Az utóbbi időben stressz- és koleszterinproblémák miatt az orvos utasítása szerint tartózkodnom kellett a blogolástól, így ebben az időszakban pharmacisttal meg a Tónival alkoholterápián és faölelő kurzusokon vettünk részt, ám most már az őszi szezon, meg augusztus 20. közeledtével illik visszaszokni a csatasorba. (A Nemzeti Együttműködés Rendszere még elműködik nélkülünk is valahogy, de a mércés és vincentes kommentelők kiművelésében magunkon kívül másra nem számíthatunk.) Mutogatnivaló pedig akad bőven, például történt nem olyan régen, hogy tök véletlenül fényképezőgépestül fújt be a szél egy tip-top restaurátor-műhelybe, ahol maga a Szent Jobb tárolója készült éppen elemeire szedett állapotban a soron következő Szent István-napra.
Többször is jártam korábban a Szent Jobb-kápolnában, de a tárgyat magát ilyen közelről értelemszerűen még soha nem láttam, mely most a lombik-műhelykörülmények ellenére is nagyon meggyőző volt: súlyos, méltóságteljes, aprólékos ötvösmunka. Az ezüst felületek feketedése miatt nagyjából húszévente szükséges alaposabb tisztítása, restaurálása. Ez zajlik most is.
Ez a tároló tulajdonképpen a Szent Jobb kettős ereklyetartójának nagyobb háza; a két egymásba illesztett tartó függetleníthető, a jobbot most is a helyén őrzik a kisebb, henger alakú, pecséttel ellátott üvegházában.
A nagy ereklyetároló hagyományos neve Lippert-féle ház, hiszen az a Lippert József prímási főépítész (vagy ahogy sok helyen emlegetik: Lippert lovag) tervezte, akinek keze nyomát viseli például az esztergomi bazilika előcsarnoka, az ősrégi Szent István-kápolna, vagy a pozsonyi koronázási dóm restaurálása; mindez a híres mecénás-műkedvelő Simor János hercegprímás (1867-1891) idejéből.
A tároló 1862-ben készült el a W.Bröse bécsi ötvöscég műhelyében (ld. a fenti képen a mesterjelet). Kívül angyalok szobrai, állati alakok díszítik a rekeszzománcos, gótizáló ereklyeházat. Ahogy írtam, alapos, súlyos munka, így költségei sem lehettek hétköznapiak annak idején; Farkas Attila, a bazilika művészettörténésze szerint a rá fordított pénz magyar püspökök adakozásából Scitovszky János hercegprímás ideje alatt gyűlt össze.
A tároló talpai ilyen gótikus szörnyalakok. Létük a tárolón nem véletlen, nem is öncél. A házi – úgymond – moralizáló bestiárium szerint ezek a margináliák éppen úgy a csodálatot hivatottak kifejezni, mint a tárgyon fentebb az angyalok szobrai. Elhelyezésük (vagyis talapzatra illesztésük, felettük angyalokkal, legfent Istvánnal) viszont üzenetértékű.
A Szent Jobb – és vele együtt Szent István – tisztelete az 1867. évi kiegyezést követően nőtt meg. (Ettől nem függetlenül nyilvánította 1891-ben augusztus 20-át nemzeti ünneppé a Szapáry Gyula vezette kormány.) Ekkor még nem a bazilika aktuálisan róla elnevezett részében őrizték; ezt a feladatot 1865-től 1944-ig az esztergomi főegyházmegye papsága látta el, otthona pedig a budavári palota ún. Zsigmond-kápolnája volt. A háború végén nyugatra menekítették; haza egyenesen az osztrák Mattsee-ből hozták 1945. augusztus 19-én, így a hagyományos Szent István-napon már megtarthatták a háború utáni első körmenetet Pest rommá lőtt, még ki sem takarított utcáin. 1946-47-ben Mindszenty József vezethette a körmeneteket, majd a politikai nyomás miatt a szertartás templomi falak közé szorult.
A demokratikus kísérlet és a szabad egyház felszámolásával a Szent Jobb mondhatni gazdátlan lett. Az eredeti elképzelés, miszerint valamelyik szerzetesrend gondjaira bíznák, nem működhetett, hiszen a rendeket feloszlatták. Ezután került 1951-ben a bazilika plébánosához.
A mai Szent Jobb-kápolna korábban sekrestyekápolna volt, Szent Lipót-kápolna néven. 1983 óta – Lékai László bíboros engedélye nyomán – viseli a Szent Jobb titulust. A végleges kialakítást nyert őrzési oltárt 1987. augusztus 20-án áldotta meg és adta át a híveknek, mint az ország új zarándokhelyét. Szent István-napi körmenet 1989 óta van.
