Sötétség egész nap
2011. november 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Sötétség egész nap

  A végtelen esztergomi polszappanopera szó szerint a legsötétebb fejezetéhez érkezett: a mai napon megszűnik a közvilágítás és a közétkeztetés a városban a lehetetlen anyagi és politikai helyzet folyományaként. A közvilágítást működtető cég ügyvezetője már pénteken úgy fogalmazott: „az is lehet, hogy csontsötétre lekapcsolom a várost, ha nem látok más megoldást”. S amíg a polgármester asszony és a többségi Fidesz-frakció egymás lemondatásával van elfoglalva, addig Esztergom népe szívhatja a fogát – és láthatja el hideg élelemmel a gyermekeiket. Kérdés persze, mi lesz a szociális ellátásra szoruló idősekkel, akiknek anyu nem tud szendót csomagolni, mert anyu már nincs.

  Az esztergomi közélet mára egy olyan hangyaboly lett, amiben nehezen lehet távolról igazságot tenni. Az viszont bizonyos: alig egy évvel ezelőtt az alapvetően jobboldali, konzervatív város egyszerre választott fideszes többséget és hajtotta el Esztergom éléről a helyi jobboldalra és a városra ránövő, enyhén szólva is kétes megítélésű Meggyes Tamást. Aki viszont nem okult a történtekből, nem adta át helyét egy elfogadottabb polgári politikusnak, cserébe egész pályás letámadást indított a megválasztott Tétényi Éva ellen. Az obstrukció talán összes klasszikus eszközét bevetették, hogy ellehetetlenüljön a város vezetésének működése – és ezzel együtt maga a város is. Ugyanakkor az új polgármester sem teheti fel a kezét, hogy mindenki összeesküdött ellene a városban: ha semmit nem tud tenni a város előrelendítése érdekében, akkor bármilyen ellenszéltől függetlenül nem rendelkezik kellő politikusi kaliberrel.

  Bár az FN24 információi szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a napokban tárgyalást kezdeményezett Esztergom polgármesterével, Tétényi Évával, hogy megoldást találjanak az áldatlan állapotokra, az állóháború egyelőre nem oldódott fel. A kihívások pedig nem oldódtak meg. Esztergom érsekei már a 14. században iskolákat, templomokat, könyvtárakat alapítottak, tudományos- és művészpártoló tevékenységeket folytattak, zsinatokat hívtak össze, gyűjteményeket hoztak létre. És mire képesek Esztergom mai urai, hétszáz évvel a sötétnek nevezett középkor után? A sötétségre. Még a saját lakóhelyük működtetésére sem alkalmasak. A nagy múltú város mai elsötétülése szégyen az esztergomi politikai osztály egészére. A város többet érdemel náluk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr103405178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vigyázó szemetek Esztergomra vessétek! 2011.11.24. 18:46:09

Pontosan lehetett sejteni, hova fajulnak a sátáni vigyorok. Aki már élt diktatúrában - és a mai lakosság kétharmada ilyen - az nagyjából nincs is meglepve. Amíg a zemberek egy része lusta gondolkodni é...

Trackback: Vajnágh Domokos: Használati utasítás 2011.11.23. 22:36:19

Az Ön által vásárolt fogkefe a megfelelő szájhigiéné biztosításának nélkülözhetetlen eszköze. Használja fogkeféjét lehetőség szerint minden étkezés után, de legalább naponta két alkalommal. A fogkefét használat után alaposan tisztítsa meg és száraz hel...

Trackback: Nyaralás Magyarországon – Esztergom 2011.11.23. 19:44:10

Mégiscsak megírom ezt a posztot. A politikai hátteret viszont nem állok neki itt (részletesebben) kifejteni, szerintem mostanra már országosan ismert az esztergomi helyzet, másrészt a neten már amúgy is igen bőséges anyag található a kérdésről.Szóval m...

Trackback: A sötétség fejedelme 2011.11.23. 18:09:38

Milyen érzés lehet a "független" Hídlapnak az, amikorra a fideszes sikerpropagandája nyomtatásba kerül, addigra a nagyfőnök nemes egyszerűséggel beleszarik a ventilátorba és nevetségessé teszi az egész sikertörténetnek propagált benyalásukat?...

Trackback: Nemzetközi hitelminősítők és az IMF leminősítését fontolgatja a kormány 2011.11.23. 14:39:54

A kormányszóvivő ma reggel 7:00kor a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón a megjelent újságírókat nemcsak a tegnap elfogadott 2012-es adótörvénnyel kapcsolatosan tájékoztatta, hanem mindenki meglepetésére bejelentette azt is, hogy a Kormány drasztik...

Trackback: Nemzetközi hitelminősítők és az IMF leminősítését fontolgatja a kormány 2011.11.23. 14:39:26

A kormányszóvivő ma reggel 7:00kor a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón a megjelent újságírókat nemcsak a tegnap elfogadott 2012-es adótörvénnyel kapcsolatosan tájékoztatta, hanem mindenki meglepetésére bejelentette azt is, hogy a Kormány drasztik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2011.11.23. 21:40:44

Apropó, mijafrancnak akar ez az oldal felugró ablakot nyitni?

Viktus 2011.11.23. 21:44:46

De ami ennél sokkal fontosabb: ha nem kezdenek el másként gondolkodni valakiről – akár a Fideszről, akár valamelyik ellenzéki pártról - a szavazók, vagy nem lépnek színre olyan szereplők, akik felrázhatják a csalódott közvéleményt, a politikai rendszer „képviseleti” funkciója és ezáltal legitimitása (nem legalitása!) megkérdőjeleződik. Márpedig – ahogy erről a Fidesz ellenzékben gyakran és helyesen beszélt – nem lehet sikeres a politika a politikai közösség érzékelhető támogatása, egyetértése, elfogadása nélkül. Ha elfogy a remény, és már az ellenzék sem kell, a politikai rendszer - Lipset "stabilizáló apátiája" ellenére - a szétesés küszöbére kerül.

torokgaborelemez.blog.hu/2011/11/23/412_nem_kell_senki

na azért alakulnak itt a dolgok

cukorrépa 2011.11.23. 21:47:51

megdöbbentő ez a fideszes rövidlátás. a hatalom kell, nem normális élet a városnak. gratula, fiúk.

UncleSam 2011.11.23. 21:56:37

A helyzet röviden, tényszerűen:

Steindl Balázs (Fidesz) és Ténytényi Éva (polg.m) egymástól függetlenül, de megegyeztek a múlt héten a két hitelezővel, hogy mikor és mennyit utalnak át elsőként, hogy a közvil. és az étkeztetés ne kerüljön veszélybe.

Múlt héten pénteken, a testületi ülés során Meggyes Tamás (Fidesz) beterjesztett egy módosító indítványt, miszerint a megegyezésben szereplő (ha jól tudom 19 és 26M Ft) összeg helyett a polgármester csak 10-10millió foritntot utalhasson át.
Ezt a fideszes többség elfogadta, így max. 10M lehetett utalni. A péntek esete ezzel zárult.

A Fidesz hétfőn reggel kiadott egy sajtóközleményt, miszerint a polgármesterasszony nem hajlandó kifizetni a hitelezőknek a követeléseket, és kizárólag miatta fog leállni a közétkeztetés és a közvilágítás.

A véleményem: Gusztustalan, undorító, hazug stílus!
A többit döntse el mindenki maga....

Várúr 2011.11.23. 21:58:03

@Napkutya:
Rómát Nero világította ki ölég sikeresen.... Esztergomban meg Tétényi Éva néni a világító fáklya. Biztos neki van igaza 10-15 másik embörrel szemben.

Viktus 2011.11.23. 22:13:52

Megtámadták a Fidesz-iroda munkatársait
Selmeczi Gabriella felszólította az ellenzéki pártokat, hagyják abba a gyurcsányi gyűlöletkeltést.

!!!

Be lehet ám fejezni. MOST! :D:D:D

Viktus 2011.11.23. 22:15:03

@Várúr:

Na jah Megyeséknek meg 10-15 ezerrel szemben :P logikus

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.23. 22:15:46

@Bell & Sebastian:

a lámpák csonkig égtek

helyi előétel

Idővel Magyar Főfogás

Nagyzee 2011.11.23. 22:16:03

@Várúr: Mekkora érv. Ez még tőled is rém gyenge volt.

Secnir 2011.11.23. 22:17:58

@Várúr:
na, még egy nagyokos.
kérdezd a frakciót, mielőtt böfögsz.
Esztergomi képviselőtestület:
9 fő fityisz (nem fidesz-kdnp! esztergom ember!)
1 fő lmp
1 fő mszp
1 fő jobbik
1 fő független
1 fő vp
namármost.
5 nemfideszes (+polgármester) ellenében elég 7 fityiszes szavazat. és általában úgy tekerik az önkormányzati ülések időpontját, hogy az ellenzékbe szorultak közül legalább 2 ne érjen ár - lásd a korábbi linkjeimet. tudom fölösleges számodra újra belinkelni, szci fideszes úgysem nézi meg.
ráadásul okulj a szeretgom oldaláról, vagy a meggyesahibas.blog-ról.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.23. 22:18:09

@Viktus:

szenátor asszony abbahagyhatja a gyurcsányista elkúrást

A szerelő 2011.11.23. 22:29:10

Birka esztergomiak így jártak. Remélem, a lakásukra lesz terhelve a meggyesadósság, oszt megoldódik a probléma, mivel hajléktalanokká válnak és mennek a börtönbe :) Sállálállálá :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.23. 22:29:27

"Ugyanakkor az új polgármester sem teheti fel a kezét, hogy mindenki összeesküdött ellene a városban: ha semmit nem tud tenni a város előrelendítése érdekében, akkor bármilyen ellenszéltől függetlenül nem rendelkezik kellő politikusi kaliberrel."

csak szólok ergé: neked még VAN hiteled. pár ilyen gusztustalanság után el fog fogyni.

Viktus 2011.11.23. 22:30:06

@Nagyzee:

Vidéki második műszakos neve lehet :D:P

vénkujon 2011.11.23. 22:32:32

@Várúr: engedelmeddel zelmúltmásféléveznék egy zaftosat.:)

Secnir 2011.11.23. 22:32:36

@UncleSam:
"A helyzet röviden, tényszerűen:

Steindl Balázs (Fidesz) és Ténytényi Éva (polg.m) egymástól függetlenül, de megegyeztek "

ezt már írtam egyszer: nem egymástól függetlenül, hanem egymással egyeztek meg, hogy megadják a pénzt!
nem mindegy!
és miután SB nem ment el - viszont jött MT, aki MÁR NEM frakcióvezető létére utasította a frakciót, hogy a módosítót fogadják el.
ugye, hogy kilóg a... ...ló... ...láb?
@Herr SturmLikudnik:
szenátor?
SZE-HE-NÁ-HÁ-TO-HOR?
akkor lesz szenátor ha én rabbi. ráadásul ő beszél elkúrásról? az félre- akart lenni, ugye?
különben nem véletlen, hogy a kifli adója nem nőtt szignifikásan...

Bell & Sebastian 2011.11.23. 22:54:14

@Herr SturmLikudnik: Kaptak egy hidat a gombiak, mit akarnak még?
Mi meg felüljárót kapunk a nemlétező autópályára. Illetve háromszor már majdnem kaptunk, nekiálltak, csak hát előbb lopikázták el a pénzt. De legalább az erdőirtás kész van, igaz pár tízmilliárdból.

Na de majd most, nekifutnak negyedszerre is. Ideiglenes végcsomópont a neve, most néztem meg és ördögöm van, megint elkezdik. Hogyaza!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.24. 03:31:28

@Bell & Sebastian:

nem kell negatívkodni, inkább menjen papírtalpú bakancsban a hazát védeni az egomi frontra

nem törhetnek át ezek a fránya kételkedők, mikor a Kedves Vezér a heti csokiadagot megnövelte 20 grammra!

nincs világítás = láthatatlan siker

új sötétséget építünk

Panzer 2011.11.24. 04:16:21

En annak idejen vizsgaztattam MT-t. Hat ne tudjatok meg... :(

Esztergom kapcsan egyebkent ezt nem tudom, lattatok-e:
www.gyea.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=88

A Gyermeketkeztetesi Alapitvany akcioja.
A rendszerszintu problema megoldasaban nem segit, de az egyik legakutabb ugyben talan igen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 07:02:45

Nekem van egy olyan megérzésem, hogy érdemes jól megfigyelni, mi folyik Esztergomban, mert ha bef*sik a szisztéma, a Fidextől nagyban is kb. erre számíthatunk --- obstrukció, destrukció nem akadály, csakhogy a mutyi és a saját s*ggünk épségben maradjon. Többet ér 1 g*nyoházi M*ggyes és a slepp bulijai, mint egy egész város működőképessége.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.11.24. 07:38:59

@bbjnick:

De mibol gondolja, hogy Tetenyi Evanak van igaza es Meggyes a hulye? Persze az sem biztos, hogy a fidesz testulet cselekszik jol, nyilvanvalo jo kis hatalmi harc zajlik, Tetenyi mogott viszont ugy tunik nem a varos egesze van, az mszp-jobbik-lmp valasztotta kozos jeloltnek , csakis azert lehetett polgarmester, mint a technikai koalicio (egyebkent ezek a partok kulonben is egyek) el akarta Meggyest tuntetni. Szo szerint es fizikai ertelemben is (utobbit persze nem a partok szerveztek, de megis..)

tevevanegypupu 2011.11.24. 07:43:40

Micsoda oruletes nemzetkozi botranyrt csakptak volna, ha egy mszp-s vagy lmp-s polgarmesternek gyujtottak volna fel az autojat, probaltak volna meg a hazat vagy ralottek volna..Meggyesre lehet, o csak fideszes..Emelett az mszp-lmp-jobbikosok konnyeden elsiklanak. Egy labtorlo felgyujtasabol viszont allando botrany van..napirenden tartjak es szornyulkodve emlegetik.Nem szimpatikus Meggyes sem, felreertes ne essek, dehat azert egy polgarmester bujkottja meg egy polgarmester megolesere szervezkedes kozott van kulonbseg. vagy nincs?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 08:12:19

@tevevanegypupu:

Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza:-] Született egy választási eredmény és ebben a felállásban kellene működtetni a várost. Az még nekem is nyilvánvaló, hogy az esztergomi Fidesz-frakció kezdettől obstruál. S a Fidesz ma kormánypárt. Az esztergomi Fidesz-frakció kormányzati-pártközponti jóváhagyás nélkül nem bohóckodhatna. A Kormány "házon belül" kezelhetné a problémákat, megvan hozzá minden lehetősége, eszköze: megfegyelmezhetnék Tétényit is, a Fidesz-frakciót is, kikényszeríthetnék az együttműködést, ad absurdum, még törvényt is módosíthatnának, ha jogszabályi eredetű (is) a probléma. De nem teszik... Ehelyett demózzák, hogy lehetetlenítik el, nyírják ki azokat, akik szembe mernek velük menni.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.24. 08:47:46

@bbjnick: Kádár idejébe' jobb vót, mi?
Azon gondokoztál már, hogy hogyan lehet egy zseniális taktikusnak nulla a stratégiai érzéke?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 09:18:54

@Alfőmérnök:

"Kádár idejébe' jobb vót, mi?" --- kérdezed.

Én jól voltam akkor is, most is. És te?

"Azon gondokoztál már, hogy hogyan lehet egy zseniális taktikusnak nulla a stratégiai érzéke?" --- kérdezed.

Nem kell(ett) rajta gondolkoznom, mert tudom. Hogy még te is megértsd: a magyar nyelvben a taktika megfelelője a harcászat, míg a stratégiáé a hadászat. Lehet valaki zseniális "harcász" (jól "verekedhet", ismerheti a harc fortélyait), a csatákban lehet nagy, anélkül is, hogy egy hadjáratot át tudna látni, meg tudna tervezni, le tudna vezényelni.

ü
bbjnick

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.11.24. 09:32:05

@Viktus: Az a szép, amikor valaki agyatlanul szavaz a pártokra, de a pártot megszemélyesítő jelöltet nem szereti. És mindezt nem az országos, hanem a helyi választásokon...

Alfőmérnök 2011.11.24. 09:46:36

@bbjnick: Én jól vagyok.
Csakhogy a két képesség nem független egymástól, és ha valakinek NULLA az érzéke az egyikhez, nem lehet a másikban zseniális. (Meg ugye az se mindegy, hogy mi a csata és a hadjárat, mert itt csak egy hasonlatról van szó.)
De azon kívül, hogy sikerült megbélyegezned - "hülyegyerek", "beteg" - (ugye ez az, amit a "liberálbolsevikok" szemére hánysz nap mint nap, ha már nem tudsz érvelni), nem sikerült választ adnod gloire kommentjére. Szépen megvártad, amíg lemegy a kommentfolyam addig, hogy ez a kis pitiáner féregséged ne látszódjon az utolsó száz kommentben, te kis sunyi, álszent szar alak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 09:59:04

@Alfőmérnök:

Ha itt valaki megbélyegez téged, az te magad vagy.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.11.24. 10:09:25

@bbjnick:

Eloszor azt hittem jobb lenne, ha Orbanek vagy Lazar beavatkozna ebbe a kaoszba, de aztan ugy latom jobb lesz ha nem. El tudja kepzelni mi lenne, hogy Orban "rendet csinalna" es montjuk Tetenyit is felelossegre probalna vonni ezert az egesz cirkuszert? Nem, nem..oldjak csak meg maguk vagy oldja meg a varos lakossaga. Ok tudjak mi a helyzet, nekik joguk van valtozast kerni, ok szenvedik el az osszes kovetkezmenyet ennek a helyzetnek. Egyebkent - fuggetlenul attol, hogy szimpatikus-e Tetenyi vagy sem - annak kellene lemondania aki keptelen a varost vezetni. Azert mert a kepviselok Tetenyi ellen vannak az nem jelenti am azt, hogy o eppen ezert lenne alkalmas a varos vezetesere. A fideszes kepviseloket korzetenkent valasztottak meg , Tetenyi egy koalicio "eredmenye" egy tokeletesen fideszes varos elen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 11:59:14

@tevevanegypupu:

Sajnos, nem tudok Önnel egyetérteni. Nem Esztergommal kelek és fekszek, de valami olyasféle emlékeim vannak, hogy már a választások után közvetlenül elkezdődött a fideszes obstrukció és destrukció: például Meggyes hosszú ideig nem volt hajlandó "átadni" a várost, a Fidesz-frakció nem szavazta meg a saját (fideszes) alpolgármesterét stb. Ahogy végetért a választás, attól a perctől, a Fidesz következetesen elkezdett akadályozni és bomlasztani, nem volt talán egy olyan eset sem, amikor hajlandó lett volna együttműködni a polgármesterrel. Ez szerintem egyértelmű szitu.

A megoldás pedig nyilvánvaló. A Fidesz-frakció abbahagyja a szemétkedést. Ha ez nem megy, új választásokat írnak ki (úgy tudom, hogy ezt Tétényi már többször felajánlotta, de a Fidesz-frakció a közgyűlésben nem volt hajlandó megszavazni). Ha ez sem megy, akkor jön Navracsics Tibi bácsi és az ő minisztériuma (Közigazgatási és Igazságügyi?) és rendetcsinál: ha ennek valamiféle törvényi akadálya van, olyan jogszabályt alkot és terjeszt a 2/3-os fideszes többségű Országgyűlés elé, ami a probléma megoldását lehetővé teszi.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.24. 12:17:04

@bbjnick: Nem vagy te olyan erkölcsi magaslaton, faszfej, mint ahonnan láttatni szeretnéd a dolgokat.
Hogy is mondta Kündü anno egy vitában a mandiner.hu-n? "Szerepzavaros ürge"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 12:23:26

@Alfőmérnök:

Hát, ha @Kündü mondta!:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.11.24. 12:26:06

@bbjnick:

Esetleg az Ersek ur is szolhatna a varoshoz nehany szot..(: Mindenesetre erdeklodve varom, Esztergom meddig turi, hogy a polgarmester es a vezetoseg szorakoznak vele.

tevevanegypupu 2011.11.24. 12:26:06

@bbjnick:

Esetleg az Ersek ur is szolhatna a varoshoz nehany szot..(: Mindenesetre erdeklodve varom, Esztergom meddig turi, hogy a polgarmester es a vezetoseg szorakoznak vele.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 12:57:09

@bbjnick: Rosszul tudod, nézz utána egy picit. A Meggyes kb. egy hétig nem adta át az irodáját, és jobbikos alpolgármestert nem szavazott meg a közgyűlés. Az obstrukció Tétényi részéről áll fenn, mivel nem hajtja végre a közgyűlés rá is kötelező határozatatit. Egyébként, ha már a tényeket nem ismered, a felállásból is kiderülhet, ki, mit, miért csinál. A város Meggyes alatt rettentően eladósodott, ezt a problémát kéne kezelniük. A választók még azzal együtt is, hogy Meggyest nem óhajtják polgármesterként látni, továbbra is a fideszt segítették erős többséghez az önkormányzaton. Tehát a városvezetésnek elemi érdeke, hogy a korábbi polgármesetrük fiaskója után, ráadásul kormánypártként bebizonyítsák az alkalmasságukat és lassan megoldást, esetenként ideiglenes megoldásokat találjanak. Ezzel Szemben Tétényinek minden lépése arról szól, hogy újabb bizonyítékot mutathasson fel a fidesz ellen, és az ő általa képviselt ellenzéki pártok modorában és céljainak megfelelően hozza képtelen helyzetekbe a fideszes közgyűlést. Például, ha a közgyűlés megszavazza, hogy egy részletet át kéne utalni egy közműszolgáltatónak, azt ő nem utalja át, és a szolgáltatást kikapcsolják. De ez linkelve van a poszban is, biztos olvastad.

Mindenesetre az ellenzéki papagájszöveget gyorsan felmondtad :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 13:05:47

@tevevanegypupu:

"Esetleg az Ersek ur is szolhatna a varoshoz nehany szot..(:" --- írja.

1) S, ugyan, mit mondhatna, szegény?!

2) No, abból mekkora egetverő cirkusz lenne még! #:-| Az Egyház beleavatkozik a helyi politikába!

"Mindenesetre erdeklodve varom, Esztergom meddig turi, hogy a polgarmester es a vezetoseg szorakoznak vele." --- írja.

Tétényi (úgy tudom) már legalább egy féléve felajánlotta, hogy írjanak ki új választásokat. Ezzel szerintem a lakosság is egyetértene.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 13:19:21

@bbjnick: Az érsek úr egyébként hozzád is szólhatna pár szót, esetleg feltehetné a kérdést:"Mond bbj, te miért támadod a katolikus egyházunkhoz közelálló politika minden egyes lépését, kezdve a kdnp legkissebb mozdulatától, az esztergomi, bennünket is lejáratni hivatott ügynöknő szereplésének támogatásán át, egészen a legfelsőbb körökig, kormányzati szövetségesünkig? És magad római katolikusnak mondva miért mész szembe egyházunk döntéseivel, hivatalos állásfoglalásaival, és miért van az, hogy oly gyakran nem mondasz igazat, nekünk kedves tényeket elhallgatsz, a minket folyton támadó és bennünket a föld színéről is eltörölni óhajtókkal meg rendszeresen egykövet fújsz? Mond bbj, biztos, hogy te velünk vagy?"

ü
gloire

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 13:23:29

@gloire:

Sajnos, én nem vagyok politikailag elég képzett, mint jelzed, a helyzetet sem ismerem kellőképpen, honnan ismerhetném én akkor a Zellenzéki papagájszöveget? (Egyébként gond egy szál se', mert, ha én, mint mondod, betoltam a Zellenzéki papagájszöveget, te pedig betoltad a fidoxos papagájszöveget, akkor most már beállott a nagy büdös egyensúly:-))

De ha már ilyen tájékozott nickkel hozott össze a sors, azt meg tudnád nekem mondani, hogy új választásokat miért nem írnak ki? S esetleg még azt, hogy Navra Tibi bácsi miért nem sújt oda a fasces(e)ivel?

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 13:24:31

@bbjnick: "2) No, abból mekkora egetverő cirkusz lenne még! #:-| Az Egyház beleavatkozik a helyi politikába!"

Cirkusz? Hol, a 168 órában? És te azzal ugyan mit foglakozol annyira nagyon bbj? Ha valakinek, akkor neked üdvözölnöd kéne egy ilyen megszólalást.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 13:37:50

@bbjnick: Azt, hogy magadat politikailag képzetlennek mondod, miközben ezen és több más politikai blogon is hosszú évek óta folyamatosan politizálsz, politikai állásfoglalásokat teszel, az tipikusan az a fajta hazudozásod, amiért komoly emeber veled nem száll gyakran vitába. Mert minden vitában pontosan így hazudsz. Az ellenzéki papagájszöveget, ha máshonnan nem, de innen ebből a blogból, akár ennek a posztnak a kommnetjeiből is ismerheted. Az esztergomi helyzetet ismerned sem kell máshonnan, mint az imént jeleztem neked, linkelve van egy, a helyzetet taglaló írás a posztban. Gondolom a posztot (és a linkelt cikket) olvastad, ha már egyszer hozzászóltál. Az új válsztások kapcsán pedig keresd ki magadnak a választójogi törvényt, gondolom ott választ kapsz majd a kérdésedre.

Olyan féreg vagy te bbj, aki belülről rágja az egyháza testét, oly móhósággal és olyan elhivatottan, hogy az már szinte ijesztő.

ü
gloire

tevevanegypupu 2011.11.24. 14:10:55

@bbjnick:
Egyhaz es Allam ket kulon intezmeny, de az Egyhaz nyugodtan elmondhatna velemenyet mindenrol, es ha valakinek nem tetszik a velemeny, akkor azt is mondhatja, de meg nem tilthatjak. mert az Egyhaznak vilagi dolgai is vannak megpedig eleg sok, nevelessel, gyogyitassal, stb..foglalkozik, benne el az orszagban, ot magat is kritizaljak vagy elismerik. Es eppen Esztergomban egyaltalan nem mindegy milyen a hangulat. Meggyes (azzal egyutt is, hogy nem szimpatikus o sem) egy olyan harc (meghozza fegyveres) celpontja, amit egy bizonyos kor inditott ellene. Tetenyit pedig olyan emberek tamogatjak akik az elmult evekben eppen eleget tettek azert, hogy ilyen kaosz alakuljon ki. Gondolja el, miert allhatott ossze az mszp-lmp-jobbik? Ha nem szovetkeznek, valtozatlanul marad Meggyes a polgarmester, aki egymama eleg sok szavazatot kapott ahhoz, hogy az ember ketelkedjen abban, hogy valoban alkalmatlan-e. Nem hinnem, hogy ezt Orbannak vagy Navracsicsnak kellene megoldani, meg akkor sem, ha tulajdnkeppen megtehetnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 14:14:22

@gloire:

"Az érsek úr egyébként hozzád is szólhatna pár szót, esetleg feltehetné a kérdést:'Mond bbj, te miért támadod a katolikus egyházunkhoz közelálló politika minden egyes lépését, kezdve a kdnp legkissebb mozdulatától, az esztergomi, bennünket is lejáratni hivatott ügynöknő szereplésének támogatásán át, egészen a legfelsőbb körökig, kormányzati szövetségesünkig? És magad római katolikusnak mondva miért mész szembe egyházunk döntéseivel, hivatalos állásfoglalásaival, és miért van az, hogy oly gyakran nem mondasz igazat, nekünk kedves tényeket elhallgatsz, a minket folyton támadó és bennünket a föld színéről is eltörölni óhajtókkal meg rendszeresen egykövet fújsz? Mond bbj, biztos, hogy te velünk vagy?' " --- arod.

Nézd, az Egyház nem az MSZMP, az MSZP, az SZDSZ vagy a Fidesz vagy bármely h*lye párt, az Egyházban lelkiismereti szabadság van, az Egyház tagjai tényleg tisztelik egymást. Az Érsek atyát nemigen foglalkoztatja, hogy a hívek mit gondolnak Orbán Viktorról vagy bármely más politikusról, hogy kire nem szavaznak vagy kivel nem szimpatizálnak. Őt az Egyház küldetésének teljesítése érdekli --- minden lépését ennek rendeli alá ---, s ezen belül a hívek hitbéli és erkölcsi élete. A Fidesszel sem azért viselkedik az Egyház jóindulatúan, mert ez így van megírva vagy mert a Fidesz olyan f*szán csinálja, hanem azért, mert az Egyház küldetésének teljesítése inkább biztosítva látszott (eddig) a Fidesz-kormányzatok alatt, mint bármely más kormányzat alatt. De ez még változhat; s csak a Fidesz cs*szheti el.

A kioktatás tartalmához és a hanghoz, amit megütöttél (s amit nem ütöttél volna meg, ha minimális közöd volna az Egyházhoz vagy fogalmad volna az Egyházról), pedig csak annyit, hogy, no, az sikerült olyan frappánsra, mint mikor egy libbancs levezeti a Bibliából és az Egyház Tanításából, hogy miért kell eltörölni a cölibátust, miért kell engedélyezni a művi abortuszt és a buzzancsházasságot (szoktak ilyet, biztos te is találkoztál már effélével:-)), ugyanakkor minden katolikus (főként az, aki érett fejjel élte meg a kádárkort is) fölfedez(het)i (s jó eséllyel föl is fedezi) benne a bolsevik vakgőgöt.

"Azt, hogy magadat politikailag képzetlennek mondod, miközben ezen és több más politikai blogon is hosszú évek óta folyamatosan politizálsz, politikai állásfoglalásokat teszel, az tipikusan az a fajta hazudozásod, amiért komoly emeber veled nem száll gyakran vitába. Mert minden vitában pontosan így hazudsz. Az ellenzéki papagájszöveget, ha máshonnan nem, de innen ebből a blogból, akár ennek a posztnak a kommnetjeiből is ismerheted. Az esztergomi helyzetet ismerned sem kell máshonnan, mint az imént jeleztem neked, linkelve van egy, a helyzetet taglaló írás a posztban. Gondolom a posztot (és a linkelt cikket) olvastad, ha már egyszer hozzászóltál. Az új válsztások kapcsán pedig keresd ki magadnak a választójogi törvényt, gondolom ott választ kapsz majd a kérdésedre." --- írod.

Kamuzol. Pontosan tudod te is, hogyha a Fidesz kezelni akarná ezt a problémát, nincs, ami meggátolhatná, hogy megtegye. Még törvényi sem, mert úgy változtatja meg a törvényt, ahogyan éppen kénye-kedve-érdeke diktálja.

"Olyan féreg vagy te bbj, aki belülről rágja az egyháza testét, oly móhósággal és olyan elhivatottan, hogy az már szinte ijesztő." --- írod.

Szegény @Alfit sajnálom:-) Viszont a te romlottságod és aljasságod határozottan megriaszt.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 14:19:09

@tevevanegypupu:

"Nem hinnem, hogy ezt Orbannak vagy Navracsicsnak kellene megoldani, meg akkor sem, ha tulajdnkeppen megtehetnek." --- írja.

Hivatalból kötelességük megtenni.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.24. 14:40:05

@bbjnick: "Szegény @Alfit sajnálom:-)"

Nincs miért sajnálnod. Vagy ha van is, arról neked fogalmad sem lehet, és nincs is közöd hozzá. (Én nem szoktam sajnáltatni magamat, mint egyesek.)
De az sok mindent elárul a jellemedről, hogy te "sajnálatraméltónak" tartasz egy ismeretlen embert pusztán azért, mert leszól téged, beszól neked. Mi a fasznak képzeled magad?

tevevanegypupu 2011.11.24. 14:50:22

@bbjnick:

Valamit kivarnak nyilvan. Gondolom nem akarnak kanocot dobni a puskaporos hordoba.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 14:57:17

@bbjnick: "fölfedez(het)i (s jó eséllyel föl is fedezi) benne a bolsevik vakgőgöt."

Szuper :D témánál vagyunk, tulajdonképpen ez az üzeneted másfél éve: "a fidesz bolsevik párt!" nem lep meg, hogy most én is "bolsevik" lettem hirtelen . )

Nagyzee 2011.11.24. 15:00:06

@gloire: Hazudsz. Tétényi kapásból a Fidesznek ajánlotta az egyik alpolgármesteri pozíciót, amit ők nem voltak hajlandóak elfogadni. Ezután jött csak a szenvedés azzal, hogy akkor ki más legyen az alpolgármester.

"A választók még azzal együtt is, hogy Meggyest nem óhajtják polgármesterként látni, továbbra is a fideszt segítették erős többséghez az önkormányzaton. "

Ez is egy féligazság. A Fidesz képviselőjelöltjei kb. pont ugyanúgy szerepeltek az egyéni körzetekben, mint Meggyes polgármesterjelöltként. A választási rendszer sajátosságai miatt alakult úgy, hogy az a támogatás, ami Meggyesnek csak egy óriási zakóra volt elég, az a helyi Fidesznek abszolút győzelmet hozott. A fideszes jelöltek kirívóan rosszul szerepeltek, 35-40%-os eredményeik egy jobboldali városban magukért beszélnek. De hála az egyfordulós választásnak ez is több mint elég volt.

Nekem sem túl szimpatikus Tétényi mint személy, de akinek van legalább két működőképes agysejtje, az tisztán látja, hogy pl. a legfrissebb botrányban egyértelműen a helyi Fidesz az, aki obstruál. Miattuk nincs közétkeztetés és közvilágítás.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 15:11:13

@bbjnick: Az mindenesetre beszédes, hogy Tétényivel kapcsolatban még csak fel sem merült benned a "bolsevik" gyanu, pedig ott volna mit megkapirgálni, ami a módszereket, a hátteret illeti. Ki érti ezt?

. )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 15:12:36

@Alfőmérnök:

"sok mindent elárul a jellemedről, hogy te "sajnálatraméltónak" tartasz egy ismeretlen embert pusztán azért, mert leszól téged, beszól neked" --- írod.

Nem azért sajnállak, mert beszólsz nekem, hanem mert sajnálatraméltóan vergődsz.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 15:15:38

@tevevanegypupu:

"Valamit kivarnak nyilvan. Gondolom nem akarnak kanocot dobni a puskaporos hordoba" --- írja.

Megvárják amíg felrobban és utána hangos csengettyűszóval begördülnek oltani és romoteltakarítani? :-/

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.24. 15:18:49

A stratégia meg a taktika összekeverésével éppen hogy a Fideszt szokták vádolni, ez a jó szokásuk úgy látszik megmaradt. Azért annak is kell hogy legyen oka, hogy nem avatkoznak be fölülről, hadd szívjanak a zemberek.

