Történelem (Ottlik Géza, 1942-43)
2012. május 09. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Történelem (Ottlik Géza, 1942-43)

  „S mi volt még? - kérdezte az író, és meg is felelt rá: Hó. Sok hó. Bólogatott, tűnődve. Arról folyt a beszélgetés, hogy miként éltek az emberek, milyen lehetett a pásztorok, nemesek, városlakók mindennapja a harmincéves háború idején. Milyen lehetett egy ember élete Napóleon korában? A katona csatázott, a kancellár cselt szőtt; de amiről a történelemkönyv hallgat, mit csináltak az emberek? Mondjuk, egy ulmi könyvkereskedő? Vagy egy milánói diák, egy toulouse-i hentes? Megtudhatjuk-e ezt?

  Ha százötven év múlva - mondta az író - ükunokám magolni fogja ezt a mai háborút, történelmi leckéje alapján ne igyekezzék majd elképzelni a mi életünket, mert siralmasan keveset tudhat meg ilyen módon a valóságról. Igen, ez tanács. Egyenesen a történelem számára mondom. Történelmi tény például, hogy 1942 júniusában foggyökérgyulladásom volt. Hogy mostanában újra Rilke verseit olvasom. S mi volt még? Mi volt még ezekben a háborús esztendőkben, ami fontos, lényeges, mélységes élmény, ami az életem titkos tartalma, legvégső valósága? Például: sok hó is volt.

 
Ezeken a teleken folyton havazott, erre emlékezem. Két éve, vagy három? - olyan hóvihar söpörte végig a várost, amilyen talán százötven évig sem jön megint. Este nyolckor, emlékszem, dülöngélve haladtunk a villamosmegálló felé. A szél csitult, de a havazás nem lankadt. A Széna tér olyan elhagyatott volt, hogy a szívünk izgatottan kezdett verni ettől a látványtól. Kerestük a síneket. Sehol egy lélek. De hát mi történt? Hol vannak az emberek? Végre feltűnt egy hóeke, mögötte - lépésben - a villamoskocsi. A Vérmezőnél leszálltunk, félóra múlva. Térdig süppedtünk a puha hóban, ebben a porcukros tejszínhabban, mely hullámos takarót borított a városra, lefedte mindenestől. Társnőm elesett. Fel akartam segíteni, én is térdre buktam. Orrom, fülem, kezem, lábam már nem fájt a hidegtől, már érzéktelenné váltak. De csak oldalogva tudtunk haladni az autóbuszmegálló felé a szél, a hófúvás miatt. Most már nemcsak embert, járművet sem láttunk sehol. Hátha nem is járnak az autóbuszok? - vetette fel társnőm. Akkor itt pusztulunk el a Vérmező sarkán, feleltem; de a tréfa, mire kimondtam, megfagyott. A méteres hó szakadékai közt, az erősödő viharban lehetetlennek látszott tíz lépést is megtenni, nemhogy újabb kétszázat. Tehát megértük azt, hogy a Krisztinavárosban, este nyolckor pánik fogott el bennünket. Komoly halálfélelmet éreztünk ebben a csodálatos hósivatagban. Egymásra néztünk. Egyszeriben elfeledtem délutáni kelletlenségemet, savós kedvemet. Társnőm szívében semmivé lett egy idegen érzés, amely az imént még döntőnek tűnt előtte. Nevetünk. Ugrálni kezdtünk fél lábon. Ujjongó boldogság öntött el - a hótól, a haláltól, az élettől. Azután megjött az autóbusz.

 
Tehát ez történt például ebben a háborúban, amiről a történetírók nem fognak tudni: hogy télen esett a hó” - mondta az író.

*

Részlet Ottlik Próza című kötetéből. Fotó: Fortepan.

A száz éve született Ottlik Géza emlékére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr324498028

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.10. 11:57:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2012.05.09. 20:32:26

Még mielőtt valaki elkezdené Ottlikot fikázni: Ottlik jó író volt és tisztességes ember.

Bell & Sebastian 2012.05.09. 21:20:37

Szó se róla, még a csapból is folyik. A Dunán pár hete beszéltek az évfolyamtársak és elképesztő mennyiségű háttér információt adtak a könyvhöz.

Ez az embertípus nem terem csak úgy, minden bokorban, mert csak három helyen tenyésztették őket, az egész országban, de még az alapanyag sem akárhonnan érkezhetett.

Persze hogy jó ember volt, birtokában minden katonai erénynek, megfigyelőképességnek és epikus tehetségnek.

Aztán, hogy jó író volt-e, azt inkább döntse el más, mert az írók közt is vannak tisztesek, tiszthelyettesek, főtisztek és tábornokok.

Például egy jutasi őrmester is fogalom, a katonai kiképzés egyik csúcsa. De mégis, negatív kontextusban élte csak túl korát.

Ottlik az Ottlik és punktum.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.09. 22:21:00

@Bell & Sebastian:

Jó író Ottlik, nem kicsit, nagyon:-) Elképesztő, hogy az ő generációja hogy ki tudta "bekkelni" a szocializmust (ő is 1990-ben halt meg) és közben mennyit meg tudott őrizni abból, amit "otthonról" hozott. Szerintem rá is áll, amit Szabó Magdáról írtam: bbjnick.blog.hu/2007/11/28/szabo_magda_bemutatja_orokelet_retrospek

Le merem írni, hogy a szocializmus gyakran jobban bánt még a számára "nemkedveltekkel", "idegenekkel" is, mint a mi liberálbolsi tébolydánk:-(

ü
bbjnick

mnandy 2012.05.09. 22:36:30

"Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával - a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve."

Alfomernok25 2012.05.09. 22:51:51

"Lili elutazott Párizsba, hogy eltemesse az urát, aztán egy hét múlva kitudódott, hogy Halász Péter él, esze ágában sem volt meghalni. Még idehaza, az elmúlt évek alatt, összevásárolt egy csomó értékes képet; régi és új mesterek vásznait. Lelakkozta valamennyit, rájuk festette saját műveit, és kivitte Párizsba állítani. A képeket aztán könnyűszerrel le lehet mosni és értékesíteni. Egész vagyont csempészett ki magának. Élete műve lecsurgott majd a padlóra az oldószerrel együtt. Kint akart maradni Franciaországban; mert úgy látszik, megunta a festészetet; és csak azért játszotta el saját halála komédiáját, hogy a temetése ürügyén Lili utána mehessen.
Pedig az asszony antibes-i háza már nincs meg; eladták 1945-ben, s az ára elúszott a Maquisard-eszpresszón. Adriani Alisz Zürichben lakik, egy bérházban a Paradeplatzon.
Akkoriban szökött át a határon a barátnőjével együtt, amikor Lili kiszabadult a börtönből. Egyszóval, még élnek, úgy hallom, mind a hárman."

Alfőmérnök 2012.05.09. 23:01:00

"Nem tudom kifogástalan időrendbe szedni az eseményeket. Pedig szeretném. Igaz ugyan, hogy mindez s még sok más is, amit majd el kell mondanom, egyszerre volt érvényes, egy időben. Medve fekete zubbonya akasztott meg az elbeszélésben. Ehhez is, mint a hálóterem egész képéhez, minden kis mozzanathoz és minden részlethez előzmények hosszú sora fűződött, sőt folyományok, következmények, később történt dolgok tartoztak hozzá, melyek visszamenőleg, visszahatólag egészítették ki a jelentését, tették teljessé az értelmét; s kölcsönös vonatkozások és kapcsolatok indáztak keresztül-kasul mindent. Mégis, ha nem az időrend egymásutánjában mondom el a történteket, az elbeszélés menete, amely amúgy is hajlamos önkényes értelmezések felé terelődni, kikerülhetetlenül hamis hangsúlyok, egyoldalú szempontok, esetleges, torz, részleges nézőszögek belekeverésével rendezi el az anyagot; mert valamilyen – bármilyen, megszokott és ismert – rend mindig ráerőszakolja magát a rendezetlen dolgokra, s talán éppen a lényeget sikkasztja el: a rendezetlen dolgok még ismeretlen, valódibb rendjét."

Bell & Sebastian 2012.05.10. 01:40:27

@bbjnick: Mondjuk nekem fekszik ez a lassú víz partot mos -epika, mert aki valaha is foglalkozott matematikával, fizikával, az jól tudja, hogy micsoda pepecselés és rituálisan pedáns lépések sorozata vezet csak el a célhoz.

