3D: Ducki, Ducki, Ducki
2011. október 12. írta: dobray

3D: Ducki, Ducki, Ducki

  Krzysztof, Tomek, Witek: plakát, animáció, dokumentumfilm. Apa és fiai (és természetesen a negyedik D, édesanyjuk, Ágnes nélkül ugye csak 1D lenne). Az apa a nyolcvanas évek elején költözött Varsóból Magyarországra, magyar felesége révén. Az egyik legismertebb lengyel és magyar plakátművész, több kultúrtörténetileg fontos plakát megalkotója, többek közt a filmszemléé. Tomek animációs diplomamunkájával körbenyerte Európát, Witek pedig az MTV pécsi kisebbségi munkatársaként dolgozott. Hármuknak nyílt kiállítása pénteken 3D címmel a kőbányai Állomás utca 10. alatt, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára egyik kiállítótermében. A tárlat december elsejéig tekinthető meg.

  Krzysztof a DOPP-csoport és a Magyar Plakát Társaság tagja, 2010 óta a BKF alkalmazott grafika szakán tanít. Több kiállítása is volt már, például a Lengyel Intézetben, 1996-ban Ferenczy Noémi-díjat kapott. 2006-ban albumot adtak ki legjobban sikerült plakátjaiból, amelyek elsősorban filmekhez, kiállításokhoz, kulturális eseményekhez (lengyel, francia, európai filmhetek) kapcsolódnak, de ő készítette az 1988-as falurombolás elleni tüntetés egyik híres plakátját is. Több, a Duna védelmében készült plakátja is van, a bős-nagymarosi duzzasztó ellen tiltakozván. Ő készítette az október 27-30. közötti balti filmhét plakátját is. A műveiről készült albumban a pályatárs Orosz István azt írja róla: Ducki Krzysztof vérküldemény a magyar plakátnak. Vér a pucájába. (Vele 2010 áprilisában interjút is készítettünk az Emlékezés című kötet megjelenése kapcsán.) 

  Tomek a Moholyi-Nagy Művészeti Egyetem után Krakkóban, Franciaországban is tanult, és a londoni National Film and Television School animációs rendezői szakán is diplomát szerzett. 2006-os diplomafilmje, a hét perces Életvonal több mint húsz díjat nyert európai fesztiválokon. Angol diplomaflimje, a Silent Touch 2010-ben készült el.

  Grafikusként, illusztrátorként, animátorként, látványtervezőként dolgozik, és a Basement Jaxx egyik klipje (My Turn) is az ő munkája. Krakkóban él. (Olvasható egy 2008-as elemzés róla a Prae.hu-n.)

  Witek 2010-ben végzett a Pázmányon, egyetemi évei alatt külsősként szerkesztett műsorokat az MTV nemzetiségi szerkesztőségénél, majd egy évig a pécsi regionális stúdióban dolgozott rendezőként. Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjas II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei fiatalokért szakmai koordinátora, a Faludi Filmakadémia szemléinek többszörös díjazottja.

  Mivel eltérő területen alkot a három családtag, ezért a közös kiállításhoz ki kellett találniuk egy közös koncepciót, így végül nagy, fekete-fehér plakátokon láthatunk egy-egy jellemző momentumot hármuk munkásságából, valamint a fiúk által alkotott filmeket is megtekinthetjük. A kis kiállítás inkább csak jelzésértékű bevezető a három családtag alkotói világába. Az emeleten pedig megtekinthető a lengyel-magyar kapcsolatok ezer évéről szóló kis impressziószerű kiállítás. 

 Witek szerint a jó filmet nem kell magyaráznia a rendezőnek. Krzysztof szerint a mondanivalót bele kell sűríteni egyetlen mondatba. Aztán el kell hagyni ebből, ami felesleges. Ha pedig már egyetlen betűre sincs szükséged, készen van a plakát. (Ajánlott honlap a ducki.org és a tomekducki.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr783288565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.10.12. 14:08:27

csak velem szórakozik a blogmotor?

jan 2011.10.12. 21:54:57

Akkor érdemben: látom, működik a piár píár.

Aki érti, érti.

napolajos (törölt) 2011.10.17. 09:09:06

A plakát a legérdekesebb műfaj. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.18. 23:52:31

az életvonal tetszett, a többi szemét?
süti beállítások módosítása