Kinek jó ez? Szépen megvárják a csődbiztost?

Eddig minden önkormit kimentettek, annyit kaptak, hogy levegőhöz jussanak. Ezek meg inkább megdöglenek, de juszt sem egyeznek.

(Megjegyzem, a végrehajtó egy önkormiban a jegyző, nem a polgi. Akkor hogy is van ez?)

Secnir 2011.11.24. 15:24:25

@gloire:
"Ezzel Szemben Tétényinek minden lépése arról szól, hogy újabb bizonyítékot mutathasson fel a fidesz ellen, és az ő általa képviselt ellenzéki pártok modorában és céljainak megfelelően hozza képtelen helyzetekbe a fideszes közgyűlést. Például, ha a közgyűlés megszavazza, hogy egy részletet át kéne utalni egy közműszolgáltatónak, azt ő nem utalja át, és a szolgáltatást kikapcsolják. "

igen, ez a fidesz hivatalosan kiadott közleménye.
illetve a bánhidy vajk-é, mert most ő a szószóló meggyes helyett, steindl már szépen visszavonul.
tessék megnézni a videót (korábban linkeltem), hogy mi zajlott azon a közgyűlésen.
szájbarágom újra:
steindl és tétényi megbeszélték, hogy a fidesz-frakció EGYSÉGESEN megszavazza a következő esedékes 27m+16m (fejből nem megy, asszem ennyi) utalását. másnap steindl nem jön el, helyette meggyes benyújt egy indítványt, hogy csak 10-10millát utaljon el a polgmest asszony.
na ezt a birkák megszavazták.
és képzeld el, ez nem volt elég a két szolgáltatónak!
ezekután a meggyes is és bánhidy vajk is az mondta nyilatkozta, később KAMERÁK előtt is, hogy :
1. a polgármester nem utalta el a teljes összeget, mert getzi népáruló, Esztergom réme és gyermekek megrontója
2. SZÓBAN (!) UTASÍTOTTÁK (!) a polgmest asszonyt, hogy utalja el a hiányzó részt. Amikor este a TV-t néztem, belemondta a pöcs a KAMERÁBA!
namármost.
polgármester nem utalgathat kénye-kedvére semmilyen összeget, akkor sem, ha szóban felhatalmazták. azonnal lefogják, törvénysértést kiáltanak, rögvest análintruder meg előzetes + feljelentés, mentelmi jogok fáklyával történő elégetése stb...

másrészt: képviselő (1 darab) NEM utasíthat szóban senkit. CSAK közgyűlés HATÁROZHAT, ami alapján ő utalhat.

tehát ez a mocskos nagy helyzet, megpróbálták megvezetni, de Tétényi nem hülye....

...jónéhány itt kommentelővel ellentétben. De azok bérhülyék.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 15:25:42

@Nagyzee: "a legfrissebb botrányban egyértelműen a helyi Fidesz az, aki obstruál. Miattuk nincs közétkeztetés és közvilágítás."

A posztban linkelt cikk nem így írja le a helyzetet. De nem is volna túl logikus, hacsak nem tényleg elmeháborodottak. Viszont azt nem hiszem. Ezzel szemben azt jól látni, hogy az esztergomi botrányok mögött jól felépített kampány, média jelenlét, több éves szívós munka és manipuláció áll.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.24. 15:27:27

@gloire:

"most én is "bolsevik" lettem hirtelen" --- írod.

Hát, gondolom, nem hirtelen, hosszabb érzelmi-értelmi erózió eredménye lehet (az).

Irodalom: magyarido.blog.hu/2011/02/25/a_kommunizmus_aldozata_a_rabul_ejtett_ertelem

"mindenesetre beszédes, hogy Tétényivel kapcsolatban még csak fel sem merült benned a "bolsevik" gyanu" --- írod.

Tétényi (veled ellentétben) nem támadott meg hitemben, meggyőződésemben és méltóságomban:-)

(Egyébként pedig Tétényi lehetne akár egy szellemi fogyatékos vagy egy nűstényürdöng is, ő csak egy polgármester (aki még annyi hatalommal és mozgástérrel sem rendelkezik, mint egy mezei polgármester általában), a miniszterelnököt és a közigazgatási és igazságügyi minisztert nem ő adja, hanem a Fidesz. A "konfliktust" is nyilván a Fidesz oldhatja meg/fel, (majd) ha akarja.)

ü
bbjnick

Secnir 2011.11.24. 15:31:42

@bbjnick:
nem, feloldhatja a nép is.
pl. egy sikeres helyi népszavazás eredményeképpen feloszlathatja a közgyűlést.

tevevanegypupu 2011.11.24. 15:32:21

@bbjnick:

Gondolom ez megfelelne.Mindenesetre Tetenyinek nagyon megerheti ott maradni, neha szinte David Ibolyai elszantsag sugarzik belole. Ibolya is a demokracia bastyajan esett el cd-vel a kezeben.((:

Bell & Sebastian 2011.11.24. 15:35:59

@gloire: Tété a helyi vállalkozó(-maffia) embere. Pont annyira veres, amennyire a támogatói.

Ismét halkan megjegyzem, ez a felállás sok helyen működik, kaméleon polgármesterekkel. Jó, nevezzük inkább függetleneknek őket.

Valamiért E.gom erős bástya (fontos hadtáp-raktár) tán, ha igaz a szóbeszéd. Ha megszakad a kontinuitás, kidőlnek a csontvázak és lőttek a mogyorós zsákoknak.

Van az a verzió, hogy Meggyes túlspílázza kicsit nagyon a szerepét, hogy a ciklus végéig nyomva tartsa a szekrényajtót.

Nagyzee 2011.11.24. 15:36:54

@gloire: A többi állításomra már nem is reagálsz?

Mellesleg a hírek arról szólnak, hogy Tétényi megegyezett Steindl Balázzsal és a két érintett céggel arról, hogy mennyit fizessenek ahhoz, hogy azok ne függesszék fel a szolgáltatást. Erre jön Meggyes, és Steindl távollétében megszavaztat egy jóval kisebb összeget, ezzel elszabotálva a megállapodást és ezen közszolgáltatások fenntartását.

Kíváncsi vagyok a te olvasatodra is.

Secnir 2011.11.24. 16:00:31

@Nagyzee:
hagyd el.
már én is írtam neki, de egy szci fideszes már csak ilyen.
csak azt gépeli, ami elé van rakva, mást nem olvashat el.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.24. 16:07:29

@Nagyzee: este még visszanézek szokásom szerint, most dolgom van . )

Silcon 2011.11.24. 19:24:30

Ez a közvilágítási Kft-s dolog nem egészen világos nekem. A hálózatot és a kapcsolókészüléket az E.ON adja, ez biztos. Energiát valami kereskedőcégtől szokás venni, pl. E.ON Energiakereskedő, MVM Trade stb. A hétköznapi gyakorlat szerint közvilben Kft-k csak a lámpa javításnál jönnek szóba, így ők max. az elromlott lámpák javítását bojkottálhatnák. Úgy látom, Egomban valaki "okosba" oldotta meg a problémát.

Silcon 2011.11.24. 20:10:55

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §. (4) A települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról és nevelésről, az egészségügyi és a szociális alapellátásról, a ***közvilágításról***, a helyi közutak és a köztemető fenntartásáról; köteles biztosítani a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.25. 05:55:04

@Secnir:

"nem, feloldhatja a nép is.
pl. egy sikeres helyi népszavazás eredményeképpen feloszlathatja a közgyűlést." --- írod.

Tegye meg! Komolyan mondom. Gyűjtik már az aláírásokat?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.25. 06:12:33

@tevevanegypupu:

"Tetenyinek nagyon megerheti ott maradni, neha szinte David Ibolyai elszantsag sugarzik belole" --- írja.

Fene tudja, hogy van ez!:-) Én soha nem vállalkoznék politikai szerepre (így polgármesternek sem jelöltetném magam), épp azért, mert ezek a mókák nem az én gyomromnak valók. De ha vállalkoznék, úgy gondolom, akkor presztízskérdésnek tekinteném (s talán még kötelességemnek is), hogy amit vállaltam (s amire bizalmat kaptam), azt a lehetőségeim határáig képviseljem, vigyem. Persze, ez csak az én véleményem.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.11.25. 07:05:22

@bbjnick:

Vesziteni senki nem szeret, akar igaza van, akar nincs. Ebben a helyzetben kivulallo valoszinuleg szimpatia szerint dont, jelen esetben sem Tetenyi sem Meggyes nem szimpatikus, de ugy tunik Meggyes kimondottan veszelyben volt (van), tehat inkabb vele erzek egyutt..Ezenkivul o egymaga eleg sok szavazatot szerzeott, mig Tetenyi technikailag volt kepes gyozni es furcsa kooperacio all mogotte. Nyilvan mindket fel igyekszik "lelkiismeretesen" teljesiteni amit vallalt. Kerdes, hogy melyik micsodat..

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:13:00

@tevevanegypupu:
"Meggyes kimondottan veszelyben volt"

azaz?
megfenyegették az életét?

tevevanegypupu 2011.11.25. 07:30:14

@Talon Karrde:

Hiszen felgyujtottak az autojat, hazat, ot magat is fenyegettek, ha jol tudom meg ra is lottek. Lehet, hogy ez szorakozas volt..szo sincs eletveszelyrol.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.25. 07:35:31

@gloire:

pl. a rohadt görény tétényi direkt megsavaztatta a helyi fidesszel, hogy mégse lehessen a megbeszélt összeget átutalni a szolgáltatóknak.

mocskos kurva az a nő, a nép ellensége, bolsevik ribanc!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.25. 07:37:12

@tevevanegypupu:

don corleonét meg is gyilkolták, szegín ártatlant

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:42:51

Egy kis friss statisztika:

Nemzetbiztonsági bizottság 2010-es ülések
25 ülés
7 jelen
15 helyettessel
3 nincs jelen

Biztos sok dolga lehetett még 2010-ben.
(pl. Esztergomban basztatni a polgármesternőt)

Nemzetbiztonsági bizottság 2011-es ülések
22 ülés
12 jelen
8 helyettessel
2 nincs jelen

2011-ben már az ülések több mint felén ott van.
Kezd megjavulni?

Összesítve azért még elég gáz:
47 ülés
19 jelen
23 helyettessel
5 nincs jelen

Mindez kicsit több mint 1 év alatt. Szorgalmas ember, na.
Volt egy hasonló kimutatásom a 2006-2010-es aktivitásáról is, az sokkal szarabb.
Látszik, hogy a polgármesterség NEM gyakorolható egyszerre a képviselőséggel.
1 seggel 2 lovat, ugye?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:44:01

@tevevanegypupu:
Kis utánajárás és kiderül, hogy elég viccesek ezek az "merényletek".

tevevanegypupu 2011.11.25. 07:47:44

@mavo:

Tevedes, o a paradicsomjait gyomlalta ugy kapott szivrohamot vagy agyverzest. Es szep kort ert meg.

tevevanegypupu 2011.11.25. 07:48:30

@Talon Karrde:

Nem mulattatna, ha kis vicces merenyletekkel szorakoztatnanak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:51:10

@tevevanegypupu:
Már elnézést, de ön nem kicsit naiv.

index.hu/belfold/2009/10/16/meggyes_tamas_geppisztolyos_merenyletet_jelentett_be/

Az esztergomi polgármester szerint az MSZP zsoldosai az életére törnek, illetve kábítószert akartak a házába csempészni, sőt az őt zaklatásért feljelentő felesége is a baloldalnak dolgozik.

Még a felesége is, érti?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:52:25

@tevevanegypupu:

Tudja, ön egy olyan embert véd, aki többek közt szarrá verte a saját feleségét. Ez ilyen Fidesz-virtus?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 07:53:55

Magánélete [szerkesztés]

Elvált, két gyermek édesapja. 2008. április 8-án a hajnali órákban felgyújtották Búbánatvölgyön épülő házát, valamint az otthona előtt parkoló szolgálati autóját. A kigyulladt autót maga Meggyes oltotta el, de azt a tűzoltóktól tudta meg, hogy a ház is ég. A kiégett szolgálati jármű helyett a Magyar Suzuki egy SX4 típusú autót adott át a polgármesternek.[13] A Nemzeti Nyomozó Iroda júniusban elfogta a gyújtogatókat és a felbujtással vádolt esztergomi vállalkozót. A NNyI által közzétett hivatalos tájékoztatás szerint a polgármester hivatali munkájával és döntéseivel összefüggésben történt a gyújtogatás.[14] 2009 márciusában az ügyészség nyolc ember ellen emelt vádat.[15]

2009 júniusában egy interjú jelent meg feleségével, Kui Rózsával, aki beszámol, hogy Meggyes többször bántalmazta az évek alatt.[16][17] Ezzel párhuzamosan nyilvánosságra került egy 1999-es orvosi látlelet és egy rendőrségi jegyzőkönyv 2004-ből. Az ügy nagy média nyilvánosságot kapott.[18][19][20] A polgármester egy tv műsorban politikai indíttatású támadásnak minősítette az esetet.[21] A pár – Meggyes 2008-as vagyonnyilatkozata szerint – augusztus óta külön él.[22]

szép bazdmeg
mondhatni példaértékű

tevevanegypupu 2011.11.25. 08:11:00

@Talon Karrde:

Hogy verte a feleseget azt nem tudtam. Ezzel egyutt es ettol fuggetlenul is alkalmatlan a polgarmestersegre, ennyire szelsoseges indulatot kivalto emberek - mint Tetenyi is - jobb ha nem vezetnek varost es ugy egyaltalan semmit ami kozfeladat. Az viszont, hogy ferjnek es felesegnek kulonbozo politikai nezetebol fakadoan valasra, sot tettlegessegre kerul sor nem lep meg,bar nagyon abszurd ok, de ugy tunik, hogy nalunk csaladok mennek tonkre ilyesmi miatt, regi baratsagok szunnek meg. De ez mellekes a varos szempontjabol (viszont donto Meggyes szemelyisegenek megiteleseben), itt lenne az ido, hogy az ottani polgaroknak vegre eleguk legyen a cirkuszbol es koveteljek a megoldast.

tevevanegypupu 2011.11.25. 10:56:43

@Talon Karrde:

A ketharmad sem jogosit fel mindenre, nem csak a fidesz. De a Vona-Schiffer-Mesterhazi-Gyurcsany kvartett eddig mit csinalt ami olyan jo es szep volt?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 11:27:07

@tevevanegypupu:
Azt hittem Esztergom a téma és nem a zország.

tevevanegypupu 2011.11.25. 12:15:46

@Talon Karrde:

Az orszag egy bastyajarol(: van szo, Tetenyit meg az lmp(szdsz)-mszp-jobbik koaliciozta ossze nekik ugye?Felolem beszelhetunk kisebb sarzsit viselokrol is, Szegedi Csanad-Ujhelyi Istvan-Karacsony Gergely es drukkerkent Horvath Csaba..vajon hogyan tudnak egyuttmukodni? Az esztergomi koaliciot nem ismerem, de kb. ilyesmi lehet, na persze nyilvan vallalkozokra lebontva.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.25. 12:59:29

@tevevanegypupu:

Ahogy én tudom, a koalíció Meggyes ellen jött létre, az volt a cél hogy ne legyen többet polgármester. Elérték.
Ennyi lenne az egész, HA hagynák dolgozni.
Basszus, nem engedték beköltözni az irodába, nooormális?

Vidéki 2011.11.25. 13:34:38

@Talon Karrde:

Csak hogy felfrissítsem ismereteidet:

A tények azt bizonyítják, hogy Esztergomban nagyon erős és elszánt a „vállalkozói szféra” Érdekeik érvényesítése érdekében akármire képesek, bűncselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza.

A polgármester asszony megválasztását segítette és tevékenységét segíti az a "vállalkozói szféra", amelyik még az MSZP-s vezetés idején könyékig dúskált a közjavakban.

Annyira szívére vette a "vállalkozói szféra" azt, hogy a Fideszes polgármester ebben őket akadályozta, hogy felgyújtották a Fideszes polgármester házát és gépkocsiját és pénzt és bő nyálat nem kímélve lejárató sajtóhadjáratot indítottak ellene.

"A sajtókampányra kaptam árat is... egy rövid, de intenzív kampány ára körülbelül 10 millió forint, ami tartalmazza az újságírók munkadíját és a tv-s, újságos felületek megjelenési díját is... Azt szorgalmaztam, hogy gyűjtsük össze mindazt a dokumentumot, ami a polgármester viselt dolgait bizonyítja, hivatali és magánéleti zűrjeit kínáljuk be a sajtónak" - mondta vallomásában a felbujtó." MISZNÉDER (vállalkozói szféra) vallomása jegyzőkönyvből!"

A felbújtó felgyújtatta a Fideszes képviselő házát és gépkocsiját.

Az ügy már bírósági szakaszban van és az elsőfokú ítélet is megszületett.

Viktus 2011.11.25. 15:12:29

@Vidéki:

Beakadt a lemez ? :D

Ez a gaz vállalkozói szféra ma például ilyesmit művelt:

A Fidesz képviselői az ülés után negyven perccel, rendőrök sorfala között tudták elhagyni a termet, mert a folyosón a feldühödött esztergomiak követelték a lemondásukat, közben ököllel ütötték a terem ajtóit. Az embereket rendőrök próbálták meg lecsillapítani.

:D

Napkutya 2011.11.25. 20:37:58

Az hogy van, hogy az elektromos szolgáltató és az önkormányzat között van egy KÖZTES cég, aki a FIDESZES önkormányzat alatt szerezte a megbízását?

Ja, és HÁNY ilyen van az országban?

Basszus...

Vidéki 2011.11.26. 07:23:47

@Viktus:

„A Fidesz képviselői az ülés után negyven perccel, rendőrök sorfala között tudták elhagyni a termet, mert a folyosón a feldühödött esztergomiak követelték a lemondásukat, közben ököllel ütötték a terem ajtóit.”

Ezek „a feldühödött esztergomiak, akik közben ököllel ütötték a terem ajtóit.” a te hőseid?

Radnóti írta egykor:

"Oly korban éltem én e Földön,
Mikor a tolvaj, az áruló, a rabló volt a hős."

Ezek a garázdák képviselnék a demokráciát „Esztergomban?

Ilyen alakok kezébe kellene adni a város vezetését, kicsavarva azt a legitim, választott testületek kezéből?

„Minden hatalmat a szovjeteknek”, mint 1917-ben?

Viktus 2011.11.27. 13:17:31

@Vidéki:

Na megint nagy öngólt lőttél :D

"Oly korban éltem én e Földön,
Mikor a tolvaj, az áruló, a rabló volt a hős."
-

Pont ez a baj ilyenekkel van tele a Fidesz is ... ilyen alakok kezéből kellene kivenni, ha engednék, de nem mernek szembenézni a szavazóikkal.

A polgármester felajánlotta lemond a képviselő testülettel egyetemben bármikor na ennyi a megoldás.

A szavazók elé kellene kiállni aztán kiderül ki valójában a legitim ... polgármester bukik akkor ők, ha ők buknak a polgármester.

Viktus 2011.11.27. 13:27:22

Esztergomban Molotov-koktéllal próbálták meg felgyújtani Petróczy Gyula fideszes esztergomi képviselő házát szombatról vasárnapra virradóra - írta a helyi önkormányzat Fidesz-KDNP frakcióvezetője vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.

vs.

A rendőrség az elsődleges adatok szerint kizárta a Molotov-koltélos támadást - mondta el az MTI-nek a megyei főkapitányság sajtóügyeletese. Hablicsek Nikoletta tájékoztatása szerint a képviselő első emeleti ablakát valamilyen folyékony anyagot tartalmazó tárggyal megdobták. Az ablak nem tört be, anyagi kár és személyi sérülés nem történt. Az eset körülményeit vizsgálják.

medvegy 2011.11.27. 14:33:54

@Vidéki: Megint elmebeteg vagy. Vagy direkt hazudsz, bár mindkettő a szokásod.

Radnótit a tiféle gazemberek ölték meg, részint a származása/vallása, részint a zsidó vagyon elrablása miatt.

Itt viszont néhány(sok) vérmesebb polgár kéri számon a megválasztott képviselőiken a város érdekei ellen végzett szélhámosságaikat. Nem ugyanaz, még ha össze is akarod mosni a két dolgot.

Mindenkinek le kellene mondania, ha már nem lehet az érdemtelen képviselőket visszahívni, És aztán egy új választáson a nép majd eldönti, hogy ki érdemes a képviselőségre, meg polgármesternek.

De a döntés itt a városban borítékolva van...