A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi dilemmáit elemző Mi a jobb? sorozatunkban Csermely Péter (Magyar Nemzet) jegyzetét olvashatják.
Hurrá! Igen! Ismét hallom önt, európai értelemben vett Albán Úr, amely nagyon kedvező esemény. Kaptam egy új táskarádiót a gyerektől ugyanis, a törött régi helyett, amin kiéltem a választásoki érzelmeimet. Azóta csak azzal az öreg nővel tudtam politikailag beszélgetni, aki a földszinten lak, képzelheti, drága, aranyos Albán Úr, szenvedtem az ön perzselő hiányától, mint a kötözött jószág.
Tessék? A magyar jobboldal elmúlt tíz éve? Mindjárt rátérek, előbb azonban. Ma van ugyanis május elseje, amely a munka ünnepélye. Én a munkát nagyon tisztelem, becsülöm, bár engem speciel fáraszt, ezért csak ritkán cselekszem. De ezen az ünnepies napon mégis csináltam egy hordozható táblázatot, amely politikai utalást tesz. Rajta van, hogy Amíg fosztogat az Orbán, ez az első sor, alatta meg az, hogy Imádkozik érte Semján. Érti, klasszikus arcélű Albán Úr? A végét kicsit meg kellett igazítanom, de így viszont költészeti tartalmat kapott, a rím révén. Ezzel fogok felvonulni. Persze csak itthon, mert félek a megtorlástól, de maga tudja, ki vagyok, drága Albán Úr, nevem, címem leadva, csak ne mondja meg nekik. Tíz év? Majd aztán, most még az jön, hogy ellenálló lettem. Bizony ám! Két kézzel szórom a homokot a Nemzeti Együttműködés Rendszerének könyörtelen fogaskerekei közé.
Példa? Máris mondok. Én nem hagyom cserben a Demszky Urat, minden áldott nap a négyes metróval utazom. Az a módszerem, hogy elengedek három szerelvényt, és csak a következőre szállok fel. Sokat kell várni, de a várás közben boldog vagyok, hogy megint elrontom az Orbán Viktor jókedvét. Ilyesmiket teszek. Van a híres jelszó, miszerint nem törnek át, úgy emlékszem, a Kivágóné Marikától származik, itt, a kerületben, na, hát ez a lényeg. Igaz persze, hogy amikor elcsüggedek, sokszor úgy érzem, hogy azért mégis eléggé áttörtek.
De félre csüggés, hiszen megint itt van ön, harmatgyöngyház Albán Úr! És van értesülésem is. Eljutott hozzám az önöknél sokszor emlegetett botrány, hogy a Schmitt Pál nem is vívott az olimpiai döntőben, tehát nem aranyérmes bajnok, hanem egy disznó. Ön a szokásos jóindulatának esett áldozatul, drága Albán Úr, a valóság ugyanis sokkal szörnyebb. Vívott, de a szovjet csapatban. Úgy van. Azt hitte, hogy ha felteszi a kerek dobozt a fejére, majd nem ismernek rá. De ez az öreg nő a földszinten most visszamenőleg rájött, hogy az egyik szovjet vívász, az bizony a Schmitt Pál volt. Végig szurkálta a magyarokat a párbajpisztolyával. És a szovjetektől kapta jutalmul azt a bolgár papírt, amit megírt magának. És mégis kikaptak, és akkor a Schmitt Pál visszasündörgött a magyar kapuhoz, amikor jött az éremhirdetés. Ez egy ilyen ember, kérem.
Tehát a magyar jobboldal elmúlt tíz éve. Nagyon egyszerű, máris sorolom: öt, nyolc, nyolc, nyolc, három, hat, öt, hat, kettő és egy. Íme. Hogyhogy mi ez? Ez a Videoton labdarúgó helyezései tíz év alatt. Ezen is lemérhető az Orbán Viktor szörnyűségének a fejlődése. De nem jó a tíz év, mert sokkal korábban is egy tróger volt, már a Nagy Imre Úr temetésén is. Először is, mi az, hogy beszélt? Egy temetésen. Sem rokon nem volt, sem kommunista, akkor miért beszélt? Kérem, nekem eszembe nem jutna, hogy a temetőben odaálljak, és megosztó beszédet műveljek valaki másnak a szertartásán. Az Orbán Viktor megtette. Akkor kellett volna lerángatni az emelvényről, és lecsukni, azon a jogcímen, hogy hamarosan tolvaj lesz és gazember. Nem itt tartanánk, hogy most azt kell néznünk, hogy a demokrácia még rángó zsigereitől iszamós kezével integet a több százezer pribékjének. Mi meg alig lézengünk páran. Erre is van módszerem egyébként. Az unokám itt hagyott egyszer egy macit. Bolyhos, és egy kis fotelben ül. Na, hát én ráadtam egy régi trikót, és manapság mindig elviszem tüntetni. Ha így oldalt, vállmagasságban fogom, messzebbről úgy látszik, mintha ketten lennénk valakivel, elég nagy feje van ugyanis, és ez nagyon hasznos a távolabbi fotók kedvéért. Elvileg több medvét is lehetne tartani, ami tovább növelné a látszatot, de az unokám csak egyet hagyott itt, meg néhány legószeletkét, amik nem jók erre a célra. Mindenkinek ajánlom ezt a megoldást, hamar tudnánk így nagyon sokan lenni.
Tessék? Tudom, a tíz év. De nincs is magyar jobboldal. Orbán Viktor van, és az ő diktatórius fokozatai. Tíz éve a koronát úsztatta, és amikor megszáradt, fel is próbálta. Ma már elvitette a Károlyi Mihály Úr szobrát a kertjébe, és reggelente célba köp az orrára. Ez utóbbit én kezdtem el terjeszteni, de nagyon megy, magának is javaslom, hogy mondja, bársonyos bőrű Albán Úr, akkor sokakhoz eljuthatna a rémisztő valóság. Már amíg mondhatja, ugyebár, mert úgyis megjelennek majd önöknél a nácias hóhértestőrök, és kirángatják maguk alól a frekvenciát. De addig is.
Ki kell tartaniuk, amíg leváltjuk az Orbán Viktort. Az ám, a leváltás. Az a helyzet, gondatlanságból elkövetett Albán Úr, hogy közeledni kell a rendesebb jobboldalhoz is. Hátha akad olyan a sok fasiszta között. Nemzeti választó és kormányoló állapodás kell, amelyben mindenki helyet kap, akár bal-, akár jobboldali. Tehát le kell ülniük a Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy és Dániel Péter Uraknak, és meg kell egyezniük az össznemzeties közös képviseletről. Pluszban pedig a baloldalnak egységet kell kovácsolnia hagyományos és természetes szövetségeseinkkel, a hitelminősítőkkel, a bankokkal és a nagy multiországi cégekkel. Máshogy nem fog menni, az orbáni zsarnokság miatt. Hiszen attól félek, hogy a következő választást is el fogják hallgatni, mint a legutóbbit. Hogy? De igen, elhallgatták! Pedig országos volt! Mindenhol voltak, hozzánk is jöttek, a Kubatov Uras lista alapján, hogy megszámolnak minket. A feleségem éppen vegetát sütött vacsorára, rögtön szóltam neki, hogy menjen ide-oda a lakásban, és én is folyamatosan mozogtam, ne legyen már könnyű dolguk a csirkefogóknak a számolással. És végig mindenre bediktáltam, hogy Gyurcsány Ferenc Úr, és hogy MSZP. Valami nagyon nagy fölénnyel győzhettünk, borvirágos Albán Úr, mert azóta sem hozták ki az eredményt. Hiába, ahol Orbán van, ott Orbán van.
Igen? A tíz év? Hagyjon már azzal a tíz évvel, Albán Úr, mert ráugrok megint a készülékre! Abból a tíz évből nyolcig mi voltunk a hatalmon! Hiába voltak ellenzékben, nem adták fel, nem vesztek össze, megszervezték magukat, lett mindenük, egyre többen voltak, és volt végig egy Orbán Viktoruk, aki éppen megfelelt a gaz lelküknek! És? És nekünk mink van? Itt állunk letolt gatyával, a háládatlan nép utálata közepette. A civilek? A Milla? Milyen Milla? Az egy csoki, ne deliráljon, különös Albán Úr. Ehh... Minket egyedül Gyurcsány Ferenc Úr menthet meg, már ha megbocsát az ő kurva országának, ami viszont korántsem biztos. Na, ez az a csüggedésem, tantrikus Albán Úr, amiről beszéltem, le is teszem, átmegyek a másik szobába felvonulni a táblával, hadd pukkadjon az Orbán.
