Polgári Magyarország 2012
2012. szeptember 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Polgári Magyarország 2012

szeko_jozsef.jpg

Vastag bőrű polgármesterről hozott le videót a Vastagbőr: a mohácsi Szekó József láthatóan nem retten meg a kényelmetlen kérdésektől, épp ellenkezőleg. Szekó '98 óta Mohács polgármestere, emellett 2010-től parlamenti képviselőként is erősíti a NER-t – s eközben felesége az önkormányzat városfejlesztési osztályának helyettes vezetője; de Mohács Leslie Knope-ja emellett a fejlesztési csoport vezetője, sőt, pár éve már a mohácsi hőszolgáltatót is ő vezeti. Sztahanovista házaspár, na.


Szekó József egy tavaszi videófelvétel alapján nem illetődik meg az ellenzéki városatya nepotizmusra vonatkozó kérdéseitől, sőt, rögtön ellentámadásba lendül: megvonja a szót, majd rendbírsággal sújtja az akadékoskodni merészelő ellenzéki képviselőt, végül – miután kikérte magának annak személyeskedését – frappáns személyeskedéssel végzi a rövidre zárt vitát. Egyébként úgy tűnik, Mohács nem csak 1526-ban volt kemény hely: a városi politikát köpködések, verekedések színesítik.

Szekók persze mindig is voltak, amióta csak létezik a magyar glóbusz, de vajon miért van az, hogy 14 évvel a van más választás ígérete után rendre az Állatfarm utolsó jelenete ugrik be az ilyen sztorik hallatán, ilyen figurák láttán?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr934759292

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polgári Magyarország 2012 2012.09.07. 22:39:08

Miért van az, hogy 14 évvel a „van más választás” ígérete után rendre az Állatfarm utolsó jelenete ugrik be?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.09.06. 15:49:24

Vigasztaljon, hogy a csinovnyikok az ország 99%-án ugyanígy viselkednek, jobbról-balról egyaránt...

Mondjuk Szekó különösen gusztustalan, de hát Istenem, a mohácsiak őt akarták/akarják. :) Persze ez nem Szekót, hanem az őt megválasztó polgárokat minősíti.

thetriggerhappy 2012.09.06. 15:52:49

lenne ám kérdésem, megjegyzésem, de úgysem méltatsz válaszra, gellért, úgyhogy örülök, hogy legalább a szót nem vonod meg.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.09.06. 16:02:43

@immortalis: Nem feltetlenul csak a polgarokat minositi. Nekem nem sok ismerosom van, aki egyaltalan dolgozna allami cegnek. Kicsit szemlesutve illik bevallani, hogy az APEHnek fejlesztek, vagy a Gazdasagi miniszteriumban vagyok eloado (az meg mi a fasz amugy?).
Egy-ket tanar, aki tobb penzt latott palyazatelbiralasban. (ahol meg ertekezletnek hivjak a meetinget- amin megintcsak illik egy jot mosolyogni)

Az allami szferat korullengi az amatorseg a korrupcio buze, igy normalis ember igyekszik ezt minel messzebb elkerulni. Nyilvan vannak paran, akik szeretnekbejarni a KIMbe vagya kulugybe, de en biztos nem tennem kitoro lelkesedessel. Ehhez kepest mondjuk a mohacsi onkormanyzat meg egy szinttel aljasabb helynek tunik.

Van egy lelkes ismerosom, aki mindig azzal baszlat, hogy nekunk kell tenni a megtisztulasert, meg a kozos joert. De annyit nem tudunk beletenni, amennyit kene, igy bekesen eleldegelunk emellett, ha meg nyugalmat akarunk elmegyunk kulfoldre.

Knut 2012.09.06. 16:07:18

Gyur-csány taka-rodj!!
ja, ja nem...
Két-har-mad! Két-har-mad!

Bell & Sebastian 2012.09.06. 16:25:15

Azt írja az alapító okirat, hogy 2013 lakást és 32 közületet lát el távhővel a Kft., de a szakmai irányítást nem az ügyvezető végzi.

Ha mondjuk én vagyok a polgármester, két esetben tenném oda a feleségemet, ha azt szeretném, hogy ne lopjanak, vagy ha azt, hogy húzzon haza mindent, amit csak lehet.

Mivel mindkettőre láttam már példát és a mai napig nem tisztázott, összeférhetetlenség fennforgásának tényállása valósul-e megfele, a thököm tudja, mi ez hivatalosan?

Ám sejtem.

Célkereszt 2012.09.06. 16:37:58

Hogyan reinkarnálódott Biszku Béla, amikor még sem halt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.06. 16:44:03

@rajcsányi.gellért (ergé): Nekünk Mohács, de Mohácsnak Szekó... tudnak valamit.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.09.06. 16:46:05

Hogy a halálba lehet valakinek ennyire tökéletes pártitkárelvtárs fele?
Ezeket gyártják valahol, vagy plasztikázzák?

@Célkereszt: Hiba a mátrixban, én is azt néztem kire hasonlít annyira az ipse.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.06. 16:48:59

@TaTa86.: A végzett tevékenység következtében kialakul, mint szabó hátán a púp.

áhhh, úgyis mindegy 2012.09.06. 17:00:37

hát, kedves ergé, lassan magírhatod "Búcsú a Fidesztől" című publidat, amúgy tégéemesen...

Célkereszt 2012.09.06. 17:02:53

@Counter: Így megvágva a felvétel egyből leadható egy nosztalgia kabaréban, mint Illetékes elvtárs.

cutcopy 2012.09.06. 17:08:07

MúzeumCafé, Heti Válasz, Mandiner..
Álláshalmozó álláshalmozónak farkasa..)

csárli hárper 2012.09.06. 17:43:13

polgári-népnemzeti-keresztény elvtársúr...

2012.09.06. 17:44:19

ebben az egészben az az iszonyatos, hogy több videót megnézve kiderül, hogy a fő ellenfele, ez a Polgár Károly is irtóztatóan buta ember.

Hihetetlen, hogy ez a választék.

dr kíváncsivagyok 2012.09.06. 17:50:09

Ha ez után a videó után nem zavarják el a picsába mohácsiak ezt a kedves házaspárt, ...akkor megérdemlik és ugyanolyan a jellemük , mint a polg.mest.- nek és b. nejének...

profilo 2012.09.06. 17:58:44

@dr kíváncsivagyok:

Gondolom 98 óta,amióta polgármester,volt alkalmuk megismerni empatikus választottjukat.
Ha a testületi üléseket a helyi televízió közvetíti(ha van ilyen),akkor nem csodálom,hogy kell nekik.
Ez jobb mint egy kabaré,százszor jobb,mint egy "maunika só"...
Kell a cirkusz az embereknek.

profilo 2012.09.06. 18:00:59

@gwr:

Zsák meg a foltja.
Ezeket nézve szerintem Darwin evolúcióelmélete nem eléggé megalapozott.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.09.06. 18:14:13

@rajcsányi.gellért (ergé): az én kisvárosom is Törököt fogott... A régi pm is Török, az új is Török.

becike4 2012.09.06. 18:18:38

Bazzeg,ha levenné a szemüveget,pont úgy nézne ki,mint Rákosi.

flippant 2012.09.06. 18:20:50

Ez kellett a fülkéseknek. Ez kellett a nyuggereknek. Kapjátok hát a radikális nyugdíjcsökkentést, pupákok!

Mailer Daemon 2012.09.06. 18:34:33

...ha csak egy ilyen lenne...

csak egy néző 2012.09.06. 19:01:15

Ez a barom szemüvegben Biszku,szemüveg nélkül Rákosi.Hihetelen,hogy nincs a városban egy tökös magyar legény,aki kiverné ebből a baromarcúból a szuszt

kulup 2012.09.06. 19:09:09

@profilo: Van helyi tévé Mohácson. Majdnem eltaláltad, a mohácsiak Muppet show-nak hívják az önkormányzati üléseket.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.06. 20:31:24

Nem fura ez az írás itt a Mandineren?
Amúgy.
És hány ilyen van még és mennyi pénzt nyúlnak le?
Mennyi élősködő van ebben a szerencsétlen országban?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.06. 20:37:32

a kép alapján azt hittem biszkuról lesz szó, arról hogy a polgári kormány hogyan védi a gyilkos nagybácsit.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.06. 20:48:20

veni vidi vicsi, fideszország megszületett Gellért.

ha bárkinek még van bármi kétsége afelől, hogy az mszp lényegében különbözik a fidesztől, hát az se tényező a közéleti világról alkotott képünk alakításába

@csak egy néző: www.origo.hu/itthon/20110429-verekedes-a-mohacsi-kepviselotestuleti-ulesen.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.06. 20:49:55

@pancho_sanza: ahol meg ertekezletnek hivjak a meetinget- amin megintcsak illik egy jot mosolyogni"

mi vagy te? egy állat?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.06. 20:53:07

@gwr: miért buta ez a polgár károly? mit csinál?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.06. 20:58:07

A MAGYÁR NÉPKÖZTARSASAAG DEMOKRATIKUS RENDJÉT AZ ELLENFORRADALMAAROK VESZÉLYEZTETIK!

www.youtube.com/watch?v=M2Jb6Ij4-04

jan 2012.09.06. 21:02:31

Ezt a korlatolt, pokhendi seggfejt. De nem baj, legkozelebb is meg lesz valasztva, ahogy a valamennyivel (nem sokkal) intelligensebb, de ugyanilyen pokhendi nagypalyas baratai, Orban, Lazar es a tobbiek.

A legnagyobb a videon persze azok az onkormanyzati kepviselok, akik megszavazzak a rendbirsagot, es tovabb eltetik ezt a kiskiralyt.

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 21:10:19

Hát nahát!
Hogy mik vannak!

Alig akarom elhinni ...

nem várt fordulat 2012.09.06. 22:12:55

a imf-re még gyúrnotok kell :) gyorsan reagáltok. pedig én nem szoktam trollkodni.

samtelen 2012.09.06. 23:26:06

...és ha belegondolunk, hogy Mohácshoz egész közel, Dunaszekcsőn egykoron egy Pazaurek Dezső volt a polgármester... (tamagocsitemető, Rizikó Tours és a többi)

vizipipa 2012.09.07. 00:34:48

Tavaly ilyenkor még azt gondoltam: a kormány azért sietteti az alkotmányt és a kétharmados (sarkalatos) törvényeket, mert számít rá, hogy egyéb "nemes és erkölcsös" ügyei kapcsán elfogy a 2/3-os többsége és akkor a lőttek a továbbiaknak.
Nos ennek nyoma sincs. Pedig elég lenne, ha 5 ember - a kormányfrakció kevesebb mint 2%-a! - azt mondaná: köszönöm, ebből elég volt.

Szomorúan veszem tudomásul: még ennyi sincs!

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 06:13:18

@tesz-vesz: "a kép alapján azt hittem biszkuról lesz szó, arról hogy a polgári kormány hogyan védi a gyilkos nagybácsit."

Azért valld be, rákosi pajtásra is erősen hajaz ez a kép:))))

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 07:28:12

ÉL-JEN RÁ-KO-SI! ÉL-JE-N A PÁRT! (ütemes taps)

Wolff 2012.09.07. 08:51:05

Egy kicsit biztosan benne van ebben az ifjúkonzervek rugalmassága is, akik elhitték, hogy a Fidesz nem őket akarja átverni, hanem a panelprolikat; akik a szoci szekókat utálták, a jobbosokat viszont hasznos hülyének tartották, sőt talán még össze is kacsintottak néha, hogy ej de ügyesen hozzák ezek a szekók a vidéki szavazatokat; akik egyszerűen lenéztek mindenkit és elhitték, hogy ők viszont zsenik, akik valamiért elfogadták, hogy például a 2008-as népszavazás idején fontosabb beállni a sorba, mint kitartani az elvek mellett; akik 2010-ben lelkesen mentek minisztériumi állásba és azóta hiába nem értek el semmit (a kommunikációs kampányokat talán ne tekintsük eredménynek amíg nem hoznak kézzel fogható változást) ezt nem hogy besimernék, még mindig abban a hitben élnek, hogy ők a jövő elitje. De benne vannak ebben az MH szinvonalú propagandalapoknál elfogadott állások, hiába érthető emberileg, és benne van a gyávaságuk is, hiszen valójában csak annyit kellene mondani, hogy ennyi volt, elég volt, soha többet ez a Fidesz, itt az új jobboldali párt, mozgalom stb. ezt és ezt szeretnénk, Orbán Viktor meg szerkessze maga a honlapját.

Gerolsteiner 2012.09.07. 09:17:04

Sokan felvetik, hogy Mohácsnak miért jó Szekó: talán érdemes megnézni a város honlapját, azon belül is az utóbbi évek zárszámadásait:
www.mohacs.hu/?p=43&menu=1&foid=7
Bár tudom, a számok unalmasak...

OftF 2012.09.07. 09:21:37

@becike4: Na én is pont azt hittem elsőre, hogy Rákosi, néztem is a szemüveget.

Unionist (törölt) 2012.09.07. 09:46:35

@rajcsányi.gellért (ergé):
nekünk balkán kell.

a vidéki önkormányzatokban eddig se ültek túl nagy spílerek, de azért rendszerint mindenhol volt néhány értelmesebb fazon. akik rendszerint a háttérből irányították a városokat. a politikusnak szerezték a pénzszerzést, irányították a kommunikációt (a közkapcsolatokat, pr), és vezették az adminisztrációt.

a "ner" annyiban jelent változást, hogy vannak megyei és járási kormányhivatalnokok (pártapparatcsikok), akiket a pártközpont közvetlen nevez ki. azért, hogy direkt pártirányítás alá vonjanak mindent.

az állam, a megye, a járás és a városok között azonban nem alakul ki értelmes hatalom (forrás, és feladat) megosztás. azért mert a városi páttitkárok (kiskirályok) szembekerülnek a saját elvtársaikkal (ejtőernyősökkel).

pártfőtitkár <-> államjogú főváros első titkára
megyei párttitkár <-> megye jogú városvezető
járási párttitkár <-> járásjogú városvezető

a párton belüli egység megbomlik. a városvezetők egy kisebb része hátrahagyva a saját emberüket a pártközpontba igyekszik. a többiek (akiknek erre nincs módjuk) a rendszerből próbálják a lehető legtöbbet kivenni. tipikusan kinevezik a családtagjaikat. azért, mert szekó elvtárs pontosan tudja, hogy a dolog így nem fog működni. ilyenkor akkor annyit kell markolni, amennyit csak lehet.

a másik probléma, hogy a központosítás miatt a párt vidéki bázisát adó községi, és falusi párttitkároknak nem jut hatalom. a pártmunkások és a parasztok megbonthatatlan egysége felbomlik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.07. 09:49:09

@Gerolsteiner: Megpróbálták izgalmassá tenni őket a fektetett szkenneléssel.

Értékelem a próbálkozást...

Stoney Hill Billy 2012.09.07. 12:59:25

mohácsiként, objektíven, anélkül, hogy Szekót védeném:

A polgi télleg egy diktátor, stílusa nehezen elviselhető, a zsebében van az egész város.
A város az irányítása alatt a lehetőségekhez képest elég sokat fejlődött, és nemhogy hitelből, de jelentős tartalékai vannak az önkormányzatnak.
Az őket támadó 2 figurát (az itt szereplő képviselő, és egy másik szó szerint elmebeteg, akivel a verekedős és köpködős ügyek voltak) még a Jobbik is kizárta a soraiból. Gondoljatok bele, milyen ember lehet az, akit még a jobbik sem tart vállalhatónak.
Az asszony pozíciókba helyezése kompenzáció az egyéb magánéleti dolgokért.
A város gondolkodás nélkül újraválasztja bármikor, egyszerűen azért, mert működnek az önkormányzathoz kapcsolódó dolgok. (bár épkézláb ellenjelölt nem igen szokott lenni)

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 13:30:21

@Stoney Hill Billy:

"Az asszony pozíciókba helyezése kompenzáció az egyéb magánéleti dolgokért."

És ez szerinted nooooormááális???

Félrekúr, az asszony rájön, majd kiengeszteljük egy kis pozícióval?

Összejátszás, nepotizmus jelentenek neked valamit?

Szerinted mi a búbánatos f@szért van benne pl. az FBI szolgálati szabályzatában, hogy ha két ügynök összeházasodik, akkor nem dolgozhatnak azonos szolgálati helyen?

Az meg, hogy az egyik oldalon egy diktatórikus kommancs geci ül, a másik oldalon meg gyakorló elmebetegek, nem von le semmit a hír értékéből, csupán csak bemutatja mekkora szellemi sasmadarak élnek Mohácson.

Pláne a lakosság, amelyik folyton újraválasztja ezt a kommancs tetűt.

Egyébként meg L'oréal.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 13:33:41

@Stoney Hill Billy: "A város gondolkodás nélkül újraválasztja bármikor, egyszerűen azért, mert működnek az önkormányzathoz kapcsolódó dolgok."

Erről meg a József és testvérei című történet jut az eszembe, külön figyelmedbe ajánlva az egy tál lencséről szóló jelenetet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.07. 14:08:45

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: hajaz, ahogy már mondták szemüvegben biszku, nélküle rákosi

@rajcsányi.gellért (ergé): hol van már az a manideneres Ángyán-interjú?
letiltotta a párt? ebből a 30 milliárdból mennyit kaptok?
index.hu/belfold/2012/08/08/titkositottak_a_ludovika_campus_beruhazasat_is/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.07. 14:18:57

@Stoney Hill Billy: Az asszony pozíciókba helyezése kompenzáció az egyéb magánéleti dolgokért."

ez mit jelent?

Steve the Great 2012.09.07. 14:49:05

Ez gyémántkemény :O Éreztem, hogy a videónézés közben megy fel a vérnyomásom....

maskep 2012.09.07. 14:54:22

@rajcsányi.gellért (ergé):

"...vajon miért van az, hogy 14 évvel a van más választás ígérete után rendre az Állatfarm utolsó jelenete ugrik be az ilyen sztorik hallatán, ilyen figurák láttán?"

Pontosan 14 éve hiszik a Fidesz politikusai magukról, hogy - mivel ők eredendően antikommunisták - ők nem tudnak úgy viselkedni, mint az egykori komenisták. És ezt az imidzset sikerült jól beadagolni a társadalomnak is: Még azok is legalább egy pillanatra elhitték, hogy a fiatal demokraták immunisak a komcsiságra, akik ellenük voltak.

A baj igazából nem az, hogy mit hitetnek el a választókkal, rövid távon, és mi derül ki róluk hosszabb tapasztalat alapján, hisz erről szól a politika. A baj az, hogy ők maguk elhiszik magukról, hogy ez a stílus az erő és a találékonyság hatékony keveréke, mely pont a komcsik kiszorítására alkalmas, és még ők is jól járnak vele személyesen, hisz megérdemlik.

Az MSZP-sektől sokszor forog a gyomrom, mind a retorikájuktól, mind a mutyizásuktól, de leginkább az impotencia és az árulás az, ami taszít. De egyvalami biztos: Mivel az "átkosban" alakultak és szocializálódtak, valamint rajtuk is ragadt a kádárizmus bélyege, ők tudják, hogy az ilyen önkényeskedést, de még a látszatát is el kell kerülniük.

Mert mindenki, aki lehetőséget kap önkényeskedésre, az önkényes is lesz - kivéve, ha minden pillanatban tudatában van annak, hogy el kell kerülnie. És ha el is akarja kerülni...

2012.09.07. 15:02:53

újabb cenzúra a "polgári" magyarországon

hvg.hu/itthon/20120907_Cenzura_az_ARCon_nem_tetszett_a_plakat_a_

simicska leszólt

Bell & Sebastian 2012.09.07. 15:15:20

@tesz-vesz: Ha már nem mos-főz-takarít a Nagysád, legalább legyen neki miből szolgálóleányt, kertészt, sofőrt, takarítónőt és szakácsot fogadnia, ámbár az is lehet, hogy mindezek kazánfűtőként, éktolózár kezelőként és mérőóra leolvasóként vannak bejelentve a hőszolgáltatónál.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 16:46:57

@maskep: "Mert mindenki, aki lehetőséget kap önkényeskedésre, az önkényes is lesz - kivéve, ha minden pillanatban tudatában van annak, hogy el kell kerülnie. És ha el is akarja kerülni..."

Ez pontosan így van.

És akkor még egyszer az igazi fideszes bugris zsidó:
www.youtube.com/watch?v=UR1-UjNZc9o

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.07. 17:42:09

@Stoney Hill Billy: Minden politikus annyira jó, amennyire az ellenfelei rákényszerítik?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.07. 17:44:50

@Holger Hartland: Jól hangzik, de ebben az esetben a politikum személyi színvonala szigorúan monoton felfelé haladna.

bz249 2012.09.07. 17:49:05

@Holger Hartland: ez maga a Verseny es Piac kemeny vaslogikaja. Ha egy olcson beszerezheto tahoval sikert lehet elerni, akkor miert menne ra barmelyik Politika Termeket forgalmazo ceg egy dragabb politikusmodell piaci bevezetesere?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.07. 17:56:10

@bz249: Maga szerint is a Piac az Isten, aki elküldte értünk egyszülött fiát, az IMF-et? hartland.blog.hu/2012/09/07/ime_az_imf_titkos_feltetelei

@Counter: Nem, éppen hogy lefelé. Dolgozom egy erről szóló unortodox alternatív közgazdasági elméleten, amelyet a blogomon fogok publikálni, ha meglesz.

maskep 2012.09.07. 18:06:38

@Stoney Hill Billy: "Az asszony pozíciókba helyezése kompenzáció az egyéb magánéleti dolgokért."

Félrekúr, ezért virágcsokor helyett hatalmat ad az asszonynak? Ez olyan tipikus demokrata kegyúriság...

Mohács valóban szép és tehetős, kiváló adottságokkal. Képzeld, milyen jól menne a város, ha nem kompenzációként, hanem rátermettségi alapon kerülnének ki a vezetők!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.07. 18:17:52

@bz249: Van magának fogalma, hogy egy ilyen alacsony bekerülési költségű tahó mennyi negatív externáliát termel a végleges amortizálódásáig?

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.07. 18:30:58

@Counter: Nekem van, de ahogy elnézem, ott annyi szellemi sasmadár van, hogy ezeknek fel se tűnik.

Türkménbasit is szerette népe, amíg meg nem hótt. Ott is el lett intézve annyival, hogy milyen szép aranyszobra van Asgabatban. A többi nem számított.

Élnek, mint legyek a langyos tehénszarban.

L'oréal - mert megérdemlik.

2012.09.07. 19:16:09

off
"Sokkal inkább foglalkoztatásbarát adórendszer kell, az egykulcsos adó a szegényebbek terheit jelentősen megnövelte, ezért az adókulcsukat csökkenteni kellene. A tb-járulék csökkentése és jövedelemhez kötése, bizonyos szektorokban az egyszerűsített üzleti adózás bevezetése sokat segítene. A szektorális adókat felül kellene vizsgálni, az MNB-re kivetett tranzakciós adót el kell törölni."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/07/eubizottsaglevel/

megint hazudott orbán
on

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.08. 07:38:16

@Stoney Hill Billy:

"mohácsiként, objektíven, anélkül, hogy Szekót védeném"

szólj, hogy ki építette a kecódat, olyan építész kéne mindenhová. nem, nem véded, á dehogy, épp csak egy pöttyet fényezed és közben picikét rágalmazod az ellenfeleit.

mi lenne, ha védenéd? abba már bele sem merek gondolni.

ha doktor zerge nem kötötte volna a lelkemre, hogy ilyet nem illik, mert szörnyű nagy bunkóság, még a végén azt írnám, hogy te bébézsuzsikával együtt szoktál koccintósozni.

vizipipa 2012.09.08. 11:27:42

Részeg főkatona miatt tiltották le az italt

index.hu/belfold/2012/09/08/olyan_reszeg_volt_a_vezerkari_fonok_hogy_lemondott/

Ez a cikk arról szól, hogy Fodor Lajost, aki korábban tényleg jó katona volt, beszippantotta a mocsár. Akkorát bukott, hogy részeg vezérkari főnökből nagykövet, majd államtitkár lett.
Oldalfüggetlen káderpolitika napjaink Magyarországában.

ucsacsu 2012.09.08. 18:05:23

Van ennek a vastagnyakú parasztnak,Skoda S-100-sa,műbőrkalapja, reszketőfejű műkutyája a hátsó ablakban, MUNKÁSŐR IGAZOLVÁNYA,mert ha igen akkor pont a fityeszbe való, majd '14-be átül a maszopba.

Csomorkány 2012.09.09. 22:39:24

@mavo: Hát, nem mohácsiként aszondom, két ellenőrizhető állítást mondott @Stoney Hill Billy:

1. A város fejlődött
2. Nem adósodott el, inkább tartalékai vannak

Ha ezek stimmelnek, az simán elég arra, hogy rászavazzak egy polgármesterre, akármekkora baromságokra képes amúgy. Ugyanis minden rossznál van még rosszabb. Nem sok olyan várost ismerek, amire a fönti két pont áll.

Persze ha Mohácsra sem áll, akkor meg Te nyertél, és olvtársunk egyszerű propagandista.

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2012.09.10. 13:11:44

Én inkább vennék kocsit Szekótól, mint Gellérttől... és persze én kérek elnézést...
süti beállítások módosítása