Hű, de kurvára nem lennénk az Orbán helyében! – gondoltuk tegnap délután, amikor már a Deák téren szembejött velünk Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, egy ismert anarcho-feminista hölgy társaságában, akinek elfelejtettük a nevét. Valami transzparenseket lóbáltak, láthatólag a Clark Ádám téri partraszállásról voltak távozóban, eszerint nekik két órányi partraszállás bőven elég volt. A kíváncsiságunkat azonban felkeltették, úgyhogy este közelről is megnéztük, hogy Richard Burton, Sean Connery, Henry Fonda és John Wayne mai utódai hogyan űzik el a fasisztákat.
A fasisztaűzés fő eszköze láthatóan a ritka szar zene: amikor odaértünk, a Bon-Bon, a Hooligans és az Emergency House együttesek számai szóltak egymás után cédéről. Aztán a „Minden percben elvarázsolsz teljesen, minden titkos érintésed kell nekem” refrénű szám után egy hippi srác állt színpadra, aki beat-dalok egész sorával hamisíthatatlan Kádár János-i hangulatot teremtett: felcsendült az Ez itt az én hazám (Máté Péter), a Neked írom a dalt (LGT), sőt Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének kedvenc nótája, a Ha én rózsa volnék is.
Mindennek ellenére, vagy éppen ezért, a hangulat kifejezetten kellemes volt. Sajnos vicces dolgok nem történtek, pedig a rendvédelmis szakszik tavasszal bizonyították, hogy több szervezőkészség, tudatosság és fantázia szorult beléjük, mint a második Orbán-kormányba. Most viszont nem nagyon villogtak, talán túl nagy egységfrontot kívántak létrehozni, amibe a közös nevezőként szolgáló „Több pénzt, most, nekünk!” követelésen kívül más egyénieskedés nem fért bele.
Kifejezetten pozitív volt, hogy az Alagútból jövő forgalmat rendőrök irányították, így életünkben először sikerült életünk veszélyeztetése nélkül átkelni a Clark téri zebrán. Ezt a szolgáltatást akár állandósíthatnák is, igaz, azt nehezen tudnák megmagyarázni, hogy a gyalogosokat miért nem lehet ötvenévesen is terelgetni.
Mivel későn értünk a nulla kilométerkőhöz, már nem láthattuk Mesterházy Attilát és az MSZP vörös farkát, Szanyi Tibort, akik pedig korábban vidáman fényképezkedtek a szépkorú börtönőrökkel. Kárpótlásul itt volt nekünk, rendezői kitűzővel, maga Dániel Péter, aki, úgy tűnik, összespanoskodott Árok Kornél főszervezővel:
Mindeközben a másik főszervező, Kónya Péter nyugdíjas újságíró az ATV kameráján keresztül kacagott az orbánizmus szemébe:
A fasizmus és a nyugdíjmegvonás elleni küzdelem másik alapvető eszközei a vicces versikék:
A humor egyéb megnyilvánulásai sem idegenek a szakszervezetektől, s a járókelők kacajra fakasztásában a bohóctematika is segít a traffipaxozásban megfáradt egyenruhásoknak. És ugye az álamfős poént sem lehet kihagyni.
Volt olyan is, aki keményebb anyagot tolt, bár az nem derült ki, hogy akkor most szeret-e szopni, vagy nem:
Sőt:
Persze nem kormányellenes tüntetésen lettünk volna, ha nem sütnek el valami narancsos viccet. Ezúttal üres narancsleves dobozokat pakoltak a színpadra. Javasoljuk a további megmozdulásokra narancssárga kotonok kipukkasztását, narancsbőrös szakszervezetititkárasszony-seggek mutogatását vagy agent orange bevetését a Blaha Lujza téren.
Voltak dolgok, amiket nem igazán tudtunk értelmezni a tüntetés kontextusában, ezek afféle bennfentes szakszervezetis poénok lehetnek:
Újdonság a tüntetőszakmában, hogy a résztvevők saját magukat is megfestették:
Az Alagút bejárata még transzparensekkel is szép, annak ellenére, hogy a DMKÁIT EORCÁ felszólítást nem értjük, és a Solidantate Hungary is furcsán hangzik:
Tüntetés után édes a pihenés:
Összességében egy kicsit többet vártunk, de talán a szombati nagygyűlésre megjön a hangulat, különösen hogy Matolcsy György péntek délután állítólag bejelenti a bankbetétek államosítását.