„Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.”
Hogy miért mentünk ki a Sziget -1. napján megrendezett Gesztiválra? Jó kérdés. Mazochizmus? Perverz kíváncsiság? Meglehet. A Mandiner szerkesztősége már hónapok óta nem tér magához a nagy ironizátor, Geszti Péter legújabb dobását kísérő píárszövegeken: egyszerűen ott kellett lennünk, hogy a saját szemünkkel-fülünkkel is megcsodálhassuk ezt az egyszeri és megismételhetetlen szóvicc-paralimpiát. Amit kaptunk: két és fél óra küzdelmet a rettegtető kapuzárási pánikkal és egy David Beckhamesnél lényegesen szerényebb költségvetésű, nagyszínpados Adidas-reklámot.
Péterünknek volt pár nagyszerű és kevésbé nagyszerű dobása az évek során, ám mindig sikerült kikaparnia azt a bizonyos gesztenyét: míg egyik cége százmilliót meghaladó adótartozásért volt APEH-feketelistás, közben a másik az állam által is szépen megtámogatott Nemzeti Vágtát szervezte. Mézga Aladár, Első Emelet, Rapülők, Jazz+Az, @rc és természetesen az X-faktor – munkásságát mindenki ismeri. Őszintén bevallom, hiába fedezte fel a csodálatos hangú Váczi Esztert és működött közre a Dzsungel könyvének színpadi változatában, munkásságában egyszerűen túl sok a lenyúlás, a negédesség, megjátszás és a nyolc napon túl gyógyuló, fájdalmas, égő sérüléseket okozó szóvicc. Mégsem lehet kérdés, hogy Geszti Péter megkerülhetetlen szereplője a magyar médiának, egyszerűen mindenhol ott van, és a fene se' érti, hogy csinálja.
Az első kínzó kérdés már itt felmerül: vajon mit akart Geszti Péter a Szigeten? MC Gesztenye, a művész-polihisztor visszatér, bár valójában sosem tűnt el igazán. Bejött az X-faktor, leesett egy kis hírnév, kreált hát a semmiből egy új csapatot, hogy ismét nekiveselkedjen a popsztárrá válás Everestjének. Arra viszont nem gondolt, hogy a Gringó Sztár, mint név nem elég erős kötél annak, aki csúcstámadásra készül, a '90-es évek elejének bugyraiból előkukázott és újrahasznosított robothang, valamint a már évekkel ezelőtt is irritáló, ám akkor tán' még újdonságnak számító autotune pedig kifejezetten csorba csákány a küldetés sikeréhez. Hősünknek az az egyetlen szerencséje, hogy van egy elég masszív karabinere, a biztosító kötél pedig megvédi a csúfos zuhanástól – nevezetesen, hogy sosem jutott igazán magasra ezen az úton. Az ország egyik elsőszámú kreatívjaként megtervezte, majd előállította a terméket, az új pop-csapatot, majd kerített köré egy show-t Közép-Európa legnagyobb fesztiválján. Kevesen képesek erre, ilyen produktummal. Ez az új Geszti-projekt is csak egy a sok közül, könnyű és gejl, de igazából nincs benne tartalom – körülbelül olyan, mint a citromos sör. Ha sokat iszol, egy idő után émelyegni fogsz.
Veszünk hát egy nagy levegőt, átverekedjük magunkat a hídon. Kicsit olyan, mintha a gesztőhelyre tartanánk. A Hajógyári szigeten minden változatlan, a tömeg hömpölyög, kicsit szemerkél az eső. A Nagyszínpad előtt az arra tévedő, hetijegyes külföldiek és azok a magyarok tömörülnek, akiknek megért 7900 ft-ot a -1. napi hiperkoncert (vagy éppen, mint a VIP-jegyek felvevőpontja előtt kígyózó sorból sejthető, lehetősége volt ingyen megtekinteni a produkciót). Hajas László mellé keveredünk, de a VIP-teraszon kiszúrtuk az éppen kemény fogyókúrával küszködő, wannabe-politikus dalosmadár
A műsor első részében a már említett vadiúj pop-formáció, a Gringó Sztár mutatkozik be. Geszti szívecskés pólóban ugrál, ide-oda futkos, viccelődik és vadul izzad, az énekes lányok pedig engedelmesen asszisztálnak hozzá. Az autotune legnagyobb fájdalmunkra ezúttal elmarad, de legalább felszabadulunk az ezúttal Florence + The Machine-t és David Guettát (Black Eyed Peas-t, Madonnát...) koppintó dallamoktól és teli torokból lehet üvölteni, hogy a Magyarok Istene engem lájkol. Már ekkor eldörrent pár öregedéses poén, a zene pedig eladható, infantilis buta pop – de legalább már tudjuk, mit jelent az eddig általunk megfejthetetlen kozmopuritán jelző.
Szusszanás, némi kínos technikai baki, és már színpadon is a Jazz+Az, feketében, James Bond-osan, Geszti az előző két nő helyett hárommal feszít. Dés László nagyon tudja fújni a szaxit, Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dorottya pedig csodásan énekelnek, pedig látszik rajtuk, hogy rettentően unják az egészet. Mi is félig elbóbiskolunk – hiába, ez bizony nem Nagyszínpadra való zene – de rögtön felkaptuk a fejünket, amint színre lépett Kiki, azaz Patkó Béla az Első Emeletből és bőrszerkóban, arafatosan megkötött motoros kendőben, terpeszes rocker-beállásokban lenyomta az Álmomban egy angyal voltam című nem éppen kemény, vagy szőrös tökű számot. A '86-ban tett kitérőt szerencsésen túlélve jöhetett a Rapülők és még nyilvánvalóbbá vált, ami addig is: Geszti Péter jóban van az Adidasszal. Az egész show beillett egy alacsonyabb költségvetésű tréningruha-reklámnak: MC Gesztenye, Berkes Gábor, Szentmihályi Gábor és az ötven fiatal táncos mind-mind hatalmas logókkal ellátott Adidas-termékekben feszített. Az összes slágert lenyomták az Áj láv jútól a Pitivumenen át a Tour de Flancig, modoros, előre kitalált beszólásokkal megtűzdelve.
Geszti Péter 47 éves, mégis úgy viselkedett, mint Fluor Tomi öregapja – pedig a kor, jól tudjuk, édeskeveset számít: a hatvanas Iggy Pop pár éve úgy szétszedte a Nagyszínpadot délután hatkor, ahogy Kínai Kálmán csapatta álmában a Slayer-koncerten. A közönség mérsékelten lelkesedett, majd a lanyha visszataps után hamar szétszéledt a tömeg. Ez is megvót, nem váltottuk meg a világot, de nem is ez volt a cél. Általában azok a hazai előadók, akik a Szigeten önálló estet adhatnak, nem hiába kapják ezt a lehetőséget: pályájuk útelágazódáshoz ért, vagy éppen befejezik azt – mindemellett pedig a magyar zenét hivatottak népszerűsíteni a sokezer külföldi fesztiválozónak. Nos, Geszti Péter munkássága nem érkezett fordulóponthoz, vagy éppen lezáráshoz, aki pedig külföldi, annak nem mond semmit egyik formációja sem, egyszerűen nem értik – ahogy a vicceit sem.
A szóvicc fegyver, egyszerre fáj és nevettet, Geszti Péter pedig visszafelé süti el.
