Porlik, porlasztják – népszámlálás Romániában
2011. október 25. írta: tempetőfi

Porlik, porlasztják – népszámlálás Romániában

  Az összeurópai seregszemle keretében idén október 20-31 között Romániában is megszámolják az istenadta népet, és ez arrafelé nem egyszerű ügy. Túl azon, hogy a vízfejű román adminisztráció hagyományosan nem tud és nem is akar mit kezdeni az elemi matematikával, az erdélyi magyar közösség számára plusz téttel is bír a megszámláltatás, merthogy a mindenkori román hatalom (illetve annak helyi leágazásai) nagyon szeretne minket híjával találtatni, statisztikai daganat vagyunk a nemzetállam kebelén, radírt neki. Nekünk.

  Ráadásul a román kormány most gondban van, könnyen kijöhet végeredményként, hogy a valamikori 22-24 milliós ország lélekszáma húszmillió alá csökkent (hozzávetőlegesen hárommillió ember dolgozik valahol külföldön, nagyobb részük vissza sem akar térni), és akkor csökken az EU-apanázs, az EP-képviselői helyek száma, miegymás, kénytelenek hát trükközni. Ahhoz pedig értenek. Csak egy friss példát mondjunk: az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője, Vladimir Alexandrescu nemrégiben megerősítette, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláskor. Az ellenzéknek már a kezdetekkor eleve gyanús volt a személyi szám követelménye, választási csalásra való előkészületet látták benne (szóval nem adatvédelmi aggályok diktálták a felhorkot, ott még nem tartunk), most már a hatalom is visszavett. És hát itt van a kiskutya elföldelve: ezzel kiiktatják az egyetlen olyan azonosítót, amivel – használjuk ezt a szót, olyan avataros – az ún. duplikátumokat ki lehetne szűrni. Megszámlálnak itt, megszámlálnak amott, egy meg ugyanaz egy az kettő, rögtön javul a mutató. [Update: a poszt megírása után – vagyis hétfő estére – ismét ott tartunk, hogy talán kötelező, de lassan senki nem tudja, mi a helyzet.]

  Ez egyébként nekünk, magyaroknak is jó, hiszen az egyetlen esélyünk bizonyos településeken az arányszámon javítani, ha például az egyetemistákat – a törvényeknek megfelelően – abban a városban regisztráltatjuk, ahol életvitelszerűen élnek, elég, ha csak Kolozsvárra gondolunk. Kolozsvár pedig intő példa: a legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben elaludtunk, és a nemzeti színű kukák iránti vonzalmáról hírhedt nagyromán polgármester, Gheorghe Funar az urban legend szerint csalássorozatok eredményeként hozta ki a húsz százalék alatti magyarságot. Ami viszont azért gáz, mert Romániában a nyelvi jogokat nem az anyanyelv vállalásához, hanem a bevallott nemzetiségi hovatartozáshoz kötik. Hogy az ennek következtében előálló lehetséges abszurd helyzetek érthetőbb legyenek, vegyük a csángókat: tegyük fel, hogy a Gyimesekben egy adott településen húsz százalék fölött regisztrálnak csángókat, vagyis a romániai jogszabályok értelmében a közintézményekben elvileg [!] kötelező lenne csángó nyelven kommunikálni, illetve csángó nyelven is közzétenni a közérdekű határozatokat. Ezt az européer mutatványt létező – mondjuk, magyar – nyelven sem bírják abszolválni, gyakorlatilag tehát a veszély nem valós, teoretice viszont igen.

  Ezzel el is érkeztünk a másik – most már szigorúan a magyarokat érintő – vezércselhez, a nemzetiségi kérdéshez. Romániában nem létező opció a másodlagos identitás, nagyon hülye filozófiai-nyelvi poénban élünk, vagy-vagy vagy: ami nektek itt, Magyarországon természetes (és csak egészen elborult genetikusan balliberális egyének számára problémás a nemzetiségi hovatartozás), az nálunk választás kérdése. Az idei népszámláláson erre ügyesen rá is játszottak: a csángókat besorolták a más nemzetiségek kategóriájába, tulajdonképpen egy kalap alá vették őket a kínaiakkal, ugyanakkor magyart is többfélét ismernek: magyart, ungurt (szinonimák, de kicsire nem adnak) és székelyt. Tehát külön kódolják ezt a hármat (rendre: 1101, 1102, 1103 számokkal), majd elvileg [!] ugyanazon főkód, az 1100-as alá sorolnak be minket. Ám, ahogy mondani szokás, Romániában élünk, és a végleges eredményeket 2013-ra ígérik, addig meg lesz egy önkormányzati és országgyűlési választás, ezért senki nem vesz mérget arra, hogy a végén a magyar ténylegesen nem fog különbözni az ungurtól, és az is reális félelemnek tűnik, hogy a maroknyi székelyre a román Statisztikai Hivatal szolgáltat majd bizonyítékot, pláne, ha továbbra is erőltetjük Székelyföld területi autonómiáját. Márpedig fogjuk, mint jeleztem, kampányév következik, ilyenkor előkerül a fiókból a téma, hirtelen mindenki ótonómiázni kezd.

  És hogy ne legyen nekünk könnyű a szülőföld, erre az abszurd felosztásra néhány görcsszékely is rájátszik, megy a hirig az alternatív nyilvánosságban, székely szarta a magyart, nem minden magyar székely, de minden székely magyar, magyar bárki lehet, de székelynek születni kell, ilyenek, én már ott tartottam, hogy felszólítottam véreimet: az vallja magát csakazértisszékelynek, aki Tamási Áron Ábel-trilógiáját rovásírásban el tudja olvasni.

  Az erdélyi magyar politikum rögvest zárt (származékos haszon), egyhangúlag a magyar identitás vállalására buzdították a polgárokat, mi több, megtörtént, amire ezelőtt egy évvel senki nem fogadott volna: a különböző szervezetek igyekeztek összedolgozni, vagy legalább nem akadályozni a másik munkáját.

  És a zárásra most szükség is van, a román hatalom különböző stratégiai helyeken ismét kimutatta a foga fehérjét: Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon például a népszámlálási biztosokat eleve rosszul képezték ki, a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak és kizárólag a kérdezéskor jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Vagyis hogy az ideiglenesen távol lévő, vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában lévő, esetleg a sarki bótba leszaladt) családtagjaink nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallási hovatartozását nem diktálhatjuk be. Gyorsreagálású politikai nyomásgyakorlásnak köszönhetően elvileg [!] korrigálták a tévedést, ehhez képest mind az RMDSZ, mind az EMNT népszámlálási telefonszámára folyamatosan érkeznek be a panaszok, és túlnyomórészt a nemzetiség vállalásával, beírásával van baj. Hogy még kerekebb legyen a történet: mivel ezekre a kérdésekre nem kötelező válaszolni, ezt jónéhány kérdezőbiztos úgy értette, hogy akkor ezeket a kérdéseket nem is kötelező feltenni. Eddig a csúcs egyébként azoknak a kérdezőbiztosoknak az esete, akik radírozható golyóstollal készültek a cenzusra, a nép számolva, magyar törölve jó, vagy hogy is van ez. Szóval van baj elég.

  A tét a nyelvi jogokon túl sem kicsi: a korábbi népszámlálási adatok szerint 1992 és 2002 között közel kétszázezerrel lettünk kevesebben Erdélyben, 1.603.923-ról 1.415.718-ra csökkent a magyar nemzetiséget felvállalók száma. Szakemberek azt valószínűsítik, hogy további százezer erdélyi magyar tűnt el az utóbbi szűk tíz évben (és ez az optimista verzió!). Általában hozzáteszik, hogy a románok fogyása ennél sokkal nagyobb mértékű.
És ez az, ami engem egy cseppet sem vigasztal.

  Búcsúzóul, bár kifejezetten rühellem a fényképes jutubicákat, hallgassuk meg Bartók Béla Este a székelyeknél című darabját, már csak ezért is megérte megszületni:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr523326894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.10.25. 08:48:45

"nem minden magyar székely, de minden székely magyar"

Ezzel a mondattal mi is a probléma? Annyit állít, hogy a székelyek a magyarok részhalmaza, amit - gondolom - te is így tartasz.

tempetőfi 2011.10.25. 09:27:23

@jan: Ühüm, még hivatalosan is megerősítettem (erdely.ma/kozeletunk.php?id=102401). A "vitát" próbáltam érzékeltetni...

Manyi Béci 2011.10.25. 09:50:48

"Az erdélyi magyar politikum rögvest zárt"
Végre egy jó hír.

ÁrPi 2011.10.25. 11:20:48

@Manyi Béci:

Jó hír. Nyitott az egységes nemzetiség-vállalásra.

ÁrPi 2011.10.25. 11:41:17

"az vallja magát csakazértisszékelynek, aki Tamási Áron Ábel-trilógiáját rovásírásban el tudja olvasni."

Tempetőfi én Ezzel a felszólításoddal egyetértek.
Maximálisan.

Elnézést hogy idekommentelem, Engem érdekelnek az új Rovásírásos feliratok transzparensek IS, és

és hogy azt kik tudják ott elolvasni, és kik írják és emelik (a táblát) ezt kinek-kiknek ottan.

A hvg.hu fotógalériában is számolt be a pesti "Nem tetszik a rendszer" demonstrációról, és én itten találtam ám ilyet:

img12.hvg.hu/image.aspx?id=4c0500bf-6f0e-4e83-bdfd-3f7a70f073d4&view=77b35f82-3c9f-4f85-88fe-7bbfe9f7ce2c

( hvg.hu/nagyitas/20111023_nem_tetszik_a_rendszer_demonstracio
Emitt a tizenhármas sorszámú kép. )

bucbuc 2011.10.25. 12:42:04

Kitartás emberek, örülök az ilyen összetartós híreknek.

ÁrPi 2011.10.25. 13:38:00

@nénike:

Óh, bácsika, segíts ki teljesalakos transzparens fényképpel, én azt nem tudom bizonyosan mert

Nagyon sajnálom hogy nem lehettem jelen, ez így egy egyedülálló 21.századi rovásíráslelet.
Számomra csak így töredékesen van meg.

A gyönge hvg.hu kép alapján jobbról-balra olvasással kezdtem megfejteni, de lehet hogy busztrofédon írásmóddal írtak az ökrök ("ökörszántás") ...a táblára.

A harmadik sor jobbról balra így kezd:
A PICS- - -

((Balról-jobbra "csip a"))

( ..a picsába hogy nem voltam ott a tüntetés centrumában sem hogy lefényképezhessem)

ÁrPi 2011.10.25. 14:29:37

@nénike:

Megtaláltam. Már pár órával előbb írt erről a
rovas.info rovásnépszerűsítési szaklap.

www.rovas.info/index.php/hu/koezelet/879-balos-tuentetesen-rovastabla

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.25. 16:12:16

Végre nem érzek késztetést rá, hogy elküldjelek a pi... pacsos mezőre.

ebfül 2011.10.25. 17:05:31

"Annyi kell es..."

:-DDD

ÁrPi 2011.10.26. 15:28:21

@Talon Karrde:

Siker :)
Elmeséled hogy volt? :-D

Egyébként a poszthoz még egy szar dolog:
Tényleg vannak olyan görcs alakok ("görcsszékelyek") akik azt szajkóznák hogy "székely szarta a magyart"?

Tempetőfi,
elmagyarázhatod nekik a XIV.századi (I.Nagy Lajos-i) Képes Krónika Árpád-ház kronológiájából levezetve a rokonságot:

Atilla fia Csaba, Csaba fia Üd, Üd fia Ügyek, Ügyek fia Előd, Előd fia Álmos, Álmos fia Árpád

Vagy valahogy úgy van az -kedves görcsszékely atyafiak,
a Csaba királyfi népe meg az Árpád népe nem a szarás utján rokonok, hanem Atilla ágától való leszármazás útján.

Nénikének a kérdésére direktbe is ide írom:
"Na ti is elhúztok a picsába".

(Azon a helyen a Munkáspártnak a rovásírókat dehunesztáló önironikus akciója, plusz egy beszámoló indexvideón egy sámándobos együtt dobol a színpadi cigány kannás-dobosokkal a toleráns egység jegyében :)

ÁrPi 2011.10.27. 10:11:36

@Talon Karrde:

No, akkor felhomályosítottál engem az érdeklődő kérdésem után.

Rákerestem a belinkelt blogpostban Tempetőfi és a te hozzászólásaidra és aztán a "habositás" szóra, majd azt találtam hogy az adott kétévvel ezelőtti napon (2009.nov.16.)húsz perccel a TV2 hiradó után Talon Karrde Orbán V. szájába adta azt a szöveget hogy a bábonyi cigányokat nemszabad provokálnia senkinek.

Mondván hogy alapállásodban (Talon) erdélyi székely magyarként is kemény kritikusan szemléled OrbánViktort.

Nem világos miért mutattad ezt meg nekem TalonKarrde, mert mégha kértem is egy "székely szarta a magyart" tipusú görcs-székely szövegpéldát, emez tán nem az.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.27. 10:29:34

@ÁrPi:

Nem példaként adtam meg a komment-linket.
Azt hittem, arra vagy kíváncsi, hogyan kezdődött az egész, hogy miért szoktam rövid úton Tempetőfit pipacsos mezőre küldeni.
De ha már így akarod értelmezi, akár így is lehet.
Ha elolvastad az illető kommentet ÉS az utána következő beszélgetést, akor láthattál egy példát arra, hogyan szarja le virtuálisan a székely a magyart.

ÁrPi 2011.10.27. 11:35:21

@Talon Karrde:

Már elolvastam, így aztán ennek az első itteni kommentednek igazán szívből örvendek:

"Végre nem érzek késztetést rá, hogy elküldjelek a pi... "
süti beállítások módosítása