Az alkotmányról
2011. április 25. írta: aristo

Az alkotmányról

 „Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember.” (Hegel)


  Van úgy, hogy az ember álmából riad fel, jeges verítékben fürödve, „Úristen! új alkotmány van!” – hasít belé villámcsapásszerűen. Majd megnyugszik lassan és Kukorelli István Alkotmánytan című művét (kartonkötésben, 573 oldalon, 4980 Ft-ért) magához szorítva elszunnyad újra. Álmot lát.
 
  Álmában Alkotmányország kies utcáit járja, ahol az utcák mentén szépen, egyenlő térközzel parkolnak az autók, mindegyik fölött kék neonbetűkkel villog a hátralévő parkolási idő. Alkotmányország polgárai feszes sorokban állnak a parkolóautomaták előtt, majd a díjat bedobva visszamennek a sor végére, mert az okosan programozott automata pontosan annyi időt ad, amennyi a sorálláshoz kell. Boldogok mindannyian, ehhez kétség nem fér, hiszen az égen lángbetűkkel áll az alkotmány első sora: „Minden ember szabadnak születik”; majd alatta, apróbb betűkkel, tudós alkotmányjogászok bölcs levezetése következik, hogyan teszi e mondat szükségszerűvé, hogy életüket szabadon a parkolóautomaták előtt töltsék. A horizonton – mert az égbolt közepétől odáig ér a levezetés – a betűk már nagyon aprók, nem is olvashatóak, de nem baj, az egész az alkotmányos logika hideg gyémántfényében tündöklik és gyönyörű.

  Emberünk álmában felébred ekkor és ijedten konstatálva, hogy elaludt, leszalad autójához, hogy munkába induljon. A megengedett sebességet túllépve igyekszik késését behozni. Természetesen megállítják és megbüntetik. Az intézkedés során a szomszéd ékszerésztől kilépő rabló leteszi a véres kést és a zsák ékszert, hogy aláírja – tanúként – a jegyzőkönyvet és hősünk már mehet is a dolgára. Illetve a dolgára nem, mert a munkahelyén közlik vele, hogy rendszeres késés miatt kirúgták. Bánatában vesz két napilapot és kocsmába megy, fröccsöt rendel, leül. Kezébe veszi az egyik napilapot és azt olvassa benne, hogy az új alkotmány egyesíti a nemzetet, azután kezébe veszi a másikat és azt látja, hogy ellenkezőleg: megosztja a nemzetet. Ujjával középen vonalat húz az asztalt borító koszba és és leteszi a lapokat, az egyiket jobbra, a másikat balra. Unicumokat rendel és valahányadik után látja, hogy két oldalon lévő napilapok között elektromos kisülések jönnek létre és azok, a kilöttyent Unicumba kirajzolják Thomas Jefferson arcképét, alatta felirat: Megszívtad.
 
  Különös dolgok az álmok, főleg így alkotmányozás idején. Mert hát mi mást is tehetnénk, mint álmodunk bölcs szavakat, ragyogó paragrafusokat, melyek jó irányba viszik életünket, igazi közösségé kovácsolnak bennünket. Az élet azonban nem egy hajókirándulás. Itt van mindjárt ez a fránya történelem. A történelem ugyebár egy hosszú mese arról, hogy miket tettek az emberek egymással, önmagukkal és a papírral, amire leírták. Nos, nálunk ez úgy alakult, hogy országunk történetét az országlakók módszeresen kétféleképpen olvassák, hogy hányan így és hányan úgy, annak meghatározására most nem vállalkoznék, mindenesetre a kétféle olvasat kizárja egymást.
 
  Az egyik olvasat szerint történelmünk - a világ történetéhez hasonlóan - az osztályharcok története. E megközelítés lehetővé teszi a Dózsa Györgytől, Kun Bélán át Rákosi Mátyásig ívelő pugacsovista fejlődés elgondolását. A narratíva szerint Magyarország története a kudarcok története, a kudarcok oka a mohó, széthúzó, maradi és ostoba nemesség, akik katasztrófából katasztrófába kormányozták az országot. Közülük az egyetlen üdítő kivétel Károlyi gróf. Azt, hogy egyáltalán, mindezek ellenére, még vagyunk, kizárólag a városi, német, zsidó, baloldali progressziónak köszönhetjük. Ők jelentették/jelentik az egyetlen üdítő színfoltot ebben a barbár országban. „Ázsia Vecsésnél kezdődik.” Szerintük az ún. „Történelmi Alkotmány” a Szent Koronáról való spiritualista ábrándozásból, a Tripartitumból és a zsidótörvényekből áll, emblematikus figurái pedig Werbőczy és Jaross Andor. Mohácsot és Trianont megérdemeltük, a zsidókat a magyarok deportálták – punktum.
 
  A másik olvasat szerint történelmünk egy nagy, nemes és hősies nép vergődése a balszerencse karmai között, külső és belső ellenségek hálójában. Traumáink vérlázító igazságtalanságok, melyekért ha mi nem is, de az Úr Isten megfizet egyszer. Legtöbb bajunkat a városi, német, zsidó, baloldali progressziónak köszönhetjük, a zsidókat a németek vitték el - punktum.
 
  Mint látható, a kompromisszum igencsak távoli lehetőségnek tűnik. Marad az, hogy csak az ország egyik fele mondja magának az alkotmányt, a másik meg lesi, hogy mikor írhat egy olyant, amely majd neki tetszik. Bárki bármit mond, az 1949-es alkotmány önmagában is a szakítás gesztusa volt az előző ezer évvel. Európa egyik legrégebbi – igaz éppen király nélküli – királysága szűnt meg ezzel, a nemesi címek megszüntetésével pedig a nyomát is el akarták tüntetni a múltnak, ami akkor éppen a tegnap volt.

  Pedig írott alkotmány nélkül meglepően sokáig kihúztuk: jó ezer évig, ami nem kis idő és arra utal, hogy kellett lennie valaminek, amit ma szívesen hívnak történelmi alkotmánynak. Sokan úgy vélik, írott alkotmány hiányában önkényessé válik a jogszolgáltatás – de hát a mai nem önkényes valahol? Másodszor azért, mert „nincs a törvénynek olyan betűje melyet egy aranypénzzel ne lehetne letakarni” - mondta valamelyik római császár – nálunk rézzel is lehet. A jogi akcionizmussal szemben – horribile dictu – Marxnak van igaza, aki rámutatott, hogy a jog sohasem hoz létre új állapotokat. Valahogy mindig az éppen uralmon lévők hatalmát, a status quót erősíti meg, és semmi köze sincs ahhoz, amely mindannyiunkban valahogyan mégis közös: az igazságérzethez.
 
  Persze nagyszerű alkalom az alkotmányozás arra, hogy mindenki kieressze a gőzt, vagy rémüldözhessen kicsit. Lehet emlegetni, hogy mi került bele és mi maradt ki belőle. Vigaszul megjegyezzük, hogy bármi kerüljön is bele, az biztos, hogy összemérhetetlenül több maradt ki. Az élet ugyanis sokszínű: sokkal változatosabb és érdekesebb, mint bármilyen paragrafus-palota. Milyen is legyen hát a Jó Alkotmány? Nos – Feyerabenddel szólva –, bármi megteszi.

  Egy ország működését, egy nép életét nem az a néhány paragrafus határozza meg, még csak nem is a liberális bölcsesség pillanatnyi álláspontja, hanem a tradíció, melyben egy nemzet él és amely szerint tesz-vesz a mindennapjaiban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1002833921

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi nincs benne az új alkotmányban? 2011.04.26. 09:53:18

Nincs benne az igazságszolgáltatás szabadsága, az öregségi ellátáshoz, nemi, vallási, világnézeti szabadsághoz való jog; és még ki tudja, mi minden nincs benne… De kit érdekel, hisz nincs benne a szabadság, és nincs benne egymás feltétlen és igazságo...

Trackback: Húsvéti Schmitt 2011.04.25. 17:56:30

A Nemzeti Hírcsárda Iroda az NHI, a rossz emlékű ruszki alkotmányt leváltó, még rosszabb hírű vatikáni szellemű alkotmány aláírási időpontja és celebabrálása kapcsán vetett fel néhány fontos kérdést, amelyet az óvodások sem értettek. Most megpróbálunk ...

Trackback: Az emberi jogok csorbítása a Húsvét megcsúfolása? 2011.04.25. 17:48:30

Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mé...

Trackback: Húsvéti alkotmány és konzervatív képmutatás 2011.04.25. 17:10:09

Húsvéthétfő van, lehet örülni. Van ünnepi dedikálás a várban, lehet menni locsolkodni, iszogatni, a királyi televízió műsorát tapsolva élvezni. Meg lehet olvasni konzervatív véleményalkotókat például a Mandiner blogon, akik meg is mondják, merre van és...

Trackback: Az álamfő aláírta, ideje feleszmélni 2011.04.25. 16:53:02

A Kedves Vezető személyes „álamfője” némi felhajtás kíséretében aláírta a Fidesz-alkotmányt, amellyel a centrális erőtért elfoglaló párt mozgásterét kívánták bővíteni és amellyel nem mellékesen Orbán Viktor egy évvel ezelőtti választási győ...

Trackback: Bevégeztetett 2011.04.25. 15:43:52

Akik nem olvasták, talán egy darabig még büszkék lesznek erre az új alkotmányra, de sokan máris szégyellik....

Trackback: Schmitt "Züllött Farokverõ" Pál fosta az új alkotmányt 2011.04.25. 13:09:30

 Schmitt "Tedd A Seggembe" Pál köztársasági elnök recskázta Magyarország új alaptörvényét a pöcsszaggató Sándor-palotában. Az aláírást fanfárokkal és ünnepélyes őrségváltási ceremóniával köszöntötték a Szent György téren. Az alkotmány...

Trackback: Köszöntjük az új, húsvéti alkotmányt! 2011.04.25. 12:28:59

A Fidesz egypárti alkotmányát ma írta alá Schmitt Pál. Az alkotmány nem az ellenzék hibájából egypárti. Az előkészítő bizottságokban, ahol minden párt részt vett semmilyen érdemi módosítót nem fogadtak be tőlük, így nem sok értelme volt a részvételükne...

Trackback: Preambulum helyett 2011.04.25. 11:11:35

Mi veszélyesebb egy rossz Alkotmánynál? A közröhej tárgyát képező Alkotmány.A rossz Alkotmányt kritizálni szokták. Érveket hoznak fel annak szerkezeti sajátosságai vagy benne foglalt tartalom ellen vagy mellett. A rossz alkotmány párbeszédre késztet,...

Trackback: Napi retró: Ellenzék vs. kétharmad 2011.04.25. 10:10:09

Csak remélhetjük, hogy miután vége az alkotmányozás embert, sőt politikust próbáló munkájának, a demokratikus ellenzék újra részt vesz a törvényhozás tevékenységében. Az első, remélhetően újra teljes parlamenti ülés előtt merengjünk el egy percre azon,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2011.04.25. 08:32:13

Kedves Félbarom!
Ezért a sok szarért kár volt. Inkább pihentél volna.

Zetek 2011.04.25. 08:35:30

Szánalmas, hogy te is ezt a neo-marxista szöveget nyomod. Ha nem lenne alkotmánybíróság és a bíróságok is normálisan ítélkeznének talán tényleg érdemes lenne visszatérni az írott alkotmánytalanság boldog állapotához. De most már elkerülhetetlen volt a jogok és kötelességek egyensúlyának megteremtése.

Dendrobatidae 2011.04.25. 08:52:36

Meglepően jó írás, itt a Mandineren.
"... nagyszerű alkalom az alkotmányozás arra, hogy mindenki kieressze a gőzt, vagy rémüldözhessen kicsit."

Igen. Ennyi a lényege. A Fidesz kieresztette az évek alatt felgyülemlett gőzt. Most már van szentkorona, kereszténység, tükrös mézeskalácshuszár az alkotmányban. Ettől lett a sztálinista alkotmányból kurváranemzeti alkotmány. A többi természetesen ugyanaz mint az előző.

A komcsik, liberálisok meg végre azt csinálhatják, amihez mindig is a legjobban értettek. Jajonghatnak, meg óbégathatnak külföldön, valami rettenetes nácifasiszta-horthystakeresztény visszarendeződésről nyivákolva.

Ennyi van bennük. Ez az összes tudásuk. Nemzeti színű, cukormázas handabandázás, kontra külföldre szaladgálós nyifi-nyafi. Ennyit sikerült kiizzadni magukból 20 év alatt. Nemhiába állunk úgy, ahogy.

I_Isti 2011.04.25. 09:00:30

Jó írás, viszont ha nem a zalkotmány folyásolja befelé a dolgokat leginkább, hanem a tradíció , akkor mi a frászért az alkotmányt cserélik le, miért nem a tradíciót?

rest69 2011.04.25. 10:15:05

akkor ha már megnézted internetes könyvesboltban, hogy mennyibe fáj a Kukorellis Alkotmánytan I. (merthogy a második kötet Sári János szerkesztésű Alapjogok könyv), akkor erősen javaslom, hogy fizesd ki, és olvasd el. Mondjuk háromszor. Aztán vegyél még 1-2 alkotmánytani vonatkozású könyvet, némi jogbölcseletet (javaslom Samu Mihály Jogpolitika - a jog humanizálása c. munkáját), és utána írjál ökörségeket az alkotmányról - alkotmányozásról. Mert nagypn úgytűnik, hogy a bulvárból tájékozódsz, és nem az alkotmány tudományára építed a véleményed. Lehet, hogy az országos média 70%a szerint ez az alkotmány szar (vagy le kell szarni), de az a zsidólibsi média, ami inkább szentel hírt arra, hogy külföldön siránkozik valamelyik szoci majom. De ez csak bulvár és politika. Az alkotmány - Alaptörvény - nem politika kérdése. Ugyanis az alkotmányban a politika a szöveg szintjén jelenik meg, azt bármelyik idióta meg tudja változtatni. A lényeg a tartalom szintjén van, a tartalmat pedig 1000 éve alakítja a Magyar társadalom, akár tetszik a neoliberális globalista magyariszonyos testednek, akár nem! És az sosem fog megváltozni attól, hogy a szöveg más dokumentumban mondja ki UGYANAZT. Mondom, alkotmányjog. csodákra képes....

moncayo 2011.04.25. 10:24:45

Így van. Egy szabad ember számára mindegy, hogy az ostoba politikusok (mert 99%-a ostoba, ezért is (!) lett politikus) mit irogatnak egy cetlire. Ami nekem nem tetszik, azt tőlem leírhatják 1000x, nem érdekel, mindent meg lehet kerülni, pont azért (is), mert ostoba emberek fogalmazzák meg.

EddieCivic4g 2011.04.25. 10:26:49

@rest69: "Az alkotmány - Alaptörvény - nem politika kérdése. Ugyanis az alkotmányban a politika a szöveg szintjén jelenik meg, azt bármelyik idióta meg tudja változtatni. A lényeg a tartalom szintjén van, a tartalmat pedig 1000 éve alakítja a Magyar társadalom"

Nem a magyar társadalom, hanem az épp kormányzó párt, nem 1000 éve, hanem pár hónapja.
És mindezt úgy, hogy a saját politikai, erkölcsi, vallási nézeteiket tükrözi...

bájgúnár 2011.04.25. 10:33:18

A mózesi törvények,tanítások, sőt a zsidra hagyományok is mind hazugságon alapúlnak.Sőt az egész zsidra történet.Még keresték a kőtáblákat amikor mi már honfoglaltunk.Ha az európai nagyhatalmak nemkönyörűlnek meg rajtuk mais hazátlanok lennének.Csókolgassátok a gojok seggét hogy hazát adtak nektek

dbeata 2011.04.25. 10:39:03

@rest69: Khm-khm. Bocsánat! Bekopognék a fejedbe kicsit. A Velencei bizottság is szocibolsizsidókommunista? Vagy eccerűen hozzánemértőkolvassátokelazalkotmánythülyeeurópaiuniós hozzánemértők. Merthogy annyira verte a mellét a Fidesz, hogy így meg úgy a Velencei bizottság, aztán amkor meg a Velencei Bizottság megmondta a véleményét (negatív természetesen) azóta nagy hallgatás az ügyben.

Várúr 2011.04.25. 10:39:19

"Az ország egyik fele mondja magáénak az alkotmányt, a másik nem..." Na nem kedves barátom. Az ország szavazó nagyobbik fele döntött, ahogy döntött. A kisebbik háromfelé döntött. A nem szavazók, a közönyösök, stb. egy őtést nem basznak. 1848-ban komoly politikusok és hazafiak a 12 pontra rálegyintettek. Sőt súlyosan kifogásolták. Majd megalakult történelmünk eddigi valóban legszakértőibb Batthyány kormánya.
A karaván haladását nem a kutyaugatás szabja meg.
Fenti valóban szellemes íráshoz ezt tudtam hozzáfűzni.

dbeata 2011.04.25. 10:40:26

Amúgy meg kellemes húsvéti ünnepeket! Már templomba se megyek, megundorodtam, úgy tűnik egyelőre.

Dendrobatidae 2011.04.25. 10:40:33

Hogy összefoglaljam, az "alkotmány" lényegét:
Ebben a szövegben semmi nincs amit érdemes lenne támadni, és senni sincs, amit érdemes lenne támogatni. Ugyanis ez egy írásba foglalt politikai giccs. Egy húsz éve a hatalom környékén sündörgő párt és ember politikai emlékműve saját magának. Ennek is szánták, ezért olyan is.

Ebből a szövegből semmi sem következik , semmi sem származik. Se jó, se rossz. Pontos lenyomata az elmúlt húsz év politizálásának.

Várúr 2011.04.25. 10:42:04

@EddieCivic4g:
Hm... szerinted egy párt más pártok nézetét képviselje? Te a szomszédod, a kollégád, drága jó nagynénikéd nézeteit képviseled? Vannak nézeteid egyáltalán?

tistedur 2011.04.25. 10:46:04

aristo, milyen érzés "neoliberális globalista magyariszonyos test"-nek lenni? :)

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:52:18

(a nép átírat)

Új Tákolmány reggelére
Riadtunk , hát s itt a vége!
Mélyen lenézett, államfőnk
Nyelvét tűzzük a kemping székre.!

Előbújik a lelkünkből
Minden bánat, s ború,
Öklendezik a "som"zember,
Akármilyen korú.

ez nem a mi törvényünk',
nem lesz ünneplés, dalolás,
csak kívül belül
egy kis locsolás
......

...ha szabad! , ha nem....:-)

nzo 2011.04.25. 10:52:20

Sikerült benyalni. Ügyes!

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:53:07

kapcsolat.hu/blog/jozsef_attila_husveti_uzenete_orban_viktornak

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:54:02

kapcsolat.hu/blog/jozsef_attila_husveti_uzenete_orban_viktornak

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 10:54:46

A Fidesz szerint nem volt legitim a Gyurcsány - kormány 2006 - ban ( a közvéleménykutatások eredménye alapján ) ,......ez az alkotmány most ugyanúgy nem legitim , hiszen alig érik el a támogatottságban az 1/3 - ot.......
Más : hogy meri O V az egész nép alkotmányának nevezni ezt a torz-szüleményt, amikor eleve a csocik súlyos hibái miatt kaptak 53 % - ot a választásokon . Figyelem, nem 2/3 - ot kaptak , 53 % - ot . Azóta ennek az 53 % - nak a nagy része a Fideszből is kiábrándult ! hol van itt a Nemzet egysége ???? Hol van itt a többség ??? EZ BIZONY EGY ELBASZOTT FIDESZ-ALKOTMÁNY !

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:55:04

Zöld erdőben jártam,
Orbán Viktort láttam,
nagyon, félt,mert el akart futni
pedig én csak meg akartam locsolni.
Fuss csak Gonosz Törpe,
Hamarosan elzavarnak örökre!!!!

EddieCivic4g 2011.04.25. 10:55:06

@Várúr: Vannak nézeteim, de azt nem próbálom másra ráerőltetni.
Nem kell a fidesznek sem más párt nézeteit képviselni.
És úgy gondolom, hogy egy alkotmánynak sem az aktuális kormány nézeteit kéne tükröznie...

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:56:21

Itt a Húsvét eljött végre
Orbán Viktor örömére.
Elkészült a Fidesz alkotmány,
Ami egy gagyi tákolmány.
Amit az emberek "lelocsolnak"
s Piszuár helyet használnak.
Már holnaptól indul a számláló,
Lesántult a dakota kamu ló.
Már látszik a Fidesz válság,
Ez csak pünkösdi királyság
Ne fuss hát el Tömjén füstös virágom,
A sok önkényért verés jár, de három!!!!!!

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 10:57:32

Tömjén Zsóti a fidesz "csökevény" vezére.
Önálló pártként soha nem lett megmérve.
Hülyeségeket pampognak, de azért nyalnak,
s ezért jó kis fizetést kapnak.
ezeket nem érdemes még meg sem locsolni,
csak egyszerűen le kell hugyozni!
(hehe)

EddieCivic4g 2011.04.25. 10:57:42

@kíváncsivagyok: Nem érted a lényeget. Ez az alkotmány igenis az egész nemzetet képviseli. Csak azok a fránya emberek... Tessék mindenkinek egyetérteni a fidesszel, és máris 100% lesz az alkotmány támogatottsága!:)))

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 10:59:03

@Várúr: Csakhogy : alkotmányt nem akárhány % - os többségnek írnak, hanem az egész népnek . Ez bizony csak 53 % - os alkotmány...(lenne , ha meglenne még az a 53 % !!!!!!)

moncayo 2011.04.25. 10:59:29

@bájgúnár: No erre mondhatják a görögök, hogy "mi már Phanteon statikáját számoltuk ki, filozofáltunk, szinházunk volt, hajóztunk Afrikába, amikor mi magyarok még a távoli pusztában kóborló törzsek voltunk, s az se tudtuk, hogy az irás nem ehető.

Teljesen felesleges 2-3 ezer év múltján baszakodni. Inkább azt nézd meg, hogy ma mi magyarok hol tartunk Európában. Hogy élünk egy hollandhoz, dánhoz, osztrákhoz képest. Miért nem vagyunk arra képesek, amire a svájciak? Miért jobb az élet Finországban? Miért szúrunk el vagy 500 éve szinte mindent? Tényleg a sors ver minket? Hülyék lennénk? Nem hinném.

Inkább azért, mert magunk közül sikerül mindig a leghülyébbet megválasztani vezérnek.
A múltban is és a napjainkban is.

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:01:13

@EddieCivic4g: Ez a nemzeti együttműködés Fideszes megfogalmazása : Vagy elfogadod a Mi álláspontunkat és beleférsz a cukros zacskóba,....vagy nem és hazaáruló komcsi leszel !

sndSanyika 2011.04.25. 11:02:19

rest69: "...Az alkotmány - Alaptörvény - nem politika kérdése...."

"...És mindezt úgy, hogy a saját politikai, erkölcsi, vallási nézeteiket tükrözi... ..."

egyetértek! ez minden csak nem politikai nézetektől mentes alaptörvény.

Pelso.. 2011.04.25. 11:04:12

Mely tradíciók határozzák meg az ország működését, említenél néhányat, ami szerint a nemzet tesz-vesz mindennapjaiban?:)
Ha meg nem jelentős az a néhány paragrafus, miért volt oly sürgős a hintás csapatnak?

biborka313 2011.04.25. 11:06:07

Orbán takarodj (!) és vidd magaddal azt a wc papírnak sem jó vackot is amit az alkotmányodnak nevezel.

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:07:52

Ezt írja O V :"Az ország döntött. Az új alaptörvény, az újjászületés dokumentuma szerint Magyarországon az emberek szava lesz az első, ők fogják megmondani, hogy merre és meddig.”
NEM AZ ORSZÁG DÖNTÖTT , Miniszeterelnök Úr....... Ön döntött , egyszemélyben . Jelenleg gyenge 1/3 támogatottsággal hogy mer az Ország nevében beszélni ?????

én sajnálom 2011.04.25. 11:08:33

Miért görcsöl rá a alkotmányozó a feladatra, ha ennyire semmiség.

"bármi kerüljön is bele*, az biztos, hogy összemérhetetlenül több maradt ki**. Az élet ugyanis sokszínű: sokkal változatosabb és érdekesebb,"

Nem a sokszínűség garantálása a biztosítéka annak fenntartására? Egy színt írunk a narancsalkotmányba és a többit majd szépen kifakítjuk?

pl.
* Makovecz 100-200 művész
** MAOE több mint 7000 művésze

Dracon 2011.04.25. 11:11:05

Szerintem a szerzőt kurvára megbaszhatták a parkolóőrök mostanában.
Ez meg a húsvéti sonka kissé megfekhette a gyomrát.
Ami meg a húsvéti lolkotmányt illeti.
Majd akkor lehet alkotmánynak nevezni ha legalább addig lesz hatályban mint az elődje.
Jelenleg csak egy újabb szög a fidesz kommunista párt koporsójába. Arra viszont nagyon jó.

bájgúnár 2011.04.25. 11:12:55

@moncayo:
Tojok rá hogyan él a német,olasz,svájci meg a többi náció.Magyarként akarok élni.Hogy szarúl élünk azt köszöndTrianonnak,a komcsik uralomnak és a széthúzó politikának meg a magyar nép elbutitásának hogy megtűrte,megtűri az élősködő magyarellenes politikai elitjét!Ez a nemzet már sokszor felépítette a hazát romjaiból.Trianon után,második világháború után.Viszont nincs az a nemzet ami megerősödhet ha 20-30 évente rendszert vált és engedi országának szétlopását!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.25. 11:20:43

Mandinerhez képest szokatlanul értelmes írás.

"Pedig írott alkotmány nélkül meglepően sokáig kihúztuk: jó ezer évig, ami nem kis idő és arra utal, hogy kellett lennie valaminek, amit ma szívesen hívnak történelmi alkotmánynak."
So-so. Volt egy Aranybulla, ami egy alkotmányszerűség volt, még ha nem is hívták alkotmánynak.

Harcimaci 2011.04.25. 11:20:46

@Várúr: Egy pici ferdítés azért akad az érveid között.
A szavazásra jogosultak közül sok embernek nem volt vállalható egyik politikai(tolvaj) párt sem! És mivel elég volt a "kisebbik rosszból" így nem mentek el szavazni.
Tehát nem az ország többsége szavazott a jelenlegi hatalomra.......

Dendrobatidae 2011.04.25. 11:21:54

@Várúr: Igen. A karaván halad, mindig halad. Ezért nem értem, miért gondoljátok úgy, hogy most vége a történelemnek? 1994-ben ha jól emlékszem a komcsik 72-százalékos többséggel tértek vissza, Horn Gyulával az élen. A Fidesz pedig éppenhogy átbukott az 5 százalékos küszöbön, mint azelőtt négy évvel.
Most az öt százalékos fideszből kormánypárt lett. És? Ettől megfagyott a Világegyetem? Vége a történelemnek? Micsoda elbaszott gondolkodás ez? A Fideszből hamarosan megint egy kis párt lesz, hogy aztán kimúljon. Nem azért mert jók vagy rosszak, hanem ezért mert ez a világ rendje. Akkor majd rád mondják, hogy kalap szart sem ér a véleményed.
De milyen összefüggés van a között, hogy valami jó vagy nem, és ki hány százalékot kapott? Vagy ha a Fidesz több százalékot kap, akkor a Világ jól működik, ha meg keveset, akkor a Világ a hibás?

Ugyan már! Ez a gondolkodás éppolyan szánalmas, mit ez az alkotmányozós habverés.

is 2011.04.25. 11:22:21

nincs is Alkotmány. Alaptörvény van. vagy lemaradtam valamiről?

történelemből pedig van legalább egy harmadik. amelyik szerint a magyar általában hülye, de nem a német zsidók löködik előre, hanem az Ady Endrék, József Attilák, Petőfi Sándorok, Mikszáth Kálmánok stb. szintén magyarok, csak a többi hülye magyar annyira jó, hogy kicsinálja őket. ritkán híresek és szeretettek a nagy magyarok életükben. valamint Mo-t a kényszer löködi előre, amikor tarthatatlan a helyzet. nekünk Mohács kell, de ez nem sorscsapás, hanem elmegyünk a falig. és igen, Orbán Viktor tényleg igazi magyar, minden ilyen rossz tulajdonság megvan benne, sokak magukra ismerhetnek benne. elmegy a falig a pofonért, mások kicsinálásával mászik felfelé, még soha senkivel őszintén nem fogott össze, letagadja és átírja a történelmet.

hollario 2011.04.25. 11:24:28

@bájgúnár: Akkor tanulj meg végre magyarul. Hogy szarul élünk, ahhoz elég sok köze van a hozzád hasonló embereknek.

Dracon 2011.04.25. 11:24:41

@Dendrobatidae: Sok mindenben nem értek veled egyet de most kénytelen vagyok igazat adni neked.

2Lkedő · http://ketelkedj.blog.hu 2011.04.25. 11:27:35

Jól kezdődött, aztán a mélypont után (Jefferson arcképe) egész jó kis írássá kerekedett ki a bejegyzés.

A Hegel idézet, pedig nagyon ideillő.

Nem az alkotmánnyal van baj, a 'magyar szellem' beteg.

derabitz 2011.04.25. 11:30:44

Abszurdisztánban mindenki szabadnak születik, de vannak, akik még szabadabnak születnek!

biborka313 2011.04.25. 11:32:51

Akik erre a majomra szavaztak kérjenek bocsánatot a magyar néptől!

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 11:34:21

Olyan a mandiner az index-címlapon, mint amikor a sarki olcsó cukrász véletlenül a süteményére pöccenti a szőrös orrából frissen kipiszkált, átlagon felüli nedvességtartalmú fikagombócot.

bájgúnár 2011.04.25. 11:42:40

@hollario:
Kezdj hozzászokni, hogy pár év és nagyon nagyon kussba lesztek!Gondolom a bőröndöd bevan pakolva és az utleveled a kezedbe van?Mert a nagyszátokon kívűl qurvára beszariak vagytok.Elég volt az olyanokból minta fajtád!Itt nemcsináljátok azt amit a palesztinekkel!
Elégvolt a vörösökből meg a metszettekből.Vagy beilleszkedtek vagy lehet elhúzni ahogy a Fletó vezíred ajánlotta magyaroknak.

látjátok feleim szümtükkel 2011.04.25. 11:49:12

@Zetek: "Kedves Félbarom!
Ezért a sok szarért kár volt. Inkább pihentél volna."

Így húsvét napján csak gratulálni tudok neked, ugye magadból indultál ki.

Kedves Posztíró! Íme a tardíció! Ha nem tetszik neki valami, akkor csípőből lebaromoz mindenkit, ahelyett, hogy a véleményét mondaná el. Igaz annyi esze van nekie, mint egy zsandárcsizmának.@Zetek tudod mi a zsandárcsizma?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 11:50:15

@bájgúnár: "nagyon nagyon" helyesen: nagyon-nagyon
"bevan pakolva" helyesen: be van pakolva
"utleveled" helyesen: útleveled
"kezedbe" helyesen: kezedben
"nagyszátokon" helyesen: nagy szátokon
Stb., stb.

Továbbá megjegyzendő, hogy a zsidózás primitív és szubhumán dolog. Ne az mondja meg, mit jelent magyarnak lenni, aki a Maslow-piramisnak nemhogy az alján van, de valahol a piramis mellett tán a feje teteje áll csak ki a földből! Tipikus mandiner-kommentelős, fidesz-szektás színvonal.

billy reed 2011.04.25. 11:50:55

@Dendrobatidae: "A komcsik, liberálisok meg végre azt csinálhatják, amihez mindig is a legjobban értettek. Jajonghatnak, meg óbégathatnak külföldön, valami rettenetes nácifasiszta-horthystakeresztény visszarendeződésről nyivákolva.

Ennyi van bennük. Ez az összes tudásuk. Nemzeti színű, cukormázas handabandázás, kontra külföldre szaladgálós nyifi-nyafi. Ennyit sikerült kiizzadni magukból 20 év alatt. Nemhiába állunk úgy, ahogy. "

A jobboldalban pedig más sincs, mint nyivákolás a "komcsiveszélyről, visszarendeződésről," liberálbolsevik /egyébként ilyen szó nincs barátom, valaki vagy liberális, vagy bolsevik/összeesküvésről meg arról, hogy "ha a jobboldal van ellenzékben, akkor a haza van ellenzékben" /Mr. O.V./.
Vezessük be a nemzetközi komcsiüldözöttek napot ésatöbbi, ésatöbbi. Ha meg nem megy, hergeljük a tömeget elcsalt választásokkal /2002/, őszödi beszéddel /2006/, tegyük lehetetlenné a nemzeti együttműködést nemzeti ünnepeken is /tojásdobálás, állandó tüntetés stb./

Ennyi van bennük. Ezért tartunk ott, ahol.

billy reed 2011.04.25. 11:53:23

@Weöres Dániel: Ott a pont.
Felkavarodott a világ, és felül van az alja.

dbeata 2011.04.25. 11:53:27

@nesze nektek két harmad...: még!! Még!!! Imádom a húsvéthétfőt! :-))

dbeata 2011.04.25. 11:55:34

@Várúr: Vauuu!!! Vaúúúúú!!!Vaúúúúúú!!!! He he he he he (a kéznyalást pedig meghagyom neked). Inkább leszek kutya, mint a mostani Fidesz talpnyalója.

fakopács 2011.04.25. 11:58:24

@bájgúnár: "Még keresték a kőtáblákat amikor mi már honfoglaltunk" - Te tényleg ennyire hülye vagy vagy tetted? Történelmet nem tanultál?

fakopács 2011.04.25. 11:59:29

@Várúr: Nem véletlenül nem merik népszavazásra bocsájtani, mert már rég nincs meg a fele. :-))

fakopács 2011.04.25. 12:01:04

@tistedur: Látod, ahogy kihúzták egy kicsit a fejüket a Fidesz seggéből, rögtön neoliberálisnak lettek titulálva. :-))

fakopács 2011.04.25. 12:06:21

@bájgúnár: Te idióta! De nagy a pofád az interneten! Milyen magyar vagy te? Szégyene a népünknek. Hemzsegnek a helyesírási hibák az okádmányodban.

trollface 2011.04.25. 12:09:59

magyarország elnöke felvételről beszél-e éppen most? csak mert nincs kinn a képernyőn, hogy élő...

Senkifia 2011.04.25. 12:18:27

Nahát, az index vezércikkét olvasva,ha valaki még a sajtószabadságot hiányolná, az menjen vissza a jó qrva anyjába :)

moncayo 2011.04.25. 12:22:05

@bájgúnár: És nincs az a nemzet, mely ilyen eszetlenekből állva ne a csicskás szerepére jutna.
További jó "mindenki az ellenségünk" féle háborgást és további nyomorgást kívánok a távolból neked.

csi szi 2011.04.25. 12:24:37

@billy reed: Menj szépen vissza a kapcsolat.hu-ra, ott a helyed.

Senkifia 2011.04.25. 12:24:42

@moncayo: hát példának okáért Finnországban azért is jobb az élet,mert északon a menedékházakat folyamatosan kiraboló .... gondolom nem finneket minden gond nélkül meglesték, lelőtték, elkaparták,aztán szóltak a hatóságoknak,hogy már sok tízezer eurós kárt okozó betörőket lelőttük... Pont. na ezért is jobb ott az élet :)

Mike36 2011.04.25. 12:24:51

na és a nevét le tudja írni hibátlanul?

szerintetek hány helyesírási hiba maradt a szövegben?

Senkifia 2011.04.25. 12:27:14

@moncayo: amúgy meg ,ami a vezérválasztást illeti,majdnem igazad van. Hozzátenném:legkorruptabb , a magyar érdekek ellen legkönnyebben megvásárolható politikusokat sikerül megválasztani...

Sieg 2011.04.25. 12:28:15

"Régen minden jobb volt." (tm)
(modern kori kiegészítés: kivéve az elmútnyócévet meg az az előtti ötvenet, de előtte már istenuccse minden jobb, boldogabb, bölcsebb volt. Bizony.)

Ha jól értem, a szerző az alkotmányokat súlytalannak ítéli meg, hiszen a tradíció mindent megold. Ez most tényleg komoly? Elég sok minden volt tradíció az elmúlt 1000 évben, de még az elmúlt 200-ban is. Nem hiszem, hogy bárki is igazán szeretné, ha ezek határoznák meg az ország életét.

A tradíciófetisizmus a legnagyobb önáltatások egyike és kéz-a-kézben jár a történelem nemzetiszín csomagolású, kifényezett értelmezésével, hiszen épp ez az alap, ami miatt bálványozni lehet a tradíciókat.

Ahogy a szerző is írja, az élet sokkal sokszínűbb és változatosabb, mint egy törvény. De igaz ez a történelem egysíkú értelmezéseire is. A történelem sokkal izzadtságszagúbb, földközelibb és éppen ezért sokkal-sokkal érdekesebb, mint a saját képre formált történelem-értelmezések.

Mike36 2011.04.25. 12:29:03

@bájgúnár: nagyon tetszik, amikor az olyanok akik nyakig merülnek a komcsik seggében vörösöznek.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 12:29:07

@csi szi: neked pedig a kapa mellett, a Magyar termőföldön.

csi szi 2011.04.25. 12:32:34

@nesze nektek két harmad...: Ez a tetű (pupu) még életben van? Szép írás, egy feketeöves komcsi ex-határőrtiszt fórumtrolltól (tipikus maszop-szavazói szokás szerint egy szuszra cigányozza Orbánt, majd tér át a fasiszta hordáktól rettegő ártatlan cigányokra).
Remélem nincs semmi más öröme az életben az öregnek, mint az interneten gyűlölködni éjjel-nappal (most éppen József Attila nevét biggyesztve az írása alá), ahogy már 10-12 éve is tette.

JohnLeCarré 2011.04.25. 12:33:04

Illatozzál, ne légy görény,
meglocsollak, alaptörvény!

csi szi 2011.04.25. 12:33:18

@Weöres Dániel: Ideszabadult a baloldali kultúra:))

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 12:36:33

@Sieg: az a baj alapvetően, hogy a világ történelmének legnagyobb részét Platóntól a fenti férc-publicisztikában idézett Hegelen át Marxig gyakorlatilag ugyanaz a kollektivista gondolatmenet határozta meg. Többet kéne foglalkozni az olyan szellemóriásokkal, mint Démokritosz vagy Prótagorasz.

csi szi 2011.04.25. 12:38:39

@Mike36: Hja, sírnak a "bolsevik" módszerek miatt, akik a saját oldaluktól azért elfogadnának bolsevik módszereket. Mi az, hogy, nagyon is. Akkor siránkoznak "jogtiprásról", meg "önkényről", ha épp a f.sz rosszabbik végén vannak. Ellenkező esetben tapsikolnának. Megérdemli egymást a két oldal szurkolói mentalitású része végül is.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 12:39:10

@csi szi: nem "ideszabadult", mindig is joga volt idejönni, és él is ezzel a jogával, akár tetszik a magadfajta egyszerűeknek, akár nem.

kackia 2011.04.25. 12:39:15

@Weöres Dániel: "a zsidózás primitív és szubhumán dolog"
Lehet , hogy már nincsenek is zsidók és létezésük lázas képzelet szülte hallucináció csupán ?
Érdekes, hogy maguk nem szeretik ha tudják, hogy önök vannak, miért ez a mimikri?
Szerintem nincs miért rejtőzködniük, ne féljenek, inkább legyenek büszkék származásukra, minden nemzet ezt teszi.
Kérdezzük meg Grift úrat is mi erről a véleménye. :))

csi szi 2011.04.25. 12:41:08

@Weöres Dániel: Igaz, itt nem cenzúrázzák ki azt, aki nem béget a törzsközönséggel együtt, mint a kapcsolat.hu-n, valóban.

csi szi 2011.04.25. 12:45:52

@Weöres Dániel: Mondom, a kapcsolat.hu-n steril környezetet találsz, minek akár az indexre (amely mint vásárhelyitől tudni, rafináltan, látensen jobboldali xD) menni? (Szegény indexnek csak kell egy fügefalevél a futtatott tucatnyi rettegőblog mellett... ezért teszi be néha a mandinert is a blogketrecbe, ott jobbra fent, ahol általában 5-6 zorbánozós szakblog szokott szerepelni:))

regress 2011.04.25. 12:46:13

ez a foscsómó sohasem lesz az ország aklkotmánya.ezt nevezném inkább egy őrült naplójának,egy kézivezérlésű párt belső szabályzatának.az már csak hab a tortán ,hogy csigapali írta alá./remélem előtte vagy 1000-szer leíratták vele a nevét,nehogy tévesszen/

biborka313 2011.04.25. 12:48:27

Aláírta.

A szöveg alján ez olvasható:

+ + +

Leonard Zelig 2011.04.25. 12:52:01

@rest69: Megvolt a kellő zsidólibsizésed, letörölheted a metéletlen farkadról a dzsuvát.

tevevanegypupu 2011.04.25. 12:52:20

@biborka313:
Csomagolhat, lehet menni, ma talan meg nem keso.

tevevanegypupu 2011.04.25. 12:52:20

@biborka313:
Csomagolhat, lehet menni, ma talan meg nem keso.

kackia 2011.04.25. 12:54:08

@Weöres Dániel: "mindig is joga volt idejönni, és él is ezzel a jogáva"
És hallott-e arról barátom, hogy nem illik visszaélni a vendégjoggal?:)
1871 mond magának valamit ez a dátum?
Csak megjegyzem, hogy ünnepelniük kéne ezt a dátumot , mondjuk a purim helyett( Eszter könyve). Tudja 80 ezer vendéglátó perzsát legyilkolni és büszke részegségben ünnepelni ezt , nem szép dolog ám.

pukancs 2011.04.25. 12:54:38

ez egy nagy rakás szar kedves orbánka

Megfigyelo 2011.04.25. 12:55:34

Középkori tákolmány - újabb nemzeti szégyen.

tutuista 2011.04.25. 12:56:44

@bájgúnár: add meg a neved címed, ha nem vagy beszari. Elmegyek és belelőlek a pöcegödörbe, ahová való vagy. Te nagymagyar.

Senkifia 2011.04.25. 12:56:51

@regress: csak szólok: már most is az :) a liberális demokrácia összes szabálya szerint... ez van. kirándulás meg grillezés helyett el kellett volna menni szavazni,nem a fideszre,és akkor nem kéne itt teljesen feleslegesen pofázni,hogy fúúú nem is kétharmad... :)

Megfigyelo 2011.04.25. 12:59:58

@tevevanegypupu: Megy is már el mindenki ebből az országból, akinek van egy csepp esze: most olvasom pl., hogy a végzős orvostanhallgatók 2/3-a már külföldön akarja kezdeni a pályát...

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 13:01:37

@Megfigyelo: Segítenél, hol olvastad a megszavazaott szöveget? Hol lehet megtalálni az új alaptörvény szövegét?

csi szi 2011.04.25. 13:04:25

@tutuista: Mindig bájos, amikor kitör a demokratákból az igazi énjük.

Virág Dóra 2011.04.25. 13:04:50

Olvasom ezt a sok, (negatív) szenvedélytől túlfűtött hozzászólást, ennek a sok botcsinálta poli-pszichológusnak (=politikai pszichológus) az eszmefuttatását (az esetek többségében ennek tárgya az agyalágyult fideszesek motivációinak boncolgatása: mit miért gondolnak, tesznek, és főleg, hogy miért tartanak ki oly állhatatosan a Fidesz mellett), és el-eltűnődöm: hja, mekkorkának kell lennie annak a bizonyos lólábnak, hogy faramuci magyarázatokkal el lehessen fedni?... A demokrácia mindentudó, fennkölt bajnokai tényleg azt hiszik, hogy nem túlságosan is átlátszó szándékot jelez az alkotmány "megnépszavaztatása"?... Dehogy érdekel bárkit is közülük a népszavazás, inkább a drukk munkál bennük derekasan: lenne csak népszavazás, s ha már lenne, nyilván érvénytelen lenne, ujjé!... Na, és ha lenne, ráadásul érvényes, és alkotmányt megerősítő - akkor vajon mi lenne?... Akkor vajon miként érvelnének a továbbiakban a zsarnokellenesség önjelölt mártírjai?... (Bárcsak lenne, szeretném én is, mert nagy a gyanúm, hogy a többség felsorakozna az új alkotmány mellett!... Mert nem úgy fest ám a dolog, ahogy az itt posztolgató sok okos(nyuszi)tojás gondolja!)

Bell & Sebastian 2011.04.25. 13:06:14

I have a dream...
Disznók elé gyöngyöt,
'mi van itt - keresztrím.

Senkifia 2011.04.25. 13:08:02

@Megfigyelo: ja,mert eddig mind itt maradtak ... és nem is az elmúlt 20-8 év az ami nagyrészt ide vezetett... csak szólok: ugyanezt én nem csak az orvosokra,hanem az egyetemisták összességére vetítve 5-6 évvel ezelőtt olvastam, és akkor ez a szám 40-60% közt volt... De biztos azért is a fidesz,meg az alkotmánya tehető felelőssé...már előre látták :D
De azért nagy dolog,hogy hozzád,bár kissé megkésve, de megérkezett ez az infó...

Várúr 2011.04.25. 13:08:59

@dbeata:
Pincsi vagy te nyalás nélkül is...

Senkifia 2011.04.25. 13:10:21

@Virág Dóra: hát ha megerősítené az alkotmányt, természetesen akkor biztos,hogy elcsalták a népszavazást,illetve a csendes többség nem ment szavazni,tüntetőleg. Meg hogy utólag sírhasson,hogy ez nem is kétharmad :)

regress 2011.04.25. 13:14:19

@Senkifia: felőlem lehet 5/3-is ez akkor sem lesz alkotmány.aki szavazott, az sem arra,hogy új alkotmány legyen az első.egyébként fogadtam volna némi pénzzel,hogy csigapalinak hányadik példányt sikerült hibátlanul aláírnia?

Várúr 2011.04.25. 13:15:23

@Virág Dóra:
Leírtam pár konkrétumot, személyes tapasztalatok alapján. Érveltem. Majd kaptam tíz fröcsögő választ (?) egyetlen érv nélkül. Tipikus ballib fikaszövegeket. Nulla konkrétum, semmi tény, csak a vinnyogás. Még Török ténsúr is csak a történteknél (1989) öt évvel későbbi Orbán idézettel tudott felelni. Holott ő valóságos világító fáklya a legtöbb itteni gyalázkodó agyatlanhoz képest. Nem Orbánnak kéne tanácsokat adnia, hanem ezt a gágogó libacsapatot terelgetni.

Senkifia 2011.04.25. 13:16:20

@nesze nektek két harmad...:

verselhetsz,kedves barátom...
Bármit írhatsz,én belátom:
ballibék csinálták ezt a helyzetet,
mivel mikor kellett"szavazni nem megyek"
gondolta a ballib,és elment grillezni
hogy így most utólag
lehessen lihegni,
hogy ez nem kétharmad,
megmondtam rímekbe...
Aki ellenem mond,
vigye a vérmedve :D
Szabad locsolni? :)

Senkifia 2011.04.25. 13:20:25

@nesze nektek két harmad...:
szarul verselsz,hallod?
se ritmus-se rímed
nincs, se szótagszámod...
Bármerre kell vinned
dicső vers-folyásod.
Menjél inkább, s ültess
néhány fát a kertbe.
Több hasznunk belőle...
S dugd fejed vederbe....

Várúr 2011.04.25. 13:20:40

@JohnLeCarré:
Büzölögjél, ha görény vagy,
Nem hiányzik neked az agy.
Lepjen el a moslékörvény,
Nem kő neked alaptörvény.

jan 2011.04.25. 13:24:34

Szerintem ezt nem is aristo írta.

Hiányzik belőle a feszesség, tömörség, kultúrpesszimizmus, rezignáltság, minden rossznak a francia forradalomra/1968-ra visszavezetése, és legfőképp: sehol egy szépreményű disznópásztor vagy cseléd.

Várúr 2011.04.25. 13:24:41

@Dendrobatidae:
Na végre egy érv. Bár ostoba. Anmi most számít, az most van. Ami volt, elmúlt. Ami lesz, az a jövő titka. Mindenesetre javaslom, ne fürkészd a világegyetemet. Ölég neked saját magaddal tisztába jönni. Nem egyszerű feladat. Mivel mondókádnak köze nincs ahhoz, amivel én érveltem.

Senkifia 2011.04.25. 13:28:15

@nesze nektek két harmad...:

Szavazó fülkéhez
kellett volna állni,
nem most,így utólag
telt szájjal kiált'ni
hogy aszongya: nesze,
neked,és kétharmad...
szegény ballib mostan
csak fejet vakarhat...
Hogy mi folyik itten?
verselhetsz már fűt-fát,
meg hogy verje Isten
a viktor-alkotmányt.
Tákolmánynak hívnád...
A gáz csak az hogy nincsen
se sok igazságod,
se kevés... de az ingyen...
Normális országban
a törvény bezárna
mert káromolva veszel
Alkotmányt a szádra.
Ez egy ilyen ország...
itt még ezt is szabad....
pont,ahogy a sajtó,
De te csak töröd magad.

Menjél inkább vissza
s tanulj meg olvasni
de még inkább írni,
az iskolába, b.szki :)

Senkifia 2011.04.25. 13:30:40

@nesze nektek két harmad...:
ha még sokat "verselsz",
lehet,hogy megérem:
felkenlek, s megeszlek
egy vajas kenyéren :)

Várúr 2011.04.25. 13:31:14

@kíváncsivagyok:
Hány százaléknak fércelgették a '89-es alkotmányt? Annak a másfél tucat embernek, aki kiötölte? (S akik közül két párt képviselői alá sem írták) Majd a pártállami parlamentnek, amely megszavazta? Ezért akart utána kivétel nélkül minden kormány alkotmányozni?
Az emberi feledékenység határtalan.
A tudatlanság is.

Várúr 2011.04.25. 13:36:57

@EddieCivic4g:
Én meg úgy gondolom, egy alkotmánynak az alkotmányos 2/3 nézeteit kell tükröznie. Ha már a sokat emlegetett '89-es alkotmány így határozott (meg az a fránya parlamenti demokrácia). Nem a bélyeggyűjtők vagy a bakterszövetség feladata alkotmányozni. Kíváncsi vagyok, egyáltalán olvastad- e az alaptörvény szövegét. Ezek után nem valószínű. De nyugi, nem olvasta az itteni nagyarcúak 99 %-a sem. Így hát nem ennek a pár tucat embernek íródott.

Megfigyelo 2011.04.25. 13:41:53

@karácsonyfalvi: Csak a végszavazásra benyújtott szöveget olvastam utóljára, az fent volt a parlament honlapján. De még volt vagy egy tucat utólsó percben megszavazott változtatás -- pl. úgy tudom, nem maradt benne a Himnusz kottája, ugyanis az az eredeti Erkel-féle "verbunkos jellegű" változat volt, ebből Dohnányi csinálta valamikor 1910-ben az általunk ismert zenét...

Jofiu 2011.04.25. 13:44:14

Helyesírási hiba? Volt?

Megfigyelo 2011.04.25. 13:46:00

@Senkifia: Nem mondtam, hogy most kezdődött, bár a rendszerváltás után egy ideig lelassult az elvándorlás, most meg már általános menekülés jellege lett...

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 13:48:21

@kackia: "Érdekes, hogy maguk nem szeretik ha tudják, hogy önök vannak, miért ez a mimikri?"

Az átlagos mandiner-kommentelő jellemzője, hogy szektás módon alkot egy ellenségképet, és aki valami neki nem tetszőt mond, azt belehelyezi az ellenség homogén csoportjába. Hogy te is értsd: nem vagyok zsidó, nem mintha számítana.
Szellemi alsóbbrendűségedet az is demonstrálja, hogy azt sem sikerült értelmezned, mi az a zsidózás. A "létezik zsidó vallás és van zsidó etnikum" kijelentéseket csak a magadfajta szektás szellemi toprongyok tudják egy kategóriába sorolni azzal a kijelentéssel, hogy "elég volt a metéltekből."

@csi szi: szerencsétlen szellemi fogyatékos barátom, hogy jün ide a kapcsolat.hu? Nem vagyok mszp-s. Csak ismételni tudom magam: szektás általánosítás, Maslow-piramis alja, homogén ellenségkép, takarodj kapálni.

Dendrobatidae 2011.04.25. 13:50:37

@Várúr:
Elismerem, a te látószögedből az én érvem valóban ostoba. Hiszen mint mondod most most van. Most kell jóllakni, a múlt meg a jövő le van szarva. Ez is egy gondolkodás, nem is kicsi táborral.
Csak számomra már unalmas. Igen, bizonyára egy rajongónak jó érzés azt látni, hogy a másik csapat szurkolói tehetetlenül vinnyognak. Mondhatod azt: "Évekig szopattatok, most tis szoptok szarháziak"...
Ez valami olyan, mint mikor az iskolában köpőcsővel meglövöd az osztálytársad fülért az órán, mert szünetben elgáncsolt. Eddig te nyafogtál, most ő nyafog. Szép is a kisiskolás diákélet. De ha felnőtt emberek hozzák ezt a színvonalat az már szánalmas.

Ugyanezt a "köpőcsövezést" már egyszer végignéztük, mikor az MDF és az SZDSZ lőtte egymás fülét. Semmi nem maradt belőlük. De nem csak belőlük, hanem utánuk sem. Pedig annyi törvényt alkotmánymódosítást csináltak, hogy életed végéig olvashatnád.

Mi mást is kívánhatnák neked, mint hogy lakjál jól most, vinnyogtasd meg az ellenfél szurkolótáborát most, kaparj magad alá annyit amit csak tudsz. Most. Ha szerinted ez jelenti a nemzeti politikát, akkor csináld, csináljátok. Lelketek rajta.

Megfigyelo 2011.04.25. 13:50:55

@Várúr: A 2/3 eredetileg úgy volt elképzelve, hogy az 4-5 párt megegyezését igényli majd. A hülye aránytalan választási rendszer vezetett először egy de facto kétpárti rendszerre, aztán főként a világgazdasági válság következtében az egypártrendszer reinkarnációjához.

Várúr 2011.04.25. 13:58:19

@Weöres Dániel:
Hááát kedves Dani, a te színvonalad meg tipikus arcoskodó nyelvtannáczi balliba gágogás.

Várúr 2011.04.25. 14:03:01

@Megfigyelo:
Édes barátom, "eredetileg elképzelve" úgy volt, hogy kétharmadot kaphat akár egyetlen párt is. Mondjuk 9/10-et kevésbé, de még az se kizárt. Nem mellesleg ki nem szarja le, hogy egyesek mit képzeltek? Tetszett volna a ballibnek tisztességesen kormányozni. Tetszett volna nem hazudozni, lopni, korrumpálni. Tetszett volna Gyurcsányt még időben a jó édes anyjába zavarni. Már az mszp-nek is annyira vállalhatatlan, hogy nem szerepel Meseházyval május elsején, a munkásmozgalom nagy nemzetközi ünnepén. Sőt munkások se fognak szerepelni ottan. Ölég, ha a szocik és a nyögger munkásőrök jól besöröznek.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:06:22

@Várúr: miért, szerinted mekkora műveltség és intelligencia húzódhat meg ilyen szánalmas helyesírás mögött? Ja, hogy neki elnézed, mert közös az ellenség? Egyébként roppant mulatságos az a logikai cigánykerék, ahogy párhuzamot vonsz a nyelvtannáciság és a ballibség között. Igazi prolimentalitást kompenzál a felhasználóneved, úgy tűnik.

Wolff 2011.04.25. 14:07:19

Nos, a nemesi címeket és rangokat az 1947 (értsd 1947, ami e nem jobboldali fároszértelmiségi világban nem azonos 1949-cel) évi IV. tv. törölte el, ennyit a történelmi hűségről. Sajnos nem ez az egyetlen pontja a posztnak, ami jelzi, hogy a szerző körültekintő mérlegelés helyett ideológiai előfeltevéseit szoborta szavakba. A két történelemfelfogás ugyan szórakoztató, de jó lenne észre venni, hogy az első már a múlté, egy zárványon kívül senki nem képviseli, a második viszont éppen most lett alapvetése a nemzetnek. Az meg nagyon pitiáner módszer, hogy fogunk egy már senki által nem hangoztatott koncepciót, kijelöljük ellenpontnak s közöljük, hogy milyen hülyék a másik oldalon állók, hiszen lám ezt mondják. Hát nem.

Várúr 2011.04.25. 14:08:04

@Dendrobatidae:
Ne vízionálj armageddont jóembör. A most most van, ha mást is mutat a te vekkered. Nem mellesleg annyira leszarom a ballibbancsokat, hogy eszembe se jut fikázni pláne nem szopatni. Nekem egy magyar ballib annyira fontos, mint Kohn Bandi, a strasbourgi visongó. Ez az élet rendje. Van, aki szív, mások mosolyognak. Szólj, ha neked lesz kedved mosolyogni.

flamer 2011.04.25. 14:13:07

Azért az komoly szellemi teljesítmény a szerzőtől, hogy ezt a két darab történelemolvasatot sikerült összekaparnia, de azt még szerintem ő sem gondolja, hogy ezt a kettőt összesen a magyarok pár százalékánál többen vallanák magukénak.

gnme 2011.04.25. 14:13:14

Mr. Smith nem tartja tiszteletben az ünnepet.

Belemászik a családok képébe húsvét alkalmából.

Zsebretett kézzel magyaráz a tévében.

..ide jutottunk :-(

Várúr 2011.04.25. 14:13:25

@Weöres Dániel:
"Prolimentalitás..." Újabb pofátlan arcoskodás Dani. Ezt vártam tőled. Lám, ballibek még egy rövid komment erejéig se képesek felhagyni régi jó szokásukkal: az izgága nagyképűséggel. "Hejesírásba" kötsz bele, ha más érved nincs. Elnevezlek Daniel Roth-nak, az valahogy jobban illik hozzád.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.25. 14:14:56

@Weöres Dániel:

1) Csakszólok: Méltatlan vagy a védett családnévhez, amit bitorolsz. (S ez az általad ötletesnek talált szójáték a vörösdanival és weöressanyival egyáltalán nem szellemes, hanem gagyi.)

2) Csakszólok: Lehet, hogy te azt gondolod magadról, hogy okos vagy, pedig csak nettó g*ci (lehet, hogy te azt hiszed, de a kettő nem ugyanaz).

3) Csakszólok: Szemére veted az itt kommenetelőknek, hogy sztereotípiák alapján gondolkoznak, miközben te magad mást sem teszel, mint ezeket a sztereotípiákat erősíted.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.25. 14:16:28

@bbjnick:

lehet, hogy te azt hiszed, de a kettő nem ugyanaz=lehet, hogy te azt hiszed (hogy ugyanaz), de a kettő nem ugyanaz

SzaGyu 2011.04.25. 14:19:48

Na szóval. Sok mindent rosszul csinált a Fidesz.
Többek között 2012- kettő alkotmányunk lesz, mert elfelejtették a 1949-es többször módosított alkotmányt hatályon kívül helyezni.
No nem is baj.
Lesz egy alaptörvénye Orbánnak és bandájának és lesz egy Alkotmánya a Magyar Köztársaságnak.

Hát ebből is látszik, mekkora balekok, és mennyire nem értenek még a kormányzáshoz sem, nem még az alkotmányozáshoz.
Ez a banda csak a zavargások megszervezésében profi, minden másban csak okoskodó kontár!

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:23:24

@Várúr: zsidózásoddal végleg kiírtad magad a vitára érdemesek táborából. Ezentúl ignorállak. Utolsónak annyit még, hogy olvasd el a nálad nem biztos hogy sokkal okosabb, de mindenképpen civilizáltabb ergé "Gyűlöllek, távol légy" című publicisztikáját. Esetleg önkritikád még van annyi, hogy magadra ismerj benne.

@bbjnick: nem bitorolok semmilyen védett családnevet, hülyegyerek, ez a nicknevem. Amúgy meg a legszánalmasabb a káromkodást kicsillagozni, vagy kiírod rendesen, vagy egyáltalán nem trágárkodsz. Majdnem annyira gáz ez a langyos keménykedés, mint aláírni minden egyes kommentedet. Nem is ember vagy te, bazmeg, hanem az egyik fiktív szereplő a modorosblog posztjaiból.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.25. 14:23:36

@bbjnick:

Szemére veted az itt kommenetelőknek=Szemére veted az itt "kommenetelőknek"

bájgúnár 2011.04.25. 14:24:02

@Weöres Dániel:
Örülök hogy használod a helyesírás ellenörző programot.amúgy bunkó módon írnál@fakopács: !
Neked is úgy mint fent!@moncayo:
Nem mindenki az ellenségünk!De azokat már ismerjük!@Mike36:
Ne magadból indúlj ki.Én nemvagyok híve a világ proletárjai egyesűljetek programnak!@tutuista:
Mivan tanúlt valamit a fajtád a németektől?

SzaGyu 2011.04.25. 14:24:52

Látom a fideszes kődobáló bitang ember, meg a kemény magos brancs, már megint ideges.
Hát ilyen népszerűséggel ami van most, meg lesz nekik azon idegeskedhetnek is.
Hiába van a 600milcsis kormányt megszerettető program, csak süllyednek, süllyednek, aztán eltűnnek. -ÁMEN

dbeata 2011.04.25. 14:31:38

@Várúr: Az a jó, hogy Fidesznyikék nem korrumpálnak meg hazudoznak...:-) Ássa csak a maga sírját a Fidesz. Meg Magyarországét is.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:34:33

@bájgúnár: tényleg jóindulattal mondom: neked, a nemzetnek, a világnak, tényleg mindenkinek jobb lenne, ha végre megtalálnád a helyed a világban, valamilyen számodra is megérthető és elvégezhető munka mellett például, és nem belepofázva olyan dolgokba, amelyek neked túl magasak - mert ezzel csak égeted magad.

Várúr 2011.04.25. 14:35:27

@Weöres Dániel:
Na Dani, te nem kiírod, hanem kiirtod magad. Honnan az ördögből veszed, hogy zsidózok? Kohn Bandi maga nyilatkozza össze-vissza a zsidóságát, ami engem csöppet se befolyásol. Távol áll tőlem a fajkutatás, a fajgyűlölet pláne. Hozzád viszont fenemód közel van a neurózis. Ha így folytatod, lassan a szitakötőt is repülő krokodilnak nézed.

dbeata 2011.04.25. 14:38:22

@Dendrobatidae: Ez már igen. Sajnos. A nagy hévben, hogy azelmúltnyócévet végképp eltöröjjék, a rablóbandahad elindult, és tarol, tapos mindenkit, ki másképp gondolkozik. Fekete vagy fehér? Ez itten a kérdés, mert már más nem is létezik...
Most éppen a nyugdíjasoknak nyal be torkig fel a Fityisz, kár hogy a biztos szavazóbázis munkaképes korúakon vezet át az út. Sebaj, ők mindent elnéznek, hisz szemellenző fent van, a buliból nekik is jut, ha kinn a zászló az ajtó fölött, a többi meg nem is magyar. Kokárdaszínű hazaárulók, a legaljább népség.

Várúr 2011.04.25. 14:40:52

@bbjnick:
Ez a vörös dani (Weöres, Wéresch, Wörösch, Roth, Red, Krasznaja, mittomén) nagyon ért az arcoskodáshoz. Nem lehet túl népszerű a saját közegében.... (sem).

Várúr 2011.04.25. 14:42:39

@dbeata:
Szar lehet neked kedves Beáta. Húsvétkor se bírsz nyugodni? Muszáj ilyen vértolulásosan visongani a feltámadás ünnepén?

tevevanegypupu 2011.04.25. 14:42:52

@Megfigyelo:
Csakhogy a lejton nem am Orbanek alatt indult el az orszag, tehat nem most. Megallitani a lefele gurulo labdat sokkal nehezebb mint odaguritani a szakadek szelere.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:43:15

@Várúr: megígértem, hogy ignorálni foglak, és tényleg hagylak is a picsába, csak egymás mellé teszem két szövegrészleted, hogy mások számára is világossá váljon gondolkodásra való képtelenséged:

"Elnevezlek Daniel Roth-nak, az valahogy jobban illik hozzád. " vö. "Távol áll tőlem a fajkutatás, a fajgyűlölet pláne."

tevevanegypupu 2011.04.25. 14:44:43

@dbeata:
Hol taroltak le magat kedves beata es kicsoda?

burt lancaster 2011.04.25. 14:45:08

Hülyegyerekezel, szellemileg alsóbb rendűnek titulálsz másokat, ráadásul mindezt az internet nyújtotta biztonságban.

Ilyet csak alacsony önbecsülésű emberek csinálnak, akik egyszerűen GYŰLÖLIK saját magukat.

Te szerencsétlen.

tevevanegypupu 2011.04.25. 14:45:22

@dbeata:
Hol taroltak le magat kedves beata es kicsoda?

burt lancaster 2011.04.25. 14:45:59

@Weöres Dániel:

Hülyegyerekezel, szellemileg alsóbb rendűnek titulálsz másokat, ráadásul mindezt az internet nyújtotta biztonságban.

Ilyet csak alacsony önbecsülésű emberek csinálnak, akik egyszerűen GYŰLÖLIK saját magukat.

Te szerencsétlen.

dbeata 2011.04.25. 14:49:55

@Várúr: Inkább neked szar. Neked ott kéne csápolni és éjjenezni a vadiúj alkotmány ünnepén. Nem velem és elvtársaimmal foglalkozni. Direkt írtam hogy elvtárs, hadd rágódj rajta. Hisz ti, újkomcsik, már úgyis szokjátok az új rendszert. Nem? Nekem van itt inkább okom megírni a véleményemet. Amúgy nem annyira szar. Főleg, ha menne valamerre ez az ország. De egyelőre süllyed.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:52:13

@burt lancaster: mert te a nevedet vállalva, szemtől szembe szerencsétleneztél le engem, te nyomi? És miért utalna alacsony önbecsülésre, ha oda küldök egy nyáladzó szektás droidot vagy egy látens nyilasférget, ahová való? Nem kell ám kommentelni, ha nincs agyad.

tevevanegypupu 2011.04.25. 14:53:35

@Weöres Dániel:
Termeszetesen maga pusztan a vita kedveert vitatkozik csak ugy meggyozodes nelkul. Indulat nem vezeti, velemenye nincs, vagy ha van is,igyekszik partnernek tekinteni azt akivel nezetet valt. Eddig kis leveleibol megis mintha valamifele lenezes csendulne, valamifele felsobbrendu intelligencia es tudas birtokaban szallt volna le a prolik koze, ugy latszik szilard meggyozodes vezeti, maganal a tudas kulcsa. Nagykepu szamar maga Daniel, minden egyes soraval ezt igazolja.

Gáborom 2011.04.25. 14:54:30

Volt egyszer egy ország, ahol egyesek elkezdték lefitymálni,kikezdeni, lenézni mindazt, amit ennek az országnak a hagyományát, történelmét, esetleg ereklyéit,becsben őrzött kincseit-emlékeit jelenti.
Pedig ez egy köztársaság volt, elég jól indult (?) aztán jött egy gazdasági válság, és ez a kettő együtt oda vezetett, hogy az ország népe elhitte valakinek, hogy a gazdasági válságot meg lehet oldani, ha eltüntetjük azokat, akik semmibe veszik, folytonosan megalázzák a nép önbecsülését, hagyományait.
Csak éppen ezeket a valakiket úgy kellett megnevezni, hogy az ütős legyen a nép szemében és legfőképpen érthető.....Hiába no, a populizmus az populizmus.
Ez az ország volt Németország.

És most ez az ország Magyarország.
Bár azt a bizonyos embert nem látom, vagy ha igen, akkor nem Viktornak hívják, még ha sok "másik" populista ezt is szeretné láttatni.

Viszont sajnos vannak egyesek, akik lépten-nyomon beletörlik a cipőjüket az ország hagyományaiba, történelmébe, féligazságokat vagy épp teljes hazugságokat skandálnak itthon és a nagyvilágban, és ha valakik ezt szóvá teszik, akkor előveszik az antiszemita kártyát, pedig zsidók mindenütt, így minden politikai térfélen vannak, nem a zsidóktól kell félteni e hont.
Csak azoktól, akik lelkük legmélyén hontalanok és egy kicsit sorstalanok is, nem tartoznak sehova sem igazán, legfeljebb egy laza brancsba, ahol minden és mindennek az ellenkezője is igaz lehet, ahol valóban egyfajta félelem igazgat.
Nem OV-től és kormányától kell félteni az országot, még akkor sem,ha valóban nem egy lángeszű kormányról van is szó - az elmúlt húsz évben csak rettenetes kormányaink voltak, legfőbb céljuk a saját zsebek tömögetése volt - az eredmények, a kiderült esetek ezt híven tükrözik.
Sokkal inkább azoktól, akik ténykedése csak vért és szenvedést szült mindig és mindenhol, ahol felbukkantak, és ahol hagyták őket ténykedni.

Miért hagyjuk? Miért engedjük, hogy hazugságokkal etessenek minket, és miért hisszük el ezeket a hazugságokat? Miért engedjük, hogy már megint a zsidók - vagy bárki más - kerüljön a célkeresztbe, hiszen nem ők a bajok forrásai.
Ezt azok a zsidók is tudják, akik abba a bizonyos brancsba tartoznak, de nekik ez sem számít, mert nekik semmi sem számít.

Nem a zsidókkal van a baj hanem Kun Béla és társai szellemi örököseivel, nevezzük akár Cohn-Benditnek, akár másnak.

Nem a zsidókkal van a baj, hanem azokkal, aki ezt a brancsot támogatják, mert közülük valók ők is.Hát mitől lenne más a politikájuk?

dbeata 2011.04.25. 14:57:10

@tevevanegypupu: Hú, Ön most tetteti, vagy tényleg átaludta az elmúlt egy évet? Ezekszerint nem itt történt, hogy a magánnyugdíjpénztárakat jól lenyúlták, az EU-s elnökség egy szánalomtengeres közröhej, hogy az újkommunizmus elkezdődött, és a Széll Kálmán tervet az ország nyakába zúdították a konvergenciaprogramot pedig habnak a tetejére rakták. Ja, igen, a médiatörvényt meg az alkotmánybíróságok hatáskörének csorbítását majd' el is felejtettem, meg az új tákolmányt, amibe senki más véleménye nem kerülhetett bele, csak a kormányzópártoké, de azért az egész országra érvényes. A Fidesz választási programjából ezek valahogy "kifelejtődtek". Ha maga szerint ez nem tarolás, akkor biztos hogy Fideszes politikushoz, vagy holdudvarához van szerencsém, és ezúton köszi, hogy ilyen szarkupacot sikerült egy év alatt összehozni. Nagyobbat, mint az MSZP-nek nyolc év alatt. Most nem azt mondom, hogy nem kellenek a megszorítások, de nem kéne hazudozni, meg ellenzékben visítani minden kis megszorításkezdeményért, csak azért, hogy hatalomra kerülve még nagyobbat tapossanak az emberen. Egyáltalán nem kéne hazudozni. Ja persze, akkor meg se választotta volna magukat senki. Értem. Így lesznek a nagy államférfiakból szánalmas kis megélhetési politikusok.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 14:58:34

@tevevanegypupu: aha, tehát vannak a zsidrákok, a kapcsolat.hu-s mszp-sek, ha meg valaki kikéri magának ezt a kategorizálást, akkor nagyképű szamár. Nem mondanám, hogy bármiféle igazság birtokában lennék, de ennél az egymás fikáját és hányását gurgulázva felnyaló szektás bagázsnál tényleg nem nehéz felsőbbrendűnek lenni.

buckafej 2011.04.25. 14:58:59

Azt harsogtátok kedves szoci szavazók, hogy a Fidesz nem tud veszíteni.
Hát akkor az a hisztéria, mocskolódás, külföldre rohangálás, parlamentből kivonulás, Orbánt meggyilkolással fenyegetés lenne a demokratikus korszerű baloldal?
Nem más ez, mint primitív, proli, csőcselék tempó, a kommunizmus haszonélvezőinek és az ostobáknak a szánalmas küzdelme.
40+12 év elég volt belőletek politikai dinoszauruszok vagytok!

dbeata 2011.04.25. 15:00:17

@tevevanegypupu: Ön nem is itt lakik, ugye? Kitaláltam, hiszen nincsenek ékezetek. Hja kérem, úgy könnyű.

burt lancaster 2011.04.25. 15:11:53

Weöres Dániel:

"miért utalna alacsony önbecsülésre, ha oda küldök egy nyáladzó szektás droidot vagy egy látens nyilasférget, ahová való?"

Mit tudom én. Talán mert bölcsész diplomával a Burger Kingben vagy/voltál a hét dolgozója. Valami ilyesmire gyanakszom.

kackia 2011.04.25. 15:12:10

@Weöres Dániel: Maga fröcsög és fikázik és ez utóbbiból következtettem arra , hogy a vendégeink közé tartozik. :))Ezek szerint maga csak egy sábeszgoj, de lehet, hogy csak egy kriptózsidó. :)
Megjegyzem, zsidó etnikum, zsidó kultúra, zsidó vallás ( judaizmus) számomra elválaszthatatlan egymástól. Egyik a másik nélkül nem létezik. Vedd el a zsidótól hitének , szakralitásának gyökereit és nem marad más az egészből, mint egy diétás recept. Kultúrája a befogadó nemzet kultúrájához mindenkor idomul, a nyelvet, mint egy kölcsön kért zenei instrumentumot ügyesen használja. Ébredjen kérem , ébredjen, maga Spinoza is felébredt egykor.
A zsidóság problémája felsőrendű elkülönülésében érhető tetten, mely a hitében gyökerezik. Önmagát kiválasztottnak, az emberi faj fölött állónak képzeli és ezzel kirekeszti , eltávolítja magát az emberi közösségektől.
Véleményem szerint, ha nem lenne zsidó vallás (judaizmus, talmudizmus) nem lenne zsidóság sem. Mint láthatja a genetika nálam nem téma.

Várúr 2011.04.25. 15:12:11

@Weöres Dániel:
Ne szégyelld a Roth-ot, ha már a Weörest nem szégyellted... Amúgy szarom le, hogy hívnak. Soha nem zsidóztam, ezután se teszem. Téged fikázlak, nem ok nélkül - és nem egy népcsoportot, vagy vallást.

J.W. Booth 2011.04.25. 15:14:22

Reméljük, az új alkotmányt Crepto márkanév alatt meg lehet majd vásárolni, 2- vagy 3-rétegű tekercses változatban is.

Így kerül majd méltó helyére.

Viktornak, persze, nem lesz rá szüksége, az ő seggét sokan nyalják fényesre.

tevevanegypupu 2011.04.25. 15:14:28

@dbeata:
Nem aludtam at semmit, tudom mi tortent. De mindennek van elozmenye is ugye? Egeszen biztos, hogy nem tokeletes amit a fidesz letrehoz, eleg sokat hibaznak a kommunikacioban es valoszinuleg tobb olyan tervuk vagy intezkedesuk volt es van - meg lesz is - amiben nem olyan lesz a vegkifejlet, ahogy elkepzeltek. De azt nem lehet mondani, hogy nem gyokeres valtoztatast igertek, mert azt igertek. Minden bizonnyal azert is kaptak ketharmadot. Negy evbol egy mult eddig el. A valtozasokat elkezdtek, termeszetesen sok embernek nem tetszik. Ha 2014-re ennek ellenere jobb lesz valamivel a gazdasag - nem a zemberek jovedelme vagy az eletszinvonal - mar az is valami, kiindulasi pontnak megiscsak szamit majd. Aztan ha ez az ut nem tetszik, ott lesz a valasztas, lehet masra szavazni.
Azt viszont nem tarthatja valoszinunek senki, hogy a demokracia, szolasszabadsag vagy sajtoszabadsag serulhet majd, ez most sem igy van.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 15:16:10

@kackia: egy nyilas féreg vagy, hiába próbálod itt szofisztikálni az antiszemitizmusodat. Nincsenek "vendégek", te faszparaszt, aki magyar földre születik, az magyar, és kész. Sajnos az olyan hülyék is, mint te: ők a hülyemagyarok.

tevevanegypupu 2011.04.25. 15:17:39

@dbeata:
De itt lakom, a gepem "kulfoldi". Es meglehetosen erzekenyen erint eleg sok intezkedes engem is. A sorozatos, rejtett aremelkedesektol peldaul elegge megviselt az idegrendszerem es a penztarcam is. Dehat tudtam, hogy valami ilyesmi kovetkezik majd a nyolc ev utan, mikor a vilaggazdasag bosege megzavarta Gyurcsanyek fejet. Viszont eddig meg semmifele szabadsagomban nem ereztem magam korlatozva, igaz, hogy nem is akarok olyasmit tenni ami szabaly- vagy jogserto lenne.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 15:18:08

@burt lancaster: argumentum ad hominem, bölcsészezés, burgerkingezés - ennyi vagy, bazmeg. Ennyi a mandiner törzskommentelőinek 99%-a, mint látom. Szánalmas.

tevevanegypupu 2011.04.25. 15:19:15

@Weöres Dániel:
Akkor is: orizze meg hidegveret, nem kell hasonlo hangnemben valaszolni. Sok az elkeseredett ember..

dbeata 2011.04.25. 15:21:38

@tevevanegypupu: Most már tanulnom kéne, de rendben, vitázzunk. Legalább vitatkozik és nem veszekszik. Persze hogy van előzménye. Mit gondol, nem fordult fel a gyomrom, mikor az MSZP már naponta jött elő újabb és újabb miniszterelnökjelölttel? Mikor Bajnai Offshore Gordont sikerült előhúzni a cilinderből? Azt viszont Ön is biztos látja, hogy Viktorunk természete a hódítás, és nem kenyere az egyeztetés. Ez nagyon antipatikussá teszi számomra a kormányzó pártot. Hogy lehet-e majd mást választani, az egy jó kérdés, egyelőre beépítettek maguknak egy biztosítékot (Költségvetési Tanács). Minden hatalmat maguknak koncentrálnak, és egyelőre nem látszik a vége. A gazdagokat dédelgető adótörvényükkel pedig csak a vadkapitalizmust erősítik és a szakadék egyre nagyobb a gazdagok és szegények között. Ezt most be is betonozták az Alkotmányba. Ha a gazdaság kicsit jobb lesz, igen, de ezt a Széll Kálmán tervet meg megszorító csomagot az MSZP is meg tudta volna csinálni, (meg is akarta) ha lett volna aláírása az emberektől erre. A Fidesz meg nem kérte a jóváhagyásukat. Úgyhogy ha a gazdaság kicsit jobb lesz, az nem a Fidesz érdeme lesz, hanem azoké a szerencsétleneké, vagy hülyéké, akiktől elvonja a kormány a jövedelmüket.
A demokrácia, sajtószabadság már sérült. Múltidőben. (és ma is).

dbeata 2011.04.25. 15:25:48

@tevevanegypupu: De a legelkeserítőbb egyébként az, hogy a mutyi ugyanúgy megy tovább. Én most már 50%-os visszaosztásról hallottam a közvetlen környezetemben. (Nem én adom, kapom), de nyíltan beszélik az érintettek a férjem munkahelyén. Több konkrétumot nem írok, de ha valamit, hát ezt tűzzel-vassal irtanám (mármint a korrupciót).

dbeata 2011.04.25. 15:26:27

Most már nagyon off vagyok, úgyhogy bocsi, kedves Mandinerblog.

Megfigyelo 2011.04.25. 15:32:49

@tevevanegypupu: Eddig a meredek szélén állt az ország, most végképp belelökték.

kackia 2011.04.25. 15:33:23

@Weöres Dániel: Hát maga nem egy valkűr lovag.Idejön tudom is én miféle kultúrkörből és testének alantas mocskaival, fikával, összepiszkítana minket.Szokjon már le erről az infantilis fikázásról a besűrűsödött orrváladék szó gyakori használata nem a magyarokra jellemző, testünk mocskait nem kenjük egymásra, még gondolatban sem. Akkor sem, ha idegességünkben nem tudjuk kontrollálni motorikus mozgásunkat. Szóval értse meg ez nem közép európai viselkedés és végkép nem keresztényi.

Téglagyári Megálló 2011.04.25. 15:36:21

@Megfigyelo:

Muhaha. Ez a farkast kiáltás annyira jellemző a magyar internetre, meg a kerítés melletti beszélgetésekre.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 15:38:41

@tevevanegypupu: elkeseredettség nem jogosít fel a hülyeségre.

@kackia: nem vagyok keresztény, de Magyarország nem is keresztény ország, hanem szekuláris.

Megfigyelo 2011.04.25. 15:41:57

@Gáborom: Ezt az alamuszian ocsmány antiszemita uszítást!

Megfigyelo 2011.04.25. 15:44:29

@Téglagyári Megálló: Nézz Gyöngyöspatára. és máris látod 1944. október 15-e visszatérését!

kackia 2011.04.25. 15:44:46

@Weöres Dániel: Mint írtam nálam a genetika nem téma, lehet piros orrú , karikás lábú, metszet szemű ( mongol) nem érdekes. Az ember a lényeg.
De a nyilas sztereotípia amivel most vagdalózik elég árulkodó tud ám lenni.
Tudja, ha egy családot meglátogat a szomszéd az még vendég marad, még akkor is , ha naponta megteszi ezt , de ha benősül és elsajátítja annak szokásait akkor már nem vendég, hanem család tag.

Dendrobatidae 2011.04.25. 15:54:43

@Megfigyelo: Miért, mi volt '44-ben? Akkor is cigányok terrorizálták a nyugdíjas magyarokat, a buszos kirándulásról hazatérő romák pedig pofozkodtak?

kackia 2011.04.25. 15:57:43

@Weöres Dániel: Jól sejtettem és ez lenne magukkal a baj, a szekularizmus, mely csupán utópia, sosem fog működni, a világ szakrális hierarchiára épül, a fenn és a lenn hierarchiájára. Persze semmi paranoiás kiválasztottság elmélet, tudja az már nácizmus.
A szekularizmus a liberalizmus táptalaja azt meg a magyar nem szereti.

buckafej 2011.04.25. 16:00:15

@Megfigyelo:
Mi volt 1944. október 15-én?
Kirándulni vittek cigányokat,
aztán amikor hazajöttek az egyikük lekevert két pofont egy néninek?

Te ostoba vagy esetleg aljas, hogy a nyilasterrort egy ilyen provokációhoz hasonlítod!
Ráadásul az akkori idők áldozatait agresszív cigányokhoz hasonlítod.
Szégyelld magad!

Gáborom 2011.04.25. 16:06:04

@Megfigyelo: Te vagy ocsmény ha azt gondolod hogy ez az.
Sajnálom, de én nem vagyok antiszemita és kikérem magamnak!!!!!

just jack 2011.04.25. 16:15:08

Bár a 'Magyarország legnagyobb problémája a széthúzás'-típusú érvelések kétségtelenül a magyar politikamagyarázási kánon részei, ezek a teóriák legalább ugyanolyan mértékben egyszerűsítik le a valóságot, mint azok - a szerző által is megidézett - világnézetek, amelyek egészen ellentétesen értelmezik az ország történelmét és jelenét. Világos, hogy kompország problémái nem vezethetőek le, egyetlen univerzálisan alkalmazható gondolatmenet segítségével. Azt is látni kell azonban, hogy a diskurzust az sem viszi előre, ha valaki a szerzőhöz hasonlóan deklarálja, hogy egy ilyen kétpolúsú rendszerben a változások természetszerű velejárója, hogy a míg a közönség egyik fele tapssal, addig a másik paradicsommal fogja honorálni az előadást. Ez a szemlélet arra tökéletesen alkalmas, hogy segítségével relativizáljuk (bagatellizáljuk) bármilyen feszültség élét. A gondolatmenet implicit üzenete, hogy semmilyen hatalomtól nem várható el, hogy egy ennyire megosztott társadalomban egyszerre járjon mindenki kedvében. Ez egy rettentő kényelmes alapállás, de a lényegi vita szempontjából ugyanannyira haszontalan mint az cikkszerző által leírt szekértáborok.

Az alkotmánnyal nem az a baj, hogy a benne foglalt elképzelések a 'jó élettel' kapcsolatban nem felelnek meg az én - "vagy városi, német, zsidó, baloldali progresszió" híveinek - elképzeléseivel. A probléma az, hogy az alkotmány egyáltalán foglalkozik azzal, hogy mi a jó élet.

Isaiah Berlin terminológiáját használva, az alkotmányozás a 'negative liberty' helyett a 'positive liberty'-felfogás szellemében zajlott. Az új alaptörvény ahelyett, hogy garantálná liberális minimumot és minden állampolgárra ráhagyná, hogy olyan módon és értékek mentén igyekezzen teljes és boldog életet élni, amit ő maga helyesnek tart, abból a cinikus szemléletből indult ki, hogy az állam (az egyén helyett!) meg tudja határozni, hogy mely értékek a boldog élet alappillérei. Persze ezt az érvelést is el lehet annyival intézni, hogy nem több jogi szőrszálhasogatásnál, ám ha egy ország, akár egyetlen állampolgárától is elveszik a kiteljesedés esélyét, mert az életmódja nem felel meg a kormányzó többség ideáljainak, akkor bizony zsarnokságról beszélhetünk. Az új alkotmány pedig éppen ezt a szellemiséget képviseli!

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 16:17:16

@kackia: hülye hasonlat, Magyarország nem egy család, hanem egy állam, aminek nem szokásai, hanem törvényei vannak.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 16:19:15

@kackia: " ...a világ szakrális hierarchiára épül, a fenn és a lenn hierarchiájára. Persze semmi paranoiás kiválasztottság elmélet, tudja az már nácizmus.
A szekularizmus a liberalizmus táptalaja azt meg a magyar nem szereti."

Pszichiáter látott már? Halál komolyan kérdezem.

Heron4444 2011.04.25. 16:25:06

A szomorú az, hogy a szakadék tovább tágult az ország két része között, pedig az alkotmánynak nem ebbe az irányba kellett volna terelnie a dolgokat.

Egyébként az alkotmány aláíró műsor milyen gagyi volt, hihetetlen. Scmitt Pál meg csak felvételről írta alá, biztos féltek, hogy bele bakizik :)

fitball 2011.04.25. 16:28:33

@gnme: nem volt zsebretéve a keze.Miafne bajotok van?

Alamio 2011.04.25. 16:33:46

Miért gondoljátok, hogy valakit, akinek pusztán azért szimpatikus bír lenni egy Cohn-Bendit típusú figura, mert bírálja Orbánt, egyáltalán bármivel meg lehet győzni?

Céltalan, hasztalan.

Alamio 2011.04.25. 16:36:43

@Heron4444: Az alkotmány tartalmától ez fügetlen. De lehetne bárki kormányon, amíg a két oldal közül valamelyik, addig ez így is lesz. Szokd meg. A két barikádon más nyelvet beszélnek, mások a hírek, más a téma és a szentség is.

tevevanegypupu 2011.04.25. 16:53:04

@dbeata:

Ha a korrupcio megszunne, akkor tulajdonkeppen szinte mindegy is lenne, milyen iranyultsagu part - tulzottan szelsosegesek termeszetesen nem - kormanyozna.

tevevanegypupu 2011.04.25. 16:56:40

@Weöres Dániel:

Hogy ki hulye az persze nezopont kerdese, mondjuk inkabb ugy, hogy nezet-velemeny-vallasi kulonbsegek leteznek es letezni is fognak. Akikkel vitatkozik esetleg magat tartjak eroszakosnak es vitakeptelennek. Ez is egy lehetoseg nemdebar.

Bell & Sebastian 2011.04.25. 16:57:11

@Weöres Dániel: Nem kéne nyitogatni a pofonládát, vagy ha már, akkor állni.

bájgúnár 2011.04.25. 16:59:33

@Weöres Dániel:
Mivan szégyeled apád álltal adott VÖRÖS nevet.Weöres haha ettől még vörösödsz öcsém.Táncsak nemvolt a nagyapa vöröskatona?Ennek tiszteletére lettél modosítva Weöres?Előrelátó voltál érezted hogy ez a szin eródálódni fog!Ti mindig megérzitek mikor kell kussolni,elutazni,menekűlni!Mint a paraziták!

fakopács 2011.04.25. 17:10:54

@bájgúnár: Szerintem te cigány vagy, magyar ember nem ír ilyen gyalázatos helyesírással.

csi szi 2011.04.25. 17:11:30

@Gáborom: "Volt egyszer egy ország, ahol egyesek elkezdték lefitymálni,kikezdeni, lenézni mindazt, amit ennek az országnak a hagyományát, történelmét, esetleg ereklyéit,becsben őrzött kincseit-emlékeit jelenti.
Pedig ez egy köztársaság volt, elég jól indult (?) aztán jött egy gazdasági válság, és ez a kettő együtt oda vezetett, hogy az ország népe elhitte valakinek, hogy a gazdasági válságot meg lehet oldani, ha eltüntetjük azokat, akik semmibe veszik, folytonosan megalázzák a nép önbecsülését, hagyományait.
Csak éppen ezeket a valakiket úgy kellett megnevezni, hogy az ütős legyen a nép szemében és legfőképpen érthető.....Hiába no, a populizmus az populizmus.
Ez az ország volt Németország.

És most ez az ország Magyarország."

Igen, idáig teljesen egyetértek. A többivel kevésbé.
Abban pedig sajnos bizony hasonlít a Fidesz az '50-es évek komcsijaira, hogy ellenséges csoportokat jelölnek ki, a "velem vagy ellenem" mentalitás jellemzi őket, elvárják, hogy "hódoljanak" előttük.
Elég elolvasni a Magyar Nemzet tetszőleges számát, és csak a vak nem látja, hogy pártlapról van szó, Pravdáéhoz hasonló igazságtartalommal. Ahol egyszerűen csak nem írják meg azt az időközi önkormányzati választási eredményt, ahol a Fidesz-KDNP alulmaradt stb. Ahol kételkedők véleménye igen ritkán kaphat helyet (akkor is sokszor sorok között, vörös farokkal, mint anno a pártállami sajtóban), még véleménycikkben sem (ilyen szempontból a Heti Válasz elviselhetőbb, mert az helyet ad némi kormánykritikus véleménynek is).

bájgúnár 2011.04.25. 17:13:09

Szépen lassan alakúlnak a dolgok.Akár az 1930 as években.Itt is sok a magyarokat gúnyoló hagyományaikat lenéző idegenszívű egyén.Úgy jártok mint 1933 ban a németeknél.Jön egy kis káplár és beleveri fejeteket az asztalba.Lehet megint ajvékolni.De legyen annyi önkritikátok hogy végre rájöjjetek ezt ti provokáltátok ki magatoknak!

fakopács 2011.04.25. 17:13:59

@kackia: "A szekularizmus a liberalizmus táptalaja azt meg a magyar nem szereti. "
- Ja mert a magyar nem szereti a világi államot. :-))
Gyógyszered délben kihagytad?

fakopács 2011.04.25. 17:14:54

@bájgúnár: "Jön egy kis káplár és beleveri fejeteket az asztalba.Lehet megint ajvékolni."
- Orbánt Hitlerhez hasonlítod? :-))

Jofiu 2011.04.25. 17:15:14

"Milyen is legyen hát a Jó Alkotmány? Nos – Feyerabenddel szólva –, bármi megteszi."
Ezt nagyon is latjuk. Barmi megteszi.

bájgúnár 2011.04.25. 17:15:50

@fakopács:
Gadzsókám!Végetek van mint a botnak.Mivagyunk ennek az országnak a következő urai!Segilyt nemerj kérni!

tevevanegypupu 2011.04.25. 17:16:03

@dbeata:
A fidesz-kdnp celja valoban az, hogy a regi rendszer embereit kivonja a kozeletbol, lehetoleg mindent eltuntessen amit az elozo ket ciklusban az mszp-szdsz letrehozott. Nem biztos, hogy ez baj. Mindenesetre az elmult nyolc ev gazdasagpolitikaja eleg latvanyosan bukott a vilagban es benne Magyarorszag is jol megszivta. A helyreallitas modozatain szinte vitatkozni sem lehet, az orszag keze-laba megkotve, kolcsonoket muszaj visszafizetni es ebben a kerdesben meg csak nem is targyal sem az EU sem az IMF. Akkor pedig hogyan tovabb? Nyilvan a legkellemetlenebb es igazsagtalannak tuno intezkedesekkel. Persze nem tul jol jott ki az egykulcsos ado azoknak, akiknek kevesebb lett a fizetese, es nagyon rosszul jartak a frankhitelesek. De errol nem Orban tehet. Teny, hogy nagyon sok mindent igertek amit egyelore nem tudnak betartani, de a negy ev meg jart le..Konnyu azt mondani, hogy turelem, de mi mast lehet tenni azonkivul, hogy varunk?

fakopács 2011.04.25. 17:17:45

@Megfigyelo: "Nézz Gyöngyöspatára. és máris látod 1944. október 15-e visszatérését! "
- Na te is kihagytad a déli gyógyszer osztást! Aztán csodálkozol hogy a jobbosok nem tekintenek vitapartnernek, amikor a holocausthoz hasonlítod a cigók tervezett vöröskeresztes csillebérci kirándulását.
Te pont olyan hülye vagy mint a másik oldal ordasai.

bájgúnár 2011.04.25. 17:18:31

@fakopács:
Orbán?Te hülye az egy KISZ titkár-Komcsi elveken nevelkedett vörös.Televan a fidesz az elvtársaiddal!Ügynökökkel.2014 ben bukik a fidesz.Eltünnek a mondvacsinált rendszerváltó pártok.

fakopács 2011.04.25. 17:18:49

@bájgúnár: Remélem megvonják a segélyedet és nem lesz internetre pénzed!

fakopács 2011.04.25. 17:19:48

@Weöres Dániel: " Magyarország nem is keresztény ország, hanem szekuláris. "
- Látod, de kavarod össze őt ilyen bonyolult fogalmakkal.

Alamio 2011.04.25. 17:20:11

@csi szi: A világon minden lapnak van hovatartozása. Az a kérdés, ezt mennyire lehet érezni. A Népszabadságon nem érezted 20 éven keresztül, akkor most hogyan érzed a MN-en? A válasz lehet, hogy rajtad kívül mindenkinek egyértelmű.

@bájgúnár: @fakopács: Sokáig tartó, tekintélyelvű érvelést kívánok nektek, amiből mindenki mást kihagytok.

Jofiu 2011.04.25. 17:22:46

@Gáborom:
"Volt egyszer egy ország, ahol egyesek elkezdték lefitymálni,kikezdeni, lenézni mindazt, amit ennek az országnak a hagyományát, történelmét, esetleg ereklyéit,becsben őrzött kincseit-emlékeit jelenti."
A hasonlat kozel all a valosaghoz, de egy alapveto dologban hibadzik.
Mert van egy orszag ahol egyesek elkezdtek a hagyomanyokat, tortenelmet, ereklyeket es becsben orzott kincseit-emlekeit a kozeppontba helyezni.
Es jottek masok, akik ezt kritizaltak, mondvan, tobbet kellene foglalkozni a jelennel es a jovovel amit meg lehet alakitani, nem a multtal es szimbolumokkal foglalkozni naphosszat.
Erre az egyesek megsertodtek es a nemzetet lefigymaloknak belyegeztek a nemzet jeleneert es jovojeert aggodokat.
Vajh ki a karosabb? Aki a jelennel es jovovel foglalkozna elsosorban, vagy aki a multat helyezi a cselekedetei kozeppontjaba?
(Felhivom a figyelmet a fogalmazasra. Elsosorbant irtam es nem kizarolagosat, a sulyokrol beszelek, nem a kizarolagossagrol. Csak a binarisok kedveert hangsulyoztam ezt ki)

fakopács 2011.04.25. 17:26:59

@Várúr: ""Hejesírásba" kötsz bele, ha más érved nincs"
- bájgúnár láthatóan erőlködik a helyesírással, a tévesztéseiből látszik. Amikor a tanú szóból képzett szavakat is hosszú ú-val írja, abból világos hogy igyekszik, de fogalma sincs a helyesírásról. Ostoba kőbunkó, ez ordít az írásaiból.

Alamio 2011.04.25. 17:27:18

@Jofiu: "Aki a jelen oltárán feláldozza a múltat, elveszíti jövőjét" - Már Churchilli is idézte, szóval még régebbi.
Az előző kormány írd és mondd SEMENNYIT nem foglalkozott a a Múlt-kérdéssel. Az is lehet politika, hogy a múlt elmúlt, csak láttuk, hova vezet. A múlt hibáinak ismétléséhez.

Pszt! 2011.04.25. 17:33:03

Ez a törpe belebetegedett, hogy semmivel sem tudott bekerülni a történelemkönyvekbe. Aztán kitalálta: Új tákolmány kell, nem számít, ha az ország felét nyomorba taszítjuk, nem számít, ha nem a jelen problémáival foglalkozunk. Kösz viki!

bájgúnár 2011.04.25. 17:34:53

@fakopács:
Én meg remélem dolgozol is hogy legyen miből kifizetni ezt a kevís segílykét!Nekelledjen beverni e fejeteket ezmiatt!

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.04.25. 17:38:57

Pécsett nagy rendőri készültség közepette zajlanak a fidesz rendezvények, kevés résztvevővel.
Ha annyira szeretik őket miért kell ennyire félni?
Jó lenne Szargyártó Péter / fidesz / szép , kerek hazugságait meghallgatni.
Pécsett áll a bál, a közgyűlés a szakadás szélén. Sok fideszes ellenzi az orbáni politikát és egyre inkább teret nyernek.

Heil Páva, Heil PÁva, orbánka pávája...: nézd meg

www.bama.hu/baranya/kozelet/hitler-video-a-pecsi-alkotmany-unnep-is-teritekre-kerult-372643

nu pagagyí 2011.04.25. 17:41:56

Sikerült egy újabb ballaszttal megpakolni Magyarország sűlyedő hajóját. Remélem mindenki tud úszni?

Times New Roman 2011.04.25. 17:42:09

@Megfigyelo: azért nem ártana, ha ránéznél a Vöröskereszt honlapjára, elgondolkodtató...

"Budapest, 2011. április 22. – Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, ezen közleményében cáfolja, azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, hogy a gyöngyöspatai gyerekek és édesanyáik előre leszervezett táboroztatása, evakuálásként lenne értelmezhető. Erről szó sincs, kérésükre szerveztük meg a húsvéti tábort – hangsúlyozta a főigazgató.

A Magyar Vöröskereszt a gyöngyöspatai roma családanyák kérésére a húsvéti ünnepek alatt táboroztatást biztosít minden gyöngyöspatai roma gyermek és édesanyáik részére. A húsvéti táborozás célja élményszerzés a gyermekeknek."

http://www.voroskereszt.hu/2011.-évi-hírek/sajtokoezlemeny.html

devuscka 2011.04.25. 17:48:20

Hú, mi van itt?
@tevevanegypupu:
Kedves teve, kár ezekre az 'értéknélküliekre' a billentyűt koptatni. Úgy tűnik ma ' lelkes' agiprop-prolinap volt a mandin.
Hamarabb eltakarodnak, ha nem foglalkoznak velük. Azért jönnek ide, mert egymást is unják már a kapcsolat.hu-n. (itt nincs moderálás/cenzúra)
Vagy extra 'túlórapénzt' ígértek be nekik. ('lehet egy bögrével több?' )

Jofiu 2011.04.25. 17:48:49

@Alamio:
Na, azert csak idekerult egy binaris megis.
Szo sem volt felaldozasrol, azert hangsulyoztam az egyensuly kerdeset.
Es nem csak az alaptorvenyrol beszeltunk, hanem az emberekrol akik erre vagy arra hajlanak a kozeletben.
De ha mar alaptorveny, szerintem az alaptorvenynek nem az a feladata, hogy a multtal foglalkozzon. Utalhat ra, mint ahogy teszi is, igaz egy kicsit mar normativabban az izlesemnel, de egy alaptorveny nem a multrol szol, nem azt szabalyozza es ezen funkcioja szempontjabol egy informativ magyarazo resz mindegy benne van e vagy sem. Sokkal de sokkal fontosabb mint mond a jelenrol vagy a jovorol.
Csak azert mert nem emlegetik patosszal es kiangsulyozva, attol meg napnal is vilagosabb, hogy a mult benne van mindenkepp, meghatarozta az alaptorvenyt (marmint azoknak akiknek nem kell kihangsulyozni es skandalni minden egyes adando alkalommal, egyeseknek nem kell ilyen hangos onigazolas minden mediumban, mukodik a nelkul is).
A mult meghatarozza az alaptorvenyt akkor is ha nem irjuk bele lepten nyomon.
De ez kitero, a reakcio az 'orszaggyalazokrol' szolt elsosorban, es a patoszos multbanelok jelensegerol, es a ket csoport viszonyarol altalaban.

Google 2011.04.25. 17:50:49

@just jack:
Elhiszi-e valaki, hogy egy alkotmány elveheti egyesektől a "kiteljesedés esélyét"?
Ehhöz a kiteljesédeshez - ha már - sokkal több köze van annak, ki és hova születik , mennyire szorgalmas, milyen ismerettségi köre van az illetőnek, stb.
Ugyanúgy az alkotmány senkinek nem írja elő, hogyan éljen, legfenebb értékeket jelöl ki, leírni próbálja, mit ért közjó alatt.
A hozzászólásokat olvasva mintha azt érezném, a ballib oldalon úgy érzik, ők most valami jóból kimaradnak - a jobboldaliak bekerül úgymond a cukroszacskóba.
Nem tudom, a ballib kormányok alatt ez így volt? Olvashattuk, tényleg sokan éltek meg a Pártból, de sajnos, illetve jobb is így, ezen az oldalon legtöbben kívülállóként monjuk el véleményünket. Mert érdekel a téma, foglalkoztatnak a közügyek.
És szenzációs a Hegel-idézet - alkotmányozni is azért tudtak Fideszék, mert közelebb vannak, jobban ráéreznek a népek hitére, szokásaira.
Ismernünk kell azt, amin változtatni szeretnénk.

Látnok14 2011.04.25. 17:52:17

Ilyen még nem volt, mióta Magyarországon televízió van:

NYOLC csatornán lehetett látni SmittPált-t, amint aláír. Gyakorlatilag az ÖSSZES online adón: M1, M2, Duna, Duna Autonomia, Hír TV, ATV, TV2, RTL.

Ennyire fontos volt szervilisnek lenni? Sikerült.

Mi jöhet még?

kyanzes (törölt) 2011.04.25. 17:55:32

Szóval ha az LMP (korábban: "mérleg nyelve SZDSZ") keze nincs benne az alkotmányban, akkor már nem is legitim?

Mindig a ballibek vinnyognak a legjobban.

Alamio 2011.04.25. 17:59:00

@Jofiu: 3x ennyit írtam eredendően, és amit írtam, ugyanúgy a súlyokról szól, mint a Tied. Az előző 2 kurzus semennyit nem foglalkozott a múlttal, a "felejtsük el" elvet vallotta. Szerintem ennél az sem rosszabb, ha 7/24-ben Múltat idéz egy kormányzat. Erről szólt a kommentem (a binárisok kedvéért).

A mostanira reagálva: Hogy egy alaptörvénynek feladata-e értékeket közölni? Hogyne. Hogy ebbe bele kell-e venni a történelmet? Pro és kontra is tudok alkotmányokat idézni. Nekem jobb úgy, ha van benne, ezek szerint neked nem. Ez maradhat ízlés kérdése, csak mivel el kell dönteni, valaki kisebbségben marad. Ez esetben Te. Eddig engem nem vettek ebben figyelembe.

Jelzem, a múlt nem kísért végig az alkotmányon. A Nemzeti hitvallásba belevették, a tartalmi rész nem tartalmaz történelmi utalást.

Alamio 2011.04.25. 18:02:16

@Látnok14: Ugye az nem feltételezésed, hogy az ATV nyalni akart? :-D

Látnok14 2011.04.25. 18:09:11

@Alamio: " Ugye az nem feltételezésed, hogy az ATV nyalni akart? "

De igen. Pontosabban fosik. Vagy csak hálás a Főpap (tulajdonos), mert történelmi vallásnak vették őket (nagy dohány marad zsebben).

Ilyen egyszerű a ráutaló megfélemlítés, és a kicsinyes zsarolás. Ez megy itt manapság. Csak figyelj, mi jön még. És emlékezz arra, mit írtam.

Alamio 2011.04.25. 18:15:10

@Látnok14: Az értelmét amit írtál vettem, szerintem azonban ez ostobaság. Az idő eldönti.

Kicsit a szóhasználat, mert az kiverte a biztosítékot: ráutaló megfélemlítés nem létezik, amit pedig vizionálsz maximum zsarolás, de hogy nem kicsinyes (épp ellenkezőleg), az tuti.

buckafej 2011.04.25. 18:15:49

@Látnok14:
"Mi jöhet még?"
Az Armageddon, a Halálcsillag, az Apokaliposzis 4 lovasa, az Antikrisztus és a Cunami.
Borzasztó!
Hogy merték közvetíteni, hogy az elnök aláírja az ország Alaptörvényét!!!
Rettegek én is, ez már a DIKTATÚRA!
Hol vagy cimbi, a szekrényben, az óvóhelyen, vagy ki is léptél közben Hegyeshalomnál?

nu pagagyí 2011.04.25. 18:18:29

@Alamio: Ennek az alkotmányozásnak egyetlen célja van. Nevezetesen az, hogy pártembereket betonozzon be minden alkotmányos posztra. Tipikus egypárti alkotmány, méltó folytatója a kádári örökségnek. Annyit ér, mint azok az emberek akik pozícióhoz jutnak/jutottak általa: schmittpalik, domokosok, szalayannamáriák, stumpfpisták,járaik - csupa szervilis, önálló gondolatot megfogalmazni képtelen paprikajancsi. A nép hülyének nézése süt e színvonaltalan fércműből.

Alamio 2011.04.25. 18:20:48

@nu pagagyí:
1., Ezt már leírtad nekem sok fórumon, én meg mindig kérem a tartalmi elemeket belőle bizonyítéknak.
2., Ha más célja nem is lenne, akkor is megérné létrehozni ugyanazzal a szöveggel mint az előzőt, lévén a mostanival szemben az nem volt legális ÉS legitim is, paktum hozta létre.

csi szi 2011.04.25. 18:29:14

@Alamio: Nem olvasok Népszabadságot, amúgy, max. a NOL-t. :) Sajnos a ballib sajtó sokszínűbb, mint a jobbos, ez régebben is így volt, és most is.
Az MN kifejezetten a Fidesz KB lapja, a 89 előtti népszabadságra emlékeztetően vonalas és torz.
Bár a címadásuk, tálalásuk néha már inkább az '50-es évek Szabad Népét idézi.

buckafej 2011.04.25. 18:31:58

@nu pagagyí:
"Annyit ér, mint azok az emberek akik pozícióhoz jutnak/jutottak általa: schmittpalik, domokosok, szalayannamáriák, stumpfpisták,járaik - csupa szervilis, önálló gondolatot megfogalmazni képtelen paprikajancsi. A nép hülyének nézése süt e színvonaltalan fércműből. "
Te biztos okosabb vagy, mint Járai, vagy Stumpf, olyan jó neked!

Alamio 2011.04.25. 18:36:40

@csi szi: Szerintem ez egy mítosz. A ballib sajtó felsőbbrendűségi mítosza. Soha nem szerettem azt a bújtatott pártosságot, ami a Népszabadságot mindig is jellemezte; a Magyar Nemzet, mióta elolvastam belőle az első bekezdést, nyíltan hozza elkötelezettségét. Már akkor is ezt tette, amikor divatban voltak a "független értelmiségi" és "független újságíró" címszavak.

caralho voador 2011.04.25. 18:46:25

Beleírnám az alkotmányba, hogy az ilyenkor ideözönlő indexmocsok "Indexmocsok vagyok" feliratú pólóban legyen köteles járni az utcán, hogy egyszer végre beverhessem egy ilyennek a pofáját.
Persze lehet, hogy csak többet kéne újlipótba járnom.

betyár (törölt) 2011.04.25. 18:50:06

@Bell & Sebastian:

igazán odabökhetett volna még egy sorocskát, hogy szépen kiadja magát az a keresztes:))

Jofiu 2011.04.25. 18:54:44

@Alamio: Jah, ebben maradhatunk. Izles kerdes mennyire kerul bele - felteve, hogy nem hangsulyozza tul, de ez mar megint izles kerdese.
Mint az is, hogy erteket mennyire kell kozolnie. Szerintem reg gaz ha egy normativ szabaly, egy mindenek folott allo torveny reszletekbe menoen kijelenti mi ertek, mi nem. Igazabol nem tudok belekotni a kijelenteseibe, fontosak. Na de igy kotelezoek is lettek. Akkor hol van itt a szabadsag elve, kicsit inkonzekvens az egesz.
Nagyon alapveto dolgokat, mint emberi egyenloseg, szabadsag, gondolati es velemennyilvanitasi szabadsag kellene csak deklaralni. Definialatlan es nem elegge korulhatarol tortenelmi alkotmany meg vallasi dolgok helyett. Nem mondom, hogy turhetetlen tulzasokba esik az uj, de szerintem a kevesebb itt tobb lenne. Kicsit tulreszletezi mar, normativat csinal belole, foloslegesen.
Es ha rosszul alkalmazzak, akkor karosan is. Majd meglatjuk.
Ha kevesebb lenne, akkor kevesebb teret engedne az ertelmezesnek is.

A multat ugy ertettem, hogy befolyasolja, meghatarozza hogyan keszult es kovetkezeskepp, hogy miert olyan amilyen, nem azt hogy vegigkiseri. Igy ertettem, hogy a tortenelem szuksegkepp benne van abban milyen lett, meg ha nem is emlitenek specifikusan, akkor is. Nem is kellene emliteni, mert nem a multrol szol. Azzal hogy mit es hogyan szabalyoz, azzal mar koveti vagy sem a tortenelmi hagyomanyokat, a nelkul, hogy szajbaragna.
Oszinten szolva az uj alkotmanyt a regitol csak abban kulonboztetnem meg, hogy belevett mindenfele folosleges szimbolizmust es kinyilatkoztatast, tul sokat, tul reszletekbe menoen, raadasul kvazi-normativava teve (nem eleg tisztan fogalmazva e teren), nagyon helyesen erositette az ongondoskodas elvet, egyes reszletekben maskent - de megis komoly kovetkezmenyeket okozva - fogalmaz, de tomegeben semmi uj.
Az izlesem szerint.
Ha legalabb tenyleg a legfontosabb es legszuksegesebb alap dolgokkal foglalkozna, a megvalositast - kozigazgatasi beosztast, kepviseleti rendszer reszleteit, koztisztviselok szemelyet es feladatait, szuksegallapot, ilyesmit - dedikalt, ujkeletu megfogalmazassal sarkalatos torvenyekbe helyezne at, akkor azt mondanam, ez mar igen, ez valtozas. De ez. Ez kicsit megkeveri, kicsit maszatol, kicsit zavarossa teszi, nagy reszet atveszi a reginek, kicsit meg nagyobba teszi es kesz.
Sok huho semmiert.
Kozel sem tortenelmi valasztovonal, mint ahogy itt komolykodva reklamozzak az aktualis legfobb bohocaink.

betyár (törölt) 2011.04.25. 18:56:57

@Weöres Dániel:

szerintem már a nyelvtannácit is megírták a modoros blogon. maga lenne az?:(

betyár (törölt) 2011.04.25. 19:03:23

@dbeata:
ha itt újkomcsik lennének, maguk már rég a hortobágyon lennének kitelepítve, mert a bolsevikik azt szokták. de maguknak rohadt nagy szerencséjük van, mert mégsem komcsi ez a kormány. szokja ezt a gondolatot. lesz néhány éve hozzá.

Alamio 2011.04.25. 19:05:27

@Jofiu: Értettem a Múlt-értelmezésed magyarázat nélkül is. A történelmi kor nyílván meghatározza azt, ami benne keletkezik.
Amit Te vágysz, az egy USA-alkotmány. Ami nem is meglepő, mert ezt hallgatjuk a TV-ben. Van azonban másfajta is bőséggel. De hogy csak egy ismerős mondatot idézzek:
"Minden ember egyenlőnek teremtetett" - asszem eredetiben "All people created equal",
Ebben is ott van Isten pl. És ez is hatályos. A Német Alaptörvény (az nem alkotmány csak alaptörvény) is tartalmazza Istent. Ez csak egyetlen témában hozott példa. Másra is lenne. A lengyel például a mienknél sokkal részletesebben történelemidéző. És nekik azért több közük van hozzánk, mint a szász hatalmaknak.
A történelmi választóvonal annyiban jogos, hogy ezt egy választott parlament fogadta el, azaz a népakaraton nyugszik. Éppen abban jobb a korábbinál, amiben a legtöbben vitatják: ez végre valóban legitim.
Tartalmi értelemben az előző néhány hibáját korrigálja. Alkalmazásban szerintem jobb lesz, mint a hatályos, bár hihetetlen változások nyílván nincsenek benne. Ennek is szeretik az ellentétét hangsúlyozni.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:30:03

@tevevanegypupu: aki zsidózik meg mszp-bérencezik, azt hadd ne tartsam már egyenlő vitapartnernek. A zsidózást nem lehet mentegetni egyetlen világnézettel sem, aki zsidózik, az egy együgyű proli, punktum.

@Bell & Sebastian: milyen pofonládát, te szerencsétlen? Téged is megnézhetne egyszer egy pszichiáter, gondjaid lehetnek a düh feletti kontrollal.

@bájgúnár: valami fogyatékosság szerintem nálad is befigyel.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:36:25

@betyár: nem várom el egy hozzád hasonló szektás droidtól, hogy megértse az árnyalatnyi különbséget aközött, hogy valaki néha nyelvtani és helyesírási hibákat vét, és aközött, hogy valaki úgy ír, mintha minden mondatát háromszor átfuttatná valami Schmittizátor-szoftveren.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 19:39:04

@betyár: nem várom el egy hozzád hasonló szektás droidtól, hogy megértse az árnyalatnyi különbséget aközött, hogy valaki néha nyelvtani és helyesírási hibákat vét, és aközött, hogy valaki úgy ír, mintha minden mondatát háromszor átfuttatná valami Schmittizátor-szoftveren.

Jofiu 2011.04.25. 19:39:54

@Alamio: Nekem mindegy melyik orszag csinalt olyan torvenyt ami hasonlit az otletemhez. ; )
A kevesebb tobb, foleg ha alap dolgokrol van szo, csak ennyi amibol kiindultam.
Sokkal konnyeb kevesebb, alaposan kidolgozott szabalyt kovetni es betartani, mint sok es reszletekbe menot is. Foleg ha egy alapveto dologrol van szo. Minel tobb dolgot veszunk bele annal kevesbe lesz alapveto es annal inkabb elmegy az altalanos, koznapi iranyaba (messze nincs ott az alaptorveny, nem ezt akartam mondani, csak az elveken elmelkedek).
A tulreszletezett dolgoknak gyakran megvan az a problemaja, hogy egyes reszei tamogathatnak, mig mas reszei nem, egy konkret dolgot. Egy egyszerubb - alaposan elkeszitett, letisztult - dologgal mindig konnyebb dolgozni, mindig egyertelmubb mint egy sokszorosan osszetettel es naggyal.
Nem is beszelve, hogy a dolgok valtoznak. Reszletkerdesekert ne kelljen mar allandoan farigcsalni egy alaptorvenyt.
Minel kisebb, annal stabilabb lehet egy alaptorveny, es minel stabilabb, annal inkabb szamit tenylegesen is alaptorvenynek, annal inkabb lehet ra epiteni.

Kizarolag attol mert legitim meg nem lesz belole tortenelem. : ) Talan egy labjegyzet. Onamitani persze lehet ezzel.
Es az alkalmazasrol nem hinnem hogy barmelyikunk tud nem hasrautesszeru velemenyt mondani.

betyár (törölt) 2011.04.25. 19:41:15

@Weöres Dániel:

cohn bendit azért jobban nyomja. de gyakoroljon csak szorgalmasan. óvóbá már volt?

nu pagagyí 2011.04.25. 19:45:59

@Alamio: Szervilis barátom, a tényeket Te is ismered.
Gyakorlatilag minden alkotmányos posztra végtelen idejű embert ültettek, ugyanis az életben nem lesz újra kétharmad, amivel le lehet őket cserélni. Ott fognak megrohadni agysorvadásban. A végleges betonba öntésre, a készülő választási törvény hivatott pontot tenni.

Nem marad más eszköz, mint futásra késztetni ezt a bandát. Remélem betoncipőben is tudják majd szaporázni. Egyébként saját szabadságjogaidért is izgulhatnál egy picit, vagy Neked ez nem fontos?

fakopács 2011.04.25. 19:48:04

@caralho voador: "Indexmocsok vagyok" feliratú pólóban legyen köteles járni az utcán, hogy egyszer végre beverhessem egy ilyennek a pofáját. "
- Hú de nagyfiú valaki így az internet homályából!

Kalmár 2011.04.25. 19:48:55

@Weöres Dániel: " aki zsidózik meg mszp-bérencezik, azt hadd ne tartsam már egyenlő vitapartnernek. A zsidózást nem lehet mentegetni egyetlen világnézettel sem, aki zsidózik, az egy együgyű proli, punktum."

Amikor te buzizol, kurva anyázol és jobbikot nyilasnak és nácinak nevezed az a vitakultúra szerves része ugye?
Nyilván az realista ábrázolás.
A zsidózó, mszp bérencezők meg prolik.
Rossz hír: semmivel nem vagy jobb.

Nem kellene húsvét hétfőn ekkora ordas hazugságokkal tömni a netet.
Még csak pár órája gyóntál....

zöld erdőbe jártam... 2011.04.25. 19:54:39

...és eljő a sötétség ideje! FEL KéNE MáR éBREDNIE az ország normálisabb felének...KovácsPali vajon ma milyen hibát követett el az aláírásnál?

dbeata 2011.04.25. 20:00:33

@tevevanegypupu: OFF: Most egy kicsit csalódtam magában. Ön szerint nem baj, ha klientúrát épít a Fidesz, ahelyett hogy a problémák megoldására koncentrálna. És mindenhol a maga embereire cseréli le a gárdát, akár jól akár rosszul végzi a munkáját. A szakértői kormány utópia marad, és marad a mutyi meg az újkádár-rendszer. Csakhogy ez kárára van az országnak. Az előzőeket végkielégíteni kell, az újak nagyot akarnak harapni. Amíg beletanulnak, telik múlik az idő. Arról nem is beszélve, hogy még a saját embereket vagy politikamentes szakértőket is kirúgják-kirúgatják, ha mernek nem egyetérteni (ld. Ferihegy ügy), illetve a 2/3-ot úgy értelmezik: 3/3 (ld. Médiatanács). Ezek szerintem nagyon rossz előjelek.
A Matolcsy-gazpol is látványosan bukott már egyszer. Nem baj, most majd mégegyszer fog.
Az egykulcsos adórendszerről pedig az a véleményem, hogy nagyon igazságtalan, szüleinkkel tol ki, és a gazdagokat élteti, pedig most a szegényebb embereknek amúgy is szar, az árak az égben, svájcifrank szintén. Egyáltalán nem értem, miért kellett ezt tennie a kormánynak. Nagyon igazságtalan, és ocsmány, hogy még van pofájuk alkotmányba foglalni. Erről Orbán tehet. A svájci frankról pedig elvileg nem Orbán tehet, de azért a nyári hisztik (Szijjártó meg Kósa) tettek rá jócskán. Csak azokban a hónapokban több tízezer forintom bánta, ezt akár meg is téríthetnék nekem, vagy tehetnek egy szívességet. Nem kell finomkodnia, hazudtak, ennyi történt. Hogy tudták-e már előre, hogy nem fogják tudni betartani az ígéreteket, azt nem tudom, tehát a jóhiszeműség vélelme még talán él, de hogy hazudtak, az tény.

