Pussy Riot – A szabad szólás határai
2012. augusztus 21. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Pussy Riot – A szabad szólás határai

pussy_riot.jpg

Micsoda? Rendszerkritikus zsenge lánykákat vet börtönbe Putyin rendszere? – horgadhattak fel sokan nemrégiben, amikor a világ körül elterjedt a Pussy Riot punkbanda akciójának és az azt követő bírósági eljárásnak, majd az ítéletnek a híre. Sokan megrekedtek az első olvasatnál, mint például a szabad szólás nemzetközi védői, közöttük a felhajtást kereső első- és sokadosztályú celebek, de aztán kiderült, a helyzet azért bonyolultabb ennél.

Vannak-e a szabad szólásnak határai, és a Pussy Riot átlépte-e azokat?

pussy cat.jpgMit is kell tudnunk a Pussy Riotról? A punk, performer csajbanda a Vojna (Háború) nevű art-punk kollektívából nőtt ki. A 2006 óta létező Vojna a tüntetésektől kezdve a botrányos performanszokon át a köztulajdon rongálásáig és vandalizmusig mindenbe belement, amivel csak fel tudják hívni magukra a figyelmet. (Linkekre kattintás csak erős idegzetűeknek! Én szóltam.) Egy május elseje alkalmából élő macskákkal dobálták meg egy McDonald's dolgozóit, egy másik alkalommal egyikük fagyasztott csirkét tolt fel a vaginájába egy szupermarketben. 2010-ben egy moszkvai bíróságon háromezer madagaszkári óriáscsótányt eresztettek szabadon. 2008-ban Dmitrij Medvegyev elnökké választása alkalmából a moszkvai Biológiai Múzeumban orgiát szerveztek, amiben részt vett a Pussy Riot egyik tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova is, mindenórás terhesen, négy nap múlva meg is szült. 

A fentiek alapján talán nem haragszanak meg ők sem, ha kortárs művészetük kötelező elismerése mellett komplett idiótáknak tartjuk az egyletet, akik megérdemelnének egy biztonságos zárt épületet, ha nem is éppen börtönt. Az akciókkal nem bírtak leállni: a Vojnából szerveződött Pussy Riot a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban idén februárban maszkot viselve, gitárokkal „imádkozott” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott államfőt. Oroszul nem tudunk, de a Guardian szakszerű angol műfordításban közli a szöveget

„Virgin Mary, Mother of God, banish Putin, banish Putin,
Virgin Mary, Mother of God, banish him, we pray thee!

Congregations genuflect,
Black robes brag gilt epaulettes,
Freedom's phantom's gone to heaven,
Gay Pride's chained and in detention.
KGB's chief saint descends
To guide the punks to prison vans.
Don't upset His Saintship, ladies,
Stick to making love and babies.
Crap, crap, this godliness crap!
Crap, crap, this holiness crap!

Virgin Mary, Mother of God.
Be a feminist, we pray thee,
Be a feminist, we pray thee.
Bless our festering bastard-boss.

Let black cars parade the Cross.
The Missionary's in class for cash.
Meet him there, and pay his stash.
Patriarch Gundy believes in Putin.
Better believe in God, you vermin!
Fight for rights, forget the rite –
Join our protest, Holy Virgin.

Virgin Mary, Mother of God, banish Putin, banish Putin,
Virgin Mary, Mother of God, we pray thee, banish him!”

Mint látható, a szöveg egy virtigli punk botrányfohász, politika- és egyházellenes kirohanás, hallhattunk már ilyet a Sex Pistols megalakulása óta sokat, sokfelé. Normális országban egy ilyen bajuszcibálással nem foglalkoznak különösebben, főleg, ha a punkok is megmaradnak a maguk keretei között, és külvárosi foglaltházakban csörömpölnek maguknak. A Pussy Riot azonban nem elégedett meg ezzel, botrányt akartak, és megkapták. Oroszország pedig nem normális ország, és erre a Vojna/Pussy Riot életműve is bizonyíték.

Viszont: bármilyen liberálisan is állunk hozzá a szólásszabadság kérdéséhez, a fenti ügyben a klasszikus liberalizmus gondolkodójához, John Stuart Millhez fordulunk: mindenki saját meggyőződésének megfelelően szabadon cselekedhessen, egészen addig, amíg az másokat nem sért, másoknak nem árt. Mill arról is írt, hogy a társadalomban élő valamennyi embernek kötelessége bizonyos viselkedési formákat betartani.

Na most, ha még így is azt állítjuk, hogy szubkultúrák félhomályában mindenki úgy lehet blaszfém és sértő, ahogy akar, aztán majd elszámol saját lelkiismeretével (vagy sem) a végső pillanatban; akkor is beláthatjuk, hogy Pussy Riot templomos akciója nem felel meg a klasszikus liberális szabadságfelfogásnak. Sőt.

*

A Megváltó Krisztus székesegyház az ortodox Oroszország különös fontosságú helye: építését I. Sándor cár rendelte el, hálaadásul annak, hogy Napóleon katonái elhagyták Moszkvát. Az évtizedeken át épült óriási templomot 1931-ben Sztálin parancsára felrobbantották, bár utána egy évig tartott a romok eltakarítása. A szovjet rendszer bukása után viszont megkezdődött az újjáépítése, a katedrálist 2000-ben szentelték fel. A Pussy Riot egy percig sem tartó punk akciójával az orosz ortodox hívők egyik központjának és a nemzeti történelem emlékhelyének nyugalmát zavarta meg.

A „szent szarozós” kántálással dúsított akció joggal okozott széles tömegekben felháborodást, megrökönyödést, sérelmet, és nem elég védekezésül a véleményszabadság szentségére hivatkozni (ha már egyébként is vallási szentségeket sértett az akció). Ott van ugyanis a prózai jog is. Ahogy a postr Az orosz ok blogja rámutat: az orosz büntetőtörvénykönyvben létezik egy, a Pussy Riot akciójára jól illő passzus: rendzavarásért (melkoje huligansztvo) ezer rubel bírság és tizenöt nap fegyház közötti büntetés róható ki. Ezek bármelyike teljesen indokolt lett volna a Pussy Riot akciója után.

A provokatőr csajok szerencsétlensége, hogy addig húzkodták az oroszlán bajszát, amíg az fel nem ébredt, így aztán az orosz igazságszolgáltatás végül példastatuálásra használta fel az ügyet, ami arrafelé nem sok jót jelent: a bíróság pénteken garázdaság vétkében találta bűnösnek a punkegyüttes mindhárom tagját. Az öt hónapja letartóztatásban lévő 24 éves Marija Aljohina, a 22 éves Nagyezsda Tolokonnyikova és a 29 esztendős Jekatyerina Szamucevics a vád szerint „vallási gyűlölet által motivált garázdaságot” követett el. A bíróság végül két év börtönbüntetésre ítélte pénteken a három performert.

*

A két éves börtönbüntetés durván túlzó: nagyobb önbizalommal rendelkező autoriter rendszerek megelégedhetnének két pofonnal, vagy épp a fentebb említett rövid elzárással avagy pénzbüntetéssel. Ugyanakkor beszédes adalék, hogy az akciók által sértett ortodox egyház az ítélet kapcsán arról nyilatkozott: „A bírói ítélet jogszerűségnek megkérdőjelezése nélkül arra kérjük a kormányt, hogy a törvény keretén belül kegyelmezzen meg az elítélteknek, annak reményében, hogy azok nem fogják megismételni az istenkáromlást”; és azt is érdemes megemlíteni, hogy a Pink Floyd gitárhős David Gilmour fiacskáját is 16 hónapra ítélték az autoriternek nem nevezhető Nagy-Britanniában, miután a diáktüntetések idején a londoni Cenotaph háborús hősi emlék brit lobogóján tarzanozott. A brit bíró a háborús halottakkal szembeni totális tiszteletlenségre hivatkozott az ítéletkor.

Megkérdeztem fiatal orosz ismerőseimet is, mit gondolnak a Pussy Riot ügyről, egyikük, Victoria azt írta magyarul: „Persze, hogy ez nem bűncselekmény, de a magatártásuk sok ember érzeteit sertette. Képzelj, hogy valami pankok vagy emók belépnek Szent István Bazilikába, vagy Szent Peter Bazilikába (Romába) és ott fognak énekelni és táncolni! Gondolom, őket is rendőrségbe viszik. Ezert én egyetértek azzal, hogy kaptak bírói itéletet, de maga a büntetést túl szigorúbbnak tekintem, én inkább közmunkákra küldtek lányokat.”

Putyin rendszerét mi elítéljük, semmilyen téren nem tartjuk példaadónak, miközben sajnálattal látjuk be, hogy Oroszországot történelme során soha nem lehetett máshogy stabilizálni, mint szigorúbb-enyhébb rendőrállami módszerekkel. De ha együtt is érzünk az elítélt punkokkal, akkor se felejthetjük el, hogy gyógyíthatatlan feltűnési viszketegségben szenvedő, minél nagyobb botrányokat szándékosan provokálni akaró arcokról van szó, akik egyáltalán nem szolgálják a putyini rendszer puhításának, domesztikálásának ügyét, ami mind az orosz polgárok, mind a szomszédos és nyugati államok érdeke lenne. Szemforgató érvelés az ítélet ellen szende ártatlanságukra vagy az anyaságukra hivatkozni, hiszen az egyikük gyereke talán még nem tudja, hogy pár nappal születése előtt orgiában tolták az anyját, és még filmfelvétel is van róla.

femen.jpg

A Pussy Riot akciója ráadásul elindított egy igazi ostobasághullámot is, mely során a sztálini terror és az ukrajnai – előre megtervezett – éhínség több millió áldozatának (közülük mennyi is lehetett nő?) emléket állító fakeresztet láncfűrésszel vágott ki egy csöcsvillantó nő, aki a Pussy Riottal szolidaritást vállaló ukrán Femen „feminista” mozgalom nevében, a női méltóság védelmében lépett fel.

Amint arra józanabb nyugati hangok (mint a The Atlantic vagy a The National Interest cikke) is rámutatnak: a Pussy Riot tagjai feminista szabadsághősökként pozicionálják magukat, miközben a gusztustalan akciók sora sem a női egyenjogúsítás, sem az orosz demokratizálódás híveinek számát nem növeli. A Pussy Riot melletti együgyű nemzetközi liberális kampány és médiafelhajtás ráadásul infantilizálja és elcelebesíti ezeket a nagyon is tudatos(an) idióta nőket, ami egybevág a putyini rendszer szándékaival (közben már Playboy-fotózásra is hívják őket). A Pussy Riot botrányos akciói csak gyengítik az orosz demokratikus ellenzéket, miközben elfedik azok jogos törekvéseit, jogállami keretekhez és polgári méltósághoz felnövő akcióit; és elhomályosítják a putyini rendszer valódi, nem botrányt, csak igazságot kereső, hétköznapi áldozatainak ügyét is.

Ha végül tényleg két éve bevarrják a Pussy Riot tagjait, akkor talán lesz idejük elgondolkodni mindezen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr394722853

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pussy Riot – A szabad szólás határai 2012.08.21. 15:09:01

A Pussy Riot botrányos akciói gyengítik az orosz demokratikus ellenzéket, a putyini rendszer valódi, nem botrányt, csak igazságot kereső, hétköznapi áldozatainak ügyét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Susie Q · http://couleurlocale.blog.hu/ 2012.08.21. 15:10:28

Az ostobasághullámhoz: a kölni dómban is megzavarta a vasárnapi misét néhány Pussy Riot rajongó:

www.kathtube.com/player.php?id=28323

Illetve a bécsi Szent István Székesegyházban is volt némi balhé múlt pénteken.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 15:22:55

Oroszország a szélsőségek világa. Anarchia és diktatúra, a legnagyobb káosz és mocsok és a legnagyobb szépség és szentség. Mindig is ilyen volt. Valószínű (bizonyos), hogy Nyugaton ezek a drogos prostituáltak már rég ki lettek volna vonva a forgalomból (vagy soha nem is kerülhettek volna be a mainstream hírekbe) vagy réges rég dutyiban rohadnának. Szerintem a börtöntől sem kell félteni őket, sokkal inkább azokért a tolvajokért és gyilkosokért kellene aggódni, akik egy cellába kerülhetnek velük. A nyugati emberjogisták hatalmas szégyene --- totálisan minősíti őket --- hogy egy ilyen esetből csináltak "szimbolikus ügyet".

De ha már: ha ez az a három drogos prostiuáltra kiszabott ítélet ekkora nemzetközi felháborodást vált ki, akkor a három év felfüggesztett és a kényszerátnevelő célzatú kötelezettségek kirovása egy "A holokauszt nem történt meg."-ért az milyen felháborodást kellene, hogy kiváltson? Intergalaktikusat?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 15:27:39

@bbjnick:

ha ez az a három drogos=ha ez a három drogos

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 15:30:00

@Susie Q:

Nem véletlenül fogott ilyen vastagon az orosz bíróság ceruzája. Ők még világosabban képesek felfogni, mi is itt a tét.

ü
bbjnick

suski 2012.08.21. 15:31:16

Természetesen a nyugati világsajtó azért sír a pussy riotért, mert a célpontjuk Putin és a hagyományos egyházak. A szólásszabadság mindjárt nem olyan fontos, ha másféle szent tehenek a provokáció tárgyai.
Vajon miért nem hallottunk az internetes írásaiért börtönre ítélt finn Seppo Lehto-ról, vagy a blogbejegyzésért pénzbüntetést kapott Jussi Halla-aho-ról?

en.wikipedia.org/wiki/Jussi_Halla-aho

"On 27 March, 2009, the Helsinki District Court ordered Halla-aho to trial on charges of ethnic agitation as well as breach of the sanctity of religion. The charges arose after Halla-aho posted remarks related to the sentencing of Seppo Lehto on his blog Scripta. In the course of the remarks, Halla-aho said the prophet Muhammad was a paedophile, and Islam is a religion of paedophilia, because Muhammad had intercourse with his 9-year-old wife and according to Sunnah Mohammed's life is exemplary in every way. He also asked if it could be stated that robbing passersby and living on taxpayers' expense are cultural and possibly genetic characteristics of Somalis. This was stated in sarcastic response to a Finnish columnist that wrote that drinking excessively and fighting when drunk were cultural and possibly genetic characteristics of Finns.[34][35]

On 8 September, 2009, the District Court convicted Halla-aho of disturbing religious worship, and ordered him to pay a fine of 330 euros.[36] The charge of ethnic agitation was dismissed. In October 2010 the Court of Appeal agreed with the District Court's conviction.[37] Both the prosecutor and Halla-aho appealed the case to the Supreme Court.[38] The Supreme Court granted a leave to appeal in May 2011.[39] In a judgement given on the 8th of June 2012, the Supreme Court found Halla-aho guilty of both disturbing religious worship and ethnic agitation and increased his fines accordingly"

en.wikipedia.org/wiki/Seppo_Lehto

"On 30 May 2008, the Tampere District Court sentenced Lehto to two years and four months imprisonment. Lehto was charged with nine counts of gross defamation, inciting ethnic hatred and religious blasphemy against Islam. The defamations included sexual slander towards the victims, claiming the victims to be guilty of fabricated crimes and writing disturbing material as if they were written by the victims (Identity theft). Some blog entries were also inciting to violence against the victims. Over 40 blog sites were closed by the court's decision. Lehto had previously served a suspended sentence for defamation and was under probation, which means that his three-month sentence will become mandatory"

Finnországban börtönnel kezelik a kurucinfó problémát. Senki nem sír a szólásszabadságért, aki meg igen, annak még odab.sznak egy kis pénzbüntetést, aztán kuss van. A Guardian és Európa hallgat. :-))

suski 2012.08.21. 15:37:30

Természetesen ezért a fosért nem jár se börtön, se pénzbüntetés, állami pénz viszont annál inkább...bőrszín miatt rinyálni meg különben is tilos - kivéve ha mondjuk Mandelát majd fehérember alakítja.

www.youtube.com/watch?v=upP-QNtrlqU

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 15:39:57

Oroszország anyácska sorsát figyelemmel kísérő nyugállományú állambiztonsági tisztként azt kell mondanom, hogy a 2 év börtön túlzás. Jó nagy bírság (dollárban 6-7 jegyű, lenne miből kifizetni) és felfüggesztett börtönt érdemeltek volna az aktuális ügyért. A macsakadobálás viszont állatkínzás és testi sértés (kisérlete), ezért simán börtönt érdemeltek volna.
Az ukrán elvtársnőknek börtönben a helye.

közösperonos átszállás 2012.08.21. 15:50:31

"Putyin rendszerét mi elítéljük, semmilyen téren nem tartjuk példaadónak, miközben sajnálattal látjuk be, hogy Oroszországot történelme során soha nem lehetett máshogy stabilizálni, mint szigorúbb-enyhébb rendőrállami módszerekkel."

Igen, ezekkel a teljesen ázsiaiakkal már csak így megy.

"De ha együtt is érzünk az elítélt punkokkal, akkor se felejthetjük el, hogy gyógyíthatatlan feltűnési viszketegségben szenvedő, minél nagyobb botrányokat szándékosan provokálni akaró arcokról van szó, akik egyáltalán nem szolgálják a putyini rendszer puhításának, domesztikálásának ügyét, ami mind az orosz polgárok, mind a szomszédos és nyugati államok érdeke lenne."

Dehogynem, ez a nemzetközi botrány pont erre visz.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 15:52:28

@bbjnick: Ez a 3 HP még egész jól járt. Az ilyen problémák standard kezelése a tizedikről való kieséstől az akut polóniummérgezésig terjed ifjú kollegám rendszerében.

Tündér_Lala 2012.08.21. 16:01:01

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A pénzbírság nem megoldás. A nyugati megrendelők röhögve kifizetik, mert a bomlasztásért semmi sem drága.

A kereszt kivágásáért is hasonló büntetés járna. Egy menora kivágásáért nyugaton mennyit adnak ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.21. 16:06:42

teljesen megérdemlik a két évet, ne is kegyelmezzenek nekik, legyen ténylegesen két év.
emellett 10 évre el kellett volna tiltani őket a közügyek gyakorlásától, közéleti szerepléstől. szabadulások után még 2 év közmunka, takarítsák csak a grafitiket

a melegfelvonulás kapcsán is példamutató Oroszország

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 16:09:27

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Az akut polóniummérgezés szerintem annak volna inkább sanszos, aki "futtatta" a rimákat. Bár valószínűleg ő már rég nem tartózkodik Oroszországban, valahol egy sivatagi védett kormányüdülőben élvezi megérdemelt pihenését.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 16:10:22

@Tündér_Lala:

"A kereszt kivágásáért is hasonló büntetés járna."

Minimum.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 16:11:08

@Tündér_Lala: Egyáltalán nem biztos, hogy ez a három hülye a nyugati ágens, simán lehtenek feltűnési viszketegségben szenvedő HP-k, de az is lehet, hogy reklám miatt csinálták. (Egyébként nem tudom mit szeretnek Putyinon, annyira nem jó fiú.)
A kereszt kivágása minimum rongálás (a vallási felhang és az Holodomor áldozatainak emléke a ráadás), ezért teljesen jogos lenne a börtön.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 16:15:06

@bbjnick: Muhaha, Medinat Jiszráelben levő üdülőre gondol?

cosmopol 2012.08.21. 16:15:25

Idióta nők? Nem tudom a szerző olvasta-e azt amit utolsó szó jogán mondtak, de az nem idiotizmus.

nplusonemag.com/pussy-riot-closing-statements

S talán azt a nyilt titkot is meg lehetett volna emliteni, hogy az orosz egyház jelenlegi feje egykori KGBs "kollégája" Putyinnak, azaz pont annak az egyházüldözésenek volt résztvevője, amire itt hivatkozás folyik. Ez a szememben nagyobb szentségtelenség mint a punk-performansz, aminek célpontja ő és Putyin volt, nem a vallás.

Fenehorizont 667 2012.08.21. 16:20:00

hogy a holodomor-emlékművet miért rongálták meg, az számomra egy hatalmas rejtély. mi annak a köze...?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 16:23:24

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Hát, ha ott is van olyan... Maga ehhez biztos jobban ért.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 16:29:06

@cosmopol:

Magácska pravoszláv, hogy ennyire foglalkoztatják az Orosz Ortodox Egyház belügyei?

ü
bbjnick

Steve the Great 2012.08.21. 16:38:29

@ödönke666: Szerintem valami ilyesmi lehet az egyenlet: Az ukrán állam (az oroszhoz hasonlóan) is elég jó kapcsolatot ápolhat az ukrán ortodox egyházzal. Továbbá a holodomor az ukrán nemzeti ill. állami "öntudat" egyik fontos sarokpillére - vö. holocaust. Tehát valamilyen ehhez hasonló kifacsart logikával az ukrán állam és egyház egy jelképét láthatták benne. Vagy csak annyira be voltak állva, hogy szimplán minden kereszt alakú tárgyat kivágtak volna.

Mondjuk nálam ez százszor inkább ér börtönt mint a másik brigád akciója a templomban.

Magon_ 2012.08.21. 16:40:54

Könnyen megy az idiótázás. Putyinékat kéne - éppen hősöket gyártottak.

Steve the Great 2012.08.21. 16:44:33

"mindenki saját meggyőződésének megfelelően szabadon cselekedhessen, egészen addig, amíg _az_ másokat_nem_sért_, másoknak nem árt. "

Namost ezt mottóként választva nem tudok a cikkel egyetérteni, főleg annak fényében, hogy egészen a legutóbbi időkig a mandiner kommentjeinek kb. 50%-a nem felelt meg ennek a szép elvnek. (Ill. most sem felel meg, csak kicsit el van rejtve ez a részhalmaz.)

S=klogW 2012.08.21. 16:48:24

talán mégse pusztán hímsoviniszta önzésből zárták el a tradicionális társadalmak a nőket a közügyektől/közszerepléstől?

@Magon_: ezt már csak szeretnék hinni a nagyonliberális nagyonforradalmárok, lassan leesik a tömegnek is a bő 200 éve mesterségesen szított jakobinus elmebaj hazugsága

cosmopol 2012.08.21. 16:49:13

@bbjnick: Ha jól értem, akkor az, hogy egy volt KGBs segitségével egy másik az egyház feje lesz, majd cserébe keményen támogatja politikailag, az az egyház belügye. De ha ezt valaki provokativan szóvá teszi, az már vallásgyalázás. Ez lett volna ennek a megjegyzésnek az értelme, a magácskázáson túl?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 16:50:15

@bbjnick: Miért, mi más lenne? Az ami ágens hülye lenne Nevadában dögleni, amikor arra jobb helyek is vannak.

Amíg nem halnak ki a múlt rendszerben pappá szenteltek, addig nehéz lesz olyan papot találnia, akinek nem volt semmi köze a KGB-hez. Kirillnek a cigaretta importálsi ügye azért kissé büdös, még akkor is, ha a profitot tényleg az Egyház használta fel.

Virág et. 2012.08.21. 16:52:06

Tudtommal nem két év börtön, hanem két év kényszermunka a gulágok utódaiban. Azért nem ugyanaz, mint 16 hónap lezulás a legenyhébb angol fogházban, színes tévével meg videojátékkal.

Amiket csináltak túlmennek a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságán, de nem ennyivel. Indokolatlanul súlyos az ítélet és iskolapéldája, hogy a több sokszor kevesebb: a célt nem érik el vele, hősöket gyártanak.

Virág et. 2012.08.21. 17:00:46

Egyébként azt sem árt észrevenni, hogy nem a macskadobálásért vagy az orgiáért vagy a csótányokért kaptak 2 évet, hanem az utolsó Putyinos performanszért.

A büntetőjog nem arra való, hogy buta, feltűnősködő bakfisokat neveljen. A büntetőjog nem atyai pofon, az büntet és kész. Nevelni, legalábbis pozitív értelemben, nem fog.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2012.08.21. 17:05:15

Egyetértek a cikk mondanivalójával. Hiányoltam is, hogy eddig még nem fogalmazta ezt meg senki, csak a siránkozást lehetett mindenhol hallani.

Grabb 2012.08.21. 17:06:09

@bbjnick: „Nem véletlenül fogott ilyen vastagon az orosz bíróság ceruzája. Ők még világosabban képesek felfogni, mi is itt a tét.”

Nem. A bíróság ceruzája azért fogott vastagon, mert a hatalom ezt megparancsolta neki. Ez egy koncepciós per, amiben törvénytelenségek egész sorozatát követték el. Pl. régi zsinati kánonok megsértését olvasták a lányok fejére – egy világi bíróságon. Csinálták mindezt szándékos, pofátlan nyíltsággal, aminek világos az üzenete minden Putyin-ellenes erő számára: mi itt BÁRMIT megtehetünk veletek. Erről szól ez az ügy.

Föl kellene fogni: Putyin nem Orbán Viktor szláv változata. Putyin a kommunista, egyházüldöző terrorezsim gyermeke és mentalitásának, hatalomgyakorlási módszereinek továbbvivője. Akármit hablatyol az Egyház és a kereszténység támogatásáról, az marad, aki. Súlyos, vak naivitás Putyinba beleképzelni bármiféle európai értelemben vett keresztény eszmeiséget. Ez egy gátlástalan gazember, aki aktuális hatalmi céljaira fölhasználja a neki hajbókoló egyházi vezetőket is, és éppen ez az ügy mutatja meg, hogy képes magát az Egyházat is belerángatni a mocskos játszmáiba.

S hogy mi a tét? A valódi tét az, hogy az orthodox kereszténységet a mai kor embere azonosítja-e a volt egyházüldöző, tömeggyilkos terrorrezsimmel, amelynek tagjaiból a jelen orosz hatalom verbuválódott, s amely hatalomnak az Orosz Orthodox Egyház egyes vezető tisztviselői az utóbbi években kritikátlan kiszolgálójává váltak. EZ a valódi tét. És mielőtt tőlem is megkérdezi: én bizony pravoszláv vagyok, és mélységesen fölháborít az az őrület, amit a patriarcha és körei e köré a pitiáner provokáció köré generáltak, behergelve a rendszerváltás után az Egyházba bezúdult exkomcsi pravoszlávokat, akik a pártból és a Komszolból megismert mentalitással követelték a Pussy Riot tagjainak égbekiáltóan aránytalan meghurcolását. Amit Kirill patriarcha és körei a Pussy Riot ügy kapcsán előadtak, az minden volt, csak nem kereszténység. Gyomorforgató, inkvizitórius föllépésükkel ők SOKKAL, összehasonlíthatatlanul sokkal súlyosabban blaszfemizálták a kereszténységet, mint a Pussy Riot provokatőrei. Nem véletlen, hogy Oroszországban a komcsipravoszláv őrjöngés és a Pussy Riot-tagok teljesen aránytalan meghurcolása ellen sorra emelik föl a szavukat azok a VALÓDI pravoszlávok, hívők és papok, akik a kommunizmus alatt is megőrizték hitüket és részesei voltak a szovjet rendszer meghurcolásainak: aminek ez az eljárás hű tükre.

fran7 2012.08.21. 17:19:24

@Grabb: Az ortodoxia kicsit más mint a katolikusk és protestáns egyháza. A Szent Szinódusban külön szék volt elkészítve Sztálinnak, mint az orosz állam vezetőjének, aki elnökölhetett volna ott. Az ortodoxia elfogadja az állam vezetését. Nincs kettéválasztva a politikai és egyházi hatalom. Így egyetlen pátriárka sem lehet az ellenállás vezetője a politikában. Ezért bármennyire tudja egy ortodox egyházi vezető, hogy Putyin csupán kihasználja őket. Ez ellen nem tehet semmit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.21. 17:25:02

na végre egy viszonylag tisztességes cikk.
a három szájbabaszott kurvát meg börtönbe kell vetni, meg kell erőszakolni, és véglegesen száműzni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.21. 17:28:30

Hát, talán még be is lehetne szólni Putyinnak, ha a progresszív Nyugaton nem ítélnének el sokkal súlyosabban embereket a szólásszabadságuk gyakorlása miatt.

Szvsz itt megáll a vallási gyűlölet szítása, a gyűlöletbűncselekményeket pedig igen sok helyen a "művelt nyugaton" is groteszkmód kényen büntetik.

Ettől még lehet Oroszország egy elbaszott rendőrállam, de nem emiatt az ügy miatt...

(Btw, elképzelem Magyarországon mit kapnának ugyanezért. Szabálysértési bírságot néhány tízezer forint értékben, ha egyáltalán... )

picur3ka 2012.08.21. 17:32:51

"Putyin rendszerét mi elítéljük, semmilyen téren nem tartjuk példaadónak, miközben sajnálattal látjuk be, hogy Oroszországot történelme során soha nem lehetett máshogy stabilizálni, mint szigorúbb-enyhébb rendőrállami módszerekkel. "

Putyin rendszeret en nem itelnem el, igen peldamutato, hazafias allamferi modjara sikeresen fellep az orszagot tonkretenni es kinyirni akaro nyugati eroszak ellen. Igen peldamutato mindenkinek, aki letezni akar.

Es igen, Oroszorszag ossze fog omlani, ha tele van demokraciaval, hiszen nem orosz. Egy hatalmas nagy terulet, tele mindenfele nepekkel, akikbol tobb van, mint oroszbol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 17:34:00

@cosmopol:

"Ha jól értem, akkor az, hogy egy volt KGBs segitségével egy másik az egyház feje lesz, majd cserébe keményen támogatja politikailag, az az egyház belügye. De ha ezt valaki provokativan szóvá teszi, az már vallásgyalázás."

Ha ezt egy istentiszteleten teszi, akkor igen, akkor vallásgyalázás.

ü
bbjnick

Grabb 2012.08.21. 17:34:24

@fran7: Az előbb említettem, hogy orthodox vagyok, nem kell elmagyaráznod, hogy mi a különbség. Amiről írsz – nincs kettéválasztva az egyházi és a világi hatalom –, az egy félreértéseken és felszínes ismereteken alapuló történelmi mítosz, valójában az orthodox hagyomány egyáltalán nem a hatalomnak való kritikátlan behódolásról szól. Ez még Bizáncban sem volt így. Csak egy példa: az Orthodox Egyház egyik legtiszteltebb szentje, Aranyszájú Szent János konstantinápolyi érsek maga is többször összetűzésbe került a császári hatalommal, két alkalommal is száműzték, másodjára belehalt. Pedig a bizánci világi hatalom még keresztény is volt, nem pedig egyházüldöző, mint a kommunista rezsim. Sztálin nem a Szinódus akaratából uralkodott a Szinódus és az Egyház fölött, ne tréfáljunk már, ennek semmi köze nincs az egyházi hagyományhoz. Ahogy a putyini rezsim előtti hajbókolásnak sem.

picur3ka 2012.08.21. 17:34:33

@TaTa86.:

Na, az attol fugg, melyik felekezet templomaban csinaljak. Itt sokkal kevesebb demokracia van, mint Putyinnal.

fran7 2012.08.21. 17:42:44

@Grabb: Nem láttam azt, ahol azt írtad ortodox vagy. De ez a másképp gondolkodása értette meg velem, miért üldözték annyira Magyarországon az egyházat, katolikustól a baptistákig, mikor azért egyik egyház sem volt igazán ellenséges a kommunizmussal szemben. Nem értették a szovjet vezetők, miért nem hódolnak nekik be az egyházi vezetők. Nyilván a belső tisztaság sokkal inkább késztet egy egyházi vezetőt az ellenállásra, mint bármi más. De ezt egy ortodoxnak sokkal nehezebb felszínre hozni, mint egy folyamatos kisebbségben élő neoprotestánsnak. Lásd Ukrajna ahol, Tyimosenka pártolói között vezető baptisták is vannak. Egy ortodoxnak sokkal nehezebb ilyen attitüddel viselkedni. Még ha a példád alapján nem példa nélküli az ortodox egyházban is ez.

Grabb 2012.08.21. 17:58:47

@fran7: Nem példa nélküli? Ne haragudj, de neked van valami halvány fogalmad egyáltalán arról, hogy a Szovjetunióban mit műveltek a kommunisták az Orthodox Egyházzal? Van fogalmad róla, hogy hány újvértanúja és hivallója van az Orosz Egyháznak, akiket a kommunizmus alatt öltek vagy kínoztak meg, tettek tönkre, nyomorékká a hitük miatt? Kétlem. Szerintem olvasgass egy kicsit, mielőtt nagyon úgy véled, hogy megértettél valamit. Ajánlom figyelmedbe az alábbi oldalak XX. századi egyháztörténelemmel foglalkozó cikkeit:

www.szimandron.hu

ortodoxszemle.wordpress.com

fran7 2012.08.21. 18:07:00

@Grabb: Félreértesz. Tudom, sejtem mit műveltek a kommunisták az orosz ortodox egyházzal. Csak egy magatartásbeli különbségre fel a figyelmet. A kis neoprotestáns közösségek sosem élvezték a többségi hit, vallás előnyeit. Míg az ortodoxok igen, ennek hitbeli okai is voltak, meg történelmiek. S onnan nehezebb átfordulni egy kemény ellenfélbe a politikai vezetéssel szemben. Míg néhány kis protestáns egyház tagjai rosszul is éreznék magukat, ha az állam vagy vezetői ellen nem szólalhatnának fel. Folyamatosan egy védekező és támadó ellenállásban vannak a vezető elit ellen. Ebben az ortodoxia más. Főképp hangsúlyokban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 18:09:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"...Kirillnek a cigaretta importálsi ügye azért kissé büdös..." --- írja.

Nagyon rá vannak maguk indulva erre a dohányosüldözési őrületre... [............................../.]

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 18:17:22

@bbjnick: Ön szerint helyes az, hogy az Egyház vámmentes státuszát kihasználva kereskedelmi méretben importál dohányt, tudva azt, hogy a dohányzás tényleg öl?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 18:22:48

@Grabb:

Furcsa pravoszláv maga (nem azt mondom, hogy nem az, hanem azt, hogy furcsa), akinek a "pussyriotos fiatalasszonyok" (magát idézem!) a vallásszabadság és az Egyház függetlenségének idoljai lehetnek. Én csak egy mezei katolikus vagyok, de nyolchónapos terhesen magukat köznyilvánosan b*szatókkal és (ugyancsak köznyilvánosan) magukba fagyasztottcsirkéket dugdosókkal --- bármilyen elnyomás alatt is lenne az Egyház és bármennyire is aggályosnak látnám az egyházi vezetők viselkedését --- bizonyosan nem helyezkednék egy platformra.

Az ítélet arányosságát megítélni nem az én feladatom, de hogy nem teljesen indokolatlan, azt a "pussyriotos fiatalasszonyok" akcióját követő ukrajnai, német és osztrák keresztgyalázási és misemegzavarási ügyek is mutatják.

ü
bbjnick

Grabb 2012.08.21. 18:26:47

@bbjnick: „a vallásszabadság és az Egyház függetlenségének idoljai lehetnek”

Már megbocsásson, ilyet én nem írtam, ezt Ön képzelte hozzá.

„helyezkednék egy platformra”

Ezt is. Semmi olyasmit nem állítottam, hogy helyeselném a tettüket (vagy a miattuk „tiltakozók” tetteit), pláne azt nem, hogy egy platformon lennék velük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 18:29:57

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Mondom én, hogy ez a dohányosellenes bolondéria teljesen megzavarja a maguk arányérzékét és tisztánlátását! Miért ne importálhatna az Egyház dohányt?

ü
bbjnick

picur3ka 2012.08.21. 18:33:30

@fran7:

Mi van, be van zarva a kisegito iskola?

Gyóni Gábor 2012.08.21. 18:34:29

@Grabb:
" Ne haragudj, de neked van valami halvány fogalmad egyáltalán arról, hogy a Szovjetunióban mit műveltek a kommunisták az Orthodox Egyházzal? Van fogalmad róla, hogy hány újvértanúja és hivallója van az Orosz Egyháznak, akiket a kommunizmus alatt öltek vagy kínoztak meg, tettek tönkre, nyomorékká a hitük miatt"

Talán éppen itt van a kutya elásva. Hogy a kommunizmus idején megsemmisitették az egyházat, az egész egyházszervezetet.
Az egyház a kommunizmus idején lényegében a KGB fedőszerveként tevékenykedett. A mostani egyházi vezetők is a feltételezések szerint KGB ügynökök voltak, vagy ma is azok. Attól, hogy papi csuhát húztak fel, a gondolkodásuk még nem változott

oroszvilag.hu/?t1=oroszorszag_hirei&hid=3450

Grabb 2012.08.21. 18:34:36

@fran7: Értem, hogy mit írsz, csak nincs igazad. Az Orthodox Egyház sem volt és nincs is mindenütt többségben, többek között Ukrajnában sem. A Katolikus Egyház évszázadokon keresztül szintén szoros szövetségben volt a keresztény államhatalommal, mégis ellenállt a kommunistáknak (Mindszenty pl. az első perctől fogva, már a komcsik hatalomra kerülése előtt fölemelte a szavát az egyházellenes ideológia ellen). Mindenütt voltak megalkuvók is, ellenállók is.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 18:34:59

@bbjnick: Azért, mert a dohányzás cirka 5 évvel megrövidíti a rendszeres dohányosok életét. Ebből pedig az Egyház nem csinálhat pénzt (az állam más kérdés, tőle nem várja el az ember az erkölcsös viselkedést).
Azt is támogatná, ha az Egyház tüzes vizet árulna bennszülötteknek (szemben az európaiakkal ők elég rosszul kezelik az alkoholfogyasztást). Vagy mariskát olyan országban, ahol legális?

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.08.21. 18:43:40

2 év talán nem tűnik soknak, de hozzá kell tenni, hogy a Gulágban kell eltölteniük, amit még ma sem él túl mindenki.

De ezen már nem múlik Oroszország megítélése, Szíriában megmutatkozik (ha esetleg Grúzia nem volt elég), hogy milyen vastag a bőr az arcukon.

Grabb 2012.08.21. 18:46:44

@Dózsa György: Igen, és ami még rosszabb: a rendszerváltás után korábbi párt- és Komszomol-tagok tömegei zúdultak be az Egyházba, magukkal hozva a korábbi gondolkodásmódot és mentalitást, iszonyatos károkat okozva evvel az egyházi életben, egész egyházközségeket szétverve, papokat ellehetetlenítve, megrágalmazva… Pont ezek azok az agyatlan tömegek, akiknek el lehet adni Putyint mint keresztény népvezért, és akiket a szószék ordítozva meg lehet győzni arról, hogy az Egyházra ma a legnagyobb veszélyt a Pussy Riot-szintű provokátorok jelentik, akik ellen vérgőzös fejjel (és Sztálint ábrázoló pólóban) tüntetnek az újpravoszlávok – pont ugyanavval az effektussal uszulva, mint anno a „nép ellenségei” ellen. Csak a jelmez változott, és most a Kereszttel, a szentek ikonjaival vonulnak föl ugyanazok, akik korábban ezt vörös zászlók és Lenin-képek alatt tették. Belül meg semmi nem változott. Ez az igazi veszély.

picur3ka 2012.08.21. 18:48:19

@Grabb:

A kerdes szerintem az, Putyin munkassagat illetoen - altalaban -, hogy mely szervezetek vannak amerikai iranyitas alatt es azok szorulnak, nagyon helyesen.

A konkret helyzetet illetoen, tuldramatizalja maga a dolgot es nagyon naiv is, ha azt hiszi, ezek a 'lanykak' artatlanok. Jellemzo, oroszorszagi polgarokra, sokuk meg mindig kommunista sztereotipiakban el. Minap olvastam egy-ket kommentelot, aradozvan a csodalatos ciganyokrol.

Putyin normalis, tobb orosz allampolgar nem az.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 18:55:27

@Grabb:

Szerintem maga valamit végletesen félreért! Ezek a "nők" drogos prostituáltak és nem "kisgyerekes családanyák" (ismét magát idézem), ahogy nem is polgárjogi harcosok (bármit is jelentsen az) és nem is az Egyház tisztaságáért aggódó hívek.

Beszélgethetünk az Egyház helyzetéről Oroszországban, gyakorolhatunk felebaráti szeretetet és megbocsáthatunk az egyház- és vallásgyalázó provokátoroknak, de ezt az ügyet az egyházi vezetés megtisztulásáért folytatott közdelemként felfogni, hát...

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.21. 19:04:35

@poszt: "Oroszországot történelme során soha nem lehetett máshogy stabilizálni, mint szigorúbb-enyhébb rendőrállami módszerekkel"

Hja, ha egyszer genetikailag alattvalók lakják, ugyi?

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Emlékeztetném, hogy magának nem vitatkoznia kellene próbálkoznia a hibbant teokratákkal, hanem főbe lődöznie őket.

Más hasznukat nem tudja venni.

panelburzsuj 2012.08.21. 19:06:10

Nahát, ez egy nagyon izgalmas dolgozat, kedves RG:

"Lázadó puncik J.S. Mill megvilágításában"

Sorozatot kéne belőle csinálni:

"Kirill pátriárka, a hitvalló egyház és a Deutsche Cristen összehasonlító elemzése"

"Viktória királynő és Putyin elnök párhuzamos életrajza"

Tuti sikere lenne a második-harmadik résznek is ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 19:07:15

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

S ha, teszem azt, tévéket importálna az Egyház, akkor is erkölcstelenséget követne el, mert a tévénézés is megrövidíti az életet?

Ez az egész dohányosellenes mizéria csak egy gumicsont azon girnyó jellemek számára, akiknek önbecsülésük fenntartásához szükségük van olyanok megjelölésére, akiket (hivatalos támogatással) lenézhetnek és megvethetnek.

S ez a dohányzás károsságától teljesen függetlenül, sajnos, így van.

ü
bbjnick

Gyóni Gábor 2012.08.21. 19:14:27

@Grabb:

Egyetértek. Mindig az ember fontos, nem a jelképek.
Azok, akik most hőzöngve követelték ezeknek az amúgy hülye 3,24csáknak az autodaféját, ugyanezeknek a szellemi rokonaik csapkodták ököllel az asztalt pár évtizede Brodszkij, Paszternák, Szolzsenyicin, Szaharov pellengérre állitását követelve.

A kérdésnek persze van egy másik oldala is.
Vajon a BOLSEVIKOK mennyit örököltek az orosz ortodox egyház dogamtikus mentalitásából?
Gondolj Tolsztoj kiátkozására.
Hiszen az Orosz Pravoszláv EGyház kiátkozta Tolsztojt! Egy Tolsztojt!
Az első orosz forradalmárok az egyházból jöttek

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.21. 19:14:46

@bbjnick: Maga szokott volt kikelni a bizniszegyházak ellen, nem?

Ez az orosz ortodox izé akkor most mi: egyház vagy duty free shop? És miért Egyházazza, ha maga katolikus?

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2012.08.21. 19:19:31

@Golovics József: "Hiányoltam is, hogy eddig még nem fogalmazta ezt meg senki, csak a siránkozást lehetett mindenhol hallani."

Én rövidebben, de hasonló állásponton voltam:

gepnarancs.hu/2012/08/cicazas

Grabb 2012.08.21. 19:23:12

@bbjnick: Bocsánat, de szerintem Ön ért félre valamit végletesen, amikor olyan kijelentéseket hány a szememre, amiket én nem mondtam.

Tehát:
– NEM mondtam, hogy ezek a nők polgárjogi harcosok.
– NEM mondtam, hogy az Egyház tisztaságáért aggódó hívek.
– NEM mondtam, hogy ezt az ügyet az egyházi vezetés megtisztulásáért folytatott küzdelemként kell felfogni.

Semmi ilyesmit nem mondtam. (Az pedig tény, és nem vitatéma, hogy az elítélt nők közt vannak kisgyermekes családanyák is.)

Amit mondtam, csupán ez: az ítélet brutálisan túlzó, a per koncepciós volt, teljesen nyilvánvaló és nem is titkolt törvénysértésekkel; az egyházi vezetők egy része pedig keresztényietlen módon hergelte a hívőket a provokátorok ellen, és kulcsszerepe volt az ügy eszelős túldimenzionásában. És még azt mondtam, és mondom is, hogy ez az egyházi magatartás több valódi kárt okozott az Egyháznak, mint maguk a provokátorok.

Az az érzésem, hogy ma sokan nem értik meg, hogy nem azok a kereszténység fő ellenségei, akik a kereszténységnek a világban betöltött pozícióját veszélyeztetik, hanem azok, akik a kereszténység nevében keresztényietlen módon föllépve magát a keresztény tanítást járatják le.

Igen, a Pussy Riot templomi akciózása sértő és szentségtörő volt, és még inkább az volt az ukrajnai Kereszt-kivágás. De egyik sem ér föl avval a kárral, amit a szószékről a Szent Kereszt-ereklyével hadonászva üvöltöző patriarcha, valamint az ő és körei által föltüzelt Sztálin-pólós „hívők” okoztak.

Van egy nagyszerű orosz pap, aki nagyon sokat foglalkozik a kommunista időszak újvértanúinak életével. Nemrég Magyarországon járt, és arról beszélt egy prédikációban, hogy az egyházüldözések kiindulási alapja sokszor a kereszténység nevében föllépő gazemberek által elkövetett valóságos bűnök miatti jogos harag. De az egyházüldözésekben mindig a szenteket és a valódi hívőket ölik meg – a gazemberek meg megússzák.

von Putri 2012.08.21. 19:24:03

Túl szerények a lányok. Nem Pussy riot, hanem Deep Pussy riot ilik rájuk

fran7 2012.08.21. 19:34:20

@Grabb: Utolsó bekezdésedben nagyon igazad van. Sok keresztyén üldözés a hibáink miatt tört ki vagy legalábbis táptalaja volt. Csak azzal nagyon nehéz mit kezdeni, hogy azokkal az emberekkel mit csinálj, akik a rendszer váltás után jelentek meg az egyházban. A templomból maximum a megénekelt hölgyikéket lehet eltanácsolni, mindenki mást be kell engedni. Még ha ez azzal is jár, amit a legnagyobb veszélynek mondasz. Mert nem tehetsz mást, miközben tudod, hogy ennek az egyház issza meg a levelét. Konkrétan sokszor saját magad szenvedsz emiatt kárt.

tewton 2012.08.21. 19:35:05

a macskadobálás vicces (úgyis talpára esik). a bontottcsirkét-felnyomok-a-puncimba show pedig egészen hihetetlen (pesrsze a csirkedarálásnál jóval humánusabb). dohányt csempészni, az állam kijátszásával vagány, az államtól független egyház jelképe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 19:35:41

@Grabb:

"Igen, a Pussy Riot templomi akciózása sértő és szentségtörő volt, és még inkább az volt az ukrajnai Kereszt-kivágás. De egyik sem ér föl avval a kárral, amit a szószékről a Szent Kereszt-ereklyével hadonászva üvöltöző patriarcha, valamint az ő és körei által föltüzelt Sztálin-pólós „hívők” okoztak." --- írja.

Jól tolja!

ü
bbjnick

Grabb 2012.08.21. 19:36:01

@Dózsa György: „Gondolj Tolsztoj kiátkozására. Hiszen az Orosz Pravoszláv Egyház kiátkozta Tolsztojt! Egy Tolsztojt!
Az első orosz forradalmárok az egyházból jöttek”

Bocs, de a tényszerűség kedvéért: az Orosz Egyház NEM átkozta ki Tolsztojt, ez egy mítosz. Semmiféle formális kiközösítés nem történt, a Szinódus csupán annyit állapított meg, hogy az írásaiban közreadott eszmék alapján nem tekinthető orthodoxnak, ahogy ezt az író egyébként maga is mondja önmagáról (hogy nem tekinti magát annak). Az hogy valakinek a hite, eszméi összhangban vannak-e az Egyház hitével, ténykérdés, ennek a megállapítása szerintem önmagában még csak nem is sértő, különösen, ha ő maga is ugyanezt állapítja meg saját magáról. Tolsztojnak egyébként emiatt semmi bántódása nem esett, ma is az egyik legmegbecsültebb író Oroszországban. Az általa – és más korabeli értelmiségiek által – képviselt eszmék egyébként inkább tekinthetők a kommunizmus előhangjának . Az Egyház hite semmiképpen nem a kommunista ideológia forrása – az viszont igaz, hogy maguk a kommunisták sok mindent átvettek az Egyháztól és a cárizmustól, pl. ilyen volt a kommunista vezetők ikonszerű ábrázolása, ami egyértelműen a korábban hívő orosz népben mélyen élő reflexekre alapozott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 19:38:21

@tewton:

Nem olyan vicces ez annak fényében, hogy Ukrajnában keresztet vágnak ki, Németországban és Ausztriában pedig miséket zavarnak meg (a minta nyomán)...

ü
bbjnick

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.21. 19:41:36

Mi az kedves RG, csak a zsidóírtós kommentek férnek be a szólásszabadság határai közé?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.21. 19:42:33

@MolnarErik: Meg persze Tomcat szarral leöntős performansza.

picur3ka 2012.08.21. 19:47:17

@Dózsa György:

Na ezert szamit, kit ki finansziroz, mint irtam volt es ezt Putyin nagyon jol tudja.

picur3ka 2012.08.21. 19:54:41

@Grabb:

Maga kevesbe pravoszlav, mint ahogy en be vagyok jegyezve romai katolikusnak!

Az egyhaz, semmit nem dimezionalt tul, a patriarch annyit mondott, hogy ez feler blaszphemiaval. Reszemrol, alulertekelte a helyzetet.

Grabb 2012.08.21. 20:00:36

@picur3ka: Hogy én mennyire vagyok pravoszláv, azt nem Ön fogja eldönteni. „A patriarch annyit mondott, hogy ez feler blaszphemiaval” – hát attól tartok, Önnek elég kevés ismerete van a valós eseményekről, én viszont hónapok óta rendszeresen nyomon követem az ügyet, annak számos részletét és sok mérvadó egyházi személyiség véleményét is ismerem. Persze ha Önnek az ex-KGB-s politikai gengszter, Putyin a „normális”, ahogy írta, akkor bizony még korábbról kellene kezdenie megismerkedni az oroszországi történésekkel…

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 20:06:01

@bbjnick: Mutasson már olyan statisztikát, hogy a tévénézés megrövidíti az életet!
A piára és a mariskára nem válaszolt.

@Counter: Végtelen gonoszságomból kifolyólag elég erős az erkölcsi érzékem. Miért is kellene főbelőnöm pár veszélytelen teokratát?

@tewton: Kivéve ha a macska valaki arcában, vagy a fritőzben landol. Innen kezdve még nálunk is belefér a pár év sitt.

picur3ka 2012.08.21. 20:06:31

@Grabb:

Nem fogom eldonteni, de hogy nem vallasos, az abszolut nyilvanvalo az irasaibol.

Putyin normalis nekem, nagyon is. Maga egy ilyen ugynok szerintem, mint az AI trojai falo, meg roman 'magyar' liberalisok Mo-on.

Grabb 2012.08.21. 20:09:29

@picur3ka: Nemcsak Putyin, hanem mindenki más is tudja, hogy ezeket az ellenzéki csoportokat nyugatról finanszírozzák. Ez a tény azonban nem menti a jelenlegi orosz államhatalmat, ne tréfáljunk már. A Kádár-rendszer ellenzékének is volt olyan része, amelyiknek az eszmeiségével nem tudtak volna soha közösséget vállalni a rendszer más ellenfelei: ez azonban még nem emeli erkölcsi magaslatokba a kádárizmust, sem nem teszi jogossá az ilyen ellenzékiek hatósági vegzálását.

Grabb 2012.08.21. 20:10:52

@picur3ka: „de hogy nem vallasos, az abszolut nyilvanvalo az irasaibol”

Ó hát Ön már csak ilyen lélekbelátó, nemde? Látom elfogytak az érvek, és jön a személyeskedés. Tipikus.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 20:17:33

@picur3ka: Az azért vicces, hogy egy magyar jobber egy KGB-s faszát szopkodja.

Grabb 2012.08.21. 20:20:21

@picur3ka: Ők sem vallásosak, ugye?

„Idősödő urak és asszonyok, úgy tűnne, hogy keresztény világnézettel, agresszíven tárgyalják, hogy hogyan kellene leszámolni azokkal a fiatal lányokkal, akik már két hónapja börtönben ülnek a Megváltó Krisztus Székesegyházban elénekelt ének miatt. Igen, valóban helytelenül cselekedtek. Kiűzték hát őket a templomból. De pontot kellene már tenni. Ezután valami eszméletlen kezdődött. A keresztények követelik, hogy évekre zárják őket börtönbe, törjék meg az életüket, mint valamilyen köztörvényes bűnözőkét. A keresztények elfelejtkeztek Krisztusról.”
(Pavel Adelheim, szovjet lágereket megjárt idős orosz orthodox pap írásából)

„Az Orosz Orthodox Egyház nem volt képes egyházi [keresztény] módon reagálni a Megváltó Krisztus székesegyházban tartott punkakcióra – jelentette ki Georgij Mitrofánov atya [a Szentpétervári Teológiai Akadémia professzora] a Grad Petrov rádió műsorában.
A punkok fellépése természetesen visszataszító és elfogadhatatlan: 'Ez visszataszító lett volna nemcsak templomban, de bármilyen más helyen is' – mondta. – Azonban, ha elvonatkoztatunk attól a visszataszító formától, amibe a punkzenekar tagjai fellépésüket öltöztették, fennmaradnak azok a nagyon komoly kérdések, amelyeket a Moszkvai Patriarchátusnak címeztek. Ezekre pedig válaszolni kell. Az Egyháznak mindig késznek kell állnia arra, hogy keresztény módon válaszoljon a kérdésekre, szemrehányásokra, vádakra. Most azt hányták a szemére, hogy elfelejtkezett Istenről, a hatalom szolgálójává vált – hangsúlyozta Georgij Mitrofánov atya. (...) 'Nekünk az Egyházban saját magunknak kell feltenni az életünket érintő legfontosabb, legproblematikusabb kérdéseket. Mert ha ezt nem tesszük meg mi – azok, akik szeretik az Egyházat, és akik számára van az Egyháznak jelentősége, akkor ezt azok fogják megtenni, akik számára az Egyház nem fontos, akik ellenségesek vele, akik ezekkel a kérdésekkel meg akarják majd alázni az Egyházat, nem pedig segíteni akarnak, hogy megoldásokat találjon e kérdésekre. Itt éppen ez történt' – állapítja meg az egyháztörténész pap.
'Kérni kellett volna a hatóságokat, hogy engedjék őket feltételesen szabadon, és ki kellett volna fizetni helyettük a kauciót' – véli Georgij atya. Azért, hogy 'ezek a feministák, akik elfelejtkeztek arról, hogy anyák is, visszatérhessenek a gyerekeikhez, legalább a bírósági ítéletig'.
Az egyházi társadalom tevékenységében azonban 'döbbenetes érzéketlenség mutatkozik a konkrét emberek konkrét sorsa iránt, ha ezek a sorsok nincsenek kapcsolatban valamilyen módon evilág hatalmasaival'. (...) Egyházunkban már meglehetősen durva, szovjet módon kegyetlen kapcsolatok alakultak ki az emberek között. Itt is ugyanezzel a jelenséggel találkozunk. Tényleg ilyen módon szeretnénk növelni az Egyház tekintélyét?'
Georgij atya meg van győződve arról, hogy az a mód, ahogy a Moszkvai Patriarchátus reagált az őt érő kihívásra, nem lesz következmények nélkül sem az Egyház, sem a társadalom számára. 'A mostani helyzet oda vezetett, hogy az ifjúság között, de nem csak az ifjúság között, hanem értelmiségi közegben jogos kérdések merülnek fel velünk kapcsolatban: Krisztus tanítványai vagyunk-e egyáltalán, ha nemcsak hogy szeretet, de még együttérzés sincs közöttünk?'”

picur3ka 2012.08.21. 20:38:03

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Ezt mibol dontotte el, hogy ugynoknek neveztem, peldaul? Maga se 100%-os!

picur3ka 2012.08.21. 20:39:07

@Grabb:

En lelekbelato vagyok sajnos, meg van ez a hibam.

askenázi geci 2012.08.21. 20:40:56

aki bemenne a zsinagógába egy malaccal a hóna alatt csárdást járni az megúszná e 3 évvel?

picur3ka 2012.08.21. 20:43:04

@Grabb:

Nagyon csunya csusztatas, amitit, a minimum.

1. Nem eszmeisegrol, hanem az orszag megmaradasarol van szo.

2. A Kadarizmust ugyanugy senki nem akarta, mint ezeket a nyavalya szervezeteket. Egyenlosegjel van koztuk.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 20:44:16

@picur3ka: Ezt írta: "Putyin normalis nekem, nagyon is."

Az pedig, hogy Grabb ügynök-e vagy nem, az FSZB ügye, nem az enyém.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 20:50:31

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

1) www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/szivbetegseget_okozhat_a_tevenezes/20111202135235

Olvastam olyan cikket is, ami a demenciával hozza összefüggésbe a tévét, de most nem álltam neki tovább keresgélni.

2) Miért az ortodoxok mariskában is utaznak?

ü
bbjnick

picur3ka 2012.08.21. 20:51:48

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Az is, allok is mellette, o az egyetlen oka, az USA nem verte szet Oroszorszagot egyelore.

Maganak ezzel mi a baja? Hogy ezelott is meg most is hazafi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.21. 20:53:05

@Grabb:

Maga szerintem is vagy eltévedt vagy kamuzik.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 20:58:18

@bbjnick: Muhaha, a fotelben döglés és a nassolás tényleg nem használ, de azért ez kissé messze van a dohány és az alkohol okozta ártalmaktól.
A kérdés az volt, hogy olyan országban, ahol a mariska legális, szabad-e egy egyháznak (annak, amelyik épp ott van) azt árulnia.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 20:59:40

A bíróság ítéletét támogatom. Ha ugyanis a garázda ateisták megúszták volna valami nevetséges bírsággal, ez gyakorlatilag állami meghívó lett volna az összes keresztényellenes orosznak “gyertek a templomokba tombolni, rombolni, nem lesz drága mulatság”.

Oroszországban, ahol a véreskezű, embergyűlölő Lenin ateista rendszere 70 éven keresztül tombolt, rombolt, gyilkolt, ez a téma igencsak érzékeny ügy. A gyilkos marxizmus Oroszországban lerombolta a templomok 95 %-át 70 év alatt és több tízezer papot, szerzetest, apácát likvidált vagy küldött a gulágokba – ezt ne felejtsük el!

Szóval kemény kézzel kellett ez ügyben lépni, megálljt mutatni a tombolni akaró keresztényellenes leninista-anarchista-ateista hordáknak. Ez gyakorlatilag egy próbaper volt Sátán híveinek részéről: odaküldték a 3 agymosott buta libát, hogy teszteljék: vajon megvédik-e a keresztények templomaikat vagy pedig fehér zászlót mutatva felteszik a kezüket, beinvitálva Sátán szellemét a templomokba is.

Azaz ez nem egy átlagos per. Ez egy ideológiai-lelki harc egyik csatája volt. Büszke vagyok, hogy mi keresztények jól vizsgáztunk ebben Isten előtt és jelképesen jelenthetjük: “csata megnyerve!”.

Felmutattunk egy hatalmas STOP táblát Sátánnak ezzel az ítélettel.

Grabb 2012.08.21. 20:59:47

@picur3ka: Mi csúsztatás?
Az ország megmaradását nem a Pussy Riot veszélyezteti, hanem az, ha az államhatalom politikai gengszterek kezében van. A hit megmaradását pedig az veszélyezteti, ha a keresztények, ahelyett hogy valódi keresztények lennének, őrjöngő, mások tönkretételének drukkoló fenevadakká válnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 21:02:49

@picur3ka: Az oroszokon kívül kit érdekel, hogy az USA szétveri-e? Hasonlóképpen az amikon kívül kit érdekel, hogy a kínaiak szétverik-e az USA-t?

"Hogy ezelott is meg most is hazafi"
Most lehet hogy az, de magyarként nyalni egy KGB-s seggét azért durva. Eisenberger Benjámin is hazafi volt?

Grabb 2012.08.21. 21:03:20

@bbjnick: Kár, hogy Ön is a könnyebb utat, személyeskedést választja ahelyett, hogy legalább megkísérelni végiggondolni mindazt, amit leírtam. Kár, mert sokkal értelmesebbnek tűnt. Azért legalább az eljárás ellen fölszólaló atyák érvein elgondolkodhatna...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 21:05:05

@ödönke666:

Így akartak tiltakozni a "vallási téveszmék" ellen.

chilis csokoládé 2012.08.21. 21:08:48

@tewton:

Macskát dobálni egyáltalán nem vicces. A macskák sem esnek mindig a talpukra. A fizikai sérülés lehetséges, a lelki biztos.
Állatkínzás.

Grabb 2012.08.21. 21:09:57

@Gondolkodni Próbáló Birca:

„Az ügyész hosszú történelmi kitérőt tett azon üldöztetésekről, amelyeknek annak idején az Orosz Orthodox Egyházat kitették… Egy héttel ezelőtti hír: 'A SZBSZ [Szövetségi Biztonsági Szolgálat, a KGB utódszervezete] igazgatója megjegyezte, hogy a csekistákat [sic!] nyugtalanítják az Egyház elleni egyre gyakoribb támadások...'
Micsoda sátáni vicc! Holnap lesz egyébként a Butovói Lőtéren történt tömeges kivégzése kezdetének 75. évfordulója (75 év 1937 óta).
Ott ülnek (a bíróságon) a csekisták és megbízottjai, a csekisták által kivégzett keresztény vértanúk ikonjai alatt, ugyanazzal az arrcal, ahogy akkoriban ültek: a bamba hivatalnoki unalom arckifejezésével és az általuk megkínzottak és meggyilkoltak nevében beszélnek és ítélkeznek. Szerencséjükre, mert azok már nem kelnek fel és nem mutatnak rá ujjal, hogy melyik szervezet is volt az, amelyik megkínozta és meggyilkolta őket. Most már a meggyilkoltak emlékét SAJÁT Országuknak sajátíthatják ki.”

(Részlet a Moszkvai Patriarchátus egyik munkatársának a napokban a Facebookon megjelent kommentárjából)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.21. 21:13:32

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Veszélytelen".

Attól tartok, ez a szó nem szerepelhet a szótárában ;-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 21:17:42

@cosmopol:

Az orosz egyház Leninék által le lett fejezve 1917-ben. Egészen 1941-ig gyakorlatilag be volt tiltva. Tízezres számban végeztek ki papokat, szerzeteseket, apácákat. Alig maradt templom. A több ezer monostorból maradt 15!

Az egyház egy része külföldre menekült - az USÁ-ba, belőle lett a ROCOR (Russian Orthodox Church Outside of Russia), mely őrizte a hagyományokat évtizedeken keresztül (pár éve újraegyesült a ROCOR és az ex-szovjet rész).

1941-ben Sztálinnak szüksége volt a német támadás után minden támogatásra, így enyhített az ateista propagandán, megengedett megnyitni pár templomot, s megengedte újra pátriárka választását. Szabadság persze nem lett, csak valami korlátozott mozgási lehetőség.

Sztálin halála után Hruscsov Sztálin egyik bűnének tekintette, hogy enyhített az ateista politikán, így visszatért a szovjet politika a keményebb hangnemhez, már az eredeti kőkemény ateista lenini politika azért nem jött vissza. Ez ment egészen Gorbacsov idejéig, ő 1988-ban teljesen megszűntette az egyházellenes harcot.

A túlélés egyik kulcsa az volt, hogy az egyház vállalta, támogatni fogja a szovjet politikát, s nem tűr meg nyíltan rendszerellenes papokat. Ennek része volt a titkosszolgálatokkal való intenzív együttműködés is. Ma már a ROCOR is elismeri, hogy ez másodlagos volt, mert a fő cél, az egyház legalább formális kontinuitása, érdekében ez az áldozat elengedhetetlen volt.

Az előző pátriárka pl. KGB-ezredes volt. De a megbékélésben ez nem számított, ezt külső kényszernek tekintette mindenki.

S=klogW 2012.08.21. 21:18:31

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

az internet is megrövidíti az életet:

ugyanis a sok ücsörgés rövidíti az életet

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 21:21:29

@fran7:

Az ortodoxia alapvetően nem tekinti feladatának a politikai fellépést. MInden hatalom Istentől van, így minden hatalom elfogadható, a korlát csak az, hogy a hatalom istentelen törvényeit nem teljesítik a keresztények. Így volt ez a korai Egyházban is: a keresztények nem szerveztek forradalmat a pogány Róma ellen, de a keresztényellenes római szabályokat - pl. áldozás a pogány idoloknak, a császár Istenként való tisztelete - nem tartották be.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 21:25:56

@Grabb:

"Csak egy példa: az Orthodox Egyház egyik legtiszteltebb szentje, Aranyszájú Szent János konstantinápolyi érsek maga is többször összetűzésbe került a császári hatalommal, két alkalommal is száműzték, másodjára belehalt. "

Tegyük azonban hozzá az okot! Nem politikai nézeteltérés miatt, hanem teológiai nézeteltérés miatt. Akkoriban a császár szerette magát teológusnak gondolni és beleavatkozni teológiai kérdésekbe.

Grabb 2012.08.21. 21:37:56

@Gondolkodni Próbáló Birca:

„A túlélés egyik kulcsa az volt, hogy az egyház vállalta, támogatni fogja a szovjet politikát, s nem tűr meg nyíltan rendszerellenes papokat. Ennek része volt a titkosszolgálatokkal való intenzív együttműködés is. Ma már a ROCOR is elismeri, hogy ez másodlagos volt, mert a fő cél, az egyház legalább formális kontinuitása, érdekében ez az áldozat elengedhetetlen volt.”

Ez nem igaz. Az Orosz Egyházban ma is nagyon komoly viták folynak arról, hogy a Szergij patriarcha által folytatott megalkuvó politika valóban az Egyház javát szolgálta-e. A tények sajnos azt mutatják, hogy nem. És nem véletlen, hogy nem Szergij patriarchát avatták szentté, hanem az újvértanúkat és a hitvallókat. Ők voltak a kommunista időkben AZ Egyház, nem pedig a megalkuvók.

Kétségtelen, hogy Kirill patriarchának és másoknak Szergij vonala szimpatikus. De az Orthodoxiában a patriarcha nem egyenlő az Egyházzal. Hála Istennek, hogy vannak még papok, akik ma képesek és mernek az újvértanúkról és a hitvallókról beszélni, akikkel a hívők bolsevikból átvedlett része érthető okokból nemigen tud mit kezdeni…

picur3ka 2012.08.21. 21:40:24

@Foray Nándor:

Nagyon jo! Nekem tetszik legallabbis.

Grabb 2012.08.21. 21:41:55

@Gondolkodni Próbáló Birca: „Tegyük azonban hozzá az okot! Nem politikai nézeteltérés miatt, hanem teológiai nézeteltérés miatt. Akkoriban a császár szerette magát teológusnak gondolni és beleavatkozni teológiai kérdésekbe.”

Ilyen is volt. Sőt, volt olyan császár, amelyik valóban, a szó igazi értelmében teológus is volt. De Aranyszájú Szent János nem teológiai, hanem erkölcsi kérdésekben került szembe a császárnével és körével, ezért száműzték. Jó kérdés, hogy ha az Egyház erkölcsi kérdésekben fölemeli a szavát az államhatalommal szemben, az politikai nézeteltérésnek tekinthető-e…

P.bubus 2012.08.21. 21:43:12

NagyezsdaTolokonnyikova egy jó nő, fel kéne menteni, a másik kettőnél meg példát kellene statuálni.

picur3ka 2012.08.21. 21:45:16

@Grabb:

"A hit megmaradását pedig az veszélyezteti, ha a keresztények, ahelyett hogy valódi keresztények lennének, őrjöngő, mások tönkretételének drukkoló fenevadakká válnak. "

Mint ezek a lanyok, peldaul, nem?

picur3ka 2012.08.21. 21:46:48

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Ne gyenguljon ennyire le! Ha magat nem erdekli, ne kommenteljen!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.21. 21:47:20

@Grabb:

Viták vannak. De azt hiszem eléggé sokatmondó tény, hogy a ROCOR aláírta a megbékélést 2007-ben és visszament a moszkvai pátriárka alá.

Grabb 2012.08.21. 21:52:30

@Gondolkodni Próbáló Birca: „eléggé sokatmondó tény, hogy a ROCOR aláírta a megbékélést 2007-ben és visszament a moszkvai pátriárka alá.”

Meg az is sokatmondó tény, hogy a ROCOR-ból sokan elsietettnek találták a „megbékélést”, és azóta sem csatlakoztak hozzá…

moszkovitics 2012.08.21. 21:54:16

nagyon durva, amit ez az orosz csaj írt erről, de a nézőpontját leszámítva az állításai jó része ideológiáktól mentes és elgondolkoztató párhuzamokat húzott a magyar és az orosz társadalom közt:
posztinfo.hu/kiemelt/tanya-15-a-pussy-riot-meg-az-identitas/

"Állítólag, ezen a liberális nyugaton az dívik, hogy mindent szabad, ami másokat nem bánt vagy zavar. Tehát NEM lehet bemenni egy templomba és azt kiabálni, hogy a Szűz Anya lesz szíves elűzni azt, akit mi rühellünk. "

illetve:
"Putyin a szabadrablás után jött és elmondta minden újgazdagnak, hogy két dolgot nem lehet: 1) eladni a megszerzett vagyont külföldinek, vagy kivinni a pénzt 2) ellenkezni. Ha ő felhív egy gazdagot, hogy építsen fel egy iskolát vagy utat, az megteszi, mert nem akar Szibériába menni. Ezért választják meg."

a két véglet között a csaj kifejti, hogy a szocializáció során dől el, hogy ki melyik világrészhez tartozik és úgy veszem észre, hogy ő a magyart is egy eltévedt népnek látja, aki simán az efféle bajkeverőknek drukkol, ahelyett, hogy szájbavágná azt, aki rendzavarást csinál - bármilyen célból.

Grabb 2012.08.21. 21:55:25

@picur3ka:

„Mint ezek a lanyok, peldaul, nem?”

Nem, dehogy. Arról beszélek, ami ellen orosz papok sokasága fölszólalt:

„Idősödő urak és asszonyok, úgy tűnne, hogy keresztény világnézettel, agresszíven tárgyalják, hogy hogyan kellene leszámolni azokkal a fiatal lányokkal, akik már két hónapja börtönben ülnek a Megváltó Krisztus Székesegyházban elénekelt ének miatt. Igen, valóban helytelenül cselekedtek. Kiűzték hát őket a templomból. De pontot kellene már tenni. Ezután valami eszméletlen kezdődött. A keresztények követelik, hogy évekre zárják őket börtönbe, törjék meg az életüket, mint valamilyen köztörvényes bűnözőkét. A keresztények elfelejtkeztek Krisztusról.”
(Pavel Adelheim, szovjet lágereket megjárt idős orosz orthodox pap írásából)

billy reed 2012.08.21. 21:58:10

"A Pussy Riot melletti együgyű nemzetközi liberális kampány és médiafelhajtás ráadásul infantilizálja és elcelebesíti ezeket a nagyon is tudatos(an) idióta nőket"

Hát a konzervatív média nem sokat értett meg ezeknek a lányoknak az akciójából /sem a nemzetközi visszhang lényegéből/.

Nem kezdem magyarázni, hiába minden.

picur3ka 2012.08.21. 22:03:02

@moszkovitics:

Igaza van. Nem olvastam a cikket, csak amit idez belole.

Szarkeverokrol van szo. Ahogy Kover apank monda: ' Ha a Liberalisok meg akarjak veretni magukat, legalabb ne kozpenzbol akarnak tenni.'

David Sure 2012.08.21. 22:05:40

Rajcsányi elvtársnak igaza van: merjünk élet vasalni abba a farmernadrágba, fiatalok! A haj is lehet hosszú, feltéve, ha ápolt. A beat hangversenyeken pedig csak kultúráltan tessék szórakozni!
Rosszul vagyok ettől a megértő/jófej munkásőr-parancsnok megközelítéstől, de nem zavarna, ha megmaradna a saját keretei között, és külvárosi munkásőr egyletekben írogatna ilyeneket magának.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 22:08:29

@Counter: Téved, a katolikus teokraták nem veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.

@S=klogW: Ja ja, a kövér seggnek szívelégtelenség lesz a vége.

@picur3ka: Akkor egy kis emlékeztető az elmúlt 70 év történetéből. Mit is adtak nekünk nekünk az oroszok?
- megszállás
- tömegesen megerőszakolt nők, aki a védelmükre kelt, az kinyírták
- fosztogatás, aki ellenállt, azt kinyírták
- komcsi diktatúra létrehozása
- 56 vérbefojtása
- Csermanek rendszerének támogatása
Mit adtak nekünk az amerikaiak?
- bombázás (mi azért jobban jértunk mint a németek, ráadásul háború volt)
- a fentiek eltűrése/támogatása
- a magyar elitnek köszönhetően privatizációs bevétel, azonban Ny-Európa sokkal többet szerzett így meg
No akkor, egy magát jobbernek vallónak miért is kellene nyalnia a fenti diktatúra egykori lelkes üzemeltetőjét? Miért is kellene szeretnie azt az országot, mely a múlt században a legnagyobb kárt okozta nekünk? Vagy pusztán arról van szó, hogy gyűlöli a zsidókat, ezért gyűlöli az amikat, és aki az ő ellenségük, az az ön barátja? Tipikus egybites széljobber gondolkodás.

kvadrillio 2012.08.21. 22:09:26

"Jólétet hazudnak, de mi nyomort láttunk - Fotók
Ma | 06:15
Megoszt / nyomtat
A+ / A-
címlapsztor
7/10
ajánló

A katolikus egyház "üzemi lapja", az Új Ember vezércikke szerint Magyarországon nagy a jólét. A szerző Zsille Gábor a többi között a következőket írja: "Amíg egyesek éppen csak megkóstolt húsételt, tejszínhabtól roskadó édességet küldenek a moslékba egy hanyag mozdulattal, addig mégsem lehet olyan nagy a baj..."

A STOP kétfős csapata "jólétkutató" túrára indult, hogy ellenőrizze az előző állítást. De -mert Magyarország nemcsak Budapest- elutaztunk a fővárostól 250 kilométerre fekvő Battonya városába. Vasúttal szerettünk volna menni, de mint kiderült, ez lényegében lehetetlen. A román határ menti településre ugyanis Mezőhegyesről indul a vonat, az Orbán-kormány vasútromboló döntéseinek nyomán naponta mindössze kétszer. Reggel 4.40-kor, és este hatkor.

Naponta két vonat jön csak
Bocsánat a szóért, de ennél cinikusabb módon nem lehet kinyírni egy vonalat. Nem zárták be, csak éppen annyira kevés vonatot hagytak meg, és azokat is olyan lehetetlen időben közlekedtetik, hogy a kutya ne használja. Egy év múlva meg majd lehet mondani, hogy nincs forgalom, tehát nincs igény a vasútra.

A városka főutcája csendes. Gyanúsan csendes. A széles aszfaltcsíkon nyugodtan lábteniszezhetnénk, néha percekig nem jön egy autó sem. Focizni most nem akarunk, de ha már Zsille úr tejszínhabtól roskadó édességről ír, megállunk a helyi cukinál. Az épület díszes, egyik felében kocsma, a másikban cukrászda. Kicsit ugyan rontja a látványt a cégér melletti másik tábla, mely szerint az intézmény eladó, de azért betérünk.

A kocsmában a nyári meleg ellenére mindössze ketten iszogatnak, az édességboltban pedig csak a főnök asszony ül egy asztal mellett. Írogat valamit, szinte meglepődik a vendégek láttán. Kérünk két sütit, és beszélgetni kezdünk. Azt meséli, hogy már a két üzlet sem tartja el őket, ezért hirdetik eladásra. A férfiaknak Battonyán vagy nincs munkájuk, vagy eljárnak dolgozni. Akár így, akár úgy: nincs pénzük kocsmázni. A cukrászda meg mindig is a polgárok szórakozása volt. Azok meg most nincsenek.

Főleg Romániából járnak a battonyai strandra

Elköszönünk, keressük tovább a helyi "édesség-zabálókat". Kőhajításnyira a kocsmától ott a strand. A parkolóban csak román rendszámú autó, szinte le sem merjük állítani a Skodánkat, hátha magyaroktól elzárt területen járunk. Mint kiderül, erről szó sincs, a helyiek többsége nem tudja megfizetni a 900 forintos belépőt. Pedig nagyon megérné. A medencék kristálytiszták, a gyep gondozott, a gyógyvíz pedig legalább olyan jó, mint a közeli Gyulán. Azt meséli egy nyugdíjas, hogy fél Arad ide jár terápiára. Nekik telik rá. Lehet, hogy lassan el kellene felejtenünk a "Jajj szegény románok" című sztereotípiát. (Arad alig 20 kilométerre fekszik innen.)

Valaha takaros porta volt
Fürdés után városnézés: itt is, ott is üres, vagy összeroskadt házak. Ha egy idős házaspár meghal, sokszor évekig áll üresen eladhatatlan portájuk. A vályog meg nehezen bírja a magányt. Ha nem lakják, nem gondozzák elázik, és a ház menthetetlenül összedől. Pedig errefelé már 3-4 millió forintért is lehet 100 négyzetméteres kertes házat venni, de minek? Ahol nincs munka, oda nem megy senki. Egy időben az aradiak vették itt a megüresedett házakat, hogy kimeneküljenek a nagyváros paneldzsungeléből, de mostanában már ők is elmaradoznak. Sokba kerül a benzin, drága az ingázás.

Valaha trafik volt
Utolsó battonyai utunk a temetőbe vezet. A sírok többségén művirág. Olcsó és nem hervad el. Képzavar, de igaz: már a szeretteik emlékén is takarékoskodnak a helyiek. Akik nem édességzabálók, és nem dobják ki hanyag mozdulattal a megkezdett ételt. Azt vélhetően csak az egyházi persely közelében dagonyázó firkászok teszik. "

... HOGY AZ A ROHADT KÚÚÚÚRVA ISTEN BASSZA SZÁJBA EZT A SZEMÉT MAGYAR POLITIKUSI GARNITÚÚRHÁT !!!!!

dekoltazs 2012.08.21. 22:09:30

Szerintem kábé így kellene gondolkodni és írni - mint ebben a cikkben - erről a kis mai Magyarországról. Respect!!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.21. 22:12:59

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Mert az a 20 millió meg a kislányok azok igen.
Egyébként a teokraták is, csak még nincs fegyverük.

A mit adtak nekünk az oroszok?-ból kihagyta azt a páratlan 1-3 évtizedet, amely során a hibernálódott népi baloldali ideológia és mozgalom holmi értékelvű, nemzeti, konzervatív versenytársak nélkül szárba szökkenhetett és olyan nagyságokat adhatott a nemzetnek, mint pl. Bencsik András, Für Lajos, Gubcsi Lajos, Koltay Gábor és számos névtelen netharcos.

moszkovitics 2012.08.21. 22:15:42

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
akkor én, mint orosz reagálnék (csak itt élek és nem, nem takarodom egyelőre haza, mert dolgom van itt).

- megállhattunk volna az szovjet-magyar határnál és akkor ti itt maradtok a nácikkal. mert egyedül a nyugatiak sem bírtak volna velük, ahogy mi sem nélkülük. elkergettük a németeket, de nem önzetlenségből. területet szereztünk. amerika is ezt csinálja. most éppen hozzájuk tartoztok. szar dolog, de egy pármilliós vagy pártízmilliós országnak ez a történelmi sorsa.
- ahogyan a németek, a törökök, a tatárok vagy épp a románok tették. a háborúban ez sajnos így megy. nem nemzetfüggő.
- fosztogatás? lásd előző pont.
- nem, majd nyugati rendszert hozunk létre, hogy miután elkergettük a németeket, itt amerikaiakat szolgáljatok ki, ne minket.
- 56 - lásd előző pont.
- Kádár - lásd előző előtti pont.

akkor mégegyszer: itt 9,5, Nagy-Magyarország esetén 15 milli ember él. Amerikában 330 millió, nálunk 140, Kínában 1500 millió, Indiában 1 milliárd. ti, a szlovákok, a spanyolok, a dánok, a nicaraguaiak, a fülöp-szigetekiek vagy a namíbiaiak oda tartoznak, akinek szüksége van rájuk. hogy egy magyar irtó idézzek: kompország.

egy kis ország SOHA nem lesz független. nem volt, nem az és nem lesz az. ha nem tőlünk, akkor majd mástól függtök, most épp az amerikaiaktól/brüsszeltől. majd pár évized múlva kínától. aztán ki tudja kitől? még az is lehet, hogy az araboktól.

trollhunter89 · http://trollhunter.blog.hu/ 2012.08.21. 22:22:44

Sajnos a szerzőnek lövése sincs az orosz politikai helyzetről. Ez nem a Pussy Riotról szól hanem arról, hogy az orosz bíróságokon még mindig politikai ítéletek születnek. Ha nem lehet ellenzékiként az utcára menni, akkor csodálod, hogy ilyen szélsőséges akciók születnek? Hétköznapi emberek már nem mernek kiállni magukért, mert elviszik a rendőrök...

A bíróság előtt Garry Kasparov volt sakkvilágbajnok egy tiltakozó megmozduláson vett részt. Miközben sajtótájékoztatót tartott a rendőrök megragadták egy közeli kisbuszba vitték és összeverték. Csak így... erről van szó és nem másról.

Videó itt :
trollhunter.blog.hu/2012/08/19/pussy_riot_ujra

blah 2012.08.21. 22:22:55

Ez már az xedik idióta poszt ezekről a csajokról... senki sem mondta, hogy követendő ártatlan szűzlánykák, csak annyit, hogy a 2 év túlzás. Ennyi, nem kell szájba rágni a tipikus konzervatív baromságokat, attól még ugyanaz marad az ítélet. Én azt mondom szükség van ilyen megbotránkoztató eseményekre különben a társadalom sosem figyelne fel bizonyos dolgokra. Nem próbálná meg más szemszögből nézni magát ami a változáshoz elengedhetetlen. Azt is elég nehéz megérteni, hogy egy ilyen fiatal srác mint a poszter hogyan nem tudja mi az a lázadás és adja itt a szolgalelkűt... nekem amúgy is aberrációnak hat ha valaki fiatalon konzervatív...

picur3ka 2012.08.21. 22:23:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Kedeves Lavrentyij elvtars!

Mindennek semmi koze annak megitelesehez, hogy mit tett Putyin Oroszorszaggal. Nem Magyarorszagrol szol a duma, ha ezt tudja kovetni.

Grabb 2012.08.21. 22:24:07

@moszkovitics: Szegény lány. Látszik, hogy huszonkét éves, egy percet sem élt a bolsevik diktatúrában. Ez a „nem érdekelnek az ideológiák, Putyin ennyi meg ennyi jót tett az országgal” teljesen tipikusan ugyanaz, mint ahogy ma a Kádár-kort sírják vissza az emberek.

picur3ka 2012.08.21. 22:26:58

@dekoltazs:

Magyarorszagrol nem mer igy irni szegeny, mer' kilovik a tangas kommunistak!

Рихард · http://posztinfo.hu/ 2012.08.21. 22:28:40

@trollhunter89: Ki a franctól hallottad, hogy Oroszországban nem lehet tüntetni? Mi az úristent szívtatok ti ott Ozorán? Vagy TASZ-tól vagy? Azt mondok, amit akarok. Oda megyek, ahova akarok. Tele van az internet és Moszkva falragaszokon az ellenzékiekkel és a net a videóikkal. Bármit lehet mondani és bárhol lehet vonulni. Gyere már ki egyszer Oroszországba aztán nézd meg a valóságot is, ne csak az itteni médiából tájékozódj!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2012.08.21. 22:29:54

Elgondolkodtató, hogy egy konzervatív-keresztény szellemiségű posztíró (ami a mandíner-stílus) és kommentelőinek jó része tulajdonképpen elégedett fiatal lázadó lányok gyilkosok és tolvajok közé zárásával egy nem is túl eredeti botrány miatt.

Ti melyik Krisztust követitek? :D A megkövezős államok bármikor szívesen látják ezt a hozzáállást, csak a mesebeli herceget kell máshogy nevezni...

picur3ka 2012.08.21. 22:37:17

@Рихард:

Nyugodj le, tele vagyunk trollokkal, meg annak is hivja magat ez az okos.

Ad Dio 2012.08.21. 22:39:40

A helyi körülmények ismeretében egy felfüggesztettet simán megért a valóban sértő és öncélúan provokatív tettük. A letöltendő túlzás.

Free Pussy Riots!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 22:42:37

@Counter: Milyen húszmillió?
A kislányok előző tetteik miatt már bőven megérdemelték volna a börtönt (a Gulág azért erős túlzás). A mostaniért (kb. garázdaság) felfüggesztettet kellett volna kapniuk.

@moszkovitics: A dolog klasszikus cseberből-vederbe ügy volt, sőt a többségi társadalom (nem zsidó, cigány és kommunista) szempontjából a rosszból a pokolba.
A románok kizárólag az akkori magyar állam balfaszsága miatt tudtak minket megszállni, akkor még nem voltak lényegesebben erősebbek, mint mi.
Az amik, angolok és franciák nem erőszakolták végig teljes Németországot (volt csomó attrocitás, de nem ipari méretben).
Érdekes módon az amcsik által megszállt országok pár év alatt magukhoz tértek, az oroszok által megszálltak pedig még mindig nem igazán.
Érdekes módon a nyugati zónában nem volt felkelés a megszállók ellen, a keleti zónában meg szinte minden országban volt. Annak ellenére nem, hogy a németeknek bőven volt okuk gyűlölniük a nyugati megszállókat is.

Téved, Svájc kis országként köszöni szépen, egész jól elvan, igaz ehhez bankárországnak kell lenni. Izrael pedig biztosan fogja a Nagy Sátán tökét, igaz, ehhez 6 millió zsidónak meg kellett halnia.

És végül oroszként mondja meg szépen, a magyar nacionalistáknak miért is kellene nyalniuk Oroszország anyácska és az egykori pártelitből átmentett apparátcsikok seggét?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.21. 22:46:38

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Azokra a kislányokra gondolok, akiket a háza udvaráról ástak ki a nyugdíjazása után. A 20 millió, bevallom, tipp volt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 22:48:51

@picur3ka: Miért is kellene egy magyar nacionalistának Putyin mellé állnia? Elfeledkezve a múltról és a jelenlegi magyar érdekeket nézve USA és Oroszország kb. egykutya, az erősebb kutya baszik (meg minket, mert kicsik és balfaszok vagyunk). Azt meg felejtse el, hogy jól kijátszuk őket egymás ellen: kicsik és balfaszok vagyunk.

S=klogW 2012.08.21. 22:53:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

a sok ülés mellett valóban könnyebb elhízni, de

a sok ücsörgés elhízás _nélkül_ is rövidíti az életet

freetibi 2012.08.21. 22:53:24

@fran7: Nagyon nagy baromságot írtál. Számos patriarchát lemészároltak a kommunisták, míg végre sikerült "sajátot"kinevezniük. Pechükre, mikorra felszámolták volna az Egyházat, jött a 2VH, és Sztalin járulhatott az Egyházhoz, kérve annak támogatását aa honvédő háborúban. Innen kezdődött az Egyház lassú felszámolásának politikája, amelyet aztán a kommunizmus bukása megelőzött. S az új cár ismét csak számít az Egyházra, legalább is a vezetésére.
A különbség a katólikus egyházzal, hogy az ortodoxoknál nem az egyházi vezetőket követi a nép, hanem a szenteket és a sztareceket. Szóval nem olyan egyszerű, ahogy Putyin gondolja, Sztalinék sem tudták betörni az egyszerű hívőket.

von Putri 2012.08.21. 22:54:54

@Parmezanidész:
Az volna durva büntetés, ha apácazárdába küldenék őket, és reszelve kapnák csak meg a répaadagjukat

von Putri 2012.08.21. 22:59:40

@Ad Dio:
Mindenki rohadtul aggódik a független igazságszolgáltatásért, de csak addig, amíg nem ő mondhatja meg a tutit

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.21. 23:00:10

@Gondolkodni Próbáló Birca:

"MInden hatalom Istentől van, így minden hatalom elfogadható"

A leninista egyházüldöző hatalom is?

vilagoskek 2012.08.21. 23:00:25

A femen aktivista csaj nem sért senkit és semmit??A kereszt kivágása nem vallásgyalázás?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 23:00:52

@S=klogW: Az ücsörgés nem tartja eléggé karban a cardiovascularis rendszert?

Gest anyó férje 2012.08.21. 23:05:47

@Parmezanidész:
"Ti melyik Krisztust követitek?"

Nem olyat mint te puncirajongó!

arckönyv 2012.08.21. 23:11:13

@Gest anyó férje: te biztosan a faszt szereted...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.08.21. 23:13:33

@moszkovitics: hát ez az írás sok minden, de nem "ideológiától mentes". Mondjuk nem a nálunk szokásos jobb meg bal klisé, de simán nevezhetnénk identitásizmusnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 23:18:29

@Counter: A kislányokra való utalás pedig csak most esett le. Ez kérem nem igaz, az ellenségeim terjesztik.

Gest anyó férje 2012.08.21. 23:23:59

@arckönyv:
Csak szeretnéd ha úgy lenne. Rólad nevezték el a Faszbúkot?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.08.21. 23:26:19

@freetibi: csak mert Sztálin erőből csinálta, Putyin meg ésszel. Sztálin azt akarta, hogy az egyház nyíltan úgy ugráljon ahogy fütyül. Putyin kész azt hazudni, hogy ő követi az egyház tanítását.

S=klogW 2012.08.21. 23:27:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija: feltételezem nem komolyan kérdezte...
mindenesetre közlöm: nem
és nemcsak a kardiovaszkuláris rendszert nem, hanem a mozgásszervrendszert sem

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.21. 23:31:02

@S=klogW: Csak szórakoztam egy kicsit, a moszkovitákkal való harc közbeni kis színesként :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.08.21. 23:31:36

@moszkovitics: Mindenesetre nekem hasznos olvasmány volt, köszönöm. Azt eddig is tudtam, hogy erős a nosztalgia a nagyhatalmi pozícióért az oroszoknál, de ennyire markánsan megfogalmazva felrázó élmény volt.

Sanyialó 2012.08.21. 23:31:39

Gellértke! Te akkora vadbarom vagy mint putyin és szellemi haverod semjén zsolt. Ne költs könyvekre! Petőfire, Adyra végképp ne.
Kis hülye fasz!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.08.21. 23:36:32

A kommenteket olvasva ergé elmehetne politikusnak. Az egyik szerint "de jó poszt, megérdemlik a börtönt". A másik szerint "de jó poszt, ugye hogy nem kellett volna börtönbe küldeni" :)

S=klogW 2012.08.21. 23:39:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija: alapvetően én is erre gondoltam - de semmi poénos reakció nem jutot eszembe :(
úgyhogy inkább fool proof megoldást választottam :)

indapass90210 2012.08.21. 23:57:13

@Gondolkodni Próbáló Birca: azt felejted ki a szamitasbol, hogy valoszinuleg nincs isten.

killercsiga 2012.08.22. 00:16:33

Kaphattak volna korábban is pár napos, majd hetes, aztán visszaesőként lassacskán emelkedő büntetéseket, egyszer tán elunják a balhét.
Csak most az jön le, hogy nyugodtan csinálhattak akármit, amíg nem szóltak be Putyinnak, mert az az egy dolog durva megtorlást ér. És ez így nem oké.

Kristl 2012.08.22. 02:09:26

Ne legyetek már ennyire képmutatók.
"Vallási gyűlölet szítása" meg mi a fene, "botrányfohász"
Úgy teszünk mintha a keresztény egyházak nem éltek volna, sőt élnek hasonló imával, meg kiátkozással.

Nembaj, a képmutatóknak is külön bugyor van fenntartva :]

renevol 2012.08.22. 02:25:25

"a magatártásuk sok ember érzeteit sertette."

Magyarországon is van egy felforgató csoport, akiknek a magatartása milliók (!) érzeteit sérti napi szinten, kártékony, közösségromboló akciózásaikkal.

Reméljük, hogy minden egyes jobbikosnak is 2 évet kell leülnie minden egyes olyan tettéért, ami felér egy darab popzenei szám semmilyen károkozással nem járó előadásával. Szerintem soha nem volt még olyan megmozdulása a Jobbiknak és a jobbikosoknak, ami ne múlná durván felül ezt a szintet.

Ja, hogy a jobbikos náci csürhe nem rendszerellenes, hanem pont ellenkezőleg, a rendszer, a regnáló hatalom szerves része, és ezért nem büntethetők semmiért? Ja értem... Hát, ebben az esetben én arra a rendszerváltó pártra fogok szavazni, ami megígéri, hogy hatalomra kerülésük esetén végre koncentrációs táborokba zárjuk a jobbikosokat és az őket tartó urakat.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.08.22. 02:51:56

Egy biztos: volt vér a puncijukban. Ezt a legtöbb hazai fotelforradalmárról nem lehet elmondani.

picur3ka 2012.08.22. 02:56:21

@renevol:
'
"a magatártásuk sok ember érzeteit sertette."

Magyarországon is van egy felforgató csoport, akiknek a magatartása milliók (!) érzeteit sérti napi szinten, kártékony, közösségromboló akciózásaikkal.'

Van csak nem ez az...

brazileiro 2012.08.22. 03:26:21

A poszt majdnem minden mondatával egyetértek, egészen az utolsóig. De az kiveri a biztosítékot.

Igen, a Pussy Riot tagjai ízléstelen provokátorok (vannak ilyenek nálunk is), és igen, durván túlzás az ítélet (jogos lehetne egy szóbeli feddés, esetleg féldiktatúrában közmunka).

Lehet, hogy a hangsúlyokat máshova helyezném, de nagyjából ezt gondolom a dologról, mint amit a szerző a poszt utolsó mondatáig ír.

De aztán jön az utolsó, gyilkos mondat, amitől illene önkéntes száműzetésbe vonulni.

"Ha végül két évre tényleg bevarrják a Pussy Riot tagjait, akkor talán lesz idejük elgondolkodni mindezen".

Te szerencsétlen, most küldték őket két év munkatáborba Szibériába! Nem börtönbe, munkatáborba! Tudod, miről beszélsz? Szibéria, érted?! Gulág?! Megvan? Jöhetek a demagóg trollal, hogy menj oda te? Javasolhatom, hogy gondolkodj ott két évig te azon, mi a faszt írtál?

Írtál egy jó cikket, és az utolsó mondattal szétbasztad...

picur3ka 2012.08.22. 03:59:24

@brazileiro:

Nem Gulag az, hanem olyan borton, ahol dolgozni kell es nem 5 csillagos szalloda.

2012.08.22. 04:07:08

Nem vagyok vallásos, de ilyet nem szabad csinálni, még akkor sem, ha az egyház befekszik a hatalomnak. Ez a tett primitív bunkóság volt, értelmes ember nem követi el sem akármilyen keresztény templomban, sem mecsetben, sem zsinagógában, meg a tököm tudja, melyik vallásnál mi lehet még a szentély megnevezése. A lényeg, hogy ilyen helyeken nem. Keresztet vágni pláne nem. Fát vágni különben sem így kell, de ez már mellékszál.

Van még mit tanulnia egyes országok ellenzékeinek (a demokratikust szándékosan hagytam ki). El kell dönteniük, hogy küzdeni akarnak, vagy háborúzni, de ha háborúznak, ott vissza fognak lőni. Nem csodálkoznék ugyan, ha Putyin hirtelen vaklőszert tárazna, és három hónapig enyhítené a büntetésüket (cserébe persze valamiért, ami kivételesen nem egy dugást fog jelenteni), de arra számítson minden harcos önkéntes, hogy ha belerondítanak az egyszerű emberek hitvilágába, akkor azoknak az életben nem fogják megmagyarázni, hogy nem is cselekedtek olyan csúnyát.

Az ellenzékeknek a saját érdekükben meg kell tanulniuk az ilyeneket kidobni magukból. Akkor is, ha trendi, meg akkor is, ha hozna tízezer ikszet. Semmi értelme feldühíteni azokat, akik amúgy talán még meg is hallgatnák a mondanivalójukat.

trollhunter89 · http://trollhunter.blog.hu/ 2012.08.22. 06:38:40

@Рихард: @picur3ka: Na persze és a videó amit linkeltem az photoshop...

Amúgy üdvözlöm a nagykövetség többi munkatársát is!

David Bowman 2012.08.22. 06:47:41

Keresték a bajt, hát megtalálták.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.22. 07:22:23

@renevol: Koncentrációs táborba zárni a Jobbikosokat? Az kevés. Gázkamrába velük!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.22. 07:26:21

Hülye picsa Pussy Riot, börtönbe velük, ahol majd jól megerőszakolják őket!
=
Szemét Berényi Miklós, ennek jól be kellene már verni a pofáját!

Ezt a Putyint is már képen törölhetné valaki!
=
Ezt a Dzsokit is már képen törölhetné valaki!

Szegény Pussy Riot, miért bántják őket?
=
Szegény Izaura, miért bántják azt a szegény jányt?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.22. 07:38:59

@Dövan:

Logikailag valószínűleg van. Valószínűbb, hogy a világnak van oka, mint az, hogy nincs.

Egyébként pedig a hívők érzik Istent, azaz nem kételkednek e kérdésben.

Herbert_West 2012.08.22. 07:45:12

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Nem valami konzekvens a vén kaporszakállud, hallod-e.

A poszthoz felesleges bármit is hozzáfűzni. Akit érdekel Putyinia, olvasson régi Exile.ru-t.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 07:45:24

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Muhaha, a fotelben döglés és a nassolás tényleg nem használ, de azért ez kissé messze van a dohány és az alkohol okozta ártalmaktól.
A kérdés az volt, hogy olyan országban, ahol a mariska legális, szabad-e egy egyháznak (annak, amelyik épp ott van) azt árulnia." --- írja.

1) Most linkelgessek magának ide tucatszám cikkeket a televíziózás ilyen-olyan káros hatásairól, amikre maga válaszolhatja azt, hogy igen, de az nem ugyanolyan, mint a dohány és az alkohol? Ezt szeretné játszani? Minek?

2) A kábítószerekkel kapcsolatban az Egyház álláspontja világos és egyértelmű (úgy vagyok értesülve, hogy az ortodoxok álláspontja is).

ü
bbjnick

Sztyepan Asztahov 2012.08.22. 07:52:35

Azt, hogy a lányokat megbüntetik, szerintem teljesen jogos. Én is csak a büntetés mértékén vagyok kiakadva. Szerintem elég lett volna pár hónap közmunka.

freetibi 2012.08.22. 07:55:58

@flugi_: Igen. Sokaknak lassabban esik le, hogy hasonlóról van szó, a hatalom halálos öleléséről.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.22. 07:58:02

@Herbert_West:

Kit érdekel az egészben az orosz politikai rendszer? Ez másodlagos kérdés.

Én magam a nyugati demokrácia híve vagyok, utálom az ilyen Putyin-féle rendszereket. De ennek semmi köze ahhoz, hogy ortodox keresztényként igenis elutasítom, hogy bárki is a "demokrácia" vagy bármi más nevében megszentségtelenítsen templomokat.

A kádárizmust is utáltam, mégsem gondoltam, hogy tiltakoznom kellene, amikor Kádár kommunista rendőrsége letartóztatta a zsebtolvajt a villamoson. Igenis tartóztassa le! Mint ahogy Putyin is védje meg a templomokat az ízléztelen sóműsoroktól, mint amit a 3 buta orosz liba is produkált.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 08:01:42

@Grabb:

"Kár, hogy Ön is a könnyebb utat, személyeskedést választja ahelyett, hogy legalább megkísérelni végiggondolni mindazt, amit leírtam. Kár, mert sokkal értelmesebbnek tűnt. Azért legalább az eljárás ellen fölszólaló atyák érvein elgondolkodhatna..." --- írja.

Mondom én, hogy maga eltévedt vagy kamuzik (provokál)! Minden betűt végigolvastam, amit bemásolt ebbe a kommentsorba (ú. é. az eljárás ellen fölszólaló atyák érveit), sok mindenről van azokban szó, de ha maga mindabból azt olvassa ki, hogy "Igen, a Pussy Riot templomi akciózása sértő és szentségtörő volt, és még inkább az volt az ukrajnai Kereszt-kivágás. De egyik sem ér föl avval a kárral, amit a szószékről a Szent Kereszt-ereklyével hadonászva üvöltöző patriarcha, valamint az ő és körei által föltüzelt Sztálin-pólós „hívők” okoztak.", akkor, szerintem, a hiba a maga készülékében van.

ü
bbjnick

ü
bbjnick

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.22. 08:02:50

@freetibi:

Teljesen pontos amit írsz. A történelemből is számtalan példát ismerünk, amikor ortodox főpapok aláírtak valamit, majd a hívők miatt mégsem valósult meg. Lásd az agresszív vatikáni politikát a XV. században!

Herbert_West 2012.08.22. 08:04:55

@Gondolkodni Próbáló Birca:

"Demokrata vagyok, ameddig az kellemes"

Egyébként ok, istenkáromlás, meg anyámkínja. Még a poszt is említi, hogy ennek az orosz törvények szerinti szabatos jutalma uszkve két hét. Hét, nem év.

Wl 2012.08.22. 08:06:16

Kulturált ember nem csinál ilyet, a többinek meg tilos. Az orosz bíróságok működése és az ítélkezési gyakorlata pedig 100%-ban az ország belügye.

Lajosforras 2012.08.22. 08:09:46

ők épp csak kifejezték magukat,ami egy demokráciában jogos igény. :) persze a pussy roit mint olyan erre tökéletesen alkalmatlan, mivel az idióta cuccokban lavórral zörgés nem emeli kellő magaslatokba a felszólalót,inkább egy csendes szobát kíván, nagyon biztonságosat,puha falakkal,bevetésre kész ápolókkal, nagy mennyiségű nyugtatóval. és ezúton sem értem,miért nem dominál-vagy legalább hallható lenne-azoknak az oroszoknak a véleménye a sajtóban (mert ugye az utca embere nem tényező) ,akik teljesen egyetértenek putyin gazda elgondolásával,miszerint az ilyen, úgynevezett zenekaroknak a helyi lipótmező napközis foglalkozásán kívül nagyon nem lenne szabad fellépni sehol.

trollhunter89 · http://trollhunter.blog.hu/ 2012.08.22. 08:13:34

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ha egyszer mindenek van oka, akkor miért írtad azt hogy valószínűbb?

Herbert_West 2012.08.22. 08:17:30

@Lajosforras:

3T, mi?

Ennyire hiányzik a kommunizmus?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 08:20:11

@S=klogW: @Lavrentyij Pavlovics Berija:

Üljenek naphosszat egy lámpa előtt, ami másodpercenként 50-60-80-100-at, annyit amennyit, villant a szemükbe. Ez a tv. Az agyuknak bizonyosan jót fog tenni.

ü
bbjnick

Lajosforras 2012.08.22. 08:29:08

@Herbert_West: ez kommunizmus kérdése...? ahhoz, hogy valaki elmebeteg, nem kell ideológiát gyártani. normális ember nem megy be bohócjelmezben semmilyen templomba zörögni és a rendszer ellen tüntetni. ez beteg dolog. a feltűnési viszketegségen kívül nem tudok más okot elképzelni erre a marhaságra.

Herbert_West 2012.08.22. 08:46:45

@Lajosforras:

Definiáld már normális embert, kérlekszépen.

Sárga Király 2012.08.22. 08:54:52

"A Pussy Riot egy percig sem tartó punk akciójával az orosz ortodox hívők egyik központjának és a nemzeti történelem emlékhelyének nyugalmát zavarta meg."

Válaszként, a felettébb szentéletű pópák maguk szorgalmazták a lányok börtönbüntetését. Ennyit a krisztusi szeretetről és megbocsátásról, amire elvileg az orosz ortodox egyház is alapozza létét. Amíg a vallás a hatalom szolgálatában áll, semmivel nem különb bármilyen világi szervezetnél. Nemzeti történelem emlékhelyének nyugalma- az, meg szóvirágokba öltöztetett hazugság, hitnek álcázott bálványimádás. Báh. Ilyeneket a kormany.hu-n tessék írni, ott legalább kötelező.

"Szemforgató érvelés az ítélet ellen szende ártatlanságukra vagy az anyaságukra hivatkozni, hiszen az egyikük gyereke talán még nem tudja, hogy pár nappal születése előtt orgiában tolták az anyját, és még filmfelvétel is van róla."

Senki nem hivatkozott a szende ártatlanságukra, bakker - ezek pánk csajok, és bátrabbak, mint némelyik verbális pofonosztó blogger. Arra hivatkozik mindenki, hogy a diktatúrákra jellemzően brutális ítéletről van szó. Az pedig, hogy egyikük orgián vett részt, terhesen - ez még akkor is magánügy, ha egy múzeumban keféltek. A jópolgár szerző persze nyilván nem venne részt egy ilyen partin - és nyilván az erkölcsössége miatt, nem azért, mert el sem hívnák.

kötözködő 2012.08.22. 09:04:01

Azon túl, hogy templomban performanszot rendezni valóban ízléstelen dolog, ez a poszt durván ferdít és túloz.

" fagyasztott csirkét tolt fel a vaginájába" - te még nem láttál valódi nőt. Egy fagyasztott (vagy akármilyen) csirke nem fér be egy vaginába, csak szólok. Vagy csirkét nem láttál, de azon könnyebben lehet segíteni.

"a moszkvai Biológiai Múzeumban orgiát szerveztek" - na és? Zárt helyen voltak, ott meg bárki dughat azzal, aki beleegyezik, ebben semmi törvénybe ütköző nincs. (Mondjuk nekem nem tűnik valódi orgiának, csak imitációnak, de lehet, hogy tévedek.)

"fakeresztet láncfűrésszel vágott ki egy csöcsvillantó nő, aki a Pussy Riottal szolidaritást vállaló ukrán Femen „feminista” mozgalom nevében" - ez visszataszító cselekedet, de nem ők csinálták, hanem egy szimpatizáns(?).

Lehetett volna ezt a cikket elegánsan, komolyan, sértett méltósággal megírni, de így csak vagdalkozás lett belőle.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 09:05:36

@Sárga Király:

Nézd, nagy mákjuk a pankcsajoknak, hogy Krisztus testi valójában nem volt jelen a templomban, mert akkor esetleg némi testi fenyítést is eszközölt volna rajtuk (néhány célzott korbácscsapás formájában), majd az ördögöt is kiűzte volna belőlük (és akkor oda a drogos prostituált karrier...).

ü
bbjnick

Lajosforras 2012.08.22. 09:05:55

@Herbert_West: " normális ember nem megy be bohócjelmezben semmilyen templomba zörögni "

ez nem elég?

Dr. GGG77 2012.08.22. 09:15:27

Elképesztően buta és paranoid az a hatalom, amelyik fél négy punktól.
Igaz, ezek a fél/egész diktatúrák már csak ilyenek.

Sárga Király 2012.08.22. 09:15:42

@bbjnick: Azt hiszem, mindenki szerencséje, hogy Krisztus nem a te kifestős könyvedből lépett ki.

Ha már a példánál tartunk, valószínűleg előbb vert volna végig az aranyozott süvegű, bársonyba bújtatott, szegények pénzén hizlalt pópákon - tudod, ő nem hatalmi szóval tanított, és nem az erősek/gazdagok vigasztalója volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 09:22:59

@Sárga Király:

Kettőnk között az a különbség, hogy én hiszem (tudom), hogy ki fog derülni, melyikünknek van most igaza, te viszont csak hantázol, mert "A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." (Jn 8.44).

ü
bbjnick

Sárga Király 2012.08.22. 09:46:15

@bbjnick: ja, hogy akkor én, a más véleményen levő is a sátán fia lennék? Egyébként az igazságot mindenki megismeri majd, ha van olyan. A hiszem és a tudom között pedig nagy a különbség.

Most olvastam, hogy az ortodox egyház a Pussy Riot felmentéséért esedezik - "bocsássák meg nekik a szörnyű szentségtörést." Putyin pedig valószínűleg kegyesen hallgat majd lelki vezetőjére. Ügyes. Jobban jönnek ki belőle, mint gondoltam.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 09:53:59

@Holger Hartland: Sáncra velük! Mivel Őrnagy elvtárs engedély nélküli eltávon van, ezért a főhadnagy elvtársra marad a munka.

@bbjnick: Nekem ne jöjjön azzal, hogy a TV nézés olyan veszélyes, mint a dohányzás vagy az alkoholizmus (disclaimer: nem nézek TV-t, így nincs kognitív disszonancia). Ráadásul nem maga a TV nézés a baj, hanem amint a doktorúr kifejtette, a döglés a fotelben.

Az alkohol és a dohány kb. hasonló veszélyességű kábítószer, mint a mariska. D-Ny Európában az alkoholt alapvetően kultúrált módon tudja kezelni az emberek jelentős része, míg a dohányt* és a mariskát sehol nem tudják. A keresztény felekezeteknek az alkohollal általában tényleg nincs baja (kivétel a temperancia-mozgalmak egyházi támogatása) azonban a dohányt eredetileg a legtöbb felekezet tiltotta, jelenleg pedig indifferensek a kérdésben. Ilyen alapon, ha legalizálnák a mariskát, ki tudja mi lenne a hozzáállásuk 1-2 száz év múlva.

*: az ismerőseim között 3 absztinens ill. alkoholista van (pontosabban már csak 2, az egyik alkoholista belahalt), a többi csak alkalomszerűen fogyaszt alkoholt, míg dohányfronton pont fordított a helyzet, csak 3 olyan van, aki alkalomszerűen dohányzik, a többi vagy absztinens, vagy rendszeresen füstöl. Nem hiszem, hogy ez a minta jelentősen eltérne az átlagtól.

Ön is egy olyan eszköz előtt ül, ami villog a szemébe, csak nem TV-nek hívják, hanem monitornak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 09:55:01

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Lassankémnt olyan leszek mint bbjnick, javítás:
disclaimer: nem nézek TV-t, így nem önmagamat védem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 10:26:45

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

1) Most linkelgessek magának ide tucatszám cikkeket a televíziózás ilyen-olyan káros hatásairól, amikre maga válaszolhatja azt, hogy igen, de az nem ugyanolyan, mint a dohány és az alkohol? Ezt szeretné játszani? Minek?

2) A kábítószerekkel kapcsolatban az Egyház álláspontja világos és egyértelmű (úgy vagyok értesülve, hogy az ortodoxok álláspontja is).

3) Maga itt most visszaböfögi a droglobbi propagandáját az alkohollal és a dohánnyal kapcsolatban; ezzel minek vitába szállni?

+1) Maga soha nem lesz olyan, mint bbjnick, mert...:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 10:29:11

@Sárga Király:

"ja, hogy akkor én, a más véleményen levő is a sátán fia lennék?" --- kérdezed.

A Jézussal más véleményen levő, aki Jézusra hivatkozik.

"A hiszem és a tudom között pedig nagy a különbség." --- írod.

Azt te csak hiszed. [...................................../.]

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 10:35:25

@bbjnick: Elég nehéz lesz olyan study-t találni, ami kihozza, hogy az TV-nézés 5 évvel csökkenti a várható élettartamot. És nem önmagában a TV-vel van baj, hanem a dögléssel (ami korunk rákfenéje).

OK, de nem kizárt, hogy ez változni tud. Emlékeim szerint a Bibliában nincs szó tudatmódosító szerekről.

Ez nem propaganda, ez tény. Kérdezze meg a doktort, ha nekem nem hisz! Mondtam azt, hogy legalizálni akarom a mariskát? Inkább az alkohol és a dohány jövedéki adóját emelném (és a teljes jövedéki adóbevételt az egészségügyre fordítanám).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.22. 11:24:11

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

1) Bár nem érdemli meg, mert mellébeszél, de itt az első study részlete, amit feldob a gugli:

The relationship between leisure activities and development of cognitive impairment in aging has been the subject of recent research. We examined televisionviewing in association with risk of developing Alzheimer’s disease (AD) in a case-control study. Given recent focus on the importance of intellectually stimulating activities as preventive measures against cognitive decline, it is important to examine the effects of less stimulating but common activities. Data are from 135 Alzheimer’s disease cases and 331 healthy controls. Demographic characteristics and life history questionnaire responses on the number of hours spent on 26 leisure activities during middle-adulthood (ages 40–59) were analyzed. Logistic regression was used to examine the effects of middle-adulthood leisure activities on case vs. control status. Results indicate that for each additional daily hour of middle-adulthood televisionviewing the associated risk of AD development, controlling for year of birth, gender, income, and education, increased 1.3 times. Participation in intellectually stimulating activities and social activities reduced the associated risk of developing AD. Findings are consistent with the view that participation in non-intellectually stimulating activities is associated with increased risk of developing AD, and suggest televisionviewing may be a marker of reduced participation in intellectually stimulating activities.

www.sciencedirect.com/science/article/pii/S027826260400291X

2) "OK, de nem kizárt, hogy ez változni tud. Emlékeim szerint a Bibliában nincs szó tudatmódosító szerekről." --- írja.

Mondom én, hogy a droglobbi hazugságaiban fuldoklik. Mióta kereszténység van mindig együttéltek a keresztények, a világ legkülönbözőbb területein, a legcifrább tudatmódosító szerekkel és az Egyház mindig a leghatározottabban elutasította és tiltotta azokat.

"Mondtam azt, hogy legalizálni akarom a mariskát? Inkább az alkohol és a dohány jövedéki adóját emelném (és a teljes jövedéki adóbevételt az egészségügyre fordítanám)." --- írja.

Az nagyon szép dolog magától, hogy nem akarja legalizálni a mariskát:-) Az alkohol és a dohány jövedéki adójának emelése és a dohányzástilalom pedig csak arra jó, hogy egyre jobban megerősítse az illegális alkohol - és dohánykereskedelmet (és ezzel csökkentse az állami bevételeket és a termékbiztonságot) és olyan anyagokat (pld. szintetikus drogokat) hozzon divatba, amelyek az alkoholfogyasztásnál vagy a dohányzásnál sokkal komolyabb egészségügyi kockázatokat hordoznak.

ü
bbjnick

Grabb 2012.08.22. 11:51:41

@bbjnick: Kedves Bbjnick, ha legalább megközelítőleg ismerné a mai orosz egyházi helyzetet, és követte volna az események alakulását, akkor nem mondana ilyeneket.

Grabb 2012.08.22. 12:20:57

@bbjnick: „mert akkor esetleg némi testi fenyítést is eszközölt volna rajtuk (néhány célzott korbácscsapás formájában), majd az ördögöt is kiűzte volna belőlük (és akkor oda a drogos prostituált karrier...).”

Azt hiszem, itt a probléma. Attól tartok, Ön igazából az ószövetségi zsidók egy része által elképzelt triumfális Messiásban hisz, aki földi szabadulást hoz. Az ő számukra az Evangélium valódi Krisztusa csalódást okozott.

Ezért nem érti, amiről a lányok üldözése ellen fölszólaló orosz papok beszélnek, és ezért nem érti, miért veszélyesebbek a kereszténység fizikai üldözőinél, külső támadóinál a kereszténység szellemét, tanítását cselekedeteikkel, szavaikkal hiteltelenítő, meghamisító keresztények. Ahogy a patriarcha a Pussy-ügyben föllépett, hergelve, manipulálva a híveket, az megdöbbentő, vérfagyasztó volt sokak számára. Volt olyan pap, aki azt mondta: „Nem ismerek rá az Egyházra, amelyben megkereszteltek”. Ezek nagyon súlyos szavak, nem tudom, érti-e.

Krisztus – egymaga! – szembeszállt a jeruzsálemi Templom előcsarnokában árusítók tömegével, és kikergette őket. Nem volt mögötte hatóság, és senki nem csukta le az árusokat, ellenkezőleg: Krisztust ölték meg. Nem tudom, érzi-e a különbséget. Nem tudom, mi lehet a fejében, amikor arra vágyik, hogy a templomban provokáló fiatal hölgyekre isteni erő sújtson le. Nem tudom, hogy képzelheti, hogy az ilyen kívánságok összeegyeztethetők a keresztény hittel.

Teljesen jogos annak az itt hozzászólónak a kérdése, aki azt kérdi: ti „melyik” Krisztusban hisztek? Oroszországban ma nagyon sokan kérdezik ezt.

Hadd ajánljak a figyelmébe még két idézetet annak illusztrálására, hogyan gondolkodnak Oroszországban erről a témáról, és milyen viszonyulást gondolnak helyesnek ezekhez a fiatal nőkhöz. Kérem, próbálja meg végiggondolni.

Georgij Gupalo, a Dar egyházi kiadó igazgatója, a Moszkvai Patriarchátus Kiadói Tanácsa tagjának nyilatkozata:

„…minden módon mocskoltak amiatt, mert arra hívtam fel, hogy ne ítéljék el ezeket a lányokat, akiknek még senki nem mondta el, hogy mi a jó és mi a rossz, senki nem tárta fel nekik a kereszténység szépségét, senki nem tanította meg őket arra, hogy hogyan kell viselkedni a társadalomban, nem tanította meg őket a zenére, nem ismertette meg őket a valódi költészetre, nem ébresztette fel bennük a szeretetet a bálok és a tánc iránt… egyszóval nem segített nekik, hogy jó emberek lehessenek, hanem csak a tiltakozás ostoba formáira tanította meg őket. (…) Nem szeretnék szavakat keresni a tetteikre. 'Művészetük' számomra akkor is ellenszenves, ha fellépésüket az Arbaton, egy színházban vagy a strandon tartják. Nem a hülye szövegek miatt, akkor is ha nem szóltak volna Putyinról vagy a patriarcháról. Számomra 'művészetük' egyszerűen pimasz huliganizmus, ennyi.
DE: Ezerszer nagyobb pimasz huliganizmusnak tartom azt, ami a bíróságon történt. Azt, amit a 'sértett féltől' [a perben sértettként a templomi gyertyáspultosnő meg a biztonsági őrök szerepeltek] hallottam, amit a bírónő és az ügyészek zagyváltak. Sokkal jobban megszégyenítették a hitemet, mint ezer Pussy, akik nem tudják, mit cselekednek. Ezek viszont tudták és mégis tették. És őket támogatták, nem állította le őket senki, nem ítélte el senki a szavaikat, és nem ítélik el a cselekedeteiket sem. Nem szeretnék a SZENT SZÖG Egyházának tagja lenni! [utalás arra, hogy a patriarcha a Pussyk fellépése után egyik szertartáson az amvonról ordította, kezében felmutatva a 'szent szöget', amivel Krisztust a Keresztre feszítették, hogy a szentséggyalázók 'ezt gyalázták meg…' – ford. megj.]”

Andrej Kurajev protodiakónus, a Moszkvai Teológiai Akadémia professzora:

„…nagyon sajnálatos, hogy abban a pillanatban a templomban nem volt egyetlen olyan bátyuska sem, aki mondjuk Szárovi Szent Szerafimra hasonlított volna. Ha egy ilyen bátyuska abban a pillanatban oda ment volna e huligánokhoz, atyailag átkarolta volna őket, mondván: 'Szegénykéim, mit tettetek magatokkal! Gyertek, igyunk meg egy teát, beszélgessünk…' – akkor talán Oroszország és az Egyház történelme egészen más lehetett volna…”

Grabb 2012.08.22. 13:15:27

@bbjnick: „a dohány jövedéki adójának emelése és a dohányzástilalom pedig csak arra jó, hogy egyre jobban megerősítse az illegális alkohol - és dohánykereskedelmet (és ezzel csökkentse az állami bevételeket és a termékbiztonságot)”

Hümm, ez a biztonságos dolog egy kicsit emlékeztet az abortusz-legalizátorok érvelésére :-) Azért ezt ne vegye túl komolyan, gondolom, dohányos. Én is, de sokkal prózaibb érveim vannak a jövedékiadó-emelés meg a különböző helyeken való betiltások ellen: nem szeretnék többet fizetni, és jelenleg leszokni sem tervezek :-)

Ami Kirill patriarcha dohányügyét illeti, nem ismerem részleteiben, csak hallottam róla, de a mai orosz viszonyokra némi rálátásom révén, simán el tudom képzelni, hogy előfordulnak ilyen bizarr üzletelések. Ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy ha igen, akkor az nem önmagában a dohány miatt probléma.

Ami miatt ez némi fejfölkapást jelentett Oroszországban, az az, hogy ott bizonyos egyházi körökben kiemelkedően súlyos bűnnek tartják a dohányzást. Ez nem orthodox, hanem orosz sajátosság (ami nem azt jelenti, hogy máshol erénynek tekintik, de a viszonyulás kevésbé extrém). Ugyancsak orosz egyházi körökben némi malíciával szokták megjegyezni, hogy érdekes módon a mértéktelen alkoholfogyasztást nem tartják kiemelkedően súlyos bűnnek. Szokták is idézgetni ennek a bibliai alapú megideologizálását: „nem az szennyezi be az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön belőle” :-) Ez természetesen teljesen komolytalan, de jól jellemzi a mai exkomcsi-pravoszlávok „vallásosságát”. Ezek Önt és engem, ha meglátnának cigarettával, hasonló hévvel támadnának le, mint a Pussy Riot-lányokat – és teljesen komolyan is gondolnák. Utána meg jól bevodkáznának :-)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 13:44:15

@bbjnick: Én beszélek mellé, muhaha?
Nem azt állítom, hogy a TV nézés veszélytelen (én viszont inkább a gyerekekre gyakorolt hatását, ill. a szülői törődés vele való helyettesítését tartom fő gondnak), hanem azt, hogy jóval kisebb a veszélye, mint a legális és illegális tudatmódosító szereknek.

Mi van a droglobbi hazugságaiban való fürdéssel? Mutassa meg szépen az igehelyet, melyek tiltják a tudatmódosító szereket, ill. ezek katolikus interpretációját (a prot. eretnekek a pokolban végzik, az ő interpretációjuk nem számít :) )! A dohányzás eredeti tiltása pedig nagyon jól dokumentált, mostanában viszont nem tiltják.
Milyen egyéb tudatmódosítókkal találkozott az Egyház _Európában_ a XIX. sz. előtt? Mariska nem nagyon volt (keményebb szerek egyáltalán nem), maradtak a gombák, de az boszorkányság volt (ergo akként büntetendő), nem?

Berugási (és nem élvezeti) célokat szolgáló tömény pia litere kb. 3-4 ezer forint lehet. Ennyiből (alkattól függően) többször be lehet rúgni, míg illegális szerből elvileg egy alkalomra sem elég ennyi pénz. Ráadásul az alkohol viszonylag biztonságos, míg a szintetikus szaroknál a fogyasztó nem lehet semmiben sem biztos. Ha pusztán árkérdés lenne, akkor az emberek nitrohigítóval tépnének be, igaz, ekkor a függők nem 10-20, hanem pár év alatt döglenének bele szenvedélyükbe.
Summa-summarum: a jövedéki adó emelésétől még nem fognak átszokni az emberek illegális szerekre. A csempészet már valóban probléa, ezért csak a környező országokkal közösen lehet megtenni.

Milyen más módon tudná kikúrálni az egymillió alkesz országát ebből a szenvedélyből? Betiltani valóban nem lenne értelme, ráadásul a normális fogyasztókat (akik nem is károsodnak miatta) nem lenne korrekt szivatni.
Hogyan tudná korrekt módon inkább az alkeszekre terhelni gyógyításuk költségét? Aki keveset iszik, az alig fizetne többet, a masszív alkeszok viszont jelentősen hozzájárulnának gyógyításuk költségéhez.

Dohányzás dettó, bár itt még az is fennáll, hogy nagyon ritka a nem rendszeres fogyasztó, így szinte az összes dohányos károsítja az egészségét.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.08.22. 14:21:02

Elég sok problematikus elem van az írásban.

1) "A fentiek alapján talán nem haragszanak meg ők sem, ha kortárs művészetük kötelező elismerése mellett komplett idiótáknak tartjuk az egyletet, akik megérdemelnének egy biztonságos zárt épületet, ha nem is éppen börtönt."

A "biztonságos zárt épület" és a "börtön" között nincs különbség (attól, hogy másképp hívod, még nem lesz más).

2) "... Viszont: bármilyen liberálisan is állunk hozzá a
szólásszabadság kérdéséhez, a fenti ügyben a klasszikus liberalizmus gondolkodójához, John Stuart Millhez fordulunk: mindenki saját meggyőződésének megfelelően szabadon cselekedhessen, egészen addig, amíg az másokat nem sért, másoknak nem árt."

Most vagy nem tudsz olvasni, vagy szándékosan manipulálsz, ugyanis a hivatkozott oldalon ez szerepel:

"The harm principle holds that each individual has the right to act as he wants, so long as these actions do not harm others."

Nincs szó tehát arról a részről, hogy "amíg másokat nem sért", ergo a további gondolatmenet NEM Mill elvéből következik. Sőt, még az is szerepel, hogy "...Mill did not consider giving offence to
constitute "harm"; an action could not be restricted because it violated the conventions or morals of a given society."

3) "Ott van ugyanis a prózai jog is."

Az ilyen érveléssel óvatosan, ugyanis ha ezt abszolútomként kezeled, akkor nehéz lesz kulák- és zsidóügyben érvelned (akkor is a mezei jog keretén belül történtek a vagyonelkobzások).

4) "... hogy a Pink Floyd gitárhős David Gilmour fiacskáját is 16 hónapra ítélték az autoriternek nem nevezhető Nagy-Britanniában..."

Ebből csak az következik, hogy nem az orosz rendszer sajátja ez, de talán nem kéne olyan környezetbe helyezni ezeket, mintha 1) az egész bagatell lenne vagy 2) máshol is ez van, úgyhogy ez az egész történet OK.

5) "... akkor se felejthetjük el, hogy gyógyíthatatlan feltűnési viszketegségben szenvedő, minél nagyobb botrányokat szándékosan provokálni akaró arcokról van szó, akik egyáltalán nem szolgálják a putyini rendszer puhításának, domesztikálásának ügyét ...",

valamint

"A Pussy Riot botrányos akciói csak gyengítik az orosz demokratikus ellenzéket, miközben elfedik azok jogos törekvéseit, jogállami keretekhez és polgári méltósághoz felnövő akcióit; és elhomályosítják
a putyini rendszer valódi, nem botrányt, csak igazságot kereső, hétköznapi áldozatainak ügyét is."

Az ilyen érveléseket különösen gusztustalannak tartom, amikor is az elnyomó rendszer áldozatának nyakába teszik a felelősséget. Ha ugyanis ezt elfogadod, akkor hogy érvelsz a 2006-os tüntetésen
összevertek mellett, hiszen ott is csak ők keresték a bajt.

Nemetsek Tibor 2012.08.22. 15:53:22

1. hamár a buta, olvasni nem tudó és internetet nem használó emberek felvilágosítása is volt a poszt célja (nem vettem magamra), hát akkor miért nincs a posztban benne a korábbi akciók célja és következménye

2. a szüfrazsettek "akcióihoz" (vandalizmus, öngyilkosság) a pussy riot gyenge, pajkos kezdő, már ami a feminista-vonalat illeti, ami meg

3.a kispolgári megrökönyödést, perverzitást és provokációt, egy igazi punk, pl. Johnny Rotten egy halk gúnyos röhögésre se méltatná az egészet

4.Putyin rendszerét "oroszlánnak" titulálni akár csak közvetve, hát...

De amiért igazán kár, az a cikk lezárása, ami a korábban írtakkal eelntétes, de így felül is írja némiképp - két év orosz lágerben ugyanis lehet persze elgondolkodni (sok sikert, kontemplatív hely az, naná), de leginkább azért mégiscsak inkább megdögleni és megnyomorodni lehet.

Lehetett volna azért még egy kicsit gondolkozni ezen a cikken - vannak benne ígéretes részek, értem én azt is, ha valaki konzervatív, csak azért kicsit több kontextus sem árt, a humánum meg nem konzervatív erény.

madarasi.abel 2012.08.22. 16:07:32

"Ha végül két évre tényleg bevarrják a Pussy Riot tagjait, akkor talán lesz idejük elgondolkodni mindezen".
e mondat miatt szégyelld magad.

Sátán meg a Jocó 2012.08.22. 19:05:16

Még szerencse, hogy nem egy zsinagógában csinálták... huhúúú, mi lenne akkor!!

De mivel nem a kiválasztott népet sértegették, ezért bármit is csinálnak, az haladó szellemű, bátor, követendő példa, amit mi, mucsai klerikálfasiszta reakciós söpredék nem érthetünk.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2012.08.22. 20:41:27

sertonek talalom a cikked, remelem emiatt lesz meg egyszer lehetoseged ket evet gondolkodni a sitten.

a keresztenyseg a szeretet es megbocsatas vallasa kene hogy legyen. hogy ez mennyire nem igy van es csak putyin egyik szervezete, mi sem jelzi jobban mint ami a pussyriottal tortent.

megertem en hogy serto amit tettek, szerintem is az. felhaborito. de ket ev borton?????? lelketlen vadallat aki ezt minimalis mertekben is elfogasni kepes.
lenne sok mas lehetoseg a karhozat elkerulesere, nyilvanosan bocsanatot kell kerniuk, helyrehozni a karokat, penzbuntetes stb.

es ki all ki az embertelen es aranytalan itelet mellett? termeszetesen azok akik vallasrol es ertekekrol predikalnak naphosszat, de valahogy most jobban esik verszomjas faszkalappa vedleni. dogoljon meg az ellenseg nem? az orosz munkatabor csak akkor embertelen ha nagyapankkal tortent? alszent kis koponyegforgatok vagytok csupan, olyan messzire attol amit allitolag kepviseltek amilyen messze csak lehet.

gellert te meg szopd le magad

S=klogW 2012.08.22. 20:56:29

@Lavrentyij Pavlovics Berija: " jóval kisebb a veszélye, mint a legális és illegális tudatmódosító szereknek"

én nem lennék ebben olyan biztos:

modoros.blog.hu/2011/09/08/olvasoi_rovat_a_hiradobuzi

picur3ka 2012.08.22. 23:35:53

@S=klogW:

Igy van, a media nagyon komoly tudatmodosito szer, a legkomolyabb. Ezt mar Lenin es Gobbels is felfedezte es mindenki hasznalja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.26. 15:30:53

"A rendőrségi körözés elől külföldre menekült a Pussy Riot punkegyüttes két szabadon lévő tagja - adta hírül vasárnap a Vedomosztyi című orosz lap internetes változata.

Az újság a Twitteren közölt bejegyzésre hivatkozott, amely szerint: "Két résztvevőnk a körözés miatt sikerrel az ország határain kívülre távozott. Külföldi feministákat verbuválnak, hogy új akciókat készítsenek elő.""

www.barikad.hu/kulfoldre_menekultek_a_pussy_riot_tagjai-20120826

Hja, kérem!

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása