DádáDéj a Clark Ádám téren
2011. szeptember 30. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

DádáDéj a Clark Ádám téren

  Hű, de kurvára nem lennénk az Orbán helyében! – gondoltuk tegnap délután, amikor már a Deák téren szembejött velünk Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, egy ismert anarcho-feminista hölgy társaságában, akinek elfelejtettük a nevét. Valami transzparenseket lóbáltak, láthatólag a Clark Ádám téri partraszállásról voltak távozóban, eszerint nekik két órányi partraszállás bőven elég volt. A kíváncsiságunkat azonban felkeltették, úgyhogy este közelről is megnéztük, hogy Richard Burton, Sean Connery, Henry Fonda és John Wayne mai utódai hogyan űzik el a fasisztákat.

  A fasisztaűzés fő eszköze láthatóan a ritka szar zene: amikor odaértünk, a Bon-Bon, a Hooligans és az Emergency House együttesek számai szóltak egymás után cédéről. Aztán a „Minden percben elvarázsolsz teljesen, minden titkos érintésed kell nekem” refrénű szám után egy hippi srác állt színpadra, aki beat-dalok egész sorával hamisíthatatlan Kádár János-i hangulatot teremtett: felcsendült az Ez itt az én hazám (Máté Péter), a Neked írom a dalt (LGT), sőt Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének kedvenc nótája, a Ha én rózsa volnék is.

  Mindennek ellenére, vagy éppen ezért, a hangulat kifejezetten kellemes volt. Sajnos vicces dolgok nem történtek, pedig a rendvédelmis szakszik tavasszal bizonyították, hogy több szervezőkészség, tudatosság és fantázia szorult beléjük, mint a második Orbán-kormányba. Most viszont nem nagyon villogtak, talán túl nagy egységfrontot kívántak létrehozni, amibe a közös nevezőként szolgáló „Több pénzt, most, nekünk!” követelésen kívül más egyénieskedés nem fért bele.

  Kifejezetten pozitív volt, hogy az Alagútból jövő forgalmat rendőrök irányították, így életünkben először sikerült életünk veszélyeztetése nélkül átkelni a Clark téri zebrán. Ezt a szolgáltatást akár állandósíthatnák is, igaz, azt nehezen tudnák megmagyarázni, hogy a gyalogosokat miért nem lehet ötvenévesen is terelgetni.

  Mivel későn értünk a nulla kilométerkőhöz, már nem láthattuk Mesterházy Attilát és az MSZP vörös farkát, Szanyi Tibort, akik pedig korábban vidáman fényképezkedtek a szépkorú börtönőrökkel. Kárpótlásul itt volt nekünk, rendezői kitűzővel, maga Dániel Péter, aki, úgy tűnik, összespanoskodott Árok Kornél főszervezővel: 

  Mindeközben a másik főszervező, Kónya Péter nyugdíjas újságíró az ATV kameráján keresztül kacagott az orbánizmus szemébe:

  A fasizmus és a nyugdíjmegvonás elleni küzdelem másik alapvető eszközei a vicces versikék: 

  A humor egyéb megnyilvánulásai sem idegenek a szakszervezetektől, s a járókelők kacajra fakasztásában a bohóctematika is segít a traffipaxozásban megfáradt egyenruhásoknak. És ugye az álamfős poént sem lehet kihagyni.

 

  Volt olyan is, aki keményebb anyagot tolt, bár az nem derült ki, hogy akkor most szeret-e szopni, vagy nem:

  Sőt:

 Persze nem kormányellenes tüntetésen lettünk volna, ha nem sütnek el valami narancsos viccet. Ezúttal üres narancsleves dobozokat pakoltak a színpadra. Javasoljuk a további megmozdulásokra narancssárga kotonok kipukkasztását, narancsbőrös szakszervezetititkárasszony-seggek mutogatását vagy agent orange bevetését a Blaha Lujza téren.

 

  Voltak dolgok, amiket nem igazán tudtunk értelmezni a tüntetés kontextusában, ezek afféle bennfentes szakszervezetis poénok lehetnek:

  Újdonság a tüntetőszakmában, hogy a résztvevők saját magukat is megfestették:

 Az Alagút bejárata még transzparensekkel is szép, annak ellenére, hogy a DMKÁIT EORCÁ felszólítást nem értjük, és a Solidantate Hungary is furcsán hangzik:

  Tüntetés után édes a pihenés:

  Összességében egy kicsit többet vártunk, de talán a szombati nagygyűlésre megjön a hangulat, különösen hogy Matolcsy György péntek délután állítólag bejelenti a bankbetétek államosítását.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr433266367

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Félpályás Magyar Szolidaritás 2011.10.06. 08:47:06

  Negyedik napja zajlanak a D-Day keretében az egész országra kiterjedően meghirdetett félpályás útlezárások. A közel száz csatlakozott szervezet forgalomlassító demonstrációja számos megyében... de várjunk csak... hol vannak az erről szóló hírek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.09.30. 08:34:43

Olyan majuselsejei hangulata lehet az egesznek ..tuzijatek, ringlispil es veresegyhazi asszonykorus nem volt?

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.09.30. 08:42:59

Mennyire basztak be a srácok a buli végére?

Viktus 2011.09.30. 09:02:01

Tűzoltóknak adnék egyedül v.mi kedvezményt.

A jobbik meg elkedzhetne lassan szervezkedni a kisemberek az év elején kapják Matolcsytól a mélytorkost, akkor kellene majd nekik v.mit prezentálni.

GGG77 2011.09.30. 09:11:22

Ez a tüntetés nem kell, hogy zavarja a Fideszt.
Ez viszont már igen:

index.hu/belfold/2011/09/30/erosodik_a_jobbik_es_az_lmp/?rnd=726

Mondjuk kétségem nincs afelől, hogy 2014-ben Fidesz-Jobbik együttműködés lesz.

jozicsenko 2011.09.30. 09:19:20

érv az abortusz mellett...

köszönöm, a részemről a szimpátia itt véget is ért...

nem baj elvtársak, jön a világvége és nektek is dolgozni kell majd...

Viktus 2011.09.30. 09:24:58

@GGG77:

Eleve a rendőrök nyugdíjainak megvonása nagyjából egybevág a népakarattal ... az igai cumit még most készíti elő Matolcsy ... az egy millió munkahely álom , majd év elejétől foszlik szét, és akkor lesz egy jelentős potenciális réteg aki már bukta mindenét elvitte a házát az árfolyam ingadozás, és a munkájára sem lesz szükség olyan áron amit terveznek. A középosztály kapujás álomfizetés meg nem nagyon fogja csillapítani a kedélyeket ... max. ha ingyen pálinkát is hordanak majd lajtos kocsival, mint kubában rumot. :D

Pelso.. 2011.09.30. 09:39:58

@Viktus: Népakarat, az mi? Pénzről van szó.

holdlátó 2011.09.30. 10:09:29

A talicskás csávóval összeakadtam az Üllőin. Egy vélhetően nyugdíjas rendőr kísérte egy nyugdíjas járőrkocsival a külső sávban. Nyilván iszonyú erős üzenete van, hogy egyedül bekísétette magát a talicskájával.

Atisz 2011.09.30. 10:19:04

Végre egy Kínai Kálmán bejegyzés :)

A fotók zseniálisak (kedvenceim a pompás helykihasználtságú felirattal ellátott transzparensek), mint mindig (persze ilyen hozott anyagból könnyű dolgozni), csak egyszer le ne buktassanak RG fukszai...

