Kommentszűrés
’11 okt
26
14:01

Csiszár és a pozitív vibráció

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Kamingaut: tizenévesen nagy rajongója voltam az Apukám világának. Csiszár Jenő rádióról rádióra vándorló műsora pont úgy szólt – elsősorban – a kamaszokhoz a kamaszokat érdeklő témákról, ahogy azt kellett. Felnőttes vállveregetés vagy gyerekes, negédes szólamok nélkül, érthetően, közvetlenül beszélve a kamaszkor titkairól, örömeiről meg világfájdalmairól. És valószínűleg az Apukám volt az első rádióműsor itthon, ahol a kilencvenes évek különböző progresszív zenéi bekerülhettek az éterbe, vettem is fel a kazikra az Apollo 440-t meg a Bentley Rhytm Ace-t. Fiatalabbaknak: még a kereskedelmi tévéadók és az internet elterjedése előtti kőkorszakról van szó. Csiszár Jenő a magyar celebvilág kiteljesedése előtt is már egyfajta celeb és megosztó figura volt. Aztán Csiszár egy időre a Heti Hetes műsorvezetője lett, utána pedig kisebb megszakításokkal visszavonult a médiából, és ma sem szerepel nagyon a bulvárvilágban. Tudtam, hogy a Balaton szerelmese lett, vitorlázik és Szigligeten él – és aki Szigligetet választja lakhelyül, rossz ember nem lehet.

  És tényleg nem az: tegnap véletlenül a Class FM-re kapcsoltam, miközben a csüggesztő őszi esőben vezettem az M7-en Pest felé. Nem nagyon hallgatok magyar kereskedelmi rádiókat, a netrádiókon kívül a Klasszik és a Petőfi szokott szólni nálunk, így nem találkoztam még Csiszár Jenő Class FM-en hallható A jövő zenéje című műsorával, ami pedig már 2009 óta fut. Lehet, hogy lemaradtam valamiről, mert a tegnapi adás hatására egészen feltöltődtem a nap végére.

  A jövő zenéje olyan, mint egy egész – permanens válságtól szenvedő – országra áthangszerelt Apukám világa. Elesett, felemelkedőben lévő vagy épp boldog és egészséges hétköznapi emberekkel beszélget random témákról a műsorvezető, aki a beszélgetőtársakkal együtt képes pátosz nélkül hitet, reményt meg szeretetet közvetíteni a hallgatóknak. És eközben szépítés nélküli betekintést nyerhetünk abba, hol és hogy is áll ma a magyar társadalom.

  Tegnap épp elkaptunk egy beszélgetést egy biztonsági őrrel, aki az alkoholizmusból és a már-már hajléktalan létből önmagát kihúzva állást és lakást tudott találni magának, és rendeződni látszik az élete. Egy szociális munkásnak tanuló lány arról beszélt: végre a magánéletében is nyitni tudott az emberek felé, és néhány hónapja rátalált élete szerelmére. Egy másik, korábban a műsorban segítséget kérő, szegény körülmények között élő hallgató arról számolt be, hogy A jövő zenéjén keresztül történő bútorfelajánlásoknak hála be tudja rendezni a lakását, már csak el kell hoznia a bútorokat Pestről Miskolcra. Persze újabb segítségkérők is jelentkeztek: egy alföldi településen élő, vak gyermekét nevelő anyuka Pesten keres szükséglakást, hogy pesti speciális iskolába kerülő gyermeke közelében lehessen.

  A szolidaritás számos örvendetes példája mellett Csiszár Jenő addig kérdezgeti és beszélteti a betelefonálókat, amíg elmondanak egy pozitív történetet, ami aznap vagy a napokban történt velük. Jó példa ez a műsor arra, hogy értelem és érzelem is helyet kaphat a kereskedelmi médiában, az effajta médiumokra jellemző bombasztikusság vagy épp túlbonyolított pszichologizálás nélkül. A beszélgetések között – csakúgy mint a kilencvenes évekbeli Apukám világában – immár a kétezertízes évek jövőzenéi szólnak, vagy éppen obskúrus érdekességek a pop elmúlt ötven évéből. Érdemes meghallgatni A jövő zenéjét. Érdemes meghallgatni egymást. Ilyen egyszerű a recept. Kösz, apukám.

Címkék: média rádió társadalom csiszár jenő szolidaritás class fm a jövő zenéje

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr733330961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztrelnyikov 2011.10.26. 14:29:02

Amikor még a kedves gellért sem élt, akkor az Apukám világát a Nagy Feró készítette és fényévekkel jobb volt, mint Csiszár. Ő valóban a kamaszokhoz szólt és nem porig alázta őket, mint Csiszár.

Mitya Ivanov 2011.10.26. 14:45:13

én sem tudtam erről a műsorról. Csiszárt még a TopTV-ben láttam először (emlékszik erre valaki?), ott is volt apukám világa, és pont abban az életkorban voltam, amikor az ilyen műsorok kellettek nekem.
A Kimnovak basszerosa is vezetett ott műsort. De régen volt, de igaz volt.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.26. 14:58:21

@sztrelnyikov: valóban, a Feró-műsorról csak utólag hallottam.

de nem emlékszem arra (15 év távlatából), hogy az akkori Csiszár-műsor alázós lett volna. provokatív, talán.

Ma chi è questo Joker? 2011.10.26. 15:14:03

"kisebb megszakításokkal visszavonult a médiából" - több, mint egy évig vezette a Mokkát.

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.26. 15:18:41

@sztrelnyikov: Ott a pont! A Garázsról elfeledkezve többen tartják Csiszárt valamiféle úttörőnek. Talán mert Feró műsora jóval közelebb volt azokhoz, akikhez szólt ... ott lent, nagyon lent.

Talán az túl lent lévőknek szólt a Mandiner ízléséhez képest. :P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.26. 15:49:00

@sztrelnyikov: Feró a Garázst csinálta, azt hallgattam is. Mint ahogy Csiszárt is.

thetriggerhappy 2011.10.26. 16:06:54

csiszár? egy balfasz. a rockoko teremfőnökeként is leginkább a kurva szar zenei ízléséről (mondjuk az apollo 440-t hallva, lehet, hogy ezzel nálad nem találok értő fülekre) és izgága wannabeságáról volt közismert. kb rajta röhögött mindenki. utána évekig hazudozta, hogy az övé volt a hely.
az apukám világa pedig egy igazi magyar ray cokes - wayne's world másolat, utánérzés, plágium volt, nagyon szarul megcsinálva

nénike · http://mandiner.hu 2011.10.26. 16:21:25

@sztrelnyikov:

Feró műsorát szerettem, bár a "küldök Erzsinek Vácra egy szűzhártya-szaggató jeeeeeeee-t"-tel már akkor sem tudtam mit kezdeni. Jó kemény, őszinte suttyóság volt a Garázs.

=nessuno= 2011.10.26. 16:47:15

Nagyon szerettem az Apukám világát Csiszárral. Nem érdekel mennyire eredeti, itthon egyedi volt az biztos. Jó zenékkel polgárpukkasztással.:) Szigliget szintén jó hely. Jenővel vagy nélküle is. Bár az utóbbi időben felkapták a fővárosi sznobok.

Cogito.t 2011.10.26. 17:09:23

Ugyanahhoz a generációhoz szólt, de nyilván az egyedi jegyek mentén másképp a Garázs is és az Apukám világa is!
Ez a mostani műsora is kifejezetten jó! Teljesen egyetértek az "ergé"-vel, érdemes hallgatni!

Bell & Sebastian 2011.10.26. 17:14:40

Jáksó (tweny) műsorával (amitől égnek áll a hajam) összehasonlítva mindenképpen Jenő nyert. Más minőség, de ez nem Amerika Trigger, ahol minden balfasz mögött gegcsapat áll.
Üdítő színfolt a mezőnyben, persze ez inkább a többit minősíti.

Meg a tisztelt hallgatókat, leginkább.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 17:32:08

A Garázs kicsit más volt emlékeim szerint. Azért ott főleg a keményebb rock határozta meg a műsor szerkezetét. Persze soha nem hagytam ki.
Az Apukám Világa már kicsit beszélgetősebb műsor volt. Rengeteg fiatalnak segített a 90-es évek problémáinak tengerén evickélni.
Akármit csinált azóta Csiszár és Nagy Feró, sose tudtam rájuk igazán haragudni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.10.26. 18:12:06

Klasszik rádió. Épphogy nem klasszikusok diszkóritmusban. Mondjuk a semminél jobb, meg persze a sok foskanálisnál is. De ne vágj már fel vele, ember, komolyabb zenefogyasztó ettől max kikacag. Olyan meg nincs, hogy véletlenül tekertem egy országos kereskedelmi rádióra. Ekképpen a megrögzött valóság- meg mónikasó fogyasztók szoktak mentegetőzni.

Akiknek meg egy rádióműsor kell a felnőtté váláshoz, hát édes istenem, sajnálom, na... nehéz időket élünk már egy ideje...

élesi 2011.10.26. 20:09:27

Csiszár még él?!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.26. 21:34:46

@Dr. Zerge: felvágás? csak leírtam egy mellékes tényt. egyszerűen jó a Klasszikra ébredni, meg elaludni. kikapcsol. persze nem minden nap, mert szinte ugyanaz ismétlődik napról napra. lehetne sokkal jobb is, persze. csak itt legalább nincs röhögős műsor reggelente, amitől kiugrok a harmadikról :)

zsoltix 2011.10.26. 21:41:06

@Mitya Ivanov: Én is a Top Tv-ből ismerem a műsort, rádióban csak a Top Tv megszűnése után hallottam.

sztrelnyikov 2011.10.27. 07:27:06

@rajcsányi.gellért (ergé):
Az volt a különbség, hogy Feró is a kamaszok nyelvén beszélt, de pozitív értékeket küldött ezen a nyelven (még akkor is na a kerítés/szűzhártya/panel-szaggató jeeee-k tényleg marhaság volt), míg Csiszár valamiféle nihilizmust.

Volt egy konkrét példám: pont hallottam két olyan adást, amikor (ne firtassuk, hogy mennyi komoly szándékkal) de betelefonált egy-egy kölök, hogy öngyilkos lesz. Feró komolyan vette és lebeszélte a srácot ("Ezeknek? Ezeknek te ne legyél öngyilkos! Ezek ezt nem érdemlik meg"). Míg Csiszár inkább szívatta a srácot: "legyél nyugodtan..." De ezt olyan stílusban, ami annyira megalázó volt, hogy ha addig nem is gondolta komolyan, ezek után lehet, hogy megpróbálta.

@Fedor: Igazatok van, tényleg Garázs volt a címe, de aztán ezt nevezték át Apukámnak, ha jól emlékszem.

sztrelnyikov 2011.10.27. 07:32:03

@Grigorij Pantyelejevics: Abban szerintem nincs vita, hogy ez a műsor (már a neve is utalt rá) a legalsó rétegeknek szólt. De ezen nem emelt Csiszár se.

Azt pedig már akkor borzalmas elitizmusnak tartottam, ha valaki azt gondolja, hogy a munkás-gyerekeknek nincs szükségük rádióműsorra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.27. 07:48:33

@sztrelnyikov: Szerintem a Garázsnak és az Apukámnak semmi köze nem volt egymáshoz, sőt, talán még futottak párhuzamosan is egy ideig, de erre azért nem vennék mérget. Öregek vagyunk, régen volt :-)

Nadiposzi (törölt) 2011.10.27. 09:13:42

És Kánya Kata beszélgetős lelkisegély műsora a Juventuson? Mondjuk annak inkább a magányos 30-as, 40-es korosztály volt a célcsoportja.

karosszékely 2011.10.27. 11:32:04

Ha már rádió, kilencvenes évek (eleje) és "progresszívebb" zenék, akkor sokkal inkább érdemes szólni a Petőfin és Bartókon Göczey Zsuzsa, Herskovits Iván, Siklós András, Hajnóczy Csaba műsorairól. Azok tényleg hiánypótlók voltak, főleg úgy, hogy az egyszerű (vidéki) fiatalnak akkoriban más beszerzési forrása nem nagyon volt a "rejtettebb kincsek" iránt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.27. 12:19:14

szóval. csiszár jenő egy igazi büdöstahó, korát megelőzően műkörmös ál/sic!/ember, álemberséggel, miegyébbel. akinek valaha is bejött ez a patkány, annak a fenekébe dugott félmeleg hajsütővas is bejön.
klasszikrádió, sajnos a köcsög zerge megelőzött. hallgass bartókot, gellért bazmeg! :)

tewton 2011.10.27. 13:01:39

csiszár jenő legfőbb erénye, hogy al pacinora emlékeztet a m1-es új vetélkedőjében. inkább a garázs.

és itt lehetne megemlékezni a hajdani petőfi/kossuth rádiókról, ahol minden megvolt, ami ennyire bejön a posztnak a kerrádióban. mitüzen a rádió, ötödik sebesség, garázs, daráló ésatöbbi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.27. 20:32:32

Szigligeten él – és aki Szigligetet választja lakhelyül, rossz ember nem lehet.

És tényleg nem az:"

meggyőző érvelés, csiszár pedig, hiába hallgattam én is régen párszor az apukám világát, egy ritka nagy idegenszívű és ízléstelen primitív pojáca.
www.youtube.com/watch?v=h20UZ7gMkwE

kár hogy megnyilvánul a politikában, mindjárt eszembe is jut konkrétan melyik komcsi beszólásával utáltatta meg magát

vmi ilyen műsor volt, nem emlékszem most
www.youtube.com/watch?v=ULtt-827QHA