Yetibolha, oxigénszomj – Incredible India IV.
2012. július 13. írta: sebok bastardo

Yetibolha, oxigénszomj – Incredible India IV.

manali - leh hago 1.jpg

  Jackass, avagy öntökönrúgás haladó mazochistáknak, és még sok más ínyencség következik. Tanácsok az utánunk érkező barátainknak:

  1. Manaliban béreljetek kisbuszt, keressetek útitársakat vagy társuljatok be az egyikbe. A 11 személyes Force típusú kisbusz 9 személy számára kényelmes (a hátsó 4 szék inkább 2 személy számára élhető), 2100 rúpia koponyánként, mindez két napra. Nem visz a lehi szállásig (állítólag helyi törvények tiltják), de kényelmes és ott áll meg, ahol az úri közönség kívánja. Helyi járattal negyedannyi, de azt csak haladó mazochistáknak ajánljuk. Delhiből repülővel is elérhető Leh, de akkor nem lesz mit mesélni a pesti romkocsmákban az életveszélyt kísérő halálmegvető bátorságról.

  2. Ne aggódjatok, ha a sofőr minden megállóban elszív egy emberes dzsangát: nem árt neki, biztos kézzel vezet a kilométeres szakadékok mentén, az útnak nevezett hegyi ösvényeken (highway, szó szerint). Budapesten némely bebaszott sofőrcimbi vagy taxis társaságában visszamenekültek a heréim a hasüregbe. Itt nem.

  3. Vigyetek sok folyadékot, de ne alkoholosat.

  4. Vigyetek pormaszkot.

  5. A hátizsákot csomagoljátok műanyag zsákba a por miatt.

  6. Magaslati betegség (Acute Mountain Sicknes, AMS) elleni gyógyszer nem csak hipochonderek számára javallott. Láttunk a magaslati vendégfogadókban (homestay) Bihar állambeli vendégmunkásokat igencsak összeomolva.

  7. A homestay nevű vendégfogadó tkp. egy kifőzdével kombinált hálóhelyiség, az asztalok körüli ágyszerűségeken lehet éjszakára héderelni. Olcsó, egy próbát megér, max. albérlőt kaptok a yetibolha személyében.

  8. Ha óvatosan és realistán két nap alatt kívántok Lehbe eljutni (érdemes a Google úttervező adatait megnézni egy röhögés erejéig: a valós út minimum 18 óra, a maximális útidő a hegyomlásoktól függ), akkor Keylongban (3000 m) érdemes megszállni. A Hotel Dekyid nagyszerű akklimatizációs lehetőség, wc-papír persze itt sincs, de tusoló, seggmosóval kombinált csésze és LCD tv BBC-vel bélelve van. Alkudni érdemes, mi a Filmessel a jó és a rossz rendőr szerepében először végignéztük a szobákat, majd a „can we have a discount for our group” bevetésével sikerült lealkudni egy pótágyat és még valamit. Egy éjszaka 400 rúpia per kopf, az útra csomagolt vajas szendvics plusz 40 rúpia. A szállóban mellesleg csak külföldi turisták laknak, éppen egy német csoport itta le magát a helyi Godfather sörrel. A net felejtős az egész településen. És ne adjátok oda a kunyeráló, pólófetisiszta recepciós-szállodavezető nepáli vendégmunkásnak az I love Budapest pólótokat.

  9. Ne nézzetek le a szakadékba.

  10. Okádni nem ciki.

  12. Siránkozni viszont igen.

  És a legfontosabb:

  12. NE IGYÁTOK MAGATOKAT BETONRA MAGASHEGYI UTAZÁS ELŐTT.

*

  Következzék egy kis agytágító Jammu és Kasmír (including Ladakh) történetéről.

jammu.png  A Partíció vérgőzös évében (1947, amikor a kivonuló angolok nyomán a Birodalom területén új államok alakultak) Jammu és Kasmír muzulmán vezetője az Indiához való csatlakozást választotta. Persze, sokat levon ezen hazafias ragaszkodás értékéből, hogy éppen egy hindu börtönben adatott meg neki a választás lehetősége. A helyi hindu maharadzsa, Hari Singh a független Kasmír gondolatával játszadozott, de aztán a sok totojázásnak Nehru vetett végett, mikor is légihídon bevetett katonasággal sikerült megállítani az előrenyomuló pakikat. Mínusz Baltisztán, azt bizony elvitte a cica. A hovatartozásról a buddhista ladakhiakat senki sem kérdezte, ők inkább egy független Tibethez tartoznának. A foglalósdi játékba beszállt még Kína is, ők az irredentizmus igen érdekes válfaját képviselve minden területre igényt tartanak, ami valaha Tibethez tartozott. Nem véletlenül nevezte egy amerikai külügyminiszter ezt a vidéket a világ legveszélyesebb területének, már ami a világbékét illeti.

  Az indiai kormány a saját kis Trianonját tragikomikus duplagondollal és cenzúrával véli elásni: ha pl. az Economist a valós határvonalakkal ábrázolja a jelenlegi Indiát, akkor bizony az Economist azon a héten nem jelenik meg Indiában. A Lonely Planet is hosszas szabadkozással kommentálja saját térképét: External boundaries shown reflect the requirements of the Government of India.

  Ajánlott olvasmány Chaman Nahaltól Miénk a szabadság c. könyve. A már említett Partíció alulnézetből. A hinduk muzulmán menekültekkel teli szerelvényeket mészároltak le, az ősi bölcsesség letéteményesei nyakelvágás és agyonverés előtt megerőszakolták az összes muzulmán nőt. Az indiai kultúra és civilizáció kevésbé fényes pillanatai ezek.

  Nem mellesleg: tudtátok, hogy helyi legendák szerint Jézus előfordult ezeken a hegyes tájakon? Innét eredhet a buddhizmus és a kereszténység némely hasonlatossága? Sőt, némelyek szerint a keresztre feszítés után Srinagarba vonult vissza, és ott is van eltemetve, bárki megtekintheti a sztúpáját.

*

  Nos, maga az utazás: indulás Manaliból éjjel kettőkor, a társaság szerencsésen átaludta az egysávos (mit egysávos?! néhol félsávos) utazást. Csupán a Pirosra És Feketére Festett Lábkörmű útitársunk, aki hegymászó múltjából fakadó tapasztalataira támaszkodva már kétezren megakasztotta a társaságot, nos, megint ő. Már indulás előtt beszedett minden gyógyszert, amit össze tudott lejmolni, de mégis, közszemlére tett szenvedése határtalan volt. Igyekeztünk megvigasztalni, életre simizni, de anya csak egy van. Végül, miután megkapta a kívánt törődésadagját, néma önsajnálatba süllyedt és istenáldotta csendben utaztunk volna tovább, ha Feri, a ladakhi sofőrünk kézbe nem veszi a szórakoztatásunkat tibeti popsztárok lemezeivel.

leh.jpg

P7040524.JPG

keylong.jpg

P7040473.JPG

P7040415.JPG

P7040486.JPG

  Végül sok móka, kacagás, hágó (Rohtang) és ellenőrzőpont után megérkeztünk Keylongba, ahol egy nagyszerű kertben, egy hatalmas hegy lábánál megegyeztünk a Filmessel, hogy magashegyi betegség bizony nem létezik. Burzsoá trükk, amit a vendégfogadósok terjesztenek a turisták hegymenetének megakasztása érdekében. Városi legenda, amelyet a hegymászók önfényezésre használnak fel. Szeretethiányos kancsók önsajnáltatása. Keménytökű magyar ember lenyomja a Himaláját.

  Kiittuk a szálló hideg sörkészletét, valamint a magunkkal hozott szilvapáleszt, árvák könnyét, mindent. Aztán éjjel kettőkor, a személyzet unszolására aludni tértünk, hogy aztán ötkor útra keljünk Leh felé, néhány ötezres hágó és egy négyezres fennsík érintésével. Addig jó, ameddig a veszettül zötykölődő úton alszik az ember. Nem érez semmit, sem a beszivárgó kipufogógázt és port, sem az oxigénhiányt. De végül minden részeg felébred. És áthaladtunk a Haldokló Angyalok Néma Sikolyának Völgyén és felértünk a Végső Kétségbeesés hágóra, melynek neve Wehmut vagy Weltschmerz vala, ahogyan a teutonok mondják. És áthaladtunk Az Ördög Nyárikertje Rezsójának Völgyén, hogy aztán felérjünk a Vízbe Fúlt Bűnösök Purgatóriumának Előcsarnokába, ami amúgy egy második hágó.

  Itt már ezen sorok írója és a Filmes is rákapcsolt az öngyógyszerezésre, csekély sikerrel. Ezen sorok írója itt megfogadta, hogy visszafizeti a Császárnak, amivel meglopta, valamint bocsánatot kért az összes nőismerősétől, akiknek lelkén kutyaszaros futócipőjének nyomát elhelyezte. És átzötyögtünk a Szomjanhalt Rinpócse Megátkozta Sivatagon, hogy aztán felérjünk Tanglang La-ra, melynek magyar neve Itt Dögölsz Meg, Hülye Másnapos Külföldi. Úgyhogy fotózkodtunk, és megpróbáltunk levegőt kinyerni a porból és a hőségből, valahol a hóhatár környékén. Aztán elhelyeztük mi is a műanyag palackos vízadományunkat egy műanyagpalackokkal borított kutyaól mellé, melyben egy emberi koponya lakott.

  Végül megérkeztünk az üdítően oxigéndús, 3500 méter magasságban levő Lehbe, Ladakh fővárosába.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr654646115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czelder Orbán 2012.07.13. 12:30:33

Kezdem visszasírni aristót. Ez annyira, annyira mérhetetlenül, olvashatatlanul szánalmas, hogy még trollkodni sincs kedvem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.13. 13:44:44

Most mar kezdek kivancsi lenni. Vajon hova erkeznek meg ezek az emberek ennyi emelkedes utan? Elobb-utobb elfogy a hegy, amire fel lehet buszozni.

Kandeláber 2012.07.13. 15:23:18

Én eddig azt hittem, hogy ilyen helyekre civilizált emberek csak akkor mennek, ha büntetésből deportálják őket.
Ha nekem fizetnének érte, hogy menjek oda, százszor is meggondolnám.
Mióta olvastam G.Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz c. regényét, valahogy nem vágyok Indiába.
Egyik professzorom konferencián volt Kalkuttában a'80-as években, és hajmeresztő dolgokat mesélt az ottani életről.

Kandeláber 2012.07.13. 15:23:18

Én eddig azt hittem, hogy ilyen helyekre civilizált emberek csak akkor mennek, ha büntetésből deportálják őket.
Ha nekem fizetnének érte, hogy menjek oda, százszor is meggondolnám.
Mióta olvastam G.Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz c. regényét, valahogy nem vágyok Indiába.
Egyik professzorom konferencián volt Kalkuttában a'80-as években, és hajmeresztő dolgokat mesélt az ottani életről.

jan 2012.07.13. 16:56:20

Ha egymas melle tesszuk Rajcsanyi erto, muvelt, a hely tortenelme, kulturaja iranti erdeklodest tanusito utleirait es ezt a minosithetetlen szoveget, sirni tamd kedvunk...

De tenyleg, annyi ember tud irni ezen a blogon (pl. Turul, arisot, Kinai Kalman stb.), miert kozlik le ezt a szerencsetlen, kozhelyes es leginkabb erdektelen iromanyt?

Keszitsen a szerzo fotokat, tartson vetitos elmenybeszamolot a baratoknak, rokonoknak, munkatarsaknak, de ne itt a mandineren mar. Ezek egyszeruen nem olyan szintu elmenyek, nem olyan szintu elbeszelesek, hogy kozerdeklodesre szamot tartsanak.

hoplita 2012.07.13. 18:45:03

Van arra valami esély, hogy ezek a yetibolhák ott akkorára nőnek, mint szarvasbogár és megkajolják a tisztelt szerzőt...lerövidítve az ottani és itteni szenvedéseket?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.13. 19:18:03

vissza se gyertek, az való nektek

@Kandeláber: miket mesélt?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.13. 19:46:15

Ezt ki kell adni könyvben (díszkötésben), szerintem sokan megvennék. Majd beszélek OJD-vel...

Kandeláber 2012.07.13. 19:59:03

@Talon Karrde: Pld. hogy az utcán fetrengő leprás koldusok rángatták a ruháját alamizsnáért. Továbbá hogy a szállodája hátsó részén a szennyvíz ételmaradékokkal együtt ömlött a szabadba, ahol emberek marakodtak sakálokkal és marabukkal az ételmaradékokért.
Azt mondta, soha nem menne oda vissza.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.13. 20:01:45

@Talon Karrde: Odáig jó, hogy ki kell adni díszkötésben, de mivel úgysem vennék meg, inkább az érettségizők között lehetne kiosztani.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.07.13. 20:04:24

Nekem csak az a kérdés jut eszembe erről a történetfolyamról, hogy: érdemes így utazni? Mármint, ha valakinek ez jön le egy indiai útból, az vagy képtelen értékelhetően írni, vagy, ha tényleg ezek az élményei, akkor olcsóbban megússza, ha a 99-es buszon trippel.

Kandeláber 2012.07.13. 20:07:05

@tesz-vesz: Bocs, neked ment a válasz, elnéztem.

baphomet 2012.07.13. 21:14:27

Mi egy szúrásra tettük meg ezt az utat kétszer ottalvás nélkül. Tényleg elég súlyos. Tényleg kisbusszal a legjobb. Dzsippel maga a halál.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.14. 10:54:10

@Holger Hartland: Ez még jobb ötlet. Ha az idei romániai érettségi-eredményeket vesszük figyelembe még tanulhatnak is belőle.

Fenehorizont 667 2012.07.14. 21:07:18

@jan:
fasznak olvasod akkor, te szerencsétlen...

S=klogW 2012.07.14. 22:17:50

TANULJ MÁR MEG MAGYARUL!

hegyibetegség

jeti

S=klogW 2012.07.14. 23:11:05

@S=klogW: és

oxigénhiány / légszomj
süti beállítások módosítása