Az emberek gondolkodásának alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez. Természetesen senki sem engedheti szabadjára csapongó fantáziáját, nem tervezheti akcióit az objektív körülmények szabta feltételeken túl, és nem erőltetheti magát a gyakorlatilag kivihetetlen dolgok elvégzésére. Ma a probléma azonban mégis az, hogy a jobboldali konzervatív gondolkodás bajt okoz számos területen, és akadályozza, hogy a munka ezeken a területeken az objektív helyzet fejlődésével lépést tarthasson. A jelenlegi probléma az, hogy sokan megvalósíthatatlannak tartják azt, ami igenis megvalósítható lenne, ha erőfeszítéseket tennének.

  A forradalmi kollektívákban a liberalizmus igen ártalmas. Olyan marószer ez, amely az egység megbomlásához, a kapcsolatok lazulásához, a munkában való passzivitáshoz és a vélemények eltéréséhez vezet. Megfosztja a forradalmárok sorait a szoros szervezettségtől és szigorú fegyelemtől, megakadályozza a politika keresztülvitelét, és elidegeníti a pártszervezeteket a párt vezetése alatt álló tömegektől. Ez rendkívül rossz tendencia.

  A politika és a taktika a párt élete, a különböző szintű vezető elvtársaknak feltétlenül kell a legnagyobb figyelmet fordítaniuk ezekre, semmiképpen sem szabad ezeket elhanyagolniuk.

  A szervezés és fegyelem demokratikus centralista elvei alapján szilárd egységbe kell forrasztanunk pártunk összes erőit. Egységet kell teremtenünk minden elvtárssal, ha hajlandó alávetni magát pártunk programjának, szervezeti szabályzatának és határozatainak.

  Legalapvetőbb feladatunk a mezőgazdasági termelésben, hogy szervezetten irányítsuk a munkaerő felhasználását, és mozgósítsuk a nőket a termelőmunkában való részvételre.

  Úgy viselkedni, mint aki „bekötött szemmel verebet kerget”, illetve mint „a vak, aki tapogatva halat fog”, felületesen és gondatlanul eljárni, elbizakodottan szót szaporítani és megelégedni az ismeretek töredékeivel - ez a rendkívül rossz stílus, amely szöges ellentétben áll a marxizmus-leninizmus alapvető szellemével, még mindig megtalálható pártunkban sok elvtársnál. Marx, Engels, Lenin és Sztálin arra tanított bennünket, hogy lelkiismeretesen tanulmányozzuk a körülményeket, az objektív valóságból és ne szubjektív óhajainkból induljunk ki; sok elvtársunk mégis közvetlenül megsérti ezt az igazságot.

  A párton belüli kritikával kapcsolatban még azt is meg kell említenünk, hogy egyes elvtársak nem a lényeges dolgokra, hanem az apró dolgokra fordítják figyelmüket. Nem értik meg, hogy a bírálat fő feladata rámutatni a politikai és szervezeti hibákra. Ami pedig az egyéni hiányosságokat illeti, amennyiben azok nem állnak összefüggésben politikai és szervezeti hibákkal, szükségtelen túlzottan bírálni, nehogy zavarba hozzuk az elvtársakat. Ráadásul, ha az ilyenfajta kritika elterjed, akkor a pártban a figyelem kizárólag a kisebb hiányosságokra összpontosul, az emberek aggályoskodóvá és túlzottan elővigyázatossá válnak, és így megfeledkeznek a párt politikai feladatairól. Ez nagyon veszélyes.

  Még ha óriási sikereket érünk is el munkánkban, akkor sincsen semmi okunk elbizakodottnak és önteltnek lenni. A szerénység előbbre visz, az elbizakodottság hátráltat. Ezt az igazságot mindnyájunknak mindenkor emlékezetébe kell vésnie.

(Reagan után, kevésbé szabadon. Via Herr SturmLikudnik & Terebess)