Nemortodox nemmegszorítás és nemadóemelés
2011. szeptember 17. írta: TuRuL_2k2

Nemortodox nemmegszorítás és nemadóemelés

  Mindannyian tudjuk, hogy az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak, tehát ez nem megszorításválaszolta újságírói kérdésre tegnap Matolcsy György, miután bejelentette a 2012. évi költségvetés főbb irányait. A gazdasági miniszter az szja-változások idején nagy sikert arató, ezerszeresen bebizonyosodott senki nem jár majd rosszul panelt is újra elővette. Nem tudjuk, mi értelme van még mindig ragaszkodni ehhez az álszent és hazug szómágiához, a szopás az szopás, még ha fellatiónak nevezzük is.

  Miért ne lehetne elmondani őszintén, hogy a vártnál is nagyobb a córesz, és ezért van szükség adóemelésre? Giró-Szász András, az új kormányszóvivő magyarázata szerint azért nem megszorítás, ami történik, mert együtt jár az állam nagy alrendszereinek átalakításával, hatékonyabbá tételével. Nos, minden kormány ezt mondja – majd meglátjuk.

  Ami biztos, hogy a 25-ről 27 százalékra emelt áfa-kulccsal megelőzzük a 25,5%-os kulccsal adóztató Izlandot (és ezzel mindenkit Európában), s néhány miniállamot leszámítva nálunk lesz a legmagasabb forgalmi adókulcs a világon. Nő a cégautó adó is, megszűnik az adójóváírás és a félszuperbruttó is (előbbinek adóteher-növelő, utóbbinak -csökkentő hatása van, de más-más jövedelmű társadalmi rétegeket érint). Az adóemelés mellett lesz járulékemelés is, 1 százalékponttal nő a munkavállalói járulék, ami a nettó fizetést csökkenti.

  Ami jó a Nagy Országvédelmi Csomagban, hogy a kormány eltökélt az alacsony költségvetési hiány és az államadósság csökkentése mellett (erre a forint árfolyama is ennek megfelelően reagált). A jövő évi költségvetés sarokszámai kellően óvatosnak tűnnek, a bejelentett kiigazításnak köszönhetően jelentős biztonsági tartalékokkal, így legalább abban reménykedhetünk, hogy a jövő év közepén nem kell Hatalmas Galaxisvédelmi Pakkal előállnia a kabinetnek, és esetleg ugyanazokkal az adó- és járulékkulcsokkal fejezzük be az évet, amivel elkezdtük azt.

  A fiskális egyensúly szempontjából előnyös lépések azonban határozottan érzékenyen fognak majd érinteni sokakat. Az adójóváírás megszüntetése és a félszuperbruttó kivezetése hasonló súlyú, csak éppen ellentétes előjelű költségvetési hatással bíró intézkedés, viszont előbbi kifejezetten az átlagosnál alacsonyabb jövedelműeket sújtja, ami a munkavállalói járulék növekedésével, valamint a magasabb inflációval súlyosbítva komoly reálbércsökkenést ígér. Hogy Matolcsy – az önmagába vetett erős hiten túl – mire alapozza a senki nem jár rosszul ígéretét, elképzelni sem tudjuk. Az alig növekedő gazdaság szereplői nehezen (vagy még inkább: sehogy sem) fogják tudni magukra vállalni alacsonyabb jövedelmű munkavállalóik fizetésemelését, hogy így akadályozzák meg nettó fizetésük csökkenését, legalább nominálértékének megőrzését. Emellett az adó- és járulékterhek növelése a kormány gazdaságfehérítő szándékaival is ellentétes hatású. Sőt: az áruk és szolgáltatások unión belüli szabad mozgásának köszönhetően legális kereskedelmi csatornák miatt is csökkenhetnek a költségvetés bevételei, elég csak a szomszédos Szlovákia 20%-os felső áfa-kulcsára gondolnunk.

  (És a Fidesznek arról is érdemes legalább így utólag elgondolkoznia, hogy érdemes és helyes volt-e még a Bajnai-kormányt is faék egyszerűségű logika mentén támadnia minden, a költségvetési egyensúlyt szolgáló lépéséért.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr393233295

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egykulcsos szja, most ajándék kulccsal! – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXIX. 2011.09.21. 12:42:18

  Úgy tűnik, nem a pénteki kör volt az utolsó a szopórolleren, egy héten belül újabb 10+1 ponttal örvendeztetett meg minket a gazdasági kormányzat. Az adórendszert érintő módosításokról Az egykulcsos szja megteremtésének lépései címmel ad hírt a ...

Trackback: Országvédelem: mennyivel lesz kevesebb? 2011.09.18. 15:01:04

Közzéteszünk egy gyorskalkulációt, ami a Matolcsy-féle bejelentés jövedelmünkre gyakorolt hatásait mutatja be. A táblázatban a 2010-től kezdődően adott nettó jövedelem mellett az egyes jövedelemsávokban látható, milyen adóterhelés változás következett ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balint60 2011.09.17. 10:47:49

A "senki nem jár rosszul ígérete" már önmagában egy nagy hazugság. Ugyanis az eredeti ígéret úgy szólt, hogy "az új gazdasági rendszerhez új adórendszer kell" és "ennek az adórendszernek MINDENKI NYERTESE lesz" (OV, 2010.06.8.)
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=151650

Ehhez képest már idén is vesztese volt minden gyermeket (már/még) nem nevelő 295ezer Ft alatt kereső polgártársunk.
Jövőre már "csak" az átlagbér (210ezer Ft) alatt keresők nettó jövedelme fog csökkenni és akkor a tervezett 4,2% infláció hatásáról még nem is szóltunk.

Viktus 2011.09.17. 10:49:04

Jövőre itt nagy balhé lesz az szinte már biztos ... vidéki dolgozók igen nagy szívatásban részesülnek, és a multi cseszik emelni pl. a béreken ...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 10:50:24

A legnagyobb baj az, hogy Matolcsy, meg Varga mindenféle következmény nélkül beszélhet efféle egetverő ostobaságokat. Utóbbi pölö tegnap azt engedte meg magának, hogy a progresszív SZJA taszajtotta válságba a zországot. Hogy értsük: az adórendszer egy szeletkéjének a konfigurációja, és nem általában az adó és járulékterhek mértéke. Vagy ha magas a jövedelemadó, akkor annak a mértéke, vagy valami, bármi, szerintem akár a jugoszláv békaemberek ármánykodása is életszerűbb duma basszák meg! De hogy a progresszív jövedelemadó?! És ezeknek diplomájuk van. Nekem meg a tököm tele.

Immár az is dől, hogy a fiúk legalább a gazdaságot gatyába tudják rázni. Egy frászt. Mert hiába szép a makromutatók iránti elkötelezettség, ha közben már az sem világlik át a szellemi horizonton, hogy milliókat úgy baszkurálni, hogy közben nagyon is jól körvonalazható egy kisebb társadalmi csoport elképesztő kivételezése az garantált kudarc. Attól tartok elveszett a valósággal minden kapcsolat.

Tilikov (törölt) 2011.09.17. 10:54:58

A Széll Kálmán Tervet elfújta a szél. Eltolcsy eltolta. Ha nem mozdítják el sürgősen ezt az unortodox jobbkezet, akkor mindenki rosszul fog járni.

Logikusan Vargának kéne őt követni, de érthetetlen miért nem szervezkedik már a Misi, mert tudnia kell, hogy minél tovább hagyják Eltolcsyt ámokfutni, annál nagyobb pöcegödröt kell majd átvennie.

tarackos 2011.09.17. 11:01:24

"Miért ne lehetne elmondani őszintén, hogy a vártnál is nagyobb a córesz, és ezért van szükség adóemelésre?"

Azért mert erre a córeszre rátett néhány lapáttal a forradalmi kormány is...

"Nem tudjuk, mi értelme van még mindig ragaszkodni ehhez az álszent és hazug szómágiához, a szopás az szopás, még ha fellatiónak nevezzük is."

Vajon Ferenc hazudtunk éjjel és nappal dumája után, meddig kell ma hazudni, hogy kiüljenek a Kossuth térre?

Tényleg ezt a világszabadalmat akarjuk 2/3-os betonba önteni? Mert a kormány ezt fogja...

Ha ennek a gazdpolnak ilyen a minősége, a többi remekművel kapcsolatos kritikákat továbbra is félresöpörjük, vagy esetleg elgondolkodunk már végre rajtuk?

freehckr 2011.09.17. 11:10:51

Áfaemelés nélkül egy valamiféle racionalizálás koncepciónak a halovány képe azért kirajzolódna a tervekből, de az áfaemeléssel inkább a tanácstalanságról és a t*ketlenkedésről árulkodik. Ha már ennyire hiányzik az a 150 milliárd amit ettől remélnek (bár Gyurcsányék adóemeléseinek bevétele is jócskán elmaradt a várakozásoktól), akkor miért nem inkább a Széll Kálmánnak lépnek oda kicsit jobban?! Miért megint (szocialista szokás szerint) azoknak a zsebében kotornak apróért, akik egyébként dolgoznak, és megpróbálnak még a legnehezebb helyzetekben is kemény munka árán megélni?!

Egyébként meg a f*sz kivan azzal, hogy öt év után szinte napra pontosan a Fidesz is belemászik egy olyan bukó szituációba, mint a szocialisták 2006. szeptember 17-én: Matolcsy programja 2011. szeptember 16-án tette nyilvánvalóvá, hogy „elk*rták”, „nem kicsit, nagyon”. Ehhez nem kell kiszivárogtatott beszéd, a költségvetés is elég beszédes...

balint60 2011.09.17. 11:13:10

Valóban, a matolcsyzmus lázálmának leginkább irritáló eleme a "kisebb társadalmi csoport elképesztő kivételezése", ami a 16%-os SzJA után a végtörlesztésben látható leginkább.
150ezer ember, az összes devizahiteles 15-20% (!) kedvéért bedönteni a tőzsdét, forintot, a befektetői bizalmat, összeveszni Ausztriával és az EU-val, miközben arra is számítunk, hogy az Európai Bíróság el is kaszálja majd az egészet, dühítően cinikus dilettantizmus.

vizipipa 2011.09.17. 11:21:55

A kormány kommunikációja egy szép színes, szagos mese. Tudjuk viszont, hogy elég sok mifelénk a királyfi, akik hisznek a mesében.

Büdös a tojás, mondják sokan a tyúknak és nem kell tyúknak lenni ahhoz, hogy ezt megállapítsuk. Így igaz.
A tojáskészítéshez azonban tyúk kell, tetszik, nem tetszik. Avagy: kritizálni könnyű, azért csinálják olyan sokan.

Az ugyanis nem lenne megoldás, ha visszahoznák a többsávos jövedelemadót és vele előkerülne az emlegetett 500 milliárd. Nem kéne persze áfát meg dízel jövedékit emelni - ami persze több, mint semmi - viszont a lényeg, az alapok, a gazdaság helyzete ettől nem lenne jobb.

Olyan tyúkok kerestetnek, akik ezt alapproblémát kezelni tudnák. Persze nem teljesen önjelölt alapon. Akik néhányszor már eredménytelenek voltak azok pl. hiába is jönnek azzal, hogy most sikerülni fog. Én nem adnék nekik lehetőséget.

Din Serpahis 2011.09.17. 11:22:00

@freehckr:

Azért mert ez egy éppolyan nyuggerkormány mint amilyen a Gyurcsánybohócé volt. A felszínen persze verik a mellüket, hogy ők mekkora nagy barátai a dolgozó embernek, valójában ez csak a 300k felett keresőkre igaz, ők meg kevesen vannak, nem kerülnek olyan sokba, hogy a kedvükért hátrányos helyzetbe kéne hozni a nyuggereket.

Ezt kell észrevenni, hogy a fidesz is gőzerővel az inaktív rétegre koncentrálva próbálja megnyerni magának 2014et, minden erről szól a manyup lenyúlástól kezdve az áfa emelésig. És hát ezért nem nyomják meg a Széll Kálmánt se.

IHCS 2011.09.17. 11:24:02

Bolond beszéd, és nincs benne rendszer, de mint tudjuk nem azt, hanem a tetteket kell figyelni.

14 hónapja következetesen egy irányba lépnek és közben jobbra és balra beszélnek.
Az egy irány: fogyasztás (hitelből vett plazmatévé és új autó helyett) helyett megtakarításra és hitel visszafizetésre ösztönözni a potenciálisan vállalkozni képes vagy már most is vállalkozó felső középosztályt. Ez a "szűk" réteg nem tudom mekkora, de szerintem potenciálisan több százezer ember , akik a válság utáni kilátásokban majd vagy amint a hitelkockázatuk csökken potenciálisan megjelenhetnek munkaadóként vagy felvehetnek új embereket a már meglévő vállalkozásaikba.
Ezt az irányt nyilván nem lehet kommunikálni, mert bár pár százezer ember nem szűk, de a választók alig 1/10-e és igen, jövedelemtranszfer zajlik a szegényebbektől a gazdagabbak felé. Ugyanakkor a jövedelem adó tényleges egykulcsossá tétele nem csak ezt teszi, de el is veszi azt az üvegplafont, szegénységi csapdát, ami a bevallott jövedelem növelése előtt áll. (Értsd én mint munkavállaló, ha adójóváírásos szinteken lévő kollégáim fizetését növelem 10%-kal, akkor alig 2-3%-kal nőtt eddig a nettó jövedelmük, így ő is és én is arra voltam ösztönözve, hogy ha fizetésemeléssel premizálom vagy ösztönzöm, akkor azt zsebbe adjam.)

Úgy tűnik, a "növekedés belső motorjának" a kormányzat szemmel láthatóan nem a fogyasztást tekinti, hanem a megtakarításból finanszírozott beruházást. Roppant mód nem keynesiánus a logika. Úgy látszik a kormánynál a Hayek-Keynes deathmatch-et Hayek nyerte. Tettben. De nem véletlen, hogy a világ össze politikusa szavakban Keynesiánus. Csak úgy néz ki, hogy a magyar kormány mögött még megvan az a támogatás, hogy közben tud tettekben hayekista lenni.

Abban is következetesek a lépések (és ez esetben speciel a kommunikáció is), hogy a lépésekkel megpróbálják a gyermekeket nevelőket és még vállalókat rávenni még egy gyerek vállalására, de ez egy másik irány, még ha itt is van jelentős átfedés és felül ösztönzés a jobb módúak felé. De ez sokkal hosszabb távon gazdaságpolitika kérdés, mintsem a másik, ezért ez az előbbitől részben független.

Varga védelmében: Varga csak Keynes szerint mondott hülyeséget. Ha Chikánnak igaza volt, miszerint "kicsi, nyitott gazdaságban fogyasztásösztönzéssel tankönyvszerűen megvalósíthatatlan" a növekedést ösztönözni, továbbá, ha igaz az a feltételezés, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek magasabb a fogyasztási hányadosa, akkor bizony a progresszív adó tankönyszerűen rossz növekedési modellt vitt a gazdaságba. (Ha egy kicsit hayekista is vagyok és azt gondolom, hogy azokra a vagyontárgyakra jegyeztek be jelzáloghitelt ezen ösztönzés közben a szereplők, amikre beruházási hitelt is felvehettek volna, akkor nem csak hatástalan volt e politika a gazdasági növekedés szempontjából, de még a beruházási keresletet is visszafogta.) Persze lehet, hogy Chikán nem jól ismeri a közgazdaságtant vagy nem a jó iskolát, az egyedól helyes keynesiánust hirdeti és az is lehet, hogy az sem igaz, hogy az alacsony jövedelműek többet fogyasztanak, mint a magasabb jövedelműek. Ettől még van az a közgazdasági iskola, ahol igaza lehet Varga Mihálynak, legföljebb te nem azt az iskolát osztod.

Alfőmérnök 2011.09.17. 11:27:41

A közgazdaságtudomány, mint olyan, egy kalap szart sem ér, a mai pénzügyi világ egy kaszinó, nincs olyan zseniális politikus, aki 1 hónapnál előrébb tudna tervezni. Miért pont ezt a szerencsétlen Matolcsyt kell basztatni mindig?

Viktus 2011.09.17. 11:29:41

Hamarost még a szaros Gyurcsányt is visszasírja a nép ...

Viktus 2011.09.17. 11:33:01

@Alfőmérnök:

Nem tudom , de másfele sikeresebbek ... sőt ezeknél a terveknél még a szaros szocik is jobb produkciót nyújtottak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.17. 11:33:08

a szopás az szopás, még ha fellatiónak nevezzük is."

nahát turul, előjön belőled a proli, hogy tudsz ezek után a tv-be menni, és emberek szemébe nézni?

pedig még itt is mondták a mandineren az egykulcsos adó kapcsán, hogy senki nem jár rosszul, most meg izé van.

megszorítás van, de azért kellett az egykulcsos adó, maguknak.

a fidesznek meg nem érdemes semmiről elgondolkoznia, mert nem tud
ahogy a jobbik se

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.17. 11:39:29

@balint60: bedönteni a tőzsdét, forintot, a befektetői bizalmat, összeveszni Ausztriával és az EU-val"

jaj, jaj, na sírd ki magad

Viktus 2011.09.17. 11:39:31

@Alfőmérnök:

Ez a legidegesítőbb a tökért kell így elcseszni ...

Bloodscalp 2011.09.17. 11:39:35

@tesz-vesz: viszont papolnak a 2014-es választásokról hogy náluk még mindig nincs jobb országvezetésre, ezért tovább fognak kormányozni:) igen, persze

Bell & Sebastian 2011.09.17. 11:44:27

Eldugtam a padláslétrát, jöhetnek söpörni. Nem baj, majd ezt a Matolcsyt is újratemetik.

(Ha jó, ha rossz, a kommunikáció éllovasai, de alulról. Ha pesti lennék, most bedeszkáznám az ablakom.)

Aki egy év múltán sem látta, hová fog ez vezetni, az elvakult Fidesz -fan. Csodálom a vastag bőrt a pofájukon, hogy mertek nyáron leállni pár hónapra, míg az átlag húzta az igát. Sajnos a kedvezőtlen folyamatok nem mentek el nyaralni, de még így is plusz három hét kellett a reagáláshoz.

Adódik a kérdés, mi ez? Szuicid hajlam, vagy vérlázító dilettantizmus?

Joejszaka 2011.09.17. 11:48:36

@IHCS:

Adja a Joisten, hogy igaza legyen. De nekem is ez a velemenyem.

Viktus 2011.09.17. 11:55:25

Idén még van pár hét ... lehet bejelenteni ország-nemzet-költségvetés mentést.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 11:59:51

nagyon helyeslem az áfa emelését, sőt csekélynek tartom. a népek többnyire állatok, eleve baromsággal tömik fogyaszói kosaraikat, hát szopjanak, csurogjon a torkukra cucc! mit számít annak az alembernek az a 2 %, aki amúgy is csipsszel, ásványvízzel, gyümölcsjoghurtnak nevezett élelmi hulladékkal, kekszekkel, jóreggelt szarokkal, üdítőkkel, bélberagadó borzalom fornettikkel, kétszázforintos párizsival, vagy ha téliszalámival, akkor a szeletelt-csomagolt tolvajlással tömik a renyhe beleiket, amit hashajtóval lendítenek, espumizánnal gázegyesítenek, székfogóval csillapítanak, szóval ezek a préták, ezek a pokollények sokkal többet herdálnak annál a két százaléknál. és akkor ostoba életük egészségügyi következményeiről nem is beszéltünk.

Google 2011.09.17. 12:44:58

@málnási:

Leírta itt a fogyasztói Kánaánt. Valamennyire még igaza is van. És ha ezt a "jólétet" akarja tőlünk valaki elvenni, rögtön bakancs kerül az új alkotmányra!

Alacsony költségvetési hiány és mérséklődő államadósság, mint cél, másképpen hogyan érhető el?
Mert szokták mondani, hogy a kiadási oldalon is csökkenteni kell; de mintha ez nem lenne ugyanolyan fájdalmas. Melyik ujjukat harapják le?
Azt viszont, hogy rosszul járunk, legyen bátorságuk elmondani, mert most nem arról híres a világgazdaság, hogy sokan jól járnak!
Sokan úgy tesznek itt, mintha lehet ne miből, csak a Fidesz nem ad. Sőt, elvesz.
Jöhet megint a "több pénzt az embereknek" nevű hanta.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.17. 12:45:56

@málnási: :DDDDDDD

És mit szól a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséhez? ;)

Pelso.. 2011.09.17. 12:56:21

@málnási: Most már tényleg itt az ideje leváltani azt a mihaszna népet, nemde.

@Google: Mondjuk jó egy éve, meg lehetett volna kérdezni a (tavalyi) kétharmadot, mégpedig: neki személy szerint mennyire cél az alacsony költségvetési hiány és mérséklődő államadósság? -természetesen miután elmagyarázták neki mindezek elérésének módját.

svenJazz 2011.09.17. 12:58:08

@IHCS: lájkolnám amit írtál, de nem látok gombot :)
nem tud valaki ajánlani egy cikket, ahol le lennének írva számokban a társadalmi rétegek?
merthogy:

-vannak a tartósan segélyből élők
-meg azok akik csak papíron rokkannyugdíjasok, illetve a segély mellett feketén van nem elhanyagolható jövedelmük (álszegények, igazából minimálbéresek vagy jobb)

-vannak a valódi minimálbéresek vagy annál valamivel jobb
-vannak az ál-minimálbéresek, akik még ugyanannyit kapnak zsebbe (ez mo.-i alsó-középosztály?)
-bevallott alsó-középosztály átlagbérnél jobb jövedelemmel, rakás fizetett adóval és járulékkal

-középosztály (vagy vállalkozó és nem adózik, vagy multinál közép/felső vezető és adózik)
-"gazdagok", akiknek több mint százmilliós megtakarításaik/ingatlanaik vannak...

(-meg persze az inaktívak)
de fogalmam sincs melyik csoportba hányan tartoznak...
szóval tipp?

IHCS 2011.09.17. 13:17:04

@svenJazz:

Hirtelen ezeket találtam, de az irodalomjegyzékben még érdemes kutakodni vagy az ELTE közpénzügyi füzetekben és az MNB-ben:

www.mktudegy.hu/files/ElekPeter.pdf

A 10.ik oldalon jönnek az izgalmak:

"A becslések eredményeként azt kapjuk, hogy a minimálbéresek kb. 54%-a csal, a többiek
ténylegesen a minimálbért keresik."

"Szimulációink alapján a minimálbérre bejelentettek valódi béreloszlásának átlaga 85
ezer Ft körül van, azaz 70%-kal haladja meg a 2003-as minimálbért.7 (E becslés egyébként
közel áll a Köllı (2008) által más úton kapott értékhez.) A csalók átlagos bére ennél nagyobb,
kb. 115 ezer Ft."

Van ágazati bontás is, de itt van még az érdekesség:

www.adko.hu/01_files/adotanulmanyok/2009/beradok-eltitk.pdf

"Becslésünk szerint a foglalkozási csoportok közül a szabadúszó típusú,
a gyakori készpénzes tranzakciókkal jellemezhetı ill. kereskedelmi
típusú foglalkozások körében27 gyakoribb az átlagnál a fiktív minimál-
béres foglalkoztatás, ami nem meglepı, hiszen ezekben a szakmákban a
készpénzes vevıkkel való érintkezés több lehetıséget ad az adócsalásra.
A 8. ábra mutatja az eredményeket foglalkozási csoportok szerint: míg a
minimálbéren alkalmazott takarítók esetében az aluljelentés becsült
aránya 15%-os, addig az építkezési dolgozók körében 60%-os, és 100%-ot
közelíti a vezetıknél és diplomásoknál." (30.o.)

"Mind a minimálbéresek aránya, mind a mini-
málbéresek körében az aluljelentés valószínősége fordított kapcsolatban
áll a vállalatmérettel (8. táblázat), továbbá a külföldi tulajdonú vállalatok
körében kisebb az aluljelentés (hasonlóan Tóth és Semjén (1996) vagy
Semjén és Tóth (2004) következtetéseihez)." (31.o.)

"A településjellemzık közül a településtípust vizsgálva azt látjuk, hogy
Budapesten és a községekben magasabb az aluljelentés valószínősége a
városokhoz képest, ami egybecseng például Semjén és szerzıtársai
(2009b) eredményeivel." (31.o.)

tarackos 2011.09.17. 13:21:49

@IHCS: "Úgy tűnik, a "növekedés belső motorjának" a kormányzat szemmel láthatóan nem a fogyasztást tekinti, hanem a megtakarításból finanszírozott beruházást."

Ha így lenne, nem verte volna szét a manyupot...ha most a manyupra felvett hitellel jössz, akkor kontrázok az áfa emeléssel...mert vmiből a zegykulcsos lukakat is be kell tömni...

Alapvető élelmiszer 2011.09.17. 13:24:15

@Viktus: Vidéki dolgozó... Hahahaha
Pont a vidékiek voltak, akik leghangosabban sírtak, hogy az MSZP-SZDSZ kormány csak a nagyvárosi értelmiség érdekeit nézi, meg bezárja a kisiskolát, ami versenyképtelen oktatást nyújt annak a 10-12 nebulónak, akit odaírattak, ami bezárta a gazdaságtalan, kocsinként 6-8-10 utassal közlekedő vonatot, ami bezárt a kispostát, aminek forgalmát az jelentette, hogy Mari néni 8-án fölvette a nyugdíját.
Nesze, itt a vidék pártja, amely külön is hangoztatta, hogy "a vidék élni akar", csak éppen ezekkel az intézkedésekkel őket lövi bokán, mert a pesti meg fogja rendelni interneten a dolgait, elmegy az olcsóbb hipermarketbe, amiből 5 is van 1 km-en belül.

Megfőzték, egyék is meg, csak az a gond, hogy miattuk most én is szívok.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 13:31:29

@málnási: Az ugye nem zavaró ebben, hogy ÁFA mindenen van, vagyis a te áhítatos, magasztos és nyilván minden szempontból tökéletesen kivitelezett fogyasztásodon is.

svenJazz 2011.09.17. 13:32:09

@IHCS: kösz! most olvasgatok egy kicsit...

Alvarez 2011.09.17. 13:38:46

@IHCS: "Úgy tűnik, a "növekedés belső motorjának" a kormányzat szemmel láthatóan nem a fogyasztást tekinti, hanem a megtakarításból finanszírozott beruházást."

Ez legfeljebb csak úgy tűnik, de a bankok végtelen szívatása nem ezt az irányt bizonyítja. A devizahitelek betiltása, sőt, támogatott átkonvertelása forintra szépen kiszárítja a hitelpiacot, magas kamatok mellet pedig ki a fene fog beruházni?

A kormány intézkedései nagyon súlyosan beruházás ellenesek.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 13:41:00

@Dr. Zerge:
nem érti. aki, mint a proli, amúgy is elszórja szarra a pénzét, az ne tököljön semmi kétszázalékon. mert még hetvenet baromkodik el. mert nincs agya. csak tömné a belét, és csak vásárolna a vásárlásért, abban meg csak a szarra futja. én a tudatos elegáns, egészséges vásárlói kosarammal szívesen kifizetem a plusz két százalékot. tudja egy rúd olasz szalámin az, mondjuk 200 forint. a barom proli meg ennyit simán kipenget csomagolásra a hét és fél dekás szeletelt pikknél. mert kényelmes. érti már? vagy teljesen elette a maga eszét a rákóci téri géniuszlaci?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 13:43:51

@Holger Hartland:
örülök. bár mondjuk a kádéenpének odabasz rendesen! :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 13:45:02

@Pelso..:
miért kéne leváltani? miket beszél? a népek mán ilyenek.
nem leváltani kell őket, hanem uralni, és használni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.17. 13:56:56

málnási nem fogyaszt. málnási magába szublimálja a csakrát, ezért nem hat érinti az áfa-emelés.

cutcopy 2011.09.17. 13:59:12

Turul: "Nem tudjuk, mi értelme van még mindig ragaszkodni ehhez az álszent és hazug szómágiához, a szopás az szopás, még ha fellatiónak nevezzük is"

Először is képzeld magad annak az ősembernek a helyébe aki váltig állította hogy az elültetett magból gyümölcsfa lesz amikor másnap az ültetés helyét nézve már az egész törzs kiröhögte..
Aztán meg gondolkozz egy kicsit: az elmúlt húsz évben a több kulcsos adórendszer nem csak az adó szempontjából választotta szét a társadalmat. 2010-re egyértelműen kiderült, hogy a magasabb kulccsal adózók (mint pl a munkáltatói réteg is) mintegy önigazságtételként gyakorlatilag az alacsony kulcsosokat szorították meg - melynek során létrejött egy elég tetemes szegény réteg - és az államot tették tönkre a feketegazdaság erősítésével, így ezzel az adókulcsfallal gyakorlatilag eltűnt a középosztály. Most szerintem ennek a logikának a követésével próbálja a kormány lebontani ezt a társadalmi és gazdasági falat az egykulcsos rendszerrel (ami még ne feledjük jelenleg nincs csúcsra járatva) hátha visszaszorul a feketegazdaság melynek következtében a fekete pénz visszaáramolhat és a leszegényedett réteg és az államkassza is visszakapaszkodhat egy normalizált helyzetbe.. Tehát türelem bár tudom hogy ezt a szót a szocik kiölték az emberekből az elmúlt években..!

bz249 2011.09.17. 14:11:43

@cutcopy: a magyar adorendszerben nem a progressziv ado volt a kulonleges, hanem a kreten adojovairas, amelyik ahelyett, hogy egy sima nullakulcsos sav lett volna kreten modon egyre csokkent, ahogy nott a jovedelem. Hovatovabb bezzegszlovakiaban is ketkulcsos ado van (egy nullakulcsos also sav+ nehany kedvezmeny ami ezt megemelheti valamint efelett 19%-os kulccsal adozik minden).

IHCS 2011.09.17. 14:15:44

@Alvarez:
feltéve, hogy a magyar vállalkozások a bankokból finanszírozzák a beruházásaikat. De szerintem ez eddig sem volt igaz és most még kevésbé ez a gátja beruházásoknak.

1) Még a boldog békeidőkben is a banki hitelezés kisebbségben volt a beruházások finanszírozásában és a saját források, családi kölcsönök voltak a meghatározóak.

www.kozjoeskapitalizmus.hu/files/MT15.Szabo-Morvai.Finanszirozas2008.pdf
5-ik, 6-ik oldal. E tekintetben Magyarország az 50%-nyi saját forrás bevonásával a legpiacosabb beruházó a feltörekvők között mondja 2005-ről a BEEPS. tudod az ingyenpénz és a pannon puma időszakában még, amikor még volt mit jelzálogba adni.

Meg kellene valahol keresnem a Gap analízisét a GOP-nak, de szerintem ott rosszabb az arány, mivel azóta megjelentek a támogatott hitelek és ma (illetve 2007 óta) ha van is KKV hitel az mind EU támogatott.
Most hirtelen ez a cikk jutott csak eszembe.

2) A beruházásnak elsősorban most nem a forráshiány, hanem a piaci bizonytalanság az oka és ez addig így is marad, amíg a nyugat-európai recesszió meg nem szűnik. (Ez szerintem, de ez most lényegtelen addig nem fog eljönni, amíg a görögök, portugálok és írek csődbe nem jutnak, a hitelezők le nem írják a veszteségeiket és a talpon maradók már nem félnek újabb bedőléstől, aminek az eljövetelét a politikusi mentőakciók még évekig nem fogják engedni, hogy megvalósuljon.)

"Akik nem kívánnak ÚSZT-pályázatot benyújtani, ezt a piaci bizonytalanságokkal magyarázzák."

hetfa.hu/wp-content/uploads/2011/09/SZH07_uszt.pdf

Vagyis még az "ingyen pénzt" sem igen kérik most a vállalkozások, mert az 50%-os önerő kockáztatása is durva nekik az EU-s támogatásoknál. Ki akarna ilyenkor bankhitelt kérni?

Nem véletlenül írtam, hogy az intézkedések most a abba az irányba mutatnak, hogy ha majd a piaci bizonytalanság megszűnik és elindul a fellendülés, akkor a hagyományos magyar beruházási logikának legyen miből újraéledni és legyen vagyonnal és meg nem terhelt ingatlannal rendelkező középosztály. Szerintem a kormány sem várja, hogy ez a fellendülés két éven belül bekövetkezne, addig itt tőkefelhalmozást ösztönöz.

(N.B. szerintem előfordulhat, hogy a Magyarországon külföldi tulajdonban lévő bankok anyagbankjai nagy vesztesei lesznek az Európai államcsődöknek, ezért előfordulhat az is eléggé könnyen, hogy lesz még itt igény néhány banknál arra - a magyar kormánytól függetlenül- hogy a magyar leánybankjaiból kivont pénzzel feltőkésítsék anyabankjaikat. Ez viszont tőkekivonás lesz tőlünk. Nem azért, mert gonoszak, hanem mert rá lesznek kényszerülve. és ez éppen akkor fog majd megtörténni, amikor végre kitisztult a piacon nyugaton és elindul a fellendülés. Vagyis nem kell itt ahhoz bankokat gyűlölni, hogy racionális várakozás alapján lehetséges lépés legyen még azelőtt elvonni tőlük a tőkét, hogy a kivonásra kényszerülnének. Most ugyanezt csinálja az OTP csak ott nálunk van az anyabank. A leányok nyereségéből finanszírozza az anya veszteségét és gyanítom vásárolja fel a hazai piacot.)

Alvarez 2011.09.17. 14:17:16

@cutcopy: "hátha visszaszorul a feketegazdaság melynek következtében a fekete pénz visszaáramolhat és a leszegényedett réteg és az államkassza is visszakapaszkodhat egy normalizált helyzetbe.."

Te ebben hiszel is, vagy csak úgy leírtad? Általános tapasztalatom az elmúlt egy évből, hogyha alacsonyabb az adókulcs, akkor kevesebbet tudnak elcsalni, de világon semmivel több adót nem fizetnek be a vállalkozók. A Laffer görbe, amiről Matolcsy álmodozik, pedig színtiszta utópia.

cutcopy 2011.09.17. 14:22:20

@bz249:
Na ja az adójóváírás már évekkel ezelőtt is betett az akkori nagy koponyáknak:

"Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fent lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Vagy elküldi a papírját, amelyen kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye"

/Fletó, B.őszöd 2006./

Szóval ha egyszerűséget akarunk akkor ettől valóban mielőbb meg kell szabadulni..

cutcopy 2011.09.17. 14:24:55

@Alvarez:
"Te ebben hiszel is, vagy csak úgy leírtad?"

Ja igen azt nem tettem hozzá hogy a türelem mellett a hitet is kiölte az emberekből a szoclib királyság nyolc éve..

G_P 2011.09.17. 14:32:33

Az a bajom, hoy a 213 000 forint alatt keresők kevesebbet visznek haza majd. Tovább nehezíti helyzetüket a 27%-os áfa által dráguló termékek, szolgáltatások köre. Iszonyat durva, hogy a legrosszabbul keresők buknak arányaiban a legtöbbet az új adószabályokon.

Gyakorlatilag ki lesz irtva a középosztály, én durva polarizációt jósolok, növekvő bűnözést és bővülő feketegazdaságot. És a mostaninál is több társadalmi konfliktust.

Nem vagyok MSZP-s egyébként, de ennek durva társadalmi hatásai lesznek.

szpigy 2011.09.17. 14:36:16

Mi is elkészítettük a jövő évi családi költségvetés tervezetét:

Úgy tervezzük, hogy mindkettőnk fizetését megduplázza a munkáltatónk
Úgy számolunk, hogy a közműszolgáltatások, üzemanyagok stb. árai felére csökkennek
Azt is számba vettük, hogy a parizer és vizes zsömle árát a nagymamák finanszírozzák
A kilós cipót pedig a lakóközösség teremti elő az asztalunkra.

No kérem szépen, így készült a 2012-es költségvetési tervezet, ezért én is gyorsan kinyomtatom és hamarjában eljuttatom az érintettekhez.

Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy tankolnom kéne a 16 éves roncsba, de most még idén van. 400 körül a benzin és 250 a buszjegy és CHF.
De sebaj, ha így haladunk, lesz még 3,60 a kenyér és 32 a benzin, csak épp EURO-ban
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok
Köszönjük Miniszterelnök Úr!

Alvarez 2011.09.17. 14:37:45

@IHCS: a kkv-nak a bankból kellene finanszírozniuk magukat és nem az apóstól felvett hitelből. Onnan csak egy garázscégig jutnak el, és nem egy multinak beszállító szintig, de ha ez a cél, ám legyen.

A 9. oldalon azt találod, hogy a hazai pénzügyi közvetítés mértéke 28%, míg az Eu átlag 45% (pedig azt mi is húzzuk lefelé). Vajon miért fejlettebb az Eu átlag nálunk?

A helyzet az, hogy egy gazdaság fejlettsége igen erős korrelációban áll a bankrendszer fejlettségével. Ha ezt a bankrendszert elsorvasztjuk, akkor annak a gazdaság látja a kárát.

Alvarez 2011.09.17. 14:39:29

@cutcopy: hinni, azt lehet. Csak közben sokszor el kell mondani, hogy az áfa és jövedékiadó emelés nem megszorítás, hogy erősebb legyen a hit...

G_P 2011.09.17. 14:39:43

A fogyasztás durván csökkenni fog, meggondolják az emberek, mit vegyenek meg, az eddiginél is jobban. Az a néhány szerencsés meg kevés lesz a gazdaság egészének fellendítéséhez.

A keveset kereső félproli még elégedetlenebb lesz. Még többet fog inni.

A keveset kereső, de akarnok fiatal még könnyebben adja majd illegális dolgokra a fejét.

Kevesebb pénz jut majd olyan dolgokra, amik a legszükségesebbek körén kívül esnek.

KINEK JÓ EZ?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 14:40:24

@málnási: Értem, az a nóvum, hogy te szívesen adsz ezeknek 200 forintot per szalámi. Én rohadtul nem adok szívesen ezeknek semmit, mert a végén majd a Szőcsgéza jól elkölti valamilyen alagútra a Hősök terénél, és az szerintem ritka nagy faszság.

Említettem már, hogy elköltöztem.

IHCS 2011.09.17. 14:40:29

@tarackos:

nem a manyupra felvett hitellel jövök.
A manyup helyesen, bár ezt a védőik tudatosan elfelejtik: "kötelező magánnyugdíjpénztár", ami már nevében oximoron, de ezen felül két rossz tulajdonsággal bírt a megtakarítások tekintetében:

1) nem megtakarításként kezelték a tulajdonosok (ahol tudták kerülték, lásd előbbi cikkek az adókerülésről), ami nem véletlen, mert ez adóztatás volt már akkor is csak jogászi szemmel magán, közgazdasági értelemben az a vagyontárgy, amivel 30 évig nem rendelkezem és aminek a létrejöttében nincs beleszólásom nem funkcionál vagyonként. Ez a vagyon tárgy nem tudta finanszírozni a beruházásokat, mert nem volt mobilizálható (most például de sokan szívesen kiváltották volna belőle hitelüket, ha a szabályozás engedte volna, de nem engedte, mert valójában nem volt vagyoni rendelkezési jogom felette. Sőt, erre a vagyontárgyra nem lehetett például jelzálogjogot bejegyeztetni, ezért ez a megtakarítás nem tudott fedezete lenni mondjuk egy hitelnek sem, bár, ahogy az előbb írtam nem a hitel a fő beruházásfinanszírozó M.o.-n, ráadásul a szabályozás arra kényszerítette a pénztárakat, hogy elsősorban azokat az államkötvényeket vegyék meg belőle, amit azért is ki kellett bocsáatni, mert a pénztárakhoz átterelt befizetések hiányzotak az állam kasszából, így még banki forrásként is alig jelentek meg.

2) tulajdonság, és ez a rosszabb következménye ennek a torzszülöttnek, abban a hiteben ringatta sokakat, hogy nem kell megtakarítaniuk, mert már úgyis biztos a nyugdíjuk. (Erre is volt egy kutatás, de most nem találom.) Vagyis rombolta a megtakarítási rátát. A felszámolás és a körülötte tartott hiszti miatt, most sokkal több emberben tudatosult, hogy magának kell öregkoráról gondoskodnia, ami akkor is jó következmény, ha az eszközzel vagy egyéb következményeivel valaki nem ért egyet.

Szóval a manyup mobilizálhatatlansága miatt és azért, mert hamis megtakarítási illúzióba ringatta a benne lévőket inkább rontott a beruházásfinanszírozás forrásain és ösztönözte a fogyasztást.

Egyéb következmények, ha már szóba került. Szerintem hosszú távon sem enyhített volna az a torzszülött kötelező (!) manyup rendszer az ÁHT-ra nehezedő nyomást. Augusztinovics Máriáék 2008-as felvételéből, meg az előbbi adóelkerülési cikkekből is lehet tudni, hogy amikor már kapták volna a nyugdíjukat innen az emberek, akkor milliós nagyságrendű embercsoport szembesült volna azzal, hogy szignifikánsan kisebb a nyugdíjas életszínvonala, mint amit megszokott, mert 1) nincsenek meg a szolgálati évei vagy 2) kisebb bér után fizetett járulékot, mint amihez hozzászokott. Ez a csoport pont akkora politikai nyomásgyakorló lett volna, mint most a devizahitelesek, akiknek tényleg meg kellene tanulniuk, hogy "nincs ingyenebéd", de lehülyézni és "megérdemelted, ezért szívjál" nem lehet őket, mert akkor a politikai ellenfél (most pl. a jobbik) kapna egy millió választópolgárt ingyen. Tehát amikor az ÁHT-t enyhíítette volna, akkor további jövedelemcentralizációra való politikai ösztönzést adott vlna. Ehhez képest már most lehet tudni, hogy szar lesz a nyugdíjad, ha nem takarékoskodsz és akkor most már sokkal többen próbálnak. (Tegnap az inforádióban emlegettek valami felmérést, ami szerint 30-40 között már az emberek felének van megtakarítása.)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 14:41:18

@bz249: Sőt, van náluk valami luxusadó-féleség, szóval az máris 3 SZJA sáv...

IHCS 2011.09.17. 14:48:15

@Alvarez:

Egyetértek, hogy a bankoknak kellene finanszírozniuk a KKV-kat, de 15 év alatt (az a felmérés, amit mutattam 2005-ös) jutottunk el oda, hogy már az EU átlag felét közelítettük.

Ha a sebesség marad, akkor 15 év múlva elérnénk. A kérdés: mekkora kárt okoz a mostani bankszivatás. Szerintem a pénzügyi világ memóriája sem több három évnél. A lengyelek 1990-ben úgy döntöttek, hogy nem fizetik vissza államadósságuk egy részét. Volt bizalomvesztés, de mára elmúlt és most már finanszírozzák őket külföldről, sőt most ők a bezzegfiúk.

A bankok szívesebben adnak hitelt (amerikában is) kisvállalkozásoknak és mikróknak jelzálogfedezetre. Ez a fedezet most nincs vagy megterhelt. Mire a válság elmúlik annyira, hogy legyen érdemes ezen a kérdésen egyáltalán gondolkodni, akkorra kellene eljutni oda, hogy 1) legyen jelzálogfedezet, 2) legyen önrész. 100%-os banki finanszírozás sosincs a projektek mögött. Most se fedezet, sem önrész. Itt egy bank akkor sem hitelezne, ha Krugman lenne a pénzügyminiszterünk, Bernake a jegybankelnökünk és Hayek a miniszterelnökünk.

2. ha végignézed azt az oldatl, ahonnan azt a cikket belinkeltem találsz mást is. A bankok már csak azért is jelzálogra finanszírozzák a vállalkozásokat, mert az adórendszer torzításai miatt a vállalati könyvek megbízhatatlanok. Egyszerűbb adórendszer kell a tisztább könyveléshez és ezáltal a nagyobb banki hitelarányhoz. Na főleg ezért sikerült nekünk 15 év alatt is csak feléig jutni a nyugatnak.

tarackos 2011.09.17. 14:50:03

@IHCS: a manyup az egyik legnagyobb alapkezelő volt, megtakarításból beruházásokat finanszírozott. Ha azt mondtad korábban ezt a logikát véled felfedezni a kormány tetteiben akkor a manyup felszámolása ennek pontosan ellentmond. A többféle portfólió bevezetése meg annak, hogy nem volt mobilizálható.

IHCS 2011.09.17. 14:50:29

@IHCS:

Ez helyes így akart lenni:

E helyett:
1) nem megtakarításként kezelték a tulajdonosok (ahol tudták kerülték, lásd előbbi cikkek az adókerülésről), ami nem véletlen, mert ez adóztatás volt már akkor is csak jogászi szemmel magán, közgazdasági értelemben az a vagyontárgy, amivel 30 évig nem rendelkezem és aminek a létrejöttében nincs beleszólásom nem funkcionál vagyonként.

1) nem megtakarításként kezelték a tulajdonosok (ahol tudták kerülték, lásd előbbi cikkek az adókerülésről), ami nem véletlen, mert ez adóztatás volt már akkor is csak jogászi szemmel tűnt magánnak. Közgazdasági értelemben az a vagyontárgy, amivel 30 évig nem rendelkezem és aminek a létrejöttében nincs beleszólásom nem funkcionál vagyonként.

bz249 2011.09.17. 14:57:28

@Dr. Zerge: szoval talan akkor nem kell nagy mereszseg annak kimondasahoz, hogy a savos adorendszer onmagaban nem lo tokon egy orszagot. Csakhat, mint mindent ezt is lehet jol meg szarul csinalni. Tortenelmileg nalunk ugy alakult, hogy szarul szeretjuk csinalni.

IHCS 2011.09.17. 14:57:43

@tarackos:

bár erre válaszoltam, de úgy látszik átsiklottál felette.

Már indulás óta az volt az állam célja, hogy visszaszerezze saját maga finanszírozására ezt a pénzt. Nézd meg a portfólió összetételeket. Az állam saját magához terelte ezt a pénzt. Még a "növekedési" típusú portfóliók is (nálunk az AXA-nál azt hiszem így hívták) többségében államkötvényt tartott.
Jellemzően nem finanszírozott beruházásokat. sok piaci szereplő lobbizott ezért, pl. hogy fektethessenek kockázati tőkébe, de nem engedte az állam. Neki kellett az a pénz, hogy finanszírozza a kötelező manyupok ütötte rést a nyugdíjkasszán.

Ne keverd össze a Magyarországon ténylegesen működő kötelező manyup rendszert az ideális és nálunk gyakorlatban nem létező valódi magánnyugdíjpénztárral.

IHCS 2011.09.17. 14:58:13

bocs fiúk, most kilépek

Alvarez 2011.09.17. 15:06:58

@IHCS: azért az nagyon cinikus hozzáállás a részedről, hogy népnevelési céllal kellett ellopni a manyup pénzeket. Szerintem ebből a felhajtásból lehetett volna csinálni egy felvilágosító kampányt, hasonlóan a "hanem gumival kefélsz, megdöglesz AIDS-ben" szlogenhez 10-20 évvel ezelőtt, csak néhány szót ki kell cserélni.

A felhasználásról pedig annyit, hogy Orbán pl. deklarálta: a nyugdíjasnak nem kell (többet) fizetni a közlekedésért. Az én nyugdíjamból finanszírozzák a BKV-t, MÁV-ot, hogy nekik ingyen legyen. Nekem meg kenyérre se marad.

Persze lehet érvelni az illúzióról is.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 15:10:21

@bz249: Én is ezt mantrázom, nem a sávmennyiség a fő kérdés - ettől én még a soksávos, progresszív SZJA-t nevezném igazságosnak -, hanem a mindenféle elvonások summája, ill a különfélék egymáshoz képestisége, megfogalmazni, hogy melyik mire való, szóval ez egész mögé valami világos filozófia. És persze a kiszámíthatóság - bár lassan ez is valami bolsevik trükknek fog számítani. Mindenesetre ez ügyben sok jó nem született másfél év alatt. Hogy mondjak már valami jót is, a TB kassza zártsága fontos, és előrevisz. Persze egyelőre ez egy elvi bejelentés, az ördög ott is a részletekben lesz, és az alrendszer alapos reformálása nélkül max. egy raklap vakbélben elhunyt lesz a borítékolható eredmény.De ennél is égetőbb lenne a nyugdíjkasszát zárni - ez ügyben ráadásul jó pillanat lett volna az egyébként helyesen fölszámolt kötelezőmagán körüli hype. Szépen két lábra, egy kötelező, jövedelemarányos járulékkal de csak jövedelemfüggetlenül a garantált minimumot nyújtó állami és egy kiegészítő önkéntespénztárira lehetett volna állítani ezt a rogyadozó fostengert. Ja, hogy ahhoz bátorság kéne... Ahogyan a kiadási oldal visszanyeséséhez, főleg a nem fűnyíróelv-szerűhöz, hanem prioritások kijelöléséből fakadóhoz. Ehh, tényleg reménytelen ez az ország...

dr. v.b.1990 2011.09.17. 15:35:04

Az egyszerű (agymosott) Fidesz hívő ilyenkor mit gondol?

Google 2011.09.17. 16:02:12

@v.b.1990:

Arra gondol, milyen jó, hogy megszabadult a sok baloldali Szakértőtől...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2011.09.17. 16:21:19

Persze, hogy érdemes volt támadniuk - ebből lett a kétharmad. Az okos magyar választópolgár megjutalmazta őket.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 16:47:39

@Dr. Zerge:
szőcsgéza már nemigen fog költeni, vágják mán annak a centijét, meg alatta a fát. hová költözött, befogadta újlipócia?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 16:49:39

@Holger Hartland:
nem is nagyon akarok arról a 2-3 szálról, amit a gyerek lefektetése után engedélyezek magamnak, persze a lakáson kívül.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 17:26:41

@málnási: 2-3 szál Cohiba? Nem sok az úgy egyszerre? (Azt nem feltételezném, hogy holmi papírba csavart prolinarkotikummal élnél.)

Dendrobatidae 2011.09.17. 17:33:01

Ugyan tisztelt hölgyeimésuraim! Ezt az utat már végigjárta Ceausescu elvrtárs. Minden pénzt elvonni a lakosságtól és adósságcsökkentésre fordítani. mert valamiért azt hitte a kreténje, hogy ez az irány vezet el a Kánaánba. Taccsra is tette Romániát.

De én szurkolok Orbánnak, hogy sikerüljön neki végigmenni ezen az úton! Ugyanúgy mint a nagy elődjének, a Kárpátok Géniuszának. Végig, egészen a falig... hajrá:

www.youtube.com/watch?v=kd0NWFEC_6E

mizrolist 2011.09.17. 17:39:54

@málnási: kedves málnási, kíváncsi vagyok: vajon ön meg tudna élni annyi kajapénzből, amennyi pl. nekem jut havonta úgy, hogy ne maradjon éhes és ne betegedjen meg? A keret havi 30k, hajrá.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.17. 17:48:53

@málnási: Lakáson kívül? Úgy érti, a villája kertjében, a halastó mellett üldögélve? (@Dr. Zerge: lelőtte a poénomat. :))

tudi 2011.09.17. 17:56:22

" Mindannyian tudjuk, hogy az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak, tehát ez nem megszorítás "
Na ha tényleg az eltitkolt jövedelmeket akarja megfogni a kormány, akkor arra ott az APEH, vagy most már NAV, csak arra kellene használni, amire van.

NYJetsTD 2011.09.17. 18:15:26

@tudi: ...valamint eltitkolt jövedelemre hogy a faxomba rakok áfát??? és ez a csákó a pénzügy miniszter.... ha már nem merem nyíltan bevallani, hogy elkúrtam, legalább kussolnék...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 18:26:03

@mizrolist:
nem ismerem a körülményeit, nem tudom maga ennyit ér e a munkaerőpiacon, vagy valami szerencsétlen méltánytalanság következtében nem elég a lé. de tudja e, én nem azt mondtam, hogy akinek kevés a pénze az mittudomén, hanem azt, hogy a keveset is hülyeségre költi, tehát az a + két százalék mán mindegy is.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 18:27:44

@NYJetsTD:
maga azt hiszem nem okos. ezért elmondom. az eltitkolt jövedelmet úgy éri utol a gonosz áfa, hogy az eltitkolt jövedelem elmegyen a boltba és ottan elköltődik. árura, meg áfára. hát így.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 18:29:03

@Dr. Zerge:
de bizony igen. hatéves korom óta cigarettázom :)

mizrolist 2011.09.17. 18:36:51

@málnási: ne aggódjon, ez csak a kajapénz. Még egyszer ennyit félre szoktam tenni havonta, Matolcsy megjegyzései esetére.

NYJetsTD 2011.09.17. 18:37:29

@málnási: maga ellenben olyan kurvára okos, hogy azt gondolja a legális jövedelmet kikerüli ez a "nem megszorítás" áfa??? Mi lenne akkor a megszorítás, ezek után elgondolni nem merem...

Pelso.. 2011.09.17. 18:39:11

@málnási: Ezért találták ki az emberek a számla-áfa nélküli adok-veszek-szolgáltatok alternatívát.
Egész jól működik.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 18:41:38

@Pelso..:
nézze, bizonyos szolgáltatásoknál ez működik. komolyabb műszaki cikknél, autónál, háznál, teleknél, na meg a boltban ez nemigen működik.

tevevanegypupu 2011.09.17. 18:42:15

Szomoru, de most talan majd kevesebbet esznek, tobbet mennek gyalog azok a szahuszkilos nenik es bacsik akik ugy kepzelik, hogy agyon kell zabalni magukat es autoval jartak a szomszedba is. A penz nagyon keves, meg kell nezni mire koltjuk, be kell osztani ugy, ahogy nagymamaink tettek es le kell mondani arrol, hogy minden evben Toszkanaba meg gorogbe menjenek nyaralni. Hogy ez kinek koszonheto? Reszben sajat maguknak, reszben az mszp-szdsz kormanynak. es nehogy elhiggyek mar, hogy a jobbik-lmp-mszp maskeppen lenne kepes ezt a helyzetet megoldani, mert nem lenne. lehet, hogy a fidesz hazudott a valasztasoknal, lehet, hogy Matolcsy nem jol akarja rendezni az adossagot, de mindenesetre nekik kell rendezni. Es ha mar ketharmadot kaptak akkor ugy rendezik ahogy jonak latjak, ez van. 2014-ben lehet masra szavazni..bar nem tudom kire?

cutcopy 2011.09.17. 18:43:45

@Alvarez: "el kell mondani, hogy az áfa és jövedékiadó emelés nem megszorítás"

Ó hát az várható volt hogy másfél év kormányzás után ez a két százalékocska ÁFA emelés egyből veri a biztosítékot a szociknál..

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 18:50:40

@NYJetsTD:

tudja, ez meg úgy van, hogy az eltitkolt jövedelem az sok. az eltitkolt jövedelmes szeret sokat költeni. a sok költés, sok áfa fizetéssel jár. képzelje el az eltitkolt jövedelmest: felkel, zuhanyoz, persze ötezer forintos tusfürdővel, befújja magát hatezerötszáz forintos dezodorral, felveszi a ruháját, ez kábé kettőszázötvenezer forintért vásárolódott, elmegy egy kávéházba, reggelizik kettőezerért, közben az ötszázezres gell laptopján megnézi a dolgokat, beül újra a húszmillás autóba, beugrik a boltba, vesz két nyakkendőt meg egy inget hatvanezerért, elmegy ebédelni az onyxba, negyvenezer, dolgozik, aztán délután a haverokkal okostársakkal pia kaja, ez is vagy negyvenezer, elviszi a ribancot egy multiplexbe, persze a ribanc is kábé annyit költött a nap mint az ember, az ember eltitkoltjából, és így tovább. és akkor a háza rezsijéról nem is beszéltünk.
na mostan adja össze mennyi áfát fizetett ki.
és egy átlagos jövedelmű ember mennyit képes fogyasztani?

na, akkor mostan mi van? :)

Pelso.. 2011.09.17. 19:05:33

@málnási: Vagyonvizsgálatok, széles körben, ingatlan, gk, ilyesmi. Nincs leírva a NER.ben, hogy tilos, csak hát belegázolnának a saját kutya kölykökbe is.

Lew Archer 2011.09.17. 19:05:48

@NYJetsTD:

Ne csak az ÁFÁ-ra gondoljon. Nettó százötvenben megállapodott, minimálbérre bejelentett dolgozó bére után jövőre havi 12.800 SZJA megy havonta a kincstárba, vagy több, ha emelkedik a minimálbér. A jelenlegi 3.750 helyett.

NYJetsTD 2011.09.17. 19:07:07

Eltitkolt jövedelem létezett idáig is? Létezett.
Ha emelkednek az árak, csökkenni fognak ezen összegek? Nem. Sőt. Amit nyerünk a vámon, elveszítjük a réven. A fekete gazdaság csak új erőre fog kapni. Azok akik idáig is így költöttek, ezután is így fognak, csakhogy a számlaadók kevesebben lesznek.
A legális keresetűeknek ez viszont bizony megszorítás.

Pelso.. 2011.09.17. 19:18:22

@Lew Archer: A nagy élő munkaerőt igénylő ágazatok nem tudják kitermelni a különbséget, export vonatkozásában romlik a versenyképesség.

VI. Béla 2011.09.17. 19:39:45

@málnási:

Olyanról hallott, hogy mindezeket áfa nélkül vesz valaki?

Szpókember · http://szpokember.blog.hu 2011.09.17. 19:48:14

150 milliárd ÁFA emelésből? Úgy, hogy 1,5% GDP növekedéssel számolnak. Az utolsó két negyedévben ez pont nulla volt. Inkább -1,5 % lesz az. És úgy mára a 150 milliárd sem 150, hanem inkább nulla.
És a maradék 300 milliárd? Az az Országmentő csata porfelhőjéből még nem látszik. Az adójóváírás pedig koránt sem ellentételezi a félszuperbruttót, a gyerekkedvezmény miatt. Ott is akad egy 100 milliárdos lyuk. Lesz ebből 9% költségvetési hiány könnyedén. De persze a papír elbírja.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.17. 19:56:51

@cutcopy: Muhaha. Százalékocska, milliárdocska, megszorításocska, eleven fa gircses-görcsös áhága, te dráhága.

Dendrobatidae 2011.09.17. 20:00:44

@tevevanegypupu:
"Szomoru, de most talan majd kevesebbet esznek, tobbet mennek gyalog azok a szahuszkilos nenik es bacsik akik ugy kepzelik, hogy agyon kell zabalni magukat es autoval jartak a szomszedba is. A penz nagyon keves, meg kell nezni mire koltjuk, be kell osztani ugy, ahogy nagymamaink tettek es le kell mondani arrol, hogy minden evben Toszkanaba meg gorogbe menjenek nyaralni."

Ezt komolyan gondoltad, te szerencsétlen debil????? Százhúsz kilós nénik, akik eddig halálra zabálták magukat és Toszkánába jártak nyaralni???? Ez az egész szar szerinted csak ezeket fogja érinteni? Ezt a 0.0001 százalékot? Te ezt tényleg így látod, te nyomorult narancsszektás, vagy már hallucinálsz is, csak hogy ne kelljen belegondolnod a valóságba?

Titeket magával ránt az elmebetegségbe a szektavezéretek. Na nem mintha kár lenne értetek...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 20:10:26

@VI. Béla:
igen is, meg nem is. de sorolja, szegényes kis példáimból mik azok, amiket okosba vesznek eltitkolték. szerintem leszarják jórészt azokat az okosságokat amiket maguk képzelnek, és költenek nyakló nélkül. jó, nagyobb értéknél már érdemes okosnak lenni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.17. 20:11:14

ja! és kérem, hogy tegye fel a kezét az a balfasz, aki elhitte, hogy nem lesz megszorítás, és ezért szavazott a fideszre! :))

tevevanegypupu 2011.09.17. 20:21:20

@Dendrobatidae:

Nem tudom maga hol el, jomagam ugy latom, hogy a magyar lakossag tobb mint otven szazaleka tulsulyos. De nagyon. Es az utazasi irodakban szamtalan nagyon draga utra nem lehet mar beiratkozni mert megtelt. Csak ugy kivancsisagbol erdeklodtem, ugy van ahogy irom. A kocsmak tele vannak, nem am az elsoosztalyu teraszok (azok is) hanem a kricsmik. Ugyan csak devizahitelt lehetett felvenni, de arra senkit nem koteleztek, hogy legvarakat epitsen belole. De ha a maga Vonaja vagy Schiffere vagy Mesterhazija tudja a megoldast, hogy lehet ugy kilabalni ebbol a helyzetbol ahol az orszag van, nosza. Tuntessenek, sztrajkoljanak, stb...Maga meg iratkozzon be egy tanc es illemorara es probaljon meg tisztesseges hangon irni. Attol hogy ordenare, meg nem lesz konnyebb az elete.

cutcopy 2011.09.17. 20:29:00

@Kettes: "te dráhága"

Asszem nem ártana neked egy kis Bokros, Gyurcsány vagy Bajnai csomag csak hogy felfrissüljön az emlékezeted a megszorításokról..

tevevanegypupu 2011.09.17. 20:30:19

@bz249:

Mondjuk tul sokszor nem kellett volna mondania a fidesznek, hogy na a zemberekkel fizetttessuk meg.;De aki nem tudta, hogy ekkora allamadossagot amit az mszp-szdsz felvett, es amit a zemberek egy resze vidaman herdalt a volt kormannyal egyutt, azt majd vissza is kell fizetni, es ugyan ki mas fizetne visszamint a zemberek..Az erdekes csak az,hogy nem azt utaljak aki miatt ide jutottunk, hanem azt aki vissza akarja - es mert vissza is kell - fizetni ezt a tartozast. A legundoritobb ebben az egeszben az mszp-szdsz szavazoreteg meg ocsmany politikusaik, akiknek van kepuk most megszoritasokrol szonokolni. Nagy kar, hogy tenyleg demokracia van nalunk, mert ezek kulonben mar mind a karcerben ulnenek egy kicsit szigorubb rendszerben. Szavazoik meg termeszetesen - mint soha eddig - most sem gondolkodnak csak szajkoznak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.17. 20:36:36

@málnási: Proli szokás. Úriember szivaroz, vagy pipál. Szotyi, tökmag?

Pelso.. 2011.09.17. 20:40:40

@tevevanegypupu: Tekinthetjük akár egy egészségvédelmi program részének az áfa emelést, mily szépen hangzik.
Javaslom, hogy pl. belső Somogy, Tolna egyes részei, dél Baranya mély szegénységben élő lakóinak említsd meg a túlsúlyt és Toscanát.

Dendrobatidae 2011.09.17. 20:55:24

@tevevanegypupu:

Na látod, ezért nem tudom moderálni magam, ha ilyen degeneráltakkal találkozom, mint amilyen te vagy:

"A kocsmak tele vannak" Ahol én lakom ott már minden harmadik kocsma bezárt, a jobb helyek főleg. még a köpködők tartják magukat. De félre is ezzel, mert nem ez a fő téma. Ezt még kenhetjük akár Gyurcsányra is.

De ha jól tudom, a fideszcsürhe nem fogyókúrás programmal indult a választásokon, hanem "ne az emberek fizessék meg" és "három igennel sokat spórolhatsz" szlogenekkel. Hogy egy klasszikust idézzek: "Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni csalni csúnya dolog".

Márpedig én utálom a hazug embereket. Így a szélhámos szektavezéredet is. Akik pedig még tapsolnak is neki, azokra sajna nem pazarlom a jóindulatomat. Márpedig ti egy hazug csürhe vagytok, és az sem kisebbíti a hazug, szélhámos csürhe mivoltotokat, hogy van még rajtatok kívül más hazudozó is.
Ez van kedves narancsefftárs.

IHCS 2011.09.17. 21:01:41

@Alvarez:

Egyáltalán nem volt cinikus.
azzal érveltél, hogy a kötelező manyup állami alapba terelése rontotta a megtakarítási hajlandóságot. ezzel szemben érveltem, hogy nem rontotta, sőt.

Nem ez volt a motiváció a döntésben, de az alternatívák mérlegelésekor szerintem ezt a szempontot is megvizsgálták.

Mik is voltak a motivációk és mik voltak az alternatívák. Két fő motiváció volt: 1. egyensúlyba hozni az állami nyugdíjkasszát, ami a kiáramló járulékok miatt a GDP évi 2%-a körül volt és a ratkó gyerekek (férfiak) nyugdíjba vonulása és a manyupba gyűjtögető ratkó unokák jövedelemnövekedés miatt várhatóan 2015-re évi 3%-ot is jelentett volna. 2. államadósságot csökkenteni az állam által elérhető megtakarításokból. A sorrend szerintem fontos. A második kevésbé volt fontos, mint az első.

Milyen alternatívák voltak a nyugdíjkassza egyensúlyba hozatalára: 1. csökkenteni a nyugdíjakat. gondolom neked ez lett volna a legkedvesebb megoldás, de nyilván demokráciában nem reális alternatíva. 2. amit a szocik csináltak: adósságnövelésből finanszírozni a hiányt (Gyurcsány speciel ebben igazat mondott "ott van a nyugdíjasok zsebében a hiány".) Ez a görög válság közepette még rövid távon sem látszik fenntartható alternatívának. 3. adóbevételekből finanszírozni a hiányt, 4. visszavinni a manyup megtakarításokat az állami kasszába.
Nyilván csak a 3-as és a 4-es volt reális alternatíva, e kettő közül lehetett választani.

Mivel az adóbevételekből a jövedelmeddel és a fogyasztásoddal arányosan veszed ki a részedet, ezért látható, hogy a harmadik megoldás jellemzően ugyanazok adójából finanszírozta volna az állami nyugdíjkassza hiányát, akiknek a kötelező magán alapkezelőnél történő felhalmozása miatt a hiány is keletkezett. Mivel én mind a kettőben a kasszákban és az adóztatásban is célszemély vagyok jövedelmem és fogyasztásom okán, ezért ez az én esetemben ez úgy nézett ki kb., hogy az adóban elveszi tőlem az állam azt a magánnyugdíjpénztári megtakarítást, amit nem fizettem be az állami nyugdíjkasszába és aminek a hiányát így az adómból fedezi. Nekem pénz az ablakban, csak még 3 szereplőn körbe járt a jövedelmem és mindenki kapott egy kis jutalékot, kezelési költséget a dolgon és még a jövedelemcentralizáció is nő, annak összes torzító ösztönzőjével. (Hasonlóan végiggondolható, hogy az államadósság is az én adósságom, lévén az államnak nincs pénze csak az adófizetőét használja. Szerintem ezért nem "ellopta" a megtakarításaimat, hanem leírta belőle a hosszú távú fizetési kötelezettségem, az államadósság rám eső részét, vagy ha tetszik, akkor nem államosította a pénztárakat, hanem privatizálta az államadósságot.)
Ha nyugdíjas lettem volna (ahogy értem te az vagy), akkor nyilván az 1-essel jártam volna a legrosszabbul, a 3-assal és a 2-essel kicsit jobban, mert fogyasztási adót én is fizetek, és a 4-essel a legjobban, mert akkor a nyugdíjam reálértékét nem velem, hanem az aktívokkal fizettetik meg, cserében nekik majd nem lesz (akkora?) nyugdíjuk öreg korukban, ha nem takarékoskodnak. (Ebben az értelemben tényleg a nyugdíjakat védték meg ezzel a lépéssel. A ma nyugdíjait a jövő nyugdíjainak kárára.)

De a mi kérdésünk ugye az, hogy melyik változat növeli a megtakarítási kedvet. Ha államadósságot növelek, akkor az nem nagyon, mert bár a Ricardoi ekvivalencia alapján kellene, hogy növelje, lévén mindenkinek fel kellene készülnie arra, hogy majd az ő megadóztatásából fizetik vissza, de ma még jól képzett közgazdászok is elfelejtik M.o.-n, hogy az államadósság az az aktívak hosszú távú fizetési kötelezettsége, még akkor is, ha a jog az államot, mint önálló személyiséget deklarálja. Tehát nem növeli. (No meg jelenleg nem is reális alternatíva).

Ha a nyugdíjakat csökkentették volna az feltehetően semlegesen érinti a megtakarítási rátát, bár talán az is az aktívakat gyűjtögetésre ingerelte volna (ha nincs az az illúziójuk, amint az a kutatás egykor kimutatta, hogy ők már biztonságban vannak, mert van manyupjuk). Persze ez lényegtelen, mert ugye politikai értelemben ez sem reális alternatíva.

A jövedelmek direkt vagy indirekt adóztatása inkább az adócsalást ösztönzi, mint a megtakarítást, tehát kb. semleges a kérdésre.

A kötelező manyup elvonása és ezáltal a "nem lesz nyugdíjad" jelzés sulykolása, az egyetlen, ami biztosan növeli a megtakarítási kedvet.

Mondom, nem hiszem, hogy ezért történt az eset, de biztos vagyok benne, hogy amikor a négy (két) alternatívát mérlegelték, akkor azt a kérdést feltették magukban, hogy rontják-e ezzel a megtakarítási kedvet és mivel a válasz: nem, ezért ez nem volt ellenérv ezzel az alternatívával szemben.

tevevanegypupu 2011.09.17. 21:23:43

@Dendrobatidae:

Igen, Orbanek is hazudtak, vissza akarjak fizettetni az adossagot megpedig a zemberekkel. Ez van. 2014-ig fizetunk, aztan utana az lmp-jobbik-mszp technikai koalicioval eljon a Kanaan. Ha Gyurcsanyekkal kibirtak 12 evet, akkor ez a harom ev mar nem lesz olyan hosszu. A fidesz kis partta zsugorodik, az orszagban helyreall a rend, Mesterhazy-Vona-Schiffer elhozza nekunk a bort-buzat-bekesseget. Ok legalabb oszinte politikusok.
Kosz az ajandekot, megneztem.

Dendrobatidae 2011.09.17. 21:28:55

@málnási:

"blabla....képzelje el az eltitkolt jövedelmest: felkel, zuhanyoz, persze ötezer forintos tusfürdővel, befújja magát hatezerötszáz forintos dezodorral, felveszi a ruháját, ez kábé kettőszázötvenezer forintért vásárolódott...blabla"

Ezt komolyan gondoltad, te szerencsétlen hülye? Miután már száz helyen százszor ki lett számolva, hogy ezekkel a változtatásokkal ismét csak az igen magas jövedelműek járnak jól és az átlagbér alatt mindenki szopik.
Te meg jössz itt a tízezer forintos dezodorral... mekkora egy balfasz.

Dendrobatidae 2011.09.17. 21:40:53

@tevevanegypupu:
"Orbanek is hazudtak, vissza akarjak fizettetni az adossagot megpedig a zemberekkel. "

Nem jól tudod, teve. Orbánék 82 százalékról 72 százalékra akarják levinni az adósságot. Ezt visszafizetésnek nevezni elég érdekes. De mi van akkor, ha 72 százalék lesz az adósság? Ez a nagy cél, amiért érdemes taccsra tenni az országot? Kivonni minden pénzt és beletenni a külföldi hitelezők zsebébe idő előtt? Ez az "országvédelem"?
Nem. Ez egy vicc. Egy pótcselekvés.
De ezt szerintem te is tudod, ha nem vagy teljesen idióta. Csak ösztönből véded rajongásod tárgyát, mert magad sem mered elhinni, hogy ezek tényleg ekkora marhák.

acs63 2011.09.17. 21:57:46

@málnási: Demagógia felsőfokon...
Ön szerint ki fizet több adót? A vázolt felső(?)-réteg, vagy az alsó 6 millió? (A felsorolt áruk többségét nem kis hazánkban szerzik be. Már nincs meg a vasfüggöny, három évenkénti útlevéllel. Halkan súgom meg: uniós tagok vagyunk. Zsenánt Pesten vásárolni Párizs és London helyett. Csak a lusták költenek idehaza.)

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 22:09:13

@málnási: "tudja, ez meg úgy van, hogy az eltitkolt jövedelem az sok. az eltitkolt jövedelmes szeret sokat költeni. a sok költés, sok áfa fizetéssel jár. képzelje el az eltitkolt jövedelmest:"

es ha ingatlant vesz?
vagy mar van neki?
azt hogyan eri el?

megmondom EGYSEGES es ertekaranyos ingatlanado...

leirtak... az AFA emelessel a szegenyektol veszik el, a gazdag nem fog tobbet fogyasztani...
amugy a moncsi amin irok, azon az AFA 0 azaz NULLA % volt, mondd mar akkor okostojas hol az a magikus behajtas? amugy lett volna az AFA lenge 40e, meg is koszontem az allam bacsinak hogy occobb volt :)

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 22:18:51

@acs63: en sem ertem, ha annyira felsobb korokben mozog mint ahogy mondja tudhatna, hogy egzotikus utazast BECSben kell szervezni... (egzotikus ~ fel milka / Kopf)
amugy meg a totocskakhoz atruccan a 80 lityis tankkal, 2 hetente...
eppen az van hogy ezt a fajta sporolast a mocskos geci ujgazdagok tudjak megtenni...

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 22:21:04

@Dendrobatidae: "Nem jól tudod, teve. Orbánék 82 százalékról 72 százalékra akarják levinni az adósságot."

MICSODAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA?

hogy a bus f@szba lehet levinni egy adossagot ha folyamatosan evrol evre VESZTESEGES az orszag?
jo tudom az ezustot eladjak vagy okosba egy kolcsont visszafizetnek ugy hogy egy kanyi arva dolcsi nelkul maradjon a kassza...
de ez nem visszafizetes

visszafizetes akkor lenne, ha szufficitben lenne az orszag hogy TOBB penzt kap mint amit elkolt

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 22:40:19

"Kijátszhatatlan adót választott Orbán
A miniszterelnök szerint az áfa befizetését nem lehet kikerülni, ezért emelte azt a kormány."

valaki szolhatna mar neki hogy az ingatlanado az a kijatszhatatlan...
eppen hogy a hatarok miatt ki lehet menni soppingolni... vagy pl. a kinai piacon megvenni :)))

2011.09.17. 22:40:59

www.fn.hu//files/jovedelem.jpg

2012-es bértábla!

EGY MINIMÁLBÉRRE bejelentett cirka netto 12000-el (!!!!!!!) visz haza kevesebbet!

Alfőmérnök 2011.09.17. 22:50:12

@Dendrobatidae: "az átlagbér alatt mindenki szopik"
Leginkább azok, akiknek nincs gyerekük.
Akiknek van, azok csak kicsit szopnak.

NYJetsTD 2011.09.17. 23:10:19

@Belpo: várj még pár percet és megtudod, hogy ez akkor sem így van és ha mégis, akkor sem, ráadásul ez nem megszorítás és ha mégis, akkor sem...
Mondanám, de minek, hogy a faxomból lehet megélni 60 ezerből, ami most majd 50 lesz? Miért nem inkább 40, ha már úgyis kiakarják őket nyírni az igen tisztelt politikusok és a nagyra becsült tapsikolók..

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.17. 23:11:19

@cutcopy: Ó, én direkt imádom a megszorításokat. A megszorításoknál már csak azt imádom jobban, amikor egy olyan párt csinál megszorításokat, amelyik nyolc éven keresztül azt üvöltötte, hogy nincs szükség megszorításokra. És tudod, mit imádok még ennél is jobban? Amikor a magadfajtákkal is megszerettetik a megszorításokat. Becézgesd, dédelgesd, szokj hozzá, mert most már itt marad veled, örökre.

bz249 2011.09.17. 23:11:45

@SvenH.: "megmondom EGYSEGES es ertekaranyos ingatlanado..."

Az ingatlan erteket pedig az ööö mi alapjan is lehet megallapitani? Mert az luke ingatlan kepes es le- meg folmegy. Mi legyen a jelzaloggal terhelt ingatlannal, ami 40%-ban a banke, azutan ki fizessen?

Masreszrol az ingatlanado celcsoportja az a reteg, amelyiknek a vagyonaban az ingatlan (jellemzoen a sajat lakas) jelentos reszt kepvisel. Hat ezek mondjuk konkretan nem a fekete jovedelemmel biro vallalkozok.

Harmadreszt miert pont az ingatlan? Miert nem mondjuk a butor, vagy az aranyekszer, vagy a minosegi borok, vagy a kotvenyek esetleg csak ugy siman kivetni a bankbetekre? Az is vagyon, mivel jobbak ezek, mint az ingatlan.

(azt hogy a vagyonado egy remuletesen korszerutlen feudalis eredetu maradvany mar csak felve tennem hozza)

cutcopy 2011.09.17. 23:20:48

@Kettes: Tulajdonképpen miért reagálsz a bejegyzésemre ha az elmegy a füleid mellett?
Ilyenkor legrosszabb esetben max kérdezni szokás nem pedig befogott fülekkel tovább fütyörészni a régi lemezt..

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 23:29:42

@bz249: sok kerdest felvetettel, es egyenkent...

az ingatlan erteke: amit a cocik alatt az APEH osszehozott a vegere az elegge realis volt...
van ingatlanos szakma, ha te nem tudod a sajatod erteket felhivod oket es ok segitenek neked :)))
raadasul 3-4 eve az APEHhez megy be az OSSZES telekkonyvi papir, ugye hiheto hogy kepesek ott bent ezt az informaciot is figyelembe venni? esetleg bevinni adatbazisba? en barmikor irok egy kis scriptet ami kikopi egy DBbol a tul keveset bevallokat

"Hat ezek mondjuk konkretan nem a fekete jovedelemmel biro vallalkozok."
igen de elobb utobb a vallakozo is vesz ingatlant
ha nem akkor nem... valo igaz hogy ez alol igy ki lehet bujni, de ugye szerinted is eletszerubb egy kis geco tot telepulesen villogni a 100 millakkal mint a Hegyvideken?

"Harmadreszt miert pont az ingatlan?"
miert ne? az van mindenkinek... es altalaban akinek tobbet er az ingatlana annak tobb penze is van, az AFA beszedeshez kepest sokkalta igazsagosabb, tudod progresszivitas, hogy akinek tobb penze van, vagyonosabb az tobbet fizet
amugy ez ugy van, hogy mar 50 eve is huztak el teherautoval(???) par epuletet, de az nem annyira jellemzo hogy a budai hegyvidekrol elszallitjak Pozsonyba, szerintem az sokkal valoszinub, hogy telipakoljak az SK markajelzesu terepjarot, es meg teli is tankoljak...

vagyonado... en ingatlanadorol beszeltem... a tobbit fogjak kiviszik, ez a lenyeg, jo jo tudom hogy francia kastelyt is elvittek amerikaba, de ugye leszogezhetjuk hogy nem gyakori az ingatlan ide oda hurcolaszasa...
ja es a butorrol hogy mondod meg mennyit er? es hogy kinek mije van?
ingatlan az ott van ott virit nem fut el, 1-2 even beul 5-10 centis felbontasu legifelvetelek lesznek ott mar letagadni semmit se lehet

mas kerdes az ingatlanadoval kapcsolatban?

2011.09.17. 23:32:21

@NYJetsTD:
áhh, rá se ránts, az egyik itt már meg is magyarázta, hogy azért jó a 27% áfa, mert azok, akik eltitkolják a jövedelmüket, azok sokat keresnek, ergo sokat költenek :), olvasd el a "málnásikat" még egyszer, behalsz :) csak azt nem tudom, hogy teszi össze azzal, hogy a orbánmatolcsy azért csinált egykulcsost többek közt ::D:D:D hogy az eltitkolt jövedelmek ne legyenek annyíra azok :):),, + elismeri, hogy a akinknek a faxát szja, azok nem képesek az eltitkolt jövedelmeket behajtani!
ez ennyire barom, és osztja itt az észt :):)

NYJetsTD 2011.09.17. 23:49:40

@Belpo: persze, mert olvasta az új megközelítést. Az áfa emelést Orbán Viktor vetette fel, mert, ahogy mondta, azzal nem lehet csalni, mert „bemész a boltba és megfizeted". Most pedig úgy tesznek, mintha eddig a 25 % nem is létezett volna, megvan a mennyei manna. De az nem zavarja őket, hogy ezért a teljesen bizonytalan "majd a feketézők fizetik meg" elnevezésű +2% emeléssel a legszegényebbeket vágják megint haza.
De akkor most mi is lesz:
a csóró, bejelentett, 120 nettó alatti még kevesebbet keres,
plusz fizeti a magasabb áfát,
ha van hitele, az is növekszik,
benzint stb. már le se merem írni. Úgy sincs lassan már semmije, nem hogy autója.
A feketéző pedig megint körberöhögi az egészet...

SvenH. (törölt) 2011.09.17. 23:50:11

@Belpo: akinek gyereke van az SZJA kedvezmenyt kap es elmeletileg nem akkor az adoterhelese...

2011.09.17. 23:52:21

@acs63:
hadd el, látszik hogy elmebeteg :):) ráadásul áruló is :)

"Mindannyian tudjuk, hogy az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak, tehát ez nem megszorítás."

erre ő mit mond:
"ja! és kérem, hogy tegye fel a kezét az a balfasz, aki elhitte, hogy nem lesz megszorítás, és ezért szavazott a fideszre! :))"

ja + Matolcsy megmondta, senki nem járhat rosszabbul :)
bazeg, ott vannak a számok, feketén fehéren és elnyomja ezt a tévében. Nooooooormális. De lehet a málnási álnéven a Giró

2011.09.17. 23:53:35

@SvenH.:
jóvan kisapám, ovassá utána, meg vitatkozzál a számokkal

2011.09.17. 23:55:42

@NYJetsTD:
nyugi a 3+ gyerekes is rosszabul jár, plusz a pelus-cipőke- csokika-rudika minden drágább lesz

NYJetsTD 2011.09.17. 23:57:21

@SvenH.: basszus, úgy elvinnélek egy gyerekes családhoz, amikor nem tudnak a szerencsétlen kölyöknek megvenni még egy túró rudit sem, ott süsd el ezt a nagy okosságod... elméleti adóterhelés... na menjél aludni villámgyorsan...

NYJetsTD 2011.09.17. 23:58:58

@Belpo: úgy látom rudi kórban szenvedünk, látom min nőttél fel : )

Alfőmérnök 2011.09.18. 00:00:24

@Belpo: Aha bizony. A táblázatból kiderül, hogy az alacsonykeresetűek közül csak annak csökken jelentősen a nettó fizuja, akinek nincs gyereke.

NYJetsTD 2011.09.18. 00:03:21

@Alfőmérnök: ajjvé, de jó nekik, akkor csak kicsit szopnak...

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:04:32

@Belpo: persze persze... te meg fogd fel amit a masik ir...

@NYJetsTD: hat szazalekban nezve kevesebb
de latom te nagyon rakattantal az anno inkubatoregyenertekes dologra, akkor csak neked: az egy kölyök utan jaro adokedvezmeny az pontosan 4.5 kg Turo Rudinak felel meg havonta
mondhatnam napjaba 15 deka turo rudi

NYJetsTD 2011.09.18. 00:09:23

@SvenH.: Akkor most a korrektség kedvéért számold ki légyszíves, mennyivel lesz kevesebb túró rudija egy minimálbéres, egy gyerekesnek a törvény életbelépésétől...

2011.09.18. 00:10:36

@Alfőmérnök:
ott írják, hogy a nagycsaládosoké is csökken
de azért aki nek hitele van, akármilyen, nem mindegy, hogy jövőre 5000-10000 forinttal kevesebbet kap. Plusz ha végtörlesztésre föl akar venni (ft)hitelt, a bankok már azt számolják majd, mennyi is a fizud?
Miért jó magának, hogy szétszakad a társadalom,?eddig azon nyítak az elmúlt8ba, hogy szétszakad meg minden, most hogy orbán van már szakadhat? Én jól keresek, de látom, hogy az társadalmi katasztrófával fenyeget, amit Orbán csinál. Az pedig nekem se lesz jó!!!!

Viktus 2011.09.18. 00:18:10

Ez a Matolcsy hülyébb, mint a sokéves átlag ... szerintük a vállalkozásoknak nem probléma a béremelés a kereskedők meg simán benyelik az áfa emelést. :D

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:27:12

@NYJetsTD: "Akkor most a korrektség kedvéért számold ki légyszíves, mennyivel lesz kevesebb túró rudija egy minimálbéres, egy gyerekesnek a törvény életbelépésétől... "

...
bocsi ha minimalberes akkor:
Havi gyerekkedvezmény: (+)3750 Ft

erre nem tudok mit mondani, elneztem

de azert ne szorakozzunk minimalberrel, es azzal csapdossuk a hatunkat, mert annal meg az osszesitett segellyel is jobban jar a delikvens...

dupla minimalra meg egygyerekes szulonel:
4.5 kg turorudi / ho az adokedvezmeny
131e netto, abbol legyen 40e a rezsi azt nem erinti ez az AFA emeles, a fennmarado 90e -nel a 2%os AFA emeles az 1440 Ft, azaz
0.65 kg turorudi / ho a 2 %os AFA emeles

Alfőmérnök 2011.09.18. 00:28:57

@Belpo: "Én jól keresek, de látom, hogy az társadalmi katasztrófával fenyeget, amit Orbán csinál."

Én meg nem ezt látom, hanem azt, hogy szűk esztendők következnek. Ahogy ezt lehetett előre tudni. A katasztrófa már megtörtént. Én voltam már rosszabb anyagi körülmények között is, mint leszek. Kibírtam azt is.
(Emellett sok hülyeséget csinálnak, Matolcsyt sem tartom túl sokra, bár őszintén szólva nem tudom, hogy mi lenne a helyes startégia.)

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:35:13

@SvenH.: bocsika en csak az AFAt szamoltam !!!
a posztban meg van
"Az adóemelés mellett lesz járulékemelés is, 1 százalékponttal nő a munkavállalói járulék, ami a nettó fizetést csökkenti."
viszont
penzcentrum.hu/adozas/milliok_fizetese_csokkenhet_jovore_jon_a_93_ezres_minimalber.1029815.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
"A szuperbruttósítás eltörlése önmagában 4,3 százalékos adóteher-csökkentést jelent, ami minden adózónál jelentkezik."
es valamit regelnek az adojovairas eltorleserol de erdekes en mintha mar iden nem tudtam igenybe venni.... szoval nem tudom mit torolnek el :)))

2011.09.18. 00:35:50

@SvenH.:
"persze persze... te meg fogd fel amit a masik ir..."

öreg, kapitális baromságokat írsz, ékezet nélkül ráadásul, nincs mit fogni rajta:

"de azert ne szorakozzunk minimalberrel, es azzal csapdossuk a hatunkat, mert annal meg az osszesitett segellyel is jobban jar a delikvens..."

ezzel mit akarsz mondani? hogy jobb segélyen lenni? hogy 94ezerre kéne emelni, hogy senki ne járjon rosszul? Ahogy Matolcsy baromarcú mondta?
27-30% között van a minimálbérre bejelentettek száma.
szted a munkavállalók hány százaléka keres nettó 140e fölött? (én tudom, de mondj egy számot, ha már ilyen jó vagy rudi számolásban)

Viktus 2011.09.18. 00:36:57

@Alfőmérnök:

Nem szűk esztendők ... az már hosszú évek óta van ... itt bizony elszabadul a pokol főleg kelete, ha a gyárakban még 8-10 ezret buknak a bérükből a népek miközben minden ára meg csak felfelé megy.

NYJetsTD 2011.09.18. 00:44:14

@SvenH.: Akkor ha jól értelek, elveszünk az egy gyerekes, minimálbéres dolgozótól 3 x mennyiségű pénzt, adójóváírunk 1 x mennyiségű pénzt, de számodra az -2 x helyett "de jó, 1 x -et nem vettünk el" ?

A többi már csak játék a számokkal tíz percben. Elmész borsodba, szabolcsba és megdöbbensz, igen, ott egy csomó gyárban tényleg CSAK A MINIMÁLBÉRT keresik.
Mit mondasz majd nekik? C'est la vie?

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:44:37

@Belpo: varj te tagadod hogy lenne SZJA kedvezmeny?

amugy mielott a masikra raragasztod hogy nem nez utana nem artana NEKED utananezni...
ha olyan nagy a fejed hogy milyen okos vagy miert netto 140e -t irsz?
mert nem neztel utana hatökör???

berkalkulator.com/
Bérkalkulátor 2011-2012 - Önnek mennyi nettó bére marad 2012-ben?
108750 brutto
Havi gyerekkedvezmény: (+)9998 Ft
Nettó bér: 89719 Ft

2011.09.18. 00:46:09

@Alfőmérnök:
"A katasztrófa már megtörtént."
"valóban megtörtént, az egykulcsossal" - nem, még nem tartunk ott, csak magyarázd meg, hogy a netto 80-at kereső kórházi nővér miért járt jól az egykulcsossal, és mér jó neki a 27%ÁFA. és ha az a +2% kell, akkor miért nem kellett a 300 forint(ja, az már van, jövőre nő a munkavállaló járuléka, D:D:D:D:D:), és a tandíj bevezetése stbstb. (Főleg egykulcsos adórendszerben, agyrém! )Miért nem forgatják vissza a gazdagok a + pénzt, amit nekik ajándékozott a kormány(miért a bank of burgenlandba vitték? D::D:D)Miért nőtt az eltitkolt jövedelmek aránya a fidesz alatt? !!!!!!
és jó néhányan megmondták, mi a helyes stratégia, csak basztak hallgatni rá. ezek rohadék szélhámosok.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.18. 00:46:11

@cutcopy: Mert imádom nézni, ahogy szenvedsz a kognitív disszonanciától. :)

2011.09.18. 00:48:22

@SvenH.:
Tudtam, hogy nem fogod tudni, miért annyit írok ::D:D:D:D:D:D ennyit rólad, szakadj le rólam te szerencsétlen hülye

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:50:25

@NYJetsTD: nezd el kell donteni hogy a minimalber utan kell-e SZJA -t fizetni
hogy ok is hozzajaruljanak-e a dolgokhoz amiket az SZJAbol tartanak fent...
ezt NEM MOST hoztak meg

en amugy Gyurcsany megoldasat tartottam nagyon jonak, hogy dupla minimal utan kellett a jarulekokat befizetni, kulonben APEH ellenorzes...
rossz hogy eltoroltek...
(bocsi ha nem tudod mi is volt ez pontosan meg a lenyege az azt jelenti hogy nem tudod, elmagyarazni nem akarnam.... mert akkor megint Belpo belém kötne valamilyen szazadrangu marhasaggal :) )

2011.09.18. 00:52:38

@Kettes:
hehe, hogy kínlódnak mi? röhej, ahogy szijjártó petit utánozzák, és próbálják megmagyarázni a orbánt és matolcsyt :):):)

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 00:53:16

@Belpo: en csak az egy gyerek utan igenybevett 10e -t emlitettem meg az hogy szamodra nehez volt kovetni a gondolatmenetet es bele akarsz magyarazni mast az a te bajod, meg a malnassy forumtarse hogy nem ot baszkuralod...

NYJetsTD 2011.09.18. 00:58:13

@SvenH.: "bocsi ha nem tudod mi is volt ez pontosan meg a lenyege az azt jelenti hogy nem tudod, elmagyarazni nem akarnam...."
ne menjünk le egy szint alá (ha még van egyáltalán), szerintem akik itt vitatkoznak, mindenki tudja mikor mi történt.

2011.09.18. 01:00:03

@SvenH.:

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110916-az-atlagber-alattiaknal-nagy-ervagas-a-matolcsycsomag.html

hvg.hu/gazdasag/20110917_minimum_140ezer_adojovairas

tessék itt van. Amúgy ki van számolva, hogy a nagycsaládosok is rosszul járnak. Olvasd végig, és figyelj a részletekre is, milyen idióta törvényt lép hatályba januártól. te még le vagy ragadva valahol máshol. és sztem itt hagyjuk abba

NYJetsTD 2011.09.18. 01:10:53

@Belpo: Csodálom a kitartásod, a hívőknek próbálsz adatokkal érvelni...

Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát, jövő hét péntek délutánig úgysem jelentenek be fontos dolgokat, kellemes pizsamázást a tovább vitatkozóknak!

Viktus 2011.09.18. 01:13:40

@SvenH.:

Nagy baromság volt az is, de ehhez is hülye vagy láthatólag ... a kényszervállalkozók tízezrei padlóztak rajta akik előtte legalább magukat eltartották lásd. cipész, kulcsmásoló stb.

Egyébként bizony bármilyen meglepő keleten az összes multi hugyért-szarért dolgoztat más munka nincsen ... nem fog semmit emelni a népeknek idén is annyit közöltek a népekkel, ha nem tetszik lehet elmenni. Modernkori rabszolgaság.

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 01:17:45

@Belpo: bocs de en tenyleg 2 lenyeges jovedelmi tehernovelest latok ebben, a 16%os mindenkire kiterjedo SZJAt es az adojovairas megszunteteset...
es tudom hogy egy cikk az szent es serthetetlen meg egyebek, de mintha itten: www.hrportal.hu/index.phtml?page=berkalkulator_2011&edt_brutto=80000&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=0&btn_submit=+Kisz%E1mol+%3E%3E+
80e utan lenne mar SZJA...
es en komolyan mondom... iden nem kaptam az APEHtol az eletbiztositasomra!!! (ennek nem neznek utana bizonyitas szinten...)

szoval jo dolog lovagolni a Matolcsy OSSZESEN, de azt hittem most eppen a jelenleg bejelentett dologrol van szo

szoval nekem csak az a bajom, hogy ez a ket adotehernovelo tetel mintha mar meglenne :)
de javitsatok ki ha tevedek...

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 01:20:02

@Viktus: pont a magadfajtakra gondoltam amikor leirtam hogy egy szint ala nem mennek...
tokeletes megerositest adtal...

Viktus 2011.09.18. 01:27:58

@SvenH.:

Magyarán nem tudsz cáfolni semmit ... béna droid.

Rák úr 2011.09.18. 03:44:01

Matolcsynak még a szeme sem áll jól. Biztos a bandzsasága zavarja a tisztánlátásban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 07:07:43

@Dendrobatidae:

gondolja, hogy engem lázba hoz a maga szegénysége, és emiatti dühe? nem. maga azért szop ,mert ostoba. annyit kap, amennyit ér. az alsó /meglehetősen széles/ néprétegek detto. úgy hogy pofa alapállás.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 07:09:56

@acs63:
csak mondom, nem lényeges, hogy aki azt írja kishazánk, az tahó.
de a lényegre. nézzen utána, pl. gúglin, hogy az adók jelentős hányadát hányan fizetik. szóval meg fog lepődni. nem a szegény tömegek. persze prolihörögni lehet.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 07:13:37

@NYJetsTD:

:DDDDD
"A feketéző pedig megint körberöhögi az egészet... "

feketéző, bazmeg, feketéző? hol szállt le maga az időgéppel? :D

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 07:18:17

@NYJetsTD:

egy életviteli tanács a proliknak, túrórudi ügyben. azt mondod, hogy az elméleti szegényember nem tud megvenni egy túrórudit az étkező pulyának. látod, munkásosztály, erről beszéltem. két túrórudi áráért lehet venni fél kiló túrót, vaniliás cukrot, fizetésnapon citromhéjat is lehet bele reszelni, kanál cukor, összekever, és a gyerek túrót ehet. nem mérget rudi néven.

Bruhahahahihihi 2011.09.18. 07:22:13

Ember ez a Orbán?--NEM!!!!!
Ez az emberek "salakja", (szar).
Aki olyat mond, hogy "rájöttem, hogy ha alkalma van az embernek, hogy megölje a riválisát, ellenfelét, akkor ne habozzon"----ez egy Gyilkos, bűnöző hajlamú hazug gazember.... BÁR...

... nem tudom mit szólna ha valaki az ellenfelei közül MEGFOGADNÁ---és akinek alkalma van így eljárna vele szemben,..és nem habozna! (Hál Istennek már nem szólna semmit.)..s Magyarország fellélegezne, és Boldog ország lenne!!!!!!
....MÉG TELJESŰLHET ..., MERT EL LESZ SZÁMOLTATVA A KIS ROHADÉK

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.18. 07:27:01

@Bruhahahahihihi:

"rájöttem, hogy ha alkalma van az embernek, hogy megölje a riválisát, ellenfelét, akkor ne habozzon" --- írod.

Ez most mi ez és honnan?

ü
bbjnick

Pelso.. 2011.09.18. 08:19:13

@Viktus: Még többen fognak padlózni: az adójóváírás kivezetésével arányosan fog nőni a minimálbér (+járulék). A vállalkozások leépítenek, részmunkaidősítenek, s továbbra is fizetnek zsebbe, ha van miből.

iusvakandi 2011.09.18. 08:34:14

Nem értem mi itt a gond? A szocik legalább ennyire szivatnák a jónépet, de inkább a köbén. A nagy különbség az, hogy most már a fél ország az erdőben lakna kihajigálva a házaikból, mert se moratórium, se más erőlködés nem lenne. Sukoró már hemzsegne a kurváktól meg a gengszterektől, miközben a quurcsány agyfosásait csámcsogná a plebsz ésatöbbi ésatöbbi.

Szerintem sokkal nagyobb baromság, például a fűnyirózás amiről ezek se bírtak leszokni. A kriptoliberális szőcsgézák meg a feltörekvő huszonéves vezérigazgatók és más hasonszőrűek. Sokkal költségesebb a folyamatos fontosság-bizonyítási kényszerben lévő gazdasági és más csomagtervkreáló bürokraták grasszálása az életünket közvetlenül érintő kérdésekben. Az elzárt belvárosokat élhetetlenné és ezzel együtt elértéktelenítő biciklimániákusok és más álzöldek lobbizása. Ezek a problémák és az hogy továbbra is ennek a szellemi posványnak iszapját szopjuk, amíg élünk.

acs63 2011.09.18. 08:52:33

@málnási: Csak mondom, nem lényeges, de engem nem zavar hazám mérete. Szeretem így is, nem kell ehhez "ősinek", vagy "nagynak" lennie. :-P
Tehát Ön a guglival kiszámolta, hogy több áfa folyik be az országban eladott Doxák, mint pl. a Túró Rudik eladásából? (Ha már másoknál szóba került.)
Azt, hogy a "gazdagok halmaza" összességében több adót fizet, mint a "leszakadók halmaza", sokszor hallottam, de mindig csak rész-számokat láttam. Egyénre lebontva persze, hogy igaz, de összességében is? (Ritka forint, sűrű fillér...)
Aki áfával akarja kifehéríteni a gazdaságok, annak nincs ki a négy kereke! A leghatékonyabb mód (nem tökéletes) még mindig a kp. forgalom minimalizálása. Általában azokban az országokban virágzik a korrupció is, ahol túlsúlyban van az ellenőrizhetetlen pénzforgalom. (Mondjuk épp most adnak a bank-ügyfél bizalomnak. ...Vagy épp ez a cél?)

Azoknak meg, akik számolgatják a gyermek utáni kedvezményt, megsúgom: aki nem érzelmi alapon vállal gyereket, annak anyagilag jobb, ha az államra hagyja felnevelését. Az ott rájuk fordított összeg többszöröse, mint ami családi körülmények között "kap" az államtól. A gyerek "ráfizetés", nem azért "tartjuk" őket.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 09:08:43

@acs63:
nézze, a gúglit azért ajánlottam, hogy konkrétan megkereshesse amiről eddig csak részszámokat... és megint zagyválnak, az áfa nem fehérít, hanem sarcol. és a gazdagokat. azt meg felejtse már el, hogy fehérítést mondanak. :)
és a kishazánk, mint kifejezés, nyelvi fordulat prosztó.

Manyi Béci 2011.09.18. 09:10:08

Hm, ennek a kis Lázár-imitátornak tulajdonképpen igaza is lehet, bár talán kicsit túlértékeli a szoci felsővezetést, (és akkor az SZDSZről ne is beszéljünk).
Szerintem Gyurcsány annyival nem ér többet Orbánnál, mint amennyivel többet kapott, és azért azon is el kellene gondolkodni, hogy pl. az a szerencsétlen, aki negyven felett nem jutott el anyagilag odáig, hogy ne a belvárosban, a szmogban-ratyiban tologassa a gyerekét a babakocsival, azért lehet, hogy nem egy senki szar, hanem csak egy mezei lúzer pöcs.

acs63 2011.09.18. 09:28:31

@málnási: Nem, itt és most Ön zagyvál!

- "...az áfa nem fehérít, hanem sarcol. és a gazdagokat. "
A szegényeket nem és amúgy is le vannak ejtve.
- Állított valamit és amikor adatokat kértem, ajánlotta a guglit. ÉN keressem meg az ÖN állítását alátámasztó adatot? Keressem azt, ami (szerintem) nem igaz, tehát nem is létezik? ENYÉM a bizonyítási kényszer? ÖNNEK (Matolcsyval együtt) elgurult a gyógyszere.

A mellékszálról meg csak annyit, hogy aki a "kicsinyítő kedveskedés"-t, mint stílust "prosztónak" tartja, vagy nem ismeri fel, az visszaadhatná az érettségijét! (Már ha van!)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 09:35:29

@Manyi Béci:
milyen érdes ma, ribanckám. de egyet mondok magának. az a sok műmájer tahó aki ki-be költözött a környező hegyekbe, pilisbe budába mifaszomba, hát az kétszer annyi szart szív be miközben a kocsijában tötyög, az idegbajról már ne is, szóval kétszer annyit mint én. és ha én az eltitkoltakról, gazdagokról, egyebekről beszélek, akkor nem magamról. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 09:36:21

@acs63:

vezetőnek születtem, feladatokat osztok.

cutcopy 2011.09.18. 09:52:44

"Mert imádom nézni, ahogy szenvedsz a kognitív disszonanciától"

Hát ha csak ezt imádod akkor ilyet nem sokat fogsz látni drága @Kettes: barátom..

acs63 2011.09.18. 09:54:42

@málnási: Én másik szólást ismerek:

"Mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul." :-)

tyto 2011.09.18. 10:15:47

hát ezt így reggel végigolvasni.......:))) totál OPNI

@tevevan....egy pont nulláról téged felhozni gyakorlatilag reménytelen. igen. magyarországon sok a kövér. mert rossz=olcsó dolgokat esznek, főleg kenyeret meg tésztát, vagy ugyanezeket felvágottnak, stb-nek álcázva. és sokat. stresszevők, a bizonytalanság meg a szegénység okozza egyrészt, ahogy az alkoholizmus jelentős százalékát is. az alkoholisták száma is emelkedett a rendszerváltás óta. másrészt van a hülye trakta-hagyomány. olyan ez mint az időjárás. megszokod, aztán ha megváltozik, sokáig szar. aztán azt is megszokod. de itt még nem tartunk. és igény sincs rá. ezt nem érted. nem baj. (nálunk sincsenek kövérek. kövér gyerek meg végképp nincs. de a biztonságérzet, meg a jövőkép is fényévekkel tér el.)

málnási megint öndefiníciós tripben. ismét el kell mondania hogy gazdag. privatizációs milliomosoknál ez gyakori. (én a pszichológust jobb ötletnek tartom, könnyebb lenne feldolgozni a feldolgoznivalót) azt hiszik hogy übervalakik a pénz miatt. pedig csak jókor volt jó helyen, a kapcsolatai is jók voltak hozzá, és meglehetősen kevés morális skrupulussal.........tipikus eset......"elnézést komolyan gondolták, hogy ez az üzem/gyár/épület...stb........ilyen olcsó? ezzel nem károsítjuk az országot?"-ilyeneket nem mondtak. inkább még alkudtak. aztán most a métermázsa vajjal a fejükön szívesen grasszálnak a napon. és üvöltenek a civil megafonba. szuper. (ja, nem giró a neve.....valaki azt hitte. rosszul)
viszont túró rudi ügyben igaza van. a szemétevést abba kellene hagyni. keveset, de minőségit. valaki csinálhatna belőle új népdivatot.
az új családi vacsi a nagy húsleves töltöttkáposzta vajas torta kombó helyett: jégsaláta, és néhány hajszálvékony szelet prosciutto. pár szem gyümölcs. gazdagabbak meg pár morzsányi szarvasgombát is tehetnek a nyelvük alá.
(elállhatna az eső, mert akkor nem itt olvasgatnám a gáz dolgokat)

a fidesz ország olyan mint az ismert tanmese......csak a végét írom.......ne vetkőzz, csak szopni fogsz.
(szóval lenyelni muszáj, de élvezet az nem lesz benne.........viccet magyarázok....ez a vég.......meteopata lennék?.........)

NYJetsTD 2011.09.18. 10:47:37

@málnási: "vezetőnek születtem"

Így már teljesen érthető orbán imádata. Mindkettőjükben megvan a kellő egoizmus és szerény elfogadása annak, hogy világmegváltásra születtek...
Már csak a - harc, háború, ütközet, megvívunk, puskaporszag, győzelem, nem hagyjuk - szavakat kell mondataiba beépítenie és kész a klónozott Kedves Vezér...

hoplita 2011.09.18. 12:10:55

@málnási:
Téged vissza kéne plántálni anyádba....de lehetőleg kis, hüvelyknyi darabokban.:((((
Mi a francra van ilyen óriási arcod?
Ki a fasz vagy te, hogy így mersz beszélni...?

2011.09.18. 13:27:20

Orbán és bandájának szövegei:

vastagbor.blog.hu/2011/09/17/emlektoredekek#more3233313

ennyit rólatok, fidesznyik talpnyalók

Viktus 2011.09.18. 14:11:48

'www.tmcfirst.hu/wp-content/uploads/2011/09/jovedelem.jpg

Az Orbán-kormány lépéseinek hatása a jövedelmekre. // Vigyázat, sokkoló adatok!'

hoplita 2011.09.18. 16:07:31

@Viktus:
A Dunától keletre a fidesz már el is bukta a 2014-es választást.
Ha jól tévedek hevesi vagy -mármint Heves megyei- én meg JNSZ megyei.....és egyetértek a fentebbi burús jóslataiddal, amit a keleti országrészre prognosztizáltál.
Ez itt, keleten katasztrófához vezethet....Ezek ennyire hülyék, vagy ekkora lelketlen gazemberek?
Rövidesen felénk tripperes kurvának trendibb lesz lenni, mint fityiszesnek.:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 16:41:06

@tyto:
maga meg kit olvasott, andere ribanc? én a szegényekről beszéltem, meg a nem én,eltitkoltakról. maga huncut, maga képzelődik rólam! :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 16:55:04

@hoplita:
úgy sem értené. maga proli, mi dolga a nagysággal? ugye!

tyto 2011.09.18. 16:57:07

ajaj köcsög. nem vetted be a cavintont. meg a pálinka is megszaladt kicsit, mert lett egy értelmetlen mondat.:))
amúgy nem fantáziálás, teória. és meglehetősen nagy a találati arányom ebben a műfajban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.18. 17:03:33

@tyto:
találati arány? maga egy lankadt faszt sem találna meg egy szűk nadrágban.

hoplita 2011.09.18. 17:53:54

@málnási:
Pont az nem vagyok, baszki. Szabad kun pásztorok, parasztok és katonák leszármazottja vagyok....ezt meg te nem értheted, te degenerált paréj.
Na ugye...!

Robinzon Kurzor 2011.09.18. 18:53:19

Turulkám, ott bent, legbelül, már megvan a felismerés, hogy ez az egész Fidesz (=Orbán) egy nagy üres semmi?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.18. 19:26:14

@hoplita: :)) Szerintem a hét mondása volt!

Egyet felejtenek el még csórikáim! Sok narancskomcsi elfelejti, hogy nagyon sok ember 80-110e forint között visz haza. Nekik hatalmas érvágás következik. Ők egy verset fognak rövidesen favorizálni:

"Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?"

Oszt húzhatja az arany erét a "politikai elitünk"!

Viktus 2011.09.18. 19:39:56

@hoplita:

Így van ... az államtitkár is ilyet szólt, hogy ezzel akarják motiválni az embereket. Na Jászfényszarun pl. a samsungnál dolgoztatnám egy kicsit aztán leshetne, hogy hiába dolgozik 8-10 órát a bére nem nő semerre, ha meg nem tetszik annyit mondanak neki, hogy mehet elfele. Oda szállítok be nem semmi ami itt zajlik felénk. Mindez fűszerezve a munkaerő bérlésesdi világ finomságaival.
Nálunk a Bosch szintén hasonló ott is az eredeti boschosoknak még viszonylag jó, de már oda is munkaerő bérléssel veszik fel a népet.
Itt a környékben nyugat-heves, észak-jászság nem nagyon talál ilyen 200 ezres állásokat ...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.18. 20:45:53

Nem én írtam, úgyhogy idézem:
"2010. május, közvetlenül a kormányváltás után:
NETTÓ államadósság (devizabetétben akkor még ott volt az IMF pénz 1318.8 Mrd értékben):
18 614,6 Mrd Ft
2011.július (legfrissebb adat) :
19 337,3 Mrd Ft.
Nem annyira látszik a csökkenés.
Közben 4,25 Mrd USD értékben kibocsátottak államkötvényt, ebből 30 évre 7,62% hozamszinten 1,25 Mrd USD-t vettek fel. a 330%-át kell visszafizetni dollárban. 1,25 Mrd USD helyett 4,1 Mrd-ot.
Aztán még kiment 1 Mrd EUR szintén elképesztő hozamszinten.
És ami a vicc, a fidesznyikek rendre védik az IMF pénzből MOLocska vásárlást, mondván, hogy nincs veszteség, mert a kormány úgyse akarja eladni.
Na igen, de az IMF-nek nem MOL-al, hanem kőkeményen devizában kell visszafizetni az eltőzsdézett pénzt, ami akkor 500 Mrd volt, most az árfolyamváltozásoknak köszönhetően még több. A teljes árfolyamveszteség jelenértéken meghaladja a 160 Mrd Ft-ot."
Tehát a kormány "dógozik"... Ja... Meg is van az eredménye! :(

SvenH. (törölt) 2011.09.18. 23:00:21

@Boli: hat igen a kormanynak inkabb CHFet kellett volna vennie akkor es most felajanlani midnen devizahitelesnek hogy a ra eso reszt most HUFban torlesztheti, pont azon az arfolyamon amin meg tudtak venni

ja hogy az mar spekulacio lenne :)

amugy meg nekem 200e -s judas penzem jott, na most ha nem a legjobb idoben jott volna akkor 0 lenne most
azon is bukott a kormany legalabb 100 Mrd -t... hogy maganzoktol atvettek reszvenypakettet az eppen aktualis aron es az most szepen elolvadt, most meg ulnek a tozsdei reszvenyeken...

mondhatnam ezt is hogy spekulacio :)

tyto 2011.09.18. 23:27:40

@málnási: te akartad. szóval ha te, aki láthatóan hiú ember vagy, nem büszkélkedsz sem szakmai nagysággal, sem arisztokrata ősök örökségével, akkor a nagy zseton szerintem csak így lehetett: komcsi érában középvezető lehettél, esetleg kicsit feljebb. élelmes, törtető. a rendszerváltáskor meg szétkaptátok a céget, jó összeköttetésekkel privatizáltatok, aztán ebből lett a zsé. hát hova ne szarjak. amúgy nekem mindegy. csak ne játszanád a csekonics bárót. vagy játszanád jól.

2011.09.18. 23:54:09

Cséfalvay aszondja:
Az egykulcsos előnye, hogy aki SOKAT dolgozik, többet keres. SOKAT (aszongya)!
Na ja, napi 10 órázó tesco dolgozók, 12 órázó nővérek orvosok, tűzoltók, rendőrök, plázákban dolgozók, ,mezőgazdaságban reggeltől estig robotolók stb stb stb többet keresnek, há persze. :D:D:D:D:D
@tyto:
:) jól szóltál :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.19. 00:10:18

@tyto: Grift/málnási szegény, bár jóravaló családban született valami borzalmasan lepukkant környéken. Mezítlábas utcakölyökként az élet egyetlen örömét az jelentette neki, amikor titokban elszívhatta az eldobott csikkekből sodort cigarettákat. Innen küzdötte fel magát szorgalma és ügyessége révén odáig, hogy ma már kényelmesen és biztonságosan él tőkejövedelmeiből. Van annyi szabadideje, és kapott annyi leckét az élettől, hogy a Mandiner és egy-két másik blog rövid hatótávolságú, de nagy tűzerejű megmondója legyen, aki bizonyos kellemetlen igazságokat - és kellemetlen igazságtalanságokat - minél felháborítóbb körítéssel tálal a meghökkent közönségnek.

Legalábbis ez a szerep, amit játszik. A reakciókból ítélve jól. :D

tyto 2011.09.19. 00:14:47

@Holger Hartland:

jujujjj.
én elég komoly összegbe fogadnék, hogy nekem van igazam. te meg ne legyél pszichológus. felkopna az állad.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.09.19. 00:21:49

@Holger Hartland: málnási nélkül ez a kommentfolyam is érdektelen lenne.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.19. 00:43:42

@tyto: Engedd meg, hogy kinevesselek:

:DDD

@tölgy: -nek igaza van.

tewton 2011.09.19. 02:19:22

@Holger Hartland:
kihagyta, hogy az utca közepén laktak, családostul, egy cipősdobozban :))))

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 07:14:38

@tyto:

szívem, ne képzelődjék. nincs nagy zsé. polgári közép van. a privatizációs történet sem stimmel. a csekonics sem játszik. a rendszerváltás leginkább alkoholos és tudatmódosítós abúzusban talált rám. :)
szóval, keresse csak a lankadt faszt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 07:17:53

@Holger Hartland:
hülye maga és hazudós! mikor ezer forint jó fizetés volt, én napi húszat kaptam zsebpénznek, ebből futotta cigarettára. a pakli felét én szívtam el, a többit elosztogattam a nagyoknak. szerettek is érte. a nomenklatúra gyerekeknek jól ment a sora. :)

Manyi Béci 2011.09.19. 07:24:54

@tölgy:
Hát, most meglepett, tölgy.:)
És mondja, mi az izgalmas a kommentjeiben? Azt találgatni, hogy éppen a büdös proli, büdös cigány, büdös kurva vagy a büdös zsidó paneljeit veszi elő? Olyanokat mond ki, amit maguk nem mernének? Ez az izgi? Vagy a megütközött reakciókon lehet jókat vihorászni?
Tényleg érdekelne, maga intelligens ember, szeretném tudni, miért tetszenek ezek a böfik magának.:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 07:30:51

@Manyi Béci:
libuska! /nem érdekelnek a feltételezések miszerint maga férfi, mert nem az. női lélek. lehet, hogy van valami pöcörője, de nem férfi, na mindegy is csak szoknak nekem szólni, hogy mi van, ha maga nő/
szóval könnyű ám az igazságbeszédet panelekkel való dobálózásnak hívni.
én meg kérdezem tölgyet, mit zabál ezen a hülye picsán? :)

Manyi Béci 2011.09.19. 07:34:49

@málnási:
Magához nem szóltam, leléphet.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 07:36:01

@Manyi Béci:
ennyire futotta? :)
de megyek, vár a bringa meg a medence. puszilom.

Viktus 2011.09.19. 08:25:19

@Belpo:

Együtt rezdülnek az országgal :D látszik mennyire is vannak tisztában a magyar valósággal ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.19. 08:25:41

@málnási: Most hogy mondja, a maga sztorija ugyancsak tökéletesen passzol a karakteréhez. :)

Alfőmérnök 2011.09.19. 08:43:41

@Manyi Béci: "Olyanokat mond ki, amit maguk nem mernének? "

Jól látja. Nem merik kimondani, amit gondolnak. Gyávák. Szégyellik a véleményüket, mert valahol érzik, hogy ostobaság.
Egyébként szerintem szellemesen provokál. De hát egy viccet nem lehet elmagyarázni.

tevevanegypupu 2011.09.19. 09:29:37

@Alfőmérnök:

Nem provokal, szorakozik. Es neha atmegy Totawba. Ez is van olyan ostobasag mint a tobbiek esetlegesen ostoba velemenye, amirol nem is tudhatja hogy ostoba, hiszen - maga szerint - nem is merik megmondani.

Alfőmérnök 2011.09.19. 09:35:45

@tevevanegypupu: Néha meg merik mondani.
pl.

"Ahol egy buzeráns kezébe adják az alkotmányozást, az a hatalom nem erős. És akkor még finoman fogalmaztam. Már meg ne haragudj!"

"Nézd, annyi dilinyós és beizgult zsidrák mászkál erre, akiken kiélheted hecchajlamaidat, nem hiszem, hogy velem kellene itt erőlködnöd."

(idézetek egy rajongó nicktől)

devuscka 2011.09.19. 10:10:09

@Viktus:
"
Nem tudom , de másfele sikeresebbek ... "- jaja.

Ez a Matolcsy mennyi helyről húz fizetést?
Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország, Olaszország, Anglia, Francia...USA? (csak kapásból, de lehet, hogy még több helyen dolgozik?)
Hiszen 'mások' sikeresebbek' - még ami szocijaink is.
Az IMF 20 milliárd € gyorssegélye is a 'sikeresség' jele. (6 évi szoci gazdaságirányítás után)
Sikeresen nagyobb bevételei voltak akkoriban az államnak, ugye a többkulcsos adók , és a 'privatizációk' miatt is, és még IMF hitelt is kaptak. (Ja, törleszteni ez évtől törlesztjük, ők csak sikeresen elköltötték- mire is? )

A 'közgazdászszakma' akárhogy nézzük, úgy ahogy van megbukott az egész 'piacon', bármilyen pártállású.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 10:13:34

@tevevanegypupu: @Alfőmérnök:

egyet ne felejtsenek, ahogy ezt griftnél sem tették, ön és egyéb irónia. :)

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.09.19. 10:32:24

Giró-Szászból többet néztem ki, de ő is szolga, Matolcsy is az, mi is szolgák vagyunk, szolgák népe. Talán tényleg ez a genetikánk.

Alfőmérnök 2011.09.19. 10:35:07

@málnási: Persze, ez a stílusból kiderül.

Manyika meg valószínűleg egy kedves libbant nőszemély. Legalábbis annak tűnt a képek alapján, amiket láttam róla egyszer véletlenül. Annyit talán elárulhatok, hogy kertes házban lakik és HVG-t olvas a nappaliban. :))

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 11:27:12

@Alfőmérnök:

tudja, alacsonyrendű nők ezek. nem a lipótszármazást, vagy más társadalmi alávetettséget értek ezalatt, hanem valami karmikus alacsony származást. valószínűleg állatok lehettek előző életükben. azért is fontos számukra ilyen extrém mértékben az emberi méltóság. persze nem az emberi lényegét ismerve, hanem csak a felszínt.
hogy hogyan ellenőrizhetik állati származásukat, majd elmondom, ha kíváncsiak rája. :)

tevevanegypupu 2011.09.19. 11:37:01

@Alfőmérnök:
(-:
Vannak a batrak, meg a legbatrabbak.

tevevanegypupu 2011.09.19. 11:38:24

@málnási:

Ha'hogyne. Maskepp ki sem lehetne birni.((-:

TG69 2011.09.19. 13:46:02

@bz249: Ha ennyire feudális, akkor miként lehet az USA-ban olyan magas az összadón belül (10% felett)? :)
Egyébként ahány ország annyi féle megoldás, nyílván mindnek megvannak a métányolható okai és az előnyök/hátrányok szövevénye.

Viktus 2011.09.19. 15:16:11

Ez ám a határozott ellenzék:

A Jobbik szavazta meg
szept. 19. 14:25 Király András
Bár Vona Gábor sajtótájékoztatóján azt mondta, nem támogatják a Fidesz végtörlesztésre vonatkozó javaslatát, ezért nem szavazzák meg a házszabálytól való eltérést, a frakció csaknem egyhangúlag támogatta a kormánypárti előterjesztést, ami így meg is kapta a szükséges 4/5-ös támogatást.

vs.

A Jobbik nem támogatja a végtörlesztési javaslat tárgyalását
szept. 19. 13:59 Király András
A Jobbik nem támogatja a végtörlesztési javaslat házszabálytól eltérve tárgyalását. Nem értenek egyet a javaslattal, ami szerinte diszkriminál, azokat hozza helyzetbe, akik tehetősebbek és törlesztőképesek, mondta el sajtótájékoztatóján Vona Gábor.

zenador 2011.09.19. 18:21:18

Nulla a FIDEZ-kormány! Nem kell itt hátrafelé mutogatni, meg púderezni. Orbán bandája sem különb Gyurcsány szabadcsapatánál.

27 százalékos ÁFA? Ennél jobb ötlet nem volt? Egyébként van az EU-ban ennél magasabb ÁFA? Ha nincs, akkor gratulálok, végre valamiben vezetünk az EU-ban! Ugye, az EU eleve döglődik, legalább mutassuk meg, mi a magyar virtus. 27 százalékos ÁFA-val odab*szunk nekik.

Az egykulcsos adó veszteseinek további sanyargatása? Ááááá ZEMBREK, ez NEEEM megszorítás! Rosszul láttok! Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy miért kell megszívatni az alacsony fizetésűeket. Ne jöjjön nekem senki sem azzal, hogy az alacsony fizetésűek lusták, nem dolgoznak kvázi ennyit is érdemelnek, ahogy a kiváló elme, Lázár pajtás -- a Dél Csillaga:) -- is mondta.

Hogy is van ez? Az alacsony fizetésűek között rengeteg ember van, aki keményen dolgozik. Másrészt valakinek alkalmazottnak is kell lennie, nem lehet mindenki vállalkozó. Szerintem ma rengeteg kis fizetésből élő próbál erején felül előrébb jutni és szorgalmasan dolgozni, de egyszerűen nem tud, mert nem lehet ebben a k*rva országban. Ebben a rétegben találhatók a SZAKMUNKÁSOK, akiket a kormány állítólag támogat. Tudtommal ezek a zemberek tartják el az egész társadalmat: a a gyári munkások, nővérek akik szerintem elég keményen dolgoznak sokszor ázsiai munkakörülmények között.

Így kell építeni a munkaalapú társadalmat!?!

Mintha nem az lenne a probléma ebben az országban, hogy a zemberek annyit dolgoznak, hogy megszakadnak, hatalmas a stressz. Akárhány statisztikák olvasok, mindenhol az található, hogy már most is (a munka törvénykönyve szigorítása előtt) EU-s viszonylatban szinte a legtöbbet dolgoznak a magyarok, az egészségi/pszichés állapotuk pedig katasztrofális.

Felháborító, hogy lényegében a mostani kormány is ugyanúgy hülyének nézi a zembereket, mint Gyurcsányék. Még egyszer mondom, a sok szöveg, a népnemzeti-keresztény-polgári maszlag mögött NEM LÁTOM AZT AZ INTELLEKTUÁLIS TÖBBLETET, A STRATÉGIÁT ÉS A PROFIZMUST a FIDESZ-nél a szocikhoz képest, amivel ezt az országot növekedési pályára lehetne állítani.

Megint egy kukkot sem hallok az ÉRDEMI STRUKTURÁLIS REFORMOKRÓL, csak dilettáns megszorításokat, ami esetleg tűzoltásra jó.

Hogyan lehet hosszú távon tervezni ebben az országban? Sehol nem látni egy értelmes, épkézláb politikust, aki élhető jövőképet vázolna fel, amire lehet tervezni.

Az ország valódi katasztrófájának azonban az emberek fásultságát, rezignáltságát tartom. Persze nem csodálom, a szocik alatt is szívtak eleget és a kultúra általános leépülése és a kereskedelmi médiák agyzsibbasztása is elérte a célját.

Érdekes, milyen felháborodás volt még 2006-ban az őszödi beszéd miatt. Most nincs az előbb vázolt rezignáltság miatt. Pedig ezek a mostaniak is jól átvágták a csóró népet.

Manyi Béci 2011.09.19. 20:13:52

@Alfőmérnök:
Nos, valószínűleg rosszul fogalmaztam. Tudja, taplónak lenni nem bátorság v. gyávaság kérdése.:)

Alfőmérnök 2011.09.19. 20:29:47

@málnási: Azt hittem, hogy a reinkarnáció-hívők szemében nem ciki, ha valaki előző életében állat volt. Vagy hogy önmagában nem ciki, hanem attól függ, hogy milyen. Például a csiga, a kígyó és a szarvas között biztos minőségi különbség van. A strucc mondjuk elég hitvány állatnak tűnik, biztos valahol legalul van a hierarchiában. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.19. 20:56:00

@Alfőmérnök:
bonyolultabb dolgok ezek mintsem képzelné. pl. az emberi butaságok, pl a nagy alvásigény, az állati létformából ered. persze cikinek nem ciki, csak hát sokkal elegánsabb sokadszori emberi születésben lenni, mint elsőben. persze ha az ember istenből születik emberré, akkor az kicsit ciki, mert szenvedésekkel is jár. tanulmányozza a szamszáráról való dolgokat! :)

2011.09.19. 21:09:36

varanus.blog.hu/2011/09/19/3_754_000_adofizeto_jar_rosszabbul

3 milla adózó jár rosszabbul, + erre rájön a magasabb áfa:
fogyasztás és gazdaság beindítása - /ha emelni kell a béreket kötelezően (bérkommandó ugye) és a minimálbért, munkavállalók kerülnek utcára/.
Az egykulcsossal tönkre vágtak mindent, amit a cucilisták még nem. Igazából a fő kérdés csak egy: mi volt az érdekük ezzel?
MERT:Miért kellet pontosan az egykulcsos rögtön , íziben? Miért hitték, hogy ettől felpörög a fogyasztás? Mit nem értettek a nemzetközi folyamatokban? Miért érdekük szétszakítani a társadalmat?
Két válasz van:
-Szándékos károkozás, az országot végleg tönkre akarják vágni, társadalmi robbanást akarnak előidézni
-Ilyen hülyék (+szavazóik dettó)

Alfőmérnök 2011.09.19. 22:30:07

@Manyi Béci: Kár. Már-már azt hittem, hogy valamiben egyetértünk. :)

Earendil 2011.09.19. 23:08:58

@málnási: Remélem, amikor Gyurcsány emelt ÁFÁt, ugyanígy vélekedtél.

klacus 2011.09.20. 07:28:16

Én nem értem elvtársak.

A múlt héten az mondták, hogy az a megszorítás ami fűnyíróelv szerűen zajlik. Az Áfa az ilyennek tűnik. Most akkor mi van? A krumplileves az legyen már krumplileves... :-)

klacus 2011.09.20. 07:30:41

@Belpo: utolsó mondatoddal 2,5 millió droidot sértettél vérig. Szégyelld magad.. :-)

Aki tud vég törlesszen, aztán húzzon innen jó messzire. nagyon nagy szar látszik kibontakozni.

betyár (törölt) 2011.09.20. 14:16:29

@málnási:
"csak hát sokkal elegánsabb sokadszori emberi születésben lenni, mint elsőben."

akkor maga mááár csak egy lépésre van a Buddhává válástól?:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.20. 16:23:03

@betyár:
ez meg hogyan következne a fentiekből? :)

Alfőmérnök 2011.09.20. 16:23:28

@betyár: Azt nem értettem soha ebben a reinkarnáció-mizériában, hogy hogyan egyeztetik össze azzal közismert ténnyel, hogy férgek és a rovarok száma rohamosan növekszik. Mert akkor nem csak lélek-cserélődésnek és körforgásnak kell lennie, hanem új lelkeknek is keletkezniük kell (ha csak nem feltételezzük, hogy a megnövekedett populáció egyes egyedei nem csak lélek nélküli robotok). Azért összességében még így is hihetőbb, mint az a mese a pokolról, meg a mennyországról, ahol minden eddig élt és jövőben élő ember elfér. Nem lehet, hogy előbb-utóbb betelik a hely? :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.20. 17:08:08

@Alfőmérnök:
tudja, nagyon leegyszerűsítve a dolgot, azt kell mondjam, hogy a maga által is ismert világ nem egy zárt számú rendszer. a maga által ismert világon kívül a szamszárában több létforma létezik. nos ezek mindegyikének lehet olyan karmája, hogy a maga által ismert világban káprázkodik tovább. de ha kicsit veszi a fáradságot és kigúglizza ezeket a dolgokat, mint egy csomó mást is, nagyon helyesen, akkor ezt is megtehetné, ahelyett hogy értetlenkedik. :)

betyár (törölt) 2011.09.20. 18:11:19

@málnási:

örömmel látom, magának is megvannak a gyenge pontjai:)

Lew Archer 2011.09.20. 19:20:20

A miniszterelnök az érdekképviseletekkel egyeztetett.

"Orbán Viktor elmondta: a gazdasági átalakítás kulcspontja az adórendszer átalakítása, és elfogadta a munkaadók és munkavállalók azon álláspontját, miszerint az adórendszer átalakításának úgy kell megtörténnie, hogy ne csökkenjen senkinek sem a jövedelme, ennek megoldási lehetőségét a kormány szeptember 28-án véglegesíti. "

www.hirado.hu/Hirek/2011/09/20/18/Orban_az_atalakulo_adorendszerrel_nem_csokken_senki_jovedelme.aspx

Alfőmérnök 2011.09.20. 21:32:27

@málnási: Elég szkeptikus vagyok a keleti cuccok európai interpretációival kapcsolatban, mivel nincs minimális tudásom sem, és teljesen más kultúrkör, a gúglizás itt kevés. Mondjuk a Malacka és a taót olvastam vagy 10 évvel ezelőtt, meg megvan a Kínai filozófia fekete borítós válogatás, a komcsi Tőkei Ferenc előszavával és fordításában. :))

Gábor217 2011.09.21. 11:04:01

A mai hírekből úgy tűnik, ezt az évet nem fejezzük be ugyanazokkal az szja kulcsokkal.

Csak halkan mondom, hogy ilyen böszmeséget európában kormány még nem csinált, mint amit az elmúlt 1,5 évben ezek az országvédelmi csomagolók.

Csomagolhatnának, aztán mehetnek.

Sapika 2011.11.11. 23:50:20

@Alfőmérnök: "Annyit talán elárulhatok, hogy kertes házban lakik és HVG-t olvas a nappaliban. :)) "

Miért, mit kéne olvasnia [Manyikának]: a barikádot?

Alfőmérnök 2011.11.12. 00:17:53

@Sapika: Mondjuk a heti választ. De nekem aztán mindegy, mit olvas, csak megjegyeztem, hogy én hvg-t láttam az asztalán. :)

Sapika 2011.11.13. 20:14:48

@Alfőmérnök: "Mondjuk a heti választ."
Úgy rémlik, hogy a főszerkesztő b. neje államtitkár lett. A lap meg a többi kormányközeli laphoz hasonlóan százmilliós nyereségekkel dolgozik a fülkeforradalom győzelme óta. Így nem biztos, hogy független, és tárgyilagos :-(

Alfőmérnök 2011.11.13. 20:22:36

@Sapika: "Így nem biztos, hogy független, és tárgyilagos "

Nem is állítottam, hogy az. A barikád helyett ajánlottam, mint egy aránylag színvonalas jobboldali sajtóterméket. (Én sem olvasom, csak néha-néha.)

Sapika 2011.11.13. 20:23:20

@Alfőmérnök: "kedves libbant nőszemély":

Szerintem ez a legjobb jelző, amit egy személy itt kiérdemelhet, gendertől függetlenül.

A második legjobb a "kedves, de apologetikus": az, aki érzelmileg még mindig kötődik a valamelyik oldalhoz (itt a mandineren a fideszhez) és görcsösen igyekszik bizonygatni, hogy ezek nem is akkora faszok, mint amilyennek mi egy páran gondoljuk őket.

A fenti két kategória után következik a "kedves, de hülyeségekben hívő".

És a legrosszabb kategória az "undok/gonosz, gyűlölködő".

-----------
Aztán van itt még a nem. Ha valakinek az avatarja a lábai között büszkén meredező tankágyú, akkor a nem természetesen nem kétséges. De ha az avatár kevéssé gender-specifikus, és focimeccsről sem szokott írni az illető, akkor ezt a felületes szemlélő nem tudja eldönteni. Például én nem tudom magáról, hogy milyen nemű, csak azt, hogy kulturált, emelkedett, de kicsit pletykás lény. [A HVG és a kertes ház kikotyogására gondolok. Ha egyszer rólam is talál fényképet, kérem, ne mesélje el :-)]

Alfőmérnök 2011.11.13. 21:02:47

@Sapika: A kertes házáról meg a virágjairól Manyi is szokott írni különböző blogokon. Sőt, a kutyájáról is szokott képeket közölni. Az meg, hogy hvg van az asztalán, nem egy olyan információ, ami alapján a személyére lehet következtetni (pl. nekem is volt már az asztalomon hvg). Meg aztán az sem biztos, hogy igaz, amit írok.
süti beállítások módosítása