A Sziget második, csütörtöki napján technósnak állt a világ - persze csak ha nem a Judas Priest szegecses ősmetálja miatt ment ki valaki a fesztiválra. A Sziget elektrofüggő ügyfelei viszont költséghatékonyan élvezhették az elektronikus zenei szcéna aznap rendelkezésre álló, széles portfolióját. Voltak itt sztárok, kérdőjelek, fejőstehenek és döglött kutyák is. És az is feltűnő volt, hogy 2011-re mennyire visszajött a cyberpunk attitűd. Persze most már tényleg benne járunk a jövőben: az Aeon Flux szerint ebben az évben pusztul ki az emberiség 99 százaléka; jövőre 2012, ugye; és ha mindezt túléljük, 2015-ben jöhet a légdeszka! Addig viszont party like it's 2011.
Rögtön egy minapi pophősnő lanyhított a vele kapcsolatos várakozásokon: a La Roux az elmúlt néhány évben centire kiszámított szintipopslágereket szállított a szintipop-revival idejére. A harminc évvel ezelőtti Erasure, Depeche Mode és Eurythmics hangzását megidéző, megbízhatóan középtempós és középszerű dalok távolságtartó lelke Elly Jackson: a kisfiús kislány néhány év alatt elháziasszonyosodott - csak a kócos vörös haj maradt a régi. A higanymozgású szintisek előtt közepes lelkesedéssel énekelte el jól ismert és ismeretlen, de hasonló kaptafára készült számait. Elárulta, hogy jön a következő lemez, de hogy a második szintipopkorszakon éppen túllépő popvilágnak mi újat tud majd mutatni, még kérdéses.
Jóval kisebb közönségnek produkálta magát a Xiu Xiu: az avantgárd art punk duó öntetszelgő, világfájdalmat tükröző, hol belassult suttogásra, hol kiszakadó üvöltözésre épülő számait hallgatva akár műértő vájtfülűnek is érezhettük volna magunkat, ha nem lett volna teljesen helyidegen a duó koncertje. A nyári délutánban, egy visszhangos sátorban előadott világvégesirámok nem igazán működtek, és az előadást egyébként nagyon átérezni látszó duó sem törekedett a közönséggel, egyáltalán, a külvilággal való kapcsolatfelvételre.
Annál lelkesebb volt a feltörekvő Goose: az AC/DC feldolgozás-zenekarból induló belga elektrorockerek pofonegyszerű, hatásvadász zenével hergelték a jórészt honfitárs nézősereget: a flamand, holland és fríz, szőke 190+ faszik és 180+ nőstények eszüket vesztve meneteltek egyhelyben a sötét sátorban. Ahogy minden számuk, úgy az egész banda is fölfelé törekszik, nem egy nemzetközi reklámnak szállítottak már aláfestő zenéket. A recept ismert, a tartós siker viszont kevésbé egyértelmű az esetükben.
A Crystal Castles-t még többen várták: a kortárs elektronikus színtér igazi sztárjaira megtelt az A38-Wan2 sátor, az összhatás mégsem volt minden igényt kielégítő. Magyarul: szarul szólt a koncert. A ridegen szenvedélyes indietronikus számairól ismert Crystal Castles élén Alice Glass sikoltozik az éterbe, a koncerten mégis alig lehetett hallani őt, ahogy maguk a számok is eltűntek a kásás hangzásban. Közepesen izgalmas hangfüggöny előtti vinnyogás egy távoli színpadon, hatalmas tömeg előtt - ez maradt meg két nap után a koncertből.
Annál tisztább és egyértelműbb volt a Chemical Brothers nagyszínpados fellépése: az elektronikus zene veteránjai és megbízható fejőstehenei klasszikus rave-et prezentáltak a szabad ég alatt, bár a posztcímnek ihletet adó Elektrobankot nem játszották. Az első dicséret a látványé: elképesztő kivetítőrendszer, ledfalak, lámpák, lézerek függönye egészítette ki a tömegrendezvényekre kalibrált technót. A brit Chemical Brothers valódi klasszikus, és a Prodigyvel ellentétben soha nem váltak önmaguk paródiájává. A sokszínű, pszichedéliából, shoegaze-ből, rave technóból, folkból és hiphopból is táplálkozó zenéjük 16 év után is izgalmas maradt, ahogy jól sikerült tavalyi lemezük is. A nyugisabb darabokat persze hanyagolták a koncerten, maradt a folyamatos pörgetésekre és kiállásokra alapozott dübögés. És szerencsére nem csak négynegyedes ritmusokkal operáltak: a végén előadott Block Rockin' Beats breakjei is úgy szólaltak meg, ahogy kellett. Örökké 1997, ja.
A CB után laza levezetés következett: a régi motoros, mégis keveseket érdeklő Bomb The Bass elég halkan szállította középtempós elektróját a lötyögő közönségnek. Annál frissebb és feltörekvőbb előadó volt az utánuk következő Hudson Mohawke: az egészen mai wonky műfajhoz sorolt glasgow-i producert a dubstep, a hiphop, az elektro, a grime, a chiptune, a nu folk és a triphop címkékkel egyaránt ellátják. A címkézés helyett inkább a zenére figyeltünk: friss és izgalmas hangzásokat csiholt a laptopból.