Némiképp szomorúan konstatáltam viszont, hogy a "narancsos piramishoz" nem gyűlt össze megfelelő számú üdcsis doboz. Lehangoló, amikor ilyen és ehhez hasonló kaliberű kreativitásnak gátat szabnak holmi potom fizikai akadályok :/

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.30. 10:44:02

@Atisz:
mit lelkesedik, maga buzi? látta maga mán a kínait? ordít róla, hogy a pöcsét utoljára az édesanyja érintette szeretettel, természetesen kisded korában, tisztogatáskor.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 10:44:53

egyszer minden alom veget er. a ketharmad oda es most mar a tuntetesek is kezdodnek. talan azt is megerjuk majd, hogy a rendszervaltas utan vegre nem komcsi kormanya lesz az orszagnak

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.09.30. 11:05:56

jó látni a nemzet nagycsoportos óvodását ismét, gondolom a kaszinótojásokat most a gyomrában hozta!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.09.30. 11:15:06

Megejtően szimpatikus fickó ez a Dániel Péter.

kispufi 2011.09.30. 11:23:48

@pirosfeherzoldezamagyarfold: juj, tüntetések, juj, bizony, ez már bizony az már, erre már lehet alapozni. a helyzet komolyságát kitűnően illusztrálja a fenti poszt, s még inkább a fotóalbum.

evil overlord (törölt) 2011.09.30. 11:29:54

@kispufi: Az igazán bájos az a dologban, hogy egy gyurcsányista komcsizik és nevezi magát pirosfehérzöldnek.

tevevanegypupu 2011.09.30. 11:31:04

"Tobb penzt, nekunk, most"..Dragabb lett a kaszinotojas.

tevevanegypupu 2011.09.30. 11:34:27

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Ja, nem kommunista, Mesterhazi lesz a miniszterelnok, Gyurcsany a koztarsasagi.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 11:59:56

@tevevanegypupu: ezek neked nem kommunistak? ezt lehet, hogy meg egyszer at kene gondolnod.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:01:37

@kispufi: majd meglatjuk. mindenki drukkoljon a sajatjainak, te valamelyik partnak, en a hazanak

tevevanegypupu 2011.09.30. 12:04:26

@pirosfeherzoldezamagyarfold:
:)
A fidesz sem komcsi. Es egy eros allam nem olyan rossz am.

belll 2011.09.30. 12:09:15

A jelenlegi ostoba nyugdíjrendszert természetesen felül kell vizsgálni, de így visszamenőleg és fűnyíró elv alapján, nagy ára lesz. Méghozzá emberéletben és pénzben.
Egy 55 éves ember nem tud 30kg felszereléssek az emelőkosátból bepattanni az erkélyre, kimenteni akárkit.
És nem tudja kihozni ölben a forró gázpalackot az égő hátból. Amit egyébként most megtesznek a fiúk az életük kockáztatásával. Mindezt 100 nettóért.
Abban a reményben, hogy a pihenő napján hozzá tud még keresni 100-at, vagy akármennyit. És abban a reményben, ha ebben a munkában leharcolódik, akkor el tud menni nyugdíjba.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:22:27

@tevevanegypupu: :) az eros allam jo is lehet, az emelvenyrol nezve, mondjuk a sittrol, mar nem akkora kalacs

Viktus 2011.09.30. 12:24:35

@Pelso..:

Nem, nem a Nemzeti Együttműködés Rendszere a népakarat legmagasabb kifejeződése, amelyet a FIDESZ/KDNP frakciókon keresztül a magyar kormány hajt végre a nemzeti konzultációk útmutatásai alapján.

Logan Grimnar 2011.09.30. 12:24:52

jó lehetett ez a buli, a söpredék is kiengedhette a gőzt...

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:28:50

@Logan Grimnar: ok mar kiengedtek az elozo ciklus alatt, ezek az emberek ;)

Logan Grimnar 2011.09.30. 12:32:04

@pirosfeherzoldezamagyarfold: sajnos pártállástól és politikai oldaltól függetlenül, a "....takaroggy" skandálók, földrevizelők, bokorbaszarók mind a söpredék kategóriája, akár az előző ciklus, akár a mostani ciklus alattiak...

Pelso.. 2011.09.30. 12:35:24

@Viktus: Valóban felelőtlenség lenne megadni a népnek, hogy az ténylegesen gyakorolja valós kérdésekben a népakaratot:) -elég, ha azt hiszi az istenadta.

@kispufi: Még jó hogy a helyzet valóban komolytalan, nincsenek autók felgyújtva, s szétb@szva a nemzeti ünnepek, ugyebár.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:38:14

@Logan Grimnar: ezek szerint a takaroggy skanadals es a tuzcsap nyitas ugyanaz a viselekedes, mint a tores zuzas es a szaras-hugyozas. aha :)

Logan Grimnar 2011.09.30. 12:39:50

@pirosfeherzoldezamagyarfold: gyk ( mint te ) nem ugyanaz, de ugyanolyan szellemiségű, erkölcsű, beállítottságú emberek csinálják.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:40:33

@Logan Grimnar: a ket tarsasagban max annyi a kozos, hogy valami nem tetszik nekik. elhiszem, hogy faj, es nem illik a forradalmarok megutkoznek a kommunista rendorseggel mitoszban, de sajnos ez van :)

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:47:21

@Logan Grimnar: maskepp viselkednek, tehat ugyanazok. ez furcsa :)

Logan Grimnar 2011.09.30. 12:51:50

@pirosfeherzoldezamagyarfold: nem ennyi a közös, de aki vörös szemüvegen keresztül nézi az eseményeket, azokat még azok a fránya tények sem zavarják :-)))

Logan Grimnar 2011.09.30. 12:53:49

@pirosfeherzoldezamagyarfold: másképp viselkedik egy betörő meg egy zsebtolvaj, de attól még mindkettő bűnöző, capisce?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:58:11

@Logan Grimnar: ti magyar jobboldaliak ugyanolyan ostobak vagytok mint a baloldaliak vagy liberalisok, es meg komoly identitas zavarotok is van, mert egy komcsi kormany tamogattok, mikozben magyarnak tartjatok magatokat. el tudod mondani mik azok a tenyek ami alapjan a ket csoport alapvetoan ugyanolyan?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 12:59:16

@Logan Grimnar: ertem, tehat tuntetni alapvetoen bun, mindegy, hogy mit is csinalnak a resztvevok. :)

Atisz 2011.09.30. 12:59:22

@málnási: Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának Málnási elvtárs :)

Logan Grimnar 2011.09.30. 13:06:36

@pirosfeherzoldezamagyarfold: na pont magadnak írhattad volna ezt a hozzászólást, látom kivetíted rám a komplexusaidat, de ha ettől jobb lesz a hétvégéd, akkor csináld :-DDD

Logan Grimnar 2011.09.30. 13:07:13

@pirosfeherzoldezamagyarfold: neked szól a vicc a rendőrről, a logikáról és az akváriumról :-))))

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.30. 13:09:17

@Logan Grimnar: ok, tehat azt gondolod, hogy tuntetni bun. ki is a komcsi? :)))

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.09.30. 15:24:45

@belll: Amerikában is ugyebár az öreg rendőr/tűzoltó az irodában tologatja az aktákat míg a fiatal viszi a gázpalackot.
Gondolom itt is így lessz megcsinálva... Valamint... láttam már 55 éves kőművest a ház oldalán dolgozni.

evil overlord (törölt) 2011.09.30. 15:51:02

@Pelso..: Valóban népakarat, ui. a hatvan évesen is a gépsor mellett minimálbérért dolgozó pógár jogosan dühös amiatt, hogy mások negyvenx évesen "luxusnyugdíjra" jogosultak (és mellette még dolgoznak is).

pelikán* 2011.09.30. 16:23:55

Reggel erre mentem nyolcvanhatossal, nagyon kemény afterparty hangulat volt: republic számok mentek végtelenítve, néhányan hálózsákban feküdtek a földön, pár pankos szerkós rendvédelmi léggitározott és Sárkány sört ivott (reggel kilenc!), miközben Kónya Péter fel és alá járkált a 0 km körül, tetőtől talpig katonaszerkóban, betűrt surranóban, ami azért is furcsa, mert egész életében irodai munkát végzett, és az akták között nem lehet terepszínnel elbújni.

Pelso.. 2011.09.30. 16:33:28

@evil overlord: Örömteli, hogy megoldódik a dolgozó polgár kb. 25. legfontosabb problémája. Annyi kérdés persze még fennáll, hogy vajon ily hatékonyan működik-e a népakarat mechanizmus pl. az áfa növekedés, reáljövedelem csökkenés terén.

evil overlord (törölt) 2011.09.30. 17:22:45

@Pelso..: Valóban nem ez az átlagember legfontosabb baja, de a rendőrök, tűzóltók naivak, ha azt hiszik, hogy az emberek szolidárisak velük. A rendőröket nem csípi az átlag (ami nem is csoda), és ugyan a tűzoltókat megbecsülik, de a kivételezés az ő esetükben sem lehet túl népszerű.

Pelso.. 2011.09.30. 20:46:42

@evil overlord: Nem is kell, hogy szolidárisak legyenek, itt inkább az állam s a rendvédelmisek viszonyáról lenne szó.

At_ 2011.09.30. 23:17:22

Azért a humorosnak szánt, ám szánalmasan rosszindulatú és elfogult beszámoló mellett érdemes volna megemlíteni a tüntetők valódi követeléseit is, amit a bejegyzés szerzői ekképp adtak vissza: "Több pénzt, most nekünk!"

(1) Követeljük az igazságos és méltányos közteherviselést!

(2) Követeljük, hogy szüntessék be a visszamenőleges hatályú törvénykezést!

(3) Követeljük, hogy a munka világában állítsák helyre a háromoldalú társadalmi párbeszéd intézményrendszerét!

(4) Követeljük, hogy a Munka törvénykönyvét kizárólag a szociális partnerekkel történt megegyezést követően módosítsák!

(5) Követeljük, hogy állítsák helyre a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét!

(6) Követeljük, hogy a nyugdíjrendszer változásai méltányos átmenetet biztosítsanak a munkavállalóknak, az új szabályok esetenként csak az újonnan munkába állókra, illetve szolgálati viszonyt létesítőkre vonatkozzanak!

(7) Követeljük, hogy az új életpályamodelleket csak a szakszervezetekkel történt megállapodásokat követően vezessék be!

(8) Követeljük a sztrájkjog visszaállítását!

(9) Követeljük, hogy ne csorbítsák a szakszervezetek jogait!

Az önbizalomtól dagadó keblű ifjú szerzőknek kívánom, hogy megtapasztalják, mit élnek át azok az alacsony keresetű emberek, akiket a kormányzat a "nagyobb teljesítményre ösztönzés" álságos jelszava alatt éppen a jómódúak napszámosává tesz, teljesen kiszámíthatatlan, random törvénykezéssel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.09.30. 23:37:20

@málnási: ennek a f*sznak maximum a Szent Jupátban vagy egy kóser buzibárban van a helye. :)

Minor.Dragon 2011.09.30. 23:51:32

@At_: Én csodálkozom az ide beírókon. Magukat tájékozott embereknek vélik, mégis egetverő ostobaságokat írnak be. Például lovagolnak a rendvédelmiseken, miközben egy nagyon széles szakszervezeti összefogásról van szó, a pedagógusok szakszervezetétől kezdve, az értelmiségi szakszervezeti tömörülésen, a szakszervezetek együttműködési fórumán keresztül, a munkástanácsokig.
És nem értik meg az itteniek, hogy azok, akik oda kimennek, azért is tüntetnek, hogy nekik is megmaradjanak a jogaik vagy kevésbé csorbuljanak. Mert ne legyenek kétségei senkinek: ha ez így megy tovább, mindenkire sor kerül.

Bruhahahahihihi 2011.10.01. 05:23:33

Orbán nem mer az emberek közé menni mert megfogadják a tanácsát és Ő beléje böknének egy kést.
..mert Orbán mondta pár hete: ..Rájöttem, hogy ha alkalmad van ez ellenfeledet, riválisodat MEGÖLNI akkor ne habozz..."
Ezt mondta a ki nemzeti Szardarab...s hozzátette: "..inkább látnám Gyurcsányt holtan kiterítve, mint sebesülten...."

