„Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket”
Neked a magyar? – tettük fel a kérdést a nemzeti ünnep alkalmából mandineres bloggereinknek és barátainknak. Akik válaszoltak is. Hogy mi nekünk a magyar? Többünknek Cseh Tamás, Latinovits Zoltán, Jankovics Marcell művészete, vagy a Balaton, a bor, a magyar nyelv és költészet. És a négyes metró. És a mindent túlélés képessége. És még sok minden más is, lásd alább.
Várjuk olvasóink, kommentelőink válaszait, megfejtéseit is a kérdésre: nektek mi a magyar?
Téglagyári Megálló
1. Cseh Tamás. Mesélik, egyszer a Bárka színház előterében részegen közölte, hogy rajta kívül nincs is magyar. Igaza volt.
2. Az olaszrizling
3. A furmint
4. A sárgamuskotály
5. A szóda (az előbbiekből legfeljebb a rizlinggel keverve)
Tempetőfi
Nekem a magyar legfőképpen az anyanyelvem. Őbenne és általa értem meg a világot, vagy ha nem értem, hát arra is vannak szavaim. Az anyanyelvem világegész, végtelen, ám határolt gömb, néha menedék, néha maga a csoda. Erőt ád önmagamnak lenni.
Nekem a magyar szülőföldem, Székelyföld. (Székely. Székely-magyar. A miénk, no.) Ott még a fűszálak is mi vagyunk, legalábbis ezt érzem a zsigereimben, valahányszor végignézek a tájon. Hazamegyek, otthon vagyok benne.
Nekem a magyar a népdal. Él bennem egy kép: az átkosban áramszünet, és édesanyám a négyemeletes tömbház kétszobás lakásában a csillagos égről énekel kisgyermekeinek. Másnap három kilométerrel arrébb, nagymamámék szilvafája alatt addig logikáztam a vásárfia hatlikú furulyán, amíg elfújtam a dallamot. Könnyű volt, a csillagos ég ott fénylett ismerősen fölöttem. Ez a népdal.
Magyar még 1956. Olyan magyar, ami megértette velem egyrészt Magyarországot, másrészt Romániát (Erdélyhez nem vitt közelebb, az 1848 lehetne, vagy 1989. Sajnos, különböző okokból, de egyik sem képes erre). 1956 évente felvillantja számomra, hogy milyen büszkének lenni olyan magyarra, aki nem mi vagyunk, olyan történetre, ami nem a mi történetünk. Tiszteletet ébreszt a másik magyar iránt, és ez jó érzés.
És magyar az is, hogy minden Kárpát-medencei országban élnek olyan ismerőseim, akiket meg tudok keresni, ha valamit nem értek az adott állam eseményeiből. Magyarrá tudják fordítani a nem értettet. Egy nyelvet beszélünk, értjük egymást.
Rajcsányi Gellért
1. A Születtem Magyarországon, Cseh Tamástól és Bereményi Gézától. Hozzá pedig a Fortepan képei Magyarország szülötteiről.
2. A Még azt mondják... citeraszólója Lajkó Félixtől.
3. A tihanyi apátság ezeréves altemploma András király sírjával. Tihany erdői és mezői a levendulákkal és a szürkemarhákkal, kilátással Badacsony és társhegyei felé. Tihany reggeli napfényben és naplementében. Kilátás a tihanyi Rege cukrászda teraszáról a Balatonra. Kilátás Tihanyra a balatonföldvári Kelta sétányról, háttal a századelős villanegyednek. Tihany a Balatonról. A Balaton Tihanyból.
4. A Szomszédok összes része, nyitó képsorai és záró megmondásai. Fájmagyar. Kádármagyar. Sóhajmagyar. Panaszmagyar. Prolimagyar. Kismagyar. Populistamagyar. Propagandamagyar. Állammagyar. Roncsfilmmagyar. Négyesmetrómagyar. Trolitolómagyar. Keletipályaudvarmagyar. Jobbantudomatutitmagyar. Rendszernemváltómagyar.
5. Cs. Szabó László 1939-es sorai a magyarságról, tele szeretettel és aggódással, félelemmel és bizodalommal, kiábrándultsággal és hittel. Kompország ezek között sem fog tudni kikötni soha.
„Bűn-e, ha nem bízom a nemzet bölcsességében? Nincs időm felelni, a lelkiismeretem már az eszem előtt bevallja, hogy az. Az igazi szeretet összebékíti a végleteket. Egyszerre kellene hinni a nemzet lobbanékonyságában s a bölcsességében, ez a valódi hazaszeretet. De én kétkedem a bölcsességében. A haza bölcse Magyarországon csak a népszerelem böjti utódja, előbb volt Báthory Gábor, hogy Bethlen Gábor lehessen, előbb Kossuth, hogy Deák legyen. Nem igazi bölcsesség, aminek kijózanodás az igazi neve. Minden világjárt magyar öregebb, mint a nemzete. Egyenesen az érettebb életkort irigyli a hatalmas idegen népektől, nem a kincsüket. Szeretné mindjárt Bethlen Gáborral és Deák Ferenccel kezdeni, ahelyett, hogy velük végezze. Én is szeretném. Most lakolok a vándorévekért, úgy látszik, kiöregedtem a nemzet mellől. Ezekben a napokban lelkileg is megértem Majtényt. Olyan mélységesen a mi vereségünk, mint a hangsorunk vagy a hanglejtésünk vagy a ki-kitörő pogányságunk. Szinte fölösleges stratégiailag magyarázni. Annál szomorúbb, hogy a nemzet egy napot se öregedett azóta. Vagy éppen az a szomorú, hogy ilyenre gondolok? Lehet, hogy minden gondolatom méltatlan a hazámhoz. Nem állok honfitársaim felett, vagy ésszerűbbé teszem a hitüket, vagy vakon osztozom benne. De hogyan tegyem ésszerűbbé? Hit nélkül azonban én se tudok élni. Tehát vakon kell osztoznom benne.
Túlságosan elnyúlik a nemzet fiatalsága, ideje volna, hogy szívóssá, ravasszá, bölcssé öregedjen. De szabad-e egy nemzetnek fiatalság helyett érett kort kívánni? Ha nem, rossz magyarrá tesz a kívánság. De mégsem vagyok rossz magyar. A jó magyar hívő és elégedetlen, az idegen is erről ismeri meg a nemzetiségünket. Hinni halálig és haragudni halálig egy érzés a magyarnak, elválaszthatatlan faji szisztolé és diasztolé. Egyik a másikat ingerli, ezért nincs lagymatag magyar. Ha már nem ölel a szeretet, ölel még a harag. Kívánom, hogy bárcsak egy Marquesas szigetről néznők az európai színjátékot s ne huzatos helyünkről, de az már meg se fordul a fejemben, hogy egyedül nézhetném. A magyar ember bizonyos életkoron és értelmi fokon túl nem lehet kozmopolita. Én is túljutottam ezen a korhatáron. Egyszer Daniel Halévyről emlékezve megírtam, hogy a múlt csak lassan harapózik el rajtunk; az évek testileg, lelkileg és szellemileg visszavisznek a világból széttörhetetlen körünkbe. Az értelem megemberesedik az ifjúkori kozmopolitizmustól, aki viszont érett fővel is ki-besétál az örök körön, már gyanútlanságával elárulja a félműveltségét.
Boldogtalan volt a világpolgár hazaszeretete. A haladónak többé nem elég haladó a hazája, a konzervatívnak nem elég konzervatív. Én az utóbbiért kesergek. A magyar maradi, de nem konzervatív, fájdalom, ebben különbözik a franciától. Évtizedeket mulasztunk, de minden újnak beugrunk egy kicsit, a reformot abbahagyjuk az újság kedvéért, gőgösek vagyunk s folyton idegen karmesteren a félszemünk. Kevesen tudják, hogy a francia »lobbanékony«, »szalmaláng« népnek tartja magát. Ezerszer leírta magáról a magyar önvádat. De ez a lobbanékony nép csodálatos türelemmel őriz valamit (s ez nem is olyan kicsi!) ami csak ő, mindig ő, akármi történjék a Rajnától keletre vagy az Alpoktól délre vagy a Csatornán túl. A megtérő világpolgár világos, félreérthetetlen radikalizmust vagy konzervativizmust hoz haza s hűségfogadalma után hiába keresi ezt a honfitársaiban. Mind a kettő »felnőtt« állapot. Mondja a te szád: igen, igen nem, nem. Hát mondjuk végre!”
Lelky Lola
Nagyon szeretem, hogy Mária országa vagyunk, hogy Szent István felajánlotta hazánkat az Isten anyjának. Szeretem ezt a történetet. Az országunknak ugyanaz az anyja, mint Istennek. (Azóta hallottam, hogy állítólag más országokat is ajánlottak Máriának, de ez nem oszt, nem szoroz.) A Boldogasszony anyánk a kedvenc szenténekem, és Csiksomlyón az egyik református haverom hosszan kifejtette, hogy mennyire irigykedik a katolikusok Mária kultuszára.
Jó, hogy ez az ország kicsi, mindenki ismer mindenkit. Örülök, hogy a világon ufók vagyunk a teljesen speciális nyelvünkkel, apró országunkkal. Szeretem a magyarokat, az okosságukkal és érzékenységükkel együtt.
A magyar nekem a barátságos erdőket, a gyönyörű Budapestet, a hatalmas Balatont, '56 hősiességét, 1000 évünket, a koronát, a sok szentet az Árpád-házi családban, az ásványos borokat, a fröccsöt, az Erzsike és a Bambi Presszót, a Szimplát, a Menta teraszt, a Gellért és a Lukács fürdőt jelenti; vagy azt, hogy az ember néha előadhatja az elegáns úrihölgyet a Gellértben, Astoriában vagy a Centrál kávéházban. Szeretek a várban vagy a Duna parton boldogan sétálni és sírni is.
jvizkeleti
Fehérlófia (Jankovics Marcell)
József Attila / Latinovits Zoltán: Eszmélet
Sánta Ferenc / Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét
Kodály Zoltán: Háry János
Magyar népmesék: A pulikutya
Zalka Szilvi
1. Nyári, vidéki este illata – folyóparton lekaszált széna enyhe füstszaggal keveredve.
2. Paprikáskrumpli – benne omlós krumpli és házikolbász, kovászos uborkával, friss kenyérrel.
3. „Örökéletű, mint a cicelle” – közmondás.
4. Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai.
5. Puskás Öcsi.
Dobray
Nekem a magyar mostanában leginkább a magyar tájak néptáncai és a táncházak. A belefeledkezés a vajdaszentiványiba, a kalotaszegibe. Egy néptáncos, ha hobbitáncos is, jó, ha megpróbálja más népek táncait. Volt alkalmam nemrég skót táncokat tanulni. Számomra túl szögletesek, kiszámíthatóak voltak. A magyar (főleg az erdélyi) táncokban van súly, lendület, extázis. S ugyanígy a magyar népdalok sem aranyos-kedves alpesi nótácskák:
„De szeretnék a templomban ott lenni,
Mikor az én galambomat esketik,
Meghallgatnám mit tagadsz a miénkből,
Hát te csalfa nem félsz a jó Istentől?”
Magyar a PUF, a „reggel igazi magyar reggel”. Magyar a Mátra a maga összetöpörödött rögeivel („Ködöllik a Mátra, Eső akar lenni” – amint azt a Dresch Quartett is énekli a Ritka madár című lemezen). Az Isten Háta Mögött zenekar. És a Kerekes Band meg a Napra. Magyar Szekfű Gyula és Szilágyi István (Kő hull apadó kútba). A Szabó pipa, a romkocsmák, és a kiismerhetetlen, mindig meglepetésekkel teli Budapest zugaiban, például a Madách tér környékén megbúvó kávézók. Az állomási restik. Nagyapám harmincas évekbeli Balaton-térképe a szemesi nyaralóban, a balatoni miserend. A húszas évekbeli vármegye-kirakó, amivel sokat szórakoztam.
Bakó Bea
Pulikutya: kicsi, de nagy a szája – amíg birkákkal áll szemben. Magyar kommunikációs kultúra.
Jankovics Marcell János vitéz című rajzfilmje. Interpretációmban Kukorica Jancsi munka helyett alszik és csajozik, kirúgása után pedig hirtelen ötlettől vezérelve felkeresi az ozorai hippifesztivált, ahol további pszichedelikus eseményeket haluzik. Magyar munkamorál és szórakozási kultúra.
A pécsi Magasház: ami már úgyis megvan, azt ne használjuk ki véletlenül sem! Inkább álljon ott üresen, ferdén, életveszélyesen. Pedig ide tökéletes Pécs története a szocializmusban-kiállítást lehetne rendezni, kilátóval egybekötve. Magyar építészet és várostervezés.
Négyes metró: A jellemző gigaberuházás, ami egyébként fölösleges, de nagyon fontos ígérgetni és várni rá, holott úgy tűnik, már sose lesz kész. A 21. század magyar mítosza. A Csodaszarvas elbújhat.
Lovasi András: Mire megtanultam. „Tudom, hogy kell győztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem.” Magyar semmirenemvagyokjó életérzés.
