Öngyilkos kerékpárosok mindenütt
2011. május 30. írta: TuRuL_2k2

Öngyilkos kerékpárosok mindenütt

  Tóth Gy. László mai, a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája az Emberibb Parkolásért Mozgalomnak is becsületére válna. A kerékpárosokban megannyi kétkerekű Antikrisztust látó szervezet sajtóközleményei által képviselt utálat köszön vissza Tóth Gy. Critical Mass, azaz a kritikus tömeg című írásából (melynek nagyobb részét Weisz Manfréd Hubától másoltam át, kisebb részét magam gépeltem be a Nemzet nyomtatott kiadásából):

Elérte a kritikus tömeget a magyarországi öngyilkosjelöltek száma. Ez már önmagában is komoly társadalmi probléma lenne, ám akikről szó van, mások életét is kockáztatva próbálnak meg átlépni a túlvilágra. Közben arról beszélnek, hogy ők azok, akik nem szennyezik a környezetet, ráadásul egészségesen élnek.

Valamelyik nap az autómban ülve balról egy kerékpáros tűnt fel mellettem. Miután öngyilkossági szándékához nem akartam asszisztálni, jóhiszeműen jobbra rántottam a kormányt, de ott sem volt hely, mert arról meg éppen egy motoros előzött. Mindez egy egyirányú, telített, háromsávos úttesten, ami azt jelenti, hogy a tőlem jobbra és balra eső sávban is haladt egy autó.

De ma már a járdán sétálva sem vagyunk biztonságban. Közben a kerékpárosok egyre többen vannak, trendi lett ijesztő ufószerű lénynek öltözve mozgatni ezt a fémvázas micsodát, aminek a tulajdonosai beazonosíthatatlanok, így aztán azt visznek vagy küldenek a másvilágra, akit akarnak. A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők. Vajon mi lehet azoknak a szülőknek a fejében, akik egysávos, szinte járhatatlan minőségű autóutak szélén kerékpárra ültetik a hat-nyolc éves gyermekeiket is? Hogy most együtt a család, mert együtt tekerünk? Tekerünk a tóra? Meg a pusztába? Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más. És ami más, az mindig jobb annál, ami van. Éppen ezért nem tűrnek semmiféle szabályozást: jönnek szemből, oldalról, hátulról, autóúton, gyalogjárdán, hidakon, alul- és felüljárókban, játszótereken. És miután már elég sokan vannak, egyre agresszívabbak. Követelésekkel állnak elő, amiket az LMP zavaros identitású politikusai is támogatnak. Ebben is méltó utódai az SZDSZ-nek, és partnerei az MSZP-nek.

(...)

De arról senki nem beszél, hogy ebben a rossz levegőjű, szmogos városban vajon milyen állapotban érkezik a kerékpáros esőben vagy mondjuk egy harmincöt fokos nyári napon a tárgyalásra. És miért köteles elviselni bárki, hogy munkatársa vagy tárgyalópartnere rosszul öltözött, ráadásul izzadt, füstös és büdös legyen? Ha az ember tartósan egy kék busz után teker, bizony nem árt zuhanyozni, átöltözni.

  A Nemzet hatodik oldalán megjelent publicisztika mellett ott van (az LMP által teljes joggal Budapest díszpolgárává jelölt) Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás ügyvezetőjének azonos terjedelmű válasza is, ilyenre nem is emlékszem a lap történetéből. Bár Kürti teljesen jól megválaszolja Tóth Gy. vádjait, hétköznapi kerékpárosként ehhez saját élményeimet és gondolataimat is hozzátenném.

  Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ebben alighanem igaza van Tóth Gy.-nek, de ez nem kerékpáros sajátosság: sok autós sem ragaszkodik a KRESZ egyes rendelkezéseihez. Azt viszont el kell ismerni, hogy sokkal több kerékpáros hagyja figyelmen kívül a piros lámpát, mint autós, remélhetőleg ez gyorsan el fog múlni (ha a rendőrség ezt is ellenőrizné, azt csak helyeselni lehetne).

  A publicisztika többi része azonban nem túl magas színvonalú hőzöngés. Budapesten igenis lehet biciklivel közlekedni, magam a budai hegyek kivételével gyakorlatilag a város minden részébe azzal járok. És nem csak tavasszal: a téli fagyban épp úgy jó tekerni, mint a nyári hőségben. Átlagos intenzitású esőben sem rosszabb a helyzet, mintha csak tömegközlekedne (esetleg parkolóhelyet keresne) plusz sétálna az ember, az egyetlen kivétel a havas-jeges idő, akkor tényleg nem jó nyeregbe ülni.

  Míg a tíz évvel ezelőtt vett pesti biciklim néhány év mozdulatlanság után a Balatonon kötött ki, addig a négy éve beszerzett (nem éppen tökéletes minőségű) Gepida Amsterdamomat, majd az azt váltó, jól összerakott Csepel Svenemet napi rendszerességgel használom. Csak a kezdet volt nehéz és félelmetes, ma már teljesen biztonságban érzem magam kerékpározás közben.

  Úgy érzem, sokat változtak a város adottságai is: a belváros kisebb utcáin tekerni ma olyan, mintha egy kisvárosban járna az ember, nincsen semmi forgalmi frász – a Rákóczi utat meg a Nagykörutat pedig elkerüli az ember. Mert el tudja kerülni, ráadásul előbb-utóbb talán azokon is lesz kerékpársáv. A Kiskörút példája mutatja, hogy egy jól és szigorúan végigvitt kerékpárosítás mekkora eredményeket tud elérni: naponta csak az egyik irányban 1300-1900-an tekernek el a Múzeum előtti kerékpársávban.

  Sok helyen lyukas még a biciklis infrastruktúra, például nem mindenhol könnyű olyan pontot találni, ahova az ember biztonságosan lezárhatja a kerékpárját és általában a tömegközlekedési eszközökön sem lehet szállítani a járművet. De egy biztos: minden egyes kerékpárra váltó autóssal könnyebb lesz a városnak, könnyebb lesz a város polgárainak.

Frissítés: Ahogy Huba, úgy sajnos a Kerékagy is elfelejtett megemlékezni arról, hogy a Magyar Nemzetben Tóth Gy. írása mellett Kürti Gáboré is helyet kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr512943017

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nagyon kritikus tömeg 2011.05.30. 21:33:03

Őszintén, ha nem vernek pofán, akkor azt hiszed, hogy minden rendben? Két keréken, egymás ellen…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eN 2011.05.30. 21:50:34

Én szoktam bringával járni és tényleg több a bunkó bringás mint autós. Mondjuk utóbbiak ritkán járnak a bicikliúton.

Perillustris 2011.05.30. 21:53:01

"azt visznek vagy küldenek a másvilágra, akit akarnak"

Erről írt ez a gyökér?

www.origo.hu/itthon/20110228-jarokelok-koze-rohant-egy-auto-a-fovarosban.html

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.30. 21:53:51

@venszivar:

A forint stabilizálása miatt, vásároltak egy csomó devizát...

Ezt ki kellett helyezni, ezért vásárolták meg a MOLT...

De nem olyan rossz üzlet...

Szerinted mit kellett volna rajta vásárolni?!

Mondjuk én két nehézvizes atomerőműblokkot inkább vettem volna... változtatható teljesítményűt...

De a mol legalább nyereséges volt...

Shopping 2011.05.30. 21:59:24

Miért van az, hogy 10 biciklisből 2 áll meg a pirosnál, miközben az autósoknál ez az arány 10/10?????

A biciklis körülnéz, és ha úgy ítéli meg hogy biztonságos, az összes KRESZ szabályt mellőzve elindul.
Piroson át, egyirányúban szemben, járdán/úton váltogatva.
Ezzel a magatartással miért várják el hogy egyenértékűnek tekintsék őket a közlekedésben?

Perillustris 2011.05.30. 22:02:59

@Lescol: Azért az fura, hogy a Gellért tér felől érkezve a Margit-hídig éppen a járdán biciklizésre van kötelezve a bringás, nem? Aztán egyszer csak extrémen veszélyes lesz UGYANAZ a cselekedet UGYANOLYAN körülmények között, és tilossá válik a járdán tekerés.

hal1fan 2011.05.30. 22:03:44

Nem érzem magam bomlásterméknek. Még akkor sem, hogy alig kettő hete, abszolút szabályos közlekedésem ellenére elgázolt egy kisbusz. Túléltem, és most én jövök...

De tény, hogy sokan megyünk át a pirosban, illetve sokan gurulunk a járdán. Ez ügyben pedig a rendőrségnek lenne sürgős tennivalója...

doktor.dikhed 2011.05.30. 22:08:41

Sok kerékpáros szabálytalanul közlekedik, igen, viszont az autósok 90%-a elfelejti a közlekedés szabályait, ha kerékpárossal kerülnek szemben. Nem tudnak szabályosan előzni bizonytalan nyomvonalú járművet, nem tudják, mi az a jobb kéz szabály, azt hiszik, az elsőbbségadás kötelező tábla, csak akkor érvényes, ha náluk nagyobb járművel kerülnek szembe.

Sajnos, felfogásban a Balkánhoz tartozunk. Az erő elvét követve vezetünk...

Forest (törölt) 2011.05.30. 22:12:12

Na, most komolyan kérdezem, hova húzódjon az autós a piros lámpánál? Jobbra? (jobbra tartás van) na, de a bringásnak meg általában az út jobb szélén van helye (nem csak ahol fel van festve, hanem egyébként is biztonságosabb pl egy Üllői út viszonylatban, ha nem a sávok között kell cikáznia) Ezzel szemben számtalanszor megesik, hogy a bringás hol jobb oldalon, hol bal oldalon nyomakodik előre a piros lámpához, hogy aztán megint végigvacogja amíg ugyanaz a 25 autó elmegy mellette ahogy tud a következő lámpáig.
Szóval mit szeretnének a méltóságos kerékpárosok? Komolyan érdekelne.

hattyú 2011.05.30. 22:13:12

Szerintem Budapesten nem lehet élni, szinte mindenki egyforma tapló, tök mindegy biciklin, lovon vagy autón jár, vagy éppen gyalogol. Ha elköltözöl nyugatabbra akkor jókat fogsz te is röhögni azon, hogy odahaza még az ilyen egyszerű dolgokból is ideológiai vita keletkezik, ahol frusztrált, elmebetegek fröcsögik egymásra a zsigeri gyűlöletüket :D Magyarország egy nagy elmeszanatórium, ahonnan lassan az orvosok is megszöknek és ezért a páciensek szabadon tombolnak.

Perillustris 2011.05.30. 22:13:20

@Shopping: "miközben az autósoknál ez az arány 10/10"

LOL - nagy mókamester vagy te!

(BTW mások szabálytalansága senkit nem ment fel, de azért ennyire nem kell csúsztatni.)

youtu.be/Xl8mhI85uXI

youtu.be/C6BE0gCM4k0

youtu.be/E-LENGVBezY

youtu.be/F3fwtN_VYHg

Az utolsó videó készítőjének feltöltései közt még van pár a hasonló című, ami érdekelhet.

venszivar 2011.05.30. 22:13:56

@Con Storm: A németeknél most alig használtak eladóak 5-8-10 db.: DDDDD
De mi van a tricigli buliddal,nagyon elterelted a szót....Már megbántad,hogy szóba hoztad?

Perillustris 2011.05.30. 22:14:42

@Maisie MacKenzie: "Normális sebesség esetén"

Az mennyi szerinted?

exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2011.05.30. 22:18:06

Minden közlekedőnek megvan a maga keresztje és a maga kresz szabálya ami szerinte rá nem vonatkozik. A kerósok az egyirányú utcába mennek be gondolkodás nélkül (max felpattan a járdára ha mégis lenne valami) a kocsisok meg a 30-as táblát meg a zebrákat veszik nem létező tereptárgyaknak, stbstb...

Amúgy kerósként spec nem csorgok előre a lámpánál hanem beállok az utolsó autó mögé, de a sáv közepére, mert különben azonnal rám áll oldalról a kocsi, aztán ha ő jobbra akar menni, jobbra is fog menni, nem fogja zavarni a puhatestű akire ő állt rá fél perce, többször is tapasztaltam. Viszont ha nem fér mellém, mögöttem lesz, a kereszteződés után meg mehet isten hírével, mert figyelek rá, és biztosan elengedem.

Egyik közlekedő sem szent, így nem is értem miért szapulják egymást az emberek, inkább figyeljünk még jobban egymásra, hisz mindenkit várnak haza, mindenki haza akarna érni.

Amúgy itt vidéken tök normális a helyzet, vagy csak rutinosabban közlekedem már én is, de valahogy úgy érzem hogy ez a fene nagy utálat egymás iránt főleg csak a fővárosunkban jelentkezik ilyen vészesen. Na mindegy. Jóccakát!

pop38 2011.05.30. 22:21:19

JoeHorseDick: Jó nagy balf@sz vagy, ha a Petőfi hídtól a Moszkva térre a Kőrúton tekersz végig. Miért nem mégy át a Petőfi hídon? Azért, mert arra közelebb?

Perillustris 2011.05.30. 22:26:40

@tevevanegypupu: Ja, nekem pl. egy gyalogos bosszúból letörte a célkeresztet a kormányomról!

Perillustris 2011.05.30. 22:30:19

@Anti Anyag: "járdán 40-el"

Azért ez nem túl gyakori. Persze sokszor a fele is sok lenne, de aki 40-nel bír/akar tekerni, az nem megy járdán.

tetro 2011.05.30. 22:30:36

hát én azt hiszem épp csak tankkal nem közlekedem Budapesten. járok kisbusszal, a 200lóerős alfával, supermotoval, és leginkább biciklivel. és hogy demagóg legyek, nem ezzel vagy azzal van a gond, hanem az egész magyar mentalitással. hogy mindenki baszogat mindenkit, mindenki beleköt mindenkibe... pár hónapja Colombiában egy kanyar után átbukkantam egy dombon, és a sávomban jött szembe egy busz felfelé, mellette a másik akit előz. én meg próbáltam a padkán elférni mellettem. és nem ugat senki senkivel ott. előzhetsz jobbról balról dudálsz egyet, és az előtted haladó tudja, hogy valaki valahonnan jön. nem rángatja a kormányt. és nem stresszel senki...
itt meg. miért fáj az autósnak ha én motorral előre megyek? miért fáj az bárkinek ha a járdán megyek biciklivel lépésben? de tényleg, tekerek kb 5 km/h órával, egy kocogó veszélyesebb nálam és egy rollerrel is tudnék többszörösével haladni, akkor mégis miért fáj ez bárkinek. miért baj az hogy nincs csengőm? amíg volt, és csengettem valakire, ez halálra ijedt. így már inkább csak gurulok a gyalogos mögött, amíg nem tudom biztonságosan kikerülni. és már pedig megyek a járdán. amíg a nagykörúton bevett gyakorlat, hogy úgy mennek el 60-70nel mellettem az autók, hogy némelyik súrol is, addig marad a járda. amúgy tud valaki egyetlen olyan súlyos sérüléssel járó balesetről, ami járdán történt?

tevevanegypupu 2011.05.30. 22:32:11

@Perillustris:
Lehetnenk turelmesebbek egymassal igaz? De mindig annak kell elovigyazatosabbnak lenni aki valamilyen jarmuvel kozlekedik. Foleg jardan, mert az embernek nincs hatul szeme es ha esetleg valami miatt gyanutlanul egy oldallepest tesz elkepzelheto, hogy a viharsebesseggel kozlekedo bicajos felloki, tobbszor eppenhogy megusztam csak. Szoval felek a jardan kozlekedo kerekparosoktol ez az igazsag.

2011.05.30. 22:36:53

Mindig kell hisztizni valamiért. Miért nem tudnak egyesek a saját problémáikra koncentrálni, legyenek sikeresek abban, amit tsznek ahelyett, hogy kitalált problémákról vinnyogjanak...

Perillustris 2011.05.30. 22:39:03

@Agree: ""Oké hogy biciklivel jár valaki, de miért megy előre a lámpánál?"

Mert elfér? Mert nem akarja tovább szívni a dzsuvát, mint amennyi elkerülhetetlen?

"Miért megy két autó közé oda, ahol üres biztonsági zónának kellene lennie?"

Ha halad a sor, nem megy be. Ha gyökkettővel megy vagy áll, akkor meg nem szükséges "biztonsági zóna".

"És miért teker mint az őrült?"

Elhiszem, hogy néha soknak tűnik az ülésből, de nem az.

"Vagy mit keres az úton ha nem megy autós-sebességgel?"

Megy az, nem ritkán gyorsabban is.

"Én autós vagyok. 50km-el megyek a városban, 1 tonna acél és műanyag vesz körbe. Mit keres mellettem egy 20-30 km sebességű, 50-70 kg húsalapú gyűrődőzóna?"

Közlekedik. Ha gondot jelent a sebességkülönbség, lassíts!

"Nem lenne szabad összeengedni az autósokat a biciklisekkel és a bicikliseket a gyalogosokkal. Ezért van a járda a gyalogosnak, az út az autósnak.
A biciklisek...sajnos még nem sok helyük van. "

Ott van az úton, nézd meg jobban!

"Lobbizzatok, és addig is Takarodjatok mindenhonnan ahol nincs kijelölt bicikliút, vagy biciklis sáv, mert vagy embert öltök, vagy meghaltok. Mindkettő előfordul minden hónapban."

Mókás, ahogyan pár perc alatt felhergelted magad.

"Aki drasztikusnak tartja a hozzászólásomat, üljön autóba, üljön biciklire, sétáljon egy nagyot, és olvasson több gyászhírt/híreket. Mindet szoktam, tapasztalatból beszélek."

A drasztikus nem jó szó. Valójában unalmas, elcsépelt frázisokkal "tiszteltél" meg minket."

Murderface 2011.05.30. 22:39:27

@Maisie MacKenzie: Nem áll közelebb. A kerékpár jármű.
Ráadásul brutális baleseteket tud okozni a kerékpáros. Lehet rajta röhögni, de egyre több a biciklis kontra biciklis, és a biciklis kontra gyalogos baleset, ezeknek egyik fő ismérve, hogy az esetek kb. 3/4-e súlyos, vagy halálos kimenetelű.
Ésszel kell közlekedni, nem azon szájkaratézni, hogy ki szarta a spanyolviaszt.

Perillustris 2011.05.30. 22:40:55

@tevevanegypupu: Egyetértek. Nem is biciklizem járdán.

alien 2011.05.30. 22:44:21

Persze a balliberális, szabadosság-központú médiamanipulátorok által megdolgozott közvélemény abszolút kerékpárpárti, hiszen ez is egy alternatív mozgalom, a szervezett világvárosi közlekedéshez képest más.
meg bomlástermék
ez csúcs, ilyent nem is hiszem hogy le lehet írni mi a bomlástermék neki? miért?
minden bringásnak megvannak a kis ösvényei, az újak mennek mindenhol de nekik is meglesznek az ösvényeik és akkor nem a járdán mennek
Tóth Gy úr ha már vette a fáradságot, hogy megírja a cikket ki is gyűjthette volna hogy hány halálos gyalogosgázolás van egy évben amit kerékpáros okoz
rengeteg bringás van és még ha eldurran a feje akkor is egyre több lesz, mert kerekezni jó, bóklászni a pilisben jó neki meg marad a háromsávos úton a kis autócskája meg a bosszankodó sötét léte

Májking 2011.05.30. 22:46:41

Én csak annyit kérnék a kerékpárosoktól, hogy a szabályokat tartsák be. Igaza van a szerzőnek abban, hogy sok autós sem tartja be a KRESZ előírásait, de olyankor ők tudják, hogy nem tartják be a szabályokat. A kerékpárosokkal sokszor az a baj, hogy nem is ismerik a szabályokat. A minap egy kis egyirányú utcában mentem autóval, nagyon lassan, félszemmel parkolóhelyet keresve, amikor majdnem elütöttem egy biciklis nőt, aki velem szemben jött, azt várva, hogy majd jól lehúzódom, nem is tudta azt elképzelni, hogy az ember egyirányú utcában nem számít szembeforgalomra, azt sem tudta, hogy hol van, de nagyon mérges volt rám, hogy milyen bunkó vagyok is én.

alien 2011.05.30. 22:47:58

ja amit elfelejtettem, bringáról belátható az út és ha nem jön semmi tudjuk jól jobb mint a zöld és akkor nem indulsz együtt az autókkal esélyes, hogy a balra kanyarodó aki nem is biztos, hogy lát, számít rád nem tarol le és nem állsz a lámpa alatt a hátadon egy nagy céltáblával, hogy üss el, mert mondjuk a hátulról jövő autós a rádiót/telefont/sminket/cigit piszkálja és mondjuk épp nem figyel és meglök kicsit, ha ilyen puhatestű vagy mint egy bringás az bizony fájni fog

alien 2011.05.30. 22:53:33

@Agree: rád már szó sincs barátom egyszerűen tragédia ami dől belőled
országúton többször jött motor nagyon közel a bringámhoz, nagyon gyorsan, szemből is meg mögülem is káromkodtam egyet anyáztam egyet és örültem, hogy nem nyírt ki, de nem jelentkezem be motoros oldalakra trollkodni pedig éreztem a motor szelét a könyökömön

J.Wolfram 2011.05.30. 22:54:56

Tény, hogy sok kerékpáros, gyalogos nem csak nem tud közlekedni, de nem is együttműködő (úgy hívják empátia). Ma pl. egy babakocsit tolt rá egy fiatal pár a zebrára a dohány utcában, lendületből, szinte pökhendi arckifejezéssel: JOGOM VAN HOZZÁ! Utána persze a 10 m-el mögötte battyogó nénike is belehúzott, nem hagyhatja ki az alkalmat, ha már úgyis ott áll egy autó... És jöttek sorban a többiek. Pedig mögöttem nem jött senki.
Miből tartott volna szegényeknek ritmust váltani, 3 másodpercre megállni és aztán áthaladni? Miért is szolgálná az érdekét, ha egy kicsit lemondna a jogáról?
- Egy veszélyforrással kevesebb. Mi van, ha késve fékezek, ha nincs ABS, vagy csak rossz napom volt és inkább leülöm?
- Környezetbarát. Egy másfél tonnás autó mozgási energiáját hővé alakítani a fékeken, majd újra felgyorsítani, egy csomó fékbetét anyag levegőbe kerülése, fosszilis energiahordozó elégetése, és kipufogógáz levegőbe juttatása árán történik. Ugyanis gyorsításkor hatványozott a benzinfogyasztás. Ezt minden ember naponta ha egyszer erőszakolja csak ki... Tonnákban mérhető kőolaj mennyiség globális szinten. De nem baj, a joga az megvan hozzá mindenkinek!
-És végül, de nem utolsó sorban megvan az aznapi jó-cselekedet. És anyuka sem csuklik otthon...
Nem kellene mást, csak egy kis tudatosság, jelenlét, gondolkodás. Sajnos többségünk azzal sincs tisztában, vagy van olyan, hogy globális felmelegedés, ökológiai lábnyom, vagy fosszilis energiahordozók.
-----------------------
Azon viszont elcsodálkoztam, hogy a cikk szerzője egy kinyomtatott szöveget hajlandó még begépelni. Ma már szinte minden konyhában található szkenner, a hűtőben egy rekognizáló szoftver (Finereader, Recognita, de még online is vannak ilyen szolgáltatások...) Jó tudni., hogy vannak még mindennapi hősök, akik vállalják a manuális munkát!

Perillustris 2011.05.30. 22:55:52

@Májking: Márpedig a döntő többség ismeri a szabályokat.

Bummer 2011.05.30. 22:59:31

@J.Wolfram:
A gyalogosátkelőt fokozott elővigyázatossággal közelíted meg, tehát nem fordulhat elő, hogy későn fékezel.
Bár gondolom te a jobbkezet se adod meg, ha nem jön mögötted senki. Váltson csak ritmust a jobbról érkező.

Ó, most látom, hogy te tényleg nem vagy normális. Szerinted a gyalogosok szennyezik a környezetet :DDDD

porthosz 2011.05.30. 23:01:55

@hattyú:

"Szerintem Budapesten nem lehet élni, szinte mindenki egyforma tapló, tök mindegy biciklin, lovon vagy autón jár, vagy éppen gyalogol"

Ez viszonyitás kérdése. Szerintem Budapesten például arányában kevesebb tapló van mint vidéken.
Vidéki rokonaim szokták mindig mondogatni hogy jaj Budapest mennyire élhetetlen (sosem éltek itt), meg hogy hogy lehet hogy vezetni a sok autó között mennyire balesetveszélyes...

Ilyenkor el szoktam nekik mondani, hogy Budapesten ha kiteszem az indexet 90%-ban beengednek maguk elé az autósok, jobbkezes utcákban nem árt figyelni de 70-80%ban megadják a jobbkezet, és végül ha már kvázi féktávon kifordul eléd valaki akkor az nyomja a gázt tövig egyből mint a veszett fejsze hogy ne akadályozzon.

Ehhez képest amikor lemegyek vidékre az ilyen 5-10000 ezer fős kisvárosokba/falvakba, akkor a jobb kezet el lehet felejteni mert garantált hogy egy pótkocsis traktor fékezés nélkül fog áthajtani rajtad még akkor is ha macisajt van neki, kifordulni eléd csak féktávon belül szoktak, akkor is gyök kettővel és utánna nagyjából 5 km/h-val fog haladni 200 métert majd egyből megáll a helyi kocsma előtt vagy lefordul az első saroknál (de ugye roppantul fontos volt kivágni eléd) és végül ha ne ajd isten több sávos ut van és 2-nél több autó van az uton akkor imádkozhatsz hogy senki ne menjen neked, mert egyből összezavarodik hogy akkor most melyik sáv is hol is jaj...

Ugyanakkor az is tény, hogy nyugati országokhoz hasonlítva ugyanez a különbség megtapasztalható.

segitoember 2011.05.30. 23:07:22

"Igaza van a szerzőnek abban, hogy sok autós sem tartja be a KRESZ előírásait, de olyankor ők tudják, hogy nem tartják be a szabályokat. A kerékpárosokkal sokszor az a baj, hogy nem is ismerik a szabályokat."

az érv

porthosz 2011.05.30. 23:08:41

@Bummer:

Speciel én is ugy közlekedek zebránál, hogy belenézek a tükörbe és ha látom hogy 500 méterig nem jön senki mögöttem, akkor nem állok meg, mert tudom hogy az álló gyalogosnak nem nagy veszteség az a pár másodperc és utánnam nyugodtan át tud menni a zebrán, viszont állóra fékezni majd megint felgyorsulni eléggé pazarló dolog ha egyébként lehet ésszerüsiteni a dolgot.

Jobbkéz ettől eltér, mert ott nem lehetsz benne biztos hogy a jobbkéz felől jövő látja hogy nem jön mögötted senki, de ettől függetlenül hidd el rengeteg eset van amikor kvázi ráutaló magatartással közli a jobbkezes autós, hogy a másik menjen el, mert neki egyszerübb lesz kifordulni utánna (főleg ha balra nagy ivben akar kikanyarodni)

szegedbicaj 2011.05.30. 23:09:26

@Agree: Nyugi, mások is voltak így ezzel, de kinőtték. Addig borogasd magad.

CSI

J.Wolfram 2011.05.30. 23:09:32

@Bummer: sajnálom, hogy nem értetted, amit leírtam, (de tudom, ezzel 99% így van), viszont én sem értem amit te írsz... mi van a jobbkéz-szabállyal? meg a környezetszennyezéssel? vagy ez valami poén? (a sok :DDD miatt gondolom.)

sajnos nem értem :(

szegedbicaj 2011.05.30. 23:12:04

Amúgy miért egyirányú az az utca, amiben a buszokat, és /vagy a bicikliseket "szembe a forgalommal" is beengedik? Mivel szembe? És miért van kerékpárosveszélyre figyelmeztető tábla az úttesten? A bicikliseket magukra figyelmezteti?

A KRESZ-t autósokra szabták autósok. Innentől lehet rinyálni autóból, hogy a biciklis miért nem tartja be a szabályt, amit Ő meg igen, csak minek.

CSI

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2011.05.30. 23:14:54

A probléma bennünk van. Nem autós-bringás-gyalogos viszonylat, egyszerűen utáljuk egymást, és keresünk magunknak egy ellenséget, akit szapulhatunk. Azt kell észre venni, hogy nem csak ebben a közlekedési háromszögben viselkedünk így, hanem az egész morálunk, egymáshoz való hozzáállásunk ilyen, akár a boltban vagyunk, akár a tömegközlekedési eszközökön, akár a plázában korzózunk (figyeljétek meg magatokat, másokat meg már amúgy is figyeltek, vagy éppen hogy nem). Mindenhol van figyelmetlen, a másikra nagyívben szaró ember, az, hogy ezeknek jármű vagy járda van a segge/lába alatt, már másodlagos. Szóval ha ki akarunk kecmeregni ebből a csapdából, meg kell változnunk, tiszteletben kell tartanunk más emberek jogait és véleményét (anélkül persze, hogy ez a sajátunk rovására menne). Egyszerűbben fogalmazva: próbáljuk meg egymást EGYENRANGÚ EMBERKÉNT kezelni (főleg azért, mert itt szerintem mind tudjuk, milyen érzés, ha szarba vesznek).

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.05.30. 23:22:12

Mondja még valaki, hogy a FIDESZ nem osztja meg az országot. Itt egy magasra szopott nímand, aki ír egy véleményt egy lapba, és ettől értelmes emberek rögtön egymásnak esnek (akik attól még lehet hogy ugyanazon az oldalon állnak). És máris kész az osztódás, aki bringás, álljon balra, aki autós, álljon jobbra. Csókolom, az állampolgárok hova álljanak? (@Repülő Majom: felvetéséből kiindulva, kissé pontosítva azt).

Sutur 2011.05.31. 00:13:03

ideje rendet rakni a biciklisek között! felháborító amint művelnek, az ilyenek nem részei a nemzeti együttmüködésnek és így a nemzetnek sem. az lmp meg köcsög biciglista párt!

Perillustris 2011.05.31. 00:24:19

@porthosz: A saját szabálytalanságát mindenki meg tudja magyarázni, régóta mondom.

Az elsőbbségről le lehet mondani, ám kikényszeríteni elég tahó dolog.

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.05.31. 01:00:07

Őszinte vagyok: a faszom tele van a ráérő idejében Margit-hídon babakocsit tologató anyukával és a miattuk a bringásokat a hídról száműzni kívánó faszfejekkel. Miért pont a lezárt hídon kell tologatni azt a szájonvert babakocsit? Neki miért van több joga ott közlekedni, mint nekem?

Én a Marczibányi mellől járok a Nyugatitól nem messze levő munkahelyemre. DOLGOZNI, adóbevételt termelni ennek a köcsög országnak, és én takarodjak le a hídról, ne pedig az, aki ezer alkalmasabb (és a gyermek számára is egészségesebb) helyen sétálgathatna a gyerekével amíg én megtermelem neki a gyesre valót.

Az meg a másik, ha a 3 ember széles ketrecet nem foglalná el teljes szélességében két gyalogos, a bringás is simán elférne azon a kurva hídon.

algi 2011.05.31. 01:15:29

Elvégre csak egy vagy két éve tűnt fel az utczákon ez a velocipéd nevezetű ördögi találmány, érthető hát, hogy egyes zsurnaliszták és tollforgatók még meglehetős szkepticizmussal néznek a téma elibe. :)

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.05.31. 01:30:26

@pop38: nem azt írtam, hogy azon az úton megyek, hanem hogy meg lehet csinálni a megadott idő alatt.

algi 2011.05.31. 04:53:42

@Sutur: Úgy emlékszem, a fideszes Kósa ment kerékpárral Debrecenből a Parlamentbe figyelemfelhívásként. A Jobbik pedig reklámtricikliken kampányolt, méghozzá a kerékpársávos (nem árpádsávos) Thököly út _járdáján_ közlekedve. Just sayin'.

Reggie 2011.05.31. 05:55:58

De idiota ez a Toth Gy. Ha a kerekparos a hibas, akkor mit rantogatja a kormanyt? Legrosszabb esetben is elbassza a kerekparost, azt a fenyezes arat majd fizeti a nehai kerekparos csaladja es kesz. Ezen ennyit rugozni...

XEP 2011.05.31. 06:24:47

@trollforgató: Én konkrétan, a te anyád nyugdíját állom az adómmal. Szerencsétlen.

Forest (törölt) 2011.05.31. 06:26:28

Idézet a címből:
"Mandiner Öngyilkos kerékpárosok?
Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ez nem kerékpáros sajátosság..."

Hát de.

Dr. Eher 2011.05.31. 06:36:50

"Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ebben alighanem igaza van Tóth Gy.-nek, de ez nem kerékpáros sajátosság: sok autós sem ragaszkodik a KRESZ egyes rendelkezéseihez. "

Csak épp amíg az autósoknál az a kivétel aki szabálytalankodik, a bicigliseknél meg az aki betartja a szabályokat (vagy legalább 1-2-t, mert már az is ritka). Igaza van az írásnak, a biciglisek guruló öngyilkosjelöltek, akik mások életével, idejével (bíróságon magyarázkodni egy fasz kritkán aluli masszos miatt) szórakoznak. A bicigli sporteszköz, ami a sportpályára való.

Dr. Eher 2011.05.31. 06:38:59

"a téli fagyban épp úgy jó tekerni, mint a nyári hőségben."

Főleg részegen, lehetőleg a jégen. Láttam olyat aki kezében a borosüveggel 3x perecelt el 2 méteren. Hogy aztán megtalálta-e egy mentő vagy kihűlt a hideg éjszakában, azt nemtom.

Dr. Eher 2011.05.31. 06:41:43

"minden egyes kerékpárra váltó autóssal könnyebb lesz a városnak, könnyebb lesz a város polgárainak."

Napi 50 km izzadtan-büdösen? Tolerálják a munkahelyen? Van kedvem 3-4 órát tekerni fél óra motorozás helyett? FASZT!

doktor.dikhed 2011.05.31. 06:53:14

@Dr. Eher: "Csak épp amíg az autósoknál az a kivétel aki szabálytalankodik"

Looool! :D

kammatty · http://www.a1hitelcentrum.hu/ 2011.05.31. 07:01:13

bicajozni jó, főleg, ha az ember halhatatlan, vagy legalábbis úgy gondolja

midnight coder 2011.05.31. 07:34:31

@pszicho pete: Mondd, te hol élsz ? A Marson ? Az indexen csak az elmúlt fél évben legalább 5-6 olyan blogbejegyzés jelent meg ami után autós-biciklis flamewar alakult ki. Ha neked ez volt az első, akkor üdvözöllek az interneten mint új felhasználót!

betyár (törölt) 2011.05.31. 07:37:20

@Bell & Sebastian:

he-he. ott csúcsforgalomban úgy mennek az autósok, mintha biciklisek lennének:) de emlékeim szerint, ott az autósok, robogósok nem kinyírni akarják egymást, hanem, hogy haladjon a forgalom.

midnight coder 2011.05.31. 07:46:26

Minden időszaknak meg van és meg lesz a divatja, az a szimbólum amivel az épp aktuális fiatal korosztály kifejezi hogy ő más, és amivel a már nem annyira fiatal korosztály kifejezi hogy ő is az. A 70-es években a jampifrizura/viselet volt, a 90-esben a bunkofonos lila öltönyös kopaszmercis vállalkozó a pitbullal a csomagtartóban, ma a bohócegyenruhába búj biciklis. Jakabka felveszi magára a biciklis sisakot meg a testhez álló gatyát, felül a 20 ezres tesco-s biciklijére és ugyanúgy elhiszi magáról hogy ő a korunk hőse mint ahogy a 70-esben a jampinak öltözött Jakabka is elhitte. Aztán 10 év múlva lesz újabb marhaság.

seahawks 2011.05.31. 07:59:08

az én autómban minden felszerelés rendben van, ha nincs, ellenőrzéskor a rendőr megbüntet.
viszont 100 biciklisből 1-en sincs csengő vagy visszapillantó tükör. őket senki nem bünteti meg ezért. sőt ha szigorú akarok lenni, akkor indexet is kellene használniuk legalább este.
amúgy persze, hogy nem közlekedünk teljesen szabályosan, igyekszünk kihasználni a "kiskapukat", de néha bünhődünk érte. a biciklisek? soha! láttatok már olyat, hogy egy rendőr megbüntet egy bringást? mert én még nem. majd ha a kreszt rájuk is olyan szigorúan értelmezik, mint ránk, akkor leszünk csak egyenrangúak az úton. bocs, de addig mi vagyunk felsőbrendűek.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.05.31. 08:02:14

Úgy látszik, hogy a jobb oldalon, ha beleütköznek valami számukra idegesítő, felfoghatatlan dologba, akkor azt kikiáltják liberalista, neoliberális, szocialista vivmánynak. Így igazolhatják, milyen jogos is az ő dühük és utálatuk.
Amúgy pedig szerintem ez még elég cizellált ahhoz képest, hogy a cikkíró maga nem teker bicikliutakon tavasztól őszig. Mert ott aztán annyi elcseszett, minden odafigyelésre és szabályra magasról tevő hobbi bringás teker, hogy inkább üssön el egy autó, mint bicikliúton egy balfékeket kerülgessek. Az autós legalább odafigyel.

Roy 2011.05.31. 08:03:56

Vannak barátaim, ismerőseim akik napi rendszerességgel használják a kerékpárukat.
Ők is ki vannak akadva egyes biciklis társukon.
Kezdve ott, hogy a KRESZ által előirt legalapvető felszerelés nincs a kerékpárjukon, a szabálytalan közlekedésükig. Sajnos nálunk még nálunk a közlekedési kúltúra a béka feneke alatt van. Ez a közúti közlekedés összes résztvevőjére vonatkozik, még a gyalogosokra is.
Miért éppen a kerékpárosoktól várjuk el a szabályok betartását, amikor mindenki áthágja, tisztelet a kivételnek.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.05.31. 08:04:52

@cantata profana: "Ha bringára ülök, minden más lesz:
a legrövidebb úton megyek, ahogy éppen én biztonságosnak látom. Eszembe se jut a KRESZ, mert a kerékpáron ülve mások a szabályok."

így van. többek között az ilyen leszarom típusú gondolkodók miatt okoznak a kerékpárosok pár ezer balesetet évente... ha a te személyiségedet az adott jármű megváltoztatja, akkor ott komoly bajok vannak.

ratched nővér 2011.05.31. 08:21:02

a bringások deviánsok, a deviánsok LMP-sek, az LMP a szadesz utódja, a szadesz lepaktált a kommenyistákkal, a komenyisták zsidók.
tehát a város tele zsidókkal akik bringáznak!!! tarthatatlan.
üdv az intézetből,
ratched nővér

Sam the Ace 2011.05.31. 08:22:07

Azt üzenem a kritikus tömeges, bringaemelgetős, folyamatosan szabályokat áthágós vagy sajátosan értelmezős és ennek ellenére hatalmas pofájú személyeknek, hogy legyenek szívesek olyan öngyilkosságba menekülni, ami nem okoz lelkiismeretfurdalást, és életen át tartó borzalmas emlékeket egyik embernek sem.
Továbbra is azt tartom, hogy ahol sok az autó, oda nem való bringa, főleg nem ezzel a közlekedési morállal, amivel rendelkeznek. Nem tudom mióta lett ekkora a szájuk, de borzalmas, hogy mennyire önámítók. Legalább annyi a pozitívum benne, hogy a kis 80 kilójukkal csak a saját életük van veszélyben.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.31. 08:25:32

@Dr. Eher:
'Főleg részegen, lehetőleg a jégen.'
Vs.:
'Átlagos intenzitású esőben sem rosszabb a helyzet, mintha csak tömegközlekedne (esetleg parkolóhelyet keresne) plusz sétálna az ember, _az egyetlen kivétel a havas-jeges idő, akkor tényleg nem jó nyeregbe ülni_.'

Figyelmeztetés 2011.05.31. 08:25:54

1. Ne építsenek több kerékpárutat, ha a biciklisek nem használják! Ahol van, tegyék kötelezővé részükre a használatát, ne az autósok között tekerjenek.

2. Hordjon minden kerékpáros bukósisakot! Ne az autós bűnhődjön, ha neki teker a tükrének, elesik és beveri a védtelen fejét a járdaszegélybe

3. Kapjon azonosítót minden kerékpár, fizessenek ők is kötelező felelősségbiztosítást

Sam the Ace 2011.05.31. 08:27:01

"Ha bringára ülök, minden más lesz:
a legrövidebb úton megyek, ahogy éppen én biztonságosnak látom. Eszembe se jut a KRESZ, mert a kerékpáron ülve mások a szabályok."

LOL. Köszönöm. Tükör a modern bringás személyiségnek.
Hozzátenném, a fizika szabályai maradnak a régiek, valamint a bringa nem olvad bele az emberi szövetbe, egyfajta szénszállas kevlár nano vázat képezve a test köré, ameddig rajta ültök, így az életveszély a módosult tudatállapototokban is fenn áll.

KaPé 2011.05.31. 08:37:41

"Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ebben alighanem igaza van Tóth Gy.-nek, de ez nem kerékpáros sajátosság: sok autós sem ragaszkodik a KRESZ egyes rendelkezéseihez."

Idáig olvastam. Itt megjelent a tipikus ősmagyar mentalitás, nem magamba nézek és felismerem a hibákat, hanem a másikra mutogatok, hogy "dehát ő is" meg "ha neki lehet, akkor nekem is".

zsocek 2011.05.31. 08:52:24

Tipikusan ostoba, önmagáért való álvita, egy mesterséges szembeállítás azok kedvéért, akik imádnak másokat fikázni függetlenül attól, mi a téma.
Én autózok is, bicajozok is, gyalogolok is elég rég óta, és tökéletesen világos, hogy vannak normális emberek, akik normálisan közlekednek, akár autóban ülnek, akár motoron, biciklin, vagy gyalog, és vannak bunkó állatok, akik mindíg azok is maradnak, a közlekedésben is, meg az élet egyéb színterein is. Hogy ki milyen intelligens, együttműködő, udvarias és normális, az nem attól függ, milyen ezközzel vesz részt a közlekedésben, hanem, hogy milyen ember. Ennyi.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.05.31. 08:52:58

"Hogy sokan bicikliznek szabálytalanul? Ebben alighanem igaza van Tóth Gy.-nek, de ez nem kerékpáros sajátosság: sok autós sem ragaszkodik a KRESZ egyes rendelkezéseihez."

ez most komoly? tényleg mentség az, hogy más se tartja be?
történt nálunk már drogosan rendőrgázolás, amiért nem kellett ülni. akkor ezt nekem is szabad?

muhi 2011.05.31. 09:01:51

@KaPé: azért van a cikk, hogy tovább is olvasd. Talán nem volt a legszerencsésebb az Origo címoldalára pont ezt a két mondatot feltenni, de ettől függetlenül a szerzőnek igaza van, ezt kár is kétségbe vonni.

Teddy Beer 2011.05.31. 09:07:24

@Con Storm: csökkenne az infláció, az állam adóbevétele. érdekes húzás lenne. mondjuk a gigamarketeket nem tudom hogyan töltenék fel.

Nyomek 2011.05.31. 09:07:44

Egy érdekes és tanulságos szituációt szeretnék vázolni, a múlt héten láttam.
Azt ugye már megszokhattuk, hogy a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak nem kell tudniuk a KRESZT-t, a tudásanyagukat kizárólag a TV-reklámokból és megszokásból sajátítják el. Az autós pedig mindig gyökér, bármit is csinál.

Szóval autóban ültem és vártam valakire, csak nézelődtem, ekkor láttam, hogy a közeli kereszteződésben egy gyalogos határozott léptekkel ment a zebra felé. Ugyanekkor egy biciklis ment az úton, egy bácsi jellegű, aki szintén a zebra irányába kerekezett. Nem kellett nagy processzorteljesítmény, hogy kiszámítsam: a röppályájuk a zebrán találkozni fog.
Így is történt. A gyalogost nem érdekelte, hogy jön valami az úton, ő ment, ahogyan azt a TV-ből tanulta, a kerékpáros meg nem értette, miért lép a gyalogos körülnézés nélkül ő elé. Ekkor történt az a vicces jelenet, amit sajnos nem lehet eléggé jól leírni. A biciklis (aki ment vagy 15-tel) egy esetlen kormánymozdulatot tett, hogy kikerülje, a gyalogos meg persze megtorpant. Ekkor a biciklis másik irányba kormányzott, a gyalogos meg szintén rossz irányba lépett...
Szóval majdnem "csattantak", a két szereplő szinte összeért, ahogy elhaladtak egymás mellett. A vicces az volt, hogy látszott rajtuk, hogy szívesen anyáznának, de nem jött ki semmi a szájukon. Szerintem hozzá voltak szokva ahhoz, hogy autósnak szóljanak be és ennek hiánya mindkettőjüket meglepte.
:-)

2011.05.31. 09:10:53

@nopánick: folytatnám
- egyirányú utcában szemben közlekedni TILOS (kivéve a külön táblával jelzett helyen) és ha rászólok, még neki áll feljebb, azt hiszi mindegyik magáról, hogy szuperman?
- piros lámpán átmenni öngyilkosság
- láthatósági csomag nélkül tekerni nem bölcs dolog
stb

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.31. 09:24:05

@Teddy Beer:

A csökken az import, annyival nő a belső forgótőke és így az importcsökkenés többszöröse, akár kilencszerese is befolyna adóérték növekedésben! Ha nem is számszerűen nő ilyenkor az adó, de a vásárlóértéke nőne, vagyis ahogy montad, deinflációt okoz...

mortadella 2011.05.31. 10:02:37

"A kerékpáros tartsa be a szabályokat!"

A Magyarországon, a közlekedéssel kapcsolatos szabálysértések 99%-át a gyalogosok és a gépjárművezetők "követik el".

Az ezekből adódó károk 99,9999%-a hozható összefüggésbe a kerékpárosok által okozott esetekkel.

Azok akik a legelső gondolattól vezéreltetve billentyűzetet ragadtak nem látják vagy nem akarják látni, hogy nagyságrendileg több szabálysértést követnek el a körülötte autózók, mint az autósok szabálytalanságai miatt az életük épségét jóval nagyobb mértékben kockáztató kerekezők.

2-3 sávos úton, a gépjárművek 90%-a megelőzi az maximális sebességgel közlekedőt.

Egy piros lámpához érkező 4-5 autóból mindig van olyan, amelyik még a kereszteződésben gurul, amikor a lámpa már pirosat mutat.

A gyalogátkelőhelyeknél 10 elsőbbségi helyzetből 2-3 esetében nem áll meg az autós.

A fentiekhez képest, különösen az okozott személyi és anyagi károk arányát illetően a kerékpárosok gyakorlatilag statisztikailag lényegtelen.

Hogy mekkora kára származik az országnak abból, hogy a magyar termelés nem jelentéktelen része a gépjárműhasználat kapcsán (kőolaj, külföldön gyártott autók stb.) az ország kereskedelmi mérlegét számottevő módon gyengíti?

80 kg (ember) 5-20 kilométeren belüli szállításához 1200-2600 kilogrammnyi többletsúlyt kell mozgatni? Napi szinten? Gigantikus anyag és energiapazarlás, népgazdasági szinten.

mortadella 2011.05.31. 10:13:12

A szabályok szabadelvű követése, úgy, hogy a közlekedés valóságos biztonsága, ha a határok közelében is, de megmaradjon, társadalmi szintű.

Kiemelni a kerékpárosokat ebből megalapozatlan, valójában a tolerancia alacsony szintjét jelzi csak.

lobster thermidor 2011.05.31. 10:31:52

@ratched nővér:

Ez az ápolt már kapott elektrosokkot, vagy még a kezelésre vár.

Perillustris 2011.05.31. 10:46:17

@Murderface: "ezeknek egyik fő ismérve, hogy az esetek kb. 3/4-e súlyos, vagy halálos kimenetelű"

Fő ismérve. Ja. Belinkelnél nekem pár halálos kimenetelű biciklis-biciklis vagy biciklis-gyalogos balesetet?

Perillustris 2011.05.31. 10:55:45

@Dr. Eher: "Csak épp amíg az autósoknál az a kivétel aki szabálytalankodik"

ROTFL

Valandil 2011.05.31. 11:10:53

@Figyelmeztetés: Ja, meg súlyadót!
Meg szálljanak be a benzinkőccségbe is!
Meg ingyensört!

Alfőmérnök 2011.05.31. 11:10:59

@Dendrobatidae: "Nem értem, ezek a fityeszes, jobbikos megmondóemberek, vagy a Kuruc.info mi a picsáért képzelik azt, hogy a biciklisek liberálisok, sötétben bújkáló, LMP-snek álcázott SZDSZ-esek??? Ezt totál elmebaj!"

Ez egy érdekes kérdés, én sem igazán értem. Talán, mert Bpesten leginkább a liberálisok biciklifanok, vagy legalábbis ők állnak ki leginkább a biciklisek érdekei mellett. Így az ilyen sértett emberek, mint Tóth Gy. (akinek egyébként sokszor igaza van) egy laza gondolati ugrással rögtön azonosítják a biciklistákat a liberálisokkal.
Valahol összefügghet ez a magyar jobboldal ellenszenvével (gyanújával, rosszhiszeműségével) minden iránt, ami zöld. Ez főleg a fideszkonzervekre vonatkozik, a jobbikra nem annyira, ott van egy öko-bio vonal.

Perillustris 2011.05.31. 11:18:39

@seahawks: "vagy visszapillantó tükör"

Sőt, tetőcsomagtartó sincs a bicikliken.

"sőt ha szigorú akarok lenni, akkor indexet is kellene használniuk legalább este"

Fú, te milyen szigorú vagy!

"addig mi vagyunk felsőbrendűek"

Hát, a tükör előtt mondd ezt sokat, biztos jólesik.

Perillustris 2011.05.31. 11:23:30

@Sam the Ace: Jól van, tehát szerinted is kevesebb gépjármű kell az utakra, hogy a bringa elférjen. :P

Perillustris 2011.05.31. 11:30:30

@Figyelmeztetés: Érezzük az őszinte aggódást, köszönjük. Esetleg te is hordhatnál sisakot a kocsiban, ugyanis a halálos balesetek zöme a kizárólag autós résztvevős baleseteknél is fejsérülés miatt lesz az.

Reggie 2011.05.31. 11:57:36

@mortadella: Mekkora pazarlas. Mostmar ertem, hogy az USA-nak miert megy nalunk is szarabbul a szeker...

Raadasul konnyu azt mondani, hogy a legtobb szabalysertest az autosok+gyalogosok kovetik el, csak lenyegeben ezzel nem mondtal semmit, mert gyalogosbol es autosbol van a legtobb. De ha erot vennel magadon es felmennel a ksh.hu oldalra, akkor a statisztikabol meglatod, hogy peldaul a ketkerekuek(motorkerekpar+segedmotoros kerekpar+kerekpar) koreben kb 2x akkora az 1 fore juto okozott balesetek szama, mint szemelygepjarmu eseteben.

seahawks 2011.05.31. 12:37:03

@Perillustris: amiket felsoroltam, nem-e kötelezőek-e a bringán? de-de..
a tükör előtti emlegetést abbahagytam, uncsi volt közönség nélkül..:)

lényegesebb dolgok még: rendszámot a biciklikre, kötelező biztosítással, mert ha nem sikerül csont nélkül megelőznie és a kormánya vagy a pedálja megkarcolja az autómat, cseszhetem...

Perillustris 2011.05.31. 12:53:28

@seahawks: Nem kötelezőek. Bringán nincs index (nem egyenlő a karjelzéssel, ami persze kötelező, kérdés, sötétben mennyit ér).

Perillustris 2011.05.31. 12:59:04

@seahawks: Gondolj inkább arra, mi van, ha te nézed el az előzést. Egyébként meg nem, nem cseszheted. Jó eséllyel el fog esni, s nem feltétlenül tud továbbhajtani. A kárt utána pedig be tudod hajtani.

Rendszám pedig nem lesz, kár ezen pörögni.

justjokin 2011.05.31. 14:56:29

Bringázok és vezetek is.
Figyelek a bringásokra, és azt tapasztalom, hogy az autósok is figyelnek rám, 1000-ből ha 1 van aki bunkó.
Erre látom ezt a förtelmet mind a cikkben, mind a hozzászólásokban egyaránt és megfordul a fejemben, hogy ezt a feszkót most mesterségesen szítják?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2011.05.31. 15:15:34

@betyár: Nem tudom, mit akarnak, de tényleg érdekes, hogy a vezetési stílusukhoz képest elég kevés a baleset.

betyár (törölt) 2011.05.31. 17:17:17

@Disznóvári:

mert nem legyőzni akarják egymást a forgalomban: biciklis a gyalogost, autós a biciklist, mindenki mindenkit. haladni akarnak, ezért belátták, hogy az a leghasznosabb, ha kooperálnak egymással. na meg egy kis katolikus lazaság:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.31. 21:54:37

@betyár:

mibe fogadjunk, hogy a futball-hulliganinizmust már egyáltalán nem bírnád összekötni a katkósággal. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.31. 22:14:51

@midnight coder: "...Jakabka is elhitte..." Pontos diagnózis. Nagy kár, hogy Balogh Turul és Rajcsányi Ergé is ilyen Jakabka propagandista lett . )

Perillustris 2011.05.31. 23:42:30

@Tűzgolyó: Mit bizonyít ez? Hogy vannak szerencsétlen balesetek? Vannak.

terror 2011.06.03. 01:11:00

@Tűzgolyó: "Az ittas terepjárós a kivilágítva, láthatósági mellényben közlekedő kerékpárost ütötte el."

"A Mercedes teherautó a Gyömrői útról érkezett, jobbra kanyarodott volna rá a 4-es főútra, ám a mellette haladó, kerékpároson átgázolt, aki a kerekek között lelte halálát."

8 db-bol 2 nem a keros hibaja, es van 2 kerdojeles. Mino veletlen, a kerekparos balesetek - ha jol emlekszem - 48%-aban felelos a kerekparos, a maradekban vetlen.

Es most csak ugy, a poen kedveert, ugyanaz a szurobeallitas, a kerekpar szo kivetelevel:

www.langlovagok.hu/cgi-bin/lang/index.cgi?view=keptar&function=kep_keres&szoveg=&orszagID=&megyeID=&szerzoID=&szervezetID=&galeria_kulcsszo=k%F6zleked%E9si+baleset&datum_tol_ev=2001&datum_tol_ho=01&datum_tol_nap=01&datum_ig_ev=2011&datum_ig_ho=06&datum_ig_nap=03&egysegID=&ajanlo=on&.submit=keres

8 talalat vs 2604 talalat.

Koszonjuk.

Maisie MacKenzie 2011.06.08. 16:12:37

@Murderface:

"Ráadásul brutális baleseteket tud okozni a kerékpáros."

Az eszetlen fajta.

Szerintem a bringázás a gyaloglás alternatívája, elég 3X gyorsabbnak lenni, mint gyalogosan caplatni.

Aki autó sebességgel akar közlekedni bringával, az hülye!

Le a GYORS kerékpárosokkal! :-)

Maisie MacKenzie 2011.06.08. 16:20:57

@Perillustris:

Szerintem ha csak kétszer annyival mész bringával, mintha gyalog caplatnál, már jól jársz!

Nem kell telhetetlennek lenni.

Le a száguldozós, fasz bringásokkal!

Bringázni csak lassan szépen, ahogy csiga megy a réten, érdemes! :-)

Én pl. azért szeretem a bringát, mert addig is ülök! :-)

Sajnos többet járok kocsival, de a parkoló keresést utálom az autózásban a legjobban.

Érdekes a bringa lelánc-hely keresést érdekes kihívásként élem meg.

Ja, szerintem szakadt, de üzembiztos bringa az ideális városi bringázásra(, a hegyekbe használt bringámat én sem szívesen zárnám le a városban).

Perillustris 2011.06.08. 22:24:36

@Maisie MacKenzie: A Nagykörúton kevés a 15 km/h. Nem azt mondom, hogy aki "csak" ennyire hajtja meg, ne menjen ott, de ott az optimális inkább a 20-25 km/h.

A szép új Csömörin pedig a 30-35 is kényelmes és hasznos.
süti beállítások módosítása