Leszámolás a kommentbűnözéssel
2011. július 01. írta: TuRuL_2k2

Leszámolás a kommentbűnözéssel

  A kommentek miatti piszkálódás és szörnyülködés az esetek 98%-ában kicsinyes és értelmetlen időtöltés – írtam két hete a Magyar Nemzet és a Népszava egyazon napon megjelent, hozzászólások felett szörnyülködő írása kapcsán. Úgy néz ki, a kommentek ügye a magyar politika és közbeszéd igazán sarkalatos kérdése, a sajtó mellett a kormányt is államtitkári szinten foglalkoztatja a megfelelő hozzászólások missziója: Kovács Zoltán államtitkár maga fordult bő két héttel ezelőtt levélben a médiabiztoshoz, hogy járjon el egy rendkívüli jelentőségű komment-afférban.

  A hozzászólások ezúttal a Népszava online felületén jelentek meg, az államtitkár (illetve az őt képbe helyező állampolgári bejelentés) szerint felháborító és kegyeletsértő mivoltukban. Az államtitkárság nem érezte magát illetékesnek a kérdésben, de arra vette a fáradságot, hogy a médiabiztoshoz továbbítsa a bejelentést. A médiabiztos pedig komoly eljárást indított, a Népszava főszerkesztőjétől kérve felvilágosítást, nyilatkozatot az ügyben.

  Ha minden karcosabb hozzászólásról a médiabiztossal/NMHH-val kell majd levelezni, az nagyon nem lesz így jó. Kommentelők után szaglászni körülbelül annyira nagypályás időtöltés, mint jelentős erőket fordítani annak kiderítésére, hogy ki írta azokat a csúnya dolgokat Gyurcsány vagy Orbán úrról a nagy forgalmú nyilvános wc ajtajára. 

  Ceterum censeo: a hozzászólásokért a szerzőjük felel, azok semmilyen formában sem minősülnek szerkesztőségi tartalomnak.

Frissítés: A Kötöttségek nélkül blog összesítése szerint a hvg.hu-n, a Hírszerzőn (ami szintén a hvg.hu alá tartozik) és a hetivalasz.hu-n is megszüntették a hozzászólás lehetőségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr603029348

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétezer-ötszáz éves a kommentbűnözés 2011.07.05. 17:19:24

Népszerű vitatéma mostanság, hogy vonatkozik-e a médiatörvény a blogokra és kommentekre, és hogy egyáltalán jó dolog-e, ha álnéven bárki tetszése szerint írogathat, vagy vessünk véget ennek. Nem sokan tudják, de a kommentbűnözés már az ókori görögöknek...

Trackback: Ha morzsát dobsz a népnek, jönnek a madarak 2011.07.02. 10:54:59

A netes közösségek versenyt paráznak a Médiatörvény miatt. Nekik ajánlom a franciák diktátoros Twitter-kampányát. Ki mondta, hogy magyar ember csak magyarul kommentelhet? A mindenkori hatalomra nem az a veszélyes, ha a bloggerek és a kommentezők egymás...

Trackback: Ha morzsát dobsz a népnek, jönnek a madarak 2011.07.02. 10:54:06

A netes közösségek versenyt paráznak a Médiatörvény miatt. Nekik ajánlom a franciák diktátoros Twitter-kampányát. Ki mondta, hogy magyar ember csak magyarul kommentelhet? A mindenkori hatalomra nem az a veszélyes, ha a bloggerek és a kommentezők egymás...

Trackback: Komment forradalom 2011.07.01. 22:53:21

... A Mádl Ferenc köztársasági elnök haláláról szóló hír alatt található komment miatt ráadásul Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár tett feljelentést, miután egy törvénytisztelő állampolgár felhívta rá a figyelmét. ...Forrás.Tényleg ennyire hülyé...

Trackback: Miért szeret szopni a Fidesz? 2011.07.01. 22:15:49

Már elnézést a kissé vulgáris címért, de erre nem találok jobb kifejezést: a Fidesz házhoz megy a pofonért. És most nem a médiatörvényre gondolok, hanem arra, hogy egy kormánytag feljelentést tett egy komment miatt. Mi vaaaaan?   Nem önmagában...

Trackback: A velvet esete a sajtószabadsággal 2011.07.01. 21:39:23

Megszűnik a velveten a kommentelés. Őrület. Nem nagyon létezik olyan szegmense az internetes újságírásnak, amely fontosabb társadalmi célt szolgálna, mint a mondott bulvárportál. Hiszen az olyan témák, mint az, hogy Alekosz biszex csajjal él...

Trackback: A velvet esete a sajtószabadsággal 2011.07.01. 21:38:40

Megszűnik a velveten a kommentelés. Őrület. Nem nagyon létezik olyan szegmense az internetes újságírásnak, amely fontosabb társadalmi célt szolgálna, mint a mondott bulvárportál. Hiszen az olyan témák, mint az, hogy Alekosz biszex csajjal él...

Trackback: Ok az ünnepre 2011.07.01. 21:36:21

Július 1-je van: jeles nap. Egyrészt ez a köztisztviselők napja, mert 1992-ben ezen a napon lépett hatályba a köztisztviselői törvény, pedig ma már frappánsabb lenne az indokolás nélküli felmentés bevezetését ünnepelni (január 1., kormánytisztviselőkné...

Trackback: Név nélkül az igazság 2011.07.01. 21:29:00

Érdekes téma került szóba. Az internet anonimitása. Áldás-e, vagy átok? Személyes álláspontom az, hogy sokkal jobb, ha a véleménynyilvánítás anonimitása biztosított, mint a névvel történő vita. Való igaz, hogy szemtől-szemben a viták általában kultu...

Trackback: Mínuszos hír az ex-NBH-főnök kémkedési ügye 2011.07.01. 20:12:17

Kémkedéssel gyanúsítják az egyebek mellett a kémelhárításért is felelős Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. A katonai bíróság végül nem helyezte előzetes letartóztatásba a nyugállományú titkosszolga főtisztet, de elrendelte a háziőrizetét. ...

Trackback: Szolgálati közlemény! 2011.07.01. 20:09:15

Hallgatva az idők szavára július elsejétől a Vincenten a kommentelést megszüntetjük. Annál is inkább, mivel a posztírást is megszüntetjük.A fejünkben benne, ott is megszüntetjük. Még a posztírás gondolatát is megszüntetjük. Sőt, biztos, ami biztos...

Trackback: Konzultáció a médiatörvényről 2011.07.01. 19:06:49

Vannak, akik szerint épp ideje volt, hogy megrendszabályozzák a médiát, hogy ne mondhassa el mindenki szabadon a véleményét. Mások szerint a vélemény kinyilvánításának szabadsága a demokrácia egyik alappillére, ahol ez megszűnik, ott már demokráciáról ...

Trackback: Last minute Orbán-anyázás 2011.07.01. 19:01:15

 "Péntektől hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt." index.hu A fenti k...

Trackback: Egyszerűség 2011.07.01. 19:00:06

A kormány kommunikációval foglalkozó illetékesei vizsgálatot kezdeményeztek – nagyon helyesen! – egy bizonyos napilapunk ellen az internetes kiadásán megjelent komment miatt.             A vizsgálatot ke...

Trackback: Az első nap 2011.07.01. 18:47:14

Lejárt a türelmi idő, mától teljes körűen életbe lépett a médiatörvény, és mivel kormányunk nem arról híres, hogy halogatja a dolgokat, rögtön el is kezdték alkalmazni, teljesen véletlenül pont egy baloldali lappal szemben. Ja, és természetesen törvény...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.07.01. 16:06:02

Nagyon jó kezdeményezés ! az értelmiségi közmunkának mindjárt belehet vezetni a besúgás intézményét újra lehetne nemzetiesen 3/3. Persze nem csak ilyen netes vélemények után kellene szaglászni, hanem család-rokonok-munkahelyek-szórakozóhelyek, és küldeni a jelentéseket ki merte megszólni a kedves vezetőnket.
Háború van !

'Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.'

Bloodscalp 2011.07.01. 16:18:36

nem értem a felháborodást és értetlenkedést, tessék szépen lájkolni mindent amit miniszterelnök úr mond, és nem lesz balhé

Viktus 2011.07.01. 16:22:00

@Bloodscalp:

Így van ! Számomra érthetetlen, hogy lehetne bárkinek mersze az elsöprő forradalom után megkérdőjelezni népünk legokosabb.legbölcsebb.legigazságosabb vezetőjének az irányelveit , aki ráadásul sosem hazudott! és mindig sziklaszilárdan kiáll az elvei mellett! Jó kormányosként vezérli a nemzet hajóját az államadósságtól viharos tengeren!

Samott 2011.07.01. 16:23:40

Es ezek ott fent a fenymasolt papiron mindezert fizetest kapnak. Jol elunk, na.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.01. 16:27:35

"a hozzászólásokért a szerzőjük felel, azok semmilyen formában sem minősülnek szerkesztőségi tartalomnak."
------> sajnos egyes emberek ezt úgy értik, hogy akkor nyomozzunk a kommentelők után, nem egyszer megtörtént. (Fetser: vastagbor.blog.hu/2011/03/17/a_viharsarok_szelmalomharcosa_ujra_tamad)

Bloodscalp 2011.07.01. 16:35:40

na csak ésszel, nem tudom jó dolog hogy mi itt bírálni merészeljük a rendszert...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.01. 16:47:18

Hogy van az, hogy a Heti Válasznál már nem lehet kommentelni, itt meg igen?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.01. 16:57:23

@TuRuL_2k2: Minél több portál tiltja le a kommentezést/vezeti be a moderálást/adja át a Facebook-nak, annál több troll jön át hozzátok. És minél több jön át hozzátok, annál mocskosabb lesz a kommentek hangneme.

A dolgok mai állása szerint a mandiner.hu-nak annyi: vagy azért, mert letiltjátok a kommentezést, vagy azért, mert naponta százszor lesztek feljelentve a hülye olvasóitok miatt és által.

És ezen az ilyen ceterum censeo-posztok sem segítenek.

kackia 2011.07.01. 17:20:04

Majd utána a gondolatbűnözéssel.
Csak szép gondolatok a megengedhetőek, aki csúnyát gondol annak dádá lesz .:)
Micsoda infantilis világ ez kérem.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.01. 18:06:03

@Kettes:
:D
Tudományos igényű gondolatok.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 18:09:26

"Egyébként ez a névtelen feljelentés ez nálunk népi hagyomány. Tudod? Ez a sok szemét tetű...
Tudod? Nem döglöttek meg még mindannyian. Van olyan mocsok aki még most is.. Tudod? Ja!
Címet tudja.. Papírja van.. Ceruzája van.. Följelent. Kész! Tudod ez a három már elég indok, nem?"

/Hofi Géza/

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.01. 18:11:08

@TaTa86.:
A Heti Válasznál az újabb cikkekhez tényleg nem lehet már hozzászólni - mindenki beleőrül a kommentkampfba?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 18:22:46

@TuRuL_2k2:

Nézzük a pozitív oldalát, ha csökken a nethuszáros gőzleeresztés lehetősége, majd legfeljebb annál többen fognak kommentelni a hagyományos úton: kocsma, tüntetés, szavazófülke...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 18:24:41

... a pezsgő közélet és demokrácia jegyében.

röhögő 2011.07.01. 18:27:40

Éljen szeretett vezetőnk, Orbán Viktor, aki utat mutat nekünk a gaz imperialisták, multik, államadósság és IMF elleni harcban, amelyben kínai testvéreink segítenek minket!

Ebből ugye nem lehet bajom?

röhögő 2011.07.01. 18:29:29

Kedves mandiner! Kezd megváltozni a hangvétel! Mi történt? Fel teccettek ébredni?

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2011.07.01. 18:31:53

ez a 'disclaimer' tokos megoldas, remelem csakugyan jogilag megfelelo is. ha igen, akkor 'modellerteku' es ez a kovetendo.

masreszrol pedig, az ugy remes kisstilusege miatt csakugyan megerdemli, hogy kritikat kapjon az allamtitkari minosegben kicsit nagyobb ivu feladatokra delegalt szakember.

Pistie 2011.07.01. 18:34:11

A facebookot nem tudják úgy sem moderálni, úgyhogy nethuszárkodhat a kormány a blog.hu-val szemben felőlem nyugodtan, csak saját magát járatja le. És az emberek kezében van a kulcs: a facebook segített az afrikai országokban is a diktatúrák ellen.

Alonso 2011.07.01. 18:34:32

ágyő szólásszabadság.

röhögő 2011.07.01. 18:34:32

Népünk és vezérünk dicsőséges tevékenykedését amellyel az EU soros elnökeként megvilágítottuk a kapitalizmus sötétjében tévelygő országok vezetőinek a modern, új célkitűzéseket, csakis népünk áradó szeretetét közvetítő kommentek sokasága jelenítheti meg méltóan az interneten. Fanyalkodásnak itt helye nincs.

mizrolist 2011.07.01. 18:38:24

@TuRuL_2k2: eddig a Velvet, a Hírszerző, a HVG és a Heti Válasz azok, akik mától megszüntették a kommentelési lehetőséget - legalábbis Fedor bejegyzése szerint...
fedor.blog.hu/2011/07/01/az_elso_nap_209

röhögő 2011.07.01. 18:39:21

Népünk dicsőségére a blogoszféra résztvevőinek ki kell vetniük soraikból azokat a sötét felforgató elemeket, akik megkérdőjelezik pártunk és vezérünk dicsőséges tetteit!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.01. 18:39:35

@Pistie:
A Facebook-mítosz sajnos hamis. Meg lehet nézni azokat a blogokat, ahol Facebook alapú kommenteket vezettek be: nem javult, inkább romlott a hozzászólások minősége (alig van vita, alig van érdemi mondanivaló).

gyilkos fűegér 2011.07.01. 18:40:31

Várom a büdös fidesztrollokat, amint megmagyarázzák, hogy ez az Észak-Koreai tempó miért is elengedhetetlen az államadósság elleni harcban.
Legalább röhögök egy jót.

2011.07.01. 18:40:41

Jaj mi lesz most, szegény libbantbolsik kevesebb felületen böföghetik a komcsi propagandát.

Hímtag 2011.07.01. 18:43:11

Szerintem már az asztalon a Gondolatrendőrség tervezete. Épül a 101-es szoba. Amúgy mi van, ha egy külföldi blogon futnának a kommentek, vagy csak simán fórumon, mint amilyen az index? Ott mindenki megtalálhatja, amihez hozzá akar szólni...

röhögő 2011.07.01. 18:43:39

@imperial: Nem szép öntől elvtárs, hogy sajnálja a libsik böfögésének korlátozását. Egy elvhű párttagtól nem ezt várja szeretett Vezérünk!

bohocugyi allomtitkar 2011.07.01. 18:44:50

K. Zoltan imidzset jol eltalata a fidesz. ha az 50-es evekbe elt es dolgozott volna, akkor a micisapka es szakadt lodenkabat hazmestermodra lett volna a stilusa.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 18:45:08

@röhögő:

A mandi hangneme semmit se változott, tartják a jobbközép kurzust. Akkor és az ellen morognak, aki ezzel mérsékelten kompatibilis ügyekbe bonyolódik a politikai cirkuszban, nem csak a zellenzékista oldalon.

Értékalapú, kritikus kiállás táboron belül?

Skandalum, nem vitás.

aritus 2011.07.01. 18:45:12

@TuRuL_2k2: ja, ezt én is így tapasztaltam. A Véleményvezért sokkal jobb volt olvasni, amíg lehetett kommentelni. Az egy olyan blog volt, ahol többnyire érdekes, tanulságos hozzászólások voltak, nem anyázások. Amióta a facebookon mehet csak, azóta a kommentelés ellaposodott.

gomorra 2011.07.01. 18:45:54

Nem kell csodálkozni azon, hogy a kommenteket a jelenlegi hatalom oly nagy figyelemmel kíséri.

Lám-lám, az a hatalom, amelyik ennyi hazugság után került oda, ahol van, csak így tudja elképzelni: nézni, lesni, igazoltatni, büntetni, lefejezni. Pofa súlyba, kuss legyen mindenkinek, hisz tudja, hogy ő a legnagyobb bűnös, fél, rendkívül fél, ezért lapul, sunyít. Ó, mi ócska magyarok, mindig beszopjuk, ócska gyurcsány után kaptunk egy gazember orbánt, rohadjon meg az összes sunyi politikus!

röhögő 2011.07.01. 18:48:20

@Herr SturmLikudnik: Egyszerűen tűrhetetlen hogy a párt egyik propaganda gépezetébe homok kerüljön.
Vezérünk szellemi ragyogására nem vethetnek árnyékot politikailag képzetlen propagandisták.

aritus 2011.07.01. 18:51:09

Tényleg, tudja vki, hogy a VV miért szüntette meg a kommentelést, még jóval a média tv életbe lépése (07.01.) előtt?

Hímtag 2011.07.01. 18:52:51

@gomorra: Vigyázz, mert a börtönben kötsz ki a végén, közösség elleni izgatás címen. Ha volt annyi ember Fletóék ellen, hát ne legyen senki rest ugyanezt megtenni most is. Vagy csak nem félünk valamitől?
Kezd sikerrel járni a megfélemlítés?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 18:55:39

@röhögő:

Hát látod, nem csak Szíjjártókból áll az ifjúnarancs holdudvar, p-o-f-á-t-l-a-n-s-á-g.

mizrolist 2011.07.01. 18:58:19

@Schindler Pistája: a Heti Válasz melyik csoportba tartozik? Mert ugye mától ott sincs kommentelés.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 18:59:05

na es most mi lesz, Turul..?
kivagtok innen, mint gyalogszorost belsart uriteni..?:-D

Robinzon Kurzor 2011.07.01. 18:59:32

Most mi a baj az állampolgári bejelentéssel?

Gondolom "komoly névtelen feljelentés volt, géppel írva", nem?

Na, megyek csomagolni, aztán irány Liszt Ferenc.

Hímtag 2011.07.01. 18:59:34

@Schindler Pistája: Akkor miért maszkban, csoportosan keménykedtek a "békés tüntetők"? Még szerencse, hogy a szittyanáci birkákra is vonatkozik a törvény.
Amúgy meg pont a csürhe miatt kell parázni az arc/név vállalásáról. Ők azok akik el akarnak pusztítani mindenkit, aki másképp gondolkodik. A "libsik" elfogadják, ha valakinek más a véleménye... veszélyes egy népség....

aritus 2011.07.01. 19:00:15

@Schindler Pistája: nem úgy, mint te, aki névvel, címmel kommentelsz!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 19:01:01

@Schindler Pistája: ugye tudod, hogy a torvenyt az ilyen zsidozo kisfaszok miatt hoztak az indoklas szerint, te szerencsertlen ?:-DDDDD

tehat pont miattad/ellened..:-D

bájgúnár 2011.07.01. 19:01:26

Éljen a kedves vezetőnk Viktor!
Követeljük a dakota mondásainak bőrkötéses kiadását!
Iránymutatásainak,bölcs gondolatainak kőbevésését!
Öntsék szoborba nemzetvezetőnk nagy tettét a kordonbontást.
Kisember is képes nagy szarkupacot alkotni.
/sziú közmondás/

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 19:01:51

jah

es ezuton szeretnek Szalai Annamarianak sok boldog nevnapot kivanni.
latom, az ajandek mar megvolt:-DDDDDDDD

Hímtag 2011.07.01. 19:02:23

Indulhat újra a Szabad Európa rádió!

Raoul Duke01 2011.07.01. 19:03:06

Már dolgozik a ge...apó!!

Dubito 2011.07.01. 19:04:22

@Schindler Pistája: és téged hogy hívnak, kedves?

Várúr 2011.07.01. 19:05:57

@gyilkos fűegér:
Fékezhetetlen agyvelejű egérke... N e m a kormány, hanem a HVG, a HV, stb. szüntette meg a kommentelést. Fordulj az illetékesekhez: ált. iskolai tanáraidhoz (szövegértés).

leone007 2011.07.01. 19:07:10

Azért ugye mindenki vágja, hogy mekkora gáz ez az egész helyzet? Kiváncsi vagyok a következő 1 hónap történéseire, és arra hány helyen lehet majd kommentelni augusztus 1-én. :(

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.01. 19:07:28

@Hímtag:

rádió? ugyan... pár klikkel átpakolható minden külföldi blogszerverre és onnantól leshet a médiahatóság, mint ahogy a kukluxinfó is vidáman szórja az agitpropot.

leone007 2011.07.01. 19:08:21

@Schindler Pistája: címet, nevet, telefonszámot ha kérhetnénk, ellenkező esetben te is judeobolsi patkány vagy.

Hímtag 2011.07.01. 19:11:55

@Herr SturmLikudnik: Persze, vágom. jelképesen értettem, a jelképek országában... :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.01. 19:12:14

Jó ez így. Most nem "kibannoltálgeci" meg tomcates gázpisztoly lesz, hanem hivatalos szerv.

2011.07.01. 19:13:03

Lehet, hogy itt az idő újraindítani a berozsdásodott Usenet szervereket. Ha jobban belegondolok, ez nem is lenne olyan rossz fejlemény...

efi 2011.07.01. 19:14:28

Meg kéne szórni az NMHH-t egy bejelentés cunamival. Szerintem ugyanis játszi könnyedséggel lehet találni pár tíz-ezret, ahol Gyurcsány hazaáruló, lógnia kell stb.
Aztán meglátjuk, van-e kettős mérce.

makk_ász 2011.07.01. 19:14:31

most már a kommenteléhez is kell majd a facebook? na vazze

gyilkos fűegér 2011.07.01. 19:14:42

@Schindler Pistája: "Az a lehetőség rémítette meg a maszopszadeszes söpredéket, hogy a jövőben talán kénytelenek lesznek arccal és névvel kommentelni. "

Úgy mint te, nem igaz, te legutolsó Nürnbergszökevény patkányfajzat. Vagy én tévedek és a jó anyád tényleg ezzel a névvel bélyegzett meg?
Barom. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 19:15:27

mondjuk az a velemenyem, hogy itt a mandineren mehet tovabb az orulet, ok vedettseget elveznek..:-)

bar meg egy par ilyen ovatos fejcsovalas es oda a tuti site maintenance job:-)

2011.07.01. 19:16:12

Azért vicces, itt is a cenzúra, pedig nem is közvetlenül a kormány hajtja végre hanem magunk cenzúrázzuk, mert félünk. Fasza.

mizrolist 2011.07.01. 19:17:57

@Várúr: ja, mert a parlament által megszavazott törvénynek ebben semmilyen szerepe sincs, ezt csak úgy hobbiból találták ki, és mind pont ma...

campobaszo 2011.07.01. 19:18:26

Orbán Viktor megmondta,mindenkinek lehet véleménye.És azt meg is tarthatja magának!

makacshalacska 2011.07.01. 19:18:38

@Hímtag: " A "libsik" elfogadják, ha valakinek más a véleménye"

Ezt már csak tapasztalni kellene, mert így leírva jól hangzik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 19:20:04

@mizrolist: szerintem melylevego...

tudom, hogy nehez lesz most egy kicsit, de orban viktor es bunszervezete pont most lepett a marianosztrai utra..:-)

az ido nem nekik dolgozik..:-)

gyilkos fűegér 2011.07.01. 19:21:04

@Várúr:

Azt hiszem, most jött el a pillanat, hogy leülj és magadba nézz, mert amit csinálsz, az hovatovább csak orvosilag értelmezhető.

(A labda, amit feladtál, meg olyan magas, amit úriember már le sem csap.)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 19:22:22

@makacshalacska: latod..
most jon az, amikor nem lehet mas velemenyed.

lehet, hogy elkuldelek a picsaba a velemenyed miatt. megtehetem. jogomban all. csak eppen betiltani nincs jogom a velemenyedet.

de az, hogy elkuldelek valamire a velemenyed miatt az nem jelenti azt, hogy nem mondhatod ki. vagy ugy gondolod, hogy az en melegebb eghajlatra elzavarasom egyenertoku mondjuk egy 100 millios buntetessel? esetleg bortonnel? hatosagi nyomozassal?;-)

ejj, de nagyra tartasz:-D

Kalmár 2011.07.01. 19:24:02

@Nemzeti törpe: Nahát mennyit finomodott a stílusod 1 árva nap alatt:)))
Micsoda felüdülés!!! Már megérte. :))))

Ipari-antidepresszió 2011.07.01. 19:24:31

És mi van a kommentkárosultakkal? :)

aritus 2011.07.01. 19:25:43

De most már tényleg orrba vágom azt, aki összekeveri a szezont a f.szommal, a cenzúrát a moderálással, a kormány intézkedéseit, a döntési pozícióban (politikai hatalom) lévők megszólalásait, törvényalkotását a névtelen kommentelőkkel! Mert látjuk, hogy az utóbbiak tehetnek mindenről, ami e honban történik. Ők írták és szavazták meg a média tv.-t, a közmunkaprogramot, a munkavállalók jogfosztását eredményző tv.-ket, a folyamatosan buherált nyugdíjtörvényt (ugye most már annak se jár a munkáltatói járadék -már nem is így hívják- aki kilépett "önként" a tözsdéző magánnyugdíjból), az új sztrájk tv-t és a többi. Kínáról nem is beszélve. A névtelen kommentelők hívták ide a kínai kommunista párt főemberét, hogy majd ő kihúz minket a szarból.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.07.01. 19:25:47

Fura lehet egyszerre üldözöttnek és zsarnoknak is lenni.

BrianBrian 2011.07.01. 19:26:52

Korrekt, józan hang.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.01. 19:30:37

Sajtóban megjelent hírekre reagálva elmondta: korábban sok félreértés övezte a médiatörvényt, de remélik, hogy ezek jó részét sikerült megválaszolni, nem tartoznak például a blogok, a fórumozás és a kommentek a médiatörvény hatálya alá, mert a médiatörvény a médiaszolgáltatásokra és a sajtótermékekre vonatkoznak - és az említettek nem tartoznak ezen kategóriákba. (Kiricsi Karola szovivo)

Ja, es folyamatosan kommentelnek a Heti Valaszban es a HVG-ben !!!
Mi lenne ha valaki mondjuk utana nezne annak, hogy mi tortenik ??

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.01. 19:31:10

2011 a szolasszabadsag vege magyarorszagon, mar csak a forradalom kitoresenek az idopontja a kerdeses

dr.pupak30 2011.07.01. 19:35:20

úristen hová jutottunk. kommentrendőrség. félelmetes. sosem gondoltam, hogy ebben az országban újra félni kell azért amit az ember mondani merészel. ebben az országban szar volt élni az elmúlt húsz évben. mostantól pedig elviselhetettlen.

eccerüvagyok 2011.07.01. 19:38:08

...felszívtam a gennyet-váladékot a garatból, kicsit "összeráztam" és teljes erővel leköptem a monitort.
Konszolidálom magam és megállapítom: van pár ember (úgy 386?) ebben az országban, akik annyit sem érnek, hogy miattuk kelljen törölgetnem az LCD-t.

Most pedig megyek és felkészítem a feleségemet, hogy ha lát egy sötét autót megállni a ház előtt, akkor tudjon róla: nincsenek véletlenek...

Viktus 2011.07.01. 19:39:01

@aritus:

Van kommentelés ... csinálj kamu facebook profilt.

mizrolist 2011.07.01. 19:41:25

@jotunder: a mai híreknél is van kommentelési lehetőség, vagy csak a tegnapiaknál?

aritus 2011.07.01. 19:41:49

@Viktus: ja, azt tudom, hogy a facebookon lehet, de az nem ugyanaz, azt kérdezem, hogy a VV miért váltott?

getva 2011.07.01. 19:42:36

orbán egy fasz és smittpaja egy köcsög.
most akkor mi lesz

trollface 2011.07.01. 19:43:14

ez közösség elleni igazgatás

getva 2011.07.01. 19:44:52

orbán egy fasz és smittpaja egy köcsög
most mi lesz

eccerüvagyok 2011.07.01. 19:46:44

@getva:
Egy fasz is többet érdemel...!

calamites 2011.07.01. 19:47:18

@imperial:

propaganda????

Goebbels tapsol, és táncol a sírjában attól amit lát, pedig ő sem volt kispályás

dr.pupak30 2011.07.01. 19:48:47

akkorát fognak ezek bukni 2014-ben hogy öröm lesz nézni. legalábbis a szavazófülkében, mert azon kívül semmi sem biztos már

Dub hadnagy 2011.07.01. 19:49:31

@mizrolist: röpke mintavételezésem alapján a HVG és a Hírszerző ma fölrakott publicisztikáinál nincs kommentelés.

mizrolist 2011.07.01. 19:50:22

@Dub hadnagy: épp erre akartam kilyukadni :)

getva 2011.07.01. 19:51:54

@calamites:
Göbbels???
ugyan, ő legalább tehetséges volt.
ami itt folyik, az inkább a sztálini SZU-t jellemezte.

TBG 2011.07.01. 19:52:19

Szemét Orbán és mocskos bandája. Engem vihettek.
Ganaj egy ország lesz ez, ha ezek sokáig itt lesznek....

tobias2 2011.07.01. 19:58:53

Mindenki hüje csak énnekem van a lábamon meg a kezemen is fejem!

Kiváncsi vagyok, ezért törölnek-e véglegesen innen is.

dr.pupak30 2011.07.01. 19:59:12

el kell olvasnom Orwell 1984 -et újra. úgy látom idpszerű lessz ismét

getva 2011.07.01. 19:59:12

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: @eccerüvagyok:
mindegy, ha férget és szarházit írtam volna, akkor a férgeket és a szarházikat védtétek volna be :)))

Viktus 2011.07.01. 19:59:28

@aritus:

Gondolom nem volt idő végignézni már nekik a kommenteket ...

cianista 2011.07.01. 20:00:45

uuúúúuúúú
figyi libcsik
van egy lyo 5letm
rakjunk egy kötelet a nyakunkba és tüntessünk a demokráciáért
sírjuk tele a nyugati lapokat erről a diktaturáról
csodálom magam ezért az eredeti 5letmiért
heil izráél

☉ ☾ 2011.07.01. 20:01:21

Börtönbe vágnak ezek bárkit.
Faludy szépen és tanulságosan megírta ezt a Pokolbéli víg napjaimban.

Házkutatást tartanak Szilvásy Györgynél

cianista 2011.07.01. 20:03:28

@☉ ☾: rettegjünk 1ütt 3ra
1-2-3
jajj

dr.pupak30 2011.07.01. 20:04:30

cianista: ha nem vetted volna észre, most fordul ellenetek az egész ország. csak nehogy alábecsüljétek a dolgokat.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.01. 20:05:07

tuntetes a kosuth teren vasarnap, keressetek a facebookon, mar 300 ezren vagyunk

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 20:05:46

mandiner!

felnyomhatom cianistat meg schindlerpityut? pont roluk szol az indoklas..;-)

aszondja, szalai. annamaria@nmhh.hu

jol tudom?:-)

eccerüvagyok 2011.07.01. 20:06:42

@getva:
Az egyik egy szép állat, a másik meg pont olyan, akár... egy politikus. Úgyhogy: yes!

getva 2011.07.01. 20:08:45

@cianista:

én nem rettegek tesókám
én csak röhögök rajtatok

borovi 2011.07.01. 20:10:36

@röhögő: Lassan (nagyon lassan) kivilágosodik nekik.

LBL 2011.07.01. 20:12:32

Hát, elvtársak: rossz világ jön. Felelősséget kell vállalni azért, amit mond vagy leír az ember.
Diktatúra!
Addig is nézzük, hallgassuk meg nagy példaképünket eredetiben.
www.youtube.com/watch?v=ETkQ9RGR6JQ

gomorra 2011.07.01. 20:13:04

@Hímtag: nem tudom miről beszélsz, amikor félelemről beszélsz? csak nem arra céloztál, hogy nekem kéne félnem valamitől?! Nekem, aki végigdolgoztam az egész életemet, szemben gazember politikusainkkal, gazember elitünkkel? Félejenek a gazok, én sosem fogok!!! S nem ajánlom másnak sem!

borovi 2011.07.01. 20:13:07

@bájgúnár: A dakota közmondás helyesen: "Kis ember is képes nagy szarkupacot alkotni, majd azt a többiek nyakába kenni".

borovi 2011.07.01. 20:15:16

@gyilkos fűegér: Megjöttek. Olvasd el például Várúr 2011.07.01. 19:05:57 bejegyzését...

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.07.01. 20:18:55

Én szeretem Orbán Et-t. Remélem ezzel nem sértettem meg senkinek a jó ízlését.
Pali bácsi is a példaképem.

dr. _mmm_ 2011.07.01. 20:19:09

És ha a faceboook-on fognak az emberek fröcsögni az miért lesz jobb? Maj annamária személyessen fog írni levelet Mark-nak, a felhasználók adaiért?
Már előre látom:
"Dear Mark!

Please give me néhány fáking hungarian toll adatait....."

csodálatos..

borovi 2011.07.01. 20:19:54

@efi: Látatlanban is: van.

dukeekud 2011.07.01. 20:20:21

Eljen Orban viktor
bortonbe az aljas ellenforradalmar komentistakkal.
Ezek pont olyanok, mint komunistak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 20:20:27

@LBL: "This song originally had words. It told about cowboy, who came home to his Mary. But the soviet censors told, that this theme was inadmissible. So, then Khill made a vocalization without words."

remek pelda az uj mediatorveny mukodesere..:-DD

Szergej55 2011.07.01. 20:20:57

Tele a hócipőm a médiamarhasággal, most nem csak a fentiek miatt. Remélem, látják ezt.

dr.pupak30 2011.07.01. 20:22:54

Schmidt et Orban agus fuath chomh maith. Is féidir seachthairbhe amach anseo

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.07.01. 20:31:53

2011. az internet visszafejlődésének éve? Az a megoldás, hogy megtiltja mindenki a hozzászólásokat? Nagyon rossz üzletpolitika. Inkább vennének fel embert aki moderálja a kommenteket. MUNKAHELYTEREMTÉS!

csincsilla72 2011.07.01. 20:50:20

Ó, hát a szociális konzultáción már kíváncsiak voltak a névvel-címmel ellátott véleményekre. Aki visszaküldte és nem helyeselt: komenista. Aki vissza se küldte: lusta komenista. Jófiúk listája már ott van az asztalon. A többi nem kap fizetésemelést, kenyérjegyet, nyugdíjat és a május elsejei felvonulásra sem lesz meghívva. Legalábbis nem kívánhat semmit a tévé kívánságműsorában. Rendnek kell itt lenni, a mindenit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.01. 20:52:55

@TuRuL_2k2: Nagy hülyeség lenne alábecsülni a kockázatait.

dr.pupak30 2011.07.01. 20:54:24

@csincsilla72: ki fog itt a sárgáknak éhbérért bérmunkázni? mert az éppeszűek elhúznak innen messze

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.01. 20:56:28

@imperial: "Jaj mi lesz most, szegény libbantbolsik kevesebb felületen böföghetik a komcsi propagandát. "

bakker Elvtárs! Neked nem szóltak a Párttól?! A kommunizmus must az új truváj. hé! Te nem hallottad szeretett Vezetőnket a 60 éve tartó összeborulásról? A kommunizmusról, mint minden jelen rendszerek legjobbikáról?
tessék kérem tájékozódni! mert a végén még fel lesz jelentve! oszt' mehet a Szeretet-minisztériumba.

Exploiter 2011.07.01. 20:59:11

Menni kell külföldre, bejegyezni valahol egy fuckthesystem.com-ot és csinálni egy normális politikai fórumot.

...and then: profit.

Amelyik blog beszünteti a kommenteket, mellesleg, annak vége, úgyhogy aki mer, kaszál.

Mindenesetre fiatal vagyok még, látni fogom ezeket elhullani, az összes tetvet, egyesével, a történelem pedig elfelejti őket azonnal, amikor rohadni kezdenek a föld alatt.

Boldog nap lesz. Mindegyik.

Ingerlékeny Banya 2011.07.01. 20:59:52

Felszabadíthatna bennünket valamelyik fejlett és valóban demokratikus nyugati hatalom.(sóhajt)
Még lehet hogy valamelyik keleti hatalommal is jobban járnánk,pölö Románia....ott még nincs ilyen baromság,ugye?!

csincsilla72 2011.07.01. 21:04:14

@pupak30: Pedig lenne jobb ötletem: Vityókát kilőni Kínába, a fideszes barátaival együtt. Szittyamagyarok vissza az Ural mögé, az őshazába. Ott egész nap lovagolhatnak a rónán/sztyeppén, nyereg alatt puhítva a húst. A többi marad Európában és kultúrországot épít.

Bonaparte 2011.07.01. 21:04:39

Béláim, nem kell aggódni. Tudjátok, mi történik, ha lezárják egy tartály biztonsági szelepét?
Nos, mától le van hegesztve a biztonsági szelep.
Hogy néhai anyósomat idézzem: mindenki kib***ik, de csak saját magával.

kenya5 2011.07.01. 21:05:22

figyelmetekbe ajánlomaz Orwelli novellát a Disznófarm ahol ugyebár Hapóleon mindig magához igazitotta a téziseket:DDDDDDDDDDD

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.07.01. 21:06:30

Az netes kommentek/véleményke kontrollja csak az első lépés.

A közmunkakommandón belül lesz párszázezer olyan dolgozó, akiknek a környeztükben elhangzó, szóbeli negatív vélemények jelentése lesz a feladata.

Nyilván a sok visszahívandó rendvédelmisnek se az lesz a fő feladata, hogy a cigány kubikusokra vigyázzon, inkább a rendszerellenes elemek átnevelését kell felügyelni Recsken, a Hortobágyon.

Exploiter 2011.07.01. 21:09:16

@Ingerlékeny Banya:

Én bármikor hajlandó vagyok aláírni, hogy visszaállítsuk a régi monarchiát.

Sőt: követelem, hogy megszálljanak minket a habsburgok. Úgyis periférikus, buzi kis ország vagyunk, de akkor legalább nem a saját nemzetünk fiait kellene pofán köpni nap mint nap.
Ezek a degenerált majmok egyszerűen képtelenek egy modern országot vezetni. Nem megy, nem megy és nem megy.

Ingerlékeny Banya 2011.07.01. 21:11:59

@Exploiter: Részemről ezzel kapcsolatban csak annyi még az észrevétel,hogy borzalmasnak tartom,hogy még azt is vállalják,hogy külföldön lenézik,leköpik és semmibe veszik őket,mindezt egy két nyominger komment miatt.Vagy attól félnek hogy a kommentelők esetleg hergelnek másokat?Mert szerintem kommentektől független is hergelődik az ember,ha a pénztárcája tök üres és nincs mit zabálni.Na meg tényleg ott van a faszbuk,ami valóban szabad,ergo ez az egész hülye törvény teljesen értelmetlen.

csoko20 2011.07.01. 21:14:54

Deutsch Tompika twitter oldalán lehet még gecizni, vagy oda is megy a sárga csekk???

Ők megmondhatják kik a nemzet ellenségei, de cigánynak nevezni a cigányt már nem lehet?

kenya5 2011.07.01. 21:15:29

@Ingerlékeny Banya: és meddig lesz szabad a feszbuk szted??????

Ingerlékeny Banya 2011.07.01. 21:16:24

@kenya5: Amíg Mo. el nem foglalja Amerikát?)Tehát remélhetőleg mindörökkön örökké!Ámen!

Bruno 2011.07.01. 21:18:10

A daliásemlékű 80-as években (pontosabban 1985-ben) Eörsi István az írószövetség közgyűlésén felszólalva nyilvános cenzúrát követelt. Most se lehet mást mondani: követelni kell a Tájékoztatási Hivatal és a Cenzúrabizottság felállítását (ha már törvény van a cenzúráról).

ÉLJEN A CENZÚRA!

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.01. 21:19:00

@cianista: el vagy tévedve. :) rettegni? ezektől? ... nem. ezektől hányunk. De rettegni? egy ilyen kis pitlák bandától? pfff! :P

Exploiter 2011.07.01. 21:19:14

@Ingerlékeny Banya:

Értelmetlen? Igen, az.
Nem azért vannak ott, hogy agyuk legyen. Minden átkozott határozatuk, törvényük, javaslatuk, nyilatkozatuk, minden megnyilvánulásuk értelmetlen, átgondolatlan, kontraproduktív.
Ugyanilyen volt az összes kormányunk, csak ezek még ráadásul durcásak is, mint az egyszeri hülyegyerek, akinek mindig a kezére ütnek, ha az orrát turkálja.
Még csak öncenzúra sem kell, egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, milyen szinten megvetem ezeket.

kenya5 2011.07.01. 21:22:50

@Ingerlékeny Banya: legyen igazad Ámen:D

szkeptikus vagyok:(((

Alfőmérnök 2011.07.01. 21:24:14

"a hozzászólásokért a szerzőjük felel"

Ez mit jelent?
Egy virtuális személyt "felelőssé lehet tenni" valamiért?

kenya5 2011.07.01. 21:24:46

@Ingerlékeny Banya: legyen igazad Ámen!

szkeptikus vagyok!:((((((((((((

Ingerlékeny Banya 2011.07.01. 21:25:04

Nem vagyok pszcihomókus,de nem nehéz elképzelni a következményeit .....egy nép mely az éhhalál szélén van és még rettegnie is kell.No nekem egyébként 8,de nem ártana ha Csernyust is megkérdeznék néha,mielőtt hoznak egy törvényt.SS

kenya5 2011.07.01. 21:25:43

ezmár lasan ment át azért irtam kétszer bocsi:(

csincsilla72 2011.07.01. 21:25:46

@kenya5: Nem sokáig, még a végén forradalom robban ki, amit itt fognak leszervezni. Volt már ilyenre példa.

Pelso.. 2011.07.01. 21:26:45

@Exploiter: Pénzzel függ össze minden, a többi színház, amihez persze filléres ripacsok meg kretén tapsoncok mindig akadnak.

Exploiter 2011.07.01. 21:26:47

@Alfőmérnök:

Kiss pistikét, aki a ház előtt a kocsijából feltörte a wifimet és a gépemről kommentelgetett?

Tegyék felelőssé.

Hogy valaki ennyire hülye legyen a modern világhoz, ez valami elképesztően siralmas.

kenya5 2011.07.01. 21:28:26

@csincsilla72: látod teis meg énis ettől félnek:D

Exploiter 2011.07.01. 21:29:54

Ja igen, juteszembe, csinálok új nicket, proxyn visszajövök, öt perc múlva olyat kommetelek minden blog.hu-s fórumra, hogy a cenzorok ükunokái is elpirulnak majd utána.

Stay tuned.

Alfőmérnök 2011.07.01. 21:30:29

@Exploiter: Kiss Pistike virtuális személy?
Hogy valaki ennyire képtelen megérteni 2 egyszerű mondatot, az valami elképesztően siralmas.

Exploiter 2011.07.01. 21:34:16

@Alfőmérnök:

Nem rád értettem, hanem a t.(elibekúrt) döntéshozókra.

kenya5 2011.07.01. 21:34:26

@Alfőmérnök: de ma reggelolvastam ha valaki nem védi a wfit az lesz a hunyó.

alien 2011.07.01. 21:37:35

@gyilkos fűegér: azaz adjál csak shiber pisájának elég irritáló alak, nem látja be azt, hogy nem az igazi, hogy egy demokratikus jogállamban (jogálamban) azt nézik, hogy ki mit mikor és miért mond, ez egyszerű félelemkeltés, de megnyugtatok mindenkit, hogy lehet úgy is, hogy nem írja le az ember voldemort nevét, tudjukki egy gonosz korlátolt ember és milyen rosszul járt a hálál ereklyéi kettőben ez van nem szeretjük a kicsinyes tökfejű pojácát nagyon jól írták meg a rossztermészetét

Várúr 2011.07.01. 21:40:02

@gyilkos fűegér:
Honnan tudod, hogy úriembörök mit csapnak le? Valamit olvastál róla? Vagy mondták?

Tiko 2011.07.01. 21:41:30

1. mindenki tegye a wifi-jét szabadra. aztán mondja meg bárki, hogy ki írt a billentyűzettel.

2. beépített proxy, pl: seamonkey-ban. (add on)

3. leszophatnak:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.01. 21:43:37

Kovacs Zoltan az az elmebeteg pojaca, aki azokat a faszsagokat nyilatkozta a mediatorvennyel kapcsolatban?

Termeszetesen o az elso feljelento. Kitort belole a spiclitermeszet, mint Lendvai Ildikobol annak idejen. Csakhogy Ildi mar kigyogyult belole, mig Debil Zoli meg csak most valik kommerre.

csincsilla72 2011.07.01. 21:43:57

Akkor javaslom, mától nevezzük Palyát is és Viktort is Tudjukkinek. No, lehet találgatni, kire gondolunk, amikor az istent, a lovakat meg a szaporodást emlegetjük...

Ingerlékeny Banya 2011.07.01. 21:45:13

@alien: VOLDEMORT?!!!DDDDDD
Betojok a röhögéstől,V mint .....tudjukki!))

röhögő 2011.07.01. 21:46:20

Pártunk és szeretett vezérünk bölcs előrelátása meghozta az interneten a kommentelők békéjét. Szíjjártó Péter aranyanba foglalandó szavai amivel Bölcs Vezérünk útmutatását tolmácsolja hogyan ajánljuk fel nyugdíjmegtakarításunkat az államadósság elleni háborúban, amelyhez szükséges összefogást a mi Aranybullánk, a NYENYI oly ékesen megfogalmazott.
Magyar népünk büszkeségtől duzzadó kebellel szurkol Schmitt Pál köztársasági elnökünknek , aki a magyar nép és a mi szeretett álamunk nyelvének védelmére tett fogadalmat. Kit oly bölcsen szeretett Vezérünk tett-e fontos pozícióra.

kenya5 2011.07.01. 21:49:02

Sárvár nagy szülötte sem gondolta volna hogy leverik az iskolatáblát amit az ő emlékére alakitottak,Urbán Ernő volt az elvtárs aki pöffeszkedő mellel beszélte a tvben hogy álitottabe a tsz be a parasztokat:D és lőn a szabadság emlékmű kimult leköpték:DDDDDDDDDDD

Kalmár 2011.07.01. 21:55:22

Egyre szebb ez a nap.
A szocik székházán II. János Pál neve. Ördögre tömjén:))
Szilvásy lakat alatt, a NBH főnöke lakat alatt, Hagyó dettó, Cusi is sitten. A többiek melegítenek...
A barom szoci feljelentéssügyi miniszter meg veri a fejét a falba, hogy nem volt képes több mint 100 ügyből 1 árva esetet ítéletig juttatni.

torró 2011.07.01. 21:56:38

Tűzgolyó A Lánglovagok nem szaroztak, találtak megoldást:
Sok ember is találhatna megoldást arra a minősíthetetlen stílusra amit itt megenged magának.Mondjuk saját magát minősíti. Ezek nem normális kommentelések hanem alpári és közönséges megnyilvánulások ,amik igen néha átcsapnak becsületsértési kategóriákba. Mindenkinek meg kellene adni a tiszteletet, legalábbis kulturáltabban kellene közölni.Nem ettől lesz valaki tökös hogy itt ordenáré kinyilatkozásokat tesz. Előbb utóbb rászállnak ezekre a blogokra és itt az eredménye a majd én megmutatom stílusnak.

csincsilla72 2011.07.01. 22:01:01

@torró: A tiszteletet ki kell érdemelni. Politikusaink, pártállástól függetlenül, beleértve a jelenlegi közt. elnököt is, NEM érdemlik meg a tiszteletet. Ez itt, mint láthatod, a véleménynyilvánítás egy formája.

"Előbb utóbb rászállnak ezekre a blogokra és itt az eredménye a majd én megmutatom stílusnak. "

Ez egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Bocs.

Dr. No 2011.07.01. 22:07:34

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Várúr nem ávéhás. Szeretne ugyan a Párt ökle lenni, de nem vették fel. Egyszerű viceházmester. "The Cannon Fodder of Evil!"

2011.07.01. 22:10:10

@jotunder: Kicsi Kis Karola...

Akkor a Népszavának ezek szerint nem is kell aggódnia.
UGYE?

röhögő 2011.07.01. 22:12:55

@Kalmár: Igy van! Szeretett Vezérünk és Pártunk sokkal jobban ért ehhez!

2011.07.01. 22:13:19

@jotunder: Ja.. tőled is kérdeznék.

Mutatnál mai cikket ami mögött komment található a két általad említett médiumnál?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.07.01. 22:15:49

Én hálás vagyok nekik. Napi legalább fél-egy óra plusz szabadidőm lesz, ha nem olvasgatok vadbarom kommenteket mindenféle cikk alatt. Tulajdonképpen nem lehetne valahogy az egész internetet elkaszálni?

Viktus 2011.07.01. 22:15:54

Nem igaz ennyi ember nem érzi át a nemzeti együttműködés szellemét. Ráadásul háborúban állunk megtámadott az államadósság meg a munkanélküliség ellen is kénytelenek vagyunk véres háborút vívni ... Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.

