Korábban írtunk már arról, hogy tavaly az összeurópai seregszemle keretében Romániában is megszámolták az istenadta népet. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) múlt csütörtökön ismertette a tavalyi népszámlálás nem végleges adatait. A lényeg: Románia lakossága a húsz milliós lélektani határ alá csökkent, összesen 19.042.936 fő lakja ezt az országot, 2.638.038 fővel kevesebben, mint 2002-ben. Mi, magyarok sem vitézkedhetünk: a 2002-es 1.415.718 lélekszámhoz képest mostanra 193.807-tel kevesebben vogymuk, egészen pontosan 1.238.000-en. Ehhez vegyük hozzá, hogy 1992 és 2002 között 190.600-zal lettünk kevesebben, az húsz év alatt 384.407 magyar. Vegyünk tehát egy nagy levegőt, és mondjuk ki tagoltan: közel négyszázezer.

  Még mielőtt továbblépnénk, hallgassuk meg a Székely Himnuszt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia tolmácsolásában:

  Hát, így, porlunk, bizony.

  Azoknak, akik szeretik a számokat, a teljes romániai adatsort feltöltöttük ide, aki a magyarok által jelentősebb számban lakott megyékre kíváncsi, kattintson ide, excelben ott az egész tragédia. Szemelgessünk a Krónika összefoglalójából: a 2002-es adatokhoz képest a romániai magyarok számaránya 13,6 százalékkal csökkent, ám az összlakossághoz viszonyított arányszámunk alig, a mostani előzetes adatok szerint a magyarság számaránya 6,5 százalék. A legmagasabb a magyarság aránya Hargita megyében (84,8 százalék), majd következik Kovászna (73,6 százalék), Maros (37,8 százalék), Szatmár (34,5 százalék), Bihar (25,2 százalék) és Szilágy megye (23,2 százalék).

  Aki kíváncsi Erdély népesedésének történeti áttekintésére, elég sok táblázatot talál a Wikipédia vonatkozó szócikkében,  további elmélyült kutatáshoz emitt találtok részletes adatokat 1992-ig, itt pedig a 2002-es adatsorokat lehet csócsálni. Mi maradjunk a kaptafánknál, nézzük a számokat az utóbbi húsz évből a fenti megyékre lebontva, és vegyük hozzá még Kolozst is (hagyományosan ezeket nevezzük magyar megyéknek):

 Hargita megye

  1992–2011: -36.489 magyar

  Kovászna megye

  1992–2011: -23.715 magyar

  Maros megye

  1992–2011: -51.662 magyar

  Bihar megye

  1992–2011: -43.262 magyar

  Szatmár megye

  1992–2011: -26 851 magyar

  Szilágy megye

  1992–2011: -12.492 magyar

  Kolozs megye

  1992–2011: -42.729 magyar

  Vagyis a magyar megyékből összesen 237.200 fő tűnt el.

  Lélekerősítőnek hallgassuk meg a régi Székely Himnuszt:

  A maradék 147.207 magyar az ún. szórványból hiányzik, és ahol eleve kevesen voltak, ott még fájóbb a kevesebb, vagy ahogyan teremsarkakban suttogják egymásnak a stratégák: Dél-Erdély, Bánság, Máramaros bedőlt. Temes megyében például 1992-ben még 62.866-an voltunk, mára 35.294-en maradtunk, Arad megyében 61.011-ről 37.067-re fogyatkoztunk, Brassóban 63.558-ról 39.275-re csökkent a magyarok száma, vagy Máramarosban 54.902 magyarból 2011-re 34.781 maradt.

  Magyarázatot az egészre, persze, lehet találni, ezen dolgoznak a szakértők: kezdve az általános demográfiai hullámvölgytől az asszimiláción és a románok migrációjával hasonló mértékű elvándorláson át el egészen a cenzus során tapasztalt anomáliákig soktényezős a bizonyítvány megmagyarázása. Mondhatjuk, hogy a románok még inkább elfogytak – de az, hogy a szomszéd sírján kiszáradt a fű, engem vajmi kevéssé vigasztal.

  Érdemes persze indulatmentesen kielemezni majd a végleges adatokat, mindenféle kereszttáblázatokból okos következtetéseket levonni, de amíg egy legutóbbi felmérés szerint az erdélyi magyarok több mint nyolcvan százaléka szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, és más irány nagyon nem látszik, ennek következtében – egy korábbi felmérés szerint – az erdélyi magyarok majdnem fele nem itt képzeli el a gyermekei/unokái boldogulását, addig a tudós elemzések annyit érnek, mint hótt lónak a béöntés.

  Élhető jövőkép kéne. Olyan, ami miatt hiszünk abban, hogy érdemes itthon maradnunk. Mert ha jelenünk döcögős is (és melyik jelen nem az a benne élőknek), a múltunk megvolna hozzá.

  Búcsúzóul hallgassuk meg a Csángó Himnuszt: