Vadkeleten a helyzet változatlan – így óv a Deutsche Bahn
2012. február 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Vadkeleten a helyzet változatlan – így óv a Deutsche Bahn

  Egy Berlinben élő honfitársunkat a fenti jótanácsokkal bocsátotta útjára a budapesti utazását szervező utazási iroda a Deutsche Bahn egy kisebb kirendeltsége, ahol budapesti vonatjegyet vásárolt. Fordítás hajtás után.

  Nagyon Tisztelt Utazó!

  Magyarországi utazásról szerzett be információkat, illetve már jegyeket foglalt le egy magyarországi utazáshoz. Az utóbbi években, de különösen az aktuális, Orbán Viktor vezette kormányzat hivatalba lépése óta Magyarország társadalmi közhangulata egy nyitott, toleráns társadalomból nagy mértékben soviniszta nacionalizmussá változott, amely a kívánt elképzelésekhez nem passzoló csoportok, mint például a romák vagy a homoszexuálisok elleni, nem csak verbális erőszaktól sem retten vissza. Az antiszemitizmus Magyarországon ma mindenütt jelen van. Az aktuális magyar kormány ezekkel szemben nem hogy nem tesz semmit, hanem ki is szolgálja és fűti az effajta előítéleteket; és a hivatalba lépése óta olyan intézkedéseket hozott, amelyek olyan alapjogokat, mint a sajtószabadság, a tüntetési szabadság és a szakszervezeti szabadság is korlátoznak. A kormány megpróbálja Magyarországot a demokráciából egy autoriter módra kormányzott közösséggé átszervezni.

  Ezért arra kérjük Önt, hogy az aktuális magyarországi helyzetről szerezzen információkat a sajtóból, és a magyarországi utazását ennek megfelelően tervezze meg. Ajánljuk Önnek a következő német nyelvű oldalakat:
Pester Lloyd
pusztaranger.wordpress.com

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr764104608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.14. 15:15:09

NEM ESZÜNK EMBEREKET!! VAN MELEGVÍZ, ÁRAM ÉS AUTÓKÖZLEKEDÉS IS!

koronás címer 2012.02.14. 15:16:42

Sírjak vagy nevessek? Esetleg dühös legyek?

Müszijő Csirke 2012.02.14. 15:17:40

Mi itt Magyarországon mind meleg zsidócigányok vérében fürdünk.

Gandalf Garaboncias 2012.02.14. 15:21:09

Azért ez a PusztaRanger érdekes egy blog... érdekelne, ki szerkeszti. És a Facebook-oldalára főként külföldiek iratkoztak fel, tehát sokan tényleg innen tájékozódnak.

Susie Q · http://couleurlocale.blog.hu/ 2012.02.14. 15:21:44

Az utazási iroda neve, emailcíme, weboldala??

Remélem Stumpf András ír egy "fordított" változatot is.

Madass 2012.02.14. 15:22:26

Az is kimaradt, hogy minden beutazó külföldit megfigyel a patás titkosszolgálata, és hogy kiutazáskor a határőrök és a vámosok elveszik a dollárt meg a márkát a nyugati turistáktól. (ebből készül a Orbánbasi 40 méteres aranyozott szobra, ami forog és mindig követi a napot égi útján...)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.02.14. 15:23:48

Azért ez oly vicces. Nálunk az antiszemitizmus semmivel sem erősebb mint bárhol máshol, beleértve az "idealizált" nyugatot. Helyi idióták sincsennek többen mint bárhol másholm sőt meg merem kockáztatni hogy nálunk sokkal több a csendes hülye mint máshol. Nem mindennapos történet hogy valakit diszkrimináljanak zsidó származása vagy homoszexualitása miatt, sőt maradjunk annyiban hogy a közférában jó cégér egy jó hnagzású név.
A cigányságot nem veszem ide, mert egyrészt komplexebb téma, másrészt megint vissza lehetne kanyarodni a tyúk vagya tojás kérdéséhez. Borsodból származom, arrafelé azt szokták mondani mostanság hogy nem rasszista vagyok hanem tapasztalt. Egyébként meg valószínű hogy hamarabb kerülne a vidéki Magyarországon valaki konfliktusba a kisebbség tagjaival, mint a kormány által felhergelt nácikkal...
Gellért kihagytad hogy már mi is tányéros tévén nézzük sategyet :)

Pester Lloyd · http://www.pesterlloyd.net 2012.02.14. 15:25:18

Mi ez nem voltunk, tényleg! A Pester Lloyd szerkesztősége.

bozon 2012.02.14. 15:32:03

Hát, ezt mi nem érdemeltük meg.

Viszont a kormányunk megérdemelte nekünk. Mi az, hogy? Nagyon is!

:-(

Amúgy meg: hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/13/Ezek_mar_akkor_is_Magyarorszagot_ragalmazta_B2BANW?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201202

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.02.14. 15:32:21

@Müszijő Csirke:
És már fogytán a fürdővér, úgyhogy hamarosan sorra kerülnek a németek is!!!

Steppenwolf 2012.02.14. 15:34:14

@.Pierre Bezuhov.: Jah. A tények azok. Annál már csak az emberi hülyeséggel párosuló aljasság makacsabb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.14. 15:38:49

Mindenekelőtt igyekezzünk villámgyorsan leszögezni: NEM FOLYIK NEMZETKÖZI KAMPÁNY MAGYARORSZÁG ELLEN!!! És bárki, aki még csak hasonlóra gondol, az nácifasisztarasszistaklerikálmucsaigenetikusanalattvaló és/vagy menthetetlen elmebeteg. Nem folyik ilyen kampány, hiszen nem is folyhat: hiszen, ilyen kampányra még sohasem volt példa a történelemben.

S most, hogy ezt leszögeztük, most már akár meg is beszélhetjük, hogy hogyan fogjuk a nemzetközi közvéleményt olyan mértékben az ellen a kib*szott k*rva antiszemita orbánrezsim ellen hangolni, hogy vértköpve takarodjon el a hatalomból, hogy --- mindannyiunk megelégedésére --- egy hipokrita, alamuszi, korrupt, konformista lojális balliberális komprádor csapatot ültethessünk a helyükre.:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.14. 15:41:39

@bbjnick:

aki még csak hasonlóra gondol=aki még csak hasonlóra is gondol
hogy --- mindannyiunk=hogy aztán --- mindannyiunk

ÁrPi 2012.02.14. 15:44:38

@Madass:

Mondhatnám gyengus. Én a hiteles PUSZTARANGER fizetett bloggereként inkább úgy festeném ezt le, hogy egy Szarumán szemként követ és megfigyel mindenkit:

Orbánbasarumán!

Lásd : 2011.december 31. Honvédelmi törvény kiegészítés.

Madass 2012.02.14. 15:51:21

@ÁrPi: Orbánbaszauron lesz az! És épp a Szentmagyar koronázási ékszereket egészíti ki az ürgebőrbe varrt Egy-gyűrűvel.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.02.14. 15:51:31

velemenyvezer.blog.hu/2012/02/10/a_titkos_orban#c15788677

"...Külföldön járva tényleg különösen erősen látszik a konszenzus, hogy utálják a magyarokat, mint a szart..."

Csak ido kerdese volt, mikor er le alsobb szintekre a dolog. Most mar a politikat amugy nagy ivben leszaro Helmuth es Udo is tudja, hogy hanyadan kell allni Magyarorszaggal:(

Müszijő Csirke 2012.02.14. 15:54:19

@.Pierre Bezuhov.: Kedves Pierre, a tények valóban azok. Nálunk vernek c.gányokat,melegeket?hol?énnálam liberálisabb fasz kevés van,de nem látom szélsőségesebbnek és a lakosságban nagyobb arányúnak a széljobbot,mint bárhol másutt...pl Németországban. Van azonban egy nagy különbség: ha egy magyar Leipzig-be menne pl, valószínűleg nem tosszák tele a fejét a német szélsőjobbal való riogatással...Tények...

teknős 2012.02.14. 15:54:26

@.Pierre Bezuhov.: Én azóta is várom tőled a tényeket, mert az állításodat megerősítetted az antiszemita voltomról, de a tényekkel azóta sem állsz elő.
Vagyis tényszerűen bizonyítod, hogy antiszemita az, akire ti rámondjátok.

Robinzon Kurzor 2012.02.14. 16:00:15

"Az aktuális magyar kormány ezekkel szemben nem hogy nem tesz semmit, hanem ki is szolgálja és fűti az effajta előítéleteket."

Ha ezt a valóban hazug mondatot kivesszük, akkor a többi bizony megáll.

Hogy mi ettől még nem kéne ilyet írni, mert a beutazó turistát nem fenyegeti, az persze világos.

De nézzétek a jó oldalát: lehet a globálösszeesküvős rögeszmékhez önigazolást találni.

Gandalf Garaboncias 2012.02.14. 16:04:09

@Pisti, az aragorn:

No, a Galamuson találtam egy Tagesschau-interjút a névtelenségbe burkolózó Puszta Rangerrel, aki 2009 óta tudósít blogján a magyar apokalipszisről:
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=112481:ard-pusztaranger-interju-azt-csinalnak-amit-akarnak-amig-lehet&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Eredeti:
www.tagesschau.de/ausland/interviewpustaranger100.html

"2009 óta vezeti a magyarországi helyzetről szóló blogját, saját közlése szerint egyedül és társadalmi munkában, „németként, aki sokáig élt Magyarországon”. Humán egyetemi végzettséggel rendelkezik és egy német nagyvárosban él. Többet nem akar mondani magáról."

Ő volt az, aki vizsgálatot kezdeményezett a Cohn-Bendit riport miatt:
emasa.hu/print.php?id=9227

egyiptomi ugróegér 2012.02.14. 16:05:47

Hát ez csodálatos.

Rettentően hiteles, anatómiai pontosságú leírása annak a gazemberségnek, ami az Orbán-kormány munkáját jellemzi. De kiegészíteném olyanformán, hogy nem csak a homoszexuálisokat, cigányokat és a zsidókat gyűlöljük, hanem a németeket is (az osztrákok is németek – hehehe). Orbán Viktor minden reggel elsétál a budaörsi német katonai temetőbe, és levizeli egy tetszőlegesen kiválasztott német katona sírját. Aztán hazamegy, és jól megverem az Anikót. :((

Müszijő Csirke 2012.02.14. 16:06:47

@Robinzon Kurzor:
Pont ezért érthetetlen.Németországban,Angliában is vannak nácik,szélsőségesek,idegengyűlölők,rasszisták, arányukat tekintve gondolom kb. annyian, mint itthon. És pont annyira veszélyesek a magyar turistára, mint az itthoniak a német,angol,stb...turistára...Ez így lejáratás , a MTZrt-nek perelnie kéne az irodát.

Tilikov (törölt) 2012.02.14. 16:09:12

Gáz ez a Magyarország elleni külföldi hisztériahangulat, nem is kérdés, hogy ez nagyon gáz.

De kinek köszönhetjük? Végső soron csak a fidesznek és az ő terror rendszerüknek.

Ha lenne bennük egy csepp becsület, és látják, hogy miattuk van ilyen rossz híre az országnak, akkor fognák magukat és eltakarodnának.

De ezek a patkányok maradnak, és a helyzet csak még tovább fog romlani...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.14. 16:10:34

ha igaz lenne, a kutya nem bánná, ha rózsszíntangás buzi németeknek ilyeneket írnának ideutazás előtt.

Google 2012.02.14. 16:12:16

Valahogyan az kimaradt a tudósításból, hogy egyébként 2009-ben cigányokat szervezetten öltek meg Magyarországon, 2006 októberében pedig ünneplő tömegre támadtak rá - nem kímélve még az arra járó külföldieket sem.
Igaz, ezek a dolgok még Szocialistáék idején történtek, és mint tudjuk, tapasztaltuk, nekik vagy felmentésük van jó viselkedésből, vagy pedig egyszerűen nekik mindent szabad. Hazudni, trükközni, adatokat eltitkolni, magukat semmihez nem tartani. De legfőképpen, hazudni, hazudni, hazudni. És árulkodni, árulkodni, árulkodni. Miután nyolc évet sikeresen átaludtak, szavuk sem volt - valóságos orvosi csodák ezek az egyedek, ekkora időt átaludni...
Azt hiszik, hogy valaha is, ezután az árulkodási hadjáratuk után szavaznak rájuk tömegek?
Nem hinném.

romaniarulez! 2012.02.14. 16:12:31

Nyilván túloz a valamennyire az utazási iroda, de ebből is látszik, hogy a magyarországi helyzet választások utáni gyökeres megváltozását külföldön elég jól érzékelik.
Mondjuk, szerintem itt a külföldieknek sokkal kevésbé van félni valójuk, mint a "másképp gondolkodó" magyaroknak, szóval a T. turistát nem hiszem, hogy a BKV ellenőrein kívül bárki inzultálná :)

ÁrPi 2012.02.14. 16:13:46

@Robinzon Kurzor:

"Ha ezt a valóban hazug mondatot kivesszük, akkor a többi bizony megáll."

Ha a nagyanyámnak kereke lenne és csilingelne amerrre jár, akkor sokkal inkább villamos lenne.

"De nézzétek a jó oldalát: lehet a globálösszeesküvős rögeszmékhez önigazolást találni."

Törekedj nyelvi logikai konziszternciára: Az nevezhető "önigazolás"-nak amit nem máshol pl. egy Lunacsek-blogban olvashatunk, hanem saját írásaink közt.

Lunacseknek a január21-i demonstrációval szembeni hazug érvelését már átvette a Swoboda nevü EU-bal-frakcióvezető:

"Ezek nem jobbikosok, hanem Orbán barátai" - jelentette ki, és hozzátette, hogy a kormányzat támogatására szervezett tüntetésen antiszemita poszter tűnt fel."

Swoboda frakcióvezető úr téved. Azon a népes meneten sok "mélybölcsességű" jobbikos is (kormánybarátiság nélkül) demonstrált a hazánkat érő támadások ellen.

Unionist 2012.02.14. 16:16:42

@rajcsányi.gellért (ergé):
valószínűleg ez lehet a világméretű összeesküvés negyedik lába. mert ez nem lehet véletlen. a bajnai, a gáti, a cnn, és most ez a pusztaranger.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.02.14. 16:18:50

Gellért, ez nyilván csak valami vicc, ugye? Fogadjunk, Te írtad..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.14. 16:28:11

@Tilikov:

Tilinkó elvtárs, hogy a maga logikájának vonalát kövessem: Tehát, ha magáról azt terjesztik, hogy egy nyomorult pedofil, akkor azt úgy cáfolhatja meg hathatósan, hogy felköti magát?

ü
bbjnick

jan 2012.02.14. 16:30:37

Lehet az önsajnálatba menekülni, meg sírni, hogy igazságtalanul bántanak minket, csak ezzel nem jutunk sehova.

A kormányunk felelőssége az, hogy milyen országimázst alakít ki magáról. Ha Konrád György, Paul Lendvai elkezdenek befeketíteni minket, azt profin, hidegvérrel hárítani kell, nem a sebeinket nyalogatni óvodás módon.

Persze ha ezekre a megalapozatlan kritikákra hőzöngéssel, nagyképűsködéssel válaszolunk, akkor csak mélyebbre ássuk magunkat.

draci 2012.02.14. 16:30:47

"Kedves utazási iroda és pester lloyd,

engedjék meg, hogy ez úton megköszönjük Önöknek ingyenesen végzett kampányukat, mellyel -sok más szervezettel együtt - sikerre juttatták az euroszkeptikusokat és az őket következetesen képviselő JOBBIK képviselőit az EU parlamenti választásokon, miként már 2 éve is az országgyűlési választások alkalmával.
További lelkes, önkéntes kooperatív munkájukban bízva, üdvözlettel,
Vona Gábor, miniszterelnök-helyettes, belbiztonsági miniszter, a JOBBIK tiszteletbeli elnöke

Budapest, 2015. szeptember"

Bell & Sebastian 2012.02.14. 16:31:33

Kínaiul nincs? Özönlenének.

Robinzon Kurzor 2012.02.14. 16:34:33

@Müszijő Csirke:

Helyén kellene kezelni ezt is.

Van pár ezer német utazási iroda, ezek közül 1 ír ilyen hülyeséget, nyilván politikai önszorgalomból.

Hogy egyébként, "békeidőben" ír-e bármelyik rájzebüró hasonló baromságot, azt nem tudjuk meg, mert el sem jut ide a híre, érdektelen.

A Mandiner (is) beszállt a kontrahisztibe.
Addig sem kell a valós és lényeges kritikákkal foglalkozni.

Tilikov (törölt) 2012.02.14. 16:35:24

@bbjnick:

Ha valóban pedofil, akkor úgy. És Orbánék rendszere sem olyan, hogy abban a liberális európai értékek és az EU írott és íratlan szabályai kifogástalanul érvényesülnek, csak azok a gaz Gyurcsiék besározzák őket külföldön.

A külföld megvetését elsősorban maguknak köszönhetik, erre már csak rátesz egy lapáttal az ellenzék alámondása, de alapvetően saját maguknak főzték ezt a katyvaszt Unortodoxiában.

És nem úgy néznek ki, mint akik akarnak ezen változtatni, ezért gondolom, hogy a helyzet lesz még ennél rosszabb is.

És erre volt az a jószándékú javaslatom, hogy ha mindez elsősorban miattuk van, akkor takarodjanak.

Gandalf Garaboncias 2012.02.14. 16:35:46

@politicus:
Mondjuk a legelső gondolatom nekem is ez volt...

Google 2012.02.14. 16:36:17

@pancho_sanza:

Még a Véleményvezérnek sem kellene minden sorát elhinni. Még minden másodikat sem.
Gondolkodást még nem tiltották be Magyarországon, tudtommal.

tevevanegypupu 2012.02.14. 16:38:20

Es mibol gondolja az utazasi iroda, hogy mindez zavarna a nemeteket?(:

Robinzon Kurzor 2012.02.14. 16:38:34

@ÁrPi:

Hogy te milyen kurva okos vagy.
Aztán mire mentél vele? Mert érved az nincs, csak kinyilatkoztatsz.

Google 2012.02.14. 16:39:39

@romaniarulez!:

Mondja már el, mitől félnek a másképp "gondolkodó magyarok"? És azt is, eddig milyen bajuk esett.
A nagy zakóról tudok, de azt saját maguknak választották.

tarackos 2012.02.14. 16:52:31

Hát, gáz lenne ha igaz lenne. Kételkedve fogadom. Bár ki tudja, alacsony a kerítés...

karosszékely 2012.02.14. 16:55:04

Látom, már változott a cím (meg a szöveg), de még mindig nem teljesen korrekt. Így óv a Deutsche Bahn egyik túlbuzgó/politikailag túlmozgásos alkalmazottja.

suski 2012.02.14. 16:55:53

@rajcsányi.gellért (ergé): ugye nem azt akarod mondani, hogy a DBahn csatolja ezt???? Ki a f.szom??? Egy utazási iroda politikai kampányt folytat???? Teljesen hülyének nézik az embereket????

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.14. 16:58:30

Ezt a mocskos zsidó buzi cigányt!

VI. Béla 2012.02.14. 17:05:07

Írják mindezt abból az országból, ahol rendszeresen gyújtanak rá menekültekre házakat.

Tilikov (törölt) 2012.02.14. 17:09:05

@VI. Béla:

Nono, azért ne vádaskodj ilyen elhamarkodottan, lehet, hogy az is csak az összehangolt globaloballiberális lejáratókampány hazugsága.

Nem tudhatjuk. A globaloballiberalistáktól minden kitelik...

suski 2012.02.14. 17:14:16

@draci: ki lesz a miniszterelnök? Hitler Adolf?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.14. 17:21:42

@Tilikov:

No, de Tilinkó elvtárs! Maga most is csak a taknyos-turhás trollnyálat fröcsköli szét, habzik a gyűlölködéstől, miközben elemi logikai hibákat vét! Értse már meg, hogy nincs az a szellemi toprongy, akitől akár szánalomból is elfogadnák azt az érvelést, amit itt maga bemutat! Kérem, segítsen már nekünk, hogy legalább egy kicsit (egy icikepicikét) partnernek tekinthessük! Az nem megy, hogy állítunk valamit és igazolásként saját állításunkra hivatkozunk, b*kker!

ü
bbjnick

Virág et. 2012.02.14. 17:22:22

Nincs itt semmi összeesküvés vagy összehangolt támadás. Egyszerűen ez a szabadságharc eredménye: óriási tévedések a fejekben, negatív országimázs.

Ki kokit vet, sallert arat.

Bell & Sebastian 2012.02.14. 17:31:13

www.expatica.com/de/news/german-news/german-rail-company-gives-five-million-euros-to-nazi-victims_116096.html

German rail company gives five million euros to Nazi victims

Germany's state-owned rail company pledged Wednesday to donate five million euros (6.6 million dollars) to a fund for Nazi victims, mostly in projects in eastern Europe.

"Sixty-five years after the end of the war, the suffering of the victims of Nazism is not forgotten," Deutsche Bahn chief executive Ruediger Grube said.

"The survivors of these crimes still suffer today from the consequences of deportation, forced labour and other Nazi atrocities."

The German national railways, then called the Reichsbahn, helped transport millions of people to work as slave labourers or to be killed in the death camps in Nazi-occupied Europe during World War II.

The money will go to the Remembrance, Responsibility and Future Foundation (EVZ), which since its creation in 2000 has disbursed some 4.4 billion euros to 1.66 million people in almost 100 countries from the German government and firms.

In March, eastern European Nazi victims had demanded Deutsche Bahn provide compensation.

Nem is csoda, hogy mérgesek.

lunamea 2012.02.14. 17:38:17

Nem lehetne tudni, melyik utazási iroda adta ezt ki? A Deutsche Bahn szivesen kérdezne rá adott helynél.

Tilikov (törölt) 2012.02.14. 17:42:14

@bbjnick:

Leszarom, hogy mennyire logikus a turhás-taknyos trollnyál, az viszont kétségtelen tény, hogy az ország nemzetközi reputációja béka segge alatt van.

És az is tény, hogy a fülkekormány felelőssége, hogy javítsa a reputációnkat ne pedig rontsa!

Az sem mentség, hogy a globaloballibek árulkodnak, mert Orbán is árulkodott már Brüsszelben, mégsem voltunk tőle olyan rossz hírűek mint most, amikor ő a király.

Ezt a rossz hírt még a zelmúthnyócévre se lehet kenni.

Egész egyszerűen rossz a hírünk és a felelős kormánynak tenni kéne valamit, még akkor is ha naponta öt puccsot és globaloballib összeesküvést kell is elhárítaniuk.

Bell & Sebastian 2012.02.14. 17:47:37

@Tilikov: Elég lenne tíz embert lecsukni rémhírterjesztésért, másik tíz, külföldi lapot meg beperelni.
Mindjárt lenne reputációnk.

Tilikov (törölt) 2012.02.14. 17:51:02

@Bell & Sebastian:

Vagy még tovább csökkenne. (szólásszabadság elleni támadás, stb)

Először azt kéne tisztázni, hogy ha Viktorról rosszat írnak az automatikusan rémhír és globaloballib árulás, vagy vannak olyan Magyarországot lejárató hírek is, amiknek sajnos minden alapja megvan.

Mert ha vannak ilyenek, akkor megint csak a fülkések felelőssége merül fel.

Madass 2012.02.14. 17:57:47

@Tilikov: Érdekes logika. Tehát ha jelennek meg olyan kritikus cikkek Mo-ról, amik tényszerűek és megalapozottak, akkor nekünk kuss, és azokat a cikkeket is el kell viselnünk, amikben a finom csúsztatástól a szemenszedett hazugságokon alapuló rémhír-terjesztésig terjed a repertoár?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.14. 18:06:53

Most pedig vonjunk le messzemenő következtetéseket hazánk, Orbán Viktor elleni szőtt nemzetközi összeesküvésről egy lefényképezett papírfecni alapján.

Gellért, ellenőrizted már, hogy nem mi fabrikáltuk-e ezt a dokumentumot? ;-)

Akkor ellenőrizd le még egyszer.

Vid ispán 2012.02.14. 18:13:37

Amíg olcsón, jókat zabálhatnak és olcsón leihatják magukat nálunk a sárga földig, addig a németek számára vonzó úticél leszünk.

bunko_jobbos 2012.02.14. 18:14:39

eZ NAGYON KAMUSZAGÚ. sZOKTATOK ITT TI, KIS HÜLYEGYEREKEK ilyeneket csinálni.

Szóval nem hiszem el.

Bell & Sebastian 2012.02.14. 18:27:59

@Tilikov: Nagyon röviden annyit, hogy háborús helyzetben autokratikus, törzskari vezetés igencsak javallott és nincs apelláta. Orbánt szidni egészen addig legitim, amíg a mellérendelt szakértőit köpködjük, de azt nem belátni, hogy gúzsba kötve táncol és nem sok választást hagyott neki az EU és Amerika, az komoly absztrahálási hiányosságra vall.

Elég arra visszagondolni, hogy megakadályoztak/tiltottak egy egyszerű, könyveléstechnikai műveletet, amiből Einstand lett.
Utána azt mondta Orbán, osztozzunk igazságosabban és nem kell Amerika pénze. Erre mit mondott Merközi?

Az már a miénk (ha már egyszer elloptuk), nem adunk belőle, vegyél föl hitelt, majd belegebedsz!

A kibaszott franciákat még csak-csak megértem. Csakhogy a románokat sem támogatták, pedig állítólag nagy haverok, de hogy a németek hátba szúrnak, szemüket forgatva okéznak egy kétszersültnek, miközben fű alatt a Medvével üzletelnek, akiről például mi le vagyunk tiltva, nos, az már több, mint ízléstelen!

Ki kell mondani, hogy miközben magukba szippantottak mindent a perifériákról, szétbaszták az Uniót, a közös pénzt, Amerika seggét nyalják, és a dollárt támogatják.

Pimasz, kétszínű, síkvidéki, endékás politika. Hogy ne mondjam, a közös ügy tolvaj elárulói, Obama szekértolói az expanzív, megelőző csapásokon alapuló új-gyarmatosításban, a III. Birodalom hű letéteményesei, Hitler legrosszabb reinkarnációi és egyben örökösei.

Akinek ez nem tetszik, az meg jól megnézheti magát!

Feljelent Elek 2012.02.14. 18:29:35

@Kettes: Te meg kussoljál NKVD -s fióka, mert enyhítő körülmény!

Bociga 2012.02.14. 18:36:40

@Kettes: úgy érted, hogy ez tőletek származik?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.14. 18:39:28

@Bell & Sebastian: Kicsit felizgattad magad. Kevesebb kávét kéne tenni a viszkibe.

betyár (törölt) 2012.02.14. 18:49:44

@teknős:

maga ezt eddig nem tudta? még egy ilyen beírás, és maga is csatlakozhat a vérnácikhoz:)))

betyár (törölt) 2012.02.14. 18:53:57

@Virág et.:

hát pesze. és a linkelt oldalt is természetesen a falusi himzőkör szerkeszti, tartja fenn, pénzeli meg az angol nyelvű változatát is.
nanemár ennyire hülyének ne tartsa az ellenfeleit.

betyár (törölt) 2012.02.14. 18:59:01

@Kettes:

nézze, addig van maga biztonságban, amíg kávéval higítja. majd ha nem, na akkor kezdjen aggódni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.14. 19:12:52

Nagyon szar ilyet olvasni, mert nem ez a napi rutin természetesen.

DE.

Volt cigányokat célbavevő sorozatgyilkosság? Támadták meg a melegfelvonulást nem is egyszer? Az ezek szellemi hátterét adó szélsőjobbos párt lehet nálunk parlamenti középpárt? Igaz, hogy a kormány jogokat korlátozó törvényeket hoz sorban?

Mivel a válasz az összes kérdésre sajnos az, hogy igen, sajnos azt kell mondanom, hogy semmi csodálkozni való nincs az ilyen intelmeken, és nem lehet azzal lesöpörni, hogy alaptalan riogatás.

