Szerdán történelmi mélypontján járt a forint az euróval szemben (hogy aztán csütörtökön a 324 forintos árfolyamszinttel ezt a mélységi rekordot is megdöntse). A Nemzetgazdasági Minisztérium érezte, hogy ebben a történelmi pillanatban illene mondani valamit, a következő közleményt adták ki:

A forintárfolyam ma jól láthatóan nem a gazdaságpolitikára reflektál, hanem a közeljövőben megkezdődő tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.

Az IMF board-ja január 18-án tartja azon ülését, melynek napirendjén szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció számára adandó mandátum. Addig nyilvánvalóan a tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forintárfolyam alakulásában. 

  Nem a gazdaságpolitikára reflektál?! Hát mi a bánatra? Ha már a maszatolós kommunikáció fő törvényének megfelelően mindenképpen el akarjuk kenni a felelősséget, akkor azt még talán lehetne mondani, hogy az árfolyam alakulása nem tükrözi a reálgazdasági folyamatokat (és erősen remélni, hogy valóban így van). Mert az teljesen egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikára reflektál. A forint euróval szembeni történelmi mélypontja, az államadósság kockázati felárának és az állampapírhozamoknak az ijesztő emelkedése igenis a gazdaságpolitika következménye. 

  Lehet értetlenkedni, hogy most csőstül jön az áldás, de azért váratlannak semmiképpen sem lehet mondani az össztüzet. És ez már nem is csak szorosan vett gazdaságpolitikai kérdés, hanem szélesebb értelemben véve gazdasági és politikai. Mert lehet izmozni a külföldi tulajdonú cégekkel egy bizonyos pontig. Lehet köztulajdonba venni a franciáktól a pécsi vízművet. Lehet távközlési különadót kivetni, ami tízmilliárdokat vesz ki a német Telekom zsebéből. Lehet bankadóval és végtörlesztéssel százmilliárdos terhet rakni a jelentős részben osztrák hátterű pénzügyi szektor nyakába. 

  Az ilyenkor bekalkulálható pereket talán még ki lehet bírni. Az igazi ellencsapás azonban nem feltétlenül érkezik azonnal. De amikor megérkezik, akkor minden sérelmet sokszorosan torolhat meg, s nem feltétlenül azon a pályán, ahol a sérelem esett, inkább ott, ahol a legjobban fáj. Egy másik országban kivetett telkó- vagy bankadó miatt tiltakozni otthon sem feltétlenül nyerő dolog egy kormány számára. De a sajtószabadságot meg a demokráciát védeni? Tökéletes terep: népszerű és belpolitikai kockázata sem nagyon van. Egy kis-közepes ország demokráciáját óvni-félteni mindig hálás, és attól sem kell különösebben félni, hogy visszarúg.

  Tarlós István főpolgármester augusztusban komoly meglepetéseket ígért a külföldi irányítású stratégiai közműcégek ügyében. Nos, a meglepetések megérkeztek, ha nem is egészen a Tarlós által remélt formában. Mégsem teljesen véletlen, hogy a francia kormányzat nem a nyugat-afrikai, hanem a magyarországi állapotok miatt aggódik.

  Érdemes felidézni a francia elnök 2007-es magyarországi látogatását. Nicolas Sarkozy egyéb programjai mellett a 4-es metró egyik állomásának építkezésére is ellátogatott. A Hírszerző akkor Mi az összefüggés a Sarkozy-látogatás és a 4-es metró problémái között? címmel elemezte az építésbejárás okát, s örömmel állapította meg, hogy a jelentős részben francia cégek által épített sikertörténet, a 4-es metró munkálatai felgyorsultak.

  A több tízmilliárd forintos tételek euróban is százmilliósak. Szabad szemmel, nagy távolságból is látható összegekről van szó, és ez már az a szint, amiért egy komoly ország vezetője is felemeli a telefont vagy tollat ragad, ha úgy van. És általában úgy van. 

  Az Egyesült Államok nem tiltakozott, amikor 2002 végén az ORTT öt évre meghosszabbította a Sláger Rádió koncesszióját és jelentős díjkedvezményt adott a rádiónak. Vagy amikor 2008-ban megint csak hosszabbítási lehetőséget kapott volna az amerikai érdekeltségű adó, ha Sólyom László köztársasági elnök nem küldi előzetes normakontrollra a később alkotmányellenesnek bizonyult médiatörvény-módosítást. Persze lehet, hogy ezek tiszta, mutyimentes döntések voltak, ellentétben a 2009-essel, amikor a frekvencia elvesztése miatt nem egy amerikai politikus fejezte ki felháborodását és aggályait Magyarországot illetően. Gazdasági érdek és politikai cselekvés gyakran járnak kéz a kézben. Ha megy a bolt, akkor a politika hajlamos engedni az elvekből, szemet hunyni a demokráciadeficit fölött. De ha nem...

  A minden csökkentési törekvés harc ellenére robosztus államadósságunk és a magyar gazdaságpolitika iránti általános kétely miatt kiszolgáltatottak vagyunk, ennek megfelelően érdemes ugrálnunk. És ha borul minden, akkor a zemberek (sem a budapesti elit, sem a többiek) nem fognak szofisztikáltan mérlegelni, hogy az elmúltnyócév vagy az elmúlt másfél év unortodox kalandozásai miatt ütött be a córesz.

  Mire a végére értem a posztnak, megérkezett Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő legújabb gazdasági elemzése: „Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot.” Erre a lehengerlő intellektuális teljesítményre sajnos nem találok szavakat.