Canvassing for Votes - William Hogarth szatirikus rézkarcának részlete a 18. századi angliai választásokról

  Egyhetes eltávból hazaérve találkoztam a választójogi reform egy újabb fejezetével, az előzetes regisztrációhoz kötött szavazójog lehetőségével. A formálódó régi-új választási rendszer legtöbb elemével semmi bajunk nincs, bár a status quo fenntartása helyett egy, a vélemények sokszínűségét jobban biztosító kopogtatócédula-szabályozást (vagy egy egészen más jelölési-ajánlási technikát) és alacsonyabb bejutási küszöböt is el tudtunk volna képzelni. De még semmi nem zárult le: Lázár János a múlt héten bejelentette, hogy az ajánlószelvény-rendszer és a parlamenti küszöb sincs kőbe vésve a Fidesz választójogi koncepciójában. Ami pedig kőbe van vésve, az a 200 fős parlament és a határon túli magyarok szavazati joga. Ez így rendben is van. De mi a helyzet az előzetes regisztrációval?

  Reakciós köreinkben mindig izgatottság lesz úrrá, ha valahol felbukkan a cenzus témája. Érzékeny ügy, és talán érdemes ismét leszögezni, hogy mindig is a vélemények sokszínűsége és a felelős állampolgári lét mellett álltunk ki. Ellentmond ennek az, ha egyébként mindannyiunknak megvan a maga privát elmélete arról, milyen cenzus is lenne üdvös Magyarországnak? Nem, éppen ellenkezőleg: egy olyan cenzus, amit egyébként mindenki teljesíthet, aki érdeklődik a közügyek iránt – de kiszűri azokat, akiket minimális szinten sem érdekel a demokrácia –, épp a jelenleginél jóval felelősebben gondolkodó aktív választókat, működőképesebb választórendszert, értelmesebb közéletet eredményezhet. És a cenzusról való elmélkedés egészen mostanáig csak kevesek furcsa hóbortja lehetett.

  Hogy miféle cenzus lenne a megfelelő, arról megoszlanak a vélemények. „Autót is csak az vezethet, aki számot adott a felkészültségéről – ugyan ne rángassák már az ország kormánykerekét az analfabéták, és ne nekik illegessék magukat a vezetni vágyók” – írta valamikor az őskorban Tóta W., és mondják ugyanezt sokan mások is otthon, négy fal között. Ugyanő később másodfokú egyenlet megoldásához kötötte volna a választást; a libertáriusok az adózókra szűkítenék a választójogot; a Jobbik épp általános iskolai végzettséghez kötné a cenzust; míg e sorok írójának gondolatkísérlete szerint a született magyar állampolgárok is állampolgári vizsgához kötve kaphatnák meg a választójogot, ráadásul minden négy évben. Az állam ingyen biztosítaná a vizsgázás lehetőségét, mondjuk fél évvel a választás előtt. A vizsgán az vehet részt, aki akar, de az megy át, aki meg tudja válaszolni az államszervezetre, a politikára, esetleg a gazdaságra vonatkozó kérdéseket. Akit ez nem érdekel, vagy nem sikerül a vizsgája, az otthon marad. Nénike kolléga ötlete szerint alkotmányügyi mestervizsga keretében minden választásra jelentkező állampolgárnak be kellene ikszelnie a helyes választ: a. Magyarország államformája köztársaság; b. Magyarország államformája népköztársaság.

  A komoly javaslatokon és ötletelgetéseken túl azonban le kell szögezni: bármifajta cenzus csak akkor elfogadható, ha nincs olyan állampolgár, aki önhibáján kívüli okokból ne tudna élni a választójogával. Ne legyen kizáró ok a vagyoni helyzet, vagy éppen egy megfelelő végzettséget igazoló papír hiánya. A legelemibb műveltség viszont elérhető, és mégiscsak alapvető fontosságú az ország sorsáról való döntés során. És ne feledjük: bár sokan bármifajta cenzust ördögtől valónak és antidemokratikusnak tartanak, de hát most is van egy meglehetősen komoly cenzus: az életkor. Ki mondta, hogy éppen a 18 év a megfelelő korhatár? Vajon egy 16 éves, érdeklődő gimnazista felelőtlenebbül tudna dönteni az ország sorsáról, mint mondjuk egy 61 éves, idült alkoholista? És az ikszeléshez most is el kell vinnünk és be kell mutatnunk a minket igazoló iratokat – ez már alig különbözik egy előzetes regisztráció szellemi, fizikai és logisztikai kihívásaitól.

  Ennyit a cenzus lehetőségeinek végtelen tárházáról. Érdemes valóban megfontolni az előzetes regisztráció lehetőségét. Kérdés persze: vajon a hazánk által aláírt nemzetközi szerződésekkel, alapjogi egyezményekkel, egyebekkel összeegyeztethető-e a javaslat. Az bizonyos, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egész jól elboldogul a maga előzetes regisztrációhoz kötött demokráciájával. Ezen intézmény esetében még csak műveltségi cenzusról sem beszélhetünk: csak arról van szó, hogy a választások előtt meg kell mozdulni azért, hogy később élhessünk a választójogunkkal. Aki még ennyire sem képes, az mire képes? Már azon kívül, hogy mindenre. Érdeklődve várjuk a fejleményeket.