Ha most felnézünk a News Of The World honlapjára, akkor tulajdonképpen nem találunk ott semmit. Na jó, megtudjuk, hogy ez volt „a világ legnagyszerűbb újsága” (hát izé), ott vannak a kifingott bulvárlap jól sikerült borítói, meg aztán meg lehet még rendelni az utolsó példányt, a befolyó összeget – írják – jó ügyekre fordítják majd.
És itt moralizálgassunk kicsit: mit is jelent az a jó ügy? Különösen annak fényében, hogy miért is kellett megszüntetni az újságot? A lap feltörte egy eltűnt, majd holtan megtalált kamaszlány mobiltelefonját, a laptopjáról pedig törölték a korábbi üzeneteket, hogy legyen hely az újabbaknak. Aztán Afganisztánban és Irakban elesett katonák hozzátartozóit is lehallgatták – ennek fényében kicsit cinikus, hogy hadirokkantaknak is juttatnak az utolsó példány árából.
168 éve számítottak a bulvársajtó krémjének, úgyhogy elintézhetnénk egy vállrándítással is. Hogy nyilván nem ez volt az első ilyen eset, és tuti hogy más újság is használ ilyen eszközöket. Hogy nyilván a politika nyomásgyakorlása is benne van abban, hogy Rupert Murdoch egyik legnagyobb lapját szinte egyik napról a másikra tüntették el. David Cameron és Murdoch persze tagadnak, de előbbinek nyilván ciki volt, hogy tanácsadója az az Andy Coulson lett, aki a balhék idején volt a NotW főszerkesztője. Hogy mit kell itt fintorogni: amióta világ a világ, a bulvár, a botrány és a szenzáció érdekli az embereket, és ez így lesz a jövőben is. És persze az örök aduász: az igazi tényfeltáráshoz, a legnagyobb stiklik kiderítéséhez bizony muszáj trükközni és törvényt szegni.
Valóban, és itt könnyű átcsúszni egyrészt/másrészt érvelésbe, hivatkozhatunk a köz érdekére, vagy az egyén méltóságára, értekezhetünk a sajtó őr- és láncoskutya szerepéről is, pontosan ez a hajszálnyi határvonal teszi sokak szemében izgalmassá vagy éppen visszataszítóvá ezeket a témákat és leleplezéseket. Murdoch amúgy most bocsánatot kért lapjaiban egy nyílt levéllel, amelyben tesz egy érdekes megállapítást a politikai preferenciáit gatyamód cserélgető mogul.
„Valljuk, hogy a szabad és nyílt sajtónak pozitív erőként kell hatnia a társadalomban”. Óhatatlanul is a Wikileaks jutott először eszembe, amely per pillanat közvélekedés szerint a legszabadabb és legnyíltabb információs csatorna. De ha jobban megnézzük, akkor Assange műve nem más, mint egy elszabadult hajóágyú, ami csoda, hogy nem lékelt meg eddig semmit. Arról nem is beszélve, hogy volt munkatársai szerint Julian Assange nagy anarchista kedvében éppenséggel ugyanolyan zsémbes akarnok lett, mint a leleplezett elitek. És hogy mitől lesz egy halott lány személyes dolgai között turkáló lap pozitív erő – na ebbe ne is menjünk bele. Ahogy a NotW is: annyira igyekeztek átláthatóvá tenni a világot, hogy a sok szarlapátolás közben rengeteg mocsok ragadt rájuk.
Viszont ezekben a napokban, amikor a honi sajtószabadság a végóráit éli ugyebár, egyre egészségtelenebbül fonódik össze a gazdasági és politikai hatalom a médiával és annak elitjével, amikor oligarchák kerülnek veszélyesen közel a politikához, amikor vélelmezhető, hogy a sajtómágnások egyenesen tollba mondják a vezércikkeket – akkor olyan jó látni, hogy vannak országok, ahol annyira erős és fejlett a demokrácia, hogy ez még csak elő sem fordulhat.
