Ahol fővárosiznak, ott fővárosi vagyok, ahol vidékiznek, vidéki vagyok, ahol tarlósoznak, ott Tarlós vagyok – ez járt a fejemben, miközben Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester Főváros??? című nyílt levelét olvastam. A közéleti nyílt levelezést a legfölsőbb szintekre emelő írás mindenképpen érdemes arra, hogy teljes terjedelmében ide idézzük:
Főváros???
Tisztelt Főpolgármester úr!
Székesfehérvárról Budapestre rendszeresen járó vidéki polgárként felháborodva értesültem róla, majd személyesen is szomorúan tapasztaltam, hogy az Ön által irányított önkormányzat illetékes döntéshozói az elmúlt napokban buszsáv kialakítására hivatkozva egysávosra szűkítették a városba nyugati irányból bevezető legfontosabb közlekedési folyosót, a Budaörsi utat. A lépés eredményét naponta több tízezren érzik a bőrükön: a korábban is zsúfolt útvonal szinte járhatatlanná vált, a csúcsforgalmi időszakban a dugó a korábbi többszörösére növekedett, a sor vége egy átlagos, esőmentes reggelen is Budaörs közepéig nyúlik.
Az eredmény önmagában is felveti a kérdést, hogy milyen szerepet játszik a józan ész a közlekedési, forgalomszervezési döntésekben, de nem emiatt „ragadtam tollat”. Az a stílus és szemlélet háborított fel, amellyel a VEKE és a BKK képviselői a lépést kommentálták. („A buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról”, "Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak", stb.) Szavaikban és a mögöttes jelentéstartalomban jól kitapintható az a lenéző, főváros-sovén szemlélet, amellyel Budapest vezető közlekedési szakemberei a vidéki Magyarországra tekintenek. Tudjuk, hogy a budapestiek döntő többsége nem így gondolkodik, hanem a fővárost és az ország többi részét egymást kiegészítő, egymással kölcsönhatásban élő és segítő egészként szemléli.
Minden településen vannak „szent őrültek”, akik egy-egy tematika köré szervezik életüket, mindennapjaikat kitölti a galambászat, a gombagyűjtés vagy éppen flash mobok szervezése. Nélkülözhetetlen és igen hasznos részei ők a civil társadalomnak. Jelentős csoport ezen szubkultúrák között az, amelyik csak kötött pályában és felsővezetékben gondolkodik, amelyik hétvégéket képes vitatkozni a Szimferopol-Jalta közötti közel kilencven kilométeres trolibuszjáratról. Nincs is ezekkel az emberekkel semmi baj, rendes önkormányzat támogatja, ha okosat mondanak, meghallgatja őket. Az azonban, ha elszabadult hajóágyúként, kontroll nélkül akcióba lépnek, aggodalomra adhat okot.
Budapesten ezek a hajóágyúk most nem csak elszabadultak, de tüzelnek is, egyelőre verbálisan: a városból kifelé, a lenézett, lesajnált, megoldandó problémaként aposztrofált vidéki magyarokra.
Székesfehérvárról naponta több ezren ingáznak Budapestre, többségük dolgozni. Ugyanígy van ezzel minden település a főváros 80-100 kilométeres környezetében. Ezek az emberek nem szórakozni járnak oda és Önöket bosszantani, hanem a megélhetésüket keresik, a családjukat akarják eltartani és ezért napi több órás utazást is vállalnak. Cserében Budapest számára felkészült, szakképzett munkaerőt biztosítanak, az általuk megtermelt érték után munkaadóik Budapesten adóznak, jelentős bevételt biztosítva az Ön által vezetett önkormányzat számára. További jelentős megtakarítást eredményez az Önök számára, hogy nem Budapesten veszik igénybe a közszolgáltatásokat, nem ott járnak orvoshoz, a gyerekeik nem budapesti iskolákat látogatnak, ha munkanélkülivé válnak, nem Önöknek kell szociális segélyezésükről gondoskodni. Ezek az emberek és munkaadóik joggal várják el, hogy az általuk megtermelt értékekért cserébe a főváros ne másodrendű, „kiszorítandó” állampolgárként tekintsen rájuk.
Válaszát megelőzendő engedje meg, hogy rögzítsem: igen, ezek az emberek járhatnának tömegközlekedéssel is. Ön szerint miért nem teszik? Miért nem spórolnak a benzinen, miért nem pihennek inkább a vonaton, buszon, villamoson a fárasztó vezetés helyett? A válasz egyszerű: mert a budapesti és környéki tömegközlekedés csak elméletben nyújt alternatívát az autózással szemben, a valóságban mindenki tudja, hogy nem. Ez is egy piac, a piaci törvények uralkodnak. Ha a fogyasztók az autót választják, annak oka van.
Ez az ok pedig az, hogy a főváros határában P+R parkolók csak a látszat kedvéért vannak, az autóval járó nem tudja letenni járművét a város határában. De ha le is tudná tenni, csak egy rosszul szervezett, drága, nap mint nap kellemetlen élményeket nyújtó tömegközlekedéssel mehetnének tovább. Mert mit kínál a „külsősök” adójából is finanszírozott budapesti tömegközlekedés a kigyulladó metró kocsikon, szétszakadó csuklós buszokon, kenderkötéllel kendácsolt HÉV-szerelvényeken, soha el nem készülő négyes metrón túl?
Tisztelt Főpolgármester úr! A fenti helyzet természetesen nem az Ön hibájából állt elő, az az elmúlt húsz év eredménye. Az azonban már az Ön hibája lesz, ha Budapest nem óhajt az ország fővárosa lenni. Ha az Önöknél működő közhatalmi szervek, országos hatóságok, hivatalok, közintézmények valóban az országot szolgálják, nem zárhatják el őket az ország 80 százalékától! Ha Budapest a magyar gazdaság központja kíván lenni – és húzni kívánja ennek hasznát – akkor nem zárhatja el a munkaerő útját!
Biztos vagyok benne, hogy Ön erről a kérdésről sokkal árnyaltabban gondolkodik, és nem tekinti az ország nagyobbik részén élőket „külsősöknek”. Az autós és a tömegközlekedés közötti egyensúlyt megteremteni igen nehéz és költséges. Tisztában vagyok vele, hogy Ön elsősorban a fővárosiak érdekét kell, hogy képviselje, és ezt példamutató módon meg is teszi, ahogy én is és minden más polgármester is törekszik a saját települését előtérbe helyezni. Az Ön helyzete azonban speciális, hiszen – véleményem szerint – tekintettel kell lennie az ország nem budapesti többségére is – ezt kívánja a felelős fővárosi szemlélet. Nehezen tudom elképzelni, hogy Ön jó szívvel tudna azonosulni a fent vázolt lépésekkel és az idézett véleményekkel. Ha Budapest a főváros, viselkedjen is fővárosként!
Döntsék el Önök, igényt tartanak-e a főváros címére! Ha nem, semmi gond, van megoldás. A középkorban Szent István egyszer már kijelölte Magyarország fővárosát. Nem Buda volt az. Nyilván akkor is csak egy sáv vezetett be a városba…
Ha Budapest nem akar, vagy nem tud fővárosként működni, készen állok rá, hogy parlamenti képviselőként alkotmány-módosítási javaslatot nyújtsak be. Kérem, jelezze, ha egyetért, és a szövegszerű előterjesztést benyújtás előtt elküldöm Önnek egyeztetésre.
Légipostával, hogy még az új alkotmány januári hatályba lépése előtt odaérjen…
Székesfehérvár, 2011. június 1.
Tisztelettel:
dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere
Kezdjük rögtön Cser-Palkovics fő sérelmével, a főváros-sovén szemlélettel. Mivel egy faluban nőttem fel, a közeli megyeszékhelyre jártam általános iskolába, majd gimnáziumba és évek óta Budapesten élek, van bőven személyes élményem a Budapest vs. vidék, a megyeszékhely vs. környező falvak vagy akár a Buda vs. Pest verbálizmozásról. A székesfehérvári polgármester által sérelmezett „A buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról”, „Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak” kijelentésekben viszont nyomát sem érzem a lenéző, főváros-sovén szemléletnek, amellyel Budapest vezető közlekedési szakemberei a vidéki Magyarországra tekintenének. Azok mindössze arról szólnak, hogy van itt egy nagyváros, sok-sok autóval, ami már önmagában is jelentős terhelést jelent a belső kerületekben, s a városon kívül élők sok-sok autójával (no meg azok zaj- és károsanyag-terhelésével) már nem tud megbirkózni, ezért próbálja a maga korlátozott eszközeivel a városmag elkerülésére ösztönözni az ingázókat.
Érdemes külön is kiemelni Cser-Palkovicsnak a VEKÉ-nek célzott, a vérautósok által minden bizonnyal nagy megelégedéssel fogadott sorait:
Minden településen vannak „szent őrültek”, akik egy-egy tematika köré szervezik életüket, mindennapjaikat kitölti a galambászat, a gombagyűjtés vagy éppen flash mobok szervezése. Nélkülözhetetlen és igen hasznos részei ők a civil társadalomnak. Jelentős csoport ezen szubkultúrák között az, amelyik csak kötött pályában és felsővezetékben gondolkodik, amelyik hétvégéket képes vitatkozni a Szimferopol-Jalta közötti közel kilencven kilométeres trolibuszjáratról. Nincs is ezekkel az emberekkel semmi baj, rendes önkormányzat támogatja, ha okosat mondanak, meghallgatja őket. Az azonban, ha elszabadult hajóágyúként, kontroll nélkül akcióba lépnek, aggodalomra adhat okot.
Budapesten ezek a hajóágyúk most nem csak elszabadultak, de tüzelnek is, egyelőre verbálisan: a városból kifelé, a lenézett, lesajnált, megoldandó problémaként aposztrofált vidéki magyarokra.
Nos, ezek a szent őrültek szerintem az elmúlt évek egyik legpozitívabb jelenségei nem csak Budapesten, de az egész országban. A VEKE nem a Seres Mária-i, illetve Milla-i értelemben vett civilkedéssel hívja fel magára a figyelmet (civilek-civilek-civilek-vagyunk-és-ezért-kurva-jók), hanem olyan megoldásokat találnak és dolgoznak ki, majd visznek végig konok következetességgel, amik egy széles közösség hasznára válnak. Olyan referenciáik vannak, mint a budapesti éjszakai buszhálózat zseniális újragondolása, a 4-6-os villamos vonalára telepített kúszóváltó a Margit híd felújítása idején vagy éppen a Budai Fonódó Villamoshálózat terve. (Ráadásul azzal sem igen lehet vádolni őket, hogy valami fedett fideszes alapszervezet lennének, a jobboldali hatalomátvétel óta is szép számmal vállalnak fel konfliktusokat saját elképzeléseik mentén.)
Éppen ezért a nagy felzúdulást kiváltó, Cser-Palkovicsot is megihlető Budaörsi úti buszsáv ügyében is komoly bizodalmam van abban, hogy az erősen VEKÉ-s hátterű BKK által kitalált megoldás működőképes. Ha emlékeink nem csalnak, a város más részein is viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodott a forgalom a mindenféle lezárásokhoz, átszervezésekhez – ha a főváros vezetésének az össznépi anyázás ellenére lesz bátorsága kiállni a változtatások mellett, akkor remélhetőleg sikerrel jár a közösségi közlekedés gyorsítása és az ingázók közösségi közlekedésre ösztönzése. Mert szép szóval nem megy. Persze a tapasztalatok alapján lehet további módosításokkal élni, a fővárosi LMP például kifejezetten értelmes javaslatokat tett (csak a hiperek parkolójára vonatkozó pontot nem értem, ott már most is az parkol, aki akar – ingyen).
Külön pikantériája a nyílt levelezésnek, hogy pont egy olyan város polgármestere pörgött rá legjobban a témára, aminek kifejezetten jó a vasúti összeköttetése Budapesttel. Székesfehérvárról bő egy óra a Déli pályaudvar, onnan tíz perc metróval a Kossuth tér – kötve hiszem, hogy ugyanez autóval teljesíthető lett volna eddig csúcsforgalom idején.
Frissítés: Tarlós István utasítására felfüggesztik a buszsáv üzemeltetését.
Frissítés2: Tarlós a KRESZ módosítását kezdeményezi, hogy azok az autók is használhassák a buszsávokat, amikben legalább hárman ülnek, a BKK pedig megvizsgálja egy P+R parkoló építésének lehetőségét.
Az utolsó 100 komment: