Az Amnesty International a magzat jogai ellen?
2012. január 07. írta: dobray

Az Amnesty International a magzat jogai ellen?

  Az új alaptörvény miatt aggódik az Amnesty International, mivel az szerintük ellentétes az emberi jogokkal. Az új alaptörvényről nekünk is megvan a magunk véleménye, de amit az Amnesty kifogásol, az pont tetszik benne. Mikor fogja harcos módon védeni a jogvédő szervezet a magzat jogait?

  A dagályos bevezetővel ellátott új alaptörvényt kissé fanyalogva fogadtam, nekem megtette volna a korábbi is, némi ráncfelvarrással. Arról nem is szólva, hogy az örök érvényűnek szánt alkotás éppen a kommunizmusra tett megjegyzéseivel hullott vissza a történelmiség és múlandóság profán valóságába.

  Az Amnesty International szerint a magzati élet fogantatástól való védelme, a házasság férfi-női elköteleződésként való deklarálása sérti az emberi jogokat, valamint problémásnak találják a tényleges életfogytiglant. Az áprilisban megfogalmazott közleményt az új alaptörvény hatályba lépése miatt mikrózta fel újra a szervezet. Minden, az új alkotmánnyal kapcsolatos fenntartásom mellett én épp azt tartom benne üdvözlendőnek, amin az AI kiakadt.

  Az alkotmány szerint „minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” AI: „Azzal a feltételezéssel élve, hogy a magzati élet fogantatástól való védelme azért kerül az alkotmány szövegébe, hogy jogi változtatásokat eredményezzen, az Amnesty International-t aggasztja, hogy ezen, az élethez való jog és az élet védelmével kapcsolatos változtatások alááshatják a nők jogainak védelmét”. Az AI olyan abszurd feltételezésekig jut el, mint hogy az alaptörvény ezen kitétele „bűnügyi nyomozás és eljárás veszélyének teheti ki a nőket, abban az esetben, ha a terhességük végén nem születik élve gyermekük.”Az AI szerint „minden, a szülés és a születés előtti élet védelmére vonatkozó szabályozás és intézkedés összeegyeztethető és annak is kell lennie a nők jogaival, köztük az élethez, az egészséghez, az önrendelkezéshez, a magánélethez és az esélyegyenlőséghez való jogokkal, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával.

 

  Valóban. Viszont mikor fogunk olyan közleményeket látni az Amnesty Internationaltől, ami azt szögezi le (ha már az AI is fontosnak tartja kiemelni a hangsúlyokat és tendenciákat), hogy a nők jogainak védelme összhangban kell legyen a magzat élethez való jogának védelmével? Hogy az önrendelkezés nem írja felül az élethez való jogot, mivel az élethez való jog az elsődleges? Mikor fog kiállni az AI az örökbefogadás mellett? Nem abszurd, hogy a jogvédő szervezetek világszerte tiltakoznak a halálbüntetés ellen, de a legvédtelenebb és legártatlanabb emberi lény, a magzat élethez való joga diplomatikusan szólva másodlagos a számukra? (A Patent Egyesület-félék számára pedig a magzat félelmetes ellenség, szövetdarab, ami lelkiismeretfurdalást okoz.) Vagy a magzatok jogai mellett csak a Gianna Jensen-féle abortusztúlélők fognak kiállni? Mikor hívja fel az AI a figyelmet arra, hogy az abortusz közel duplájára emeli a pszichiátriai megbetegedések esélyét? Mikor áll ki azon kórházi nővérek női és emberi jogaiért (munkához való jog, lelkiismereti szabadság joga), akiket ki akarnak rúgni, ha nem vesznek részt abortuszműtéten?

  Emellett a Fidesz-KDNP lépten-nyomon hangoztatja, hogy nem szigorítják az abortusz lehetőségét, és tudjuk, hogy az alkotmány AI által kifogásolt tétele nem lesz nagy hatással a joggyakorlatra, mivel nem emberi életnek nevezi a szöveg a magzat életét. Sajnos.

*

  Az alaptörvény kimondja, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.” AI: Az Amnesty International aggódik, hogy a házasság intézményének mint kifejezetten férfi és nő közötti életközösségnek a meghatározása, megakadályozhatja azt, hogy a bíróságok kiterjesszék a házasság értelmezését az azonos nemű párok közötti kapcsolat elismerésére.

  Oké. Na de: akkor mi is a házasság? Mert az európai liberális törvénykezés egyre inkább oda jut, hogy minden házasság lesz, amit annak nevezünk. Kezdetben vala a lány és fiú által kimondott holtodiglan-holtomiglan. Erre most ott tartunk, hogy egyes amerikai államokban összeadott leszbikusok azon siránkoznak, hogy nem tudnak elválni.

  A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság 2010. június 25-i ítélete kimondta, hogy az „egynemű személyek házassága” nem tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így az európai országok nem kötelesek engedélyezni ezt a jogintézményt. Nos, Magyarországot 12 évig szocialista-szabad demokrata kormányzatok irányították, négy évig kétharmaduk is volt, mégsem vezették be a melegházasságot, dőreség lenne tehát egy keresztény-konzervatív kormányzattól követelni ugyanezt. Magyarországon jelenleg érvényben van a bejegyzett élettársi kapcsolat, amely lehetővé teszi a melegek számára a kapcsolatuk jogi rendezését. A szólásszabadság jegyében akár a bejegyzett élettársi kapcsolat ellen is lehetne érvelni, de ez ma a társadalmi-politikai kompromisszum, ez ma a konszenzus, és várhatóan egy jó ideig ez is lesz.

*

  Tényleges életfogytiglan ügyében az AI szerint az alkotmány „szembe megy azzal az alapelvvel, hogy a börtönbüntetésnek többek között társadalmi rehabilitációs célokat is szolgálnia kell. Hogy nem csak büntetni, de nevelni és visszavezetni is kell, azzal egyetérthetünk. De miért volna probléma, ha igen súlyos bűnök számára fenntartjuk az életfogytiglan lehetőségét? Had idézzem Szalai Ákos 2010 júniusi konzervatóriumos cikkét a három csapás-törvényről: „a szigorú, konzervatív büntetőpolitika iránti elkötelezettséggel a legkisebb mértékben sem vádolható kiváló közgazdász Steven D. Levitt kilencvenes évekbeli vizsgálatai egyértelműen kimutatták, hogy ahol és amikor az emberjogi mozgalmak fellépése, pontosabban az általuk a fogva tartás körülményei miatt indított perek miatt nőtt a börtönből szabadulók száma, ott és akkor a bűncselekmények száma is jelentősen megugrott

  Az AI közleményében nemzetközi jogi normákra és jogalkotási tendenciákra hivatkozik. Ebben kétségtelenül van igazság, ám ellenpélda is bőven sorolható mindegyik témával kapcsolatban, például hogy nemrég európai szinten ismerték el az embriók jogait az őssejtjutatással szemben. Emellett viszont rámutathatunk arra is, hogy nem kizárólag hardcore emberijogi és jogpozitivista jogfilozófia létezik. Attól még, hogy jelenleg sajnos ezek a jogalkotási tendenciák érvényesülnek, nem kötelező őket elfogadni, és lehet természetjogi alapon is érvelni. A közvélemény és közhangulat, a véleményklíma pedig ne legyen jogmegalapozó tényező, abból ugyanis például a huszadik századi történelemben nem sült ki sok jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr653513890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (részlet) 2012.01.07. 13:54:44

 szemelvények az említett könyvből:   Nos, nézzük, mi minden miatt nem lehet valós a választott cím!  Magyarországon nem történt rendszerváltás. Csak „papíron”. A szabadkőművesek vagy nem is léteznek, vagy h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petimegmondja 2012.01.07. 16:53:41

@Stenonis:

"De egy csecsemő is az anyjától és a társadalomtól függ. Ha magára hagyják 1 nap alatt meghal.
Szóval akkor egy csecsemő sem tekinthető embernek ezen analógiával."

Ez a legbénább érvelés, amit valaha olvastam...

1.) A csecsemő képes az anyja nélkül életben maradni? Más is képes táplálni, életben tartani? - IGEN!

2.) A magzat képes az anyja nélkül életben maradni? Átültethető másba, hogy az hordja ki? - A tudomány jelenlegi állása szerint egyenlőre NEM!

3.) Van kockázata a terhességnek az anyára nézve? Bele is halhat? - IGEN!

Az anya vagy a magzat élethez való joga az elöbbrevaló?
Ha a terhességgel összefüggő halálozásnak az esélye 1:300, akkor kötelezhető egy nő, hogy kockáztasson? Mi van az élethez való jogával, ha ő háromszázadik és nem önként vállalta a terhességet?

Mi van akkor, ha nő nem élt a fogamzásgátlással, de nem is élt szexuális életet, viszont megerőszakolták és terhes lett. Volt választása? Ebben az esetben is kötelezhető, hogy kockáztasson?

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.07. 16:54:15

@tea fan:

Az előrejelzések szerint a létszám tetőzni fog 2050 környékén, 9-10 milliárdos szinten, onnan csökkenni fog, s a XXII. sz. elejére stabilizálódik a létszám 7-8 milliárdos szinten.