Fekete Balázs
Nekem a magyar nem egyenlő az irigységgel, kárörvendéssel, átveréssel, lehúzással és provincializmussal. Nekem a magyar olyan, mint Cs. Szabó László: Európában kétségbevonhatatlanul magyar, Magyarországon tagadhatatlanul európai.
Kendernay-Nagyidai Gertrúd
Nekem a magyar kreatív, minden tekintetben, legyen az pozitív (ötletes, frappáns, újító, felfedező, formabontó, különc...) vagy negatív (ügyeskedő, szabályokat tágan vagy éppen félreértelmező) értelemben. Mindig van egy kiskapu, mindig létezik megoldás, mindig van másik út, lehetőség, ha nem is mindig egyenes. A versenyszellem. És az eredmény sem marad el.
Nekem a magyar körkörös, de lehet, hogy ez a karikás ostor hatása... Szeret ismételni, újra átélni, emlékezni, legendákat, mítoszokat gyártani vagy csupán pletykálkodni. A kávéházi és kocsmakultúra mindezt a magaslatokba emeli.
Nekem a magyar kicsit szomorkás, vagy talán inkább önsajnálatba burkolózó. De mindenképp ott bújkál a vigadalom, az önfeledt öröm, az örömtánc.
Nekem a magyar közvetlen, ha kell direkt, személyeskedő: nincs tétovázás, mesterien vulgáris.
Nekem a magyar a kakaóscsiga, a végtelen egy darabkája. Kívül roppanós, befelé egyre lágyabb és a lényege omlós, kakaós. Leheletnyi porcukor megengedett. Hideg tejjel vagy forró habos kakaóval sem túlzás.
Király Zsolt (Körkép.sk)
A magyar himnusz szilveszterkor.
1100 év történelmi, kulturális és nyelvi közösségvállalása egy másik fővárosból.
Libabőr és büszkeség olimpikonjaink sikere láttán.
Találékonyság és vállalkozói készség (néha egy kis mutyival megspékelve).
Túrós csusza, erős paprika, puli, Rubik kocka.
Robin Masters
I. Szent István,
Dr. Bátky János,
Pongrátz Gergely,
Gothár Péter,
és Kosztor Sándorné Bodnár Gizella.
Hercsel Adél
1. „Visszakerültél hát Budára, ahol születtél. Ez csoda volt. Megvolt a város; az elviselhetetlen és soha véget nem érő éveket elviselted és véget értek. Az történt, hogy a négy, nem, a negyven - nem: a négyszáz év véget ért, elfogyott. Nehémiás próféta átkot szórt a népére, mert nem tartották észben az Úr csodáit, amiket értük tett.” Ottlik Géza: Buda című regényének kezdőmondatai, az Iskola a határon folytatása. Mindig a fejemben járnak, amikor hazajövök. Nem csak konkrétan Budára, hanem valahova, ahol otthon érzem magam.
2. „Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza. Miért hazudták, hogy a komp - híd -, ó, Patyomkin, te kenetes kezű szent ember, te csak Katalin cárnőt csaltad meg.” Ady Endre: Ismeretlen Korvin-kódex margójára c. cikkéből. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyen országból jöttem, akkor biztos, hogy ezt idézném válaszul.
3. „Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,
lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,
lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,
lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad –”
József Attila: Medáliák. Erről az idézetről mindig az jut eszembe, hogy milyen csodákra képes a magyar nyelv, mennyi kincs van benne, olyan, mint egy hangszer, gyönyörűen szól, ha az ember megtanul játszani rajta. És annál szebben, ahogy József Attila a Medáliákban… ez nekem az etalon.
4. „Hideg. Hideg az egész család.
A Ráday utcai ág is hideg,
a Polgár utcai ág is hideg,
a budakalászi ág is hideg,
ugyanaz a hideg kézfogás.
Hideg már az első biztos ősnél,
a királynő testőrénél Bécsben
és hideg a kétéves Luca Teréziánál
a bölcsödében, idefenn.
Hideg az egész tákolmány.”
Kemény István: Hideg. Amikor elbizonytalanodom, amikor nem tudom, hogy merre tovább. Vigasztal, amikor úgy érzem, Magyarországon élni, magyarnak lenni nehéz.
5. „Fél nyolckor egy padon, nyolc körül
már Budán. Amit mondok, azt senki
másnak. Képzeld azt, hogy kihalt
a kelenhegyi ág.
Most mondom, egészben, neked. Míg
ülsz, cipőt húzol, kulcsra zársz. Hogy
délután itt rengetegen járnak, sok az
ember. Ilyesmiket. S vannak napok, mikor
nem sétálok, csak úgy, át a Dunán. Egyáltalán,
nem sétálok sehol. Azt hiszem lényeges:
így ülők, figyeled, így mozog a szám.
Sokáig nem állhattam a klór szagát. Ez nem
a fürdő, az uszodát könnyű szeretni. Bent
fejeket nyomnak a víz alá. Nyel, kussol. Egy
idő után aztán a medence szélén állok, ez tőlem,
haladás. De el kéne jutni még odáig, hogy két
kézzel érintselek. Hogy két kézre legyen szükség:
mint vetkőzni vagy kötni cipőt, nyakkendőt. Akár
egy öltöző, ha mások úsznak, legyél kezdetleges.
Arra gondolok, ahogy te gondolsz valaki
másra. Az ELADÓ táblákon túl, ahol felfelé
visz az út s az árkok után, a járdaszélen, ahol
elnyomom a csikket, ott mi van. Szembejön,
szerinted: két fej, szerintem: két sétapálca.
Legyek lelkes, mondjam azt: látod, itt öregek
vesznek házat öregektől. Száz éve legalább.
Ezt képzelem. Előbbre jársz, szép a hátad.”
Szabó Marcell: Mányoki út, van ennek vége. A Gellérthegyen töltött kollégista évek, a környék és a hangulat; vidékiként Budapestre fölkerülni, amikor hirtelen bedobnak a mély vízbe, és meg kell tanulni úszni.
Pintér Bence
Kerényi Imre – hát lehet-e valaki magyarabb, mint Kerényi mester? Minden mondatából süt az igazi, kúl magyarság. Mit is csinál ő voltaképp? Most éppen könyvsorozatot. Hogy kiknek? Hát a magyaroknak. Hogy kikről? Hát a magyarokról. Magyar ízek, magyar hősök: az igazi magyarság-teljesítmények tárháza lesz ez, és aki összeállítja, az biztos, hogy az egyik legnagyobb magyar. És ez még nem minden.
Az Alaptörvény Asztala – szintén a mester műve; helyek, ahol igazán komoly magyarság-sugárzást lehet mérni. Nem elég, hogy alaptörvényünk minden egykor volt és leendő magyarok sóhajának jogi párlata, de még saját asztala is van a dicső korpusznak. Le lehet ülni, bele lehet lapozni. Meg lehet nézni. Lehet érezni évezredek súlyát, Árpád atyánk nyilának ívét, István királyunk kardjának súlyát, Mátyásunk orrát, Thökölynk tökét, Rákóczi bajszát, Kossuth szavainak hevét. Lehet lapozgatni, hogy mi a magyar. Ezt is Kerényi Imre adta nekünk. Nekem ő a magyar.
Kossuth Lajos és Görgey Artúr – két figura, összefonódó élettörténettel. Kossuth, akinek a népfelkelők Schwechat után kalapoznak majd továbbfutnak; és Görgey, aki ugyanitt, ugyanezeket a népfelkelőket kardlapozza, hogy álljanak már rendbe. Kossuth, aki elmenekül és külföldről osztja az észt; és Görgey, aki elvégzi a fájó, piszkos munkát. Kossuth, aki szépen tudott beszélni; és Görgey, aki megnyerte a csatákat. Kossuth, akiről minden városban van elnevezve egy köztér; és Görgey aki árulónak lett bélyegezve. Magyarok.
k|M
ALFÖLD
Hegyeshalomtól Bajáig, Kecskeméttől Szegedig van egy lapos, lankás, napsütötte vidék, melynél nincs szebb az országban. Ameddig a szem ellát - ez a magyar Róna, ahol ha a nap, miután lebukik és szinte a teljes horizonton visszanéz, visszasugározza a nagy narancs-rózsaszínt, ha visszanéz, akkor biztos, hogy a következő nap is ugyanilyen gyönyörű napfényes lesz. Széles, nagy, kiterjesztett perspektíva, tág horizont, nagy nyárfák, nagy szellők, nagy nap és nagy emberek. Ez a magyar Alföld.
SZOCREÁL STRANDOK
Alföldi sajátosság ez is, mint a nagy horizont. A '60-as '70-es években szétfúrták a nagy vidéket, olaj és gáz után kutattak a mérnökök. Olajat keveset, vizet azonban annál többet találtak. Majd' minden Tisza-menti falu végén van két-hárommedencés, hetvenes évekbeli melegvizes strand. Autózol a legutolsó alsórendű úton a hatalmas nyárfák és a gigantikus bárányfelhők árnyékában, és 10 kilométeren belül talász egy eldugott, hangulatos, olcsó és fantasztikus szocreál strandot. Egyszerűen kihagyhatatlanok.
NAGYDUMÁSOK
Vannak még nagydumások, öblösök, tele sztorival, élettel, pozitivitással. Jó őket hallgatni, a történeteiket, a lehetetlen élethelyzeteiket, jó hallani a nagy dumájukat, a bugyiolvasztó marhaságaikat. Életigenlő, pozitív magyarok, a legjobb arcok.
Joób Kristóf
A Szindbád című film. Vannak kegyelmi pillanatok, és ilyen volt, amikor a domonyi szlovák származású Huszárik és a német-horvát-magyar Latinovits a dzsentri Krúdy írásai alapján olyan tablót készített a régi Magyarországról, amilyet nem nagyon sikerült másnak. Ez egy nagyon magyar történet.
Kós Károly. A temesvári német postai tisztviselő fia tollal, tussal és kővel szintetizálta a talán leggazdagabb magyar kultúrtáj, Erdély építészeti és néprajzi örökségét.
Fehérre meszelt kúria. Jelentheti sokaknak a rest, sivár nemesi életmódot, a feudális elnyomást, de e klasszicista épületek hálója adta magyar társadalom gerincét, erejét, és látványuk még most is megnyugvással tölt el. Olyan, amilyen, lehet, hogy szegényesebbek, mint a nyugatiak, de azért szépek, és még funkciójukat vesztve, kiürülve is keretet adnak.
Káli-medence. Egy rezervátum, vagy még inkább egy terepasztal, amibe az ember gyermeki örömmel belemenekülhet, hogy élvezze a látványt és bor ízét.
Vaszary János: Duna-parti korzó című képe (1934). Egy pillanatkép, amilyennek látni lehet, és sokan látni szeretnék a háború előtti Budapestet: színes, elegáns, nagyvilági. A kép formanyelve egyedi és előremutató, de megelégszik a látvány okozta örömmel, és nélkülözi a baloldali progresszív művészet ideológia-fétisét, görcsös és erőszakos társadalomjobbító küldetéstudatát.
Babarczy Veronika
Hosszú hónapok után, külföldön először a magyar nyelv kezd hiányozni – a szellemes gazdagsága, amire nem csodálkozom rá eléggé, ha minden nap beszélem. A túró a következő, a hazai ízek utáni vágyakozás: tej, házi kifőtt tészta, Zalagyöngye szőlő, behűtött Tokaji Furmint, rétes. A távollétben újra és újra megerősödik bennem, hogy bárhol máshol soha nem lehetek annyira otthon, mint itt. Ha még mesélhetek is Magyarországról az ottaniaknak, büszkén mondom, hogy még mindig megvagyunk, annak ellenére hogy.
Aztán amikor újra itthon, és meghallom a folyamatos bazmegolást a pesti utcán, a boltos nem köszön, hosszú a sor mindig és mindenütt,ű átvernek a piacon, barátságtalan a kiszolgálás, pocsék a kaja, amit kihoznak, egy-egy
pillanatra hiperkritikus leszek, mint majd' mindenki, aki magyarnak születik.
De csak addig a pillanatig, amíg kedvesen megszólít valaki, aki segítséget kér, kóstolót kapok a kofától, behívnak kávét kóstolni egy épülő kávézóba, vagy együtt emelünk arrébb a sínről egy autót, hogy tovább tudjon menni a villamos. Akkor visszatér az örömöm, mert találkozom olyanokkal, akikről szívesen gondolom, hogy honfitársaim. Az oly nagyon áhított hazai ízek meglágyítanak, pláne egy fröccsözés barátokkal. Bármikor megnézhetem az Eldorádót vagy a Megáll az időt, láthatom a Margit hídról a várost, vagy hétvégenként a pátriámat, a Balatont, olvashatok Radnótit, és magyarul Bibliát.
Politicus
A nők
A Bor
Az igénytelenség
Az örök elégedetlenség
És a mindent túlélés képessége
Kínai Kálmán és Trágár Tóni
Az imént a gangon cigiztünk, az egyik lakásból Markos-Nádas üvöltött max hangerőn, a másikból István a király. Na, ez nagyon magyar volt.
Az utolsó 100 komment: