Az alkotmányról
2011. április 25. írta: aristo

Az alkotmányról

 „Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember.” (Hegel)


  Van úgy, hogy az ember álmából riad fel, jeges verítékben fürödve, „Úristen! új alkotmány van!” – hasít belé villámcsapásszerűen. Majd megnyugszik lassan és Kukorelli István Alkotmánytan című művét (kartonkötésben, 573 oldalon, 4980 Ft-ért) magához szorítva elszunnyad újra. Álmot lát.
 
  Álmában Alkotmányország kies utcáit járja, ahol az utcák mentén szépen, egyenlő térközzel parkolnak az autók, mindegyik fölött kék neonbetűkkel villog a hátralévő parkolási idő. Alkotmányország polgárai feszes sorokban állnak a parkolóautomaták előtt, majd a díjat bedobva visszamennek a sor végére, mert az okosan programozott automata pontosan annyi időt ad, amennyi a sorálláshoz kell. Boldogok mindannyian, ehhez kétség nem fér, hiszen az égen lángbetűkkel áll az alkotmány első sora: „Minden ember szabadnak születik”; majd alatta, apróbb betűkkel, tudós alkotmányjogászok bölcs levezetése következik, hogyan teszi e mondat szükségszerűvé, hogy életüket szabadon a parkolóautomaták előtt töltsék. A horizonton – mert az égbolt közepétől odáig ér a levezetés – a betűk már nagyon aprók, nem is olvashatóak, de nem baj, az egész az alkotmányos logika hideg gyémántfényében tündöklik és gyönyörű.

  Emberünk álmában felébred ekkor és ijedten konstatálva, hogy elaludt, leszalad autójához, hogy munkába induljon. A megengedett sebességet túllépve igyekszik késését behozni. Természetesen megállítják és megbüntetik. Az intézkedés során a szomszéd ékszerésztől kilépő rabló leteszi a véres kést és a zsák ékszert, hogy aláírja – tanúként – a jegyzőkönyvet és hősünk már mehet is a dolgára. Illetve a dolgára nem, mert a munkahelyén közlik vele, hogy rendszeres késés miatt kirúgták. Bánatában vesz két napilapot és kocsmába megy, fröccsöt rendel, leül. Kezébe veszi az egyik napilapot és azt olvassa benne, hogy az új alkotmány egyesíti a nemzetet, azután kezébe veszi a másikat és azt látja, hogy ellenkezőleg: megosztja a nemzetet. Ujjával középen vonalat húz az asztalt borító koszba és és leteszi a lapokat, az egyiket jobbra, a másikat balra. Unicumokat rendel és valahányadik után látja, hogy két oldalon lévő napilapok között elektromos kisülések jönnek létre és azok, a kilöttyent Unicumba kirajzolják Thomas Jefferson arcképét, alatta felirat: Megszívtad.
 
  Különös dolgok az álmok, főleg így alkotmányozás idején. Mert hát mi mást is tehetnénk, mint álmodunk bölcs szavakat, ragyogó paragrafusokat, melyek jó irányba viszik életünket, igazi közösségé kovácsolnak bennünket. Az élet azonban nem egy hajókirándulás. Itt van mindjárt ez a fránya történelem. A történelem ugyebár egy hosszú mese arról, hogy miket tettek az emberek egymással, önmagukkal és a papírral, amire leírták. Nos, nálunk ez úgy alakult, hogy országunk történetét az országlakók módszeresen kétféleképpen olvassák, hogy hányan így és hányan úgy, annak meghatározására most nem vállalkoznék, mindenesetre a kétféle olvasat kizárja egymást.
 
  Az egyik olvasat szerint történelmünk - a világ történetéhez hasonlóan - az osztályharcok története. E megközelítés lehetővé teszi a Dózsa Györgytől, Kun Bélán át Rákosi Mátyásig ívelő pugacsovista fejlődés elgondolását. A narratíva szerint Magyarország története a kudarcok története, a kudarcok oka a mohó, széthúzó, maradi és ostoba nemesség, akik katasztrófából katasztrófába kormányozták az országot. Közülük az egyetlen üdítő kivétel Károlyi gróf. Azt, hogy egyáltalán, mindezek ellenére, még vagyunk, kizárólag a városi, német, zsidó, baloldali progressziónak köszönhetjük. Ők jelentették/jelentik az egyetlen üdítő színfoltot ebben a barbár országban. „Ázsia Vecsésnél kezdődik.” Szerintük az ún. „Történelmi Alkotmány” a Szent Koronáról való spiritualista ábrándozásból, a Tripartitumból és a zsidótörvényekből áll, emblematikus figurái pedig Werbőczy és Jaross Andor. Mohácsot és Trianont megérdemeltük, a zsidókat a magyarok deportálták – punktum.
 
  A másik olvasat szerint történelmünk egy nagy, nemes és hősies nép vergődése a balszerencse karmai között, külső és belső ellenségek hálójában. Traumáink vérlázító igazságtalanságok, melyekért ha mi nem is, de az Úr Isten megfizet egyszer. Legtöbb bajunkat a városi, német, zsidó, baloldali progressziónak köszönhetjük, a zsidókat a németek vitték el - punktum.
 
  Mint látható, a kompromisszum igencsak távoli lehetőségnek tűnik. Marad az, hogy csak az ország egyik fele mondja magának az alkotmányt, a másik meg lesi, hogy mikor írhat egy olyant, amely majd neki tetszik. Bárki bármit mond, az 1949-es alkotmány önmagában is a szakítás gesztusa volt az előző ezer évvel. Európa egyik legrégebbi – igaz éppen király nélküli – királysága szűnt meg ezzel, a nemesi címek megszüntetésével pedig a nyomát is el akarták tüntetni a múltnak, ami akkor éppen a tegnap volt.

  Pedig írott alkotmány nélkül meglepően sokáig kihúztuk: jó ezer évig, ami nem kis idő és arra utal, hogy kellett lennie valaminek, amit ma szívesen hívnak történelmi alkotmánynak. Sokan úgy vélik, írott alkotmány hiányában önkényessé válik a jogszolgáltatás – de hát a mai nem önkényes valahol? Másodszor azért, mert „nincs a törvénynek olyan betűje melyet egy aranypénzzel ne lehetne letakarni” - mondta valamelyik római császár – nálunk rézzel is lehet. A jogi akcionizmussal szemben – horribile dictu – Marxnak van igaza, aki rámutatott, hogy a jog sohasem hoz létre új állapotokat. Valahogy mindig az éppen uralmon lévők hatalmát, a status quót erősíti meg, és semmi köze sincs ahhoz, amely mindannyiunkban valahogyan mégis közös: az igazságérzethez.
 
  Persze nagyszerű alkalom az alkotmányozás arra, hogy mindenki kieressze a gőzt, vagy rémüldözhessen kicsit. Lehet emlegetni, hogy mi került bele és mi maradt ki belőle. Vigaszul megjegyezzük, hogy bármi kerüljön is bele, az biztos, hogy összemérhetetlenül több maradt ki. Az élet ugyanis sokszínű: sokkal változatosabb és érdekesebb, mint bármilyen paragrafus-palota. Milyen is legyen hát a Jó Alkotmány? Nos – Feyerabenddel szólva –, bármi megteszi.

  Egy ország működését, egy nép életét nem az a néhány paragrafus határozza meg, még csak nem is a liberális bölcsesség pillanatnyi álláspontja, hanem a tradíció, melyben egy nemzet él és amely szerint tesz-vesz a mindennapjaiban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr692833921

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi nincs benne az új alkotmányban? 2011.04.26. 09:53:18

Nincs benne az igazságszolgáltatás szabadsága, az öregségi ellátáshoz, nemi, vallási, világnézeti szabadsághoz való jog; és még ki tudja, mi minden nincs benne… De kit érdekel, hisz nincs benne a szabadság, és nincs benne egymás feltétlen és igazságo...

Trackback: Húsvéti Schmitt 2011.04.25. 17:56:30

A Nemzeti Hírcsárda Iroda az NHI, a rossz emlékű ruszki alkotmányt leváltó, még rosszabb hírű vatikáni szellemű alkotmány aláírási időpontja és celebabrálása kapcsán vetett fel néhány fontos kérdést, amelyet az óvodások sem értettek. Most megpróbálunk ...

Trackback: Az emberi jogok csorbítása a Húsvét megcsúfolása? 2011.04.25. 17:48:30

Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mé...

Trackback: Húsvéti alkotmány és konzervatív képmutatás 2011.04.25. 17:10:09

Húsvéthétfő van, lehet örülni. Van ünnepi dedikálás a várban, lehet menni locsolkodni, iszogatni, a királyi televízió műsorát tapsolva élvezni. Meg lehet olvasni konzervatív véleményalkotókat például a Mandiner blogon, akik meg is mondják, merre van és...

Trackback: Az álamfő aláírta, ideje feleszmélni 2011.04.25. 16:53:02

A Kedves Vezető személyes „álamfője” némi felhajtás kíséretében aláírta a Fidesz-alkotmányt, amellyel a centrális erőtért elfoglaló párt mozgásterét kívánták bővíteni és amellyel nem mellékesen Orbán Viktor egy évvel ezelőtti választási győ...

Trackback: Bevégeztetett 2011.04.25. 15:43:52

Akik nem olvasták, talán egy darabig még büszkék lesznek erre az új alkotmányra, de sokan máris szégyellik....

Trackback: Schmitt "Züllött Farokverõ" Pál fosta az új alkotmányt 2011.04.25. 13:09:30

 Schmitt "Tedd A Seggembe" Pál köztársasági elnök recskázta Magyarország új alaptörvényét a pöcsszaggató Sándor-palotában. Az aláírást fanfárokkal és ünnepélyes őrségváltási ceremóniával köszöntötték a Szent György téren. Az alkotmány...

Trackback: Köszöntjük az új, húsvéti alkotmányt! 2011.04.25. 12:28:59

A Fidesz egypárti alkotmányát ma írta alá Schmitt Pál. Az alkotmány nem az ellenzék hibájából egypárti. Az előkészítő bizottságokban, ahol minden párt részt vett semmilyen érdemi módosítót nem fogadtak be tőlük, így nem sok értelme volt a részvételükne...

Trackback: Preambulum helyett 2011.04.25. 11:11:35

Mi veszélyesebb egy rossz Alkotmánynál? A közröhej tárgyát képező Alkotmány.A rossz Alkotmányt kritizálni szokták. Érveket hoznak fel annak szerkezeti sajátosságai vagy benne foglalt tartalom ellen vagy mellett. A rossz alkotmány párbeszédre késztet,...

Trackback: Napi retró: Ellenzék vs. kétharmad 2011.04.25. 10:10:09

Csak remélhetjük, hogy miután vége az alkotmányozás embert, sőt politikust próbáló munkájának, a demokratikus ellenzék újra részt vesz a törvényhozás tevékenységében. Az első, remélhetően újra teljes parlamenti ülés előtt merengjünk el egy percre azon,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2011.04.25. 18:15:49

@Látnok14:
"Mi jöhet még?"
Az Armageddon, a Halálcsillag, az Apokaliposzis 4 lovasa, az Antikrisztus és a Cunami.
Borzasztó!
Hogy merték közvetíteni, hogy az elnök aláírja az ország Alaptörvényét!!!
Rettegek én is, ez már a DIKTATÚRA!
Hol vagy cimbi, a szekrényben, az óvóhelyen, vagy ki is léptél közben Hegyeshalomnál?

nu pagagyí 2011.04.25. 18:18:29

@Alamio: Ennek az alkotmányozásnak egyetlen célja van. Nevezetesen az, hogy pártembereket betonozzon be minden alkotmányos posztra. Tipikus egypárti alkotmány, méltó folytatója a kádári örökségnek. Annyit ér, mint azok az emberek akik pozícióhoz jutnak/jutottak általa: schmittpalik, domokosok, szalayannamáriák, stumpfpisták,járaik - csupa szervilis, önálló gondolatot megfogalmazni képtelen paprikajancsi. A nép hülyének nézése süt e színvonaltalan fércműből.

Alamio 2011.04.25. 18:20:48

@nu pagagyí:
1., Ezt már leírtad nekem sok fórumon, én meg mindig kérem a tartalmi elemeket belőle bizonyítéknak.
2., Ha más célja nem is lenne, akkor is megérné létrehozni ugyanazzal a szöveggel mint az előzőt, lévén a mostanival szemben az nem volt legális ÉS legitim is, paktum hozta létre.

csi szi 2011.04.25. 18:29:14

@Alamio: Nem olvasok Népszabadságot, amúgy, max. a NOL-t. :) Sajnos a ballib sajtó sokszínűbb, mint a jobbos, ez régebben is így volt, és most is.
Az MN kifejezetten a Fidesz KB lapja, a 89 előtti népszabadságra emlékeztetően vonalas és torz.
Bár a címadásuk, tálalásuk néha már inkább az '50-es évek Szabad Népét idézi.

buckafej 2011.04.25. 18:31:58

@nu pagagyí:
"Annyit ér, mint azok az emberek akik pozícióhoz jutnak/jutottak általa: schmittpalik, domokosok, szalayannamáriák, stumpfpisták,járaik - csupa szervilis, önálló gondolatot megfogalmazni képtelen paprikajancsi. A nép hülyének nézése süt e színvonaltalan fércműből. "
Te biztos okosabb vagy, mint Járai, vagy Stumpf, olyan jó neked!

Alamio 2011.04.25. 18:36:40

@csi szi: Szerintem ez egy mítosz. A ballib sajtó felsőbbrendűségi mítosza. Soha nem szerettem azt a bújtatott pártosságot, ami a Népszabadságot mindig is jellemezte; a Magyar Nemzet, mióta elolvastam belőle az első bekezdést, nyíltan hozza elkötelezettségét. Már akkor is ezt tette, amikor divatban voltak a "független értelmiségi" és "független újságíró" címszavak.

caralho voador 2011.04.25. 18:46:25

Beleírnám az alkotmányba, hogy az ilyenkor ideözönlő indexmocsok "Indexmocsok vagyok" feliratú pólóban legyen köteles járni az utcán, hogy egyszer végre beverhessem egy ilyennek a pofáját.
Persze lehet, hogy csak többet kéne újlipótba járnom.

betyár (törölt) 2011.04.25. 18:50:06

@Bell & Sebastian:

igazán odabökhetett volna még egy sorocskát, hogy szépen kiadja magát az a keresztes:))

Jofiu 2011.04.25. 18:54:44

@Alamio: Jah, ebben maradhatunk. Izles kerdes mennyire kerul bele - felteve, hogy nem hangsulyozza tul, de ez mar megint izles kerdese.
Mint az is, hogy erteket mennyire kell kozolnie. Szerintem reg gaz ha egy normativ szabaly, egy mindenek folott allo torveny reszletekbe menoen kijelenti mi ertek, mi nem. Igazabol nem tudok belekotni a kijelenteseibe, fontosak. Na de igy kotelezoek is lettek. Akkor hol van itt a szabadsag elve, kicsit inkonzekvens az egesz.
Nagyon alapveto dolgokat, mint emberi egyenloseg, szabadsag, gondolati es velemennyilvanitasi szabadsag kellene csak deklaralni. Definialatlan es nem elegge korulhatarol tortenelmi alkotmany meg vallasi dolgok helyett. Nem mondom, hogy turhetetlen tulzasokba esik az uj, de szerintem a kevesebb itt tobb lenne. Kicsit tulreszletezi mar, normativat csinal belole, foloslegesen.
Es ha rosszul alkalmazzak, akkor karosan is. Majd meglatjuk.
Ha kevesebb lenne, akkor kevesebb teret engedne az ertelmezesnek is.

A multat ugy ertettem, hogy befolyasolja, meghatarozza hogyan keszult es kovetkezeskepp, hogy miert olyan amilyen, nem azt hogy vegigkiseri. Igy ertettem, hogy a tortenelem szuksegkepp benne van abban milyen lett, meg ha nem is emlitenek specifikusan, akkor is. Nem is kellene emliteni, mert nem a multrol szol. Azzal hogy mit es hogyan szabalyoz, azzal mar koveti vagy sem a tortenelmi hagyomanyokat, a nelkul, hogy szajbaragna.
Oszinten szolva az uj alkotmanyt a regitol csak abban kulonboztetnem meg, hogy belevett mindenfele folosleges szimbolizmust es kinyilatkoztatast, tul sokat, tul reszletekbe menoen, raadasul kvazi-normativava teve (nem eleg tisztan fogalmazva e teren), nagyon helyesen erositette az ongondoskodas elvet, egyes reszletekben maskent - de megis komoly kovetkezmenyeket okozva - fogalmaz, de tomegeben semmi uj.
Az izlesem szerint.
Ha legalabb tenyleg a legfontosabb es legszuksegesebb alap dolgokkal foglalkozna, a megvalositast - kozigazgatasi beosztast, kepviseleti rendszer reszleteit, koztisztviselok szemelyet es feladatait, szuksegallapot, ilyesmit - dedikalt, ujkeletu megfogalmazassal sarkalatos torvenyekbe helyezne at, akkor azt mondanam, ez mar igen, ez valtozas. De ez. Ez kicsit megkeveri, kicsit maszatol, kicsit zavarossa teszi, nagy reszet atveszi a reginek, kicsit meg nagyobba teszi es kesz.
Sok huho semmiert.
Kozel sem tortenelmi valasztovonal, mint ahogy itt komolykodva reklamozzak az aktualis legfobb bohocaink.

betyár (törölt) 2011.04.25. 18:56:57

@Weöres Dániel:

szerintem már a nyelvtannácit is megírták a modoros blogon. maga lenne az?:(

betyár (törölt) 2011.04.25. 19:03:23

@dbeata:
ha itt újkomcsik lennének, maguk már rég a hortobágyon lennének kitelepítve, mert a bolsevikik azt szokták. de maguknak rohadt nagy szerencséjük van, mert mégsem komcsi ez a kormány. szokja ezt a gondolatot. lesz néhány éve hozzá.

Alamio 2011.04.25. 19:05:27

@Jofiu: Értettem a Múlt-értelmezésed magyarázat nélkül is. A történelmi kor nyílván meghatározza azt, ami benne keletkezik.
Amit Te vágysz, az egy USA-alkotmány. Ami nem is meglepő, mert ezt hallgatjuk a TV-ben. Van azonban másfajta is bőséggel. De hogy csak egy ismerős mondatot idézzek:
"Minden ember egyenlőnek teremtetett" - asszem eredetiben "All people created equal",
Ebben is ott van Isten pl. És ez is hatályos. A Német Alaptörvény (az nem alkotmány csak alaptörvény) is tartalmazza Istent. Ez csak egyetlen témában hozott példa. Másra is lenne. A lengyel például a mienknél sokkal részletesebben történelemidéző. És nekik azért több közük van hozzánk, mint a szász hatalmaknak.
A történelmi választóvonal annyiban jogos, hogy ezt egy választott parlament fogadta el, azaz a népakaraton nyugszik. Éppen abban jobb a korábbinál, amiben a legtöbben vitatják: ez végre valóban legitim.
Tartalmi értelemben az előző néhány hibáját korrigálja. Alkalmazásban szerintem jobb lesz, mint a hatályos, bár hihetetlen változások nyílván nincsenek benne. Ennek is szeretik az ellentétét hangsúlyozni.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:30:03

@tevevanegypupu: aki zsidózik meg mszp-bérencezik, azt hadd ne tartsam már egyenlő vitapartnernek. A zsidózást nem lehet mentegetni egyetlen világnézettel sem, aki zsidózik, az egy együgyű proli, punktum.

@Bell & Sebastian: milyen pofonládát, te szerencsétlen? Téged is megnézhetne egyszer egy pszichiáter, gondjaid lehetnek a düh feletti kontrollal.

@bájgúnár: valami fogyatékosság szerintem nálad is befigyel.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:36:25

@betyár: nem várom el egy hozzád hasonló szektás droidtól, hogy megértse az árnyalatnyi különbséget aközött, hogy valaki néha nyelvtani és helyesírási hibákat vét, és aközött, hogy valaki úgy ír, mintha minden mondatát háromszor átfuttatná valami Schmittizátor-szoftveren.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:39:04

@betyár: nem várom el egy hozzád hasonló szektás droidtól, hogy megértse az árnyalatnyi különbséget aközött, hogy valaki néha nyelvtani és helyesírási hibákat vét, és aközött, hogy valaki úgy ír, mintha minden mondatát háromszor átfuttatná valami Schmittizátor-szoftveren.

Jofiu 2011.04.25. 19:39:54

@Alamio: Nekem mindegy melyik orszag csinalt olyan torvenyt ami hasonlit az otletemhez. ; )
A kevesebb tobb, foleg ha alap dolgokrol van szo, csak ennyi amibol kiindultam.
Sokkal konnyeb kevesebb, alaposan kidolgozott szabalyt kovetni es betartani, mint sok es reszletekbe menot is. Foleg ha egy alapveto dologrol van szo. Minel tobb dolgot veszunk bele annal kevesbe lesz alapveto es annal inkabb elmegy az altalanos, koznapi iranyaba (messze nincs ott az alaptorveny, nem ezt akartam mondani, csak az elveken elmelkedek).
A tulreszletezett dolgoknak gyakran megvan az a problemaja, hogy egyes reszei tamogathatnak, mig mas reszei nem, egy konkret dolgot. Egy egyszerubb - alaposan elkeszitett, letisztult - dologgal mindig konnyebb dolgozni, mindig egyertelmubb mint egy sokszorosan osszetettel es naggyal.
Nem is beszelve, hogy a dolgok valtoznak. Reszletkerdesekert ne kelljen mar allandoan farigcsalni egy alaptorvenyt.
Minel kisebb, annal stabilabb lehet egy alaptorveny, es minel stabilabb, annal inkabb szamit tenylegesen is alaptorvenynek, annal inkabb lehet ra epiteni.

Kizarolag attol mert legitim meg nem lesz belole tortenelem. : ) Talan egy labjegyzet. Onamitani persze lehet ezzel.
Es az alkalmazasrol nem hinnem hogy barmelyikunk tud nem hasrautesszeru velemenyt mondani.

betyár (törölt) 2011.04.25. 19:41:15

@Weöres Dániel:

cohn bendit azért jobban nyomja. de gyakoroljon csak szorgalmasan. óvóbá már volt?

nu pagagyí 2011.04.25. 19:45:59

@Alamio: Szervilis barátom, a tényeket Te is ismered.
Gyakorlatilag minden alkotmányos posztra végtelen idejű embert ültettek, ugyanis az életben nem lesz újra kétharmad, amivel le lehet őket cserélni. Ott fognak megrohadni agysorvadásban. A végleges betonba öntésre, a készülő választási törvény hivatott pontot tenni.

Nem marad más eszköz, mint futásra késztetni ezt a bandát. Remélem betoncipőben is tudják majd szaporázni. Egyébként saját szabadságjogaidért is izgulhatnál egy picit, vagy Neked ez nem fontos?

fakopács 2011.04.25. 19:48:04

@caralho voador: "Indexmocsok vagyok" feliratú pólóban legyen köteles járni az utcán, hogy egyszer végre beverhessem egy ilyennek a pofáját. "
- Hú de nagyfiú valaki így az internet homályából!

Kalmár 2011.04.25. 19:48:55

@Weöres Dániel: " aki zsidózik meg mszp-bérencezik, azt hadd ne tartsam már egyenlő vitapartnernek. A zsidózást nem lehet mentegetni egyetlen világnézettel sem, aki zsidózik, az egy együgyű proli, punktum."

Amikor te buzizol, kurva anyázol és jobbikot nyilasnak és nácinak nevezed az a vitakultúra szerves része ugye?
Nyilván az realista ábrázolás.
A zsidózó, mszp bérencezők meg prolik.
Rossz hír: semmivel nem vagy jobb.

Nem kellene húsvét hétfőn ekkora ordas hazugságokkal tömni a netet.
Még csak pár órája gyóntál....

zöld erdőbe jártam... 2011.04.25. 19:54:39

...és eljő a sötétség ideje! FEL KéNE MáR éBREDNIE az ország normálisabb felének...KovácsPali vajon ma milyen hibát követett el az aláírásnál?

dbeata 2011.04.25. 20:00:33

@tevevanegypupu: OFF: Most egy kicsit csalódtam magában. Ön szerint nem baj, ha klientúrát épít a Fidesz, ahelyett hogy a problémák megoldására koncentrálna. És mindenhol a maga embereire cseréli le a gárdát, akár jól akár rosszul végzi a munkáját. A szakértői kormány utópia marad, és marad a mutyi meg az újkádár-rendszer. Csakhogy ez kárára van az országnak. Az előzőeket végkielégíteni kell, az újak nagyot akarnak harapni. Amíg beletanulnak, telik múlik az idő. Arról nem is beszélve, hogy még a saját embereket vagy politikamentes szakértőket is kirúgják-kirúgatják, ha mernek nem egyetérteni (ld. Ferihegy ügy), illetve a 2/3-ot úgy értelmezik: 3/3 (ld. Médiatanács). Ezek szerintem nagyon rossz előjelek.
A Matolcsy-gazpol is látványosan bukott már egyszer. Nem baj, most majd mégegyszer fog.
Az egykulcsos adórendszerről pedig az a véleményem, hogy nagyon igazságtalan, szüleinkkel tol ki, és a gazdagokat élteti, pedig most a szegényebb embereknek amúgy is szar, az árak az égben, svájcifrank szintén. Egyáltalán nem értem, miért kellett ezt tennie a kormánynak. Nagyon igazságtalan, és ocsmány, hogy még van pofájuk alkotmányba foglalni. Erről Orbán tehet. A svájci frankról pedig elvileg nem Orbán tehet, de azért a nyári hisztik (Szijjártó meg Kósa) tettek rá jócskán. Csak azokban a hónapokban több tízezer forintom bánta, ezt akár meg is téríthetnék nekem, vagy tehetnek egy szívességet. Nem kell finomkodnia, hazudtak, ennyi történt. Hogy tudták-e már előre, hogy nem fogják tudni betartani az ígéreteket, azt nem tudom, tehát a jóhiszeműség vélelme még talán él, de hogy hazudtak, az tény.

A Fidesz kormány azért került hatalomra, mert el tudta hitetni az választók nagy részével, hogy az általa irányított közéletben máshogyan, más értékek mentén történik az ország közügyeinek irányítása. Úgy gondolom ezt Ön sem vitatja

Ha ezt elfogadjuk alaptételnek, akkor viszont súlytalanná válik minden olyan érv, hogy: de hát az előző kormány is...
ON

fakopács 2011.04.25. 20:03:17

@betyár: Nem nyelvtannáci. Csak szóvá teszi amit én is. bájgúnáron látszik hogy a 8 elemit nem végezte el. Amikor valaki a tanú főnévből képzett szavakat hosszú ú-val írja, az elárulja hogy erőlködik a helyesírással, de lövése sincs róla. Ezt kiszúrni nem nyelvtannáciskodás, ez minden pici pszichológiai képzettséggel rendelkező ember sajátja.

dbeata 2011.04.25. 20:04:01

@betyár: Á, itt van a sötétség fejedelme. Már hiányoztál, nagyon. Kicsit rosszemlékű a kulturálatlan hozzászólásod, másrészt pedig OFF is, nem gondolod? Ilyenkor úgy találkoznék úgy szemtől szembe, úgy is mondanád nekem amit most ideírtál?

kackia 2011.04.25. 20:08:07

@Weöres Dániel: A hasonlattal az a baja, hogy tiszta és világos, persze kurtítottam rajta egy kicsit, kihagytam belőle egy fontos momentumot, például azt, hogyha az a szomszéd vendég rendszeresen megdézsmálja a pénztárcánkat, férfi létére rendszeresen meg akarja hágni a házigazdát és a fiait, akkor furcsa szocializációja miatt sanda szemmel fogunk rá nézni és egy idő után nem hívjuk meg vendégségbe, kívül álló lesz. :)

Alamio 2011.04.25. 20:09:06

@Jofiu: Nem gondolom, hogy bárki is alkalmatlan lenne véleménnyílvánítsra, azok közül, akik elolvassák a hatályos Alkotmányt, és ezt követően elolvassák a megszavazott és aláírt leendő alkotmányt, majd a különbségeken és alapvetéseken egy kicsit gondolkoznak.
Az egyéb érvrendszeredet értem, és megértettem, hogy ez a preferenciád. Az enyém más. Szerintem közös értékek rögzítésével lehet összhangot hozni; akik pedig jelen pillanatban ezeket (pejoratív módon) harsogják, az utókorral éppen memorizáltatják őket. Márpedig az fontos, hogy tisztában legyünk az alkotmánnyal. Az ugyanis nem járja, hogy bemegyek egy jogi egyetemre, és ott hallgatók úgy bírálják azt, hogy a véleményükből egyértelmű- vagy a mostanit, vagy a korábbit nem is olvasták (vagy egyiket sem).

@nu pagagyí: Szerintem Te is olvasd el, mielőtt bírálod. Nem olvastam ugyanis egyetlen megbízatást sem benne, ami ne járna le.
Szerintem én tisztában vagyok azzal, ha szabadságjogaim sérülnének. Jelenleg ilyent nem látok, de a hatalmi logikát követve még esélyt sem rá. A legsúlyosabb számomra a visszaható hatályú törvény volt, azt nem vártam. Más alapvető jogot vagy jogelvet sértő intézkedésről nincs tudomásom.
De hátha: neked melyik szabadságjogod is sérült eddig?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 20:13:43

@Kalmár: kit buziztam és kinek az anyját szidtam, te hülyegyerek? Kurva jól gondold meg, mivel rágalmazol, bazmeg. A jobbik pedig náci és nyilas.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 20:17:23

@kackia: az hogy te kit hívsz meg vendégségbe, engem kurvára nem érdekel. Nem te osztod a magyar állampolgárságot, szépöcsém. Jobb lesz felfogni.

Bell & Sebastian 2011.04.25. 20:23:45

@betyár: Halfmérnök már elsiratta. Evangelizálta, seregestől.

A költő -a feszültség fenntartása mellett- szabad befejezést enged -félbe hagyott- gondolatjának, a helyes megfejtés:

I have a dream...
Disznók elé gyongyot,
'mi van itt - keresztrím.
Luther feje kongott,
explode his brain.

Alamio 2011.04.25. 20:25:25

@dbeata: Elnyerte maximális egyet nem értésem több kérdésben is: vegyük sorra:
1., A legérdekesebb számomra egy mítosz követése.
Szakértő kormány: Ez hangzott el. Eddig az összes MSZP-SZDSZ-kormány magát szakártőnek bélyegezte, és rajtuk kívül senki. Szerintem több "szakértő kormányra" ilyenformán semmi szükség.
2., 2/3-ad, 3/3-ad Médiatanács. Szerintem bizonyos testületekben egyetlen kérdés van. A kormánynak áll-e elegendő személy a rendelkezésére ahhoz, hogy akaratát ellenzéki támogatás nélkül átvigye. Az e feletti számarány maximum kozmetika. Azaz: ha én döntök, tökéletesen mindegy, hogy ezt 51%-kal, vagy 100-zal teszem-e. Az e felett való siránkozás álságos. A korábbi gyakorlat, melyen változtatott, pusztán azért leírva, mert tanulságos: Az MSZP pl. úgy biztosította többségét a korábbi médiabizottságban, hogy az SZDSZ-t és az MDF-et is ellenzékinek nevezte, és onnan így nyert helyeket. Az álságos volt, a jelenlegi legalább ennyiben üdítő változás. Vagy jobban tetszene, ha a korábbi gyakorlatnak megfelelően a kormány kapott volna 50%-ot a tagságból, majd a KDNP még egy pártnyi bizottsági helyet? Na nee...
3., A Matolcsy-féle gazdaságpolitika mikor is bukott? 2002-ben Medgyessy jóléti rendszerváltást bírt ígérni, bevallottan a jó gazdasági helyzetre alapozva.
4., A svájci frank és társai vitába nem ártana belefoglalni azt is, hogy moratóriumot hosszabbítottak, illetve hogy a helyzet javul. Továbbá azt sem, hogy van terv/koncepció a legkedvezőtlenebb hitelek átváltására (ld. Surányi javaslata, amit tárgyalnak).

@zöld erdőbe jártam...: Ki az a Kovács Pali? Az énekes?

kackia 2011.04.25. 20:35:00

@Weöres Dániel: a világ szakrális hierarchiára épül, a fenn és a lenn hierarchiájára, de ezt maga nem értheti mivel beszűkült tudata csupán agykérgi szinten funkcionál, de lesz ennél rosszabb is hamarosan vegetálni fog csupán, mint egy zöldség a veteményes kertben. Képtelen lesz magasabb összefüggések megértésére, pl. a fenn és a lenn hierarchiáját, az aki ezt még mese szinten is hárítja magától az a mese lehetőségével kurtítja meg az életét. Tudja a tudat úgy működik, hogy az van amiben hisz. És ezen a vonalon folytathatnám, de minek a maga devalválódott tudata úgy sem értené.

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 20:36:09

@Weöres Dániel: Kedves Dániel, olvasva a fenti, nem túl jó stílusban folytatott vitát, valamit hadd tudjak meg, szerintem mást is érdekelne. Te tényleg jól érezted magad a szoci-SZDSZ alatt 2002-2010 között, és ha igen, miért? Remélem, válaszolsz!
üdv

dbeata 2011.04.25. 20:51:54

@Alamio: Tisztelem a véleményét, még ha eltér is az enyémtől. Csak azért, mert az MSZP-SZDSZ valamit mondott, attól még az lehet jó gondolat (és rossz kivitelezés). A szakértői kormányt pedig úgy értettem, hogy hozzáértés dominál, nem pedig az, hogy párttag és hűbéres, és marionettként jól használható seggnyaló. Ebből nem az következik számomra, hogy nincs rá szükség, bár valóban, ebben a tekintetben nyíltabb a Fidesz módija, de továbbra sem elfogadható és csak a szekértáborok közti szakadék mélyítéséhez vezethet.
A Matolcsy-féle rögeszme (egyensúlyt gyors növekedéssel és nem megszorításokkal megteremteni) már meg is bukott, a Széll Kálmán terv és konvergenciaprogramok meghirdetésével.
Matolcsy az első Orbán-kormány idején került a gazdasági minisztérium élére, és a "belső motorok" bekapcsolásával, állami költekezéssel, majd nyílt osztogatással, nagyszabásúnak elgondolt infrastrukturális programokkal igyekezett megvalósítani grandiózus terveit. Ennek ellenére a növekedés 2001 második félévében 3,5%-osra fékeződött, amiben persze a nemzetközi dekonjunktúra is szerepet játszott. A költekezés közepette az államháztartás egyensúlyi mutatóit pedig azzal a trükkel kozmetikázta az első Orbán kormány, hogy egyre több közfeladatot - köztük sztrádaprogramot . finanszíroztatott az állami kézben lévő MFB-vel (Magyar Fejlesztési Bank), megkímélve a központi költségvetést. Ezt a gazdaságpolitikai zsákutcát folytatta (és még egy lapáttal tett rá) a Medgyessy kormány, aki mintegy "van itt pénz dögivel" folytatta az osztogatást.

Ugyan már, moratorium. És ha a bankok mennek majd tönkre, az akkor nem érdekes? A hitelt vissza kell fizetni (sajnos). Nekem is van, kettő svájci frankos. A Surányi javaslat (amennyire tudom) arról szól, hogy fixálnák az árfolyamot, de a különbözetet is meg kell fizetni majd, egy későbbi időpontban. Nem elengedésről szól.

Runciter 2011.04.25. 20:56:53

@dbeata: "Én most már 50%-os visszaosztásról hallottam a közvetlen környezetemben. "

Most az a divat, hogy visszaosztás helyett résztulajdont kérnek a cégben.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:01:34

@kackia: nem válaszoltál a kérdésemre: pszichiáter látott már? Persze nem muszáj erre válaszolnod, de akkor légy szíves a hülyeségeiddel se traktálj tovább.

@karácsonyfalvi: elmúltnyolcévező virslifej vagy. Kurvára elegem van már ebből a szervilis prolimentalitásból, hogy a "magyar" mindig a vérbosszúig kész gyűlölni az előző elnyomóit, de ugyanazzal a lelkesedéssel már nyalja is a kutyaszart a következő elnyomók csizmája talpáról.

tewton 2011.04.25. 21:15:30

@kackia:
maga most időmillionér vagy amolyan demiurgosz, hogy a sárból embert akar gyurmázni?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:21:03

@tewton: a leírásban elolvasható a dalszöveg, ha esetleg nem értenéd.

Alamio 2011.04.25. 21:24:13

@dbeata:
1., A szakértő=aki ért is hozzá értelmezéssel nem lenne semmi bajom, csak eleddig a hozzá nem értés szinonímája volt a "szakértő kormány" ebben az országban.
2., Nekem alapvetően szimpatikusabb a Járai-vonal, de a megbukott jelző nem áll meg Matolcsyra, sem gazdaságpolitikájára. Az állami megbízásokkal fenntartott és gerjesztett növekedés eleve nem baromság, Keynes óta sokan csinálják. Arról nem is beszélve, hogy kormányzati szempontból kifejezetten előnyös, hiszen a rengeteg beruházás látványos eredményekkel is jár.
3., A Surányi-féle javaslatot olvassa újra, azt javaslom. Ott a hátrányos valuták átváltásáról volt szó (ld. CHF). Arról természetesen nem, hogy ne kéne visszafizetni.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:29:49

@Weöres Dániel:

A rendszervaltas elott ez nem volt, ez a zsidozas. De nem volt keresztenyezes sem. Eltunk mint a birkak az akolban boldog egyetertesben. Fogalmam sincs mi kezdodott el 1989-ben, de azt hiszem nem pont az amire vagytunk. Es azt sem tudom ki kezdte es hogy jutottunk el ebbe a meglehetosen nekivadult, megmagyarazhatatlan gyulolkodesbe. Nem ertem es rosszul esik.

Sebastian Knight 2011.04.25. 21:31:24

@tewton: Belépett nézni a ballerek vergődését?

tewton 2011.04.25. 21:33:11

@Weöres Dániel:
köszönöm, vicces szám. bár szerintem az emberek többsége előbb-utóbb kinő a középiskolás korszakából. bár a mai hű-de-egyéni-hópehelyke-szabadbölcsészek közt biztos lehet ezzel aratni.
nem egy nagy dobás, ennél szellemileg még a legbénább gnosztikusok is érdekesebbek.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:33:59

@devuscka:

Probalkozom az ertelmes, tartalmas parbeszeddel.(: De valoszinuleg mar tul oreg vagyok ahhoz, hogy igazan erdekeljen..Most jottem az unnepi hangversenyrol (nem Budapesten), amit az uj Alkotmany tiszteletere rendeztek nalunk is. Ez alkalommal kaptam egy szep uj Alkotmany fuzetet es nezegettem a szoveget..es nem ertem mi az, ami nem tetszik sokaknak. Nekem ugy tunik, hogy ez mindenkinek szol, mindenkihez szol..

tewton 2011.04.25. 21:36:00

@Sebastian Knight:
haha :) nagy jó dolgomban ezt pótcselekszem, de csak visszafogottan.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:44:48

@dbeata:

Azt talalom termeszetesnek, hogy egy kormany sajat embereit ulteti a legfontosabb helyekre, hogy igyekszik "bebetonozni" magat es ragaszkodik a hatalomhoz. Mindenfele iranyultsagu kormanynal termeszetesnek tartom, hiszen vegulis politikusoknak az a celjuk. Aztan hogy mellette mennyire kepesek meg egy orszag dolgaival is foglalkozni, milyen ertelmesen, okosan es celtudatosan intezik gazdasagi, tarsadalmi es egeszsegugyi..stb..problemait, az nem feltetlenul ideologiai beallitottsaguktol fugg, hanem ratermettseguktol. Senki nem vadolhatja a szocialista-szdsz-es kormanyt, hogy nagyon ertettek az orszag iranyitasahoz. Orbanek - az elso ciklusban - talan valamivel jobban, de ott sokaknak a fidesz kormany eros nemzeti hitvallasa nem volt megfelelo. Marpedig viszonylagos konzervativkent ugy latom, ha egy orszag nem erzi es nem vedi nemzeti identitasat, nem megy semmire. Ami pedig azt a gyulolkodest illeti ami meglehetosen elszabadult az utolso evtizedben, azt nem lehet rafogni masra, sajat magunkat okolhatjuk erte, szelsosegesebb enunket ami ugy tunik azonnal elobukkan ha problemaba utkozunk. Es ez nem jobb vagy baloldali, hanem altalanos emberi gyengeseg vagy inkabb bun.

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 21:48:54

@Weöres Dániel: "@karácsonyfalvi: elmúltnyolcévező virslifej vagy. Kurvára elegem van már ebből a szervilis prolimentalitásból, hogy a "magyar" mindig a vérbosszúig kész gyűlölni az előző elnyomóit, de ugyanazzal a lelkesedéssel már nyalja is a kutyaszart a következő elnyomók csizmája talpáról."
Hát apám, ha egy érdeklődő kérdésre ezt a választ tudod adni, akkor légyszí ne bújj mindeféle anti...izé, meg ilyesmi mögé, hanem menj haza, és élj együtt a gyűlöleteddel. Vagy menj a fenébe.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:50:08

@tewton: nem értetted meg a poént - a kereszténység semmivel sem értelmesebb, mint ez. Középiskolás szint az is. Harry Potter, csak még sematikusabbak a szereplők és bénább a történet. Dehát más szemében a szálkát, ugye.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:54:42

@karácsonyfalvi: otthon vagyok már, te szerencsétlen. tudod, húsvét, munkaszüneti nap meg minden.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.25. 22:00:30

@Weöres Dániel:
micsoda virtigli alember maga, hallja e? de nyomja csak, élvezzük! aztán hazaküldjük csomagolni, és majd kackia felrugdalja a vonatra.

stratez 2011.04.25. 22:07:41

A magyar baloldal, már ha ez terminus technikus a szoci, és a már nem létező, de jól látható szadi pártot és holdudvarukat jelenti, a gyűlölködésével minden iránt, ami a nemzetről, a kárpát-medencei magyarságról, annak értékeiről, szimbólumairól szól, remélhetőleg a megsemmisülés felé tart. Kívánjunk nekik jó utat a feltámadás alkalmából.

kackia 2011.04.25. 22:13:48

@Grift: Szerintem is vidám fickó ez a vörös dani . Őrültnek tart, de istenemre mondom élveztem.:)

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 22:15:15

@Weöres Dániel: Miért is jó a párbeszéd lehetőségét is tönkretenni? Szerintem keress magadnak egy másik helyet a gyűlöletednek, ezt a helyet meg hagyd meg azoknak, akik beszélgetni szeretnének.

üdv

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.25. 22:23:31

@kackia: nem vidám, okos. jó lelki taktikát választott. mikor a szódában rárejszoltak a bocherek, két út állt előtte. el kellett döntenie, hogy most gecik a zsidók és antiszemita lesz, jajj milyen trajuma! vagy azt mondja, hogy jófejek ezek a kajmánok, és nem is volt durva amit tettek vele.
most dani jól van. nem történt vele súlyos dolog, és szubhumán se lett.

csi szi 2011.04.25. 22:42:19

@tevevanegypupu: Talán Spiró György: „Jönnek” című örökbecsűjével kezdődött, bár ő nyilván úgy gondolja, hogy ő csak megjósolt mindent...

csi szi 2011.04.25. 22:43:20

@Grift: Szóval rádrejszoltak a zsidók egy romkomcsmában, és ettől lettél antiszemita? :O

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.25. 22:51:14

@csi szi:

Spiró csak ((id)entitásához és ethoszához hűen, a maga sajátos ***** módján) Adyt parafrazeálja.

Többek között ezt a verset:

Ady Endre: Seregesen senkik jönnek

Minden semmirevalónak,
Gácsnak, svábnak és zsidónak
Grádics adatott:
Itt alant már csak egyedül
Maradok.

Sürög a vad, magyar élet,
Még a némák is beszélnek
S uccám ellepik
S bárki taknyost egy bõsz iram
Felrepit.

Seregesen senkik jönnek,
Megrabolnak, elköszönnek
Gúnnyal, szabadon,
Mi bennem gyûlt, mindenkié
A vagyon.

Mind a szépet, amit hoztam
S ami uj, nagy, átkozottan
Sok, pazar ige:
Úri, léha nullák raja
Söpri be.

Álmagyarok s jöttment népség
S cimeres, ronda cselédség
S nagyúri nagyok:
Ez idõben, itt, valaki:
Én vagyok.

Uj igéim tán nem hatnak,
Rossz frigyesim elhagyhatnak
S nõhet a fülem,
De nem lesz itt semmi, soha
Nélkülem.

(1911)

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.25. 23:00:24

"Pedig írott alkotmány nélkül meglepően sokáig kihúztuk: jó ezer évig, ami nem kis idő és arra utal, hogy kellett lennie valaminek, amit ma szívesen hívnak történelmi alkotmánynak."

Hogyne. Azonfelül ezer évet kihúztunk polgári törvénykönyv nélkül is és a tolvajok felett mégis törvényt ültek valamilyen alapon.

Valamiért a jogászok mégis jobban szeretik, hogy van Ptk.

Különösnek találom, hogy Aristo nem próbálja levezetni a kommerek pusztításaiból, hogy írott alkotmányra az igény egyáltalán felmerül ahelyett, hogy a Szakrális Alkotmányt használnánk. Pedig vannak ilyen emberek:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html

tewton 2011.04.25. 23:13:26

@Weöres Dániel:
lol. nem érzi a belső ellentmondást a proli übermensch pózában? kegyed egy finggal töltött lufira emlékeztet engem, ha már a meséknél és a képes beszédnél tartunk.

dbeata 2011.04.26. 06:42:42

@tevevanegypupu: hát benned akkor tényleg csalódnom kell! Nem ez a természetes és nem ez a feladatuk! A feladatuk képviselni minket és végrehajtani az ország dolgait, feladatait. Ezért kapják a fizetésüket. Nem azért, hogy önjáróvá váljanak és elváljanak az őket megválasztóktól. Köszszolgálatot hajtanak végre. Nem despotaként uralkodnak.
Másrészt pedig ezt a szöveget akár védőbeszédként felhasználhatja az előző kormány is, ugye? (bár az ennyire nem akarta a hatalmat, inkább a gazdasági hatalomra hajtott).
A nemzeti identitás rendben, de nem a kirekesztő! A zászlókirakástól hányok, és a hétvégi keresztényektől is. Egyelőre ott tartunk, hogy már templomba se tudok menni, mert elvették tőlem, kisajátították, felcímkézték Fidesz-KDNP jelvényekkel.
Az ország kettészakításában a Fidesz jeleskedett, és végül az MSZP is rákezdte. De főleg a FIdeszesek szították (Jobbikosok+ban).
Amúgy meg jó reggelt!

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:54:36

@csi szi:

Valahogy en is ugy erzem, hogy a hirtelen - mert a rendszervaltas elott errol nem volt szo, sot - feltamadt zsido identitastudat az ami vegulis ide vezetett, nem is feltetlenul Spiro verse inditott, hanem csak az "egyszeru" izraelitakban tamadt fel az, hogy anelkul, hogy valaha is gyakoroltak volna vallasukat - hirtelen zsidonak ereztek magukat es ezt minden erejukkel raeroszakoltak, vagy ra akartak eroszakolni azokra (keresztenyek, buddhistak, mohamedanok, ateistak) akiket ez abszolute de abszolute nem erdekelt. Zavarba jottunk es nem tudtuk mit kezdjunk vele..egeszen addig, mig olyan tamadasok kezdtek erni egesz Magyarorszagot amire aztan mar muszaj volt valaszolni. Eloszor csak finoman, hogy antiszemita am az apatok fasza, aztan mar kisse erosebben kellett megmondani, hogy ki hova menjen es mit csinaljon ha nem fer a borebe. Nagyon sajnaltam, mert ugy tunik ez a demokracia egyes etnikumok nehany tagjabol a letezheto legrosszabbat hozta elo. Azok akik - Karinthy Ferenc is irta - addig megtagadtak fajtajukat es nepuket, egyszerre merthetetlen szemtelenseggel kezdtek megtagadni magyarsagukat es olyan identitasvaltasba kezdtek ami ugy tunik tobbet hozott nekik a konyhara. Tisztelet a kivetelnek, de nem sok van..Normalis parbeszed pedig lehetetlen, de errol nem a "fasisztak" tehetnek.

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:54:36

@csi szi:

Valahogy en is ugy erzem, hogy a hirtelen - mert a rendszervaltas elott errol nem volt szo, sot - feltamadt zsido identitastudat az ami vegulis ide vezetett, nem is feltetlenul Spiro verse inditott, hanem csak az "egyszeru" izraelitakban tamadt fel az, hogy anelkul, hogy valaha is gyakoroltak volna vallasukat - hirtelen zsidonak ereztek magukat es ezt minden erejukkel raeroszakoltak, vagy ra akartak eroszakolni azokra (keresztenyek, buddhistak, mohamedanok, ateistak) akiket ez abszolute de abszolute nem erdekelt. Zavarba jottunk es nem tudtuk mit kezdjunk vele..egeszen addig, mig olyan tamadasok kezdtek erni egesz Magyarorszagot amire aztan mar muszaj volt valaszolni. Eloszor csak finoman, hogy antiszemita am az apatok fasza, aztan mar kisse erosebben kellett megmondani, hogy ki hova menjen es mit csinaljon ha nem fer a borebe. Nagyon sajnaltam, mert ugy tunik ez a demokracia egyes etnikumok nehany tagjabol a letezheto legrosszabbat hozta elo. Azok akik - Karinthy Ferenc is irta - addig megtagadtak fajtajukat es nepuket, egyszerre merthetetlen szemtelenseggel kezdtek megtagadni magyarsagukat es olyan identitasvaltasba kezdtek ami ugy tunik tobbet hozott nekik a konyhara. Tisztelet a kivetelnek, de nem sok van..Normalis parbeszed pedig lehetetlen, de errol nem a "fasisztak" tehetnek.

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:57:04

@dbeata:

Kedves beata, nem erdemes vitatkoznunk itt, hogy "de igen, de nem"..maskappen latjuk a dolgokat. Ez nem jelenti persze azt, hogy nem ferhetunk meg egymas mellett.

Pelso.. 2011.04.26. 08:10:36

@dbeata: Netán boldog naivitásban szenvedsz?
Nem önjáróvá váltak, azok voltak mindig is. Ez az immár 21 éves történet kizárólag az üzletről s pénzről szól, a közszolgálatot felejtsd el. Az őket megválasztók csekély szerepe (folyamatosan látszólagos) pontosan a szavazás pillanatáig tart. A sok boldog meg ikszel lelkesen erre-arra, elhiszik (mert hinni egyszerűbb, mint szembenézni a valósággal) hogy az ő érdekükben történik bármi.

betyár (törölt) 2011.04.26. 08:22:53

@Bell & Sebastian:

akkor eltaláltam:)). Szépújvilág-országban jártam. érdekes volt.

betyár (törölt) 2011.04.26. 08:28:38

@fakopács:
csakszólok,
hamár, akkor ide azért egy vessző elkelne:
"Csak szóvá teszi amit én is."

tudja az elég érdekes, hogy maguk, habzó szájú demokraták valakit azért néznek le, mert maguk szerint nem végezte el a nyolc osztályt. azért azon gondolkodjon el, hogy ennek kiötléséhez mennyiben van szükség "pici pszihológiára".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.26. 09:36:33

@Weöres Dániel: "hülye hasonlat, Magyarország nem egy család, hanem egy állam, aminek nem szokásai, hanem törvényei vannak. "

:)

te ostoba kutya.
te senkiházi barlanglakó barbár, most vagy bevallod, hogy elsőre nem értetted a hasonlatot (metaforát) és elkapkodtad a kommentelést, vagy bevallod, hogy végtelenül primitív vagy. utóbbit sose tennéd meg, de te nem is tudsz róla :)

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 09:47:37

A Viktor "álma" :
Viktor! Viktor! Viktor!
A várbeli népünnepélyen zúgott, hullámzott a több százezres tömeg - a Kárpát-medence minden magyar polgára számára, isteni gondviseléssel megszületett -, az első magyar alaptörvény aláírása nyomán.

Katonazenekarok, népi táncosok, mutatványosok is szórakoztatták a mélyen tisztelt publikumot. Családok, gyermekestől a nagyszülőkig, ünnepi ruháikban, lányok, fiúk szerelmesen kéz a kézben érezték, hogy most egy új világ születésének tanúi.

Mától, az alaptörvény megvédi őket, többé rossz nem történhet velük. A népünnepély zárásaként hatalmas tűzijáték szépítette meg a napot. Már úgy látszott, vége az ünneplésnek, ez a csúcspontja mindennek, mikor egyszer csak az égen Orbán Viktor hologramja tűnt fel, daliásan, díszmagyarban, népi hősként látatta magát, jelezte ezzel, hogy én adtam nektek ezt a csodát, Magyarország, Magyar Szent Korona, Isten, Kereszténység, Történelmi Alkotmány, Család, Forint, stb.- ez mind a tiétek, nektek adtam.

Már több volt, amit a nép már elviselni volt képes és sírásba, zokogásba tört ki, ezért érdemes volt megszületni, ezért érdemes magyarként élni.

Viktor! Viktor! Viktor! Orbán még hallotta, ahogy zug a neve…, rázogatták…Viktor! Mi rosszat álmodtál? - Anikó állt az ágya szélén megijedve - kiabáltál, kapálóztál, szakad rólad az izzadság…s bilibe lóg a kezed nem látod?

Nem, nem, nem történt semmi -szólt Orbán remegő hangon, s most az egyszer az igazat mondott. :) hehe
Ez rázta meg a legjobban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.26. 10:10:46

@tevevanegypupu:
az antiszemitizmus vádjára egyetlen helyes válasz van a jókedvű antiszemitizmus.

TG69 2011.04.26. 10:17:16

@poszt: Végülis ez is egyfajta kritika, de azért nem olyan egyszerű a dolog, hogy majd a mindennapok helyrerakják a dolgokat. Először is az a kettős (többes) történelemszemlélet teljesen jogos állapot egy félperifériánál.Ha akarom félig üres, ha akarom félig teli. A gond nem ez, hanem az, hogy amikor ezt szemléljük, akkor az pótcselekvés, mert nem a jövőről szól a vita, hanem rothadó máról. Nem a felzárkózás mikéntje a vita oka, hanem egymás cseszegetése, beismerése annak, hogy nincs komolyan vehető jövőkép és cselekvéssorozat. Egyébként sincs mit ünnepelni egy fércmunkában, ami tele van hibákkal és rosszabb lett, mint a korábbi. A helyzet azonban sokkal rosszabb, mint elsőre tűnik, egyelőre minden ilyen fércmunka, amibe az Orbán kormány eddig belekezdett. Az igazi felüdülés akkor lesz, amikor a mandiner sem a szélsőségek vitáin fog csámcsogni, hanem a kormányzati teljesítményen :).

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 10:20:47

Ki a fenét erdekel az, hogy van e érvényes alkotmány vagy nincs.
Ez csak jogállamban létező kérdés.
Nálunk hatalom vam, az alkotmány csak arra, jó hogy a fidesz kitörölja vele a nemzet hátsóját.
Számomra nincs egyetlen egy alkotmány sem, mert mindent akár visszamenőlegesen is totál egyoldaluan módósítok.
Akinek az nem tetszik az be...kaphatja..........
és ez már 2/3 ad nak ez a véleménye...EZ AZ IGAZI 2/3 ad.....
már észrevette a Viktor is csak nem meri bevallani, nyomja tovább a sok blablát:) József Attila meg röhög rajta:))))

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 10:24:08

egyre többen vannak és lesznek akiknek nincs mit veszteni s minden minegy és ki fogják fejezni " rosszallásukat":)))) a fülkén kívül:) is:)

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 11:06:19

A fideszből sokszor, sokan ,sok baromságot mondtak már, majd mindezt megcáfolva, újabb baromságokat az adott helyzetnek megfelelően.
Ezekről bizony már gyűjteményes kötetet lehetne kiadni az utókor számára, okulásul.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.04.26. 11:24:01

@TG69:
1. Egyáltalán nem biztos, hogy "a kettős (többes) történelemszemlélet teljesen jogos állapot egy félperifériánál." A lengyeleknél, cseheknél, románoknál és a többieknél nincs komoly vita a történelmük kapcsán.
2. Hogyan véli megoldhatónak a "jövő" problémát, a jövőjét, melyet ugyebár - lényegénél fogva - nem is ismerünk, ha a múltban és a mában sem tudunk megegyezni?
A többi a szokásos, érvek és tartalom nélküli, anti-fideszes általánosság, pontosan az, ami miatt - maga szerint - "rothadó" a jelen.

Nem gondolja, hogy pontosan ez az a magatartás és hangnem az, ami miatt nincs megegyezés?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:45:24

@Grift: mi van, valami évfordulója van annak, hogy apukádat kilyuggatta a népbíróság, azért vagy ilyen ingerült?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:48:02

@karácsonyfalvi: beszélgetni? más se megy itt, csak zsidózás. ez a jobboldal kulturált perifériája, a "polgári underground." Akik nem kiirtják, hanem "kiihtják" a másképp gondolkodókat. Aztán elmennek khikettezni hajcsányi gelléhttel.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:50:46

@tewton: a kommentednek önmagában sincs semmi értelme, és semmi összefüggésben nincs azzal a kommentemmel, amire válaszoltál. Anyáddal szórakozz, jó?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:52:52

@tesz-vesz: na, asszem a te apukádat is ma lőhette le valamelyik évben a népbíróság... Ha kép van róla, linkelhetsz.

TG69 2011.04.26. 14:58:38

@aristo:
1. Én is azt írtam, hogy ahol sikeres a felzárkózás, ott nem ez a deal.
2. Mert itt a jelennel való foglalkozás, az nem más, mint köldöknézős múltbarévedés, és te is azt írod, ma ez megoldhatatlan feladat. Nagy hülyeség tehát ilyenekre fordítani bármekkora energiát, ha közben más fontosabb feladatok is vannak.
3. Bár én 2010-ben másfelől érkeztem a fideszhez, mint pl az itteni törzskommentelők vagy épp te, de az alapérzés akkor is az volt, szétrohadt itt minden, váltani kell, még olyan áron is, hogy a világnézeti különbségeket meg kell emésztenem. A gyors és jelentős változások helyett maszatolás, visszalépés vagy félbehagyott lépések sorozatát kaptuk, tehát továbbra is fennáll a 2010-es helyzet. Itt a mandíneren is sorba kapott mindenféle kritikát a kormányzat és egyelőre semmiféle gazdaságpolitikai és társadalmi kiutat nem látunk, legyen szó nyugdíjakról, egészségügyről, oktatásról vagy éppen hatékony, gyorsan fejlődő gazdaságról legyen szó. Azért volt általános az összegzés, mert a poszt nem erről szólt.

Google 2011.04.26. 15:26:45

Egészen biztosan cél az, hogy örömünket csillapítsák, elvegyék, így volt ez már az első forduló idején is - majd' éjfélkor tudtuk meg a választások eredményét. Minek ide népünnepély, ha nem a ballibek nyertek?
Ugyanígy most is bevetnek ezt-azt, de mindegy, először érezheti úgy az ember, hogy országban, és nem barakkban él. Legyen bármilyen kifacsart, lerabolt, több sebből vérző is ez az ország.

kackia 2011.04.26. 16:22:28

@Grift:" az antiszemitizmus vádjára egyetlen helyes válasz van a jókedvű antiszemitizmus."

Azért a szubhumánt maga sem tudná ilyen könnyedén venni.

tevevanegypupu 2011.04.26. 17:46:02

@Grift:

Tudja engem nemigen erdekelnek, csak igy itt a blogban szoktam irni roluk. Viszont olyankor jokedvu vagyok. (:

tewton 2011.04.26. 19:27:44

@Weöres Dániel:
nem ér rá, főz. a kommentek értelme ... höhöhö. inkább élvezze a kis mesefilmet.

www.youtube.com/watch?v=JA6vRC1xW_c&feature=player_embedded#at=21

Sebastian Knight 2011.04.26. 19:38:18

@tewton: Kár érte, pedig jobb csaj, mint Dita von Teese :).

tewton 2011.04.26. 19:43:37

@Sebastian Knight:
dita már öregecskedő :) tényleg kár.

nem tudom, ezzel a portfolióval jizráelen kívül hol tud karriert csinálni. a nem-apartheid világban azért ez van olyan ütős, mint egy önkéntes belépés a waffen-ss-be ...

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 20:38:54

@tewton: mérsékelten szórakoztatónak mondanám a linkelt youtube-videót. Mondjuk a kontextusról nem sokat tudok, de számomra viccesebb, ha ateisták gyalázzák a kereszténységet. Ha judaisták teszik ugyanezt, az visszás, mert az ő hiedelmeik is bizarrabbak még a legdurvább japán csápos pornónál is - nem csoda, hogy a kereszténység is a zsidó hagyományokból ágazott el.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 20:40:38

Ja, azt kihagytam, hogy a vallásos tematikától függetlenül a videó szadomazochisztikus jellege viszont kifejezetten felkeltette érdeklődésemet. A majommá silányított férfi és az őt kiszögelő kalapácsos nő, hmm... Lehet, később még kiverem rá.

Alfőmérnök 2011.04.26. 21:16:08

Ez a vörösdani szórakoztatóbb idióta, mint a Sólyom Bátor! :)

tewton 2011.04.26. 21:20:08

@Weöres Dániel:
ha nagyon verni akarja, próbálkozzon ovisokkal, ők értékelik majd a plüssmajmot is a videón.

ha ateisták gyalázzák a kereszténységet, abban mindig van valami szomorkás. olyan, mintha értelmi fogyatékosok vagy elbutult alkoholisták bubogását hallgatnám órákon át valami nagyon egyszerű dologról, amit a normális emberek 5 mondatban elmondanak. se szellemileg nem jelentenek kihívást, se máshogy.

tewton 2011.04.26. 21:22:51

@Alfőmérnök:
háháháhááhá! :)
a múltkor eszembe is jutott az a karakter ... esetleg az IgE nevű nickhez lehetne még hasonlítani :)

Alfőmérnök 2011.04.26. 21:34:09

@tewton: Az az IgE egy durva arc, engem inkább rémiszt, szerintem konkrétan elmebeteg.
A Sólyom meg a Vörös esetében sok múlik azon, hogy hány évesek valójában. Gyanítom, hogy Sólyom idősebb volt, ő már menthetetlen. :)

tewton 2011.04.26. 22:04:06

@Alfőmérnök:
az ilyen vörös-fekete avatárokba előbb-utóbb bekerül a fehér is :) és, mint a stílus is mutatja, majdnem mindegy, hogy szvasztika vagy repülő madarak vannak a fehér kör közepén.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.27. 09:49:37

@tewton: a vallás egész egyszerűen pszichózis.

@kackia: a közös Ószövetség alapján elég nyilvánvaló, és az Újszövetségben Jézus úgy határozza meg magát, hogy ő az, aki "betölti a törvényt" (ti. az Ószövetség törvényét). Tehát a kereszténység tulajdonképpen egyfajta reformzsidóság. Az általad linkelt blog meg kb. valahol Posta Imre és Molnár F. Árpád szintje között van.

kackia 2011.04.27. 11:39:21

@Weöres Dániel: Nehéz magán eligazodni, se nem zsidó se nem keresztény, se nem komcsi. Jöjjön gyakrabban, jót tesz magának az itteni szereplés. Érzésem szerint fejlődik és hamarosan egység tudatú tradicionalista lesz,
ha vannak magához hasonló, bizonytalan világnézetű lelki társai csalja ide azokat is. A jobboldali gyalu emberire formálja homunkulusz létüket.
Majd meglátja milyen felemelő érzés lesz emberként látni a világot.

Addig is érdemes többször visszaolvasnia griftet.

"@kackia: nem vidám, okos. jó lelki taktikát választott. mikor a szódában rárejszoltak a bocherek, két út állt előtte. el kellett döntenie, hogy most gecik a zsidók és antiszemita lesz, jajj milyen trajuma! vagy azt mondja, hogy jófejek ezek a kajmánok, és nem is volt durva amit tettek vele.
most dani jól van. nem történt vele súlyos dolog, és szubhumán se lett."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 16:26:46

@Weöres Dániel: a férfiakra izgulsz?

mifelénk a csótányokat irtják, nem etetik.
süti beállítások módosítása