Zöldút a nyugalomba
2011. június 25. írta: o.babarczy.veronika

Zöldút a nyugalomba

  Kortárs városiként gyakran okoz némi lelkiismeret-furdalást, ahogyan egy nagyvárosban kell élnem. Mivel gyerekkoromban faluban laktunk, látom a nagy különbséget a természetet tisztelő és az azt semmibe vevő – vagy jó esetben csak nem ismerő – két felfogás között. Az is nyilvánvaló, hogy nagyon sok városi érez hozzám hasonlóan, és próbál nagyon tudatosan tenni a környezetéért, amennyire megteheti. Már-már azt gondolnám, ebben a tudatosságban mi városiak talán előbbre is járunk.

  És akkor kiderül: vidéken nagyszerű kezdeményezések vannak, itt az ideje, hogy a hírük eljusson a városba. Lelkiismeret-furdalás helyett pedig lehetünk merészek, és elkezdhetjük környezettudatosan tervezni a nyaralásunkat. Lehet ez is választási szempont: hova menjünk, ha nem akarunk nagy ökológiai lábnyomot hagyni az üdülés heteiben.

  Az angol greenway mozgalom nyomán nálunk is izgalmas, igényes utazási, kirándulási lehetőségeket találhatnak a nyitott érdeklődők. Egyes, nem motoros közlekedés számára létrehozott magyarországi utak nem pusztán fizikailag járható túrára, hanem szellemi útra, különös kalandra is hívnak: zöldutas nyaralásra. A zöldutak természeti, kulturális és turisztikai szempontból érdekes helyeket kötnek össze, akár egy tájegységen belül, akár tájegységek között, de országhatárokon is átívelnek. A nyaralás, kikapcsolódás szemlélet, nem pusztán csak időtöltés.



  Régebbi korokban az emberek nagy része ott élte le az életét, ahol született. Az út a külvilággal való kapcsolatot jelentette, az utazás viszont lassú és veszélyes volt. Ezért egy különös és furcsa életforma követeiként csak kevesek szánták el magukat az utazásra. Egy-egy messzi vidékről érkező utazó – aki híreket hozott a nagyvilágból, más népekről, akiknek mások a szokásaik, a zenéik, a táncaik – szokatlan jelenségnek számított. Mára azonban megváltozott a nyugati ember életformája. Legtöbben zajszennyezett nagyvárosokban, mozgásszegény életmódot követve élünk, mesterséges, vagy agyontartósított élelmiszereket eszünk, és nem tartozunk semmilyen élő, sok kapcsolatból szervesen összefonódó közösséghez, amely megtart, segít, alakít minket.

  A zöldutak filozófiája mintha visszavinne az egykor járt, mára elhagyott utakra: segít lelassulnunk (lásd slow-down mozgalom: amikor a lelassulás egy tudatos életformává válik), odafordulnunk természeti, közösségi kérdésekhez, felelősen viszonyulnunk az egészségünkhöz. Leginkább gyalogosan, de bringával, lóháton, kerekes székkel, görkorcsolyával is lehet „utazni”, sőt ide tartoznak egyes vízi útvonalak is. A lényege: az utazót mindez egy szemléletmódba vonja be, egy lassú utazásba, amely lehetővé teszi, hogy minél többet és minél mélyebben befogadja a látottakat. Városokon keresztül és különböző vidékeken át barangolhat, tekerhet, lovagolhat, evezhet akár családdal, akár baráti társasággal olyan módon, hogy a minőségi együtt töltött idő mellett a lehető legteljesebben megismerje az adott helyet. A zöldút „emberek az emberekért” szemlélete arra teremt lehetőséget, arra tanít, hogy az utazó közvetlen kapcsolatba kerüljön az ott élőkkel, hagyományőrző kisiparosokkal, falusi szállásadókkal, helyi kisvendéglősökkel; megismerve, tisztelve és nem megzavarva a helyben élők mindennapjait.

  Magyarországon kilenc zöldút kialakítása van folyamatban (ezekről bővebben: www.zoldutak.hu), négyet ajánlok is: a Duna-Ipoly zöldút; az Örökségeink Útján Zöldút (a Börzsöny északi oldalán); a Budavidék Zöldút (a Zsámbéki-medencében); és a nemrégiben elkészült Pilisi Züldút. Az oldal jó ötleteket ad a családoknak nyaralástervezéshez, sőt, konkrét tippeket ad a zöldutak mentén elhelyezkedő szállásokról, látnivalókról és programokról. A kiválasztott útvonal mentén több száz szállás közül lehet választani, amelyek honlapon keresztül lefoglalhatók (www.vendegvaro.hu).

  A Duna-Ipoly Zöldút turistáinak érdemes útba ejteniük az őskori leletek szabadtéri bemutatóját és az ehhez kapcsolódó Csodamozit Ipolytarnócon, ahol megtekinthetik, milyen állatok élhettek ezen a területen az őskorban. A szerveződő cserháti zöldút mentén helyi termékeket népszerűsítő fesztiválok egész sora lesz nyáron: lekvárfőzés, alma-, cseresznye fesztivál, remek szálláslehetőségekkel a falusi turizmus keretei között, valamint a Louis Armstrong Nemzetközi Jazzfesztivál a Bánki-tó partján. Akár a Börzsönyben, akár a Pilisben járnak, remek szálláshelyeket is találnak wellness lehetőséggel – az erdő közepén.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr183006060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hacsaturján 2011.06.25. 08:30:58

a tóparti jazz fesztiválon, meg az erdőközepi wellnesen besírtam. ökológiai lábnyomom ezennel és megfellebezhetetlenül visszavonom!

Alfőmérnök 2011.06.25. 09:43:24

Lehetne fikázni, de minek? Nincs ezzel semmi baj.

teng-leng 2011.06.25. 10:22:15

Nagy természetbarát lehet, aki az erdő közepén wellnessezik...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.25. 12:44:15

megint egy fájdalmasan okos leány a mandarinon! hurrá!

cicám! egyrészt, ez a zöldbe pistult városi értelmisi bukolikázik a természetben, ez annyira fasza, mint a völgyfesztivál, mint a főváros találkozik a parasztokkal fílingérzése* / *verótól lopva/.

"Mivel gyerekkoromban faluban laktunk, látom a nagy különbséget a természetet tisztelő és az azt semmibe vevő – vagy jó esetben csak nem ismerő – két felfogás között."

másrészt. a vidéki ember, nevezzük nevén a természetben élőt, paraszt,egyáltalán nem tiszteli a természetet. abból él, nem kultuszt gyárt hozzá, pláne nem russzóiánus lelkesültséggel falsérez. a halász gyűlöli a tengert, a paraszt gyűlöli a földet. és imádja. a legborzasztóbb fogság.

na, mindegy is cicám, maga ezt úgy sem érti. csak gondoltam legalább másokat ne csapjon be.
:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.25. 14:04:29

@málnási:

"a halász gyűlöli a tengert, a paraszt gyűlöli a földet. és imádja. a legborzasztóbb fogság." --- írod.

És a legtermészetesebb fogság. Isten teremtett világa és rendje szent. Lehet, hogy a paraszt azért nem hal bele a kínba vetés közben, mert nem buddhista?:-)

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.25. 14:13:47

@bbjnick:
na, ha mán megemésztettük, hogy mondtál egy j nagy okosat, válaszoljad mán meg testvérem, hogy van e parasztban afféle ájult természet szeretet, mint aztat a városi barom elképzeli? ne is mondjad. te is tudod, hogy nincs.
és persze hogy természetes fogság, szörnyű karmikus fogság a folyamatos ölés állapotában lenni. :)

teng-leng 2011.06.25. 14:24:49

@málnási: A paraszt csak a telet szereti, akkor nem kell csinálnia semmit, egész nap ülhet a kocsmában.

Lew Archer 2011.06.25. 14:52:38

Csak úgy eszembe jut.

Volt valami dokumentumfilm, városra felköltözött fiatalok voltak benne, hogy miért meg hogyan. Az egyik fiatalember esztergályos volt, kérdezték, miért hagyta ott a falut. Ezt válaszolta a riporternek:

Kapált mán maga?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.06.25. 15:37:33

Hujuj, de cuki cikkecske.
Az embernek szinte kedve támad a falusi idillre.
Ja, hogy már ott vagyok vagy húsz éve...?
Észre sem vettem.

Egy helybéli paraszttal' könnyebben szót értek, mint valami városi panellakóval.
Van miről...
Nem wellnesszről, az igaz, és nem is az erdő közepén, mert az magánterület.

Lew Archer 2011.06.25. 16:02:09

Az ilyen cikkeket jobb volna valami védett felületen közzétenni, ahol nem fér hozzá a sok öreg csibész kommentelő, akiknek a rácsodálkozás, hogy erdő is van, már megvolt vagy 30-40 éve, és szétcikizik az erről szóló lelkes tudósításokat. És a cikk persze aranyos, bizonyára a szerzője is, akinek ez úton üzenem, hogy nehogy elvegyék a kedvét, hát ezek az urak már csak ilyenek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.25. 16:49:53

@málnási:

"na, ha mán megemésztettük, hogy mondtál egy j nagy okosat, válaszoljad mán meg testvérem, hogy van e parasztban afféle ájult természet szeretet, mint aztat a városi barom elképzeli?" --- (nem) kérdezed:-)

A parasztban nincs ájult természetszeretet, a parasztban tudás van a természetről.

"szörnyű karmikus fogság a folyamatos ölés állapotában lenni" --- írod.

Szörnyű karmikus fogság a karmikus fogság tudatában élni:-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.25. 18:05:26

okoz némi lelkiismeret-furdalást, ahogyan egy nagyvárosban kell élnem. "

miért? eldobod a csikket meg a szemetet?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.25. 18:09:31

segít lelassulnunk (lásd slow-down mozgalom: amikor a lelassulás egy tudatos életformává válik),

Az angol greenway mozgalom nyomán nálunk is izgalmas, igényes utazási, kirándulási lehetőségeket találhatnak a nyitott érdeklődők"

herótom van az angol szavaktól magyar szövegkörnyezetbe. így lettél ->kortárs<- városi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.25. 18:14:19

@málnási: ha ájult nem is, de van. az ideális, értelmes parasztban teszem , hozzá, tehát nem a halálra permetezőben.

VI. Béla 2011.06.25. 20:57:38

Hát tudják, inkább él az ember egy olyan városban, ahol igazi hegyek és erdő van a közelben, mintsem egy olyanban, ahol "városliget" van, pffff.

Zetek 2011.06.25. 20:59:45

@teng-leng: Hülye! A télen nem kell dolgozni? Láttál már vidékit, mezőgazdaságból élőt? Hallottál már egy borászt? Ez megint egy halálos tudatlanság és előítéletesség. Ha így lenne, miért akartak mindig is földet vásárolni?

jan 2011.06.25. 22:56:29

@Lew Archer: pont ilyesmi járt az eszemben nekem is, hogy itt ez a jó szándékú, értelmes, lelkes poszt, erre érkezik rá a sok gonoszkodó, cinikus, kiábrándult komment...

SvenH. (törölt) 2011.06.25. 23:33:23

az elejen a postz total ugy indult hogy erdemes vegigolvasni...
azt hittem valami ertelmes, lesz, de nem, arrol szol, hogyan vigyuk le a varosi embert hogy falun koltse a penzet oszt szep patyomkin falut csinalunk neki jelleg...

az nem falu

amugy en budapesti vagyok, es tobbet kerteszkek mint egynemely videki...

Bell & Sebastian 2011.06.25. 23:51:41

A paraszt és a az építőipar télen aluszik. Ellentétben az értelmiséggel, aki nyáron nem alkot, így ekkor csupa ismétlés megy a tévében.

(Innen pár sort kitöröltem, mert nehéz azt elmagyarázni, hogy egy parasztgazdaságban mi jutott a másodszülött fiúnak.)

Szóval, a Természetben egyetlen fölösleges dolog van - az ember. A városi fialtató ketrec -lakó, baszoba tulajdonos meg végleg.

Egy nyári éjszakát -egyedül- el kell tölteni az erdőszéli szénaboglyában, az A természet! De alvás, az nem lesz, szólok előre!

Lew Archer 2011.06.26. 07:33:31

@jan:

Nem gonoszkodó és nem cinikus, talán egy kicsit szemtelen. Azért írtam, amit írtam, hogy nem szabad megbántódni rajta.

teng-leng 2011.06.26. 09:42:08

@Zetek: Mesélj, mi dolog van a földeken -20°C-ban, méteres hótakaróval borított tájon?

Gandalf Garaboncias 2011.06.26. 11:25:48

"17. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
18. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
19. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz."

Intizar 2011.06.26. 21:05:34

@málnási: Tisztelt uram,
az tény, hogy érzelgős a cikkecske hangvétele. Mégis, milyen legyen? Reklámnak szánták. Azért, hogy sok hülye városi pi*a tóduljon zöldutazni és hozza a szentcsaládját is.
Szeretném tudni, hogy Ön szerint mi a tejszínhabos lófüttyből éljen meg a paraszt - akit mellesleg Ön ugyanolyan érzelgősen meneszt a mennybe, mint a kishölgy, csak éppen "hemingwayes" stílusban (böe) - most, a huszonegyedik században, ha nem (legalábbis részben) turizmusból?
És szeretnék fölháborodásomnak hangot adni, hogy ilyen Önhöz hasonló prézlihuszárok lecicáznak egy újságírót, csak mert becsületesen elárulta a polgári nevét, és ebből a fölényes férfielme azonnal kikövetkeztette, hogy nőről van szó! Pfúj. Ennyire kicsi?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 07:36:22

@Intizar:

munka van az írásában, elismerem, szinte csöpög az erőkifejtés, hogy szerény intellektusát túlszárnyalót. ez szép dolog.
másrészt leszophat.

kackia 2011.06.27. 08:24:55

Működik az agyatlan liberális aknamunka, hazavágnák még azt a kevéske dolgos parasztot is a turizmussal, mint ezt tették a görög szigetlakókkal kik örökre elfelejtettek pásztorkodni, termelni, dolgozni, helyette giccset gyártanak az elhülyült turistáknak.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 12:46:51

@kackia:
így van. ez a cél. a felszámolás. egy életmódé. egy termelési kultúráé, mindené. a paraszt-idegenvezető vendéglátós legyen, a munkás meg turistabuszokon mondja a mikrofonba, hogy jobbra ez látható, balra az látható, mikor a bezárt gyárakban kalauzolja a turistákat.
hát a jó kurva anyját az összes hülye libának/vagy hülye faszinak, aki eztet megeszi, meg lányos szívvel ajánlja. a kurvaanyját. pfűű, de felhúztak! :))

Intizar 2011.06.27. 13:47:53

@málnási: Értem. Aki falura született, az túrja a földet. Mert úgy hagyományos és szép. Hogy nem él meg belőle? Kit izgat? Minek neki színestévé, a büdös parasztjának? Az nem hagyományos és nem szép.
Ami meg a konklúziót illeti: készségesen elhiszem, hogy Önnek - becsszóra - VAN fütyije, de nem tudom e tény fölött az elvárt áhítatos csodálatot érezni. Nagy kár, hogy egyebe nincsen.

csigaszem 2011.06.27. 16:52:24

@málnási:
Kérlek jelentkezz egy színvonalas és lelkes írással, amit elolvashatok - vajon hogy fogok rá reagálni, hm?

De tudod mit? Ha cipész vagy, mutasd meg egy munkadarabod; ha kertész, mutass meg egy bokrot, amit felneveltél; ha útépítő, akkor egy útszakaszt, amit te egyengettél.

Amíg ez nem történik meg, addig te itt egy kis lufi vagy, illetve valaki, akinek már jele is lufi volt az oviban, ha érted, mire akarok kilyukadni.

Szóval mutass fel valamit. Máskülönben leszophatsz.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 20:09:29

@csigaszem:
tyű, ezt aztán megkaptam! csajodnak eldicsekedni ám vele, hátha mámma eljátssza, hogy ki tudtad elégíteni!

o.babarczy.veronika 2011.06.27. 20:24:23

@Lew Archer @jan: köszönöm
@Lew Archer: apropó, hogy írta? urakat említ?

van egy mondás, kutyaugatás, szamárbőgés nem hallatszik el az égig, nekem stimmel ide, egyes "urakat" illetően

csigaszem 2011.06.28. 00:21:44

@málnási:
Bizony megkaptad, lám, nem is tudsz érdemben reagálni, tus.
De adok még egy esélyt: üljünk le szemtől szembe, kifejtheted minden apró gyerekkori sérelmedet is, grátisz levezetem a komplexusaidat és becs' szó nem esik bántódásod.
Külön kérésre a nyilvánosságot is kihagyjuk az egészből, bár úgy lenne az igazi. Jelezd, ha neked okés.

Kedvenc presszód, mondd, van-e?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.06.28. 11:32:39

@csigaszem: "Máskülönben leszophatsz. "

LOL.LOL.LOL

Te akkor most olyan vagy mint a Merilinmenszon?

evil overlord (törölt) 2011.06.28. 11:38:56

@málnási: "másrészt leszophat."
Tudom, hogy Málnásinak van pár aberrációja (pl. az antantszíj), de nem tudna visszatérni a falangizmushoz?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.28. 12:00:11

@evil overlord:
ez egy tökéletesen falang kompatibilis felszólítás volt. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.29. 07:07:40

@evil overlord:
érdekes dolog ez, tudja e? volt egy perzsa cimborám, az mesélte, hogy feléjük az a mondás járja, hogy amíg nem szőrös egy fiú, addig leány. ennek megfelelően aztán használják is az ismerősök, nagybácsik, egyebek a család fiatal fiúgyermekeit.
nos, ezekkel az otthonlakó, anyuka vett nekem jó biciklit kismajmokkal is valahogy így van.
nem hiszem, hogy bárkinek az az érzése támadhatna velük kapcsolatban, hogy a felláció férfiak között történik.
egyszóval, nem érezném egy percig sem, hogy férfival van dolgom.
hogy utána? hát, post coitum omne animal triste est.
:)

_andris 2011.07.04. 21:16:58

Eddig is voltak túristautak, sőt eddig is ott vótak a falvak, erdők, szántók, eső, napsütés, meg az egész világ is ott volt eddig is. Budapest gyönyörű vidék közepén fekszik, sőt...
Nehogy már egy buzzword, meg ez az un. szemlélet tegye lehetővé ezek felfedezését.
Mondhatnám "parasztvakítás".

Persze értem én, és végül is a valóságot ismerőkben is lehet egy adag idealizmus, a meggyet el lehet adni a pestieknek, a vidéki kilátástalanságon is segíthet talán egy kis gondolkodás de az ilyen rózsaszín-zőld édességektől émelygek.
süti beállítások módosítása