Csurka István emlékére
2012. február 04. írta: TuRuL_2k2

Csurka István emlékére

  Meghalt Csurka István. A MIÉP elnökével sosem találkoztam személyesen, mégis van közös történetünk. Az Utolsó Figyelmeztetés 2002. júniusi számának Háló és puding rovatába írtam egy cikket Csurka, a Mágus címmel, mely így zárult: „A MIÉP előtt nyitva állt volna az út, hogy modern, radikális, antiglobalista, nemzeti párttá váljon, aminek nem mindenről AZ jut eszébe. Ez az út azonban járhatatlannak bizonyult ifj. Hegedűsökkel meg a nyilas és újnyilas irodalom (»Az írót ezért a nagyszerű remekműért életfogytiglani börtönre ítélték«) Magyar Fórumban hirdetett gyöngyszemeivel.” Néhány héttel később egy ismerősöm hívott, hogy kapcsoljam be a Pannon Rádiót. Bekapcsoltam: maga Csurka István mondta meg a frankót Turulról meg az ő irományáról (lapunkhoz is érkeztek üzenetek az ügyben, például a júliusi számunkban publikált Remélem, Turult kirúgjátok a „Csurka a mágus” címu cikke miatt is).

  Az 1934-es születésű Csurkát 1956 után fél évre internálták és beszervezték III/III-as ügynöknek. Maga hozta nyilvánosságra a kilencvenes évek elején, hogy kényszer hatására írt alá és soha nem jelentett – az együttműködés teljes hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították III/III-as feladatai ellátására. Elismert író lett belőle, számos dráma szerzője. 1969-ben és 1980-ban József Attila-, 1980-ban Alföld-díjat kapott.

  1987-ben részt vett az MDF megalapításában, 1988-tól a párt elnökségi tagja. 1992-ben a lap 1989-es indulása óta általa főszerkesztett Magyar Fórumban megjelent, Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című, a magyarországi zsidósággal mint hatalmi tényezővel is foglalkozó írása óriási vihart kavart, az MDF-ből is sokan támadták, a párton kívülről pedig még többen. 1993-ban 536:674 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben az MDF elnökségéért vívott küzdelemben. Még abban az évben kizárták a pártból, s megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, ami 1998-ban bejutott az Országgyűlésbe. Ez a siker volt közéleti pályájának csúcsa, beszédes, hogy ezzel ér véget a MIÉP honlapján található elnöki önéletrajz is:

 

Csurka István a MIÉP elnöke

Iró. Született Budapesten, 1934. március 27-én. Szülei: Csurka Péter és Bodnár Erzsébet. Testvére: Csurka László színművész.. Tanulmányai: Szinház- és Filmművészéti Főiskola: dramaturgia, 1952-57.

Életútja: 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője, ezért fél évre internálják. 1954-ben jelent meg első írása, 1956-ban első könyve. Írásaiból él, fő tevékenysége: dráma, novella. 1973-86 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-tól a Hitel szerkesztőbizottságanak, 1981 - a Magyar Írók Szövetsége elnökségének tagja. 1987-ben az MDF alapításának egyik kezdeményezője, 1988-93 között az MDF Országos Elnökségének tagja, 1991 januárjától júniusig ügyvezető elnökségenek tagja, 1991-92-ben az MDF alelnöke. 1993-ban kizárják, ezután szervezi meg a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek 1993-től elnökségi tagja, 1993-94-ben társelnöke, 1994-től elnöke. 1993-től a Magyar Út Körök elnöke. 1989-90 a Magyar Fórum főszerkesztője, 1991- től a szerkesztőbizottság elnöke és a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója. 1990-94 között országgyűlési képviselő (Békés megye, 1990-93 MDF, 1993-94 MIÉP). 1994-től a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökeként a parlamenten kívül politizálva, egyre nagyobb tömegeket mozgatva készítette fel pártját az 1998-as parlamenti választásokra. 

 

  1998 és 2002 között pártja ellenzékben, de több kérdésben a kormánypártokkal együttműködve politizált. Ebben az időszakban több vitatott kijelentést tett, hazánk NATO- és EU-csatlakozását egyaránt ellenezte. A 2002-es választási kudarc után a MIÉP folyamatosan csúszott lefelé. 2006-ban még nekifutottak a választásoknak a Jobbikkal közösen, Harmadik Út néven, mindössze 2,2%-os eredménnyel, mára a MIÉP és a Magyar Fórum gyakorlatilag Csurka István és egy maroknyi ember maradt. A Jobbikkal 2006 után gyorsan megromlott a viszonya, az utóbbi években írásaiban Orbán Viktor mellett állt ki. Dörner György színházigazgatói pályázatában szellemi mentoraként és leendő intendánsaként említette Csurkát, később az utóbbit visszavonta. Csurka utolsó közszereplői megnyilvánulása az Új Színház társulatához intézett, a társulat ülésén felolvasott levele volt, melyben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.

  Hogy antiszemita volt-e? Vitathatatlanul. Hogy szellemi életműve jelentős? Vitathatatlanul. Nyugodjon békében!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr284065101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (2. rész) 2012.02.04. 22:30:04

  Kovács Dávid a Jobbik egyik alapítója, első elnöke (2003 – 2006) , majd alelnöke. 2008. március 10-én kilépett a pártból. Óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2008. március 10-én a párt ...

Trackback: Házmestersirató 2012.02.04. 21:55:27

Caravaggio gyilkos volt. Rimbaud fegyverkereskedő. De nem ebben a minőségükben maradtak fenn az utókor emlékezetében, hanem művészként, a műveik révén. Ezt kívánom Csurka Istvánnak is. Ne az antiszemita pártelnökre emlékezzenek a jövendő nemzedékek, ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 13:00:27

életműve azon része jelentős, amely antiszemita. csak a pontosság kedvéért.

suggest 2012.02.04. 13:15:21

Nagy formátumú ember volt, hibáival és erényeivel együtt. Nyugodjon békében Pista bácsi!

tevevanegypupu 2012.02.04. 13:33:36

@jose maria padilla:

Ne kezdeje. Jo iro volt, es szinte mindenben igaza is volt.

tevevanegypupu 2012.02.04. 13:33:36

@jose maria padilla:

Ne kezdeje. Jo iro volt, es szinte mindenben igaza is volt.

Várúr 2012.02.04. 13:39:03

Isten nyugosztalja Csurka Istvánt. Nagyszerű író-drámaíró volt, erősen vitatható nézeteivel együtt.

bucbuc 2012.02.04. 13:48:25

Nagy emberek voltak antiszemiták, talán nem véletlenül. És ma is lennének ha nem lehetetlenítenék el őket a mostani világ urai.

ghavin 2012.02.04. 14:00:53

Kár siratni, csak visszatért a sajátjaihoz, férgek közé a földbe.

Kandeláber 2012.02.04. 14:05:25

Látom, megjelent a szürkeállomány kizárólagos birtokosainak egy képviselője is.
Legalább megmutatja, milyenek is ők valójában.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:10:51

@tevevanegypupu:
közepes színpadi szerző, közepes novellista, egyáltalán közepes író volt.
és szinte mindenben igaza volt. és időben szólt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:11:41

@Ghavin:
a lélek, nem a földbe tér vissza. oda a maguk kommunista teste kerül.

Plumper_ 2012.02.04. 14:16:57

@bucbuc: senki nem tesz naggyá a gyűlölet, amely babonákra, előítéletekre és frusztráltságra épül a koraközépkor óta, amely egész népet bélyegez meg a csecsemőtől az aggastyánig. sokuk nézete vezetett többek között 1,5 millió zsidó gyerek leöléséhez. 1946-ban végeztek félmunkát a háborús bűnösök ítéletekor és nem kaptak el eleget utána pár évtizedben. okos ember nem antiszemita, a többinek tilos.

ghavin 2012.02.04. 14:18:42

@jose maria padilla: Csak a vita kedvéért tegyünk úgy, mintha a lélek nevű tündérmese valóban létezne: a férgeknek is van lelkük? A deszkákra szögelt hippi biztos hogy olyan ordas véglényeknek szánta az égi felhőrezervátumot, mint amilyen Csurka is volt? Tényleg érdekel, hogy a magukat szeretetteljes kerkók mit gondolnak erről.

ghavin 2012.02.04. 14:19:53

@Ghavin: *magukat szeretetteljesnek tartó kerkók

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:20:38

@Ghavin:
milyen vita, maga alember? maga csak makog.

ghavin 2012.02.04. 14:24:05

@jose maria padilla: Rendben, akkor még egyszerűbben teszem fel a kérdést: hogyan egyeztethető össze a keresztény értékrend és a pityu pályafutásának végstádiumát jellemző gyűlölet?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:26:41

@Ghavin:
nem fogta föl, hogy maga nem beszélgető partner

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:28:21

@dr. Wilbur Swain: meglepődött? ugye nem gondolja, hogy újlipóciában nem bokáig gázolnak a pezsgőben az igazak? :)

pierre bayle 2012.02.04. 14:28:23

Milyen szellemi életműve, bocsánat? Biztos volt egy-két elfogadható drámája a 70-es, 80-as években, de szellemi életműve sztem nincsen. Ezek a Magyar Fórumos zsidófaló kirohanások olyan mélységesen primitívek, hogy azt komoly dolognak beállítani szerintem lehetetlenség. Legyen neki könnyű a föld, s ha a keresztényeknek igaza van és az Úr elé kerül, akkor szerintem bajban lesz, mert egész életében a gyűlölet vezérelte.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 14:30:03

@pierre bayle:

" Úr elé kerül, akkor szerintem bajban lesz, mert egész életében a gyűlölet vezérelte."

az az ószövetség ura, az a gyűlölködő. :)

Bell & Sebastian 2012.02.04. 14:31:03

Appel minden Moldova mellett tartott egy Csurkát is. 1984 -ben vajon melyikük írhatta?

...
Hiszen még itt van, ha kezünket
nyújthatnánk, talán még el is érnénk,
hiszen még itt van ama szép ország,
...
Megvan a szív és megvan a zászló is,
meglengetjük még, hadd lássák!
...

ghavin 2012.02.04. 14:37:11

@jose maria padilla: Á, a jó öreg szelektív bibliainterpretáció. Nem úgy volt, hogy a relativizálás liberális trükk? Amúgy egész véletlenül nem úgy van, hogy e logika mentén még azok a bizonyos földbe visszatérő kommunisták lelkére is hawaii dizsi vár a kondér helyett, amennyiben a megfelelő istenkép mellett tették le a voksukat, még ha csak a halálkos ágyukon tették, akkor is? Mindenesetre ilyen megengedő dogmatika mellett mindjárt színesebb társaságnak adhat otthont az a bizonyos rezervátum.

Bell & Sebastian 2012.02.04. 14:59:03

Már alig kapni marhafelsálat, ebből levonható a következtetés, hogy a törzset itt már rég nem a vallás tartja egyben, hanem a kvázi-vallásuk, de még inkább az aranyborjú.

Teológiai vitába keveredni egy ilyen féleszűvel teljesen fölösleges.

Bell & Sebastian 2012.02.04. 15:04:10

@Ghavin: Most látom csak, hogy milyen karakán fickó vagy te, öcsém. Fajtád díszpéldánya.

ghavin 2012.02.04. 15:09:01

@Bell & Sebastian: Ó, a pszeudokonzervatív férgek díszpéldányától az ilyen nívós észrevétel már majdnem megtiszteltetés. De csak majdnem.

teknős 2012.02.04. 15:23:46

Csurka antiszemita volt. De mit is jelent az, hogy antiszemita? Semmit.

Az lesz antiszemita, aki észreveszi, hogy ki akarják fosztani és szóvá teszi.

Bárki, aki nem tapsol annak, amit egy zsidó származású tenni, vagy mondani akar, az antiszemita.

karosszékely 2012.02.04. 16:14:47

Látom, a szöveg egy részét te is az MTI-közleményből másoltad ki ("bíztatta").

El Topo (Sgt. Elias) 2012.02.04. 16:21:16

TuRuL_2k2, ez a nesze semmi minősített esete.

yda 2012.02.04. 16:55:23

@Ghavin:
Nagy az Isten barmainak a istálója ahol te pihenteted
a hamvas libsi testedet.@Ghavin "sötét vagyok belül mint az éjszaka"vész kommentelő, aki a XI.század surmó parasztja akit terelni kel.

yda 2012.02.04. 16:59:36

@jose maria padilla:
Szomorú ,hogy tanultál de hülye maradtál!!

Bell & Sebastian 2012.02.04. 17:06:58

@Ghavin: Mindenki féreg, csak te nem állod a naftalint, molylepke.

Virág et. 2012.02.04. 18:23:55

Csurka egy nagyon jó drámaíró volt. Nem közepes, nem átlagos, nagyon jó. A politika ebben a pillanatban nem számít.

Nyugodjék békében!

Kandeláber 2012.02.04. 18:33:04

Talán törölni kéne a halottgyalázó internaciszocik böffeneteit.

Kandeláber 2012.02.04. 18:38:29

Természetesen az istentagadó liberókét is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.02.04. 18:52:02

@Kandeláber:
Talán ezzel a véleményüket is törölnénk a fejükből? Ugyan. Nem oldana meg semmit.

Kandeláber 2012.02.04. 19:07:27

Igaz, így legalább látható, kikkel is állunk szemben.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.02.04. 19:14:25

@Ghavin: te materialista fasz. Te tényleg csak egy szénalapú sejttársulás vagy. Puszta véletlen hogy benned összeálltak a molekulák valamiféle cselekvőképes létformába hogy itt hülyeségeket írogathass és provokálhass olyan embereket akiknek a csizmasarkáig sem érsz fel.
Szégyelld magad és takarodj.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.04. 19:20:11

úgy vélte, ő, szabó dezső és én műveltük a szellemes antit. végig hitte, hogy visszatérek.
nem, pista bátyám, nem.

marko11 2012.02.04. 19:26:26

Feltéve, de meg nem engedve, hogy Csurka antiszemita volt...kérdezem én: nagyobb bűn-e az antiszemitizmus, mint pl. hazát árulni (Konráddal az élen)?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.04. 20:25:31

Csurka I. írása az Új Írásban, 1975-ből:

"... „…bármennyire furcsának tűnik is föl, makulátlanul tiszta világnézettel, hittel szálltam le a Keleti Pályaudvaron a csabai gyorsról, mely visszahozott szülővárosomba. Annak ellenére feltétel nélkül hittem a szocializmusban, mint egyetlen lehetséges emberi életformában, hogy mindent, ami körülvett, elutasítottam. Békésen, ahonnan jöttem, 1949 után egy pillanatig nem lehetett józan, értelmes, normális embernek abban a hitben ringatóznia, hogy ami történik, az jó. Elkezdődött a néhány évvel előbb földhöz juttatott parasztok sanyargatása. A környezetemben nem volt egyetlen család sem, akit ne ért volna valamely alapvető sérelem. Kitől ezt vették el, kitől azt. Vagyont, életet, szabadságot, önbecsülést. S én mégis hittem az eszmében, a tiszta eszmében. ma már tudom, miért. Nem is tehettem volna mást. Fel kellett volna kötnöm magam, ha még ennek az egyetlen világ-elrendező elvnek a szentségében, igazságában sem hiszek. Annak ellenére nem tartottam tehát magam sem osztályellenségnek, sem reakciósnak, hogy minden idegszálammal kívántam, minél előbb múljon el népem felől ez a büntető istencsapás, és pusztuljanak el azok, akik az igát a nyakába akasztották. Sőt, mindezek ellenére körmönfontan fogalmazott önéletrajzaim utolsó mondatai hitelesek voltak és szívbőljövően őszinték. A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem ezekben a mondatokban. Esküszegő ma sem vagyok, nem olyan fából faragtak."

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.04. 20:29:00

Csak nem Aczél elvtárs külön bejáratú "emberét" fényezik? Hasonszőrűek közt érthető is ez...

kuruc.info/galeriaN/hir/Csurka_IstvanIIIperIII-6-os_karton-nagy.jpg

kuruc.info/r/26/91423/

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.04. 20:42:49

@teknős: "Bárki, aki nem tapsol annak, amit egy zsidó származású tenni, vagy mondani akar, az antiszemita. "

Így van. Akinek meg nem tetszik, hogy a magyarok nyírni való birkák agyatlan csordája (lásd 1. ábra: békemenet), az meg egy magyargyűlölő hazaáruló, ugye. :) Amúgy elég buta vagy.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.04. 20:48:28

@Dr. Boli Ch.T:

Kurucinfót olvasgatunk? Valaki ennek nagyon nem fog örülni... :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.04. 20:49:50

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Így van. Akinek meg nem tetszik, hogy a magyarok nyírni való birkák agyatlan csordája"

Jaj, elnézést!!! Természetesen: "nyája"!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.04. 20:51:56

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Ha olvasnád néha, tudnád, hogy egy csomó más sajtótermékből "emelik át" a tudásukat! Mint manapság, nálunk, doktoroknál ez megszokott... :)) Genyac...

Pelso.. 2012.02.04. 20:53:59

@teknős: Nyugodjon békében,
-légy nyugodt, téged szellemileg senki sem akar/tud
kifosztani.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.02.04. 21:27:25

@teknős:
érdekes, abban a hosszú, csöpögős interjúban nem lett megemlítve a látens antiszemitizmus, mint családi hagyomány

mandiner.blog.hu/2010/03/19/kilenc_gyerek_negy_szoba_tiz_kerek_paparazo_interju_1

vagy az már nem vállalható konzi érték a mandarinmagazinnak? csak a 9 pulya?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.04. 21:33:33

@Dr. Boli Ch.T: Nekem a Hunhíradó a kedvencem:

"Visszatartották a gépet a zsidók!" (A gecik):

hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=49640

Majd mintegy mellékesen megjegyzi a cikkíró:

"A Malév nem tudott fizetni Tel-Avivban, "

És mégse engedték felszállni! Felháborító.

Bell & Sebastian 2012.02.04. 21:38:06

@marko11: Ahol megterem a sémita (homok) ott csak birka van őrajta kívül. Általában meg szokja sütni és enni, semmi rendkívüli nincs abban, ha ezek ketten nem szívlelik egymást.

Azaz, aki birkát lát egy magyarban, az homokos sémita és olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjon.

Bell & Sebastian 2012.02.04. 21:39:35

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Milyen ember mán az olyan, aki doktor létére ritkított sorokkal ír? Homokos.

Viktus 2012.02.04. 21:39:47

Kár hogy vénségére eladta magát kilóra az öreg Orbánéknak, ha időben visszavonul tiszteletbeli elnöknek, és előre engedi az új generációkat mára már kikerülhetetlen erő lehetett volna a MIÉP a Jobbik pedig meg sem jelenik.

Mi lett volna ha kategória így sajnos magát totálisan lejáratva végezte be az öreg.

Bell & Sebastian 2012.02.04. 21:46:31

@Viktus: Így igaz, csakhogy magánbűnök és közerkölcsök ebben az esetben is együtt jártak. Nem tudhatjuk, mivel zsarolhatták, azt meg csak sejthetjük, kik. De ahhoz be kéne látni, hogy sok itt a szolgálat és nem mind nekünk muzsikál.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.04. 21:56:38

@Bell & Sebastian:

Most comingoutoljak Okoska, vagy mit csináljak? :)

Bell & Sebastian 2012.02.04. 21:58:42

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Ha rám hallgatsz, meglátogatod Holle anyót.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 22:16:00

"Remélem, Turult kirúgjátok a „Csurka a mágus” címu cikke miatt is)."

hát hiába, még élt az elvtársban a kommunizmus dicsősége.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 22:20:40

@tesz-vesz: illetve mit jelent hogy megmondta a frankót? ez így eléggé általános.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 22:26:00

Maga hozta nyilvánosságra a kilencvenes évek elején, hogy kényszer hatására írt alá és soha nem jelentett – az együttműködés teljes hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították III/III-as feladatai ellátására."

én ezt úgy tudom, hogy a hiúz antall zsarolta vele, hogy nyilvánosságra hozza, hogy ügynök volt, ha...
ki tudja még mivel zsarolták 95 után olvashatatlan sokaknak.
nagyon sok cikket lopott Czikétől, mondja Czike, pl a braun róbert moszados múltját is egy az egyben ellopta Czikétől, forrásmegjelölés nélkül, hát az elvtársnak minek az, plágium nincsen a jó munkásembereknél.
hogy mennyi a mese az önéletrajzában, csak a jó ég tudja.
jó kis mese gondolom, hogy nem működött együtt, szerintem egész hihető is, csak épp nem valós

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 22:36:34

@tevevanegypupu: "Hogy szellemi életműve jelentős? Vitathatatlanul."

annyira mondjátok hogy jó drámaíró volt, annyira mondja mindenki verebestől turulig, földalattitól most már a főáramlatig, hogy most már muszáj megnéznem egy darabját, és emiatt a sok üresnek tűnő, felszínes dicséret miatt miért érzem úgy, tekintve kortárs irodalmunk relatív nagyjait, hogy elképesztően rossz író ez a csurka? nem nézem ki belőle amúgy hogy jókat ír, de nagyon kíváncsi vagyok a darabjaira

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 23:03:42

@dr. Wilbur Swain: nagy sajnálkozásom nekem se volt, de azért megdöbbentem daróczinál.
mondjuk én akkor soha nem írtam volna ezt így ki...
de legalább különbözök svábitól, ez a motorcsónakos, naplopó svábbi ugye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 23:05:33

@Bell & Sebastian: Appel minden Moldova mellett tartott egy Csurkát is."

szenzációs mondat :)
ki írta?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 23:07:35

@TuRuL_2k2: ne most meglepődtem milyen okosat írtál

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 23:08:57

@Grift: mi értelme van ennek azonkívül hogy neked jó?
hiányzik a színházi taps?

cutcopy 2012.02.05. 00:36:43

"Hogy antiszemita volt-e? Vitathatatlanul"

Ezt jól megvitattad egymagad Turul.. Az antiszemitizmus azért annál jóval komolyabb irányzat, mint hogy bárkire is rásüsd - vitathatatlanul..

Amúgy jól emlékszem, a 2002-es választások első fordulóját egy állóhajón várta a pesti rakparton, és amikor megtudta a kilencvensok százalékos feldolgozottságnál hogy nem jutott be a MIÉP, eléggé megtörtem, de elmondta élő adásban, hogy minden szavazója aki még szavazhat a második fordulóban, szavazzon a Fideszre, nehogy a szocik megint visszajöjjenek..

krakkói vonat 2012.02.05. 05:02:19

Egy jó emberrel kevesebb. Isten nyugosztaljon! A maradék meg csak fröcsögjön, mint Csengey Dénes és Cseh Tamás után.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 05:45:26

@TuRuL_2k2:

"Hogy antiszemita volt-e? Vitathatatlanul. Hogy szellemi életműve jelentős? Vitathatatlanul. Nyugodjon békében!" --- írod.

Jel 3.14
A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete.
Jel 3.15
Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg!
Jel 3.16
De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 06:21:20

1) Csurka István helye ott van, a nagy magyarok szellemi panteonjában.

2) Csurka 1992-ben(!) így írt: „...Szerencsére az arányérzék hiányzik a micisapkázó, kiábrándult marxistákból, és ezt a magyar ezer évet eltörlendőnek ítélték, és amit ők »haladónak« állítottak be, azt elődjüknek kiáltoztak ki; amit reakciósnak, azt rákötötték azoknak az embereknek az akasztófakötelére, akiket amúgy is felakasztottak volna. A mai úgynevezett liberálisok és általában a magát baloldalnak mondók az 1945-ös demokrácia szintjén szeretnék rögzíteni a mai szabadságot, nyilvánosságot, demokráciát, amikor egy maroknyi németbérenc gazember nyilas miatt az egész jobboldali gondolkodású magyar értelmiséget, meg a valóban demokratikus középosztályt, a népieket és a történelmi osztály tagjait egyetlen mozdulattal meg lehetett bélyegezni: »jobboldali« »reakciós« és a hatalmat a választások eredményétől függetlenül meg lehetett ragadni. Ezért van bedobva a köztudatba a »keresztény kurzus« fogalma, ezért nem átallják a legreakciósabb román szóhasználatot, a »Horthy-fasizmus«-t felújítani. Itt akarják lehúzni a redőnyt. Márpedig egy valóban független nemzeti újrarendeződésnek az egész saját történelem rendelkezésére kell álljon folytatandó és tanulságokkal szolgáló alapként. Nem állhat a nemzeti folytonosságérzet és az önazonosítás útjába egy, a saját ezerszer szétrágott marxista elméleteit mormoló, de közben hatalomvágyó csapat az egyik magyar korszakot elhallgatandónak, törlendőnek nyilvánítva, a másikról pedig, amelyet ő maga felé mutatónak lát, a politikai kuplék százait költve. Nem úgy van az, hogy mindaz, ami 1867 előtt, a nagy galíciai bevándorlás előtt történt, az mind »romantikus« és egy másik, »még nem igazi« nemzet feledhető történelme, nem, hanem éppen fordítva! Árpádig s tovább visszamenőleg minden fontos, mert mindebből együtt, kunokkal, tótokkal együtt lettünk azok, amik ma vagyunk, és jövőt, függetlenséget, megmaradást csak erre építhetünk. Ez nacionalizmus?

Röhej! Ugyanakkor siralmas. Ahogyan ez ma a tömegkultúrában és a tévéshow-mindennapokban, az alpáriságban és a tehetetlenségben, a magyarul nem tudásban és a szándékos nyelvrombolásban, a dobhártya-bombázásban előjön, az már voltaképpen a magyar tudat teljes kimosása, jellegtelenítéssel való előkészítése egy olyan állapotra, amikor már gond nélkül lehet rajta uralkodni...” (1992)

(Az idézet forrása: www.scribd.com/doc/30908828/Csurka-Istvan-Nehany-gondolat-a-rendszervaltozas-ket-esztendeje-es-az-MDF-uj-programja-kapcsan-MA-IS-EPPOLYAN-AKTUALIS?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201202)

3) Csurkát én nemigen ismertem, találkozni is csak néhányszor találkoztam vele (köznyilvános alkalmakon). De úgy érzem (és szerintem ezzel sokan vagyunk így), hogy egy imával mindenképp tartozom neki.

Mindenható Atyaisten, ki a kereszt titkával erősítettél meg minket, és megjelöltél Fiad feltámadásának szentségével: add meg kegyesen István testvéremnek, hogy a halandó élet kötelékeiből kibontakozva eljusson választottaid társaságába. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.

ü
bbjnick

kormányzó 2012.02.05. 07:34:30

Lehunyta négy szemét,a szemét.
Akinek hiányzik,vigyen sípot a temetésére,dugja a seggébe és fújogassa.Hátha mond még valami ütőset utoljára.

yda 2012.02.05. 07:59:17

@kormányzó:
Te egy köcsög, baltaarcú komancs-libsi, munkásőr maradvány vagy aki bentmaradt az komcsi- libsi pöcegödörben.

kormányzó 2012.02.05. 08:04:11

@yda:
Te,inkább trombitát vigyél.

teknős 2012.02.05. 08:56:00

@.Pierre Bezuhov.: Először is, én egy jegyzett antiszemita vagyok. Nyilvántart az antiszemitizmus.hu

De megkérdezem láttál te tőlem valaha is olyan megjegyzést, ami gyűlölködő lenne? Nem hiszem. Nem teszel mást, mint tények nélkül vádaskodsz, ahogyan ti azt szoktátok és rávetítitek a bűneiteket másokra.

Egyébként miért pont kilenc pulya? Szerinted azóta hányszor kilenc hónap telt el? Hülye!

Bell & Sebastian 2012.02.05. 09:09:01

@kormányzó: Azt írod (máshol), hogy a még a fütyidnek is vettél egy kisdoktorit, te derék ember. Nagyon is jól tetted, mert lám, ha nem teszed, csak állnál itt tétován, és fogalmad nem lenne arról, miről is van szó? Ha már így belecsaptál a kommentelésbe, család jól van, havat elhánytad? Úgy értem, magad után.

yda 2012.02.05. 09:13:05

@kormányzó:
Hülye gyerek a látszat szerint te fújsz a trombitáddal
a Fletó fenekébe.Annyira seggfej vagy,hogy nem is észleled ,hogy mennyire gáz dolgokat mondsz.Nehéz lehet neked légüres térrel a koponyádba felfogni, hogy halottat nem illik blamálni.Ha nem tudsz jót mondani akkor fogdbe a mucsai szádat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.05. 09:17:50

@teknős:

„Először is, én egy jegyzett antiszemita vagyok. Nyilvántart az antiszemitizmus.hu”

ej, hát hogyan lehetséges ez? geci a világ, nagyon geci

kormányzó 2012.02.05. 09:32:09

@yda:
Fúllyad még! Fúllyad!

Bell & Sebastian 2012.02.05. 10:05:25

@kormányzó: Szerinted milyen doktor az olyan, aki rest magának venni egy teljesen ingyenes, helyesírást ellenőrző kiegészítőt?

Vagy a gigantikus műveltségedet palástolod azzal, hogy szándékosan és következetesen a rosszat választod?
Csakhogy ennek ellentmond -a lássuk be, nem túl bonyolult- mondanivalód?

Az nem lehet, hogy vissza kellene menned a laborba, mert a professzor úr már egészen biztosan égre-földre keres.

yda 2012.02.05. 10:12:08

@kormányzó:
Végre rájöttem az inteligencia csúcsa ,ami a te halmozottan hátrányos helyzetű,nyughatatlan,
hivatásos zavarkeltő agyadban született.

2012.02.05. 10:52:07

@jose maria padilla:" az az ószövetség ura, az a gyűlölködő. :) "

Az Jézus Atyja!
Tudod, akihez a keresztfán könyörgött.
Azért érdekes lehet elképzelni, amint a mindenható felteszi a kérdést:
Pista, Pista miért is gyűlölted Te az ÉN KIVÁLASZTOTT NÉPEMET?
Akkor ítélkezek...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 10:53:59

@mavo:

Kár, @mavo:, hogy menet közben elveszítetted a doktorátusodat (csak nem valami gonosz plágiumvád miatt?:-)), mert elmagyarázhattad volna nekem "komolyba", "hitelesbe", "tudományosba", hogy mi is az az antiszemitizmus.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 10:59:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Azért olyan könnyen azért talán mégsem!



Jn 8.31
Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek,
Jn 8.32
megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
Jn 8.33
„Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?”
Jn 8.34
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el.
Jn 8.35
A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad.
Jn 8.36
Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.
Jn 8.37
Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam.
Jn 8.38
Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”
Jn 8.39
Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett.
Jn 8.40
De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette.
Jn 8.41
Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.”
Jn 8.42
Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.
Jn 8.43
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
Jn 8.44
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
Jn 8.45
Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek.
Jn 8.46
Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem?
Jn 8.47
Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.”
Jn 8.48
A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?”
Jn 8.49
„Nem vagyok ördögtől megszállott - felelte Jézus -, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek,
Jn 8.50
noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon.
Jn 8.51
Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.”
Jn 8.52
A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre.
Jn 8.53
Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?"
Jn 8.54
Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek,
Jn 8.55
de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását.
Jn 8.56
Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.”
Jn 8.57
A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?”
Jn 8.58
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”
Jn 8.59
Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.



(www.mek.oszk.hu/00100/00176/html/jn.htm)

ü
bbjnick

2012.02.05. 11:06:08

@marko11:" Feltéve, de meg nem engedve, hogy Csurka antiszemita volt...kérdezem én: nagyobb bűn-e az antiszemitizmus, mint pl. hazát árulni (Konráddal az élen)?"
Nem az a baj az antiszemitizmussal, hogy a számára ellenszenves , más erkölcsöt képviselőt megveti. Az a baj, hogy általánosít, valláshoz, származáshoz köt, de ami a legrosszabb, ellenségképet kreál.

Mindezt azért, mert valakit gyűlölni kell, hogy determinálja saját magát. Én különb vagyok!
Ráadásul egy középkori gondolatiságra alapozva, tudniillik a zsidókat azért kezdték el üldözni Európában ,mert keresztre feszítették a megváltót!
Tehát az egész antiszemitizmusnak van egy gyengeelméjű kiindulópontja.

Bell & Sebastian 2012.02.05. 11:06:13

@bbjnick: Maga aztán nem aprózza! Ha kereszteli, ne tartsa sokáig víz alatt az okos fejét, mert még megfullad itt nekünk, aztán maj' jól kiszerkeszti a Gönckanga. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 11:09:09

@Bell & Sebastian:

:-D

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.02.05. 11:11:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: Van hát, a te gyenge elméd maga a kiindulás. Annál rosszabb már úgysem jöhet.

Mondom ezt azért, mert az integrálás (közös esernyő alá összeugrás) éppen hogy a hozzád hasonlókra jellemző. A legjobb lenne le se írni azt a szót, csakhogy nincs helyette másik. Hasonlók ugyan vannak, de azokra ki figyel oda?

2012.02.05. 11:11:48

@bbjnick: Jn 8.42
Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.

Melyik Istentől jött? Hány isten van? Hát a Biblia nem a keresztény vallás alapja?
Abban pedig le van írva: a zsidó Isten kiválasztott népe!
Az Újtestamentumban Krisztus által KITERJESZTI a "szerződést" a világ többi népére is. De a zsidótól nem veszi el!

2012.02.05. 11:13:26

@Bell & Sebastian: Szép ez a keresztyéni gyűlölködés4
"A hozzád hasonló."
Mert milyen az ? Nem hajlandó gyűlölni mást, csak azért, mert valaki azt mondja?

2012.02.05. 11:18:51

@bbjnick: Ja, amúgy az egész Jézus sztori ki lett színezve. Sajnos előzményei vannak más vallásokban. Korábbról. Tele van ellentmondással, mint maga a Biblia. Bocs. Nem akarlak bántani, de látnod kell: egy könyvre hivatkozni, mint csalhatatlan forrásra értelmetlen. A Jézus életét és halálát sem tudjuk kortársak által felidézni. Mindegyik evangélium később íródott, néha nem egyezik, és nem a szemtanú által lett leírva.

neeskens 2012.02.05. 11:21:11

Hallgatva, olvasva Csurkát a politikust, a magyarságféltését, a nemzetéért való aggódást nem lehet eltagadni tőle.

Számomra azonban a legnagyobb tévedése, hogy a magyarságot hibátlannak, erkölcsösnek látta. Ezért aztán fel sem merülhetett nála, hogy a nemzeti tragédiáinkért, rengeteg bajunkért mi is felelősek vagyunk. Mindig más a felelős a külföld, a zsidó, a liberális - sosem mi magunk, csak és kizárólag az ellenség.

Isten nyugosztalja!

Bell & Sebastian 2012.02.05. 11:28:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: A következő van. Okos ember nem hiszi el, amit mondanak, leírnak, vagy tapasztal, hátha téved. Kivár, hogyan adódnak össze ezek mind. Aztán kénytelen ítélni, ha keresztúthoz ért.

Az intelligens, ámde iskolázatlan, felidézi a családi hagyományt, megtapogatja a zsebét és felsóhajt:

- Hát ezek soha nem tanulnak?

(pont lejárt a három emberöltő, amely intervallumnak különös jelentősége van abból a szempontból, hogy a determinált, családi viselkedésminták ilyenkor hajlamosabbak átfordulni a visszájukra, a takarékosból fogyasztó válhat és fordítva, ily módon is alátámogatva a ciklikus jelenségeket, mint például a féktelen harácsolás által előidézett válságot annak minden folyományával együtt)

Időnként felülíródik a korábbi tapasztalás, egy dobás kimarad, vissza a startmezőre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 11:32:01

@.Pierre Bezuhov.:

Nekem csak @teknős: kommentjéből esett le, hogy mit hörögsz. H*lye van, ember?! Nehogymán egy b*zerant, egy s*ggkurkász, osszon ki egy kilencgyerekes anyát! Olyan világ még nem volt, de nem is lesz! Neked teljesen elmentek otthonról?!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.02.05. 11:33:28

@neeskens: Akár még igazad is lehetne, csakhogy a csurkizmus éppen az ellentéte a moldovaizmusnak, márpedig a Csurka által képviselt szárny kevésbé hibás, mint például Moldova népe. Ki mondta, hogy Cs. I. általánosságban beszélt a magyarról? Nagyon is jól körülhatárolható, hogy a népi szárnyon belül kiket-miket tartott magyarnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 11:46:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Jn 8.42 Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Melyik Istentől jött? Hány isten van? Hát a Biblia nem a keresztény vallás alapja? Abban pedig le van írva: a zsidó Isten kiválasztott népe! Az Újtestamentumban Krisztus által KITERJESZTI a "szerződést" a világ többi népére is. De a zsidótól nem veszi el!" & "Ja, amúgy az egész Jézus sztori ki lett színezve. Sajnos előzményei vannak más vallásokban. Korábbról. Tele van ellentmondással, mint maga a Biblia. Bocs. Nem akarlak bántani, de látnod kell: egy könyvre hivatkozni, mint csalhatatlan forrásra értelmetlen. A Jézus életét és halálát sem tudjuk kortársak által felidézni. Mindegyik evangélium később íródott, néha nem egyezik, és nem a szemtanú által lett leírva." --- írod.

Ájjájjájjájjálmeg!:-D Most akkor mi a megmondás?:-D

ü
bbjnick

kormányzó 2012.02.05. 11:49:16

@yda:
Ne hagyd abba!Még! Még!

kormányzó 2012.02.05. 11:57:17

@Bell & Sebastian:
Az a hejzet,gyönyörűen süt a nap,eszméletlen a havas panoráma,ráérek,mér ne szívassam?

kormányzó 2012.02.05. 12:25:23

@Bell & Sebastian:
Sacc/kb.

2012.02.05. 13:32:24

@bbjnick: Az, hogy téves dolog a kereszténység "szent", isteni küldetése mögé bújva a zsidókat üldözni.
Ha Csurka Isten elé áll, nehéz lesz megmagyarázni a zsidóellenességet. Csupán reagáltam egy korábbi hozzászólásra. A kinyilatkoztatást meghagyom másnak.

2012.02.05. 13:39:12

@Bell & Sebastian: (pont lejárt a három emberöltő,

Írod, három emberöltő. Az valahol a Horthy -korszak alatt kezdődött. Mit is kellett azóta megfigyelni? A gazdasági összeomlást? A világháborút? A kommunizmust? A "demokratikus" átalakulást? A kommunista, fasiszta, liberális ... eszmék átalakulását, továbbélését? Vagy hogy a történelem ismétli önmagát? Esetleg egyéb bölcsességek: kutyából nem lesz szalonna? Amelyik kutya ugat az nem harap? Mire gondoltál?

teknős 2012.02.05. 13:41:40

@mavo: Szép balliberális szokás, hogy a mondanivalóm felét lehagyod.

Az én megjelentetésem a legékesebb példája annak, hogy az égvilágon semmit sem jelent az, ha valaki antiszemita.

Tőlem soha, sehol nem láttál még csak mocskolódást sem, amihez liberális jogom lenne, a zsidók felé. Soha, sehol sem azonosítottam a pénzügyi háttérhatalmat a zsidókkal. Kifejezetten zsidóbarát vagyok és várom, hogy bizonyítsd be ennek az ellenkezőjét.

2012.02.05. 13:41:44

@bbjnick:" Nehogymán egy b*zerant, egy s*ggkurkász, osszon ki egy kilencgyerekes anyát! "

Most ezt nem értem: Szájer nem magyarázhat egy cigányasszonynak????

teknős 2012.02.05. 13:42:29

@bbjnick: Köszönöm a védelmet, de nem vagyok kilencgyerekes anya. :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.02.05. 14:02:43

@bbjnick:

"Nehogymán egy b*zerant, egy s*ggkurkász, osszon ki egy kilencgyerekes anyát! "

már annyira megveti saját magát és a tölggyel fennálló kapcsolatát, hogy másokra vetíti ki dühét? sehova se vezet az öngyűlölet!

mellesleg lelkész sem vagyok :)

2012.02.05. 14:07:46

@Bell & Sebastian:" Mondom ezt azért, mert az integrálás (közös esernyő alá összeugrás) éppen hogy a hozzád hasonlókra jellemző. "

Tehát: Hozzád hasonlók?
Milyen vagyok? Aki nem azt mondja, amit te, az mind ellenség. Ez sajna azt jelenti, hogy épp te vagy "közös esernyő" alatt.
Te vagy, aki megbélyegzel másokat, zsidózol, buzizol, gyengeelméjűzöl. Szóval mások ellenében határozod meg saját magad. Ez bizony nem a magas intelligencia ismérve. Neked meg kell mondani, hogy mi a véleményed. Irányításra van szükséged. Ha valaki kritizálni meri (sőt, én csak kérdeztem) a világképedet, akkor ellenség. Miért? Mert nincs rá intelligens válaszod. Ezt nem írta meg a pártújság.

2012.02.05. 14:09:26

@Bell & Sebastian: "Hát, nem a Bervára. "

Bocs, lehet, hogy összekeversz valakivel? Akkor vissza az előbbit!

2012.02.05. 14:12:01

@kormányzó: "Az a hejzet,gyönyörűen süt a nap,eszméletlen a havas panoráma,ráérek,mér ne szívassam? "

Szép magyar anyanyelvünk.

Bell & Sebastian 2012.02.05. 14:15:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Jaja, végtelen ciklusnak hívják, amibe belekeveredtél. Mint majom a házicérnába, hogy ne csorbuljon a styl se.

yda 2012.02.05. 14:19:03

@kormányzó:
Az a "hejzet",hogy aki ennyire barom mint te ,beiratkozhat az első elemibe.

kormányzó 2012.02.05. 14:43:03

@yda:
Pörögly még kis csiga!

2012.02.05. 17:02:26

@Bell & Sebastian: "Jaja, végtelen ciklusnak hívják, amibe belekeveredtél. Mint majom a házicérnába, hogy ne csorbuljon a styl se. "

Már mitől lenne végtelen? Valaki úgyis nyom egy escape-et! Amúgy jó válaszolni olyan kérdésekre, amit fel se tettek? Ez a skizofrénia jele. kezeltesd magad! Hány éves vagy? 35? Akkor jön az első roham.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 18:15:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Most ezt nem értem: Szájer nem magyarázhat egy cigányasszonynak????" --- kérdezed.

Ha Sz*jer b*zerant, a cigányasszony pedig kilencgyerekes, akkor jobb, ha nem.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 18:19:32

@teknős:

"Köszönöm a védelmet, de nem vagyok kilencgyerekes anya. :)" --- írja.

Hát, ha kegyed nem Timi, azaz Teknős, a Mandiner igen aktív kommentelője, aki nem mellékesen kilenc gyermek édesanyja, akkor elnézését kérem --- úgy tűnik, egy csúnya vetítés, egy médiahazugság áldozata lettem:-]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 18:23:18

@.Pierre Bezuhov.:

Hát, ha még b*zerantnyomorod sem tudod felhozni aljasságod mentségeként, annál undorítóbb az.:-[

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.02.05. 18:44:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem is kérdezem, hogy pontosan mi zavarta meg az értelmedet, mert már maga a kérdés felvetése is értelmetlen, tekintettel a kiindulási, alapállítás hamisságára.

Na látod, milyen könnyű elkerülni a végtelen ciklust. De mivel neked nem sikerült, csak jobb lenni skizofrénnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.05. 20:18:26

@Holger Hartland: @teknős:

"Vagy gratulálhatunk a tizedikhez! :)" --- írja @Holger Hartland:.

Ha ez valóban így van, akkor őszintén gratulálok én is!:-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.05. 20:27:55

@Bell & Sebastian: nem.

ott van egy enter.
ezt ki mondta?

Hiszen még itt van, ha kezünket
nyújthatnánk, talán még el is érnénk,
hiszen még itt van ama szép ország,
...
Megvan a szív és megvan a zászló is,
meglengetjük még, hadd lássák!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.05. 20:30:26

@teknős: :) hol van ez az antiszemitizmus.hu-n?

Bell & Sebastian 2012.02.05. 21:13:30

@tesz-vesz: A saját, ötvenedik születésnapjára írt versében Csurka István, a rendszerváltás pirkadásakor.

Bell & Sebastian 2012.02.05. 21:15:31

Címzés nélkül.

Hiába, élettér, ülőrúd és körömkoptató jótékonyan hat a hozamra.

odabas 2012.02.05. 21:56:03

Nagyon fog hiányozni Pista bácsi az éles meglátásaival, amiket a Fórumban lehetett csak olvasni.

Hogy anyáztam rá, még ifjú liberálisként, mikor azt mondta, hogy apák és fiúk, meg a szakértelem bolsevista trükk. Istenem, hányszor idéztem már ezt azóta!

Talán politikusnak nem kellett volna mennie, de ez sem biztos. Lehet, hogy jó volt ez így.

De most már tényleg beszerzek egy-két könyvét, mert még a libsik is dicsérik, ez pedig nagy szó.

Nyugodj békében!

teknős 2012.02.05. 22:28:14

@bbjnick: @Holger Hartland: Köszönöm. :) Helyes következtetés. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.06. 07:18:33

@TuRuL_2k2:

turul, olyan rendes vagy, nem törlöd a Magyarok szeretetteljes kommentjei mellől a gyűlölködő szociojuedeolibsik fröcsögését.

meghatódtam

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.06. 07:19:50

@.Pierre Bezuhov.:

látens antiszemitizmus???? hol látens az???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.06. 07:23:30

@teknős:

legalább valaki tesz a túlnépesedésért. hurrá, éljen, dekurvajó

2012.02.06. 08:39:11

@Bell & Sebastian:" Nem is kérdezem, hogy pontosan mi zavarta meg az értelmedet, mert már maga a kérdés felvetése is értelmetlen, tekintettel a kiindulási, alapállítás hamisságára."

Sajnos nem tudlak követni. Biztos, hogy hozzám beszélsz? Melyik vagy most? Bell, vagy Sebastian?
Tudod, nekünk nehéz a társalgás veletek, kettős énnel rendelkezőkkel.

2012.02.06. 08:41:55

@bbjnick: Értem! Tehát egy sokgyerekes cigányasszony jobban viszonyul a világhoz, mint egy homokos. Mert ész nélkül él , bele a világba.
Le kéne cserélni Szájert az EU parlamentben egy cigányasszonyra!

2012.02.06. 08:43:16

@Bell & Sebastian:" mert már maga a kérdés felvetése is értelmetlen, tekintettel a kiindulási, alapállítás hamisságára."

Indokold meg, kérlek! Addig csak az látszik, hogy nem fogod fel agyilag.

Brukk 2012.02.06. 09:19:31

Kíváncsian várom, ki lesz a következő célpont? Vagy Csurka halálával kiüresedett az antiszemita-kártya is? Hát nem hiszem.
ugyanakkor halálával egy igazi "Nehézfiú" ment el! Isten nyugosztalja.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.06. 09:24:28

@Holger Hartland:
ez azért már szemérmetlenség. ki kéne herélni az urát! :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.02.06. 10:53:05

@jose maria padilla: Ne irigykedjünk. Attól, hogy az ifj. Teknősök ötször annyian vannak, mint az ifj. Padillák és az ifj. Hartlandok együttvéve, még lehet szép a világ. :)

teknős 2012.02.06. 11:48:55

@jose maria padilla: A napokban éppen arra biztattál , hogy én csak szüljek. Akkor most mi van, a katyvaszon kívül, ami a fejedben van?

teknős 2012.02.06. 12:06:21

@mavo: Én is azt tanácsolom minden túlnépesedésért aggódónak, hogy járjon elől jó példával. De te is bort iszol és vizet prédikálsz. Ez így írígység és szemforgatás.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.02.06. 20:42:23

@mavo: sztem pedig klasszikus esettanulmány a látensre

"Bárki, aki nem tapsol annak, amit egy zsidó származású tenni, vagy mondani akar, az antiszemita"

saját felfogása szerint ő a dolgokat nem a származás irányából közelíti meg, de amint negatív inger éri, azt mégis rögtön visszavezeti a származásra.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.06. 21:04:59

@teknős:
ne csacsiskodjon, ne vegye komolyan, ami nem az. mindannyian büszkék vagyunk magára. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.06. 21:07:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mi a problémád?

Egy gyerekes anya (akár sokgyerekes, akár nem, cigány, akár nem) hivatását teljesíti, míg egy buzerant (ha beteges hajlamait ki is éli) egy fajtalankodó bűnöző.

És: "Le kéne cserélni Szájert az EU parlamentben egy cigányasszonyra!" --- írod.

Ezt hogy sikerült összeraknod?:-D Egy cigányasszony miért ne lehetne EU-képviselő? Nem vagy te egy kicsikét rásszista?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.06. 21:15:55

@mavo: @.Pierre Bezuhov.:

Az irigység, az önzés és a gyűlölet (ha volt nektek olyan egyáltalán) elvette a maradék józan eszeteket is. Szánalmasabban és undorítóbban fröcsögtök, mint (anno) a pikszisből kiesett MSZMP-s káderek. A szanalmas.hu-n a helyetek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.06. 21:25:18

@bbjnick:

akár sokgyerekes, akár nem, cigány, akár nem=akár sokgyerekes, akár nem, akár cigány, akár nem

2012.02.06. 22:14:19

@bbjnick: Baj van a te fejedben, ha úgy gondolod, hogy egy nőnek az a hivatása, hogy minél több gyereket szüljön.
Egy értelmesen gondolkodó nő a felnevelésükre is gondol. Kilenc gyerek mellett nem nagyon van idő az önképzésre, tárgyalásokra, ülésekre.
Főállású anyaként meg ne legyen EU képviselő, mert elhanyagolja a gyermekeit!

evil overlord (törölt) 2012.02.06. 22:16:25

@jose maria padilla: Irigykedik? Ahelyett, hogy örülne, hogy nem csak a cigányasszonyok szülnek tíz gyereket. Nem mintha számítana, a cigányok átlagban ebben sokkal jobbak.

2012.02.06. 22:17:44

@bbjnick: Ja, és ne játszd az eszed! Te is tudod, mire írtam a sokgyerekes cigányasszonyt. Megélhetési anyaként azért szül sok gyereket, hogy kapja a segélyt. Vagy azért, mert annyi esze sincs, hogy belegondoljon. Vagy mindkettő. Az ilyen NE képviseljen minket sehol.

Bell & Sebastian 2012.02.07. 00:29:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kérem! Az értelme csak annak megzavarható, akinek van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.07. 05:52:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:

1) A "megélhetési szülés" egy rossz szociálpolitikai döntés következménye, ami bármikor megváltoztatható: a Horn-kormány idején módosították azt a sok évtizedes szabályozást, mely szerint x év munkaviszony (volt) szükséges a GYES-jogosultsághoz. A cigányok csak élnek (és visszaélnek) egy számukra nyújtott "lehetőséggel". Ideje volna ezen változtatni!

2) Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy cigányasszony helyt tudna állni a EU-parlamentben. Te igen?

3) A több/sok gyerek semmiféle hátrányt nem jelent egy nő számára. Egy nő, a szülőképes koron túl is nő, tehát, miután felnevelte és útjára bocsátottan gyermekeit, 50-es, 60-as éveiben, tapasztalatára, tudására és életbölcsességére alapozva vígan vállalhat társadalmi szerepet (is), akár EU-képviselő is lehet:-)

ü
bbjnick

2)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.07. 05:53:37

@bbjnick:

a EU-parlamentben=az EU-parlamentben

2012.02.07. 09:04:54

@Bell & Sebastian: Vagy volt.

2012.02.07. 09:07:26

@bbjnick:" 2) Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy cigányasszony helyt tudna állni a EU-parlamentben. Te igen?"

Én teljességgel. Pontosítsunk: nem egy adott cigány asszony. Akikről beszélgetünk, a sokgyerekes cigányasszonyok. Általában.
Bár tudom, az EU parlamentjébe nem kell se szakértelem, se nyelvtudás, csak politikai kapcsolat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.07. 11:15:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Általában sokgyerekes cigányasszony"-t nem tudunk EU-parlamenti képviselőnek jelölni, választani, csak konkrét személyt. Az a konkrét személy pedig van megfelel vagy nem.

És: "Bár tudom, az EU parlamentjébe nem kell se szakértelem, se nyelvtudás, csak politikai kapcsolat." --- írod.

Te mondád!:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 13:34:55

@.Pierre Bezuhov.:

ja, hát ilyen alapon csurka is csak látens antiszemita volt. pláne, hogy úgy általában tök szívesen elfogadta a zsidók pénzét

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 13:37:27

@bbjnick:

imádom, amikor napi rutinként gyűlölettől fröcsögő szemétládák oktatnak ki arról, hogy én hű, de gyűlölködő vagyok.

bár, gondolom, bezuhovot is komoly tipródásba kergetted a nagyívű megállapításoddal. :)

teknős 2012.02.07. 14:16:21

@jose maria padilla: :) Ja... Értem én a viccet, csak nem szeretem. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 14:24:22

@teknős:

persze, hogyne, aki nem esik hanyatt attól hogy tíz gyereket tudtál szülni, az irigyel. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 14:27:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

ne érted te ezt. a cigányok ellik a világba ostobán a sok koszos purdét, teknős meg hogy-hogy nem az ország vezetője, mert tíz gyereke van?

teknős 2012.02.07. 18:36:57

@mavo: Nem, nem azt irigylitek, hanem azt, hogy el tudjuk őket tartani. Máskülönben magasról tennél rá.

Jellemző, ha azt a pénzt, amit itthon költünk el a gyerekeinkre, valami extrém hobbira és utazásra költenénk, az nem idegesítene ennyire benneteket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 18:58:29

@teknős:

másodállásban gondolatolvasó vagy? :)

nézd, amúgy én se nem irigyellek, se nem sajnállak. nagy baj?

teknős 2012.02.07. 19:21:54

@mavo: Nem. Én már tudom, amit tudok. Jó ember vagy balliberális létedre. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.07. 19:30:18

@teknős:

meg akarsz venni kilóra? :) viccet félretéve sok sikert a gyerekekhez.

2012.02.07. 22:23:33

@bbjnick: Azt hittem, ez a beszélgetés az oldal tetején található bloggal kapcsolatos.
Én konkrétan sehol nem szóltam Teknősről.
Az, hogy te összemosod a kettőt, arra enged következtetni, hogy a fidesz konfliktuskezelő programjában(FKP) képeztek ki vitázni.
Ha már teljesen sarokba szorultál, hazudj, terelj, állítsd azt , amit a másik mondott eredetileg, és ha elég hangosan kiabálsz, úgyis neked lesz igazad!
Nem hinném, hogy Csurkával, Magyarországgal kapcsolatban épp Teknős személye lenne a példa.

2012.02.07. 22:28:12

@mavo: Tényleg nem értem. Csak akkor, ha elvonatkoztatunk a cigányoktól.
Csurka soha sem tett ilyet. Csak ha zsidózott.
De nagyjából két archeotipusra tudnám leszűkíteni a kört, a tízgyermekes anyák esetében:
1, aki ész nélkül /vagy pénzért potyogtat
2, aki családszeretetből szül és nevel
Ez utóbbi viszont főállású anya, élete legalább 26 évében gyermeket nevel. Nem politizál, EU parlamentezik.
Aztán meg jönnek az unokák, ugye.

2012.02.07. 22:32:10

@bbjnick: "Általában sokgyerekes cigányasszony"-t nem tudunk EU-parlamenti képviselőnek jelölni, választani, csak konkrét személyt. Az a konkrét személy pedig van megfelel vagy nem."

Így értelmezted.
"Pontosítsunk: nem egy adott cigány asszony. Akikről beszélgetünk, a sokgyerekes cigányasszonyok. Általában."

Ezt.

Pont megfordítod a logikát: egy adott személyt el tudok képzelni, függetlenül attól, hogy cigány-e, vagy nem.
De sokgyerekest nem!
Mert ha egy nő sok gyereket szül, akkor azért teszi, mert szereti őket. Nem hagyná otthon, más gondjaira.

Tenderized Amen 2012.02.08. 00:16:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Édes fiam, te kinek lehetsz a sokadik nickje, hogy átjöttél ide a rágcsálóktól páváskodni. Ha bbj, -re fáj a fogad, kelj fel korábban, ha a haverjára, az én főnökömre, bele se kezd, nem egy beszari gyerek, élve elás a termeszvár mellett, de előtte még bekeni a csinos pofidat hecsedli lekvárral, akkor aztán nyalakodhatsz. Csak úgy, mint eddig.

Vizsgáld meg a lelkiismeretedet, tépd meg a szaká... ruháidat, hints hamut a fejedre és eredj az magadéi után, hidd el, békésebb világra ébrednénk nélküled, te kis cselszövő.

2012.02.08. 09:36:28

@Tenderized Amen: Figyelj, te olvastad a hozzászólásaimat, és érdemben akarsz beszélgetni, vagy csak kiéled magad , és szitkokat szórsz?
Szar lehet a szexuális életed.

2012.02.08. 09:41:18

@Tenderized Amen: A nicked is árulkodó: pácolt igenlés.
Vagy panírozott kívánság?
Látom, elő van készítve az óhajod. Készen kapod a véleményed. Örülj!

2012.02.08. 09:43:00

@Tenderized Amen:" Ha bbj, -re fáj a fogad, kelj fel korábban, ha a haverjára, az én főnökömre, bele se kezd"

Lehet, hogy nem is nekem szántad az üzenetet, csak nyalni akarsz? Biztos megsimogatja majd a buksidat!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.08. 10:11:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Mert ha egy nő sok gyereket szül, akkor azért teszi, mert szereti őket."

ergo a középkorban minden nő szerette a gyerekeket, mostanság meg gyerekgyűlölő kurvák vesznek körbe minket.

és éljen a túlnépesedés, az viszi előre a világot a szebb jövő felé!

Tenderized Amen 2012.02.08. 10:28:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Édes fiam, nem vagy te Freud, hogy mindenről az jusson az eszedbe! Inkább Iván Petrovics szabákája, vauú.

2012.02.09. 00:08:32

@Tenderized Amen: Gyenge! Mellé beszélsz. Freud sose a psziché kettős énjére vezette vissza a mában történt cselekedeteket, hanem a gyermekkori szexualitásban. Én egy szót sem ejtettem a drága szüleiddel való szexuális viszonyodról.
Tehát, mire válaszoltál? Ja, semmire?
Mi is a nicked? Panírozott óhaj? Klopfolt kívánság? Nem tudod? Kérdezd meg a pártközpontot! Csak elküldik e-mailben a véleményed!
Kérj frissítést ! A Szí-ártó 2.0 már elérhető!

Tenderized Amen 2012.02.09. 00:51:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kedves fiam, mi oka lehet annak, hogy átmentél itt sudribunkóba? Nem vagyok híve a kegyes halálnak, de rajtad már csak a tarkón lövés segít, amint azt náladnál nagyobb tudású kollégám megjegyezte. Mielőtt még tovább gyakorolnád az emlékezet kultúráját, és veszett nyáladdal megfertőznél más, tisztességes embereket. Ha nem mélyültél el eléggé a birodalom nyelvének elsajátításában, akkor ne fáradj vele tovább, véget és végzetet is jelent.

A továbbiakban tartózkodj a megszólításomtól, majd hívlak, ha akarok tőled valamit.

Az ilyen kutyámájmok, mint te, úgyis csak a lapostetűt terjesztik. Öt méternél ne gyere közelebb, mert nem félek megelőző csapást mérni az okos fejecskédre.

Most pedig markold meg a ridikülödet és menj békével a tieidhez, végeztem!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.09. 06:22:52

micsoda etikettoktató lenne itt egyesekből. de majd evil overlord megtapsolja, és minden rendben lesz.

2012.02.09. 08:33:42

@Tenderized Amen: "Ha nem mélyültél el eléggé a birodalom nyelvének elsajátításában, akkor ne fáradj vele tovább, véget és végzetet is jelent. "

Melyik birodalom? A tenderized angolul van, az amen meg héberül.

Véget, végzetet nem jelent.
Ja, rájöttem! Magyarországra utal! Államformája a rántotthús(tenderized), az amen pedig az óhaj!
Hogy férsz el ekkora arccal ilyen kicsiny országban?

Tenderized Amen 2012.02.09. 12:32:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Fiam, megkértelek, hogy ne szólongass fölöslegesen, ha már semmi értelmes nem jut az eszedbe. Utoljára figyelmeztetlek, eredj az utca túloldalára, ha legközelebb feltűnnék itt.

2012.02.09. 22:14:24

@Tenderized Amen: Segg vagy, kerülni foglak. Nagyképű fasz.

2012.02.09. 22:16:05

@Tenderized Amen: Tehát? Melyik birodalom? Az angol-szász, vagy a zsidó? Melyik nyelvet bírod?
Ja, egyiket sem? Te, pácolt óhaj!

Tenderized Amen 2012.02.09. 23:55:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hát ide figyelj, te komprádorszivattyú-kezelő szakmunkás. A Karolingokról még nem is hallottál, mi? És egyáltalán, hogyan kerülnek itt és most a zsidók az asztalra? Tán hiányzik nálatok valami? Különben is mi, trappisták csak írásban érintkezünk a tisztátalanokkal. Erről jut eszembe, mosol te fogat rendesen, mert büdös a leheleted. Igyál sok csipkebokor -teát. Még pisilni is vereset fogsz. Eredj ki a hóra és dobj majd egy sarló-kalapácsot.

2012.02.10. 04:25:02

@Tenderized Amen: Az Ámen zsidó szó. Pusztán ennyi.
A Tenderized Amen pedig egy elektronikus zenét játszó csapat. És nem vagyok kommunista. Viszont a Karoling birodalom már nincs , a magyarok meg nem kapcsolódtak hozzá.
süti beállítások módosítása