„Kisebbség és többség között” címmel rendezett magyar-izraeli történészkonferenciát a Balassi Intézet. A gellérthegyi intézmény könyvtárában magyar, zsidó és magyar zsidó történészek cseréltek eszmét az emigrációban, diaszpórában élő közösségekről, a magyar és a zsidó diaszpórák közötti hasonlóságokról és különbségekről.

  A konferencia szakmai kurátora Novák Attila történész, a Szombat című folyóirat szerkesztője volt. A záró kerekasztal-beszélgetést Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet nemrég kinevezett új igazgatója vezette. A Novák-Ablonczy páros az elmúlt években sokat tett a magyar-zsidó párbeszéd erősítéséért. Ebbe illeszkedett bele a konferencia is, ami egy, a széles tömegek által kevésbé ismert, mégis éles és bonyolult társadalmi jelenségről szólt: hogyan is maradhatnak fenn a kivándorolt, diaszpórába szakadt emberek régi nemzeti és kulturális közösségeikben, és hogyan tudják (ha egyáltalán akarják) átörökíteni utódaik számára a gyökereket.

  „Egy Szatmárban született, gyerekkorában Argentinába került magyar zsidó nő, német férjjel, ő kicsoda?” – tette fel a provokatívnak szánt kérdést Ablonczy. Ha már Szatmár, Gidó Attila kolozsvári történészhez került először a szó, aki az erdélyi zsidóság önmeghatározásának dilemmáiról beszélt. Komoly nemzedéki különbségek vannak közöttük. A legidősebb, holokausztot túlélt generáció túlnyomórészt magyarnak tartja magát, illetve kettős magyar-zsidó identitása van. A fiatalabbakra viszont a román hatás bizonyult erősebbnek, megtörtént a nyelvváltás, és a régi identitás elvesztésére determinálja őket a környezetük is. Erős az Erdélyen kívül élő román zsidók hatása is. Gidó úgy látja: feltételes a romániai zsidó közösség jövője: hat-tízezres, erősen öregedő közösségről van szó, ennek ellenére ott is kezd megjelenni a magyarországihoz hasonló zsidó kulturális reneszánsz. Guy Miron izraeli történész a tengeren túlra vándorolt zsidókat hozta szóba: szerinte a kelet-európai zsidók eleinte ragaszkodtak magyar, lengyel, orosz stb. identitásukhoz is, de végül amerikai zsidókká váltak, legfeljebb emlékezve kelet-európai származásukra.

  Raphael Vago történész, a Tel-Avivi Egyetem modern európai történelmet oktató tanára az Izraelből elvándorló zsidók különös sorsáról beszélt: „Akik elhagyták az anyaországot, azok a zsidó diaszpóra szemében negatív személyekké váltak.” Vago szerint az anyaországból  eltávozottak az Izrael-álom tévedését jelképezik a többiek számára, és így el is idegenednek a diaszpórától. Az izraeli nagykövetségek sem foglalkoznak szívesen a kivándorlókkal. A távozóknak ennek ellenére fontos Izrael, de gyerekeik joggal kérdezhetik tőlük: miért nem mennek vissza akkor Izraelbe? Más csoport viszont a külföldön tanuló, fiatal izraelieké, akik bármikor hazamentek, ha védeni kellett az országot. „Kíváncsi lennék, a külföldi magyarok mit tennének egy hasonló helyzetben” - tette hozzá a történész.

  Kovács András szociológus feltette a kérdést: van-e normatív fogalma az identitásnak? Szerinte nincs, mert az mindig adott kategóriákhoz , mint például a népszámláláséhoz kötődik. Ezekben a helyzetekben az adott személyt stimulus éri, hogy mondjon valamit identitásáról. Az pedig nagyban függ az adott személy hálózataitól: milyen nyelven beszél, milyen baráti köre van, milyen intézményekkel van kapcsolatban. Kovács szerint nincs esély arra, hogy a magyar, illetve a magyar zsidó diaszpórák több nemzedéken át megmaradjanak a Kárpát-medencén túli, távoli országokban, főleg, ha nincs utánpótlás az anyaországból. Erdélyben és a Felvidéken más a helyzet, de például a magukat magyarnak valló zsidók ott is eltűnnek. S amíg az Egyesült Államokban a nagyszámú lengyel vagy ír kisebbség (pl. a St. Patrick-napon) erősen ápolja az összetartozás emlékét, addig a magyar kisebbséget nem kötik össze ilyen jelképes események.

  Bizonyos napokon jön elő a magyar identitás - tette hozzá Ablonczy Balázs, aki szerint a távoli diaszpórákban ugyan nem a nyelvében él a nemzet, de a kulturális gyökerek viszont megvannak. Felelevenített egy clevelandi magyar találkozót, ami angol nyelven folyt, mert nem tudtak eléggé magyarul a résztvevők. „Átalakul az identitás, és nem feltétlenül a nyelv marad meg.” A zsidóknál természetesen a vallás az igazán erős identitásképző.

  A konferenciának helyt adó Balassi Intézet főigazgatója, Hatos Pál úgy vélte: ténykérdés a plurális identitás, a közösségek és az egyének szintjén is. A Balassi feladata többek között a nyelv védelme is. Bármit meg kell tenni, ami segíthet a magyar nyelv fennmaradásában - tette hozzá Hatos. A főigazgató elismerte: a pesszimista olvasat szerint eltűnik a magyar diaszpóra; ugyanakkor a globalizált világban, ahol a kommunikáció és az utazás egyre egyszerűbb, olcsóbb lesz, talán van esély a magyar identitás diaszpórabeli fenntartására. A kettős állampolgárság lehetősége megteremti a lehetőséget a diaszpóra magyarság részére, hogy magyarságát a többes identitás keretében természetesebben élje meg és biztosabban, hosszabb ideig őrizze meg.

  Turán Tamás, az ELTE hebraisztikai intézetének kutatója a két nép diaszpóráját hasonlította össze: míg a magyarok esetében az anyaországnak van diaszpórája, addig a zsidók esetében a diaszpórának van egy állama. Turán kevés esélyt lát arra, hogy hosszú távon fennmaradjanak a magyar diaszpórák, a zsidóságnál viszont ez nem probléma: ez volt a természetes léthelyzetük évszázadokon át, amióta csak az ókori Alexandriában zsinagógák szerint megszervezték magukat a zsidók közösségek.

  Papp Z. Attila, a Miskolci Egyetem docense, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa a magyar kivándorlók legfiatalabb nemzedékéről beszélt: akik a kilencvenes években mentek ki, tíz év alatt elkezdtek elfelejteni magyarul. Magyar nyelv nélkül is megmaradhat az identitás, de eljön az az időpont, vagy az a nemzedék, amikor már nem használják a nyelvet, és nem járnak el a magyar közösségekbe, és megtörténik a beolvadás. A docens egy anekdotával zárta hozzászólását: a Magyar Baráti Közösség nevű diaszpóra-szervezet a vallást találta a legfontosabb identitásképző elemnek („Bezzeg a zsidók zsidók, a lengyelek meg katolikusok maradnak”), így a magyarság sokszínű vallási összetétele ellenére elkezdtek egy „magyar vallást” kitalálni és szervezni, de rájöttek, ez mégsem fog menni.