Lenne mire szerénynek lenni
2012. január 08. írta: TuRuL_2k2

Lenne mire szerénynek lenni

  William Odom amerikai tábornok és kémfőnök: »A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni.«” – ennyi volt a Fidesz reakciója az amerikai nagykövet Népszabadságban megjelent interjújában megfogalmazott aggodalmakra.

  A Fidesz közleménye elképesztően önhitt, lekezelő és sértő. Még akkor is az lenne, ha az ország éppen kirobbanó erőben lenne, jó úton az európai középhatalommá válás felé, és Amerikának lenne szüksége Magyarország jóindulatára. Még akkor is az lenne, ha Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony eleve ellenségesen viszonyult volna a magyar kormányzathoz és kormánypárthoz. Tudjuk, hogy nem így volt: a nagykövet kifejezetten türelmesen és finoman lépett fel az amerikai demokraták által elvárt odacsapáshoz képest.

  De a Fidesz régóta mestere annak, hogy barátot/szövetségest ellenséggé, vagy legalábbis nembaráttá/nemszövetségessé tegyen, aminek a személyes sértegetés és a gőg különösen hatásos eszköze. Érdemes megnéznünk, hol és hogyan fogalmazta meg hazája kéréseit, elvárásait az amerikai nagykövet, igazán szép ív rajzolódik ki belőle.

  Először, 2011 augusztusában a Magyar Nemzetbe írt véleménycikkében tért ki az amerikai aggodalmakra. Aztán decemberben a Heti Válaszban jelent meg írása, melyben arra biztatta a kormányt, jól fontolja meg a közeljövőben hatályba lépő intézkedéseit. Most pénteken már a Népszabadságban adott hangot csalódottságának – erre válaszul született a poszt elején idézett, briliáns Fidesz-közlemény –, szombaton este pedig szintén Amerika csalódottságáról beszélt az ATV-n.

  De a Fidesz ebből sem akar érteni. Így aztán nagykövet asszony maholnap Bolgár Györgyöt hívja fel a Klubrádióban, hogy együtt adjanak hangot aggályaiknak. S ha ebből sem értenek, talán a végső fegyvert is beveti: beül Bolgár György és Mészáros Tamás közé az Újságíróklubba, és Avar Jánossal egymás szavába vágva szörnyülködnek a magyarországi állapotok felett, hosszan sorolva az amerikai párhuzamokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1003527947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megbüntesse-e az EU Magyarországot? 2012.01.12. 16:21:56

Az Alaptörvény életbe lépése óta megsokszorozódtak az Orbán-kormányt (vagy rendszert) szidalmazó politikai nyilatkozatok. Az újságolvasó állampolgár csak kapkodja a fejét, hogy épp melyik világhatalom kritizálja a szegény magyar kormányt. Többször felm...

Trackback: Cezúra 2012.01.09. 00:54:32

p { margin-bottom: 0.21cm; }Gyurbán Flektorok és Orcsány Virencek siralmas és szánalmas regnálásainak újratermelődését kell elkerülnünk. A tiszta lap is évek fáradtságos munkáját követeli majd. Ahhoz pedig, hogy ne termelje újra önmagát a rendszer, enn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:28:23

@mavo:
A tv szekhaz szetveresehez semmi koze a fidesznek. A Kossuth teren dekkoloknak pedig elismeresem - maganvelemeny - mert ok voltak azok, akik vegig kitartottak amellett az elhatarozasuk mellett, hogy addig maradnak, amig Gyurcsany el nem megy. Maradtak is. Hogy a higieniai feltetelek ehhez nem voltak adottak arrol nem ok tehettek. Egyebirant ha az nem problema, hogy hullarreszeg hajlektalanok osszehanynak, szemetelnek es piszkitanak koztereket, akkor nyilvan ez sem zavarhatta a demokracia feltetlen hiveit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.09. 08:40:07

@tevevanegypupu: Jó lenne előszedni az archívumból azokat a fotókat, amelyek itt is megjelentek, s rajtuk a "Gyurcsány takarodj!" feliratú pólós legények éppen veszik fel a rendőrségi rohamfelszerelést. Az egész tévéostrom egy az akkori kormányzó etnikum által megrendezett mutatvány volt. Az "ostrom" alatt rendőrök ezrei álltak sorban az országház jobb oldalán vaskerítés mögött. Mire vártak?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 08:42:18

@tevevanegypupu: És mi köze ennek ahhoz, hogy maga azt támogatja, amiről maga mondja, hogy egyáltalán nem hasznos az országnak, a nemzetnek vagy a hazának? Hogy tehet ilyet, hogy jobb meggyőződése ellenére is olyasvalami mellett áll ki, aminek semmi de semmi haszna?

tevevanegypupu 2012.01.09. 08:56:52

@Mr Falafel:

Mindenkeppen gyanus volt az a "tehetetlenseg" amit a rendorok tanusitottak a tv-nel. Ez annal is meglepobb, mert egy-ket het mulva olyan eroszakkal leptek fel, ami viszont egyaltalan nem volt indokolt.

Pelso.. 2012.01.09. 08:59:44

@Mr Falafel: Megfeledkeztem az iróniaméter s idézőjelek kirakásáról.

tevevanegypupu 2012.01.09. 09:04:49

@Counter:

Nem szerintem nem hasznos, hanem az IMF, a "demokratikus ellenzek" es kovetoik szerint nem hasznos, es valoszinuleg nem is hasznos, ha ezeknek a szervezeteknek erdekeit nezzuk. Nekik egyertelmu celjuk, hogy Magyarorszag tokeletes fuggosegbe keruljon reszben a bankoktol, reszben az Europai Uniotol es Amerikatol. Egy orszag vagy nemzet erdekeit nem ez szolgalja. Es ha egy nemzet vegre megprobal kitorni abbol a bezart, alazatos viszonybol amire az elmult kormany 12 evig kenyszeritette, az nyilvan nem megy egyik-naprol a masikra, foleg ugy nem, ha ezalatt a 12 ev alatt a lakossagat tokeletesen eladositottak, az ellene inditott verbalis tamadasokat szo nelkul hagytak. Orbanek nem a legugyesebb modszert valasztottak az teny, tul hirtelen akartak elerni mindent, de mivel a mandatumuk negy evre szol, a sietseg ertheto. Hogy az egesz vilag ellen nem lehet gyozni, az nyilvanvalo. De hogy meg szolni se lehessen, hogy meg eszre se lehessen venni azt, hogy Magyarorszag ellen mi keszul, hogy ebbe a szolgasagba orok idokre be akarjak kenyszeriteni, azert annal jelenleg sokkal demokratikusabb, es az orszag eszmei ertekeit jobban szem elott tarto kormany van hatalmon.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 09:12:36

@tevevanegypupu: "feltetlenul helyeslem a valaszt. [...] Hogy hasznos lesz-e? Valoszinuleg nem, mert ..."

tevevanegypupu 2012.01.09. 09:52:16

@Counter:

Tudja a leirt szoveget meg kellene erteni. Vagy pedig nem kellene ugy tenni mintha nem ertene. (:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 10:31:09

@tevevanegypupu: Abban olyan nincs, hogy maga szerint csak az IMF/táncossátán szerint nem hasznos. Abban az van, hogy maga helyesli, és maga szerint nem lesz hasznos a US kapitalista gonoszsága miatt.

Az egy dolog, hogy maga utólag át akarja írni, de akkor végülis helyesli, illetve hasznosnak találja maga a poszt tárgyát képező reakciót?

Sola Scriptura 2012.01.09. 10:33:19

Egyre inkább úgy látszik, hogy Orbánnak nem az volt a baja a kommunizmussal hogy elnyomó és zsarnoki rendszer volt, hanem csupán annyi, hogy annak a pénisznek épp rossz oldalán állt. Mert hatalomgyakorlási módszereiben sajnos majdnem ugyanazt hozza vissza, csak most épp már nem ő az üldözött.

Mindezt a kereszténység nevében. Krisztus Urunk forogna a sírjában, ha nem támadt volna fel.

Sola Scriptura 2012.01.09. 10:41:18

@tevevanegypupu: azt elegánsan figyelmen kívül hagyod, hogy a XXI. század elején - miközben Kína ilyen tempóban fejlődik, India majdnem hasonló tempóban követi, az USA alig tartja a lépést és Európa pedig gazdasági integráció híján le fog maradni - egy ekkora nemzet kizárólag szövetségi rendszeren belül lehet hatékony, és még úgy sem biztosan. Különben egyszerűen megeszik reggelire. Lehet 1-2 hónapig kuruckodni, de ha ilyen nemzetközi játszmák kereszttüzében különutaskodni próbálunk, az olyan, mintha a kisegér szaladgálna a focipályán: egykettőre eltapossák.

tevevanegypupu 2012.01.09. 10:45:19

@Counter:

Mi maga, csodarabbi? Most akkor lehet dohanyozni a Talmud olvasasa kozben vagy nem?(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 10:51:35

@Sola Scriptura:

Nem hagyom figyelmen kivul. Orban az EU Neppart egyik elnokhelyettese es mar regota. Orban sokaig dolgozott azert, hogy az EU EGYENJOGU es nem ALARENDELT tagjai legyunk. Marpedig ugy tunik azt szeretnek. Egy kis iac ahol rabszolgak dolgoznak, lerakhatjak a szemetet es szalutalva helyeselnek. Eddig igy volt ez mmire mentunk vele? Oruletes adossag, megalazo helyzetek es meglehetosen kilatastalan jovo. Nezze meg az EU orszagait es sorolja fel melyek a nagyon sikeresek..kevesebb van mint ami csod es bukas szelen all. Errol nem Magyarorszag tehet.

Sola Scriptura 2012.01.09. 11:13:56

@tevevanegypupu: Amit írsz, az problémafelvetésként helyes, egyet tudunk érteni. Csakhogy ez esetben azt is látni kellene, hogy Orbán nem ezek ellen a problémák ellen küzd (rabszolgaság, szemétlerakás, stb.), hanem pl. modern kori rabszolgaság tekintetében éppen hogy ráerősít ezekre a közmunkával, a munkanélküli segély időtartamának csökkentésével, vagy ha ezek ellen küzd, akkor a módszerei erre alkalmatlanok. Ugyanakkor lebontja a társadalom olyan építőköveit is (pl. az egyulcsos adóval, a jövedelmi olló kinyitásával a szolidaritást), melyekre ezen problémák orvoslásához elengedhetetlen szüksége lenne a nemzetnek. És a legtöbb kifogásolt rendelkezése nem másról szól, hanem saját hatalmáról. Nem azért veri fejbe az EU-tól az USA-ig mindenki, mert nem hódol a pénzvilág kívánalmainak, hanem mert saját hatalma érdekében lerombolja vagy befolyása alá hajtja az ellenőrzés és az átláthatóság intézményeit, melyek adott esetben bármilyen államhatalmi vezető zsarnokoskodásának elejét vehetnék. Az ellenőrizhető és leváltható hatalom viszont nem(csak) a pénzvilág érdeke, hanem alapvető nemzeti érdek. Szerintem. Itt alapvetően nem a nemzetközi pénzvilág és a szegény kicsiny Magyarország harcáról van szó; ez csak a máz, amit a Fidesz-kommunikáció ráöntött. A mélyén viszont én inkább azt a kérdést látom, hogy ellenőrizhető és leváltható-e a hatalom, vagy nem. A nemzetközi pénzvilág ellen úgy lehetne a legjobban harcolni, ha az állam a költekezését (és ezáltal feneketlen pénzéhségét) lecsökkentené. Pont akkor tudnánk a legfüggetlenebbek lenni, ha nem szorulnánk rá semmiféle hitelre. És mindezt nem az állami újraelosztás növelésével (válságadók, ÁFA-növelés, egyéb adók növelése, stb), hanem éppen a csökkentésével (pl. a nagyberuházások visszafogása, a túlméretezett államszervezet leépítése) lehetne elérni, mert ez az ország már nem adóztatható tovább.

pcmci 2012.01.09. 11:20:28

@tevevanegypupu: érdekes hogy pont akkor jössz elő a rabszolgasággal, amikor az elfogadott új munka törvénykönyv célja deklaráltan a "hatékonyabb munkaerő felhasználás"...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 11:29:27

@tevevanegypupu: Aki azt se tudja eldönteni, hogy Talmudot vagy cigarettafüstöt szívott-e a fejébe, az inkább ne játsszon a tűzzel.

Maga tehát támogatja, illetve hasznosnak találja a cikk tárgyát?

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:17:48

@Sola Scriptura:

Ha jol tudom a parlamenti kepviselok szamat eppen csokkenteni akarjak, ez valamivel talan kevesebb kiadast jelent majd. A kormany levalthatosaganak kerdese felmerult a Gyurcsany kormany idejen is, akkor az Alkotmany lehetetlenne tette, Gyurcsanyek pedig nem voltak hajlandoak uj valasztast kiirni. Orbanekat ketharmad valasztotta meg, egy csomo olyan valtozast kovetelve toluk, amit el is kezdtek. Mivel a hazai ellenzek - ami vegulis totalisan bukott - itthon nemigen tudott mit tenni ellene, kulfoldi osszekotteteseivel probal mindent akadalyozni. De ez nem jelenti azt, hogy mivel nehany kulfoldi szimatizans - akiknek szava nem volt a Gyurcsany kormany ellen - kedveert Orbanek lemondjanak. Es minden liberalis remenykedes mellett is, ha uj valasztasokat irnanak ki, legfeljebb azt ernek el, hogy akkor megerosodik a jobbik, elkepzelheto, hogy eltunne az lmp es nagy valoszinuseggel Gyurcsanyek is. Mindig figyelmen kivul hagyjak ugyanis a videki valasztokat, marpedig ok tobben vannak mint a budapestiek..Es mi videkiek nem szeretnenk, ha kulso hatalmak mondanak meg, levalthato-e a kormany (foleg mert a Gyurcsany kormanyt nem tudtuk levaltani) vagy sem. 2014-ben ujra valasztas lesz. Majd akkor kiderul, mit akar Magyarorszag.

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:18:44

@Counter:

Es maga mint szereny ember igen?(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:20:24

@pcmci:

Hatekonyabban dolgozni nem jelent am rabszolgasagot. Hallott mar a jol vegzett munka oromerol?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 12:20:33

@tevevanegypupu: Maga tehát támogatja, illetve hasznosnak találja a cikk tárgyát?

pcmci 2012.01.09. 12:23:09

@tevevanegypupu: persze bazmeg. a jó munka öröme. csoda hogy az első éjszaka joga nem került bele abba a szarba te nagyon szerencsétlen...
persze tapsolhatsz neki, hogy a multiknak lesz ocó és kellően kiszolgáltatott munkaereje itthon is, de akkor ne lázadozz itt a kizsákmányolás ellen, mert szarul veszi ki magát.

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:23:38

@Counter:

Egy szot sem tobbet az ugyvedem nelkul. Ugy tunik ez kihallgatas es nem cseveges bizonyos temakrol. Egyebirant a velemenyem ott van vilagosan, ha nem erti az nem az en hibam. Ugy tunik a bolognai iskolakepzes gondolkodni es a sorok kozott olvasni nem tanitja meg hiveit.(:

tevevanegypupu 2012.01.09. 12:25:53

@pcmci:

Ezeket a hatarozatokat ippeg ugy hozta meg a fidesz ahogy a nyugatidemokraciakban vannak. Maguk ezt akartak nemde? Majd meglatjak milyen nyugat-europai demokracia lesz itt, ha a fidesz meghallgatja az imf kovetelmenyeit es teljesiti is.(:

pcmci 2012.01.09. 12:26:29

@tevevanegypupu: "Orbanekat ketharmad valasztotta meg, egy csomo olyan valtozast kovetelve toluk, amit el is kezdtek."

te vak vagy, vagy hülyének nézel mindenkit, aki nem hisz a propagandának? egyedül a hatalmi pozíciójuk bebetonozásának kezdtek neki, meg hoztak néhány szimbolikus intézkedést a nagyonmagyaroknak. strukturális átalakításnak gyakorlatilag még a látszata se merült fel eddig, még kormányzati szinten is láthatatlan eredményeket emleget a csillagszemű...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 12:32:05

@tevevanegypupu: Talán diktatúra van, hogy maga a sorok között ír?

Én már nem tudom hogy kérdezni, hogy mi a maga véleménye. Anélkül, hogy a másik véleményét, álláspontját ismernénk, nem lehet csevegni, csak csacsogni.

Maga egyszer azt mondta egy véleményre, hogy a magáé, utána azt, hogy az IMF-é és a táncossátáné. Most nem tudom, melyiknek higgyek.

Google 2012.01.09. 12:52:02

@pcmci:

Orbánt a "nagyonmagyarok" választották meg.
Majd, ha a nem olyan nagyon magyarok nyernek választást, tovább folyhat a modernizáció, csak legyen az a kölcsönpénz, mely tulajdonosának megéri, hogy segélyeket fizessen, hogy tanulatlan embereket, ne közmunkára, hanem magasan képzett munkára fogjon.
Megépülnek majd a várva-várt biopolisok is, melyeket még a 2006-os választások után beígért Gyurcsány. Aztán helyettük a megszorítások jöttek, de Gyurcsánytól azok is jól estek. Bajnaitól még jobban. De már csak keveseknek. Túl keveseknek.

Robinzon Kurzor 2012.01.09. 12:56:55

@Corporate Soldier: "Ja, Horn meg Nyers második vonal... persze."

Horn nem volt sem PB-tag, sem KB-titkár: a legmagasabb pártbéli rangja osztályvezető volt.
Tehát MSZMP-időkben második vonal.

Nyers Rezső már vagy 15 éve visszavonult a politikától, nem szerepel sehol. Ezzel az erővel Biszku Bélát is felhozhattad volna.

És nem azt írtam, hogy kormánytisztséget visel Pozsgay vagy Szűrös, de ettől még tény, hogy a Fidesz oldalán kifejezetten exponálták magukat, és olyankor láthatólag senkinek nem jutottak eszébe a kommunizmus bűnei a Fideszben.

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:02:24

@fülöpke: "Ki kellene tán próbálni. :D :D :D"

Az maga a fasizmus csimborasszója lenne.

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:03:32

@Mr Falafel: Most méér, a németek olyan szépen kitünteték Horn Gyulát, többször is... az nem elég neked? :-DDDDDDDDD

pcmci 2012.01.09. 13:31:08

@Google: te súlyosan vallássérült faszkalap! viktorék elmúltnyóltz évig birtokolták a bölcsek kövét, ígértek fűt-fát, de leginkább megoldást az ország összes bajára. a nagy tömeg nem a nagyonmagyarokból tevődött össze, hanem azokból, akik tényleg bíztak abban, hogy ez a faszakalap képes épkézláb elképzelésekkel előrukkolni a nyerés után, és egy reális jövőkép elérésének célja mentén irányítani az országot.

ehhez képest kaptuk amit. vannak persze akik tapsolnak ehhez, mert ha szűköl pár liberális rohadt komcsi, akkor csak jó lehet az irány. de azért ha kihúzod a fejed a seggedből és tágabb körben is körbenézel, akkor világosan látható, hogy nagy tömegek csalódtak a kormány teljesítményében. és ezek nem a gyúrcsányista erők, akik próbálnak minél nagyobb hangerőn kiabálni, hanem a csendes többség, akik bizonytalanként könyvelődnek el a közvélemény kutatások során, halkan tűrnek, és próbálnak túlélni.

(pl: Az Ipsos adatai szerint a teljes népességet nézve a Fidesz támogatottsága a tavaly év eleji 34-ről 18 százalékra csökkent.)

fülöpke 2012.01.09. 13:33:33

@Corporate Soldier: ...és ebben az össznépi "játékban", ami nem mellesleg a mi és mások bőrére megy, vajh' mikor és ki kiabálja be már végre, hogy:
"Meztelen a király!"? :-)

fülöpke 2012.01.09. 13:40:08

@pcmci: Nem szívesen idézem ide ismét az ilyen szép költői futamokat – "te súlyosan vallássérült faszkalap!"; "de azért ha kihúzod a fejed a seggedből és tágabb körben is körbenézel" –, de muszáj megjegyeznem, milyen felemelő eszmét cserélni ilyen urasan huncut közegben. :S

Corporate Soldier 2012.01.09. 13:41:26

@Robinzon Kurzor:

Horn mint másodikvonalas kommer külügyminiszter volt, ne felejtsük el. Nyers meg az MSZP prominens figurája volt sokáig - az egy dolog, hogy már öreg és visszavonult.

Szóval az a kommunista, aki magas tisztséget viselt a 80-as években és később MSZP-s lett, az jó fej, akinek meg vénségére megjött az esze és szembefordult a maszoppal, az nem?

Google 2012.01.09. 14:08:45

@pcmci:

Te másokat molesztálni jársz ide?
Még tettlegességre is vetemednél tán?
Más a véleményem, és ennek hangot is adok. Egyelőre ezt megtehetem - remélem, még sokáig.
Máskor legyen ennél szebb napod! És tisztább szád.

Google 2012.01.09. 14:14:40

@Corporate Soldier:

Horn másodvonalas -mondja RK.
Mikor, most talán?
Lehet, neki nem kellett annyi jelentést írnia, de könyörgöm, ő olvasta azokat. Ő is.
Sokan szeretnék most a szerepét kisebbíteni, de ez már késő bánat.
Tudjuk, ki volt ő, vagy Nyers Rezsó!

pcmci 2012.01.09. 14:17:16

@Google: ne erőlködj. nekem ugyanúgy szabad csúnyán írnom, mint neked tenni a hülyét. máskor ignorálj az agymenéseiddel, és nem foglak elküldeni a 'csába. persze szabad a net, nyugton írhatsz amit akarsz, én meg erre nyugodtan lehülyebarmozhatlak. ez már csak így működik.

tevevanegypupu 2012.01.09. 14:39:56

@pcmci:

Magatol elvettek a nyugdijat? Devizaban vett fel kolcsont? Elbocsajtottak az allasabol? Pinter rendorsege felpofozta? Vagy csak altalanossagban aggodik? Mert ha csak ugy altalanossagban, akkor az valoban nagyon kedves. Megfigyeltem ugyanis a tuntetok tobbseget, nekem ugy tunt, ahogy az atlagon feluli jovedelmuek mentek ki az utcara tuntetni, akiknek valtozatlanul egesz jol megy, es nem is annyira a penz erdekli oket, mint inkabb csak az, hogy "viktortakaroggyg". Vagyis politiukai hatalmat akarnak visszakapni. mert ha ez az eset, akkor talan varjak ki 2014-et meg akkor is, ha az ipse szerint 18 szazalekra csokkent a fidesz tamogatok letszama.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 14:42:27

@tevevanegypupu: Annyira rossz érv azzal jönni, hogy annak a hangját hallani csak, aki hallatni tudja a hangját, tehát nincs gond.

Tessék mondani, ha valaki például egy vonatjegy árát is ötször meggondolni kényszerül, esetleg heti hat napon át dolgozik, és nem engedheti meg magának a tüntetést, akkor mivel nem tudja hallatni a hangját, bizonyára nem is akar mondani semmit?

tevevanegypupu 2012.01.09. 15:03:45

@Counter:

Oh, az mszp-szdsz meg szokta oldani a tunteteseket ugy, hogy busszal is viszi az elegedetlenkedoket a tuntetes helyszinere. Egyebkent ezek a jegyek mar eleg regota nagyon dragak, nem Orban emelte ennyire fel az arukat. Vannak kulonben videki irodak is, ahol a tagok - es civilek - akar ossze is adhatjak a penzt egy busz berlesere, szoval nem hinnem, hogy emiatt nem mentek olyan rengetegen. Dehat ahogy igertek majd tavasszal.(:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 15:18:17

@tevevanegypupu: Jó, megfordítom meglehetősen gusztustalanul, csak hogy maga is értse.
Mostanság divatos ugye a US-nek szemére vetni Guantanamót. Maga afgán kecskepásztor Guantanamón? Nem?! Akkor pofa súlyba. Az reklamáljon, aki afgán kecskepásztor és Guantanamón tartják fogságban. Más senki, mert annak valami rejtett célja van, ezért hiteltelen.

Szóval nem értem, hogy meri azt kifogásolni, hogy az emel szót a jogtalanság ellen, akinek módjában áll.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 15:20:41

@tevevanegypupu: mno.hu/ahirtvhirei/az-uj-alaptorvenyt-unnepeltek-video-1040669

"Oh, az mszp-szdsz meg szokta oldani a tunteteseket ugy, hogy busszal is viszi az elegedetlenkedoket a tuntetes helyszinere."

:-)

Máskor egyébként az volt a bajuk a Milla-tüntetéssel, hogy csupa pesti belvárosi alak volt ott. Hát döntse már el.

Sola Scriptura 2012.01.09. 15:41:17

@tevevanegypupu: először is: az Országgyűlés létszámának csökkentése a magyar államháztartásban aprópénz. A nagy pazarló rendszerekhez pedig senki nem nyúlt hozzá, illetve ahol igen, ott bárddal és fűnyíróval faragtak (felsőoktatás, rokkantnyugdíj), vagy épp egyszerűen elvették az emberek megtakarítását (MaNyuP) ahelyett hogy az egész rendszert tették volna kevésbé pazarlóvá. Na ja, ahhoz gondolkodni is kell, nem elég szólamokat puffogtatni. A központi államigazgatás és az önkormányzati rendszer átalakításához nemhogy hozzá sem kezdtek, de láthatóan még a problémával való gondolkodó szembenézés helyett is inkább a központosítás jó öreg, kommunista megoldását látták egyedül üdvözítőnek (oktatás államosítása, megyei önkormányzatok vagyonának államosítása, stb.), ami már középtávon is csak rontani fog a rendszeren. Láthatóan ötlet sincs a strukturális pazarlások megszüntetésére, helyette államosítás és központosítás van, amit nem lehet nem kommunista megoldásnak becézni. Márpedig aki szavakban a kommunizmust akarja lebontani, az tettekben se legyen kommunista.

Ugyanakkor ennek révén olyan intézkedések jönnek, amik egyszerűen védhetetlenek. A médiatörvénytől az igazságszolgáltatás átalakításán és az MNB-n keresztül a választási törvényig minden csakis és kizárólag egyéni hatalmi célokat szolgál, illetve az átláthatóság és ellenőrizhetőség megszüntetését. Egy kedves ismerősömet ez a kormány igen magas pozícióba emelte, mégis már tavaly ősszel azt mondta nekem, hogy "b..m..g, itt olyan kib..tt személyi kultusz van, hogy a Rákosi-rendszerben nem volt ilyen". Pedig neki aztán volna miért hálásnak lennie. Azt mondod, a kormány leváltásának alkotmányos akadályai voltak az előző ciklusban. Hát a mostani Alaptörvény szerint ez könnyebben menne? Ugye, hogy nem. Ráadásul még az ellenőrzés lehetőségei is jelentősen szűkültek (AB, PSZÁF, stb.). Ezért figyelmezteti és szidja már az egész világ ezt a jóképességű csapatot, nem azért, mert itt bármiféle szabadságharc folyna. Egyszerűen tagjai vagyunk egy (több) olyan klubnak, amihez 1.) alapvető nemzeti érdekünk tartozni, 2.) ahol nem szokás, sőt nem megengedett az állam ellenőrizhetőségének és átláthatóságának ilyen fokú csorbítása. Erre figyelmeztetnek minket, nem arra, hogy ugyan már, ne legyünk önállóak gazdaságilag. Pontosan tudják, hogy egy kis ország soha, semmilyen körülmények között nem tud önálló lenni ebben a globalizálódó gazdaságban. Tetszik vagy nem tetszik, valahova tartozni kell. Márpedig mi letettük a voksunkat Európa mellett már 1011 évvel ezelőtt, mikor a nyugati kereszténységet választottuk a keleti helyett. És ha letettük, leszünk szívesek úgy viselkedni, mintha valóban a nyugati kereszténység kultúrköréhez tartoznánk. Erről szólnak a figyelmeztetések, nem arról, hogy valamiféle titkos liberális összeesküvés folytán külföldről akarná bárki is elérni a Fidesz bukását. Sem Merkel, sem Sarkozy nem mondható éppen szoclibnek, márpedig Németország és Franciaország is üt-vág minket jelen pillanatban.

Nyilvánvaló, hogy ma senkinek nem is érdeke egy új választás (talán a Jobbik az egyetlen kivétel), mert a Fidesz feltehetően jóval gyengébben muzsikálna, a jelenlegi "ellenzék" egy része pedig ki is esne a Parlamentből. Ezért még a ráció talaján állva sem gondolhatunk arra, hogy itt valamiféle titkos összeesküvés lenne. Ha itt valakinek erős érdekei vannak, akkor a nemzetközi pénzvilágé feltehetően az, hogy a Fidesz adjon egy olyan kormányfőt, aki nem az unorthodoxia útvesztőiben bolyong, hanem legalább a számok világával és alapvető közgazdasági szabályokkal tisztában van. Senki nem kívánja vissza Gyurcsányékat (ők maguk kivételével). Viszont "mi vidékiek" (és különösen én, vidéki) szeretnénk egy gondolkodó, a gazdasági kérdésekkel érdemben is foglalkozó, nemzeti érdekeket képviselő kormányt. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy amit ma a kormány művel, az már középtávon is hatalmas károkat okoz az országnak. Különösen azért, mert egy olyan környezetben, amikor alapvető fontosságú volna a szövetségi politika, a szövetségeseinket haragítjuk magunkra valamiféle nem létező szabadságharc nevében (ténylegesen pedig nyers, egyéni hatalmi érdekekből).

tevevanegypupu 2012.01.09. 15:58:55

@Counter:

Tudja mit: ha valakinek nem tetszik a rendszer, az nyugodtan tuntethet Miskolcon, Gorombolytapolcan, Tapon, Szombathelyen meg Gyorben is. Nem kell azert a francos Budapestre utaznia, eleg ha elmegy a kozseghaza, varoshaza, megyehaza ele es ott ordibal. Ennyi. Vagy persze maguk szerint videken nem olyan fejlett az emberek igazsagerzete ugye mint Budapesten...Haha. A videk segitsegevel semmisitettek, alaztak meg a szoci-szdsz kormanyt ugy, hogy egyhamar nem lesz beloluk ujra kormany...Egyebirant a hasonlat Guantanamo es az Orban kormany kozott mocskos, koszos komcsi modszer, igaza van.

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:11:02

@Sola Scriptura:

Miert alapveto erdekunk nekunk a NATO-hoz, az IMF-hez tartoznunk? Hogy mehessunk Afganisztanba es hogy kamatos kamatos kamatra kapjunk enzt toluk olyn feltetelekkel amit az ellensegenek sem kivan az ember, nemhogy a "klubtarsanak"? Minden egyes hatarozatuk eddig megfelelt az europai normaknak, a jegybank fuggetlenseget pedig addig biztositjak amig Simor az elnok, aztan lesz osszevonas. Egyebkent a Magyar Nemzeti Bak elnoket miert is nem lehet egy magyar kormanynak levaltani? Es ki volt es van a mi szovetsegeseunk Europaban? Ki all ki mellettunk akar egyetlen egy kerdesben is, ha eppen nem szoliberalis kormany van hatalmon? Es miert erdekunk nekunk az ortodox gazdasagpolitika? Egyebirant valoban letettuk a voksunakt 1011 eve a nyugati kereszteny kultura mellett, de nagyon ugy tunik visszatekintve az evszazadok tureben, hogy ez meglehetosen egyoldalu "szerzodes" volt. Soha, semmilyen korulmenyek kozott segitseget nem kaptunk senkitol es amikor csak lehetett inkabb elvettek tolunk mint adtak volna valamit. Nem akarok itt jonni tatarokkal, torokokkel, osztrakokkal meg Trianonnal, a szovjetekkel,1956-tal, minek is, hiszen mar ugyis mindegy. Egyedul mi nem is akartunk kulonben maradni Europaban, mi veluk egyutt szerettunk volna fejlodni, a baj csak az volt, hogy ez - rajtunk kivul - senkit nem erdekelt. Most sem egyebkent. Valtozatlanul azt bizonyitjak a tenyek.

bz249 2012.01.09. 16:16:28

@tevevanegypupu: "Miert alapveto erdekunk nekunk a NATO-hoz..."

Nem alapveto erdek, hogy a NATO-hoz tartozzunk... egyszeruen csak haromszor ennyit kellene koltenunk a honvedelmi kiadasainkra es meg ugy is meglehetosen korlatozott kepessegu lenne a hadseregunk.

"az IMF-hez tartoznunk"

Szinten nem alapveto erdek, a szlovakok pl. befizetnek az IMF-be, ez nekik rossz. Mi viszont epp hitelt keszulunk toluk felvenni, vagyis adott helyzetben "haszonelvezoi" vagyunk az IMF tagsagnak (mar amennyiben lehet ilyet ertelmezni ezzel kapcsolatban).

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:19:13

@Counter:

Nekem aztan nem bajom, felolem a milla tuntethet amennyit akar es az ehsegsztrajkolok akar ket evig is ehezhetnek mig elerik nemes celjukat es vegre sajtoszabadsag lesz es elkuldenek mindenkit aki Lomniczit ki es betakarja. Sot, kifejezetten erdekes latvany ok, olyan deja vu erzese tamadt az embernek: mintha a tanacskoztarsasag kepeit latta volna az ember megelevenedni..persze joval kisebb letszamban, es Karolyi meg Kun Bela helyett is meg kell elegedniuk Gyurcsany Ferenccel (aki Batthyany utodjanak erzi magat) es Daniel Peterrel.

Az alaptorvenyt a kormany meghivottjai unnepeltek, bar kis malor tortent, ugyanis a szabadsagharcosok ket oregembert - Szentmihalyi Szabo Petert es a feleseget - kisse hatbavagdostak es megrugdaltak, na persze a fekek es ellensulyok erdekeben.

tevevanegypupu 2012.01.09. 16:22:18

@bz249:

Gondolom az is korlatozott osszegbe kerul nekunk, hogy Afganistanban tanitjuk az afgan katonakat erre-arra. Az IMF barati kolcsonei pedig..milyen feltetelekkel adna a "mi bankunk"vajon az ellenseguknek egy kis penzt?(:

bz249 2012.01.09. 16:33:01

@tevevanegypupu: hat afgan katonakat kikepezni erre-arra (ertelme persze nincs sok a youtube-on van par ilyen video, hogy milyen hatekonyan zajlik ez a kikepzes) meg mindig olcsobb, mint komolyan veheto es normalisan felszerelt legi- es szarazfoldi erot fenntartani.

Az IMF meg egy erdekes kerdes, jelenleg piaci alapon nem igazan tud hitelt felvenni a magyar allam. Mivel magas a jegybanki tartalek egy darabig eppen nem szorulunk ujabb hitelekre. De azert azt erdemes figyelembe venni, hogy Magyarorszag nem oneallato pl. uzemanyagokbol, vagyis szuksegunk van kemenyvalutara. Szoval a sok szar megoldas kozul meg az IMF a leheto legkevesbe szar.

Google 2012.01.09. 16:45:11

@bz249:

Már megkérdezem magát is, mire nekünk a tartalék?
Azt hinném, tartalékhoz akkor nyúlunk, mikor bajban vagyunk. És most abban vagyunk a ballibik szerint, oszt mégsem segít rajtunk a tartalék?
Hát hogyan van ez?
@tevevanegypupu:
Szentmihályit és feleségét a "köztársaság barátai" molesztálták; vették volna megtiszteltetésnek, hogy ilyen "finom alakok" foglalkoznak velük...
Nem tudom, látta-e a Célpontot, ott egy ilyen köztársaság barátja éppen átkokat szór és patkányoz, mire egy másik demokrata úriember azt mondja neki, ne sértegesse a patkányokat, azzal, hogy Orbánhoz hasonlítja őket.
Ha nem tudtuk volna, hogy mi fán terem a kultúra és az erény, mely a benti bűnnel áll szemben.

Google 2012.01.09. 16:48:36

@bz249:

És akkor ki, vagy mi kényszerítene minket arra, hogy "háromszor annyit költsünk a katonai kiadásainkra"?
Költenénk annyit, amennyit tudunk, oszt jó napot!

bz249 2012.01.09. 16:51:30

@Google: en szemely szerint a jelen esetben (mivel tul magas a hozamelvaras) nem vennek fel ujabb hiteleket, hanem a tartalekot csokkentenem a kifuto hitelek megvaltasanak celjabol. Azonban sem penzugyminiszter sem jegybankelnok nem vagyok.

A tartaleknak amugy az a fo celja, hogy a jegybank kepes legyen beavatkozni a forint vedelmeben. Masreszrol meg egyfajta fedezetet jelent, hogy lam itt ez a nagy halom penz a trezorban kepesek vagyunk fizetni, ha kell.

bz249 2012.01.09. 16:58:00

@Google: senki nem kotelezne minket, hogy koltsunk barmire... csak a vedelmi kepessegunk lenne a nullanal is kevesebb. Ami egy lehetseges strategia, viszont igy szovetsegi rendszerben az onalloan nulla vedelmi kepessegunk ellenere is legalabbis reszlegesen szavatolt a biztonsagunk.

tevevanegypupu 2012.01.09. 17:01:05

@Google:

Mindig meglep az a sotet gyulolet ahogy a liberalisok nyilatkoznak a jobboldalrol, az az atkozodas es guny amivel azokat az embereket kezelik, akik nem feltetlenul ertenek veluk egyet. Valoszinuleg ez a makacs, engesztelhetetlen gyulolet az, ami az erot adja nekik ahhoz, hogy minden tehetsegtelenseguk, sokszor bizonyitott korrupciojuk ellenere is ujra es ujra probalkoznak, es a gyulolet az, ami megfutamithatja ellenfeleiket. Nem azert mert megijednek ettol a gyulolettol, hanem mert meltatlannak tartjak, hogy ilyen modon valaszoljanak. Bayer Zsolt neha megprobalt ebben a stilusban reagalni, az erdmenye az lett, hogy szamtalan pert akasztottak a nyakaba a "becsuletukben" sertett liberalisok, es meg a jobboldaliak kozul is gyakran eliteltek. Pontosan a stilus miatt, nem pedig azert, mert nem volt igaza..

Google 2012.01.09. 17:22:30

@bz249:

Talán a pénzügyminiszter így tenne, a jegybank elnöke viszont NEM tesz így.
Nem értem ezt a konokságot, talán ő maga is elmagyarázhatná, mit és miért tesz.
A szegény forintnak az is segítene, ha legalább a látszata létezne annak, normális kapcsolat van a kormány-jegybank között.
De a jegybank mintha a szembenállás látszatát akarná kelteni - nekem úgy tűnik.
Emeli a kamatot, emelik a bankok is, hát nem tesz így keresztbe?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 17:29:33

@Google: Ha a jegybank emeli a kamatot, azzal erősíti a forintot...

Google 2012.01.09. 17:31:05

@tevevanegypupu:

Bayer is, Deutsch is tud úgy beszélni, mint ők. Utóbbinak Gyurcsánnyal volt egy szenzációs purparléja, ha még emlékszik.
De ami az érdekes, ez ellen ők, ballibik berzenkednek, kikérik maguknak, csodálkozást színlelve, nézd már, hogy beszél az a paraszt.
Még észrevenni sem akarják, mennyire gyűlölettel teli, fröcsögő, hovatovább agresszív a nyelvezetük. Az egész viselkedésük. Majd meglátjuk, mire mennek vele.

Google 2012.01.09. 17:35:34

@Holger Hartland:

De más módszerrel is erősíthetné, nem? Adhatna el például.
Ha magas a kamat, hiába erős a forint, csak rosszabb lesz. Rögtön emelik a bankok is a sajátjukat. És a Nemzeti Bank is többet fizet majd az ott "alvó" pénzekért.
És legyünk komolyak, ettől mennyire fog erősödni a forint?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.09. 17:43:05

@Google: A forint árfolyama nem attól erősödik, hogy eladják... a forinteladás _gyengíti_ a forintárfolyamot, mint pl. a végtörlesztéssel járó forinteladás, ami a nem végtörlesztők számára jelent extra árfolyamveszteséget. De ők nyilván örülnek, hogy segíthetnek a náluknál jobb devizaadós társaikon :-)

A magasabb forintkamat pedig vonzóbb befektetéssé teszi a forintot, tehát ezáltal forintkeresletet generál anélkül, hogy a jegybank számára közvetlen költséggel járna.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 17:43:38

@Google: A jegybank erősítheti a forintot úgy is, hogy vesz, és úgy is, hogy kamatot emel. Hogy mikor melyik a jobb, azt már ne tőlem kérdezze. :)

Google 2012.01.09. 18:10:59

@Holger Hartland:

A transzparenciát hiányolom.
Mert a miniszterelnök, miniszter hibáit állandóan felhánytorgatják, lapjaik felfedésére utasítják, hát vajon a jegybankelnök mindig helyesen jár el?
Őt ki veszi elő, nagy függetlenségében kinek felel és mikor?
Nem támadom én őt, csupán kérdéseim lennének. Pontosan azért, hogy megértsem, hogyan járul hozzá a pénzügyi stabilitáshoz az MNB. És ez a függetlenség, nem-e gátja az előrelépésnek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 18:22:03

@Google: A kérdéseire olyan tud válaszolni, aki ért a közgazdaságtanhoz. De a válasz megértéséhez is kell némi közgazdaságtani tájékozottság. Csak az utóbbi gyarapításában tudtam segíteni, maga a válaszadás meghaladja a képességeimet. :)

Google 2012.01.09. 18:31:42

@Holger Hartland:

Köszönöm a segítségét.
Hátha majd valaki még tovább tájékoztat; most már minket.
Azért ezeknek a dolgoknak nem kellene ennyire misztifikáltaknak lenniük, azt gondolm.
Annál is inkább, mert még az IMF tárgyalási terve, feltételei is kiszivárognak, nem is beszélve a levelekről, válaszokról.

Google 2012.01.09. 18:39:57

@Google:

Itt az eladásnál devizát értettem, hogy forintot vehessenek.

pcmci 2012.01.09. 18:41:34

@tevevanegypupu: ó mester taníts kérlek! Adj támaszt egy sötét komcsi suttyónak!
a gyenge forint, az áfaemelés, vagy éppen a drága üzemanyag pénzügyi vonatkozásait (nem csak közvetlen hatásokra gondolok) hogyan fogom tudni kizárni az életemből, még ha van is munkám, és szerencsésként úgy tűnik, hogy talán még csökkenni sem fog a bérem?!
biztos bennem van a hiba, hogy nem látom a gazdasági szabadságharc eredményeit. igaz is, örömteli, hogy bár nem nehezedik közvetlenül a vállamra, ismét egy kicsivel több államadósság terhét kell büszkén cipelnem a gyenge forint miatt. persze nemzetgazdasági szempontból ennek semmi jelentősége... az államháztartási hiány bőszen csökken, és adót se emeltek még idén, ugye?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.09. 18:46:10

@Google: "Azért ezeknek a dolgoknak nem kellene ennyire misztifikáltaknak lenniük" - Ezért a mindenkori oktatási kormányzat tehetne valamit, vagyis most épp Hoffmannék: közgázoktatást minden középiskolába! Felnőtteknek lehetnének ismeretterjesztő kis filmek, pl. Mode, izé, Magyar Képmesék. :)

Egyébként ezek a dolgok most sem misztifikáltak, csak rá kell áldozni jó néhány órát mondjuk egy alap közgáztankönyv elolvasására, meg még itt-ott utánaolvasni a monetáris politikának, és akkor legalább egy tájékozott laikus szintjén halvány fogalmunk lehet. Ha nem is annyi, hogy magunk válaszoljunk, de legalább annyi, hogy ha valaki elmagyarázza, akkor megértsük. Például hogy mi a baj a végtörlesztéssel. Na de nem adom itt a Juan Gonzalez Fernandez hadnagyot. :)

ATV hamisit · http://on.fb.me/x4OfuG 2012.01.10. 01:05:56

http://www.facebook.com/pages/Tiltakozzunk-az-ATV-s-hírhamisítás-ellen/357995340883572

link szebb formában

Google 2012.01.10. 12:11:10

@Holger Hartland:

Mondom én, ha Simorra kérdezek rá, az jön ki, hogy amit Orbánék csinálnak az rossz.
És ettől még akár lehet rossz is, de nehezen hiszem el, hogy más is nem hibázik - jelen esetben is.
Általában nemcsak a vagy-vagy létezik, hanem legtöbbször az "és" is ott van.
És igaza van a közgazdaságtankönyvvel kapcsolatban is; egyik iskolát sem ismerem, de azért azt hiszem, megtudnám érteni, ha egyik-másik magyarázatot meghallgathatnám. Mondom, egyiket és másikat is.
Lehet, hogy túl nagyra értékelem az értelmi képességem, mert finoman bár, de erre próbált rávilágítani. Ez is benne lehet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 14:30:38

@Google: Orbánhoz könnyű hozzászólni, ő politikus, a politikához pedig "mindenki ért". Simorhoz nehéz hozzászólni, mert az közgáz, ahhoz már tényleg érteni kell vagy alaposan utánaolvasni. Fordított esetben is ez a helyzet, vagyis ha ballib a miniszterelnök és jobber az MNB-elnök. Ez van...
"ha egyik-másik magyarázatot meghallgathatnám. Mondom, egyiket és másikat is." - Mire gondol?

Google 2012.01.10. 14:46:05

@Holger Hartland:

Nem, semmi különösre nem gondoltam.
A megjegyzésem arra vonatkozott, hogy mintha több közgazdasági iskola is létezne, és ezek közül az utóbbi sok évben a neoliberális dívott.
Előtte pedig egy kissé szabályozottabb elvek szerint irányították a gazdaságot - úgy értettem.
Már a kettő mixturája is jobb lenne, legalábbis úgy képzelem el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 14:52:59

@Google: A *neolib* közgazdasági iskola utoljára Pinochet Chiléjéből csinált országot. (Képzelje el, a hazai jobboldalon megértéssel kezelt Pinochet akkora hazafi volt, hogy miután átvette a hatalmat, _behívott egy rakat külföldi, elnyomó közgazdászt_, hogy csináljanak végre valamit abból a csődtömegből, amit elődje gondosan összelapátolt. Nem ám dél-amerikai tengerimalac-sütő nyársfordítókorongot vizionált, és nem ám lerabolta a saját országát. Valami analógia rémlik manyup-ügyben is.)
Magyarországon neolib gazdaságpolitika talán ha másfél évig folyt az elmúlt 22 évben.

Arról a maguk jobboldali sajtója tehet, hogy a hangalak alkalmassága miatt belesulykolta a közbeszédbe, hogy az a leírhatatlan izé, amit a zelmúltnyolcévkormányai folytattak, az neolib.

Az pedig sajnálatos, hogy a "szabályozottabb elveket" sírja vissza, már ha '89-re gondol.

Google 2012.01.10. 15:26:28

@Counter:

Maga Holger, Counter, Doomhammer, KGB, és még nem tudom, ki, figyeljen egy kicsit ide!

Éppen írni akartam, hogy egyszerűbben mondva, ortodox(a) és unortodox(a) fantázianeveken is futnak ezek az izék.
Nem az a lényeg, hogy ki alkalmazta őket és hogyan, hanem az, melyik, - vagy a kettő együtt is akár - segítene.
Laikusként írom a fentieket, csak nemtudomka voltomat azért nem teszem minden alkalommal hozzá, mert már úgyis többször a fejemhez vágta, jó? Elég baj már az is, hogy ide jutott a világ, hogy boldog-boldogtalan gazdasági kérdéseket akar eldönteni. Erre, tudom, azt mondaná, hogy a boldogtalanok ne tegyék ezt, hagyják a boldogokra a dolgot! De, hogy a helyzet így alakult, az egyrészt jó (szabad a vélemény), másrészt rossz, mert jelzi, valami nincs rendben a Piacon, Gazdaságban stb.
Azt pedig beszélje meg Magával és Önnel, akár Önökkel is, miért jó az, ha beszélgetőtársában csak azt keresi, hogyan alázhatná meg, hogyan gúnyolhatná ki.
Igen, gondolok, és nem csak én, '89-re, és az előtte levő időkre is, csak éppen nem a kommunizmusra.
Biztos, nem tőlem hallja először, hogy igen, a piacgazdaság szabályozottabb volt. Nem volt így szabadjára engedve. Nem engedte meg például, csak hogy a gyengéjénél maradjunk, hogy emberek így eladósodjanak. Csírájában fojtotta el a problémát, és így a végtörlesztés kérdése sem merülhetett fel. Sem pro, sem kontra.
Az, hogy kiszámolok egy szép summa nyereséget valakiken, és aztán kevesebbet söprök be a végén, már előfordult, de pilótajátéknak hívták. És hivatalból üldözték. Mégis felbátorította az utána következőket.
Szóval, lenne mit szabályozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 15:35:16

@Google:
"Nem engedte meg például, csak hogy a gyengéjénél maradjunk, hogy emberek így eladósodjanak. "

Dehogynem. Bizonyara hallott a nagy skandinav hitelvalsagrol 1991 kornyeken - akkor talaltak fel a danok a magancsodot.

en.wikipedia.org/wiki/Finnish_banking_crisis_of_1990s

Attol tartok, maga egy alomvilagban el azzal kapcsolatban, hogy mi a piacgazdasag. Es igen, Kadar alatt jobb volt. De az a rendszer is hitelvalsagba sodrodott es tonkrement.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 16:03:56

@Google:
"Nem az a lényeg, hogy ki alkalmazta őket és hogyan, hanem az, melyik, - vagy a kettő együtt is akár - segítene."
Épp erről van szó: az unortodox gazdpol a jelek szerint nem segít, sőt, árt. Akkor is, ha épp nekünk rokonszenvesebb (esetemben inkább kevésbé utálatos) kormány alkalmazza. Hozzáértő én sem vagyok, de a tájékozódás lehetősége mindenki előtt nyitva áll, maga előtt is.

"Azt pedig beszélje meg Magával és Önnel, akár Önökkel is, miért jó az, ha beszélgetőtársában csak azt keresi, hogyan alázhatná meg, hogyan gúnyolhatná ki."
Tudja, én szoktam egy kicsit gúnyolódni. Mert az jó. :) Ha viszont átléptem a megalázás határát, akkor ne haragudjon, az már nem volt szándékomban. Azt csak különleges esetekben szoktam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 16:33:58

@Google: Egy nagyon kicsit téved. Ortodoxia alatt számos közgazdasági iskola fut. Ezek adott esetben egymással szögesen ellentétes nézeteket képviselnek.

Ezzel szemben az unortodoxia egyszerre ellentéte valamennyi ortodox iskolának. Mint ahogy macskafajtából rengeteg van: vannak nagyok, kicsik, vadak, szelídek, hangosak, csöndesek, cirmosak, pettyesek, egyszínűek, rövid- és hosszúszőrűek. Azonban a kutyák mindőjükkel egyszerre állnak /antagonisztikus ellentétben/, hogy egy kis dohos markcizmust csempésszek a dologba.

Ami nincs rendben piac és gazdaság terén, az az, hogy az államok és rajtuk keresztül egyes társadalmi csoportok állandóan nem csak kereteket adni akarnak, hanem közvetlenül és egyedileg bele akarnak avatkozni a folyamatokba más szempontok alapján. Ez kisebb-nagyobb torzulást okoz. Vannak olyan torzulások, amelyek elég régóta ott vannak és indokolhatóak is, pl. a munkavédelmi, alapvető szociális rendelkezések.
De amikor ötletszerűen, átgondolatlanul hatalmas méretű akadályokat hajigálunk bele, akkor az egész matéria elkezd hevesen csapkodni, hullámzani, és gyakran nagyon nem az történik, mint amit a laikus szempontok alapján cselekvő állam és társadalom akar.

A piaci szabályozás egyébként a szabályozás természete alapján az állandó fokozatos terjeszkedés folyamatában van. Az összesített szabályozás mindig csak több és több lesz mértékében, jelentőségében, és efféle nagyszabású események kapcsán illene visszanyesni belőle.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 16:34:57

@Google: Tisztelettel, amikor Holger megalázni igyekszik valakit, azt könnyen fel lehet ismerni. Slag van a kezében olyankor.
Gúnyolódni vasalt bakancsban szokott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 16:56:07

@Counter: Csak magával. De ha békén hagy, nem fárasztom magam. Nézze, én se járok trollkodni a Vincentre, magának sem kell ide. Vagy ha mégis teszi, nem kell tudomást vennie rólam.

Google 2012.01.10. 17:17:34

@Holger Hartland:

Elég hamar meghozta döntését - árt.
Nem fogok közgazdaságtan könyveket bújni - ezután sem - tehát nekem marad a bizalom.
És Ön szerint a tudatlanságom sem vész el.
Mit tegyek, ezekben akkor is jobban bízom. E' van.
Hozzáteszem, komoly közgazdászok, még komolyabb iskolák lehetnek a világban, elég csak ránézni!

Google 2012.01.10. 17:20:39

@Doomhammer:

Sajnálom, ' 89 előttről volt szó.

Google 2012.01.10. 17:25:14

@Holger Hartland:

Csak akkor lépi át azt a határt, amikor maga Counter. Ha pedig ilyen nincs, akkor, ha jól esik, gúnyolódjon csak tovább!
Szeretek én is nevetni - ha magamon, hát magamon.

Google 2012.01.10. 17:29:15

@Counter:

Kutyák pártján vagyok.
Minél nagyobb, szögletesebb fejű, feketés, barnás, annál inkább!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:32:18

@Google: Ön nem értette meg a metaforát :-D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 17:39:26

@Google: Ha azt mondja, hogy "nem értek hozzá, de az egyikben jobban bízom, ezért azt választom", abba nem lehet belekötni. Csak vitához kevés. De a saját döntéséhez elég.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.10. 17:40:10

@Google: Eltévesztette, én Alfőmérnök vagyok. A legfrissebb elemzések szerint. :)))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:41:28

@Holger Hartland: Bocsánat, de a múltkor még én voltam Alfőmérnök. És talán II. Doomhammer neje is.

Google 2012.01.10. 17:41:46

@Counter:

Csodálkoztam volna, ha most arról ír, megértettem valamit.
De akkor megkérdezem, milyen örömet okoz Önnek velem társalogni?
Akár reggelig is válaszolgathatok, de unalmas lesz. Minden mondatomat megcáfolni, hát, még babrás is. Áll elébe?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 17:44:57

@Google: Úgy véltem, tetteti az értetlenségét, ezért írtam egy nevető smiley-t.
Most is úgy vélem, túl nyilvánvalóan kettős a válasza :-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 17:45:16

@Google:
Ha mar arrol panaszkodik, hogy nem megfelelo stilusban beszelnek magaval, akkor olvassa el a linket, amit ideztem.

"In the early 1980s the financial market was mostly deregulated, leading to a massive credit expansion largely based on foreign debt. Soaring stock and real estate prices attracted frentic speculative activity by banks, private companies and individual investors. For this, the period of late 1980s is colloquially known in Finland as kasinotalous ('casino economy')."

Mindez a finneknel a '80-as evekben tortent, csak '91-ben roppant ossze.

Nyilvan lehetne talalni rosszul menedzselt gazdasagokra peldat mas korszakbol is, a gorogok peldaul 1950-73 kozott szarnyaltak es a '80-as evek elejen szenvedtek.
en.wikipedia.org/wiki/Economic_history_of_Greece_and_the_Greek_world#Post-World_War_II
Lass csudat, nekik is adossagproblemaik voltak, amelyek a '80-as evekben keletkeztek.

Google 2012.01.10. 17:52:04

@Holger Hartland:

De vitatkoztam-e én Önnel?
Csak itt évődünk - semmi egyéb.
És közben jól szórakozunk. Igaz, ez csak a magam nevében mondhatom.
Egyik párt sem kért fel, hogy álláspontja mellett kiálljak, vitára sem hívtak ki - úgyhogy egyelőre nem veszem szívre a dolgokat.

Közölje az illetővel, illetőkkel, hogy soha nem tévesztettem össze Önt/Önöket Alfőmérnökkel.
Az ő képi világa más. Ő inkább él álomvilágban - például Sophia Copollára is ő hívta fel a figyelmünket.
Nem jön itt unalmas közgazdaságtani bizbesszekkel, már elnézést!

Google 2012.01.10. 17:57:25

@Counter:

Igyekszem én, ahogy tudok. A szerény kis értelmemmel. Még női is, gondolhatja...
Azt azért elmondom, nem ismerem, de nem is szeretem ezeket az izgalmi jeleket. Úgyhogy akár használja, akár nem - egal.

Google 2012.01.10. 18:04:24

@Doomhammer:

Na, most még ezt is el kell mondanom, ha már így kitárulkoztam:
Angolom nem tökéletes, és ezt most nagyon szépen fejeztem ki; valahogyan visszautasítom, hogy azon a nyelven olvassak, pedig még Gandhi is, pedig neki több oka lett volna, hogy.
A franciát választom, bár az is tökéletesítésre szorulna.
Nobody's perfect.
Ezeket a példákat hamarabb is felhozhatta volna. Olyan 2006 táján, legalább.
Kicsit összefoglalná?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.10. 18:18:09

@Google: Számos nálamnál sokkal okosabb és tehetségesebb, műveltebb, pallérozottabb nőt ismerek. Ilyen irányú előítéleteim szinte biztosan nincsenek.

Google 2012.01.10. 18:25:12

@Counter:

Hogyhogy nem velük beszélget?
A vincenten nagyon adta a bankot, amikor éppen beleolvastam. Bár már megint hülyeségeket beszélek, lehet most is ott van. Vagy ott is, hogy érthetőbb legyek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.10. 20:57:50

@Google:
"Ezeket a példákat hamarabb is felhozhatta volna. Olyan 2006 táján, legalább."

Felhoztam. A megfelelő helyen.

"Kicsit összefoglalná? "

A történet szinte unalmas. Valamilyen oknál fogva túlfűtődik a hitelezési kedv, például mert mesterségesen alacsonyan tartják a kamatokat, túlzottan enyhe a banki szabályozás, egy erősebb gazdaságú ország valutájához kötik az ország pénzét vagy hosszú gazdasági fellendülés zajlik egy korábban valamilyen oknál fogva adottságai alatt teljesítő országban (mert háború dúlta vagy valamilyen diktatúra akadályozta a fejlődést). Aztán a helyzet megváltozik, például energiaválság jön. Ekkor hirtelen kiderül, hogy az ország túlzottan eladósodott, mert a kölcsönadók úgy számoltak, mintha a fejlődés örökre tarthatna. Bankválság jön, mikor a bankok kezdik észrevenni, hogy adósaik jóval nagyobb része nem képes fizetni a hitelét, mint amivel eleve számoltak (4-5% bebukott hitel normális, ez a bank szokásos rizikója). A hitelek alatt nyögő vállalatok és magánszemélyek nem képesek fogyasztani, visszaesik a gazdasági növekedés.

Szokásos megoldása az, összeszorítják a fogukat és várják a fellendülést. Ezt csinálták a görögök és meg is jött a fellendülés - több, mint 5 év múlva. Ha a bankválság súlyos, állami közbeavatkozás szükséges. Ezt csinálták a finnek, amikor bevezették a magáncsőd intézményét (csak néhány ezren éltek vele), majd a '90-es évek közepén beinduló növekedés kihúzta őket a bajból.

Csupán csapkodni nem érdemes, ahogy a mocsárban sem.

Google 2012.01.11. 13:37:32

@Doomhammer:

Köszönöm.
Ezek szerint elmondhatjuk, a görögök már veteránok, van érzékük a válsághoz.
Állítólag a németek is reformokra kényszerültek 2006-ban, s ahogyan mondta, azt jóval megelőzően a finnek is.
Mondjuk, szerencséjük a szerencsétlenségben az volt, hogy nem átfogó válság idején jött rájuk a szükség. Ahogyan most többekre.
A mesterséges felfuttatás sem jó, emlékszik az írek hogy szárnyaltak és most mintha ők is padló közelbe kerültek volna.

Mitzimackó 2012.01.13. 15:08:43

@tevevanegypupu: a tv-székházat szétverők és a kossuth-téri hugyozók egyaránt a fidesz zsoldosai voltak.

tevevanegypupu 2012.01.13. 15:12:13

@Mitzimackó:

Na ne mondja. Korozzon tovabb csak a fa korul es figyelje a labnyomokat. Lehet, hogy megis egy MENYET lesz az..(:

2014.01.18. 01:51:40

Colleen Bradley Bell végül nyert és bejelentkezett:

index.hu/kulfold/2014/01/17/nem_konnyu_a_parbeszed_magyarorszaggal/

(Szegényke, nem lesz könnyű neki a diktatúrában)
süti beállítások módosítása