Az európai álom vége
2012. július 31. írta: Fekete Balázs .

Az európai álom vége

eu álom válság.jpg

  Álmok nélkül nincs élet, nincs társadalom, sőt még politika sincs. Álmok nélkül marad a kegyetlen, pőre valóság: nincs semmi, ami erőt adjon a napi megpróbáltatások elviseléséhez, a nehézségek leküzdéséhez. Mindannyiunknak megvannak a saját álmai, amelyekért hajlamosak vagyunk fogcsikorgatva küzdeni; ezek életünk talán legfontosabb mozgatórugói. Ha nem is mindig a racionális tudás alakjában, de törekvések, érzetek, szimpátiák formájában áthatják egész életünket. De létezik-e „európai álom”?

  A közösségeknek is vannak kollektív álmai. Egy elérendő állapot, egy megvalósítandó cél, vagy akár valaminek a tisztázása – mind-mind közösségi álmok. Mindenki ismeri az „amerikai álmot”, amely már több évszázada mozgásban tartja az Egyesült Államok társadalmát és vonzza a bevándorlókat a világ minden részéből. Tartalma nem túl bonyolult: ha keményen dolgozol, ha leleményes vagy, megcsinálhatod a szerencsédet. Már annyi másnak sikerült előtted, vég nélkül sorolhatnánk a példákat, neked miért ne sikerülne. Amerikai rokonom kiválóan fogalmazta meg ezt a maga módján: „Balázskám, Európában mindenki, az állam, az önkormányzat, a család, csak „levenni” akar, de itt nálunk minden azért van, hogy neked sikerüljön!” Persze a legtöbb embernek nem sikerül, de a mai napig ez az álom kimeríthetetlen erő- és inspirációforrás az amerikaiak számára.

  Létezik-e hát az „európai álom”? Teljesen biztos vagyok benne, hogy az európai integráció nagy alakjainak volt egy álma, és ez az álom adta az erőt a sorozatos válságok leküzdésére. Emiatt az álom miatt válhatott az integráció hat állam formálódó közös piacából huszonhét ország többé-kevésbé kiforrott politikai közösségévé. Ez az álom – mint a többi  nem túl bonyolult, két szóban összefoglalható: béke és jólét. Az európai gondolkodók természetesen már a 19. században elkezdték  egyfajta utópiaként vagy vágyálomként  – ezt az álmot álmodni, elég csak Kant, Constant vagy Coudenhove-Kalergi műveire gondolni.

  Két világháború kellett ahhoz, hogy a politikai döntéshozók is belássák, érdemes ezért az álomért politikai szinten, együttműködve küzdeni. Így született meg először az Európa Tanács, majd a gazdasági integráció laboratóriumaként az Európai Szén- és Acélközösség, és végül a közös piac megteremtését célul kitűző Európai Gazdasági Közösség. Az álom mozgásba lendült, és vitte magával, noha néha kátyúkkal teli utakon az integrációt; egy fél évszázad alatt pedig megvalósult az, amire korábban még gondolni sem mertek; az európai nemzetek egymással együttműködve olyan politikai és jogi kereteket teremtettek, mely a béke és prosperitás sosem látott időszakát hozta magával.

  Az európai álom tehát beteljesült, generációk nőttek fel úgy Nyugat-Európában, hogy az európai nemzetek összeütközéseiről csak történelemórán, esetleg szüleik vagy nagyszüleik visszaemlékezéseiből hallottak. A francia-német ellenségeskedés helyét átvette a közös bulizás a különféle Erasmus-rendezvényeken. A nélkülözés, a hiány pedig egyenesen értelmezhetetlen számukra, hiszen minden adott és elérhető, a jó éttermektől a jó egyetemekig. Nyugat-Európa a saját álmát élte az elmúlt évtizedekben, és ebben akartak részesedni a szovjet elnyomás alól kiszabaduló kelet-közép-európai nemzetek is minden igyekezetükkel, akár még érdekeiket is feladva.

  A 2008 óta tartó gazdasági válság azonban nagyon kellemetlen ébredést hozott. Egyre biztosabban látható, hogy az „európai álom” a szemünk előtt hullik darabokra. Ez a felbomlás elsőként a fiatalokat érintette: nekik a legnehezebb munkához jutniuk, egzisztenciát teremteniük, azaz önálló életüket, saját álmaikat elindítaniuk. Ami a szüleiknek természetes volt, mondjuk például a felsőoktatás vagy a munka világa terén, azt mostanában már nem lehet adottnak venni. Nőnek a tandíjak, változik az oktatási struktúra, néha egész területeket és művelőiket, például a bölcsészettudományokat és bölcsészeket nyilvánítják egyszerűen piacképtelenné, degradálva őket a társadalom szemében. Munkát találni egyre nehezebb, a fiatal munkavállalók egyre kiszolgáltatottabbak, a határozatlan idejű szerződés pedig csak álom. A fiatalok elbizonytalanodását és reményvesztettségét látva szüleik és családjaik is fokozatosan kiábrándulttá válnak, és ezzel az „álomvesztés” végiggyűrűzik az európai társadalmakon.

  Ezek az évek ezért a kellemetlen ébredésről, és az álmok elvesztéséről szólnak egész Európában. Ez jelenleg elsődlegesen a periféria országait érinti, Dél- és Kelet-Közép-Európát – csak példaként: tömeges elszegényedés Spanyolországban, Görögország gazdasági összeomlása, olasz pénzügyi kötéltánc, unorthodox gazdasági-politikai kísérletek Kelet-Közép-Európa szerte – de az előbbi jelek már az integráció magjához tartozó társadalmakban is érzékelhetőek.

  Valahogy tehát meg kellene próbálni újraálmodni Európát, tanulva a mostani tapasztalatokból. Ez lenne a legsürgetőbb európai feladat. De, hogy pontosan hogyan, erre a kérdésre nem látszik a válasz. A politikusok a vég nélküli tárgyalásokkal, a közgazdászok a számokkal és a kamatlábakkal, a jogászok pedig a paragrafusokkal vannak elfoglalva, de az álmok, azok már senkit sem érdekelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr54686930

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.31. 10:27:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Az európai álom vége 2012.07.31. 10:18:01

Generációk nőttek fel úgy, hogy az európai nemzetek összeütközéseiről csak történelemórán, esetleg szüleik visszaemlékezéseiből hallottak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.31. 07:32:44

"de az álmok, azok már senkit sem érdekelnek."

Talán európai szinten is meg kellene rendezni az Álmok álmodói kiállítást.

Járhatna körbe, mint a vándorcirkusz.

Virág et. 2012.07.31. 07:41:34

Az EU soha nem volt közelében sem annak az integrációs szintnek, mint az USA. Az USA lényegében egy nemzet, az egyes államok ugyan rendelkeznek némi önállósággal, de gond és baj nélkül hajlandóak ebből hátralépni, ha a nemzeti érdek ezt kívánja.
Az EU ehhez képest vonakodó és saját függetlenségük bűvkörében élő nemzetállamok összessége, kicsit több csak az ENSZ-nél (politikai értelemben) és az ENSZ szinte alig működőképes.

A válság persze mindig előhozza a szélsőséges, euroszkeptikus hangokat. Ami igazán vicces, hogy főleg a végeken, ahol pedig az integráció haszonélvezői vannak, míg a számlát fizetőknél azért jóval halkabbak ezek az elégedetlenkedők. Szép dolog nemzeti önállóságról papolni, meg hogy Brüsszel nem Moszkva, de azt látni kell, hogy még egy olyan erős ország, mint Németország vagy Anglia sem képes egyedül bejutni abba a klubba, ahol a világot alakítják, ahol a nagyfiúk, Kína, az USA és Oroszország játszik. A kicsik pedig légypiszok a papíron. Integráció nélkül az európai országok megmaradnak az USA/Oroszország nyoszolyólányainak, örökre a második sorban, bólogató jánosként.

Virág et. 2012.07.31. 07:43:31

@Virág et.: Még mielőtt valami lángész az EU haláláról kezd el vizionálni: az EU elsősorban és mindenekelőtt gazdasági közösségnek indult. Minden más csak mellékhajtás volt. A gazdasági jelleg meg működik, senki ne gondolja, hogy EU nélkül a görögök most dőzsölnének, a gondjaikat a saját intézkedéseik okozták.

tevevanegypupu 2012.07.31. 08:49:40

@Virág et.:

Gazdasagi kozossegnek talan, de politikai zszarolasra is kivaloan alkalmas tarsulat. Olyan mertekben szolhat bele azaltal egyes tagorszagok belugyeibe mint talan meg soha. Legalabbis ilyen nyiltan legfeljebb Sztalin meg Hitler merte megtenni. Nem is beszelve arrol a pusztitasrol amit Eszak-Afrikaban visznek vegbe "arab tavasz"cimen..

Virág et. 2012.07.31. 08:55:07

@tevevanegypupu: Zsarolás a fenét. Vannak szabályok, amiket elfogadtunk, megnépszavaztuk, a szerződéseket aláírtuk. Ezeket a szabályokat kellene betartani. Ha szerződést kötsz egy biztosítóval és az a káresemény ellenére nem hajlandó fizetni, erre te ügyvéddel felszólítod és perrel fenyegeted, akkor te zsarolsz? Na ne.

Arab tavasz. Akkor az új konteó szerint már nem is a CIA meg a Moszad, hanem az EU a felelős? Lemaradtam a friss pletykákról.

szempontpuska 2012.07.31. 09:06:44

Kéne egy centrális erőtér az EU-ban?
:-)

tevevanegypupu 2012.07.31. 09:10:20

@Virág et.:

A franciak Kadhafi eseteben mindenkeppen felelosek.
Kulonben jo ez a szerzodesbetartas..foleg a bankok figyelmet kellene felhivni arra, hogy egyoldalu modositasok nem fernek bele a szerzodesekbe. Es arrol is erdekes lenne elgondolkodni, hogy amit az egyik kormany - mert sajat erdeke azt kivanta - megkotott, annak teljesitesere kotelezheto-e egy masik kormany, akik maskeppen gondoljak, esetleg az orszag erdekeit is (kicsit) szem elott tartva. Eppen a franciak is probalkoznak jelenleg. Az Egyesult Europa gyonyoru gondolat lenne akkor, ha egyenlo eselyt kapna mindenki es egyenlo feltetelekkel is biralnanak el minden orszagot. Ez nem megy, lehetetlen. A mi mszp-szdsz kormanyunk kivetelevel azert minden europai kormany igyekszik sajat nemzetenek elonyos jogokat szerezni a sok kotelezettseg mellett. Most Orbanek probalkoznak, mindenesetre erdekes, hogy ugyanez az mszp-szdsz roncsmaradvany, ami belevitte az orszagot a tokeletes kiszolgaltatottsagba, most is annyira es kizarolag az IMF-nek drukkol egy ujabb kolcsonert..Vagy inkabb azert, hogy lehetoleg ne sikeruljon es az egesz ugy tunjon fel, mint Orbanek veresege?

Virág et. 2012.07.31. 09:18:27

@szempontpuska: Az, meg egy kis érzelemrokonító forraszték kellene.

@tevevanegypupu: Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy igenis lehetséges az egyoldalú szerződésmódosítás? Nem is a mostani válság találmánya ez, van erre egy rendszerváltást közvetlenül követő LB határozat, pontosan a baráti OTP szerződései kapcsán. Egyébként meg akkor gyere ezzel a példával, ha az EU egyoldalúan módosította valamelyik csatlakozási szerződést.

"Es arrol is erdekes lenne elgondolkodni, hogy amit az egyik kormany - mert sajat erdeke azt kivanta - megkotott, annak teljesitesere kotelezheto-e egy masik kormany"

Először is: a válasz igen, kötelezhető. Másodszor: az EU-val a csatlakozási tárgyalások 90%-át az Orbán-kormány folytatta le, ha kimaradt volna, Medgyessynek csak az utolsó ecsetvonások és az aláírás maradt (a csatlakozási tárgyalások 2002 végére lezárultak). Orbán a csatlakozás mellett kampányolt 2004-ben is. A szerződések alapvetően (legalábbis abban a tekintetben, amelyikben velünk szemben eljárások folynak) változatlanok 2004-hez képest.

Ne keres igazolást arra, amire nincs. Orbán egy szélkakas, populista és hazudik, mint a vízfolyás, szemrebbenés nélkül, bele a szemedbe. 2004-ben még sikertörténet volt az EU csatlakozás, ezért az a Fidesz-kormány érdeme volt, ezt nem győzték elégszer hangsúlyozni. Még Medgyessy is kiemelte az előző kormány eredményeit a csatlakozási tárgyalások során. Ma viszont a hülyéknél azza lehet népszerűséget növelni, ha szembeköpjük 10 évvel ezelőtti magunkat.

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 09:29:17

@tevevanegypupu: Ne sajnálja már Kadhafit, azt kapta amit érdemelt! A líbiaiaknak meg nem tök mindegy, hogy kik gyilkolásszák őket?

Bell & Sebastian 2012.07.31. 09:37:45

Szerencsétlen Kadhafi visszakérte az aranyát a Goldman Sachs -tól, mire azok mondták neki, hogy elvitte a cica, illetve a válság, kérjen inkább valami mást, például gén kezelt kukoricamálét vagy pár, ízlésficamos hotrod építő customizálót, az sok van felesleges. Erre csak tovább hepciáskodott, mire kihúzták a repülő szőnyegét alóla, az egész országával együtt.

Hogy mi ebből a tanulság?
Mit sem ér a monetáris unió fiskálissal- együtt, ha az nem föderatív és a Goldman Sachs embereivel van tele az összes, döntéshozó pozíció.

Még egyszerűbben; az eurodollár pontosan az, aminek hívták és aminek látszik.

Kandeláber 2012.07.31. 09:51:18

A Lehman Brothers és a hitelminősítők elintézték Európát.
Nagyon tartottak a jenkik attól, hogy mondjuk a legnagyobb hitelezőjüknél, Kínában az euró veszi át a dollár szerepét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.31. 10:10:06

az Eu az maradt ami volt: Európai Szén- és Acélközösség. egy gazdasági szervezet, ami nyugatnak előnyt biztosít, keletnek hátrányt:

"a gazdákat támogatják. A támogatás 80 százalékát kapják a régi tizenötök, és 20 százalékát az új tagállamok, miközben a vetésterület közöttük nagyjából egyenlően oszlik meg. Ez nem tűnik igazán testvéries osztozkodásnak."
kkbk.blog.hu/2012/07/26/akademikus_lesz_aki_hallgat

csak azért léptünk be az unióba, mert a politikai vezetőink, a helytartók megkapták érte a júdáspénzüket.

marko11 2012.07.31. 10:12:06

Szimpatikus gondolatok, jó írás.
Az első felével teljesen egyetértek, a másodikkal kevésbé.
ÁLMOK. Bizony, kellenek. Kellenének!
Azért voltak jók a 60-as, 70-es évek, mert tele voltak álmokkal (illúziókkal).
Persze, ma már az amerikai álom sem igaz, de még működik!
A KELLEMETLEN ÉBREDÉS-t azonban, nem 2008 hozta, hanem (nekünk!) már 199o, amikor megtörtént a rendszerváltásnak nevezett birodalomváltás. A szovjet birodalomból a pénzbirodalomba!
Csak ez utóbbi birodalom sokkal "ügyesebb", mint a szovjet, a kirablást, pusztulást is szabadságnak adta el. Holott csak a tőke lett szabad. Meg a pofátlanság.

Kandeláber 2012.07.31. 10:21:04

Nem Európa a gond.
Mindössze az, hogy Magyarország a félperiféria felől lassan, de biztosan sodródik a periféria felé, részben mindenkori kormányainak mindenkori tehetségtelen gazdaságpolitikája, részben pedig az emberek egyre fokozódó kiábrándultsága és az ebből eredő frusztráció káros hatásai miatt.

tevevanegypupu 2012.07.31. 11:30:50

@evil overlord:

Kadhafi ugy korulbelul Europaban mindenkit tomott penzzel, valoszinuleg Amerikaban is. Aztan mikor kezdtek vele halatlanul szemtelenkedni, elkezdett beszelni..Peldaul Sarko azert haragudott meg ra, mert Kadhafi kibeszelte, hogy mennyi penzt adott neki a valasztasoknal. Egyebkent nem Kadhafit sajnalom, hanem Libiat es azt a diktaturat, amivel rendet tudott tartani a kulonbozo szelsoseges torzsek es nagyon szelsoseges vallasi fanatikusok kozott. Ennek vege..es nehogy azt kepzelje barki, hogy az a "demokracia" amit odavittek (ugy mint Irakba) kell nekik. Nem kell.

Mr. Acid 2012.07.31. 11:39:15

@tevevanegypupu: Ja, vitték. A demokráciát. Nem hagyták, illetve megunták (nem úgy mint most Szíriában), hogy a Kadhafi-féle hadsereg civileket, városokat lőjön szét. Kedves teve, irigyellek, az összeesküvés-elméleteidet nem hozza zavarba a valóság. Jó lehet ennyire a tényektől elszakadva, saját kis világunkban éldegélni.

A mandinak meg gratulálok, jó kis cikket rettyintettek a magánnyugdíjpénztár-pénz ellopás beismerésének apropójára. Gondolom, ha Gyurcsány, vagy Bajnai cselekedett volna hasonlót, akkor is némák maradnátok.

Mr. Acid 2012.07.31. 11:39:58

@tevevanegypupu: Ja, vitték. A demokráciát. Nem hagyták, illetve megunták (nem úgy mint most Szíriában), hogy a Kadhafi-féle hadsereg civileket, városokat lőjön szét. Kedves teve, irigyellek, az összeesküvés-elméleteidet nem hozza zavarba a valóság. Jó lehet ennyire a tényektől elszakadva, saját kis világunkban éldegélni.

A mandinak meg gratulálok, jó kis cikket rittyentettek a magánnyugdíjpénztár-pénz ellopás beismerésének apropójára. Gondolom, ha Gyurcsány, vagy Bajnai cselekedett volna hasonlót, akkor is némák maradnátok.

tevevanegypupu 2012.07.31. 11:41:44

@Virág et.:

Hogyne, orultunk 2004-ben a csatlakozasnak, lelkes igennel szavaztam. De aztan az evek es a korulmenyek, valamint az, hogy annyira lekezelnek, kihasznalnak es megalaznak bennunket - bizonyara hibasak vagyunk mi is, de miben es hol?? - mar nem tetszik. Es az sem, hogy idokozben - nem Orban es az altala targyalt szerzodeskotesek miatt, legalabbis nagyreszt nem amiatt - olyan anyagi fuggosegbe kerultunk, hala Gyurcsanynak es a szakerto Bajnai kormanynak, amit Magyarorszag lakossaganak nagy resz nem akart, nem is tudott rola (hazudtak ejjelnappalmindenhullamhosszon), es most kenytelen visszafizetni . Az orszag adofizeto lakossaga, tehat egy nagyon szuk reteg, es emelett meg a "szakertoi Bajnai kormany" volt tagjainak es Gyurcsanyek meg a liberalisok vegtelenul pofatlan es minden gatlas nelkuli megszolalasait is el kell turni. Az Europai Unio valsagban van, a nem mindenki altal megvalasztott vezetok nem ertenek ahhoz, hogy kellene ebbol a valsagbol kikerulni, ezek a tenyek. Orban tusnadfurdoi beszede tokeletesen vazolta a helyzetet. Inkabb euopai remalomrol lehetne beszelni.

Mr. Acid 2012.07.31. 11:42:16

Bocs, haldoklik a blogmotor.

Unionist_ (törölt) 2012.07.31. 11:43:13

a jóléti államok (welfare state) helyett nemzetközösség (commonwealth) kellene. ami az kontinensen megtermelt javak egy részének (töredékének) egyenlő újraosztására épül. tetszik, nem teszik, de egy redukált kommunizmus kellene többnemzetiségi keretek között. (ami az extrém nacionalizmushoz képest egy ultrabalos gondolkodás.) csak nem a nemzetközi munkásmozgalom győzelmét hirdeti meg világméretekben, hanem felvilágosult latinkeresztény szolidaritást (ebben az értelemben ugyanez felfogás brutálisan jobbos). kommunista-humanista kombó a commonwealth. nemzetközösség, közös jólét.

az újraosztás forrása lehetne akár a kontinensre kiterjedő egységes készpénzforgalmi illeték és banki tranzakciós adó. amiből valamilyen egységes humán alapellátást biztosítani. ennek ára az, hogy minden társadalmi kiváltság megszűnik. (ezek nem nyugaton erősek, hanem keleten.)

ez nyilván ez azt jelentené, hogy a kelet-európai bölcsészek a tanulásban esélyhez jutnának. mert lenne heti apanázs. és nem lenne az, hogy életed végéig fizesd a diákhitelt. a kelet-európai szakmunkások munkaereje relatíve olcsóvá válna. mert a heti apanász lenne az induló bérük. az élő munka járulékos terhei csökkenteni lehetne. ezért persze az új belépőknek folyamatosan csökkenő nyugdíj járna. de lehetne takarékoskodni. illetve valaki számolhatna úgy, hogy majd a gyerekei eltartják. tehát biztosítható a jólét úgy, hogy később már csak a heti apanázst (minimálnyugdíjat) kapja a nemzetközösségtől. tud gyereket vállalni. a gyerekek után az apanázs természetben járhatna. kelengye, pelenka, bébiételek. csomag, amit át lehet venni a patikában (közraktárban). később magas szintű és ingyenes közétkeztetés, akár napi váltás iskolai ruhanemű, mosodai szolgáltatással, akár internet, táblagép használat (elvitelre). de nincs családi pótlék. hanem a humán alapellátás terhére a kiskamasz választhat. a zsidó gyerek ugyanúgy, mint a magyar, vagy a cigány. ez megoldaná a közmunkások kérdését. a heti apanázst ő is megkapja. azon túl teljesítménybért kap. megoldaná hajléktalanok kérdését. a heti apanázsból a garázdaságot lehetne bírságolni. nem nagyon tudok mondani olyan társadalmi csoportot (a politikusokat leszámítva), amelyiknek az életét ne könnyítené meg a european commonwealth (ec). az egyesült királyság (uk) maradhatna független. a britek nem mennének bele, hogy ők támogassák a bolgárokat. de a németek mégis csak. az utolsó bolgár cár szász volt.

ettől még létezhetne european union (eu). összeurópai törvényhozással. ahol számíthatunk a britekre. a brit és az kontinentális közjogot nem lehetetlenség összecsiszolni. de mindig lehet a különállást választani. a szigetország a kapocs az egyesült államok felé. szerintem egyértelművé kell tenni, hogy latinkeresztény civilizáció. miközben fenn kell tartani a baráti viszonyt a keleti-keresztény testvéreinkkel. ez az eurázsiai unió. (a kelet-európai és a kaukázusi szovjet tagköztársaságok és a ruszkik). persze nem kell elfelejteni a kis-ázsiai zsidókat és az ókeleti egyházakat sem. de ezt a földnyelvet vallási értelemben össze kell tartani. és nem pápaság kell ehhez, hanem felvilágosult latinkereszténység.

nyilván kell egy uniós hadsereg. hasonlóan kell megszervezni, mint az amerikait. ez európában 800-1000 megyei dandár. a megye az unió igazgatásrendészeti alapegysége. az autonóm régiók óriás kulturális önkormányzatok. föderatív keretek között működnek. ez egy területi hiearchia. a városok helyhatóságként felügyelik (igazgatják) a saját piacaikat. városias kis-kapitalizmus. kisipar, kiskereskedelem. testvérvárosi kapcsolatokkal hálózatos gazdaságot szervezve. az állam fenntartja a társadalombiztosítást. a pártok hatalma szimbolikus. mert a közhatalom megoszlik a városok (kamarák, ipartestületek), a regionális kulturális és bírói tanácsok, az igazgatásrendészeti céllal időszakosan ülésező megyegyűlés, a törvényerejű de nem területi, hanem személyi hatályú határozatokat elfogadó országgyűlés, az európai parlament között. de ezt már oly sokszor leírtam. nem kell leírni, hogy kussoljak. mert utoljára igen tisztelt mandineres seggek. viszlát.

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:01:06

@Mr. Acid:

Mi kozuk az europaiaknak ahhoz, hogy Libiaban mit csinalnak?? Es ugy egyaltalan..ki inditotta el Libiaban a polgarhaborut? merthogy az orszag lakossaga - ideertve az ott dolgozo eruopaiak ezreit is, akiknek hala a demokratak kozbeavatkozasanak mindent hatrahagyva kellett menekulniuk - eleg jol erezte magat ugy ahogy voltak. A sajat diktaturat, sajat, sokszor evezred alatt kialakult szokasokat termeszetesebbnek es elfogadhatobbnak tartjak es elik meg, mint egy idegen intervenciot. Most sem azok kerultek hatalomra, amirol tengerentuli irodakban abrandoztak..Ugyanez a helyzet Egyiptomban, Tuneziaban es lesz Sziriaban is. Ezek az orszagok diktaturaban elnek, de sajat fajtajuk diktaturajaban, ami ellen idonkent lazadnak, diktatort cserelnek es megy tovabb az elet. Nem kernek ideologiai segitseget.

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:01:06

@Mr. Acid:

Mi kozuk az europaiaknak ahhoz, hogy Libiaban mit csinalnak?? Es ugy egyaltalan..ki inditotta el Libiaban a polgarhaborut? merthogy az orszag lakossaga - ideertve az ott dolgozo eruopaiak ezreit is, akiknek hala a demokratak kozbeavatkozasanak mindent hatrahagyva kellett menekulniuk - eleg jol erezte magat ugy ahogy voltak. A sajat diktaturat, sajat, sokszor evezred alatt kialakult szokasokat termeszetesebbnek es elfogadhatobbnak tartjak es elik meg, mint egy idegen intervenciot. Most sem azok kerultek hatalomra, amirol tengerentuli irodakban abrandoztak..Ugyanez a helyzet Egyiptomban, Tuneziaban es lesz Sziriaban is. Ezek az orszagok diktaturaban elnek, de sajat fajtajuk diktaturajaban, ami ellen idonkent lazadnak, diktatort cserelnek es megy tovabb az elet. Nem kernek ideologiai segitseget.

Pelso.. 2012.07.31. 12:07:03

@tevevanegypupu: Szerinted ahol diktátorok lövetik halomra népüket, oda ideológiai segítség szükséges, illetve azt nyújtott eddig pl az EU Libiában?

Mr. Acid 2012.07.31. 12:16:55

@tevevanegypupu: "merthogy az orszag lakossaga - ideertve az ott dolgozo eruopaiak ezreit is, akiknek hala a demokratak kozbeavatkozasanak mindent hatrahagyva kellett menekulniuk - eleg jol erezte magat ugy ahogy voltak."
Ne légy hülye, légyszi.

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:20:48

@Mr. Acid:

Gondolom vannak tapasztalatai arab orszagokrol, peldaul elt ott evtizedekig, hogy ilyen magabiztosan nyilatkozik. Ha igen, akkor meglehetosen elzartan a helybeli lakossagtol.

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:23:05

@Pelso..:

A demokracia europai felfogas szerinti rakenyszeritese egy muzulman orszagra sokkal nagyobb es megalazobb diktatura nekik, mint a sajatjuk.

Mr. Acid 2012.07.31. 12:31:20

@tevevanegypupu: Gondolom, te igen. Mindenesetre itt egy videó Szíriából, Szlankó Bálinttól. index.hu/video/2012/07/31/sziria_1/

Itt meg a Wikipédia angol oldaláról schmittelt idézetek: "Between 13 and 16 January 2011, upset at delays in the building of housing units and over political corruption, protesters in Bayda, Derna, Benghazi and other cities broke into, and occupied, housing that the government had been building. Protesters also clashed with police in Bayda and attacked government offices."
"In late January, Jamal al-Hajji, a writer, political commentator and accountant, "call[ed] on the Internet for demonstrations to be held in support of greater freedoms in Libya" inspired by the Tunisian and Egyptian revolutions. He was arrested on 1 February by plain-clothes police officers, and charged on 3 February with injuring someone with his car."
"The protests, unrest and confrontations began in earnest on 15 February 2011. On the evening of 15 February, between 500 and 600 demonstrators protested in front of Benghazi's police headquarters after the arrest of human rights lawyer Fathi Terbil. "
"A "Day of Rage" in Libya and by Libyans in exile was planned for 17 February.[111][126][127] The National Conference for the Libyan Opposition asked that all groups opposed to the Gaddafi government protest on 17 February in memory of demonstrations in Benghazi five years earlier."
"On 18 February, police and army personnel later withdrew from Benghazi after being overwhelmed by protesters. Some army personnel also joined the protesters; they then seized the local radio station. In Bayda, unconfirmed reports indicated that the local police force and riot-control units had joined the protesters. On 19 February, witnesses in Libya reported helicopters firing into crowds of anti-government protesters. The army withdrew from the city of Bayda."
"Amnesty International also reported that security forces targeted paramedics helping injured protesters. In multiple incidents, Gaddafi's forces were documented using ambulances in their attacks. Injured demonstrators were sometimes denied access to hospitals and ambulance transport. The government also banned giving blood transfusions to people who had taken part in the demonstrations."
"Doctors were prevented from documenting the numbers of dead and wounded, but an orderly in a Tripoli hospital morgue estimated to the BBC that 600–700 protesters were killed in Green Square in Tripoli on 20 February. " stb., stb.
Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Libyan_civil_war#Anti-Gaddafi_movement.2C_beginnings_of_the_National_Transitional_Council

Mr. Acid 2012.07.31. 12:35:58

@tevevanegypupu: Ahhoz képest, hogy milyen jól érezték magukat, elég sok volt a tüntetés, a halott és a háborús bűncselekmény, nem?

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 12:43:05

@tevevanegypupu: Nem arról beszélek, hogy az EU beavatkozása mögött milyen szándék van, hanem arról, hogy a maga által támogatott/tűrt diktatorok tömeggyilkosok voltak. Nem tök mindegy, hogy a pógárt a csőcselék üdvialgása között felkötik, vagy elgázosítják, vagy egy öngyilkos terrorista robbantja fel?
Szíriában pedig éppen ipari volumenben irtják a civileket, ez is comme il faut?

"A sajat diktaturat, sajat, sokszor evezred alatt kialakult szokasokat termeszetesebbnek es elfogadhatobbnak tartjak es elik meg, mint egy idegen intervenciot."
Évezredes szokások talaján kialakult diktatúra, nyöhehe. Inkább 40-50 éves _baloldali_ diktatúrákról van szó.
en.wikipedia.org/wiki/Libyan_coup_d%27etat_%281969%29#Coup_d.27.C3.A9tat_of_1969
en.wikipedia.org/wiki/14_July_Revolution
en.wikipedia.org/wiki/17_July_Revolution

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:47:45

@Mr. Acid:

Nem errol szol a poszt, szoval ne vigyeuk felre a temat, de higgye el, hogy Kadhafi Libiaban nepszeru volt, az europaiak bekeben dolgoztak ott, az europai allamfok diszlepesben fogadtak - legutobb epp Sarko es Berlusconi - es a libiai olajbol rengetegen nagyon gazdagok lettek, olyanok is, akik most diktaturarol kiabalnak..Es igen, rengetegen eljottek Libiabol, es nagyon sokan meghaltak a francia repulogepek tamadasaitol. Es valtozatlanul az a velemenyem, hogy idegen orszag belugyeibe nincs joga beleavatkozni masnak. Meg akkor sem, ha nagyon sok penzrol es olajdrol van szo, meg akkor sem, ha az orszag eppen Izraellel hataros..es atomeromuvet ohajt fejleszteni. De ez nem tartozik az europai alomhoz..:)

tevevanegypupu 2012.07.31. 12:53:30

@evil overlord:

Vajon mi a franc tortehetett igy hirtelen, mikor egy jo fel eve meg Franciaorszagban udvrivalgva fogadtak Asszadot es felig francia feleseget, szimpatizalo interjukat keszitettek veluk es dicsertek a no francias eleganciajat?? Meghogy felhaborito a diktatura..ne legyen mar naiv, hiszen ezt a diktaturat ugy hasznaltak ki a regi es uj gyarmatositok, hogy csak na! Sokkal valoszinubb lehet, hogy a kirobbano valsagnal esetleg ezek a "diktatorok" nem voltak hajlandoak tobbet fizetni vagy eppen kezdtek visszakerni a penzeiket..

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 12:54:18

@tevevanegypupu: Csak éppen az ott dolgozó európaiakat néha hamis vádakkal fel akarták kötni egy kis zsozsóért/fegyverért cserébe, pl. bolgár ápolónők (és palesztin orvos):
en.wikipedia.org/wiki/HIV_trial_in_Libya

Lockerbieről sem kellene elfeledkezni, a balfasz amiknak-angoloknak pusztán ezért meg kellett volna ölniük Kaddhafit.

Maga komolyan elhiszi, hogy az irániak kizárólag békés célra akarnak uránt dúsítani? Minek, amikor azt a világpiacon meg lehet venni, az oroszok biztos jó áron szállítanák.

Mr. Acid 2012.07.31. 12:56:49

@tevevanegypupu: A valóság nem tud sebet ejteni kényszerképzeteid páncélján. Részemről a témát befejeztem.

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 12:57:29

@tevevanegypupu: Mondja, maga read-only módban működik? Leírtam , hogy nem az EU szándékairól beszélek.
Társadalmi felhördülés mond magának valamit? Az ajrópai pógárok számára manapság nem comme il faut tömeggyilkosokkal parolázni.
A kérdésemre pedig nem válaszolt.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.07.31. 13:02:58

Európa egy dekadens társadalom. Túlhaladt virágkorán. Persze ez közhely, hiszen minden társadalom, kultúra eljut ide végül.

tágabb értelemben a nyugati fogyasztói kultúra válságát éljük. az életszínvonalat csak hatalmas hitelekből lehet fenntartani. Tehát megérkezünk egy hitelválsághoz. Hosszú távon egy háború szokta rendezni a tartozásokat, valamint a fölgyülemlett társadalmi feszültségeket.

A világnak üdvös lenne egy újabb háború, az atomfegyverek korában? Biztos nem. De ettől függetlenül szükségszerű, mivel nyugati államigazgatási rendszer túlságosan kevéssé hatékony. Ezt egy demográfiai válság is súlyosbítja (igazából innen ered a bajok többsége).

A baj abból adódik, hogy most nem lesz egy USA (periféria), amely röhögve nézi, ahogy az európaiak (centrum) egymást ölik, majd fölényesen közbeavatkozik, és learatja a babérokat (példátlanul megerősödik). A mostani háborút egyenesen az USA fogja indítani, hogy megőrizze ingatag vezető pozícióját a világban. Itt most nem lesz "periféria", amely háborítatlanul virágzik, majd új világhatalomként fölemelkedik (ahogy az USA tette, de előtte NBR szintén periféria volt...a spanyolokhoz, portugálokhoz képest pl.)

Már nincsenek fölfedezetlen szűz területek (gyarmatok) , ahova ki lehetne áramlani, és aminek révén fejlődni lehetne az adott államnak. A Földgolyó "betelt".

Egy jövőbeli világháborún csak veszthet mindenki. És mégis be fog következni, mert ez a rövidtávú megoldás a jelenlegi helyzetben.

tevevanegypupu 2012.07.31. 13:08:55

@evil overlord:

Semmit nem felejtettem el, mindenre emlekszem abbol amit Kadhafiek csinaltak. De ugy tunik az erintettek jo penzert azert hajlandoak voltak elfelejtkezni ezekrol..Amerika kibekult vele es Franciaorszagban is fogadtak az apolonok szabadon engedese utan. Csak amikor Kadhafi kezdte elzarni a penzcsapot, jutott hirtelen eszebe ujra ez mindenkinek..

Nekem mindegy miert akarnak az iraniak atomot eloallitani. Van egypar orszagnak meg, amirol tudunk, es van olyan is, ami titkolja hogy van neki, es jo nagy palavert ver azert, mert esetleg Iran is ugy gondolja, szuksege lehet meg ra.

Pelso.. 2012.07.31. 13:09:37

@tevevanegypupu: Valóban szar ügy, ha valakire pl többpárti demokratikus választási rendszert kényszerítenek, ahelyett hogy halomra lőnék őket, mondjuk Allah nevében.
Kipróbálnád esetleg egy odaköltözéssel?

tevevanegypupu 2012.07.31. 13:21:37

@Pelso..:

Mit gondol milyen partok gyoztek az emlitett orszagokban? Hallgassak meg Nogradi Gyorgy elemzeseit..

