Timosenkó-ügy: Janukovics dilemmája
2011. október 18. írta: Redakció

Timosenkó-ügy: Janukovics dilemmája

  A következőkben Nazar Boyko ukrán elemző Mandiner számára írt elemzését közöljük Julia Timosenkó elítéléséről (a fordítás végén az eredeti, angol nyelvű írást is közöljük):

 Október 11-én az elmúlt időszak legdrasztikusabb fordulata következett be Ukrajna igazságügyi és politikai rendszerében. Ezen a napon az ország volt miniszterelnökét, Julia Timosenkót 7 évre ítélték: vagyonát lefoglalták, és 1,5 milliárd hrivnya kártétel megfizetésére kötelezték a Naftogas állami részvénytársaságnak. A bíróság ítélete szerint „a Gasprom és a Naftogas közötti, a korábbi megállapodásokkal ellentétes szerződés Julia Timosenko jogtalan magánakcióinak következménye.” Timosenko ügyvédeinek 15 napja van a fellebbezésre, amellyel úgy tűnik, élni fognak. Eközben európai intézmények és országok, valamint az Egyesült Államok és Oroszország is azonnal reagáltak az ítéletre.

  Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára közleményében azt állította, a politikai döntéseket a parlamentnek kell értékelnie: „Egy demokráciában a politikai döntésekre irányuló javaslatokat a parlamentre és a választókra kell bízni, nem pedig a bíróságokra”. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke a fellebbezésre vár: „Elszomorít ez az ítélet... Remélem, hogy a fellebbezést követően felülvizsgálják.” Buzek arra is rámutatott, hogy a per tisztességességével, függetlenségével és átláhatóságával szemben óriási kételyek merültek fel. Catherine Ashton, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kinyilvánította rosszallását a bíróság döntésével kapcsolatban: „Az ítélet olyan bírósági tárgyalás eredményeképp született, amely nem becsüli a tisztességes, független és átlátható bíráskodás a nemzetközi normáit.” Ashton azt is elismerte, hogy komoly következményekkel lehet számolni Ukrajna és az EU kapcsolatának és ezzel együtt a társulási megegyezés tekintetében, ami az év végén kerüle aláírásra.

  A következő reakció keletről érkezett – az Oroszországi Föderáció külügyminisztériuma orosz-ellenes felhangra hívja fel a figyelmet a Timosenko-ügyben. „Számolnunk kell a ténnyel, hogy több ország és nemzetközi közösség vezetői kizárólag politikai motivációkból indított ügynek tekintik.” – áll a nyilatkozatban. Érdemes megemlíteni, hogy a minisztérium kihangsúlyozza, a szerződések minden nemzeti és nemzetközi előírásnak megfelelnek. Valamivel később Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kijelentette, hogy nem érti, miért született 7 éves ítélet Timosenko ügyében. Azt is mondta, hogy a Julia Timosenko kormányzása alatt Oroszország és Ukrajna között született megállapodások összességének megkérdőjelezése bizonytalanságot eredményezne és kontraproduktív lenne.

  Az európai országok éles kijelentésekben és nyilatkozatokban bírálták az ítéletet. Németország figyelmeztette Ukrajnát: „Ukrajna kapcsolata Németországgal, és általában véve az EU-val meg fogja érezni ennek a döntésnek a következményeit”. Ettől kezdve Németország különös figyelmet szentel minden ukrán politikai ügynek. A német kereszténydemokraták azt is felvetették, hogy Németország tagadja meg a diplomata útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok vízum nélküli szabad átjárását az európai határokon. Köztudott, hogy Ukrajnában a képviselők és magas beosztású államhivatalnokok diplomata útlevéllel bírnak. Svédország és Franciaország is úgy látja, hogy a Timosenko-ügy veszélyeztetheti kapcsolataikat Ukrajnával, és hogy az eljárás mögött politikai indítékok vannak. A Cseh Köztársaság, valamint Szlovénia elnöke és a litván külügyminiszter abbéli reményét fejezte ki, hogy a fellebezés elbírálása minden uniós normának és kritériumnak megfelel majd. Az angol külügyminiszter kijelentette: „Ukrajna be akar lépni az Európai Unióba. Nagy-Britannia támogatja ebben. De ez mindaddig nem fog bekövetkezni, amíg Ukrajna nem képes megfelelni az európai demokrácia legmagasabb elvárásainak.”

  Az este folyamán John McCain és Joe Liberman amerikai szenátorok a következő közös nyilatkozatot tették: „Az ukrán hatóság egy új, aggasztó anti-rekordot állított fel a demokrácia és a jogállamiság tekintében. Különösen fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok és európai szövetségeseink egyaránt éreztessék az ukrán államhatalommal, hogy nem addig nem élvezheti az euro-atlanti integráció előnyeit, amíg nem becsüli meg az olyan értékeket mint a szabadság, politikai pluralizmus, és a jogállamiság, amelyek az euro-atlanti közösség alapját képezik.” A Fehér Ház hivatalos reakciója még ennél is élesebb volt: „Az Amerikai Egyesült Államok követeli Timosenko, a többi politikai vezető és korábbi kormánytag szabadon bocsátását, és abbéli joguknak visszaállítását, hogy a politikai élet aktív és teljes jogú résztvevői lehessenek – beleértve a részvételt a következő évi parlamenti választásokon.”

  A két irányadó nemzetközi szervezet, a Transprency International és a Freedom House szintén erős kritikával ilette az itéletet. A nemzetközi közösség figyelmét felhívják arra, hogy az ukrán politika többé nem tekinthető transzparensnek, és autoriter folyamatok veszélyeztetik.

  Mindezek a nyilatkozatok csupán az első reakciók voltak Julia Timosenko ügyében született ítéletre. A következő napon számos további vélemény jelent meg – és jelenik meg azóta is –, folyamatosan érkeznek a figyelmeztetések, kritikák és kérések az ukrán államhatalomhoz. Úgy tűnik, a hatalom nem számított ilyesfajta, mindenhonnan érkező viharos reakciókra. Igazság szerint sokan vélték úgy, hogy Európa és az Amerikai Egyesült Államok nem sok figyelmet szentelt az ukrán politikai életnek az utóbbi időben. Mára azonban világossá vált, hogy ez nem így van: a nyugati világ alapos figyelemmel kisérte az ügyet és várta az ítéletet. Minden jel arra mutat, hogy ez meglepte a Janukovics-rezsimet, akik meg voltak győzödve róla, hogy csak a saját belátásukra tartozik, hogy mit tesznek Timosenkóval. Tévedtek.

 Janukovics motivációja nyilvánvaló volt. Támogatottsága ma feleakkora, mint elnökké választásának idején, ennek eredményeképpen pedig pártjának, a Régiók Pártjának megítélése is rosszabbodott. Ukrajnában egy éven belül parlamenti választásokra kerül sor. A rezsim mindent megtesz, hogy elnyerje a parlamenti többséget: új választási törvényeket készítenek elő, más politikai pártokat kebeleznek be és igyekeznek megosztani az ellenzéket. Ám mindezek az előkészületek sem lesznek elegek a győzelemhez, ha a legerősebb ellenzéki vezető, Julia Timosenko is indul a választásokon. A feladat tehát egyértelmű volt: Timosenko bebörtönzése és indulásának megakadályozása. Most, hogy ez a terv nyilvános támadásnak van kitéve, Viktor Janukovics nehéz döntés előtt áll: poltikai ellenfelének bebörtönzése, tisztességtelen választási győzelem és azonnali külpolitikai elszigetelődés, VAGY Timosenko szabadon bocsátása, tiszta választások, és európai jövő az országnak.

  A választás igazán drámai – becsülettel veszíteni vagy szégyenteli győzelmet aratni. Nos, Janukovics úr, ön mit választana?

 

Dilemma for Viktor Yanukovych

October 11th indicated one of the most drastic recent turn in the Ukrainian judicial and political systems. At the day ex prime-minister of the country Julija Tymoshenko was sentenced to 7 years with the confiscation of the property and necessity to payback 1.5 billion of hryvnjas to National Joint-Stock Company “Naftogas”. It is stated by the court that “signing of the contracts between “Gasprom” and NJC “Naftogas” was made in the contradiction of the previous agreements thanks to the individual illegal actions of Julija Tymoshenko”. During the next 15 days Tymoshenko’s lawyers have the right for the appeal. And it seems that they are going to use the chance. Meanwhile, the reaction of European countries and institutions, the USA and Russia to the sentence appeared immediately – to the end of the day.

Secretary General of Council of Europe Thorbjorn Jagland in his statement told that the political decisions must be evaluated by the parliament: “In the democracy suggestions of the political decisions should be left to the parliament and voters, not to the courts”. President of The European Parliament Jerzy Buzek is waiting for the appeal: “I am deeply regret about the sentence… I hope that it will be reviewed after the appeal”. Also he pointed out that there are great doubts about the fairness, independence and transparency of this process. European’s Union High Representative of the Union for Foreign Affairs and Security Policy Catherine Ashton proclaimed deep discourage of the court’s decision: “The sentence was made in the result of the judicial process which did not honor international standards for fair, independent and transparent judiciary”. Ashton also admitted that there is a risk of deep consequences for the bilateral relations of Ukraine and EU, including the agreement of association, which should be signed to the end of the year. 

The next reaction came from the East – Ministry of the Foreign Affairs of Russian Federation notices antirussian context in the Tymoshenko’s case. “We should take into consideration the fact, that heads of many countries and international community perceives all this process as initiated exceptionally on the basis of political motives” – the statement says. It is worth mentioning that Foreign Ministry stresses that all contracts were signed according to national and international standards and are valid. Some time later Russian prime-minister Vladimir Putin stated that he does not understand what for Tymoshenko was sentenced for 7 years. He also told that it would be unsecure and counterproductive to doubt in the complex of the agreements which were reached with Russia and Ukraine under the Julija Tymshenko rule. 

The whole range of European countries made sharp statements and releases. Germany warned Ukraine that “the decision can not be left without any consequences in the relations between Ukraine and Germany in particular, and with EU in general”. From the time Germany would pay very close attention to all the political cases in Ukraine. Also German Christian-Democratic Union made a proposal to forbid Ukrainian holders of diplomatic passports to cross the European borders without visas. It is known that in Ukraine deputies and higher state officials possess diplomatic passports. Sweden and France admitted that Tymoshenko’s process could put under the warning their relations with Ukraine and that the case is politically motivated. Czech Republic, Slovenian President and Lithuanian minister of Foreign Affairs hope that during the appeal all European standards and criterion would be met. The head of UK Ministry of Foreign Affairs stated the following: “Ukraine wants to enter the EU. Britain supports this aim. However it will not happen till the time, when Ukraine would be able to demonstrate correspondence to the highest democratic standards”.  

At the evening appeared common statement of American senators John McCain and Joe Liberman. “Ukrainian authority reached new warning anti record in the worsening of democracy and rule of law. It is extremely important today that the USA and our European alliances should work together and explain to Ukrainian authority, that Ukraine would not be able to use the benefits of euroatlantic integration till it starts to honor such the values like liberty, political pluralism and rule of law, which are laying in the very heart of euroatlantic community” – says the statement. The official reaction of the White House was even sharper: “The USA call to release Tymoshenko and other political leaders and former officials, and consider, that they must have unrestricted opportunity wholly take part in political life, including the participation in the parliamentary elections next year”. 

Authoritative international organization Transparency International and Freedom House also reacted very critically to the Tymoshenko’s sentence. They called international community to pay attention to the fact that Ukrainian politics is not transparent any more and is attacked with the authoritarian tendencies. 

All these statements and releases was just the first reaction on Julija Tymoshenko’s sentence. The next day much more has appeared and continues to appear. The Ukrainian authority is bombed by various warnings, critics and appeals. It seems that the regime was not ready for such the informational storm and thunder from everywhere. Truly saying recently there were a lot of those who thought Europe and the USA has paid little attention to the political processes in Ukraine. Today it is obvious that it was not true. Western World was following the processes carefully, waiting for the sentence. And it seems that it was the surprise for the regime of Yanukovych. The regime was convinced that it is its own business what to do with Tymoshenko. But it was wrong.

Yanukivych’s motives and incentives were obvious and easy to read. Today his support is two times smaller than when he was elected as the president. As the result the rating of his political party – Party of Regions – also decreased. In a year parliamentary elections will take place in Ukraine. The regime is doing everything to win the majority of the seats in the Parliament. They are preparing new electoral law, they are “swallowing” other political parties, and they are splitting the opposition, making the deputies to switch off. But all these steps will not lead to the victory if the strongest oppositional leader – Julija Tymoshenko – will take part in the elections. So, the task was to imprison her and do not let her start at the elections. Now this plan is under attack and Victor Yanukovych should take a hard decision what to choose: imprisonment of his political competitor, unfair victory at the elections and immediate political isolation from outside OR release of Tymoshenko, competitive participation in the election and European perspectives for the country. The choice is really dramatic – to lose with the honor or to win with the shame. So, what would you choose, Mr. Yanukovych?

 

NAZAR BOYKO, Monitoring-analytical group “CIFRA”, specially for MANDINER

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1003302740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2011.10.18. 14:45:33

"A rezsim mindent megtesz, hogy elnyerje a parlamenti többséget: új választási törvényeket készítenek elő, más politikai pártokat kebeleznek be és igyekeznek megosztani az ellenzéket."

Ezt akár a fideszről is írhatta volna. Hiába, a bolsevizmus mindenhol ugyanolyan.

vizipipa 2011.10.18. 16:05:54

@Tilikov:
Akkor nyilván az USA-ban és egyéb helyeken is bolsevizmus van. Ugyanis ott is ezt csinálják.

Van ennek az ügynek egy háttérvonulata amiről nem ír az elemző, meg más se igen. Timosenkót jogszerűen, bár nem ésszerűen ítélték el. Elítélhették volna korábban is, sok másért is, csak hát ugye azt együtt művelte a jelenlegi oligarchákkal, akikkel most marják egymást.
Viszont miért ilyen fontos ő a nyugatnak? Egyike a kétes tisztaságú vezetőknek. Miért aggódnak ennyire miatta? Ez a feltűnő, ez a kérdés.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.10.18. 16:08:28

Az a helyzet, hogy ha Gyurcsány *esetleg* letöltendőt kap Sukoró-ügyben, ugyanez lesz a nemzetközi visszhang, meg lesz jó kis összemosás Ukrajnával. Pedig mondjuk annyiban nem ugyanaz a helyzet, hogy a Fidesznek Gyurcsány szinte biztosan nem ellenfél 2014-ben, illetve hogy az ügyben a feljelentést pont egy ellenzéki párt vezetője (Schiffer) tette meg. Ellenben Sukoró ugyanúgy tekinthető politikai döntésnek, mint a Naftogaz-os szerződés, és nyilván az ügyészség sem működne ilyen hatásfokkal, ha mondjuk még a Bajnai-kormány lenne hatalmon.

borigabi 2011.10.18. 16:17:09

Kisebb volumenben, de látok némi párhuzamot Gyurcsány irányában.

Célkereszt 2011.10.18. 17:11:07

Dilemma. Ha egy volt miniszterelnök védettséget élvez, akkor hol a törvény előtti egyenlőség? Ha megvádolják és elítélik, akkor a bíróság függetlenséget vitatják. Ha a bírói függetlenséget vitatják, akkor a jogállami alapokat támadják. Megy ez végtelenségig körbe-körbe.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.10.18. 17:42:29

@Célkereszt:
Ez az ellentmondás szépen megmutatja magát a Gyurcsány-ügyben is :
Feltételezzük és elvárjuk, hogy az igazságszolgáltatás a kormánytól függetlenül működjön, viszont ha az igazságszolgáltatás magától lép fel egy volt miniszterelnök ellen, akkor egyből felmerül, hogy mindezt az aktuális hatalom utasítása/nyomása miatt teszi. Azaz volt miniszterelnök követhet el szinte bármit, hacsak nem érik in flagranti egy ötéves kisfiúval, akkor bármikor hivatkozhat arra a későbbi felelősségre vonás során, hogy ő itt kérem politikai üldöztetésnek van kitéve.

Célkereszt 2011.10.18. 18:36:43

@TuRuL_2k2:
Vannak a rendszernek túlterhelései.

Stenonis 2011.10.18. 19:13:43

@Mr. Pither:
Nem lesz ugyanaz a nemzetközi visszhang.
Gyurcsányra mindenki mint egy pojácára tekintett a nemzetközi diplomáciában. Tyimosenkó ellenben maga mögött tudja a nyugatot és jelen esetben Oroszországot is.
Ha tényleg korrupciós ügy volt a sukorói, akkor mindenki vállat von és az élet megy tovább. Bár szerintem ezért az ügyért Gyurcsánynak csak politikai felelőssége van. Az igai bűnösök valahol minisztériumi vagy MNV-s osztályvezetői szinten voltak.

jan 2011.10.18. 19:48:30

@TuRuL_2k2:
Azért nagyon számít az, melyik országról van szó. Pl. a svájci, német, brit vagy francia (ld. Chirac) igazságszolgáltatás nyugodtan nekimehet(ne) egy volt kormányfőnek, aligha kiáltana bárki politikai leszámolást.

Olyan zűrös országok esetében, mint Ukrajna, nyilván más a helyzet.

Sajnos a közelmúlt jogállamot megkérdőjelező lépései (AB fokozatos kiherélése, manyup-államosítás, visszamenőleges 98%-os adók stb.) nem éppen jogbiztonságos helynek mutatják Magyarországot.

Smitht 2011.10.18. 21:39:35

@TuRuL_2k2: "viszont ha az igazságszolgáltatás magától lép fel egy volt miniszterelnök ellen, akkor egyből felmerül, hogy mindezt az aktuális hatalom utasítása/nyomása miatt teszi."

Nem nehéz ezt hinni, a politikai körökben (a legfelsőbbekben is) már vagy 10 éve állandó téma az elszámoltatás, mégis mi a francot vársz?

Ha a politika nem foglalkozna ennyire vele talán hitelesebb lenne a "független igazságszolgáltatás".

"miniszterelnök követhet el szinte bármit, hacsak nem érik in flagranti egy ötéves kisfiúval, akkor bármikor hivatkozhat arra a későbbi felelősségre vonás során, hogy ő itt kérem politikai üldöztetésnek van kitéve."

Nem feltétlenül kell in flagranti tetten érni, de az állam számára "nem előnyös" szerződés kötés elég ingoványos téma. Emberölés nem az, a gyerekmolesztálás sem (gondolom nem kell folytatnom a sort).

Nem akarok egyébként senkit menteni, de a jövőben dönthet-e úgy a "független igazságszolgáltatás", hogy a magánnyugdíj államosítás nem volt előnyös az állam számára, és keressük meg a felelősöket?

Ugyanilyen ingoványos terület a devizahitelezés is. Azt sugallják, hogy namost megtaláljuk a bűnöst és majd lesz nemulass. Egyébként ez a téma teljes zsákutca, ha nem találnak bűnöst, akkor gyengék (na jó, biztos a komcsik elsikálták), ha találnak, akkor az mártír lesz.

Ezért kellene, hogy mindenki a saját dolgával törődne (leglább látszólag).

ebfül 2011.10.18. 23:27:13

Vicces, de nekem mind az "áldozatról" mind a "tettesről"
Fletó villan be.

Nem csak azért, mert 2002. után nagyon le akarták vadászni OV-t. (Ld. Kékessy veje ügy)

"becsülettel veszíteni vagy szégyenteli győzelmet aratni"

teng-leng 2011.10.18. 23:50:22

Berlusconit hetente hallgatják ki különböző ügyek gyanúsítottjaként, pedig hivatalban lévő miniszterelnök. Olaszországban vajon ki gyakorol az ügyészségre politikai nyomást?

Bell & Sebastian 2011.10.19. 00:48:58

... Так что сегодня Тимошенко и Луценко расплачиваются за свой главный коллективный грех - матёрый эгоизм, невыполнение обещаний и ложь оранжевых своим избирателям и стране! Наша позиция - власть - ничем здесь не отличается от оппозиции! ...

(Imígyen ma Timosenko és Lucenko megfizetnek a saját, legfőbb kollektív bűneikért - megrögzött önzés, beteljesítetlen ígéretek és narancsszín hazugság választóiknak és az országnak.
A helyzetük -hatalmuk- (itt/ebben) semmiben sem különbözik az ellenzékétől.)

odessa-daily.com.ua/component/content/article/199-mneniya/36365-2011-08-08-18-07-36.html?directory=296

Bell & Sebastian 2011.10.19. 01:02:14

@vizipipa: Putyinnak több esze volt, partvonalon kívülre tette mind, max. kettő lojálisat megtartott dísznek és pénzforrásnak, de a politikába nem ugathatnak bele.
Mondjuk a szolgálati kapcsolataival nem volt nagy kunszt a logisztika.

Talán azért szolidálnak vele annyira nyugaton, mert az ő bábujuk (марионетка).

:)

Bell & Sebastian 2011.10.19. 01:08:42

Ja, és van az az urban legend, hogy Ferinek megvolt, amit pár nap ajtócsapkodás követett.

Megnéztem volna a CIA -elemző pofáját, amikor összeolvasta a két jelentést.
Gyerünk, csináljuk meg! :)

VI. Béla 2011.10.19. 10:40:47

@Bell & Sebastian:

Meglehet ezt Kovács László terjeszti.

Bell & Sebastian 2011.10.19. 10:48:26

@VI. Béla: Jaja, ő az elemző. És nyomkövető van a macikás alsógatyájában - most már.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.10.19. 13:23:15

Adott Gyurcsány, adott az elfogult ügyészség, a megzsarolt bíróság. Az ukránok lemodellezik nekünk.

borszódával 2011.10.19. 16:24:20

Van a dolognak egy másik vetülete is.
Elmélyíti a bizalmatlanságot, (sőt félelmet, gyűlöletet) a Lemberg központú ukrán, és az orosz orientációjú keleti területek között.
Nagy valószínűséggel az ügy egy jelentős lépés a felbomlás felé.

Bruhahahahihihi 2011.10.20. 05:01:02

...ezt nézzétek meg:

atv.hu/video/video-20111019_papcsak_ferenc

Tegnap este a Kálmán Olgánál feszengett a Papcsák Ferenc.
Hát..jól megdolgozott a fizetéséért és az Orbánisztán diktatúráért:D
Mikor Olga bemutatta neki a videót, hogy Orbán 2006 ban elmondta, hogy a kormány nem lehet és nem felelős a deviza hitelek miatt, mert az mindenkinek egyéni döntése, bármilyen rizikós.
Papcsák csak mondta sokszor lesütött szemmel papagáj módra(s nem mert Olga szemébe se nézni),..... a jól betanult "Balsai ( vagy Polt) szöveget, hogy a Kormány és Gyurcsány felelős a devizahitelekért....:)) (a marha)...:DDDD
Nem a lóláb hanem, az egész ló kilógott, hogy az ügyészség még nem is nyilatkozott, de Papcsák már tudja a vádat , annak ellenére, hogy Orbánnak más (volt) a véleménye.

Ej ej seggnyalók...ti is el lesztek számoltatva hamarosan az Orbániszta Diktatúra kiszolgálásáért!!!!!!

Bruhahahahihihi 2011.10.20. 05:01:49

...ezt nézzétek meg:

atv.hu/video/video-20111019_papcsak_ferenc

Tegnap este a Kálmán Olgánál feszengett a Papcsák Ferenc.
Hát..jól megdolgozott a fizetéséért és az Orbánisztán diktatúráért:D
Mikor Olga bemutatta neki a videót, hogy Orbán 2006 ban elmondta, hogy a kormány nem lehet és nem felelős a deviza hitelek miatt, mert az mindenkinek egyéni döntése, bármilyen rizikós.
Papcsák csak mondta sokszor lesütött szemmel papagáj módra(s nem mert Olga szemébe se nézni),..... a jól betanult "Balsai ( vagy Polt) szöveget, hogy a Kormány és Gyurcsány felelős a devizahitelekért....:)) (a marha)...:DDDD
Nem a lóláb hanem, az egész ló kilógott, hogy az ügyészség még nem is nyilatkozott, de Papcsák már tudja a vádat , annak ellenére, hogy Orbánnak más (volt) a véleménye.

Ej ej seggnyalók...ti is el lesztek számoltatva hamarosan az Orbániszta Diktatúra kiszolgálásáért!!!!!! Egyszer vége a Törpe birodalomnak:))hehe

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.20. 05:26:34

@Tilikov:
@borigabi:
SEHOL nem látom a párhuzamot Timosenkó és Gyurcsán illetve Janukovics pártja és a Fidesz között. Aki ezt erőlteti, az szerintem nem nooormális.

Bruhahahahihihi 2011.10.20. 05:41:08

...ezt nézzétek meg:
atv.hu/video/video-20111019_papcsak_ferenc

Tegnap este a Kálmán Olgánál feszengett a Papcsák Ferenc.
Hát..jól megdolgozott a fizetéséért és az Orbánisztán diktatúráért:D
Mikor Olga bemutatta neki a videót, hogy Orbán 2006 ban elmondta, hogy a kormány nem lehet és nem felelős a deviza hitelek miatt, mert az mindenkinek egyéni döntése, bármilyen rizikós.
Papcsák csak mondta sokszor lesütött szemmel papagáj módra(s nem mert Olga szemébe se nézni),..... a jól betanult "Balsai ( vagy Polt) szöveget, hogy a Kormány és Gyurcsány felelős a devizahitelekért....:)) (a marha)...:DDDD
Nem a lóláb hanem, az egész ló kilógott, hogy az ügyészség még nem is nyilatkozott, de Papcsák már tudja a vádat , annak ellenére, hogy Orbánnak más (volt) a véleménye.

Ej ej seggnyalók...ti is el lesztek számoltatva hamarosan az Orbániszta Diktatúra kiszolgálásáért!!!!!! Egyszer vége a Törpe birodalomnak:))hehe

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.20. 06:41:16

@Bruhahahahihihi:

Most a szoci vagy a libi papagáj beszél belőled?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.20. 08:50:18

@mavo:
hát azon kívül, hogy miniszterelnök-miniszterelnök, kb. semmi
süti beállítások módosítása