Hanyas vagy? Nyolcvanas?
2011. május 17. írta: zalka.szilvi

Hanyas vagy? Nyolcvanas?

  Jó pár hónapja ping-pongoznak a sajtóban a nyolcvanas nemzedék témájával, és minden érintett társaságban előkerült már a vitatéma, a „már megint kirúgtak tőlünk két embert” kezdetű blokkhoz kapcsolódva. A nyolcvanas nemzedék tagjai – meg a kicsit előttük, meg a kicsit utánuk születettek – viszonylag sokan vannak, és viszonylag nagyot szívtak, szívnak. Ne, kérem, ne ciccegjünk, nem csupán a nyolc osztályt végzett srácokról beszélünk, hanem most már az értelmiséginek titulát egyedekről is.

 A nemrég megjelent cikkekben pánpéternek, bumeránggyereknek, gyernőttnek, pszichológiai esetnek és hasonlóknak tituláltak minket, némely esetben úgy, hogy a szerző sorai közül érződik: semmirekellő ösztöndíjélvezőknek, vagy otthon tévét bámuló mamakisfiának képzeli a generációnk legtöbb tagját. Ha nem hallanánk minden nap azokról az anyagi gondokról, amik a nyolcvanasokat (is) sújtják, röhögnénk is egy jót ezen.

  Bő lére eresztett személyes példák helyett csak annyit: tizenkilenc évesen kezdtem el dolgozni, egy benzinkúton, mert nem vettek fel az egyetemre. Aztán felvettek, elvégeztem – de közben pultos voltam, recepciós, titkárnő, stb. A tanulás legtöbbünk életében fontos (kitörési) pont volt, akinek értelmiségi szülei voltak, azért, akinek meg nem értelmiségi szülei voltak, azért kapta állandóan a mantrát: „tanulni kell!”. Ez így rendben is van, csakhogy annyian lettünk felsőfokú valamivel rendelkezők ebben az országban, hogy a kezdeti jó széria után most mindenki itt tátog, mint több ezer ebihal egy miniatűr pocsolyában.

  Aki el tudott helyezkedni anno, ma már közel sem biztos, hogy állásban van, és ha van is munkája, akkor egy valamit nem tud megtenni – pedig nagy társadalmi és szülői elvárás –: házat/lakást venni, családot alapítani. Ápolónőtől kezdve, a jogászon és a borászon át a fejlesztő informatikusig sokféle embert ismerek, de töredékük tudja a jövőjét megalapozni. Lehet azt mondani, hogy túl sokáig élünk otthon, vagy túl sokáig tanulunk – de mit is tehetnénk ezek helyett? Nehogy azt gondolja itt bárki, hogy olyan marha vicces dolog nyolc éve minden hónapban súlyos összegeket kidobálni az ablakon albérletre. Öröksége, vagy apuéktól kapott lakása meg keveseknek van.

  Van egy civil kezdeményezés, amiről szintén sokat lehetett olvasni mostanság, a Kontra Műhely. Szociológusok, művészek, önkéntesek igyekeznek összehozni a nyolcvanasokat, megoldásokat keresni a problémákra. Az ő egyik kutatásukból, pontosabban Kocsis Andrea kutatásából kiderül, hogy míg a kérdésekre válaszolók 90 százaléka szexuálisan érett és 76 százaléka önálló politikai véleménnyel rendelkezik, addig anyagi értelemben csupán 50 százalékuk független és csak 33 százalékuk vezet önálló háztartást. Ja, és nyilván nincs még gyereke, mert, ugye, így hogy is?

  Jó pár évvel ezelőtt láttam a 101 Reykjavík című filmet, amiben a harmincas főszereplő az anyjával lakik – de tök nyugodtan nézi a pornót egész nap, mert a postás minden hónapban hozza a szép összegű munkanélküli segélyt. A nyugati szociológiában és a pszichológiában ismert jelenség az, ami nálunk is zajlik épp, hogy a kirepülő fiatalok nem tudnak olyan gyorsan és egyszerűen önállósodni, mint az előző generációk. Persze nálunk mástól terhelt a helyzet, mint nyugaton. Mi egészen máshogy voltunk kénytelenek felnőni, mint a szüleink, vagy a külföldi haverok. Gyerekek voltunk, mikor a rendszerváltás megtörtént, és nem is pusztán a politika, hanem a minket körülvevő világ drasztikus változásaira nem tudtunk/tudunk gyorsan és magabiztosan reagálni. Ahogy az idősebbek közül is sokan belebuktak ebbe. A szüleinktől kapott minták, és erkölcsi, szociális sarokpontok egy idő után már nem segítettek az eligazodásban, és rá kellett jönnünk, hogy mindent a saját bőrünkön fogunk megtapasztalni, elszenvedni – tanácsot kérni alig van kitől, nincs tervezhetőség, nincs minimális bizonyosság sem, főleg, ha például munkakeresésről van szó. Emellett vigasztaló, hogy szabadon utazhatunk, vagy jóval nyitottabb a gondolkodásunk, de attól, ugye, nem lakunk jól.

  A Facebookon azon a csoporton kívül, ahol az Antall József halálakor Kacsameséket nézők tobzódhatnak, megjelent egy másik, ahol a 35 körüli állástalanok bizonyítanák, hogy igenis szükség van rájuk ebben az országban. Közben meg pár napos hír, hogy a Tárki friss felmérése szerint húsz éve nem akarták ennyien – a felnőtt lakosság hatoda –, hosszabb-rövidebb időre elhagyni Magyarországot, mint most. Nem mintha külföldön jobb lenne, hiszen többségünkben itt szeretnénk boldogulni, de ha már úgyis valami trágya munkát kell elvégezni diplomával a zsebünkben, akkor olyan helyen tennénk, ahol megfizetik, megbecsülik az erőfeszítéseinket, és nem megy 15 fok alá az évi középhőmérséklet. A „mindenkinek ott kell boldogulnia, ahova született” szlogen már akkor sem ér, ha szeretem ezt az országot, mert itt keresek munkát egy éve, és nem találok. És még nem beszéltünk a nálunk fiatalabbakról, akik, úgy fest, nem ugyanolyanok, mint mi, de hasonló problémák elé néznek.

  Tudható, hogy a kormányzatnak lesz/van ifjúságpolitikai koncepciója, amit még nem ismerünk, de most kéne belendülni – soha jobbkor. Különben ebből megint kitántorgás lesz. Nem millióan, és nem látványosan, de el fognak menni, mert egyszerűbb, mint negyven évvel ezelőtt disszidálni, és mert nemcsak a perspektívák kuszálódtak össze, vagy vesztek el, hanem a javulásban való hit is szépen lassan elfogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr572902331

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Töketlen nyolcvanasok? 2011.05.19. 08:38:02

    A helyét állítólag nem találó nemzedék sír: nincs munka, vagy csak olyan, amilyen, nincs kilátás, tervezhetőség, nincs miből félretenni, és így tovább, és így tovább. A helyét nem találó nemzedéket kritizálók szerint puhapöcsűek vagyunk, ...

Trackback: Pesszimista Magyarország 2011.05.18. 15:35:20

Az előző bejegyzésben írtam, hogy beszélgettünk a lehetséges oper jelöltekkel, és minden alkalommal feltettük a kérdést, hogy miért szeretnének gyerekekkel foglalkozni, miért jönnének el Magyarországról és mennyi időre terveznek maradni.Egyetlen egy se...

Trackback: Hanyas vagy? Nyolcvanas? 2011.05.18. 15:20:41

Jó pár hónapja ping-pongoznak a sajtóban a nyolcvanas nemzedék témájával, és minden érintett társaságban előkerült már a vitatéma, a „már megint kirúgtak tőlünk két embert” kezdetű blokkhoz kapcsolódva. A nyolcvanas nemzedék tagjai – meg a kicsit előttük,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eyeofodin85 2011.05.17. 13:42:02

Nagyon jó cikk. Néha az jut eszembe inkább lettem volna 28-as mint 80-as.

Lew Archer 2011.05.17. 14:01:15

Szilvia, az a helyzet, hogy az életet megalapozni, családot alapítani régen sem volt könnyebb, mint most, és ez nem azon múlik, hogy valaki szácpercentes biztonsággal ki tudja-e számítani a jövőt, azt a jövőt, amit egyáltalán nem lehet, semennyire sem kiszámítani.

Maguk kifogásokat keresnek. De az idő maguk fölött fog elmenni. Családot kell alapítani és dolgozni, ennyi a feladat. Ez mindig így volt és mindig így lesz. Semmi különleges nincs a maguk körülményeiben.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 14:09:08

@Lew Archer:
Teljesen igazad van. Miért lett volna könnyebb a '80-as években családot alapítani? Meg boldogulni? Persze, munkahely volt, de értelmes munka? Perspektíva? Ugyan.
Ha kedves nemzedékem (még ha csak publicisztikákban is) így folytatja, mi leszünk a Rinyálós Generáció.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 14:12:35

@Lew Archer:

Reszben egyet ertek. De nem a korulmenyeket okolja senki, hanem kikeri maganak ezt x generaciozast, meg azt a fikat, hogy otthon vagytok anyatoknal es lustalkodtok, meg a pszichologiai esetezest.

A masik oldalrol, viszont igenis vannak kulonbsegek es specialis korulmenyek.

1) Mindenki huszonakarhany eves koraig csak tanul, azzal az igerettel, hogy akkor lehetsz valaki. Ez nem volt altalanos korabban. Aztan meg jon a pofaraeses, hogy tanultal ugyan 23 eves korodig, de akkor is csak bolti elado leszel. Ez azert nem volt igy regen, erettsegivel mar lehetett kezdeni valamit. Azert nem rohato fel valakinek szerintem hogyha husz ev tanulas utan nem arra szamit valaki, hogy elado lesz.

2) Van egy ingatlan lufi, mestersegesen magasan tartott ingatlanarakkal es telekjaradekokkal. Ahhoz, hogy vegyel egy ocska panellakast millios hiteleket kell felvenned. Nem tudom de ez is egyedinek tunik nekem.

Nem allitom, persze, hogy nekunk rosszabb (nyilvan a ruszkik ellen vonulni a frontra vagy 56-ban kitantorogni se volt jo), de hogy ne lenne egyedi azzal vitatkoznek.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 14:17:15

turul, ezek a kedvesen ostoba új lánykák, csak nem a maga népes szexuális territóriumából kerülnek ki? :) más magyarázatot nemigen találok arra, hogy rendre nyafogó butaságokat kell tőlük olvasni.

cicamica! el kell menni, aztán mikor látni tetszenek, hogy hiába van diploma mórickaegyetemről, ugyanaz a córesz van máshol is, majd haza tetszenek jönni. maguknak csak az a bajuk, hogy minden kis butus csacsika diplomás lesz, aztán értéktelen papírocskájával azonnal komoly, jólfizető állást szeretne, az esze meg annyi, mint egy tíz éves gyermeknek. erről nem csak az apukaanyuka tehet, aki nem elég, hogy elválik, így magukból érzelmi roncs lesz, persze csak azért, mert egy egyedül álló anya csak gonoszságra képes a gyerekét nevelni, hanem még azért is mert manapság bármilyen konzervnek képzeli magát apukaanyuka, hülyelibsi mődján neveli a kölykit, és tehet az állam is, aki minden kis szamarat kiképez semminek, ahelyett hogy azt mondaná, butuska vagy, 18 éves, és eriggy dolgozni.

coley 2011.05.17. 14:22:00

@TuRuL_2k2:

Teljesen egyetértek. Korosztolyámból akiket ismerek (egyetem, főiskola utan 1-3 évvel) mindenki el tudott helyezkedni aki akart. Persze akadtak sokan akik nem akartak. Ők most Phd-t, második msc-t csinálnak itthon vagy külföldön. Rosszabb esetben pedig otthon szülőknél élnek vagy velük fizettetik az albérletet és nem csinálnak semmit.

Persze, nagy a nyomás meg minden, multinál versenyszférában napi 8-12 óra munka, plusz az elvárás (belső, külső egyaránt), hogy családot alapíts, házat vegyél... de nem olyan szörnyű szerintem se a helyzet. Dolgozni kell keményen pár évig aztán jöhet a család (hogy még keményebben dolgozhass :)

Én személy szerint sokat voltam külföldön (mondjuk főleg tanulni, Skandináviában) és nem olyan rossz hely ez a Magyarország / Budapest. Én például teljesen jól érzem magam itt :)

kackia 2011.05.17. 14:23:55

@málnási: Minden elvált szülök gyermekéből roncs lesz?
Nyugtasson meg , hogy nem.

Veder1 2011.05.17. 14:24:16

Volt Nagy Generáció, Kis Generáció, és már régóta mondom, hogy mi vagyunk a láthatatlan generáció. A mostani 40-50 évesek a 90-es években felzabálták a jövőnket, evvan...

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 14:27:48

@coley: @TuRuL_2k2:

Tehat azt mondjatok, hogy jogos az x generaciozas, meg a hasonlo, a korosztalyra raoltott fikak?

Mert en pont ezert nem erzem annak, pont azt latom, hogy annyit dolgozik minden fiatal a kornyezetemben, hogy majd' bele rokkan, es sokaknak eselye sincs, hogy onallosuljanak anyagilag.

Veder1 2011.05.17. 14:32:53

@TuRuL_2k2
"Teljesen igazad van. Miért lett volna könnyebb a '80-as években családot alapítani? Meg boldogulni? Persze, munkahely volt, de értelmes munka?"

+ lakás is volt
Két teljesen elhanyagolható körülmény, na persze...

Leskelődő 2011.05.17. 14:40:20

@Vödör: Lakás? Azt hiszem, ezt rosszul tudja. Nem hogy lakáshoz, de még telefonhoz is szinte lehetetlen volt hozzájutni.
Vonalasról beszélek, persze.
Ööö... tudja, mi az?
:)

@TuRuL_2k2: az "úgy fest" link nem működik, lehetne esetleg korrigálni?

Lew Archer 2011.05.17. 14:40:22

@jvizkeleti:

Most épp ilyen bajok vannak, máskor meg másféle bajok voltak. Ennyiben speciális, hogyne.

Viszont mindig vannak nehézségek és mindig vannak lehetőségek, hát ennyiben meg nem speciális.

Lew Archer 2011.05.17. 14:41:55

@Vödör:

Ne fogja másokra a saját tehetetlenségét, hanem igyekezzen inkább.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 14:49:40

@Lew Archer:

Csak arra is gondolni kene, hogy ha majd sokan annyira igyekeznek, hogy eligyekeznek innen, akkor mi lesz?

Google 2011.05.17. 15:02:35

Valószínű, hogy ezeknek a gyerekeknek a neveltetésükkel lesz a gond.
A nyolcvanas években indultak be a gmk-k, háztáji ez meg azok, a szülők, ha együtt is nevelték gyerekeiket, pont arra nem értek rá, hogy csemetéikkel foglalkozzanak Kulcsos gyerekek, ha mond ez valamit.
A lehetőségek, úgy nézett ki, folyton csak javulni fognak, miközben az erőforrások kimerültek, és rá kellett jönnünk, jó hely ez, de még nem a Kánaán.
A XXI. század gyerekei élelmesebbek lesznek, mert látják, megélni nem könnyű. Minden csínját-bínját ismerni kell a boldogulásnak - elkényeztetett gyerekeknek itt nem terem babér.
Lehet, még mindig megéri nyugatra menni, de azért a kerítés már ott is egyre kevésbé van kolbászból, és ezzel zsarolni sem illik a közösséget. Ennyi van, ennyik vagyunk...

___________________________ (törölt) 2011.05.17. 15:03:25

Én egyébként meg tudom mondani az egész problémakör fő okát, ha ez segít valakinek: a korfa. Sok a negyvenes, kevés a húszas. Tehát ha van valamennyi munkanélküliség, akkor az nyilván ezen a korosztályon csapódik le mint a legkevésbé tapasztalton.

tewton 2011.05.17. 15:07:14

"csakhogy annyian lettünk felsőfokú valamivel rendelkezők ebben az országban, hogy a kezdeti jó széria után most mindenki itt tátog, mint több ezer ebihal egy miniatűr pocsolyában."

nyuszika! mit várt?
a rendszerváltás óta rengeteg "felsőoktatási" intézmény (egyedem-begyedem-főiskola-egyetem) fogad magába rengeteg olyan embert, aki annakidején max. óvónőképzőbe vagy tanítóképzőbe kerülhetett be. a középkategóriás meg azalatti nyuszómuszók elhitték, hogy okosak, meg tudnak; a "felsőoktatás" meg cinikusan adta alájuk a lovat (se felvételi, se semmi). egy átlagos bölcsészkaron derékig lehet gázolni a motiválatlan, épp hogy olvasgatni tudó balfaszban, akikből kontraszelektált tanár lesz pár év múlva. burkolót, vezetékszerelőt meg alig kapni.

a hülye szülők meg hagyták ezt, ahelyett, hogy azt mondták volna, kisfiam, elég okos vagy te ehhez? nem kéne egy normális szakma inkább? vagy a gyerek elé toltak volna egy statisztikát. így jön létre a diplomás selejt. kb. 2000 óta.

jan 2011.05.17. 15:07:45

Ezt az egész ilyenolyangenerációzást mindig is hülyeségnek tartottam.

Arra jó csupán, hogy a szociológusok a sajtóban jól eladható közhelyeket mondhassanak ki, amivel egy kis csipetyni médiafigyelmet kisajtolhatnak maguknak.

Velem egykorú ismerőseim között van 30 évesen PhD-zó, munkába állást halogató is; meg a műszakit öt év alatt elvégző, azóta folyamatosan dolgozó, háromgyerekes családapa is. Ennyit a generációs általánosításokról.

Veder1 2011.05.17. 15:11:00

@Lew Archer nem vagyok sikertelen, csak bőven kevesebbet tudok összerakni, mint az előző generáció, amelyiknek láthatóan fingja nincs a mostani húszas harmincasokról...

@Leskelődő és te emlékszel a kedvezményes lakáskölcsönre, az évi 5-6%-os infláció melletti 3%-os kedvezményes kamatra, a KMK-ra, a 90'es végén a budapesti lakásár duplázódásra, amit potom pénzért vettek meg korábban az önkormányzatoktól?

Veder1 2011.05.17. 15:13:49

@tewton kik is mondták, hogy minden második magyarnak diplomát? Remélem akkor sem tapsoltál ennek a döntésenk!

tewton 2011.05.17. 15:17:38

@Vödör:
nem tudom, de pártfüggetlenül rúgnám fejbe őket. az én "generációm" még érdemi felvételikkel került be a limitált számú helyekre.

snakekiller23 2011.05.17. 15:23:06

@jvizkeleti:

Sajnos a lakáspiaccal kapcsolatos megjegyzés nagyon ül és kérném, hogy az idősebb/szkeptikusabb kommentelők gondoljanak bele picit. Nagyon hiányzik a megfizethető (értsd: emberi időn belül összespórolható, vagy visszafizethető hitellel fedezhető) árú ingatlan, vagy legalább egy tisztességes bérlakásrendszer, ami reális alternatívája az életre való eladósodásnak. Nem egészséges arra kényszeríteni fiatalt, középkorút, hogy évtízedekre bevállalja az oroszrulettet, vajon utcára kerül-e családostul, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy néhány hónapig, évig mondjuk egy (akár jó) fizetésből kell törleszteni és mellette cigányputrinál igényesebb körülmények között élni/gyereket nevelni (ami manapság minden további nélkül előfordulhat).

Alfőmérnök 2011.05.17. 15:33:39

@Lew Archer: Így igaz, aki elégedetlenkedik az inkább vegyen be ciántablettát, hogy egy klasszikust idézzek.

bz249 2011.05.17. 15:34:57

@tewton: tudja tewton ezzel mi a problema, hogy itt a szep NRW-ben egy tok atlagos egyetemen (Münster) itt van egy csomo fiu olyan vilaghiru kozepfoku oktatassal rendelkezo helyekrol, mint Riesenbeck, Lüdinghausen, Emsdetten... megpedig ugy, hogy a fizikara nem vonatkozik az 1920 evi XXV torvenycikk, vagyis minden felveteli nelkul be lehet kerulni.

Aztan ezekkel az arcokkal megiscsak lehet orszagos szinten egyedulallo muszerfejlesztest csinalni (es amugy vilagszinten is inkabb jo, mint nem), siman rajuk lehet bizni a sokmillio euros vasarolt muszereket, mindegyiknek kerul evi egy 3+ impaktu cikke (jo neha csak tarsszerzokent). Akkor most, hogy? Ennyivel hulyebb lenne a magyar, mint a vesztfaliai, hogy otthon lehetetlen.

Altaïr 2011.05.17. 15:37:14

Nézzük a 70-es évek végét, 80-as évek elejét. Egy normál telek ára egy kőműves háromévi fizetése volt.

Ezzel szemben ma háromévi fizetésből max egy használt autót vehetsz, vagy hitelt vehetsz fel életed végéig.

tewton 2011.05.17. 15:42:27

@bz249:
egyszerá a megoldás. a genetika. a cigányok vérében a zene meg a tánc van, a németekében meg a műszaki hozzáállás és a precizitás. csakis ez lehet a megoldás.

snakekiller23 2011.05.17. 15:43:30

@Shenpen:

Sajnos a gyakorlatban a fordítottja is fennáll : 40-50 fölött a munkaerőpiacon villámgyorsan elkezdenek záródni az ajtók; aki egyszer átmenetileg (tipikusan önhibáján kívül) kipottyan, utána nagyon-nagyon nehezen jut vissza. Hiába a tapasztalat, a fiatal sokak szerint olcsóbb, megnyerőbb, nagyobb eséllyel beszél idegen nyelven, (pontosabban van róla papírja) kevesebb dolog vonja el a figyelmét, stb. Lehet mondani, hogy ez ostoba munkáltatói hozzállás, de attól még sajnos idehaza nagyon is tipikus.

VI. Béla 2011.05.17. 15:50:07

@jvizkeleti:

"mestersegesen magasan tartott ingatlanarakkal"

Muhaha, mélyponton vannak az ingatlanárak.

Lew Archer 2011.05.17. 15:51:37

@bz249:

Gondolja, reális, elérhető és elérendő célnak tartja, hogy Magyarországon olyan műszerfejlesztés legyen, mint Németországban? Ezt így nincs értelme fölvetni, Magyarország helye a világban más, mint Németországé.
Ez pont olyan értelmetlen, mint a világ legjobb egyetemeinek listáján keresni a magyar egyetemeket, mikoris ezeket a listákat az alapján állítják össze, hogy a döntően amerikai irányítású világcégek menedzsmentjét honnan válogatják. Nem ugyanaz a pálya, nem ugyanazok a feladatok és lehetőségek.

Maisie MacKenzie 2011.05.17. 15:52:56

"Különben ebből megint kitántorgás lesz. Nem millióan, és nem látványosan, de el fognak menni, mert egyszerűbb, mint negyven évvel ezelőtt disszidálni, és mert nemcsak a perspektívák kuszálódtak össze, vagy vesztek el, hanem a javulásban való hit is szépen lassan elfogy."

Az idősebb generáció meg pont arról maradt le, hogy még fiatalon, családalapítás előtt elhúzhasson külföldre.

Szerintem aki nem találja meg itt a számítását nyugodtan menjen el.

Hadd jöjjenek olyanok akik elégedettek lesznek ezzel az országgal, akik megbecsülik itt magukat. Lesznek olyanok is szép számmal!

VI. Béla 2011.05.17. 15:53:56

@bz249:

A magyar egyetem nem működik.

Maisie MacKenzie 2011.05.17. 15:56:38

@málnási:

Elolvastam a kommenteket is, ez a legjobb! :-)

Altaïr 2011.05.17. 15:57:05

@VI. Béla: Ja, azért kerül egy új építésű másfélszobás lakás csak 15-20millióba gondolom...

snakekiller23 2011.05.17. 15:57:06

@VI. Béla:

Hát ez pl. a fővárosban eddig nem nagyon volt érzékelhető. "Vidéken" viszont valóban mostanában kezd beállni a reális (relatíve a béka feneke alatti) árszint.

snakekiller23 2011.05.17. 16:01:55

@VI. Béla:

Hát, ebből Pesten nem sokat lehetett érezni. "Vidéken" már többet, az igaz: van ahol egy lakás ma annyiért megy el, mint 5-6 éve egy garázs, de mondjuk az a szomorú, hogy ez a reálisabb árszint.

Alfőmérnök 2011.05.17. 16:03:51

Azért ezt a kevés a szakmunkás dumát is jó lenne végre elfelejteni.
Régebben több szakmunkásra volt szükség, ennyi az egész.
Ma pl. az autószerelés is annyiból áll, hogy egy számítógépet rákötnek az autóra, oszt megmondja, hogy melyik elemet kell kicserélni. Nem igényel nagy szaktudást.

Dachstein 2011.05.17. 16:13:51

Szerintem ez nagyon sokrétű probléma. Sokunkat nem úgy neveltek fel, hogy megálljuk a helyünket ebben a világban. Nagyon igaz, hogy az ami szüleinknél működött, nálunk már nem biztos. Namost ilyenkor vagy erőltették szüleink továbbra is a régi nem működő mintákat, vagy egyszerűen feladták és úgymond "magunkra hagytak minket". Keveseknél van meg az a kulturális, erkölcsi alap, ami a mai boldoguláshoz kéne.

A másik, hogy nincs motiváció, nincs jövőkép, elérendő cél amiért érdemes lenne küzdeni, dolgozni. Még egy évem van vissza az egyetemből, de nem tudom mihez kezdek utána. Ha sikerül elhelyezkednem, hogyan jutok el odáig hogy saját lakásom legyen és abból saját exisztenciám? Itt persze megint jön a szülői segítség kérdése. Én azt tapasztalom, hogy nélkülük nem megy. Csak az ő erőfeszítéseinek köszönhetek mindent. Ez nem azt jelenti, hogy alámtolják a kocsit, lakást. Sokkal inkább, hogy segítenek ha baj van. Dolgoznak éjjel-nappal, hogy én tanulhassak. Hogy ami pénzt most keresek abból ne az albérletet kelljen fizetnem, hanem félretehessem későbbre. A saját családom alapján a szülőknek kell feláldozni magukat, hogy a gyerekek élhessenek. Nagyszüleim addig dolgoztak (8 álatalános sem volt meg) és támogatták szüleimet, míg faluból eljutott az érettségiig. Nagyjából mára bele is rokkantak, de a szüleim örökölték ezt az attitűdöt, és nekik köszönhetően én és a testvérem ma már egyetemet végeztünk, testvérem saját keresetéből kocsit és lakást vett. És persze az én szüleim is kezdenek belerokkanni a munkába....

Szóval segítség nélkül nem megy, de nem érdemes másra mutogatni, nekünk kell kitaposni a saját boldogulásunk útját.

Az persze külön jó lenne, ha az állam ebben partnerként viselkedne és nem ifjúságellenes politikát folytatna. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon ingyen utazik a nyugdíjas, míg Hollandiában (Erasmus-generáció:) a diákok utazhatnak ingyen. Ki profitál többet az ingyen utazásból? Az idősek, akiknek így kényelmesebb lesz az időskoruk, mert elmehetnek a messzebbi Tescoig is kenyérért, vagy a diákoknak akik többet tapasztalhatnak és megismerhetik az országot/világot amibe belecsöppentek?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 16:15:10

@VI. Béla:

Nem az elmult evek meg lufibb araihoz kepesti visszaesesrol beszelek, hanem arrol, hogy a telek es lakasarak mestersegesen magasan vannak azoknak a fizetesehez kepest, akiknek csaladot kellene alapitania. Aki egy garzont se bir megvenni az hogy alapitson csaladot. Errol beszelek. De szerintem ezt amugy te is tudod csak kotekszel. ;-D

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 16:20:21

@snakekiller23:

Videken is ugy igaz, hogy a kifuthetetlen es amugy is teljesen energiahatekonytalan oriasi kulakhazakat nem lehet eladni, mert akkora a rezsi, hogy nem eri meg senkinek. Az uj epetesu hazak videken is relative dragak egy videki fiatal fizetesehez kepest.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 16:20:57

lakás? mi van? hiszen maguknak a munkahely után kell költözniük, nem begubózni egy munkahely egy lakásba mint a nagyapjuk! ugye? maguk korszerűek, bringáznak, partydrogoznak, zöldpardonba járnak, hazájuk a nagyvilág, ugye?
és mit gondolnak síróskáim, mondjuk barcelonában mennyibe kerül egy lakás? és mennyit keres ottan egy frissdiplomás semmihez nemértő segg?

casas.trovit.es/barcelona-inmueble

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 16:25:13

@Leskelődő:
Köszönöm a figyelmeztetést, megszereltem.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 16:27:16

@Vödör:
Persze, bérlakás, de az most is van (és az sem azonnal és csak úgy volt, hanem szolgálati lakásként vagy hasonló jogcímen). Aztán, ahogy Leskelődő írja, a vezetékes telefonra is évekig kellett várni (emlékszem, mekkora öröm volt, amikor végre lett otthon). Autóra? Arra is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 16:30:24

@jvizkeleti:
Nem ezt mondom. Csak azt, hogy nem érdemes panaszkodni, az nem fog segíteni senkin (a kormányzati ifjúságpolitika sem olyan fontos szerintem, sokkal inkább az általános gazdasági/kulturális környezet). Dolgozni kell, tanulni és próbálkozni. Négy pofáraesés után nekivágni ötödszörre is. A legsikeresebb emberek élete is tele van kudarcokkal, amíg nem találják meg a helyes utat.

Alfőmérnök 2011.05.17. 16:31:58

@málnási: Minimálbér Európában (csak ha már az egyik adatra adtál linket, legyen a másikra is):
www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=528

Magyarország 281
Spanyolország 748

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 16:35:57

@jan:
Az egy korcsoportba tartozók teljesítménye kicsit nagyobb (történelmi) távlatból összeállhat valamivé. Valami komollyá épp úgy, mint valami szánalmassá.

Veder1 2011.05.17. 16:36:43

@TuRuL_2k2 lehet, hogy bérlakás volt, de akkoriban az nem vitte el a fizetésed háromnegyedét, és a rendszerváltás után tized áron meg is vehetted, mutass nekem most egy ilyen rendszert!

Egyébként nekünk nem volt se telefonunk, se autónk, nem is hiányzott.

VI. Béla 2011.05.17. 16:39:20

Nekem azért kétségeim vannak, hogy vajon a lakásárak miatt nem alapítanak-e családot sokan. Én inkább a DINK (double income no kids) életformát okolnám. Ciki "szegény"-nek lenni, gyerekkel, amikor a barátaink Franciaországba járnak síelni.

Amúgy érdekes megfigyelni a késő harmincas párt, ahol a manöken típusú nő ölebet tart a kebelén gyerek helyett.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.05.17. 16:39:52

@málnási: félnek minden döntéstől, csak választani szeretnek. Nyaralást, nőt, pasit, éttermet, bármit, ami visszavonható.
A lakás, állás elfogadása annak belátása, hogy ez-és-ez-vagyok-és-nem-több. Ettől irtóznak.

TG69 2011.05.17. 16:40:29

@TuRuL_2k2: Márpedig én is egy reménytelen generációnak gondolom sok tekintetben és a legkevésbé tehetnek róla az érintettek. Ha csak a közvetlen közeli genenrációkat nézem, akkor a késő szocializmusban előbb utóbb mindenki megkapta a saját lakását, aztán jöttünk mi és pár százezerét el tudtunk indulni és jöttök ti és akinek nincs szülői háttere, hát esélye sincs az önálló életre. Az oktatást is a felnőttek rontották el és akkor még nem is beszéltünk arról a megosztott világról, amibe ti belenőttetek (vö az idióta komcsizással :)). Ha el is olvastad az utólag helyesen bekötött linket abban is ez van leírva. Komoly társadalmi probléma ez!

Főorvos úr 2011.05.17. 16:43:05

@TuRuL_2k2:

Ahogy egy tanult kollégám mondta, egyenesívű karrierje csak a pszichopatáknak van.

betyár (törölt) 2011.05.17. 16:43:27

@Dachstein:

a kommentjeikkel éppen maguk támasztják alá a pánpéter-képet: nyifegnek-nyafognak, mindenért a maguk előtti és utáni generációk vagy bárki más felelős, de maguk nem. Hofy ejthet ki olyat a száján, hogy

"Sokunkat nem úgy neveltek fel, hogy megálljuk a helyünket ebben a világban." ha ezt ilyen kristálytisztán látja, akkor nyilván erőt is vesz magán, és megváltozik. mi a fenéért tolnak át minden felelősséget másokra? a szüleik tartják el magukat 25-30 éves korukban, életerős embereket. még a szájukat is megtörlik, ha elcsöppen a nyáluk:))

GGG77 2011.05.17. 16:44:34

77-ben születtem.
Nem diplomáztam le, 21 évesen elkezdtem dolgozni.
Persze, hosszú évekig kényszervállalkozóként, aztán zsebbe. Aztán az elmúlt években, immár, fehéren, bejelentve. A mostani kb 10. munkahelyem 13
év alatt. Ha nem örököltem volna lakást, kb a büdös életben nem lett volna esélyem egy sajátra, ott lakhatnék szüleimnél.
Ezt az idősebb generáció már nem élhette át. Az állandó stresszt, ahol MINDEN nap teljesíteni kell, MINDEN nap egy háború, amit meg KELL nyerni. Akárhogyan...
Úgyhogy kéretik kussolni a "nagy generáció" tagjainak, a Kádár-korszak egy kurva nagy sétagalopp volt ehhez képest (amúgy érdekes, ezt az én szüleim képesek elismerni).

GGG77 2011.05.17. 16:49:36

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/17/miskolcon_tunik_el_a_photo_hall/?rnd=126

Tessék, kedves fikázók. 30 éve hol volt ilyen?
Bementetek a munkahelyetekre, ahol kb 2 órát töltöttetek érdemi munkával, a többi henyélés, pletyizés. Tök mindegy volt a cég teljesítménye, mellékes volt az egyéni teljesítmény, tiszta seggnyalással bármit el lehetett érni. Úgyhogy kéretik kussolni és élvezni a korkedvezményes/kamuból megszerzett rokkantnyugdíjat.

Luie Lepke 2011.05.17. 16:52:44

Azért, mert van egy diplomád, még dolgozhatsz más munkakörben. Nagyon jó, hogy van diplomád és beszélsz nyelveket. Az lenne a jó, ha mindenkinek lenne diplomája és beszélne nyelveket. Az asztalosnak, a vízszerelőnek, és a péknek is. Aki tehetséges, az a diplomájával csinál karriert, aki kevésbé tehetséges, az keres valamit amivel boldogul. Lehet, hogy tehetséges, de mégsem a diplomájával boldogul. Az lenne a fontos, hogy ne legyen szégyen diplomával fizikai munkát végezni. Hallottam olyat, hogy negyven éves felnőtt emberek elvégeznek még egy egyetemet, megtanulnak egy új szakmát, és ettől boldogok. Van aki orvos lesz és egész életében embereket gyógyít. Van aki elvégzi az orvosi egyetemet, vagy a közgázt, aztán élete közepén elmegy autószerelőnek, vagy művész lesz, esetleg szociális munkás, vagy bármi egyéb. Ne az legyen a kép, hogy van egy diplomám, beszélek két nyelvet és a multinál dolgozom sok pénzért egy irodában. Inkább valami olyasmi, hogy keresek valami olyan elfoglaltságot ami boldoggá tesz és megpróbálok megélni belőle.
Volt nekem egy főnököm, gazdasági igazgató egy budapesti színházban. Amúgy imádtam. :) Aki azt mondta, hogy ha majd öreg lesz, akkor jegyszedő néni akar lenni egy színházban, vagy szakácskönyvet ír, vagy nyit egy kifőzdét. Értitek? Nem milliomos vállalkozó akart lenni, nem is bankigazgató, hanem a boldogság volt a cél, hogy olyannal foglalkozzon ami örömöt okoz neki. Függetlenül a diplomájától. Ha nem lehetett volna közgazdász, akkor megtalálta volna magának azt az elfoglaltságot amivel teljes az élete és hasznos lehet. Most éppen ez a példa lebeg a szemem előtt, amikor negyven fölött éppen készülök új életet kezdeni és szeretnék megtanulni valami új dolgot.
Egy olyan világban élünk, ahol semmi sem biztos. Nincs biztos lakhatás, nincs biztos munkahely, nincs biztos párkapcsolat. Legalább próbáljuk jól érezni magunkat, és hozzuk ki ebből a szarból a lehető legtöbbet.

Dachstein 2011.05.17. 16:53:20

@betyár: A többi részét is figyelmesen el tetszett olvasni? Szerintem én ódákat zengtem a szüleimről, lehet hogy ez nem volt eléggé kihangsúlyozva. Én szerintem nagyon szerencsés vagyok, másrészt próbálok is változni, igen. Rengeteget beszéltem erről a szüleimmel is, ők is érzik, hogy amit ők tudnának tanácsot adni, az nem biztos hogy használható, mert teljesen más világban nőttek fel. 1990 után nekik is újra kellett tanulni sok mindent. Ezzel sem őket hibáztatni ,sem felelősséget rájuk kenni nem akarok, csak egy tény a sok közül, ami miatt nagyon nehéz a boldogulás. Hozzáteszem ez ugyanígy van már kb. 100-200 éve, de a sebesség az egyre csak gyorsul.

És azt továbbra is fenntartom, hogy az én szerencsés helyzetemért igenis a szüleim a felelősek! Nem az állam, nem a körülmények, és csak részben én.

TG69 2011.05.17. 16:54:16

@GGG77: A kapitalizmusban a munkavégzés az egy kicsit másként működik, és mi leszünk az első generáció akik ezt a munkakultúrát végigvisszük!!! és már át is tudjuk adni gyermekeinknek.!!! (és épp ezért vélhetőleg sokkal hamarabb bele is döglünk) A többiek dumája a munkáról meg nagy ívben le van szarva :). De tényleg.

Luie Lepke 2011.05.17. 16:56:06

@GGG77: Teljesen igazad van. A Kádár korszakban volt egy életpálya amit bejárhattál. Biztos lehettél benne, hogy mindig lesz munkád. Igen, nehéz volt lakáshoz jutni, de korántsem volt ennyi hajléktalan, és nem tehettek ki egyik napról a másikra a lakásodból.
és még hosszan lehetne sorolni a példákat

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 16:59:30

@Alfőmérnök:
minimálbér? és? hogy jön ez ide? diplomásokról beszéltünk.

betyár (törölt) 2011.05.17. 17:00:02

@Dachstein:

igaza van, a többit csak később olvastam:) ettől az idézett mondatára és a többi sopánkának szántakat fenntartom.

jan 2011.05.17. 17:02:07

@GGG77: Ott a pont, sok hozzászóló mintha elvitatná azt a valóságot, hogy egy adminisztratív eszközökkel teljes foglalkoztatottságot biztosító, szocialista posványban könnyebb az embernek megállni a helyét a munkaerőpiacon, mint a kapitalista versenyben.

betyár (törölt) 2011.05.17. 17:04:31

@Luie Lepke:

ó, hát munka most is van, csak el kell menni a hamburgeresekhez dolgozni. mit gondolnak, a kádár-korban vagy a 90-es években másképp volt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 17:04:59

@betyár: @tölgy: @málnási: @Lew Archer: és akit illet!

Hát, nem tudom, ki hogyan látja, de (szerintem) ezeknek a szerencsétleneknek sokkal nehezebb, mint nekünk volt.

Ha nekem egy olyan Magyarországon kellett volna felnőnöm, mint amilyen ez az ország az elmúlt húsz évben volt, én már rég bekötöttem volna a kanűrt, a azon adagolnám magamnak folyamatosan a morfiumot.

Ez egy széthullott, lerohadt, félholtrazsigerelt gyarmat. És az a kisebbik baj, hogy gazdaságilag és társadalmilag szétroncsolták, de szellemileg is. Kiktől kaptak/kaphattak volna a mai húszasok-koraiharmincasok erkölcsi muníciót?

Mindazonáltal: épp ez az a generáció, épp helyzetéből adódóan, akiknek ki kell termelniük magukból azokat a nemzedéki vezetőket, akik új lendületet és erőt adhatnak ennek a nemzetnek. Figyelek és várom, hogy fiatalemberek nagy magyarok nagy hitével álljanak nemzedékük élére.

Tényleg:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.17. 17:05:57

@málnási: Nyilván a diplomás minimálbér is jóval magasabb.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:08:09

és még valami. nehogy bárki azt higgye, hogy olyan könnyű volt lakást szerezni a komcsi rendszerben. egy lakótelepiért be kellett vállalni három gyereket /ez már eleve feltételezi, hogy olyanokról beszélünk, akik huszonévesen beálltak a szisztémába, lakás-feleség-gyerek/, tanácsit nem is tudom hogyan, talán vidékról feltelepített cigányként lehetett kapni, a "szövetkezeti lakás ára nagyjából úgy viszonyult a keresetekhez mint most egy lakóparki.
kisz és egyéb vállalati lakást üzemi négyszögi ajánlással lehetett kapni, ehhez minimum a megszállt ország kollaboráns pártjának ifjúsági szervezetéhez kellett csatlakozni. de nem ártott a munkásőrség sem.

gozdom.blogspot.com/2009/09/almodni-romain-beke-csonakhaz.html

a nyolcvanas években viszont bérelni lehetetlen volt. egy kereset mondjuk háromezerkettő, egy kétszobás lakás bére harmincezer. igen, havi adat mindkettő. lakást csak éjszakai emberek, benzinkutasok, nőgyógyászok tudtak bérelni.

valamint. normális ember a nyolcvanas évek kilátástalanságában nemigen dolgozott és leginkább alkoholista volt. :)

Dachstein 2011.05.17. 17:08:38

@málnási: Jobb, ha elfelejti, hogy a diplomás az valami elit jelző. Ugyanaz fogja jelenteni, mint az érettségi volt 10-20 évvel ezelőtt.

Sajnos sokan akik végeznek egy egyetemet, egyből azt gondolják ők sokkal jobbak, többek. "Nettó 100000ért én el nem megyek ide" Sokaktól hallom. Pedig valahol el kell kezdeni. Mert később már csak ez számít. Munkatapasztalat, kapcsolatok, különleges képességek. Inkább kezdésnek nettó 90000 vagy 100000, mint hogy munkanélküliség 1-2 évig és utána fanyalodni ugyanerre. Aki fiatal és munkát keres, szerintem talál is. Nem álmai melóját, nem álomfizetésért, de dolgozni lehet.

Dachstein 2011.05.17. 17:11:14

@málnási: Kérdezhetek valamit? Budapestről van szó? Megyeszékhelyen, vidéken én úgy hallottam sokkal könnyebb volt. Budapesten így próbáltak gátat szabni a növekedésnek.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:13:33

@bbjnick:

nekünk tényleg nem volt nehéz. kilátástalan és céltalan volt az életünk. az meg tét nélküli, tehát vidám. kultúrába menekültünk, emberi viszonyokba, meg más ilyen téveszmés utakra tévedtünk, ahelyett, hogy lőttünk volna. :)

Lew Archer 2011.05.17. 17:15:58

@bbjnick:

Én meg azt gondolom, hogy a legegyszerűbb dolog szülőknél lakni, főzetni-mosatni magunkra, ami pénzt keresünk, azt elkölteni, mert hát szórakozni azért kell, aztán meg a világot okolni, hogy nem jutunk előbbre.
Aki belekezd az önálló életbe, családalapításba, elkezd állni a saját lábán, az meg fogja találni a módját, hogy boldoguljon. Aki meg se próbálja, annak nyilván esélye sincs rá.
Amúgy meg az élet nehéz, soha nem volt könnyű. És igen, az idősebbeknek sok minden egyszerűbben megy, mert be vannak járatva a dolgaik. Csakhogy ezért mindenkinek meg kellett harcolni a magáét.

Lew Archer 2011.05.17. 17:19:25

@málnási:

Ez így volt.

Aztán meg a mostani 40-es, 50-es generáció nagyon kemény harcokban küzdötte végig a 90-es éveket, úgyhogy szót se arról, hogy most milyen nehéz.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:19:26

ja, és a mai lakásárak, bérletek is kifizethetőek lennének, ha a számoljuk ki babám, mire elég a pénzünk, nem így kezdődne: ásványvíz, ájsztí, gyümölcsjoghurt, gyümölcslé, kávéházban kávézás reggelire, ebédelés ebédelőben, pizzafutár is ok., este divatos szórakozóhely, wellness, húszezres mobil számla egyetlen hasznos infót nem közölve rajta, laptop, biliárdterem, és lehetne a végtelenségig.
mindez a reklámok sugallta teljesen értelmetlen kiadás kb két kiló a fiatal párocskáűnak. ebből lehetne fizetni a lakás törlesztőit. még a lakóparkit is ami ugye nanáhogy, nem is a hétker macskahúgyszaga.
ismétlem, amit keresnek maguk, a semmire költik.

el tudják ezt képzelni vágási feriről?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.05.17. 17:19:44

@bbjnick: maga szerint az öregebbeknek könnyebb volt, mert be voltak zárva Kádár alatt? Akkor most Kötcse után csak könnyebb lesz megint, nem?

Maga kis huncfut agent provocateur.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:20:14

ja, és a mai lakásárak, bérletek is kifizethetőek lennének, ha a számoljuk ki babám, mire elég a pénzünk, nem így kezdődne: ásványvíz, ájsztí, gyümölcsjoghurt, gyümölcslé, kávéházban kávézás reggelire, ebédelés ebédelőben, pizzafutár is ok., este divatos szórakozóhely, wellness, húszezres mobil számla egyetlen hasznos infót nem közölve rajta, laptop, biliárdterem, és lehetne a végtelenségig.
mindez a reklámok sugallta teljesen értelmetlen kiadás kb két kiló a fiatal párocskáűnak. ebből lehetne fizetni a lakás törlesztőit. még a lakóparkit is ami ugye nanáhogy, nem is a hétker macskahúgyszaga.
ismétlem, amit keresnek maguk, a semmire költik.

el tudják ezt képzelni vágási feriről?

jan 2011.05.17. 17:25:48

Nagyon vicces ennek a szállnak a felépítése.

A posztíró elkezd rinyálni, hogy az ő generációjának milyen nehéz.

Erre megjelennek a korábbi generációk jeles képviselői, akik arról rinyálnak, hogy nekik még nehezebb volt.

Dicsőséges ez a "nekem még nálad is szarabb sorom volt"-licit...

Lew Archer 2011.05.17. 17:30:21

@Dachstein:

A 70-es évek végén végetért a nagy panelépítési láz, amibe vidéken a faluról, tanyáról városba kényszerített embereket költöztették, és ne irigyelje tőlük ezt, nem volt az annyira jó. A többiek közül meg sokan belerokkantak, belehaltak abba, hogy munka után a puszta kezükkel fölépítették a négyzet alaprajzú gúla palatetős családi házat. Szokott a nyolcvanasok nemzedéke alapot ásni, téglát hordani, lapáttal betont keverni, vödörben csigával fölhúzni koszorúhoz?

Lew Archer 2011.05.17. 17:31:40

@jan:

Nem rinyálnak, fiam, csak emlékeztetnek, hogy másnak is nehéz volt.

nada dan 2011.05.17. 17:32:29

Az ösztön, az veszett ki, a családalapítás ösztöne. A többi innen következik. Hogy miért van ez? Ki tudja...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 17:37:44

@Lew Archer:

Amit a maiaktól elvettek (pontosabban: nem adtak meg nekik) az a jövőkép, a vízió önmagukról és a világról. Ez egy ilyen "Minek? Mit mikek?"-állapot, ami még önmagában nem baj, mert lehetne inspiráló is, de nyakonöntötték egy nagy adag fogyasztóimegfelelés mázzal. Ebben a mázban fuldokolnak, s ezért nem tudnak odáig sem eljutni, hogy öntudatosodjanak. Talán együk-együk kidugja a fejét a máz alól, de amikor szétnéz és azt látja, amit lát, gyorsan vissza is húzza.

Mondom én, hogy nemzedéki vezetőkre lenne szükségük!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 17:38:41

@nada dan:

Szerintem a pornó az oka:-)

ü
bbjnick

Google 2011.05.17. 17:38:49

@málnási:

Ma sokkal több a kihívás, nagyobb a kísértés, mint akkor volt. Mi azt hittük, soha nem lesz másként - és az azért volt rossz. Ma mindennap minden másképpen van - és ezt is rossznak tartják.
Nyugati filmeken nézem a milliőt a 70-es, 80-as évekből, ma már mindaz szegényesnek, kopottnak, avittnak, kicsinek tűnik. Az ígények lettek nagyobbak, mi pedig maradtunk változatlanul: telhetetlenek.
Generációk nem laknak már együtt, mert ugye, az terhes, mindenkinek kell külön minden; gyerekeket mindenféle különórákra kell elhordani, azért, hogy sok szék között a pad alá kerüljenek ésatöbbi.
De azért még mindig jobb örvendeni a zéletnek, mint mindenféle kifogásokba/nyafogásokba menekülni.

bz249 2011.05.17. 17:39:11

@Lew Archer: annyit allitottam, hogy a nemet falusi tomeggyereket ki lehet kepezni olyanra, hogy vilagszinvonalu munkat tudjon vegezni. Nem latom be, hogy a magyar falusi tomeggyerek az mitol lenne olyan fogalmatlan fasz, hogy mindenki csak vonogatja a vallat, hogy ebben a tomegkepzesben sajnos nem lehet semmit csinalni, ez mindenkeppen szar lesz.

jan 2011.05.17. 17:40:15

@Lew Archer: épp erre az ellentmondásra akartam felhívni a figyelmet, bátyámuram: hogy amikor egy mai fiatal beszél a nehézségeiről, azt rinyálásnak minősítik, de amikor bátyámuramék reminiszkálnak a maguk nehézségeiről, az persze nem rinyálás, hanem a hősi múlt elbeszélése.

Dachstein 2011.05.17. 17:41:20

@Lew Archer: Szokott ám, de nem a gyárból hazahozott sóderral és harmatacsővel. Hanem elég borsos alapanyagárakból összevásárolva.

Ha kérhetem tényleg befejezhetnénk ezt az egymásra licitálást. Mindenkinek nehéz volt. Látom a saját szüleimen, hogy bele(ém)rokkantak.
A mi bajunk most az, hogy senki nem segít, hol találhatjuk meg a boldoguláshoz vezető utat. Majd talán mi megint tudunk a saját gyerekeinknek. De lehet addigra már a kapitalizmusnak fellegzik be.

Abban mondjuk egyetértünk, hogy aki valamit el akar érni, azért tenni kell és meg kell szakadni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:43:07

@jan:
talán nem is a hősi múltról mesél archer, hanem arról, hogy akkor is szar volt. mindig szar volt és az is lesz. ezt kell belátni és minden jó lesz :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 17:44:02

@bbjnick:
neked milyen jövőképed volt szovjet megszállás alatt? :)))

nada dan 2011.05.17. 17:44:46

@bbjnick: Akkor legalább szexuálisan lennének aktivabbak, de még ez sem igaz... Vagy igen? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 17:46:41

@tölgy:

"Akkor most Kötcse után csak könnyebb lesz megint, nem?" --- írja.

Még az sem kizárt. Ha nagyon következetesen tolja a Fidesz, még az sem kizárt:-) Lesz mit leleplezniük, lesz mivel opponálniuk, hátha ez összerántja őket (mármint a mai fiatalokat):-)

"Maga kis huncfut agent provocateur." --- írja.

Én már csak magamat provokálom, az én ambícióimat már az is kielégíti.:-)

ü
bbjnick

Google 2011.05.17. 17:46:57

@bbjnick:

Hát szüleik, családjuk nincs?
Modern KISZ-t/DEMISZ-t vizionál?
Számítógéppel kábítják magukat; lassan a virtuális élet az igazi számukra.
Gödörben sincsenek generációs vezetők?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 17:48:32

Jo látni, hogy milyen balfasz kommenteket irnak az idosebbek. Sugarzik az együttérzés. De nem is baj, csak felnyitja a szememet. Már már azt érzem, hogy ezt az országot mi kúrtuk el, mi meg az anyánknál lakás juttatta ide ezt az országot, és nem a korábbi generációk. :) Ha már az "érdemeknél" tartunk.

Dachstein 2011.05.17. 17:50:14

@jvizkeleti: Viszont legtöbbünk egy követ sem mozdít meg, hogy bármi is változzon...

Google 2011.05.17. 17:52:32

@málnási:

Hát ez az. Soha nem jó, de ebből kell a legtöbbet kihozni. Az élet is művészet. Ahogyan a művészet is élet, ha jó.

tewton 2011.05.17. 17:57:05

@Lew Archer:
gyerekként b30-as blokkokat kettesével hordani, az volt az igazi :)

bz249 2011.05.17. 17:57:11

@málnási: ne mar, most is a sok szegeny magasan kvalifikalt elit-ertelmisegieknek lerombolja itt a kis untyum-puntyum vilagat. Nem hisz abban, hogyha vegre elerunk a kommuni... ize abba az akarmibe, ami az epp meno utopia most, akkor majd mindenkinek jo lesz?

Zb74 2011.05.17. 17:58:43

Annyiban igazat adok a cikkírónak, hogy a gyernőttekről, bumeránggyerekről beszélők merő lustaságból és trendiségből nyugat-európai és amerikai fogalmakat alkalmaznak a magyarországi harmincasokra is, miközben a mieinknek sokban eltérőek a körülményeik. Odakint valóban egyfajta generációs sajátosság, hogy a fiatalok visszaköltöznek a mamához, vagy el sem költöznek otthonról, pedig megtehetnék (l. a 101 Reykjavík említett hősét). Aki viszont az itthoniakról nyilvánít véleményt, annak nem lenne szabad pusztán a külföldi sajtóban már évek óta jelen levő toposzokat átvennie, hanem a mai magyar harmincasok valós helyzetéből kellene kiindulnia; ebben igazat adok zalka.szilvinek (már, ha jól értem, hogy többek között emiatt sem ért egyet a nemrégiben megjelent cikkek szerzőivel).

Ugyanakkor azt a fenti bejegyzésben és egyes hozzászólásokban is megnyilvánuló nézetet, miszerint a manapság húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó fiatalokkal különösképpen kiszúrt volna a sors, nem tudom elfogadni. Lew Archerrel értek egyet, mindig is voltak nehézségek, hátráltató körülmények, és voltak lehetőségek is, csak másmilyenek, mint manapság.

Például a háború alatt, ill. közvetlenül utána született nemzedék, amely a hetvenes években húzhatta be magának a harmadik ikszet - lásd még "nagy generáció", ugye - javarészt komfort nélküli, esetleg félkomfortos (tetszik tudni, mit jelent az?) lakások alkóvjaiban, vagy hasonló helyiségeiben nőtt fel.

"Sokan éltek közülünk alkóvokban és hallokban, ezért jelentette ki Dugár Ottó, hogy nem halhatatlan, inkább hallos nemzedék a mienké [sic!] ámbár többeknek még hall se jutott, Beck Fülöp például a konyha sarkában függönyzött el magának egy zugot" - írja Vámos Miklós a Félnóta című könyvben. Ami ugyan regény, de aki kicsit is ismeri a XX. századi magyar történelmet, tudhatja, a lakásállomány milyen hatalmas része pusztult el a második világháborúban - s e veszteségek pótlására a szóban forgó nemzedék fiatalkorában csak igen töredékesen került sor. Ehhez járult - részben következményként, részben ideológiai okokból - a kényszertársbérlet intézménye, ami alatt azt kell érteni, hogy vadidegen családokat költöztettek össze, csöppnyi lakásokba.

Aztán jöttek a nagy lakótelep-építések, ám az óriási lakásínséghez képest ezek is lassan haladtak. Kezdetben ingyen utalták ki az új lakásokat a szerencsés keveseknek - leginkább a csókosoknak -; később a puszta birtokbavételért is fizetni kellett, nem is keveset, noha ezek többnyire nem saját tulajdonú ún. "öröklakások", hanem a helyi tanácsok tulajdonában lévő bérlakások voltak. És persze sokaknak még így sem jutott önálló otthon, hiszen a lakáshelyzet csak lassan javult, és továbbra is messze rosszabb volt, mint manapság.

Summa summarum, sok korabeli fiatal képtelen volt elköltözni a szülőktől, de ez nem akadályozta meg őket a házasságkötésben, sőt, a gyerekvállalásban sem. Akkor sem, ha mondjuk 38 négyzetméteren kellett osztozniuk 5-en. Egyáltalán nem volt ideális helyzet, mégis, a hetvenes évek közepén évi átlagban több mint kétszer annyi gyerek született, mint most. Többnyire olyan lakásokba, amelyekhez képest a @jvizkeleti: által említett "ócska panel"-ok többszörös minőségi ugrást képviselnek.

A mai helyzet cseppet sem rózsás, sőt! De ez nem ok a családalapítás elodázására - legfeljebb kifogás. A foglalkoztatottsági gondok ma sokkal nagyobb aggodalomra adnak okot, mint a lakáshelyzet, de a mai generációknak a lehetőségeik is mások.

zalka.szilvi és egynémely hozzászólók negatívumként említik, hogy ma sokan a külföldi munkavállalást fontolgatják. S valóban, nyilván jobb lenne, ha idehaza is mindenki megtalálná a számítását. Ám a tömeges külföldi munkavállalás puszta lehetősége valójában óriási pozitívum, és kiugrási pont lehet a mai fiatalságnak; éspedig olyan, ami a korábbiaknak nem nagyon adatott meg.

Ennek nem kell szükségszerűen kivándorláshoz, lakosságcsökkenéshez, nemzethalálhoz stb. vezetnie. Érdemes megnézni a lengyel példát. Lengyelországból a népesség egészéhez viszonyítva sokszor annyian mentek külföldre dolgozni, mint Magyarországról. Ennek többszörös pozitív hatása lett. Jövedelmük egy részét hazautalták, ami talpra állította a belső keresletet, növekedést generált a lengyel gazdaságban, hozzájárulva az életszínvonal emelkedéséhez. Az életszínvonal emelkedése, a gazdasági helyzet javulása pedig sok külföldre távozott lengyelt bírt hazatérésre. Ha a magyar fiatalok egy része - az eddigieknél sokkal nagyobb számban - megragadja a lehetőséget, hogy külföldön dolgozzék, az nem feltétlenül baj. Csak az a fontos, hogy tudja, hová tartozik, megmaradjon benne a hazaszeretet, és legyen meg benne a késztetés, hogy a helyzet javultával hazaköltözzék.

supadupafly · http://www.nemzetigeografia.hu/ 2011.05.17. 17:59:25

"régen jobb volt" ezt mondják sokan, csak abba nem gondolnak bele, hogy a rendszerváltás óta azaz a "régen" óta eltel 20 évből 12-őt azok írányítottak akik a "régen"-t irányították

Google 2011.05.17. 18:00:36

@jvizkeleti:

Ne vegye magára, nem érdemes.
Ezt a helyzetet együtt állítottuk elő, mindünknek megvan benne a szerepünk, öregnek, fiatalnak.
De bárhol a világon vergődnek az emberek, sehol sem fenékig tejfel az élet - talán a holivudi filmekben, de még azokban sem.
A szánk lehetne kisebb, a zsemlét is nagyobbnak látnánk (na, még egy balfasz komment).

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:01:37

@bz249:
jó, valamennyire jó, akkor lesz, ha mindenki elfogadja azt ami jutott neki. ha szakmunkás vénája van, ne akarjon kodolányi diplomás kommunikációs szakember lenni. menjen el műbútorasztalosnak és keresse szarrá magát, és ne szégyellje bevallani mikor csajozik, hogy műbútorasztalos. ha mellé még kupálódik is nem lesz neki rossz élete. egyszerű ez. :)

nada dan 2011.05.17. 18:02:06

@jvizkeleti: Az idősebb generáció megrekedt a törtető individualista kamaszok szintjén, már ami a közéleti megnyilvánulásaikat illeti. Kooperációs készség, integritás nulla, egyéni ügyeskedések, kiskapuk, huncut összekacsintás. Első, amit meg kell tanulni, hogy tőlük semmit se tanulni! Családi életre viszont még többé-kevésbé volt igényük.

A fiatalabbak bizonyos értelemben érettebbek, együttérzőbbek, csak képtelenek időben lépni és cselekedni.

tewton 2011.05.17. 18:04:57

@bbjnick:
"Mondom én, hogy nemzedéki vezetőkre lenne szükségük!:-)"

nem hallotta, hogy a párnacsata-szervezö 4k!-csoportról lehullott az álarc? a gyurmafiúk aktivistákat keresnek, merthogy ellenzéki izévé akar alakulni.

szerintem a teendő: a kormány tilcsabe móricz, csurka, csetamás és csengey összes művét. a zp-s gyerekek elgödrösködnek, de az elnyomás pompás virágokat terem!

rognork 2011.05.17. 18:06:21

Na ezért kell majd a saját gyerekedet értékre és munkára nevelni. Ha már te ilyen elbaszott lettél. Az én fiam azt látja, hogy kemény munka van minden költekezés mögött. Azt is látja, hogy apa reggel elmegy munkába, este hazajön.
Mellesleg az igazi szoci városokban hihetetlen könnyű volt 2 szobás fasza panelt szerezni. Pl kamatmentes hitel a munkáltatótól, 30 éves futamidőre. 75-ben elég volt a lakásra, 2005-ben meg mindenki tudja, hogy mennyit ért. És ma is lehet lakást venni, csak nem az új építésű csili-viliben kéne gondolkodni jakuzzivan meg seggmosóval. Ha meg valaki 15 milláért néz másfél szobát, az kapjon a fejéhez. Túl jó dolga van a magyar embernek, csak szeret panaszkodni.

nopánick (törölt) 2011.05.17. 18:11:06

@snakekiller23:

A 80-as években DRÁGÁBB volt a lakás mint most!
Mármint átlagos lakásár / átlag jövedelem alapon mérve. Szóval a sírásnak ma semmi alapja nincs...

Az átlag mérnök, (mint én pl) akkor is túlórázott plussz hétvégén is dolgozott még valamit, hogy lakáshoz jusson.

Akkor is 15-25 éves hiteleket vettünk fel, amiket az infláció követő változó kamat úgyan úgy szívatóssá tudott tenni, mint most....

Úgyhogy az akkor könnyebb volt dumáról lelehet szokni!

Hajtani kell, dolgozni, termelni és akkor lehet előre jutni. Akkor is így volt, most is így van ...ennyi.

Elstron 2011.05.17. 18:11:12

@Leskelődő: Miről beszélsz? Anyám postás volt, apám bányász, mégis '90-ben felépítettek egy 3 szintes házat. Ma ilyesmit 2 jó munkahellyel rendelkező diplomás sem tud bevállalni. Az eszem megáll rajtatok...

2011.05.17. 18:11:23

A helyzet az nálunk, hogy míg mind 3 gyerekem talált otthon munkát, ki ilyet, ki olyat, de végzettségének megfelelőt, én viszont külföldön nyomom, mert annyi pénzből amit otthon kerstem nem tudtam megélni.

Igaz a fiak nem beszélnek nyelveket, nem nagyon érdekelte őket, külön órákra nem volt pénzem, anyuval korrepetálni meg unalmas volt.

Mindenféle sorsok vannak, nehéz így általánosítani.

Nem könnyű a mai 30-asoknak, de kinek könnyű? Jelnetkezzen, hagy tudjuk már meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 18:14:16

@málnási:

Valahogy úgy volt az:-) hogy engem az az egész hidegen hagyott. Köz- és önveszélyesen hülye kamasz voltam (nekem soha nem kellett ahhoz anyag, hogy lássam, hogyan lélegeznek a fák.:-) A nyolcvanas években vígan punkzenekaroztunk (pld. Morgenstern és Majakovszkij műsorokat csináltunk --- valószínűleg az volt a szerencsénk, hogy sohasem jutottunk el a bemutatásig (már akkor megkaptam, hogy amit csinálok, túlságosan intellektuális, s azóta hányszor, ez, úgy látszik, rendszerfüggetlen érv:-D), de mi ezt nem vettük sem figyelmeztetésnek, sem kritikának, dolgoztunk tovább a koncepción, igazunk biztos tudatában:-)). Bizonyára az volt a szerencsém, hogy mire komolyra fordult a dolog, beütött a rendszerváltás. Ha én is átélem azt, mint a CPG-s fazonok, ma másként beszélnék. Általában nem ingatott meg, ha falakba ütköztem, toltam a magam rögeszméit, s mivel elég sok volt, egész jól elvoltam velük --- ha az egyiket elvették, elővettem a másikat.

Hát, így:-)

ü
bbjnick

2011.05.17. 18:15:14

Hanyas? Nincsenek ekezeteid?

Alfőmérnök 2011.05.17. 18:19:50

@betyár: Azt kéne megnézni, hogy milyen nehéz volt akkor munkát találni és milyen nehéz most. Aztán azt kell megnézni, hogy az akkori kereset mire volt elég és mire elég a mai.
Mondjuk itt kell elkezdeni a beszélgetést. Aztán lehet folytatni. Ha egyáltalán érdekelnek a mai 20-30-asok problémái.
Engem pl. érdekelnek az előttem levő nemzedék problémái, ha panaszkodnak, nem mondom azt, hogy szarok vagytok, meg gyengék, hanem megpróbálom megérteni őket. Így megy ez.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:25:08

@Elstron:
bányász? az átlag négyszerese jövedelemmel, a postás mama borravalójával, a bányából kihordott cuccból, munkatársi kalákából? aztán tudja, hogy azt az összebuherált házat milyen nehéz eladni, mert ha valaki megnézeti előtte szakemberrel, akkor sikítva menekül? :)

gorcsev54 2011.05.17. 18:25:09

Nem olvastam el az összes hozzászólást, mivel nem vagyok "nyoclvanas"( a gyerekeim azok)de nagyrészt egyet értek a blog írójával, csak egy valamit felejtett el. A jelenlegi helyzetben az "ötvenesek "ugyan olyan szar helyzetben vannak, ráadásul ők már ki se nagyon "tántoroghatnak"(nekem is egyik gyerekem már négy éve kint él, és a másik is csak azért van itt mert szerencsés aránylag jó állása van, de ha elvesztené rögtön távozna) és mi már azt hiszem kicsit el is fáradtunk abba ,hogy felneveltük a "nyolvanasokat" lehetőségeinkhez mérten el is indítottuk, mert az biztos , hogy lakáshoz a csak saját fizetéséből nem jut egyik sem belátható időn belül, ezt az én példám is bizonyítja (legalább is az induló tőke) igaz ez nyilvánvalóan azzal járt , hogy mi szülők 15 éve nem voltunk nyaralni stb. És van még egy gyerekem ( most már megtakarítani sem tudunk-sőt bármelyik pillanatban munkanélküliek lehetünk) csak abban bízhatunk ha egyáltalán hazajön akkor saját maga oldja meg ill. ha megpusztulunk és addig nem éljük fel amink van akkor megöröklik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 18:25:24

@tewton:

"szerintem a teendő: a kormány tilcsabe móricz, csurka, csetamás és csengey összes művét. a zp-s gyerekek elgödrösködnek, de az elnyomás pompás virágokat terem!" --- írja.

Épp effélét mondtam fentebb @Tölgynek:-)

Mármint, hogy az elnyomás (pontosabban: a kötcsei kamuflázs) pompás virágokat teremhet.:-)

ü
bbjnick

nada dan 2011.05.17. 18:25:50

@Elstron:
Ebben speciel van valami... Bár ez a jóvilág rövid ideig tartott.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.05.17. 18:26:32

@jvizkeleti:
Az együttérzés bizony, meg az országelkúrás. Azám. Én is emlékszem, '85-ben házasodtam, nagy reményekkel, ámde semmi kilátással. Nem is lett belőle se gyerek, se ház. Azt fogod ugye, hogy más kondíciókkal lehetett akkor érvényesülni, meg most? Akkor, elég volt párttagnak/kisztagnak/stb. lenni ahhoz, hogy megközelítőleg emberi viszonyok közé kerülj. Ma, jóval keményebb megalkuvást követel ugyanez, hiszen a lelked mellé(amit akkor is elkértek) a szívedet is kérik, azt meg nem adod akárkinek, nem?
Ideológiák, faszságok, nyávogások. Meg kinek nehezebb, mi? Megértés? Konfúzió? Tik kinek a gyerekei vagytok, mondd csak? Elkúrás, az. Talán újra kéne próbálni a gondolkozást, no akkor szót válthatna egymással a "szétkúrt" generációk egy-két tagja.
Ez most rajtatok semmit nem segít nyilván. Én csak azért szólok, hogy olyan nagyon messzire ne szálljatok ettől, mert annyi viaszt meg tollat nem adtunk :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:27:00

@bbjnick:
fúj, igazi nyugatmajmoló majom voltál. punkzene mi? :)

Jim Raynor 2011.05.17. 18:27:00

@nopánick:

ja, drágább, mi?

mert ugye most is van 3%-os kamatú lakáshitel (forintalapú)......

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 18:29:21

@Google:

Jajjj, dehogyis vizionálok én modern KISZ-t. Csak abban bízom (illetve, nem bízom, hanem reménykedem), hogy akad egy-két értelmesebb arc is ebben a generációban, aki "vizionálni" kezd és vízióit értelmesen és konzekvensen meg is tudja fogalmazni. Csak a javukra válna:-)

ü
bbjnick

Kata24 2011.05.17. 18:29:45

@málnási: 27 éves vagyok. Albérletben élek, de nincsen pénzem arra, hogy egy egész lakást béreljek, tehát marad egy szoba. 2 lakótársam van, velük kell éljek, hozzájuk kell alkalmazkodnom. Saját lakás vásárlására soha a büdös életben nem lesz esélyem. A fizetésemből kifizetem a lakbért, rezsit, diákhitelt, telefonszámlát (nem húszezer, hanem háromezer körül van!), eszem, és ami esetleg megmaradt, az a következő módon kerül felhasználásra: ruhavásárlás nagyon ritkán, azt is kínaiból/turkálóból, szórakozás max. havonta egyszer, de inkább ritkábban (billiárd, mozi, pizzéria, ilyesmi). Színházban ezer éve nem voltam. Wellness hétvégén soha. Szívesen eljárnék úszni, de horribilisek az uszodaárak. Nem vásárolok "ájsztít", sem egyéb drága dolgokat, konkrétan csapvizet iszom. A bevásárlást a Tescoban/Auchanban intézem, legtöbbször a "gazdaságos" = legolcsóbb terméket választom. Ha semmi extra kiadás nincs egy adott hónapban, akkor talán félre tudok tenni húszezer forintot. Ebből lennék képes állítólag fizetni a törlesztőrészletet????!!!!! Arról nem beszélve, hogy lakáshitelt sem kapnék önerő híján (család nem tud anyagilag segíteni), másrészt nem is mernék bevállalni egy ilyen mértékű hitelt. Tavaly 2 hónapig voltam munkanélküli, és a harmadikat már kb. a híd alatt tölthettem volna, mert elfogyott a tartalék.... Ehhez képest azt látom, hogy a szüleim generációjának volt hol laknia, onnan nem tették ki, volt hol dolgoznia, ahonnan szintén nem tették ki... De mindez biztos csak nyafogás a részemről, ugye?!

nada dan 2011.05.17. 18:30:19

@málnási: Nono. Akkor másik példa: varrónő anya, nem vezető beosztású külkeres apa pár év alatt összehoztak egy kétszintes alápincézett faházat a nyolcvanas évek végén Leányfalun.

Vendéglátósok taxival jártak ki Bécsbe szórakozni.
Mennyi jólfizetett szakma volt...

Menő vagy nem Menő 2011.05.17. 18:31:56

Teljesen egyetértek a posztíróval.
Jómagam is ebbe a generációba tartozom,szerintem nyugodtan kimondható ,hogy a mienk bizony a szopógeneráció..
A 40-es 50-es generáció ahogy fogalmazott itt valaki találóan, "felzabálta a jövőnket", a jó lehetőségeket illetve majdnem mindent ami a szarnál egy fokkal jobb lenyúltak ,zsebrevágtak előlünk. És akkor még nem számoltunk az azóta folyamatosan gyűrűző kedvezőtlen változásokkal amik a gazdasági és társadalmi viszonyokat érintették..
Maradt az összes többi szar,más kérdés,hogy akadnak néhányan akik ebből ki tudtak hozni valami jót,nyilván mindig ők lesznek az ellenpéldálózások alanyai, de mint tudjuk a kivételek a szabályt erősítik..
-próbálhatod szépíteni a helyzeted,de legyünk őszinték aki kicsit is reálisan gondolkodik ,ebebn a világban él és tájékozott,egyet kell értsen a fent leírtakkal.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:31:58

@Kata24:
kata, a vége kicsit olyan kádár alatt jobb volt-osra sikeredett. de higgye el mindezt mi is leírhattuk volna 27 éves korunk körül. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:33:43

@nada dan:
vegye figyelembe, hogy abban a korban nem volt értéke a teleknek, háznak, semminek. csak a ma számított. aki mégis házat csinált, az güzü volt :)

Pistie 2011.05.17. 18:34:02

Már elnézést, de Magyarországon úgy tűnik nagyon berendezkedett a Fidesz, és sajnos abszolúte nem tervezhető jelen pillanatban a jövő. Egyik napról / hétről a másikra olyan új intézkedéseket hoznak, amik teljesen megváltoztatják az emberek életét, és ez még ha jó irányba lenne is veszélyes lenne, de sajnos eddig még csak jónak sem tűnik az irány.
Aki megteheti, az elmegy. Akinek van esze, az elmegy, amíg még lehet (mert nem túl sokára már visszafizetheti a diplomáját, vagy a fél tüdejét kell odaadnia az államnak, ha elmegy..)!

Elstron 2011.05.17. 18:34:54

@málnási: 4x jövedelem? El vagy te tévedve, legfeljebb a bányamérnökök kaptak annyit. Na, ő nem az volt, hanem közönséges szerelő, melós. Anyám pedig bent ült a "hivatalban, volt ott minden, csak jatt nem. Már akkor is a legszarabb keresetűek közé tartoztak, az viszont igaz, hogy dolgoztak becsülettel. A ház pedig nem tákolt, nekem elhiheted! A probléma pont az, hogy ma hiába dolgozol becsületesen, esélyed sincs kitörni.

nada dan 2011.05.17. 18:35:20

@Mihint: Ne haragudj de ez marhaság. A nyolcvanas években hatalmas építkezéseket folytattak olyanok akik pártnak közelében sem voltak. Széles rétegekről beszélek, nem pár újgazdagról. Gyönyörű szociológiai lenyomatot adnak a Dunakanyar üdülőtelepülései - nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek.

tölgyes 2011.05.17. 18:35:46

Európa nehéz évtizedek, évszázadok elé néz. Nem valószínű, hogy a világ szegényebbik fele el fogja tűrni és finanszírozni fogja az európai civilizáció szociális intézményeit, miközben ő maga éhezik. A demgráfiai viszonyok, az elmúlt évtizedekben kialakult kényelmesség miatt az un. alatas munkákat -ma már a gépkocsi összeszerelése ius ezek közé tartozik - jobbára Keletről és Délről érkező bevándorlók végzik. Ez a tendencia csak erősödni fog a jövőben.. és mire Európa észbe kap, a század második felére, már kisebbségbe is kerül saját földrészén. A beáramló társadalmi rétegek -mint ahogy ma is látjuk- jórészt megőrzik réégi, saját hagyományaikat és azt a látásmódot, társadalomfelfogást akarják itt is meghonosítani. A lélekszámuk rohamos növekedésével erre jó esélyük lesz.. és nem valószínű, hogy gondoskodni akarnak minazokról, akikről a mai szociális ellátó rendszerek gondoskodnak.

storm28 2011.05.17. 18:36:15

@Vödör: Ott a pont!Anyámék 81-ben vettek fel havi FIX450 ft-os törlesztövel,2009-ben lejáró kölcsönt.Telket vettek,házat épitettek,jol megéltek./izzadtak érte eleget/LEhet,kevesebbet kerestek mint most,de a pénzük többet ért mint ma.Millákat sporoltak-és nem bankigazgatok ,hanem földturok voltak.B...gatnak is rendesen mért nem rakok félre.....rezsi,kaja után ho végéig marad 8e ft-om..van akinek ennyi sem...Volt munka-értelmes is!dolgoztak a c..csoport tagjai is-nem volt ennyi lopás,rablás,volt értelme az életnek,volt perspektiva...Lehet legyinteni,hogy a rendszer összeomlott volna magátol is ,minden lufi volt...de most lufi sincs....
Igen,egy szerencsétlen nemzedék vagyunk-velünk nem sokat foglalkozik senki-melo ha van van,ha nincs ugy is jo,pénz nincs,megtakaritás nincs...,nyugdijassal,etnikummal kell most foglalkozni.....
Tanultam-anyám kérésével ellentétben nem számviteli,stb egyetemi,fösulis végzettségem van,hanem két kezi melos vagyok,realitások talaján élek,dolgozom ...Várom mi lesz a vége:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:38:21

@Elstron:

nem, a bányamérnök nem keresett annyit mint egy vájár, vagy szerelő. két három évi hűségjutalomból már neki lehetett kezdeni az építkezésnek. hogy mindez egy veszteséges ágazatban történt, hát istenem. szóval az, hogy apuka a semmiért kapott jó sokat azt most szívják a nyolcvanasok.

soproni1 2011.05.17. 18:39:04

@málnási:

Igaz.
Most sincs értéke. Sok embertől hallom, hogy " csak egy kis lakást meg autót szeretnék az élettől, nincsenek nagy igényeim".

Sok embernek az életcélja egy lakás, utána várja a halált.
A fejekben még szocializmus van, amit megértek. Főleg, hogy a szülők is ezt pumpálják a gyerekeikbe.

Kata24 2011.05.17. 18:40:37

@málnási: Igen, jobb volt. A nyolcvanas években (83-ban születtem) el tudtam menni a szüleimmel és a nővéremmel a Balaton-partra 2 hétre, üdülőbe. El tudtunk utazni az NDK-ba rokonokhoz, és nem okozott anyagi összeomlást a családban. Nem, nem voltak csókosak: anyukám raktári adminisztrátor volt, apukám asztalos. Persze, végül is most is elmehetnék nyaralni, sok-sok hónap összekuporgatott pénzéből, aztán ha nyaralás után elveszítem a munkahelyem (és mint tudjuk, ez bármikor bárkivel megtörténhet) akkor pedig mehetek is csövezni, hurrá. A szüleim élete nem volt ennyire kilátástalan, tudtak tervezni, volt mire. Én ma azt sem tudom, egy hét múlva mi lesz, nemhogy évek múlva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 18:41:25

@nada dan:

A mai huszonévesek szexualitásáról mit sem tudok (mondjuk, nem is tartozik rám), de azt sejtem, hogy ez a túlhajtott szexuális teljesítménykényszer (ami a médiumok sugallnak) és az átpornografizált férfi-női-szerep rendesen odab*szhat a normális párkapcsolati viszonynak. Nem tudom, csak gondolom.

ü
bbjnick

IHCS 2011.05.17. 18:42:51

Érdemes megpróbálkozni a vállalkozással is.

A szellemi munkásoknak olcsó is. Gondolom sok itt az állástalan diplomás.

Én is azt hittem, hogy békés munkavállalói öregkor vár rám, aztán jött egy barátom és meggyőzött, hogy 35 évesen még van értelme belevágni úgy is a vállalkozásba, hogy senki a családban nem csinálta, az iskola nem készített fel rá.
Legyek csak empatikus és rá fogok jönni, hogy mit akarnak a vevőim.
Rájöttem. 4 éve csináljuk és jobb, mint egy tulajdonostól függni. Saját hibáidba belebukhatsz, de nem mondhatod, hogy csak elástad a tálentumaidat.
Kockázatosabb műfaj, mint állást keresni, de aki 30 évesen nem mer belevágni valamibe az később sem fog.

Bátorság!

Esetleg egy kis segítség kell hozzá:
www.afsz.hu/engine.aspx?page=ak_tamogatasok

Persze nem árt hozzá egy "tőkéstárs", hogy legyen kivel együtt gondolkodni. Akkor már csak 250eFt/ fő az indítási költség.

tölgyes 2011.05.17. 18:44:05

@gorcsev54: No de hogyan jött létre ez a szar helyzet???????Ki "kurta" el azt a 18.000 milliárdot az adóinkon felül 8 év alatt???? Vajon hogyan tudunk kimászni a gödörből és az mennyi ideig fog tartani???

Mert abban mindenki biztos lehet, hogy az adósságot be fogják rajtunk hajtani.. hiszen ebből fedezik a tőlünk Nyugatra élők jobb életkörülményeit és néhány tucat milliárdos luxus-életvitelét... Márpedig ők nem akarnak lemondani az előjogaikról. Láttuk ezt a bankadó stb. esetében... Még a médiaszabadság is erről, a pénzhez való ragaszkodásról szól.

Jacques de Molay 2011.05.17. 18:44:08

Ráfér már erre az országra egy tisztítótűz. Most ez van, tehetséges nemzetek ebből jól jönnek ki, tehetségtelenek eltűnnek. Sajnos Magyarország eltolta az 1990-es purgatórium lehetőségét 20 évvel, így gyakorlatilag 1956 óta egy generációnak sem volt lehetősége szembenézni, átgondolna, saját lábára állni, küzdeni, magyarul élni. A szocialista, hitelből mindenkit megvédünk, elég a közepes teljesítmény, vagy az átlagosnál erősebb kontraszelekció világának most van vége, helló, jónapot. El lett tékozolva legalább 20, de optimálisan is 15 év.

Az mondjuk reményre ad okot, hogy arányaiban kevesebb a geciorbán, és több a rádöbbenés, hogy hopp, itt most váltás van.

Elstron 2011.05.17. 18:44:14

@málnási: Maradjunk annyiban, hogy tévedsz! Még ha igazad is lenne, akkor ez igaz lenne, akkor sem magyarázná a többieket, hiszen rengeteg ház épült akkoriban, és bizony nem bányászok építtették, hanem villanyszerelők, kőművesek, sofőrök. Mezei munkások.

@soproni1: "Sok embernek az életcélja egy lakás, utána várja a halált.". Nálunk nincs kultúrája a bérbeadásnak. Arról meg nem is beszélve, hogy a bérleti díjak olyan magasak, hogy abból már lakást is veszel hitelre. Úgy meg legalább a "sajátodat" fizeted.

nada dan 2011.05.17. 18:45:25

@málnási:
"vegye figyelembe, hogy abban a korban nem volt értéke a teleknek, háznak, semminek."

Hehe - hát akkor miről beszélünk? Szép olcsó világ volt, igaz, mobiltelefonmentes.

GGG77 2011.05.17. 18:45:46

Csak mondanám: 4 db, egy enként 40-60 darab pozíciót tartalmazó álláskereső hírlevél elolvasásán vagyok túl. Az általam megnézett kb 20-25 hirdetés 30%-a(!) számlás, további 30%-a nem számlás, de saját autót kér (sanszosan a bejelentés sem 100%-os ilyen helyen).

Kedves "öregek" ez az, amit ti nem tapasztalhattatok meg a Kádár-korszakban, nektek ott volt másnap is, meg a jövő héten is, meg a jövő évben is a fix munkahely, ahol ráadásul (tisztelet a kivételeknek, pl bányászok) kb egész nap mehetett a farokverés.

soproni1 2011.05.17. 18:46:33

@Elstron:

Ez a kedvencem: a hitelt magadnak fizeted, a bérleti díj kidobott pénz ! Magyar pénzügyi kultúra.
Egy kockás papírt tudok ajánlani mindenkinek.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:46:55

@Kata24:

ennek isszák a levét a mostaniak. úgy mindenki tud nyaralni, hogy fedezetlenül kölcsönkér.
tudja a kádárrendszer "jóléte" erről szólt. kölcsönből nyaraltatta az asztalosokat.
és a szülei azt is betervezték, hogy az ő nem megérdemelt jólétük majd magával cseszik ki? ugye nem?
azt már meg sem kérdezem mennyire zavarta magukat, hogy mikor a balatonra utaztak szovjet laktanyák mellett haladtak el, és szétszakított német családokkal álltak sorba hekkért.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.17. 18:48:43

@Mihint:

Én köszönöm, nem szállok sehova. Csak nem látom be, hogy miért kellene komolyan vennem, amikor olyanok mondják ránk, a mi generációnkra, hogy lusták, meg csak költik a pénzt, meg rinyageneráció, akik például ugyanigy rinyálnak, hogyha pl a rendszerváltásról van szó.

Érdekes, ugyanezek az emberek csodaszépen tudnak rinyálni, meg a körülményekről beszélni, amikor például a rendszerváltásról kérdezünk. "Akkor azért nem csináltam semmit, mert a körülmények...". Szépen otthon kussoltak, maguk csendességében, mert az volt a kifizetődő. Ugyanigy az elmult húsz év alatt végig.

Na most, én alapból nem róvom fel ezt senkinek és megértem, ha valaki ezt tette. De amikor elkezdenek oltani bennünket, hogy otthon vagytok anyátoknál, akkor úgy igazán kikivankozik belölem, hogy ti ba*sszátok meg hol voltatok az elmúlt húsz évben? Mit tettszettek csinálni az ellen, hogy eladósodjon az ország, meg tönkre menjen az egész rendszer?

Mert, ha már minket lehet baszogatni, akkor ugyan vizsgáljuk már meg az elmúlt generációk eredményeit is, hogy azok, hogy alakultak? Mert lett volna itt miért küzdeni, meg kiállni az elmúlt húsz évben is, nem?

De mintha a korábbi generációknak is tettszett volna, hogy lehet venni kis kocsit, meg mobiltelefont, meg nagy szines tv-t. Mintha nem csak mi élveznénk a fogyasztást, meg a kockázatok nélküli élet örömeit, hanem ti is?

Szóval kikérem magamnak és az egész generációmnak a nevében ezt a számonkérő, lekezelő hangnemet.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:48:45

@Elstron:

"hiszen rengeteg ház épült akkoriban, és bizony nem bányászok építtették, hanem villanyszerelők, kőművesek, sofőrök. Mezei munkások."

a gyárból lopott cuccból, a munkaerejük vállalati megtakarításával.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 18:50:18

@málnási:

Azért volt ez punkzene, mert nagyon sz*rul játszottunk, azt meg mivel mással lehetett volna indokolni, minthogy azért ilyen sz*r, mert ez punk.:-D Szerintem, ha jobban szóltunk volna, nem erőltettük volna ezt a punkdolgot:-D

ü
bbjnick

Elstron 2011.05.17. 18:51:22

@soproni1: Tudod, erről diplomamunkák születtek a közgázon. Milyen elmaradott a lakosság, miért nem adja el a házát, és bérli vissza, a vételárat pedig fogyassza el.

A baj az, hogy a 2008-as válság ezt az érvrendszert elsöpörte.

nada dan 2011.05.17. 18:53:28

@málnási:
Speciel ez az adósságból jólét-mítosz sem igaz, ahogy egy kedves öreg közgazdászprofesszorom előadta az egyetemen: az eladósodás a 60-70-es években kezdődött és tipikusan ipari beruházásokra vették fel.

Az olajválság utáni kamatrobbanás következtében ugrott meg a kamatos kamatok miatt az adósság. Az tehát igaz, hogy politikai okokból elodázták a kiigazítást, de az nem, hogy adósságokból éltünk jól.

Elstron 2011.05.17. 18:54:07

@málnási: Igen, persze, az egész ország lopott, még a hivatali ügyintézők is. Mondd már el nekem, hogy mit lehet ellopni egy bányából a lakásépítéshez? Ja, és dolgozni akkor is kellett ám a többségnek, nem pofára adták mindenkinek a fizut... :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.17. 18:56:51

@nada dan:

kedves öreg közgáz profja gondolom komcsi volt. plusz tervhivatal. :)

@Elstron:

Igen, persze, az egész ország lopott"

igen

soproni1 2011.05.17. 19:00:01

@Elstron:

Inkább megerősítette. Akinek volt megtakarítása, az fennmaradt, akinek adóssága, az ment a levesbe.
Inkább a fiataloknak kéne a szüleik hasonló rögeszméitől megszabadulni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.05.17. 19:00:09

@nada dan:
A felvetése jogos, csak hogy nem tudhatja, milyen áron történt mindez. Én tudom, és már csak azért is, mert én ezt az árat nem fizettem meg, értelemszerűen tehát az említett szociológiai lenyomatban nem szereplek :)
@jvizkeleti:
Értem a sértettségét, és amit mond, abban igaza is van. Nyilván "tele lett a töke" ezekkel a lózungokkal: "hallgass az öregebbre fiam", meg a "Tudod, ők idősebbek, rájuk kell hallgatni" meg efféle dumákkal.
Képzelje el, velünk is így bántak :) Nekünk is ugyanezeket a marhaságokat mondták eleink. Nem is nagyon fogadtuk meg. Nem is nagyon sikerültek a dolgaink. Ó, persze nem akarnék itt ívet húzni, mert ez olyan magától értetődő volna, de hátha segít.
Ami egyebet érzek a hozzászólásából, azt a nyers útálatot és gyűlöletet, azt a maga érdekében gyorsan számolja fel, mert gátolja a tisztánlátásában :)

GGG77 2011.05.17. 19:00:15

@soproni1: Nincs min csodálkozni. Magyarországon gyakorlatilag nincs lakásbérleti rendszer, a befektetők eladásra és nem kiadásra építenek, a bérleti díjak pedig irreálisan magasak a jövedelmekhez képest. Ebben a helyzetben valóban balek és felelőtlen, aki bérleti díjat fizet egy törlesztő helyett úgy, hogy megtehetné, hogy egy saját ingatlan vásárlásába/építésébe fogjon.

xstranger 2011.05.17. 19:01:07

Ertem hogy sztereotipia ez az egesz, de hasonlitsuk mar ossze a diplomas es a nem-diplomas munkanelkuliseget.

78-as vagyok de az ismerettsegi koromben egy ilyen gyernott sincs, mindenki dolgozik mint a kisguzu, nagyon sokan kisgyerekkel. Jo diplomaert kapnak az alkalmazottak. Rohadt sokat kell dolgozni es adozni de mit lehet ellene tenni.

Szerintem pont a diploma nelkulieknek horror az elet mert ok valoban a kinai kulikkal versenyeznek azok meg tudjuk hogy elnek.

xstranger 2011.05.17. 19:01:59

alkalmazottak helyett munkaadok

bz249 2011.05.17. 19:02:10

@Elstron: "Úgy meg legalább a "sajátodat" fizeted. "

Meg majd meg egyszer ugyanannyit rakolteni az amortizaciora, amelyik a tulajnak jar. Plusz all benne a penz, ha hirtelen mashol lenne lehetoseg akkor baszakodas van a koltozessel, ha jon egy gyerek, akkor a 38 m2-et 50 m2-re kellene cserelni, de ugye elobb meg kellene valtani a 38 m2-esen a hitelt, aztan ujat intezni az 50 m2-esre. Ami persze majd 5 ev mulva ket gyerekkel megint kicsi lesz.

Szoval osszefoglalva: azt erdemes megvenni, ami mar a vegleges lesz es soha tobbet nem akar onnan elkoltozni az ember.

GGG77 2011.05.17. 19:04:12

@xstranger: Valóban könnyebb a diplomásoknak, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy számtalan olyan pozícióhoz várnak el diplomát, amelyekhez teljesen felesleges (bár tapasztalható némi javulás, 5 éve még rosszabb volt a helyzet).
Ezzel pedig épp magát a diplomát értéktelenítik el.

Google 2011.05.17. 19:04:28

És az mennyire zavarja a kedves nosztalgiázókat, hogy mi a rendszerváltásnak is egy óriási adósággal mentünk neki? Görgetjük azóta is ezt magunk előtt, még rádobva egy-egy adagot, néha nagyobbat is.
Nagylábon is akarunk élni, de szabadon is, mint a mezők madarai, de ők kis igényűek.
Jó, azt megértettem, hogy több generáció nem akar együttélni, de lassan már két ember sem; külön-külön akarnak boldogulni. És ez nehéz.

GGG77 2011.05.17. 19:06:24

@bz249: "azt erdemes megvenni, ami mar a vegleges lesz es soha tobbet nem akar onnan elkoltozni az ember."

Ez egyértelmű.
De továbbra is azt mondom a jelen helyzetben (nem mondom, hogy ez jó) jobb a törlesztő, mint a bérlés.

Elstron 2011.05.17. 19:07:48

@bz249: Ez nem mond ellent az érvelésemnek, nyilván ideiglenesnek nem vesz az ember lakást, de az ide kommentelők sem arról beszéltem, amiről te írtál.

Gico 2011.05.17. 19:09:14

@bz249:

Én inkább úgy mondanám, h azt erdemes megvenni HITELBŐL, ami mar a vegleges lesz es soha tobbet nem akar onnan elkoltozni az ember.

Kp estén még akár (reál) nyereséggel is kijöhet az ember az eladásból.

soproni1 2011.05.17. 19:10:06

@GGG77:

Csak egy kis kockás papir kell kiszámolni, hogy a lakáshitel éri meg jobban vagy a bérlés.

Az én környezetemben lévő hitelesek nem érzik, hogy jó üzletet csináltak volna. A válságban meg igencsak nőtt az ősz hajszálaik száma. Persze a bank a rohadék mindig.
Nagyrészt a szüleik, környezetük egyetértésével vették fel a hitelt. Ez az Ő hibájuk is. Természetesen, aki nevetve fizeti ki, annak megéri, hiába kerül a lakás kétszer annyiba, mint a lejáratkori érték.
Dehát a kis kockás papír....

Elstron 2011.05.17. 19:12:14

@soproni1: Ok, vezessük le: adott 2 ember, x jövedelemmel. Egyikük albérletre költi ennek y részét, másik hiteltörlesztésre. Nyilván ugyanannyi megtakarításuk van, vagyonuk viszont több. Ez itt a kulcsa a dolognak.

soproni1 2011.05.17. 19:12:25

@bz249:

szívemből beszélsz.

Ezt kellene tanítani az iskolában, nem Petőfi halálát.

Matador0451 2011.05.17. 19:12:59

Jó kis cikk!
a generációs ellentétekkel kapcsolatban eszembe jutott egy aranyos történet. Voltam egy meglehetősen ismert magyar filozófusnő előadásán. Hosszasan ecsetelte, hogy ez a generáció nem ér semmit, nincsenek közösségek, teljesítmény stb. Lásd TV székház ostrom. BEZZEG 60-as, 70-es évek! A végén lehetett kérdezni/hozzászólni, én pedig bátorkodtam megjegyezni, hogy bár semmiféle közzösséget nem tudok érezni a tv székházasokat, de legalább ez a generáció nem robbangat gyilkol, erről talán érdemes lenne megkérdezni Aldo Moro-t, esetleg Hanns-Martin Schleyer-t. Rábasztak merthogy halottak. A válasz: ez egy marginális kisebbség. Ehhez képest az NSZK-ban a 30 év alattiak 25%-a RAF szimpatizáns volt! Összesen 7 millió ember tartozott ebbe a kategóriába!
Ha gyors mérleget kell vonnom, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az én, azaz a 80asok generációja 89-ben örökölt egy csődhelyzetet, majd az örökbe adók mindenegyes választások előtt olyan extra követelésekkel állnak elő, mint a 13. havi nyúgdíj, vagy a 0 ft-os gáz áremelés (pártálástól függően). Persze mindezt fizesse a mi generációnk, plussz még tegyél félre az öreg korodra is (ha addig nem államosítják persze), mert addigra ezekre már minden elment.
Én nem állítom, hogy 89-ben embereknek kellett volna a lámpavason himbálódzni, csak a fogamat vicsorgatom, amikor nekem kell kamatostul megfizetni, azt hogy az választások tétje, hogy ki tudja sikeresebben visszahazudni a kádár rendszert, na de hogy ezért még le is hülyézzenek! na sebaj, majd aki itt marad ebben az országban majd biztos értékeli!

Times New Roman 2011.05.17. 19:13:30

Babáim, olyan világot élünk, hogy innentől kezdve mindenki csak saját magáért felelős, pl. gondolja meg mindenki vállal-e gyereket, mert ha igen, gondok lehetnek. Hiszen amíg egyedül van, nagyobb esélye van a túlélésre, mint egy "tartozékkal". Hiszen látjuk, eztán az államra nem számíthat, csakis magára - ti. a kormányzat voltaképpen leépíti a szociális hálót (pl. munkanélküli segély), miközben munkahelyeket nem teremt. És hogy még szarabb legyen, egy még megmaradt kitörési=túlélési lehetőség elé is akadályokat akar gördíteni, pl. a külföldre távozókat Pokorni úr kötelezné az egyetemi képzési költségek visszafizetésére. Kiváncsi vagyok, hogy ez kikre vonatkozna, mindenkire, függetlenül attól, hogy külföldön használja-e a diplomáját vagy sem. Amúgy "érdekes": itthon se munka, se szoc. háló, és az egyetlen kiút (külföldre település, ott dolgozás, diplomával mosogatás, miegymás) útját is le akarják zárni.. Már csak azt nem értem, ha ez egy labirintus, ahol voltaképp terelik az embert, hova torkollik az út, mi a végállomás? Ötlet?

Times New Roman 2011.05.17. 19:15:09

Babáim, olyan világot élünk, hogy innentől kezdve mindenki csak saját magáért felelős, pl. gondolja meg mindenki vállal-e gyereket, mert ha igen, gondok lehetnek. Hiszen amíg egyedül van, nagyobb esélye van a túlélésre, mint egy "tartozékkal". Hiszen látjuk, eztán az államra nem számíthat, csakis magára - ti. a kormányzat voltaképpen leépíti a szociális hálót (pl. munkanélküli segély), miközben munkahelyeket nem teremt. És hogy még szarabb legyen, egy még megmaradt kitörési=túlélési lehetőség elé is akadályokat akar gördíteni, pl. a külföldre távozókat Pokorni úr kötelezné az egyetemi képzési költségek visszafizetésére. Kiváncsi vagyok, hogy ez kikre vonatkozna, mindenkire, függetlenül attól, hogy külföldön használja-e a diplomáját vagy sem. Amúgy "érdekes": itthon se munka, se szoc. háló, és az egyetlen kiút (külföldre település, ott dolgozás, diplomával mosogatás, miegymás) útját is le akarják zárni.. Már csak azt nem értem, ha ez egy labirintus, ahol voltaképp terelik az embert, hova torkollik az út, mi a végállomás? Ötlet?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 19:16:08

70-es korosztály vagyok, a végéből.

Vállalkozóként voltak alkalmazottaim minden korosztályból (épitőipar)
- '50-60-asok: mindent jobban tudnak, nem akarnak fiatalabbat elfogadni főnöknek. Legtöbbje alkoholista, 25-30 éve sajátkezüleg felépitett óriási (=rezsiben pazarló) házban él a feleségével. A ház nem volt tatarozva 20 éve, az asszony tartja el a családot, ő elissza/eljátékgépezi a keresetet
- '70-80-asok: dolgoznak mint az állat, de mivel állandóan pörögnek, sokszor megbizhatatlanok, mert nem tudod mikor lépnek le máshová, jobb kereset reményében. Tipikus vállalkozók, akik a rendszerváltás után éreztek rá a maszekolásra, vissza-visszatérnek ebbe a "munkakörbe". Amikor nem jön be nekik, akkor esnek be hozzád. Szinte bármit rájuk lehet bizni, ezermesterek és nem félnek a kétkezi munkától
- '80-85: a rendszerváltás és a nyugatiasodás következtében miatt rengetegen hagyták félbe tanulmányaikat. Szüleikkel élnek, az örökségre várva. Többségük jól dolgozik, de a pénzét bulikra/nőkre/autójára költi
- '85-90: túldiplomásodottak, az alacsony ponthatárok miatt mindegyiknek két számmal nagyobb végzettsége van papiron, mint szaktudásban. A munkát hamar elunják, gyorsan akarnak meggazdagodni. Ebédszünetben a tévék műsorán kivül másról nem lehet velük beszélni; politikai, szakmai hozzászólásuk semmihez sincs. Meggyőződésük, hogy a kezükben lévő diploma százezrekre jogositja őket AZONNAL, és abszolút nincs felelősségérzetük a munkájukat illetően. Ha kirúgod, megrántja a vállát, és hazamegy tévézni... általában anyja jön elintézni a felmondással járó papirmunkát is, és neki vagy kénytelen elmondani, hogy mekkora selejt gyereke van.

bz249 2011.05.17. 19:16:22

@Elstron: hat fiatal koraban az embernek az igenyei (pl. mert bovul a csalad) meg a jovedelme (egyszeruen amiatt, hogy meg nem allt be az elete) is relative gyorsan valtozhat.

Ilyen helyzetben az allandosagot jelento sajat lakas eppen hatrany, mert egy korabbi elethelyzet lenyomata es par ev alatt kinohetik. Masreszrol az ingatlanpiac, mint olyan a veszteseget is ismeri, tehat rovidtavu befektetesnek nem eppen idealis (aki 2007-ben vett egy kis lakast, hogy legalabb a sajatjat fizeti az most eleg komoly bukoval tudna nagyobbra cserelni).

@GGG77: igen a magyar ingatlanpiac vegtelenul szar, azonban a kereslet es a kinalat azert kez a kezben jar. Ha nem akarna mindenki sajatot, akkor esetleg kialakulna egy lakasberleti piac. Nem biztos, de igy, hogy mindenki venni akar, igy biztosan nem lesz egeszseges berlakas-rendszer.

Elstron 2011.05.17. 19:16:51

@Matador0451: Van egy ötletem: ne szerezzen diplomát, és költse az állam pénzét, hanem rögtön menjen ki mosogatni érettségi után. Na?

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:19:04

@soproni1: a kockás papír azt mondja, hogy mondjuk 80e bérleti díj és 80e forintos törlesztő esetén az utóbbi esetén megtakarítasz kb. 45-50e forintot ingatlan formájában, míg az előző esetében nem.

Azon országokban, ahol van lakásbérlési kultúra, az átlagos részlet jóval magasabb (nagyjából 1,5-2x szorzó), mint a bérlet, és az adott társadalmi osztályra jellemző bérből egyszerűen nem lehet kifizetni a részletet. Ja, bocs, emellett ott van bankkölcsön-kultúra is, az emberek egészen egyszerűen nem költik a bérük 25%-nál többet lakhatásra. És ezt tanítják is az iskolában (!!!). Mint ahogy bevásárolni is tanítanak (!!!!!).

Matador0451 2011.05.17. 19:20:36

@Elstron: Ne harudjon, de nem állt szándékomban, a diploma szerzéssel kapcsolatban semmit megjegyezni. Elnézését, ha esetleg félreérthető voltam. A maradás-nem maradás, szerintem nem diploma szerzés függő. Persze szükség lenne egy statisztikára. A cikkben taglalt generációs ellentétek ellentmondásaira szerettem volna a teljesség igénye nélkül rávilágítani.

7919nünü 2011.05.17. 19:20:56

@bbjnick: Ugyan, hol akadna a mi generációnkban értelmes arc? Hiszen mindent a te generációdtól tanultunk! :P /Tudom, majd most jössz a szüleimmel ... leld benne örömöd./

Szép kis magyar sajátosság, hogy sose azt nézi az ember, hogy másnak hogyan tud segíteni, hogyan lehetne jobb az újabb generációknak, csak az érdekli, hogy ha neki rossz, akkor legyen másnak is az, sőt lehetőleg még rosszabb. Így aztán lehet haladni.

soproni1 2011.05.17. 19:21:21

@Elstron:

Mi a vagyonuk ? A lakás önrész már az eladónál van, nem az Ő zsebükben ! Éves 10% kamat 20 év mulva mennyi ?

A lakás még nem az övék ! Ha pénz kell hirtelen, akkor kivesznek a falból pár téglát ? Ha kinövik a lakást hogy adják el ? 20 évig nincs betegállomány, válás ?

A téveszme ( ami a banki marketingből jött) beleivódott a tudatunkba !
A lakás nemcsak a vételárba kerül.

Elstron 2011.05.17. 19:21:50

@bz249: Ezt nem vitatom, akinek még nem stabil az élete, az ne vegyen lakást.

A lakásbérlethez: Budapesten jelenleg egy 1,5-2 szobás lakás 100 ezer körül van. Nem új építésű! Pedig itt elég fejlett a lakásbérleti rendszer az egyetemisták miatt.

Ennél olcsóbban kapsz hitelt, és veszel ugyanilyen lakást, még ma is, és nem 25 évre!

kov_vacs 2011.05.17. 19:22:56

@bz249: Normál világban nem így lenne,
mert lenne egy szinglilakhelyed, ahova befér a párod is, de lehetőleg benn van a város közepén a szórakozáshoz közel,
aztán lenne egy gyerekes lakhelyed a zöldben, ami nagyobb, és messzebb van a várostól,
aztán lenne megint egy kicsi öregségedre, mert miafenének fűtenél egy sokemberes lakást.

Ez persze sokkal egyszerűbb lenne a bérlakások világában,
a normális bérlakások világában, ahol arra épülnek ezerszám lakások, hogy a tulajok (cégek!) - akik főállású lakáskiadók és nem egy-egy lakást tulajdonolnak - évtizedekre adják ki a lakást, normálisan, legálisan.

Kirándulás · http://www.adventures.hu 2011.05.17. 19:24:43

Én egész nap a földet túrom, van pár alkalmazott is mellettem. 150-200e forintot keresnek, én kicsit többet. Nincs egyikünknek se diplomája, de érettségije se. Irigyled? Sajnos a trágya munkákhoz tényleg nem kell diploma, mi a papírt másra használjuk. Nem sajnállak, te egoista csöves.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:25:08

@Born to be wild: tévedés, aki egy picit is tud számolni (vö: eldőlő korfa), az tudja, hogy a legjobb befektetés egy gyerek, persze nem liberális elvek szerint felnevelve. 2, 3 gyereket kell kiizzadni, tisztességre nevelni, és máris lehet röhögni a párizsival szarakodó prosztó kisnyugdíjason, aki anyagi okok miatt nem vállalt gyereket.

Az a baj, hogy sokan összetévesztik a nyugodt, éveken át tartó kocsmázást és a szabadságot, valamint a gyerekvállalást és a rabságot. Egyik sem igaz. Aztán amikor rájönnek, hogy mi a szitu, már öregek a gyerekhez. Szopó.

bz249 2011.05.17. 19:25:43

@Jacques de Molay: a kockas papir azert mast is mond. Mivel Magyarorszagon 30% onresz nelkul nincsen hitel ezert a 80eFt torleszto mellett egybol ott van minima 30eFt, amelyik a lakas onreszenek elveszett banki kamata. Ez abban az esetben termeszetesen, ha az embernek abszolut semmi otlete nincs, hogy mit kezdjen a penzevel es egyszeruen beteszi a bankba.

contractor 2011.05.17. 19:25:50

Ausztrália, Új-zéland? Próbálta már? Szerintem a magyarok a bevándorlási kvótájuk negyedét sem használják ki. Hogy mekkora a kvóta azt persze nem lehet megtudni. Titkos! De úgy általában, fiatalok diplomával, családdal és kisgyerekkel előnyben. Én még '91 ben mentem ki. Most méginkább megpróbálnám.

Times New Roman 2011.05.17. 19:27:12

@Elstron: te miről beszélsz? Itt már KIALAKULT helyzetről van szó, az időt nem lehet visszapörgetni. Egy rakás fiatalnak van használhatatlan diplomája, baszogatni egyszerű őket, a kérdés azonban az, mi a megoldás a helyzetükre? Vagy hagyjuk őket megpusztulni, erősebb kutya baszik alapon? Aki nem bírja a tempót pusztuljon el, vagy mi? Se munka, se hivatás, se jövőkép, és lassan a kivándorlás lehetőségét is elveszik tőlük; szerinted? Átképzésre nincs lehetőség, hiszen a hírek szerint a költségtérítések összegét nagyon meg fogják emelni, vagyis egy egzisztencia nélküli embernek kifizethetetlen.
Minden néprajzos menjen el kőművesnek és asztalosnak?:) És az átképzés költségeit ki fizeti? Ha az állam kivonul mögülük, és lesöpri magáról ezt a problémát, garantálom, hogy az öngyilkossági ráta a triplájára emelkedik majd. Bár lehet ez a cél, ez is a probléma egyik "megoldása", ez a "természetes kiválasztódás"...?:) Röhej....

Elstron 2011.05.17. 19:27:22

@soproni1: Most az albérlettel állítjuk szembe a törlesztőt. Miért, ha pénz kell hirtelen, akkor az albit sem fizeted be, és mész a híd alá? Itt most nem arról van szó, hogy a törlesztőt félre is tehetnéd...

A vagyon pedig a lakás értékének, és az aktuális hiteltartozásnak a különbözete.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:27:25

@soproni1: azt a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, ha válsz, ha betegszabón vagy. Mindig. Csak az egyikből félreteszel.

soproni1 2011.05.17. 19:28:32

@Jacques de Molay:

Ezt nem értem. A hiteles ismerőseim azt mondják, hogy a törlesztő nem annyi, mint amivel elkezdték. Én bérelem a lakást ( mert nagyobbra volt szükségünk) és 4 éve ugyanannyi. A lakógyűlésen nem idegeskedem, mert nem az enyém. Ha elromlik valami, akkor a tulaj fizeti. Igaz, hogy kénytelen vagyok fizetni minden rezsit, mert kiraknak. Ez lakáshitelnél nincs.
A válság nem érintett, a megtakarításaim nőttek.
A hiteles ismerőseim meg mind kértek már kölcsön tőlem.
A gyerekeim megtanulták, hogy vigyáznak mindenre a lakásban, mert nem a mienk. Ráadásul, ha felnőnek, nem fogják azt mondani, hogy "magadnak fizeted".
A válófélben lévő lakáshiteles barátaim meg kifejezetten szenvednek.

soproni1 2011.05.17. 19:30:28

@Elstron:

Elfelejted az önrészt, vagyonszerzési illetéket. Bérlésnél az a zsebedben van, ha beteg vagy. Bár sok ismerősömet még harmincas éveikben is a szülök támogatnak, ami elég megalázó.

Elstron 2011.05.17. 19:31:04

@Born to be wild: Nem értetted a hozzászólásomat! Azért ne szerezzen senki diplomát, hogy utána kimenjen mosogatni, ahhoz elég egy szakmunkás bizonyítvány is. A nem piacképes diplomásokkal szerinted mit tudna kezdeni az állam? Segélyezze őket is? Pont erre próbálnak most megoldást találni, felsőoktatási reform címszóval!

soproni1 2011.05.17. 19:31:55

@bz249:

ehhez még közgazdásznak sem kell lenni, mégsem értik sokan.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.17. 19:32:13

@GGG77: Nincs választási lehetőség, ez tévesen megközelítés. Egy 50 nm2-es lakás bérlése társbérletben olcsóbb, mint megvenni azt önerő nélkül.
Egy társbérlet fenntartása mindennel együtt 40-50 ezer forint. Önerő nélkül ( a legtöbb huszonéves nem keres annyit hogy legyen mérhető önereje ) ekkora törlesztőre nem kapsz annyi hitelt hogy vegyél egy lakást Budapesten. ( Mert hát a 40 ezres albérleti költség tartalmazza a rezsit is. 40 ezres törlesztőnél pedig a rezsit is ki kell pluszban fizetni, tehát akkor a törlesztő max 20-25 ezer lehet ) 2004-ben 145-ös CHF-nél már megközelítette egymást a két konstrukció. A mai árfolyam 213. A forint egy vicc, 6%-os az alapkamat. A csődbe ment Izlandon a kamat 4,5 %.
Azt azért ne gondoljuk, hogy nem tudunk számolni. Azért lakunk társbérletben mert nincs pénzünk. Nincs anyuka aki megvegye.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:32:20

@bz249: igen, fizetsz valakinek, aki szolgáltatást nyújt, mégpedig a bank nyújtja a lakhatási szolgáltatást. Vagy a lakástulajdonosnak. Lehet hörögni, hogy mennyit elvisz a bank, de igazából a jó kalkuláció, hogy mennyit tudsz félretenni belőle.

Tehát mondjuk úgy, hogy a bankkölcsön esetén 30e forintért laksz, az albérlet esetében 80e forintért. Az egyik esetben a lakhatási szolgáltatás 30 forintba kerül, a másik esetben 80e-be, és még a saját területednek sem érezheted, mert a "főbérlő" általában megtűr, és ezt érezteti is veled. Mind a kettőt tapasztaltam, a saját lakás ezerszer jobb.

Dr Smit Plagius 2011.05.17. 19:33:15

ma 20as vagy 30as fiatalnak lenni szopás.
lehet, hogy az előttünk járó generációknak is szopás volt, bár a szüleim, nagybátyám példáján azt láttam, hogy állambácsi segített, aztán persze voltak, akik az alkoholizmusba menekültek.
a mi generációnk nem kell senkinek...
a hazai szabályozási viszonyok kiszámíthatalanok, élhetetlenek.
én szeretem a szakmámat, esélyem sincs megélni belőle.
most betanított munkás vagyok külföldön, az adózott jövedelmem 60% megy el megélhetésre (bútorozott szoba, rezsi, kaja, mobil, autó!).
tessen má' nekem megmondani, sok okos öreg, hogyan kell beosztani pl 110k nettót budapesten?
albi?
rezsi?
kaja?
egy kurva mozi is minimum 5k és néha el kell vinni a lányt vhova...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 19:35:24

@Born to be wild:
Az egyébként értéktelen (főiskolai levelező épitész) diplomám mellett van 3 OKJ-s képesitésem, plusz a technikum.
Egy piacképes végzettséget adó OKJ 2-300e Ft-ba kerül...

Csak meg kellene tanulni, hogy nem csak az iróasztal mögött van élet, hanem néha be kell piszkitani a két kacsót is. És nem mástól várni a megváltást.

Évekig dolgoztam napi 18-20 órákat. Napközben köztisztviselő, este-éjjel műszaki rajzoló, hétvégenként pedig kőműves-bádogos-ács, kéthetente főiskola.
Rohadt szegény családban nőttem fel, pár év alatt lett lakás, kocsi (ezredforduló), saját vállalkozás.

Nem kéne nyafogni annyit, hanem elindulni valamerre, mert "A munka nemesit" még mindig jó közmondás.

Times New Roman 2011.05.17. 19:35:39

@Elstron: Én nem azokról beszélek, akik dplomaszerzés előtt állnak, hanem azokról, akik már diplomások, és nem tudnak mit kezdeni vele. Visszamenőleg meg ugyebár nehéz másként dönteni. De mondd nyugodtan amit gondolsz. Pusztuljanak, vessenek magukra, húzzák ki magukat a csávából, pont leszarjuk, mi lesz velük, elég pénzt "nyúltak" már le az államtól, vagy van ebben az államnak felelőssége; vagy mi?

Répa89 2011.05.17. 19:37:51

Tökéletesen érthető a 80-as évek születésűek problémája, nekem úgy tűnt nagyon keményen tudnak dolgozni, de tény és való bármilyen leépítésnél az első sorban vannak, a létbiztonság minimális árnyékában élnek, s mintegy meggynyugtatásul a 90-es évek szülöttei is így fognak járni. Piaci bérlakásrendszer nélkül nem fognak boldogulni. De ennek még nincsenek meg a feltételei, meg lehet nézni a statisztikákat Ny-Európában a lakosság kb 65%-a él bérlakásban, nálunk 10%. Az az életcél, hogy legyen saját ingatlanod, hamis.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:40:08

@soproni1: az egy másik kérdés, hogy a lakásbérlés ára nem fluktuál annyira. Ha x család keres mondjuk 300e nettót, ebből 80-et elkölt albérletre, és 30-et félretesz (mondjuk), akkor 20 év után lesz 7.200.000 forint megtakarítása, plusz kamatok, azaz mondjuk 10M. Ugyanez a kalkuláció egy lakásvásárlás esetén: 10 M megtakarítás, 12M lakásérték, ebből vonjunk le egy 10%-os kamatingadozást (amit elvitt a törlesztő növekedés, és bár most nagyobb az ingadozás, hosszú távon én ezt tippelem), legyen 10M. Vagyis 20 év után a lakásvásárlónak lesz 20 milliója, a bérlőnek 10 milliója. Ja, és a banknak is 7.2 milliója, ennyibe került, hogy lakhattál a saját lakásodban, viszont ugyanez a a gyarapodás főbérlő esetén 19.2 milló. Mi ezen a bonyolult?

A válás meg egy másik kérdés, de a fenti kalkulációt ez nem nagyon rontja.

Lew Archer 2011.05.17. 19:40:29

@jvizkeleti:

És akkor mi van? Oké, hülyeségeket írunk. Magának, a liberális közgazdásznak magyarázzam, hogy mindenki a maga sorsának alakítója? Annyira nagyra vannak az öngondoskodással, ha arról van szó, hogy arról van szó, hogy a maguk fizetéséből vonnak adót, de ha az kerül szóba, hogy bizonyítsanak, és szedjék össze azt a maguk erejéből, amit más összeszedett akkor, úgy, ahogyan lehetett, akkor már ugye körülmények vannak meg szűkös lehetőségek. Hát itt inkább magukról hullik le az álarc, az a nagy kibaszott helyzet, tudja.

eyeofodin85 2011.05.17. 19:41:00

Nem érdemes itt gerjeszteni az indulatokat a generációk között szerintem. Szüleimnek majd harminc év kellett, az albérlet-panellakás-családi ház "útvonalhoz". Keményen dolgoztak, főállás mellett, "hobby-kert" és ügyeskedések (ezüst, karóra, farmer). Sajnos a gyereknevelésre kevesebb idejük jutott, én szinte a nagymamámnál nőttem fel.

bz249 2011.05.17. 19:41:05

@Jacques de Molay: "Lehet hörögni, hogy mennyit elvisz a bank, de igazából a jó kalkuláció, hogy mennyit tudsz félretenni belőle."

Igen az a jo kalkulacio, hogy mennyit tudsz felretenni belole. A berletnel a koltsegek tiszta sor. A vasarlasnal viszont van egy csomo nem lathato koltseg... kb. ugyanaz a szitu, mint amikor az auto es a tomegkozlekedes koltsegeit hasonlitjak ossze es az auto koltsegeinek kinevezik a benzinkoltseget. Ugyanigy a sajat lakasnal ott van a lakasban benne allo penz, amihez nem lehet hozzanyulni (szemben azzal, mintha az onresz a bankszamlan lenne) es semmi sem garantalja, hogy a lakas a banki kamattal azonos mertekben ertekelodik fel. Aztan ott van a lakas amortizacioja, hogy egymillerert homlokzatfelujitas/ujradrotozas lesz. A butorok megvasarlasa es felujitasa... stb.

"és még a saját területednek sem érezheted, mert a "főbérlő" általában megtűr, és ezt érezteti is veled"

A berletnek is megvannak a maga hatranyai, azonban kezdolakasnak szerintem a berlet mindenkeppen jobb alternativa, mert nem kell hozza onresz es barmikor cserelheto.

multi84 2011.05.17. 19:41:10

84-es vagyok mióta dolgozok azóta volt vagy 5 különböző adózási rendszer mindegyikkel szarabbul jártam mint az előzővel. Amikor jól kerestem közel 50%-ot vontak aztán mikor máshova kerültem akkor módosították ezt a rendszert de akkor már kevesebb volt a fizetésem akkor pont a hátár alatt voltam szívtam, szívtam a szuper bruttóval szívok a 16%-al is. Megtakarításom van de arra nem elég hogy elköltözzek, gyerek szóba sem jöhet. Novemberig van munkahelyem utána szívok megint.
Gőzöm sincs hogy a következő kb. 40-4x évet hogy a fenébe fogom végigdolgozni úgy hogy a 4x éveseket már nem veszik fel sehova nem hogy az 50-es 60-asokat majd 30 év múlva.
Irigylem anyámékat akik 1 munkahelyen ledolgozták az életüket míg úgy is hogy nem volt az sem könnyű de legalább nem kellett keresni néhány évente munkahelyet...

Kurva szar időbe születtem....

GL-581 g 2011.05.17. 19:42:30

@randomgenerator: "Hanyas? Nincsenek ekezeteid? "

Nagy Bandó Andrásnak van egy régi kabarémonológja, "Hanyas vagy? '47-es?" címmel, mely az 1947-es generációt szólítja meg, viccesen-komolyan.
A címadás erre a kabarészámra utal vissza. Szerintem. :)

Elstron 2011.05.17. 19:43:16

@Born to be wild: Én a leendő diplomásokról beszéltem, nem a mostaniakról. Mondjuk érdekes, hogy BME-n, Corvinuson végzett emberről nem tudok, aki munkanélküli lenne. Lehet, hogy normális helyen kéne megszerezni a papírt? :)

@soproni1: Azért a saját példánál egzaktabb dologra lenne szükség, mondjuk egy NPV számításra azonos értékű lakás esetén bérelve, és hitelből megvásárolva. Akkor kiderülne, hogy mennyi az annyi, addig meg csak találgatunk. :)

Bergeroth 2011.05.17. 19:44:24

Majd ha a minimálbér nem 50.000 forint lesz, hanem mondjuk 150.000.
Majd ha az átlagfizetés nem 100.000 forint lesz, hanem 250.000.
Majd akkor beszélhetünk családalapításról, meg hasonlókról.
Addig meg boldoguljon mindenki ott, ahol tud. Ki itthon, ki külföldön. Nem feltétlenül erre az országra gondolok, sőt!
Az, hogy sokan hagyják itt az országot, az teljesen érthető. A gengszterváltás óta csak és kizárólag töketlen balfaszok kezében volt a hatalom.
Hozzáértés? Összefogás? Politikai alázat?
Ugyan már.....

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 19:44:50

Napi szinten nézek 5 online hirdetési újság munkakinálati rovatát, természetesen épitőipar.

Telis-tele van segédmunkásokat keresővel, ORSZÁGOSAN.
Jah, hogy csak 500 Ft/óra, napi 10 órán keresztül? Hogy az csak 100e ft, helybeli munkáért (hoznak-visznek)?
Jobb otthon kommentelgetni, meg tévézni?

Tárt karokkal várják a fiatal, erős embereket. Le lehet adni az anyuci főztje miatt felrakódott fókazsirt, és ami nagyon fontos: SZOCIALIZÁLÓDIK az ember, szokja a munkát.
És a normálisabbja pár hét után rájön, hogy ő nem akar itt meggebedni, megcsikordulnak az agyában a kerekek, és megtalálja a továbblépéshez szükséges megoldást.
Utána bárhová megy dolgozni, eszébe jut: "voltam ennél lejjebb is". Ez pedig erőt ad a folytatáshoz.

Répa89 2011.05.17. 19:45:55

@Jacques de Molay: igen, de a lakásbérlés mobil, azaz, ha roszabbul megy, költözhetsz kisebbe, és kisebb a bérleti díj. most láttam olyan családot, akinek rosszabbul megy, törlesztőrészlet változatlan, az egész lakás az ingatlanárak csökkenése miatt már nem ér annyit sem, mint a hátralévő törlesztés, ebbe a csapdahelyzetbe albérlőként nem kerülhetsz. az ingatlan holt tőke, nem lehet mozgatni nagyon.

gyermekeim 2011.05.17. 19:46:03

@málnási: Volt jövőképem: elvégeztem az egyetemet, és tudtam, nyugdíjas koromig mindig lesz állásom. Tudtam, valamilyen úton lesz lakásom, a bérlakásra várni kellett, de előbb-utóbb megjött és a bére minimális volt. Vagy venni is lehetett lakást OTP kölcsönnel: 56m2 200ezer forint a Rózsadombon, kölcsön kamata 3%, havi törlesztő részlet 520Forint. És egyáltalán nem érzékeltük, hogy szovjet katonák vannak az országban.
Meggyőződésem, hogy nem én voltam az egyetlen, aki így látta. 32-en érettségiztünk, közülük 28 szerzett diplomát és nyugdíjas koráig folyamatosan volt munkája, szép családot nevelt fel.
Ma ez hogy is van?

Times New Roman 2011.05.17. 19:46:35

@Kőmíves Kelemen: Te sem válaszolsz arra hogy ez a gyakorlatban hogy megvalósítható, ha a nulláról indul valaki - vagyis vane gy diplomája.:) Elindulni valamerre - projekthez ugyanis pénz kell. OKJ-tanfolyam pénzbe kerül, és nem kevésbe. Eleve kell egy állás, hogy megkeresd az OKJ-ra a pénzt. De a probléma itt az, hogy nincs főállás, ugyebár. Tescoban is lehet árufeltölteni, szerintem sok diplomás csinálja, legalább arra az időre ameddig elvégzi az OKJ tanfolyamot, de ugyebár már árufeltöltői állás sincs. Itt tömegekről beszélünk, és az végképp meg van lőve, akinek se munkája, se széles ismeretségi köre, és mondjuk a tetejébe nő. Nekem mindig volt munkám, csakhogy 10 évvel ezelőtt (amikor én megalapoztam a jövőmet) kb. ezerszer könnyebb volt bármilyen munkát találni, mint ma... Én a 80-asok helyében elhúznék innen a halál faszára.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:47:50

@bz249: Persze, az ingatlan a legkevésbé mobilizálható vagyon, ezt tudjuk. Az állagmegóvás 20 év alatt az ingatlan árának max. 20%-a lehet, és ha nem szart vettél, akkor legalább 10%-os értéknövekedés is elkönyvelhető (az állagmegóvás általában értéknövelést jelent, ha nem csinálod rosszul). Ebben igazad van, vonjunk le a kalkulációmból nagyvonalúan 1.5M-t, még mindig 18.5M vs. 10M a vásárlás javára.

A bajban levő lakáshitelesek egy fontos dolgot rontottak el, amikor összeadták a megélhetési költség + rezsi + részlet számsort, ez kurvára kifeszítette a bevételüket, illetve nincs 2-3 havi tartalék baj esetére. Ehhez már kell egy kis közgazdasági ismeret, meg józan ész.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:50:29

@Répa89: ez teljesen igaz, ezért írtam a kockázattűrő költségvetés szükségességét.

soproni1 2011.05.17. 19:50:46

@Jacques de Molay:

rossz az alap , tehát rossz a következtetés.

10 évente van válság, átrendeződnek a viszonyok. 20 évig egy helyen lakni talán a mezőgazdaságban érdemes.
Változik a munkahely, iskola stb. Mindig, mindenki elfelejti, hogy a lakás nemcsak a vételárba kerül.
Feljebb valaki részletesen leírta az elmaradt hasznot, ha 20 év alatt nem egy munkahelyen alacsony, de stabil munkahelyen akarsz vegetálni, hanem a megtakarításaidat befektetni akarod, hiszen 20 év alatt párszor van rá lehetőség.
ha már valaki nyakig van hitelben, az próbálja valahogy megmagyarázni magának, de az én környezetemben kevés nyertes van. Persze lehet, hogy csak sírnak, mert soknak nagyobb háza van, mint amibe én lakom, de nyaralni már nem tudnak eljönni velünk, a gyerekre meg sajnálják a különóráért a havi 10 ezret. Gondolom máshol dicsekednek, hogy a házuk milyen sokat ér.

Répa89 2011.05.17. 19:51:26

@Born to be wild: @Jacques de Molay: Igen, de azt is nézni kell, hogy nem volt más alternatíva, konkrétan be lett hajszolva a magyar nép, a nagy magyar álomba, mindenkinek ingatlantulajdont!
Piaci alapú bérlakásrendszert kellene kidolgozni, ösztönözni a lakástulajdonosokat, normális, számonkérherő szerződéses viszonyokat, ez kellene nem új alkotmány, meg fogorvosturizmus, meg kérdezgetés 800 millióért

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:51:57

@gyermekeim: ezt jellemzően hitelből finanszírozta az állam. Szerintem mióta ember van a földön, ez a típusú életút álom. Sokkal gyakoribb a küzdés.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 19:52:00

@Born to be wild:
Egyetértek veled, de nincs használható nyelvtudásuk.

Márpedig otthon munkanélküliként a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy képezi magát. A neten rengeteg tananyag fellelhető ehhez.

Nem kell perfektnek lenni, mert a nyelvtanár tényleg sok pénz (ráadásul sokszor csak kidobott), de a mostaniaknak még annyira sem használható, hogy egy turistát elküldjenek egyenes irányba...

Dr Smit Plagius 2011.05.17. 19:53:20

@Kőmíves Kelemen:
nem a munkához való hozzáállásunkat kell szídni, bár igaz, hogy némely buktacukrozónak büdös a meló, de ez nem általános! a lehetőségek hiánya, a tervezhetőség hiánya az elkeserítő!
hogy egy szarfaszú politikus az éves bruttómat viszi haza havonta kesben!
angliában élek pár hónapja, olcsóbb és jobb minőségű az élelmiszer, mint otthon! szinte minden alapanyag olcsóbb, mint otthon! amihez valaki hozzányúlt, az drága!
otthon az alapanyag drága és a munkáskéz olcsó, itt fordítva van!
persze, itt sincs fenékig tejfölből a kerítés, de tisztelik a munkát és a munkást!

Bokortalan Hajléktalan 2011.05.17. 19:53:23

Sztem meg a nyavajgó csóringerek menjenek el papnak. Egyrészt ránkfér az ima, másrészt csak vakargatni kell a lompost a paplakban.

soproni1 2011.05.17. 19:53:25

@gyermekeim:

Ma, ha van tehetsége szorgalma, akkor jól keres, van munkája.

Ha van diplomája, de a szülők támogatják, akkor sír és anyázza a rendszert.
Ha jó szakember, akkor este 11-kor jár haza.
Ha jó szakembernek tartja magát, akkor anyáz.

Elstron 2011.05.17. 19:53:48

@Kőmíves Kelemen: Szocializálódik segédmunkásként? Te dolgoztál már köztük, vagy csak vizionálsz valamilyen idilli képet? A nagy részük alkoholista, tudatlan, játékgépes. Melósok között nőttem fel, láttam, hogy milyenek. Ez minden, csak nem szocializáció.

Lew Archer 2011.05.17. 19:53:58

És még valami: irreális életmódigényekre nem lehet jövőképet alapozni. A helyzet az, hogy a világ alapértelmezett működése szerint az emberek döntő többsége igen szerény körülmények közt, kemény munkával él és jó sokat küzd, amíg egy kis kényelmet meg tud teremteni magának. Tudomásul kell venni, hogy hol az ember helye a világban, nem a csúcsmenedzser életformát kell reklamálni huszonéves korban, hanem nekifeszülni annak, ami előttünk áll, elkezdeni abban a kis térben mozogni, ami van. Aki így csinálja, az mind jut valamire, lehet, hogy nem fog minden hétvégén az Adrián vitorlázni, meg lehet, hogy nem építi fel a 300 nm-es OSB házat mediterrán udvarral 30 éves korára, de valamit mindenki elér, aki megpróbálja. Aki nem próbálja, az biztos nem jut semmire.

soproni1 2011.05.17. 19:55:57

@Kőmíves Kelemen:

Te munkával riogatod az embereket ?

Times New Roman 2011.05.17. 19:56:57

@Kőmíves Kelemen: Ok, ez igaz, pl. a munkanélküliség időszakát értelmesen is el lehet tölteni - pl nyelvtanulással. Ez tényleg nem a környezeten múlik, vagyis az ember segíthet magán. De van amikor sok minden a környezeten múlik. A bölcsesség talán abban áll, hogy az ember felismeri az arányokat, és annak fényében hoz döntést.

Jacques de Molay 2011.05.17. 19:58:45

@soproni1: de az nem azért van, mert hitelt vettek fel, hanem azért, mert nem számoltak előre, tehát te azt mondod, a példánál maradva, hogy van 80 rugóm lakni, lássuk, hogyan, hanem baszki, én 100 m2 alatt nem fogok saját lakást vásárolni, ööö, izé, ja, hogy 100 a törlesztő? Na mindegy. Erre rájött még 20% romlás, és hopp, 120 ugrott, pont 40-el több, minta 80. A marzs erodálása mellett a cash-flow is szar, azért nem járnak nyaralni. Ők a hülyék, akiket belehajszoltak valamibe, illetve belehajszolták magukat (másik tipikus szopó a nullkezdőrészletes autó, amelyik bizonyos futamidő alatt biztos bukta, mégis sokan éltek vele).

Ha valaki 80-at tud fizetni, akkor a család összjövedelme legalább legyen 350, de inkább 400e forint. Ilyen egyszerű. Ez elbírja a 20%-os kamatingadozást, stb.

parrre 2011.05.17. 19:58:58

Lehet hogy igaz a cikk, mindenesetre én is ebbe a generációba tartozom, 14 évesen költöztem el otthonról kollégiumba, 18 évesen albérletbe. Apám - anyám akkortájt épp munkanélküliek voltak. Elvégeztem a főiskolát (informatika) elhelyezkedtem a szakmában, azóta is benne vagyok, egy napig nem voltam munkanélküli, vettem családi házat, 2 autót, megnősültem, van 2 fiam, és némi pénzem is. A baráti körömről nagyjából ugyanez mondható el. Lehet hogy az a baj hogy nem vagyok a fészbukon? :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 20:01:09

@Elstron:
Dolgoztam köztük. Sőt most épitkeztünk (sajátkezűleg) és három sm volt mellettem végig.
A szocializálódást úgy értettem, hogy emberek között van, és rádöbben arra, hogy neki ez nem életcélja, ilyennek lenni.
Viszont a nagy többség úgy áll hozzá, mint te, és el sem megy. Pedig fél év félretett sm-bérből kijön egy OKJ-s tanfolyam ára.

Nem életcélként kell elmenni ilyen helyre dolgozni, hanem továbblépési lehetőségként.
Mert nagy különbség van aközött, hogy valaki fotelból fikázza ezt a melót, vagy pedig megtapasztalta hónapokig, és ebből táplálkozik a "sohaabüdöséletbetöbbetnem".

Az egyik sm az épitkezésünkön egy bölcsész diplomás srác volt, 27 évesen anyjával lakik, természetesen munka nélkül, met nem kapott megfelelőt. Elhivtuk segiteni nyárra, legalább pénzt is keres - mondván.
A belét kidolgoztattam (enyémet is, többiekét is), ideje és ereje sem volt elkölteni a pénzt, amit megkeresett.
Ősszel abból a pénzből elvégzett egy tanfolyamot, most pénzügyi tanácsadóként szépen keres.
És hálás azért, hogy látta a gödör legalját.

Times New Roman 2011.05.17. 20:01:29

@parrre: Lépj fel a fészbe, jelöld be a népművelőket és a néprajzosokat, és kérdezd meg mizu.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.05.17. 20:03:50

@bbjnick: faszom, bocs, de nem kell alairni minden hozzaszolast, ott van a neved felette...

Times New Roman 2011.05.17. 20:04:23

@Kőmíves Kelemen: És mitől áll olyan szilárdan a falad és a vállalkozásod?:) Az asszonyt is beépítetted, biztos ami biztos?:)

Norden 2011.05.17. 20:06:04

@Jacques de Molay:
Te a számításaidnál a hitelesnél 30e-rel még albéletnél 80e-rel számolsz. Van ilyen csak ott kb 70% az önrész, ami aputól van. Sokan az önrészt nem bírják összekaparni az albi mellett. A valóság amúgy az hogy kb. a 25 év alatt 6%-kamattal kifizeted a felvett hitelösszeget még egyszer a banknak (tehát a dupláját fizeted vissza). Na most Magyarországon jelenleg az ilyen-olyan banki lehúzásokkal is számolva (kezelési költség stb.) kb 12% a kamat.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.05.17. 20:06:23

@Lew Archer: meglepodnel mennyi ember keres 70 nettot ebben az orszagban tisztesseges munkaval. abbol jussal elore baszki...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 20:06:44

@7919nünü:

"Ugyan, hol akadna a mi generációnkban értelmes arc? Hiszen mindent a te generációdtól tanultunk! :P" --- írod.

Tagadom. Tőlem te biztos nem tanultál, mert ha tőlem tanultál volna, akkor nem irkálnál ilyen sértett és hisztérikus vakkommenteket.

ü
bbjnick

Start Gomb 2011.05.17. 20:09:56

Bírom a sok okostojást itt, aki megmondja, mi a baj a cikkíróval. Szerintem meg rendszerváltás előtti problémákkal küzdünk a rendszerváltás után 22 évvel..
Belefogtam egy vállalkozásba, és az állam nem hogy támogatná a fiatal tisztességes vállalkozókat (nem szóban, úgy minden rendben van, hanem tettekben), hanem az elsők között volt, aki feltette a kést a nyakamra. Megélhetés? Mi lesz a mostani 20-30-as korosztállyal 10-15 év múlva? Ezen gondolkozzatok emberek, mert itt úgy látom semmi jövőkép (jelenkép sincs) az elitet kivéve.. Hja, havi 2M ért négy évig én is elhakniznék, és nevetnék rajta, hogy gúnyszó lett a nevem.. hány ilyen vetítőgép van még az országban? És mi lesz azokkal, akik nem ilyenek?

is 2011.05.17. 20:10:18

"és nem megy 15 fok alá az évi középhőmérséklet."

le ne menjel delre. ott sincs normalis elet, Gorogok, Spanyolok, Portugalok, Olaszok mind szarban vannak. nyelvtudastol es kulturatol fuggoen nemet, holland, francia target.

egyebkent pedig nem szemelyre szabottan van gond. a gond csupan az, hogy nem vagytok generacio, mert beszoptatok apaitok/batyaitok vilagnezetet, es erre pontosan a Mandiner a vilagito faklya. csupa 30 koruli ember, es Orban Viktor (egy generacioval idosabb valaki) faszat szopjak 10 eve. nincs onallo identitasotok mint tomeg. semmi megkulonbozteto jegyetek nincs.

gorcsev54 2011.05.17. 20:10:43

@GGG77: Azért ne lássad annyira rózsásnak a helyzetet(már mint a mienket) Én 57 éves vagyok 89-ben (sokan még azt se tudták mi az a munkanélküliség )már kiprivatizálták alólam a munkahelyet ugye 89 én sem voltam éppen 20 éves (két kislánnyal) . Tudod mi történt? Banki hitel és vállalkozás, többed magammal és 10 évig csöngetése a hitelnek, és még tudod mi történt, mire mindent kifizettünk és vehettünk volna egy nagy levegőt addigra el kellett küldenünk az alkalmazottakat(előtte is dolgoztunk mint tulajdonosok) most is csak, egyre kevesebben lettünk. Most a 22 évből 15 éve vezetem, dolgozok a társaimmal együtt , és minden hónapban mire minden kifizetünk addigra ép csak marad valami-és azt látom , hogy esélyem sincs még hat évig a vállalkozásban, mivel folyamatosan szűkül a piac (vállalkozások akik nekünk a piacot jelentik szűnnek meg csődölnek be ) ráadásul teljesen kiszámíthatatlan minden (főleg vidéken) .Sóval nem olyan "szupi "a 55-és (talán nyugdíj közöttieknek)sem. Arról nem is beszélek ,hogy soha életemben semmiféle szocpolt lakásvásárlási támogatást hasonlókat nem kaptunk mert valahogy mindig sikerült "megreformálni "a dolgokat amikor úgymond járt volna-hogy valahogy mindig kiessünk, de bezzeg azt a keveset amit ránk hagytak a ( többszörösen kifosztott szüleink) azért mindig keményen fizetni kellett.

soproni1 2011.05.17. 20:10:51

@Jacques de Molay:

Engem sajnos elkerülnek a sikeres lakáshitelesek.

több, mint 8 évre előre eladósodni felelőtlenség, mivel átlag 10 évente válság van. Az más kérdés, hogy a lúzer hitelesek miatt van gazdasági növekedés, amiből profitálni tudunk. Nem véletlen, hogy életbiztosítás is minimum 10 év. Én 15 évre kötöttem, tavaly járt le és 4 éves befizetésem ment a levesbe ( kvázi a 15 éves hozam), pedig biztonságos ING befektetés volt.
A szüleim is mindig csesztettek, hogy vegyek fel hitelt, de mostanság revidiálták a nézeteiket.

Elstron 2011.05.17. 20:11:22

@Kőmíves Kelemen: Te tapasztalatból beszélsz, hidd el, hogy én is, köztük éltem nagyon sokáig. A munkát pedig nem nézem le, 20 éves korom óta dolgozom, volt, hogy 2 egyetem mellett húztam az igát, most már csak 1 mellett. Szerencsém volt, mert olyan szaktudásom van, ami már diploma nélkül is jól fizet (fejlesztő), de akkor sem a segédmunkási létben látom a munkanélküliek jövőjét.

Egyébként való igaz, hogy nagyon sok mindent csak a "földön fekve" ismer fel az ember.

durcás 2011.05.17. 20:11:24

@GGG77: Fogalmad sincs, mi volt ezekben az években. Vegyipar, műszeripar, építőipar, vas-acél gyártás, gyógyszergyártás, könnyűipar stb. Meg bányászat is.
ma sokkal több farokverő van, mint akkor volt. De hát a világ így megy "előre"....

ucsacsu 2011.05.17. 20:11:46

Nekem két gyermekem van 26,23 mind a kettő főiskolás,tanulnak,és dolgoznak,de az a pénz amit most szétszórnak az bizony idővel hiányozni fog.Az a stratégia,hogy carpe-diem, ez azért van,,hogy fogyassz,és ha meghalsz marad utánad néhány hitelkártya adósság,legfeljebb majd az örökösön behajtják,ha van, ha nincs, a hitelkártya közösség szanálja a kamaton keresztül.Nekünk szülőknek legfeljebb a nyolc általánosig van ráhatásunk a gyerekekre. Gimibe már a csordaszellem viszi a prímet.Ez politika rá kell szoktatni a fiatalokat a fogyasztásra,igényt kell teremteni a tárgyakra a wellness-re mindenre,mert megérdemli ha van rá pénze ,ha nincs, neki jár.És ha nem tud lépést tartani a többiekkel akkor bizony jön a rinya.

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:12:28

@Norden: Nem, 20 év törlesztőnél kb. ilyen az arány, tehát 50 megy tőke és 30 kamattörlesztésre (teljes futamidőt számítva). Az önerő itt nem számít, egy kis matematika: kamatot csak a hitelre kell számolni. 80e forintos részlet kb. 12M tőkét jelent, ezt megfejelve 3-4 mila kezdőrészlettel már egy lakható lakást jelent.

Tehát: 80 törlesztőrészlet az 50e tőketörlesztést (megtakarítás) és 30e kamattörlesztést ("kidobott pénzt") jelent. Albérletnél ez az arány 0-80e. Még mindig nem érthető?

soproni1 2011.05.17. 20:12:35

@is:

Szarban vannak, de nem tudnak róla. Élnek, mint Marci hevesen.

HaCS 2011.05.17. 20:13:37

@Lew Archer:

"Aki így csinálja, az mind jut valamire"

Teljesen egyetértek, a kérdés csak a mikorra. Én speciel diplomás vagyok, ehhez képest rendezvényeken dolgozom technikusként, de voltam már világítástervező is. 29 éves koromra még egy hitel önerőnek sem járok a közelében sem (hja milliókat tízezrekből), pedig nem élek ám nagy lábon. (persze közben az albiba öntöm a pénzt rendesen). A barátnőimet cserélgetem, (ill. ők cserélgetnek) kb fél évente, mert igen kevesen tűrik a 15-42 órás munkanapokat, meg hogy vagy hajnal négykor indulok, vagy akkor érkezem hétvégén is.
Próbálkozom én mindennel, de el van b*szva ez az egész.

Ui:
Ha valaki tud valami vudu mágiát, hogyan lehet egy hitel önrészt összerakni magyar átlagfizuból 0-ról indulva albérlet mellett/milyen csodás befektetéseket, vállalkozást lehet indítani kb. 1 millából írjon bátran!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 20:15:04

@Born to be wild:
Az asszony per pillanat a többszörösét keresi, mint én, úgyhogy nem vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot :)

Sajnos az épitőipar nagyon mélyen van, ami munka van, abból csak a kintlevőségeim összege gyarapodik :/
Szerencsére annyi már bejön, hogy ne kelljen elmennem kőművesnek/épitésvezetőnek valahová.
Aztán majd csak jobb lesz idővel...

(addig is egyébként frissitem a nyelvtudást, és most pl energetikát tanulok)

Times New Roman 2011.05.17. 20:16:19

Mily siralmas...:) Az egész életetek arról szól, hogy valahova "eljussatok":) El sem tudjátok képzelni, hogy van valami más is:)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.17. 20:17:20

@is:

"nincs onallo identitasotok mint tomeg" --- írja.

No, ezzel keményen odab*szott, ezzel kezdjenek szegények valamit:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 20:18:21

@Elstron:
Bocsánat akkor a feltételezésért...

De nagyon jól tudod, hogy más hallani-elképzelni dolgokat, mint közvetlenül megtapasztalni.
Ráadásul nekem leégne a pofámról a bőr, ha 20-25 évesen otthon ülve anyáméknak kellene eltartani, mert nincs a diplomámnak megfelelő munkám.
Bár egyébként a szülők se piskóták, mert nem engedik el a kis fiacskájukat/lányukat akárhová dolgozni.

parrre 2011.05.17. 20:19:24

@Born to be wild: Isten mentsen hogy bármibe belelépjek :) Egyébként meg beromira nem érdekelnek a népművelők. Ők is ugyanazon lehetőségek közül válogattak mint én. Mivel elég csórók voltunk mindíg, én eldöntöttem hogy olyan "szakmát" tanulok amivel (nagy valószínűséggel) jól lehet keresni. Kb 10 évig minden más másodlagos volt. Ahogy a Hofi mondta, szoptam, nyaltam, gombot varrtam :) Szabadidőmben meg tanultam, hogy én legyek a legjobb. Egyébként most is elszáll az agyam, ha azt hallom "kommunikáció szakra megyek .." és ha elvégzed mihez fogsz érteni ? A pofázáshoz maximum ...

Elstron 2011.05.17. 20:24:57

@Kőmíves Kelemen: Ebben viszont nagyon is igazad van! Számtalan ismerősöm van nekem is, akik csóróságuk ellenére arra nem képesek, hogy diákmunkát keressenek egyetem mellett, persze órára sem járnak. Nyilván, én csak a személyes tapasztalatokból tudok kiindulni, de az biztos, hogy nem sok dolgozó diákot ismerek. Igazándiból főleg BME-s, meg Corvinusos, ill. egyéb műszakis embereket ismerek, ők mind simán el tudtak helyezkedni, ezért otthon henyélő diplomást nem nagyon ismerek.

Mondjuk én is tökön szúrnám magam, ha anyucinak kéne pénzelnie (mondjuk nem tudna). Az élet sok mindenre megtanítja az embert, csak hogy ilyen nagy szavakat használjak. :) Azért látom, hogy neked sem volt egyszerű.

soproni1 2011.05.17. 20:28:13

@Jacques de Molay: 80 törlesztőrészlet az 50e tőketörlesztést (megtakarítás) és 30e kamattörlesztést ("kidobott pénzt") jelent.

Igen, ha euróban/frankban kapod a fizetésed 20 évig.

20 év tartozás elég kimerítő lehet. Talán, ha a szülők idő előtt meghalnak ( és nem tartozást hagynak hátra, mint a fiatalok), akkor könnyebb. Gondolom sokan erre apellálnak.

Times New Roman 2011.05.17. 20:30:17

@parrre: Nem vagy jobb, ügyesebb másnál, csak te a b. lehetőséget választottad, és talán neked bejött. A kérdés csupán az, hogy melyik utat választja az ember:
1. meg meri-e kockáztatni, hogy a szíve szerint dönt, vagy
2. utilitarista módon az eszére, a rációra hallgat.
Mind a kettő kockázatos, hol az egyiket, hol a másikat igazolja az élet:)) Van aki megszívja, mert a szíve szerinti döntés nem biztosít neki egzisztenciát, és csak teng-leng; és van aki ugyan teremt egzisztenciát, de kínozza a kérdés, mi lett volna ha nem köt kompromisszumot, és a szívére hallgat...:) Persze az a legszerencsésebb, ha az ésszerű egybeesik a szív akaratával; vagy ha az embernek nincsennek kiforrott elképzelései magáról, az életéről, a jövőjéről, és flexibilis - de ez a ritkább:) A lényeg azonban az, hogy az ember vállalja a felelősséget a döntéséért, és ha csalódnia kell, akkor készen álljon a váltásra, tegyen azért, hogy találjon egy másik utat, amiben megnyugvást nyer.

Norden 2011.05.17. 20:30:42

@Jacques de Molay:
20 évesnél kb 6% kamatnál jók a számaid, csak Magyarországon kb 12% kamattal kell számolni, így a 12 misi havi törlesztője 132e amiből 80e megy a banknak. Mellékesen a 3-4 misi önrész havi kamatait plusz a lakás fenntartási költségeit (20 év alatt ez is 1 misi kb. ) elfelejtetted.

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:30:51

@soproni1: nézd lécci meg a kalkulációmat, ott van valahol. A végén a mellbevágó 8.5M megtakarításbeli különbség van a lakásvásárló javára.

Jaffar 2011.05.17. 20:34:05

@poszt

Ha már van egy diplomád és látom, nem egy seggnyaló típus vagy (különben lenne állásod vmelyik fideszes minisztèriumban), akkor gondolom beszèlsz min. Egy idegen nyelvet. Ha ez megvan, akkor már csak az elhatàrozás kell meg kb 5-6 év külföldön, hogy talpra állj.

parrre 2011.05.17. 20:34:57

@Born to be wild: Persze. De ahogy írtam nekem az volt a leges legfontosabb hogy "legyen sok zsé" . Most hogy van, jöhet a hobbi. Nagy dög amerikai kocsik, meg a kovácsolás. :)

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:35:27

@Norden: Ha forinthitelt veszel fel, valóban 12% a kamat, ezért nem is vesz fel senki forinthitelt. A CHF hitel kb. 6% körül van.

Az önrész kamatait valóban elfelejtettem, és legyünk újból nagyvonalúak, és ne számoljuk bele a lakás árának növekedését, de a különbség még mindig 7.5 millió.

bz249 2011.05.17. 20:37:32

@Jacques de Molay: "Az önerő itt nem számít, egy kis matematika: kamatot csak a hitelre kell számolni."

Mar hogy a fenebe ne szamitana. Kis matematika, ha az onerot az ember nem teszi be a lakasba, akkor azt 3-4 millat betehetne mondjuk a bankba 5%-ra. Az evi 150-200eFt, amit igy nem keres meg. Ez a koltsege annak, hogy a penz a lakasban all.

"az állagmegóvás általában értéknövelést jelent, ha nem csinálod rosszul"

Akkor ezek szerint a masodik oteves terv idejen epult lakasok piszok ertekesek lehetnek, mert azota rengeteg allagmegovas tortent. Az allagmegovas nem emeli az erteket, hanem csak lassitja az elkerulhetetlent, hogy lakas remenytelenul elavult legyen az adott korszakban (elobb-utobb igy is az lesz, erdemes megnezni, hogy hogye vannak a 20 eves lakasok osszevetve, egy hasonlo alapteruletu ujjal ugyanott).

Egyebkent van ertelme a sajat lakasnak: az, hogy az ember a sajat hazat olyanra alakitja, amilyenre csak szeretne es mindossze a fantaziaja szab hatart annak, hogy milyen legyen az otthona. Na ezek azok az elonyok, amelyek pont nem jonnek ki egy tipikus fiatal kezdo lakasan egy csodas 50 m2-es panelon.

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:37:56

@Born to be wild: teljesen igazad van, azzal módosítva, hogy ha _csak_ a hova jussunk el van, az rettenetes baj. Persze, Magyarországon most ez van.

kedvespókmajom 2011.05.17. 20:38:37

A sok komment olvasgatása közben kicsit magamra ismertem. Valóban a mi generációnk nagy kihívása a munkanélküliség és létbizonytalanság. Néha nem tudom, hogy 30 évesen szégyelljem vagy büszke legyek rá, hogy jelenleg a 6. munkahelyemet taposom de ez van. Párommal 2. éve élünk albérletben hamarosan érkezik az első baba - mert ugye felelősök vagyunk a jövő generációért is mert nem szeretném 60 évesen óvodába vinni a lányom. Sajnos elértük azt amitől már korábban is féltem, hogy a gyerekvállalás az nagyban az anyagiak függvénye is. Már a pici érkezés is jókora összegeket emészt fel és nem kell kockás papír ahhoz, hogy kiszámoljam egy lakáshitelt képtelenek lennénk kifizetni a jelenlegi jövedelmi szintünkön. Egyébként nincs bajom a bérlettel mert ez is világos, hogy nálunk is előbb-utóbb meg fog honosodni a nyugati szemlélet mi szerint ha béreljük a lakást nagyobb lehet a mozgásterünk. Nagy kérés szerintetek ha csak annyit szeretnék, hogy legyen munkám amiből hónaptól hónapig megélünk, albérletet fizetek és a lányunkat tisztességgel neveljük? 2011-ben ez nagy kérés lenne a hivatalos vezetéstől?

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:41:51

@kedvespókmajom: a gyerek vállalása az első 3-4 évben havonta 5-10e forint pluszkiadást jelent. Aki mást mond, az van olyan hülye, hogy egy hónapig használt rugdalózót 4-5 ezer forintért vásárol meg. Ennyit meg simán megspórolsz a mozin, ahova nem mész el :-)

daito 2011.05.17. 20:42:21

Kedves ööö kommentelők.

Nem tisztem megvédeni a posztírót, fogalmam sincs, kifiaborja; de nem írta, hogy a 80-as generációnak szarabb, mint a 70-esnek, az 50-esnek, stb. Csak azt, hogy szívnak.

Ellenben mielőtt nekiálltok 50 éves konzervatívok ugatni a ti időtökről, akkor arra gondoljatok, hogy ezek az arcok fognak titeket 10-20 éven belül eltartani titeket - nem mindegy, milyen szinten, és milyen hozzáállással. Nem azt mondom, hogy sajnálni kell őket, vagy ajnározni - de sokat fog nyomni a latban en bloc az egész társadalom életében, hogy ez a generáció hogy viseli a hátán a terhet - főleg azért, mert az utánuk jövők is látni fogják...

Ráadásul figyelni kellene a jelekre - a 30 éves generáció munkaerő szempontjából az "ideális", mert ereje, teljesítménye, tudása teljes, már nem friss, de még nem kopott meg, már van tapasztalata, még keményebben hadrafogható, még egészséges. Még mer, még kockáztat, még próbálkozik.

Persze, dolgozni kell, meg össze szorítani a fogat - csak az van, hogy a szüleim ennyi idős korukban 2 gyereket neveltek, saját panellakásuk volt, idővel valami autójuk is. S nemcsak a lustaság és a kényelem van abban, hogy apám 7 évvel korábban bevállalta az apaságot, anyám meg 11 évvel korábban az anyaságot.

S tudjátok, tudom irigyelni azt, amikor nem volt telefon, mert nem voltál hívható 0-24, akár Üzbegisztánból, akár a nyaralásod/szabadságod/betegséged alatt; vagy nem hiszem, hogy a cocializmusban beletoltál havi 50-100 óra túlórát fizetés nélkül a melóhelyedbe, esetleg a saját autódat, mobilodat, számítógépedet. Szerintem ott nem várták el tőled, hogy otthon a saját gépeden, szoftvereden dolgozz; nem szólt a főnököd rád a legrosszabb pillanatban telefonon, hogy ezt és ezt meg kell csinálni, holnap reggelig, sajna igen, 6 óra munka, de csak te tudod Józsikám, és hát fontos.

S két dolog biztos. Egyik az, hogy amikor Ti nekiálltatok dolgozni, akkor a legtöbb munkahelyen volt valami kollektíva, ranglétra, kohéziós erő, talán tanulni is tudtatok az idősebbtől.
Mi? Ha látunk idősebbet, akkor az hülye, alkoholista, kiégett, főnök, lenéző, fél tőlünk, már nyugdíjas - de még itt van, "nagy öreg", főnök haverja, tulaj haverja, rosszabb esetben beosztott és ezért utál; számolja a napokat, már látott számítógépet, stb. Ugyanis nem nagyvezér kell ám ennek a generációnak - hanem kellene a 40-es és 50-es korosztály: példának, útmutatásul, tanító szándékkal - csak az a generáció hulladék. Ledarálták őket, elfásultak, kiégtek, elhulltak, sokkot kaptak - és az ő munkájuk, tapasztalatuk hiánya és frusztrációjuk miatti dolgok is a 30-asokra maradnak.

Másik dolog az, hogy a mostani 30-asok az eddigi leginstabilabb munkaerőpiacon próbálnak meg teljesíteni. Teljesen mindegy, hogy van-e és mi a végzettséged, hogy mennyire hajtasz - mindenki feje felett ott lóg a bárd. S ezen a diplomát, erőfeszítést leszóló öregkori cinizmus sem változtat. :-)

Lew Archer 2011.05.17. 20:43:41

Ezt a lakáskérdést egyébként nem értem. Ebben az országban mindenki lakik valahol és a lakosság csökken. És minden évben halnak meg emberek, akiknek a lakását valaki örökli. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a szóba hozott generáció tagjainak családjában nincs családi ingatlanvagyon, amivel gazdálkodni lehetne.

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:44:16

@kedvespókmajom:
"2011-ben ez nagy kérés lenne a hivatalos vezetéstől? "

Ehhez a hivatalos vezetésnek SEMMI köze. Ez a gondoskodó állam (rém)képe, egy több évtizedes hazugságé.

soproni1 2011.05.17. 20:46:04

@Jacques de Molay:

rossz a kalkuláció. 20 évre előre nem lehet kiadást (sem bevételt) kalkulálni. Akinek 20 évig hitele van, az nem tud előre kalkulálni, mert aláírt egy szerződést, ami 20 évig érvényes.
Talán közeledni fogunk a fejlett világhoz, de ahhoz sok embernek kell világot látni ( nemcsak last minitben).

Amíg sok tulajdon van, a lakások értéke is csökkenni fog, hiszen többen halnak meg, mint születnek. ha lenne sok bevándorló, akkor felpörögne a piac.
Most 10 évet ugrottak vissza a lakás árak .
Befektetés a tudás, egészség. Talán egyszer rájövünk.
Addig marad a"magunknak fizetjük".

Times New Roman 2011.05.17. 20:46:39

@parrre: Hm. Szerintem egyszerűbb a helyzeted, mint másnak. A nagy gondok sosem azokkal az álmokkal, célokkal vannak, amik pénzzel megvásárolhatóak, megválthatóak. Egyszerűbb ugyanis az az eset, amikor pl. valaki sárkányrepülőzni szeretne; akkor igen, jól kereső pályát kell választani, melózni, megkeresni a pénzt, hogy hétvégén sárkányrepülőzhess.
De mi van akkor, ha az lenne érthetetlen módon beléd kódolva, hogy te Madagaszkár-kutató akarsz lenni, és kulturantropológusként élni köztük, majd cikkeket írni, bemutatni a nyugatnak az életüket, tanulságképp.:)) Ezt nem lehet hétvégi hobbiként csinálni:) És ezt nem lehet életed alkonyán, meggazdagadott vállalkozóként elkezdeni, a kulturantropológusi munka és pálya gondozása (cikek, konferenciák, terepmunkák) igencsak hosszadalmas meló, lassan érik be, lassan ismersz meg egy közösséget, stb... Ilyen esetben a csórinak sajna döntenie kell ELTE kulturális antropológia szak vagy Közgáz, ugyebár:) Igen, van akinek döntenie kell!

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:49:38

@bz249: módosítottam a kalkulációt, pár kommenttel előbb, és még mindig 7.5 M a vásárló előnye.

Az más kérdés, hogyha ha valakinek nincs mondjuk 80-90e forintja havonta lakni - ez az a határ, ami alatt, a futamidőt és az átlagos kezdőrészletet is figyelembe véve, nem érdemes belevágni a vásárlásba - akkor menjen olcsóbb albérletbe. Az oké, nyilván nem mindenkinek adatik meg. És ne is kezdő munkaerő vegyen lakást, amikor még nem keres annyit, lehet, hogy hülye lesz a szakmájához, esetleg még az otthon puhasága felfogja a munkaerőpiaci csetlés-botlását, stb.

bigthereal 2011.05.17. 20:49:56

"Nem millióan, és nem látványosan, de el fognak menni"

ahhoz nyelvet is kellene tanulni...

soproni1 2011.05.17. 20:50:46

@Lew Archer:

Igen, de ha meghal Magdi néném ( már köhög), akkor a házát eladjuk, mert mégsem olyan szép, kicsi is. Kifizetjük Lali sógort ( személyi kölcsönből), aztán a feléből ( mert a szemét nővérem is örökös) veszünk egy nagyobb lakást, 10 millió hitellel.

skele 2011.05.17. 20:52:07

79-es evjarat vagyok. Komolyabb fennakadasok nelkul vegeztem el az egyetemet, majd doktoraltam. Idestova masfel evet dolgoztam Barcelonaban. Ennyi ido alatt egy fizetesbol komolyabb megtakaritast sikerult osszehozni itt, mint az azt megelozo 6 evben otthon ket aktiv keresettel, a felesegemmel egyutt.

Annak ellenere, hogy az alberleti koltsegek itt a csillagos egben vannak. Annak idejen megmondtak az "okosok", hogy akinek nem tetszik, el lehet menni. Nem tetszett. Vagytunk kulfoldre meg hat a szakmai elomenetelhez is elengedhetetlen volt. Ki akartuk probalni, milyen az. Nem bantuk meg. Es nemcsak az anyagiak miatt. Azt akarjuk hinni, mi magyarok, hogy vendegszeretoek vagyunk. Valojaban a szuleink es a mi generacionk is megnyomorodott: tele vagyunk bizalmatlansaggal, bizonytalansaggal. Idekinn sokkal komolyabb osszetartast tapasztalni, meg minnket, idegeneket is magaba fogad a kozosseg. Ez otthon mara hianycikk. Itt unnepelik az unnepeket, es minden varosresz odateszi magat, hogy az o dobosai jatsszanak a legjobban, az o embertornya legyen a legnagyobb. Mi otthon mit tudunk meg tisztessegesen megunnepelni?

Norden 2011.05.17. 20:52:39

@Jacques de Molay:
Szerintem is jó lenne 200-220-as árfolyamon felvenni svájci frankot, valószínűleg ezért nem lehet jelenleg Magyarországon :-).
Amúgy persze a mondanivalód lényege vitathatatlan, ha törlesztőrészlet és lakbér ugyanannyi akkor a hitel a nyerő, hiszen a végén lesz egy lakásod. Ezért kell olyan lakásra felvenni a hitelt amiben a futamidő végéig, valószínűleg lakni fogsz. A magyar valóság azonban, hogy sokan lepukkant panelokra, meg túlárazott, szarul megépített lakóparki kutyaólakra (pl: 28nm) vettek fel 30 éves hitelt.
Amúgy ez valami hülye axióma, hogy az ingatlanon csak nyerni lehet,pl: beköltözik a szomszédba egy balhés család és mindjárt óriási bukta az ingatlan.
Amúgy valahol olvastam, (előkotorhatom csak macerás) hogy 1990-hez képest jelenleg az ingatlanok csak tartották az értéküket, tehát nagy nyerészkedés ezen nincs.

kisbetus 2011.05.17. 20:53:18

86. anyám előrelátásának hála, beszélek két idegen nyelvet. lakást nem raktak a seggem alá, de legalább nem is köt ide semmi. nem kell itt élnem, nem kell itt adóznom, rommá dolgozom magam, cserébe fizetnek is, ráadásul azt csinálom, amit tanultam. amikor honvágyam van, elolvasom az index címlapot, és rögtön elmúlik.

ha egy kicsit összekapom magam, öt év alatt összerakom az önrészt. ha viszont öt év múlva se fog tudni kellemes légkört felmutatni ez az ország, akkor nem ide tolom majd a valutát.

nem biztos, h máshol jobb az élet, csak ott legalább nem kell faszságokat hallgatnom az életképtelen generációmról.

nyonyeszka 2011.05.17. 20:53:38

@parrre: Te olyan szakmát választottál, amivel jól lehet keresni. Akkor gondolkodj el, hogy ki nevelje a gyerekedet az óvodába, iskolába, ki gyógyítsa ha beteg. Mert ezek a szakmák ellentétben a közhiedelemmel nem fizetnek jól. Mégis vagyunk egy páran, akik ezt szívvel-lélekkel felvállaljuk, és hivatásunknak tekintjük. És ha mindenki a jól fizetőt választaná, leshetnéd a választékot. Bár már erősen haladunk efelé az irány felé. Mellette mehetek még húsz helyre dolgozni, a munkám fogja a kárát látni. Nem hiszem, hogy fogyatékos gyerekek mellett egy agyonhajszolt gyógypedagógus kellene, aki már azon gondolkodik, hogy munkaidő után hova megy tovább. Egyéni pech, hogy a párom sem választott "jól fizető" szakmát. Az alapprobléma az, hogy sajnos nagyjaink - akiknek havi fizetése meghaladja az én éves fizumat - a különböző csoportokat egymás ellen fordítják - most pl. mi pedagógusok vagyunk az első számú közellenség, holnap lesznek a tűzoltók, aztán jönnek a sajtkészítők... - így senki nem foglalkozik a valódi problémákkal.
Ja, és engem is érdekelne, hogy kereshetném meg nulláról a lakáshitel önerő részét...

kedvespókmajom 2011.05.17. 20:53:55

Ahhoz, hogy legyen munkám igen is köze van a vezetésnek. pl: egy elcseszett gazdaságpolitikával lehet neked se lesz munkád.

Jacques de Molay 2011.05.17. 20:55:05

@soproni1: Tévedsz, 10 év alatt 60-70%-ot nőttek a lakásárak, a mostani csökkenés olyan 20%-os (nem mindenhol). És az sem igaz, hogy nem lehet előre kalkulálni. Lehet, megfelelő kockázatelemzéssel.

Mondok egy durvábbat, ha az eredeti kalkulációt nézzük (80 részlet, 30 megtakarítás), akkor kb. 10-12 év alatt nullára lehet hozni a lakáshitelt (előtörlesztés), és utána 0, azaz nulla forint a lakhatási kiadásod. Helló.

ucsacsu 2011.05.17. 20:55:28

@Lew Archer:
Má ne haragudj,de egyszerű vagy mint a faék,látszik,hogy nem nagyon forogsz ingatlan ügyek közelébe.Az hogy külföldi befektető épített ingatlan ,külföldieknek, az csak itt lehetséges. Amikor, most kitört az Egyiptomi herce-hurca, itt a "külföldiek" felkezdték sürgősen felvásárolni az üres ,új építésű lakásokat. Mostanában nem hallod,hogy hány üres lakás van Budapesten,ugye.A külföldi lakásvásárlók tartják magasan a lakás árakat,ugye mert a szentpiac szerint,ha nem fogy le kellene esni a lakás áraknak,de nem esik.,a többi az csak a rizsa.

is 2011.05.17. 20:56:46

@bbjnick: nem akartam odabaszni. se oltozkodes, se zene. a kommentek is mutatjak, hogy semmi ilyenjuk nincs, errol egy szot sem beszelnek.

az alatta levoknek van Harry Potter, SP, Flour Tomi, Facebook, iPod, az mar megint egy generacio. ez nem penzkerdes, de ok ezt nem is ertik. a Nagy Generacio a hatvanas evekben ugyanilyen szar anyagi helyzetben volt, aztan megis ok a Nagy Generacio (Illes, Omega, beatzene, Coca-Cola stb.)

minja konka 2011.05.17. 20:57:49

@bz249: nanana. az a kamat elmegy a bérleti díj emelkedésére. míg a törlesztő (elvileg) nem emelkedik, hiszen az inflációt maga a hitelkamat kompenzálja

Italo Balbo 2011.05.17. 21:00:45

Nem semmi ez a sírás. Éltél volna 1940-60 közt. Mondom ezt úgy, hogy 87-ben születtem. Egyet kell megérteni: le kell szarni mindenféle politikát, csak az akaraterődön és a szerencséden múlik minden. Nem az Orbán vagy a Gyurcsány felel a személyes boldogságodért.

Ifjúság politika, az. Várjál csak rá.

is 2011.05.17. 21:00:55

@Jacques de Molay: "utána 0, azaz nulla forint a lakhatási kiadásod. Helló. "

Tevedes. A berlot nem terheli felujitasi koltseg. Festes, uj padlo, uj futes, vizko, csorepedes mind nem a berlo dolga, hanem a tulaje. Hello.

is 2011.05.17. 21:06:02

@Jacques de Molay: "10 év alatt 60-70%-ot nőttek a lakásárak, a mostani csökkenés olyan 20%-os (nem mindenhol)."

realerteken az pont 0, mert kozben a fizetesek emelkedtek 40%-ot. ma pont ugyanannyi m2-t tudsz venni egy havi fizetesbol, mint 10 eve. pont ugyanannyit. bizony.

Lew Archer 2011.05.17. 21:08:43

@ucsacsu:

Én nem erről beszélek, egy szót sem értett meg abból, amit írtam, valószínűleg hiába is magyaráznám.

IP gyűjtögető 2011.05.17. 21:11:24

@Born to be wild: minden érintett keresse meg a hozzá legközelebbi MSZP szavazót és döntsön annak tudatában, hogy ezek tették tönkre az országát. munkahely, nyugdíj ezzel elrendezve.

Norden 2011.05.17. 21:12:01

@Jacques de Molay:
Most be van fagyva az ingatlanpiac, mindenki a kilakoltatási moratórium végét várja. Szerintem kb év végére fog kialakulni valami újabb árszint, ami a piaci árakon és nem valóságtól elszállt eladói elvárásokon alapul.

A tényeknél maradva, amit első kézből ismerek (személyes tapasztalat illetve haverokon keresztül) kelenföldi kétszobás panel bérleti díja most is és 2003-ban is 60e Ft, tehát a bérleti díjak csökkenek. (Legalábbis a paneleknél).

soproni1 2011.05.17. 21:12:18

@Italo Balbo:

Egyébként az öregek sulykolják belénk a " fiataloknak egyre nehezebb " baromságot .

is 2011.05.17. 21:13:13

@soproni1: en konkretan talalkoztam mar gorog fiatalemberrel az utobbi honapokban. ugy spriccelnek kifele Gorogo-bol, mint a lengyelek a nyolcvanas evekben a jegyrendszernel. szar van. irrel is beszeltem, az is tudja mar, hogy mi a szar. persze, a bankokat szidjak, de attol meg tudjak, hogy szar.

bz249 2011.05.17. 21:13:46

@minja konka: teny a berleti dij tud emelkedni is. Szoval a szamolgatas meg annal is bonyolultabb.

parrre 2011.05.17. 21:16:55

@nyonyeszka: Először azt akartam írni, hogy legyen óvónő a jól kereső vállalkozó párja, de ez így túl egyszerű lenne. (Egészségügybe most ne menjünk bele)
Tulajadonképpen nem tudom és nem is akarom megoldani a problémákat. Mindössze az általánosítások ellen próbáltam 1-2 szót szólni. Illetve azt próbáltam sugallni, hogy ez nem generációs probléma (szerintem). Legalább is úgy nem ahogy a cikk sugallja. Maximum annyi lehet, hogy ezen generáció útkeresése kellős közepén feje tetejére állt a világ, mi meg csak néztünk hülyén. És sokan úgy maradtak.

minja konka 2011.05.17. 21:17:53

@is: és ezek mennyibe fájnak? mondjuk megdobják 5 százalékkal, ha egy hónapra vetíted

is 2011.05.17. 21:19:56

@Elstron: erre Gyurcsany probalt ertelmes megoldast talalni, ugy hivtak: tandij. rogton csak arra a szakra mentek volna, amivel visszakeresik a tandijat. hany szazalek szavazta le? 85%? tobbek kozott ez a harmincas generacio? akkor ne tessek sirni, hogy most szar van, mert dolgozokent nem jut. meg mindig a tandijat fizetjuk az utanatok jovoknek is. meg a 3 eves GYES-t, mert azt is le kellett szavazni, meg a KORLATLAN ingyenes egeszsegugyet (mert a vizitdij pont arra valo, hogy akinek kell, az kifizeti, de a felesleget szepen lenyirja). innen is gratulalok a harmincas blogoszferanak, aki sippal-dobbal tamogatta a 2008-as hulyenepszavazason a FIDESZ-t! szo szerint idezek: "Hulyek a kerdesek, de be kell mutatni Gyurcsanynak". kinek mutattal be? sajat magadnak. gratulalunk.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.05.17. 21:20:21

@Italo Balbo:
Szerintem minden nemzedéknek meg van a saját keresztje. Nekünk is, a szüleinknek is, meg az utánunk lévőknek is.
Lehet rugózni a problémákon, a rajtunk kívül álló balszerencsén, okolni a rendszert, meg a szüleinket, meg a mindenkit, csak ez sehova nem vezet. Ahogy azt a mellékelt ábra mutatja.
Érdemes lenne ezúttal valami mással próbálkozni...

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.05.17. 21:21:42

@Norden: a bérleti díj ára nem emelkedett, cserében a rezsiköltség kb 60%-kal drágább egy panelnél (távfűtés, közös költség, áram), mint 2003-ban; ergo a bérbeadónak nem érdeke elveszteni a bérlőt, mert bukna vastagon, ha üresen állna a lakás..

Lew Archer 2011.05.17. 21:22:25

@is:

Milyen ingyenes egészségügy?

Maga nem fizet járulékot?

minja konka 2011.05.17. 21:25:26

@is: "tandij. rogton csak arra a szakra mentek volna, amivel visszakeresik a tandijat"

ja, és mondjuk senki nem menne tanárnak, remek lenne

nem tandíj kell, hanem nem kell akkreditálni minden szart korlátlan kapacitással

Irókéz 2011.05.17. 21:25:52

Ennyi elégedetlen ember ha összefog és kitalálja a tutit, már képes megváltoztatni a dolgokat. Ez az egyetlen megoldás...

soproni1 2011.05.17. 21:28:23

@Lew Archer:

Aki igénybe veszi, annak a többsége nem fizet. Ha fizetett, az már fel is éltük akkor.

is 2011.05.17. 21:29:47

@minja konka: az a mondas, hogy a lakasfenntartas evi ~2%-a a lakas ertekenek. a berleti dij meg olyan ~5% korul van (egy 12 millios 40 m2-es butorozatlan lakasert fizetsz havi 50 ezerert). igenam, de ha tulajkent 15 evente koltozol, akkor buksz meg minimum 10%-ot (olcson tudsz eladni, dragan venni+kezdeti felujitas) koltozesenkent, mig ez megint nincs berlokent. es akkor nagyjabol pariban vagy, ha hitelbol vetted a lakast, tehat a 12 millios lakas valojaban 20 millioba faj, es 15-20 evig torleszted.

is 2011.05.17. 21:30:58

@minja konka: tanari szakon 500ft tandij/ho, jogin 5000ft/ho. nem minden szakon egyforma, ezt nem is mondta senki.

soproni1 2011.05.17. 21:31:52

@is:

az átlag görög szarik a válságra. Ott nagyon rugalmas az adórendszer. Idegenforgalom meg működik rendesen.
Ott inkább az ellátó rendszert kurtították.

is 2011.05.17. 21:33:14

@Lew Archer: meseljek a nyugdijasrol, akinek ha nem tetszik a gyogyszer, amit a doktor felirt, elmegy a masodikhoz, a harmadikhoz? olvassal bezzeganyat, hogy a terhes nok kepesek ot orvossal is megnezetni minden problemajukat.

a KORLATLAN szot irtam nagy betuvel, ott is, itt is. milyen szembetegseg, ami erre vak?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.05.17. 21:34:47

@is: hogyne, minden ures hej szolasokat ismetelget :)

Times New Roman 2011.05.17. 21:38:04

@is: pofázol össze-vissza közhelyeket. Közben olyan egyszerű dolgokról nem tudsz, hogy ha az APEH végre behajtaná a vállalkozóktól a járulékokat, máris nem kéne tandíjról, 10.000 ft os BKV bérletről, vizitdíjról, stb. beszélni. Nincs más megoldás, mi, csak az, amit a személyiségzavaros Gyurcsányi vizionált? Megtanultad szépen a leckét. Téged fizetnek hogy állandóan a szoci demagógiát nyomd? Kezdem unni, mindig ezt fosod mindenhova.

minja konka 2011.05.17. 21:38:05

@is: az nem érv, hogy többet fizetsz érte, mintha készpénzért vennéd, hát ez az előrehozott fogyasztás lényege. csakhogy ez egy olyan fogyasztás, amely értékcsökkenés nélkül a tulajdonodban marad, örökítheted stb.

minja konka 2011.05.17. 21:40:14

@is: rendben, de akkor tilos legyen nem szakirányú végzettséggel alkalmazni valakit. ha egy tanár elmegy egy jobban kereső állásba, akkor az annak megfelelő tandíjkülönbözetet be kelljen fizetnie utólag

Lew Archer 2011.05.17. 21:45:11

@is:

Meséljen.

De azért rémtörténeteknél megalapozottabb dolgokkal kellene alátámasztani egy államháztartási alrendszer átalakításának lépéseit.

Bergeroth 2011.05.17. 21:51:16

@Born to be wild:
Az OKJ tanfolyamról annyit, hogy én 3 éve végeztem el egyet, ami EU-s pénzből ment, tehát nekem teljesen ingyen volt, plusz kaptam a minimálbért, illetve 90%-os utazási engedményt.
Annyi volt a feltétel, hogy hétfőtől péntekig mindennap ott kellett lenni, illetve ha megbuktál a legvégén a vizsgán, akkor még 1 esélyed volt, utána vissza kellett fizetned a tanfolyam árát.
Szóval ha jót fogsz ki, akkor csak jól jársz vele.

Times New Roman 2011.05.17. 21:56:38

@Bergeroth: és volt diplomád? Vagyis már diplomás voltál amikor belevágtál? Milyen tanfolyam?

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.05.17. 21:59:45

A poszthoz:

Nem nagyon van csodálkoznivaló ezen. Egy országgal arrébb ugyanennek a generációnak nincsenek ilyen problémái. (legalábbis nem ilyen mennyiségben)

Magyarországot gyarmatosították. Igaz huszadikszázadvégi módszerekkel: nem fegyverrel, hanem pénzügyi eszközökkel. A gyarmatokon lakók pedig másodrendű polgárok. Néhány kivételes tehetségű és emellé még megfelelő gyomorral is rendelkező egyén mehet valamire. A többiek csak vegetálnak és még ennek is örülhetnek.

Bergeroth 2011.05.17. 22:02:02

@Born to be wild:
Csak érettségi kellett hozzá. Multimédia szerkesztő tanfolyam volt, és főleg Flash programozás, videóvágó programok kezelése, képszerkesztés volt benne. Meg pár M$ program, Excel, Word, Powerpoint, ilyenek.

Nevet nem mondok, de ha adsz e-mail címet, akkor ott leírom. Csak mert senki nem fizet a reklámért. :)

daniferi 2011.05.17. 22:02:02

Ez a vicces, itt matekozik mindenki, hogy hát 80 a lakhatás meg félreraksz 30-at meg hogy mi éri meg jobban. Csak azt nem teszitek bele az egyenletbe, mi van azzal, aki 80-at keres? Na jó, dolgozzon jó munkáshoz méltóan szombatonként is és akkor megvan a 90 ezer is :)

sóhegy049 2011.05.17. 22:03:35

Lehet kövezni...
Én a '70-es évek első feléből vagyok. Abban az átkosban voltam kölyök, jó volt. A családomban volt melós és a mai közhellyel nevezett értelmiségi is. Anyagi lehetőségek és bevallom, hogy tanulmányi eredményeim sem tették lehetővé, hogy a felsőoktatásban okuljak. Bumm. Lettem egy villanyszerelő és gyűjtöttem a jogosítványokat később. A múlt rendszerben kezdtem dolgozni, dum,a, hogy nem volt elvárás, mert volt. A mai világban is ez van, kicsit több. Soha nem szenvedtem megfelelési kényszertől, egyszerűen csinálom a munkám, a legjobb tudásom szerint, közben követem a technológiai újításokat. Lakást megoldottam, ennek az ára külhoni munka volt, megérte. Ideig-óráig meglehetett itt is élni, de az elmúlt 3 évben lejtő van, az elmúlt 1 évben? Ez a lejtő 100%-ra nőtt, szqakadék van és 20 év szakmai tapasztalattal színte tengődés. A mai világ nem a 60-as, 70-es, 80-as,... évekről szól, hanem az állam padlóra kerülésétől.

soproni1 2011.05.17. 22:03:40

@daniferi:

Közösen béreljenek lakást. Ezt már felfedezték a magasabb rendű életformák !

Bergeroth 2011.05.17. 22:03:53

@Born to be wild:
Ja és én munkaügyi központból mentem oda, szóval szerintem nem biztos hogy működik az a megoldás, hogy bemész hozzájuk és akkor Te most jelentkeznél. :P

latensiszakos 2011.05.17. 22:04:50

70-es: elég nehéz volt bejutni az egyetemre. akkor kb. 700-800 jogászt vagy közgazdszt vettek fel, per év per ország, viszont ha bejutottunk, akkor nem volt kétséges egy percig sem, hogy lesz meló is. aki nem szerzett diplomát, valahogy az is feltalálta magát, persze azért is, mert a szakképzést még nem verték szét teljesen.
de: cserébe a 40 felé közeledők nyelveket nem beszélnek, nem volt általános követelmény, illetve ott volt az orosz.

80-as: pont fordítva. de ez nem a ti saratok, hanem a mindenkori oktatáspolitikáé.
én nem tudom, hogy mit választottam volna... ha nem vesznek fel valami kurrens szakra, akkor megyek pincérnek vagy egyéb alkalmi melósnak, és próbálkozom évente, avagy engedve a kísértésnek elvégzek valami fittyfiritty szakot, oszt majd lesz valahogy. persze nem lesz.

Bergeroth 2011.05.17. 22:06:13

@sóhegy049:
"...hanem az állam padlóra kerülésétől."

Tudok egy jó plasztikai sebészt, ha érdekel....jójó tudom, de nem tudtam kihagyni, bocs. :PP

quasar 2011.05.17. 22:06:52

Az a baj ezzel a korosztállyal, hogy tele van semmit sem érő diplomával, senkinek nem kellő "tudással". Ennyi. Tudomásul kellene venni, hogy vannak diplomák, amik érnek valamit és vannak olyanok, amik a kutyát sem érdekelnek. Akinek ilyen papírja van, az mehet segédmunkásnak (nyilván ott túlképzett) vagy várhatja otthon a sült galambot...

soproni1 2011.05.17. 22:11:18

@Born to be wild: Közben olyan egyszerű dolgokról nem tudsz, hogy ha az APEH végre behajtaná a vállalkozóktól a járulékokat, máris nem kéne tandíjról, 10.000 ft os BKV bérletről, vizitdíjról, stb. beszélni.

Tényleg nem, mert nem lenne vállalkozó sem. Lenne a pénznyomdától az állami csöcsön élőkig egy alagút.
Minél többet szeretnének az eltartottak, annál több pénzt nyomtatna a nyomda. Egyszerű....

daniferi 2011.05.17. 22:12:26

@Bergeroth: Egyszer nekem is ajánlottak ilyet, pontosabban választhattam is a "szakmák" közül. Egy olyat láttam, aminek hasznát is vettem volna a munkaerő-piacon: CNC-kezelői. A többi az csak olyan volt, hogy irodavezető, virágkötő, szoftverüzemeltető... Aztán a szerződéskötéskor kiderült, hogy az érettségi az magas végzettség, nem jár támogatás, de ha gondolom 280ezer és mehetek. Persze, majd munkanélküliként volt annyim :)

fantáziapanaszlakat 2011.05.17. 22:12:31

Szilvi!
a végére penderített "jajj, csináljon már valamit a kormány!" című bekezdés, olyan aranyosra sikeredett, hogy a Mo-i 70-es évek végi születési csúcspontban inkarnálódott humanoidok, akik még hordtak piros nyakkendőt (és nem hajlandók ezt a tényt kitörölni az emlékezetükből), annyira meghatódva tekintenek a 80asok problémáira, hogy abból bizonyosan valami jó dolog fog születni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 22:14:05

@sóhegy049:
Mélységesen egyetértek az elmúlt 1 évről. Ilyenkor már tucatszám kértek árajánlatokat, most havi 1 (EGY!) jó ha bejön. És olyan egymás alá igérgetés megy árban, hogy döbbenetes... van olyan épitész (volt) kollégám, aki 34 éves fejjel most pizzafutárkodik, hogy konkrétan éhen ne haljon.
Azt mondják, hogy 2011 lesz a gödör alja. Képzelheted milyen lesz, ha 2010 még feljebb volt :/

tyto 2011.05.17. 22:18:29

miért érzi kényszernek a szaporodást az olyan szülő, aki azzal az üzenettel indítja útnak az utódját, hogy vidd többre mint én. azaz, ő maga nem érzi elégnek az életét, nem érzi magát a megfelelő helyen. tehát full frusztrációban nevel gyereket.

a valamire vinni, az nem a lakást, meg a kocsit jelenti, hanem a "valakivé válni"-t. és ebben nem a fő helyen van az anyagi helyzet. attól hogy valaki albérletben él, még bőven lehet valaki.

valamelyik malcolm gladwell-ben van a kivételes karrierek elemzésben, hogy az egy konkrét munkába, karrierbe fektetett 10.000 munkaóra szinte mindig meghozza az eredményét. ez egy jó útravaló. csak nálunk a "megdolgozni valamiért" helyett, a "minél kevesebbet dolgozva érni el valamit" elv honosodott meg. és ebből csak a rinyálás fakadhat valóban.
ami a mai pályakezdőknek nem lehet könnyű az az, hogy látják, hogy mennyire tolakodóan gyakori a nem teljesítmény alapon való előrejutás. hogy ennek ellenére mégis értelmes és érdemes munkát, rengeteg munkát fektetni valamibe, arról egy fent említett fruszrált szülő sehogyse tudja meggyőzni a gyerekét. mert maga sem hisz benne. de az ilyen minek szaporodik? hogy neveljen selejtet? az autóvezetéshez jogosítvány kell. gyereket meg fű fa nyomhat. hát gratulálok.

soproni1 2011.05.17. 22:18:55

@Kőmíves Kelemen:

valaminek kell történnie. Nálunk 2009 volt a mélypont, tavaly meg amióta csinálom a legjobb év.Valószínű nálatok is lesz egy hirtelen felrántás, hiszen sok konkurens csődbe ment

Bergeroth 2011.05.17. 22:19:43

@daniferi:
Ha úgy nézem, akkor csak pozitív oldala volt a dolognak. Tanultam és cserébe fizettek, plusz megismertem egy csomó érdekes embert. :)

soproni1 2011.05.17. 22:20:26

@tyto:
igaz. A gyerek türelmetlen, mert nagy a kisértés.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.17. 22:21:41

@quasar:
Szerintem meg azt kellene felfogni, hogy nincs olyan, hogy "túlképzett", főleg nem segédmunkásnál.
Akar dolgozni: IGEN v. NEM

Azért szajkózom csak a segédmunkásságot, mert tipikusan az a munkakör, ahol
- feketén dolgoztatnak, heti/kétheti fizetésért (könnyű lelépni illetve munkába állni)
- mocskosul sok alázatot tanulsz, és megtanulod lenyelni a sértéseket
- bármikor leléphetsz, ha éppen állásinterjúra kell menned
- mivel a beled kidolgozod, nem lesz időd elverni a pénzt, amit keresel
- testileg gatyába rázódsz
- és bármivel megtanulsz sört nyitni :)

csodalámpa 2011.05.17. 22:25:02

@málnási: az uszoda- és egyéb sportbérletet biztos nem....főleg most, hogy büntetni fognak azért is, mert dagadt vagy. :) Anno a Gellértbe jártunk (szerszámmarós papa, iskolai adminisztrátor mama, 4 gyerek), szerintem ez ma egy 4 gyerekes családra nem igazán jellemző...Én heti 4-5 alkalommal járok úszni ez kb. havi 25 000 forintomban van, nekem ez a luxuskiadásom, amivel egyébként a gyógyszerkasszát is tehermentesítem, mert kevesebb asztmagyógyszert kell támogatni a részemre. De az durva, hogy egy _dolgozó_, hangsúlyozottan nem nyugger, ismételten írom: _dolgozó_ (ex Dagály törzsvendégként túl 3xx xxx Ft-os éves bérletet zsebből kifizető kisnyuggert láttam) uszoda bérlet 15 000 - 30 000 Ft között mozog, és Bp.-n sok helyen be sem férsz a medencébe munka előtt/után az úszóiskolásoktól, aquafittnessektől, szinkronúszóktól (nb. semmi bajom velük, csak bosszant, hogy ha megveszem a kib. drága bérletet, akkor nem 20 emberrel akarok szardíniakonzervet játszani 1 sávban). A rohadt komenyista éra alatt fillérekért lehetett sportolni.

Mr. Felhő 2011.05.17. 22:25:03

@Jacques de Molay: Öcsém Jacques, látom, te is egy elméleti fizikus vagy, aki így utólag a fotelből fikázod a lakáshiteleseket. Elmesélem, hogy pénzügy szakos diplomával miért kerültem én is sokak mellett ebbe a helyzetbe.

1. 2006-7 körül (amikor én is aktívan dolgoztam már 1-2 éve) értsd és mondd a csapból is az folyt, amit te is szajkózol: "Fiam, az albérlet kidobott pénz, fizess inkább saját után". Én is így döntöttem. Jöjjön a matek, segítek kicsit, mert látom, abban nem vagy erős.
Felvettem 5 milla hitelt, mert mákom volt, és a szüleimtől kaptam önrészt (ami szépen el is vitte a családi kasszát), nem is panaszkodom. Újépítésű lakást vettem, naná, majd panelt, brutális rezsivel, mi? Az 5 milla hitelt nem akartam életem végéig fizetni, ezért egy "rövidebb"; 15 éves lejáratút választottam, ráadásul olyan konstrukcióval, ami minden hónapban törleszti a tőkét is (ergo a fizetendő kamat folyamatosan csökken). Bankos néni megkérdezte, hogy frank alapút szeretnék-e 45.000 Ft-os havi törlesztővel (5,1% kamat; havi 25e tőke és 20e kamat), vagy Ft alapút 58.000 Ft-ért (10 % kamat; havi 25e tőke, 33e kamat). A frank alapút kértem, mivel előtte alaposan utánanéztem; a frank árfolyama az előző 10 (!!) évben nem tért ki huzamosabb ideig 5 (!!!) %-nál nagyobb mértékben, és a max. kilengés is 10 (!!) % alatti volt. Így a legrosszabb esetben is még mindig 50.000 Ft-nál jár a frankos törlesztőm vs. 58.000. Eddig tudsz követni?

A bank 3 hónap után közölte, hogy akkor az 5,1%-ot felemeli 5,4-re. OK. Újabb 3 hónap után pedig 7,8-ra. Első részkérdés: hány százalékot emelt így a bank a költségeken (tehát nem a tőke-törlesztésen, mert az minden hónapban azonos=5M/180 hó)? (Válasz: több, mint 50%-ot)

Nade! És itt jön a java: a 150 Ft-os árfolyam felszaladt először 175-180-ra, jelenleg pedig huzamosabb ideje (1 év+) 200 Ft felett van. Milyen emelkedést jelent ez? (válasz: több, mint 33%-ot). Az árfolyam-emelkedés mind a tőketörlesztést (25e*1,33=33,25e) de a kamatot (20e*1,5*1,33=40e) is érintette.

Megoldás: a havi 45.000 Ft-ból hipp-hopp, csirbí-csiribá ~73.000 Ft-os törlesztő lett (ez ~63%-os növekedés a kezdethez képest!).

A bank felé lévő tőketartozás 3 év törlesztés (tehát a kezdeti frank-hitel egyötödének (20%) magas árfolyamon történő törlesztése után Ft-ban kifejezve több, mint amennyit 3 évvel ezelőtt felvettem; 5,32M (!!) Ft, ha nem jönne ki: 5-1 (=4) MFt-nyi (150-es árfolyamon) frank, +33%-os árfolyam-korrekció után.

Összefoglalva:
- svájci frankosként havonta 45-ről indulva 50-60, mára pedig 72-74.000 Ft-ot fizetek, 3 év alatt kb. 2.000.000 Ft értékben
- a tőketartozásom Ft-ban kifejezve ezalatt nemhogy csökkent volna (mint ahogy kellett volna), de nőtt, mintegy 300.000 Ft-tal
- a havi béremből a lakástörlesztés a 30%-ról ~50%-ra nőtt.

Időközben kiderült, hogy az újépítésű csodalakás máris felújításra szorul (közművek, stb.), itt egy laza 160.000 Ft-os lakásonkénti ktg-gel számolhatunk. A mosógép (amit az új lakásba újonnan vettem) 2 év után 2-szer is elromlott, vehettem újat (+ persze a javítási díjak), ez is még 60.000 volt.

Haverok csak röhögnek rajtam; közös lakásban havi 50-55.000-ből kijönnek rezsivel, 1-2 évente költöznek új, jól felszerelt lakásba, ha bármi elromlik, rohan a tulaj, vagy levonják a bérleti díjból a javítást/cserét. A lakásom értéke nemhogy feljebb, de lejjebb ment, ha a bedőlt lakások elöntik a piacot, ez tovább süllyed.

Ha van kedved, és ennyire megy a matek, számold ki, nekem, hogy mégis mennyivel vagyok ÉN most előrébb, mint az, akinek nincs lakása, és ne azzal gyere, hogy MOST milyen lehetőségekkel kecsegtetnek a bankok a lakásvásárlásra a jövőre nézve. Egyvalamit - a saját káromon - megtanultam: csupán egyvalami biztos: ami már megtörtént.

Azzal direkt nem untatlak, hogy milyen érzés diplomás munkanélküliként állást keresni, miután a retardált főnököd az utcára tesz, ez maga külön megérne egy misét.

Peace.

dzsoni5 2011.05.17. 22:25:40

Én azt látom igazán gondnak a 80-as évek elején születettként, hogy nagyon kevés embertől tudunk tanulni. A negyvenes-ötvenesek többségében cinikusak, kiégettek, motiválni képtelenek. A fiatal harmincasok jobbak, de őket is eléggé megviselte az elmúlt évtized. Sajnos, úgy érzem, mi sem leszünk feltétlenül különbek, bár még érzek energiát, hogy ez ellen harcoljak.

Egyetemre jártam, de az öt év alatt mindössze egy tanárral találkoztam, aki olyan tudást volt képes átadni, ami valóban szemléletformáló volt. Ezután felismertem, hogy a tanult szakmámban gyakorlatilag nincs esélyem elhelyezkedni (amikor tanulni kezdtem nem volt ilyen rossz a helyzet), ezért elmentem más irányba és viszonylag jó állást találtam. De ettől még némileg becsapottnak érzem magam az oktatási rendszer által, és világos, hogy ugyanazért (ház, kocsi) jóval többet kell dolgoznom, mint a szüleimnek.

Nem hiszem, hogy többet sírna a mi generációnk, mint mások, hiszen, ha nehezen, mi is megcsináljuk a szerencsénket, de azt hiszem jogos az a panaszunk, hogy tőlünk olyan normák alkalmazását várják el, amiket senkitől sem tudtunk megtanulni, viszont meg kell tanítanunk ezeket az utánunk jövőknek. Ráadásul nem kicsi ellenszélben...

230e 2011.05.17. 22:26:08

@Kőmíves Kelemen: Pedig 8-10 éve pedig milyen jó befektetésnek hangzott egy építészdiploma. Egy jogász. stb.

A többieknek pedig.
Valaki ír egy cikket.
Mit kap a korábbi generációtól? Lesajnálást, miközben elfelejtik, hogy nekik kellett volna azt a generációt mind erkölcsileg, mind a tanulás terén megfelelő normák felé terelni.
Szégyelljék magukat.

VI. Béla 2011.05.17. 22:28:51

@jvizkeleti:

Biztos, hogy az osztályharc helyett nemzedékek közötti harcot kell csinálni?

Veder1 2011.05.17. 22:31:23

@parrre nem lehet mindenki informatikus, ha mégis akkor meg te nyüszítenél, hogy miért csak 70 nettót keresel.

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.05.17. 22:34:18

Micsoda lúzerek vagytok!

Tanulhatnátok Lázártól hogyan kell tégláról-téglára építkezve megalapozni a jövőtök ahelyett hogy itt siránkoztok!

sóhegy049 2011.05.17. 22:40:42

@Kőmíves Kelemen:
A dráma az, hogy a környék már-már totál kiheverte ezt a válságot, mi meg csak csúszunk tovább és állandó ellenséget keresünk, holott a saját kaszásunk bvagyunk önmagunknak. Aki innen lelép, hogy jobban éljen, még megbecsült meló mellett, csak támogatni tudom.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.17. 22:47:59

Egy régi vicc jut eszembe: Kádár elvtárs, mikor lesz már végre jobb? Jobb, elvtárs, az eddig volt.
Ez vár kis hazánkra is. A szegényebbek még szegényebbek lesznek, a tehetősök vagyona tovább nő, a társadalmi szakadék mélyül. Jön majd Gyöngyöspata 2.0, lesz itt minden.

gorcsev54 2011.05.17. 22:49:24

@tölgyes: Abban biztos vagyok ,hogy behajtják(már ha az emberek akik eddig is szívtak belenyugszanak, volt rá már példa , hogy nem.) Igaz az eredményét mindenki tudja. Az, hogy ki kúrta el a 18 ezer milliárdot az sem annyira (8 év) egyértelmű szerintem mint ahogy most próbálják egyesek magyarázni. Azért ennek a kérdésnek is sok összetevője van ( ezzel nem akarom az előző kormány óriási felelősségét kicsinyíteni, de ennek a másik félnek is van felelőssége) és a helyzetnek is meg még nagyon sok mindennek. Most is van felelős 600 milliárd + 3000 milliárd + kb még 200 milliárd, + megszorítás (amit persze nem úgy hívnak) most sem csak azok a hibásak akik az emberekre hivatkoznak ( Fidesz ), hanem azok is akik elhiszik ill. akik nem tesznek semmit.(többi párt),bár kétségtelen ők nem olyan helyzetben vannak mint Orbánék az előző 8 évben. Tudod én emlékszem amikor az állam adósság a jelenlegi tizede volt ,de a szöveg ugyan az volt mint most. A csökkentés az nem hibás dolog csak nem így és ilyen erőltetett ütemben ,mert ennek valószínűleg sokkal súlyosabb ára lesz mint amekkora haszon származik belőle. Leegyszerűsítve ezt ahhoz lehet hasonlítani ,amikor valaki a család hitelét a családi kassza teljes kisöprésével (tartalékaival )ki akarja fizetni drágán mert kicsit nehézségei vannak a törlesztéssel a befolyó bevétel miatt és nem a bevételt növeli ill. csak a család egyik tagja csökkenti költségeit . De a tartalék viszont fedezi az ütemezett kifizetést 80% ig de persze az azonnali fizetésre nem elé, de a folyamatos bevétellel és közös takarékoskodással igen és még marad is az életre.

mokkaczuka 2011.05.17. 22:49:53

@Elstron: Ez nem igaz. 70 nm-es VII. kerületi (nem külső) kecónkat a legjobb esetben 80 ezerért lehetne most kiadni.

Alfőmérnök 2011.05.17. 22:51:40

@VI. Béla: Ezt a kérdést feltehetnéd a mostani huszonéves generációt lenézőknek, fikázóknak is.

HighTroller 2011.05.17. 22:56:09

88-ban születtem, lassan sikerül elvégezni munka mellett a műszakit. 20 éves korom óta dolgozok, éppen most vagyok egy munkahelyváltás közepében.

szerencsém van, mert piacképes dolgot tanulok, olyat, amivel később nem lesz akkora gond a családalapítás (és minden velejáró, pl lakás), és a család fenntartása.

kemény a helyzet, de én dacára annak hogy minden hétvégémet alvással tölteném, annyira kizsigerelem magam, még mindig a szerencsésebbek közé sorolhatom magam (ld. 2. bek.)

bölcsésszé lett középiskolás osztálytársaimnak, na nekik tényleg szopó.

goldenAXE 2011.05.17. 22:56:10

Nem hiszem, hogy bárkinek, bárkit is okolnia kéne, hogy nem könnyű az élet, mert soha, senkinek nem az. Ez talán emberi tulajdonság. Az, hogy a nyolcvanas években született magyarok nem tudják elfogadni az életüket, az más kérdés. Mivel én is nyolcvanas vagyok, nem is akarok okosat mondani. Én sem tudom kibékíteni az itthoni szellemi és anyagi nyomort és azt, hogy világot akarok látni. Itthon a felmondási időmet töltöm, és három hét múlva már más országban fogok dolgozni, és leszek bejelentett lakos. Nem hiszem, hogy bármi bajom megszűnik ezzel, mert az ember a bajait viszi magával, és itthon jól keresek. De azt hiszem, hogy ha utána valamikor hazaköltözöm, könnyebben viselem az életet. Mert más nem számít. Végig kell élni egy életet, és a megcsinálni dolgokat, nem pedig panaszkodni, másra fogni. Nem fogják a szüleim megoldani, nem fogja az ország megoldani(hogy is tudná), és nem fogják az esetleg megszülető gyerekeim megoldani.

finalNmbr 2011.05.17. 22:58:40

Szar az egész úgy ahogy van.. Néha átjárok ausztriába és fájdalmas látni, hogy mennyivel más ott az élet. Nem, nem arra gondolok, hogy mennyivel keresnek többet, mennyivel nyugodtam és biztosabb az életük hanem csak ilyen apróságokra, hogy mennyi minden olcsóbb(!!) kint mint itthon.. Szégyen ami ebben az országban megy..

mokkaczuka 2011.05.17. 23:00:31

@gyermekeim: Ez úgy van, hogy az a kecó már akkor sem két és fél gurigába került, hanem a többszörösébe. Nem beszélve az egyforintos villamosjegyről és egyebekről. Csak hát a Kadarka-rendszer eladósította az országot, hogy ezt a kis paradicsomot fenn tudja tartani. Aki meg nyolcvanas, az várhatja, hogy örököl, de baxhatja, mert még előbb az apja meg az anyja fog. És mire azok kifinganak, ő is vén, mint az országút.

Samu1 2011.05.17. 23:00:44

Szintén zenész, jelentkezem!
Történet: Lediplomáztam, örültem, hogy végre vége és enyém a világ. A nagy lóf@szt! Otthon ültem 1 évig mire felvettek ismerős által(!) eladónak, úgy hogy nem tudtak a diplomámról... (én nem szóltam nekik...). Aztán 1,5 hónap múlva boltvezető lettem. Aztán 10 hónapos munkaviszonyom után bezárták az összes boltot. Kivonult a cég magyarból... talán nem kell ecsetelnem miért. Nekem mázlim volt, mert most kint vagyok Ausztriában. Igazából nyelvet tanulok és közben dolgozom, éhbérért, mert nem beszélem még a nyelvet annyira, hogy bevállaljak egy a végzettségemhez megfelelő állást. De legalább volt merszem kimenni és volt merszem itt hagyni az anyaországot. És több leszek egy nyelvvel és rengeteg tapasztalattal! De nem tudom, hogy ha haza megyek, kellek-e így az országnak... Lehet még ez is kevés lesz.
Én úgy gondoltam, hogy itt szeretnék élni, de nem lehet. Boltvezetőként is annyit kerestem, hogy az albérletet (1 szoba), a kaját, az utazásomat haza (vidéki vagyok, Pesten laktam), tisztító és tisztálkodószereket megvegyem. Ruhákra már csak akkor volt pénzem, ha a kaján megspóroltam a rávalót. Egyébről igazából szó sem lehetett... És egyedül éltem, nem volt autóm, nincsenek gyerekeim, nem buliztam minden héten, nem csináltam semmit. Félre rakni meg aztán... he-he-he...

Kissé depressziós korszak volt... úgy éreztem nem kellek senkinek, nem kellek az országnak ahol születtem és nem becsülték meg a munkámat, mert rettentően nevetséges árat fizettek azért, hogy napi 12 órát (fizikai és szellemi!) végig gürizzek, meglehetősen nagy felelősséggel a vállamon... A túlórákat persze nem fizették ki... "csúsztasd le ahogy tudod". Próbáltam megoldani a legokosabban a többi beosztott és magam számára is... Próbáltam nagyon jó főnök lenni, próbáltam a lehető legtöbb tudást bele adni a munkámba, holott a lehető legmesszebb állt tőlem a kereskedelem... Vicces nem? Most 24 éves vagyok. És nincs előttem a jövőmről alkotott kép, hogy hogyan is lesz tovább... Azért nem jó így élni...
Hogy gyerekem, házam, autóm, kutyám mikor lesz?! he-he-he-he.... Majd... vagy nem. :(

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.05.17. 23:03:05

@tyto:
"miért érzi kényszernek a szaporodást az olyan szülő, aki azzal az üzenettel indítja útnak az utódját, hogy vidd többre mint én."

Mert azt hiszi, hogy a gyerek majd megvalósítja elveszett álmait. Ami neki nem jött össze valamilyen külső tényező miatt, mert biztosan nem ő tehetett róla. Csak a körülmények... A gyerek ezért csak eszköz, hogy szerencsétlen önmagát reinkarnálja, közben pedig felolvad a szülői létben és az önfeláldozásban, amivel a gyereket támogatja az érvényesülésben, miközben arra gondol, hogy milyen remek szülő ő, aki mindent megtesz a gyerekéért...

Organizmus 2011.05.17. 23:05:58

Na, éppen itt az ideje, hogy elmeséljem az eddigi életem. 34 éves vagyok, 1977-ben születtem.
A főiskolát jó eredménnyel végeztem el, holott dolgoztam a nappali tagozat mellett, mert apám már nem élt, anyám pedig a leszázalékolása lassúsága miatt nem részesült segélyben, így őt is el kellett tartanom.
Tanárként kezdtem dolgozni a főiskola után, de ehhez el kellett költöznöm otthonról, mert a lakhelyemhez közel nem találtam a végzettségemnek megfelelő állást. De én MOBIL MUNKAERŐ vagyok, így nem lett volna ezzel semmi baj, ha nem teljesen egyedül, mindenféle támogatottság nélkül kerültem volna el egy idegen helyre fiatal nőként. Elhivatottságom azonban nem ismert határokat, annak ellenére sem, hogy a lakhatás minősége sem volt éppen magas komfortfokozatú. Lelkesen kezdtem tanítani, és ezt a lelkesedést azóta sem veszítettem el. Viszont hiába értem el ragyogó eredményeket, hiába TETTEM le sokat az asztalra, mindig az utolsó maradtam a munkahelyemen. Az első években ezért még többet dolgoztam, hajtottam magam ingyen is akár estig, hogy legalább a többiek szintjén lehessek, már ami az elismeréseket illeti. Csak 5-6 év után ébredtem rá arra, hogy teljesen hiába, hiszen én egyedül vagyok, fiatal és nő, nem érdemes tehát számomra érdemeket juttatni, bármit is TESZEK és bárhogy, az sosem lesz elég ahhoz, hogy ne legyek az utolsó. Vigasztalt valamelyest a gyerekek fejlődésének szemlélése, a versenyeken való eredményes szerepléseik. De rájöttem, ebben a játszmában én csak áldozat lehetek. Amikor ennek hangot is adtam, még azok sértődtek meg, akik eredetileg bántottak engem csak azért, mert azt hitték, engem, a kis senkit, lehet bántani. Senki maradtam ugyanis az eredményeim, sikereim ellenére, és annak ellenére is, hogy a tanári munka mellett megszereztem még két diplomát és egy szakvizsgát is, egyet jó, kettőt jeles eredménnyel a felsoroltak közül, neves egyetemeken. (A főiskolán velem együtt kitűnően végzett csoporttársamnak szintén óriási gondjai voltak az elhelyezkedéssel.)
Megtaláltam a magánéleti boldogságot, az igazit, ha úgy tetszik, vagyis azt az embert, aki mellett leélem az életem. Csak az a gond, hogy ő is szegény családból származik. Hozzám költözött, de azon a környéken, ahol laktunk, nem talált állást, gyári munkát sem! Így én felmondtam, és továbbköltöztünk olyan helyre, ahol kisebb a munkanélküliség. Neki van állása jelenleg, most viszont nekem nincs. Keresem több mint 3 hónapja, de sajnos leginkább csak SZÉLHÁMOSOKKAL találkoztam. Én DOLGOZNI AKAROK BECSÜLETESEN, ezért elvégeztem közben egy szakács tanfolyamot is, szereztem SZAKMÁT, mert így állítólag könnyebb munkát találni. Szakács állást sem találtam eddig. :-( Pedig folyamatosan keresem a munkát, interjúkra járok. Gyakorlatom is van, nyaranta(a szabadságom alatt) büfében szoktam melózni a Balatonon, hogy a tandíjra valót megkeressem.
Szélhámosokkal azonban nem szeretnék közösködni, elég volt számomra az előző munkahelyemen, hogy pereskednem kellett amiatt, mert a minősítésben is én lettem a legrosszabb, holott én dolgoztam a legtöbbet. Még egyszer nem megyek olyan helyre, ahol csak TÖNKRETESZNEK fizikailag és szellemileg is. Mondjuk a pert megnyertem, ügyvéd nélkül, mert arra nem lett volna pénzem, viszont szerencsére, én tudok értően olvasni, a törvények sem okoztak túl nagy fejtörést számomra.
Mégsem szeretném az életemet harcokban felőrlődve leélni.
És ami a legfontosabb: A párommal gyerekeket szeretnénk.
Albérletben élve, munka nélkül azonban nem lehet ezt vállalni, hiszen a gyereknevelés nagy felelősség.
És bizony, ha lesz lehetőségünk, eltávozunk külföldre, hogy lehessen végre családunk.
Aki akar, kövezzen meg ezért!
A lelkiismeretére bízom a kérdést.

tyto 2011.05.17. 23:08:35

@csib:
gyerek mint önmegvalósítás. meg öndefiníció. hát hányok. én ezt komolyan büntetném.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.05.17. 23:15:57

@tyto:
Szerintem csak egészséges lelkülettel lehet normálisan gyereket nevelni. Olyan meg keveseknek van...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.05.17. 23:19:24

"A Facebookon azon a csoporton kívül, ahol az Antall József halálakor Kacsameséket nézők tobzódhatnak, megjelent egy másik, ahol a 35 körüli állástalanok bizonyítanák, hogy igenis szükség van rájuk ebben az országban."

Melyik csoport? 33 éves vagyok és csatlakoznék hozzá.

Május 31-én idénymunkára megyek Hollandiába. De azon leszek, hogy odakint "ragadjak".

Kezdtem becsavarodni az itthoni munkanélküliségtől. Ismerőseim szerint bátor vagyok. Egy fenét! Az a bátor, aki itthon marad. Én szimplán végletekig elkeseredett vagyok, és szeretném elkerülni a koldus sorsot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.17. 23:20:52

@tyto: Ez az "önmegvalósítás" is bazmeg mekkora divatduma hallod. Érted, Kovács Béla, minőségbiztosítási mérnök, megvalósítja önmagát.

Mondjuk azok is hülyék, akik a gyereküket akarják valami szuperlénnyé fejleszteni, az már igaz.

tyto 2011.05.17. 23:31:03

@ColT:

hívhatjuk másképp, de ha belegondolok mindenképpen önmegvalósítunk. :)))mi a retket csinálnánk mást? csak nekem ez a gyereken keresztül élni, vagy öndefiniálni, azaz elsősorban anya apa vagy családként létezni, ez hamis. egészségesen ezek mellérendelt dolgok. az én, aki anya vagy apa is. családtag is. és nem jó ha bármelyik elöl van.
amikor a szülő a saját álmait akarja a gyereke által beteljesíteni.......hát az kész. ő lusta volt, de a gyereket azt üti hogy szorgoskodjon. nemkicsit demagóg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.17. 23:32:50

@Organizmus: Ezt jelenti a magyar társadalompolitika.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.17. 23:34:14

@tyto: "ő lusta volt, de a gyereket azt üti hogy szorgoskodjon. nemkicsit demagóg. "
Ezt mondtam én is.

De van gyereked?

Mert ha van, akkor az az első, ott nem nagyon marad időd sem másra. Főleg az elején.

Organizmus 2011.05.17. 23:39:29

A gyerekek NEM AZ ÉN GYEREKEIM a hozzászólásban. TANÁR VOLTAM, és örültem, ha a gyerekek kibontakoznak. Erről írtam, nem önmagam megvalósításáról a gyermekeimen keresztül.
Nekem nincsenek gyermekeim.
Azt is leírtam MIÉRT.
Kérem, csak az szóljon hozzá az írásomhoz, aki elolvasta!
Köszönöm.

Buzzword 2011.05.17. 23:40:34

@tyto: A "kisfiam, zongorázzá', apádnak hegedülni kellett" valóban nehezen védhető elmebaj, DE:

Ha a "vidd többre" abban nyilvánul meg, hogy a gyereked minél nagyobb presztízst, befolyást, megbecsülést szerezzen az életben, védhető álláspont. Elsősorban nem fogyasztási cikkeket és fitness-wellness hétvégét, Eviant csapvíz helyett, aranymetál luxusterepjárót kell ideérteni, hanem a biztos hátteret, és a minőségi választás lehetőségét (NEM Lexus Suzuki helyett, hanem polgár proli helyett!)

Az egyenlőség ugyanis hazugság, az emberi lét, a szabadság csak vérrel-verejtékkel érhető el, és ki ne akarna szabad embert nevelni? A gondolkodó lény hosszú távú életcélja, igény szerint genetikai és/vagy isten(ek)től kapott feladata ugyanis az expanzió. A stagnálás ("önmegvalósítsál a pizzafutár graffitiművészként, majdcsak lesz valami") egészségtelen, a természet irtózik tőle. A proli legyen proli és röfögjön, a bányász neveljen leendő tanárt, a tanár leendő vezérigazgatót!

Organizmus 2011.05.17. 23:44:17

A tanár vezérigazgatót? :D
Tudod, mennyit keres manapság egy tanár?

Buzzword 2011.05.17. 23:45:30

@Organizmus: Nem tudom észrevetted-e, de a felsőoktatás ingyenes :)

Organizmus 2011.05.17. 23:46:57

Egy diploma ingyenes. Nekem három van+egy szakvizsga. És a szakács képzés sincsen ingyen.

Organizmus 2011.05.17. 23:47:46

Tanulnék még, ha tudnám fizetni, de sajna, a munkanélküliből nem megyek egyetemre többé...

Organizmus 2011.05.17. 23:52:08

Bezzeg régebben! Nyugodtan megszerezhetett mindenki INGYEN annyi diplomát, amennyit csak szeretett volna. Tudod, mennyit kellene fizetnem, ha orvos akarnék lenni? Hát, annyit, hogy már nem leszek doki. Hiába végeztem el eredményesen az államilag finanszírozott képzést, az állam többet számomra már nem fizet. Pedig a honatyák egy része, az idősebbek, még annyit tanulhattak ingyen, amennyit csak akartak.

Buzzword 2011.05.17. 23:52:52

@Organizmus: Bocsánat, szerintem félreértettük egymást.
Ha nem tudsz elvállalni egy gyereket sem, az nyilván nem feltétlenül a te bűnöd. Sőt...
Viszont ha elvállalsz egyet, és legalább közepesen sikeresen örökölt intelligenciát, ugyanannyiba kerül tisztességes szakmunkást, sikeres üzletembert ("vezérigazgató :D") nevelni belőle, mint bek*rni a tv elé vagy liberális elvektől vezetve ráhagyni minden hülye döntést ("akkoris eszkimókutató antropológus leszek" - erre nem az a válasz, hogy "jól van kisfiam, mindenben támogatunk" - hanem: "egy fenét. maximum a saját jövedelmedből, hobbiként")

Organizmus 2011.05.17. 23:57:11

Engem nem támogattak a szüleim, mert nem tudtak. Én szeretném támogatni a gyermekem, és szeretném végre megszülni, csak erről beszéltem, nem nevelési kérdésekről. Hogy jönnek a társadalmi egyenlőtlenséghez a nevelési kérdések? Egyelőre még arra kellene alap, hogy szülhessek, és nem éhezve neveljem fel.

Buzzword 2011.05.18. 00:00:56

@Organizmus: Az, hogy az öregebb generáció, köztük derék politikusaink tetszés szerint szerezhettek diplomát, drága, gonosz és kártékony dolog volt, mindezzel együtt nem lehet haragudni arra, aki emiatt irigykedik rájuk.
Ha én most rádöbbennék, hogy orvos akarok lenni, nem tudom mennyibe kerülne nekem, de az adófizetőknek legalább 6-7 millióba. Amit első diplomaként elvégeztem (BSc), illetve jelenleg munka mellett végzek (MSc) szerintem 5-6 millióba. A továbbtanulás költséges, komoly és egész életre kiható döntés; ezúton is csókoltatom a szakértőinket, hogy nem készítik rá kellően fel az érettségiző fiatalokat.

Organizmus 2011.05.18. 00:06:11

Én felkészültem a továbbtanulásra. Csak a tanári fizetések ilyen mértékű csökkentésére és a feladatok rabszolgamunkában végezhető növekedésére felejtett el felkészíteni mindenki.
De fura!
Szerinted is? :-)
Éppen ezért szereztem egy EU-kompatibilis szakmát, ha itthon nem is kellek "lázadóként" , majd kellek külföldön teherbíró munkásként, és megbecsülve. :-)
Jó, mi? :-)

Buzzword 2011.05.18. 00:06:22

@Organizmus: Ezek a nevelési elvek vezettek a felsőoktatás nevű munkanélküli-gyűjteményhez (tisztelet a kivételnek) Magyarországon, ami miatt teljesen torz a munkaerőpiac, azaz tehetséges és lelkes emberek (mint te, a párod és sok más kommentelő) szívnak, míg a politika elégedetten csettint, hogy milyen kis melóval elrejtették a munkanélkülieket.

p.s: Egy ilyen közegben a szerencsésebbek/jobban befutottak közül egy olyan viszonylag okos és becsületes arrogáns seggfej, mint én kész felüdülés :D

Organizmus 2011.05.18. 00:12:17

Hát, viszonyítás kérdése. :-)
Vajon becsületes-e valaki, aki nem Batthyány örökét követi?
Elgondolkodtató...
Bár, ő is hol végezte, ugye...:D
Na, de hagyjuk ezeket a forradalmi eszméket a következő generációra. Ők majd nem csak élettörténeteket fognak írni, ha ez a helyzet itt így folytatódik. :-)

Buzzword 2011.05.18. 00:19:24

Hogy becsületes-e az (pl. én), aki családot szeretne, ennek a családnak és magának jogbiztonságot kíván (ezt pedig meg kell vásárolni, lásd első kommentem: sajnos vagy szerencsére, de a szabadság valójában nem ingyenes), és ezért kukába dobott egy "forradalmat", ahogy fogalmazol, nem tudom.
Remélem igen, az adót mindenesetre fizetem rendesen, ez is egyfajta becsület :D

dithke 2011.05.18. 00:33:53

Alapvetően egyetértek a poszttal. De: szeretnék egy írást látni arról is, hogy mekkorát szívtak-szívan a poszt tárgyát képező nemzedéknek a SZÜLEI. Szerintem velük basztak ki igazán. Kivételt csak az a anygon szűk, anemzedék max. 10 %-át képező réteg jeelnt, akik privatizáciból, stb. meggazdagodtak. Momentán az ő gyerekeiknek nincs is igazán gondjuk, jól elvannak az amerikai egyetemeken.

szóva ez tulképp nem nemzedéki kiszúrás. Arról van szó, hogy lett ez a kapitalizmus nevű izé, és a népesség 90 %-a nyomorgó/ szegény/stb. réteghez került. A megoldás csak az lehet, hogy a 10 %-nyi gazdag ad egy kicsit a lejjebb lévőknek... Nemzedéktől függetlenül.

De tényleg: az 58-59-60-asok nemzedéke a következő években nagyobb szarban lesz (nyugdijkorhatár 65 év!), mint a kölykeik: őket legalább ki lehet rugdosni külföldre, de ötvenévesen már nem lehet kimenni, csak a szívás marad.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.05.18. 00:40:07

@Bergeroth: ha a minimálbér 150.000 lesz, kb az összes KKV (nézz utána, ha nem tudod mit jelent) lehúzhatja a rolót, ugyanis az kb. másfélszeres bérköltség kiadást fog jelenteni koponyánként. Aztán majd csodálkozik itt mindenki, hogy miért indiaiakkal dolgoztatunk outsource-olva.

dithke 2011.05.18. 00:44:32

Egy ausztriai élelmiserboltban olcsóbbak az élelmiszerek, és legalább négyszerannyi a nettója az árufeltöltő rabszolgának, mint idehaza. ÉS mindegyik boltban ugyanazt árulják, hiszen nagy nemzetközi láncokról van szó. Ha sikerülne megtalálni a különbség okát (kizsákmányolás???), akkor tán lehetne 150 ezer a minimálbér, ami még mindig sokkal kevesebb, m int Ausztriában.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.05.18. 01:04:30

@dithke: igazad van. Az én szüleim is azért dobbantottak a szarból (többszörös értelmiségiként mindkét ágon), mert 1920-ban trianonnal, 1949-ben meg a geci kommunisták kirabolták mindkét famíliát, és gyakorlatilag a több száz évig MŰVELT, TUDÓS ÚRI CSALÁDKÉNT (tanárok, jogászok, katonatisztek) gyűjtögetett-örökített vagyon helyett maradt a nadrág ami rajtuk volt - amíg a tiltakozó dédapáimat nem kezdték akasztgatni (mellékbüntetésként a teljes vagyonelkobzással).

Ezután nagyszüleim örültek, hogy ha már kirúgták őket az egyetemről, és végre békén hagyták őket segédmunkásként elhelyezkedve "korszerű" kohósalakból meg azbesztből gyártott lakást utaltak ki számukra 15 év után; aztán meg hogy a szüleim 30 éves OTP kölcsönre kaptak egy fos vasbetonból összedobált panelt, ahonnan jövök én is. Nagy engedménye volt a kibaszott Pártnak, hogy őket legalább már engedték visszakapaszkodni a diplomás nyomorba.

Én ebből 18 évesen dobbantottam, azóta a családom annyival támogat, amennyivel tud - a közös ünnepi ebédekkel.

Én egzisztenciát építettem magamnak, igaz nem voltam még 18 amikor zsebemben a friss jeles gimnáziumi érettségimmel, elkezdtem dolgozni (azóta sem volt szabad nyaram), nem panaszkodok, mindenem megvan - pedig 1980-ban születtem.

Az élethez három dolog kell: a múlt ismerete, összeszorított fogak és vágy az előrelépésre.

Itt 1989-ben nem volt rendszerváltás, nem volt vagyonvisszaadás, nem volt kárpótlás - ehelyett az egykori értelmiségi és vezető réteg második szemen köpése volt az alamizsnával.

Ha én diszponálnék az a vagyon fölött, amit a családom birtokolt 1918-ban, nagyon nem így nézne ki a világom, ha az a régi világ lenne, mi ülnénk a Felsőházban, és nem orbánviktorok meg rühes gyurcsányok uralnák a közéletet.

Az '56-ban elmenekült rokonaink Amerikában a jómódú felső-középosztálybeliek lettek 2 generáció alatt, a dédunokák már nem beszélnek magyarul...

+old6ó 2011.05.18. 01:09:19

Nagy-nagy lehetőségek kínálkoznak a fiatalok számára!
És rögtön hozzáteszem: ha kellően rámenősek, erőszakosak, gátlástalanok. És hogy ne legyek igazságtalan: a kivételes tehetségek számára is mindig van üres jól fizető hely.
Na most a társadalom 80-85% nem ez a kategória. Ők a "jutott neki" kategória. Old meg magad, 80ezerből. Jobb esetben 115 ezerből.
Itt a segédmunkásokról beszélnek többen. De kezdhetjük ott, hogy egy kezdő orvos 85 nettót kap. Tehát az aki gyomorfekélyesre tanulta magát 6 év alatt+a szakvizsgára készülve további x évig. Van pár fiatal orvos ismerősöm - "csórikáim" csak ismételgetik, hogy mekkora marha voltam. És közben németül meg angolul tanulnak, hogy mihamarabb csomagoljanak. Szóval, ha ez a réteg elmegy, akkor itt marad a sötétség.
Nekem most jól megy pár éve, mégsem merek belevágni egy hitelbe. Alig várom, hogy a kocsim lefizessem és inkább albérlet halálig, mint bankokkal szerződni. A svájci frank lízingem során "okosodom".

+old6ó 2011.05.18. 01:20:27

@Organizmus:
Szegény... a tanárok is külön kategória. Még ma is kiráz a hideg ha visszagondolok. Külföldön segédmunkásként nem fogod magad rosszabbul érezni, mint itthon tanárként - tisztelet a kivételt képező intézményeknek :)

steverubellreborn 2011.05.18. 02:26:07

zt mondaná, butuska vagy, 18 éves, és eriggy dolgozni.

Már vártam a posztkádári böfögést.Sorold gyorsan,hogy hova lehet elmenni egy érettségivel dolgozni! Ma ár egy szar call centeres "állásánál" is diplomát kének vagy legalábbis előnyt jelent.

steverubellreborn 2011.05.18. 02:28:25

És hogy ne legyek igazságtalan: a kivételes tehetségek számára is mindig van üres jól fizető hely.

azok már régen elmentek, maradtak a pártkapcsolatban boldogulók, meg akinek apu leszólt a hr osztályra

steverubellreborn 2011.05.18. 02:30:00

Én egzisztenciát építettem magamnak, igaz nem voltam még 18 amikor zsebemben a friss jeles gimnáziumi érettségimmel, elkezdtem dolgozni (azóta sem volt szabad nyaram), nem panaszkodok, mindenem megvan - pedig 1980-ban születtem.

Milyen foglalkozást űzöl?

steverubellreborn 2011.05.18. 02:40:30

@quasar: senkinek nem kellő "tudással". Ennyi. Tudomásul kellene venni, hogy vannak diplomák, amik érnek valamit és vannak olyanok, amik a kutyát sem érdekelne

Nincs igazad,mert kettes kémiával/matekkal hiába tanul valaki műszaki szakon mert az piacképes.

steverubellreborn 2011.05.18. 02:44:08

@Kőmíves Kelemen: zért szajkózom csak a segédmunkásságot, mert tipikusan az a munkakör, ahol
- feketén dolgoztatnak, heti/kétheti fizetésért (könnyű lelépni illetve munkába állni)
- mocskosul sok alázatot tanulsz, és megtanulod lenyelni a sértéseket
- bármikor leléphetsz, ha éppen állásinterjúra kell menned
- mivel a beled kidolgozod, nem lesz időd elverni a pénzt, amit keresel
- testileg gatyába rázódsz
- és bármivel megtanulsz sört nyitni :)

Elképzeltem a tanárképzős csajokat meg a munkanélküli jogászokat. lila agyú esztétákat kőtörés szünetében köbikézni,ami foggal nyitnak ki

steverubellreborn 2011.05.18. 02:56:30

@coley nagy arcú balfaszok is a generáció részei akik begépelik,hogy már az óvodában az EP döntéshozatali mechanizmusát szimulálták majd egy loftból kinézve a Szeréna úton, hozzáteszik,hogy nem is olyan rossz itt Pesten
DDD

Bandibacsi34 2011.05.18. 02:56:52

Unalmas ez a nyolcvanas evek meg nagy Generaciozas. mindig az egyenektol fugg, ki mire viszi, meg persze attol is, hogy a sarkara tud-e allni idejeben.

Ahogy jo Sztalin elvtars mondotta a hires filmben (1992)
"NEzd Szergo, csizma. Ha az apamra hallgatok, akkor most ilyeneket csinalnek. De nem csinalok, hanem hordok!"

www.youtube.com/watch?v=b7Ukpsqk1CM&feature=related

En inkabb azt mondanam, hogy az utanuk kovetkezo generacio az, ami sokkal eletrevalobb, mert belatta, hogy semmit se er az, amit a szuleink tanitottak nekunk (allj be a sorba, ne panaszkodj, ne jarjon a szad, keson csinalj gyereket, mert elobb a karrier, ittelned, halnod kell, majd valamikor jobb lesz, addig jo, mig Kadar/ORban/Gyurcsany stb. el, tartsd be a torvenyeket stb stb.).

steverubellreborn 2011.05.18. 02:59:36

@Lew Archer: tudom,te az a típus vagy, aki három műszakban dolgozva egy spájzban nevelt fel öt gyereket, és diplomád se volt, de csattos bambi akkor se jutott mindenkinek meg később color star.

steverubellreborn 2011.05.18. 03:02:15

@Google: pont arra nem értek rá, hogy csemetéikkel foglalkozzanak Kulcsos gyerekek, ha mond ez valamit.

komplett hülye vagy, ha mond valamit,amúgy szerinted az ország hány százaléka gmkz-ot 1982-től?

Bandibacsi34 2011.05.18. 03:05:42

Amugy az egyetemeket egy oktatasi maffia iranyitotta, akik minel tobb embert kepeztek volna ki angolszasz mintara. CSak ott a system lenyege az volt, hogy elobb kezdtek eledolgozni munkaskent, majd onnan kepeztek magukat tovabb a gyakorlat altal (nem feltetlenul mernokokke, de az is lehetett). Magyarorszagon elobb a papiros, aztan munka a luzereknek, mert a ravaszok mar egyetem alatt benyaljak magukat egy jo helyre, mire van papir, mar van jo alllas is.
De az ELET egy elethalaharc, nem fair, mindig lesznek, akik elhullanak vagy nem szaporodnak tovabb.

steverubellreborn 2011.05.18. 03:08:53

@málnási: te annyi mindenhez érthetsz, csak azt nem értem,hogy miért nem árulod el,hogy Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban és Portugáliában a 80-as ok között a munkanélküliség 40%!!!
Érted seggfej? Akármilyen diplomád van, akármilyen nyelvtudással, de munka az nincs.A Guardian hónapok óta erről a problémáról ír.

steverubellreborn 2011.05.18. 03:17:30

@rognork: Na ezért kell majd a saját gyerekedet értékre és munkára nevelni. Ha már te ilyen elbaszott lettél.
neked az biztos összejött..

steverubellreborn 2011.05.18. 03:30:07

@Kőmíves Kelemen: És a normálisabbja pár hét után rájön, hogy ő nem akar itt meggebedni, megcsikordulnak az agyában a kerekek, és megtalálja a továbblépéshez szükséges megoldást.
Utána bárhová megy dolgozni, eszébe jut: "voltam ennél lejjebb is". Ez pedig erőt ad a folytatáshoz.

evvel teljesen egyetértek.

steverubellreborn 2011.05.18. 03:38:43

@parrre: valószínűleg más lenne a helyet ha tízszer ennyi végzett informatikus lenne.
de mégegyszer,hátha átmegy: akinek nincs affinitása hozzá hiába tanul bukdácsolva egy keresett szakmát

steverubellreborn 2011.05.18. 03:43:18

@Kőmíves Kelemen: most pénzügyi tanácsadóként szépen keres.
És hálás azért, hogy látta a gödör legalját.

azt hiszem az ügynöki munka a gödör alja, amit csak most lát, gratula!

Lew Archer 2011.05.18. 05:24:35

@tyto:

Hallott már olyat, hogy valaki szereti a gyermekeit? És ezért áldozatokra is hajlandó értük?
És olyat hallott-e, hogy valaki a természet szerinti kötelességnek tekinti a gyermeknevelést, azzal a korrekcióval, hogy a saját hibáit igyekszik nem reprodukálni bennük?
Van, aki nem szoptat, hogy ne nyúljon meg a melle. Biztosíthatom: meg fog nyúlni mindenképpen. Csak épp öregségére nem lesz, aki rányissa az ajtót.

Magából is ronda öregasszony lesz.

Csak épp egy nagymama az egy nagymama, aki meg életében senkiért nem tett semmit, az nem is fog kelleni senkinek.

Lew Archer 2011.05.18. 05:26:37

@steverubellreborn:

Nem, én az a típus vagyok, aki nem szereti, ha a tehetetlenséget a körülményekkel indokolják.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.18. 06:44:30

Én csak a saját esetemről tudok beszámolni. Anyám nyomatta a "kelladiplomamertmileszveled" mantrát, aztán amikor a rosszabb egyetemre vettek csak fel (nyelvtanár szak, milyen meglepő), akkor jött a szemmel és szavakkal gyilkolás, meg a sokszor felemlegetett "Mert ha felvesznek ODA [ugyanez a szak egyébként, máshol]..." kezdetű szemrehányások, de persze közben elkezdtem egy másikat is, amikor már a vége fele jártam az elsőnek. Persze azt már nem fejeztem be, ellenben rengeteget profitáltam utólag az ott tanultakból

Aztán így jó pár év távlatából (már így saját háztartás, sok hitel, plusz saját család birtokában) ismét előkerült a "Ha felvettek volna ODA..." téma, elszakadt a cérna, és hangom felemelve kezdtem sorolni, hogy akkor HA sikerült volna elvégeznem a jobbik egyetemet, akkor azzal a diplomával alakultak volna ki a pánikrohamjaim a város egyik gyűjtőiskolájában, annak birtokában fenyegettek volna a jóérzésű, kétgyerekes, analfabéta családapák, csak azért, hogy utána elhagyva a helyet a jobbik diplomával tanítsak a nyelviskolában nagyobb óraszámban, 56000Ft havi nettóért, nyári időszakban 10-12 tanórát leadva egy nap (na, akkor a 100-at is megütötte a fizum).

Minden tiszteletem az övé, csak ez egy réges-régen behalt mítosz, hogy diplomával a kézben jobban el lehet boldogulni, ő meg kötötte az ebet a karóhoz, én meg engedtem.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.18. 06:51:13

@Gee Halen: Hozzáteszem, jelenleg olyan munkát végzek, mely végzettségemhez semmilyen módon nem kötődik.

tyto 2011.05.18. 06:57:18

@ColT:

nincs gyerekem. mert sosem érdekelt a dolog. de azt hogy mennyire nincs mellette idő semmire az elején, tudom.
a tudás forrása nem kizárólag a személyes tapasztalás lehet. :)

Lew Archer 2011.05.18. 07:20:01

A cikkíró egyébként nagyon nagyot téved ott, hogy generációs kérdést kreál egy társadalmi problémából. A "80-asok" ugyanis nem egy emberi közösség, ahogyan a barnakalaposok meg a vöröshajúak sem alkotnak közösséget.
Létezik ugyanakkor a probléma, hogy a fiatal felnőttek egy része nem kezd önálló életet. Ezt néhányan fölvetik, erre Szilvi generációs védekezésbe kezd, ami tévút, mert a körülmények változásától várja a megoldást, csakhogy a megoldás nem a körülmények változásától jön el.*
Továbbá idősebb kommentelőtársaim nevében kikérem magunknak azt a félreértelmezést, hogy mi itt meg akarjuk bélyegezni "ezt a generációt", szó nincs róla. Arról írtunk, hogy máskor is volt nehézség, meg akadály, és a jövőben is lesz majd. És pontosan nem akarjuk ezt generációs konfliktusként nézni, épp ezért. A magam részéről egy felfogással vitatkozom, mely szerint a körülményeket indoklásnak kell tekinteni.

Tessék szembenézni két dologgal: sokaknak bizony kényelmesebb a szülőknél maradni, mint kimenni az élet viharába. Mások pedig beleesnek abba a csapdába, hogy amennyiben nem látják a jövőt teljes biztonsággal megtervezettnek, akkor nem vágnak bele semmibe. Harmadszor pedig sokan azért nem kezdenek önállóságba, mert olyan életszínvonal-igényük van, amit ma Magyarországon az ő helyzetükben nem lehet megvalósítani. Ezek téves emberi alapállások, és hogy a jelenségben van bizonyos gyenge generációs korreláció, az szinte lényegtelen, mert messze nem minden "80-as" él és gondolkodik így. De ettől még lehet és kell erről beszélni, és aki ebből sértődötten a generációja, mint nem létező emberi közösség elleni támadást igyekszik kiszagolni, az elbújik a kérdésfelvetés elől, hogy a probléma mennyire gyökerezik a téves egyéni helyzetértékelésben.

*Erre legjobb példa a magyar rendszerváltozás, kívülről kaptuk a megoldást, és nem tudtunk vele mit kezdeni.

tyto 2011.05.18. 07:22:41

@Lew Archer:

huuuuu de kinyitottad a közhelyládát így hajnalban.....

természet szerinti kötelesség........szerintem ilyen nincs. de nem véletlenül találták ki. jó sok lelkiismeretfurdalást lehet vele előidézni. az meg egy olyan póráz, amit egy társadalom nagyon szépen a hasznára tud fordítani. viszont undorító.

de. nemcsak hallottam róla, ismerek is olyat aki szereti a gyerekét. elsősorban a saját szüleimet. és éppen ezért mondom, hogy ez a "vidd többre nálam" duma egy nagyon összetett pszichobetegségcsoport kezdőpontja lehet. nálunk pl. szó nem volt róla hogy minek kellene lennem. a teljesítményemet figyelték, és elvárták a saját képességeimnek megfelelő teljesítést, viszont ezen kívül nagyon komoly része volt a nevelésnek az emberség fejlesztése. ha megkérdezték, hogy mi akarok lenni, már egészen kicsiként valamilyen emberi dolgot mondtam. hogy jó, egyenes, bátor, stb szeretnék lenni. ma is ez van, és az hogy mellette természetes módon lettek diplomák, karrier, díjak, saját lakás (nulla segítséggel) az ponosan ebből a hozzállásból adódóan sem kérdés, sem téma nem volt. ja és hogy én segítem őket és nem fordítva.

öregasszony a sajnos leszek. ronda az nem. ez családilag nem hagyomány. az meg hogy valakire ki nyit ajtót öregkorában, egyáltalán nem a vérszerinti rokonság létszámától függ. hanem megintcsak attól, hogy emberként milyen kvalitású. az az igazság, hogy ettől valahogy én nem tartok. ráadásul magam is járok olyan idős emberhez rendszeresen aki nem a rokonom. többet járok, és többet segítek mint a saját gyereke aki messze él tőle. pusztán azért mert szimpatikus. a barátom. nekem ez egy erősebb kötődés. magyarországon kialakították azt, hogy a csecsemők látványától nyálat csorgat mindenki, az öregektől meg elfordulnak. részemről az öregeket sokkal érdekesebbnek tartom. a gyerekek annyira sose érdekeltek, hogy a lakásban is akarjak tartani belőlük. öregembert sokkal szívesebben tartanék, ha már választanom kellene.

ha tudod visszafogni magad, mindezen információkra szerintem nem kell a retkelő mantragépet kinyitni, mert van ilyen ember is. hazudhatnék édesbús történetet arról, hogy miért nincs gyerekem, az igazság akkor is csak az lenne, hogy azért, mert nem érdekelt a dolog sose.
a gyerek amúgy semennyire se garancia a szépen ellátott öregkorra. ahhoz emberileg olyanra kell nevelni valakit, hogy szeresse az öregeket. a kötelességtudatból gondozás az nem az igazi. én erre sose gyúrtam.

Nzoltan 2011.05.18. 07:23:59

Én meg azt gondolom, a nyolcvanas generáció nagy része szart sem tud az életről. Osztja az észt, miközben lábraállni képtelen. A problémáikat felfújják és elvárják, hogy valahogy valakik megoldják.

Hozzátenném: Az már egy elbaszott élet, ha valaki húsz éves korára nem tudja mihez kezd magával. És a mostani huszonévesekre ez igazán jellemző.

Lew Archer 2011.05.18. 07:33:11

@tyto:

Ne haragudjon, de nem fogok a liberális közhelyszótár valamennyi fordulatára választ írni.
Maguk abba a a hibába esnek, hogy különlegesnek gondolják magukat, pedig nem azok. Kiszámíthatóak és egyszerűek.

belekotty 2011.05.18. 07:40:25

@Born to be wild: Az Apeh kintlevősége nem olyan sok ám! Kb 200 milliárd körül van, attól nem megy messzire a költségvetés.

tyto 2011.05.18. 07:48:38

@Lew Archer:

köszi hogy ilyen korán ekkorát röhöghettem. amilyen mély katolikus nevelés meg család van emögött, azt te elképzelni nem tudod.

viszont azt elfelejtettem, hogy ismert jelenség, hogy a testi érettség korábbra, a személyiség érése viszont egyre későbbre tolódik. egy éretlen ember meg pont úgy viselkedik amit az ismertetett esetek mutatnak.
egy éretlen ember például egyáltalán nem tud a pályaválasztásról helyesen dönteni 18 évesen, tehát általánosságban lehet egy felesleges diplomája, amíg rájön hogy mit is akar. ezt nem tartom akkora bajnak.

a ventillátorba inkább az az elképzelés szarik bele, hogy az vagy, amilyennek az anyagi helyzeted mutat. ez a tévedés.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.18. 07:52:31

@Lew Archer: @tyto:

OFF

Bocs, de egész mókás a magázódást meg az "nem használok nagybetűket" elvet társalogni látni (nem kritizálok és nem a tartalmat, csak tényleg vicces látványra). :)

ON

Nzoltan 2011.05.18. 07:56:52

@Kőmíves Kelemen: Ez tetszik.

Amerre én járok, mindenki úgy gondolkodik, hogy ennyiért meg annyiért nem megy el dolgozni, mert abból nem lehet megélni. És akkor mi van? El lehet menni bagóért dolgozni, közben meg keresni a jobb lehetőségeket. Na, ezek az emberek nem is viszik semmire. Szemléletváltásra van szükség.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 07:57:05

@VI. Béla:

Nem nekem kell kiválasztanom a mai huszonéveseknek, koraiharmincasoknak az ő idoljaikat és nemzedéki vezetőiket, nekik, maguknak kell megtalálniuk, kiválasztaniuk azokat:-)

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.05.18. 07:59:34

@tyto:

A katolikus nevelés nem mentség.

@Gee Halen:

Örülök, hogy jól mulat.

parrre 2011.05.18. 08:10:56

@steverubellreborn: Szia, átjött köszönöm, értek magyarul ha hiszed, ha nem. Ha 10x ennyi informatikus lett volna, mást választottam volna. Átment?

Alfőmérnök 2011.05.18. 08:17:38

@Lew Archer: Az ön helyzetértékelése a téves.

Alfőmérnök 2011.05.18. 08:20:45

Tényleg mi a faszomat tett le az asztalra az előttünk levő generáció? Már úgy kollektíve, mert egyéni teljesítmények vannak, ahogy a mai 20-30asok között is, de most nem arról beszélünk.
Nem lehet, hogy a fikázók csak a saját generációjuk felelősségét akarják elodázni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 08:41:44

@is:

Hát, nem t'om.

Ezek a címkék nem utólag születnek egy-egy generációról ilyen-olyan zugszociológusok, zugkommunikációkutatók, zugmédiaszakértők vagy arcoskodó zugpublicisták zúgó üres fejében?

Mennyiben segítené a mai húszasokat, koraiharmincasokat, ha elmondhatnák, hogy nekik "van identitásuk, mint tömeg"? @zalka.szilvi posztszerző felsorol néhány ilyen kollektív jelzőt: ők a "pánpéterek, bumeránggyerekek, gyernőttek". Ha jól sejtem és jól értettem, amiket összeolvasgattam, őket szokás Y-generációnak is nevezni. Ha most még ehhez hozzáragaszthatnák --- mint identitásképzőt ---, hogy ők a nemtudommilyenmárkájú micsoda és a nemtudommilyennevű popegyüttes generációja, azzal előrébb lennének?

Sokkal mélyebben van itt a kutya elásva (szerintem) több generációra visszavezethető kulturális beidegződésekben, a gyermek- és koraiifjúkorban felszívott kultúra minőségében, összetételében és pld. a társadalmi környezet az egyénre gyakorolt hatásának erősségében (konformizmusfok?!:-)) stb. Ezek valóban számítanak.

Utólag biztosan olvashatunk majd korosztályos visszaemlékezésekben sok frappáns jelzőt és blikkfangos fordulatot erről a mai huszon-koraiharmincas generációról is:-) Most jutott például nekem is eszembe egy f*szintos jelző az én generációmról, akik (speciel) a rendszerváltozás idején lettek felnőttek: "Minden számít, semmi sem használ"-generáció. Jó, mi?!:-D

ü
bbjnick

azallamenvagyok 2011.05.18. 08:41:54

"tanácsot kérni alig van kitől"

tanácsot? bakker, megértést/elfogadást se...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.05.18. 08:51:27

@Alfőmérnök: A válasz: semmit. Kicsit bővebben: egyik sem "tett le" semmit. Akik meg "fikáznak", azoknak lehet akármi a bajuk, mindenképpen visszatetsző.
Azonban, ahogy itt többen is pendítették már, ez a "generációzás" igen önkényes valami, miért pont születési év szerint csoportosítgassunk embereket? Szvsz. túl sok minden választ el már így is bennünket, különböző korcsoportokat, púp a hátunkon ez az egész "generációzás", ennek csak atomizálódás a vége.
Amivel tényleg szembe kell nézni viszont, az az, hogy ahogy nekünk bele kellett "csavarodni" abba, hogy épp hogy a túlélés, ami összejöhet, úgy a következő "generáció" is rájöhet darabonként, hogy ők sem tehetnek másként. Ez sem kevés, ámde gondolkozó ember mindig többre vágyik :)

Komikaze 2011.05.18. 08:52:48

nem kellett volna ezt a posztot kitenni, bár (szinte) minden szavával egyetértek.
szívből örülök, hogy a kommentelők ilyen öntudatosak, sikeresek és ilyen kifinomultan tudnak kommunikálni. tényleg örülök, hogy ilyen nagyszerű emberek között élhetek.

Jerky_Master 2011.05.18. 08:53:03

Egy normális lakás Budapesten 12 milliónál kezdődik.
És ebben az a durva, hogy Szlovákiában is majdnem dupla ingatlanárak vannak. A magyar árak alacsonyak.

Hol van ma egy 25-30 évesnek erre pénze?

Hol tudja beletenni az ár felét, negyedét, aztán havonta több tízezer Ft-tal törleszteni a hitelt?

igényes 2011.05.18. 08:53:29

Szóljatok már Orbánnak!

Még nem voltak ilyen gazdagok a németek
Rekordnagyságúra nőtt tavaly a német háztartások készpénzben, bankbetétben és értékpapírban fekvő vagyona. A német nemzeti bank (Bundesbank) statisztikája szerint ingatlanok és értéktárgyak nélkül összesen 4 ezer 933 milliárd eurós vagyonnal rendelkeztek a háztartások 2010 végén.

Garison 2011.05.18. 08:55:18

Szerintem nem a munkanélküliség a mi korosztályunkban (82-es vagyok) az érdekes kérdés.

Személyes példát hadd hozzak: nekem elég jól alakult a sorsom, jó munkahelyem van 20 éves korom óta, elég jól haladtam a ranglétrán, de... Ami elkeserítő, hogy negyedik éve nem emelkedik a fizetésem (most csak két helyen, volt öt fizetős munkám is, de azért az szerencse is, meg bírni is kell...), pedig a munkám több, az elvárás egyre nagyobb, a költségeim óriásiak, miközben idén még nem voltam szórakozni, nem merek még egy házibulit vagy hétvégi utazást szervezni, mert nem jön össze elég ember... Senki nem mondja ki, de érzem: inkább otthon marad, mert a négy fal között olcsóbb...

Szóval az az elképesztő, hogy mást sem hallunk, csak azt, hogy örülj, hogy munkád van, meg jól csinálod a dolgod, de még több kell, közben pedig esély sincs saját lakásra (max jó nagy hitelbe vághatsz, ha mersz).

Ja, és nem ismerek olyat, aki tudja, mi lesz két év múlva. Hiába van jó állása, minden egy hajszálon függ! Szerintem ez a mi generációnk fő problémája.

Publius Decius Mus 2011.05.18. 09:04:39

Az országot kiárusították a 90-es évektől minden szinten. Ez nem valami szélsőjobb / szélsőbal duma, ez tény. Az Únió is tudta mennyire be akaunk lépni, cserébe a maradék termelői kapacitásunk feladását szabta meg (lásd cukorgyárak, szőlő, kvóták, stb.)
Ezt nem lehetett megúszni. A válság 2009 ben kezdődött valamelyest a nyugati tömegek számára, mi viszont 2006-ban már tönkrementünk, mert akkora megrendeléseket adtunk külföldi multiknak, hogy szarrá kellett terelni hitellel magunkat. Ez minden generációra lecsap, de legelőször a fiatal munkakezdőkre. Jó cikk.

Nem kell depisnek lenni, más generációk meg háborúkat kaptak az arcukba, muszály nekünk is megtalálni a megoldásokat. Egyénileg.

GG81 2011.05.18. 09:04:43

@Lew Archer: "Mások pedig beleesnek abba a csapdába, hogy amennyiben nem látják a jövőt teljes biztonsággal megtervezettnek, akkor nem vágnak bele semmibe."

ezt már én sem hagyhatom szó nélkül. mit jelent a teljes biztonság? attól mert még van most munkája az embernek nincs garancia arra, hogy 1-2 év múlva is lesz. és már ne haragudj, miből lenne tőke mondjuk egy lakásra? tényleg nem mindenki örököl, a másik véglet pedig nem mindenki vesz fel ész nélkül hiteleket... épp azért, mert nem tudja mi lesz 1-2 év múlva, erre "felelőségteljesen" bevállalnak 10-20 év lakáshitelt. hát gratulálok! aztán persze jön a gyerek, ami felelmeli a sírás hangját, hogy jajj akkor most ők meg az uccárakerülnek, meg segíccsük meg a frankó- és ojróhiteleseket...
jelentem, aki belevág, az egy kicsit tovább gyűjti az erőt, az önerőt! már aki nem azért lakik szülőknél, hogy az összes pénzét elbulizza... amikor pedig összejön a zsé, amikor egy pár össze tud annyit tenni, amivel biztonságban tudnak végre önállóan lakni, akkor elkezdhetik a saját életüket építeni, saját családot alapítani... mert anyuékhoz nem, mert albérletbe sem, a keresetek pedig szociális bérlekásba sem engedik a menetet... szóval maradt az önerő gyűjtés. amit pedig összegyűjtöttünk, nem egy adócsaló albérletkiadó ismeretlennek fizettük ki...

GGG77 2011.05.18. 09:06:55

ucsacsu
"hitelkártya adósság,legfeljebb majd az örökösön behajtják"

Hitelfedezeti biztosításról hallottál? Az én bankomnál a havi kártyaforgalom 0,79%-a, maximum 5000 Ft. A teljes hitelkeret 120%-ig nyújt fedezetet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 09:15:05

@Garison:

"Ja, és nem ismerek olyat, aki tudja, mi lesz két év múlva." --- írod.

Eláruljak egy titkot? Ez mindig így volt.

És eláruljam, hogy mennyivel volt régebben könnyebb? Annyival volt régebben könnyebb, hogy az emberek családban gondolkoztak. Nagycsaládban.

A szociológiai felmérések még mindig azt mutatják, hogy ma is így van ez (nyilván, azért, mert kevés a fiatal, jóval több az öreg, akik még a régi erkölcsök szerint gondolkoznak).

Szóval, a régi erkölcsök szerint, ott voltam én, álltam benne a világban egy szál f*xban, de ez önmagában nem jelentett (akkor sem jelentett) semmit, az életem csak abban a viszonylatban volt értelmezhető, hogy kik vesznek körül és milyen a viszonyom velük. Feleség, x, gyerek, anyám, apám, testvéreim, apósom, anyósom, az egyik nagyi és papa, a másik nagyi és papa, a harmadik nagyi és papa..., a Géza sógor, a Gizi ángyi és még az x-1 sógor és ángyika... és a barátok szűkebb vagy tágabb köre. Ez vagyok én így együtt és a viszonyaink. Élsz, dolgozol és a családi és szociális-közösségi viszonyaidat gondozod. Néhány ezer éven keresztül elég jól működött ez így. Én most negyven vagyok (valójában negyvenegy:-)), de még én is ebben nőttem fel.

Ez hiányzik neked, nem más! Az a biztonság, amire vágysz, ez a viszonylat biztosítja. Szerintem.

ü
bbjnick

Publius Decius Mus 2011.05.18. 09:17:06

@Garison: Minden ismerősöm, rokonom ebben él, pontosan ahogy mondtad; minden egy hajszálon függ. Jó állás, rossz állás, ez van állandóan!

GGG77 2011.05.18. 09:17:50

@málnási: Spanyolországban (meg Németországban, Ausztriában, Franciaországban, stb...) a saját ingatlan a felső tízezer kiváltsága, ez így van. Viszont a lakásbérlés jóval kevésbé megterhelő az átlagos jövedelműek számára, plusz a kínálat is jóval nagyobb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 09:18:15

@bbjnick:

és még az x-1 sógor és ángyika=és még az x+1 sógor és ángyika

Az a biztonság, amire vágysz=Azt a biztonságot, amire vágysz

2011.05.18. 09:19:14

Bonyolult dolog ez, de valahol ennek a dolognak is van előélete.
A probléma a ratkó-korszakban kezdődött. Ugyanis a 80-asok szülei (ahogy az enyémek is) akkor születtek.
1950-60-ban születtek, 1975-90 között váltak szülővé.
Tömegesen!!!
Éppen ezért az ő gyerekeik is tömegesen születtek, 1 nagy hullámban.
Mivel azoknak az embereknek, akik ratkó-gyerekek voltak, nekik a diploma egy rohadt nagy szó, az már a képzés netovábbja, ezért mindegyik azért dolgozott, hogy a gyereknek legyen diplomája. A gyereknek lett is, mármint a nagy részüknek lett/lesz. De ez az adag gyerek az előzőekhez képest, egy rohadt nagy adag. És mivel az oktatási rendszer felszívta a sok diplomára hajtó gyereket (olyat már nem hallasz h vmelyik szakon nincs hely), ezért mindegyiknek lett ilyen vagy olyan diplomája.
Ehhez alkalmazkodott a munkáltatói réteg is, és már a portásnak is kell egy min diploma.
Eltelt pár év, és kiderült a 80asokról h nincs tartalom a diploma mögött, hogyan is lenne, ha boldog-boldogtalan is bejutott, és vhogy átverték őket tömegesen a főiskolán/egyetemen, ilyen-olyan tanárok, maximum nem értenek semmihez (az olyanba h NAT rendszer bevezetése, meg a bolognai-rendszer és egyéb oktatáspolitikai csapások is érték a 80-asokat,olyan hátrányok taglalását hagyjuk is).

Erre a munkáltató mit csinál? Kirúgja a 80-asokat, vagy fel sem veszi őket, legjobb kifogás túlképzett vagy.
Szerintem kell még v 5 év h normalizálódjon a dolog a munkáltatóknál és végre letegyenek arról, h mindenhez diploma kell, nem nézem meg mit tud, csak papírja legyen, max kirúgom ha sötét.

A következő probléma szintén eljön pár év múlva. Bezárt egy halom bölcsőde/óvoda/iskola, a különböző gyes, gyed, tököm tudja mi, vissza vesznek, vagy eltörölnek.
Igen ám, de jönnek a ratkó-unokák. Ugyanis a 80-asok mostanában jutnak el oda agyban is és pénzben is h gyereket vállaljanak, és azok a gyerekek 5-10 éven belül bölcsibe, oviba, iskolába akarnak menni, mivel anyu-apu dolgozik.
És az előzőekhez képest, megint rohadt sokan lesznek ezek a gyerekek, mint a szüleik voltak 20-30 évvel ezelőtt.

A ratkó-gyerekekhez képest a 80-asoknak a segítő állam sincs, aki munkát ad, lakást bizniszel, és a többi jóság, ami eljuttatta oda az országot, ahol éppen most van.
Pedig az idő telik, és a ratkó-unokák készülnek a hálószobában, fürdőszobában, konyhaasztalon...
Természetesen nem lesz akkora hullám mint a 80-asok voltak, de sokan lesznek.

Ezek a 2005-2020 között születettek már nem lesznek diplomás népség, ők megint szakemberek lesznek, és ezért mire ők felnőnek megint sok diplomás fog kelleni, mert a mostani nagy diplomahullám már kiöregszik, valamint a gyerekét a saját rossz tapasztalatai miatt nem fogja mindenáron diplomára rugdosni, ezért többet fog érni a diploma.

Szopókocka ez az egész...!
:)

Alfőmérnök 2011.05.18. 09:19:59

@Mihint: Szerintem nem teljesen önkényes dolog a generációzás (csak óvatosan kell vele bánni:). Valahogy mégis sok minden közös van a nagyjából azonos időben születettekben. Persze hagyhatjuk az egészet a francba, és beszélhetünk csak egyes emberekről. Csak akkor meg semmiféle általános következtetést nem fogunk tudni levonni.

"Amivel tényleg szembe kell nézni viszont, az az, hogy ahogy nekünk bele kellett "csavarodni" abba, hogy épp hogy a túlélés, ami összejöhet, úgy a következő "generáció" is rájöhet darabonként, hogy ők sem tehetnek másként."

Szerintem ez maszatolás. A kérdés továbbra is az, hogy könnyebb-e a mostani 20-as, 30-as generációnak, vagy nehezebb?

A cikkíró írja:
"tizenkilenc évesen kezdtem el dolgozni, egy benzinkúton"-tehát sejthető, hogy nem egy munkakerülő.
A mai helyzet pedig:
"A „mindenkinek ott kell boldogulnia, ahova született” szlogen már akkor sem ér, ha szeretem ezt az országot, mert itt keresek munkát egy éve, és nem találok. "

Szerintem az alap az, hogy azt feltételezzük, hogy igazat mond a szerző. És teljesen hihető, amit ír, mert én is ismerek a környezetemben nem egy embert, aki hasonló helyzetben van. Naponta adnak be jelentkezést különféle álláshirdetésekre. Az a jobbik - és ritkább - eset, hogy kapnak választ.
Ilyen volt a 80-as években? Ugye nem. Akkor miről beszélünk?

Alapvető élelmiszer 2011.05.18. 09:25:12

Én is nyolcvanas vagyok, pont a közepéből. Az elveszésnek az az oka, hogy mi pont két generáció között estünk ki. A mi szüleink még a langymeleg Kádár-rendszer biztonságában nőttek föl. (munkád biztosan van és ha egy kicsit hajlékony a gerinced, az állam megadja a sört és a virslit). Viszont mi mire a felnőtt kor közelébe jutottunk, nyoma sincsen ennek, az állam elbújdosik, menekül a feladatok elől, biztos munkahelye legfeljebb a sírásónak van.
Az utánunk jövő generációnak megint jobb lesz, hiszen ők már ebben az új világban nőnek föl, ők már ezt fogják látni.
A mi generációnk azonban elveszett.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.18. 09:26:06

"Ja, és nem ismerek olyat, aki tudja, mi lesz két év múlva. Hiába van jó állása, minden egy hajszálon függ! Szerintem ez a mi generációnk fő problémája. "

Ez az összes generáció baja volt eddig is, és ezután is. Nem csak nálunk, hanem mindenhol.
Mi a különbség?
A bátorság, ha úgy tetszik botorság.

Szüleinkbe/nagyszüleinkbe szorult annyi életerő, hogy a nyomorba összeházasodtak, és megszültek minket. Én is nagy szegénységbe nőttem fel, természetesen nem akarok olyan gyerekkort a majdani gyerekeimnek.

Viszont merek előrébb lépni, mert különben beleragadok abba a posványba, amibe a többség.
Ha bevállalok hitelre házat, akkor meg fogok gebedni, hogy megtartsam mindenáron (munkával).
Ha szüleimnél otthon gyüjtögetem az önerőt ÉVEKIG, akkor NINCS MOTIVÁCIÓ, vagy legalábbis töredéke annak, ami nyomás alatt van az emberen.

Az a baj, hogy egyszerűen lusták és gyávák a 80-asok ahhoz, hogy kilépjenek az életbe, és végre bevállaljanak valamit, ami előremozditja őket. (tisztelet természetesen a kevés kivételnek)

Tudják ők milyen az, amikor széllel szembepisálva sikert ér el?
Amikor saját erőből, heti 70 órányi munkával megveszi élete első roncs autóját, és nem csak fizetéskor tud bele tankolni 2000 ft-ért?
Tudják milyen az, amikor végre nem csak panaszkodni lehet a szülőknek, hanem segiteni őket? És bebizonyitani nekik, hogy lehet boldogulni?

Na ezeken kellene kicsit elgondolkodni...

Nzoltan 2011.05.18. 09:28:39

@Alfőmérnök:
Viszont ha ügyes vagy, a határ a csillagos ég. Ilyen volt a nyolcvanas években? Ugye nem.

Most más világ van. Ahogy előttem is írták már, régen is voltak problémák, csak más jellegűek.

Jerky_Master 2011.05.18. 09:32:24

@Publius Decius Mus: muszáj <- így kell helyesen írni, mivel a muß sein német kifejezésből jött, idegen eredetű kifejezés.
Az a felelős, aki kiárusított, nem pedig a vevő. Fehérgalléros magyarbűnözés... Olajszőkítés, számlagyározás, mutyizás.
Meg az akkori hülyejobboldali kormány, amelyik pökhendien lezárta a kelet felé vezető csatornákat.

A hajszálon függés miatt vegyünk legalább 500ezer Ft-nyi aranyat, és hordjuk magunkkal. Így vészhelyzetben van tartalékunk, bárhol a világon.

ili810 2011.05.18. 09:33:06

@tyto: te egy stupid állat vagy fiam

Alfőmérnök 2011.05.18. 09:34:22

@Nzoltan: Az a baj, hogy nem mindenki lehet ügyes. Pontosabban: ha mindenki ügyes, valaki akkor is kimarad a buliból. Mert nincs elég hely.
Olyan ez, mint az a játék, ahol egyel kevesebb szék van, mint résztvevő, le kell ülni, és az veszít, aki állva marad, mert nem jut neki szék. Bármennyire is ügyes mindenki, valaki úgyis kiesik a játékból.

Walter Bold 2011.05.18. 09:35:54

@Samu1: Nem csak Samuhoz:

Ha azt mondom, havi 300e nettót kereshetsz egész évben, de csak fél évet - 8 hónapot kell dolgozni, akkor elvállalnád?

Hm. Pedig egy méhész ezt csinálja!
150 méhcsaláddal vígan megtermelsz ennyit (igen, tisztán, vállalkozásban), és csak márciustól októberig dolgozol a méhekkel, azt is kampányszerűen.
Ehhez persze le kell tenni a koronádat; nehéz két idegen nyelv felsőfokú és két diploma tulajdonosaként méhésznek menni? Nekem is az volt, de változtattam a szemléletemen.
Lehet, hogy BGF diplomával ügyfélszolgálaton ülni vagy jogász diplomával fénymásolni havi 150 ezerért jobb...

Lew Archer 2011.05.18. 09:39:16

@bbjnick:

A hiba a közgondolkodásban van, mondhatnám kultúrában.

A mai közgondolkodás nem tartja számon erényként a szerény életmódot, a lemondást, a rádszabott sors elfogadását. Úgy véli, hogy mindezek idejétmúlt fogalmak, hogy a társadalmi-termelési viszonyok fejlettsége félretehetővé teszi ezeket. A fiatalok ehhez a közgondolkodáshoz próbálnának alkalmazkodni, ahol a siker az egyetlen szempont. Bizonyos értelemben tényleg nem tehetnek erről, ezt a szemléletmódot kapták készen, viszont kilépni csak ők tudnak belőle. Aki idősebb és elég bölcs, az leszarja a társadalmi elvárásokat, fiatalon ez nehezebb. Sokan gondolják úgy, hogy ha nem építik fel a 300 nm-es OSB-gipszkarton házat Skoda Octaviával, Ford Mondeóval a garázsban, meg nem járnak síelni-sziklamászni-vitorlázni minden hétvégén, akkor kudarc az élet. A mi felelősségünk talán abban lenne, hogy megpróbáljuk őket megtanítani: nem ebből áll a boldogság.
Ám az a helyzet, hogy mi ezt elmondhatjuk, de dönteni és választani nekik kell, hogy elfogadják-e a kisember egyszerű és küzdelmes sorsát, vagy vég nélkül, egyre csalódottabban kergetnek egy illúziót. Sajnos sokan már arra is sértődötten reagálnak, ha emlékeztetjük őket, másnak is nehéz volt.

gmower (törölt) 2011.05.18. 09:40:00

Először is kiváló poszt, nagyrészt kiváló kommentekkel, ritkán fut bele az ember ilyenbe a neten.

Szerintem a nyolcvanasok nem egy generáció, az évtized elején születettek inkább a 70-es évek végiekhez, a végén születettek pedig a kilencvenesekhez tartoznak. Én kereken 80-as vagyok, egy kicsit mesélnék arról, hogy látom ezt a kérdést (egy vidéki kisvárosba születve):

Az általános iskola alsó tagozatát még a szocializmus idején töltöttem, amiről kifejezettem jó emlékeim vannak. El voltunk foglalva, sokat kirándultunk, táboroztunk, kisdoboskodtunk, szemetet szedtünk, sportoltunk, versenyeztünk, tanultunk, fegyelmezve voltunk. Voltak persze csínyek, de mindig megvolt a következménye a tetteinknek, volt egy világos szabályrendszer, ami biztonságot adott. A családi háttér is nagyrészt mindenkinél rendben volt, mindenkinek dolgoztak a szülei, volt hol lakni, volt mit enni, az átlagos színvonal nem volt túl magas, de komolyan nem nélkülözött senki.

Aztán jött a rendszerváltás. Kicsi gyermekként én csak arra emlékszem belőle, hogy mindenki nagyon lelkes volt, hogy most aztán jó lesz, elmennek a ruszkik (soha nem is találkoztam velük, pedig volt laktanya), vége az elnyomásnak, megszabadulunk a hülyeségektől. Aztán jöttek a gyakorlati következmények: két év orosz tanulás után kezdhettem németül tanulni, elkezdték privatizálni a helyi nagyvállalatokat, a dolgozók felét kirúgták, szétlopták az egészet, majd mindet bezárták, az OTP vagy egyben kérte az addig lakásra adott kölcsönöket, vagy sokszorosára emelte a törlesztőket, sok-sok család (köztük az enyém is) szétesett néhány év alatt. Gyakorlatilag atomjaira hulott körölöttünk az addig biztosnak tűnő világ az általános iskola felső tagozata alatt. Ezen idő alatt az addigi értékek mind eltűntek, amiknek a helyét nem vették át újak, nem kaptunk igazi nevelést, útmutatást, csak éltünk bele a világba célok nélkül, állandó bizonytalanságban, emiatt véleményem szerint nagyon sok tehetséges gyermek kallódott el.

Innentől kezdve hallgatjuk, hogy még pár évig rossz lesz, de aztán majd...

Persze a legtöbben összeszedték magukat, akikkel még találkozok volt osztálytársaimmal mind lelkiismeretesen dolgoznak (harmaduk külföldön, harmaduk más városokban, csak a harmaduk maradt helyben, jópáran kényszervállalkozók). Családja nagyon keveseknek van, bár nagyrészt hosszú ideje párkapcsolatban élnek. Általánosságban megkeseredettek, kilátástalannak látják az életet, de nagyon is küzdenek, amennyire erejükből tellik.

Én magam kis külföldi kitérő után Budapestre menekültem, rengeteg munka után, szörnyű lakhatási és életkörülmények elviselése árán mára egyenesbe jöttem, az agglomerációban élek családi házban, 4 éves leányommal, és imádott feleségemmel. Tizenéves, kopottas autóm van, de tudom tankolni, a technika legújabb találmányai már régóta nem érdekelnek, luxusra nem költünk, így szépen gyarapodunk, jól elvagyunk. Az egyetlen dolog amire szükségünk lenne az a biztonság mindenféle tekintetben, hogy tudjuk, hogy holnap is lesz még munkánk, hogy ne kelljen többet költözködni, hogy beilleszkedhessünk egy helyi közösségbe (ami sajnos szinte sehol sincs), hogy tudjunk a jövőre vonatkozóan tervezni. Ha még ráadásul helyben lenne munka, az már csak hab lenne a tortán :)

Szóval én így látom. Abszolút megértem az idősebbeket, hogy visszasírják a szocializmust akár a nyűgjeivel együtt is, és a nálam fiatalabbakat is, hogy nem nagyon találják a helyüket, nem alakult ki felelősségérzetük, a boldogságot csak anyagi javakban látják.

Nem rosszabb egyik generáció sem a másiknál, egyik sem rinyálósabb a másiknál (én magyart még csak panaszkodni hallottam, ilyenek vagyunk és kész :D), csak sokmindenben mások, mert más körülmények közt, más világban nőttek fel.

Most, hogy újra végigolvastam elég keserűre sikerült, hibába, én is csak magyarból vagyok :D Ennek ellenére én már itt szeretném leélni az életem, láttam (nem turistaként...) a nagy nyugatot, ott sincs kolbászból a kerítés, az emberek sem jobbak semmivel, csak az egy megint másik világ, ami innen messziről jól néz ki.

ili810 2011.05.18. 09:40:38

@tyto: a lelki nyomorodat igy akarod vigasztalni? Sajnálatra méltó vagy az már biztos.

dzsenerésön 2011.05.18. 09:43:51

egy nyolcvanas vagyok

Érdekes téma az is, hogy ki és hogyan jutott lakáshoz,házhoz a rendszerváltás előtt
(mielőtt valaki magára venné, sokan sokat dolgoztak a javaikért, de ma már 10x annyit kell tenni 10-ed annyi segítséggel): elengedett szocpol,hitel; kiutalt tanácsi lakás megvétele apróért, fillérekért bérelt lakás, nyaraló vásárlása, "ügyeskedések" a munkahelyről - tszből, gyárból (építőanyag, táp a disznóknak stb) ;"leesett" áruk értékesítése.
becsületes esetben BETEGRE dolgozás a háztájiban, konyhakertben, amit eladhatott magánba az ember, vagy folyamatos fusi meló szakmunkásként.

Hát valahogy így.

Ha ezeknek az embereknek most kellene azt összehozni, amijük van, kétségben vonnám az ügyességüket.

zum trucc 2011.05.18. 09:44:39

Elnézést kérek, nem olvastam végig a kommenteket.
A poszt egy-egy félmondatával talán lehetne vitatkozni, de sok igazság van benne.
Az én történetem.
Két gyerekem van a nyolcvanas évekből, ők talán elkerülték a csapdákat. A kisebbik szakkollégista, nagy matekos, jó tanuló. sajnos barátnőjével együtt már külföldön tanul. De látogatni visszajár. Ha végzett, majd akkor is. Olyan jó tanulók, hogy tuti kapnak kint állást.
A nagyobbik érdekesebb történet: kamu egyetem után belépett egy céghez bejelentés nélküli segéderőként, fizikai munkásként, én persze hápogtam. Ma ő a cég 3.-4. embere, rég be van jelentve. Mondjuk a képességei is megvannak: nagyon jó angol, rutinos eladó és tárgyaló (egyetemista korában nyáron többfelé dolgozott, akkor jött bele). Hát, el kell kezdeni, és akkor kialakul.

gnme 2011.05.18. 09:45:58

voltam kisdobos
voltam úttörő
aztán ez megszűnt
anyósom meséli, hogy vettek fel kölcsönt a házra .. fizetgették a kamatoktól mentes hitelt, majd egyszercsak ukmukfuk elengedték a hátralékot (mittudomén hány % befizetett pénz után már..)
ugye.. ma mit látunk .. aki nem öngondoskodik az ínnyeúnnya milyen ember
aztán lenyúlják az öngondoskodott pénzt
adjunk már a bkv-nak húszmilliárdot
nem jó itt élni

Lépes Elek 2011.05.18. 09:46:52

Mivel passzol, beteszem ide egy korabbi hozzaszolasomat, kicsit upgradelve

En fel evig probaltam allast valtoztatni kurrens, felkapott hianyszakmavol. Megprobaltam a kozvetito cegeket is, de sok jo nem szarmazott ebbol a kenyszerkapcsolatbol. Magam sem ertem miert, de 10 ev tapasztalattal nem kellettem sehova. Nehany igeretet ugyan kaptam, hogy az elso kozvetitoceges interjuk utan ilyen-olyan cegekhez mehetek, de nem jott be.

Bizonygattam en, hogy megbizhato, ugyes, nyelveket szukseges szinten ismero emberke vagyok, nehany IT-s projektemen neztek is, hogy "huha" meg "aztamindenit", de semmi. Lehet, hogy a korom (40) volt a gond? Nem tudom. Probaltam objektiven megfejteni, de nem jottem ra a megoldasra. Neha belekotottek a nyelvtudasomban, ami igaz, hogy nem volt anyanyelvi szintu, de meg tudtam birkozni addig minden olyan feladattal, ami adott nyelven tarult elem.

Gondoltam egyet es leleptem 4 eve Nemetorszagba. Sajat szakteruletemen inditottam el vallalkozasomat es uzemeltetem. A neha kifogasolt nyelvtudasommal atragtam magam a nemet burokracian es amerikai partnerekkel tartok kapcsolatot. Megvettem sajat hazamat olyat, amilyenrol Magyarorszagon nem is almodtam korabban (es itt sem szamit atlagosnak, hogy igy mondjam) es elek boldogan, kiegyensulyozottan, gyerekekkel, asszonnyal.

Vegulis koszonettel tartozhatnek, hogy ravettek(kenyszeritettek) egy reg dedelgetett tervem megvalositasara, de kergettem egy abrandot a Haza epiteserol meg hasonlokrol.

Sajnalom azokat a cegeket, akikhez annak idejen bejelentkeztem es csak enyhe szajelhuzasra futotta. Epithettunk volna par erdekes dolgot kozosen. Most felvasarolhatnek egy-ket ceget a nagykepu vezetokkel egyutt, ha akarnek meg bosszusagot magamnak, helyette sok sikert kivanok nekik es azt a tanacsot kuldom, hogy hallgassak meg neha a jelentkezot, ne csak sablonokban gondolkodjanak.

Mielott belekotne valaki, nem mondanam, hogy nagy arcom van. Anyagi helyzetemrol is csak azert irtam, hogy ne tunjek elegedetlenkedo pancsernak.

A kulfoldon dolgozni akaroknak meg annyit mondanek, ha tehetek ilyet, hogy itt sincs kolbaszbol a kerites es mindenhol keresztbe tesznek, ahol csak lehet edes kis apro finomsagokkal szeles mosolyok kozepette. Ez viszont nem a Hazam, igy nem erdekel, csupan megoldando problema. Az allando magyar kekeckedes viszont fajt.

norbert79 2011.05.18. 09:47:53

Én csak arra lennék kiváncsi, hogy akik teliszájjal mondanak kritikát olyanok, (akik még akkoriban tanultak, amikor még a siker abban volt mérendő, hogy ki milyen iskolát végez, amikor még a lakáshitel árfolyama államilag volt garantált, amikor volt SZOT üdülő, normális ellátás, hadd ne soroljam, s jön a változás), arra, (aki felnő egy olyan világban, ahol az egymás kizsigerelése a cél, amikor egy nagy cégnek több joga van, mint aki előfizet, amikor a bűnözőt szinte lebratyizzák, s több joga van, mint a sértettnek, amikor az állásod is kétséges nap mint nap), mit csodálkozik, ha elküldi az érintett 80-as konkrétan az anyjába, s inkább lelép innen, miközben a füle mellett elengedi még az Öreg lehazaárulózását, vagy élősködős kifejezését, s inkább szembenéz a ténnyel, hogy idehaza nem lehet érvényesülni, s megpróbálja inkább távol innen. Lehet ellenszenvesnek tűnök, de pont azok az öregek felejtik el a tényt, hogy a szülőknek kell segíteni a gyereket, s ő nekik már mindenük megvan, így könnyű kiritikát mondani egy küzdőről egy kényelmes fotelből.

Ne felejtsük már el, hogy ki honnan jött...

hantorisch 2011.05.18. 09:48:34

No. Akkor vérbeli 80-asként én is kinyilatkoztatok.

Sokkal, SOKKAL könnyebb volt elindulni a nagybetűs életbe a szüleinknek, mint nekünk... Akárki, akármit mond a mai generációnak nincs belátható időn belül lehetősége olyan vagyont felhalmozni, amely biztosítékul szolgálna élete hátralévő részében.

Szüleim úgy vettek anno szocpol-ra lakást, hogy minimális kamata volt. Olyan volt, mintha albérletért fizettek volna, csak a végén övék volt a lakás. Ezután belefogtak egy családi ház építésébe, aminek a telkét 15 hónapnyi akkori fizetésükből vették. (durván 150.000 Ft-ért). Épülő, nagyon fejlődő kertvárosi övezetben.
A villany, a gáz, a víz sokkal olcsóbb volt. Kevesebb volt ugyan a termék, de vásárlóerőt tekintve kedvezőbb volt a helyzet.

Akárhogy osztok, szorzok, ma egy átlagfizetésből mindez hogyan lenne kivitezhető? Hogyan tud ma egy fiatal elindulni, gyűjteni, spórolni, alapozni??

Nem keresek sokat, pedig jó nevű egyetemen végeztem, több nyelven beszélek, nem szóróm a pénzt, sőt... Jó példát láttam szüleimtől. Másfél év alatt összes 500.000-600.000 Ft-ot tudtam megspórolni, úgy, hogy otthon lakom. Vannak terveim, de....

10 év, mire összeszedem egy telek árát. Még hány év, mire egyáltalán építeni tudnék???

Tartós kapcsolatban élek, szívvesen elkezdeném már a saját életem, gyerekeket szeretnénk vállalni stb. De mégis hogyan? Esély sincs tisztességes munkából tisztességes körülmények között élni úgy, hogy nem verem magam hitelekbe. Ezzel pedig megpecsételném a kiadásaim sorsát úgy, hogy a bevételi oldal egyre képlékenyebb és kiszámíthatatlabbá válik.

Lehet, hogy könnyebben él a mi generációnk, de messze nem tud annyi pluszt képezni és halmozni, mint az előző generáció. Rá vagyunk kényszerítve a fogyasztásra azzal, hogy a tartós és nagy értékű javak megszerzése elképesztő tételként lebeg a szemünk előtt...

norbert79 2011.05.18. 09:49:00

@Lépes Elek: Köszönöm, csak alátámasztod hozzászólásom, pont ugyanerről írok én is...

TG69 2011.05.18. 09:50:51

@Lew Archer:
Amit írsz az talán 40, de inkább 50 feletti életstratégia lehet, egy 20-30-asnak viszont nem. Nem is működne az a társadalom amiben élünk, ha ez lenne az életerős felnőttek világszemlélete, a versengő kapitalizmus nem erről szól. Igen senki nem akar vesztes lenni, a gond csak az, hogy mára nincs meg az a stabilitás, amelyik a korábbi generációknak megadatott (kivéve a rendszerváltás éveit). Amit brz457 feszeget pl az apróságnak tűnik, de inkább elfogadható életstratégia mozaikot mutat, azaz nem kell mindent birtokolni valamit ahhoz, hogy élvezzük a használatát. Még sok-sok ilyen apróságot kell elsajátítanunk, hogy meglegyen a társadalom fiatal részének is sikerességhez való út. Lehet, hogy mára már el kel felejteni a stabil munkahely/foglalkozás modellt, elegendő projekteket vinni és közben feltöltődni stbstb (esetleg szülői segítség mellett! :)), de ez a világ már annyira idegen tőlünk, hogy nekem nem lenne hozzá bátorságom, hogy véleményt nyílvánítsak róla. Bizony az én klasszikus munkaerőpiaci ismereteim is érvényességüket veszítik, ha eljön az idő :).

norbert79 2011.05.18. 09:53:28

@TG69: Egyetértek. Abban lehet valami, hogy mindenkinek ezt az instabilitást kell elfogadni, mint "stabil pont". Csak az a gond, hogy ez viszont a piacnak nem kedvez, így a hitel-adóknak sem. Akkor viszont ki fog majd hitelt adni, ha az instabil munkahelyek lesznek az alapvetőek?

zum trucc 2011.05.18. 09:54:38

@gmower: nagyon átélhető a történeted. Én a szocializmus időszakát nem látom olyan idillinek, mint te, de nem ez a téma most.
A lakásszerzés. Nos, az a szocializmusban még reménytelenebb volt, mint manapság, pedig ma is igen nehéz. Akkor reménytelen volt.
Amikor én végeztem a tanulmányaimmal, nem volt gond az elhelyezkedés, számtalan szar munkahely közül választhattam. 60 havi (öt évi) kezdőbér volt egy másfél szobás lakás ára. Lakása csak annak lett, akinek nagyon sok pénzzel beszálltak a szülei is.
A közelmúltban létezett lakáshitelek (néhány más dologgal együtt) hazavágták ugyan a magyar gazdaságot, mellesleg viszont azért lehetőségeket teremtettek. De persze önrész nélkül nem megy, ahhoz meg állás kell, meg segítő szülő, vagy jó ütemben érkező örökség.

gpetersz 2011.05.18. 09:56:47

"Tudható, hogy a kormányzatnak lesz/van ifjúságpolitikai koncepciója"

Nem, ebből az tudható, hogy a Mandineren vagyunk... vagyis kormányközeli a gondolkozás. Én semmilyen koncepcióról nem tudok, hacsak az új KISZ az IKSZ 10 pontos "gyere haza a pörkőté'" koncepciójára nem gondolsz...

"amit még nem ismerünk"

Na ez itt a lényeg. De szerintem még a FIDESZ sem ismeri...

Olyan nehéz belátni, hogy ez is csak egy tolvaj/dilettáns banda mint az előző?

TG69 2011.05.18. 09:57:24

@norbert79: Ettől nem kell tartani, mert a pénzügyi instrumentumok sokkal gyorsabban változnak/fejlődnek?, mint akár a változó körülmények :). Az más kérdés, hogy ebből idehaza mi valósul meg, itt egy kicsit minden más.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.05.18. 09:58:32

@Alfőmérnök:
Röviden: szerintem összességében nehezebb a helyzete a '80-as generációnak most, mint nekünk akkor.
De igen nagy környezeti változás van azóta, nem beszélve arról, hogy az "én fejemmel" látom nehezebbnek az életüket, amit ők talán nem úgy látnak.
A '80-as évekre bőven igaz volt a teljes foglalkoztatás, ám "normál munkaidőben" ténykedve a fizetés arra volt elég, hogy szerényen, de megéljünk. 8 óra munka (már aki csinált valamit), aztán hazamehetsz. Ha önállósodni akartál, (legalább saját bérlakás, autó, telek, stb.) minimum 10-15 évig a beledet kidolgozhattad, és nem biztos, hogy sikerült a végén (mi pont megszívtuk ezzel a gyűjtögetéssel, jött 1990, és mindent vitt).
Ma ezen felül jön az eleve létbizonytalanság, az ajándékként osztogatott munkák-munkahelyek, és az ezzel való állandó fenyegetettség. Az én '80-as nagyfiam feleségével együtt Svájcban dolgozik, (bankinformatikus) és nincs tervben se gyerek, se hazajövetel. Ráadásnak nagyon haragszik rám, mert '96-ban vállalkoztunk/tönkrementünk/ráment a lakásunk, ez pedig nekem van tulajdonítva egyelőre :)
Na, kb. így látom. Az előző generáció seggében nem volt egypár olyan tüske, ami a mostaninak van, de azért van, akinek sikerül. Másrészt ezeket a tüskéket mi is érezzük, továbbá számunkra olyan, hogy nyugdíj, az nem lesz (szerintem ki se húzzuk addig), én azt gondolom, hogy a tisztességesebb magamfajták szénné gürizték eddig is magukat, hogy meg tudjuk kicsit "billenteni" a fiainkat.
A posztíró természetesen igazat mond, mert én is tudom: a középső kölök évek óta szív a munkakereséssel. Én meg már nem is kísérletezek, továbbra is keményen vállalkozunk, aztán vagy van munka, vagy nincs :)

dzsenerésön 2011.05.18. 09:58:48

Feleségemmel lassan három éve dolgozunk, albérletben élünk.
Ha elmennék itt Magyarországon önkormányzati bérlakásba (kitudja milyen szomszédokkal), akkor is 6 év lenne, mire egy kis lakás és berendezés ára összejön,
ÚGY hogy ne jussunk a mostani devizahitelesek sorsára, hanem akár a gyerekek mellett valahogy ki tudjuk fizetni a lakás fennmaradó részét.
Mert: lehet kapsz hitelt, de a bevételed nem biztos, hogy állandó.
Inkább kevesebb hitel és több munka.
De akkor, hogy lesz gyerek? 10 év meló egy lakásra,ami vagy összejön vagy nem (mert a bevételem és az árak is változnak) és a kapcsolat lényege meg elvész? WTF.

Ami az egészből szomorú, hogy sokan ilyen dolgok közepette elfelejtenek ÉLNI, és látni az élet értékeit.

Na ezt az egyet nem akarom.

norbert79 2011.05.18. 09:59:33

@TG69: Igen, "itt egy kicsit minden más" miatt van az ördög a részletekben elbújva... :)

Lew Archer 2011.05.18. 10:00:17

@TG69:

De, erről szól a versengő kapitalizmus. Arról szól, hogy az emberek többsége elfogadja, hogy más profitot termel a munkájából. És elfogadja, hogy van fent és lent.
Ugyanis nem mindenkiből lesz tulajdonos. A többinek pedig bele kell nyugodnia a helyzetébe.
Ezt ráadásul nálunk kisebb összegű játszmában játsszuk, mint mondjuk a németek. És ezt is el kell fogadni, mert nem lesz minden ország olyan gazdag, mint Németország.
Az életnek vannak ilyen egyenlőtlenségei.

Walter Bold 2011.05.18. 10:00:27

@Kőmíves Kelemen: Mindent elmondtál. A korábbi generációk háborúban is vállaltak gyereket, és vállalták egymást. Akkor is, amikor mindent elvettek államosítás címén, és akkor se állt meg az élet, amikor gengszterváltás jött. De most? Most mi van?
Egyik ismerősöm összeköltözött egy csajjal (albérlet), de amikor komolyra fordította volna a lány a dolgokat, szakított vele a srác - vissza anyukához. Bumeráng nemzedék.
Másik ismerősöm -29 évesen - még soha nem élt külön! Se kutyája, se macskája, se lakása, se hitele, se célja, semmi. Mi ez, ha nem kőkemény sérülés? Infantilizmus a javából! De ha ezt elmondod neki, és szembesíteni akarod, akkor felháborodik "gyelnőtt" lelke.

Phátyol Ferenc 2011.05.18. 10:02:09

én 30 éves vagyok. és az lep meg, h sokan úgy gondolják itt(főleg a vének), h az embernek fos munkával éhbérért robotolva kell leélnie az életét. ugyan mér kéne?
abban se látok semmi rosszat ha valaki 30 körül a szüleivel él és tanul. azt a mantrát is el kéne már felejteni, h aki akar az tud dolgozni, nem, nem tud. ehhez elég csak megnézni azt hány munkahely szűnt meg az utóbbi években.
okoskodások, leszólások meg bezzeg az én időmbenezések helyett azt kéne felfogni, h a nagyarcú vénekre IS kihat ez a szar, ami itt megy. mondjuk már csak azért is, mert a nyugdíj mint olyan nem lesz. aki meg ezt képtelen felfogni és cinikusan leszólja a mai fiataloknak a vonakodását, h nem akarják megenni a szart, amit az előző generációk főztek az tényleg egy orbitális barom.

norbert79 2011.05.18. 10:04:30

@Lew Archer: Azért engem érdekelne, hogy Te (nem foglak magázni, azért se) honnan indultál, hova érkeztél meg, s ki segített abban, hogy oda eljuss, ahol most vagy.
S majd utána ha ezen végignéztél, rakd bele ugyanezt a mostani környezetbe, s talán meglátod, hogy szinte biztos, hogy ugyanígy azt most nem tudnád végigvinni.

Lépes Elek 2011.05.18. 10:04:40

A gyerek nem lehet anyagi kerdes. Pont. Velemenyem szerint - barmennyire is igaztalannak tunik - lustasag miatt nem vallalnak sokan, a biologiai okokat leszamitva persze.

norbert79 2011.05.18. 10:09:37

@Lépes Elek: Biztos vagy ebben? S azzal is tisztában vagy, hogy kötelező általános iskolába járatnod gyermeked? Mert ha nem, akkor a szülő Bűncselekményt követ el, nem vicc. S hiába az ingyen tankönyv támogatás (amit amúgy is röhejes feltételekkel adnak MOST még meg, de az is megszűnik), a többi eszköz, lásd ceruza, stb, elég szép kis summát tud kitenni. S nem tudod olcsón megvenni (mert nincs idehaza gyár, vagy a jó kis Csehszlovák), max a kínait, ami negyed annyi ideig bírja.

Szóval amit leírtál önmagában nem igaz.

tizenot 2011.05.18. 10:10:03

"Nem mintha külföldön jobb lenne"
Összehasonlíthatatlanul jobb, főleg ha az ember haverjai is kijönnek végül, úgy már tényleg semmi ok nincs, hogy otthon hagyjuk magunkat kiszipolyozni a "vállalkozók", a segélyesek stb... által.

"Tudható, hogy a kormányzatnak lesz/van ifjúságpolitikai koncepciója"
Koncepció ide, koncepció oda, amíg otthon 100K-t keres egy fiatal és külföldön meg 350K-ról indul mosogatással, normális munkával meg 4-500K fél éven belül, úgy hogy minden olcsóbb, addig nincs esély. Otthon valódi reformok kellenének az élet minden területén, valódi átvilágítások, valódi megoldás a cigánykérdésre stb, stb, elzárni a csapokat amin keresztül a munkásember pénze elfolyik, amíg ez nem történik meg, minden értelmes ember otthagyja az országot.

Ez az erőszakkal történő röghöz kötés, hogy fizesd ki a diplomádat, ha elhagyod az országot, na ez valami elképzelhetetlen szánalom. Ez lenne a nagy reform, hogy odabaszunk ha elhagyod az országot? Talán tessenek kevesebbet lopni, kevesebbet adni a segélyeseknek és a pénzt a dolgozó ember zsebébe tenni, akkor lehet majd maradunk.

Lew Archer 2011.05.18. 10:12:49

@norbert79:

Teljesen érdektelen és lényegtelen. Viszont maguk sehová nem fognak jutni, ha csak azt keresik, ki a felelős a nehézségeikért. És ha kellően meg is indokolják, hogy az előttük menő generációk a hibásak a maguk problémáiért, azzal ugyan sehová nem jutnak. Ez a helyzet. A saját sorsukért maguk tudnak a legtöbbet tenni.

gmower (törölt) 2011.05.18. 10:13:23

@zum trucc: Nyilvánvalóan az emlékek homályosulnak idővel, nameg amúgy is gyerek voltam még, de a tény attól még tény marad, hogy az én, és az akkor környezetemben élők (ez egy vidéki kisváros, amiről beszélek) életében hatalmas törést jelentett a rendszerváltás, a kezdeti óriási lelkesedést, gigantikus pofáraesés követte. Ezek már inkább nagyrészt csak megmaradt érzések, ráadásul az ország egy kicsi részéről, így nyilván máshol mások másképp élték meg, nem vitatkozni akarok, csak meg szerettem volna osztani az én nézőpontomat.

TG69 2011.05.18. 10:14:02

@Lew Archer: De mi itt szerintem a középosztályokról beszélgetünk és ebben az esetben a lent (tehát gazdasági értelemben nem tulajdonosi közép) az még nagyonis fent kellene hogy legyen. Ez nem pusztán gazdagság kérdése a demokrácia, a kultúra, a 'jó' társadalom stb csak így tud működni. Tehát a relatív sikerességet ma is mindenki meg akarja élni (ez a társadalmi mobilitás legnagyobb felhajtó ereje, legfeljebb nem mindenkinek sikerül), de ha ez a még középosztálynak sem sikerül, akkor nem sok jóra számíthatunk.

Egyébként is, ahogy ma a fiatal 20-30-asok élnek az szüleiktől is függ (tehát a 50-60-asoktól), és ez sem véletlen. Csakhogy amikor a szülők szembesülnek a mával, akkor legalább a saját felelősségüket ne felejtsék el, amikor szigorú szavakkal vonják kérdőre a fiatalokat :).

ili810 2011.05.18. 10:14:36

@gmower: csak gratulálni tudok az írásodhoz. Rengeteg emberi erényél rendelkezhetsz és kívánom,hogy ennek bírtokában neveld családodat és ezeket az értékeket tudd továbbadni.

norbert79 2011.05.18. 10:14:44

@tizenot: Jézusom, Avatarod megrémiszt... :D Visszatérve a témára:
Én is rendesen megmosolyogtam a dolgot. Kíváncsi lennék, hogy hogy lesznek majd képesek egyáltalán behajtani ezt. Akinek meg akkor kellene fizetni, ha nem végzi el az egyetemet jogosan fog lincselni tanárokat az alacsony számú vizsgalehetőség miatt, s ha csak egy lehetőség lesz, akkor nagyon sok fiatal inkább el se megy felsőoktatásba tanulni, mert felér majd egy orosz rulettel.
Amúgy kérdem én: Ha még pluszba az fizessen, aki nem fejezte be az iskolát, annak miért kell közben is tandíjat fizetni? S miből fog egyáltalán fizetni?

Lépes Elek 2011.05.18. 10:16:30

@norbert79: Igen tisztaban vagyok mindennel. Mi is ugy kezdtuk alberletben, hogy semmink sem volt. Akkor es ott vallaltuk az elsot a 90-es evek legsotetebb Bokros korszakaban. Ha mas nem, volt amiert menni kell tuzon-vizen elore, magyarazkodas es pepecseles helyett. Mert kellett a pelenka, babaruha, gyerekjatek, gyogyszer, meg ami meg eszebe jut barkinek.

Walter Bold 2011.05.18. 10:16:59

@gmower: Köszi a ezt a posztot!
Pozitív példája lehetnél ennek a generációnak. Tarts ki, dolgozz okosan (nem azt mondtam, hogy keményen) és sok sikert!

Alfőmérnök 2011.05.18. 10:18:57

@Mihint: Hát, nagyjából én is így látom, bár részleteken lehetne vitatkozni.
Különben a nyögdíj-ügyet tényleg rendesen meg fogják szívni a mostani 40-50 évesek.

RoccoSIffredi 2011.05.18. 10:19:48

Én is ehhez a generációhoz tartozom...
Orbán Viktor 89-ben a Nagy Imre temetésen a fiatalok szimbolikus koporsójáról beszélt, hogy tőlük elvették a fiatalságot.
Pedig ŐK MINDENT MEGKAPTAK
A mi generációnkat viszont tényleg taccsra vágták
Emlékszem a gyerekkoromra, a '80-as évekre. Szép volt. Sokan közülünk nem tudnak olyan feltéteket biztositani ma a gyerekeiknek.
A mostani elit - HOGY SAJÁT BŰNEIT MENTSE - a Kádár-rendszert ócsárolja, pedig KÁDÁR ALATT JOBB VOLT
Az ország helyzete is jobb volt.
Aki pedig az adóssággal jön, az előtte tán tájékozódjon:
- most mennyi az adósság 1990 óta
- mennyi az adósság a nyugati országokban
egy kis segitség
www.ritholtz.com/blog/2010/09/global-public-debt-clock/

norbert79 2011.05.18. 10:19:49

@Lew Archer: Hohó, na hogy is van ez? Szóval érdektelen honnan jöttünk? Hát akkor öregem, te szépen maradj csak csendben, mert csak annak mindegy, hogy honnan jött, akinek most nagyon jól telik, innentől kezdve minden szavad hiteltelen...

zum trucc 2011.05.18. 10:21:52

@gmower: Persze, én sem vitatkozom veled, a rendszerváltás Pesten másmilyen is lehetett, stb.
Csak azt ne felejtsük el, a szocializmusban széles népi tömegeknek esélyük sem volt lakáshoz jutni.
A szabadpiaci árak fizetésből élők számára megfizethetetlenek voltak.
A szociális kiutalás ritka volt, ha nem volt nyolc gyereked és nem voltál BM-es, akkor esélyed sem volt.
Az ún. "szövetkezeti lakásra" is beláthatatlanul hosszú időt kellett várni. De ha kicsit töb volt a jövedelmed, már nem voltál "jogosult".
Belefoghattál maszek társasház építésébe, ezzel csak az volt a gond, hogy a telket beugróként ki kellett fizetni, anyag, munkaerő nem volt, 10 év is ráment mire elkészült. Igaz, erre volt érdemi, mondjuk a költségek 50%-át kitevő OTP-kölcsön, jelentéktelen kamattal.
Más célra ugyanis OTP-kölcsönt nem lehetett felvenni.
Szóval ma is nehéz. Tegnap is nehéz volt. De tegnapelőtt volt a legnehezebb. Lakáshoz jutni.

norbert79 2011.05.18. 10:22:27

@Lew Archer: Érdektelen honnan jöttünk? Csak annak érdektelen, s lényegtelen, akinek most minden megadatik. Innentől kezdve tőled egy szót nem akarok olvasni, mert innentől kezdve minden szavad hiteltelen...

Walter Bold 2011.05.18. 10:22:58

@Lépes Elek: Közvetlen kapcsolatot kell teremteni a gyerekszám és a nyugdíj között, és megoldódik. Ennyi.

Lépes Elek 2011.05.18. 10:25:36

Valaki egy masik posztra irta - eppen gyerekkel all kilakoltatas alatt- hogy annak idejen a tatarok vagy torokok ellen elet-halal harcot kellett vivni, mi ez a mostani kis kellemetlenseg, ahhoz kepest, hogy akkor nem csak felgyujtottak a hazadat, hanem fel is koncoltak.

2011.05.18. 10:26:22

@Lew Archer:
TE nem vagy túl értelmes ember azt tudod-e TE? :)

Nem a felelőst kell keresni! Senki nem is a felelőst keresi. Egyszerűen van egy állítás és azt támogatja innen-onnan minden kommentelő.

Hogy lehet úgy beszélgetni vmiről, h TE lezárod annyival, hogy a "Saját sorsáért csak önmaga tud tenni"?
Mert oké igazad van, de ettől még nincs megbeszélve semmi.

Vegyük a rabszolgákat, mondjuk a régi Amerikában. Mit tudott tenni a saját sorsáért a néger rabszolga???

A mai helyzet is hasonló. Keresel havonta 150-et nettóban, ami azért annyira nem rossz kereset.
Abból az albérlet 50, kaja 30, bkv 10. Marad 70!
Ha azt havonta félrerakod akkor 100 hónap alatt meg is van egy 35 nm-s lepukkant panel ára. Azaz 8,5 év alatt megvan egy lakás. :)
Úgy h nem csinálsz közben semmi mást, csak dolgozni jársz és eszel. :)
Ha ezt elkezded 20 évesen, 28 éves korodra van egy üres lakásod, ami a tiéd, és amiben egy szál f*szban ácsorogsz, de nem zavar, mivel az első félrerakás évének végén lerongyolódott az utolsó ruhád is, és ezért 7 éve meztelenül jársz-kelsz.

És mindezt úgy h egy elég komoly pénzt raktál félre havonta és az átlagnál sokkal többet keresel.
És természetesen nem jött közbe egy barátnő, egy gyerek, egy kirúgás, mivel mindezek csökkentik a félrerakott pénzmagodat.

stádium 2011.05.18. 10:26:42

Arról még nem esett szó, hogy a generációk 30%-a mélyszegénységben él. Azaz a 90 előtti időkben is voltak tömegek akiknek semmi esélyük nem volt. Nyilván ezek az emberek nincsenek internet közelben, ezért nem tudják hallatni a hangukat.
Egyébként is a kádárizmus öröksége, hogy mindenki panaszkodik, társadlami helyzetétől függetlenül.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.18. 10:26:57

@Phátyol Ferenc:
"abban se látok semmi rosszat ha valaki 30 körül a szüleivel él és tanul"

Bakker, ettől dobok egy hátast rögtön!
30 évesen még nem dolgozott sehol, 30 évesen nem élt önállóan. Egyetlen szavam van rá: SZÁNALMAS.

És kérdezz meg 100 nőt erről. 95 ugyanezt fogja mondani. Azaz van 5%-nyi fehérnép, akiből majd választhat, ha egyszer kirepül a nagybetűsbe.

Első diploma után kötelezném az összes fiatalt egy év külföldi munkaviszonyra = nyelvtanulás, tapasztalat. Megtapasztalná, hogy ott sem kolbászból van a kerités. Akinek mégis, az legalább fiatalon elkezdene normális életet élni.
A többi visszajönne, és a nagy arcából kicsit visszafogna, valamint nem sóhajtozna évekig a külföld után, hanem elkezdene (jobb hiján) itthon is dolgozni.

Engem nem érdekel, hogy feketén, bejelentve, vagy hogyan. Csak dolgozni kellene...

norbert79 2011.05.18. 10:27:55

@Lépes Elek: Igaz, de engem nem érdekel, hogy Afrikában éheznek, ha én most vagyok éhes. S ugyanígy nem fog érdekelni, hogy más családnak mennyire rossz, hanem az, hogy az én családom előre jusson. Ez az a tipikus magyar felfogás, amit nem tudok támogatni, de ez az öregeknek is ismerős lehet, mert idehaza azért volt rossz, mert azok a mocskos büdös kapitalisták... Engem jobban érdekel az, hogy nekem miért rossz, s hogy merre és hogy tudok ebből kilábalni.

Lépes Elek 2011.05.18. 10:29:29

@Walter Bold: En a gyerekeim letet nem kapcsolom semmihez, mert foldi dolgok felett allnak. Egyszeruen nem azonos dimenzio a nyugdij, lakas, kocsi, akarmi es a gyerek. Kar, hogy sokan foldi dolgoktol teszik fuggove, ezt a hihetetlenul nagyszeru elmenyt, de en csak a magam neveben beszelek.

norbert79 2011.05.18. 10:29:44

@stádium: És a kádárizmus öröksége is, hogy sokan szeretnek általánosítani ;-) (Vigyázat, irónia! Tudom, hogy válaszom is pont általánosítást fogalmaz meg...)

zum trucc 2011.05.18. 10:31:07

@RoccoSIffredi:
Fűzd már hozzá "szerintem" meg "én azt tapasztaltam". Mert egy példa nem bizonyító erejű.
Nekem meg 1990 és 2005 között ment igazán jól. A Bokros alatt nekem dőlt a pénz. De én ebből nem általánosítanék. Az egyéni történetek nem általánosíthatók minden további nélkül.
Kádár alatt jobb volt ovisnak lenni, mint Orbán V. alatt pályakezdőnek.
Na ja.
Egyébként Kádár alatt szar volt. Az elemi létfeltételek, talán a lakás kivételével könnyen elérhetőek voltak, de rögtön itt is volt a pózna vége.
Most is szar, meg nehéz, nem vitatom. Mindenesetre a szocializmus gazdasági csődje okozott sok későbbi gyötrelmet. (Mert szemben az elmúlt nyolc évvel, amelynek mérlege, ha nem politizálunk, akkor jó is, rossz is, a Kádár-rendszer egyszerűen csődbe ment, amikor az oroszok kiszálltak belőlünk.)

norbert79 2011.05.18. 10:32:00

@Hivatásos beszólóművész: Nyugalom, pont ő fogalmazta meg, hogy teljesen lényegtelen honnan indult, s merre tart. Hiszen így van, nemde? Ennyi erővel simán össze is lopkodhatta vagyonát, s most egy kényelmes fotelből fogalmaz meg kritikát, kemény szavakat, holott lehet, hogy ő semmit sem tett érte.
Messziről jött ember sok mindent mondhat...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.18. 10:34:02

@Dachstein: Én minden éjfélkor kimásztam a cipősdobozból. Tisztára nyaltam az úttestet. Ettem egy kevés hideg salakot. Huszonhárom órát dolgoztam a malomban. Négy évenként egy fillérért. És amikor hazamentem, apu felszeletelt a kenyérvágó késsel.

tizenot 2011.05.18. 10:38:22

@zum trucc: Az elmúlt húsz évben a legnagyobb dolog amit az ország elért, hogy beléptünk az EU-ba, így most bárki elhagyhatja az országot és emberhez méltó életet élhet.

Jerky_Master 2011.05.18. 10:47:08

@Nzoltan: bagóért minek menjünk dolgozni, amikor az időnk sokkal többet ér? pl. az az idő, amit normális munka keresésével tölthetünk.

Walter Bold 2011.05.18. 10:47:11

@norbert79: Norbi, érdemes lenne Brian tracyt, Nido qubeint, kiyosakit olvasnod, hallgatnod.
Persze, hogy nem mindegy, hogy honnan indulsz! De hogy ONNAN hová jutsz, az nagyban a saját értékeidtől függ.

gmower (törölt) 2011.05.18. 10:54:49

@Lépes Elek: " En a gyerekeim letet nem kapcsolom semmihez, mert foldi dolgok felett allnak."

A mai nap legszebb mondata.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.18. 10:56:22

@Jerky_Master:
Miből áll manapság a munkakeresés? Fellapozol 8-10 online álláskereső portált, meg apróhirdetést, és elküldöd az önéletrajzodat. Pár nap/hét után TALÁN behivnak.

Emiatt kell otthon ülni a töködet vakargatva?
Ne haragudj, de ez nevetséges...

Elmész kulimunkára közben, ebédszünetben neten esetleg átnézed az álláspiacot az anyádéktól kapott ÁjFonon, és este elküldöd a CV-t.
Pénzt keresel vele, és tanulsz egy kis munka iránti alázatot.

Már leirtam korábban, hogy napi szinten böngészem az álláshirdetéseket a neten (ismerősöknek, meg kiváncsiság). 20 perc alatt végignyálazom a napi kinálatot, pedig az épitőiparban a segédmunkástól a mérnökig mindent nézek, nincs komolyabb szűrő beállitva.
Egy konkrétabb szakmára miért kell napi 10 órát a gép előtt tespedni? Mert 5 percenként frissitve úgy küldöd el az önéletrajzot, hogy "ELSŐŐŐŐŐ"?

dr. pretender 2011.05.18. 11:01:07

@Lew Archer: persze. nyilván nem hallottál még lakáskiutalásról vagy arról, hogy a rendszerváltáskor fillérekért vették meg az önkormányzati lakásállomány zömét a benne lakók, stb. stb. kicsit más volt, mint most. arról meg ne is beszéljünk, hogy a szüleink beültek egy munkahelyre és onnan mentek nyugdíjba, én meg egy évre nem tudok előre tervezni.
ha nem látod a változást magad körül, vak vagy.

Jocó papa 2011.05.18. 11:01:45

Igaza van a cikkírónak sok mindenben. Tény, hogy a ma az életben indulók esélyei nagy vonalakban siralmasnak mondható. Az egész gazdasági - társadalmi szerkezet jelenleg olyan mértékben ambivalens, hogy a különbözőségeket sokaknak (a nagy többségnek) esélye sincsen áthidalni.
1: a gazdasági szerkezetből fakadóan (minden valamire cég külföldi és multi, jól működő kkv-k, családi vállalkozások nuku) a pályakezdőnek teljes nulláról kell indulnia az életben. Tehát nincsen vagy csak miniolyan családi vállalkozás, cég, gazdaság vagy bármi, ahol a pályakezdő az előző generációk eredményeire, a családi vagyonra támaszkodva és azt tovább építve jelenhetne meg. Ez jobb helyeken ugye nem így van.
2: ugyanakkor szintén a gazdasági szerkezetből fakadóan élet-követelmény a saját tulajdonú lakóingatlan. Nincs kultúrája a hosszú távú piaci ingatlan-bérlésnek, (az ilyen jogviszonyra a szocializmus örökségeként a kiszámíthatalanság, alá-fölé rendeltség és jogon kívüli állapot a jellemző), állami bérlakás meg már nincsen, szóval lakásvásárlási kényszer van.
3: az ingatlanárak meg el vannak szállva az átlagbérhez képest - kb. 5 évi átlagjövedelemből lehet ma lakást venni.
4: és akkor még nem beszéltünk a munkanélküliségről, az ezzel kapcsolatos kiszámíthatalanságról... stb.

Szóval ezek után nem más, csak egy értelmes "védekező reflex" ettől a generációtól, hogy a lehető legtovább, akár a harmincas évek elejéig is húzzák az otthon lakást, szülőkön lógást...

Walter Bold 2011.05.18. 11:03:49

@RoccoSIffredi: Két adat rocco: 1 panel lakás(50nm) vidéki megyeszékhelyen 1990-ben 800 ezer Ft. volt.
Egy gyerekorvos keresete 9ezer Ft volt akkor.

Ma ugyanott egy 50nm-es panel lakás 6-7 milla között van. Egy 120e Ft-os nettó fizu mellett ez sokkal jobb arány!
Nem az anyagi nehézségek miatt nehezebb ma indulni, a kutya máshol döglik...

norbert79 2011.05.18. 11:04:35

@Walter Bold: Köszönöm kedvességed, önbizalmammal meg az önmegvalósításommal nincs hiány. Amúgy meg ha megfigyeled, direkt nem beszéltem magamról, s nem is fogok most ebben a témakörben, mert messziről jött ember bármit mondhat. Én csak azokat a dolgokat írom le, amiket én látok, tapasztaltam, vagy látható igazságok.

spandex enormity · http://www.youtube.com/watch?v=Ba9wqSqk9-0 2011.05.18. 11:10:40

@fantáziapanaszlakat:
neked meg fel sem tűnt, hogy ez egy káder-keltető, és a csaj meg jobban fogalmaz, mint te

GG81 2011.05.18. 11:13:29

@gmower: jól összefoglaltad.

Molinaseca 2011.05.18. 11:15:44

80-ban születtem, szakmunkás családba.
Aki azt mondja, nem volt könnyebb a szüleinknek, az hazudik. Ők maguk is ezt mondják. Másrészt, nem tudnak nekünk segíteni biztos értékrenddel, stabil háttérrel, mert egyrészt nincs, másrészt alig érvényes valami azokból a szabályokból, amik szerint ők élték az életüket.
Én saját erőből érettségiztem huszonévesen, majd felsőfokú végzettséget szereztem, és a mai napig abban a szakmában dolgozom.Becsülöm, mert tudom mibe került munkahely mellett érettségizni, szakvizsgázni, államviszgázni, stb.
Megteremtettem magamnak, de ez pénzbe és időbe került, így a lakás lemaradt. Van végzettségem, de nincs lakásom, meg spórolt pénzem. A mostani fizetésem nem elég arra, hogy félre tegyek, albérlet mellett. Mondhatja bárki, miért nem mentem szakmunkásképzőbe? Akkor hamarabb tudtam volna spórolni.. Igaz, bár belém is azt sulkyolták, legyél több mint mi, de valójában támogatást már nekem nem adtak hozzá. És ahogy elnéztem őket, elhittem nekik, hogy nem jó, és tiszta volt a kép, hogy nem boldogok. Mást akartam, többet, jobbat, meg is küzdöttem érte. Jó munkám van, érdekes szakmám, de lakásom és létbiztonságom az nincs.
Az az egy bosszant fel, amikor az előző generációk minket megvetnek, lenéznek, de egyszer sem néznek magukba, hogy vajon mit is hagytak ránk?
Az ő generációik háborúztak, aztán behódoltak idegen hatalmaknak. Mások kiszolgálói lettek, elveszítették az identitásukat. Nem ítélem el őket, mert nem tudom, én hogyan cselekedtem volna. Csak ők se ítéljenek el engem, mert nem hagytak könnyű örökséget.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2011.05.18. 11:17:37

@betyár: Mi fizetjük az árát annak, hogy ti annakidején szerencsésebb helyzetben voltatok.
És még nektek áll följebb? Ti akartok kioktatni minket?
Én a helyetekben kurvára szégyellném magamat.

Molinaseca 2011.05.18. 11:20:14

@Nzoltan: Demagóh vagy, és szűk látókörű. Te is afféle :úúúútálom a fiatalokat lehetsz.
Nézd meg, mit hagytál itt, mit hagysz a gyerekeidre, mi az, amit ők látnak a te világodból.
Aztán köpködj bárkit is.
Te osztasz észt, éppen, a posztíró nem annyira..

Walter Bold 2011.05.18. 11:20:32

@Kőmíves Kelemen: a minimum az lenne egy állástalan fiatalnál, hogy önellátóvá válik! Megfogja a kapát, oszt elültet annyi krumplit, ami elég egész évre. Tele van az ország elhagyott, műveletlen földekkel. Egy év alatt rájönne, hogy megduplázhatná a félretett zsét.

Tudod, sokszor hallom nőktől, hogy manapság nincsenek férfiak. Hát ha csak töketlenkedni tudnak, akkor valóban nincsenek.

Walter Bold 2011.05.18. 11:22:55

@Molinaseca: egyértelmű, hogy könnyebb volt a szüleink generációjának, ezt nem vitatják ők sem. De a mai helyzetre nem az a válasz, hogy vakarjuk a tökünket.

VI. Béla 2011.05.18. 11:23:46

@bbjnick:

Úgy tűnik, már megtették Vona úr személyében.

Molinaseca 2011.05.18. 11:24:12

@betyár: :DDDDD

Röhögnöm kell- mást sem csinálunk gyakran, csak a szerencsétlen szüleink által belénk nevelt dolgokat értelmezzük újra, írjuk fölül. Mert már nem érvényesek.
Ha úgy élnénk, mint ők, mer beledö...ttünk volna. Amúgy meg, igen, amikor valakit arra nevelnek, hogy jaj, mást se csinálj, csak tanulj, kisfiam, 24 éves vagy csak, eszedbe ne jusson felnőni, maradj itthon, tanulj, izé...
Akkor nem kell elvárni, hogy felelősségteljes felnőtt legyen. Nyilván, el kéne gondolkozni. De arra se tanították meg.

Molinaseca 2011.05.18. 11:25:52

@Walter Bold: Te biztos azt csinálod, én nem.
Láthattad, leírtam. 15 éves korom óta dolgozom. Másrészt azt is láttam, hogy a kortársaimnak ki volt nyalva a picsája, és dolga nem volt más a tanuláson kívül, csak a tökvakarás. Most meg a szüleik fogják a fejüket, hogy jajajjjajj, milyenek ezek a mai fiatalok, miért ilyen lógótaknyú az összes?
Na vajon?

Lépes Elek 2011.05.18. 11:30:27

@Molinaseca: Hat igen. Gyereknevelesi alapelvem, hogy inkabb sirjon most a gyerek, mint kesobb en miatta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 11:31:46

@Disznóvári:

Te beszedtél valamit b*szod!? Vagy tudsz valamit, amit én nem?

Mi volt @betyár a kádárvilágban? MSZMP KB-tag?:-) Mi múlott rajta, ami miatt nektek most "olyanrossz"?

Egyébként abban, valószínűleg, igaza van (@betyárnak), hogy ha egy mai húszas-koraiharmincas visszacsöppenne a hetvenes-nyolcvanas évek világába, akkor jó eséllyel öt percen belül összefosná magát a rémülettől és az iszonyattól, általában attól, ami ott fogadná. Nagyon "nemteccik" világ volna az tinéktek, hidd el nekem.

ü
bbjnick

Phátyol Ferenc 2011.05.18. 11:31:56

@Kőmíves Kelemen: az szerintem is szánalmas, ha valaki 30 évesen se dolgozott még sehol, de nem is erről van szó szerintem. én arra gondoltam akit átbasztak a szülei(nem direkt), illetve az oktatás(direkt), és lett egy semmitérő diplomája. az ilyen naná, h tanuljon még ha nem tud elhelyezkedni.

Walter Bold 2011.05.18. 11:34:02

@Molinaseca: Molina, nem neked szólt, amit írtam, láttam a bejegyzésed. Én pedig vakarhatom: a méheim gyűjtenek.

"lógótaknyú az összes" - kifejező:-)

Molinaseca 2011.05.18. 11:36:54

@Walter Bold: Báááz!!!!
Mézet -mézet -mézet akarok!!!!
Imádom, a legjobb dolog a világon. A méhektől kurva sokat lehet tanulni, nagypapámnak (tanyasi ember volt) volt kettő kaptárja...

Juhhuj! MÉZ!!!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2011.05.18. 11:38:47

@bbjnick: "ha egy mai húszas-koraiharmincas visszacsöppenne a hetvenes-nyolcvanas évek világába, akkor jó eséllyel öt percen belül összefosná magát a rémülettől és az iszonyattól, általában attól, ami ott fogadná. Nagyon "nemteccik" világ volna az tinéktek, hidd el nekem."

v.ö.

"Ha nekem egy olyan Magyarországon kellett volna felnőnöm, mint amilyen ez az ország az elmúlt húsz évben volt, én már rég bekötöttem volna a kanűrt, a azon adagolnám magamnak folyamatosan a morfiumot."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 11:39:02

@VI. Béla:

Annyira népszerű volna Vona májsztró a húszas-koraiharmincas-korosztályban? Nem tudom. Mit mond a státisztiká?

ü
bbjnick

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.18. 11:41:04

@Walter Bold:
Szomszédunkban lakik egy 73 éves nyugdijas a családjával. (55 éves nő, 23 éves fiú)

Pár hete ki kellett szinteznem egy telket, kellett valaki, aki a mércelécet fogja. Fél 11kor átmentem hozzájuk, hogy a srác nem-e jönne el segiteni. Még ágyban volt...

Az apja jött el végül, 1 óra alatt oda-vissza úttal együtt megvoltunk. Adtam neki 2000 Ft-ot.

Ez csak egyedi példa, de az ismeretségi körben is azt látom, hogy 10 előtt HÉTKÖZNAP nem elérhetőek, egyszerűen semmi sem érdekli őket, ami koránkeléssel (relative, mondjuk reggel 6) jár.

Félreértés ne essék, én nem a mi generációnkat, vagy a korábbit akarom védeni, de ami a mostani 20-27 évesek körében folyik, az valami elképesztő.

VI. Béla 2011.05.18. 11:41:30

A poszt szerzőjének és a rajongóknak annyit mondanék, hogy egy ismerősöm a nyolcvanas években egy állami vállalatnál dolgozott, és hasonlókat mondott, nincs jövő, hogy lesz lakásom, meg ilyesmi.

Aztán jött a rendszerváltás, elment sok pénzért dolgozni. Nem láthatjuk, mit hoz a jövő. Az mindig is úgy volt, hogy huszonévesen nem üti meg az ember a főnyeremény állást.

Tanulni kell, szakmát, vállalkozást, ma már sokmindent lehet az interneten is olvasni, nem csak a Subba blogot.

VI. Béla 2011.05.18. 11:44:00

@bbjnick:

"A kor szerinti csoportosítással kapcsolatban az elemzés kitér arra, hogy a Jobbik népszerűsége a huszonévesek körében a legmagasabb."

vecs.jobbik.hu/content/medi%C3%A1n-jobbik-n%C3%A9pszer%C5%B1s%C3%A9ge-huszon%C3%A9vesek-k%C3%B6r%C3%A9ben-legmagasabb

Alfőmérnök 2011.05.18. 11:45:13

@VI. Béla: Volt egy ilyen ismerősöd, tényleg? Most meg több ilyen ember van, mint a 80-as években.
Maszatolsz, félsz kimondani, hogy most a fiataloknak nehezebb dolguk van.
Mert akkor megértőbbnek kéne lenni velük szemben. Az meg melós dolog.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.18. 11:48:27

@Disznóvári:

Mindkét állítás helytálló (szerintem) és nem mond ellent egymásnak. Attól, hogy (elismerem, hogy) most sz*r a helyzet, attól még annak idején is lehetett az (ahogy az is volt). Nem f*kabajnokságot kellene rendezni, hanem (amennyire ez lehetséges) megpróbálni megérteni egymást és (amennyire ez lehetséges) segíteni egymást. És ezt egy idősebb írja egy fiatalabbnak! (Érzed a helyzet finom pikantériáját?):-)

ü
bbjnick

gorcsev54 2011.05.18. 11:51:26

@Molinaseca: Elolvastam amit írtál meg is értem de honnan veszed,hogy az előző generáció megvet benneteket(miért tenné,hiszen az én két gyerekem is közétek tartozik)Lakásunk nekünk is csak a szüleink támogatásával lett mert 6.80Ft órabérből nem igen lehetett (mikor leszereltem két év után ahol a zsold általában havi 280Ft volt) akkor kaptam 12.80Ft órabért a feleségem havi fizetése 1.200Ft volt majd a gyes két gyerekre 600 Ft/hó. Nem volt az sem olyan rózsás mint gondoljátok.Az ,hogy mit "hagytunk" rátok az legnagyobb részt nem a mi hibánk ezt nem akarom részletezni.Nem te írtad (mások) nem gyűlölködni és hibáztatni kell a mostani 50-60 okat ill. nyugdíjasokat hanem közösen megoldani a problémákat ami nem megy olyan gyorsan és kapkodva ahogy csinálják.Tehát nem ellenség képet bűnösöket keresni találni ,hanem dolgozni beruházni építkezni stb. Ezt az országot a mi szüleink szinte a semmiből építették újjá nem kis áldozatokkal.