Megvan, hogy mit írt rólunk a WikiLeaks. Az Origó jár élen az összegereblyézésben, és ahogy nem lepődtünk meg azon, amit Sarkozyről, vagy Kadhafiról gondoltak az amerikai diplomaták, úgy azon sem kell nagyon csodálkozni, amit Budapestről postáztak az új világba. Persze az új-zélandi hungarorasztáról valószínűleg nem hallottam volna és azon is kicsit meglepődtem, hogy Sólyom László ilyen negatív fogadtatásban részesült.
De a többi? Hogy összefonódott a politika és a gazdasági szféra? Mindent elmond a szituációról, hogy az iratok kapcsán Magyari Péter megírta, hogy ő ezt már korábban megírta. Göncz Kinga tulajdonképpen azért lett külügyér, hogy Ferenc orosz-imádata nagyobb teret nyerjen? Nagy baj lenne, ha ez Julian Assange-ék nélkül nem tűnt volna fel. Hogy Orbán Viktor kijelentette, hogy „ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok”? Persze, tudom, ez lenne az önmagát utcai harcosként definiáló Orbán balatonőszödi beszéde, csak azt nem vagyok már képes követni, hogy hányadik. Sokkal közelebb van az igazsághoz a Konzervatórium vonatkozó posztja.
Lehet jönni azzal a fordulattal, hogy ki lett ragadva az idézet a szövegkörnyezetből, (megjegyzem: egy mai hírfogyasztónak ez már minimum megerősítés, ha nem egyenesen a beismerő vallomás maga) csak hát annyira szépen idézhető, és annyira jól passzol az „azorbánmindenreképesahatalomért” gondolatmenethez, hogy első blikkre még arról is eltereli a figyelmet, hogy ez a beszólás egy másik, igaz, nem kevésbé kínos politikai beidegződéssel analóg.
Ez pedig a külföld felé irányuló kettős beszéd, illetve a külföldről érkező kritika fogadása. Húsz év megint csak elég kellett hogy legyen mindenki, de legfőképp a politika street fightereinek számára, hogy micsoda különbség van egy Vásárhelyi Máriát és TGM-et megszólaltató Standard-cikk és egy diplomáciai jelentés között. Utóbbi nem valami szórakoztatóipari termék, előbbi pedig ma már tényleg az. Jelen esetben nem kevesebbről és nem többről van szó, mint hogy az amerikai diplomaták számára ilyenek voltunk, illetve voltak vezetőink. Ennek fényében érdemes például elgondolkodni a jövőben különadókról és a türkmenisztáni bizniszekről.
Mindenesetre már az szép részeredmény lenne, ha az eset kapcsán az egyik oldal levetné internacionalista szolgalelkűségét, a másik pedig a kurucos pökhendiségét, ha szóba kerülünk a nagyvilágban. Azonban az, hogy egy magyar politikus ugyanazt nyilatkozza az Economistnak, vagy éppen a Frankfurter Allgemeinének, mint mondjuk idehaza a Híradónak, vagy Kálmán Olgának, jó darabig hiú ábránd lesz csupán. De hát amíg globálisan igaz az, hogy „korunk demokráciája az igazság tagadására épül”, addig ezen ne is csodálkozzunk.
Az utolsó 100 komment: