A magyar sportolók a 2012-es olimpián és paralimpián sokkal eredményesebben szerepeltek, mint Pekingben. A pozitív közösségi élményre és nemzeti büszkeségre éhes közvélemény egyetértésével a magyar állam pénzjutalommal honorálta a sportolók eredményeit. A paralimpiai érmesek vagy helyezettek viszont a 2008-as olimpiával szemben nem kapják meg az olimpián érmet szerzett, vagy helyezést elért sportolók teljes pénzjutalmát. A különbség milliókban mérhető. Totális érzéketlenség ez? Vagy ennél azért árnyaltabb a kép?
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke nyilatkozata szerint ők a differenciált díjazást támogatják, és a fennmaradó pénzből egy négyéves olimpiai ciklust felölelő ösztöndíj rendszer létrehozására tettek javaslatot a MOB-nak. A MOB ennek szellemében tett ajánlást a kormánynak, amely a végső döntést ez alapján hozta meg. Gömöri még egy dolgot kért: az egyszeri jutalom legyen nagyobb, mint a pekingi viadal után. A kormány döntése ezt teljesítette is.
A paralimpikonok felkészüléséhez nehezebb előteremteni az anyagi és egyéb feltételeket, mint egy rivaldafényben álló olimpikonnak. Az utóbbi években személyenként havi néhány ezer forint jutott a felkészülésükre. Magyarország éppen ezért alakítja át paralimpiai támogatás rendszerét. A felkészülést segítő ösztöndíjrendszer hosszabb távra megoldást nyújtó módszer az élsportolóknak, ez tehát mindenképpen előrelépés. A gond az, hogy ehhez a fedezetet a jutalmak közötti különbség adja.
A jutalmazási rendszert felváltó támogatási rendszerre való átállás hátrányosan érinthet versenyzőket, főleg azokat, akik befejezik sportolói karrierjüket. Rossz üzenete van a hendikepes jutalmazásnak. Lehetne egy olyan kurzus nagyvonalú, amelynek fontos az élsport, a tömegsport. Változtatni a rendszeren nem visszamenőleg, hanem felmenő rendszerben kell, főleg ha olyan társadalmi csoport sikerembereiről van szó, mint a testi vagy értelmi akadályozottsággal élőké.
Érdemes megnézni persze a nemzetközi helyzetet is. Az olimpiai érmesek díjazásához hasonlóan nincs két egyforma megoldás, bár az egyértelmű, hogy a paralimpiai mozgalom egyre nagyobb befolyást és nyilvánosságot szerez a világban. Indiában a napokban közölték, hogy azonos pénz jár minden olimpikonnak és paralimpikonnak. Romániában Novák Károly Eduárd kerékpáros győzelme után döntöttek az azonos díjazás bevezetéséről. Novák Románia első paralimpiai bajnoka, és a román zászlót is ő vitte a megnyitó ünnepségen. Ez még Victor Pontát is meghatotta, aki személyesen tett ígéretet, hogy az eredeti helyett azonos díjazás jár Nováknak és társainak. Szingapúr magas állami díjazást, de csak az olimpiai bajnokoknak járó összeg töredékét nyújtja. Cserébe emelték a helyi paralimpiai szövetség büdzséjét, és össznemzeti támogatásra hívták a magánszektort. Dél-Afrikában a közvélemény nyomására az eredeti jutalmat megtöbbszörözve ugyanannyit fizetnek mindkét játék érmeseinek. Nigéria egy érmet sem nyert az olimpián, sikeres paralimpikonjait viszont busásan jutalmazta. Az Egyesült Királyságban már ismert: biztos, hogy lesz paralimpikon is, aki nemesi címet kap a királynőtől.
A társadalmi szolidaritás szemszögéből akkor is rossz üzenet az eltérő összegű állami jutalom, ha a kiszámíthatóság és egyenletesség érdekében a Magyar Paralimpiai Bizottság kéri így. Volt szakmai egyeztetés, van jó irányba mutató koncepció is, csak egy apró gesztus hiányzott a teljes sikerhez. A többség felelőssége ebben az esetben könnyen felismerhető, és nem nehéz elképzelni azt sem, hogy a hétköznapok forráshiánya motiválta a MPB elnökének javaslatát. A mindennapok munkájának biztosítása nem mehet a győztes versenynapok díjazásának rovására. Néhány tízmilliós kompromisszumok méltatlanok egy sportnemzethez, főleg egy ilyen horderejű és jelképes ügyben.
És ha még nem kapta volna meg, aranyérmes életjáradékot Tauber Zoltánnak! Magyarország első paralimpiai bajnokának élettörténete, sorsa és teljesítménye is példa lehet minden magyar számára. Nem kérünk a kettős mércéből, a sportban sem.
