Ducki Krzysztof vérküldemény a magyar plakátnak. Vér a pucájába – írta egyszer budapesti lengyel kollégájáról Orosz István. De Ducki nem csupán számos híres plakát alkotója – a Filmszemle emblémájáé vagy a nyolcvanas évek Erdély-plakátjáé –, hanem a lengyel-magyar kapcsolatok aktív alakítója is. Az ő grafikus munkáját dícséri az a lengyel-magyar kétnyelvű kötet, amelyet ma délután ötkor mutatnak be a Budapesti Történeti Múzeumban, és amelynek címe: Emlékezés; Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946. A könyvbemutató tiszteletbeli védnöke Sólyom László, de elvállalta a védnökséget a vasárnap eltemetett Lech Kaczyński is. A grafikusművész a kötet mellett beszél még arról is, hogy ő tervezte a hazánkat a jövőben külföldön népszerűsítő plakátokat, valamint hogy nagyon örül annak: hozzánk is megérkezett a varsói gyors.
Összesűrűsödtek a lengyel vonatkozású események. Márciusban volt a lengyel-magyar barátság napja, majd jött Katyń hetvenedik évfordulója, amelyet beárnyékolt a lengyel elnök és kísérete katasztrófája. Most pedig egy reprezentatív könyvet mutatnak be, aminek ön az egyik alkotója.
Így van, a könyv a múlt év végére elkészült, így Lengyelországban már be is mutatták, februárban, Magyarországon viszont a szerdai az „ősbemutató”. A lengyelek ezzel a kötettel szeretnének köszönetet mondani az 1939 és 1946 közötti menekültjeik iránt tanúsított magyar vendégszeretért. Ezért is az a könyv címe, hogy Emlékezés; Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946. Ugyanakkor a szerzőket és a kiadót az a gondolat is vezérelte a kötet összeállításakor, hogy az ifjabb nemzedékek már nem sokat tudnak azokról az időkről.
Nálunk miért csak most mutatják be a kötetet?
Igaz, hogy csak most mutatják be, de már többen kaptak a kötetből, például Sólyom László és Bajnai Gordon, vagy épp a Balázs Péter külügyminiszter. Viszont nemsokára a könyvesboltokban is kapható lesz, elsősorban a Széphalom Könyvműhelynél.
Mikor született meg a könyv ötlete, és kinek a fejéből pattant ki?
Grzegorz Łubczyk volt magyarországi lengyel nagykövet az ötletgazda, ő történészként már sokat foglalkozott ezzel a korszakkal. Neki köszönhetően remélhetőleg több, méltatlanul elfeledett személyiség neve is visszaszivároghat a köztudatba. A kommunizmus alatt a magyarországi lengyel menekültek ügye tabutémának számított, Lengyelországban és Magyarországon egyaránt, már csak azért is, mert a lengyelek mellett álló legfontosabb személyek közt ott volt Horthy Miklós, Teleki Pál vagy épp Keresztes-Fischer Ferenc, akik ellenálltak a német nyomásnak, és befogadták a lengyel menekülteket. Grzegorz és Krystyna Łubczyk, a szerzők úgy érezték, hogy máig sincs ez a téma kellőképp kibeszélve és feldolgozva. Viszont már több könyv is megjelent a témában, ezért ennek a kötetnek rövidre fogtuk a szöveges részét, és inkább fényképes albumot készítettünk. Az albumban ötszáz kép látható, ezek többségében még publikálatlanok. Ezt az ötszázat ezer képből válogattuk ki, úgyhogy akár még egy ilyen kötetet is lehetne készíteni. A képek többsége id. Antall József lányától, Antall Edittől származnak. (A képen: id. Antall József és Henryk Sławik a Mátrában.)
Mi volt a legérdekesebb a képekkel való munka során?
A 36x24-es negatívok eléggé rossz állapotban voltak, alaposan retusálni kellett őket. A munka végére a képek majdnem olyanok lettek, mintha csak most készültek volna. Az alakok szinte megelevenedtek a fotókon. Ráadásul számos történelmi személyiség fedezhető fel rajtuk, például Angero Rotta apostoli nuncius, Henryk Sławik, Antall vagy Czapik Gyula érsek. Annakidején többször rendeztek kiállítást a lengyel menekültek, és kiderítettük, hogy elsősorban a mai Idegennyelvű Könyvtárban tartották ezeket, ráadásul a kiállítások katalógusaira is rábukkantunk. A fotókat pedig annyira ki tudtuk tisztítani, hogy le tudjuk olvasni a képek számát, így össze tudtuk vetni őket a katalógusokkal, és így a képekről kiderült a címük, valamint hogy ki alkotta őket.
Nagy volt az érdeklődés Lengyelországban, bukkantak fel volt menekültek és emlékezők?
Hajjaj! A képek egyik legszebb része egy nyitrai lengyeltől származik, akit Żuk-Olszewskinek hívnak. Ő Csehszlovákiában lakott, nem ment haza Lengyelországba. Már nem él, de a családját megkerestük. Most, a bemutató után rengetegen keresnek meg minket.
Lehet, hogy akkor tényleg lesz még egy kötet?
Jó lenne egy pluszkiadás, csak hát azok többsége, akik ennek az ügynek pártfogói voltak, odavesztek a lengyel elnökkel együtt. Az előszót író Janusz Krupskinak még a testét sem azonosították. Az első bemutatón ott volt Mariusz Handzlik, és még meghívtuk az elhunyt tábori püspököt is. Ők azért álltak a kötet ötlete mellé, ami miatt aztán Katyńba is el akartak utazni Lech Kaczyńskival: mert fontos volt számukra a történelem és a hagyomány. Persze az album megjelenésével már megállíthatatlanul alakul tovább a történet, ezt az áradatot már nem lehet feltartóztatni. Valahol kötelességünk a folytatás.