A szubjektum (vagy tudatos átformálás is belefér) a produktumba, padig elég dokumentalistának tűnik első olvasatra, amely tényre pont a sorstársak világítottak rá azzal, hogy elmondták, pár, fontos részt egyáltalán nem úgy éltek meg, ahogyan az le van írva.

El tudom képzelni, hogy a ballib megmondási skálán Ottlik csak szakfecsegés, huhogás, nem is szólva az eleve üldözendő, militáns témaválasztásról.

Van egy refi vonal, a Légy jó..., van egy keresztény, az Abigél, és van egy harci-konzi-reál, az Ottlik.

A sorból még hiányzik az üzleti adok-veszek attitűd alapján megírt könyv, sok ármánnyal és menlevéllel, festményekkel és értékpapírokkal.
Ha még azt is megírná valaki, legalább mindenki válogathatna ízlése és kedve szerint, összeolvasva őket ki is adnák a Horthy -korszak dicsőítését.

Az igazi emlékezetkultúra ez, bezonyám.

sztrelnyikov 2012.05.10. 07:37:09

@Bell & Sebastian: Az Abigél is refi (Isten áldásával!).

Én úgy hallottam iskolatársaitól, hogy egyáltalán nem volt birtokában katonai erényeknek. Ami nem baj persze. Meg hát nem személyes tapasztalat: olyanok mondták róla, akik tényleg katonák voltak.

Ami viszont személyes tapasztalat, hogy jó író volt. Ez bizton állíthatom.

Zb74 2012.05.10. 11:37:20

1942-43 telén a Don mentén is nagy hó volt. És nagy hideg. És ott is sok magyar embernek volt halálfélelme - csak ott a többség ténylegesen meg is halt.

fgofv 2012.05.10. 15:12:55

@Bell & Sebastian:

"El tudom képzelni, hogy a ballib megmondási skálán Ottlik csak szakfecsegés, huhogás, nem is szólva az eleve üldözendő, militáns témaválasztásról."

Agyadra ment a politika. Nem kicsit.

Bell & Sebastian 2012.05.10. 15:44:17

@sztrelnyikov: Valóban a Dóczy, kösz a kiigazítást.

@fgofv: Akik utálják, pont ilyen archetípusúak.

Alfőmérnök 2012.05.10. 22:59:49

"Mondom, leszoktunk a káromkodásról még tizenhárom éves korunkban, talán azért, mert eleinte humorosnak tartottuk, hogy finoman beszéljünk, vagy talán dacból, ellenkezésből, vagy valamiféle művészi egyensúlyérzék késztetett rá vagy éppen kontár eredetieskedés - nem tudom; nem határoztuk el soha tudatosan, egyszerűen csak ehhez volt kedvünk, s akár a lázadás szelleméből fakadt, akár valamilyen ellenpontozásnak szántuk ösztönösen, erről soha nem esett szó köztünk. Igen, csakhogy én az utóbbi években egy kicsit visszaszoktam megint a trágárságokra a festők közt, meg egyáltalán, a fiatalok is így beszéltek mindenütt; egyszóval illedelemből káromkodtam újra, hogy alkalmazkodjam a többiekhez, s még csodálkoztak is rajtam néhányan, mint akiről váratlanul kiderül, hogy folyékonyan beszél egy idegen nyelvet, szinte hibátlan kiejtéssel, de persze azért mégsem úgy, mint az anyanyelvét: holott nekem volt ez az anyanyelvem, és most, negyvenöt éves koromban az ő kedvükért és az ő kissé hibás kiejtésükkel kezdtem újra beszélni, puszta udvariasságból. Szeredy Daninak azonban, aki mindezt tudta, és nevetett, csak mordultam egyet dühösen, halk torok- és ajakhanggal, "Mb!" vagy "Hmp", de a hiteles, eltéveszthetetlen, valódi kiejtéssel, s ő értette, hogy mit akarok mondani."

tevevanegypupu 2012.05.11. 07:02:22

@Bell & Sebastian:

Tegnap az Ottlik c. musorban hallottam, hogy csendes, nema temetest kert, nem is volt semmifele pap, enek es megemlekezes..csak amikor a koporsojat a sirba tettek Esterhazy Peter egyszercsak elkezdte felhangosan mondani a Miatyankot..Akkor meg ugy tunik merte.

Alfőmérnök 2012.05.12. 00:46:56

@Zb74: Látom, kezd leesni, hogy miről szól a szöveg.
süti beállítások módosítása