Viktus 2011.07.01. 22:17:22

@Zigomer Trubahin:

Nem gondolkoztál azon beslattyogsz a szolgáltatódhoz, ha lejár a szerződésed, és felbontod? akkor nem kell abszolute semmi káros tartalmat olvasnod. Vagy, ha még nem ajándékozd a szegényeknek a NER szellemében !

2011.07.01. 22:18:37

@Viktus: Hagyjad már... Mindenkinek vannak perveziói. :)

csi szi 2011.07.01. 22:21:38

Ha nem lenne ez az idióta levél, akkor azt mondanám, ez a kommentelés-megszüntetés is csak egy újabb hisztériakampány, semmi más.
Persze ennek semmi értelme, a cenzúrát kiáltásról továbbra is azt mondom, merő hiszti, hacsak nem importáljuk a nagy tűzfalat is Kínából, meg nem állítunk fel több ezer fős netrendőrséget (kínában több százezren is vannak sztem ilyen netes figyelőemberek, de mi ugye kevesebben vagyunk). :)

Minor.Dragon 2011.07.01. 22:22:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Amikor először megláttam ezt az avatart, azt hittem, hogy a saját képed, de azt nem tudtam megállapítani, hogy férfit vagy nőt ábrázol-e. Nem olyan régen láttam valahol nagyban, és akkor teljesen megdöbbentem. Lehettél volna jóságosabb is, egy másik kép választásával.

Viszont ahányszor meglátom ezt az avatart, mindig jókedvre hangol :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.01. 22:23:13

@jotunder:
Amikor megnéztem, akkor a hetivalasz.hu és a hvg.hu a friss cikkek esetén nem engedte a hozzászólásokat. Most a HV-nél látok egy olyan, ami már engedi.

VOGAben 2011.07.01. 22:26:25

Vicc! Mert ha megírom a cifra nagy véleményem, eljönnek értem és megyünk az átnevelőtáborba vagy mi? Vagy mivel vidéki vagyok és nem érek sokat a kis jövedelmemmel, mint ahogyan sok tanár és alkalmazott mérnök sem, egyszerűen likvidálnak???

Ezt azok művelik akik nem képesek szembenézni az igazsággal.

Nem baj, őszre akkora balhé érlelődik, hogy a TEKel karöltve pucolhatnak a pinyóba reményeim szerint.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.01. 22:26:42

@Kalmár: Engem megnyugtat, hogy már csak a teljesen debilek lelkendeznek a rezsim baromságain.

csi szi 2011.07.01. 22:27:29

@Zigomer Trubahin: Ez még semmi, de mi lesz a függőkkel, akik látszólag ébren töltött idejük nagy részét kommenteléssel töltik?:) Indulnak a Kossuth térre? Mondjuk kétlem, mert a nagy részük olyan gyáva, hogy még egy kocsmában sem merné face to face olyan fajta véleményt nyilvánítani, amilyet arctalanul a billentyűzetébe ver.
A végén még kénytelenek lennének valami produktívabb dolgot csinálni...

Viktus 2011.07.01. 22:27:41

@TuRuL_2k2:

Menet közben kell az önbizalmat megszerezni!

Minor.Dragon 2011.07.01. 22:30:43

@Schindler Pistája: Igen, azért mennek mostanság fű alatt a dolgok, az utolsó pillanatig sunyulnak, mert szemtől szemben fel merik vállalni a vitát, érdekegyeztetést, véleményütköztetést, ugye?
Kik is akkor a hungarofóbok?
A bolsi-

Minor.Dragon 2011.07.01. 22:31:27

@Minor.Dragon:
A bolsi-tempóról már nem is szólva.

Goompah 2011.07.01. 22:34:46

"A Kötöttségek nélkül blog összesítése szerint a hvg.hu-n, a Hírszerzőn (ami szintén a hvg.hu alá tartozik) és a hetivalasz.hu-n is megszüntették a hozzászólás lehetőségét."

Na ugye, nem kell ide cenzúra. Eljött az öncenzúra ideje, mint a régi szép cocizmusban.

Kalmár 2011.07.01. 22:35:19

@Kettes: Ülj le egyes.
Édesszüléd otthon tapsikol?? Szegény. Te meg egy hálátlan dög vagy, hogy debilnek nevezed csak azért mert téged így elkúrt.
Lehet vakarózni, de egyenlőre a béka segge alatt vagytok. Persze tudom, hogy a legidegesítőbb pont az, hogy magatoknak köszönhetitek. Ez van, nyeld le azt a békát és máris följebb kerülsz.
Ezek a buta, megtévesztett szavazók, meg minden időközi választáson újra meg újra elküldik az ellenzéket a picsába.
Ezt már végképp nem tudjátok hova tenni.....értem én. Sőt mulattat.
Írj még valami okosat.

Viktus 2011.07.01. 22:35:30

@Minor.Dragon:

Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!

Minor.Dragon 2011.07.01. 22:36:03

@Várúr: Előbb volt az okozat, aztán az ok. Világos.
Szegény zselléreid...

NA YA! 2011.07.01. 22:38:10

Most akkó kommerezni lehet, vagy beKovácsolnak azé is? Teljesen összezavarodtam ebben az emúút 60 év közös történelmében, kedves (?), rohadt (?) eeetááásak!:P

Viktus 2011.07.01. 22:39:59

@NA YA!:

Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell.

Minor.Dragon 2011.07.01. 22:41:35

@Viktus: Ez így van, ha keveslem is az öt percet :) Ezt úgy ismerem, hogy bárkit ki lehet csinálni két hét alatt.

Goompah 2011.07.01. 22:41:58

@aritus: Az előzetes moderáció miatt már úgyis jó ideje szart sem ért.

Nero Bianco 2011.07.01. 22:43:27

Nem szívem csücske a mandiner, de ha ők is a törvény hatálya alá tartoznak, akkor az az egy elfogadható megoldás van, amit tesznek.

Lehet kommentelni.
(jó, nehéz elfeledkezni arról, hogy akolközeli, de akkor is)

Nincs más járható út.
Mindenkinek mégsem lehet odabaszni.
Az, hogy szerencsétlen Kovács Zoli elment kutyába, az egy dolog. De fizikai képtelenség hogy kommentek millióit nyálazzák át szorgos kezek.
Az öncenzúra meg sose hozott semmi jót.

A demokrata nem fél.
Ennyi

csincsilla72 2011.07.01. 22:45:07

@Kalmár: Te sem éltél a cucilizmusban barátom. Nem alakultak ki a reflexeid arra az esetre, ha valaki megint a komenizmust akarná építeni. Nyugodtan lengesd a zászlót, tapsolj ízlés szerint. Már most is kevesen vagytok. Legyél nyugodt, jelenlegi kormányunk tesz róla, hogy AKÁRHONNAN előkerüljön 2014-re egy ellenpárt vagy egy normális civil szervezet, akire a felháborodott nagyérdemű ikszelhet majd.

vasgyuszi 2011.07.01. 22:47:56

Micsoda egy nyomi ország! Áldom az eszem és a lehetoségemet, hogy már jóideje leléptem. Gyerekfejjel nem zavart az akkori kommunizmus, mindenem meg volt gyakorlatilag, de a mi most megy, az vérlázító!

(és akkor most nem lehet a smittpalit lehülyézni, meg a zorbáncot bitófára kívánni? nanemá...)

NA YA! 2011.07.01. 22:52:58

@Viktus: a lényeg a statuálás! Egyébként Dezsőnek meg kell halnia!;o

Minor.Dragon 2011.07.01. 23:01:23

@Tiko: Engem nem engedett be proxyról a facebook.

Viktus 2011.07.01. 23:01:30

A NER blogján egyébként mit keres ez az ellenforradalmi propaganda ???
Ma a régi jó hatvan éves szövetségesünk vezérlő bölcs pártjának 90 évvel ezelőtti születéséről kellene megemlékezni!
Reméljük mire legközelebb ide látogat a konzervatív vezetők legnagyobbika már a kedves vezetőnk is eldúdolja vele a szövetségi dalt.

Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

www.youtube.com/watch?v=szqaSYIk-Po

Goompah 2011.07.01. 23:02:34

@csincsilla72: "Ez egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Bocs."

Kár, hogy Magyarország már nem demokratikus jogállam.

Goompah 2011.07.01. 23:07:27

@Nero Bianco:

"De fizikai képtelenség hogy kommentek millióit nyálazzák át szorgos kezek."

Nem hallottál még az egymillió új munkahelyről?

galagabo 2011.07.01. 23:07:46

A forrongó dühömet és fel-feltörő hányingeremet félretéve, nagyon élvezem a hozzászólásokat. Isten éltesse az itt kommentelőket és a blogot, ami nem hajolt be első szóra!
Ja! Nagyon király a Lánglovagok józan magyar paraszti esze!
Most, hogy végigolvastam a hozzászólásokat, úgy döntöttem, hogy mégis jó, hogy magyar vagyok, és nem is birka a mi nemzetünk, de még tanulja a nyugati típusú demokráciát!
Kitartás, kedveskéim: már csak 2,5 év van hátra. Ennyi még sok is lesz, hogy egy életre meggyűlölje az ország összes polgára ezt az ingyenélő, munkát sosem látott, primitív... (etc.) bandát!
Imádom ezt az országot! Csak így tovább! Szeretném továbbra is a hozzászólásokat olvasni. Itt vagy ott, mindegy... De azért itt kényelmesebb!

Viktus 2011.07.01. 23:08:20

@Goompah:

:O

Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.

Minor.Dragon 2011.07.01. 23:14:06

@Viktus: Tudod, mostanában rengetegszer hallom, hogy az adósság és a munkanélküliség ellen kell harcolni. Ugyan nem vagyok katolikus (bocs Mandiner), de Teréz Anya egyik bölcs mondása jut folyton eszembe erről: Nem megyek el a háború ellen tüntetni, de ha a békéért szerveznek tüntetést, ott leszek.

(És ennek a mai napnak a magánhozadéka, hogy sokat lógtam a szeren...)

vinyi 2011.07.01. 23:14:07

Nem kell levelezni, moderálni kell.

Viktus 2011.07.01. 23:17:09

@Minor.Dragon:

Nincs mit tenni. Kinyírjuk Dezsőt.

kvadrillio 2011.07.01. 23:20:10

No végre !
Lehullt az ÁLARC !
:o)))))))))

NINCS ITT SEMMIFÉLE DEMOKRÁCIA, NEM IS VOLT SOHA ! :DDD

A ZEMBEREKET MEG NEM LEHET MEGVÁLTOZTATNI, AKÁRHOGY IS SZERETNÉK EGYESEK ! :)

mement 2011.07.01. 23:28:51

Tehat innentol ha azt akarom hogy egy oldalt, blogot hirportalt megvagjanak, eleg leirnom hogy szerintem Schmitt Pal egy polyaca, Orban pedig egy inkompetens, hozzanemerto, beteg fasz:)?

Kalmár 2011.07.01. 23:33:32

@csincsilla72: látom stílszerűen egy rágcsálót választottál nevedül. Jó, biztosan tudod miért.
A szocializmusban éltem, sőt ott végeztem az iskoláimat is. Nem értem pontosan ennek mi köze ahhoz??
Semmi.
Akkor egy ilyen kommentért sitre vágtak(volna), most hisztiztek, túllihegitek mert jópofa itt játszani az eszeteket, a hős szabadságharcost.
Óvoda.

Goompah 2011.07.01. 23:33:52

@mement:

"szerintem Schmitt Pal egy polyaca"

Ha már úgyis megbüntetnek érte, akkor ne súlyosbítsd a helyzetedet helyesírási hibával, mert a Magyar Nyelv Őrzője a nyakadra lép. Szóval inkább poJáca.

Kalmár 2011.07.01. 23:36:02

@csincsilla72: Ha azt hiszed, hogy "előkerülhet" akárhonnan egy párt, tök új emberekkel, akkor még gyerek vagy. Nincs új a nap alatt, csak átöltöznek a színészek.

mement 2011.07.01. 23:38:16

@Goompah: jo de nekem van papirom rola hogy hardverbol nem tudok helyesen irni:) azert kosz:)

bioLarzen 2011.07.01. 23:39:25

@efi: "Meg kéne szórni az NMHH-t egy bejelentés cunamival. Szerintem ugyanis játszi könnyedséggel lehet találni pár tíz-ezret, ahol Gyurcsány hazaáruló, lógnia kell stb.
Aztán meglátjuk, van-e kettős mérce. "

Szia,
"Pár tízezret"??? Anno, a "csúcson" szerintem az kb. a heti termés lehetett...

bio

Kalmár 2011.07.01. 23:41:13

@mement: "eleg leirnom hogy szerintem Schmitt Pal egy polyaca,"

És még egy hüje malyom is....
Mindig tudlyad hol a hejed:

A suliban.

csincsilla72 2011.07.01. 23:44:43

@Kalmár: Anyám, istenem.
Igazad van, szép és biztonságos a fejed a seggedben tartani. Nem riaszt meg ez a csúnya világ. Jó szórakozást hozzá.

csincsilla72 2011.07.01. 23:48:22

@Kalmár: Igen, ebben egyetértünk.
Ugye ez a lista neked is megvan?:

Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai
támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett
olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg közt. elnök hazánk
nagyobb dicsőségére
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Torgyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az első Orbán
kormány minisztere,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi
Bizottsága alá tartozó Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa ( az
egyetem elvégzése után azonnal, mivel a nagypapa 1919-es VÖRÖSKATONA VOLT ,
az egész Kövér család ebből élt a Kádár rendszerben )

Kuruttya 2011.07.01. 23:48:27

KURVA ANYÁD FIDESZ!

DÖGÖLJ MEG ORBÁN VIKTOR!

titantoma 2011.07.02. 00:06:41

Nemtom volt-e már, de a cenzúrában az a legrosszabb, hogy ****** ** **** **** * *****.

Na_mi_van?Semmi? 2011.07.02. 00:07:37

LOL Nagy piros betűkkel felszólít, h szóljak hozzá! Nesze! :)

cukorrépa 2011.07.02. 00:14:03

narancsszínű balf*szok, kinyalhatjátok a s*ggemet, és még szerintem sok-sok kommentelőjét! lesztek ti még bűzös hullák a politika temetőjében. remélhetőleg: mennél előbb.

titantoma 2011.07.02. 00:21:10

Ez mi a szevasztok.blog.hu-n:
"Néhány speciális kivételtől eltekintve nem kell regisztrálni a blogokat."

Mik azok a speciális kivételek?

Gekko 2011.07.02. 00:40:25

Srácok, mi a f@szt reklamáltok? Ti építettétek. Hordtátok a követ, ingyen és lelkesen. Hát most nézzétek és csodáljátok. Mondanám, hogy kussoljatok, de azt fogtok magatoktól is, max. picit morogtok, optikailag. Simi jön, elv meg nem is volt. Mint a gazdinál. Vadul libsiből őskeresztény konzerv, hogy aztán a kommunistavadászat évei után a bibliát cserélje piros könyvre. LOL.

Amúgy vicces olvasni a kommenteket, hova jutottunk egy év alatt. 2010-ben a kritikára jött a GyFezés, mint napra a hold (vagy szarra a légy). 1 év alatt sikerült bebizonyítaniuk, hogy GyF elvtelensége nem tesz automatikusan rendes emberré másokat. Ez jó. Bár még messze van a megoldástól. Addig még sokat kell fizetnünk, még annak is, aki állami megbízók f@szát sz@pja. Mert hiába a könnyen jött pénz, az utak, iskolák, korházak, és minden egyéb csak züllik, onnan folytatva, ahol az előzőek abba hagyták az ámokfutást.

Az egyéni nyerések ilyen körülmények között kevesek kiváltsága, a többség így vagy úgy, de megfizeti az árát. Uff.

titantoma 2011.07.02. 00:56:15

@Gekko: Te meg mi f*szról beszélsz? Mit épített ki mikor miért?

trabant 2011.07.02. 01:41:51

@Alfőmérnök:
"Egy virtuális személyt "felelőssé lehet tenni" valamiért?"

Ez ugyanolyan lesz, mint ahogy a virtuális nyugdíjat várni lehet a postástól, amit majd átvenni is csak virtuálisan lehet.

Viktus 2011.07.02. 01:42:27

"Ezek a gyerekek bíznak a kormányzó pártban, és megszoktak egy bizonyos életszínvonalat, amely garantálva van számukra, nem beszélve arról, hogy utazhatnak külföldre, sőt arra is van lehetőségük, hogy más országban éljenek. És van bennük egyfajta büszkeség is, hogy az elit tagjai lehetnek... Arra pedig nincs biztosítékuk, hogy Észak-Koreán kívül jobb lesz nekik"

index.hu/tech/2011/07/01/haromezer_kiberharcos_szolgalja_eszak-koreat/

mesés jövő?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.07.02. 01:43:13

Egy felelősség nélküli felhasználói tartalom:

Minden kedves feljelentőt elégítsen ki orálisan egy vacogó krokodil

trabant 2011.07.02. 01:50:10

"a hvg.hu-n, a Hírszerzőn (ami szintén a hvg.hu alá tartozik) és a hetivalasz.hu-n is megszüntették a hozzászólás lehetőségét."

Kínában is így van, nem? Kormányszinten nem véletlenül tanulmányozták többször is a helyszínen a világra szóló kínai siker alapjait.
A politikai igazodás (a Távol-)Kelet felé ezennel kezdetét vette. Vastaps és pénzjutalom is jár érte?

Viktus 2011.07.02. 01:53:17

vastagbor.blog.hu/2011/07/01/elstartolt_a_mkfn_kozmunkaprogram

na jó ez már a csúcs ... aki végigverette a fideszes népeket az is mindjárt kap jó kis állást ... ez ám a NER rendszerváltás-elszámoltatás

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.02. 02:06:53

a szolaszsanbadsagnak vege ,osszel jonnek a megszoritasok is

potyus 2011.07.02. 03:12:05

Én élénken emlékszem azokra az időkre, amikor a nyomtatott sajtón és a rádión kívül nem volt más tömegtájékoztatásra lehetőség. Ekkor használták a röplapokat. Hol repülőgépről, hol teherautóról szétszórva vagy terjesztve.
Csak nem térnek vissza ezek az idők?

Megdobbent 2011.07.02. 04:35:49

@mement: Nem eleg a puszta, es koztudott tenyeket leszogezni, utana becsuletes allampolgarkent fel is kell jelentened a kommented forrasat, hogy micsoda kommentek jelennek meg, es hogy kered az azonnali internalast, ahogy dukal!

Megvan mindennek a maga menete, ne modernkedjunk itt sajat szakallunkra ;)

Kalmár 2011.07.02. 05:46:52

@csincsilla72: Eddig még csak 200x írtad le.Nem pontosan értem, hogy egy olyan fiatal, akit érdekel a politika, tizenévesen mit tudott volna csinálni, ha nem a Kiszben kezdi?
Ez semmi.
Ettől persez még kapirgálhatsz. Játszhatsz szabadságharcosdit. Tologathatod a kisautóidat is. Még rettegj egy kicsit azután tünés fogat mosni.
Ovis.

mendson 2011.07.02. 05:52:47

Hát én csak annyít szólnék,a Mandiner blog ezért dolgozott ezért létezett és ezért nyalt fel egy rakás lóvét a sérthetetlenektől.És most nem örül? Pedig néhányan itt is szóltak , hogy "hé Mandiner ez nem egy kóser rendszer lesz".Most , hogy harca eredményes lett meg is szünik lassan a létjogosultsága.Mert ugye, nem lehet majd kommentálni akkor valszeg jóval kevesebben olvassák vagyis jóval kevesebb a "klikk" és akkor annyi.

infuzio 2011.07.02. 06:08:29

Fognak Ők még reszketni, a saját törvényük miatt. (remélem minél hamarabb)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.02. 06:12:06

@mendson:

Legfeljebb a blogot használják majd kevesebben és a kilépők azok lesznek úgyis, akik beszariak - ugyebár egy demokrata nem fél. Tehát kialakul itt egy gerincesebb felhasználókőr plusz feljelentések reményében növekszik a provokatőr proximity.

És mindenképpen marad a mandiner leghaladóbb vívmánya, a lájkolós gombos játék. Aki nem mer beszólni, az majd legfeljebb lájkolja a legvadabb trollok beszólását, avagy minuszolja a szervilisen csápolók rigmusait. Sőt, lehet minuszolni magának a Nagy Testvérnek a közleményeit.

Pörögni fog az élet tovább, a szólásszabadság bárminemű korlátozása sok száz éves tapasztalat szerint mindig az ellenkező hatást váltja ki.

csikarcsi 2011.07.02. 06:39:52

@Álmos: Megelőztél. Pontosan ezt akartam én is írni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.02. 06:45:50

Te, ne legyetek ilyen képmutatók!
Miért, eddig olyan nagy szabadság volt?
Engem a régi nickemmel örökösen kitiltottak az index.hu fórumáról. A hirszerzo.hu is kész röhej, hisz eleve csak egyes cikkeket lehetett kommentelni, ahol vastag hazugságokat próbáltak rásózni az olvasóra, ott eleve le volt tiltva a hozzászólás lehetősége.
Na, most akkor, ha az én mainstream ideológiától eltérő politikai véleményem eddig sem jelenhetett meg, akkor milyen jogon jelenhettek meg a mocskolódó, gyűlölködő, a jobboldali politikusokat mindenféle szörnyűséggel fenyegető kommentárok? He? Nézzetek magatokba, ti liberálbolseviszta manipulátorok! Túlságosan megszoktátok, hogy nektek mindent szabad, másoknak meg kuss. Ideje, hogy egy picinykét kiegyensúlyozódjanak a dolgok. Ugye?!

p.a.r.t.i.z.a.n 2011.07.02. 06:54:47

Ide le szabad írni hogy Smít páll egy pojjáca?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.02. 07:25:39

@Kara kán:

És vajon mennyire segítette a ballib oldal népszerűségét növelni a píszíterrorista módozatú komment politikájuk? Semennyire, ellenkezőleg. Ha a fidox is erre az útra lép, akkor nem kiegyensúlyoz, hanem egy bukott receptet követ.

Anno a választások előtt engem is kitiltott pár baller blog, az egyiktől még arra is vette a fáradságot, hogy külön cikkben vágjon piroslapot a fejemhez (muhaha).

És az is beszédes, hogy a haladóajropéer orgánumok iparkodnak az öncenzúrában élen járni, míg a mutyialistákat legjobban ekéző kommentfórumok a mai napig szabadon teret engednek a lelkes trollkodásnak. Azaz mind a rettegők, mind a forradalmi fosdömping felkent főpapjával ellentétben felfogták és megértették az idők szavát. Nemhiába, az "öreg" pártoknál koruknál fogva még dolgoznak a szocreál reflexek a politikai kultúra tekintetében, a netszféra ifjú sztárjai viszont már egy nyugatiasabb, szabadabb világba nőttek bele, aminek ragaszkodnának egynémely előnyéhez. Helyesen.

Mert a szólásszabadság (=következmények nélküli morgolódás) a legköltséghatékonyabb hangulatjavító eszköz.

gomorra 2011.07.02. 07:36:48

@Kara kán: Nehogy azt hidd, hogy aki itt berzenkedik a sajtószabadság miatt az mind egytől egyig leberálbolseviszta! Ó, ez végtelen nagy leegyszerűsítés lenne!

Én biztos nem vagyok az. Kedvelem a liberalizmust is, még ha átkozom is a hazai liberalistának valló gaz politikusokat is, mert végtelen ostoba munkát végeztek. De van bennem legalább annyi konzervativizmus is, nemes konzervativizmus, s legalább annyi szocialisztikus érzület is, szóval azt vélem oktondi az, akiben csak egyféle érzület uralkodik.

De nem is ez a lényeg.
Hanem az pl, hogy én Orbánnak híve voltam egészen 2001-ig, Akkor beszállt a hazugságkampányba, s aki egyszer elkezd hazudozni, az nem tud utána erkölcsös embner lenni sosem. így is van ebben az esetben is, hazugságai ellenére elvesztette a 2002-es választásokat, aztán még nagyobb gazember vált belőle, még többet hazudott ellenzékben (Szíjjártó és Navracsics pofájával is stb.) s így hazugságok árán lett ő miniszterelnök. Nem csoda hát, hogy most ellenőrizni szeretné a gondolatokat is, akinek annyi vaj van a fején, az legszívesebben a gondolatrendőrséget vetné be, nem teheti, hát vegyük el a sajtószabadságot, de ez is kevés, vegyük el hát a szólássszabadságot is, lóf.aszt a népnek, ne pofázzanak, még hogy minden hülye kommentelgessen itt, meg blogozzon itt! Máglyára velük!

S a legnagyobb baj, hogy sok mindent valóban úgy kell tenni a mai helyzetbe ez a gazember Orbán teszi! Gondolok itt a gazdasági rendszerre, ezeket a lépéseket meg kell tenni, mese nincs. Sokkal t9bbet is kéne, mást is a gazdasággal de amit ő tesz, azt tenni kell. De nem félelemben, te gazember, te fajankó, félelem félelmet szül, ezt akarod te anyaszomorító törpe! Félelemből még egy nép sem lett nagy, te húgyagyú!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 07:44:17

@Kalmár: Azt mondom neki, hogy debil, erre demonstrálja. Próbáljuk ki még egyszer. Írj valami debilséget, debil. :)

No quarter 2011.07.02. 07:59:02

@csincsilla72: Direkt hagytad ki?
Gubcsi Lajos: MSZMP Politikai Főiskolát végzett, Magyar Ifjúság főszerkesztője, a KISZ KB, Intéző Bizottsága, majd Titkársága tagja

klacus 2011.07.02. 07:59:11

A kommentelés cenzúrája Kínába vezető út!

Vicces, és egyébként pedig hasztalan próbálkozás. Ez ellen az a módszer, hogy el kell árasztani a nevezetes hatóságot precedens ügyekkel. Magukból csinálnak majmot.

klacus 2011.07.02. 08:01:01

@Kalmár: Szerintem, rakd magad töltőre, droid uram...

stratez 2011.07.02. 08:03:31

Kovács Zoltán a Népszava kommentjeinek olvasgatása helyett jobb lenne, ha a csapni való kormányzati kommunikációval foglalkozna, aminek állítólag ő a felelőse.

AutosVilli 2011.07.02. 08:14:05

Az a kérdésem akkor most melyik mondatot is büntetik?

Bas**a meg a büdös k**va anyját Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke ?

Vagy

Bas**a meg a büdös k**va anyját az a büdös Ribanc Szalai?

unionista 2011.07.02. 08:22:53

a fidesz-kdnp provokálja a rendszerváltást.@csincsilla72:

unionista 2011.07.02. 08:26:43

@csincsilla72:
ez a hazafias népfront, amelyik a politikai bizottsággal harcolt a totális hatalom megszerzéséért. aztán közbejött gorbachev és reagan. így lettek ők rendszerváltók. a népfront előbb az mdf-ben volt ott. aztán meg átkerültek fideszbe. ugyanazok a tökfej kommunisták, mint az elvtársaik a másik oldalon: az mszp.

Kalmár 2011.07.02. 08:28:30

@klacus: Te meg húzd le magad travi hölgye..uram?
Nem is tudom.
Van még ilyen értelmes vitaindító ötleted?
Inkább kezdj el fantáziálni az iszonyú cenzúráról és büntetésekről.
Mindenképpen előzd meg a tényeket, mert azok teljesen össze fognak zavarni.
Köcsög.

biobender 2011.07.02. 08:30:49

@klacus: Nem hasztalan, a husz milliardbol telik majd az elvtarsi segitsegre a Nagy kinai Tuzfal felepitesevel, nemde?

Akkor majd jol megnezhetik magukat a hazatlan bitangok akik kulfoldre viszik a blogjukat. A bentiek meg majd hozzsannaznak ezerrel.

Hajra Magyarorszag, hajra Kina! Eljen a magyar es a kinai kommunista part orok es megbonthatatlan baratsaga!

biobender 2011.07.02. 08:33:21

@biobender: Bocs, helyesbitenek

Eljen a fidesz es a kinai kommunista part stb....

Dr Kangörény 2011.07.02. 08:35:28

Félreértitek az okokat. Nem szimpi nekik a nemzet tolla, ezért csináltak egy kamu feljelentést, hogy minél többször írják le a kommentelők, hogy az álamelnök egy tudatlan seggfej!
Az orbán meg tényleg nyugodtan elpatkolhatna, nem idegeskednék egy percig sem utána.

Nagy vonalakban az összes fideszes leszophat.

hipokrita 2011.07.02. 08:35:45

Ezentúl jobb lesz, ha az elittel kapcsolatos véleményünket inkább mi magunk kimoderáljuk, ha nem akarjuk, hogy megszűnjék kedvenc sajtótermékünk, ill. nem kívánunk a gondulatbűn vétkébe esni, tehát valahogy így:

Hogy a ******** ******* az ***** ****, **** ***** *****!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 08:51:58

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

arra a fiatalemberre teccik gondolni, aki most egy olyan kijelentésért sóhivatalvezető, amiért tegnap óta már valami más jár? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.02. 08:55:30

Narancspártunk és kormányunk megállapodást kötött a Blogger és Wordpress platformokkal, valamint a Faszbukkal (fejenként egymilliárd dollár hitelt adnak): közösen kipurcantják ezt a Blog.hu indexes trolltanyát...

röhögő 2011.07.02. 08:58:21

@stratez: Kedves stratez elvtárs! Régen nem láttuk. Mindemellett csalódást okoz, hogy dicső Vezérünk öklét, Kovács Zoltánt, ilyen ideológiailag helytelen mondattal illeti. Pártunk egységét nem lehet ilyen voluntarizmus váddal megbontani. Ideológiai képzésre lenne szüksége elvtárs, régóta nem harcolt ezen a fronton, látom politikai szilárdsága meggyengült. Újra el kellene olvasnia a NENYI-t! Kínai elvtársaink ideológiai képzésének modelljét kellene önnel kapcsolatban is átvennünk, hogy ne bomlassza ilyen mondatokkal sorainkat!

röhögő 2011.07.02. 08:59:52

ÉLJEN A PÁRT! ÉLJEN SZERETETT VEZÉRÜNK, ORBÁN VIKTOR! ÉLJEN A FÜLKEFORRADALOM!

alfacharlybravo 2011.07.02. 09:11:05

Nyugi fijjúg jövüre gyün a világ vége! Discóvery a channel napkitörés és elsüllyednek kontinensek és akkor megoldódik a sajtó szabadság kérdése. Felségsértés Bakó intézkedj.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 09:18:31

@Kalmár:

"Nem pontosan értem, hogy egy olyan fiatal, akit érdekel a politika, tizenévesen mit tudott volna csinálni, ha nem a Kiszben kezdi?"

és nem érzi a hülyéje, hogy ezzel fletót mentegeti. :-DDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 09:21:36

@Herr SturmLikudnik:

"Anno a választások előtt engem is kitiltott pár baller blog"

a kurva nagy különbség akkor még az volt, hogy ez a saját döntésük volt.

Pajtás 2011.07.02. 09:21:42

Azért nem lennék a mandiner helyében, gáz lehet egyszer csak úgy ébredni, hogy bal kezünk a biliben, a jobbal meg építjük a szarból a kommunizmust...

Atisz 2011.07.02. 09:24:04

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: A "judeolibsi patkányok" nem zsidózás, pusztán megszólítás. Olyasmi, mint amikor ti náciztok.
Belefér, nem kell fel felkapni a vizet :)

Atisz 2011.07.02. 09:28:15

@TuRuL_2k2: Azért ebben érezni némi "tiltakozzunk mindenáron" típusú eltökéltséget is, mivel szerintem nem olyan lehetetlen megoldani a moderálást. Egyes ballib médiumoknál ezt évek óta csinálják, elég nagy hatásfokkal.

Ingerlékeny Banya 2011.07.02. 09:30:54

Ahol túlzott a moderálás,az az internetes felület mind megdöglik igen hamar,lásd iwiw.

ritakamélia 2011.07.02. 09:33:33

Ó, hát ez itt még mindig a tobzódó szabadság!

A Heti Válaszon már egy cikkhez sem lehet hozzászólni.

isti75 2011.07.02. 09:34:28

A "magyar szabadság" receptje: Szabad ember szabad országban azt csinálja amit szabad.
Véleményt mondani már például egyre kevésbé szabad. Lassan oda jutunk, hogy csak tapsolni szabad, mást nem. Az index.hu fórumon is ez megy. Ha elmondod a véleményedet valamiről, akkor letiltanak, hogy legközelebb ne tudj véleményt nyilvánítani. A moderátorok jó része moderátorkodás helyett atyaúristent játszik.
@Kara kán: Engem is örökké letilt ok nélkül egy magát moderátornak tartó seggfej aki Bruckenbacker kapitány néven "moderál". Idiótizmusát itt meg lehet nézni: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9111522
Még a nyilvánvaló tényeket sem ismeri el, egy kommunista csökevény lehet. Ilyenekkel mit lehet kihozni ebből az országból? Külföldön dolgozom, sok embernek segítek külföldön munkát találni de egy ilyen kis pöcs a vélt sérelmei miatt azokat is szivatja akik a segítségemet várják. Magyarországon majd akkor lesz valódi változás ha az ilyen begyöpösödött majmok mit "Bruckenbacker kapitány" kipusztul családostól. Addig itt nem lesz sem szabadság, sem szólásszabadság, sem előrejutás. Amíg a problémákat csak a szőnyeg alá söpörjük, és nem beszélhetjük meg, addig megoldás sem lesz. Az ilyen birkák miatt jutott ilyen mélyre ez az irszág.

fonó 2011.07.02. 09:34:50

Kezdődik a pitiáner sértett bugrisok bosszuállása.

biobender 2011.07.02. 09:35:14

@Atisz: Es ezt nem erezted amikor az elvtikeid kordont bontottak meg vekkerrel szaladgaltak a Kossuth teren?

Ah, a let hatarozza meg a tudatot mint latjuk. Vagy a le.

Exploiter 2011.07.02. 09:44:04

@isti75:

Az indexes moderátor külön állatfaj.

Az útikalauz szerint "semmirekellő idióták gyülekezete, akiket elsőként fog falhoz állítani a forradalom. "

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.02. 09:46:29

@mavo:

Annál nevetségesebb, ha törvényi kényszer nélkül is polkorrektcenzorkodik az _elvileg_ haladó ifjúszoc jövő nemzedék.

Arbet 2011.07.02. 09:46:50

Roppantul fogja mindenki sajnálni a bérkommereket amikor majd bekerülnek a közmunkaprogramba...

Kalmár 2011.07.02. 09:48:39

@mavo: Hülye az anyád.
A szólás szabadság jegyébe.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.02. 09:52:13

milyen érdekes dolog ez. leginkább a férgek rikácsolnak, hogy korlátlanul.

biobender 2011.07.02. 09:52:17

@Kalmár: Szolasszabadsag. De te szerintem is hulye vagy, bocs.

Oblomov 2011.07.02. 09:55:20

@alien:
A "barátok barátai" tudjukkik. :)

Goompah 2011.07.02. 09:55:43

@Arbet:

"Roppantul fogja mindenki sajnálni a bérkommereket amikor majd bekerülnek a közmunkaprogramba... "

Éppen az általad bérkommentelőknek nevezettek fognak ezután is kommentelni.

f.fredericks 2011.07.02. 09:57:28

Na akkor itt az ideje, hogy újra elolvassam az 1984-et, hogy felkészülhessek az eljövendőre. Úgyis szar idő van.

Oblomov 2011.07.02. 10:02:51

@málnási:
nálam se kép, se hang. Mit akart mondani? :)

regress 2011.07.02. 10:02:56

szargyártó peti azt mondta,kinának tetszik,hogy itt van európa legstabilabb kormányzása. igen ezt hivják egy párt rendszernek,magyarul diktatúrának

egy hülyemagyar 2011.07.02. 10:05:42

Miért nem lehet a másokat sértegető,alpári,szalonképtelen hozzászollásokat kiszürni,tudtommal van ilyen lehetőségük.Vagy az ilyen kommentek adják meg a kommentelések sóját-borsát,tehát szükség van rá.

egy hülyemagyar 2011.07.02. 10:09:31

regressnek:magyarka,az egy párt rendszert egybe kell irni.EGYPÁRTRENDSZER!

dedalon74 2011.07.02. 10:17:51

A hozzászólásokat/kommenteket, blogokat a média tv. nem érinti, tehát az a felvert foshab, amit az index csinál készakarva, megint csak a ballib kreálmánya.
Sírjatok Brüsszelben, abban már profik vagytok!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.02. 10:23:04

@málnási:
Te olyan elmeroggyant beteg vagy, mint a Kovacs Zoltan. A fergek nem tudnak rikacsolni. Rikacsolni csak a fenseges koszali sas tud.

Oblomov 2011.07.02. 10:29:18

A Tájékoztatási Iroda kommunikációs államtitkára kommunikálja az amatőr kommunikátorok kommunikációját a Megfelelő Helyre.
Szép új világ.

Baldrick68 2011.07.02. 10:31:37

Ezek a fiúk nem tanulnak a történelemből....
Kádár alatt kuss volt és cenzúra de legalább 3.60 volt a kenyér és akár tetszik akár nem az emberek túlnyomó többsége normális körülmények között élt.
Magyarán a szabadság hiányát ellensúlyozta az hogy az emberek LÉTBIZTONSÁGBAN voltak.

A rendszerváltás felszámolta a létbiztonságot viszont szabadon pofázhatott mindenki.
A létbizonytalanság marad de jön a kádári kussoltatás.

Nem akarok jósolni de ennek így csúnya vége lesz.
Tudjátok az az ember a legveszélyesebb akinek már nincs mit veszítenie.
Ha így folytatják a fiúk akkor a következő forradalom már nem fülke lesz és könnyen lehet hogy azok akarják őket egy lámpaoszlopon látni akik nemrég még nekik csápoltak.

G. Wolf 2011.07.02. 10:37:59

No comment!

Magyarország Alaptörvénye
IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.

regress 2011.07.02. 10:48:07

@egy hülyemagyar: lassan irtam,hogy megércsétek

röhögő 2011.07.02. 10:51:03

@dedalon74: Elvtárs! Felháborító ez az engedékenység! Miért biztatod ezeket a felforgató elemeket, hogy szeretett Vezérünknek, Pártunknak és országunknak az elnyomás mocskos fertőjében, Brüsszelben rossz hírét kelcsék?
Brüsszel megköszönheti csak hogy utat mutattunk nekik, amint a kapitalizmus sötétségében bolyongtak és csak hálásak lehetnek azért, hogy rájöttek az igazi segítség csak kínai elvtársainktól jöhet. Mint láttad még Merkel asszony is szeretett Vezérünk által mutatott úton jár.

röhögő 2011.07.02. 10:52:49

@egy hülyemagyar: "hozzászollásokat " - Elvtárs! Örülök hogy a helyesírás fontosságára felhívod ezen hitvány trollok figyelmét és ebben Schmitt "álamelnökünk" magasságába emelkedsz.

röhögő 2011.07.02. 10:54:54

@egy hülyemagyar: "sóját-borsát" - savát-borsát. Azért a politikai képzettség mellett a magyar nyelv fordulatainak alapos ismerete szükséges. Bár értékelem az észak-koreai elvtársak segíteni akarását. :-))

röhögő 2011.07.02. 10:58:41

@Kalmár: "Hülye az anyád.
A szólás szabadság jegyébe. "
- Vessző, felkiáltójel, szólásszabadság meg egybe. Elvtárs! Levonást eszközölök a bérlistán ha nem figyel.

röhögő 2011.07.02. 11:01:55

@isti75: Azért nem árt tudnod elvtárs, hogy Karakán az MNO fórum egyik jeles alakja, aki elsők között szokta feljelenteni ha valaki Pártunkkal ellentétes véleméynt mer az MNO fórumon megfogalmazni. Eléggé sarkosan szokott fogalmazni. Azt az MNO-n eltűrik, az indexen nem.

röhögő 2011.07.02. 11:03:54

@mavo: "és nem érzi a hülyéje, hogy ezzel fletót mentegeti. :-DDD " - Hallatlan! Valaki fletót mentegeti? A Pártunk ökle le fog sújtani!

Atisz 2011.07.02. 11:07:31

@biobender: Ha neked ettől jobb, ám legyen :)

Arp1 2011.07.02. 11:08:53

Ahogy elnézem a szinvonalat a kitiltott kommentelők most mind ide jöttek.

Kandabula 2011.07.02. 11:13:17

Mit is írjak? Mit is írjak? Arra gondoltam, ha a fogrémes tubust az alján nyitnánk meg és onnan nyomnánk ki a krémet, no, az nagy butaság lenne. Mert nem tudnánk visszazárni.

Aston Kanál 2011.07.02. 11:26:32

@gomorra: maximálisan egyetértek, csupán egyetlen észrevételem van:

A félelem nem félelmet szül, hanem: "A félelem haragot szül, a harag gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést!"

:)

Pistie 2011.07.02. 11:47:51

@TuRuL_2k2: Köszönöm a válaszod. Nem vitatom azt, amit írsz, de én nem erre gondoltam. A facebookra úgy gondoltam, hogy egy olyan eszköz, ami akárhova is fajul e most alakuló diktatúra szerű egypárti rendszer, mindig az emberek kezében lesz - és nem fogja tudni sem moderálni, sem letiltani semelyik hatalom, soha.

biobender 2011.07.02. 12:00:49

@Atisz: Csak megszolitottlak naci patkany. Belefer.

biobender 2011.07.02. 12:07:31

@Pistie: Sajnos ebben tevedsz, a Nagy Kinai Tuzfal pont arra van, hogy az ilyen liberalbolsi trukkoket megakadalyozza.

Szerintem, ha igy haladnak, nem evek inkabb honapok kerdese mire a szijarto kiall a tv-be es elmondja, hogy miert jo az internet pronograf posvanyat kulturaltan cenzurazni.

A barmok meg hejjeselni fognak.

Goompah 2011.07.02. 12:40:22

@Pistie:

"nem fogja tudni sem moderálni, sem letiltani semelyik hatalom, soha."

Ezt csak te gondolod. Ha nem is 100%-os hatékonysággal, de nem nehéz letiltani. Az ISP-k meg választhatnak a csődbe vivő mértékű büntetés és az engedelmeskedés között.

betyár (törölt) 2011.07.02. 12:40:35

@G. Wolf:
"Magyarország Alaptörvénye
IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."

egy nick nem bír állampolgári jogokkal. Saját névvel írjanak, akkor reklamálhatnak, és magukat is meg lehet csípni, ha tv-t sértenek a kommenteddel. A vélemény nyílvánítás szabadsága nem anoním véleményekre vonatkozik.

Súlyosan keverik a titkos választó jogot a vélemény nyílvánítással: egyik nem a másik kiterjesztése.

@Arp1: legalább nem kell bajlódni a keresgélésükkel, ha jön a leszámolás:))

Goompah 2011.07.02. 12:45:57

@betyár:

"egy nick nem bír állampolgári jogokkal."

De az alkotmányban nem is az áll, hogy csak állampolgárokat illet meg a véleménynyilvánítás szabadsága.

"A vélemény nyílvánítás szabadsága nem anoním véleményekre vonatkozik. "

Hol áll ez az alkotmányban?

biobender 2011.07.02. 12:47:37

@betyár:Hirtelen de torvenytisztelok lettunk! Gyurcsany alatt persze demokratikus alapjog volt gazemberezni a kormanyfot.

Azt remeltemhogy ez a fajta bolsevik pofatlansag kihal a SZU-val , de hat nem. A betonfeju partaktivista nem hal ki csak atalakul. Vagy inkabb, lemerul, kibekkel es feljon mint a szar a vizre.

hajra Magyarorszag, elore a kinai uton!

biobender 2011.07.02. 12:49:46

@betyár: "egy nick nem bír állampolgári jogokkal. "

Rendben van akkor buntessek meg a nickemet amenyyire csak akrjak.

Baldrick68 2011.07.02. 12:56:15

@biobender:
Hát igen vicces dolog látni hogy a Jobbos Tibik akik az előző ciklusban Gyurcsány Patkányoztak, meg lámpavasaztak jókedvvel bőséggel, most hirtelenjében milyen nagyon érzékenyek lettek :-)

Ugye ha jól emlékszem akkor pont a jobbos tibik hisztiztek anno egy elcseszett Frei Tamás bérgyilkosos film miatt, meg ők hisztiztek nemrég egy kommenten a Gyurcsány blogban aki le akarta lőni a szeretett vezért.

De amikor ők akarnak akasztani az jogos felindulásból elkövetett szándékváltás :-)

Lew Archer 2011.07.02. 13:02:59

A véleménynyilvánítás szabadságának nyilvánvaló törvényi korlátai vannak. Azt kifogásolni, hogy a végrehajtó hatalom ezeknek érvényt akar szerezni, szót sem érdemlő ostobaság.

Ami inkább szóra érdemes, az a szerkesztőségek valóban nem egyszerű helyzete. A törvénybe ütközés tényének megállapítása nem magától értetődő az esetek jelentős részében, bírósági döntés szükséges hozzá, amihez még egységes gyakorlat sincs. Érthető, ha egy szerkesztőség nem vállalja, hogy alapos jogi elemzést végezzen minden kommenten, és vállalja annak kockázatát, hogy egy vitatható esetben a bíróság másképp dönt. Ez most egy nehéz helyzet, nem vitás.

Viszont az is igaz, hogy a szerkesztőségeknek óriási felelőssége van a kommentfelületeket elborító szartenger létrejöttében. Ha komolyan vették volna a kommentfelületek fenntartásával járó szellemi és morális kötelezettségeket, kikoptathatták volna azokat, akik most a törvényességi problémákat okozhatják. Az nem kifogás, hogy nincs rá idő, aki kocsmát vezet, tartson benne rendet. És az sem kifogás, hogy nincs objektív mérce, igenis legyen ahhoz intellektuális és morális bátorság egy szerkesztőben, hogy dönteni tudjon, mi az, amit ki kell kapálni.

biobender 2011.07.02. 13:09:48

@Lew Archer: Ez mind szep es jo, de miert nem volt ez problema az atkos elmult 8 evben?

mert az akkori ellenzeknek pofazni alapjog? mert ok a nemzet?

Lew Archer 2011.07.02. 13:24:23

@biobender:

Hogy az elmúlt 8 évben a törvényeknek nem szereztek érvényt, az semmire nem lehet hivatkozás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 13:29:50

@betyár:

"Saját névvel írjanak, akkor reklamálhatnak, és magukat is meg lehet csípni, ha tv-t sértenek a kommenteddel."

jut eszembe a sok köcsög szamizdatos, aki álnéven buzerálta a jóságos kádár-rendszert

Baldrick68 2011.07.02. 13:29:55

@biobender:
Azér vazze mer a haza nem lehet ellenzékben.
Amikor a nari barik kiabáltak , patkányoztak, lámpavasaztak, mocskos libisztek, az ugye nem más mint jogos polgári indulat vagy mi a fene.
Arról nem is beszélve hogy ez ugye valami ökörköri izé polgári köri hagyomány.
Most hogy fordult a kocka az érzékeny polgári lelkecskéjüket érzékenyen érinti hogy a fagyi visszanyal.
Persze lehet egy darabig azzal érvelni hogy ezek csak fizetett ballibsi bérretegők és provokátorok.
Meg olyan gyöngyszemekkel örvendeztett meg nemrég egy nari bari a kínai benyalással kapcsolatban, hogyaszongya:
A kínaiak tulajdonképpen nem is kommunisták mint pl.a gyurcsány mert ők valójában a kapitalizmust építik így nem is értik hogy mi ez a jajongás azon hogy pár hónapja még arról beszélt a bölcs vezér hogy a kommunizmus maga az ördög és most ezt a Pao-t meg majdnem brezsnyevi nyelves puszival üdvözölte a mi szeretett bölcs vezétünk.
Úgyhogy nincs itt kérem semmiféle ellentmondás hazugság meg pláne nincs. Aki ilyet gondol az egy mocskos idegenszívű libsibolsi aki mehet vissza izraelbe, vagy galíciába.

biobender 2011.07.02. 13:40:13

@Lew Archer: De tukorbe nezni azert tudsz ugye ?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.02. 14:13:16

az, hogy a fidesz-népség 'antikommunizmusa" tulajdonképpen csak irigység volt a korábbi hatalom felé, az számomra már jó ideje egyértelmű volt. elég volt csak eldiskurálni bármelyik jobbos tibivel.
de hogy ilyen arcátlan, vérgőzös módon valósítják meg, azt még én se gondoltam.
még Debreczeni is alábecsülte az elvtársakat, nem kicsit :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.02. 14:24:36

@Doomhammer:

alember! azért mert nem hallja? bizony pedig rikácsolnak.
egyszer láttam egy apró, kopasz egér néma sikolyát, mikor letették egy kígyó elé. hogy az egér nem tud sikítani? nem az anyád picsája nem :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.02. 14:59:12

@málnási:
Maga egy senki, egy virtualis adatcsomo, egy jogokkal nem rendelkezo nick. Siman lehet, hogy magat csak egy szamitogep almodja, igy aztan tok mindegy, hogy mit kepzel el egy eger sikolyarol. Ha torli a nicket, akkor is hallja a torolt nick sikolyat?

Ja, es Kovacs Zoltan egy mogyoroagyu besugo.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 15:17:51

@Kalmár:

lenyűgöztél. (mondjuk mit várjak egy trolltól)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 15:22:38

@Lew Archer:

"Hogy az elmúlt 8 évben a törvényeknek nem szereztek érvényt, az semmire nem lehet hivatkozás. "

hát, hogy őszinte legyek, 2006-ban nem gondoltam volna, hogy 2011-ben egy fideszbuzi fogja azt mondani, hogy elmaradt a VALÓDI sortűz.

Lew Archer 2011.07.02. 15:25:27

A bejegyzés fő gondolatát pedig nem lehet érteni. Azt várná el, hogy a kommentfelületeken levő törvénysértő tartalmakat a hatóság ignorálja? A kommentfelületeknek valamiféle törvényen kívüliséget szeretne biztosítani? Ha egy hatóságnak bármilyen módon törvénysértés jut a tudomására, köteles intézkedést tenni. El kéne tekintsen ettől kommentek esetében? Milyen módon tekinthet el egy hatóság a törvények érvényesítésétől?

Lew Archer 2011.07.02. 15:27:38

@mavo:

Te miről beszélsz, tudod egyáltalán?

Mert én arról, hogy föntebb arra hivatkoztak: Gyurcsány idején elnézték a hatóságok az internetes törvénysértést.

biobender 2011.07.02. 15:39:41

@Lew Archer: Ez az igazi bolsevik pofatlansag.

Eloszor alszent modon arrol dumaltak, hogy balos hiszteriakeltes a mediatorvenyt elitelni mert nem fogja korlatozni a szolasszabadsagot.

Most hirtelen pedig a torvenyesseget vedik - csakhogy a tortenet nem arrol szol, hogy Gyurcsanyek ostoba nmodon nem tartottak be a torvenyeket, hanem arrol, hogy

1. a bolsevikek eloszor hoztak egy a szolasszabadsagot korlatotzo torvenyt

2. Vegighazudtak a vilagot, hogy a torvenyt majd a vegrehajtasa alapjan kell megitelni

3. Most meg ugyebar siman "betartjak a torvenyeket".

Basszus, pont mint 1949-ben. Hogy birnak az ilyenek szembenezni magukkal?

Lew Archer 2011.07.02. 15:45:07

@biobender:

A véleményszabadságot korlátozó törvényeket, a becsületsértés és rágalmazás, a gyűlöletbeszéd tilalmát most szavazták meg?

betyár (törölt) 2011.07.02. 15:47:59

@biobender:

nézzék, ha a mandinernek jó, hogy maguk, ilyen artikulált véleményekkel itt kommentelnek, az ő dolguk. de hogy maguk csak abban a meggyőződésemben erősítenek meg, hogy nemcsak a kommentelést kellene létező személyekhez kötni, hanem a választó jogot is korlátozni kellene cenzus alapján.

betyár (törölt) 2011.07.02. 15:53:00

@biobender:

tudja, a kormány nem bolsevik. magának erős fogalmi zavar van a fejében. hacsak nem szó szerint érti: többség. valóban többségben vannak, 2/3-osban, ezt a többséget tiszta választásokon nyerték el. szemben a maga által felemlegetett Uljanov et-sal, aki bizony csúnyán átverte szocdem haverjait, és az elnökségi szavazáson kisebbségben maradva magának vindikálta a többséget.

Goompah 2011.07.02. 15:57:36

@betyár:

"maguk csak abban a meggyőződésemben erősítenek meg, hogy nemcsak a kommentelést kellene létező személyekhez kötni, hanem a választó jogot is korlátozni kellene cenzus alapján."

Szerencsére a legtöbben magasról leszarják ezt a véleményedet. Bár lehet, tudsz valamit, és a Fidesz bevezeti, hogy 2014-ben már névvel kell vállanunk a szavazatunkat az ogy-választásokon.

betyár (törölt) 2011.07.02. 15:58:07

@Baldrick68:

amiatt juszt hisztizett. őt jobbos tibinek mondani azért nagy bátorság.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 15:58:33

@Lew Archer:

"Mert én arról, hogy föntebb arra hivatkoztak: Gyurcsány idején elnézték a hatóságok az internetes törvénysértést."

konkrétan arról volt szó, hogy a klónék idején az elenzék szabadon járathatta a pofáját. ha nálad ez a törvénysértés, akkor kibaszottul sajnállak. és még annál is jobban lenézlek, te ostoba fasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 15:59:22

@mavo:

"elenzék"

nabazmeg, az álamfő nyelvvédelme kezd rám is átterjedni ...

Lew Archer 2011.07.02. 16:07:40

@mavo:

Van politikai ellenvélemény és van törvénybe ütköző kijelentés.

Persze nem gondolom, hogy érzékeled a kettő közti különbséget.

Atisz 2011.07.02. 16:11:21

@mavo: Ja, szabadon. Pl. a "SÜN" idején, amikor szájbetapasztás kíséretében rendőri biztosítással vitték el a kormányellenes szövegekkel ellátott transzparenseket emelgető elemeket.

Atisz 2011.07.02. 16:12:08

@biobender: Hát persze, hogy belefér - erről beszéltem :)

Atisz 2011.07.02. 16:16:15

@mavo: Ezzel csak az a gond, hogy kevered 2006. szept. 18-át (MTV székház) és okt. 23-át (belváros).

Oblomov 2011.07.02. 17:31:55

@Lew Archer:
miről beszél, jóember? Mutassa mán, hol vannak kedves vezetőkre, bárkire vonatkozó tiltott tartalmak törvényben kodifikálva. Olyanok, amiket bíróság helyett párthatóságnak kell megítélnie.

Oblomov 2011.07.02. 17:34:58

@betyár: nono. Adott szavazáson kerülhet valaki egyszer-egyszer többségbe. Átmenetileg akár még kétharmadosba is.

Lew Archer 2011.07.02. 17:47:33

@Oblomov:

Ha nem törvénysértő a tartalom, akkor mitől félnek?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 17:52:34

@Lew Archer:

Lew Archer 2011.07.02. 16:55:05
Tudják mi jutott eszembe a Strauss-Kahn ügyről?

Amikor a szocialista politikus IMF vezér büntetőügyében a védelmet a színes bőrű bevándorló szobalány szavahihetőségének megkérdőjelezésére építik, az nagyon LoL, és valójában a hagyományos baloldal végét jelenti.
................

elpi, ezentúl szemlézni fogunk :)))

csincsilla72 2011.07.02. 18:12:57

@Kalmár: Ó, te nagyon hülye. Hogy is van ez a te kis fejedben?
Ha megélhetési politikus kívánok lenni,akkor lássuk, hol van tagfelvétel??? Igaz, hogy gyűlölöm a komenistákat, de a KISZ jó lesz... Így gondoltad?
Persze, kívánság szerint magasabb pártfunkció, III/III-as ügynöki feladatok is kellemes szabadidős elfoglaltságot jelentenek, ha már az Úttörővasúthoz nem vettek fel....
Gondolkodjál már, mielőtt hülyeségeket beszélsz.
Nagyon jó helyen voltak ők ott, lám, kis nemzetiszínű intermezzo után folytatják, amit a pártiskolán tanítottak nekik.
Javaslom egy értelmező kéziszótár felütését és a következő kifejezés kikeresését: köpönyegforgató.
Tényleg húzd már ki a fejed a seggedből. Nem egészséges ott tartani.

Oblomov 2011.07.02. 18:26:46

@Lew Archer:
pénzbüntetéstől? Már nem Oblomov fél persze, hanem azok, akikhez odapiszkolok esetleg. Mert épp ez a gubanc, hogy btk-t, ptk-t meghaladóan nem tudom magam se, mi számíthat még odapiszkolásnak.

Oblomov 2011.07.02. 18:42:34

@Lew Archer: Nem egészen ugyanaz. Meg kéne mondani, konkrétan mik legyenek a moderálási elvek, amiknek be nem tartásáért a hatóság küldi akár a nem baráti blogoknak is a számlát. Nemtom, hogy tartalomszabályozás lenne-e mindez, de legalább normatív lehetne.

Kandabula 2011.07.02. 18:47:54

Továbbra is az a véleményem, hogy a fogpasztás tubust a másik oldaláról ollóval felvágni nem okos dolog, kivéve ha beszáradt és a maradékot meg kívánjuk menteni. Úgy gondolom, hogy hülyének lenni még szabad, meg kordont bontani is. Nem sok, de nekem bőven elég.

betyár (törölt) 2011.07.02. 18:57:31

@Oblomov:

és ez az egyszer-egyszer kétharmadot a fidox elérte. Lenin et. viszont a maga pártszavazásán kisebbségben maradt, magát mégis többségnek, bolsevikinek nevezte. de ezt szerintem maga is tudja:))). ha pedig valaki többségbe kerül, az él is vele általában. ki így, ki úgy. van, aki lövet, és van, aki betartatja az érvényben lévő tv.-t. nem is értem, mi a baj. talán bizony vincenték vagy tótavé nem moderál? dehogynem, mi az hogy! nagyon is! :)

Oblomov 2011.07.02. 19:03:55

Gondolja, h. amikor bolseviki lettek, akkor mégis inkább menseviki voltak? Én nem. Kérdés számomra az, milyen intervallumra prolongálták maguknak a többséget. A fidesz az 4 évre, és tiszta sor, miért.

Kandabula 2011.07.02. 19:39:24

Az utcánkban levágták az akácfák lelógó ágait. Durván, motorosfűrésszel! Azt mondták, hogy nekik szabad. Sírtam. Lenin jutott eszembe. Nekem mindenről Lenin jut eszembe. Aki mint térkép lóg szobám falán. Mutatja az utat, amin most járunk. Annak idején sok ország rontott rá a fiatal szovjet államra, de győztek. Most csak az EU-val kell megbirkózni. Akkor is nagy volt a veszteség, most is minden rendben. És hol van még a hajnal...

biobender 2011.07.02. 19:53:56

@betyár: "tudja, a kormány nem bolsevik. magának erős fogalmi zavar van a fejében."

Ezt ki tudna fejteni bovebben? A kormany nem allamosit, nem hazudik folyamatosan, nem alkalmaz visszamenoleges hatalyu torvenyeket, nem beszel 60 eve kozos idealokrol a kommunista Kinaval?

Tudja szerintem "walks like a duck, talks like a duck".

Bell & Sebastian 2011.07.02. 19:54:42

Emlékszem egy párttitkárra, aki szovjet krémtortát kért a cukrászdában.
Jó hónapja meg négy roma négy cigánypecsenyét rendelt. Csiga (a pincér), meg nem vágta a kézenfekvő választ:
- De akkor nem lesz zene!

Szerintem ez a cenzúra. (Föltéve, hogy Csiga egy okos állat.)

biobender 2011.07.02. 19:57:27

@betyár: hat ez nehezen megy, de elmagyarazom:

On szerint egy nicknek nincsenek allampolgari jogai, tehat a nicketz nem illeti meg a szolasszabadsag allampolgari joga. Ha ebben egyetertunk akkor az intezkedesk alanya viszont a nick kell legyen es nem a nick mogott gepelo allampolgar - neki ugyanis vannak jogai, vagy legalabbis vannak, amig a jujj de nem-bolsevik allampart el nem veszi oket.

Ezt talan nehez kovetni, de remenykedehetunk, hogy On eleget keres ahhoz, hogy a cenzus alapjan intelligensnek mondhassa magat es meg fogja idovel ezt a gondolatot is erteni.

biobender 2011.07.02. 20:00:31

@Kandabula: Kordont bontani? Csak ha nem ellenkezik a partunk es allamunk erdekeivel maskeppen "balhenak" minosul es sulyos kovetkezmenyeket von maga utan.

Bell & Sebastian 2011.07.02. 20:22:01

A nick pont olyan, mint egy szellenet - hogy finom legyek. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy létezik, sőt, komoly tényező.

Pedig nem.
De a fűrészeléséből egyes tanszékek kiválóan megélnek. Ami nem érv a létezésük mellett, csak szomorú tény.

Ha meg a név/cím/anyja neve lesz a követelmény, a tekintélyelv agyonvágja a mókát. Ami senkinek sem érdeke, ugyanis rögtön kiderülne, hogy a pozicionált elitünk segghülye, még a nép egyszerű fiainak is több esze van, mint az aktuális uborkafát föntről rázóknak.

Üdv.: Dr. Der Medici Imre, NOL Fan Club
(főállású mindenhezértő, ámde különösebben semmihez, legalábbis nagyon és többnyire)

Goompah 2011.07.02. 20:26:04

@Bell & Sebastian: Del Medico Imre

Kandabula 2011.07.02. 20:30:45

Én úgy gondolom, hogy a kordonbontás parlamenti képviselők által a fizikai munka kissé teátrális dicsőítése, s mint olyan, ravasz jövőképvízió, ami a személyi jövedelemadó tömegekre nézve negatív hatással történt módosítása által érvényesült. Körmondatom lényege: a dolgozó nép igazából a munkatáboroknak örülne, mert ott minden nagyon egyszerű. (Egyébként a fene sem akar kordont bontani, simán megszokjuk, oszt annyi.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 20:32:34

@Lew Archer:

"Persze nem gondolom, hogy érzékeled a kettő közti különbséget. "

hát igen, én ennyire kibaszott hülye vagyok, szánom, bánom, nem mindenki lehet olyan gecinagy koponya, mint te.

egyszer valaki nagyon durván el fog küldeni a kurva anyádba, aztán mehetsz névtelenfeljelenteni a médiahatószágockádhoz, hogy juj, téged bántottak az azok.

gondolom ezren ezerszer leírták már, és te ezredjére sem akarod megérteni, hogy ahol olyan gumiparagrafusokra épül a cenzúra, hogy egyáltalán eljárás indulhat azért, mert valaki cúnát merészelt írni a zemberek zemberére, az kibaszott nagy gáz.

aztán nehogy a végén a korcsmárosok is szívjanak, ha beköpik a legyek a nenyit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 20:33:45

@Goompah:

kedves törzsnáci barátunk VÉLHETŐEN tréfált. csak hogy tudjuk, ő olyat is tud.

Kandabula 2011.07.02. 20:35:46

Én úgy gondolom, hogy a kordonbontás parlamenti képviselők által a fizikai munka kissé teátrális dicsőítése, s mint olyan, ravasz jövőképvízió, ami a személyi jövedelemadó tömegekre nézve negatív hatással történt módosítása által érvényesült. Körmondatom lényege: a dolgozó nép igazából a munkatáboroknak örülne, mert ott minden nagyon egyszerű. (Egyébként a fene sem akar kordont bontani, simán megszokjuk, oszt annyi.)

Oblomov 2011.07.02. 20:39:11

@Bell & Sebastian: a faszi kicsit talán túltolta a biciklit, ha "szovjet" krémtortát kért ott mindenki előtt. Mi lett vele? :)

Bell & Sebastian 2011.07.02. 20:50:20

@Oblomov: Aszt nemtom, már csak a belehányásálló műbőrkalapját őrzi vitrin alatt az ellenállás.

(titkos jelük: roki igazolvány, vasárnap a Tuskó bejáratánál szogtak összejönni, konzumálni)

Bell & Sebastian 2011.07.02. 20:52:27

@mavo: Ha jót akart, minek piszkálod, the patás?

josip 2011.07.02. 21:09:06

-törölt hozzászólás-

Kandabula 2011.07.02. 21:31:27

josip, josip, rábasztál!

teng-leng 2011.07.02. 21:37:40

Ma éjszakára már nem zárom be az ajtót…

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.02. 21:40:04

@Bell & Sebastian:

elnézést, hogy azt merészeltem feltételezni, tréfálni méltóztattál.

komolyság, elvtársak, komolyság!

tewton 2011.07.02. 21:40:30

@jotunder:
és a nevét-címét-ip-számát hol teszitek közzé, a vinszenten vagy itt? :)

josip 2011.07.02. 21:47:26

-törölt hozzászólás-

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 21:49:30

@tewton: Ugyanott, ahol a nemibeteg-gondozói leletét.

tewton 2011.07.02. 21:54:22

@Kettes:
ok, szóval a vinszenten :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.02. 22:04:32

T. kommentelők!

Voilà! A Kötcse nevű fenomenológiai feketelyuk elnyeli a szólásszabadságot (bármit is jelentsen az --- lényegében mindegy, mit jelentsen is az)!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.02. 22:30:01

T. @Bell & Sebastian:

A nick pont olyan, mint egy szellenet - hogy finom legyek. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy létezik, sőt, komoly tényező. Pedig nem. De a fűrészeléséből egyes tanszékek kiválóan megélnek. Ami nem érv a létezésük mellett, csak szomorú tény. Ha meg a név/cím/anyja neve lesz a követelmény, a tekintélyelv agyonvágja a mókát. Ami senkinek sem érdeke, ugyanis rögtön kiderülne, hogy a pozicionált elitünk segghülye, még a nép egyszerű fiainak is több esze van, mint az aktuális uborkafát föntről rázóknak. Üdv.: Dr. Der Medici Imre, NOL Fan Club
(főállású mindenhezértő, ámde különösebben semmihez, legalábbis nagyon és többnyire)" --- írja.

Igaza van (szerintem).

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.02. 22:43:06

T. @Lew Archer:

Nem szívesen írok ilyet, de ellentmondásba keveredett. No, de nem maga az egyetlen! :-[

Tudja, hogy én a cenzúra híve vagyok, de ugyanakkor a tiszta helyzetek híve is. Ha bevezetjük a cenzúrát, akkor nagyon világos, egyértelmű --- tételes --- szabályozás szükséges annak működtetéséhez. Az nem cenzúra, hanem hatalmi visszaélés, hogy: "nem tudhatta ugyan, de tudhatta volna, ezért megbüntetjük!".

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.07.02. 23:54:33

@bbjnick: Tatjána -nick levele Anyegin -nick cenzorhoz

Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme (jó) kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...

Miután többször is bevallotta, hogy csak sült halként ücsörgött a dallamos szovjet nyelv tanulására szánt órákon, szigorúan csak utóellenőrzés céljára:

Александр Сергеевич Пушкин - Письмо Татьяны к Онегину
...
Кончаю! Страшно перечесть...
Стыдом и страхом замираю...
Но мне порукой ваша честь,
И смело ей себя вверяю...

:)

Bell & Sebastian 2011.07.03. 00:04:05

Jut eszembe, a bakfist (= Backfisch, aber ohne Chips) -mint főnevet- töröltetni kellene a Kakadémiával, mivel -jólneveltség híján- egy mai nőivarú kamasz nemigen kussol felnőttek társaságában.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.07.03. 00:06:22

@bbjnick: bár tudnám, hogy ez a Kötcse mija francot jelent magánál?

Bell & Sebastian 2011.07.03. 00:15:58

@tölgy:
Törpe család viccet mesél. Törpe apuka mond egyet, többiek megtapsolják:
- Nadon jó! Nadon jó!
Anyuka is mond egyet.
- Nadon jó! Nadon jó!
- Kis törpe, most te jössz!
- Halljuk, halljuk!
- Pina.
- De hiszen ez nem is vicc!
- De nadon jó.

Szóval, nem vicc, de nadon jó!

tewton 2011.07.03. 00:29:06

@tölgy:
maga nem olvasta a mandinert 2010 2. felében? :I

@Bell & Sebastian: @bbjnick:

hát mit nem ír le ez a móricz? persze gondosan egy nickkel mondatja ki:

"A zsidó tőke higiéniát hoz a gyárakba és a tanyákra, már csak azért is, mert rajtuk végrehajtják a törvény rendelkezéseit. De magától is szociális reformokat hoz, hogy elfeledtesse e tömegekkel a nem rokonszenves eredetét. Olcsó újságot, bátor hangot, általános műveltséget hoznak. Aztán kereskedelmi ügyességet és piacot nevelnek a cikkeknek."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.07.03. 00:36:05

@tewton: az világos, hogy a Gonosz egyik neve, de a sok változat tulajdonságai némileg eltérnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.03. 00:45:35

T. @tewton:

"Tudja mit, néha úgy tetszik, mintha a magyar élet olyan volna, mint egy gyertya és mind a két végén meg van gyújtva. Egyik vége a mágnásvilág, másik a zsidóság. S nem tudom, melyiknek a füstje kellemetlenebb."

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.03. 00:47:18

@Bell & Sebastian:

"Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme (jó) kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében..." --- írja.

Találó!:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.03. 02:01:51

T. @tölgy: @Bell & Sebastian:
@tewton:

Vicceskedünk, vicceskedünk...

Akkor sokadszor:-)

Nem az az akarat hívta e létre a "forradalmat a szavazófülkékben", amely véget akart vetni az erkölcsi válságnak? S nem az értékhiány és értékrelativizmus volt-e ennek az erkölcsi válságnak a legfőbb ismérve? Kötcsén nem azt mondta-e O. V., hogy felszámolja az értékvitákon alapuló politikai harcot és egy centrális politikai erőteret hoz létre, amiben aztán hosszú távon lehet majd bizonyos fontos nemzeti ügyeket "gondozni"? S a választások után nem az volt-e az első dolga, hogy meghirdette a NER-t, aminek fő (egyetlen) fundamentuma és hivatkozási alapja a "Zemberek akarata", azaz a pőre demokratizmus (azaz értékrelativizmus)? Azaz az értékviták helyébe nem értékrendet állított, hanem demagógiát.

A Kötcse nevű fenomenológiai feketelyuk szépen sorban elnyel minden fogalmunkat, s marad a nyers hatalmi logika... (Nem, nem a szabadságunk van elsődlegesen veszélyben, hanem a méltóságunk!)

És akkor itt válaszolnék T. @tölgy: nick totalitarizmusra vonatkozó kérdésére:

A totalitarizmus modernista cucc: épp az értékhiányos állapot hívja létre. Egy keresztény (ú. é. katolikus) államban pld. nincs értelme totalitarizmusról beszélni, mert a hatalom maga is alárendelt a transzcendens rendnek.

A totalitarizmus nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendőr hasbalőhet az utcán, hanem azt is (jelentheti), hogy "egy a tábor, egy a zászló", hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van" vagy hogy "aki nincs ellenünk, az velünk van". Sőt, lehet egy hatalom szellemében totalitárius anélkül is, hogy célját és eszközeit tekintve nem (vagy nem következetesen) az.

Hogy az Orbán-rezsim mi is valójában, én azt nem tudom. Annyiban a maga felemás-bántó-groteszk-kínos-balfék módján (szellemében) totalitárius, hogy elitjében (gyanítom, az értékhiányos állapot miatt) erősen kezdi felütni a fejét a determinizmus és az aktivizmus...:-)

Hogy egy örökbecsű klasszikust idézzek:

" 'Látod, Íziszfejű, ide jutottunk.'

(Íziszfejű: 'Ide jutottatok, bazdmeg.')"

magyarido.blog.hu/2010/03/16/egy_nagycsomagos_mag_a_tobbier_rogo

ü
bbjnick:-)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 08:55:06

Gumibugyit felhúzta az Index?:))) hehe

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 08:57:13

Pedig nem a Népnek kell félnie a kormány intézkedéséitől, hanem a Kormánynak kell félnie ( de nagyon) a már nagyon dühös Néptől!!!!!!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 09:18:10

Tegnap a Monakoi hercegi esküvőn Sárkozi francia min. elnök bejött és az első sorba ültették, mögötte ült az Astória Szálló volt igazgatóhelyettes elvtársa és volt TV tornás felsége.
Persze Sárközi ránézett, nem ismerte meg és nem is köszönt.Mögötte az "aláíró" Palkó" feszengett, egyre vörösebb borvirág arccal, majd addíg hajlongott előre, míg Sárközi észrevette a "nyomulást". Palkó elmagyarázta, hogy most az Orbán min. elnök csicskása, aláírói funkcióban s bemutatkozott, megemlítve nevét. S Erre Sárközi fejéhez kapott és azt kérdezte:
S mitt keresel Te itt Pál?
Erre Pál: hát, eljöttem a potya kajáért és piáért, na meg hátha alá kell írni valamit:)))

Bell & Sebastian 2011.07.03. 09:26:53

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Hát baszki, amíg téged innen ki nem kúrnak törpe, addig én nyugodt nazi vagyok, mert természetesen a hűség a becsületem.

Csak használ a gyógyszered, mert bár hülyeséget beszélsz, de legalább már van benne rendszer. Ha neked a Sárközi tényező...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 09:38:17

@Bell & Sebastian: na ja ismerünk csürhe fasiszta:)

Ralph Cifaretto 2011.07.03. 09:49:43

Leszámolás a hülyeséggel:

A kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény

A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható, mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja.

Koltay András szerint a július 1-jétől alkalmazható jogszabályok változást hoznak a sajtójog korábbi állapotához képest, a szabályozás azonban csak a szerkesztett tartalmakra vonatkozik. A komment még akkor sem tekinthető szerkesztett tartalomnak, ha moderálják azt, hiszen nem a szerkesztő döntésén múlik, hogy mi kerül ki az internetes oldalra - utalt a médiatanács tagja a Népszava egyik cikkéhez fűzött kommentek ügyére, amellyel kapcsolatban a média- és hírközlési biztos vizsgálódik.

Oblomov 2011.07.03. 09:51:15

@bbjnick: előbb van a példabeszéd, csak ótán jön a summázat.

"Egy jó eset jut eszembe. Egyik, nagy vezérpolitikusunk saját szájából hallottam a múltkor, a csapi állomáson voltunk, s a gróf arról beszélt, hogy ha ő Svájcban van, ott egy fiákerkocsissal éppen úgy el tud beszélgetni, mint egy városi tanácsossal, mert ott más levegő van, ott ő demokrata. S míg ezt meséli, a háta mögött ott állott hét ember, két lovász, két inas, a gyakornok, a titkár és a jószágigazgató s mind meredt vigyázz-állásban, még a szemük se mozdult. Az aztán persze még kellemetlenebb, ha egy zsidó bérlő követel effélét az alkalmazottaitól. De ez nem is követel, mert hiába követeli, nem kapja meg... "

Svájc hagyományosan a demokrata-turizmus egyik célországa.
... de legjobb itthon. :)

Oblomov 2011.07.03. 10:00:39

@tewton:
a fehérember sok helyre elvitte ám a civilizációt.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 10:22:23

Orbán és bandája minden nap provokálja a Népet ...ez látszik....ezért lesz a nagy "Robbanás":)

Bell & Sebastian 2011.07.03. 10:49:45

@Oblomov: Svájcot csak hanyagoljuk, nekik könnyű, ugyanis még a XVIII. században is felakasztották a vándorcigányokat a határon, meg -történelmi okokból- csak vagy fél százalékuk zsidó származású és kutyát is csak hébe-, nagy hóba esznek.
Így könnyű demokratának lenni, a lopott aranyhegyen ücsörögve, puskával a kézben.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 11:05:06

Fidesz - magyar értelmező szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez

Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.
Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.
Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.
Amikor mi vásárolunk - hitelből - tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.
Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a „nem szokványos magyar út”, ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.
Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.
Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányos egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon, ti pedig tetszettetek volna többen lenni.
Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.
Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.
Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a Haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett a sorsának eldöntésére.
Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor „hallgassuk meg egymást”, ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."
A Nép úgy hallom lőporfüst szagot érez Vigyázzatok!!!!!!!!! a Nemzeti Szar nyakig ér, de nem a Nép fog elmerülni benne!!!!!!!!

betyár (törölt) 2011.07.03. 12:12:28

@Bell & Sebastian: @tewton: @bbjnick:

"Ceterum censeo: a hozzászólásokért a szerzőjük felel, azok semmilyen formában sem minősülnek szerkesztőségi tartalomnak." - írja Turul.

Puskin és Móricz vállalták az Anyegin, Tatjána stb. nickek által kimondatottakat. Ezt viszont a mandiner HV, Hírszerző elutasítják. Ezért a fenti metafora inkább csak miaf..-ra sikeredett:)). már amennyiben betyáron köszörülték a nyelvüket. ha nem, akkor is :))))

biobender 2011.07.03. 12:21:26

@Ralph Cifaretto: Hogy hogy nem a hvg.hu es a hetivalasz.hu beszuntette a felelotlen osszevissza kommentelgetest.
lam igazodnak az urak, es a fityesz meg artatlanul mosolyoghat - hiszen ok ezt nem is kertek. ki nez itt hulyenek kit?

isti75 2011.07.03. 12:52:23

@röhögő: Én nagyon nem vagyok "elvtárts". Soha nem is voltam, és nem is leszek. Engem egyszerűen csak idegesítenek az isten szerepébét játszó ididóta moderátorok a zsindex fórumon. Ennyi.

Bell & Sebastian 2011.07.03. 12:59:53

@betyár: Ne bomoljon mán, egyszer mindenki volt egyetemista.
(Ez a tipikus szocialista-rendőrt altató duma, amit akkor volt célszerű elővenni -más mellett-, amikor lecsapott a közterületen mólésan, fütyülve, gyanútlanul vizelő áldozatára.)

Ha visszanézi, nem mi kívántuk leleplezni, hogy trimmeres. Mert mi még azt sem tudjuk, pontosan mi is a neve ennek a csúnya betegségnek, amit -feltételezem- a rákosista viperák terjesztenek - de csak a vincellér blogon.

:)

Oblomov 2011.07.03. 15:25:26

@Bell & Sebastian:
Móricz Svájcról írt volna? Erre még nem is gondoltam.

betyár (törölt) 2011.07.03. 16:54:37

@Bell & Sebastian:

hazudnék, ha azt állítanám, hogy értem, de :)))).

Bell & Sebastian 2011.07.03. 17:15:49

@Oblomov: Ez is Móricz és ez is Kivilágos virradatig.

" - És az amerikai? - állította Szalay Péter - mihelyt businessről van szó, mindjárt zsidó, hiába van megkeresztelve.
- Én csak egyet mondok - szólt Péchy doktor -, hatezer év óta annyi népet kiirtottak, s itt van a legmorálisabb nép, az angol, minden generációja megöl egy országot; mit csináltak a búrokkal, az írekkel, a keltákkal, az újzélandiakkal, maorikkal, az indiánokkal, auszráliaiakkal, mint a vadállatokra, úgy vadásztak rájuk, lelőtték őket, s kivágták, mint egy őserdőt: s mégis ezek a kereszténység fő zászlóvivői. Ők a hittérítők, ők terjesztik a Krisztus bibliáját millió s millió példányban, még itt a falusi iskolában is rajta van, hogy Brit Bibliaterjesztő Vállalat kiadványa... De melyik népet irtották ki a zsidók?...
- Majd kiirtanak mindnyájunkat. Nem puskával lőnek agyon, hanem ezüstkoronákkal s arany napóleonokkal.
- Váltóval - szólt a házigazda.
Erre megint nevettek; ha valaki, ő illetékes azt kijelenteni, bár mindnyájan szép előrehaladást tettek az eladósodás völgyében."

Ezek szerint sincs új a nap alatt. Maradjunk abban, hogy még azt is nehéz megmondani, miről nem írt Móricz, nemhogy azt, miről igen.

Az őstulok magyarja semmit sem javult azóta, miként az ámerikai sem, a zsidó vagy cigány. Olvassunk hát Móricz Zsigmondot, mert frissebb, mint a kínai száz napos kacsatojás.

fuhur 2011.07.03. 17:23:12

Csak, hogy itt is meglegyen:

Schmitt Pál egy takonygerincű pojáca. Orbán meg egy arcátlan hatalommániás jellemtelen komplexusos parasztgyerek.

Bell & Sebastian 2011.07.03. 17:40:43

Bánk már nem is volt bán, hanem nádor, nem biztos, hogy ő ölte meg Gertrúd királynét, inkább Petúr, a pártütő, Tiborc közönséges tolvaj paraszt, Melindát meg a valóságban Berchtold dugta meg, a kalocsai érsek.

Éspedig mégis, milyen nagyszerű opera lett belőlük!

:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.04. 06:19:09

T. @Oblomov: @Bell & Sebastian:

Móricz nem ideologikus, hanem zseniális. Bármiféle ideologikus olvasat erősen félrevezetheti az olvasót. Ugyanúgy kell olvasni, mint Shakespeare-t!:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.07.05. 23:28:49

@bbjnick: Ne vicceljen már, tán csak nem hímnős volt -politikai értelemben-, mint az éti csiga? :)

(nincs is szebb annál, amikor két népi fokossal vesz elégtételt egymáson vélt sérelmeiért, pedig a csibukjába is beleszíhatna)

(x)
süti beállítások módosítása