 22:07:51

Nincsenek még megzsidulva teljesen, az lehet a baj itten. A korai Floyd csak ínyenceknek való, nagy képzelőerővel megverteknek.

Olyan filmzene, ami szinte bármi alá jó. Fehérzaj, a dzsóker a pakliban. Nyalják meg a Syd baretját, kóklerek.

Bell & Sebastian 2012.11.10. 22:12:43

@gloire: Pontos jellemzés. Nem véletlen, gondolom. Ilyen kritikátlanságra, mint poszt szerzője, csak egy újszülött képes. Inkább egyen még gombócot az ilyen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 22:24:22

@Shyad-Khourongai: "...első ránézésre nem több egy jól összerakott csapatnál, akiket pár szám erejéig megihletett a Cream vagy a Pink Floyd..."

Ezt írja a poszt. Azon lehet vitatkozni, hogy a "megihletés" az más szóval nyúlás-e, de minek?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.10. 22:37:49

@gloire: Leginkább abban nem vagyok biztos, hogy ez a zenekar megérdemelt-e egy posztot.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 23:15:03

@Shyad-Khourongai: Egy ideje most ezt hallgatom. Déjà vu? Nosztalgia? Nem tudom, de tulajdonképpen, ha valakik ennyire bevállalják, hogy "meg lettek ihletve", és csinálnak egy zenekart erre a stílusra, miért baj? Így rendesen meghallgatva (jó cuccon) azt mondom, végül is nem is annyira szar.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.11. 00:19:58

Jelentem szeretettel, ez a Tampe Impala vagy micsoda, ez ez vödör f*s, se több, se kevesebb.:-[

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.11.11. 01:20:44

@gloire: Maga még nem volt visszatérve, amikor a Kínai demokráciából belinkeltem a Madagaszkárt. Vén hűje, inkább ilyesmivel terhelje a nyúlagyát! :)))

www.youtube.com/watch?v=KiAiI6gis64

Bell & Sebastian 2012.11.11. 02:20:16

@gloire: Csak a maga kedvéért felcsatoltam a perifériámat, hogy megnézzem, mim van.

Az angolszászok mellett alaposan elszaporodtak az északiak, feltűnően sok a finn. Nézzük hát az összesített lemezeladásokat!

en.wikipedia.org/wiki/List_of_best-selling_music_artists_in_Finland

Egy Eppu Normaali

www.youtube.com/watch?v=d0zFJ71hGH4&feature=related

-nevű csóka vezet, a Nightwish csak harmadik, Madonna és ABBA 11.-12., Metallica 18., Queen 42., Roxette 57., a Guns 64., a COD (az általam legjobbnak tartott) csak a 70.!

Az igazi, nyálukon csúszó takonypolcok (Bad Boys Blue) a századik hely körül tanyáznak.

Szóval, a toplista kétharmada nagymama lekvárja és finnül ugranak. Ehhez képest mi, magyarok, vagy Betyárlacit, vagy übercool, nevesincs plagizátorokat szopunk.

Elferdült ízlésű népség a magyar, még a szarból is a penetránsabbat igényli. Elvégre nincs megalkuvás, ezért vannak ugye az elveink.

Christy Moore - Ride On
www.youtube.com/watch?v=M1242lRftZY

Bell & Sebastian 2012.11.11. 02:59:46

Na tessék, csak tudok mutatni olyat, amit kevesen ismernek, a Zabriskie Point filmzenéje a Pink Floydtól:

www.youtube.com/watch?v=-dJ5erfkrB4

Ezt lehet kikapni, nem a náthát. 1970 -es lemez, az utolsó a Vidéki dal, abban már benne van a Dark Side..., a Wish You... és az Animals, amivel vége is. A koncepciós Fal már olyan hogy is mondják, a többi, rákövetkező lemez csak permutálja az előzményeket.

Ugyanebben az évben (1970) jelent meg Syd első. önálló albuma, a The Madcap Laughs:

www.youtube.com/watch?v=1TCL2PXEMIE

El lehet dönteni, együtt vagy külön-külön értek-e többet.

Mindenesetre a Wish You Were Here róla szól, még 1975 -ben is vonyítottak utána.

Pentastar 2012.11.11. 14:38:16

@Shyad-Khourongai:
Nyúlás vagy utánzás... erősen konnotált így a dolog.
Persze nyilván sok-sok dolog volt hatással a srácokra (és nem csak a Pink Floyd). A pszichedikus rock köthető egy bizonyos korszakhoz, oké, ezt a nyomvonalat követni nem hinném, hogy olyan sátáni dolog lenne.
Nekem például ez a hangzás baromira bejön. Gitározom, én is fuzz pedált használok meg hasonlók, mert imádom a hangját, nem azért mert mániákusan másolom, koppintom, nyúlom a Hendrixet, Creamet és a többieket.
Ilyen tradíció-kreativitás feszültséget érzek itt a dologban. Ki hogy érzi. Szerintem egészséges balansz van Impaláéknál.
Az Innerspeaker lemez amúgy nekem jobban bejött.
süti beállítások módosítása