Régóta megy a sopánkodás a neten tapasztalható kocsmapolitizálás miatt, és rendszeresen fellobban a félelem attól, hogy a verbális erőszak valódiba vált, a szitkozódásokkal teli kommentmezők a pogrom előszobái. A Galamus például következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy a kommentek minősítik a médiumot, jelen esetben a Mandinert, mert olyan a lap, amilyenek az olvasói. És mivel a Mandiner alapesetben nem moderál, ezért nyugodtan egy kalap alá lehet venni a médiumot a kommentelőivel. A Galamus folyamatosan kritizálja a véleménycikk-szemlét is, fájlalván, hogy  kommentmezőben mocskos szájú élcelődés áldozatai lesznek. A Magyar Nemzet és Bayer Zsolt, valamint a Heti Válasz egyébként jó tollú szerzője, Michnai Attila viszont arra bizonyíték, hogy ez a polémia nem világnézeti kérdés (pedig utóbbinak blogja is van). A jobboldalon is megvannak ugyanezek a félelmek, csak nem a fasizmus-faktor szemszögéből tekintenek rá.

 

Talán egyszerűen arról van szó, hogy ez nemzedéki kérdés. Aki megszokta, hogy a nyomtatott lapban megmondja a tutit, és nincs visszacsatolás – maximum a szerkesztőségben megveregetik a vállát, hogy jót írtál, és néhanapján kap egy-két olvasói levelet –, az kiakad a kommentelőkön. 

 

  Minden újításnak meg kell harcolnia létjogosultságáért. Azonban ahogy a magyar közélet kezeli a netet, a blogokat, a Facebookot, az időnként igen nevetséges. Mintha elég lenne FB-profilt csinálni, meg honlapot, és kész a mindent megoldó netes jelenlét, mienk a varázsdoboz. Egy YouTube-videó a fiatalok megnyerésének kulcsa (Semjén Zsolt szerint). A stílus más másodlagos: nem veszik észre, hogy erőltetett, modoros videóüzenetekkel semmire sem mennek, illetve hogy nem elég valahol csupán jelen lenni. Üzenetközvetítő csatornaként már mindenki használja az internet számos lehetőségét. Azonban mintha a visszacsatolás, hogy ez az izé visszapofázik, ez már nem tetszene nekik. És ilyen szempontból nemzedéki alapon beszélhetünk a kommentellenes elitisták és a populista kommenteléspártiak közötti törésvonalról.

 

  A kommentek színvonala láttán aztán vélni kezdik, főleg a baloldalon, hogy a magyar nyilvánosság még nem érett meg ezen demokratikus vívmány bevezetésére, a magyarok nem méltók a kommentelésre, mert csak fröcskölődésre használják. Kérdés, hogy a fejlett európai demokráciákban vajon magas röptű, esetleg mély értelmű, hidegvérű, racionális elemzéseket olvashatunk-e a kommentmezőkben? A jobboldali kritikusokban inkább a szokásos kultúrpesszimizmus éled föl ilyenkor, hogy ma már minden jött-ment senki megmondhatja a magáért. Ezek a nézetek ugyanakkor a baloldalon is terjedőben vannak, nyilván ott a szakértők szakértését féltik igazán.

 

  Az igaz, hogy bárhol is nézzük: a kommentek között jelentős számú alacsony színvonalú beböfögés található. De ennél fontosabb az azonnali visszacsatolás és a vélemények szabad kifejtésének lehetősége. A kommentmezőkben számos értelmes vitára is akad példa, egyáltalán nem kevés. A mocskolódáson meg nem sopánkodni kell, hanem legyinteni rá. 

 

  Nem abszurd egyébként, hogy a véleményszabadságért mindig is aggódó baloldal korlátozza avagy korlátozná a civil vélemények megjelenését, míg mi, reakciós jobboldaliak állunk ki jellemzően az átláthatóság és demokrácia ezen vívmánya mellett? A szavakban mindig párbeszédre törekvő balosok mintha kerülnék a párbeszédet. Kíváncsi lennék, milyen kommentek érkeznének mondjuk a Galamusra, ha engedélyeznék a kommentelést (nem hiába fáj nekik, hogy a Mandineren kommentelhetőek a cikkeik szemléi, nem szánták annak őket). Arra is kíváncsi lennék, meddig bírnák a moderálást.

 

  Világnézettől függetlenül, jellemzően nemzedéki alapon különülnek el a kommentelésről liberális nézetet vallók a kommenteket szabályozni akaróktól. Talán nemzedéki kérdés az is, hogy mégis baloldalon vannak többen ellene. A felvilágosult abszolutizmus öröksége lehet ez.