Ma már csak bizonyos régiók vannak az intenzív növekedés stádiumában, a legtöbb régió az enyhe növekedés vagy a stagnálás állapotában van.

Az egész most már scak arról szól, hogy egyes régiók között mekkora az arány. A XX. sz. elején minden negyedik ember európai volt, jelenleg már csak minden tizedik. S amikor a népesség beáll a század végére egyensúlyi állapotba, már csak minden huszadik ember lesz európai.

A Föld erőforrásai egyébként elegendőek ennél 4-szer több embernek is.

Stenonis 2012.01.07. 16:56:04

@penelope garcia:

Egy 3 napos csecsemő ÖNMAGÁBAN mennyire életképes?

Mivel nem életképes, ezért csak egy szövetdarab?

És akinek nem kell TERMÉSZETES, hogy kidobhatja mondjuk a kukába?

[c] 2012.01.07. 17:00:59

@max val, a bircaman: "Hozzáteszem: a világ szegényebb részén, ahol az életszínnvonal a magyarországi negyede, ötöde, simán szülnek 10 gyereket a nők. "

Miért, van más választásuk?
Nincs elérhető hatékony fogamzásgátlás, ismereteik sincsenek róla, nagy a szülési halandóság és jóval alacsonyabb arányban érik meg a gyerekek a felnőttkort, mint a jóléti államokban.

"Értsd meg: a gyilkosságra nem lehet ok, hogy hónap végén szar kaját kell enni."

Nézd, ki lehet ezt így jelenteni, csak ezzel még nem fog megoldódni az alapprobléma - az, amely miatt egyáltalán felmerült az abortusz, mint lehetőség.
Merthogy én együttérzek a már megszületett gyerekekkel is, nem csak a magzatokkal, és úgy gondolom, hogy a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a szerető családhoz is van joguk. A magzatvédők viszont nem látszanak foglalkozni ezzel.
Ez az egész engem A nyomorultak Fantine-jára emlékeztet, akit az "erkölcsös polgárok" maguk taszítottak bele a prostitúció posványába páros lábbal, hogy aztán hangosan elítéljék, amiért árulja a testét.

"Nem hiszem el, hogy valaki ne lenne képes megóvni magát a nem kívánt terhesség ellen, mikor egy rakás eszköz van erre."

Egyrészt, sok felvilágosulatlan ember van még a magukat értelmiséginek vallók között is (hányan hiszik még közülük is azt, hogy a megszakítás hatékony módszer, mert "nekünk működött x éven keresztül"), száz százalékos hatékonyságú fogamzásgátlási módszer nem létezik (mint írtam, lyukasgumi- és spirál-babát nem is egyet ismerek); másrészt még ha valóban a felelőtlenség is az ok, akkor se gondolom, hogy erre a legjobb megoldás az abortusz tiltása illetve nehezítése volna. Valahol fentebb írtam, szerintem mi volna erre a megoldás: a fogamzásgátlás INGYENESSÉ ill. kedvezményessé tétele rászorultsági alapon, orvosi vizsgálathoz és felvilágosító tanfolyamon való részvételhez kötve a juttatást. A nők ill. anyák helyzetének jobbítása (csak nagyon általánosan, fogy a hely). Majd MIUTÁN ezek megvalósultak, lehet gondolkodni a nehezítésen, mert ez esetben már van létjogosultsága annak az érvnek, hogy "mi segíteni próbáltunk, te nem éltél vele, ami történt, a te felelősséged".

Stenonis 2012.01.07. 17:03:08

@petimegmondja:

1. nem béna az érvelés :)
Ha a tudomány megoldja, hogy valamilyen mesterséges méhben életben maradjon egy magzat? Akkor mi lenne?

Egyébként komoly orvosetikai kérdéseket vethet fel, de szerintem most már megoldható lenne, hogy egy frissen abortált nőbe átültethető legyen egy kb. ugyanolyan korú embrió. Természetesen itt is lennének tényezők, amiket figyelembe kellene venni, mint egy szervátültetésnél.

petimegmondja 2012.01.07. 17:15:52

@Stenonis:

"Ha a tudomány megoldja, hogy valamilyen mesterséges méhben életben maradjon egy magzat? Akkor mi lenne?"

Akkor megoldódna az etikai dilemmád... Legfeljebb 20-30 év múlva lenne probléma: "We are Borg. Resistance is futile."...

egy maréknyi dollár 2012.01.07. 17:21:42

@Stenonis: Nem megoldható.Kérdezz meg egy szülész orvost, ha érdekelnek a részletek.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.07. 17:23:03

@tea fan:

Egy alapkérdés: te mit szeretnél inkább, egy szerető családban születni, majd valamilyen betegségben meghalni, vagy pedig egy rossz családba születni és életben maradni, felnőni?

Szerintem nem lehet megfosztani az élettől azokat, akik nem a lehető legideálisabb körülmények között élnek!

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.07. 17:27:01

Én mint nő, nagyon dühös lennék, ha más döntene helyettem olyan fontos kérdésben, hogy vállaljak egy rosszul időzített várandóságot vagy sem.
Sajnos az abortusz egy szükséges rossz.
Vagy itt mindenki elfelejtette, hogy pl. Európán belül is a fiatalok zömének nincs munkája?! Hogy egy csomó 30-as még a szüleivel él, mert nem tud annyi pénzt keresni, hogy családot alapíthasson?
Persze lehet a semmibe is gyereket vállalni, ahogy a szüleim tették, de azokat a nehézségeket senkinek sem kívánom.
Szóval mindenki a maga portáján sepregessen, és NE akarjon mások élete felett dönteni. A magzat még nem teljes értékű ember, csak egy lehetőség arra, hogy majd ember lehessen. A korai terhességmegszakítást indokolt esetekben nem tartom bűnnek, így nem ellenzem.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.07. 17:35:35

Kommentgenerátor bejegyzés. Amivel el lehet érni, hogy minél több komment legyen.
Amúgy pedig részemről igaza van az AI-nek, nincs értelme a magzatot védeni fogantatástól, elég a születéstől. A passzus nem azért került be, mert a kormány abortuszellenes lenne, hanem mert valami félreértelmezett keresztény-konzervatív alapból indul ki. Mindenki biztos lehet benne, hogy ha bármely ezzel egyetértő képviselő olyan helyzetbe jut, ahol egy gyerek vállalhatatlan, gondolkodás nélkül az abortuszt választja. De mivel ők jó keresztények, ezért ilyen felesleges és ostoba megoldást választanak.
A régi szép időkben az élveszületésnél állapodtak meg. Tiszta, egyszerű, nem bonyolult, és eddig senki se érezte, még a blog írója sem magzat korában, hogy rászorult volna arra, hogy életét a fogantatástól védje a jog.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.07. 17:35:53

@Gamma Leonis:

Nem teljes értékű ember a mozgássérült sem. Szerinted irtsuk ki mindet?

petbecks 2012.01.07. 17:36:17

basszus, egy csomó időm elment a kommentek olvasásával, úgyhogy nem fogok vitába belemenni..

Ghavin,
ostoba vagy. olvass. talán a véleményed is változik, ha a tudásod nő.

Gamma Lenois:
"Én mint nő, nagyon dühös lennék, ha más döntene helyettem olyan fontos kérdésben, hogy vállaljak egy rosszul időzített várandóságot vagy sem."

akkor TE ne időzíts rosszul. találj összefüggést a gyereknemzés és a szex között, vállalj felelősséget, "sepergess a saját portád körül."
És főleg ne akarj más élete felett dönteni!
Marha.

Egyes emberek a saját ostobaságukkal próbálják igazolni az önzőségüket. Egyedül az ilyen emberek érdemelték volna meg az abortuszt,minden más ember megérdemelné a lehetőséget..

különvélemény 2012.01.07. 17:55:42

De szép lesz, amikor lecsukják az anyát "magzatkorú gondatlan veszélyeztetése" váddal, mert szilveszterkor megivott egy pohár pezsgőt.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.01.07. 17:58:07

@max val, a bircaman:

Teljesen egyetértek, de vigyázz ezzel:

„Akkor gyilkoljuk le a télen utcán élő hajléktalanokat, a gettóban vegetáló cigányokat, a kisnyugdíjasokat, s persze a 70 IQ alattiakat, hiszen úgyis csak szenvednek!”

T.i. a kommentek szintjét – nem szükségszerűen itt és most – nézve tartok tőle, hogy lesznek egy páran akik szószerint veszik.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.07. 17:58:52

@petbecks: Volt két hölgy ismerősöm, akik két eltérő ok miatt voltak abortuszon, és nem, egyiküket sem tagadtam meg döntésük miatt. Láttam rajtuk, hogy ez milyen nehéz. Bár mindketten másként élték meg.

max val, a bircaman A magzat, az a 3 centis (vagy nem tudom, hogy pontosan mekkora, amíg még lehetséges az abortusz), anyai test nélkül teljesen életképtelen szövetcsomag még nem egy komplett ember, tehát egyenlőségjelet tenni a kis piros embrió és egy teljes, bár mozgássérült, ember közé, nem éppen helyén való. Vagyis a meglátásod elhibázott. De hm, miért is vitatkozunk olyasmin, ami tényleg nem ránk tartozik, hanem a várandós nőre?

[c] 2012.01.07. 18:01:37

@petbecks: Még mielőtt ezt a ocsmány, agresszív stílust folytatnád, vezesd le, hogy Gamma Leonis hozzászólása miért úgy értendő, hogy nem védekezik.

[c] 2012.01.07. 18:05:48

@max val, a bircaman: Szerintem nagyon kevés ember van, aki erre azt válaszolná, hogy inkább meghalna fiatalon, de az a bajom ezzel a kérdéssel, hogy elkülönítve tevődik fel attól, ami szerintem nagyon is hozzátartozik: hogy egy gyerekért - éveken, évtizedeken keresztül - valaki FELELŐSSÉGGEL tartozik. Ha valaki nem tudja vagy akarja vállalni ezt a felelősséget, akkor ki teszi?

[c] 2012.01.07. 18:09:20

@ByA: Nem túl eredeti elkerülési módja annak, hogy ki kelljen rukkolnod az érveiddel.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.07. 18:10:47

A Poszt korrekt, annyit tennék hozzá az életfogytos kérdéshez, hogy ez a megállapítás kissé mellé ment:

"De miért volna probléma, ha igen súlyos bűnök számára fenntartjuk az életfogytiglan lehetőségét?"

Az AI-nek és hasonló szervezeteknek a problémája a _tényleges_résszel van. Alapvetően nem történne tragédia, ha csak feltételes életfogyt lenne, hiszen így is bírói mérlegelés tárgya maradna, hogy 30 év után kiengedjük-e, vagy maradjon még egy darabig. Tehát fennmaradna az életfogytig tartó szabadságvesztés lehetősége, ugyanakkor biztosítanánk az államnak a lehetőséget, hogy kivételes esetben felülvizsgálja korábbi döntését.
Az persze más kérdés, hogy ez a probléma kb. egy tucat elítéltet érint, az ő esetükben pedig nem tartom valószínünek, hogy átlényegülhetnek kutyából szalonnává.

Az abortuszos rész korrekt, az alapvető probléma valóban az, hogy nincsen definiálva, hogy mi az "ember", ezért egy jogi műszóval, az "embrióval" vagy "magzattal" elintéztük azt az ellentmondást, hogy embereket ölünk, amikor azt elvileg nem szabad.
Alapvetően a legitim gyilkossággal sem lenne problémám (ha kikapcsolom minden morális érzékemet), de akkor nevezzük nevén a dolgokat.

A házasság meg két különnemű ember kapcsolata, ami ebbe a definícióba nem fér bele, az nem házasság. Ahogy a kecske sem lesz attól kutya, mert négy lába van és szőrös.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.07. 18:12:18

Lehet, hogy az a baj, az embrióra csecsemőként gondolnak sokan. De nem, az embrió nem egy kisbaba, csak annak lehetősége.
A gyermekgyilkosságokat én is elítélem és ha ilyenről hallok, jeges érzés telepszik a szívemre. Mint pl. ez. Már nem tudom, hol olvastam, de nagyon megrázott. Egy újságíró Kínában volt, és tanúja lehetett egy csecsemőgyilkosságnak. A falusi nő leány gyermeknek adott életet, és nyomban vízzel teli vödörbe dobta az apa a pici babát. A nyugati újságíró semmit se tehetett. Lefogták, és közölték vele: "Hagyja már, az egy lány, nem is ember."
EZ A DURVA!

windex 2012.01.07. 18:20:42

@Stenonis: neked sincs jogod dönteni más (egy nő) életéről. képmutatás azt mondani, hogy nem választhatja az abortuszt, mert azzal dönt valaki más életéről, mikor ez a kijelentés ugyanaz. véleménye bárkinek lehet, legyen is, de azt másra erőszakolni lényegében ugyanaz, mint az abortusz. ugyebár

mocc 2012.01.07. 18:33:00

Egy rakás férfi jól megmondta itt is a tutit: a nők nem ölhetik meg a magzatukat, a nők önzők, a nők nem akarnak felelősséget vállalni! Kezdem érteni, miért vagyunk Mária országa, úgy tűnik, a nem kívánt terhességek létrejöttéhez férfiaknak köze nem volt, tehát felelősség akár a védekezésben, akár a későbbiekben nem terheli őket, hisz a nő dolga viselni a következményeket, a nő dolga gondoskodni róla amíg felnő...és jé, tényleg! Az apák jelentős része nagyívben leszarja a saját gyerekét (igen, még házasságban is). Viszont ha a gyermekvárás-felnevelés kérdéskörben ilyen nagyszerűen magukra hagyhatóak a nők és kénytelenek minden döntést egyedül meghozni, kéretik az abortusz kérdést is rájuk bízni, kedves férfiak!

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.07. 18:35:25

@Gamma Leonis:

"Már nem tudom, hol olvastam, de nagyon megrázott. Egy újságíró Kínában volt, és tanúja lehetett egy csecsemőgyilkosságnak. A falusi nő leány gyermeknek adott életet, és nyomban vízzel teli vödörbe dobta az apa a pici babát. A nyugati újságíró semmit se tehetett. Lefogták, és közölték vele: "Hagyja már, az egy lány, nem is ember." "

Miért, mi a gond? Nem kívánt terhesség, de csak a 9 hónap után jutott az anya eszébe, hogy nem kívánja. Így abortálta. Csak egy kis szövetdarab az egész, meg teljesen életképtelen egyedül. Ja, s nem is fájt neki nagyon, megfulladt 15 mp alatt! Végülis a magzat jól is járt, sokkal szarabb lett volna, ha még bent a méhben tépték volna szét élve mindenféle fémtárgyakkal vagy savval ölték volna le. Ehhez képest megváltás a gyors fulladás.

Szóval nem értem problémádat. Egyébként meg az ő testéből lett az egész, szóval ne pofázz bele abba, hogy más mit tesz az ő saját testével!!! Nem lehet, hogy te valami begyepesedett, ultrakonzervatív, vallási fanatikus, nőgyűlölő vagy???

:-)

Bloodscalp 2012.01.07. 18:38:27

@Atisz: háhá:) nevetséges hogy ezzel akarjátok védeni ezt a zagyvaságot, de akkor már miértnem kötelezitek
a megerőszakolt nőket is hogy meg kell szülniük? és a veszély. terheseket szintén?mivel normál terheségnél is lehet gond, csak itt fokozottan, magzat-magzat, nem?

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.07. 18:38:31

@mocc: Mivel a pénzt a férfiak hozzák haza, ezért kéretik az adóügyeket, munkaügyeket, TB-kérdéseket is rájuk bízni, kedves nők.
Mivel a Parlamentben többségében férfiak ülnek, ezért kéretik a jogalkotást is teljes egészében rájuk bízni, kedves nők.
Mivel a...
Szerintem elég volt ennyi hülyeség ahhoz, hogy megvilágítsam érvelésed sántikáló természetét. Na megyek ki a konyhába megverni az asszonyt, túl hangosan lélegzett.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.07. 18:38:33

@windex:

Tehát ezek szerint engedni ki a mindenféle újnyilasoknak, hogy cigányokat likvidáljanak, hisz nem erőszakolhatjuk rájuk a fajgyűlölet és az ölés tilalmát, mert ez lényegében ugyanaz lenne, mint az abortusz!

windex 2012.01.07. 18:42:40

@petbecks: a más ostobasága a saját baja. ő szúrja el vele az életét. vagy nem. az is az ő dolga. nem a tiéd. arrogáns és indulatos vagy. a véleményed tiszteletben tartandó, de ahhoz neked is is tiszteletben kell tartanod a másik véleményt, és meg kell állnod a véleményed kifejezésénél. nem dolgod a megbélyegzés, az atyáskodás, sem a felsőbbrendűsködő kioktatás. mellesleg a "sepregess a saját portád körül" öngól, mert aki maga dönt az abortuszát illetően, az bizony azt teszi, de aki rászól, mint te, az nem a saját portáján sepreget, ilyetén nincs joga erre felszólítani másokat. záró mondataidat pedig remélem, csak a düh mondatta veled. ha mégsem, ez is - finoman szólva - ellentmondásos, mert legalább olyan rossz vagy, mint amilyennek az abortuszt választókat gondolod. azaz nem, mert még rosszabb. aki az abortuszt választja, máshogy gondolkozik, mint állítólag te teszed, a saját rendje szerint nem gyilkos. te viszont a saját rended szerint tömeggyilkosságot vállalsz, amikor ilyet írsz le. szóval fékezz, és légy türelmesebb

Stenonis 2012.01.07. 18:42:52

@windex:
És a nőnek van joga dönteni más életéről?
Mert az anyaméhben növekvő magzat az már nem csak a nő élete.
Végül is értem a logikádat. Ha egy nőnek nem kell az 1 éves gyereke, nyugodtan megölheti...

Leonce 2012.01.07. 18:45:27

Aki az abortuszt ellenzi, akkor ellenezze magának.
Felőlem lehet akármilyen szigorú egy ab. törvény Magyarországon, külföldön sokkal megfelelőbb módon ott a lehetőség. Érdemes már napjainkban is azt választani, ha már egyszer emellett döntött a nő, mert igen, ez az ő joga.

windex 2012.01.07. 18:47:04

@max val, a bircaman: ugyan már, te is tudod, hogy a vita (és a győzelem) kedvéért abszurdba hajtod a témát :-) vicces vagy. nettó marhaság, amit írtál, persze, hogy nem, de ugyanígy persze, hogy nem egyenlő az abi, meg a teoretikus újnyilas fajirtás. nem dőlök be a logikádnak :-)

Pszt! 2012.01.07. 18:48:59

Mikor a fél ország azon aggódik, lesz-e államcsőd, és biztonságba helyezze-e a pénzét a viki elől, akkor ilyen baromságokat kell újra elővenni.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.07. 18:49:20

@Stenonis: Ne legyél barbár, nyilván nem ölheti meg az 1 éves gyerekét. Az az állam dolga kell, hogy legyen, költségvetési pénzekből. Te sem várhatod el, hogy egy nőt ekkora lelki tehernek tegyünk ki.

Mondjuk én korlátoznám ezt a lehetőséget. Ha a gyerek 18 éves koráig bármikor rendellenesen fejlődik (beteges, rossz étvágyú, esetleg baleset éri, és elveszti egy végtagját), esetleg kiderül, hogy nem az az apja, akit eddig annak gondolt, vagy csak szimplán anyagi megterhelést jelent a családjának a felnevelése, akkor a Népjóléti Bakószolgálat anyánként évente egy gyermekig 100%-os TB támogatás mellett likvidálja a kölköt. Több esetén már fizetni kell.

windex 2012.01.07. 18:50:29

@Stenonis: nem rád tartozik.

"Végül is értem a logikádat. Ha egy nőnek nem kell az 1 éves gyereke, nyugodtan megölheti." ez is nettó marhaság. ez nem az én logikám, ezzel a te logikádat akarod rám erőltetni, úgy, mint birkaman, hát ennek se dőlök be, egyben olvasd csak, amit neki írtam, eszerint neked is szól.

Bloodscalp 2012.01.07. 18:51:30

@Stenonis: ilyen alapon neki akarsz tulajdonitani jogot, csak jééé ő nem tud vele élni, és igen mint majdani vagy lehetséges anyja dönthet, eutanáziánál is így járnak el

Stenonis 2012.01.07. 19:04:33

@Bloodscalp:
Eutanáziánál nem dönthet sehol sem a hozzátartozó.
Az csak a beteg személyes döntése lehet érthető okok miatt. Ha nem értenéd: tegyük fel, hogy 70 évesen kaptál egy tüdőgyulladást. Rosszabbak az életben maradási esélyeid, mint mondjuk 25 évesen, de megfelelő kezeléssel gyógyítható lennél. Az örökségre vágyó pénzéhes rokonság meg aláírja, hogy hajtsanak rajtad végre eutanáziát, mert köhögsz, lázas vagy és szenvedsz...

Az agyfunkció nélküli emberek gépről lekacsolása nem eutanázia.

teknős 2012.01.07. 19:05:28

Szerintem egyáltalán nem értitek meg az alaptörvény ezen passzusát. Persze nem zárom ki, hogy tévedek, de egyáltalán nem úgy látom, hogy a Fidesz képes lenne kommunikálni a szándékait Miért pont a magzati jogok kérdésében lenne másként.

A magyar államnak érdeke és kötelessége (lenne), hogy azok a gyerekek, akiket meg lehet védeni, azok megszülethessenek. Igen ritka, hogy egy nő zsigeri ellenszenvből akarja eldobni a benne sarjadó életet, ezeket engedni kell abortálni, mert ezek a szülés után is meggyilkolnák a magzatukat és valóban veszélyeztetnék a saját életüket és egészségüket, ami nem lenne hasznos az állam szempontjából, de a többség megmentésére kellene törekedni. Ennek mikéntjén kellene vitatkozni, nem pedig azon a szamárságon, hogy alapvető jog-e az abortusz, vagy sem.

A balliberális oldal merő politikai önzésből csinál hisztit az abortusz kérdéséből, nem érdekli őket sem a magzat, sem az abortáló nő semmilyen szinten.

Bloodscalp 2012.01.07. 19:11:48

@Stenonis: nem kell agyatlan példákat előszedned, mert átéltem, viszont még mindig a lényeget kerülöd ki

Stenonis 2012.01.07. 19:12:15

@windex:
De rám is tartozik. Nem individuumok vagyunk. Egy közösséget alkotunk. És ennek a közösségnek az életét szokások szabályozzák. Később a szokásokból született a jog.
Ha van nálam egy csőre töltött AK-47-es, nálad meg pénz. Akkor lelőhetlek, mivel senki másnak nem lenne köze ahhoz, hogy szerzem a pénzt.
Pedig egy normálisan működő társadalomban igen a rablógyilkossághoz mindenkinek köze van. Mivel a közösség adójából fizetik a rendőröket, az ügyészeket, bírókat és a büntetés végrehajtást.

Most arról kellene szólnia a vitának, hogy a társadalom miként vélekedik arról, hogy a magzatokat megölhetik-e az "anyák" vagy nem.

Az pedig rossz válasz, hogy nincs közünk hozzá. Mivel az abortáló orvos fizetése, a gyógyszerek támogatása az én adómból is történik.

tamareaf 2012.01.07. 19:12:34

ha egy terhes nőt megvernek és attól elvetél, súlyosbitó körülmény-e a terhesség? illetve mi súlyosabbnak érezzük-e?

de ha egy nő természetesen vetél is el, van-e értelme siratnia magzatát, amely még "nem élt"?

Nem véletlen van kitalálva az árvaház, nevelőszülőség és az örökbefogadás intézménye!!!

Bloodscalp 2012.01.07. 19:13:52

@teknős: a fidesz de inkább a kdnp nevű fantom csinál ebből hisztit:)

tamareaf 2012.01.07. 19:13:56

és még talán annyit, hogy egy párnapos fiatal fehér gyerek, kelendő mint a cukor, mind itt, mind nyugaton.

Gazdag, jó családokhoz kerülnek főként.

Bloodscalp 2012.01.07. 19:15:21

@feamatar: igen, onnan szoktak egyesek jópénzért "örökbefogadni"

Bloodscalp 2012.01.07. 19:16:16

@Stenonis: te kérded? na miről ugatsz itt órák óta?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.07. 19:16:30

@max val, a bircaman: Akkor megmondom neked, hogy én honnan számítom embernek a magzatot. Az első lélegzetvételtől. Lehet akár koraszülött is, ha önállóan lélegzik, teljes joga van az élethez, hiszen képes meglenni az anya vérkeringése nélkül.
Ezért sem fogom "gyerekgyilkosságnak" tekinteni a harmadik hónapig elvégzett abortuszt. Ellenben a születés utánit, amikor pedig egyértelmű jelét adta a baba annak, hogy kész az életre, ekkor megölni, gyilkosság.
Megnyugodtál végre?

[c] 2012.01.07. 19:20:28

@Stenonis: Csakhogy nem "a társadalom" viseli a szüléssel és a gyermekvállalással kapcsolatos terheket, nem "a társadalom" fogja esetleg elveszíteni a munkáját miatta, nem "a társadalom" fog a poronty mellett virrasztani, ha beteg, hanem az anyja.
Azé a döntés, akié a felelősség. (Igen, tudom, hogy vannak nők - és férfiak - akik felelőtlenek, meg olyanok, akik az alakjukat féltik etc., de én mindig azokra gondolok, akik önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzetbe, és/vagy akik kihullhatnak a szociális háló lyukaink, vagyis azokra, akik _tényleg_ megszívják).
Igen, van köze a társadalomnak hozzá: ezért kell a társadalomnak segítenie a válsághelyzetbe jutott nőket illetve párokat. Ítélkezéssel nem megyünk semmire.

teknős 2012.01.07. 19:23:37

@Bloodscalp: Egyáltalán nincs igazad. A kérdést mindig a balliberális oldal dobja fel, hogy az mdf/fidesz/ konzervatív/nem balliberális (nem kivánt rész törlendő) kormány be akarja tiltani az abortuszt. Minden egyéb ennek a folyamodványa. Olyan dedós szinten, hogy "denem, deigen, denem" a liberális média pedig szállítja az egyáltalán nem tipikus eseteket, amikor a társadalom szimpatizál az abortáló nővel. Halkan jegyzem meg, ezzel a technikával a társadalom előtt elfogadhatóvá lehetne tenni az alkoholos befolyásoltság alatt álló autóvezetőt is, csak többször kellene bemutatni a gyereke életét megmentő pár üvegsört megivó apákat és kussolni kellene a hullarészeg zebrángázoló béemvésekről.

Bell & Sebastian 2012.01.07. 19:24:07

@bbjnick: Belassult a sok dohányzástól? Falrahányt. :)

Stenonis 2012.01.07. 19:24:56

@Bloodscalp:

Mivel én leírtam, hogy szerintem mi a lényeg ez nem lehet kérdés...

De szerinted mi a lényeg?

Stenonis 2012.01.07. 19:31:20

@tea fan:
A társadalom is visel felelősséget.
Hiszen ezért van védőnői hálózat. Ezért kapnak fizetést a szülészek. Ezért kötelező a védőoltás.
A közösségnek mindent meg kell tennie, mind a szülő nőért, mind a gyermekért.
Ezért tartom végtelenül gyalázatosnak, ha egy nő a gyereke miatt veszti el az állását.

A társadalom emberek közössége. Az emberek egymás mellett élését a társadalom szabályozza. Aki ezeket a szabályokat megszegi, arról ítélkezni fog a megfelelő szerv, általában a bíróságok.

Bloodscalp 2012.01.07. 19:32:30

@Stenonis: ilyen alapon neki akarsz tulajdonitani jogot, csak jééé ő nem tud vele élni, és igen mint majdani vagy lehetséges anyja dönthet,

én írtam, csak nem figyelsz de már korábban
is, de látom nem veszed figyelembe a másikat

@teknős: a bal média?dobrai egymaga többet foglalkozik a témával mint a bal sajtó:) de persze fogd rájuk

[c] 2012.01.07. 19:34:33

@[Lombroso]: "Mivel a pénzt a férfiak hozzák haza, ezért kéretik az adóügyeket, munkaügyeket, TB-kérdéseket is rájuk bízni, kedves nők."

Tudom, hogy nem ez a hozzászólásod lényege, csak az adott logikát akartad kifordítani, mégis zavar kissé az a rész, hogy "a pénzt a férfiak hozzák haza". Miért is? A családok nagytöbbsége szvsz kétkeresős. Ez a gyes időtartamára változik meg, de az ideiglenes.
(Már amennyiben nem ez is csupán egy kifordítása valaminek.)

Mondjuk, megjegyzem, szerintem van igazság abban, amit így cáfolni igyekeztél, nagyon is - bár a kép természetesen árnyaltabb ennél. Egyrészt, biológiai adottságainkból következik, hogy a terhesség-szülés-szoptatás a nő testét, lelkét, idejét veszi igénybe, és a megfelelő hormonok _általában_ gondoskodnak arról, hogy ez a csecsemőkorra is érvényes legyen. Egy nő, ha már megszületett a gyerek, kevésbé képes eltávolodni tőle - értem ezalatt szakítást, válást, amelynél magától értetődően a nőhöz kerül a gyerek. Aki aztán több szempontból is leköti sok éven keresztül, meghatározza az életét, és - ne tagadjuk - be is határolja.
Egy férfit erre kevésbé sarkall, "kötelez" bármi is - hormonok, elvárások etc. Ha van az illetőben felelősségérzet egy nemkívánt terhesség esetén (amely egy romlófélben lévő, esetleg alkalmi, vagy más okból nem fenntartandó kapcsolat eredménye), akkor vállalja az apaságot, jó esetben fizeti a gyerektartást, még jobb esetben részt vesz a gyereke életében, szereti, időt tölt vele, segíti. De a felelősség nagyobbik része azé, aki neveli a gyereket.
Hogy ez miért (szinte) mindig a nő, az részben társadalmi beidegződés is, és ez sem mindig igazságos, de most ne menjünk bele ebbe.

Bloodscalp 2012.01.07. 19:34:34

@Stenonis: kezd átjönni hogy te valami alternatív valóságban élsz:)

[c] 2012.01.07. 19:43:29

@[Lombroso]: "A házasság meg két különnemű ember kapcsolata, ami ebbe a definícióba nem fér bele, az nem házasság."

A definíció változhat. (Persze mostanában nem fog, az biztos.) Továbbá kultúrafüggő (ld. többnejűség).
Polgári házasság sem létezett mindig, és ahhoz is "frissíteni" kellett némiképp a definíciót.
Mivel a polgári házasság nem Isten színe előtt köttetik, és nem deklaráltatik, hogy a célja a gyermeknemzés, már csak az a rész bajos, hogy "egy férfi és egy nő".

Stenonis 2012.01.07. 19:45:31

@Bloodscalp:

És a 3 napos csecsemő hogy tud élni a jogaival?

Stenonis 2012.01.07. 19:47:56

@Bloodscalp:
Miért?
Nincs védőnői hálózat?
Nincsenek szülészek?
Nincs kötelező védőoltás?
Nem gyalázatos, ha egy anyát a gyerekei miatt nem veszik vissza dolgozni vagy rúgják ki?
Nem a bíróság hoz ítéletet?

[c] 2012.01.07. 19:49:06

@Stenonis: Igaz, a társadalom is visel felelősséget, de könyveket lehetne megtölteni azzal, hogy mennyire nem elegendő, amennyit a (magyar) társadalom vállal.
A skandinávok ezt felismerték, és komoly programot indítottak a változásért. Hogy az abortusszal hogyan állnak, nem tudom, mindenesetre a születésszám emelkedett azóta (a béka feneke alól), a nők (illetve párok) gyermekvállalási hajlandósága növekedett.
(Olyan persze sosem lesz, mint a harmadik világban, de az nem kedv kérdése.)

Stenonis 2012.01.07. 20:01:57

@tea fan:

És a nem megfelelő hozzáállás is felelős a népességfogyásért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.07. 20:08:05

@Bell & Sebastian:

"Falrahányt." --- írja.

Gondolom, mint falrahányt borsó. Értem.

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.01.07. 20:11:45

@Stenonis: egy három napos csecsemő nem mellékesen életképes

a szülészek?nem, nem hinném hogy a gyerekért vannak.
a pénzért? igen, sokkal inkább a pénzért.

hány bírósági ítéletről tudsz hogy ilyenért elítéltek volna céget-főleg komolyabban???fel se veszik ha megmondják hogy gyerek van, vagy igen, szülés után nem veszik vissza, te ebben az országban élsz?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 20:37:07

Az új Alkotmány a magzatvédelemről szóló résszel támadhatóvá vált. És nem az Amnesty nevű zsidó lobby, hanem a józan ész által. Ugyanis a magzatvédelmi törvény ledönti a szekularizációs kordát, amikor a kánonjogot a világi jogba emeli. Ez nem csak elfogadhatatlan, de egyébként törvénybe ütköző is. Vagyis az alaptörvény nem valamilyen jogot sért, hanem minden jogot, a teljes jogrendünket. Persze, lehet módosítani újból az ország elnevezését, mondjuk Magyar Kibaszott Nagy Keresztény Egyházköztársaságra is.
Orbán, miközben híveket kéne megtartania, szánalmas módon hatalma bebetonozását egyfajta szakrális eseménnyé cicomázza, amitől a legtöbb gondolkodó embernek kifordul a bele. Miközben sokan azért öklendezünk, mert egy ilyen majom mögé kell állnunk a hazánk érdekében, ez a seggarcú folyamatosan szakadási pontokat hoz létre.

Akit érdekel: menekulttabor.blog.hu/2011/12/31/magzatvedelem_a_gondolkodas_szabad_abortalasa

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.07. 20:48:51

@Mr Falafel:

The times they are a-changin'!

"Európa elismerte az emberi embriók jogait
2011. 10. 21. 11:18 -

Az Európai Unió Legfelsőbb Bírósága október 18-án történelmi jelentőségű döntést hozott az emberi embrióról, elismerte méltóságát a fogantatástól kezdve.

A határozat kimondja, hogy törvényileg nem szabadalmaztatható olyan biotechnológiai találmány, amelyben a kísérletezés során emberi embriót pusztítottak el, emberi embrióból nyert őssejtet használtak fel alapanyagként.

Az ügy előzménye, hogy Oliver Brüstle német kutató 1997-ben szabadalmat nyert őssejtekből előállított, a neurológiai betegségek kezelésére alkalmazott idegi elősejtek előállítására. A Greenpeace azonban egy uniós jogszabályra hivatkozva megtámadta a szabadalmat, amit a német szövetségi szabadalmi bíróság részlegesen meg is semmisített, a legfelsőbb bíróság pedig az Európai Bíróság elé terjesztette az ügyet.

A Zenit hírügynökség tájékoztat arról, hogy a luxemburgi bíróság az alapján a jogszabály alapján mondott ítéletet, amely szerint az emberi életet védelmezni kell annak minden szakaszában. Ily módon pontosítást nyert a humán embrió fogalma is: olyan organizmus, amely képes beindítani az emberi fejlődés folyamatát. Ez a megállapítás vonatkozik a megtermékenyítés és a klónozás során létrejött embriókra is. Az emberi méltóságra vonatkozó 98/44 számú direktíva tiltja az emberi embriók kereskedelmi, illetve kísérleti célokra való felhasználását. Ez az alapelv nem csupán a felnőtt emberre, illetve az újszülöttre vonatkozik, hanem a fejlődés első szakaszában lévő sejtre is, vagyis az embrionális őssejtre ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak. A Profesionales por la Ética elnevezésű spanyol szervezet így üdvözölte a döntést: „az emberi élet védelme érdekében szükség volt arra, hogy a jelenlegi biotechnológiai kutatások szélesen értelmezzék az emberi embrió fogalmát.”

Alberto Gambino jogi professzor az Avvenirének elmagyarázta, mi a messzebb menő értelme ennek a döntésnek: „Ha azt mondjuk, nem lehet szabadalmaztatni valamit, amit az életből nyertünk, az annak elismerését is jelenti, hogy nem tárgyakról beszélünk, hanem a jogalanyiság elve alá tartozó létezőkről. Innen aztán már csak egy lépés annak elismerése, hogy jogalanyok.”

Az Avvenire figyelmeztet azonban arra is, hogy a bíróság által kimondott döntés üdvözlendő ugyan, mert az európai törvényhozás érzékenységéről tesz tanúságot, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a határozat csak a szabadalmaztatásra vonatkozik, nem pedig magára a kísérletezésre. A gyógyszergyártó lobbi nem örül ugyan az ítéletnek, de leginkább arra kap ösztönzést, hogy beruházásait olyan országokba tegye át, ahol nem védik az embriókat.

Domenico di Virgilio, az olasz katolikus orvosok szervezetének elnöke így nyilatkozott: „az emberi embrió teljes méltóságának elismerése hatalmas örömöt jelent számunkra.” Adriano Pessina, a katolikus egyetem bioetikai központjának igazgatója szerint pedig szimbolikus jelentősége is van ennek a döntésnek: „a felhasználásra vonatkozó tiltás azt erősíti, hogy nem csak az elérhető eredmények számítanak, hanem döntő jelentőségű az is, hogyan érjük ezeket az eredményeket.”

Forrás: Zenit, L'Osservatore Romano, Avvenire

Kép: Wikipédia

Magyar Kurír

(tzs)"

www.magyarkurir.hu/hirek/europa-elismerte-az-emberi-embriok-jogait

Szóval, @Mr Falafel:, itt tartunk ma. De ki tudhatja, mit hoz a holnap! Én bizakodó vagyok!:-)

ü
bbjnick

[c] 2012.01.07. 20:57:42

@Stenonis: Egyébként a britek a leányanyákat meglehetősen támogatjá, így a "megesett" tinilányok közül sokan megszülik a gyereket, ami első pillantásra jó.
Csak az a probléma, hogy mást nem is nagyon csinálnak, nem tanulnak, nem sietnek dolgozni. Ha akarnak is, a korai gyerekvállalás miatt nehéz.
Ez a réteg szépen újratermeli önmagát.
(Ez csak a támogatás kapcsán jutott eszembe.)

[c] 2012.01.07. 21:02:27

@bbjnick: "Mondjuk, nem értem a kérdését, de ettől/attól függetlenül (is) azt gondolom, hogy magzatgyilkosokkal..."

Ezen a ponton elveszítetted a hiteled az érdemi vitára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.07. 21:28:45

@tea fan:

Kedves, mégis miből gondolja, hogy engem érdekel, hogy magácska mit tart hitelesnek és mit nem? Elolvastam vagy két kommentjét, még a kommentsor elejéről, és úgy döntöttem, hogy nem szólok magához (mert, ugyan, mit mondhatna maga nekem?). Akkor most, mégis, miről tetszik beszélni? Ki akart magával vitázni?

ü
bbjnick

[c] 2012.01.07. 21:35:00

@bbjnick: Ja, jó. Végül is, így csak igaza lehet az embernek, ha - azon kívül, hogy cinkosan összekacsint a cimborájával, hogy "ej, mekkora buta köcsögök ezek, kár beléjük, mi?" -, nem bocsátja vitára az álláspontját. Biztonságos.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.07. 21:48:25

@tea fan:

ezek nem szoktak vitatkozni meg érvelni, csak kinyilatkozni.
üdv a konzik világában :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 21:54:06

@tea fan: Hitelre vitázol? Mi a kurva isten vagy te, valami bankár?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.07. 22:06:50

@.Pierre Bezuhov.:

"ezek nem szoktak vitatkozni meg érvelni, csak kinyilatkozni." --- írod.

EZEK, mi?! :-D

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 22:09:52

@bbjnick: Én ezt értem és látom. Mondj egyetlen dolgot, ami jól működik az ember társadalmában, és nem a dekadencia jeleit hordozza magán. Az ember a maga alkotta pöcegödörbe készül belefulladni.

Más, de azért kapcsolódik a témához. Hirtelen 7 milliárdnyian lettünk, de hely és életkörülmények 5-nek is alig voltak már. Állítólag 2 éven belül 10 milliárd lesz a Föld lakossága. Olyan gyorsan faljuk fel a bolygó készleteit, mint valami vándorsáskák. Amikor aztán 5 év múlva 15-17 milliárdnyian leszünk, hirtelen átlendül az inga, és naponta 100-200 millió ember hal majd éhen. Az milyen üdvös lesz, már magzatvédelmileg! Újabb 5 év múlva, ha addig egy atomháborúban nem pusztulunk ki, ismét 5 milliárd, vagy kevesebb lesz a Föld lakosainak száma. Na, ha valamire, hát erre érdemes megszületni!
Vagy mondj egy forgatókönyvet, ami szerint nem így lesz. Modern mezőgazdaság a Marson? A Mars messzebb van, mint ötven éve volt. Az űrkutatás 40 éve semmit nem fejlődött. Akkor hogy lesz? Lemegyünk Bikini Fenékre, és zabáljuk a herkentyűburgert, amit Spongya Bob készít?

Stenonis 2012.01.07. 22:31:31

@Mr Falafel:
A nyugati kultúrkör államai közül melyik a túlnépesedett?
Mert Magyarország biztos, hogy nem az.
Mi tudjuk élelmezni az összes megszülető gyermeket. És még hosszú ideig tudni fogjuk. Csakúgy, mint az EU bármely országa.

De szerintem is sokan vagyunk. Ilyen mentalitással nyugodtan lehetsz öngyi. És máris egy emberrel kevesebb kell eltartania a Földnek :)

Stenonis 2012.01.07. 22:38:44

@Mr Falafel:
Uh...

Ez azért kemény volt... Gondolkodok, hogy paródiának szántad-e, de szerintem ezt komolyan írtad.

Mi köze a magzatvédelemnek a szekularizációhoz?
Vannak vallásoktól független emberi alapelvek. Amik minden normális társadalom működését meg kellene, hogy határozzák.
Ilyen például az, hogy nem bántjuk a védteleneket. És nem azért mert egy olyan mukiban hisz valaki, aki azt mondta, hogy szeressétek egymást és utána felszögezték egy keresztre, hanem azért mert ez egy alapvető emberi dolog.
Ugyanúgy vonatkozik egy buddhistára, egy sintó hitűre, egy muszlimra és egy ateistára is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 22:45:48

@Stenonis: Én inkább téged fojtanálak meg, és úgyis a kívánt számot kapjuk.
Valamennyi kontinens közül Európában vannak a legkisebb távolságok a nagyobb városok között. Ázsiában és Amerikában kontinensnyi területek találhatók, ahol ember nem él. Arról az apróságról sem megfeledkezve, hogy nem a kínai lesz az a nép, amelyik majd szűknek érzi a bolygót. Ők elvannak egy tál rizsen és két négyzetméteren, s még jól is érzik magukat. Persze, aligha érted a kulturális különbözőségek jelentőségét.
Afrika az igazán necces. Én nem kétlem, hogy a világ urai igyekeznek majd a kontinensen tartani a lakosságot, de azzal egy teljes földrész ökoszisztémáját pusztítják majd el, ami kihat a többi ökoszisztémára is. Ugyebár hová mennek telelni a madarak? Amíg a globális felmelegedés egy baromság, az ökoszisztéma felzabálása nagyon is reális veszély. Ismétlem magam, öt éven belül megduplázódhatunk, ami azért már komoly szám.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 22:55:38

@Stenonis: Nem kétlem, hogy ti, vallásosak komolyan is gondoljátok azt a sok marhaságot, amit egyházatok megfogalmaz. Ott a gond, hogy az emberi társadalom csődje egy időutazást idézett elő, amitől az egyházak felbátorodtak, és kijelentették, hogy egyetlen helyes értékrend létezik, a keresztény értékrend. Szerintem a keresztény értékrend egy álságos szar. Minekutána azonban a világi társadalom éppen felbomlóban, nem tudom transzparensként felmutatni annak értékrendjét, hiszen nyilvánvalóan az is szar, ha kihalóban vagyunk. Persze, ennek okán is kár lenne elővenni a régi jól be nem váltat. A modern társadalmat nem a középkor társadalmának kéne felváltania optimális esetben.

[c] 2012.01.07. 22:57:28

@Mr Falafel: Javaslom az értő olvasást meg pár szem Xanaxot.
Pusztán arra céloztam, hogy a "vita"partnerek megelőlegezett minősítgetése nem érdemi kommunikáció, hanem virtuális maszturbáció.

Alfőmérnök 2012.01.07. 22:59:52

@Mr Falafel: "a globális felmelegedés egy baromság"

Maga az elnevezés baromság, a klímaváltozás azonban tény (legalábbis amióta meteorológiai mérési adataink vannak, tudtommal nem volt ilyen gyors és ilyen mértékű változás a Föld bolygón). A kérdés, hogy az emberi tevékenység eredménye-e?

[c] 2012.01.07. 23:04:51

@Stenonis: Nem emlékszem már, melyik relatíve nagy vallás követői vallják azt, hogy ha megfogan egy magzat, az azt jelenti, hogy bekopogtat hozzád egy lélek; ha nem vagy felkészülve rá, akkor visszafordul, és majd kopogtat megint. Vagy nem. De mivel lélek, nem ölöd meg az abortusszal.

Amúgy ja, ne bántsuk a védteleneket... Kezdhetnénk mondjuk az élőkkel - pármillió emberrel, gyerekkel, aki háborúnak vagy egyéb ember által végzett pusztításnak esik áldozatul.

Stenonis 2012.01.07. 23:07:50

@Mr Falafel:

Hát cseszd meg. Ezt kurvára félrenézted.

Nem vagyok keresztény!

És szerintem is álságos szar a kereszténység. Szegény Aquinoi Szent Tamás vért izzadt, hogy valami értelmet vigyen a rendszerébe.
Ráadásul a másolat másolatának másolata.

De ez nem változtat azon, hogy vallástól függetlenül vannak általános emberi értékek és erkölcs.
Ettől vagyunk emberek és nem állatok.

Attól, hogy nem vagy keresztény, gondolom nem rugdosod meg az óvodásokat, nem versz meg időseket csak azért mert erősebb vagy náluk. Tehát vallástól függetlenül rád is érvényesek az adott társadalom írott és íratlan szabályai. És remélem, hogy nem azért nem bántod a védteleneket, mert félsz, hogy lesittelnek, hanem azért, mert érzed, hogy így helyes.

Stenonis 2012.01.07. 23:15:12

@Bloodscalp:

A 3 napos csecsemő csak akkor életképes, ha a megfelelő körülményeket (pl. hőmérséklet, élelmiszer, folyadék, salakanyagok eltávolítása) biztosítod a számára.

Egy beágyazódott embrió is életképes. Csak a megfelelő körülményeket (működő anyaméh) kell biztosítani számára.

teknős 2012.01.07. 23:25:20

@Bloodscalp: Hol mondtam én azt, hogy a balsajtó?

Dobray ebben az esetben is, mint minden egyéb más esetben is, csak a balliberális oldal, jelen esetben az AI habzására reagál. Ez meg egy blog, ahol Dobray-t, mint mást is felháborít a tendenciózus irányba állítás.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 23:29:53

@Alfőmérnök: Az Univerzum Könyvtár sorozat egyik könyvében még a 80-as évek elején olvastam valamit a Föld pólusváltásáról, ami százezer évente következik be. Állítólag okoz éghajlatváltozást. Újabban hallottam ezt az elméletet magyarázatként. A klímaváltozás természetes folyamat, és nyilván ez zajlik most.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 23:30:54

@tea fan: Tudom, mire céloztál, fafej. Poén volt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.07. 23:33:23

@Stenonis: Mi van, bazmeg, véget ért a valóvilág, hogy ilyen sokan lettünk hirtelen?
Miről beszélsz, én csipázom az ovisokat taslizni, de a legnagyobb poén terhes nőket hasba rúgni.

[c] 2012.01.07. 23:35:53

@Mr Falafel: Jó. Bocs.
Kissé befordultam itthon betegen, ilyenkor vacakol a poéndetektorom.

Runciter 2012.01.07. 23:42:39

@bbjnick:
az abortusz gyilkosság
a terhességek kb negyedénél bekövetkező vetélés haláleset
ezt onnan is lehet tudni, hogy a temetők tele vannak 9-10-11. héten elvetélt magzatokkal

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.07. 23:54:34

@tea fan:

"Már amennyiben nem ez is csupán egy kifordítása valaminek."

De. Gondoltam teszek egy hamis állítást, jelezvén, hogy a férfiak anyagi felsőbbrendűsége is pont egy akkora blődség, mint az, hogy a férfi nem törődik a gyermekével, az kizárólag az anya jussa. Aki ilyet állít, annak komoly családi problémái vannak. Vagy a szülei, vagy a jelelegi/ex párkapcsolata komoly problémákkal terhes.

[c] 2012.01.07. 23:55:51

@[Lombroso]: Oké, vettem; kösz a magyarázatot.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.08. 00:07:32

@tea fan:

"A definíció változhat. (Persze mostanában nem fog, az biztos.) Továbbá kultúrafüggő (ld. többnejűség).
Polgári házasság sem létezett mindig, és ahhoz is "frissíteni" kellett némiképp a definíciót.
Mivel a polgári házasság nem Isten színe előtt köttetik, és nem deklaráltatik, hogy a célja a gyermeknemzés, már csak az a rész bajos, hogy "egy férfi és egy nő"."

Azért én nem érzem olyan nagy bajnak. Van egy társadalmi igény, ami arra irányul, hogy rendezzük a melegek életközösségének kérdését. Az egységsugarú meleg ezt úgy dekódolja, hogy "há' hagy házasodjak má!", amire az állambácsi azt mondja, hogy nem házasodhatsz, mert az a házasság definíciójának átírását jelenti, a társadalom nagy része meg bizonyos alapintézményeket nem akar megváltoztatni. Helyette csinálunk neked egy jogintézményt (a BÉK-et), nagyon hasonlít a házasságra, de mégsem olyan. Így megoldódott az a probléma, hogy a kapcsolatotok nem volt beemelve a jog világába. Így az állam elismeri a kapcsolatukat, kapnak hozzá mindenféle állam által elismert plusz jogot, és ezzel az állam dolga le van tudva.
Aki meg azért akar házasodni, mert szeretne fehér gerlék és kétmarékkal szórt rizsszemek között pohárt törögetni, az keres egy kellően toleráns egyházat, vagy bármi mást, ami százezer+ÁFÁ-ért megcsinálja neki.

Bloodscalp 2012.01.08. 00:33:19

@Stenonis: áhá, ezen akarsz lovagolni:) sztem te is csak megfelelő hőmérsékleti és egyéb viszonyok közt tudsz megélni, plusz szükséges folyadék és táplálék...

@teknős: milyen igaz, baloldal-a balsajtó ennek csak egy része, mint ahogy dobrai is csak egy része a jobboldalnak a sajtón keresztül, de már a cím is ferdít, nem a magzat ellen irányul sztem, hanem hagynák hogy azok döntsenek akik érintettek vagy csak az anya-ha a pasi lelécelt

hacsaturján 2012.01.08. 06:05:24

egyetlen egy , nyamvadt fingocskához ennyi bába.....! pedig az meg réges régen elszállt. ("na, ezért tartunk ott, ahol tartunk." - ratkó anna néne)

petimegmondja 2012.01.08. 12:49:05

@Stenonis:

Tényleg fel kellene hagynod a kifejlett, önálló életfunkciókkal rendelkező csecsemők és az embriók közé egyenlőségjelet tevő érveléssel.

"A 3 napos csecsemő csak akkor életképes, ha a megfelelő körülményeket (pl. hőmérséklet, élelmiszer, folyadék, salakanyagok eltávolítása) biztosítod a számára.
Egy beágyazódott embrió is életképes. Csak a megfelelő körülményeket (működő anyaméh) kell biztosítani számára. "

Egy csecsemő gondozása és egy magzat kihordása egyáltalán nem hasonlítható össze!

Ha egy anya a szülés után azonnal lemond az újszülöttről (megszabadul tőle), akkor nem bünteted, pedig az analogiád szerint a társadalmi védőháló (egészségügy, gyámügy) nélkül meghalna, tehát - az analogiád szerint - ez is felér egy gyilkossággal.

Ezzel szemben, ha egy nő még embrió korában akar lemondani a terhességről és nem akarja, hogy a testét saját akaratával ellentétesen reprodukciós célokra használják, akkor gyilkos, mert a döntő többségében férfi, hímsoviniszta parlamenti többség - veled együtt - a méhével együtt csak egy szülőgépnek tekinti, aki ha teherbe esett, az ő hibája, miért is nem védekezett, vagy köttette el magát és a férfi, aki beleverte a faszát, nem tehet semmiről, neki nem kellett volna védekezni vagy elköttettnie magát.

Hát persze, a társadalomnak legyen beleszólása, hogy ki mit csinál a testével, hiszen a társadalom (így en bloc) erkölcsileg mindenek felett áll.
Főleg a kizárólag férfiakból álló klérusnak van joga erkölcsi okokra hivatkozva meghatározni, hogy nehogy már egy nő maga határozzon a méhének tartalmáról, hiszen a kibicnek semmi sem drága, ők soha a büdös életben nem fogják megtapasztalni a magzat kihordásával és megszülésével járó kínt, a maradandó károsodásokat, amiket a terhesség és a szülés okoz.

Szerintem, az az igazán erkölcstelen, hogy a férfiak - akiknek egy másfél perces élvezet, a hobbifotós szerepe a szülőszobán, az "apa lettem" örömködés és max a fél fizetése tizen-x évig jut osztályrészül az egészből - akarják rákényszeríteni a nőkre, hogy a befecskendezett spermáikból fejlődő embriót, ha a fene fenét eszi is, akár akaratuk ellenére is hordják ki és szüljék meg.

Az az igaszság, hogy ez az egész csak egy primitív, állatias ösztön tudat alatti megnyilvánulása. A férfiak zsigeri ösztöne a saját örökítő anyagaik bebiztosított hasznosulására. A sok Tajgetosz-érett szentfazék szeretné magát evvel is bebiztosítani, hogy ha már sikerült megkampózniuk egy ruvnyát, akkor a viagra-támogatott hycomat magjaik benn is maradjanak.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.08. 14:21:12

@Stenonis: Ha elfogy a kőolaj és földgáz, amik nélkül nincs magas színvonalú mezőgazdaság se, akkor az EU sem képes etetni a lakosságát, a klímaváltozás elől menekülő tömegekről már nem is szólva...

Aztán még itt van az ivóvíz problémája is. A Kárpát-medence éghajlata egyértelműen egyre szárazabb. Átkozottul ciki lesz nekünk, de a délebbi országoknak is, ha már a nagy folyóink vizét a felső szakaszukon elhasználják az ottani országok. Hogyan is lenne jól működő mezőgazdaság munkagépek, műtrágya és öntözővíz nélkül?

Persze lehet elővenni az igavonó barmokat, azok trágyáit is, nemesíteni extra szárazságtűrő fajokat és így tovább. De hidd el nekem, a termésátlagok drasztikusan esni fognak. Vége a kőolajnak köszönhető bőségnek és pazarlásnak. Beköszönt az éhínség. Akárcsak a régebbi évszázadokban.
Tényleg "csodás világ" vár az unokáinkra...

Semmi sem örök. A mostani jólét sem, aminek elképesztően nagy természeti és emberi ára van.

Alfőmérnök 2012.01.09. 08:56:58

@Manyi Béci: Két napot tévedtél. Még nem olvastam, de a címe sokat ígérő. :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.01.09. 09:20:12

mi lenne, ha a változatosság kedvéért nem a nők reprodukciós jogait korlátoznák, hanem a férfiakét?

javaslom, hogy fejlesszünk ki egy visszafordítható vasectomiát férfiaknak, és tegyük kötelezővé minden férfi és fiú számára 10 évtől fölfelé. amennyiben a jogilag cselekvőképes és pszichiátriai tesztekkel szülőségre alkalmasnak talált férfi, vagy fiú aláírásával igazolja, hogy hajlandó felelősséget vállalni az általa nemzett magzatokért, tegyük lehetővé számára a vele kapcsolatban álló nő beleegyezésével, hogy a vasectomiát visszafordítsák, és termékennyé tegyék.

ezzel a nagyon egyszerű módszerrel szinte 100%-os hatékonysággal megelőzhetőek a nemkívánt terhességek, és abortuszok.

mondjuk tény, hogy így a gyermektelen, meddő, keresztény, mélymagyar, konzervatív keresztény házaspárok cuki, fehér, kékszemű, szőke, árja, 3 hónapos, fehérlapos kisfiúcskákhoz hozzájutni örökbefogadással, hanem kénytelenek lesznek beérni a problémás, beteg, 5-10 éves, csóró, traumatizált, árvaházi, cigány, vagy egyéb kellemetlen származású kölyökkel, aki persze nem kell a kutyának sem.

egyébként tudtátok, hogy családon belüli erőszak következményeként havonta egy, már megszületett gyerek hal meg, hogy a gyivis gyerekek hetente egyszer kapnak csak húst, és hogy a gyivis 12-14 éves kislányok (meg kisfiúk) mekkora százalékban kerülnek prostitúciós célú emberkereskedelembe, mint áldozatok? nem igazán értem, hogy az ő jogaikért miért nem tépik az abortuszellenes nőgyűlölők a szájukat véresre. talán azért, mert az abortuszellenesség lényege nem az élet szentsége, hanem a nőgyűlölet?

windex 2012.01.09. 12:02:12

@Stenonis: elszakadva a véresen sarkított, túlhúzott, indulatos példáidtól, maradjunk a közösség azon szép szokásánál, hogy tiszteletben tartjuk egymás véleményét, és nem kényszerítjük egymásra erőszakkal a sajátunkat. nem a véleményedet akarom nem elhangzottnak tekinteni, sőt, elismerem. az se derült ki még, hogy én mit gondolok az abortuszról, te se kérdezted :-) csak azt értsd meg, hogy ne légy erőszakos. különösen, ha egy általad bűnösnek tekintett erőszakos cselekedet ellen ágálsz. valahogy így festett az inkvizíció is :-)
ha valakivel a tettek síkján akarod elfogadtatni a véleményedet, előbb meg kell egyezni abban, hogy hol húzódnak az individuális határok. ez pedig felette hosszadalmas és nehéz ügy. különösen, mert akkor a te személyes szabadságod határait is át kell értékelni. szóval lassíts, még nem tartunk itt, (hála istennek) és amíg csak vélemény egy vélemény, ne erőszakoskodj, elégedj meg azzal, ha az, aki mást gondol, meghallgat. és ne dühöngj, ha nem fogadja el, nem teszi a magáévá azt, amit te gondolsz. és ne gyere mindenféle bűncselekménnyel, mert amaz, mint a neve is mutatja - bűncselekmény - közmegegyezés szerint az. ha nem így lenne, nem ezzel a szóval illetnénk azon dolgokat, cselekményeket, amelyek annak tekintünk. ebben a vonatkozásban még nincs közmegegyezés, tehát nem tekintjük bűncselekménynek, gyilkosságnak, ilyesminek. hogy te minek tekinted, rád tartozik. hogy az, aki elismeri a jogosultságát, netán túl is van rajta, az rá tartozik, nem rád. ő se kényszeríti rád, neked sem kell ilyet tenni, csak mert ő teszi, ezért a társadalmi elvárás szerint te se kényszerítheted rá azt, amit te teszel, vagy nem teszel.

nyakleves 2012.01.09. 12:11:57

Szeretnék rávilágítani néhány fontos dologra, aminek szerepe lehet a kérdés megítélésében (jogász vagyok): a magyar jog nem ismeri el a magzat jogképességét (jogképesség: a személy jogok és kötelezettségek alanya lehet), azt kizárólag csak feltételesen biztosít számára. A jogképesség az élveszületéssel kezdődik, előtte csak feltételesen illeti meg a magzatot (pl. öröklési jog alanya lehet, de joga effektíve csak születésekor nyílik meg számára, addig nyugszik). A magzat nem minősül személynek, az anya viszont igen, ennél fogva az anya élethez és egészséghez való joga erősebb a magzat élethez és egészséghez való jogánál (ezért van, hogy amennyiben pl. egy 5 hónapos magzat veszélyt jelent az anyára, nem az anyát ölik meg, hanem a magzatot /ill. ha van rá lehetőség, mesterséges körülmények között, inkubátorban nevelik tovább a születési érettség idejéig/). Az, hogy az abortusz a 12. (illetve, speciális esetekben többedik) hétig lehetséges, nem véletlenül van így kitalálva: addig ugyanis a test és a fő szervrendszerek nem, vagy kevéssé vannak kialakulva. Az vitán felül áll, hogy amennyiben a nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn, a terhesség bűncselekmény következménye, vagy ha a magzat súlyos fogyatékosságban, vagy más károsodásban, ártalomban szenved (többek között ezek az abortusz feltételei), az anya józan paraszti ésszel sem kényszeríthető a kihordására. Érdemes ezen elgondolkodni. Az abortusz ugyanis nem mindig úgy néz ki, hogy a 17 éves felelőtlen leányka és felelőtlen pasija beivott és elfelejetettek gumit húzni. Valamint az abortusz lelkes támogatói valahogy azt is szívesen elfelejtik, hogy a nem kívánt terhesség létrejöttéhez apukának is némi csekélyke köze van, ne csak anyut kárhoztassuk a gyermekvállalással kapcsolatos terhek viselésére (pl. ha megerőszakolták és nem kerül meg a tettes, szívjon ő egyedül? ha apukán nem lehet tartást behajtani szívjon ő egyedül?). Szóval, kedves bölcsek, először ilyen praktikus megfontolásokon tessenek hintázni.

mocskosmacska 2012.01.13. 13:37:18

@pcmci: "lehet támogatni az örökbe adást, sőt. de ne legyünk álszentek: az árvák jelentős része még napjainkban is árvaházban nő fel, annak minden abúzusával együtt."

Olyan újszülött, akiről lemondanak azonnal kap örökbefogadó családot. Az állami gondohásban lévő gyerekekről nem mondtak le a szüleik, ezért nem örökbeadhatóak. Otthon nem lehetnek gyermekvédelmi okokból, vagy a szülők beadták a kóterbe, de nem mondtak le róluk.
süti beállítások módosítása