A Fidesz kormány azért került hatalomra, mert el tudta hitetni az választók nagy részével, hogy az általa irányított közéletben máshogyan, más értékek mentén történik az ország közügyeinek irányítása. Úgy gondolom ezt Ön sem vitatja

Ha ezt elfogadjuk alaptételnek, akkor viszont súlytalanná válik minden olyan érv, hogy: de hát az előző kormány is...
ON

fakopács 2011.04.25. 20:03:17

@betyár: Nem nyelvtannáci. Csak szóvá teszi amit én is. bájgúnáron látszik hogy a 8 elemit nem végezte el. Amikor valaki a tanú főnévből képzett szavakat hosszú ú-val írja, az elárulja hogy erőlködik a helyesírással, de lövése sincs róla. Ezt kiszúrni nem nyelvtannáciskodás, ez minden pici pszichológiai képzettséggel rendelkező ember sajátja.

dbeata 2011.04.25. 20:04:01

@betyár: Á, itt van a sötétség fejedelme. Már hiányoztál, nagyon. Kicsit rosszemlékű a kulturálatlan hozzászólásod, másrészt pedig OFF is, nem gondolod? Ilyenkor úgy találkoznék úgy szemtől szembe, úgy is mondanád nekem amit most ideírtál?

kackia 2011.04.25. 20:08:07

@Weöres Dániel: A hasonlattal az a baja, hogy tiszta és világos, persze kurtítottam rajta egy kicsit, kihagytam belőle egy fontos momentumot, például azt, hogyha az a szomszéd vendég rendszeresen megdézsmálja a pénztárcánkat, férfi létére rendszeresen meg akarja hágni a házigazdát és a fiait, akkor furcsa szocializációja miatt sanda szemmel fogunk rá nézni és egy idő után nem hívjuk meg vendégségbe, kívül álló lesz. :)

Alamio 2011.04.25. 20:09:06

@Jofiu: Nem gondolom, hogy bárki is alkalmatlan lenne véleménnyílvánítsra, azok közül, akik elolvassák a hatályos Alkotmányt, és ezt követően elolvassák a megszavazott és aláírt leendő alkotmányt, majd a különbségeken és alapvetéseken egy kicsit gondolkoznak.
Az egyéb érvrendszeredet értem, és megértettem, hogy ez a preferenciád. Az enyém más. Szerintem közös értékek rögzítésével lehet összhangot hozni; akik pedig jelen pillanatban ezeket (pejoratív módon) harsogják, az utókorral éppen memorizáltatják őket. Márpedig az fontos, hogy tisztában legyünk az alkotmánnyal. Az ugyanis nem járja, hogy bemegyek egy jogi egyetemre, és ott hallgatók úgy bírálják azt, hogy a véleményükből egyértelmű- vagy a mostanit, vagy a korábbit nem is olvasták (vagy egyiket sem).

@nu pagagyí: Szerintem Te is olvasd el, mielőtt bírálod. Nem olvastam ugyanis egyetlen megbízatást sem benne, ami ne járna le.
Szerintem én tisztában vagyok azzal, ha szabadságjogaim sérülnének. Jelenleg ilyent nem látok, de a hatalmi logikát követve még esélyt sem rá. A legsúlyosabb számomra a visszaható hatályú törvény volt, azt nem vártam. Más alapvető jogot vagy jogelvet sértő intézkedésről nincs tudomásom.
De hátha: neked melyik szabadságjogod is sérült eddig?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 20:13:43

@Kalmár: kit buziztam és kinek az anyját szidtam, te hülyegyerek? Kurva jól gondold meg, mivel rágalmazol, bazmeg. A jobbik pedig náci és nyilas.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 20:17:23

@kackia: az hogy te kit hívsz meg vendégségbe, engem kurvára nem érdekel. Nem te osztod a magyar állampolgárságot, szépöcsém. Jobb lesz felfogni.

Bell & Sebastian 2011.04.25. 20:23:45

@betyár: Halfmérnök már elsiratta. Evangelizálta, seregestől.

A költő -a feszültség fenntartása mellett- szabad befejezést enged -félbe hagyott- gondolatjának, a helyes megfejtés:

I have a dream...
Disznók elé gyongyot,
'mi van itt - keresztrím.
Luther feje kongott,
explode his brain.

Alamio 2011.04.25. 20:25:25

@dbeata: Elnyerte maximális egyet nem értésem több kérdésben is: vegyük sorra:
1., A legérdekesebb számomra egy mítosz követése.
Szakértő kormány: Ez hangzott el. Eddig az összes MSZP-SZDSZ-kormány magát szakártőnek bélyegezte, és rajtuk kívül senki. Szerintem több "szakértő kormányra" ilyenformán semmi szükség.
2., 2/3-ad, 3/3-ad Médiatanács. Szerintem bizonyos testületekben egyetlen kérdés van. A kormánynak áll-e elegendő személy a rendelkezésére ahhoz, hogy akaratát ellenzéki támogatás nélkül átvigye. Az e feletti számarány maximum kozmetika. Azaz: ha én döntök, tökéletesen mindegy, hogy ezt 51%-kal, vagy 100-zal teszem-e. Az e felett való siránkozás álságos. A korábbi gyakorlat, melyen változtatott, pusztán azért leírva, mert tanulságos: Az MSZP pl. úgy biztosította többségét a korábbi médiabizottságban, hogy az SZDSZ-t és az MDF-et is ellenzékinek nevezte, és onnan így nyert helyeket. Az álságos volt, a jelenlegi legalább ennyiben üdítő változás. Vagy jobban tetszene, ha a korábbi gyakorlatnak megfelelően a kormány kapott volna 50%-ot a tagságból, majd a KDNP még egy pártnyi bizottsági helyet? Na nee...
3., A Matolcsy-féle gazdaságpolitika mikor is bukott? 2002-ben Medgyessy jóléti rendszerváltást bírt ígérni, bevallottan a jó gazdasági helyzetre alapozva.
4., A svájci frank és társai vitába nem ártana belefoglalni azt is, hogy moratóriumot hosszabbítottak, illetve hogy a helyzet javul. Továbbá azt sem, hogy van terv/koncepció a legkedvezőtlenebb hitelek átváltására (ld. Surányi javaslata, amit tárgyalnak).

@zöld erdőbe jártam...: Ki az a Kovács Pali? Az énekes?

kackia 2011.04.25. 20:35:00

@Weöres Dániel: a világ szakrális hierarchiára épül, a fenn és a lenn hierarchiájára, de ezt maga nem értheti mivel beszűkült tudata csupán agykérgi szinten funkcionál, de lesz ennél rosszabb is hamarosan vegetálni fog csupán, mint egy zöldség a veteményes kertben. Képtelen lesz magasabb összefüggések megértésére, pl. a fenn és a lenn hierarchiáját, az aki ezt még mese szinten is hárítja magától az a mese lehetőségével kurtítja meg az életét. Tudja a tudat úgy működik, hogy az van amiben hisz. És ezen a vonalon folytathatnám, de minek a maga devalválódott tudata úgy sem értené.

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 20:36:09

@Weöres Dániel: Kedves Dániel, olvasva a fenti, nem túl jó stílusban folytatott vitát, valamit hadd tudjak meg, szerintem mást is érdekelne. Te tényleg jól érezted magad a szoci-SZDSZ alatt 2002-2010 között, és ha igen, miért? Remélem, válaszolsz!
üdv

dbeata 2011.04.25. 20:51:54

@Alamio: Tisztelem a véleményét, még ha eltér is az enyémtől. Csak azért, mert az MSZP-SZDSZ valamit mondott, attól még az lehet jó gondolat (és rossz kivitelezés). A szakértői kormányt pedig úgy értettem, hogy hozzáértés dominál, nem pedig az, hogy párttag és hűbéres, és marionettként jól használható seggnyaló. Ebből nem az következik számomra, hogy nincs rá szükség, bár valóban, ebben a tekintetben nyíltabb a Fidesz módija, de továbbra sem elfogadható és csak a szekértáborok közti szakadék mélyítéséhez vezethet.
A Matolcsy-féle rögeszme (egyensúlyt gyors növekedéssel és nem megszorításokkal megteremteni) már meg is bukott, a Széll Kálmán terv és konvergenciaprogramok meghirdetésével.
Matolcsy az első Orbán-kormány idején került a gazdasági minisztérium élére, és a "belső motorok" bekapcsolásával, állami költekezéssel, majd nyílt osztogatással, nagyszabásúnak elgondolt infrastrukturális programokkal igyekezett megvalósítani grandiózus terveit. Ennek ellenére a növekedés 2001 második félévében 3,5%-osra fékeződött, amiben persze a nemzetközi dekonjunktúra is szerepet játszott. A költekezés közepette az államháztartás egyensúlyi mutatóit pedig azzal a trükkel kozmetikázta az első Orbán kormány, hogy egyre több közfeladatot - köztük sztrádaprogramot . finanszíroztatott az állami kézben lévő MFB-vel (Magyar Fejlesztési Bank), megkímélve a központi költségvetést. Ezt a gazdaságpolitikai zsákutcát folytatta (és még egy lapáttal tett rá) a Medgyessy kormány, aki mintegy "van itt pénz dögivel" folytatta az osztogatást.

Ugyan már, moratorium. És ha a bankok mennek majd tönkre, az akkor nem érdekes? A hitelt vissza kell fizetni (sajnos). Nekem is van, kettő svájci frankos. A Surányi javaslat (amennyire tudom) arról szól, hogy fixálnák az árfolyamot, de a különbözetet is meg kell fizetni majd, egy későbbi időpontban. Nem elengedésről szól.

Runciter 2011.04.25. 20:56:53

@dbeata: "Én most már 50%-os visszaosztásról hallottam a közvetlen környezetemben. "

Most az a divat, hogy visszaosztás helyett résztulajdont kérnek a cégben.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:01:34

@kackia: nem válaszoltál a kérdésemre: pszichiáter látott már? Persze nem muszáj erre válaszolnod, de akkor légy szíves a hülyeségeiddel se traktálj tovább.

@karácsonyfalvi: elmúltnyolcévező virslifej vagy. Kurvára elegem van már ebből a szervilis prolimentalitásból, hogy a "magyar" mindig a vérbosszúig kész gyűlölni az előző elnyomóit, de ugyanazzal a lelkesedéssel már nyalja is a kutyaszart a következő elnyomók csizmája talpáról.

tewton 2011.04.25. 21:15:30

@kackia:
maga most időmillionér vagy amolyan demiurgosz, hogy a sárból embert akar gyurmázni?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:21:03

@tewton: a leírásban elolvasható a dalszöveg, ha esetleg nem értenéd.

Alamio 2011.04.25. 21:24:13

@dbeata:
1., A szakértő=aki ért is hozzá értelmezéssel nem lenne semmi bajom, csak eleddig a hozzá nem értés szinonímája volt a "szakértő kormány" ebben az országban.
2., Nekem alapvetően szimpatikusabb a Járai-vonal, de a megbukott jelző nem áll meg Matolcsyra, sem gazdaságpolitikájára. Az állami megbízásokkal fenntartott és gerjesztett növekedés eleve nem baromság, Keynes óta sokan csinálják. Arról nem is beszélve, hogy kormányzati szempontból kifejezetten előnyös, hiszen a rengeteg beruházás látványos eredményekkel is jár.
3., A Surányi-féle javaslatot olvassa újra, azt javaslom. Ott a hátrányos valuták átváltásáról volt szó (ld. CHF). Arról természetesen nem, hogy ne kéne visszafizetni.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:29:49

@Weöres Dániel:

A rendszervaltas elott ez nem volt, ez a zsidozas. De nem volt keresztenyezes sem. Eltunk mint a birkak az akolban boldog egyetertesben. Fogalmam sincs mi kezdodott el 1989-ben, de azt hiszem nem pont az amire vagytunk. Es azt sem tudom ki kezdte es hogy jutottunk el ebbe a meglehetosen nekivadult, megmagyarazhatatlan gyulolkodesbe. Nem ertem es rosszul esik.

Sebastian Knight 2011.04.25. 21:31:24

@tewton: Belépett nézni a ballerek vergődését?

tewton 2011.04.25. 21:33:11

@Weöres Dániel:
köszönöm, vicces szám. bár szerintem az emberek többsége előbb-utóbb kinő a középiskolás korszakából. bár a mai hű-de-egyéni-hópehelyke-szabadbölcsészek közt biztos lehet ezzel aratni.
nem egy nagy dobás, ennél szellemileg még a legbénább gnosztikusok is érdekesebbek.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:33:59

@devuscka:

Probalkozom az ertelmes, tartalmas parbeszeddel.(: De valoszinuleg mar tul oreg vagyok ahhoz, hogy igazan erdekeljen..Most jottem az unnepi hangversenyrol (nem Budapesten), amit az uj Alkotmany tiszteletere rendeztek nalunk is. Ez alkalommal kaptam egy szep uj Alkotmany fuzetet es nezegettem a szoveget..es nem ertem mi az, ami nem tetszik sokaknak. Nekem ugy tunik, hogy ez mindenkinek szol, mindenkihez szol..

tewton 2011.04.25. 21:36:00

@Sebastian Knight:
haha :) nagy jó dolgomban ezt pótcselekszem, de csak visszafogottan.

tevevanegypupu 2011.04.25. 21:44:48

@dbeata:

Azt talalom termeszetesnek, hogy egy kormany sajat embereit ulteti a legfontosabb helyekre, hogy igyekszik "bebetonozni" magat es ragaszkodik a hatalomhoz. Mindenfele iranyultsagu kormanynal termeszetesnek tartom, hiszen vegulis politikusoknak az a celjuk. Aztan hogy mellette mennyire kepesek meg egy orszag dolgaival is foglalkozni, milyen ertelmesen, okosan es celtudatosan intezik gazdasagi, tarsadalmi es egeszsegugyi..stb..problemait, az nem feltetlenul ideologiai beallitottsaguktol fugg, hanem ratermettseguktol. Senki nem vadolhatja a szocialista-szdsz-es kormanyt, hogy nagyon ertettek az orszag iranyitasahoz. Orbanek - az elso ciklusban - talan valamivel jobban, de ott sokaknak a fidesz kormany eros nemzeti hitvallasa nem volt megfelelo. Marpedig viszonylagos konzervativkent ugy latom, ha egy orszag nem erzi es nem vedi nemzeti identitasat, nem megy semmire. Ami pedig azt a gyulolkodest illeti ami meglehetosen elszabadult az utolso evtizedben, azt nem lehet rafogni masra, sajat magunkat okolhatjuk erte, szelsosegesebb enunket ami ugy tunik azonnal elobukkan ha problemaba utkozunk. Es ez nem jobb vagy baloldali, hanem altalanos emberi gyengeseg vagy inkabb bun.

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 21:48:54

@Weöres Dániel: "@karácsonyfalvi: elmúltnyolcévező virslifej vagy. Kurvára elegem van már ebből a szervilis prolimentalitásból, hogy a "magyar" mindig a vérbosszúig kész gyűlölni az előző elnyomóit, de ugyanazzal a lelkesedéssel már nyalja is a kutyaszart a következő elnyomók csizmája talpáról."
Hát apám, ha egy érdeklődő kérdésre ezt a választ tudod adni, akkor légyszí ne bújj mindeféle anti...izé, meg ilyesmi mögé, hanem menj haza, és élj együtt a gyűlöleteddel. Vagy menj a fenébe.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:50:08

@tewton: nem értetted meg a poént - a kereszténység semmivel sem értelmesebb, mint ez. Középiskolás szint az is. Harry Potter, csak még sematikusabbak a szereplők és bénább a történet. Dehát más szemében a szálkát, ugye.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.25. 21:54:42

@karácsonyfalvi: otthon vagyok már, te szerencsétlen. tudod, húsvét, munkaszüneti nap meg minden.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.25. 22:00:30

@Weöres Dániel:
micsoda virtigli alember maga, hallja e? de nyomja csak, élvezzük! aztán hazaküldjük csomagolni, és majd kackia felrugdalja a vonatra.

stratez 2011.04.25. 22:07:41

A magyar baloldal, már ha ez terminus technikus a szoci, és a már nem létező, de jól látható szadi pártot és holdudvarukat jelenti, a gyűlölködésével minden iránt, ami a nemzetről, a kárpát-medencei magyarságról, annak értékeiről, szimbólumairól szól, remélhetőleg a megsemmisülés felé tart. Kívánjunk nekik jó utat a feltámadás alkalmából.

kackia 2011.04.25. 22:13:48

@Grift: Szerintem is vidám fickó ez a vörös dani . Őrültnek tart, de istenemre mondom élveztem.:)

homoródkarácsonyfalváért 2011.04.25. 22:15:15

@Weöres Dániel: Miért is jó a párbeszéd lehetőségét is tönkretenni? Szerintem keress magadnak egy másik helyet a gyűlöletednek, ezt a helyet meg hagyd meg azoknak, akik beszélgetni szeretnének.

üdv

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.25. 22:23:31

@kackia: nem vidám, okos. jó lelki taktikát választott. mikor a szódában rárejszoltak a bocherek, két út állt előtte. el kellett döntenie, hogy most gecik a zsidók és antiszemita lesz, jajj milyen trajuma! vagy azt mondja, hogy jófejek ezek a kajmánok, és nem is volt durva amit tettek vele.
most dani jól van. nem történt vele súlyos dolog, és szubhumán se lett.

csi szi 2011.04.25. 22:42:19

@tevevanegypupu: Talán Spiró György: „Jönnek” című örökbecsűjével kezdődött, bár ő nyilván úgy gondolja, hogy ő csak megjósolt mindent...

csi szi 2011.04.25. 22:43:20

@Grift: Szóval rádrejszoltak a zsidók egy romkomcsmában, és ettől lettél antiszemita? :O

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.25. 22:51:14

@csi szi:

Spiró csak ((id)entitásához és ethoszához hűen, a maga sajátos ***** módján) Adyt parafrazeálja.

Többek között ezt a verset:

Ady Endre: Seregesen senkik jönnek

Minden semmirevalónak,
Gácsnak, svábnak és zsidónak
Grádics adatott:
Itt alant már csak egyedül
Maradok.

Sürög a vad, magyar élet,
Még a némák is beszélnek
S uccám ellepik
S bárki taknyost egy bõsz iram
Felrepit.

Seregesen senkik jönnek,
Megrabolnak, elköszönnek
Gúnnyal, szabadon,
Mi bennem gyûlt, mindenkié
A vagyon.

Mind a szépet, amit hoztam
S ami uj, nagy, átkozottan
Sok, pazar ige:
Úri, léha nullák raja
Söpri be.

Álmagyarok s jöttment népség
S cimeres, ronda cselédség
S nagyúri nagyok:
Ez idõben, itt, valaki:
Én vagyok.

Uj igéim tán nem hatnak,
Rossz frigyesim elhagyhatnak
S nõhet a fülem,
De nem lesz itt semmi, soha
Nélkülem.

(1911)

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.25. 23:00:24

"Pedig írott alkotmány nélkül meglepően sokáig kihúztuk: jó ezer évig, ami nem kis idő és arra utal, hogy kellett lennie valaminek, amit ma szívesen hívnak történelmi alkotmánynak."

Hogyne. Azonfelül ezer évet kihúztunk polgári törvénykönyv nélkül is és a tolvajok felett mégis törvényt ültek valamilyen alapon.

Valamiért a jogászok mégis jobban szeretik, hogy van Ptk.

Különösnek találom, hogy Aristo nem próbálja levezetni a kommerek pusztításaiból, hogy írott alkotmányra az igény egyáltalán felmerül ahelyett, hogy a Szakrális Alkotmányt használnánk. Pedig vannak ilyen emberek:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html

tewton 2011.04.25. 23:13:26

@Weöres Dániel:
lol. nem érzi a belső ellentmondást a proli übermensch pózában? kegyed egy finggal töltött lufira emlékeztet engem, ha már a meséknél és a képes beszédnél tartunk.

dbeata 2011.04.26. 06:42:42

@tevevanegypupu: hát benned akkor tényleg csalódnom kell! Nem ez a természetes és nem ez a feladatuk! A feladatuk képviselni minket és végrehajtani az ország dolgait, feladatait. Ezért kapják a fizetésüket. Nem azért, hogy önjáróvá váljanak és elváljanak az őket megválasztóktól. Köszszolgálatot hajtanak végre. Nem despotaként uralkodnak.
Másrészt pedig ezt a szöveget akár védőbeszédként felhasználhatja az előző kormány is, ugye? (bár az ennyire nem akarta a hatalmat, inkább a gazdasági hatalomra hajtott).
A nemzeti identitás rendben, de nem a kirekesztő! A zászlókirakástól hányok, és a hétvégi keresztényektől is. Egyelőre ott tartunk, hogy már templomba se tudok menni, mert elvették tőlem, kisajátították, felcímkézték Fidesz-KDNP jelvényekkel.
Az ország kettészakításában a Fidesz jeleskedett, és végül az MSZP is rákezdte. De főleg a FIdeszesek szították (Jobbikosok+ban).
Amúgy meg jó reggelt!

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:54:36

@csi szi:

Valahogy en is ugy erzem, hogy a hirtelen - mert a rendszervaltas elott errol nem volt szo, sot - feltamadt zsido identitastudat az ami vegulis ide vezetett, nem is feltetlenul Spiro verse inditott, hanem csak az "egyszeru" izraelitakban tamadt fel az, hogy anelkul, hogy valaha is gyakoroltak volna vallasukat - hirtelen zsidonak ereztek magukat es ezt minden erejukkel raeroszakoltak, vagy ra akartak eroszakolni azokra (keresztenyek, buddhistak, mohamedanok, ateistak) akiket ez abszolute de abszolute nem erdekelt. Zavarba jottunk es nem tudtuk mit kezdjunk vele..egeszen addig, mig olyan tamadasok kezdtek erni egesz Magyarorszagot amire aztan mar muszaj volt valaszolni. Eloszor csak finoman, hogy antiszemita am az apatok fasza, aztan mar kisse erosebben kellett megmondani, hogy ki hova menjen es mit csinaljon ha nem fer a borebe. Nagyon sajnaltam, mert ugy tunik ez a demokracia egyes etnikumok nehany tagjabol a letezheto legrosszabbat hozta elo. Azok akik - Karinthy Ferenc is irta - addig megtagadtak fajtajukat es nepuket, egyszerre merthetetlen szemtelenseggel kezdtek megtagadni magyarsagukat es olyan identitasvaltasba kezdtek ami ugy tunik tobbet hozott nekik a konyhara. Tisztelet a kivetelnek, de nem sok van..Normalis parbeszed pedig lehetetlen, de errol nem a "fasisztak" tehetnek.

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:54:36

@csi szi:

Valahogy en is ugy erzem, hogy a hirtelen - mert a rendszervaltas elott errol nem volt szo, sot - feltamadt zsido identitastudat az ami vegulis ide vezetett, nem is feltetlenul Spiro verse inditott, hanem csak az "egyszeru" izraelitakban tamadt fel az, hogy anelkul, hogy valaha is gyakoroltak volna vallasukat - hirtelen zsidonak ereztek magukat es ezt minden erejukkel raeroszakoltak, vagy ra akartak eroszakolni azokra (keresztenyek, buddhistak, mohamedanok, ateistak) akiket ez abszolute de abszolute nem erdekelt. Zavarba jottunk es nem tudtuk mit kezdjunk vele..egeszen addig, mig olyan tamadasok kezdtek erni egesz Magyarorszagot amire aztan mar muszaj volt valaszolni. Eloszor csak finoman, hogy antiszemita am az apatok fasza, aztan mar kisse erosebben kellett megmondani, hogy ki hova menjen es mit csinaljon ha nem fer a borebe. Nagyon sajnaltam, mert ugy tunik ez a demokracia egyes etnikumok nehany tagjabol a letezheto legrosszabbat hozta elo. Azok akik - Karinthy Ferenc is irta - addig megtagadtak fajtajukat es nepuket, egyszerre merthetetlen szemtelenseggel kezdtek megtagadni magyarsagukat es olyan identitasvaltasba kezdtek ami ugy tunik tobbet hozott nekik a konyhara. Tisztelet a kivetelnek, de nem sok van..Normalis parbeszed pedig lehetetlen, de errol nem a "fasisztak" tehetnek.

tevevanegypupu 2011.04.26. 07:57:04

@dbeata:

Kedves beata, nem erdemes vitatkoznunk itt, hogy "de igen, de nem"..maskappen latjuk a dolgokat. Ez nem jelenti persze azt, hogy nem ferhetunk meg egymas mellett.

Pelso.. 2011.04.26. 08:10:36

@dbeata: Netán boldog naivitásban szenvedsz?
Nem önjáróvá váltak, azok voltak mindig is. Ez az immár 21 éves történet kizárólag az üzletről s pénzről szól, a közszolgálatot felejtsd el. Az őket megválasztók csekély szerepe (folyamatosan látszólagos) pontosan a szavazás pillanatáig tart. A sok boldog meg ikszel lelkesen erre-arra, elhiszik (mert hinni egyszerűbb, mint szembenézni a valósággal) hogy az ő érdekükben történik bármi.

betyár (törölt) 2011.04.26. 08:22:53

@Bell & Sebastian:

akkor eltaláltam:)). Szépújvilág-országban jártam. érdekes volt.

betyár (törölt) 2011.04.26. 08:28:38

@fakopács:
csakszólok,
hamár, akkor ide azért egy vessző elkelne:
"Csak szóvá teszi amit én is."

tudja az elég érdekes, hogy maguk, habzó szájú demokraták valakit azért néznek le, mert maguk szerint nem végezte el a nyolc osztályt. azért azon gondolkodjon el, hogy ennek kiötléséhez mennyiben van szükség "pici pszihológiára".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.26. 09:36:33

@Weöres Dániel: "hülye hasonlat, Magyarország nem egy család, hanem egy állam, aminek nem szokásai, hanem törvényei vannak. "

:)

te ostoba kutya.
te senkiházi barlanglakó barbár, most vagy bevallod, hogy elsőre nem értetted a hasonlatot (metaforát) és elkapkodtad a kommentelést, vagy bevallod, hogy végtelenül primitív vagy. utóbbit sose tennéd meg, de te nem is tudsz róla :)

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 09:47:37

A Viktor "álma" :
Viktor! Viktor! Viktor!
A várbeli népünnepélyen zúgott, hullámzott a több százezres tömeg - a Kárpát-medence minden magyar polgára számára, isteni gondviseléssel megszületett -, az első magyar alaptörvény aláírása nyomán.

Katonazenekarok, népi táncosok, mutatványosok is szórakoztatták a mélyen tisztelt publikumot. Családok, gyermekestől a nagyszülőkig, ünnepi ruháikban, lányok, fiúk szerelmesen kéz a kézben érezték, hogy most egy új világ születésének tanúi.

Mától, az alaptörvény megvédi őket, többé rossz nem történhet velük. A népünnepély zárásaként hatalmas tűzijáték szépítette meg a napot. Már úgy látszott, vége az ünneplésnek, ez a csúcspontja mindennek, mikor egyszer csak az égen Orbán Viktor hologramja tűnt fel, daliásan, díszmagyarban, népi hősként látatta magát, jelezte ezzel, hogy én adtam nektek ezt a csodát, Magyarország, Magyar Szent Korona, Isten, Kereszténység, Történelmi Alkotmány, Család, Forint, stb.- ez mind a tiétek, nektek adtam.

Már több volt, amit a nép már elviselni volt képes és sírásba, zokogásba tört ki, ezért érdemes volt megszületni, ezért érdemes magyarként élni.

Viktor! Viktor! Viktor! Orbán még hallotta, ahogy zug a neve…, rázogatták…Viktor! Mi rosszat álmodtál? - Anikó állt az ágya szélén megijedve - kiabáltál, kapálóztál, szakad rólad az izzadság…s bilibe lóg a kezed nem látod?

Nem, nem, nem történt semmi -szólt Orbán remegő hangon, s most az egyszer az igazat mondott. :) hehe
Ez rázta meg a legjobban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.26. 10:10:46

@tevevanegypupu:
az antiszemitizmus vádjára egyetlen helyes válasz van a jókedvű antiszemitizmus.

TG69 2011.04.26. 10:17:16

@poszt: Végülis ez is egyfajta kritika, de azért nem olyan egyszerű a dolog, hogy majd a mindennapok helyrerakják a dolgokat. Először is az a kettős (többes) történelemszemlélet teljesen jogos állapot egy félperifériánál.Ha akarom félig üres, ha akarom félig teli. A gond nem ez, hanem az, hogy amikor ezt szemléljük, akkor az pótcselekvés, mert nem a jövőről szól a vita, hanem rothadó máról. Nem a felzárkózás mikéntje a vita oka, hanem egymás cseszegetése, beismerése annak, hogy nincs komolyan vehető jövőkép és cselekvéssorozat. Egyébként sincs mit ünnepelni egy fércmunkában, ami tele van hibákkal és rosszabb lett, mint a korábbi. A helyzet azonban sokkal rosszabb, mint elsőre tűnik, egyelőre minden ilyen fércmunka, amibe az Orbán kormány eddig belekezdett. Az igazi felüdülés akkor lesz, amikor a mandiner sem a szélsőségek vitáin fog csámcsogni, hanem a kormányzati teljesítményen :).

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 10:20:47

Ki a fenét erdekel az, hogy van e érvényes alkotmány vagy nincs.
Ez csak jogállamban létező kérdés.
Nálunk hatalom vam, az alkotmány csak arra, jó hogy a fidesz kitörölja vele a nemzet hátsóját.
Számomra nincs egyetlen egy alkotmány sem, mert mindent akár visszamenőlegesen is totál egyoldaluan módósítok.
Akinek az nem tetszik az be...kaphatja..........
és ez már 2/3 ad nak ez a véleménye...EZ AZ IGAZI 2/3 ad.....
már észrevette a Viktor is csak nem meri bevallani, nyomja tovább a sok blablát:) József Attila meg röhög rajta:))))

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 10:24:08

egyre többen vannak és lesznek akiknek nincs mit veszteni s minden minegy és ki fogják fejezni " rosszallásukat":)))) a fülkén kívül:) is:)

nesze nektek két harmad... 2011.04.26. 11:06:19

A fideszből sokszor, sokan ,sok baromságot mondtak már, majd mindezt megcáfolva, újabb baromságokat az adott helyzetnek megfelelően.
Ezekről bizony már gyűjteményes kötetet lehetne kiadni az utókor számára, okulásul.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2011.04.26. 11:24:01

@TG69:
1. Egyáltalán nem biztos, hogy "a kettős (többes) történelemszemlélet teljesen jogos állapot egy félperifériánál." A lengyeleknél, cseheknél, románoknál és a többieknél nincs komoly vita a történelmük kapcsán.
2. Hogyan véli megoldhatónak a "jövő" problémát, a jövőjét, melyet ugyebár - lényegénél fogva - nem is ismerünk, ha a múltban és a mában sem tudunk megegyezni?
A többi a szokásos, érvek és tartalom nélküli, anti-fideszes általánosság, pontosan az, ami miatt - maga szerint - "rothadó" a jelen.

Nem gondolja, hogy pontosan ez az a magatartás és hangnem az, ami miatt nincs megegyezés?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:45:24

@Grift: mi van, valami évfordulója van annak, hogy apukádat kilyuggatta a népbíróság, azért vagy ilyen ingerült?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:48:02

@karácsonyfalvi: beszélgetni? más se megy itt, csak zsidózás. ez a jobboldal kulturált perifériája, a "polgári underground." Akik nem kiirtják, hanem "kiihtják" a másképp gondolkodókat. Aztán elmennek khikettezni hajcsányi gelléhttel.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:50:46

@tewton: a kommentednek önmagában sincs semmi értelme, és semmi összefüggésben nincs azzal a kommentemmel, amire válaszoltál. Anyáddal szórakozz, jó?

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 11:52:52

@tesz-vesz: na, asszem a te apukádat is ma lőhette le valamelyik évben a népbíróság... Ha kép van róla, linkelhetsz.

TG69 2011.04.26. 14:58:38

@aristo:
1. Én is azt írtam, hogy ahol sikeres a felzárkózás, ott nem ez a deal.
2. Mert itt a jelennel való foglalkozás, az nem más, mint köldöknézős múltbarévedés, és te is azt írod, ma ez megoldhatatlan feladat. Nagy hülyeség tehát ilyenekre fordítani bármekkora energiát, ha közben más fontosabb feladatok is vannak.
3. Bár én 2010-ben másfelől érkeztem a fideszhez, mint pl az itteni törzskommentelők vagy épp te, de az alapérzés akkor is az volt, szétrohadt itt minden, váltani kell, még olyan áron is, hogy a világnézeti különbségeket meg kell emésztenem. A gyors és jelentős változások helyett maszatolás, visszalépés vagy félbehagyott lépések sorozatát kaptuk, tehát továbbra is fennáll a 2010-es helyzet. Itt a mandíneren is sorba kapott mindenféle kritikát a kormányzat és egyelőre semmiféle gazdaságpolitikai és társadalmi kiutat nem látunk, legyen szó nyugdíjakról, egészségügyről, oktatásról vagy éppen hatékony, gyorsan fejlődő gazdaságról legyen szó. Azért volt általános az összegzés, mert a poszt nem erről szólt.

Google 2011.04.26. 15:26:45

Egészen biztosan cél az, hogy örömünket csillapítsák, elvegyék, így volt ez már az első forduló idején is - majd' éjfélkor tudtuk meg a választások eredményét. Minek ide népünnepély, ha nem a ballibek nyertek?
Ugyanígy most is bevetnek ezt-azt, de mindegy, először érezheti úgy az ember, hogy országban, és nem barakkban él. Legyen bármilyen kifacsart, lerabolt, több sebből vérző is ez az ország.

kackia 2011.04.26. 16:22:28

@Grift:" az antiszemitizmus vádjára egyetlen helyes válasz van a jókedvű antiszemitizmus."

Azért a szubhumánt maga sem tudná ilyen könnyedén venni.

tevevanegypupu 2011.04.26. 17:46:02

@Grift:

Tudja engem nemigen erdekelnek, csak igy itt a blogban szoktam irni roluk. Viszont olyankor jokedvu vagyok. (:

tewton 2011.04.26. 19:27:44

@Weöres Dániel:
nem ér rá, főz. a kommentek értelme ... höhöhö. inkább élvezze a kis mesefilmet.

www.youtube.com/watch?v=JA6vRC1xW_c&feature=player_embedded#at=21

Sebastian Knight 2011.04.26. 19:38:18

@tewton: Kár érte, pedig jobb csaj, mint Dita von Teese :).

tewton 2011.04.26. 19:43:37

@Sebastian Knight:
dita már öregecskedő :) tényleg kár.

nem tudom, ezzel a portfolióval jizráelen kívül hol tud karriert csinálni. a nem-apartheid világban azért ez van olyan ütős, mint egy önkéntes belépés a waffen-ss-be ...

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 20:38:54

@tewton: mérsékelten szórakoztatónak mondanám a linkelt youtube-videót. Mondjuk a kontextusról nem sokat tudok, de számomra viccesebb, ha ateisták gyalázzák a kereszténységet. Ha judaisták teszik ugyanezt, az visszás, mert az ő hiedelmeik is bizarrabbak még a legdurvább japán csápos pornónál is - nem csoda, hogy a kereszténység is a zsidó hagyományokból ágazott el.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.26. 20:40:38

Ja, azt kihagytam, hogy a vallásos tematikától függetlenül a videó szadomazochisztikus jellege viszont kifejezetten felkeltette érdeklődésemet. A majommá silányított férfi és az őt kiszögelő kalapácsos nő, hmm... Lehet, később még kiverem rá.

Alfőmérnök 2011.04.26. 21:16:08

Ez a vörösdani szórakoztatóbb idióta, mint a Sólyom Bátor! :)

tewton 2011.04.26. 21:20:08

@Weöres Dániel:
ha nagyon verni akarja, próbálkozzon ovisokkal, ők értékelik majd a plüssmajmot is a videón.

ha ateisták gyalázzák a kereszténységet, abban mindig van valami szomorkás. olyan, mintha értelmi fogyatékosok vagy elbutult alkoholisták bubogását hallgatnám órákon át valami nagyon egyszerű dologról, amit a normális emberek 5 mondatban elmondanak. se szellemileg nem jelentenek kihívást, se máshogy.

tewton 2011.04.26. 21:22:51

@Alfőmérnök:
háháháhááhá! :)
a múltkor eszembe is jutott az a karakter ... esetleg az IgE nevű nickhez lehetne még hasonlítani :)

Alfőmérnök 2011.04.26. 21:34:09

@tewton: Az az IgE egy durva arc, engem inkább rémiszt, szerintem konkrétan elmebeteg.
A Sólyom meg a Vörös esetében sok múlik azon, hogy hány évesek valójában. Gyanítom, hogy Sólyom idősebb volt, ő már menthetetlen. :)

tewton 2011.04.26. 22:04:06

@Alfőmérnök:
az ilyen vörös-fekete avatárokba előbb-utóbb bekerül a fehér is :) és, mint a stílus is mutatja, majdnem mindegy, hogy szvasztika vagy repülő madarak vannak a fehér kör közepén.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.04.27. 09:49:37

@tewton: a vallás egész egyszerűen pszichózis.

@kackia: a közös Ószövetség alapján elég nyilvánvaló, és az Újszövetségben Jézus úgy határozza meg magát, hogy ő az, aki "betölti a törvényt" (ti. az Ószövetség törvényét). Tehát a kereszténység tulajdonképpen egyfajta reformzsidóság. Az általad linkelt blog meg kb. valahol Posta Imre és Molnár F. Árpád szintje között van.

kackia 2011.04.27. 11:39:21

@Weöres Dániel: Nehéz magán eligazodni, se nem zsidó se nem keresztény, se nem komcsi. Jöjjön gyakrabban, jót tesz magának az itteni szereplés. Érzésem szerint fejlődik és hamarosan egység tudatú tradicionalista lesz,
ha vannak magához hasonló, bizonytalan világnézetű lelki társai csalja ide azokat is. A jobboldali gyalu emberire formálja homunkulusz létüket.
Majd meglátja milyen felemelő érzés lesz emberként látni a világot.

Addig is érdemes többször visszaolvasnia griftet.

"@kackia: nem vidám, okos. jó lelki taktikát választott. mikor a szódában rárejszoltak a bocherek, két út állt előtte. el kellett döntenie, hogy most gecik a zsidók és antiszemita lesz, jajj milyen trajuma! vagy azt mondja, hogy jófejek ezek a kajmánok, és nem is volt durva amit tettek vele.
most dani jól van. nem történt vele súlyos dolog, és szubhumán se lett."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 16:26:46

@Weöres Dániel: a férfiakra izgulsz?

mifelénk a csótányokat irtják, nem etetik.
süti beállítások módosítása