Mert nem az.

Susie Q · http://couleurlocale.blog.hu/ 2012.02.14. 19:14:51

@rajcsányi.gellért (ergé): kezdetek gyanúsak lenni :))
Nincs ennek véletlenül valami köze Swoboda felszólalásához?

0511 2012.02.14. 19:32:06

@Tilikov:
Gáz ez a Magyarország elleni külföldi hisztériahangulat, nem is kérdés, hogy ez nagyon gáz.

De kinek köszönhetjük? Végső soron csak az ingyen mosléktól elesetteknek, akik most külföldön röfögnek egy kis alamizsnáért úgy, hogy hazánkat rágalmazzák.

Ha lenne bennük egy csepp becsület, és látják, hogy miattuk van ilyen rossz híre az országnak, akkor fognák magukat és eltakarodnának.

De ezek a patkányok maradnak, és a helyzet csak még tovább fog romlani... HA! hagyjuk!!!

0511 2012.02.14. 19:35:42

@Fedor:
"Volt cigányokat célbavevő sorozatgyilkosság? Támadták meg a melegfelvonulást nem is egyszer?"
Volt, csak azt nem írtad véletlenül, hogy mikor. Gyurcsány örjöngése idején. No de akkor nagy kussban volt a nyugat, mert anyagilag megérte nekik. Ennyit az elveikről

Tündér_Lala 2012.02.14. 19:39:21

Hát kérem, íme a barátaink és szövetségeseink.
Valami ellenséget nem lehetne keríteni, már csak hogy valami objektív véleményt is hallhassunk.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.02.14. 19:47:40

@Fedor: minden tiszteletem, hogy ezredjére is szembesíted a kormánypárti barátainkat a nyilvánvaló hazugságaikkal. én már unom egy kicsit , így inkább rájuk hagyom :)

a sztori vége úgyis mindig ugyanaz: a nemzetközi liberálisok esküsznek össze a Tolerancia Országa ellen.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.02.14. 20:04:07

@0511:
"No de akkor nagy kussban volt a nyugat, mert anyagilag megérte nekik. Ennyit az elveikről"

végül is csak kiemelt hír/téma volt a külföldi médiában.
pl itt: news.bbc.co.uk/2/hi/8026722.stm

van még hasonlóan zseniális meglátásod a tarsolyodban, boborján ? :-]

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.02.14. 20:05:36

@Fedor: Akkor te is ennek megfelelően tervezd majd meg a magyarországi utazásodat. :D

0511 2012.02.14. 20:12:31

@.Pierre Bezuhov.:
Van bizony, te szerencsétlen. Akkor kellett volna örjöngeniük és nem most. No de ez neked túl magas, nem is pazarlom rád a továbbiakban az időm

suski 2012.02.14. 20:46:24

@Fedor: Nos a számodra itt egy összeállítás, hogy hol vannak valódi , veszélyes, gyilkos nácik Európában. Megsúgom: nem Mo-on. A jobbik egyik politikusáról se tudom elképzelni, hogy embert öljön.
Addig is keresem a többi angol linket a többi gyilkossághoz. Hajrá!

en.wikipedia.org/wiki/Bj%C3%B6rn_S%C3%B6derberg

en.wikipedia.org/wiki/John_Ausonius

www.thelocal.se/8973/20071101/

www.thelocal.se/24632/20100127/

suski 2012.02.14. 20:49:54

@suski: a kurvaeurópa nácifészek Svédországban tilos tojással dobálni a nácikat.

www.thelocal.se/24466/20100119/

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.14. 20:51:35

Nem értem, mire ez az őrjöngés. Csak annyi van a papíron hogy az aktuális magyarországi helyzetről szerezzen információkat a sajtóból, és a magyarországi utazását ennek megfelelően tervezze meg.

Az egyszeri német turista találomra kinyitja a magyar sajtót, mondjuk a Heti Választ, a Helyi Témát vagy Orbán Viktor Facebook oldalát és máris teljes körű, kiegyensúlyozott tájékoztatást kap róla, hogy Magyarországon minden a legnagyobb orbánban van, lehet jönni nyugodtan, csak fotózni ne tessék, mindenki mellé adunk egy tolmács-idegenvezetőt, ne tessék leszakadni a csoporttól, mert azok ott a katonákon nem díszletgéppisztolyok.

suski 2012.02.14. 22:03:16

@Fedor:

Nos itt aztán találsz bőséggel, "csak " 99-ből. A kétszeres rendőrgyilkos Tony Olsson esete a lényeg és az az újságíró, akinek a kocsija alá bombát tettek, majnem kinyítva ezzel őt is és a gyerekét.
Tony Olsson már egy elítélt bűnöző volt, amikor kiengedték egy nap "szabadságra" a drágát ( ó svéd jóleti állam!), amit egyből arra használt, hogy 2 rendőrt kinyírjon , majd lelépjen Costa Rica-ba...Ja és Tony Olsson egy másik náci gyilkossal színdarabot adhatott elő egy színházban, a büntetése alatt!! Ezután ölt még 2 rendőrt, majd meglépett az országból.
books.google.co.uk/books?id=7Ds6X1j_qkgC&pg=PA117&lpg=PA117&dq=tony+olsson%2Bnazi&source=bl&ots=jJrOXd3zkZ&sig=aRSqqTf4wOstG3v_JseRKaftC4M&hl=en&sa=X&ei=Qso6T_LbArTP4QS3gszWCg&ved=0CCwQ6AEwAg#v=onepage&q=tony%20olsson%2Bnazi&f=false
( ha nem jó a link, írd be a google-ba Tony Olsson+nazi és meglesz.)
Itt is lehet mazsolázni. Egy cseh származású tinédzsert agyonvertek a nácik, továbbá egy, az adófizetők pénzén működtetett művház, szkinhead bulihely, előtt is megöltek egy gyereket, kezét levágták.
motkraft.net/temasidor/kamper-och-kampanjer/tema2/tema_den_svenska_nazistrorelsen/
( lejjebb a lap angolul van)
www.nizkor.org/hweb/orgs/american/adl/skinhead-international/skins-sweden.html
( különösen az Armed Struggle valamint az Icehouse)
Akkor most jól nézzen magába az agyba-főbe fasisztázó újságíró csőcselék, hogy ugyan mikor kellett neki attól félni, hogy agyonverik/fejbelövik, vagy mikor kellett a Népszavának és íróinak titkos, őrzött szerkesztőség és hogy viszonyulnak a gójmotorosok a a kiterjedt VALÓDI náci bűnözőhálózathoz, ami mondjuk Svédországban működik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.02.14. 22:12:19

@suski: LOL, ez magának náci? :D

"'I suddenly felt something hit my neck and then I received another blow and my glasses flew off,' said Åkessson, adding that the incident had left him shaken and more inclined to look over his shoulder."

suski 2012.02.14. 22:15:52

@Holger Hartland: ( ezen csak megakadt a szemem , mert volt itt már vita a tojásdobálás büntethetőségéről, de nem tartozik a lényeghez, amit kigyűjtöttem. )

Bell & Sebastian 2012.02.14. 22:21:59

@Kettes: Vodkába, mert sosem figyelsz, szart sem érnek a jegyzeteid,

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.02.14. 22:24:39

Az ilyen hazaárulókat ifjú kollegám, Vlagyimir Vlagyimirovics kezeli megfelelően.
Németül nem tudók számára: németül a szakszervezet nem Koalition, hanem Gewerkschaft.

Amok 2012.02.14. 22:58:53

@Kettes:

"lehet jönni nyugodtan, csak fotózni ne tessék," - szerinted Magyarországon nem lehet fotózni?

"mindenki mellé adunk egy tolmács-idegenvezetőt," - szerinted mindenki mellé adnak Mo-n egy idegenvezetőt?

"ne tessék leszakadni a csoporttól, mert azok ott a katonákon nem díszletgéppisztolyok. " - mikor láttál géppisztolyos katonákat az utcán?

Egyszóval hazudsz, csúsztatsz, és valós alap nélkül gúnyolódsz, és azért szégyenletes amit teszel, mert ezzel relativizálod azoknak az embereknek a szenvedését, akik tényleg diktatúrában élnek.

Amok 2012.02.14. 23:22:42

@.Pierre Bezuhov.:

A belinkelt cikk tárgyszerűen tájékoztatott az akkor történt eseményekről. Nem tette felelőssé a gyilkosságokért a miniszterelnököt, a kormányt, valamelyik politikai oldalt, a magyar nép genetikáját, és ázsiai származását és náci hajlamait.

Amikor a cigánygyilkosságok történtek, nem osztogattak olyan tájékoztatókat a német vasútállomásokon, amelyek a Gyurcsány kormányt teszik felelőssé, azért ami történt. Most, amikor nincsenek ilyen gyilkosságok, osztogatják azokat a tájékoztatókat, amiről a bejegyzés szól.

Szóval, ami a történetben tanulságos, az a kettős mérce, amit a nyugati média és politika nagy része alkalmaz. De, amint te is mondtad, a tények makacs dolgok, és pont emiatt most napnál világosabban kiderül nagyon sok ember számára az, hogy mennyire tendenciózusan, hazugan és rosszindulatúan viszonyul hozzánk az EU egy része, így lassan kigyógyulunk a megalapozatlan EU és nyugat imádatból, és reálisabban látjuk helyzetünket és hogy kitől mit várhatunk.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.02.14. 23:45:05

@Amok: Ide a rozsdás pisztolyomat, hogy az ügy mögött egy Németországba szakadt "hazánkfia" van: nem véletlenül hivatkozik a PesterLloydra, ami egy hazai libi lap.

pappito · http://pappito.com 2012.02.15. 00:09:15

szerintem ez szimplán kamu

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.15. 00:26:14

@Amok: Neked ugye papírod van róla, hogy regisztrált hülye vagy? Mert kontárokkal nem foglalkozom!

Bociga 2012.02.15. 00:46:56

@pappito: nem kamu, tényleg ezt osztogatják. Itt van a kezemben a lap.

Bell & Sebastian 2012.02.15. 03:07:43

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ha rozsdás a Makarovja, ideje váltani MP-443 -ra.

Ver Sacrum 2012.02.15. 06:29:11

Ezt a Schmitt fordította?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.15. 08:28:49

@Lavrentyij Pavlovics Berija: nem, a Koalitionsfreiheit nagyjából a szakszervezetek, munkavállalói érdekképviseletek megalakításának szabadságát jelöli.

de.wikipedia.org/wiki/Koalitionsfreiheit

Amok 2012.02.15. 08:44:11

@Kettes: mélyenszántó, a témára koncentráló gondolatok. Tanulok tőled hogy ne legyek ennyire hülye.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.15. 08:52:54

ha a deutsche bahn egy kisebb kirendeltsége maga a deutsche bahn en bloc, akkor magyarország egyenlő jobbik, és a kis cetli még alá is becsüli a valóságot?

nem kérek választ

Xorg9999 (törölt) 2012.02.15. 08:56:37

Természetesen semmi nem függ össze semmivel:

- Van az a kép, ami alapján a békemenetet "nácizzák"

Nem igazán értettem, hogy az a kép miért csak most jelenik meg, így rákerestem a google-val (képkeresés)
(még poszt előtt a HV cikke alpaján-> képet MH-ról)

Na az első oldalon, amit kidobott találtam meg ezt a pusztaranger cuccot...

Ott az egyik Diaryben a kép forrásaként Facebookot adják meg...

Éllovasként még a European Tribune, is elő elő jön...

Csak felületesen (!!!) át lapozva ezeket, olyan Népszava szint, kommentekben meg Amerikai Népszava..

Ha csak ezekből tájékozódik rólunk az EU baloldala akkor komoly gond van, velünk is meg velük is...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.15. 09:00:24

@Tündér_Lala:

„Hát kérem, íme a barátaink és szövetségeseink. ”

akiről évek óta gusztustalanul fröcsögtök, ám cserébe elvárnátok, hogy azok bezzeg hímes tojásként bánjanak magyarország kormányával.

szegény viktor is, hogy panaszkodott, hogy juj, nem udvariasak vele, miután korábban ő verte magát arra, hogy kokikat meg sallereket osztogatott.

JohnnyLillibrogida 2012.02.15. 09:37:46

Jó lenne egyszer egyben látni egy vaskos kék könyvet, hogy mi mindent leírtak a kormányról, az országról, a magyarokról 2011/2012-ben európai szövetségeseink.

Mögé rakni az eurostat tényeit és összehasonlításokat az adott országból érkező számokkal illetve jogszabályokkal.

Remélem a KIM-ben vagy valahol készül valami ilyesmi, mert ezek a most rögzülő sztereotípiák a Kárpát-medencéről az európapárti magyarok érdekeit sértik a legjobban.

Szerintem ide nem elég a "hideg" kommunikáció.
De bele se kell állni teljesen, mert sokaknak oly mindegy ők akkor is mondják, de nem tenni semmit az bűn a magyarokkal, az országgal és a kormánnyal szemben is.

A közepet kell célozni, azokat akik nyitottak egy másabb, hatékonyabb Magyarországra. Itthon és külföldön is.

Ne hozzák helyzetbe a szélsőségeseket se itthon, se Európába.
Az ilyen európai szélsőséges, hamis summázatok éppen a hazai szélsőséges, hamis politikának adnak erőt.

Ha kritizálnak tegyék tényszerűen, előremutatóan.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.02.15. 09:59:05

@Bell & Sebastian: Tokarevet használok, de valóban kissé idejét múlt.

@rajcsányi.gellért (ergé): Vagyúgy. Az állítás így is hülyeség marad.

evil overlord (törölt) 2012.02.15. 10:01:06

@rajcsányi.gellért (ergé): OFF: nem akarják végre kitiltani azt a nyilvánvalóan elmebeteg nicket, aki megállás nélkül baszogatja tölgyet?

___________________________ (törölt) 2012.02.15. 10:17:20

@Pisti, az aragorn:

Ez a profil jól ráillik a fenti röplap feltételezhető szerzőjére: egyértelműen német, magyar ember ennyire beágyazott mondatokban nem fogalmaz, a röplap különös keveréke a hivataloskodó beamterstílusnak és a politikai aktivisták "sürgős" stílusának (ld. központozás, vesszők hiánya, ami "gyorsabbá" teszi a szöveget), tehát kb. egy balos aktivista humán értelmiségi, esetleg kifejezetten jogi-államigazgatási területen végzett német írhatta, ami nagyjából PusztaRanger profilja az interjú szerint.

Leskelődő 2012.02.15. 11:39:00

@evil overlord:
Nehogy már!
Itt maradnánk egy szál betevő, indulatgerjesztő provokátor nélkül.
Ráadásul ez a nick méltánytalan támadásával sokat tesz azért, hogy tölgyből pozitív mítosz legyen :)

Jó az új avatarja!

evil overlord (törölt) 2012.02.15. 12:02:48

@Leskelődő: Igaza van, tölgy eredeti megnyilvánulása elég szerencsétlen volt, különösen az, amit Hakohennek írt. De ez a HP tényleg eléri azt, hogy tölgy felmagasztosuljon.
(Ráadásul önmagam ellen beszéltem: ha ezek a bűnös lelkek nem tudják kiélni magukat, akkor lehet, hogy megússzák az üstöt.)

A nemzetközi helyzetre való tekintettel váltottam, a nyugodtan sakkozgató halál már kevés.

Alfőmérnök 2012.02.15. 12:56:43

@evil overlord: Tölgyből legenda lesz, bőrkötésben fogják kiadni a kommentjeit. :) Elvégre valahol stílust teremtett (nem arra a szerencsétlen kommentjére gondolok, hanem arra több, mint tízezerre, amit kb. négy év alatt írt:)).

evil overlord (törölt) 2012.02.15. 13:28:57

@Alfőmérnök: Hacsakúgynem :)
Egy dologra az ügy minkenképpen jó volt: még jobban utálom a küldetéstudatos liberálbolsikat (ez a patkány erős bizonyíték arra, hogy ez a kifejezés nem oximoron).

teknős 2012.02.15. 14:18:11

@betyár: Én már régen csatlakoztam. :) Jegyzett antiszemita vagyok :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.15. 14:38:36

@JohnnyLillibrogida: Bűnös hanyagság lenne, ha nem készülne közpénzből, valami csókos haver cégén keresztül egy ilyen könyv, ami az Orbán-híveket megerősítené a hitükben, mindenki más meg kiröhögné. Szerintem jelentkezz a KIM-nél és ne felejts el előleget is felvenni rá.

JohnnyLillibrogida 2012.02.15. 18:46:20

@Kettes: Kosz de teli vagyok meloval a magánszektorban is
De örülök h neked is tetszik az ötlet dolgozd ki oszt küldd el a zorbannak

Arp1 2012.02.15. 18:46:31

És nem csak ez. A németeknél keményen megy a hangolás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.15. 19:20:21

@0511: "Volt, csak azt nem írtad véletlenül, hogy mikor. Gyurcsány örjöngése idején. No de akkor nagy kussban volt a nyugat, mert anyagilag megérte nekik. Ennyit az elveikről"

Egyáltalán nem voltak kussban, többek között pont itt, a Mandineren lettek már már akkor felhánytorgatva azok a cikkek, megszólalások, amelyek ezeket számon kérik.

@Holger Hartland: "Akkor te is ennek megfelelően tervezd majd meg a magyarországi utazásodat. :D "

Én nem külföldről pofázok...

@suski: 1. Nem tudom, mennyiben másítja meg az itthon történteket, hogy máshol is történt hasonló.
2. Nem azt írtam, hogy jobbikos politikusok öltek, hanem azt, hogy ők adták a szellemi muníciót hozzá az uszításaikkal. Őrültek mindenhol vannak, de az már máshol nem biztos, hogy előfordulhat, hogy a velük szimpatizálók ekkora arányban juttassanak be egy náci pártot.

folyamatábra 2012.02.15. 20:41:43

@Bell & Sebastian: Ez tartalmilag rendben is lenne, a borzasztó az, hogy néha nekem is így megszaladnak az indulataim, pedig marha jó lenne tárgyilagosnak maradni, csak néha kk nehéz.

folyamatábra 2012.02.15. 20:54:08

@.Pierre Bezuhov.: Találtál egyet a mostani napi 10-15-tel szemben? Tényleg nem érzékelhető a különbség?
Hm?

suski 2012.02.15. 21:23:57

@Fedor: ne tettesd magad hülyének. Svédországgal kapcsolatban sosem irkáltak olyanokat, hogy barna pestis fészke stb stb stb stb stb, pedig ott ha én néger, zsidó vagy ismert antifa lennék, eléggé fosnék az utcán mászkálni a több évtizedes náciterror árnyékában. Mo-n csak Bácsfi Diána, Szabó Albert és 10 darab hívük a "náci", azaz a fröccsentett náci. A Jobbik sem náci és nem terjeszt náci propagandát. Amit ők terjesztenek az nacionalizmus.
Mo-on ennek a szintű erőszaknak nyoma sincs, mint ami Svédországban megszokott napi gyakorlat és nincsenek is ilyen bűnbandák, ezért óriási mocsokság ilyen lejárató propagandát terjeszteni. Vagy ha ezt csináljuk, akkor mérjük szépen föl az összes országban a rasszista bűncselekményeket. Gyanítom, hogy nem az az eredmény jönne ki, amit rettegők várnak.
Norvégiában 77 baloldali tinédzsert nyírt ki az elmebeteg állat, amely helyzetet a norvég hatóságok helikopter hiányában egy lyukas gumicsónakkal próbáltak megoldani. Nyugodtan le lehet vonni a következtetést, hogy a norvég hatóságok nincsenek felkészülve semmire, ezért veszélyes lehet oda látogatni. Nemrég a titkosszolgálatuk ostoba főnöke nyilvánosan bejelentette, hogy Pakisztánban ügynökeik vannak...

suski 2012.02.15. 21:33:25

@suski: persze a magyarázat megvan arra, hogy miért nem tud senki semmit a svéd nácihordákról és miért retteg Európa minden háztartása a magyar fröccsentett/nemlétező náciktól.
Íme:
mandiner.hu/cikk/20120215_hortolanyi_gabor_a_gonoszok_gyalazkodasa

Nyilván Svédországban nem léteznek a kertészákos-féle identitászavaros "hazafiak."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.15. 21:59:25

@suski: Nem tetetem magam hülyének. Azzal kezdtem, hogy tudom, hogy nem ez a napi gyakorlat, és ezért rossz ilyet olvasni, de attól még fenntartom, hogy bár túlzó, de nem lehet alaptalannak mondani. Magyarország megítélése a kormányunk áldásos tevékenységének köszönhetően az utóbbi 1-2 évben sajnos nagyon megromlott, így nem kell csodálkozni azon, hogy csak a rossz jut másoknak az eszébe rólunk. Ez van, igyekezni kéne javítani a képen.

Bulgária szintén EU tagország, és mégis az szerepelt nem is oly rég a külügy honlapján róla (hogy most is így van -e, azt nem tudom), hogy utazás sajtá felelősségre, és lehetőleg ne aludjunk kocsiban, mert veszélyes. Ehhez képest mi egy bicajtúrán egy hétig vadkempingeztünk az ország több pontján, és még csak jelét se láttuk veszélynek. Gondolom a bolgár többség ez utóbbit tartja országáról hiteles képnek, és sérelmesnek tartja a magyar külügyéhez hasonló ajánlásokat, de feltételezem van alapja, és lehet, hogy csak mázlink volt.

Ami meg a Jobbikot illeti: voltam nem egy jobbikos rendezvényen kíváncsiságból, lehet őket mentegetni bárhogy, bizony az egy virtigli náci párt, nincs mese.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.02.15. 22:06:48

@Fedor: "Én nem külföldről pofázok..."

Még! :D

(Mondd inkább, hogy érted a viccet, csak nem szereted. :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.15. 22:09:14

@Holger Hartland: Szeretem a viccet, meg értem is, csak gondoltam leszögezem tényként:

fedor.blog.hu/2009/05/05/itt_elned_halnod_kell_3

molaris 2012.02.16. 06:08:47

@Fedor:
Fedor · fedor.blog.hu/ 2012.02.15. 21:59:25- re:
Te már rég nem vagy objektív hírforrás.XDXD

lorantka_a_gall 2012.02.16. 08:48:16

@Tilikov: Szerintem az.
Bizonyítékok: olyan szavakat használ, mint "külföld", "javaslat", "katyvasz"... (ugye-ugye, lebukott!)

Ráadásul az egyik haverom -aki egy másik haverom szerint egyszer személyesen is látta magát a villamoson- azt mondta, hogy rámosolygott egy kisfiúra.

(kb ezen a szinten mozognak az érvek az EP-ben, és ezzel nem védeni akarom OV-ékat, csak tény)

lorantka_a_gall 2012.02.16. 08:54:04

@suski: "Hans Olaffsen, te nem norvég kém vagy véletlenül?" - kérdezte a 165 centi magas szakállas, barna Hakim a kétméteres szőke kékszemű imámot...

kornél 2012.02.16. 10:51:58

Látátok azt a két linket az alján?

kornél 2012.02.16. 12:57:00

Pester Lloyd
pusztaranger.wordpress.com

suski 2012.02.16. 14:33:42

@Fedor: A külügyi ajánlásoknak semmi köze nincs egy utazási iroda/ vasúttársaság hazugságokon nyugvó politikai propagandájához. Nem, mi sem sértődünk meg, ha az amcsi/brit nagykövetség figyelmezteti a turistákat egyes budapesti szórakozóhelyeken szokásos lehúzási technikákra.
Másrészt ez az egész nem a kormány áldásos tevékenységének köszönhető, hanem a fent belinkelt csürhe áldásos tevékenységének. Különben akkor ugye hol voltak az aggódók, mikor Szlovákiában betiltották a magyar nyelvet, vagy amikor Marosvásárhelyen a minap pénzbüntetésre ítéltek vkit, 6 rendőr vitte el, mert magyar nyelvű beadványt akart iktattatni. Vagy a kurcsányi patkányhorda áldásos tevékenysége sem szúrta a külföldi sajtó szemét, pedig emlékezzünk, hogy pl. perui fazont szedtek össze, vertek össze és cigányoztak le derék "rendőreink (?)" Video van arról is, ahogy a külföldi turistát végigveri a rendőr(?) egy kapualjban. Ellenzéki képviselőt vertek véresre a mai napig azonosítatlan "rendőrök "(?).
Az meg aztán végképp elmebaj, hogy a fideszt támadják cigányügyben, ebben ugyanis pont, hogy hatékonyan léptek fel.
Szóval kilóg a lóláb, rohadtul. Persze arra legalább jó ez az egész, hogy mindenki számára látható a lóláb, hogy mi fán terem a külföldi sajtó, mire való az EU valójában és kit szolgálnak a magyar szocialisták...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.16. 21:25:07

@suski: Egy utazási irodának mi érdeke lenne politikai kampányt folytatni ellenünk? Gondolkodj már egy kicsit... Pont, az ellenkezője áll érdekében...

suski 2012.02.17. 17:34:20

@Fedor: számomra nem derül ki, hogy ki csatolta a politikai propagandát a vonatjegyhez. A DB vagy vmi hivatásos antifa iroda . A csatolás a vásárlás után történt, úgyhogy addigra már mindegy:-))

szittya-zabla 2012.02.21. 15:26:17

Teljesen vilàgos!
Ezt a szöveget az a teljesen elszemtelenedett pedofil cohn bendit ìrhatta. Igazi német ilyen marhasàgot nem ìr le.
Ez nem màs, mint megint egy ùjjabb cionista szuper provokàciò, a Magyarok lejàratàsàra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.21. 18:34:19

Hazug cím tehát továbbra is maradt.

De akkor legalább tessék már egy kicsit hisztérikusabban igazmondást követelni.

Monarch (törölt) 2012.02.21. 22:01:14

@mavo: A DB talán nem vállal felelősséget az ő cégére alatt osztogatott cetlikért? Úgy értem, ha lekurvaanyáz az ügyintéző, akkor a DB ügyfélszolgálati telefonszámán nem panaszkodhatok? Vagy ha hibás jegyet adnak el, akkor nem mehetek be mondjuk egy másik DB kirendeltségre?

Baszki, a DB kirendeltség, az a DB hivatalos képviselete. Nem olyan, mint a Jobbik alapján megítélni Magyarországot, hanem olyan, mint a KIM alapján megítélni a magyar kormányt. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.23. 07:48:34

@Monarch:

értem. gusztustalan, egyszerűen felháborító, ha esetleg a szavazatoki hatodát megszerző parlamenti párt alapján ítélik meg magyarországot, egyetlen egy db fiók alapján általánosítani a db-re az viszont fájin.

éljen! éljen!

Monarch (törölt) 2012.02.23. 08:59:18

@mavo: Te ugye - magunk közt szólva - nem vagy túl okos, ugye? :)

A DB egy szervezet, ami felelősséget vállal a kirendeltségeiért és alkalmazottaiért. Minden egyes kirendeltségért, minden egyes alkalmazottért. Mivelhogy a DB dönti el, hogy kit vesz alkalmazásába, és neki kell ellenőriznie is az alkalmazottakat.

Magyarország meg egy ország, ahol a polgárok csak úgy elvannak egymás mellett, semmilyen jogi felelősségük nincs egymásért, sőt a kormány sem felelős azért, hogy ki mire szavaz. Ahol nem a kormány, és nem is a többi állampolgár dönti el, hogy kit foszt meg állampolgárságától, és azért se vállalhat se a kormány, se a többi állampolgár felelősséget, hogy kire szavaz. Mi több, erre semmilyen ráhatásuik sincs, és ez jól is van így.

Egyetlen kirendeltség alapján megítélni a Deutsche Bahn-t az egyáltalán nem analóg a Jobbik esetével, inkább azzal analóg, mint amikor valaki Szíjjártó Péter alapján ítéli meg a magyar kormányt. Pedig Szíjjártó nem is tagja a magyar kormánynak. :)

Örülök, hogy segíthettem.
süti beállítások módosítása