Az összeurópai seregszemle keretében idén október 20-31 között Romániában is megszámolják az istenadta népet, és ez arrafelé nem egyszerű ügy. Túl azon, hogy a vízfejű román adminisztráció hagyományosan nem tud és nem is akar mit kezdeni az elemi matematikával, az erdélyi magyar közösség számára plusz téttel is bír a megszámláltatás, merthogy a mindenkori román hatalom (illetve annak helyi leágazásai) nagyon szeretne minket híjával találtatni, statisztikai daganat vagyunk a nemzetállam kebelén, radírt neki. Nekünk.
Ráadásul a román kormány most gondban van, könnyen kijöhet végeredményként, hogy a valamikori 22-24 milliós ország lélekszáma húszmillió alá csökkent (hozzávetőlegesen hárommillió ember dolgozik valahol külföldön, nagyobb részük vissza sem akar térni), és akkor csökken az EU-apanázs, az EP-képviselői helyek száma, miegymás, kénytelenek hát trükközni. Ahhoz pedig értenek. Csak egy friss példát mondjunk: az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője, Vladimir Alexandrescu nemrégiben megerősítette, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláskor. Az ellenzéknek már a kezdetekkor eleve gyanús volt a személyi szám követelménye, választási csalásra való előkészületet látták benne (szóval nem adatvédelmi aggályok diktálták a felhorkot, ott még nem tartunk), most már a hatalom is visszavett. És hát itt van a kiskutya elföldelve: ezzel kiiktatják az egyetlen olyan azonosítót, amivel – használjuk ezt a szót, olyan avataros – az ún. duplikátumokat ki lehetne szűrni. Megszámlálnak itt, megszámlálnak amott, egy meg ugyanaz egy az kettő, rögtön javul a mutató. [Update: a poszt megírása után – vagyis hétfő estére – ismét ott tartunk, hogy talán kötelező, de lassan senki nem tudja, mi a helyzet.]
Ez egyébként nekünk, magyaroknak is jó, hiszen az egyetlen esélyünk bizonyos településeken az arányszámon javítani, ha például az egyetemistákat – a törvényeknek megfelelően – abban a városban regisztráltatjuk, ahol életvitelszerűen élnek, elég, ha csak Kolozsvárra gondolunk. Kolozsvár pedig intő példa: a legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben elaludtunk, és a nemzeti színű kukák iránti vonzalmáról hírhedt nagyromán polgármester, Gheorghe Funar az urban legend szerint csalássorozatok eredményeként hozta ki a húsz százalék alatti magyarságot. Ami viszont azért gáz, mert Romániában a nyelvi jogokat nem az anyanyelv vállalásához, hanem a bevallott nemzetiségi hovatartozáshoz kötik. Hogy az ennek következtében előálló lehetséges abszurd helyzetek érthetőbb legyenek, vegyük a csángókat: tegyük fel, hogy a Gyimesekben egy adott településen húsz százalék fölött regisztrálnak csángókat, vagyis a romániai jogszabályok értelmében a közintézményekben elvileg [!] kötelező lenne csángó nyelven kommunikálni, illetve csángó nyelven is közzétenni a közérdekű határozatokat. Ezt az européer mutatványt létező – mondjuk, magyar – nyelven sem bírják abszolválni, gyakorlatilag tehát a veszély nem valós, teoretice viszont igen.
Ezzel el is érkeztünk a másik – most már szigorúan a magyarokat érintő – vezércselhez, a nemzetiségi kérdéshez. Romániában nem létező opció a másodlagos identitás, nagyon hülye filozófiai-nyelvi poénban élünk, vagy-vagy vagy: ami nektek itt, Magyarországon természetes (és csak egészen elborult genetikusan balliberális egyének számára problémás a nemzetiségi hovatartozás), az nálunk választás kérdése. Az idei népszámláláson erre ügyesen rá is játszottak: a csángókat besorolták a más nemzetiségek kategóriájába, tulajdonképpen egy kalap alá vették őket a kínaiakkal, ugyanakkor magyart is többfélét ismernek: magyart, ungurt (szinonimák, de kicsire nem adnak) és székelyt. Tehát külön kódolják ezt a hármat (rendre: 1101, 1102, 1103 számokkal), majd elvileg [!] ugyanazon főkód, az 1100-as alá sorolnak be minket. Ám, ahogy mondani szokás, Romániában élünk, és a végleges eredményeket 2013-ra ígérik, addig meg lesz egy önkormányzati és országgyűlési választás, ezért senki nem vesz mérget arra, hogy a végén a magyar ténylegesen nem fog különbözni az ungurtól, és az is reális félelemnek tűnik, hogy a maroknyi székelyre a román Statisztikai Hivatal szolgáltat majd bizonyítékot, pláne, ha továbbra is erőltetjük Székelyföld területi autonómiáját. Márpedig fogjuk, mint jeleztem, kampányév következik, ilyenkor előkerül a fiókból a téma, hirtelen mindenki ótonómiázni kezd.
És hogy ne legyen nekünk könnyű a szülőföld, erre az abszurd felosztásra néhány görcsszékely is rájátszik, megy a hirig az alternatív nyilvánosságban, székely szarta a magyart, nem minden magyar székely, de minden székely magyar, magyar bárki lehet, de székelynek születni kell, ilyenek, én már ott tartottam, hogy felszólítottam véreimet: az vallja magát csakazértisszékelynek, aki Tamási Áron Ábel-trilógiáját rovásírásban el tudja olvasni.
Az erdélyi magyar politikum rögvest zárt (származékos haszon), egyhangúlag a magyar identitás vállalására buzdították a polgárokat, mi több, megtörtént, amire ezelőtt egy évvel senki nem fogadott volna: a különböző szervezetek igyekeztek összedolgozni, vagy legalább nem akadályozni a másik munkáját.
És a zárásra most szükség is van, a román hatalom különböző stratégiai helyeken ismét kimutatta a foga fehérjét: Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon például a népszámlálási biztosokat eleve rosszul képezték ki, a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak és kizárólag a kérdezéskor jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Vagyis hogy az ideiglenesen távol lévő, vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában lévő, esetleg a sarki bótba leszaladt) családtagjaink nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallási hovatartozását nem diktálhatjuk be. Gyorsreagálású politikai nyomásgyakorlásnak köszönhetően elvileg [!] korrigálták a tévedést, ehhez képest mind az RMDSZ, mind az EMNT népszámlálási telefonszámára folyamatosan érkeznek be a panaszok, és túlnyomórészt a nemzetiség vállalásával, beírásával van baj. Hogy még kerekebb legyen a történet: mivel ezekre a kérdésekre nem kötelező válaszolni, ezt jónéhány kérdezőbiztos úgy értette, hogy akkor ezeket a kérdéseket nem is kötelező feltenni. Eddig a csúcs egyébként azoknak a kérdezőbiztosoknak az esete, akik radírozható golyóstollal készültek a cenzusra, a nép számolva, magyar törölve jó, vagy hogy is van ez. Szóval van baj elég.
A tét a nyelvi jogokon túl sem kicsi: a korábbi népszámlálási adatok szerint 1992 és 2002 között közel kétszázezerrel lettünk kevesebben Erdélyben, 1.603.923-ról 1.415.718-ra csökkent a magyar nemzetiséget felvállalók száma. Szakemberek azt valószínűsítik, hogy további százezer erdélyi magyar tűnt el az utóbbi szűk tíz évben (és ez az optimista verzió!). Általában hozzáteszik, hogy a románok fogyása ennél sokkal nagyobb mértékű.
És ez az, ami engem egy cseppet sem vigasztal.
Búcsúzóul, bár kifejezetten rühellem a fényképes jutubicákat, hallgassuk meg Bartók Béla Este a székelyeknél című darabját, már csak ezért is megérte megszületni: