Tóth Gy. László mai, a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája az Emberibb Parkolásért Mozgalomnak is becsületére válna. A kerékpárosokban megannyi kétkerekű Antikrisztust látó szervezet sajtóközleményei által képviselt utálat köszön vissza Tóth Gy. Critical Mass, azaz a kritikus tömeg című írásából (melynek nagyobb részét Weisz Manfréd Hubától másoltam át, kisebb részét magam gépeltem be a Nemzet nyomtatott kiadásából):
Elérte a kritikus tömeget a magyarországi öngyilkosjelöltek száma. Ez már önmagában is komoly társadalmi probléma lenne, ám akikről szó van, mások életét is kockáztatva próbálnak meg átlépni a túlvilágra. Közben arról beszélnek, hogy ők azok, akik nem szennyezik a környezetet, ráadásul egészségesen élnek.
Valamelyik nap az autómban ülve balról egy kerékpáros tűnt fel mellettem. Miután öngyilkossági szándékához nem akartam asszisztálni, jóhiszeműen jobbra rántottam a kormányt, de ott sem volt hely, mert arról meg éppen egy motoros előzött. Mindez egy egyirányú, telített, háromsávos úttesten, ami azt jelenti, hogy a tőlem jobbra és balra eső sávban is haladt egy autó.
De ma már a járdán sétálva sem vagyunk biztonságban. Közben a kerékpárosok egyre többen vannak, trendi lett ijesztő ufószerű lénynek öltözve mozgatni ezt a fémvázas micsodát, aminek a tulajdonosai beazonosíthatatlanok, így aztán azt visznek vagy küldenek a másvilágra, akit akarnak. A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők. Vajon mi lehet azoknak a szülőknek a fejében, akik egysávos, szinte járhatatlan minőségű autóutak szélén kerékpárra ültetik a hat-nyolc éves gyermekeiket is? Hogy most együtt a család, mert együtt tekerünk? Tekerünk a tóra? Meg a pusztába? Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más. És ami más, az mindig jobb annál, ami van. Éppen ezért nem tűrnek semmiféle szabályozást: jönnek szemből, oldalról, hátulról, autóúton, gyalogjárdán, hidakon, alul- és felüljárókban, játszótereken. És miután már elég sokan vannak, egyre agresszívabbak. Követelésekkel állnak elő, amiket az LMP zavaros identitású politikusai is támogatnak. Ebben is méltó utódai az SZDSZ-nek, és partnerei az MSZP-nek.
(...)
De arról senki nem beszél, hogy ebben a rossz levegőjű, szmogos városban vajon milyen állapotban érkezik a kerékpáros esőben vagy mondjuk egy harmincöt fokos nyári napon a tárgyalásra. És miért köteles elviselni bárki, hogy munkatársa vagy tárgyalópartnere rosszul öltözött, ráadásul izzadt, füstös és büdös legyen? Ha az ember tartósan egy kék busz után teker, bizony nem árt zuhanyozni, átöltözni.
A Nemzet hatodik oldalán megjelent publicisztika mellett ott van (az LMP által teljes joggal Budapest díszpolgárává jelölt) Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás ügyvezetőjének azonos terjedelmű válasza is, ilyenre nem is emlékszem a lap történetéből. Bár Kürti teljesen jól megválaszolja Tóth Gy. vádjait, hétköznapi kerékpárosként ehhez saját élményeimet és gondolataimat is hozzátenném.
Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ebben alighanem igaza van Tóth Gy.-nek, de ez nem kerékpáros sajátosság: sok autós sem ragaszkodik a KRESZ egyes rendelkezéseihez. Azt viszont el kell ismerni, hogy sokkal több kerékpáros hagyja figyelmen kívül a piros lámpát, mint autós, remélhetőleg ez gyorsan el fog múlni (ha a rendőrség ezt is ellenőrizné, azt csak helyeselni lehetne).
A publicisztika többi része azonban nem túl magas színvonalú hőzöngés. Budapesten igenis lehet biciklivel közlekedni, magam a budai hegyek kivételével gyakorlatilag a város minden részébe azzal járok. És nem csak tavasszal: a téli fagyban épp úgy jó tekerni, mint a nyári hőségben. Átlagos intenzitású esőben sem rosszabb a helyzet, mintha csak tömegközlekedne (esetleg parkolóhelyet keresne) plusz sétálna az ember, az egyetlen kivétel a havas-jeges idő, akkor tényleg nem jó nyeregbe ülni.
Míg a tíz évvel ezelőtt vett pesti biciklim néhány év mozdulatlanság után a Balatonon kötött ki, addig a négy éve beszerzett (nem éppen tökéletes minőségű) Gepida Amsterdamomat, majd az azt váltó, jól összerakott Csepel Svenemet napi rendszerességgel használom. Csak a kezdet volt nehéz és félelmetes, ma már teljesen biztonságban érzem magam kerékpározás közben.
Úgy érzem, sokat változtak a város adottságai is: a belváros kisebb utcáin tekerni ma olyan, mintha egy kisvárosban járna az ember, nincsen semmi forgalmi frász – a Rákóczi utat meg a Nagykörutat pedig elkerüli az ember. Mert el tudja kerülni, ráadásul előbb-utóbb talán azokon is lesz kerékpársáv. A Kiskörút példája mutatja, hogy egy jól és szigorúan végigvitt kerékpárosítás mekkora eredményeket tud elérni: naponta csak az egyik irányban 1300-1900-an tekernek el a Múzeum előtti kerékpársávban.
Sok helyen lyukas még a biciklis infrastruktúra, például nem mindenhol könnyű olyan pontot találni, ahova az ember biztonságosan lezárhatja a kerékpárját és általában a tömegközlekedési eszközökön sem lehet szállítani a járművet. De egy biztos: minden egyes kerékpárra váltó autóssal könnyebb lesz a városnak, könnyebb lesz a város polgárainak.
Frissítés: Ahogy Huba, úgy sajnos a Kerékagy is elfelejtett megemlékezni arról, hogy a Magyar Nemzetben Tóth Gy. írása mellett Kürti Gáboré is helyet kapott.