Bloodscalp 2012.07.31. 13:26:00

@tevevanegypupu: úristen de hülye vagy:) persze meg se lepődöm fidesz droidként de ez azért nagyon ott van:)
egyszer nyersz valami troll-díjat az biztos.

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 13:33:08

@tevevanegypupu: Persze, hogy van az a pénz. A 2000-es évekre az angolok is jóban lettek Kaddhafival.
Kaddhafi max. olajcsapot zárt el, nem pénzcsapot.

Ne legyen mindegy! Ugyanis a békés célú nem jelent fenyegetést ránk, azonban egy iszlamista ország nukleáris fegyverrel egyértelműen veszélyes a keresztény (hátterű) Európára.
Ezek a kisebb (leendő) nukleáris hatalmak:
- Izrael: ők a környező araboknak tartogatják, Európában biztos nem robbantanak, mert akkor tényleg jönne az Endlösung
- India: Pakisztánnak szánják. Hülye lenne felrobbantani az egyik legfontosabb piacát.
- Pakisztán: Indiának szánják, bár ha az iszlamisták átveszik a hatalmat, akkor baj lehet belőle
- É. Korea: célpont a környező kapitalista és az USA (mivel nincs nekik sok, és a célbajuttatással is bajaik vannak, így viszonylag kis veszélyt jelentenek ránk)
- Irán: a célpont Izrael, USA és Európa (célbajuttatási gondok miatt mi előbb kapnánk belőle, mint az amik)

Virág et. 2012.07.31. 13:57:07

@tevevanegypupu: Orbán tusnádfürdői beszéde önigazolás volt, arról szólt, hogy most épp miért fogunk összeveszni mindenkivel az EU-ban, ezt magyarázta már előre. Európa nincs válságban, egyes európai országok vannak válságban és az euró, mint fizetőeszköz van válságban. Megjegyzem, kisebb válságban van, mint annakidején a hitelpiaci válságkor az USA és a dollár volt, akik időközben többé-kevésbé már ki is másztak belőle. Kár temetni az EU-t, ez az egyetlen út egy európai országnak, hacsak nem akar csatlósállam lenni Oroszország mellett. Nekünk magyaroknak kéne a legjobban tudni, hogy ez nem vezet sehová. Ha tetszik, ha nem, az EU az egyetlen olyan hatalomkoncentrátum, ahol legalább kikérik a véleményünket, velünk együtt döntenek kérdésekről. Mindne más "baráti állam", a mesés kelet csodás országai, mint Kína vagy az oroszok, vagy akár az USA alárendelt szerepet szánna nekünk, ahogy történt ez velünk a történelmünk folyamán olyan sokszor már (Habsburgok, náci Németország, SZU). Nem kéne mégegyszer ugyanabba a sz.rba belelépni. Önállóan meg nem megy, mi sajnos nem vagyunk Svájc és nem is leszünk, jó ezer év alatt ennyi legalább kiderült mára.

A hiteles részre azért nem válaszolok, mert annak ehhez semmi köze. Az USA és Japán is nagyon el van adósodva, mégis jó állapotban van a gazdaságuk. A hitelek mennyiségéből még nem következik a gazdasága gyengesége. Egyébként Orbán épp most tárgyal az IMF-fel egy következő hitelről és a Gonosz Ferenc által felvett előző hitelt is ő verte el MOL-ra. Csak a tények miatt.

Dr. GGG77 2012.07.31. 15:07:25

"Valahogy tehát meg kellene próbálni újraálmodni Európát, tanulva a mostani tapasztalatokból."

Újraálmodni nem kell, az álom ugyanaz. A tapasztalat pedig az, hogy sokkal erősebb összefogás, integráció kell, a nacionalizmussal végképp le kell számolni. Különben veszítünk, mindannyian itt Európában.

kulalak 2012.07.31. 16:42:07

@Virág et.: "Európa nincs válságban" Dehogynem.

Nincs intezmenyrendszere, hogy menedzselje a kialakult helyzetet (EU). Gúzsba kötötte magat a közös penzzel, igy mar gazdasagilag is köhög (euro).

"szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát"

Amugy a tovabbiakban (meg a korabbiakban) teljesen igazad van: "Kár temetni az EU-t, ez az egyetlen út egy európai országnak ..." stb.
Az europai alom NEM halott, de gepen van ...:)

id. Modor Tibor 2012.07.31. 16:46:43

Épp az a baj, hogy Európa álmodozásban még most is nagy király, csak közben kihalnak az európaiak. A helyü(n)kre pedig beáramlik a harmadik világ söpredéke.

Alfőmérnök 2012.07.31. 17:25:10

@Unionist_: És én ezt végigolvastam...

tevevanegypupu 2012.07.31. 18:07:15

@Virág et.:
Gonosz Ferenc adta el a MOL-t, Orban pedig visszaveszi, ez igy van rendjen, sajnos mindent nem tudunk visszavenni amit Ferencek elvertek vagy eppen csak ugy bagoert odaadtak. Egyebkent teved, ha azt hiszi, hogy nem orulnek annak, ha az EU egeszseges, eros, fiatalos es szep maradna, es benne Magyarorszag lehetne a bokreta, de sajnos ez regen sem igy volt es most sem. Vannak az EU-ban masod es harmadrendu orszagok, amiket ugy hasznalnak a nagyobbak es tehetosebbek mint gyarmatot. Jobb, ha ezt szo nelkul hagyjuk? Jobb ha konnyeden beletorodunk peldaul a Benes torvenyek ismetelt jovahagyasaba, ha szo nelkul hagyjuk, hogy a szlovakok megfosztjak magyar szarmazasu polgaraikat a szlovak allampolgarsagtol, mert fel merik venni a magyart is? De lehetne sorolni meg azokat az igazsagtalansagokat, amiket magyarok kenytelenek elviselni, es amit az mszp-szdsz kormany szo nelkul hagyott. Ha azert veszett ossze velunk Europa - ugye nem kell allandoan Trianont ismetelgetni es benne kedves EU tagtarsaink tenykedeset - mert a magyar kormany legalabb szolni probal egy igazsagos es kiegyensulyozott banasmodert, hat akkor Europa haragudjon nyugodtan. Ahogy elneztem ezt az "Europat" akkor mikor Orbant tamadtak felkeszuletlenul, ostoban es a hazai liberalisok altal megirt szovegekkel ugy, hogy nekik maguknak meg csak fogalmuk sem volt arrol, hogy mirol bszelnek..olyan nagyon epelmeju ember nem is vagyik sem az elismeresukre, sem baratsagukra. Az IMF pedig - a dicso DSK vezetesevel majd Christine Lagarde ostoba, buta es szemtelen megjegyzeseivel egyaltalan nem az a szervezet, ami olyan nepszerusegnek orvend normalis europai orszagokban, sot a vilagban sem - mint azt itthon a liberalis sajto hajbokolasa igyekszik elhitetni. ..

tevevanegypupu 2012.07.31. 18:08:30

@evil overlord:

Senki nem lehet meggyozodve arrol, hogy a jelenlegi atommal biro orszagoktol Europa vedve van..

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 19:19:38

@tevevanegypupu: A nagyokból kettő európai, kettőnek Európa az (egyik) legfontosabb piaca, az ötödik meg szövetséges, azért viszonylag biztonságban vagyunk. A többit az előzőben már kifejtettem.
És az, hogy 7 országnak hivatalosan, egynek nemhivatalosan, egynek meg esetleg van nukleáris fegyvere, nem indok arra, hogy még egynek legyen. Ráadásul az illető ország nem épp baráti.

@Alfőmérnök: Mazoista.

Urfang 2012.07.31. 20:08:26

Szokatlanul jó cikk a Mandineren.

Szokatlanul jó kérdések, tényleg nem könnyű manapság elképzelni az európai álmot. Leginkább az szól mellette, hogy még nehezebb elképzelni az Európa nélküli álmot. Tényleg pofátlanság, hogy pont azok rombolják leginkább az európai álmot, akiknek a fejlesztései beruházásait 90% az Unió fizeti.

Az európai béke és jólét álmából a béke magától értetődik, a múlt században két olyan leckét is kaptunk háborúból, amit tényleg csak az örök gyűlölködő kisebbség nem ért meg máig sem.
Egy reálisan elképzelt (persze teljesen irreális) európai deathmatch jellegű háborúban egyébként Németország, Nagy-Britannia, és Franciaország számítana tényezőnek, és persze Oroszország, de a törökök is ütős kis társaság lehetnének, már ha a NATO-ban engedélyezettek lennének az ilyen deathmatch játszmák. Ők együtt kapituláltathatnák Európa összes többi részét. Bármelyik mitugrász kistigrist. De az a helyzet, hogy mi és a haverok a Periféria Klubból már így is ott csüngünk a nyakukon, és ez még kevésbé lenne kellemes nekik, ha még le is lennénk gyalulva.

A békével tehát nincs gond, a jólét ami problémás, Európa bizonyos részein ez még álmodni se nagyon lehet. Kérdés, hogy mi is ide akarunk-e tartozni. Hogy még álmodni se nagyon akarjuk az európai-álmot.

tevevanegypupu 2012.07.31. 20:08:47

@evil overlord:

Iran fenyegetve erzi magat es valoszinuleg jogosan. Atomfegyverrel rendelkezo orszagok olalkodnak korulotte. A sah diktaturaja nem volt baj, Khomeini vallasi diktaturaja mar igen..Feltetelezhetoen ez utobbi mar nem tetszett sem Amerikanak, sem Izraelnek..Es hogy ez a ket orszag olyan nagyon barati lenne velunk? Szerintem inkabb foditva van: mi vagyunk azok veluk. Nem ugyanaz.:)

evil overlord (törölt) 2012.07.31. 20:57:47

@tevevanegypupu: Leszarom, hogy egy egyáltalán nem baráti féldiktatúra be van szarva (egyébként a zsidók valószínűleg csak végszükség esetén vetnének be atomfegyvert, ui. ha ők kezdik, akkor az arabok elintézik őket). A sah jóban volt az amikkal, Khomeini azzal kezdte, hogy diplomácia védetséggel rendelkező túszokat ejtett, meg terroristákat pénzelt. Még szép, hogy nem csípik őket. Egyébkébt a fasz Carter azt hitte, hogy Khomeini egy szent, hagyták is, hogy megdöntsék a sahot.
Az USA nem fogja felrobbantani szövetségeseit, ha pedig a zsidók nukleáris fegyvert vetnek be, akkor simán képes elhamvasztani őket Fro. ill. a UK, a USA segítsége nékül.

tevevanegypupu 2012.07.31. 21:46:45

@evil overlord:

Mindenesetre nagyon jo, hogy Khomeini Franciaorszagban volt politikai menekultkent.:) Es az is fantasztikus, hogy Iran, amit a sah "modernizalni" akart, egyik pillanatrol a masikra atesett abba a vallasi fanatizmusba ami evtizedekig tartott. Kulonben pillanatig nem ketseges, hogy meg akarjak es fogjak is vedeni magukat, de nem kezdenek tamadast senki ellen. Nem hulyek csak fanatikusok. Es ha a zsidok nuklearis fegyvert hasznalnak, mert ugy erzik - vagy el akarjak hitetni, hogy ugy tudjak - meg fogjak tamadni oket, akkor mar ugyis mindegy lesz kb. mindenkinek.

Dr. GGG77 2012.08.01. 00:03:00

@id. Modor Tibor: "A helyü(n)kre pedig beáramlik a harmadik világ söpredéke."

Ja, ahogy ezer éve mi is beáramlottunk ide. Így megy ez. Akkor is mi másoltuk végül, némi izmozás, kardcsörtetés után, az itteni kultúrát. Most is ez van, semmi sem más.

Szúrófény 2012.08.01. 04:51:44

Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont?

Szúrófény 2012.08.01. 04:51:44

Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont?

Borókay Sámuel 2012.08.02. 12:48:20

Európai Unió...Szovjet Unió. Talán ezeket végre el kéne felejteni, és a saját eszünk után menni. Az EU nem más mint a Negyedik Birodalom, Hitler megvalósult álma. Németország elnyomja és leszorítja a többi államot.
süti beállítások módosítása