Lenne mire szerénynek lenni
2012. január 08. írta: TuRuL_2k2

Lenne mire szerénynek lenni

  William Odom amerikai tábornok és kémfőnök: »A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni.«” – ennyi volt a Fidesz reakciója az amerikai nagykövet Népszabadságban megjelent interjújában megfogalmazott aggodalmakra.

  A Fidesz közleménye elképesztően önhitt, lekezelő és sértő. Még akkor is az lenne, ha az ország éppen kirobbanó erőben lenne, jó úton az európai középhatalommá válás felé, és Amerikának lenne szüksége Magyarország jóindulatára. Még akkor is az lenne, ha Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony eleve ellenségesen viszonyult volna a magyar kormányzathoz és kormánypárthoz. Tudjuk, hogy nem így volt: a nagykövet kifejezetten türelmesen és finoman lépett fel az amerikai demokraták által elvárt odacsapáshoz képest.

  De a Fidesz régóta mestere annak, hogy barátot/szövetségest ellenséggé, vagy legalábbis nembaráttá/nemszövetségessé tegyen, aminek a személyes sértegetés és a gőg különösen hatásos eszköze. Érdemes megnéznünk, hol és hogyan fogalmazta meg hazája kéréseit, elvárásait az amerikai nagykövet, igazán szép ív rajzolódik ki belőle.

  Először, 2011 augusztusában a Magyar Nemzetbe írt véleménycikkében tért ki az amerikai aggodalmakra. Aztán decemberben a Heti Válaszban jelent meg írása, melyben arra biztatta a kormányt, jól fontolja meg a közeljövőben hatályba lépő intézkedéseit. Most pénteken már a Népszabadságban adott hangot csalódottságának – erre válaszul született a poszt elején idézett, briliáns Fidesz-közlemény –, szombaton este pedig szintén Amerika csalódottságáról beszélt az ATV-n.

  De a Fidesz ebből sem akar érteni. Így aztán nagykövet asszony maholnap Bolgár Györgyöt hívja fel a Klubrádióban, hogy együtt adjanak hangot aggályaiknak. S ha ebből sem értenek, talán a végső fegyvert is beveti: beül Bolgár György és Mészáros Tamás közé az Újságíróklubba, és Avar Jánossal egymás szavába vágva szörnyülködnek a magyarországi állapotok felett, hosszan sorolva az amerikai párhuzamokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr203527947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megbüntesse-e az EU Magyarországot? 2012.01.12. 16:21:56

Az Alaptörvény életbe lépése óta megsokszorozódtak az Orbán-kormányt (vagy rendszert) szidalmazó politikai nyilatkozatok. Az újságolvasó állampolgár csak kapkodja a fejét, hogy épp melyik világhatalom kritizálja a szegény magyar kormányt. Többször felm...

Trackback: Cezúra 2012.01.09. 00:54:32

p { margin-bottom: 0.21cm; }Gyurbán Flektorok és Orcsány Virencek siralmas és szánalmas regnálásainak újratermelődését kell elkerülnünk. A tiszta lap is évek fáradtságos munkáját követeli majd. Ahhoz pedig, hogy ne termelje újra önmagát a rendszer, enn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludovikás Levente 2012.01.08. 10:07:26

"... talán a végső fegyvert is beveti"

Csak nem dobják ránk az atomot a demokrácia terjesztői?

bdi 2012.01.08. 10:17:41

Nem értem, hogy mi a szájkarate oka. Azt látom az itteni kommentek többségéből, hogy van egy réteg, akinek ez tetszik, de talán az ő mentális jólétükért túl nagy árat fizet az ország.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.08. 10:25:44

Ez így túl egyszerű...

Orbán egy hét alatt legyőzi a világ 2/3adát!

Ide nekünk USÁt, Oroszországot, Kínát, Japánt, Németországot!

Egyetlen kérdés maradt: hova temetünk majd 20millió ellenséges katonát?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.08. 10:27:17

@bdi: a szájkarate okára megkapod a választ, ha megnézel egy 20 évvel ezelőtti Orbán fotót, egy 10 évvel ezelőttit, meg egy mait. A képeken látható minden.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.08. 10:36:54

@Hepci: Csakhogy Orbán akkor egy haldokló birodalom ellen ment, egy szuperhatalom segítségével, a saját tökeit kockáztatva.

Most meg tök egyedül vág neki az egész világ ellen rántva magával az egész országot.

komment1 2012.01.08. 10:38:59

Egyszerűen ez már nehezen nevezhető másnak, mint öngyilkos politikának, csak az a baj, hogy az egész országot magukkal rántják.

Az a bizonyos hübrisz láthatóan elvette a józan eszüket, helyzetfelismerésüket. Nem tudom, felfogták-e, hogy már komolyan felmerül Magyarországgal szemben, hogy nincs helyünk az EU-ban - Orbán Szent István ellenpólusaként szépen kivezet bennünket az európai kultúrából, a keresztény kultúrából. Mit hablatyolnak állandóan kereszténységről, mikor éppen a keresztény kultúrkör ellen fordítják az országot?

Szélmalomharcos 2012.01.08. 10:42:39

A korbács és a cukorrépa közül Usák bácsi kezében mára már csak a korbács maradt

Sok jót nem lehet várni Amerikától, legfeljebb azt, hogy megússzuk a rosszat. A külföldi beruházások a béka feneke alatt, ide még abból se jut, felvevőpiacként az USA szinte elérhetetlen

Kaphatunk esetleg 20-30 éves kimustrált hadfelszerelést, de azt is csak azért, hogy ha az oldalukon harcba szállunk Hogyishíjákisztánban a Micsodák ellen akkor az amcsi katonák ne keverjenek össze az ellenséggel (ha mégis hát akkor egy-két hunkyval kevesebb, aztán mért baj az)

Egyedül a süket ideológiai hablatyból van feleslegük, na abból jut is orrba-szájba

Tilikov (törölt) 2012.01.08. 10:43:36

Elvileg ez a fidesz reakciója a nagykövet aggodalmaira. Gyakorlatilag ez egy amerikai tábornok véleménye a szocialistákról. Ha valaki képes felfedezni a logikai összefüggést a kettő között az megoszthatná velünk. Azért nyugodjon meg a nagykövet a fideszt illetően, mert valamikor egy tábornok ezt mondta a szocikról?

Ilyen erővel azt is reagálhatta volna a fidesz, hogy a szocik 2006-ban szemkilövettek, úgyhogy a nagykövet asszony fogja be a pofáját, meg különben is ott van Guantanamo, úgyhogy takarodjon a kurva anyjába.

Tilikov (törölt) 2012.01.08. 10:52:20

@Szélmalomharcos:

A süket ideológiai hablaty nem pont a mi válaszunk az ők (egyébként jogos) aggodalmaikra? Ez nem egyenes válasz, köszönőviszonyban sincs az eredeti problémafelvetéssel.

De ti majd meglepettek, sőt sértettek lesztek, ha az aggodalmak és figyelmeztetések folytatódnak. Úgy tesztek majd, mintha ezzel az oda nem illő idézettel már lerendeztétek volna az egész problémát, és nem értitek majd, hogy a nagykövet miért üzenget megint, amikor ti már végleg lerendeztétek a helyzetet ezzel a találó reakcióval.

Szélmalomharcos 2012.01.08. 11:05:51

@Tilikov:
Ez a "Mi" és "Ti" a válaszodban pontosan mit jelent?

Én speciel nem vagyok fideszes, sok mindent másként csinálnék. De a teljes behódolás az Usának éppen olyan káros, mint a nyílt szembefordulás. A jelenlegi magyar politikai palettán úgy tűnik ezeken kívül nincs alternatíva, pedig pont arra volna szükség

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.08. 11:06:47

Javaslatom:

Eleni is csak most jött vissza a szilveszteri buliból, csak másnaposan beszél össze-vissza.

Atisz 2012.01.08. 11:11:14

Ez egy korrekt válasz és abszolút megfelelő módon lett publikálva (nem Szijjártó, nem Szapáry, nem Orbán mondta, hanem a fidesz.hu-n jelent meg).

Az amerikai nagykövet is másféle hangot szokott megütni, attól függően, hogy a Heti Válasznak, vagy éppen az ATV-nek, vagy Népszavának (www.nepszava.hu/articles/article.php?id=490350) nyilatkozik.

A kettős beszéd a politikában az egész világon trendi, mindig is az volt, miért pont a Fidesznek kéne ebből kimaradni?

Tilikov (törölt) 2012.01.08. 11:19:49

@Szélmalomharcos:

Szerinted olyan, hogy arany középút nem létezik? Tényleg csak az a két lehetőségünk van, hogy ilyen gátlástalanul pimasz és semmitmondó gúnyt vágunk az arcukba, vagy pedig teljesen behódolunk?

Mert amúgy ez a faragatlan ingerelés legalább akkora károkat okoz az országnak, mintha teljesen behódolnának. Az eredmény ugyanaz vagy még rosszabb...

Virág et. 2012.01.08. 11:20:05

@Atisz: Ez hol kettős beszéd? Ez szimpla taplóság.

Ahmadenizsád szokott ilyen stílusban odamondogatni az USA-nak. És nekünk se olajunk, se atomunk, ráadásul nem gondolnám, hogy a fülkeforradalmárok Irán szintjére szerették volna belőni a magyar külkapcsolatokat. Vagy erre adtak volna felhatalmazást.

Atisz 2012.01.08. 11:22:36

@Virág et.: Tévedés: ez egy idézet :)

Orbán nyilván teljesen mást fog mondani a nagykövetnek és ez így van jól.
Ez mindössze egy szimpla kis figyelmeztetés, hogy azért mert nálunk csak 22 éves a modern demokrácia, még nem vagyunk teljesen hülyék.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.08. 11:25:08

@Atisz: Megkaphatnám az idézet forrását ?? Charles Fenyvesi állította fél éve a Heti Válaszban, hogy Odom ezt mondta. Azt is állította, hogy Odom fiatal korában Bonnban volt katonai attasé. Odomnak semmiféle diplomáciai megbízása nem volt az egykori Nyugat-Németországban. Kapcsolattartó volt a szovjetek NDK-ban állomásoztatott csapatai mellett Potsdamban. Az idézet a bonni történethez kapcsolódott. Szeretném látni az eredeti forrást. Ha ugye egy nemlétező idézettel vágott vissza a FIDESZ az amerikaiaknak....

Szélmalomharcos 2012.01.08. 11:26:36

@Atisz:
A magyar ember babonás lelkű, hajlamos a dolgoknak olyan jelentőséget tulajdonítani, ami nincs is. Ezért olyan könnyű rászedni üres szövegeléssel, lejárt szavatosságú lózungokkal. Például hogy mit mond rólunk a "Nyugat", ami valójában néhány behatárolható érdekcsoport lobbizását jelenti

Virág et. 2012.01.08. 11:28:09

@Atisz: És mire figyelmeztet? Hogy a szocik szervilisek? És annak mégis mi a fene köze van az amerikai nagykövet véleményéhez? Hogy jönnek ide a szocik? Különösen, hogy előtte két jobbos lapban mondta el - az azóta sem változtatott - véleményét a nagykövet. Vagy csak Nemzetben meg Heti Válaszban lehet kritizálni a kormányt?

Ezzel az erővel ezt is üzenhették volna az amerikai diplomáciának: "... a kurvanyádat". Ez is egy idézet, akár ezt is feltehették volna a fidesz.hu-ra, kis fricskaként, ugye.
(Ezzel nem ötletet akarok adni ezeknek a barmoknak.)

Tilikov (törölt) 2012.01.08. 11:28:36

@Atisz:

De ez mégis mire válasz? A fidesznek a saját politikájára kellett volna választ adnia, az hogy előkotortak valahonnan egy amerikai tiszt véleményét a valamikori szocikról, az mit magyaráz meg a fidesz politikájáról?

Ilyen erővel azt is reagálhatták volna, hogy Gyurcsány hazudott éjjel-nappal. Oké-oké, de most a fidesz kormányoz és az USA az ő dolgaik miatt aggódik. Mit szépít az az ő dolgaikon, ha előszedünk ezt meg azt a szocikról?

Adósok maradtak a nyílt válasszal és ezért később a kérdés újra fel fog merülni. Akkor aztán majd játszátok a meglepettet? És lereagáljátok azzal, hogy Ferkó szemkilövetett? És újra azt hiszitek, hogy az ügy le van rendezve?

Atisz 2012.01.08. 11:35:19

@Tilikov: A politikájával kapcsolatban a kormánynak a magyar választópolgárok által feltett kérdéseire kell válaszolnia, nem az amerikai nagykövetnek.

Szerintem ez egy megfelelő válasz a megfelelő környezetben alkalmazva.

Virág et. 2012.01.08. 11:36:40

@Szélmalomharcos: Lehet itt "érdekcsoportozni" meg összeesküvés-elméleteket gyártani, de a tényen nem változtat: mi a nyugattól függünk, tőlük akarunk perpill milliárdokat kérni, ők a legfőbb kereskedelmi partnereink (Németország?), tehát igenis számít, mit gondolnak rólunk.
Az pedig, hogy mit gondolnak, az már nemcsak az összes újságból, hanem az első vonalbeli politikusok nyilatkozataiból is nyilvánvaló. Lehet itt kurucoskodni, aztán egyszer csak szembe jön az államcsőd.

A keletnél bepróbálkoztak és lepattantak. Kínának van most elég baja és amúgy is a nemzetközi gazdasági életben az IMF-en belül növelt részesedésével kíván beleszólni. A szaudiak pedig első sorban az USA-val ápolnak jó kapcsolatokat, az ilyen külön utas odamondogatásokkal nekik sem imponálunk.

Bell & Sebastian 2012.01.08. 11:38:58

Meglep, hogy itt sokan úgy látják, ennek a buta libának minden szavára ugrani kell, csak mert az amerikai hordár elvtársak üdvözletét hozta.

A magyar hordár elvtársakkal bezzeg mennyire jól kijön, részlegesen el is sajátították egymás nyelvezetét. Még a legokosabbnak vélt hordárt is jó előre kiképezték utódnak. De majd ő megmutatja, hogy a teherből, ami a szabadságszerető amerikai nép vállát nyomja, átadja a ránk eső részt, ha kell nekünk, ha nem.

Hogy mire tartanak bennünket, az kiválóan lemérhető abból, hogy micsoda szellemi kvalitásai vannak ennek a szoknyás CIA ügynöknek.

OmegaMale 2012.01.08. 11:40:36

A fidesz mindig is balfasz és populista volt a kommunikációban. Személycserékre vagy a sorok rendezésére van szükség. A külföldi vélemények úgysem fognak változni, de legalább itthon nem lesz annyira rossz a kommunikáció megítélése. Nem azok véleménye számít, akik eleve kritizálják a kormányt, azoknak ez csak olaj a tűzre. A választások másnapján elkezdtek viktatúrázni, így nincs összefüggés az események alakulása és az ellenzéki visszhang között, erre azért emlékezzünk. Most azokhoz kell szólni a kormánynak, akikkel lehetséges a kommunikáció.

A kormánynak nem a szájkaratéval, hanem kritizált elemek azonnali és végleges kitárgyalásával, érveléssel kéne felelnie. Pl. ahogy Varga Mihály a péntek8-ban tette a hírtv-n.
Egyszerű, adatokkal és tényekkel alátámasztott kommunikáció.

Pl. Igen, Magyarország ellen jelenleg 14 uniós eljárás folyik. A összesen folyamatban lévő 700-ból.

Vagy pl. igen, az IMF 15 észrevételére azonnal lett 13.5 azonnali módosítás, a többi is elintézhető lett volna, ha az IMF egyáltalán megvárja a tárgyalások végét.

fn.hir24.hu/gazdasag/2012/01/07/az-imf-nem-kot-kompromisszumot/

Idézet a végéről:

"A Quest Means Business című műsorban leadott beszélgetésben az IMF főigazgatója kifejtette: bízik benne, a magyar hatóságok hajlanak majd arra, hogy a törvényeket összhangba hozzák az európai joggal. Mint fogalmazott: „Nem vagyunk elégedettek, nem kötünk kompromisszumot és mi nem állunk fel az asztaltól”."

Ezzel szemben az IMF 2 év alatt kétszer állt fel az asztaltól. Tények, el lehet olvasni, az internet nagyobb kurva mindenkinél, őrzi az IMF nyilatkozatait.

Vagy pl. az EU által kifogásolt elemekből több létező EU-s gyakorlat átvétele.

Vagy pl. kérhetnek a kormány az ellenzéktől egy tételes listát az *autokrata* alkotmány sérelmezett pontjairól egy listát, de a tüntetőkkel készített riportokból kiderül, hogy nem is olvasták.

De végül is mindegy, akiről lepereg, arról úgyis lepereg.

Virág et. 2012.01.08. 11:40:53

@Atisz: Tehát akkor szerinted szövetségeseink nem tehetnek fel nekünk kérdéseket? Vagy javaslatokat sem adhatnak? Nem is kérhetnek semmit?

Akkor mi sem tehetjük ugyanezt Szlovákiával pl? A szlovák kormány is csak a szlovák választóknak tartozik válaszadással, nem? Szerinted egészen biztosan.

Szerintem nem. Szerintem kétségbeesetten próbálsz igazolást keresni valamire, amire nincs és nem is lehet.

Tilikov (törölt) 2012.01.08. 11:40:54

@Atisz:

Ja értem, szóval az amerikai nagykövetnek szóló válaszban a magyar választópolgárok által feltett kérdésekre kell válaszolni.

És amikor a magyar választópolgároknak akar majd üzenni Orbán, akkor fog reagálni Clintonné kérdéseire?

Virág et. 2012.01.08. 11:45:13

@Bell & Sebastian: Ez a buta liba az USA nagykövete. Amit ő mond, azt az általa képviselt ország mondja. Az USA az IMF legnagyobb arányú tulajdonosa. Fellegi miniszter épp most repül Washingtonba pénzért az IMF-től.

Ja és: "minden szavára ugrani" az mióta jelenti azt, hogy nem ugatunk vissza tuskó módon, hanem udvariasak maradunk? És ha valamivel nem értünk egyet, akkor azt elutasítjuk, de udvariasan. Ez nem megy? Ez nem nemzeti?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.08. 11:45:15

@Atisz: Szerinted ha az amerikai külügyben valaki úgy gondolja, hogy ezek a köcsögök meg akarják sérteni az Amerikai Egyesült Államokat, akkor nem tudnak visszavágni ? Gondolod, hogy az amerikai hírszerzésnek nincs egy FIDESZ címkéjű dossziéja ??
Ennyire biztos vagy abban, hogy nem tudják Orbánt, Szájert, Deutschot nagyon nagyon nagyon kellemetlen helyzetbe hozni ? És még azt sem fogod tudni, hogy ők voltak. Az index kap egy file-t, ami átrendezi kicsit a főoldalt.

Atisz 2012.01.08. 11:45:54

@jotunder: Azonnal megkeresem, ahogy megérkezik rá a cáfolat az amerikaiak részéről :)

Kb. annyira hiteles, mint a Wikileaks-es "arra figyeljenek, amit csinálok" féle idézet. Gondolom azt sikerült elfogadni... no ez ahhoz hasonló.

Virág et. 2012.01.08. 11:48:50

@Atisz: Szerinted leállnak ezekkel a taplókkal vitatkozni? Ne viccelj.

Atisz 2012.01.08. 11:49:52

@jotunder: Nem hinném, mert akkor Clintonné nem koptatta volna a klaviatúrát Orbánt fenyegetve.

Persze elképzelhető, hogy igazad van és csak egy kicsit meg akarják nyesegetni a 2/3-ot mielőtt bedobják a jolly joker-t, bár erre pont az általad említett "dosszié" nyilvánosságra hozatala lenne a legjobb eszköz...

Omár mollah 2012.01.08. 11:54:05

Ha a jenki követ fokozatosan szól bele a magyar belügyekbe az mennyivel jobb, mintha egyből a lecsóba csapott volna?

Célkereszt 2012.01.08. 12:14:17

Nem tudom, hogy mi a probléma. Ez már ezerszer lejátszódott a történelemben. A periféria kormányzója elvesztette a bizalmat. Nem küldik ki a II. légiót, nem küldenek selyemzsinórt. Már érteni kellene belőle. Nekünk maradat a keserű felismerés, semmi sem változott a politikában 2000 éve, legfeljebb a módszerek kevésbé brutálisak.

Bell & Sebastian 2012.01.08. 12:30:28

@jotunder: Amit te tudsz kicsiben, azt miért ne tudná más nagyban? Az amerikai legalább pénzért csinálja, hát te? Ingyen és meggyőződésből?

táltos 2012.01.08. 12:37:07

Teljesen világos a fidesz miért adta ki ezt a szöveget reagálásként.
Mert nekik nincs miért hízelegni az USA-nak, nincs kompenzálni való bűntudatuk, amiért előtte egy másik urnak szolgáltak. És, hogy ne is számítsanak arra, hogy ezután engedni fognak.

Bell & Sebastian 2012.01.08. 12:37:34

@Virág et.: Ha jól emlékszem, Tzatziki asszony antréja is elég felemásra sikeredett. Mi van akkor, ha Orbánék más diplomáciai csatornákat használnak és nem a helyi kémfőnököt ajnározzák? Mert van ilyen máshol is.

Én még nem hallottam, hogy ennyire nyíltan bele mert brekegni a kottába az amcsi nagykövet máshol, nálunk meg nem az első-, sem a második, hanem a sokadik eset.

Antall idejében bezzeg a külügyminiszter kirepült a napiparancsért, végrehajtottuk, azt' béke volt.

Azok a régi, szép idők, hej!

Bell & Sebastian 2012.01.08. 12:46:10

Antall idejében sem volt béke, bizonyos, politikailag fehérmájú népségnek még az sem volt elég, hatágú csillag akart lenni az Union Jacken - már akkor is.

tábormegsemmisítő 2012.01.08. 12:47:02

@Virág et.: "mi a nyugattól függünk"

Üres lózung ez is, gondolg még egyszer végig. Az energiaellátásunk legnagyobbrészt "keleti" országokból jön, a külkereskedelmi volumenünk nagyobb Oroszországgal mint az USA-val, Kínával meg nagyobb mint a kettő együtt. Következésképp sok mindenkitől függünk minden égtáj felé kisebb vagy nagyobb mértékben, a "nyugat" meg "kelet" fogalmakkal való dobálódzásnak az égvilágon semmi értelme

Várúr 2012.01.08. 13:00:34

A kérdés csupán annyi: Mondott ilyesmit az amerikai tábornok? A válasz: igen (eddig a világon senki sem cáfolta). Következő kérdés: gazsuláltak- e a magyar komcsik a Nyugatnak? Elkótyavetyélték az ország vagyonát? A válasz ugyancsak igen. Tudunk a dologról az amerikai generális nélkül? Tudunk. Ismert tényt elevenített fel a fidesz-megjegyzés? Igen.
Lehet, hogy mindez nem túl diplomatikus. Ám a nagykövet asszony nyílt beavatkozása - bármilyen szavakba csomagolja - még kevésbé diplomatikus. Lehet az erőkülönbségre hivatkozni, de az meg semennyire sem demokratikus. Eszembe jut egy nem is olyan régi tény. Az USA Sólyom László magyar köztársasági elnök amerikai beutazásához ujjlenyomatot követelt. Akár egy terroristagyanús pakisztánitól. Sólyom tiltakozásul itthon maradt. Ám az akkori washingtoni magyar nagykövet nem rohant a CNN és egyéb televíziókba tiltakozni. Majd Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába. A pozsonyi USA-nagykövetnek ehhez szava nem volt. Unom a további példákat sorolni.

Várúr 2012.01.08. 13:06:52

@rajcsányi.gellért (ergé):
Én is javasolok valamit Gellért lovagnak.
Kevésbé ironikus hangvétellel.
Várjuk meg Tsakopoulis nagykövet asszony, Avar János bácsi és drága Bolgár úr közös buliját. Mondjuk egy utószilvesztert. Utána szerénykedjünk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.08. 13:08:38

@rajcsányi.gellért (ergé): Tudok még jobbat: a nagykövetasszony a cikk írása közben a Jézuskát várta, ezért nem tudott eléggé koncentrálni. De az ünnepre tekintettel megbocsátjuk neki.

(A nagykövet görög származású, az ortodoxoknál pedig jan.6-án van a karácsony, Amerikában is: www.goarch.org/chapel/calendar/ )

vizipipa 2012.01.08. 13:11:01

1. A Mandiner eldönthetné, azért tetszik neki Eleni mert igaza van vagy azért mert ő az erősebb. Vagy egyéb.
2. A Mandiner világosan jelzi, hogy erősödik a harc a Fideszen belül (persze a vezetésre gondolok). Matolcsy a céltábla, de nyilvánvalóan Orbán a célpont.

Ki lesz hosszabb életű, a Mandiner (által megjelenített vonal)vagy Orbán?
Orbán persze olyan birodalmat épített amiben nincs kijelölt utód. Nincsenek erőcentrumok csak lokális csoportok. KIM meg hasonlók. Tartok tőle, jöhet még rosszabb (helyzet) Orbánnál.

Várúr 2012.01.08. 13:11:43

@OmegaMale:
Sok igazság van abban, amit mondasz...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.08. 13:38:54

Pedig direkt az egyetlen nagykovetet helyeztek Budapestre, aki alacsonyabb, mint Orban Viktor. Azt hiszem, ma mar nem lennenek ilyen elozekenyek.

Virág et. 2012.01.08. 13:41:41

@Bell & Sebastian: A Tzatziki-ig jutottam, ott rájöttem, hogy te vagy ennek a kommunikációnak a célcsoportja.

@tábormegsemmisítő: Nyugat = USA? Mióta is? Elkerülte a figyelmed az a pici "Németország", amit elrejtettem? Szerinted Oroszország és Kína együtt mekkora százalékát teszik ki a magyar külgazdasági kapcsolatoknak? Szerinted miért a német gazdaságtól függünk és nem a kínaitól? Vagy az orosztól?

Kitől kérünk is épp pénzt? Hol is kalapozunk farokbehúzva?

"a "nyugat" meg "kelet" fogalmakkal való dobálódzásnak az égvilágon semmi értelme"

Ezt add tovább Viktoréknak is, ők jöttek a mesés kelettel a hanyatló nyugat ellenében. Aztán a mesés kelet elzavarta őket jó messzire.

PR-küszöb 2012.01.08. 13:48:21

Csak emlékeztetnék: a hübrisz a mitológiai Tantalosz bűne volt, aki legvégül tulajdon megfőzött fiát akarta megetetni az istenekkel. S a közismerten szórakozott Déméter még bele is harapott...
A büntetés, tantaloszé, nemcsak a tantaloszi kínok voltak, hanem az is, hogy országa elpusztult.
Magyarország, vigyázz...

Bell & Sebastian 2012.01.08. 13:49:17

@Virág et.: Ne emészd magad ezért földönkívüli, amit előnynek érzékelsz most, az a legnagyobb hibád, az értelemtelenség. Elmúlik, szemben az idomítottsággal, ami soha.

yda 2012.01.08. 13:51:32

A "naccsága"miért nem foglakozik a mély tócsában fulladozó görög fajtájával??

tevevanegypupu 2012.01.08. 13:58:12

Orban valaszaban adhatott volna nehany tanacsot az amerikai elnoknek, erdeklodhetett volna, mi lesz Guantanamoval, kik tuntetnek a bankok ellen Amerikaban es miert, vajon mirol beszelget naponta es vajon miert kell naponta beszelgetnie az izraeli miniszterelnokkel Baracknak, hogyhogy Bill Clinton lanya egybol bekerult egy olyan tvtarsasaghoz riporternek ahova egyebirant nagyon nehez, es mi van azokkal - mit tesz ertuk az amerikai kormany - akiket Madoff tett tonkre..A kulpolitikai kerdesekrol majd ha ezekre a valasz megerkezett.

Virág et. 2012.01.08. 14:02:28

@Bell & Sebastian: Hmm, tehát őrült is vagy. Rendben, én kérek elnézést, hogy beszélni próbáltam veled.

@tevevanegypupu: Mondom én, verik a négereket!

tarackos 2012.01.08. 14:03:47

Ákos, egyetértek! Viszont ezen nem a focistának kellene aggódni hanem a magyar jobboldalnak! Tényleg nincs senki de senki a focistán kívül a jobboldalon akivel a nagykövet beszélni tudna?! Ez roppant kellemetlen lenne...

Manyi Béci 2012.01.08. 14:05:15

@tevevanegypupu:
Úgy gondolja, hogy ez hasznos lenne Magyarországnak?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.08. 14:05:49

@OmegaMale: azert mert a riporterek nem kerdeztek meg Varga Misitol, hogy milyen makrogazdasagi szamaink jok, amikor most hoztak ki, hogy mnyp nelkul a hiany tobb, mint 7%, az 1 millio uj munkahelyet mar meg sem merik emliteni, az adossag almaban es korteben is a legnagyobb ever, bovlik vagyunk, az OTP-nel 15% a kamat, a uzemanyagarak emelkednek, ami nagyjabol beuti az utolso szoget a BKV koporsojaba. Es akkor kibaszott kommunikacios problemarol beszelni. Az Antall kormany ota jon ez a faszsag, hogy kommunikacios problema. Nem ez kibaszott dilettanizmus es ugye most meg csak azt maszatoljak a sracok itt mandineren, hogy Matolcsy meg gazdasag, de elarulom, hogy ugyanugy elkurtak mindent ebben a kurva orszagban. Csak hallgasd meg Tarlost Budapestrol, vagy Pokornit az oktatasugyrol, Kover Laszlot Scmitt Palrol vagy Bencsik ex-allamtitkart az enegiaugyrol, meg az a felhulye Deutsch Tamas is hitelesebb mediaugyekben, mint Lezer Jani.

Szoval eppen az a polgari konzervativ kormany kommunikacios erdeme, hogy mikor minden ertlemes ember kihatralt mar moguluk, meg akkor is ra tudnak venni embert (Giro Szasz), hogy nagyjabol az egesz karrierjet huzza le a WC-n.

Es majd meg most jon a java, mert ha van IMF, akkor nincs trukkozes meg bankokkal lenyeletett veszteseg, hanem siman bedol par fellegvar, mint Hodmezovasarhely meg Debrecen.

S miutan a dolgok nagyreszet elkurtak, eleg gyanus, hogy a birosagokat, a kuriat, az alkotmanybirosagot, Szajernet, az ASZt, a koltsegvetesi tanacsot, az ombudsmani hivatalokat is mind elkurtak.

Ezert sozmoru szamomra, hogy eles elhatarolodas nelkul a konzervativizmus es a polgari underground, mint olyan, eleg szar helyzetben lesz a kovetkezo evtizedben.

Az mar mas kerdes, hogy ha a kovetkezo kormany kistilu leszamolassal kezd majd a maga kadereivel tolti fel a poziciokat, akkor az orszag politikai csapdaba kerul. Messze vagyunk egy win win szituaciotol:(

Bell & Sebastian 2012.01.08. 14:15:50

@Virág et.: Kábé annak láthatsz, mint majom a fényképező turistát, ha ad banánt - jó ember. Ha nem, még a léte is fölösleges. Pedig nyitva van a ketrec, mássz fel érte magad!

ÁrPi 2012.01.08. 14:16:09

@jotunder:

Mit jelent az, hogy Neked nincs fájlod :--) William Odom-ról?

Miként hitelteleníted Charles Fenyvesit?

Bell & Sebastian 2012.01.08. 14:20:33

@tevevanegypupu: Lenne is határtalan jókedv, kacagás, csapkodnák a hátát a röhögéstől Orbánnak, amikor végezetül átnyújtja a barackbefőttjét, a magyar nép ajándékát.

tevevanegypupu 2012.01.08. 14:23:57

@Manyi Béci:

Miert? Nem kerdezhetnek meg ugyanolyan joggal mint ahogy Amerika megkerdezte..sot utasitotta Magyarorszagot arra, hogy az o kedvuk szerint alakitsa belpolitikajat? Ez teljesen fuggetlen Orbantol, Gyurcsanytol es minden parttol. Mennyivel jobb ez mondjuk a Szovjetunional? Allitolag Magyarorszag partner es nem alarendelt orszag.

tevevanegypupu 2012.01.08. 14:25:18

@Bell & Sebastian:

A borgatyarol ne felejtkezzen meg. Azt is adna..vagy talan egy kis nyereg alatt puhitott hust.(:

chronometere 2012.01.08. 14:26:22

Ma Orbán szavahihetősége egyenlő a nullával – vagy éppen negatív tartományban áll. És maga a szavahihetőségéről kialakult vélemény aligha fog immár változni, hinni nem fognak neki a demokrata hatalmak, bízni benne aligha tudnak.
Viszont: saját kényelmi szempontjaik esetleg arra motiválhatják őket, hogy tegyenek úgy (még egy darabig?), mintha elhinnék azt, hogy az „új orbán” igazi demokrata lett. Ha annyira képes változtatni a hatalomgyakorlási módszerein, hogy az már elfogadható legyen a demokrata hatalmak számára, akkor esetleg eltűrik továbbra is az ország élén…
Ez egy nagyon furcsa, kényes egyensúly lenne: az EU és az IMF biztosítaná Magyarország finanszírozását. (Ne feledjük: kamu az, hogy „enélkül is megállunk saját lábunkon, és hogy a pénzpiacokról is simán tudjuk magunkat finanszírozni”!) Adnának pénzt (hitelkeretet), de ezért cserébe Orbánnak naponta néznének a seggébe…
Nem tudjuk, neki mennyit érne egy ilyen (meglehetősen megalázó) „ellenőrzött hatalom”? Meddig bírná ezt egy lelkileg sérült ember, aki az életét tette fel arra, hogy sohase legyen (többé) „alávetett pozícióban”, hogy soha senki nem alázhassa meg és nem kényszeríthesse rá az akaratát?
Nagyon valószínű, hogy nem bírná sokáig azt a terhet, amit ez a helyzet számára jelentene. …És akkor előbb-utóbb megint tenne valamit, hogy „szabadnak érezhesse” magát – ezzel pedig végleg vége lenne a demokráciák toleranciájának…
Ugyan minek belemenni egy ilyen játékba, melynek a vége előre tudható? Nem sok értelme van annak, hogy most a demokrata szövetségeseink úgy döntsenek: maradjon orbán!
Hiszen ezzel csak kevés nyugalmi időt nyernének maguknak, ám sokat veszítene a hitelességéből az általuk nyomott demokrata és jogállami mantra…
Éppen ezért: Orbánt és a vele (érdekből) együttműködőket nem célszerű elfogadni partnerként – sem bel-, sem külföldön!
..........és ezzel meg is kaptuk a választ a kérdésre: mit tegyenek a demokratikus hatalmak, ha Orbán makacskodik?
Hagyják veszni és kezdjenek el egészen más forgatókönyvben – és személyben – gondolkodni!

tevevanegypupu 2012.01.08. 14:26:25

@Virág et.:

Verik hat. Meg az egesz vilagot is.(:

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.08. 14:46:35

@jotunder:

"Ennyire biztos vagy abban, hogy nem tudják Orbánt, Szájert, Deutschot nagyon nagyon nagyon kellemetlen helyzetbe hozni ?"

de ki előtt?
a saját szemétdombján kívül már szerintem nehezen amortizálhatják magukat tovább. a "kellemetlen" fokozatot rég elhagyták, ez a tombolás már inkább rémisztő.

A kis saját szarkupacuk (a Párt, a holdudvara és a "civil" bázisa) pedig egy külön dimenzióban lebeg már. Itt nincs olyan, hogy "kellemetlen" meg "vállalhatatlan" , itt mindenre van magyarázat, a kritikákat élből pattintják le, a kritizálót - legyen bárki - simán leugatják. Beindult a "mindenki ellenünk, csak azért is" pszichózisa, elszakadtak a valóságtól, ez a képződmény kívülről már megbonthatatlan. A baj, hogy a másik irányból sem látszik fény, se egy Stauffenberg, se egy Valkyrie...

Manyi Béci 2012.01.08. 14:46:51

@tevevanegypupu:
Akkor még egyszer:
Úgy gondolja, ez hasznos lenne Magyarországnak?
Sőt, úgy gondolja, a posztban megjelölt reakció hasznos volt?

ÁrPi 2012.01.08. 14:54:11

@Várúr:

A jegybanki személyi kérdések húzósabb ügy (bőrömön érzem) mint egy holmi Sólyom ujjlenyomat miatti sértettsége.

tevevanegypupu 2012.01.08. 14:54:20

@Manyi Béci:

Mindenkeppen. Ekkora szemtelenseg utan amit Clintonne megengedett maganak feltetlenul helyeslem a valaszt. 1956 utan meg foleg. Hogy hasznos lesz-e? Valoszinuleg nem, mert Amerika kicsinyies, bosszuallo, szuklatokoru, kulpolitikaja szerencsetlen es sikertelen, erre a jelenleg legszornyubb pelda eppen Irak. Amerika demokraciajabol epeszu orszag nem ker. Ha csak ugy ad kolcsont, hogy teljes behodolast akar akkor mondja azt, de ilyan hulye szoveggel - hogy Magyarorszagot feltik a demokratikusan megvalasztott kormanyatol - azzal ne jojjenek.

tevevanegypupu 2012.01.08. 14:57:07

@chronometere:

Nem fognak bizni Orbanban, nemnem, a millaban biznak majd, a DK-ban es Arok Kornelban. Persze hogy persze.Sot az lmp-ben is, nem veletlenul tamogatta eppen oket Richard Field teljesen onzetlenul. Apropo..hol is van o? Hova tunt el most, mikor olyan nagy szuseg lenne ra?(:

ÁrPi 2012.01.08. 14:58:38

@Várúr:
@ÁrPi:

Eleni nagykövet a NOL-nak:

"Továbbra is hangsúlyozni fogjuk azoknak az egyébként eléggé szűk körű, ám annál súlyosabb kérdéseknek az ügyét, amelyeket problémásnak tartunk. Ezek között van az igazságszolgáltatást átalakító törvény, a Magyar Nemzeti Bankról hozott törvény "

tábormegsemmisítő 2012.01.08. 15:07:27

@Virág et.: "Kitől kérünk is épp pénzt? Hol is kalapozunk farokbehúzva?"

Amerika (jó, értem én hogy szerinted az nem Nyugat) és az EU egymást váltva kalapoznak farokbehúzva Kínánál pénzért. Aztán ha szerencsénk van akkor kapnak, és továbbadnak belőle egy kis részt Magyarországnak. Ezt próbálod most eladni nekünk a Nyugat melletti érvként?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.08. 15:12:19

na szóval, mikor lesz végre az elgurult pirulájú kedves vezér elleni KONZI tüntetés?!

lécci-lécci-lécci

Google 2012.01.08. 15:13:06

@Tilikov:

Ha még nem mondta volna neked senki:
a szocik eddigi felszínen maradásának ára az volt, hogy kicsi, nyitott országgá tettek, magyarul: szétprivatizéltek mindent - és tették ezt még a pénzbőség idején. Szakértők.
Ha valaha visszajönnének, hányaknak lennének lekötelezettek a művelt Nyugatról, mit gondolsz?
A mostani egyéves békeharcuk mennyibe van, lenne - el tudod képzelni?
Ha így sem érthető, már nem is lesz az.

Mitzimackó 2012.01.08. 15:13:22

@TaTa86.: a zsebnéró sose kockáztatta a saját tökeit (se), párttitkár apuka, kéri, stumpf, stb. mint pártfogók... gondolod, hogy büntetésből elküldték volna dolgozni? :-)

Mitzimackó 2012.01.08. 15:14:35

@tábormegsemmisítő: nézz már utána, hogy mekkora tőkéje van az eu-nak!

ÁrPi 2012.01.08. 15:17:17

@rajcsányi.gellért (ergé):

"Javaslatom:

Eleni is csak most jött vissza a szilveszteri buliból, csak másnaposan beszél össze-vissza."

Talán régóta azt mondja Eleni hogy eleddig (kb. az első Eleni-féle "sajtókommunikáció"-ig - 11 augusztusig??) a térségben Magyarország a demokratikus átalakulás egyik sikeres példája:

(Jaj hát el vagyok olvadva mennyire szeret és elismer minket (az USA) !)

Amikor majd eljönne az idő , amikor az utcai tüntetőket szétveri lovasrendőrrohammal, meg gumilővedékekkel szórja meg az ellenzéki tömeget a kézivezérelt
rendőrség, és a bíróságok gyorsítottan ítélkeznek

AKKOR hivatkozzunk a baráti józan hangú diplomatanő Eleni saját (NOL-beli) szavaira miszerint:

""szeretnénk, hogy Magyarország továbbra is a demokratikus átalakulás egyik sikeres példája legyen."

Eleni olvasta-é hivatalból a Barroso-nak írt jegybanki témájú válaszlevelet Orbántól? Ha olvasta akkor elmondhatná az újságolvasóknak hogy amazt miben kritizálja.

Mitzimackó 2012.01.08. 15:17:46

@Google: és az antall-kormány mi privatizált vajon? ne fogjál mindent a "zelmúttnyócév"-re! amúgy a mezőgazdaságot meg az vágta tönkre egy(1) év alatt egy (1) törvénnyel: tsz-ek KÖTELEZŐ feloszlatása.

ÁrPi 2012.01.08. 15:20:56

@Herr SturmLikudnik:

Bocs hogy a nickeddel zaklatlak:
Likud? Mi baj vele? (Vagyishát van egyáltalán? :)

Google 2012.01.08. 15:21:04

@rajcsányi.gellért (ergé):

Nem fél attól, hogy ma, holnap a "javaslata" úgy jelenik meg a másik oldalon, mintha ez a jobboldal véleménye lenne. Bátor ember Maga...
Viszont egyesek még buliba sem tudtak/tudnak menni, annyira fel vannak itt háborodva.

cutcopy 2012.01.08. 15:23:38

"a Fidesz régóta mestere annak, hogy barátot/szövetségest ellenséggé, vagy legalábbis nembaráttá/nemszövetségessé tegyen"

Oh, a mi nagy barátunk és szövetségesünk '56-óta..

Robinzon Kurzor 2012.01.08. 15:31:09

Nem tudom, hogy számít-e ez bármit, de: riszpekt.

Várúr 2012.01.08. 15:32:43

@ÁrPi:
"Holmi Sólyom-féle ujjlenyomat" a magyar köztársasági elnöké. Végül is mindegy, melyik elnöké... Példának szántam a demokrácia miatt aggódók szíves figyelmébe. MNB, egyházi törvény, médiatörvény... Jó lenne konkrét kifogásokat olvasni végre, nemcsak ezeket a mantrázott általánosságokat. Véleményem röviden: az ír, a szlovák, a görög, az olasz kormányt sikerült rövid idő alatt destabilizálni, majd megbuktatni. Most a magyar kormány van soron. Itt azonban a buktatás nehezebb, mert a kormánytöbbség stabil, az Istennek nem akar szakadozni, míg a szocik szakadtak, komolyan vehető kormányképes ellenzék a fasorban sincs, van viszont egy Nyugaton elfogadhatatlan erős Jobbik és pár nevetséges mozgalmár (Árok Kornél, Karsay Dorka, Pityinger Doepman, "milla", stb.) Ez a társaság csak azt visongja, mit nem - de hogy mit igen, arról szót nem tudni. Végleges alkotmány no, a nevében is ideiglenes, senki által meg nem szavazott alkotmány yes. Bíróságok észszerű átalakítása no - végtelenségig húzódó, felháborító perek yes. Szabályozatlan média ugyancsak yes - kiskorúak védelme, közbotrányba fúló műsorok szintén yes. Egy kevesek által hallgatott pénztelen ballib adó elbukott pályázata világbotrány. A jobbos média 8 éves kitiltása a közszférából nem volt az. Unom, hogy már nem is egy ló, hanem egész ménes lába lóg ki.

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:33:17

Jaj Istenem, aggódik a gazdi, rossz kutya!!!!!

Robinzon Kurzor 2012.01.08. 15:33:48

A Fidesz-közlemény miatt kicsit csalódott vagyok: meg kellett volna említeni, hogy egy USA-nagykövet, akinek olyan neve van, mint az előétel szekció egy görög étlapon, az mit ugat?

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:35:22

@cutcopy: Igen, emlékszem arra, amikor Amerika halált megvető bátorsággal szállt szembe a Magyarországot megszálló Vörös Hadsereggel 1956. novemberében... szerencsére az akkori amerikai segítségnek köszönhetően már 1957-től szabad és független ország Magyarország... LOL.

Várúr 2012.01.08. 15:40:12

@ÁrPi:
"Szűk körű, de hangsúlyos kérdések..."
Mélységesen megértem Tsakopoulos asszonyt.
Bizonyára ő is megérti a rendkívül tág körű és igen hangsúlyos kérdéseket, amelyeket a világ vet fel az USA-nak, pl. Irak, Afganisztán, saját polgárai részéről az Occupy Wall Street mozgalom, százával becsődölő bankok Amerikában, az onnan kiinduló ingatlanlufi, az irtózatos államadósság, a Kínával kialakuló iszonyatos mérleghiány... Irigylem Clintonnét, hogy ehhez képest van ideje pl. a Klubrádióval foglalkozni.

Robinzon Kurzor 2012.01.08. 15:41:00

"A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának."

Pozsgay, Szűrös ... tökéletes jellemrajz.

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:41:17

Ja, és re: poszt: elkeserítő ezt a szervilis dumát látni pont a Mandineren. A szerző megváltoztathatná a nickjét Lapdog_2k2-re, esetleg.

cutcopy 2012.01.08. 15:41:18

@Corporate Soldier: Nekem sem jutott más eszembe, hogy ezen kívül mit is köszönhettünk még a nagy barátságuknak..

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:43:40

@Robinzon Kurzor: meg Horn, Kovács, Lendvai, KoKoMa, Szekeres, Medgyessy, a régiek közül meg Apró, Marjai, Fekete, Nyers, Marosán Sr. és Jr.... és még sorolhatnám a szellemi-politikai elődöket.

Google 2012.01.08. 15:45:38

@OmegaMale:

Azért az IMF-nek nem az a dolga, hogy arra vegye rá Magyarországot, "törvényeit hozza összhangba az európai joggal", ugye?

Egyébként Amerika Szlovéniában is beállt volna a pártok közé, közvetítőnek úgymond, tudjuk, milyen eredménnyel.
Csendőrből lesz-e a legjobb politikus vajon?

naivbela 2012.01.08. 15:46:53

Na, a mai Orbán nyilatkozat minderre feltette a "koronát". A 320-forintos Euró árfolyam sokáig lesz majd elérendő vágyálom...

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:47:52

@cutcopy: A Tom Lantos Intézetet, nem?

Robinzon Kurzor 2012.01.08. 15:51:29

@Corporate Soldier:

Az MSZMP legfelsőbb, tényleges hatalommal rendelkező köreiből (PB-tag, KB-titkár) csak a NER-be jutott. (Ők azok, akik korábban a szovjetekkel tárgyaltak, róluk szól az idézet.)

A második vonalon (és attól lefelé) osztozik a majdnem a teljes politikai paletta.

Google 2012.01.08. 15:52:32

@Manyi Béci:

Lehet, hogy nem tenne jót, de legalább a képmutatási spirálba bezavarna egy kicsit.
És amit most a művelt Nyugat tesz, az jó Magyarországnak - gondolja?

cutcopy 2012.01.08. 15:52:40

@Corporate Soldier: Tényleg, akkor kiengesztelésül vonjuk a jegybankot a Tom Lantos intézet alá..

Google 2012.01.08. 15:54:16

@pancho_sanza:

Onnan Svédországból is így nyomon tudja követni az eseményeket?
Hát így tudja, ahogy.

Manyi Béci 2012.01.08. 15:54:35

@tevevanegypupu:
kérdés: Hasznos?
Válaszai:
- "Mindenképpen."
- "Hogy hasznos lesz-e? Valoszinuleg nem"
Cseppet összeszedetlennek tűnik, tevekisasszony.

Talán ez könnyebb lesz:
Mi a hasznos ellentéte?

Manyi Béci 2012.01.08. 15:56:42

@Google:
Svédország, Marokkó, nem mindegy?:)

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:57:35

@Robinzon Kurzor: Hát ja, Horn, Lendvai, Kovács, Medgyessy, Nyers stb. mind-mind mezei, egyszerű párttagok voltak... LOL.

Szűrös meg Pozsgay milyen tisztséget viselnek a Fideszben vagy a kormányban?

Corporate Soldier 2012.01.08. 15:58:48

@cutcopy: Nagyon jó ötlet. A vezetője meg lehetne maga Kúrcsány, ő családilag úgyis érintett.

Google 2012.01.08. 16:03:45

@Várúr:

Ne feledje, barátaink, szövetségeseink a zavarosban tudtak/tudnának a legjobban halászni.
Majdnem avarost írtam, jaj.

cutcopy 2012.01.08. 16:05:08

@Corporate Soldier: Na látod, egyszerűen meg lehet oldani Amerikával ezt a baráti/szövetségesi jogállást csak egy kis szerénység és ész kell hozzá.. nem pedig ilyen Turul-féle sipákolás..)

Machiavelli 2012.01.08. 16:08:13

Amikor USA ennyire sértően beleavatkozik a magyar belpolitikába és leplezetlenül az egyik oldal javára, akkor ne csodálkozzon, ha hasonló frappáns válaszokat kap! Igenis sértő a szolgalelkű baloldal harsonájaként a véleményük megfogalmazása anélkül, hogy csak egy kicsit is utánanéznének mit mondanak nekik a cselédeik!

Google 2012.01.08. 16:11:52

@Várúr:

Szakít időt. Művelődni még neki is kell!

Biztosan azt is hallotta, amikor Kuncze a velük elégedetlenkedőknek ciánkapszulát ajánlgatott.
Vagy amikor Bolgár behívatta UP-t , hogyan írhatta azt egy újságírója, hogy ágybavizelős a király. Volt ott még egy Halák nevezetű is, ha jól rémlik.
Orosz, Gyurcsány, Debreczeni meghatódnak az 56-os forradalmon - szóval voltak értékes dolgaik.

Google 2012.01.08. 16:17:05

@Corporate Soldier:

Még kiderül, hogy a 2k2-höz nem is fűződnek mindenkinek kellemetlen emlékeik, még itt sem.
És aztán van még itt egy másik szoci mantra/tétel is: a humor, újságírás mindig ellenzéki.
Kivéve. Kivéve, ha a baloldal van hatalmon.

teknős 2012.01.08. 16:26:48

@Corporate Soldier: Mit csodálkozol rajta !
a mandiner mindig is szalonjobbos volt, nem vették észre, hogy ez sehová sem vezet.

Én elhatároztam, hogy ha a Fidesz megadja magát, akkor a Jobbikra szavazok.

Nincs barátság. Érdekek vannak, ahogyan mindig is azok voltak, de 60 évnyi szervilizmus után, nem sokan látják ezt át. A birodalom bajban van és már a látszatra sem ad.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.08. 16:30:51

@ÁrPi:

Likudnik = egyes übermélymagyar nethuszárok aszondták, hogy én biztos egy cionista jobber vagyok, hát legyen meg az örömük, bevállalom a sturmlakatos, sturmleszbikus, sturmLOLkotmányos, sturmlekvárdzsemm stb. nickeket is, ja frankót javallsz, istenuccse átállítom arra is az L bötűt, legyen jó napod

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.08. 16:43:31

@Bell & Sebastian:

L bötűs löll

akár Lüke is lehet, de l bötűs legyen

dzsobbik hatalom átvétel esetén át lesz állítva sturmleventére, lmp előretörés esetén sturmlomposra stb... a mindenkori regnáló hatalom ironizálása

2012.01.08. 16:46:12

Tedd fel a kérdést, hogy kit vagy mit véd az amerikai diplomácia a fellépésével. De ha azt mondod, hogy a demokráciát, akkor körbe röhöglek. (Akkor 2006-ban is "csalódottnak" kellett volna lenniük. Nem voltak.)

Vagyis a fideszes közlemény a lényeget érinti.

kerusz 2012.01.08. 16:50:51

@pancho_sanza: Ha most az utolsó szög kerül a BKV koporsójába, akkor ugye előtte már számtalan szöget belevertek - pl. a teljesen felesleges, de azért kierőszakolt metróépítéssel.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.08. 17:19:52

@kerusz: Senki nem mondta, hogy nem szarkupac volt a BKV, sot pontosan ma volt az indexen, hogy Vitezy Davidka minden nap elmondta, hogy milyen szar a BKV es a kozlekedes.

Na de akkor a nemzeti konzervativ azt jelenti, hogy bizonygatni kell, hogy a helyzet nem rosszabb, mint a Gyurcsanyek idejen. Erted? Gyurcsany a viszonyitasi alap es azt kell bizonygatni, hogy nem rosszabb most mint akkor volt es meg ebben is szopo ag van. Lasd bovli,meg allamadossag.

Egy igazi konzervativ peldaul kiallna tuntetni a miniszterium ele, hogy a koltsegvetesbol vegyuk ki a MNYP penzeket, mert azokat foleg az elmult nyoccevben gyujtogettek nagyreszt. Egy igazi konzervativ tudna, mi a feladata;)

mekkora szegyen mar a Gyurcsany nyugdijtozsdes penzevel beszennyezni a nemzeti konzervativ koltsegvetest.

Mondjuk ki egyutt, Gyrucsany egy patkany. Egy patkany a viszonyitasi alap.

tábormegsemmisítő 2012.01.08. 17:30:24

@Mitzimackó: "mekkora tőkéje van az eu-nak"

Közel se akkora, mint amekkora adóssága. Ha akarna se tudna mindenkinek kölcsönadni, innentől pedig tombolára kezd hasonlítani a játék

JohnnyLillibrogida 2012.01.08. 17:45:31

Érdemes azér feljegyezni különadók, végtörlesztés nélkül ilyen mértékben nem nyílt volna ki az európai és amerikai diplomáciai és sajtó pofonláda.
Az hogy az össztűz ilyen egyoldalú egyértelműen a kormány kommunikációjának hibája. Rég ki kellett volna cserélni a szerkesztőségi névjegykártyákat a fiókokban párizstól los angelesig. Az hogy Eörsi Mátyások mondanak véleményt 2011 magyarországáról nemzetközi lapokban siralmas. Ez a tény a fidesz humánpolitikájának is csődje
Igenis mindenkinek meg kell vizsgálni a saját felelősségét ebben, főleg a 2/3os hatalomnak.
Nem lehet a kritika a más vélemény huhogók hangja csak!
Például ki kell mondani hogy a klubrádió körüli döntés röhejes,mer ha provokáció nem kell felülni, ha nem akkor meg félünk a gyurcsánytól meg bolgár úrtól 2010 után??!!
Ha nem akarom, hogy a xenofób jobbik vagy az álságos görögdinnye koalíció legyen 2014től igenis ki kell fejezni sok mindent sokkal jobban lehetett volna, lehetne csinálni.
Sok olyan ízléstelenség történt amire szerintem semmi szükség sőt kontraproduktív.
Például az evánál egyszerűbb adó jön 2013tól! Szóval aki evás tudja ez nem lehet igaz, mer ennél egyszerűbb söralátétet sem igénylő adófajta nincs,max ha nem kell adózni....
Nagy előnye a mandinernek, hogy kritizálja a kormányt. Legalább hiteles.
Nem szabad megsértődni a kritikán, a jó politikus felhasználja és erősíti szolgálatát vele, ehhez kell persze alázat és szerénység.
Előbb ez a kettő, mert erre támaszkodva lehet majd erőt mozgósítani az ország épülésére.
Különben jönnek a most facebookon annak triumfálok, hogy jön az imf megszorítás vagy még valami rosszabbik.

fülöpke 2012.01.08. 17:52:19

@Google: "Lehet, hogy nem tenne jót, de legalább a képmutatási spirálba bezavarna egy kicsit.
És amit most a művelt Nyugat tesz, az jó Magyarországnak – gondolja?"

Apropo' képmutatás. Komolyan kérdezem. Ez a "főnököm mosolygós arcképe az irodám falán lóg" dolog minden demokratikus állam külképviseletén divatos, mert nekem megállt az eszem egy pár pillanatra...
nol.hu/kep/757227

tevevanegypupu 2012.01.08. 17:55:09

@Manyi Béci:

Hasznos abbol a szempontbol, hogy vissza mertunk szolni, ez kell. Erdekelni ugyan abszolute nem erdekeljuk oket - nem vesznek bennunket emberszamba - kizarolag adosrabszolgakent kezelnek, de azert bosszantja oket, hogy nincs az az alazat ami volt az mszp-szdsz kormany alatt. Bar akkor fraszt sajnos nem tudunk nekik adni mint amilyet Chirac adott azzal, hogy nem vettek reszt a franciak az iraki haboruban, azert egy-egy ilyen beszolas is valami egy kis orszagtol. Es ha mar eltokelt szandekuk, hogy ugyis eltaposnak bennunket, akkor legalabb egy-egy gombostu alljon bele a talpukba.

Robinzon Kurzor 2012.01.08. 18:02:46

@Corporate Soldier: "mind-mind mezei, egyszerű párttagok voltak... LOL."

Azt írtam, hogy második vonal.
A LOL-t betudom öniróniának, mert láthatóan alapvető szövegértési gondjaid vannak.
Kb. ez a szellemi szint maradt még meg a Fidesznek.

Corporate Soldier 2012.01.08. 18:22:27

@Robinzon Kurzor: Ja, Horn meg Nyers második vonal... persze. Neked sincs sok eszed, Elkurzorka.

A kérdésemre persze nem válaszoltál, liberrált.

Corporate Soldier 2012.01.08. 18:25:03

@fülöpke: Személyi kultusz, in the land of the free and home of the brave.

Micsoda sikoltozás lenne itt liberráltéknál, ha Orbán vagy Martonyi képét kéne kitenni a külképviseleteken...

Vidéki 2012.01.08. 19:04:57

„szombaton este pedig szintén Amerika csalódottságáról beszélt az ATV-n.”

De a Fidesz ebből sem akar érteni. Így aztán nagykövet asszony maholnap Bolgár Györgyöt hívja fel a Klubrádióban, hogy együtt adjanak hangot aggályaiknak. S ha ebből sem értenek, talán a végső fegyvert is beveti: beül Bolgár György és Mészáros Tamás közé az Újságíróklubba, és Avar Jánossal egymás szavába vágva szörnyülködnek a magyarországi állapotok felett, hosszan sorolva az amerikai párhuzamokat.

A nagykövet asszony aggódásit az is magyarázhatja, hogy nem „tiszta forrásból” szerzi be információit, hanem Magyarország ellenségeitől. Helytelen premisszákból pedig nem lehet jó következtetéseket levonni.

Még egy Nobel díjas is tévedhet, ha nem "tiszta forrásból" merít.

A Nobel díjas közgazdász, Krugman cikke, amely párhuzamot vont az európai gazdasági válság és a szélsőséges politikai erők előretörése között egyes európai országokban, sommás véleményt fogalmazott meg az intézményi változásokról Magyarországon.

Szapáry reagált a blogra.

Szapáry Krugmannak írt levelének egy jelentősen lerövidített változatát jelentette meg a New York Times, mint szerkesztőhöz küldött levelet.

Szapáry szerint Krugman túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet.

Szapáry úgy látja: a médiatörvény ellenére a kormány épp annyi nyílt kritikát kap, mint elődei.

Szerinte az Egyesült Államokban a választott hatalom jelöli ki a bírákat, ezért magyar kollégáikról sem kellene azt feltételezni, hogy politikusok bábjai.

Szapáry visszautasítja azt is, hogy a Fideszre szabták a választókerületek határait.

Szerinte az új körzetek kijelölésénél az volt a cél, hogy az egyéni körzetek összefüggő területeket képezzenek.

Krugman válaszul azt írta, hogy véleményét kollégája,

Kim Lane Scheppele professzorral való beszélgetése alapján fogalmazta meg,

mert Scheppele közelebbről követte a magyarországi eseményeket, mint ő maga.

Mivel ilyen sommás véleményezéssel félrevezetheti az olvasóit, úgy érezte a Nobel díjas Krugman, fontos, hogy megjelenjenek a másik oldal érvei is.

Szapáry Krugmannak írt levelének egy jelentősen lerövidített változatát publikálta aztán a New York Times mint szerkesztőhöz küldött levelet.

Ezután Krugman felkérte Scheppele professzort, hogy fejtse ki véleményét alaposabban. Ezt megtette, és cikkét lehozta a NYT.

Scheppele bár részletesebben ír a változásokról, olyan félreértelmezhető egyszerűsítéseket, tárgyi tévedéseket és Szapáry véleménye szerint nem megalapozott következtetéseket fogalmazott meg, amikre szintén fontosnak tartotta levélben tételesen válaszolni, mert nem hagyhatjuk szó nélkül az ilyen kritikákat.

AZ MNO részletesen közli Szapáry érveit.

osborne 2012.01.08. 19:31:36

Így jár az a diktatúra amelyik egy Republikánus elnök szobrát állítja a Szabadság térre nem egy Demokratáét!

fülöpke 2012.01.08. 20:01:03

@Corporate Soldier: "Személyi kultusz, in the land of the free and home of the brave.

Micsoda sikoltozás lenne itt liberráltéknál, ha Orbán vagy Martonyi képét kéne kitenni a külképviseleteken..."

Ki kellene tán próbálni. :D :D :D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.08. 20:16:17

Merjünk kicsik lenni! Húzzuk meg magunkat! Nézzünk szembe bűneinkkel! Lenne mire szerénynek lenni. - Így beszélnek a magyarok és demokraták.
De most tényleg, semmit nem tettünk ezért a pöcegödörért, amit Európának hívnak. Bezzeg annak népei értünk! Hú, hirtelen meg sem tudom számolni, hány alkalommal siettek segítségünkre. Például a franciák több alkalommal is. Előbb a Rákóczi vezette szabadságharc során, ahogy az ígérték is, majd a trianoni békeszerződésnél. Tényleg, nekik sokat köszönhetünk. A németek úgyszintén igen nagy segítségünkre voltak mindig. Például a választófejedelmek megválasztották az arra egyedül érdemes államférfit és hadurat, Mátyást Német-Római császárnak. Hogy a II. VH-ban tanúsított szövetségesi magatartásról már ne is beszéljünk! S nézzük csak, hogy hálálkodnak mai napig, amiért a kelet-németeket átengedtük határainkon. A XX. századi német történelem legfelemelőbb pillanatának előkészítésében szerzett elévülhetetlen érdemeinkért cserében most nem engedik, hogy nemtelen támadások érjék hazánkat, hiszen ők Európa vezető hatalma. S úgy általában nem győzöm fogadni különböző európai államok lakóitól a hálás jókívánságokat, amikor elmondom, hogy magyar vagyok. Érthető, hogy hálások, hiszen kétszáz évig álltuk útját a török hadaknak, s cserében nem kértünk csupán rabigát. Persze, megemlíthetjük az USA-t is, aki karakánul kiáll mellettünk, amiért a szerbek elleni háborúban biztosítottuk részükre a logisztikai hátteret.
Erre mit teszünk mi? Pofátlanul élni akarjuk a saját életünket, hagyományaink szerinti értékrendű államot működtetni. Nem is értem, hogy képzeljük ezt. Ég a pofámról a bőr.
(Faszom, tudok még ilyen hülyeségeket írni. nem karolna fel engem is ez a Nobilis? Vagy ennél hülyébbnek kell hozzá lenni?)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.08. 20:50:24

@.Pierre Bezuhov.: Szerintem Orbánt megvesztegették a svédek Gripen-ügyben. Szerintem erről az amerikaiaknak vannak bizonyítékaik. Ha az amerikai kormány amerikai bíróság elé akarja állítani Orbánt, akkor nincs az a sárga Dacia, amin Orbán el tudná hagyni ezt a bolygót.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.08. 20:56:07

@Várúr: "Mondott ilyesmit az amerikai tábornok? A válasz: igen (eddig a világon senki sem cáfolta)."

Te ugye mindennap kivágsz egy darabot az agyadból 18 éves korod óta és megeszed, mert azt hiszed, hogy attól okosabb leszel? Mondjuk, ezt se cáfolta eddig senki. :)

balatonikaboca 2012.01.08. 21:02:36

Egerek és "emberkék"!!!

Végevégezetlen sikerült átránon szerénytelenségemet
az általatok össze-vissza fercelgetet "gondolati" vesszőiramodotokon.

S, lámvan ki tirpákiából,bunkóciából,fidesznyicából zongorázik a klaviaturán.

Fasssz-kalapocskák az ami intés a kormánynak szólt, a MAGYARNEMZET-ért,s az amik joggal várják el orbitól,hogy tartsa be a világhomokozói játékszabályokat,ha már huszon éve fényesre nyalogatták seggüket afidesznyikek

Március 15-én tálálkozunk,ha addig éltek még.!!!

Viktus 2012.01.08. 21:22:31

A nyolc év szocialista-szabaddemokrata kormányzás gazdasági katasztrófáját a másfél év alatt elért külpolitikai és külgazdasági elszigetelődés tovább súlyosbította.

www.komment.hu/tartalom/20120108-velemeny-orban-viktor-kormanyanak-kulpolitikai-fordulatara-van-szukseg.html

eN 2012.01.08. 21:34:37

turul te teljesen meghubbantál

eN 2012.01.08. 21:35:28

@osborne: ott van a szovjet emlékmű a demokratákank :P

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.08. 21:49:11

@Viktus: Megmondom, mennyit ért ebből egy átlagfideszes.

Srrr....zrrr.....srrrrr...Orbán.....srrr....fasiszta....csrrrr....Orbán...

is 2012.01.08. 23:10:59

@Bell & Sebastian: te Belluska!

"Én még nem hallottam, hogy ennyire nyíltan bele mert brekegni a kottába az amcsi nagykövet máshol"

Ezt a józan paraszti bölcsességet ajánlom figyelmedbe:
- Aki figyel, észreveszi, hogy feltámad a szél
- Aki nem veszi észre a szelet, majd meglátja a felhőt
- Aki nem látja meg a felhőt, az majd meglátja a villámlást
- Aki nem látja meg a villámlást, az majd meghallja a mennydörgést
- Aki meg a mennydörgést sem hallja meg, azt jól elveri az eső

A "brekegés" az a villámlással egyenértékű, és azért nem kukucsoltad még sehol, Belluska, mert máshol figyelnek, meg észrevesznek korábbi jeleket. Látod, ilyen hülye vezetőd van, Belluska, hogy még a villámlást se veszi észre.

is 2012.01.08. 23:28:51

@Várúr: "Lehet, hogy mindez nem túl diplomatikus."

Írtál egy bazi hosszú kommentet mellébeszélésnek, közben meg csak egyetérteni tudsz a poszttal, lásd az idézett mondatod. Ez nálad általános, hogy üldözési mániád van? OK, ismerjük a kommenttörténelmed, szóval költői kérdés volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.08. 23:41:13

@tevevanegypupu: Szóval maga azt támogatja, ami egyáltalán nem hasznos az országnak. A nemzetnek. A hazának.
Maga tudatos haza- és nemzetáruló, vagy csak élvezkedik azon, hogy tilosat tesz? Kövesse a derék Kosztolányi példáját, zárkózzon be a mellékhelyiségbe és mondjon hangosan csúnya szavakat: az is van ilyen izgalmas, de saját magára és a közbeszédre kevésbé káros.

@JohnnyLillibrogida: Az örök mítosz a jobboldal rossz kommunikációjáról, 615. rész.

Pedig a Fidesz kommunikációja egyébként elismerésre méltó, zseniális, tényleg az: képesek átadni az üzeneteiket belföldön, nagyon nagy hatékonysággal és állékonysággal. Noha milyen silány, primitív, ostoba és durva üzenetek azok!
(Még mindig elő lehet állni azzal, hogy Selmeczi, Szíjjártó és Giró-Szász másnaposak voltak az újévi buli után, azért beszélnek ilyen hülyeségeket. Egyszer elmegy...)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.08. 23:42:00

@Mr Falafel:

ejnye, miért is húztad meg magad a nagy usában? csak nem volt túl kicsi neked hángeri?

Bell & Sebastian 2012.01.09. 01:01:42

@is: Ugyan a sárkány másik fejével beszéltem, de azért szívesen válaszolok neked is, pisis. Mi, parasztok, hét közben traktorral járkálunk, Tescóba Suzukival, vasárnapi misére meg esernyővel és nagy ívben szarunk a budapesti, táncházi parasztok véleményére, amilyennek például te tűnsz.

Jut eszembe, nem kell egy új kecske? (jár hozzá szovjet gumicsizma is)

Pelso.. 2012.01.09. 06:08:14

@Mr Falafel: Máris kicsik vagyunk. Köszönhetően a jelenlegi hatalomnak, pedig hát az csak úgy szórja naponta a plebs közé hagyományainkat, értéket, rendet, alig tudunk félreugrálni.

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:02:36

@Counter:

Az orszagnak az lenne hasznos, hogy terden csuszva konyorogjon olyan kolcsonert amivel visszafizetheti azt a kolcsont amit az orszag nagyon nagy reszenek tudta nelkul vettek fel? Es milyen szervezettol? Mar kiderult, hogy az IMF levaltott fonoke DSK milyen "maganeletet" elt evtizedek ota, s az sem mellekes, hogy errol a "maganeletrol" ugy korulbelul mindenki tudott, azok is, akik ajanlottak erre a poziciora. A jelenlegi elnok Christine Lagarede ellen is birosagi eljaras folyik korrupcio es hatalommal valo visszaeles miatt. Nos ez a szervezet szab erkolcsi es jogi felteleket szinte az egesz vilagnak.Masreszt nehez elfogulatlannak talalni a hiszterikusan tancolo pedofilia vadjanak gyanuja alol nem felmentett Cohn Bendit, meg a szocialistak nem mellekhelyisegben szitkozo vezetojet Schultz urat is.
Masreszt amit a legkartekonyabb- a fidesz kommunikacios tevedesei ehhez kepest igazan szinte semmisegnek szamitanak - hogy azok tamadjak jelenleg a kormanyt, akik miatt az orszag csodbe ment, akik bevallottan egyaltalan nem ertettek a kormanyzashoz, es itt akkor meg nem is emlitjuk politikai multjukat, amirol ugy tunik mindenki elfelejtkezni latszik Europaban. Ami szinten nevetseges, hogy azt a Bajnait latjak a legmegfelelobb szemelynek a "valsag menedzselesere", aki a Gyurcsany kormany gazdasagi miniszterekent nagyban segitette ennek a valsagnak eloidezeset. Hogy ez a hiszteria a magyar kormany ellen kinek a hatasara indult el, az is tobb mint erdekes, de az mindenkeppen elgondolkodtato, hogy a volt es jelenlegi nagykovet aggodik a magyar demokraciaert, sot - Charles Gati kozremukodesevel - odaig mennek, hogy akar eroszakkal is megdontenek Magyarorszag valasztott kormanyat. Ezt persze szo nelkul turni kell azert a penzert, amivel majd Gyurcsanyek orult - devizaban felvett - felelotlen kolcsoneit visszafizethessuk. Mert ez a demokratikus. Kinek az?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.09. 08:05:34

@Vidéki:

„A nagykövet asszony aggódásit az is magyarázhatja, hogy nem „tiszta forrásból” szerzi be információit, hanem Magyarország ellenségeitől.”

név szerint? :)

érdekel egyébként, hogy van az, hogy a nagykövet asszony, aki elvben bármikor kérhet információkat a kormánytól, traccsolhatna orbán viktorral, de nem kér, nem traccsol. meg olvashatna magyar nemzetet, vagy hírlapot, mint nemhazudós, nemellenségesforrást. ehelyett folyton mesterházyval, bukott szadeszesekkel, az atv-vel meg drágabolgárúrral eszmecserél, és csak népszagát meg 168 rókát olvas. talán még tüntizett is az operánál, ezektől az is alap.

és a franciák, a németek is mind ilyenek. meg a ... magyarellenes világ-összeesküvés van! azt akarják, hogy várúrnak ne legyen vára, akarom mondani kényelmes minisztériumi szobácskája.

ugye így van, kedves várúr?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.09. 08:11:05

@tevevanegypupu:

kaminaut!

na, szóval hozzád képest mály szvíthárt lolitácska egy stephen hawking. nem külsőre.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.09. 08:18:42

@Herr SturmLikudnik: Egy 1500 négyzetkilométeres szigeten élek. Ha az nem kicsi, Magyarország sem az.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.09. 08:20:22

@tevevanegypupu:

értem, értem én. van a néha kommunikációs hibákat _vétő_ fidi, meg van a sok mindenki ellene, akik gonoszok, buták és aljasak. a gyurcsány például őrült devizakölcsönt vett fel, míg a mostani kormány csak rosszul kommunikálta, hogy euró és usd kötvényeket bocsátott ki.

csak mellékes, hogy a legdurvább troll eszköztárat veted be „vitatkozás” címén.

OFF kedvencem, amikor a demokratikusan választott kormány erőszakos megdöntésének lehetőségén hüledeznek azok, akik a vasút téri közhugyozóknak szurkoltak, és/vagy a tévé székház szétverését forradalomnak vízionálták, ami majd jól elsöpri az ugyan mit is. ON

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:20:40

@mavo:

Mi kifogasa van Stephen Hawking kulseje ellen?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.09. 08:23:45

@Pelso..: Tévedsz, éppen azt nem szór közénk a kormány, amit te itt írsz. A katolikus balfaszságon kívül semmi eszmeiséget nem erőltet, ami elősegítené a helyes identitástudat kialakulását. A kormány kommunikációja borzalmas.

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:28:23

@mavo:
A tv szekhaz szetveresehez semmi koze a fidesznek. A Kossuth teren dekkoloknak pedig elismeresem - maganvelemeny - mert ok voltak azok, akik vegig kitartottak amellett az elhatarozasuk mellett, hogy addig maradnak, amig Gyurcsany el nem megy. Maradtak is. Hogy a higieniai feltetelek ehhez nem voltak adottak arrol nem ok tehettek. Egyebirant ha az nem problema, hogy hullarreszeg hajlektalanok osszehanynak, szemetelnek es piszkitanak koztereket, akkor nyilvan ez sem zavarhatta a demokracia feltetlen hiveit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.09. 08:40:07

@tevevanegypupu: Jó lenne előszedni az archívumból azokat a fotókat, amelyek itt is megjelentek, s rajtuk a "Gyurcsány takarodj!" feliratú pólós legények éppen veszik fel a rendőrségi rohamfelszerelést. Az egész tévéostrom egy az akkori kormányzó etnikum által megrendezett mutatvány volt. Az "ostrom" alatt rendőrök ezrei álltak sorban az országház jobb oldalán vaskerítés mögött. Mire vártak?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 08:42:18

@tevevanegypupu: És mi köze ennek ahhoz, hogy maga azt támogatja, amiről maga mondja, hogy egyáltalán nem hasznos az országnak, a nemzetnek vagy a hazának? Hogy tehet ilyet, hogy jobb meggyőződése ellenére is olyasvalami mellett áll ki, aminek semmi de semmi haszna?

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:56:52

@Mr Falafel:

Mindenkeppen gyanus volt az a "tehetetlenseg" amit a rendorok tanusitottak a tv-nel. Ez annal is meglepobb, mert egy-ket het mulva olyan eroszakkal leptek fel, ami viszont egyaltalan nem volt indokolt.

Pelso.. 2012.01.09. 08:59:44

@Mr Falafel: Megfeledkeztem az iróniaméter s idézőjelek kirakásáról.

tevevanegypupu 2012.01.09. 09:04:49

@Counter:

Nem szerintem nem hasznos, hanem az IMF, a "demokratikus ellenzek" es kovetoik szerint nem hasznos, es valoszinuleg nem is hasznos, ha ezeknek a szervezeteknek erdekeit nezzuk. Nekik egyertelmu celjuk, hogy Magyarorszag tokeletes fuggosegbe keruljon reszben a bankoktol, reszben az Europai Uniotol es Amerikatol. Egy orszag vagy nemzet erdekeit nem ez szolgalja. Es ha egy nemzet vegre megprobal kitorni abbol a bezart, alazatos viszonybol amire az elmult kormany 12 evig kenyszeritette, az nyilvan nem megy egyik-naprol a masikra, foleg ugy nem, ha ezalatt a 12 ev alatt a lakossagat tokeletesen eladositottak, az ellene inditott verbalis tamadasokat szo nelkul hagytak. Orbanek nem a legugyesebb modszert valasztottak az teny, tul hirtelen akartak elerni mindent, de mivel a mandatumuk negy evre szol, a sietseg ertheto. Hogy az egesz vilag ellen nem lehet gyozni, az nyilvanvalo. De hogy meg szolni se lehessen, hogy meg eszre se lehessen venni azt, hogy Magyarorszag ellen mi keszul, hogy ebbe a szolgasagba orok idokre be akarjak kenyszeriteni, azert annal jelenleg sokkal demokratikusabb, es az orszag eszmei ertekeit jobban szem elott tarto kormany van hatalmon.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 09:12:36

@tevevanegypupu: "feltetlenul helyeslem a valaszt. [...] Hogy hasznos lesz-e? Valoszinuleg nem, mert ..."

tevevanegypupu 2012.01.09. 09:52:16

@Counter:

Tudja a leirt szoveget meg kellene erteni. Vagy pedig nem kellene ugy tenni mintha nem ertene. (:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 10:31:09

@tevevanegypupu: Abban olyan nincs, hogy maga szerint csak az IMF/táncossátán szerint nem hasznos. Abban az van, hogy maga helyesli, és maga szerint nem lesz hasznos a US kapitalista gonoszsága miatt.

Az egy dolog, hogy maga utólag át akarja írni, de akkor végülis helyesli, illetve hasznosnak találja maga a poszt tárgyát képező reakciót?

Sola Scriptura 2012.01.09. 10:33:19

Egyre inkább úgy látszik, hogy Orbánnak nem az volt a baja a kommunizmussal hogy elnyomó és zsarnoki rendszer volt, hanem csupán annyi, hogy annak a pénisznek épp rossz oldalán állt. Mert hatalomgyakorlási módszereiben sajnos majdnem ugyanazt hozza vissza, csak most épp már nem ő az üldözött.

Mindezt a kereszténység nevében. Krisztus Urunk forogna a sírjában, ha nem támadt volna fel.

Sola Scriptura 2012.01.09. 10:41:18

@tevevanegypupu: azt elegánsan figyelmen kívül hagyod, hogy a XXI. század elején - miközben Kína ilyen tempóban fejlődik, India majdnem hasonló tempóban követi, az USA alig tartja a lépést és Európa pedig gazdasági integráció híján le fog maradni - egy ekkora nemzet kizárólag szövetségi rendszeren belül lehet hatékony, és még úgy sem biztosan. Különben egyszerűen megeszik reggelire. Lehet 1-2 hónapig kuruckodni, de ha ilyen nemzetközi játszmák kereszttüzében különutaskodni próbálunk, az olyan, mintha a kisegér szaladgálna a focipályán: egykettőre eltapossák.

tevevanegypupu 2012.01.09. 10:45:19

@Counter:

Mi maga, csodarabbi? Most akkor lehet dohanyozni a Talmud olvasasa kozben vagy nem?(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 10:51:35

@Sola Scriptura:

Nem hagyom figyelmen kivul. Orban az EU Neppart egyik elnokhelyettese es mar regota. Orban sokaig dolgozott azert, hogy az EU EGYENJOGU es nem ALARENDELT tagjai legyunk. Marpedig ugy tunik azt szeretnek. Egy kis iac ahol rabszolgak dolgoznak, lerakhatjak a szemetet es szalutalva helyeselnek. Eddig igy volt ez mmire mentunk vele? Oruletes adossag, megalazo helyzetek es meglehetosen kilatastalan jovo. Nezze meg az EU orszagait es sorolja fel melyek a nagyon sikeresek..kevesebb van mint ami csod es bukas szelen all. Errol nem Magyarorszag tehet.

Sola Scriptura 2012.01.09. 11:13:56

@tevevanegypupu: Amit írsz, az problémafelvetésként helyes, egyet tudunk érteni. Csakhogy ez esetben azt is látni kellene, hogy Orbán nem ezek ellen a problémák ellen küzd (rabszolgaság, szemétlerakás, stb.), hanem pl. modern kori rabszolgaság tekintetében éppen hogy ráerősít ezekre a közmunkával, a munkanélküli segély időtartamának csökkentésével, vagy ha ezek ellen küzd, akkor a módszerei erre alkalmatlanok. Ugyanakkor lebontja a társadalom olyan építőköveit is (pl. az egyulcsos adóval, a jövedelmi olló kinyitásával a szolidaritást), melyekre ezen problémák orvoslásához elengedhetetlen szüksége lenne a nemzetnek. És a legtöbb kifogásolt rendelkezése nem másról szól, hanem saját hatalmáról. Nem azért veri fejbe az EU-tól az USA-ig mindenki, mert nem hódol a pénzvilág kívánalmainak, hanem mert saját hatalma érdekében lerombolja vagy befolyása alá hajtja az ellenőrzés és az átláthatóság intézményeit, melyek adott esetben bármilyen államhatalmi vezető zsarnokoskodásának elejét vehetnék. Az ellenőrizhető és leváltható hatalom viszont nem(csak) a pénzvilág érdeke, hanem alapvető nemzeti érdek. Szerintem. Itt alapvetően nem a nemzetközi pénzvilág és a szegény kicsiny Magyarország harcáról van szó; ez csak a máz, amit a Fidesz-kommunikáció ráöntött. A mélyén viszont én inkább azt a kérdést látom, hogy ellenőrizhető és leváltható-e a hatalom, vagy nem. A nemzetközi pénzvilág ellen úgy lehetne a legjobban harcolni, ha az állam a költekezését (és ezáltal feneketlen pénzéhségét) lecsökkentené. Pont akkor tudnánk a legfüggetlenebbek lenni, ha nem szorulnánk rá semmiféle hitelre. És mindezt nem az állami újraelosztás növelésével (válságadók, ÁFA-növelés, egyéb adók növelése, stb), hanem éppen a csökkentésével (pl. a nagyberuházások visszafogása, a túlméretezett államszervezet leépítése) lehetne elérni, mert ez az ország már nem adóztatható tovább.

pcmci 2012.01.09. 11:20:28

@tevevanegypupu: érdekes hogy pont akkor jössz elő a rabszolgasággal, amikor az elfogadott új munka törvénykönyv célja deklaráltan a "hatékonyabb munkaerő felhasználás"...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 11:29:27

@tevevanegypupu: Aki azt se tudja eldönteni, hogy Talmudot vagy cigarettafüstöt szívott-e a fejébe, az inkább ne játsszon a tűzzel.

Maga tehát támogatja, illetve hasznosnak találja a cikk tárgyát?

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:17:48

@Sola Scriptura:

Ha jol tudom a parlamenti kepviselok szamat eppen csokkenteni akarjak, ez valamivel talan kevesebb kiadast jelent majd. A kormany levalthatosaganak kerdese felmerult a Gyurcsany kormany idejen is, akkor az Alkotmany lehetetlenne tette, Gyurcsanyek pedig nem voltak hajlandoak uj valasztast kiirni. Orbanekat ketharmad valasztotta meg, egy csomo olyan valtozast kovetelve toluk, amit el is kezdtek. Mivel a hazai ellenzek - ami vegulis totalisan bukott - itthon nemigen tudott mit tenni ellene, kulfoldi osszekotteteseivel probal mindent akadalyozni. De ez nem jelenti azt, hogy mivel nehany kulfoldi szimatizans - akiknek szava nem volt a Gyurcsany kormany ellen - kedveert Orbanek lemondjanak. Es minden liberalis remenykedes mellett is, ha uj valasztasokat irnanak ki, legfeljebb azt ernek el, hogy akkor megerosodik a jobbik, elkepzelheto, hogy eltunne az lmp es nagy valoszinuseggel Gyurcsanyek is. Mindig figyelmen kivul hagyjak ugyanis a videki valasztokat, marpedig ok tobben vannak mint a budapestiek..Es mi videkiek nem szeretnenk, ha kulso hatalmak mondanak meg, levalthato-e a kormany (foleg mert a Gyurcsany kormanyt nem tudtuk levaltani) vagy sem. 2014-ben ujra valasztas lesz. Majd akkor kiderul, mit akar Magyarorszag.

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:18:44

@Counter:

Es maga mint szereny ember igen?(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:20:24

@pcmci:

Hatekonyabban dolgozni nem jelent am rabszolgasagot. Hallott mar a jol vegzett munka oromerol?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 12:20:33

@tevevanegypupu: Maga tehát támogatja, illetve hasznosnak találja a cikk tárgyát?

pcmci 2012.01.09. 12:23:09

@tevevanegypupu: persze bazmeg. a jó munka öröme. csoda hogy az első éjszaka joga nem került bele abba a szarba te nagyon szerencsétlen...
persze tapsolhatsz neki, hogy a multiknak lesz ocó és kellően kiszolgáltatott munkaereje itthon is, de akkor ne lázadozz itt a kizsákmányolás ellen, mert szarul veszi ki magát.

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:23:38

@Counter:

Egy szot sem tobbet az ugyvedem nelkul. Ugy tunik ez kihallgatas es nem cseveges bizonyos temakrol. Egyebirant a velemenyem ott van vilagosan, ha nem erti az nem az en hibam. Ugy tunik a bolognai iskolakepzes gondolkodni es a sorok kozott olvasni nem tanitja meg hiveit.(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:25:53

@pcmci:

Ezeket a hatarozatokat ippeg ugy hozta meg a fidesz ahogy a nyugatidemokraciakban vannak. Maguk ezt akartak nemde? Majd meglatjak milyen nyugat-europai demokracia lesz itt, ha a fidesz meghallgatja az imf kovetelmenyeit es teljesiti is.(:

pcmci 2012.01.09. 12:26:29

@tevevanegypupu: "Orbanekat ketharmad valasztotta meg, egy csomo olyan valtozast kovetelve toluk, amit el is kezdtek."

te vak vagy, vagy hülyének nézel mindenkit, aki nem hisz a propagandának? egyedül a hatalmi pozíciójuk bebetonozásának kezdtek neki, meg hoztak néhány szimbolikus intézkedést a nagyonmagyaroknak. strukturális átalakításnak gyakorlatilag még a látszata se merült fel eddig, még kormányzati szinten is láthatatlan eredményeket emleget a csillagszemű...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 12:32:05

@tevevanegypupu: Talán diktatúra van, hogy maga a sorok között ír?

Én már nem tudom hogy kérdezni, hogy mi a maga véleménye. Anélkül, hogy a másik véleményét, álláspontját ismernénk, nem lehet csevegni, csak csacsogni.

Maga egyszer azt mondta egy véleményre, hogy a magáé, utána azt, hogy az IMF-é és a táncossátáné. Most nem tudom, melyiknek higgyek.

Google 2012.01.09. 12:52:02

@pcmci:

Orbánt a "nagyonmagyarok" választották meg.
Majd, ha a nem olyan nagyon magyarok nyernek választást, tovább folyhat a modernizáció, csak legyen az a kölcsönpénz, mely tulajdonosának megéri, hogy segélyeket fizessen, hogy tanulatlan embereket, ne közmunkára, hanem magasan képzett munkára fogjon.
Megépülnek majd a várva-várt biopolisok is, melyeket még a 2006-os választások után beígért Gyurcsány. Aztán helyettük a megszorítások jöttek, de Gyurcsánytól azok is jól estek. Bajnaitól még jobban. De már csak keveseknek. Túl keveseknek.

Robinzon Kurzor 2012.01.09. 12:56:55

@Corporate Soldier: "Ja, Horn meg Nyers második vonal... persze."

Horn nem volt sem PB-tag, sem KB-titkár: a legmagasabb pártbéli rangja osztályvezető volt.
Tehát MSZMP-időkben második vonal.

Nyers Rezső már vagy 15 éve visszavonult a politikától, nem szerepel sehol. Ezzel az erővel Biszku Bélát is felhozhattad volna.

És nem azt írtam, hogy kormánytisztséget visel Pozsgay vagy Szűrös, de ettől még tény, hogy a Fidesz oldalán kifejezetten exponálták magukat, és olyankor láthatólag senkinek nem jutottak eszébe a kommunizmus bűnei a Fideszben.

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:02:24

@fülöpke: "Ki kellene tán próbálni. :D :D :D"

Az maga a fasizmus csimborasszója lenne.

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:03:32

@Mr Falafel: Most méér, a németek olyan szépen kitünteték Horn Gyulát, többször is... az nem elég neked? :-DDDDDDDDD

pcmci 2012.01.09. 13:31:08

@Google: te súlyosan vallássérült faszkalap! viktorék elmúltnyóltz évig birtokolták a bölcsek kövét, ígértek fűt-fát, de leginkább megoldást az ország összes bajára. a nagy tömeg nem a nagyonmagyarokból tevődött össze, hanem azokból, akik tényleg bíztak abban, hogy ez a faszakalap képes épkézláb elképzelésekkel előrukkolni a nyerés után, és egy reális jövőkép elérésének célja mentén irányítani az országot.

ehhez képest kaptuk amit. vannak persze akik tapsolnak ehhez, mert ha szűköl pár liberális rohadt komcsi, akkor csak jó lehet az irány. de azért ha kihúzod a fejed a seggedből és tágabb körben is körbenézel, akkor világosan látható, hogy nagy tömegek csalódtak a kormány teljesítményében. és ezek nem a gyúrcsányista erők, akik próbálnak minél nagyobb hangerőn kiabálni, hanem a csendes többség, akik bizonytalanként könyvelődnek el a közvélemény kutatások során, halkan tűrnek, és próbálnak túlélni.

(pl: Az Ipsos adatai szerint a teljes népességet nézve a Fidesz támogatottsága a tavaly év eleji 34-ről 18 százalékra csökkent.)

fülöpke 2012.01.09. 13:33:33

@Corporate Soldier: ...és ebben az össznépi "játékban", ami nem mellesleg a mi és mások bőrére megy, vajh' mikor és ki kiabálja be már végre, hogy:
"Meztelen a király!"? :-)

fülöpke 2012.01.09. 13:40:08

@pcmci: Nem szívesen idézem ide ismét az ilyen szép költői futamokat – "te súlyosan vallássérült faszkalap!"; "de azért ha kihúzod a fejed a seggedből és tágabb körben is körbenézel" –, de muszáj megjegyeznem, milyen felemelő eszmét cserélni ilyen urasan huncut közegben. :S

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:41:26

@Robinzon Kurzor:

Horn mint másodikvonalas kommer külügyminiszter volt, ne felejtsük el. Nyers meg az MSZP prominens figurája volt sokáig - az egy dolog, hogy már öreg és visszavonult.

Szóval az a kommunista, aki magas tisztséget viselt a 80-as években és később MSZP-s lett, az jó fej, akinek meg vénségére megjött az esze és szembefordult a maszoppal, az nem?

Google 2012.01.09. 14:08:45

@pcmci:

Te másokat molesztálni jársz ide?
Még tettlegességre is vetemednél tán?
Más a véleményem, és ennek hangot is adok. Egyelőre ezt megtehetem - remélem, még sokáig.
Máskor legyen ennél szebb napod! És tisztább szád.

Google 2012.01.09. 14:14:40

@Corporate Soldier:

Horn másodvonalas -mondja RK.
Mikor, most talán?
Lehet, neki nem kellett annyi jelentést írnia, de könyörgöm, ő olvasta azokat. Ő is.
Sokan szeretnék most a szerepét kisebbíteni, de ez már késő bánat.
Tudjuk, ki volt ő, vagy Nyers Rezsó!

pcmci 2012.01.09. 14:17:16

@Google: ne erőlködj. nekem ugyanúgy szabad csúnyán írnom, mint neked tenni a hülyét. máskor ignorálj az agymenéseiddel, és nem foglak elküldeni a 'csába. persze szabad a net, nyugton írhatsz amit akarsz, én meg erre nyugodtan lehülyebarmozhatlak. ez már csak így működik.

tevevanegypupu 2012.01.09. 14:39:56

@pcmci:

Magatol elvettek a nyugdijat? Devizaban vett fel kolcsont? Elbocsajtottak az allasabol? Pinter rendorsege felpofozta? Vagy csak altalanossagban aggodik? Mert ha csak ugy altalanossagban, akkor az valoban nagyon kedves. Megfigyeltem ugyanis a tuntetok tobbseget, nekem ugy tunt, ahogy az atlagon feluli jovedelmuek mentek ki az utcara tuntetni, akiknek valtozatlanul egesz jol megy, es nem is annyira a penz erdekli oket, mint inkabb csak az, hogy "viktortakaroggyg". Vagyis politiukai hatalmat akarnak visszakapni. mert ha ez az eset, akkor talan varjak ki 2014-et meg akkor is, ha az ipse szerint 18 szazalekra csokkent a fidesz tamogatok letszama.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 14:42:27

@tevevanegypupu: Annyira rossz érv azzal jönni, hogy annak a hangját hallani csak, aki hallatni tudja a hangját, tehát nincs gond.

Tessék mondani, ha valaki például egy vonatjegy árát is ötször meggondolni kényszerül, esetleg heti hat napon át dolgozik, és nem engedheti meg magának a tüntetést, akkor mivel nem tudja hallatni a hangját, bizonyára nem is akar mondani semmit?

tevevanegypupu 2012.01.09. 15:03:45

@Counter:

Oh, az mszp-szdsz meg szokta oldani a tunteteseket ugy, hogy busszal is viszi az elegedetlenkedoket a tuntetes helyszinere. Egyebkent ezek a jegyek mar eleg regota nagyon dragak, nem Orban emelte ennyire fel az arukat. Vannak kulonben videki irodak is, ahol a tagok - es civilek - akar ossze is adhatjak a penzt egy busz berlesere, szoval nem hinnem, hogy emiatt nem mentek olyan rengetegen. Dehat ahogy igertek majd tavasszal.(:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 15:18:17

@tevevanegypupu: Jó, megfordítom meglehetősen gusztustalanul, csak hogy maga is értse.
Mostanság divatos ugye a US-nek szemére vetni Guantanamót. Maga afgán kecskepásztor Guantanamón? Nem?! Akkor pofa súlyba. Az reklamáljon, aki afgán kecskepásztor és Guantanamón tartják fogságban. Más senki, mert annak valami rejtett célja van, ezért hiteltelen.

Szóval nem értem, hogy meri azt kifogásolni, hogy az emel szót a jogtalanság ellen, akinek módjában áll.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 15:20:41

@tevevanegypupu: mno.hu/ahirtvhirei/az-uj-alaptorvenyt-unnepeltek-video-1040669

"Oh, az mszp-szdsz meg szokta oldani a tunteteseket ugy, hogy busszal is viszi az elegedetlenkedoket a tuntetes helyszinere."

:-)

Máskor egyébként az volt a bajuk a Milla-tüntetéssel, hogy csupa pesti belvárosi alak volt ott. Hát döntse már el.

Sola Scriptura 2012.01.09. 15:41:17

@tevevanegypupu: először is: az Országgyűlés létszámának csökkentése a magyar államháztartásban aprópénz. A nagy pazarló rendszerekhez pedig senki nem nyúlt hozzá, illetve ahol igen, ott bárddal és fűnyíróval faragtak (felsőoktatás, rokkantnyugdíj), vagy épp egyszerűen elvették az emberek megtakarítását (MaNyuP) ahelyett hogy az egész rendszert tették volna kevésbé pazarlóvá. Na ja, ahhoz gondolkodni is kell, nem elég szólamokat puffogtatni. A központi államigazgatás és az önkormányzati rendszer átalakításához nemhogy hozzá sem kezdtek, de láthatóan még a problémával való gondolkodó szembenézés helyett is inkább a központosítás jó öreg, kommunista megoldását látták egyedül üdvözítőnek (oktatás államosítása, megyei önkormányzatok vagyonának államosítása, stb.), ami már középtávon is csak rontani fog a rendszeren. Láthatóan ötlet sincs a strukturális pazarlások megszüntetésére, helyette államosítás és központosítás van, amit nem lehet nem kommunista megoldásnak becézni. Márpedig aki szavakban a kommunizmust akarja lebontani, az tettekben se legyen kommunista.

Ugyanakkor ennek révén olyan intézkedések jönnek, amik egyszerűen védhetetlenek. A médiatörvénytől az igazságszolgáltatás átalakításán és az MNB-n keresztül a választási törvényig minden csakis és kizárólag egyéni hatalmi célokat szolgál, illetve az átláthatóság és ellenőrizhetőség megszüntetését. Egy kedves ismerősömet ez a kormány igen magas pozícióba emelte, mégis már tavaly ősszel azt mondta nekem, hogy "b..m..g, itt olyan kib..tt személyi kultusz van, hogy a Rákosi-rendszerben nem volt ilyen". Pedig neki aztán volna miért hálásnak lennie. Azt mondod, a kormány leváltásának alkotmányos akadályai voltak az előző ciklusban. Hát a mostani Alaptörvény szerint ez könnyebben menne? Ugye, hogy nem. Ráadásul még az ellenőrzés lehetőségei is jelentősen szűkültek (AB, PSZÁF, stb.). Ezért figyelmezteti és szidja már az egész világ ezt a jóképességű csapatot, nem azért, mert itt bármiféle szabadságharc folyna. Egyszerűen tagjai vagyunk egy (több) olyan klubnak, amihez 1.) alapvető nemzeti érdekünk tartozni, 2.) ahol nem szokás, sőt nem megengedett az állam ellenőrizhetőségének és átláthatóságának ilyen fokú csorbítása. Erre figyelmeztetnek minket, nem arra, hogy ugyan már, ne legyünk önállóak gazdaságilag. Pontosan tudják, hogy egy kis ország soha, semmilyen körülmények között nem tud önálló lenni ebben a globalizálódó gazdaságban. Tetszik vagy nem tetszik, valahova tartozni kell. Márpedig mi letettük a voksunkat Európa mellett már 1011 évvel ezelőtt, mikor a nyugati kereszténységet választottuk a keleti helyett. És ha letettük, leszünk szívesek úgy viselkedni, mintha valóban a nyugati kereszténység kultúrköréhez tartoznánk. Erről szólnak a figyelmeztetések, nem arról, hogy valamiféle titkos liberális összeesküvés folytán külföldről akarná bárki is elérni a Fidesz bukását. Sem Merkel, sem Sarkozy nem mondható éppen szoclibnek, márpedig Németország és Franciaország is üt-vág minket jelen pillanatban.

Nyilvánvaló, hogy ma senkinek nem is érdeke egy új választás (talán a Jobbik az egyetlen kivétel), mert a Fidesz feltehetően jóval gyengébben muzsikálna, a jelenlegi "ellenzék" egy része pedig ki is esne a Parlamentből. Ezért még a ráció talaján állva sem gondolhatunk arra, hogy itt valamiféle titkos összeesküvés lenne. Ha itt valakinek erős érdekei vannak, akkor a nemzetközi pénzvilágé feltehetően az, hogy a Fidesz adjon egy olyan kormányfőt, aki nem az unorthodoxia útvesztőiben bolyong, hanem legalább a számok világával és alapvető közgazdasági szabályokkal tisztában van. Senki nem kívánja vissza Gyurcsányékat (ők maguk kivételével). Viszont "mi vidékiek" (és különösen én, vidéki) szeretnénk egy gondolkodó, a gazdasági kérdésekkel érdemben is foglalkozó, nemzeti érdekeket képviselő kormányt. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy amit ma a kormány művel, az már középtávon is hatalmas károkat okoz az országnak. Különösen azért, mert egy olyan környezetben, amikor alapvető fontosságú volna a szövetségi politika, a szövetségeseinket haragítjuk magunkra valamiféle nem létező szabadságharc nevében (ténylegesen pedig nyers, egyéni hatalmi érdekekből).

tevevanegypupu 2012.01.09. 15:58:55

@Counter:

Tudja mit: ha valakinek nem tetszik a rendszer, az nyugodtan tuntethet Miskolcon, Gorombolytapolcan, Tapon, Szombathelyen meg Gyorben is. Nem kell azert a francos Budapestre utaznia, eleg ha elmegy a kozseghaza, varoshaza, megyehaza ele es ott ordibal. Ennyi. Vagy persze maguk szerint videken nem olyan fejlett az emberek igazsagerzete ugye mint Budapesten...Haha. A videk segitsegevel semmisitettek, alaztak meg a szoci-szdsz kormanyt ugy, hogy egyhamar nem lesz beloluk ujra kormany...Egyebirant a hasonlat Guantanamo es az Orban kormany kozott mocskos, koszos komcsi modszer, igaza van.

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:11:02

@Sola Scriptura:

Miert alapveto erdekunk nekunk a NATO-hoz, az IMF-hez tartoznunk? Hogy mehessunk Afganisztanba es hogy kamatos kamatos kamatra kapjunk enzt toluk olyn feltetelekkel amit az ellensegenek sem kivan az ember, nemhogy a "klubtarsanak"? Minden egyes hatarozatuk eddig megfelelt az europai normaknak, a jegybank fuggetlenseget pedig addig biztositjak amig Simor az elnok, aztan lesz osszevonas. Egyebkent a Magyar Nemzeti Bak elnoket miert is nem lehet egy magyar kormanynak levaltani? Es ki volt es van a mi szovetsegeseunk Europaban? Ki all ki mellettunk akar egyetlen egy kerdesben is, ha eppen nem szoliberalis kormany van hatalmon? Es miert erdekunk nekunk az ortodox gazdasagpolitika? Egyebirant valoban letettuk a voksunakt 1011 eve a nyugati kereszteny kultura mellett, de nagyon ugy tunik visszatekintve az evszazadok tureben, hogy ez meglehetosen egyoldalu "szerzodes" volt. Soha, semmilyen korulmenyek kozott segitseget nem kaptunk senkitol es amikor csak lehetett inkabb elvettek tolunk mint adtak volna valamit. Nem akarok itt jonni tatarokkal, torokokkel, osztrakokkal meg Trianonnal, a szovjetekkel,1956-tal, minek is, hiszen mar ugyis mindegy. Egyedul mi nem is akartunk kulonben maradni Europaban, mi veluk egyutt szerettunk volna fejlodni, a baj csak az volt, hogy ez - rajtunk kivul - senkit nem erdekelt. Most sem egyebkent. Valtozatlanul azt bizonyitjak a tenyek.

bz249 2012.01.09. 16:16:28

@tevevanegypupu: "Miert alapveto erdekunk nekunk a NATO-hoz..."

Nem alapveto erdek, hogy a NATO-hoz tartozzunk... egyszeruen csak haromszor ennyit kellene koltenunk a honvedelmi kiadasainkra es meg ugy is meglehetosen korlatozott kepessegu lenne a hadseregunk.

"az IMF-hez tartoznunk"

Szinten nem alapveto erdek, a szlovakok pl. befizetnek az IMF-be, ez nekik rossz. Mi viszont epp hitelt keszulunk toluk felvenni, vagyis adott helyzetben "haszonelvezoi" vagyunk az IMF tagsagnak (mar amennyiben lehet ilyet ertelmezni ezzel kapcsolatban).

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:19:13

@Counter:

Nekem aztan nem bajom, felolem a milla tuntethet amennyit akar es az ehsegsztrajkolok akar ket evig is ehezhetnek mig elerik nemes celjukat es vegre sajtoszabadsag lesz es elkuldenek mindenkit aki Lomniczit ki es betakarja. Sot, kifejezetten erdekes latvany ok, olyan deja vu erzese tamadt az embernek: mintha a tanacskoztarsasag kepeit latta volna az ember megelevenedni..persze joval kisebb letszamban, es Karolyi meg Kun Bela helyett is meg kell elegedniuk Gyurcsany Ferenccel (aki Batthyany utodjanak erzi magat) es Daniel Peterrel.

Az alaptorvenyt a kormany meghivottjai unnepeltek, bar kis malor tortent, ugyanis a szabadsagharcosok ket oregembert - Szentmihalyi Szabo Petert es a feleseget - kisse hatbavagdostak es megrugdaltak, na persze a fekek es ellensulyok erdekeben.

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:22:18

@bz249:

Gondolom az is korlatozott osszegbe kerul nekunk, hogy Afganistanban tanitjuk az afgan katonakat erre-arra. Az IMF barati kolcsonei pedig..milyen feltetelekkel adna a "mi bankunk"vajon az ellenseguknek egy kis penzt?(:

bz249 2012.01.09. 16:33:01

@tevevanegypupu: hat afgan katonakat kikepezni erre-arra (ertelme persze nincs sok a youtube-on van par ilyen video, hogy milyen hatekonyan zajlik ez a kikepzes) meg mindig olcsobb, mint komolyan veheto es normalisan felszerelt legi- es szarazfoldi erot fenntartani.

Az IMF meg egy erdekes kerdes, jelenleg piaci alapon nem igazan tud hitelt felvenni a magyar allam. Mivel magas a jegybanki tartalek egy darabig eppen nem szorulunk ujabb hitelekre. De azert azt erdemes figyelembe venni, hogy Magyarorszag nem oneallato pl. uzemanyagokbol, vagyis szuksegunk van kemenyvalutara. Szoval a sok szar megoldas kozul meg az IMF a leheto legkevesbe szar.

Google 2012.01.09. 16:45:11

@bz249:

Már megkérdezem magát is, mire nekünk a tartalék?
Azt hinném, tartalékhoz akkor nyúlunk, mikor bajban vagyunk. És most abban vagyunk a ballibik szerint, oszt mégsem segít rajtunk a tartalék?
Hát hogyan van ez?
@tevevanegypupu:
Szentmihályit és feleségét a "köztársaság barátai" molesztálták; vették volna megtiszteltetésnek, hogy ilyen "finom alakok" foglalkoznak velük...
Nem tudom, látta-e a Célpontot, ott egy ilyen köztársaság barátja éppen átkokat szór és patkányoz, mire egy másik demokrata úriember azt mondja neki, ne sértegesse a patkányokat, azzal, hogy Orbánhoz hasonlítja őket.
Ha nem tudtuk volna, hogy mi fán terem a kultúra és az erény, mely a benti bűnnel áll szemben.

Google 2012.01.09. 16:48:36

@bz249:

És akkor ki, vagy mi kényszerítene minket arra, hogy "háromszor annyit költsünk a katonai kiadásainkra"?
Költenénk annyit, amennyit tudunk, oszt jó napot!

bz249 2012.01.09. 16:51:30

@Google: en szemely szerint a jelen esetben (mivel tul magas a hozamelvaras) nem vennek fel ujabb hiteleket, hanem a tartalekot csokkentenem a kifuto hitelek megvaltasanak celjabol. Azonban sem penzugyminiszter sem jegybankelnok nem vagyok.

A tartaleknak amugy az a fo celja, hogy a jegybank kepes legyen beavatkozni a forint vedelmeben. Masreszrol meg egyfajta fedezetet jelent, hogy lam itt ez a nagy halom penz a trezorban kepesek vagyunk fizetni, ha kell.

bz249 2012.01.09. 16:58:00

@Google: senki nem kotelezne minket, hogy koltsunk barmire... csak a vedelmi kepessegunk lenne a nullanal is kevesebb. Ami egy lehetseges strategia, viszont igy szovetsegi rendszerben az onalloan nulla vedelmi kepessegunk ellenere is legalabbis reszlegesen szavatolt a biztonsagunk.

tevevanegypupu 2012.01.09. 17:01:05

@Google:

Mindig meglep az a sotet gyulolet ahogy a liberalisok nyilatkoznak a jobboldalrol, az az atkozodas es guny amivel azokat az embereket kezelik, akik nem feltetlenul ertenek veluk egyet. Valoszinuleg ez a makacs, engesztelhetetlen gyulolet az, ami az erot adja nekik ahhoz, hogy minden tehetsegtelenseguk, sokszor bizonyitott korrupciojuk ellenere is ujra es ujra probalkoznak, es a gyulolet az, ami megfutamithatja ellenfeleiket. Nem azert mert megijednek ettol a gyulolettol, hanem mert meltatlannak tartjak, hogy ilyen modon valaszoljanak. Bayer Zsolt neha megprobalt ebben a stilusban reagalni, az erdmenye az lett, hogy szamtalan pert akasztottak a nyakaba a "becsuletukben" sertett liberalisok, es meg a jobboldaliak kozul is gyakran eliteltek. Pontosan a stilus miatt, nem pedig azert, mert nem volt igaza..

Google 2012.01.09. 17:22:30

@bz249:

Talán a pénzügyminiszter így tenne, a jegybank elnöke viszont NEM tesz így.
Nem értem ezt a konokságot, talán ő maga is elmagyarázhatná, mit és miért tesz.
A szegény forintnak az is segítene, ha legalább a látszata létezne annak, normális kapcsolat van a kormány-jegybank között.
De a jegybank mintha a szembenállás látszatát akarná kelteni - nekem úgy tűnik.
Emeli a kamatot, emelik a bankok is, hát nem tesz így keresztbe?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 17:29:33

@Google: Ha a jegybank emeli a kamatot, azzal erősíti a forintot...

Google 2012.01.09. 17:31:05

@tevevanegypupu:

Bayer is, Deutsch is tud úgy beszélni, mint ők. Utóbbinak Gyurcsánnyal volt egy szenzációs purparléja, ha még emlékszik.
De ami az érdekes, ez ellen ők, ballibik berzenkednek, kikérik maguknak, csodálkozást színlelve, nézd már, hogy beszél az a paraszt.
Még észrevenni sem akarják, mennyire gyűlölettel teli, fröcsögő, hovatovább agresszív a nyelvezetük. Az egész viselkedésük. Majd meglátjuk, mire mennek vele.

Google 2012.01.09. 17:35:34

@Holger Hartland:

De más módszerrel is erősíthetné, nem? Adhatna el például.
Ha magas a kamat, hiába erős a forint, csak rosszabb lesz. Rögtön emelik a bankok is a sajátjukat. És a Nemzeti Bank is többet fizet majd az ott "alvó" pénzekért.
És legyünk komolyak, ettől mennyire fog erősödni a forint?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 17:43:05

@Google: A forint árfolyama nem attól erősödik, hogy eladják... a forinteladás _gyengíti_ a forintárfolyamot, mint pl. a végtörlesztéssel járó forinteladás, ami a nem végtörlesztők számára jelent extra árfolyamveszteséget. De ők nyilván örülnek, hogy segíthetnek a náluknál jobb devizaadós társaikon :-)

A magasabb forintkamat pedig vonzóbb befektetéssé teszi a forintot, tehát ezáltal forintkeresletet generál anélkül, hogy a jegybank számára közvetlen költséggel járna.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 17:43:38

@Google: A jegybank erősítheti a forintot úgy is, hogy vesz, és úgy is, hogy kamatot emel. Hogy mikor melyik a jobb, azt már ne tőlem kérdezze. :)

Google 2012.01.09. 18:10:59

@Holger Hartland:

A transzparenciát hiányolom.
Mert a miniszterelnök, miniszter hibáit állandóan felhánytorgatják, lapjaik felfedésére utasítják, hát vajon a jegybankelnök mindig helyesen jár el?
Őt ki veszi elő, nagy függetlenségében kinek felel és mikor?
Nem támadom én őt, csupán kérdéseim lennének. Pontosan azért, hogy megértsem, hogyan járul hozzá a pénzügyi stabilitáshoz az MNB. És ez a függetlenség, nem-e gátja az előrelépésnek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 18:22:03

@Google: A kérdéseire olyan tud válaszolni, aki ért a közgazdaságtanhoz. De a válasz megértéséhez is kell némi közgazdaságtani tájékozottság. Csak az utóbbi gyarapításában tudtam segíteni, maga a válaszadás meghaladja a képességeimet. :)

Google 2012.01.09. 18:31:42

@Holger Hartland:

Köszönöm a segítségét.
Hátha majd valaki még tovább tájékoztat; most már minket.
Azért ezeknek a dolgoknak nem kellene ennyire misztifikáltaknak lenniük, azt gondolm.
Annál is inkább, mert még az IMF tárgyalási terve, feltételei is kiszivárognak, nem is beszélve a levelekről, válaszokról.

Google 2012.01.09. 18:39:57

@Google:

Itt az eladásnál devizát értettem, hogy forintot vehessenek.

pcmci 2012.01.09. 18:41:34

@tevevanegypupu: ó mester taníts kérlek! Adj támaszt egy sötét komcsi suttyónak!
a gyenge forint, az áfaemelés, vagy éppen a drága üzemanyag pénzügyi vonatkozásait (nem csak közvetlen hatásokra gondolok) hogyan fogom tudni kizárni az életemből, még ha van is munkám, és szerencsésként úgy tűnik, hogy talán még csökkenni sem fog a bérem?!
biztos bennem van a hiba, hogy nem látom a gazdasági szabadságharc eredményeit. igaz is, örömteli, hogy bár nem nehezedik közvetlenül a vállamra, ismét egy kicsivel több államadósság terhét kell büszkén cipelnem a gyenge forint miatt. persze nemzetgazdasági szempontból ennek semmi jelentősége... az államháztartási hiány bőszen csökken, és adót se emeltek még idén, ugye?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 18:46:10

@Google: "Azért ezeknek a dolgoknak nem kellene ennyire misztifikáltaknak lenniük" - Ezért a mindenkori oktatási kormányzat tehetne valamit, vagyis most épp Hoffmannék: közgázoktatást minden középiskolába! Felnőtteknek lehetnének ismeretterjesztő kis filmek, pl. Mode, izé, Magyar Képmesék. :)

Egyébként ezek a dolgok most sem misztifikáltak, csak rá kell áldozni jó néhány órát mondjuk egy alap közgáztankönyv elolvasására, meg még itt-ott utánaolvasni a monetáris politikának, és akkor legalább egy tájékozott laikus szintjén halvány fogalmunk lehet. Ha nem is annyi, hogy magunk válaszoljunk, de legalább annyi, hogy ha valaki elmagyarázza, akkor megértsük. Például hogy mi a baj a végtörlesztéssel. Na de nem adom itt a Juan Gonzalez Fernandez hadnagyot. :)

ATV hamisit · http://on.fb.me/x4OfuG 2012.01.10. 01:05:56

http://www.facebook.com/pages/Tiltakozzunk-az-ATV-s-hírhamisítás-ellen/357995340883572

link szebb formában

Google 2012.01.10. 12:11:10

@Holger Hartland:

Mondom én, ha Simorra kérdezek rá, az jön ki, hogy amit Orbánék csinálnak az rossz.
És ettől még akár lehet rossz is, de nehezen hiszem el, hogy más is nem hibázik - jelen esetben is.
Általában nemcsak a vagy-vagy létezik, hanem legtöbbször az "és" is ott van.
És igaza van a közgazdaságtankönyvvel kapcsolatban is; egyik iskolát sem ismerem, de azért azt hiszem, megtudnám érteni, ha egyik-másik magyarázatot meghallgathatnám. Mondom, egyiket és másikat is.
Lehet, hogy túl nagyra értékelem az értelmi képességem, mert finoman bár, de erre próbált rávilágítani. Ez is benne lehet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 14:30:38

@Google: Orbánhoz könnyű hozzászólni, ő politikus, a politikához pedig "mindenki ért". Simorhoz nehéz hozzászólni, mert az közgáz, ahhoz már tényleg érteni kell vagy alaposan utánaolvasni. Fordított esetben is ez a helyzet, vagyis ha ballib a miniszterelnök és jobber az MNB-elnök. Ez van...
"ha egyik-másik magyarázatot meghallgathatnám. Mondom, egyiket és másikat is." - Mire gondol?

Google 2012.01.10. 14:46:05

@Holger Hartland:

Nem, semmi különösre nem gondoltam.
A megjegyzésem arra vonatkozott, hogy mintha több közgazdasági iskola is létezne, és ezek közül az utóbbi sok évben a neoliberális dívott.
Előtte pedig egy kissé szabályozottabb elvek szerint irányították a gazdaságot - úgy értettem.
Már a kettő mixturája is jobb lenne, legalábbis úgy képzelem el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 14:52:59

@Google: A *neolib* közgazdasági iskola utoljára Pinochet Chiléjéből csinált országot. (Képzelje el, a hazai jobboldalon megértéssel kezelt Pinochet akkora hazafi volt, hogy miután átvette a hatalmat, _behívott egy rakat külföldi, elnyomó közgazdászt_, hogy csináljanak végre valamit abból a csődtömegből, amit elődje gondosan összelapátolt. Nem ám dél-amerikai tengerimalac-sütő nyársfordítókorongot vizionált, és nem ám lerabolta a saját országát. Valami analógia rémlik manyup-ügyben is.)
Magyarországon neolib gazdaságpolitika talán ha másfél évig folyt az elmúlt 22 évben.

Arról a maguk jobboldali sajtója tehet, hogy a hangalak alkalmassága miatt belesulykolta a közbeszédbe, hogy az a leírhatatlan izé, amit a zelmúltnyolcévkormányai folytattak, az neolib.

Az pedig sajnálatos, hogy a "szabályozottabb elveket" sírja vissza, már ha '89-re gondol.

Google 2012.01.10. 15:26:28

@Counter:

Maga Holger, Counter, Doomhammer, KGB, és még nem tudom, ki, figyeljen egy kicsit ide!

Éppen írni akartam, hogy egyszerűbben mondva, ortodox(a) és unortodox(a) fantázianeveken is futnak ezek az izék.
Nem az a lényeg, hogy ki alkalmazta őket és hogyan, hanem az, melyik, - vagy a kettő együtt is akár - segítene.
Laikusként írom a fentieket, csak nemtudomka voltomat azért nem teszem minden alkalommal hozzá, mert már úgyis többször a fejemhez vágta, jó? Elég baj már az is, hogy ide jutott a világ, hogy boldog-boldogtalan gazdasági kérdéseket akar eldönteni. Erre, tudom, azt mondaná, hogy a boldogtalanok ne tegyék ezt, hagyják a boldogokra a dolgot! De, hogy a helyzet így alakult, az egyrészt jó (szabad a vélemény), másrészt rossz, mert jelzi, valami nincs rendben a Piacon, Gazdaságban stb.
Azt pedig beszélje meg Magával és Önnel, akár Önökkel is, miért jó az, ha beszélgetőtársában csak azt keresi, hogyan alázhatná meg, hogyan gúnyolhatná ki.
Igen, gondolok, és nem csak én, '89-re, és az előtte levő időkre is, csak éppen nem a kommunizmusra.
Biztos, nem tőlem hallja először, hogy igen, a piacgazdaság szabályozottabb volt. Nem volt így szabadjára engedve. Nem engedte meg például, csak hogy a gyengéjénél maradjunk, hogy emberek így eladósodjanak. Csírájában fojtotta el a problémát, és így a végtörlesztés kérdése sem merülhetett fel. Sem pro, sem kontra.
Az, hogy kiszámolok egy szép summa nyereséget valakiken, és aztán kevesebbet söprök be a végén, már előfordult, de pilótajátéknak hívták. És hivatalból üldözték. Mégis felbátorította az utána következőket.
Szóval, lenne mit szabályozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 15:35:16

@Google:
"Nem engedte meg például, csak hogy a gyengéjénél maradjunk, hogy emberek így eladósodjanak. "

Dehogynem. Bizonyara hallott a nagy skandinav hitelvalsagrol 1991 kornyeken - akkor talaltak fel a danok a magancsodot.

en.wikipedia.org/wiki/Finnish_banking_crisis_of_1990s

Attol tartok, maga egy alomvilagban el azzal kapcsolatban, hogy mi a piacgazdasag. Es igen, Kadar alatt jobb volt. De az a rendszer is hitelvalsagba sodrodott es tonkrement.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 16:03:56

@Google:
"Nem az a lényeg, hogy ki alkalmazta őket és hogyan, hanem az, melyik, - vagy a kettő együtt is akár - segítene."
Épp erről van szó: az unortodox gazdpol a jelek szerint nem segít, sőt, árt. Akkor is, ha épp nekünk rokonszenvesebb (esetemben inkább kevésbé utálatos) kormány alkalmazza. Hozzáértő én sem vagyok, de a tájékozódás lehetősége mindenki előtt nyitva áll, maga előtt is.

"Azt pedig beszélje meg Magával és Önnel, akár Önökkel is, miért jó az, ha beszélgetőtársában csak azt keresi, hogyan alázhatná meg, hogyan gúnyolhatná ki."
Tudja, én szoktam egy kicsit gúnyolódni. Mert az jó. :) Ha viszont átléptem a megalázás határát, akkor ne haragudjon, az már nem volt szándékomban. Azt csak különleges esetekben szoktam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 16:33:58

@Google: Egy nagyon kicsit téved. Ortodoxia alatt számos közgazdasági iskola fut. Ezek adott esetben egymással szögesen ellentétes nézeteket képviselnek.

Ezzel szemben az unortodoxia egyszerre ellentéte valamennyi ortodox iskolának. Mint ahogy macskafajtából rengeteg van: vannak nagyok, kicsik, vadak, szelídek, hangosak, csöndesek, cirmosak, pettyesek, egyszínűek, rövid- és hosszúszőrűek. Azonban a kutyák mindőjükkel egyszerre állnak /antagonisztikus ellentétben/, hogy egy kis dohos markcizmust csempésszek a dologba.

Ami nincs rendben piac és gazdaság terén, az az, hogy az államok és rajtuk keresztül egyes társadalmi csoportok állandóan nem csak kereteket adni akarnak, hanem közvetlenül és egyedileg bele akarnak avatkozni a folyamatokba más szempontok alapján. Ez kisebb-nagyobb torzulást okoz. Vannak olyan torzulások, amelyek elég régóta ott vannak és indokolhatóak is, pl. a munkavédelmi, alapvető szociális rendelkezések.
De amikor ötletszerűen, átgondolatlanul hatalmas méretű akadályokat hajigálunk bele, akkor az egész matéria elkezd hevesen csapkodni, hullámzani, és gyakran nagyon nem az történik, mint amit a laikus szempontok alapján cselekvő állam és társadalom akar.

A piaci szabályozás egyébként a szabályozás természete alapján az állandó fokozatos terjeszkedés folyamatában van. Az összesített szabályozás mindig csak több és több lesz mértékében, jelentőségében, és efféle nagyszabású események kapcsán illene visszanyesni belőle.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 16:34:57

@Google: Tisztelettel, amikor Holger megalázni igyekszik valakit, azt könnyen fel lehet ismerni. Slag van a kezében olyankor.
Gúnyolódni vasalt bakancsban szokott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 16:56:07

@Counter: Csak magával. De ha békén hagy, nem fárasztom magam. Nézze, én se járok trollkodni a Vincentre, magának sem kell ide. Vagy ha mégis teszi, nem kell tudomást vennie rólam.

Google 2012.01.10. 17:17:34

@Holger Hartland:

Elég hamar meghozta döntését - árt.
Nem fogok közgazdaságtan könyveket bújni - ezután sem - tehát nekem marad a bizalom.
És Ön szerint a tudatlanságom sem vész el.
Mit tegyek, ezekben akkor is jobban bízom. E' van.
Hozzáteszem, komoly közgazdászok, még komolyabb iskolák lehetnek a világban, elég csak ránézni!

Google 2012.01.10. 17:20:39

@Doomhammer:

Sajnálom, ' 89 előttről volt szó.

Google 2012.01.10. 17:25:14

@Holger Hartland:

Csak akkor lépi át azt a határt, amikor maga Counter. Ha pedig ilyen nincs, akkor, ha jól esik, gúnyolódjon csak tovább!
Szeretek én is nevetni - ha magamon, hát magamon.

Google 2012.01.10. 17:29:15

@Counter:

Kutyák pártján vagyok.
Minél nagyobb, szögletesebb fejű, feketés, barnás, annál inkább!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:32:18

@Google: Ön nem értette meg a metaforát :-D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 17:39:26

@Google: Ha azt mondja, hogy "nem értek hozzá, de az egyikben jobban bízom, ezért azt választom", abba nem lehet belekötni. Csak vitához kevés. De a saját döntéséhez elég.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 17:40:10

@Google: Eltévesztette, én Alfőmérnök vagyok. A legfrissebb elemzések szerint. :)))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:41:28

@Holger Hartland: Bocsánat, de a múltkor még én voltam Alfőmérnök. És talán II. Doomhammer neje is.

Google 2012.01.10. 17:41:46

@Counter:

Csodálkoztam volna, ha most arról ír, megértettem valamit.
De akkor megkérdezem, milyen örömet okoz Önnek velem társalogni?
Akár reggelig is válaszolgathatok, de unalmas lesz. Minden mondatomat megcáfolni, hát, még babrás is. Áll elébe?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:44:57

@Google: Úgy véltem, tetteti az értetlenségét, ezért írtam egy nevető smiley-t.
Most is úgy vélem, túl nyilvánvalóan kettős a válasza :-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 17:45:16

@Google:
Ha mar arrol panaszkodik, hogy nem megfelelo stilusban beszelnek magaval, akkor olvassa el a linket, amit ideztem.

"In the early 1980s the financial market was mostly deregulated, leading to a massive credit expansion largely based on foreign debt. Soaring stock and real estate prices attracted frentic speculative activity by banks, private companies and individual investors. For this, the period of late 1980s is colloquially known in Finland as kasinotalous ('casino economy')."

Mindez a finneknel a '80-as evekben tortent, csak '91-ben roppant ossze.

Nyilvan lehetne talalni rosszul menedzselt gazdasagokra peldat mas korszakbol is, a gorogok peldaul 1950-73 kozott szarnyaltak es a '80-as evek elejen szenvedtek.
en.wikipedia.org/wiki/Economic_history_of_Greece_and_the_Greek_world#Post-World_War_II
Lass csudat, nekik is adossagproblemaik voltak, amelyek a '80-as evekben keletkeztek.

Google 2012.01.10. 17:52:04

@Holger Hartland:

De vitatkoztam-e én Önnel?
Csak itt évődünk - semmi egyéb.
És közben jól szórakozunk. Igaz, ez csak a magam nevében mondhatom.
Egyik párt sem kért fel, hogy álláspontja mellett kiálljak, vitára sem hívtak ki - úgyhogy egyelőre nem veszem szívre a dolgokat.

Közölje az illetővel, illetőkkel, hogy soha nem tévesztettem össze Önt/Önöket Alfőmérnökkel.
Az ő képi világa más. Ő inkább él álomvilágban - például Sophia Copollára is ő hívta fel a figyelmünket.
Nem jön itt unalmas közgazdaságtani bizbesszekkel, már elnézést!

Google 2012.01.10. 17:57:25

@Counter:

Igyekszem én, ahogy tudok. A szerény kis értelmemmel. Még női is, gondolhatja...
Azt azért elmondom, nem ismerem, de nem is szeretem ezeket az izgalmi jeleket. Úgyhogy akár használja, akár nem - egal.

Google 2012.01.10. 18:04:24

@Doomhammer:

Na, most még ezt is el kell mondanom, ha már így kitárulkoztam:
Angolom nem tökéletes, és ezt most nagyon szépen fejeztem ki; valahogyan visszautasítom, hogy azon a nyelven olvassak, pedig még Gandhi is, pedig neki több oka lett volna, hogy.
A franciát választom, bár az is tökéletesítésre szorulna.
Nobody's perfect.
Ezeket a példákat hamarabb is felhozhatta volna. Olyan 2006 táján, legalább.
Kicsit összefoglalná?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 18:18:09

@Google: Számos nálamnál sokkal okosabb és tehetségesebb, műveltebb, pallérozottabb nőt ismerek. Ilyen irányú előítéleteim szinte biztosan nincsenek.

Google 2012.01.10. 18:25:12

@Counter:

Hogyhogy nem velük beszélget?
A vincenten nagyon adta a bankot, amikor éppen beleolvastam. Bár már megint hülyeségeket beszélek, lehet most is ott van. Vagy ott is, hogy érthetőbb legyek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 20:57:50

@Google:
"Ezeket a példákat hamarabb is felhozhatta volna. Olyan 2006 táján, legalább."

Felhoztam. A megfelelő helyen.

"Kicsit összefoglalná? "

A történet szinte unalmas. Valamilyen oknál fogva túlfűtődik a hitelezési kedv, például mert mesterségesen alacsonyan tartják a kamatokat, túlzottan enyhe a banki szabályozás, egy erősebb gazdaságú ország valutájához kötik az ország pénzét vagy hosszú gazdasági fellendülés zajlik egy korábban valamilyen oknál fogva adottságai alatt teljesítő országban (mert háború dúlta vagy valamilyen diktatúra akadályozta a fejlődést). Aztán a helyzet megváltozik, például energiaválság jön. Ekkor hirtelen kiderül, hogy az ország túlzottan eladósodott, mert a kölcsönadók úgy számoltak, mintha a fejlődés örökre tarthatna. Bankválság jön, mikor a bankok kezdik észrevenni, hogy adósaik jóval nagyobb része nem képes fizetni a hitelét, mint amivel eleve számoltak (4-5% bebukott hitel normális, ez a bank szokásos rizikója). A hitelek alatt nyögő vállalatok és magánszemélyek nem képesek fogyasztani, visszaesik a gazdasági növekedés.

Szokásos megoldása az, összeszorítják a fogukat és várják a fellendülést. Ezt csinálták a görögök és meg is jött a fellendülés - több, mint 5 év múlva. Ha a bankválság súlyos, állami közbeavatkozás szükséges. Ezt csinálták a finnek, amikor bevezették a magáncsőd intézményét (csak néhány ezren éltek vele), majd a '90-es évek közepén beinduló növekedés kihúzta őket a bajból.

Csupán csapkodni nem érdemes, ahogy a mocsárban sem.

Google 2012.01.11. 13:37:32

@Doomhammer:

Köszönöm.
Ezek szerint elmondhatjuk, a görögök már veteránok, van érzékük a válsághoz.
Állítólag a németek is reformokra kényszerültek 2006-ban, s ahogyan mondta, azt jóval megelőzően a finnek is.
Mondjuk, szerencséjük a szerencsétlenségben az volt, hogy nem átfogó válság idején jött rájuk a szükség. Ahogyan most többekre.
A mesterséges felfuttatás sem jó, emlékszik az írek hogy szárnyaltak és most mintha ők is padló közelbe kerültek volna.

Mitzimackó 2012.01.13. 15:08:43

@tevevanegypupu: a tv-székházat szétverők és a kossuth-téri hugyozók egyaránt a fidesz zsoldosai voltak.

tevevanegypupu 2012.01.13. 15:12:13

@Mitzimackó:

Na ne mondja. Korozzon tovabb csak a fa korul es figyelje a labnyomokat. Lehet, hogy megis egy MENYET lesz az..(:

2014.01.18. 01:51:40

Colleen Bradley Bell végül nyert és bejelentkezett:

index.hu/kulfold/2014/01/17/nem_konnyu_a_parbeszed_magyarorszaggal/

(Szegényke, nem lesz könnyű neki a diktatúrában)
süti beállítások módosítása