Na? Komment?...Ezt az ember állatot szereti még valaki?...mert akkor az is egy állat.....
Persze, ha valaki megfogadja Orbán tanácsát az Orbán ellenfelei közül.....hmmm:))))))) de szép is lenne...Magyarország boldog lenne újra!

Bruhahahahihihi 2011.10.01. 05:28:41

Na....Matolcsy bejelentette a " Fosságát" tegnap, az újabb népnyúzási intézkedéseket.....

--ma délután remélem előkerülnek a vasvillák, kasza, kapa, furkósbot....ami ha kell el is tud sűlni----!!!!!!!!!!!
és BUMM......
El kell zavarni ezt a Nemzeti Szar Bandát!!!!!!!

Bruhahahahihihi 2011.10.01. 05:29:56

Már nem pártokban kell gondolni, hanem a Diktatúrát megdönteni..és utána választani!!!!!---Fidesz Banda kizárással és a Fidesz banda összes szar intézkedéseinek azonnali visszaállításával!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.01. 09:23:57

@Bruhahahahihihi: magát melyik minisztériumból rúgták ki?

@At_: ezen a tüntin alacsonykeresetű nem látszott, azok ilyenkor dolgoznak, gondolom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.01. 09:47:42

geci kínosak ezek a tüntetők.

durva ellentétben a kétezer-hatos hősökkel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.01. 09:48:36

@tölgy:

"magát melyik minisztériumból rúgták ki?"

amelyikbe téged felvettek a szaros nyelved miatt, abból.

Doberdo 2011.10.01. 12:15:54

Nyugi! nyugi! Hölgyeim,Uraim ! Ez még csak a kezdet volt. 2013. év végén Orbán-üstökös már nem lesz csak
nagyítóval látható kedves hazánk egén.

Várúr 2011.10.01. 21:08:47

Elnézegettem a képeket és a résztvevőket....
Szánalmas.

vizualiselmeny2011 2011.10.01. 22:12:53

Salát Gergely az igazán szánalmas. Ez a kis hájfejű pesti bölcsészfiú (többször volt hozzá szerencsém), aki a kommunista szüleinek köszönhetően jutott ki a kommunista Kínába, és egy független egyetem oktatójaként csontig benyalt a Fidesz seggébe. Nem baj, a következő tüntetéseken minden helyre elküldjük a fényképét, és külön köszöntjük a hangosbemondóban. Sőt, a hallgatói szervezetek is külön fognak megemlékezni erről a senkiháziról, aki demokráciáról papol, miközben a kommunista Kína miniszterelnökének szervezett "válogatott" tapsolóközönséget! Pirosra tapsolta a tenyerét, másnap itt kommunistázott. Undorító elvtelen seggnyaló vagy kedves Gergely. A kommunista Kína rajongója, a rendpárti demokrata. Nem baj, hamarosan többen is tudni fogják, hogy ki az kövér bölcsészgyerek, aki minden ellenzéki tüntetésen ott van és fényképezik. (Anélkül, hogy bemutatkozna.) Majd mi bemutatunk :)

fűzfavirág 2011.10.01. 22:14:06

Én erre mentem tegnap este haza (hogy lehessen utálni: taxin az Operából), és nagyon szerény tömeg volt két üres színpad mellett -- márha tizenöt megtört lézengő rittert tömegnek lehet nevezni.
A szegény öreg tűzoltókról meg mindig eszembe jut, nemrég láthatta mindenki, aki tévét néz, az emlékfalat az ikertornyok helyén, rajta a tornyok leomlásakor meghalt tűzoltók nevével és korával. Nem huszonévesek voltak, sőt. Persze a rothadó kapitalizmusban kizsákmányolják a dolgozókat.

Várúr 2011.10.02. 00:07:31

@Doberdo:
Addig is szorgosan gyűjtsd a nagyítókat. Lesz időd ellátogatni Doberdóba is. Esetleg ott is maradhatsz. Azzal is távolabb vagy Orbántól.

Doberdo 2011.10.02. 08:58:17

@Várúr: Nem attól függ a látvány, hogy milyen közel vagyunk a tárgyhoz. Erkölcsi értelembe már megbukott,akkor pedig a többit kivárjuk, akármit is
mondtok. A felvett nevem a Ti végleges csatavesztésetekre emlékeztessen......

csumineni 2011.10.02. 09:24:20

cáfoljatok rám, ha tévednék, de csak én látnám azt, hogy szerzőnk - hosszabb posztolói kihagyás után - mintha sűrű nyelvcsapásokkal igyekezne egy jó narancsos segglyuk közelébe férkőzni? Tóni, ennyire nem mehetnek szarul a dolgaid...

Várúr 2011.10.02. 10:46:45

@Doberdo:
Doberdónál magyar katonák ezrei pusztultak el te szerencsétlen idegenszívű... De neked hiába magyaráznám.

Doberdo 2011.10.02. 12:59:30

@Várúr: Kedves Várúr! Nem vagyok idegenszívű. Az
inkriminált nevemet éppen az általad említett hősi
harc miatt választottam. Ha Neked ez nem tetszik, az
esetben nem bennem, hanem Benned van a hiba!
Stílusod ismeretében előre lemondok válaszodról!

Secnir 2011.10.02. 15:41:21

"Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni"

most őszintén gyerekek: a fidesznek ennyi tellett válaszreakcióra aD-Day sorozatra? ez egy nagyon gyönge cikk...
...amúgy hiányolom azt a fotót, ami megmutatja, hogy hányan voltak, sőt a cikkben sincs említve. Tartjátok magatokat a hörrtv-m1 által kinyilatkoztatott párszáz főhöz, vagy konkrétan meg tudjátok mondani, hogy tizenvalahányezer volt?

Secnir 2011.10.02. 15:49:09

@Prof. William:
"Valamint... láttam már 55 éves kőművest a ház oldalán dolgozni. "

olyat én is.
de az nincs életveszélyben. Legfeljebb a mája.

Bloodscalp 2011.10.02. 17:37:19

@mavo: wtf, erről azért az MTV véleményét is kikérném

másrészt Szeretett Gergelyünk most nem menet bele a szokásos "ezekmilyenrohadtkevesenvannak" játékába, megtette helyette a közszolgálati média, felolvasták a hivatalos becslést miszerint alig voltak többen tízezernél
na persze, nem kicsit érdekes a dolog ha GYf is kisétált mert "egyetért az ott elhangzottakkal.. igen

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.10.02. 17:57:09

@Secnir: @Bloodscalp: Tömegbecslésben speciel mi vagyunk a legjobbak az országban, de azt még tőlünk se várhatjátok, hogy egy csütörtök este készített, péntek reggel megjelent posztban megírjuk, hogy pontosan hányan lesznek egy szombaton, tök máshol rendezett gyűlésen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.02. 18:39:16

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

toncsigergő, nem baszogatásként, de sokkal jobban indultál még annó a kúrcsány-érában. értem én, hogy a kedvencek baszogatásánál könnyebb a kedvenceket baszogató másokat baszogatni az akármiért, meg a bármiért is, de mondom, kezd ciki lenni. és ismétlem, ezzel nem az alap kvalitásaidat akarom lenézni, a húderégi tibetes cikkedért azóta is hatsoff.

szép vasárnapot neked is :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.02. 18:39:56

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

tényleg tt: a fotók is csütörtök este készültek a szombati tüntiről?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.02. 18:43:06

@Bloodscalp:

ó, hát eleve, ha a klón egyetért, akkor fúj.

kéne szervezni egy kőkeresztény abortuszellenes kampányt a klón főszereplésével, aztán nézni, ahogy a katkerdemók elkezdenek habzó szájjal kaparást követelni for everyone.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.02. 18:46:16

@evil overlord:

csak kérdezem, kétezer-hatban is ennyit ért a népakarat?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.10.02. 19:10:03

@mavo: A fotók csütörtök este készültek a csütörtöki tüntiről, ez a poszt szövegéből és megjelenési idejéből egyértelműen kiderül. Szombaton nem fotóztunk, jobb dolgunk is volt.

A Gyurcsány-éra valóban aranykor volt bloggolási szempontból, de azért jó, hogy vége van. Majd ha Feri visszajön, megint írunk jó posztokat.

Bloodscalp 2011.10.02. 20:55:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: érdekes dolgokat mondasz:) sztem is ti vagytok a világ legjobb tömegbecslői, ránézésre megmondod egy gyufásdobozban 251 v 250 darab van...

nem tudom mire vársz...ha ez az időszak nem jó blogolásra akkor nem tudom mi az, esetleg lecsukják a Hókuszpókót akkor mi lesz?

Pelso.. 2011.10.02. 22:02:24

@mavo: Hát tavaly óta itt a népakarat teljesen megegyezik a kormányzati (párt) akarattal. Még ha előbbi beledöglik is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.03. 06:21:11

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

hát, ebből csak azt tudom leszűrni, hogy szerintetek akkor most degecijó a kormányzás.

ízlések és pofonok

első sorban sikoltoztatok volna, ha gyurcsiék nem csak, hogy lenyúlnak háromezermilliárdot, de még el is basszák egy röpke év alatt. most meg nincs mit írnotok a nagy fene dekurvajókormányzás közben.

ti tudjátok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.03. 06:22:19

@mavo:

jajjaj, jajjaj, illetve dehogy nincs mit írnotok. néha a zseniális kormány baszogatják holmi szánalmas alakok, na őróluk aztán írtok, az tény.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.03. 06:25:19

@Pelso..:

hát, én már nem is tudom. öt évvel ezelőtt a tiplit iszogatók simán népakarat voltak, ma meg tök mindegy, ki merészeli bántani az überlegitim kormányt, az köcsög.

evil overlord (törölt) 2011.10.04. 23:08:22

@mavo: Előzmény visszaolvas, innen: @Viktus:

"Eleve a rendőrök nyugdíjainak megvonása nagyjából egybevág a népakarattal ..."

At_ 2011.10.04. 23:55:12

Ha a magyar emberek végre körülnéznének a világban, és nem csak a maguk acsarkodásaival volnának elfoglalva, akkor látnák, hogy a tavaszi Tahrir téri események óta a nyugati világban is forradalmi hullám indult el. Számos nagyvárosban gyűlnek össze az emberek a terekre, félretéve a politikai ellentéteket, hogy lerázzák magukról a korporatista elit bilincseit. Legújabban New York-ban indult el az "Occupy Wall Street" nevű mozgalom, ami mára az USA számos nagyvárosára átterjedt, fiatalok, munkások, értelmiségiek együtt tüntetnek a pénzemberek ellen.

Tényleg ennyire vakok vagytok? Mit gondoltok, miért épp a Clark Ádám tér körül volt a huzavona az engedélyezéssel. Azért mert az nem csak egy központi tér (a 0-ás km kővel), hanem mert stratégiailag is rendkívül jó adottságokkal rendelkezik. Ha ott komolyan elkezdenének összegyűlni az emberek, a rendőrség nagy bajban lenne. Képzeljétek, ha a tüntetők bevennék magukat a várhegy oldalába, vagy a várba!!

Márpedig, ha a világban zajló mozgalmakhoz hasonló mozgalom indulna el Magyarországon, akkor bizony cigányok és gárdisták együtt tüntetnének, és rájönnének, hogy ugyanazt akarják. Ez nyilván nem áll érdekében a korporatista elitnek, ezért a médián keresztül inkább a bulgáriai cigányellenes baromságokkal tömik a fejünket ahelyett, hogy elmondanák, mi zajlik éppen New York-ban.

ÉBRESZTŐ EMBEREK!
süti beállítások módosítása