Ha jól tudom, a magyar kultúrdiplomácia ez esetben sem volt a helyzet magaslatán, és egy fillérrel sem járult hozzá a költségekhez.
Ez nem igaz, a Rytm kiadó ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy éppen az album köszönet-jellege miatt a kiadás teljes költségét lengyel forrásból állják.
A kötetet grafikailag ön találta ki és rakta össze. Hogy folyt az alkotómunka?
Már az előkészületekből is tevékenyen kivettem a részem, de a nagy munka számomra a kötet grafikai összeállítása, megszerkesztése volt. A könyvnek december huszadikáig kellett kijönnie a nyomdából, tehát december elsején kellett leadni. A képeket október végén kezdtük el válogatni. Volt, hogy itt aludtak nálam a szerzők, és az egy hónapos megfeszített munka során reggel 4-5 óra körül kezdtünk. Mivel a kötet kétnyelvű, az egyik gépen dolgozott Szenyán Erzsébet, az egyik fordító, a másik gépen retusáltunk, eközben pedig még folyt az ötletelés is. Előfordult, hogy öten dolgoztunk egyszerre. Az egész családom összefogott, sokat segített a feleségem, Ági, és többször is beugrott a kisebbik fiam, Witek is. Nagy szükség volt erre, mert egy ekkora fényképes album összeállításához rémesen kevés az egy hónap. Ha lett volna további két hetem rá, biztosan még sokkal szebbre sikerül a kötet... rengeteg kis nüanszon lehetett volna még bütykölgetni. Miután leadtuk a nyomdának, még két hónapig ezzel álmodtam.
Mi lesz a következő munkája?
Remélem, hogy most tudok egy kicsit pihenni, mert tavaly március óta ilyen tempóban dolgozom. Nemrég készítettem hét plakátot, amelyek Magyarországot fogják reklámozni külföldön, az fantasztikus munka volt, nem minden nap kap az ember olyan megbízást, hogy egy témára hét ötletet kell kitalálnia! Ráadásul a feladatot lengyelként bízták rám!
Most fejeztem be a Lengyel Intézet kéthavi programfüzetét és a Lengyel Filmtavasz plakátját meg egy, a magyar bábjáték történetéről szóló könyv grafikai munkáit. Varsóban pedig bemutatója és kiállítása lesz a Magyar Plakát Társaságnak a Plakátbiennálén.
Alengyel tragédia miatt egy hétig sokkos állapotban voltam, és nem volt semmilyen ötletem. Közben pedig együtt izgultam a magyarokkal a választások miatt, mert ugyan évtizedek óta itt lakom Budapesten, de lengyel állampolgár vagyok.
Milyen volt lengyel szemmel végigkövetni az eseményeket?
Drukkoltam, hogy végre itt is bekövetkezzen az, ami Lengyelországban 2005-ben, reméltem, ide is befut a varsói gyors. Olyan lehetőséget kap ezzel Magyarország, amellyel hegyeket lehet majd mozgatni. Nyilvánvaló, hogy a posztkommunista baloldallal sosem fogok egyetérteni. Most olvastam egy cikket a Népszabadságban, amiben a szerző azt fejtegeti, hogy Kaczyńskiből legendát faragnak. Fel voltam háborodva, gondoltam, hogy írok egy választ, de rájöttem, hogy ez nem az én problémám, hanem a magyaroké. Nem lehet úgy élni, hogy ne legyenek példaképeink. A szerzőnek fogalma sincs arról, mi van a lengyelek szívében és fejében. Függetlenül a vele kapcsolatos vitákról, mégiscsak az ország első embere halt meg!
A szocialista kormányok tulajdonképpen folyamatosan megalázták a lengyel diplomáciát az előző nyolc évben. Mekkora kárt szenvedtek a lengyel-magyar kapcsolatok?
Hál’ Istennek itt volt Sólyom László. De a politikától függetlenül vannak vegyesházasságok, és kettős állampolgárságú gyerekek, a hétköznapi emberek szintjén ugyanúgy működik minden. Jönnek-mennek a kiállítások, kulturális események.
Mit vár a következő kormánytól a kapcsolatok terén?
Még nem is miniszterelnök, de Orbán már elutazott Krakkóba Martonyival együtt az elnök temetésére. Ez azt hiszem, mindennél beszédesebb. Nem csak érzelmek és szív, hanem akarat és az érdekek felmérésének kérdése is mindez. Hogy valaki kicsi mer lenni, vagy egyenlő partner.
DUCKI KRZYSZTOF
1957-ben született Varsóban. 1982-ben végzett a varsói Képzőművészeti Akadémián. 1982 óta Budapesten él. 1987-ben a DOPP-csoport, 2005-ben a Magyar Plakát Társaság egyik alapítója. Díjai többek között: Ferenczy Noémi-díj (1996); Lengyel Kultúráért (1999); Lengyel Köztársaság Lovagkeresztje (2006). Az ő alkotása a Magyar Filmszemle emblémája, valamint az erdélyi falurombolások határása indult Erdély-párti megmozdulások híres Erdély-plakátját is ő tervezte. Munkáiból 2006-ban adtak ki albumot. Elsőszülött fia, Ducki Tomek, aki jelenleg Krakkóban él, elvégezte a londoni National Film and Television School animációs rendezői szakát. Életvonal című, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetemen készült diplomafilmjével húsz díjat nyert Európa-szerte. Kisebb fia, Witek most végzett a PPKE-BTK kommunikáció szakán, és az MTV Rondó című műsora lengyel vonatkozású adásainak szerkesztője.
Az interjút készítette: Szilvay Gergely