„This is my truth. Tell me yours” (Manic Street Preachers)
Drága kommentelők! Ti, akik hülyék vagytok és akik okosak vagytok. Ti, akik egybitesek vagytok és szellemesek vagytok. Ti, akik semmit sem értetek és akik mindent jobban tudtok. Ti, akik jó fejek vagytok és akik csak bosszantani akartok. Hát mi lenne velünk nélkületek?! Velünk, hülye és okos, egybites és szellemes, értetlen és okoskodó, jó fej és bosszantó újságírókkal?
Izgalmas napokon vagyunk túl: a július elsejével életbe lépő médiatörvénnyel párhuzamosan, részben a törvény, részben más jogi változások miatt rendesen be lett nyomva a pánikgomb az online nyilvánosságban, komoly hírportáloktól a blogok sokaságáig. Megérte? Megérte.
Soha nem lehet ugyanis eleget beszélni a vélemény- és szólásszabadságról, sokunk számára talán a legfontosabb szabadságjogról. Mi több, csak beszélni lehet róla, meg élni vele. Sokszor azt hisszük, már örökre biztosítottuk magunknak, de aztán jönnek pillanatok, amikor eszünkbe jut a múlt héten sokfelé agyonidézett Reagan egyik gondolata: „A szabadság soha nincs egy nemzedéknél messzebb a kihalástól... Harcolni kell érte, meg kell védeni, és át kell adni gyermekeinknek, hogy ugyanazt megtegyék ők is”.
Annyira nagy szavakra persze nincs szükség most, de mindig, minden körülmények között hangsúlyozni kell a véleményszabadság fontosságát, és e szabadságjog nagyfokú érzékenységét. A pénteki hír, miszerint a kommunikációs államtitkár egy éber állampolgár bejelentése nyomán a médiabiztoshoz fordult egy Népszava-komment miatt, a biztos pedig vizsgálódni kezdett az ügyben, nem véletlenül vert fel nagy port az online közegben. Az eset kapcsán írtam pénteken: ha van értelmetlen államigazgatási foglalatosság, akkor az az egyre terjedő közösségi médiafogyasztás jelenségeivel való küzdelem. Háború a rossz kommentek ellen? Megnyerhetetlen. Csak fokozza a durva hangnemet, esetleg trollháborúkat eredményez.
A hazai online médiáról azért egyet s mást tudó Gerényi Gábor pénteken arról írt: a komment felhasználói tartalom. „Ha valaki sérelmesnek, netán törvénysértőnek ítél meg egy kommentet - és ebből a szempontból mindegy, hogy médiatörvényt, szerzői jogi törvényt, adatvédelmi törvényt, vagy bármi egyebet sért -, akkor egy tennivaló van: értesíteni lehet a szolgáltatót, aki, mivel ily módon megtudta, hogy valószínűleg törvénysértő az a tartalom, amit közvetít, eldöntheti, hogy vállalja-e a felelősséget, és továbbra is fenn hagyja a hozzászólást, vagy maga is kockázatot lát benne, és eltünteti.”
A hét végére tisztult a kép: a Médiatanács részéről Koltay András elmondta, hogy a médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki. A szabályozás csak a szerkesztett tartalmakra vonatkozik. A komment még akkor sem tekinthető szerkesztett tartalomnak, ha moderálják azt, hiszen nem a szerkesztő döntésén múlik, hogy mi kerül ki az internetes oldalra.
Itt le is zárulhatna persze a vita, de a kommentelésről vagy annak tiltásáról, a moderációról vagy annak hiányáról, a cenzúra létéről vagy nemlétéről tovább folyik az adok-kapok. Michnai Attila heti válaszos kolléga egy online jegyzetírótól (hovatovább: bloggertől) meglehetősen fura felfogást tükröző írást közölt a hétvégén: a szerző szerint „ahogy érdemi olvasói hozzászólásokat szerkesztői szűrés nélkül, pláne névtelenül, vagy álnéven a nyomtatott sajtóban sem szokás közzétenni, úgy lehetne honos e módszer a net világában is. Igen, kicsit több munkát róna ez majd az internetes szerkesztőkre, sebaj, amit megspórolnának ezen orgánumok az olvasószerkesztők, korrektorok elhagyásával, abból tán csak kijönne egy olvasói levél-szerkesztői státusz. Ha meg mégsem, akkor a magyarország.hu kormányzati portál mintáján (vagy azzal együttműködve), csak hitelesen azonosított személyek szólhatnának hozzá közvetlenül bármely fórumon, az internetes sajtó szereplőinek legszélesebb körű összefogásával”.
Álljunk meg egy szóra: a kommentelés - vagyis az azonnali olvasói visszacsatolás, véleményezés, vita - az online média egyik legfontosabb fejleménye volt az elmúlt hosszú években. Sokunk számára, akik ebben a világban dolgozunk, létezünk, a kommentelés szabadsága olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Hét éve dolgozok újságíróként, azzal egy időben kezdtem el blogolni is: a kommentek révén kapott állandó visszacsatolás, kritika, kiegészítés, bármifajta - akár érdemi, akár értelmetlen - vita folyamatosan csiszolni tudja egy újságíró munkáját. Nem beszélve a reflektáltságról, ami szükséges, ha a világ állásáról akar valaki valósághoz közelítően írni. Online újságíróknak lételemük és információs forrásuk a kommentek világa, ami a különböző mikroblog-szolgáltatásokon és közösségi hálókon keresztül csak tovább tágul és bonyolódik. „A felhasználói tartalmak szabad áramlása az egyik legfontosabb demokratikus érdek, ami csak létezhet jelenleg - még akkor is, ha ismerjük árnyoldalait is” - írja Gerényi. Ebben a világban azt javasolni, hogy csak kormányzatilag hitelesen azonosított személyek szólhassanak hozzá bármilyen tartalomhoz, teljességgel abszurd, lehetetlen, mi több, LOL és WTF.
A kommentelés lehetőségéről vagy annak hiányáról volt elég vita a Tumblren is. Egy 1951-es születésű régésztől, adótanácsadótól és gazdasági újságírótól nem feltétlenül kell elvárni, hogy az online világ minden rezdülését a helyén értelmezze, még mi is folyamatosan kapkodjuk a fejünket az újabb és újabb trendek láttán. Viszont furcsa volt látni, hogy Bede Márton, az Index publicistája a cikkei kommentálhatóságának hiányáról, saját olvasóitól származó vélemények megjelenéséről annyit írt: „Sajnálom, hogy nincs mindig, mindenhol gyermeknap. Talán túlzás is lenne.” Miért ez az elzárkózás a hülyéktől és az okosaktól, az egybitesektől és a szellemesektől, a jó fejektől és a bosszantóktól?
A tajtékos napok után leszögezzük: a Mandiner nem tervezi a kommentelés letiltását, nem vezet be előzetes moderációt, utólagossal is csak a legritkább esetben él (ahogy eddig is). Ismerjük, saját bőrünkön tapasztaltuk ennek minden előnyét és hátrányát. És tudjuk azt, hogy nem tudunk ennél jobb megoldást.
Senki nem ismerheti pontosan a média jövőjét, de az biztos, hogy a közösségiség lesz annak az egyik legfontosabb jellemzője. Ezzel megy szembe az, aki letiltja a kommentelést, vagy bármilyen pozícióból úgy véli: fel kell lépni a rossz kommentek ellen. Zsákutca, tévút, megnyerhetetlen háború. A kommentek, a fórumok a jelen kávéházai, kocsmái, teázói és klubjai. Elmés megjegyzések avagy tahó beböfögések, udvarias viták vagy heves anyázások? Hát nem ez megy az életben is? A magyar már csak ilyen fajta. És persze Kádár is tudta, hogy a társadalmi gőzt le kell ereszteni valahogy. Jó tanács: kényelmesebb hagyni, hogy az elégedetlenek ezt a virtuális világban tegyék, mint hogy az utcára menjenek helyette. Akit feszültté tesz az eltérő véleményekkel való szembesülés, az vagy ne olvasson kommenteket, vagy kezeljen mindent a maga helyi értékén. És persze: don't feed the troll.
A Manic Street Preachers, egyébként kőbalos walesi banda lemezcímét idéztem a cikk elején. És milyen jól mondják. Ennyi a kommentelés lényege is, ami mellett a Mandiner eddig és ezután is kiáll. Ez az én igazságom. Mondd el a tiédet is.
Az utolsó 100 komment: