Szopóálarcban tolja az LMP
2011. április 12. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Szopóálarcban tolja az LMP

  Nem is olyan régen még azt írtuk az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs. Kénytelenek vagyunk revideálni nézetünket, mert most már kifejezetten kurva kellemetlen jelenségnek tartjuk a magyar politika egy-két évvel ezelőtti nagy ígéretét.

  Most például éppen Jávor Benedek és Szabó Rebeka öltött szopóálarcot, hogy a Vörösmarty téri H&M elé invitálja tüntetni a híveiket:

  A borzalmas jópofáskodó hülyeség, ami a videókból árad, jól jellemzi a Lehet Más a Politika utóbbi időkben képviselt színvonalát. Javasoljuk, hogy legközelebb a párt honatyái és honanyái egy nagy rózsaszín felfújható elefánt hátáról követeljék a Somogyi Béla utca autómentességének alkotmányba foglalását, vagy azt, hogy az állam vegye el a pénzt a gazdagoktól, és adja oda a szegényeknek. Ez se lenne rosszabb, mint a mostani üzenet.

  Az április 17-re szervezett tüntetés beharangozója egyébként így hangzik:

 Nem akarunk egypárti alkotmányt! A fidesz (sic!) arcátlan politikájának csúcsa az új alkotmány tervezete, ami egy sor jogot elvenne tőlünk.
Mutassuk meg, hogy nem leszünk arctalan tömeg! Felelős, szabad állampolgárként védjük meg közös jogainkat!

  Az arcátlanság-arctalanság szójáték, a fenti álarcokkal kiegészítve önmagában is egy hatalmas nagy Szömörcsög-díjat ér, de azért tartalmi problémák is vannak.

  Először is, a jelenleg hatályos alkotmány is egypárti: annak az egy pártnak a neve, amely mai formájában (egy-két későbbi módosítást leszámítva) elfogadta, Magyar Szocialista Munkáspárt volt. Mi még emlékszünk, az alkotmány megteremtette Magyar Köztársaságot egy bizonyos Szűrös Mátyás kiáltotta ki, akit az égvilágon senki nem hatalmazott fel semmire. Ahogy azokat a képviselőket sem, aki '89-ben a mostani alkotmányos rendszert kialakító módosításokat elfogadták. Sőt, ha messzebb megyünk vissza az időben, akkor az eredeti alkotmány, ha lehet, még egypártibb volt, azt a Magyar Dolgozók Pártja fogadta el. Az 1949-es alkotmány megszavazásakor a köztársasági elnök, majd hatályba lépése után a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke egyébként Szakasits Árpád volt. Ezt csak merő gecizésből jegyezzük meg, mert egyáltalán nem gondoljuk, hogy Schiffer Andrásék emiatt védik a jelenlegi alkotmányt, de azért az egypártiság érve mégiscsak eléggé furcsa. Ja, persze lehet hivatkozni arra, hogy a mai alkotmány az ellenzéki kerekasztal és az MSZMP tárgyalásai során alakult ki, de mondjuk annál a kerekasztalnál se ült senki, akit bárki bármire megválasztott volna.

  Ezzel szemben a 2010-es kampány ellenzéki részről másról sem szólt, mint hogy legyen-e a Fidesznek alkotmányozó hatalma. A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt.

  Szóval a helyzet az, hogy ha most a Fidesz alaptörvénybe iktatja, hogy Magyarország valamennyi ingatlanja, készpénze és bankbetéte ezentúl Simicska Lajosé – ezt a lépést mi egyáltalán nem tartjuk kizártnak –, az új alaptörvény akkor is legitimebb lesz, mint a mostani.

  Ráadásul az új alkotmány azért lesz egypárti, mert az ellenzéki pártok nem kívántak részt venni az elkészítésében. Ha az LMP nem akar egypárti alkotmányt, akkor megpróbálhatta volna az országházban beépíttetni saját javaslatait a készülő tervezetbe. Ha meg ötleteit lesöprik, még mindig megteheti, hogy a törvényt nem szavazza meg. Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren.

***

  Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban. Óriási közhely ugye, hogy míg mondjuk Nagy-Britanniának nincs is írott alkotmánya, mégis elműködik valahogy, addig a legsötétebb fekete-afrikai diktatúrák a világ legfaszább alaptörvényeivel rendelkeznek. Az ugyanis, hogy egy társasjáték élvezetes-e, a legkevésbé a szabálykönyvön múlik: jó társaságban, elegendő mennyiségű sörrel a Bogyó és Babóca – Úton az oviba nevű szarral is jól érezzük magunkat, míg ha köcsögökkel vagyunk összezárva, nincs az a menő játék, amelyet kellemesnek találnánk. Nagyjából így működik egy ország is. Ha sok a köcsög, akkor is szar lesz minden, ha egy az egyben átvesszük a skandináv törvényeket.

  Hogy visszatérjünk a fenti videókhoz: a jövő nemzedékek sorsa nem azon múlik, hogy van-e jövő nemzedékek ombudsmanja – nekünk speciel fel sem tűnt, hogy eddig volt ilyen –, hanem azon, hogy óvóbácsiként simogattatjuk-e a farkunkat a jövő nemzedékekkel. És a nők fizetése sem attól függ, hogy mi van az alkotmányban, hanem attól, hogy mennyit ad a főnök.

  Az, hogy a kormány miért pöcsöl mégis ennyit az alkotmánnyal, érthető: nyilván kellemesebb ezzel tölteni az időt, mint a gazdasággal izzadni. Azt is értjük, hogy az MSZP miért japánkodik annyit a kérdéssel: korrupt múltjuk és jelenük miatt nincs más esélyük, mint a szimbolikus tér – köztársaság, demokrácia, egyéb faszságok. Az viszont érthetetlen, hogy az LMP, amely éppen azzal a reklámszöveggel tört be a piacra, hogy ők aztán meghaladják az ideológiai megosztottságokat, miért indult el lefelé az elgyurcsányosodás egyre meredekebb és síkosabb lejtőjén.

  Pontosabban nem teljesen érthetetlen, de azért szomorú.

***

  A pártról sok mindent elmond, hogy totemállatául egy öregecskedő komcsi-anarchista provokátort választott, és nem is érti, hogy Daniel Cohn-Benditet miért utálják annyian. Cohn-Bendit ugye az a fajta ember, aki beleveri a farkát a szenteltvíztartóba, vagy az esküvőn rászarik a menyasszonyi tortára, utána diadalittasan figyeli, hogy hogyan undorodnak tőle. Ebből a szempontból teljesen mellékes, hogy tényleg fogdosta-e az óvodásokat, nála a hatás a fontos, vagyis az, hogy jól felidegesítse azokat az átkozott reakciósokat. Nézzük csak:

  Nos, ez a gyerekes fasz tőlünk azt csinál, amit akar. Schiffer András is megteheti, hogy a föld 6 milliárd lakosából éppen őt választja ki egy kis smúzolásra, csak hát ne csodálkozzék, ha ezentúl úgy is kezelik, mint Cohn-Bendit barátját.

  Ja, és jegyezzük meg: a legutóbbi budapesti Cohn-Bendit-fellépés egyik díszvendége Haraszti Miklós volt. Igen, az a Haraszti Miklós.

***

  Szóval az LMP az elhülyülés vészes jeleit mutatja – sőt nemcsak az elhülyülését, hanem ami még rosszabb, az eleszdéeszesedését.

  Idén a párt ökovonalától annyira futotta, hogy a párt, megpróbálván némi politikai hasznot húzni pár tízezer japán halálából, az európai zöldekkel együtt tüntetett az atomenergia ellen. E performanszuk az idei év eddigi legkínosabb politikai eseménye, a párt itt már-már societasi vagy fidelitasi mélységekbe süllyedt: 

  Ezen kívül viszont a Lehet Más a Politika jó ideje semmi olyasmit nem csinált, amelyet a rossz emlékű Új Generáció és Gusztos Péter ne tenne, ha ma is aktív lenne. A párt csont nélkül belesimult a chartás-szocialista mozgalomba. Nem hogy nem állt ellen a „kormány rossz, minden más jó” jelszó csábításának, hanem egyenesen élharcosa lett a liberális szabadságharcnak.

  Íme:

  A Tűzraktérrel kapcsolatos jogi és pénzügyi problémákból az LMP azonnal kultúrkampfot faragott: „A választási kampányban nem arról volt szó, hogy kulturális sivatagot csinálnak a VI. kerületből”, "Mit vesz még el a Fidesz a fiataloktól?" Kulturális sivatag, bazmeg.

  Lázár János ellen az LMP ifjúsági szervezete (ilyen is van) olyan elképesztő szociáldemagóg performanszot szervezett, hogy Dániel Péter sárgult az irigységtől.

  Az új személyi jövedelemadó-rendszer kapcsán az LMP gyakorlatilag meghirdette a „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak” kampányt.

  A médiatörvény elleni pártfüggetlen demonstráción ott tüntet egymás mellett az LMP-s képviselő és Bauer Tamás. Igen, az a Bauer Tamás.

  Az összeurópai szakszervezeti tüntetésen ott van Schiffer András és Szanyi Tibor. Igen, az a Szanyi Tibor. Persze arról senki nem tehet, hogy valaki más is eljön egy tüntetésre, de ha az ember politikai rendezvényeken túl gyakran fut össze Szanyi Tiborral, akkor ideje elgondolkodnia – az LMP ezt láthatóan nem tette meg.

  A külföldi sajtóban az LMP-sek éppen azt a diktatúramaszlagot nyomják, mint Bolgár György és Vásárhelyi Mária. Európa segítségéért könyörögnek az orbánista áfium ellen.

  „A húsvéti alkotmánytervezet egy pünkösdi királyságot igyekszik alátámasztani”szellemeskedik Dorosz Dávid, az LMP Molnár Csabája, épphogy a koronaúsztatást és a szőlőbányákat nem emlegeti fel.

  A cigányság problémáira választ adni ők sem tudnak, de ez nem is baj, mert rendelkezésükre áll a pótcselekvés ősi receptje: mennek Hejőszalontára tüntetni a gárdistákok ellen. Értik ugye, kedves olvasók, 2011-ben az LMP menőnek érzi antirasszista tüntetésen részt venni. Aztán persze gyorsan hazajöttek Budapestre.

  Nagyjából ugyanakkor és ugyanazzal a retorikával fognak tüntetni az új alkotmány ellen, mint Gyurcsány Ferenc – miközben az alaptörvény tartalmába beleszólni meg sem próbáltak.

  És így tovább, és így tovább. Mindig van lejjebb.

 ***

  Véget értek volna azok az idők, amikor úgy tűnt, a klasszik jobb- és baloldali hálózat mellett létrejöhet egy új csoportosulás, amely adott esetben akár a mérleg nyelve is lehetne? Az LMP szépen átvette a „még több jogot nekünk, és vesszenek a fasiszták” zászlót a kimúlt SZDSZ-től, és vígan lobogtatja. És az is lehet, hogy egyszer még kormánypárt lesz.

  Csak így akkor ennek már nem lesz semmi értelme.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr852815282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudom, mi van a cetliden! 2011.04.13. 07:11:35

Még egy állítás a Mandiner ckkéből:  "a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."A Mandiner két szerzőjének egy dologban igaza van:...

Trackback: Tudom, mi van a cetliden! 2011.04.13. 07:08:01

Még egy állítás a Mandiner ckkéből:  "a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."A Mandiner két szerzőjének egy dologban igaza van:...

Trackback: Alkotmányos időutazás 2011.04.13. 00:50:02

Akár büszkék is lehetnénk az alkotmányt összetákoló fideszes képviselőkre, elvégre ritka nagy kunszt egy egész országot időutazásra vinni. Márpedig jogi és ideológiai értelemben most ez történik: Orbánék létrehoztak egy gigantikus időhurkot, és Magyaro...

Trackback: A hatályos alkotmány legitim 2011.04.12. 18:53:03

 A Mandiner egyik cikkében ezek állnak: "(a hatályos) alkotmány megteremtette Magyar Köztársaságot egy bizonyos Szűrös Mátyás kiáltotta ki, akit az égvilágon senki nem hatalmazott fel semmire. Ahogy azokat a képviselőket sem, aki '89-ben...

Trackback: Bartus László: A jó, a rossz és a csúf 2011.04.12. 14:54:39

 A Fidesz-KDNP kormányzás szabadságot és demokráciát szűkítő lépései nem esetlegesek. Aki nem érti a logikát, ami az egyes lépések hátterében van, az káoszt, kapkodást, zűrzavart lát, és nem tudja, mi várható. Szó nincs semmiféle zűrzavarról, egy ...

Trackback: Nagyon flash az alkotmányozás 2011.04.12. 13:26:56

A Fidesz az ország gazdasági problémáinak érdemi kezelése helyett egy EU elnökség mellett viszi végig az alkotmányozást. Ez meg is látszik a színvonalon, csak helyesírási hibákat 100 (!) módosítóval kell javítani.A jelenlegi, 89-es alkotmánnyal ugyan n...

Trackback: Nagyon flash az alkotmányozás 2011.04.12. 13:26:55

A Fidesz az ország gazdasági problémáinak érdemi kezelése helyett egy EU elnökség mellett viszi végig az alkotmányozást. Ez meg is látszik a színvonalon, csak helyesírási hibákat 100 (!) módosítóval kell javítani.A jelenlegi, 89-es alkotmánnyal ugyan n...

Trackback: Az alaptörvény nem törvény 2011.04.12. 13:03:19

 A mocsok "Seggdugasz" Fidesz-KDNP alaptörvény-tervezetéhez szopott módosítóindítványok megszavazásával, illetve a jogalkotásról szóló törvény módosításával folytatódik hétfőn a seggdugasz parlament tavaszi ülésszaka. Rendhagyó parlam...

Trackback: Gulyás Gergely és az alkotmány: 2008-ban még jó volt a jelenlegi 2011.04.12. 10:50:59

Gulyás Gergely hétfőn az index-tudósítás szerint a következőket találta alkotmányozási szükségessége melletti érveknek:"A jelenlegi alaptörvényből hiányoznak a világos értékek, nem derül ki, hogy mit gondol a nemzet a múltjáról és jövőjéről, és ...

Trackback: Az öreg halász és a henger 2011.04.12. 10:23:01

Az admiralitás akadémiáján első éves tantárgy, hogy csatahajóval csatahajóra lövünk, cirkálóval cirkálóra, míg Senki Alfonz és Csülök üldözésére motorcsónakot használunk.Ennek fényében nevetséges különösen a mandinerblogban Trágár Tóni és Kínai Kálmán ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.12. 07:18:37

ezt magyarázzad el a szerkesztőségben is!

csi szi 2011.04.12. 07:51:41

Összenő, ami összetartozik.

tevevanegypupu 2011.04.12. 07:58:07

Gyurcsany Ferenc-Schiffer Andras-Vona Gabor, az ellenallis mozgalom vezetoi.

Téglagyári Megálló 2011.04.12. 08:10:11

"a Somogyi Béla utca autómentességének alkotmányba foglalását"

Mostan zsidózol?

Nadiposzi (törölt) 2011.04.12. 08:35:50

Nem unalmas még a jelenlegi alkotmányt folyton összemosni az 1949-es szovjet mintájú borzadállyal?

Alfőmérnök 2011.04.12. 08:38:39

Eztet azért lehetett előre sejteni, sokan meg is írták. Például Falafel úr is.

"Na, ilyenkor lennék kíváncsi a jobboldali zsurnálé kiérdemesült kreténjének, a Fidesz Tóta Wé-jének, Bayer Zsoltnak az ábrázatjára. Vajon mennyire önfeledten boldog, hogy a Jobbikot Budapesten megelőzte az LMP? Ugyan, a következő Korrektúróban mennyire lesz ágyékrezgető Kondor Kata zihálása? Azt sem fogják tudni, a tökük van-e jobban tele, vagy a gatyájuk. Zsóti, lehet szánakozni a Jobbik eredménye fölött. Ennyi eszed van, bazmeg! Ne feledd, nekik van idejük, mert van pénzük! Minekutána nem sikerült sóval behinteni a TV2 és az RTL Klub helyét, ezek és további médiumok szét fogják cincálni a Fideszt, Orbán minden lépését. Az MSZP 20%-a intő jel kelljen, hogy legyen. Innen van visszatérés. Mert mi van akkor, ha négy év múlva a Fidesz nem tudta megváltani a világot, és lead 15%-ot, az LMP meg szerez még néhányat, köszönhetően a jobboldal belső vitáinak? Zsótikám, szerinted az LMP kivel lépne kojalícijóra? Hát bazmeg, miattad, a szervilis barom fajtád miatt kell félnünk, hogy 2014-ben ismét a balliberális horda rohanja le az országot."
kkbk.blog.hu/2010/04/12/budapest_nem_tanul_judapest_2_010

szt.laci 2011.04.12. 08:39:29

Az LMP - t a kisgyerekeim is kinevették a választások idején, amikor egy gázálarcos szabadságharcos alatt a "tisztább levegőt" követelést olvasták. Igen, a fő követelést, a fizika törvényeinek emberléptékű átszabását nyilván szerénységből hagyták ki.
Az LMP számomra arról szól, hogy mennyire lehet a magyart hülyének nézni.
Nos, ennyire úgy látszik mégse...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.12. 08:42:57

Igen, sajnos úgy tűnik, nem lehet más. Kár, nagy kár.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 08:48:21

Csak néhány megjegyzés:

1. az alkotmányozás folyamata minimum disszonáns. Egy 2/3-os felhatalmazással bíró kormánynak sokkal alázatosabbnak és kompromisszumkeresőbbnek kell lennie
2. Ezt nem menti az sem, ha az LMP faszkodik, mert ők csak a dolgukat teszik, még ha sután is csinálják. Még mindig fényévekre állnak az undormány szocialista bagázstól Gyurcsányostul, Törökzsoltostúl, molnárcsabástól.
3. ideológiai támasznak, pótcselekvésnek, önáltatásnak tartom, amikor arra hivatkozunk, hogy a mostani alkotmányt semmilyen legitim szervezet nem fogadta el. Mert lehet, hogy így van, sőt még azt is elfogadom, hogy a mostani alkotmány nem jó (lásd a több ezer AB-határozatot), de ennél jóval masszívabb érvekre van szükség, hogy megindokoljuk a szélesebb választóközönség számára is, hogy miért akarunk új alaptörvényt.
4. az ellenzék a hiedelmekkel ellentétben szinte az alkotmányelőkészítő bizottság záróüléséig részt vett az alkotmány szövegének kidolgozásában, tehát nem igaz az, hogy ők kezdettől fogva opponálták volna az új alkotmány létrejöttét. Akkor vonultak csak ki, amikor Lázár János - a cél szentesíti az eszközt módszerét alkalmazva - beterjesztette az AB hatáskörének módosításáról szóló javaslatát.
5. Ez az alkotmány kb. 95%-ban azonos lesz az előzővel, viszont ezért az 5%-ért kár ezt a politikai vereséget elszenvedni.
6. a várható kommentek közül néhány:
- na mi van, kiadták a kilövési engedélyt az LMP-re a Fityeszben?
- seggnyaló Mandiner, csak ennyire futja?
- Egyre szarabbak vagytok
- Nullák vagytok, ennyit értek
- Nem inkább a köcsög kormánnyal kéne foglalkozni?
- Barnanyelvűek (ez egy új lelemény, még én is szokom), aljadék fideszesek, tudjátok ti egyáltalán miről írtok, stb. stb.?
- mikor írjátok ki alulra, hogy benneteket is az orbanvktor.hu tulajdonosai fizetnek?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.04.12. 08:56:10

Bezony sokkal, de sokkal több igazság van ebben a cikkben, mint amit az LMP szeretne, már ha egyáltalán felfogja / fel akarja fogni openszoszájetis píszikorrekt fellegeiben.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 09:04:33

"annak az egy pártnak a neve, amely mai formájában (egy-két későbbi módosítást leszámítva) elfogadta, Magyar Szocialista Munkáspárt volt."

Hát nem!

1990-ben volt egy átfogó alkotmánymódosítás MDF-KDNP-Kisgazdi többséggel.

Az 1989-es is az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP alkotmánya volt.

Az 1949-es meg MDP,
de ehhez már az 1990-esnek sem volt semmi köze!

csárli hárper 2011.04.12. 09:08:34

"Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni".....

kitől tanulhatták vajon?

eon · http://magyarinfo.blog.hu 2011.04.12. 09:09:16

Szomorkás kis színvonaltalan Fidesz seggéből olykor-olykor kimerészkedő, de azért a necces helyzetekben visszabújó médium a Mandiner. Ez jön le nekem ebből a cikkből. :) De azért örülök, hogy írtatok róla.

gpetersz 2011.04.12. 09:11:37

Akkor jössz te majd Jávor Benedek lábnyomához apukám, ha hatványozás után megduplázod az intellektusodat.

Ennyire jól tejel a Gazda?

csárli hárper 2011.04.12. 09:11:49

@Maisie MacKenzie: ne má!

nem ez a hivatalos párt direktíva!
csak összezavarod őket.....

bejgli 2011.04.12. 09:12:37

@csi szi:
Mármint a Fidesz és a mandiner.hu?
Egyébként tényleg legitim lesz a kotmány. Ugyanúgy, ahogy legitimek voltak a zsidótörvények, az államosítások, a deportálások, a koncepciós perek, az 56 utáni megtorlások stb. De az is legitim, hogy pl. laksz egy háromlakásos társasházban, ahol a másik két lakó idővel megutál téged valamiért (pl. mert kínai vagy, vagy trágár), ezért aztán az egyik közgyűlésen kétharmados többséggel beveszik az alapszabályba, hogy a lakók takarítanak, és hetente kell megszavazni, hogy ki a soros. Természetesen minden alkalommal te leszel a soros (a kétharmad hatalma, ugye), és bár mindez egy teljesen demokratikus és legitim processzus végeredménye lenne, de azért te valahogy mégsem éreznéd úgy, hogy igazságosan bánnak veled. Az is lehet, hogy pár alkalom után el se mennél szavazni. (Bár ezt nem hiszem, idáig csak nem süllyednél.) Azt viszont biztosan megtanulnád, hogy ugyan tényleg elég kellemetlen, amikor egy játék tisztességes szabályait néhány csaló folyamatosan ki tudja játszani, de ennél sokkal rosszabb, amikor egy rakás gazembernek módjában áll a komplett szabályrendszert a saját képére formálni és az összes többi játékosra rákényszeríteni.
Mindezt csak a legitim részhez. Az LMP-hez annyit, hogy ha egyrészt tényleg az SZDSZ mögötti erők pénzelik őket, akkor azért a mozgásterük némileg korlátozott lehet, másrészt ugye, egyszer már volt itt egy hozzájuk hasonló törpepárt, amelyik úgy próbált feltörni, hogy ráhajtott az extrémitásokra (pl. narancsot osztogattak a parlamentben, a főnökük meg egy frekventált helyen és időben a szovjet csapatok kivonását követelte stb.). És ugyan a módszer hatásosnak bizonyult, viszont aligha lehetne alkalmazni egy olyan időszakban, amikor az extrémitások mindkét oldalát lefoglalja magának az aktuális kormánypárt. Ha meg úgy reklámoznák magukat, hogy ők a nyugodt erő, azt meg mindenki kapásból kiröhögné, szóval, nehéz itt okosnak lenni szerintem.

Mitya Ivanov 2011.04.12. 09:12:46

annakidején én is nagy reményeket fűztem az LMP-hez, bennük láttam az egyetlen pártot, amely a Fidesz szövetségese lehet a parlamentben.
Sajnos nem így történt

rajen 2011.04.12. 09:13:47

Legújabb Magyarellenes Párt

Cook kapitány 2011.04.12. 09:15:56

Nem értem a Mandinert, néha vannak egész önálló gondolatai ( mandiner.blog.hu/2011/04/11/mindent_szabad_vasarnap ), máskor meg (mint most) olyan mintha nem is leszóltak volna a "pártközpontból", hanem egyenesen onnan küldték volna a cikket.

pierre bayle 2011.04.12. 09:18:28

Ez messze a közelmúlt legrosszabb, legostobább és legdemagógabb cikke volt a mandineren. Shame!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:18:51

Szoktam az LMP-t ekézni, de itt most ti kurvára félrepozícionáltatok, emberek. Az első két videóban nincs semmi probléma. Ha neked nem tetszik, az egyéni szociális problémád.

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt,"

Így van, szóval akkor az ugatásodról ennyit. a Fidesz a választási programjában kifejezetten nem ígért semmiféle új alkotmányt. Hazudtak reggel, délbe este, délelőtt, délután, hajnalban és pirkadatkor.

Továbbá, ha a régi alkotmány nem legitim, akkor a választás sem az, és a Fidesznek semmiféle legitim hatalma nincs.

Gondolkozzatok már, hülyegyerekek!

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.04.12. 09:19:02

@politicus: Azt a bizonyos "kilövési engedélyt" szerintem tavaly októberben adta ki a Fidesz. És nem a mandinerre, vagy a többi médiumra gondolok.

Kb. ott dőlt el, hogy a szocik még mindig itt maradnak, nem lehet rajtuk túllépni. Így viszont a Fidesznek érdeke megtartani őket pofozószsáknak, mert ellenük a legkönnyebb érvelni. (Elmúlt nyolc év)

A két, hitelesebbnek induló új ellenzéki pártot meg megpróbálták visszanyomni a palackba, ahonnan jöttek.

Az LMP alkotmányozáshoz való hozzáállásához meg annyit, hogy nagyon látványos volt számomra, ahogy keresték az indokokat a kivonulás mellett. Ők csak a megfelelő időpontra vártak. Ennek az okát nem tudom. Nyilván lesz jó pár összeesküvés-elmélet, de tény, hogy így bizony beálltak akaratlanul is a szocik mellé az ország alkotmányos rendjét megváltoztatni szándékozó mozgalmukban.
Ez pedig, veszélyesebb, mint elsőre gondolnák...

Azzal egyetértek, hogy rengeteg baromságot csinált a Fidesz, bornírt dolgokat, volt fölös arcoskodás, de mondjuk egy kétharmados erő, meg egy nyolc százalékos közül azért próbáljuk meg eldönteni, hogy melyiknek van nagyobb jogalapja a feltételeket megszabni...

Picurigor 2011.04.12. 09:20:13

Az, hogy az LMP kommunikációja gyerekcipőben jár, még nem jelenti azt, hogy hiteltelen az, amit pl az alkotmánnyal kapcsolatban mondanak.

Mellesleg vicces, hogy Török Gábor épp most írta, hogy a kormányzó oldal és holdudvara túl sokat foglalkozik az ellenfelekkel, próbálva hitelteleníteni őket - ezt ő a koncepciótlanság egyik jeleként értékeli.

Nos, ez a mandineres cikk a bizonyság arra, hogy Török Gábor nagyon jól látja a helyzetet.

GGG77 2011.04.12. 09:20:46

Ezt a cikket megint a Szentkirályi utcában gépelték.
Mert attól még, hogy az LMP kreténül teszi a dolgát, kurvára nem lehet egybemosni se a szocikkal, se az SZDSZ-szel. Bár, értem én, hogy a Fidesznek ez az érdeke. Mert már félnek a Szentkirályiban, hogy az a 600-700 ezer szavazó, akiket eddig elvesztettek (ha így megy lesz az 1 millió is) hová szavaz majd.
Csak szólok, hogy ha netán Bajnai úgy gondolja, hogy egy új párttal beszáll a ringbe, nektek annyi.

csoko20 2011.04.12. 09:21:29

Az 1949-es alkotmányt aszem 1989-90 tájékán alaposan átszabták, mindenki elmondhatta a véleményét. Átolvastan, de nem sok dolog utalt arra, hogy egy kommunista diktatúrában kellene élnünk. Esetleg a dátum/sorszám.

És azt hiszem a fidesz sem mondta, hogy nem fogadja el, meg hogy nem legitim. Akkoriban a Szent Koronáról is másképp vélekedtek.

Most akkor mindig lesz egy új alkotmányunk amikor Orbánnak 2/3-dal kombinált pálfordulása van???

sidorovich 2011.04.12. 09:21:44

@bejgli:

"De az is legitim, hogy pl. laksz egy háromlakásos társasházban, ahol a másik két lakó idővel megutál téged valamiért (pl. mert kínai vagy, vagy trágár), ezért aztán az egyik közgyűlésen kétharmados többséggel beveszik az alapszabályba, hogy a lakók takarítanak, és hetente kell megszavazni, hogy ki a soros. "

Konkrétan erről szól a demokrácia csak hát ugye ez fájó, tudom.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 09:21:50

@Mitya Ivanov:

"amely a Fidesz szövetségese lehet a parlamentben."

Mivel az LMP sajnos SZDSZ 2.0 ez nem a Fideszen múlik!

Az emberi jogi köntösbe bújtatott elvtelen cigány, buzi és drogos védelem lehetetlenné teszi az együttműködést konzervatív irányzatokkal!

Az LMP jobbra zárt!

magyar ember teli szájjal 2011.04.12. 09:22:12

Legitimebb lenne akkor is ha elvennék a vagyonokat? Hát ti nem vagytok normálisak.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 09:23:19

a Mandiner most nyal a Fidesznek vagy mi?
Ekkor a marhaságot amit ideröffentett...beszarás.
Igenis jó hogy sem az LMP sem a z MSZP be nem ment erre a színjátékra a Parlamentbe. (így legalább tényleg egypárti az Alkotmány, mert aKDNP az nem párt hanem Fidesz csökevény....)
Maj ha jön az igazi Forradalom...elmondhatják a tömegek, hogy egy Diktatúrikus párt alkotmányát MEGSEMMISÍTIK!!

BruceTheHoon 2011.04.12. 09:23:26

"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban. Óriási közhely ugye, hogy míg mondjuk Nagy-Britanniának nincs is írott alkotmánya, mégis elműködik valahogy, addig a legsötétebb fekete-afrikai diktatúrák a világ legfaszább alaptörvényeivel rendelkeznek."

Akkor a sok értelmi fogyatékost, akit most zavar a még hatályos alkotmány, miért nem kezelik inkább ahelyett, hogy hagyják őket alkotmányozni? Vagy ez az új központilag kihirdetett pártduma, hogy azért nem számít az elfuserált alkotmányozás, mert nem számít és kész?

Marhaság ez ismét, kedves Mandiner. Bezzeg ha az állna az alkotmányban, hogy "a Magyar Köztársaság az állampolgárok közös, végső sorban anyagi természetű érdekeinek hatékony védelmét szolgáló társulás", vagy hogy "a kereszténység újbóli erőrekapásának megelőzése minden intelligens magyar állampolgár kötelessége, a többiek meg nem fontosak", akkor bezzeg egyből beállnátok értelmi fogyatékosnak, mi?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.04.12. 09:23:38

ennyire sötét cikket itt még nem olvastam... persze nem is járok ide naponta. de nem is baj - sőt! ostoba hangulatkeltő bértollnokság!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:24:13

Még valami: a régi alkotmánnyal, lenyomott itt 5 ciklust és még egy cikluskezdetet 6 kormány.

Köztük egy teljes ciklust nyomott le Orbán Viktor maga. Közben volt kétharmados többség is. Ezek mind legitimizállták a régi alkotmányt.

Ezek után ki a gyengeelméjű hülyegyerek ragaszkodik még ahhoz a fidesznyikes baromsághoz, hogy a régi alkotmány nem legitim.

Kurvára sokkal legitimebb, mint ez az új.

Uva 2011.04.12. 09:24:25

Nem lehet, Mandiner, hogy ti toljátok szopóálarcban, és ott ágaskodik előttetek a kormánypárt?
Én inkább ilyen narratívát észlelek.

sidorovich 2011.04.12. 09:24:59

@GGG77:

Miből gondolod, hogy a libás akkora sikert aratna? Mert pontról pontra végrehajtotta amit a Grand Orient diktált neki?

Ugyan már. Megint lebecsülöd a vidékieket.

samer 2011.04.12. 09:25:03

@GGG77: Ezt te se gondolod komolyan az elmúlt idő LMP (Liberélis Másik Párt) teljesen úgy viselkedet mint az szdsz anno, a pedo Cohn-Bendittel pedig öngólt rúgtak, nem is kicsit...

iqsamp 2011.04.12. 09:25:08

@politicus: szeretnék feliratkozni a 3-as és a 7-es várható kommentre. Plusz még saját kútfőből a Mandíner szégyellje magát mélységesen, hogy egy ilyen egyoldalú és demagóg irományt leközölt.

xkolbászx 2011.04.12. 09:25:47

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."

:DDDDDDDDDDDDDDDD

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 09:25:52

én pl szarok erre az Alkotmányosdira..és alig várom a hogy legyen meg a a Forradalom és szétrobbantsák ezt a NEMZETI SZAR BANDÁT....mert egyre gyűlik a " minden mindegy" széle érdekcsoportok száma és tömege. A vége úgyis a fegyver lesz! Ilyen nincs hogy manapság Európa közepén Diktatúrát , önkényuralmi rendszert, lehessen csinálni!!!!

Badbitie 2011.04.12. 09:26:18

Bogyó és Babóca társasjátékra rá van írva az olvasni tudok kedvéért, hogy 3-tól 6 éves korig ajánlott. Akkoriban viszonylag alacsony a sörfogyasztás, és így is sokkal élvezetesebb, mint ez a rengeteg fröcsögés, ami a posztban van. Én speciel a tamponoknak se sok hasznát látom, de vélhetően azért mert nem én vagyok a célközönség, és ettől még nem feltétlen tartom felesleges baromságnak.

Alapvetően leszarnám amúgy a fentieket, mert hülyének lenni alkotmányos jog (régi és új alkotmány szerint is) még akkor is, ha vkinek saját blogja van, de a Bogyó és Babóca ócskázás csak annyit jelent, hogy a poszt írónak nincs és nem is volt sose 2-3 éves gyereke, és még nem is beszélt soha olyannal akinek van. Bogyó és Babóca meg Anna, Peti és Gergő könyvek ennek a korosztálynak a bibliája, a legjobb szókincsfejlesztő erőszakmentes mesekönyvek. Aki esetleg nem ismerné azoknak bátran ajánlom 5 éves korig bezárólag.

Szóval utánanézni és utána random fikázni.

Don Quixote de la Ferko 2011.04.12. 09:26:20

13 évvel ezelőtt elég volt egy (majdnem) könnyes szemű parasztgyerek, aki egy, mint kiderült semmit nem tartalmazó paksamétát lobogtatva televisította a világot a megfigyelési üggyel.
A média ahogy kell, le is csapott rá, oszt nem nagyon foglalkoztak a gázár összetevőinek egyik elemének megemelésével. Igaz, lehetett évekig azt mondani, hogy a gázárat nem emelték. Csak a szorzót, de eddig a hívek értelme már nem terjedt.

Vajh mi lehet a háttérben? Mi készül, vagy van folyamatban, ha napi rendszerességgel jelenik meg egy mélyenművelt szekértoló és kezdi fényezni a fidesz kirakatba tolt tetteit.

sidorovich 2011.04.12. 09:27:01

@Brendel Mátyás:

"Köztük egy teljes ciklust nyomott le Orbán Viktor maga. Közben volt kétharmados többség is. Ezek mind legitimizállták a régi alkotmányt."

Súlyos logikai hiba.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.04.12. 09:27:36

mondom én:

szdsz 2.0

eddig béta volt, most rc, ősszel a polcokon. a vevőjelölt a feri.

egerészölyv 2011.04.12. 09:27:57

@pierre bayle: már úgy vártuk a megmondótrollokat... Azért annyian nem vagytok, mint ha Fletót bírálná valaki...
Erre szokták a ballerek azt mondani, ez az ő blogjuk, ha nem tetszik, írj magadnak, és azt ők nem fogják elolvasni, ígérik...

Dr. No 2011.04.12. 09:28:07

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt."

Ez így - nem kognitív disszonancia?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 09:28:08

Kicsit még mennek a tüntetések,...és ez végül akkora tömegre nő összességében, mikor valaki azt kiáltja: EGYSÉGEBE ..ÉS ELŐRE!!! ( se ezalatt szerveződik meg a " Nagy BUMMMMM ! és vége a nAGY nEMZETI sZARNAK!

Diocles 2011.04.12. 09:28:16

Most ti tényleg meglepődtetek?

Amikor Karácsony Gergő lett ott az erős ember, már akkor lehetett tudni, h az SZDSZ másodvonala fogja majd meghatározni a pártot.

Ezért emlékeztetnek az performance-aik a kései SZDSZ hasonló megnyilvánulásaira.

Mindössze annyi történt, h az SZDSZ első vonalát (amely bármennyire is vitatható volt, azért mégiscsak az értelmiségi elit krémjét jelentette, Hellerestül, Csillagostúl, Magyarostúl) "lecseréltük" a vérprimitív harmad- és negyedvonalra, amely a legprimitívabb agitkákban utazik.

Dorosz Dávidra, Scheiring Gáborra, Vágó Gáborra... Kik ezek? Hallott már valaki ezekről? Mit értek el az életben?

xkolbászx 2011.04.12. 09:28:26

@Uva: nekem is úgy tűnik.

láthatóan napi megrendelésre készülnek a cikkek. tegnap egy kis lázármosdatás

(elképzelem ahogy ezek beszélgetnek a szerkesztőségben: srácok kéne egy mosdató dolog, most szóltak fenntről! - én megyek én megyek, én szívesem megmosom a jani hátát!
- én seggre megyek nyelvvel, küldj engem!
- én már ismerem a szokásait, bennem nem fog csalódni.
stb.)

ma egy kis lmp ekézés és fidesz mosdatás.
hát hiába, legalább megdolgoznak a pénzért a csicskák.

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:29:12

Ha mar az alazatrol esett szo, vajon mennyire kell(ene) alazatosnak lennie egy miniatur budapesti partnak ami sokkal masabbnak kepzeli magat a tobbinel? Ez a lehet mas a politika cimszo alatt megbuvo mini szdsz ugyan mennyire kepes onmegtartoztatni es helyen kezelni sajat magat? Azzal, hogy nem vesznek reszt az alkotmanyozasban, hogy rasszistaellenes - teljesen felesleges - performanszokat szerveznek, hogy igyekeznek minel hulyebbnek feltuntetni azokat akik nem ertekelik szellemesnek szant marhulasaikat, ugy tunik az alazatnak vagy inkabb szerenysegnek nyomat sem talalni naluk. Inkabb bekepzelt henye pimaszoknak tunnek.

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:29:12

Ha mar az alazatrol esett szo, vajon mennyire kell(ene) alazatosnak lennie egy miniatur budapesti partnak ami sokkal masabbnak kepzeli magat a tobbinel? Ez a lehet mas a politika cimszo alatt megbuvo mini szdsz ugyan mennyire kepes onmegtartoztatni es helyen kezelni sajat magat? Azzal, hogy nem vesznek reszt az alkotmanyozasban, hogy rasszistaellenes - teljesen felesleges - performanszokat szerveznek, hogy igyekeznek minel hulyebbnek feltuntetni azokat akik nem ertekelik szellemesnek szant marhulasaikat, ugy tunik az alazatnak vagy inkabb szerenysegnek nyomat sem talalni naluk. Inkabb bekepzelt henye pimaszoknak tunnek.

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:29:12

Ha mar az alazatrol esett szo, vajon mennyire kell(ene) alazatosnak lennie egy miniatur budapesti partnak ami sokkal masabbnak kepzeli magat a tobbinel? Ez a lehet mas a politika cimszo alatt megbuvo mini szdsz ugyan mennyire kepes onmegtartoztatni es helyen kezelni sajat magat? Azzal, hogy nem vesznek reszt az alkotmanyozasban, hogy rasszistaellenes - teljesen felesleges - performanszokat szerveznek, hogy igyekeznek minel hulyebbnek feltuntetni azokat akik nem ertekelik szellemesnek szant marhulasaikat, ugy tunik az alazatnak vagy inkabb szerenysegnek nyomat sem talalni naluk. Inkabb bekepzelt henye pimaszoknak tunnek.

2011.04.12. 09:29:13

@politicus: teljesen korrekt meglátások.

sidorovich 2011.04.12. 09:29:15

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Ahogy nézem te valami pszichiátrián fogod kirobbantani a forradalmat, tetőtől talpig muszájdzsekiben.

Önkényuralom, diktatúra, stb LOL nagyon mulatságos vagy. A pincebörtönöket kihagytad.

egerészölyv 2011.04.12. 09:29:36

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: ezer szerencse, hogy óvatos voltál, és nem "NEMZETIETLEN SZAR BANDÁT" írtál, mert akkor antiszemitizmusod bírálatától lenne visszhangos tág Kamcsatka, soktornyú Conakry és messzi Fokváros.

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:29:47

Na ez haromszor ment, bocsanat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:30:04

Az LMP legjobb irányvonala az, hogy zöld párt. Szerintem lehetne tisztán zöld is, és az rendben volna.

Megint, én nem vagyok atomenergia-ellenes. De ha kinéznél abból a provinciális, tuskó fejedből, és vigyázó szemedet Németországra vetnéd, akkor lehet, hogy leesne, széllel szembe hugyozol, hülyegyerek!

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.12. 09:30:14

Ki kéne már találni valami olyan adaptert, amivel a gyomor- és béltartalom közvetlenül feltölthető a netre, és nem kell hozzá ennyi betűt leírni. Az eredmény ugyanaz lenne.

Tavaly egyébként az LMP-re szavaztam, de csak jobb híján; a faszkodásuk és a súlytalanságuk akkor is, azóta is marhára idegesített. Ezt a cikket olvasva viszont kezdek megnyugodni: lehet, hogy mégis kezdenek jó úton járni, ha az Ezüstcsatahajó fontosnak tartja, hogy ilyen vehemenciával tüzeljen rájuk.

M_R 2011.04.12. 09:30:50

Még a végén kiderül hogy az 1953-as alkotmány volt az igazi :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.04.12. 09:31:35

szerintem tolhatjátok ezerrel, mert van még sokkal lejjebb is.

egerészölyv 2011.04.12. 09:31:40

@iqsamp: erre mondjátok ti, hogy ha nem tetszik, csinálj saját blogot. Ja, és ti azonnal ki is irtjátok azt, aki hozzád hasonló bírálattal él - természtesen a szólásszabadság pörölyfejű bajnokaiként.

samer 2011.04.12. 09:32:08

@Brendel Mátyás: Na, na! Jön a libsi stílus, aki nem fújja a nótám az hülye, kéretik mellőzni, az LMP pedig csak nevében zöld, ja bocsánat még ott sem.

mr sistereg 2011.04.12. 09:32:14

Aki nem látja, hogy az LMP az összes sutaságával együtt is ötvenszer inkább demokrácia-kompatibilisebb és intelligensebb párt, mint az összes többi parlamenti párt együttvéve, az elfogult bal, vagy jobboldali paraszt.
Az más kérdés, hogy bal vagy jobboldalra elfogult paraszt-agyú emberből mindig kb. tízszer több lesz, mint, higgadt elemzésre képes emberből, ezért az LMP-től csak akkor kell tartanod, kedves Mandiner, ha újra kiegyenlítődik a kétfajta drukker paraszt tömeg súlya. És az benne a szép, hogy ez estben nem tudni, hogy az LMP aktuálisan kihez csatlakozna. Ezzel a lebegtetéssel tudna némi intelligenciát kényszeríteni a paraszt tömegek ugatásából kialakuló politikába. Persze lehet, hogy idővel ők is elparasztosodnak...

egerészölyv 2011.04.12. 09:32:40

@Uva: nem te észleled, hanem aki küldött.

xkolbászx 2011.04.12. 09:32:48

@tevevanegypupu: az alázatot belédkódolták szépen, az látszik.

na usgyi, térdelj le vlamelyik fideszses elé, hadd kezdődjön jól a napod! onnan fogod megismerni őket, hogy ott pucsít előttük egy csomó ízléstelen ruhába bujtatott, koszlott ember, konkrétan a mandíneresek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:32:50

Daniel Cohn Bendit ellen semmit nem hoztál össze, csak azt, hogy te nem szereted.

Namost ne haragudj, de az LMP kurva jogosan szarik rá, hogy neked nem tetszik Cohn Bendit úgy totálisan szubjektíve.

Te nem vagy divatdiktátor, attól, hogy neked nem tetszik, még nem lesz népszerűségvesztés. Te egy nulla kis megmondóembert játszó hülyegyerek vagy.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.04.12. 09:32:52

@Dr. No: "Ez így - nem kognitív disszonancia?"

van rá magyar kifejezés is: utólagos (szánalmas) magyarázkodás

tlac 2011.04.12. 09:33:18

komolyan ki nem látta előre, hogy ez az LMP?
Két új protest párt jutott be 1 éve és az MSzP romjai is kezdik magukat a rendszeren kívűl meghatározni. a háború előtti szektás, szalonbolsevik tempó ez, mindig vannak ilyen destruktív izgága elemek, csak erős külföldi segítséggel lesznek tényezők, itthon magukban nem számottevőek.

szellemkor 2011.04.12. 09:33:39

Követeljük hogy legyen más a tömegvonzás, hogy változtassák meg az évszakok sorrendjét és Afrika cseréljen helyet Ázsiával!

samer 2011.04.12. 09:34:07

@Brendel Mátyás: A barátok minősítik az embert, a pedo CB az LMP-t ennyi.

egerészölyv 2011.04.12. 09:34:11

@xkolbászx: olvasgasd a hitgyülis Bartust :D (Ha meg akarod tudni, milyenek a megrendelt cikkek.) De ha az messze van, ott a Vararánusz, a Véleményvezér és a Piroslap.

VV Zeusz 2011.04.12. 09:34:30

Szerintem egyre cikibb és vállalhatatlanabb lesz a Mandiner, de mit is várhatnánk a Fidesz talpnyaló seregétől?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:34:38

@samer: "az LMP pedig csak nevében zöld"

el kéne dönteni, hogy az-e a baj vele, hogy zöld, vagy az, hogy nem.

a cikk azért ekézi, mert zöld, te azért, mert nem zöld.,

szóval minimum ezért szerinted is szar a cikk. ugye? vagy nálad is elmentek otthonról?!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 09:34:41

vajon meddig fog meg megelni a fiodesz es holdudvara masok fikazasabol..?:-)

meddig lwesz akkora birka nep ez, hogy az ellensegkeresessel es gyuloletre uszitassal szavazatokat lehget nyerni?

vajon elobb vetjuk m ki magunk kozul a szarkavarokat, minthogy gyamsag ala kerulnenk..?:-D

Huhogó János 2011.04.12. 09:34:58

Sose tudtam eldönteni, még a személyes találkozás alkalmával sem, hogy KK-TT hülye, bunkó vagy intellektuálisan tisztességgtelen, vagy esetleg az összes együtt ...

Jack Torrance 2011.04.12. 09:34:59

@politicus: "- Egyre szarabbak vagytok"

Sajnos igaz. Kár érte. Nagyjából a többivel is egyetértek.

xkolbászx 2011.04.12. 09:35:03

vajon mi készteti az indexet arra, hogy a pártsajtót napról napra a címlapon futtassa?

csak kérdezek 2011.04.12. 09:35:06

Az új alkotmányban ugyanolyan intézkedésekkel rögzíti totalitárius hatalmát a FiDiSZ(fiatal diktátorok szövetsége), melyeket a komcsik alkalmzatak a hatalom megszerzésére.

Hol itt a különbség? Most akkor kit komcsizunk zemberek?

Sárga Király 2011.04.12. 09:35:30

Szopóálarcot éppen ti hordtok, kedves mandineresek: bármit is tesz az óriástörpe, bármilyen ámokfutás is történik a legfelsőbb szinteken- azt nektek ki kell magyarázni, és kell fussa egy-két gúnyos riposztra is, különben ugrik a zsebpénz.

Arról pedig, hogy az új alkotmány a kétharmad miatt legitim: ha elutaztok és a szomszédnak adjátok a kulcsot, nézzen rá néha a virágokra - a szomszéd pedig kipakolja a lakást, szerintetek legitim lesz? Vagy a kulcson múlik az egész? Utóbbira hivatkozni kormánypárthoz méltó cinizmusra vall.

sergei 2011.04.12. 09:35:35

Ami a parlamentből való távolmaradást illeti, a Fidesz is eléggé rákapott ám Ferkó felszólalásaikor a kivonulgatásra.

samer 2011.04.12. 09:35:39

@egerészölyv: Hát a hit gyüliről az lmp is mesélhetne, még hit gyülis képviselő jelöltjük is volt

halfi 2011.04.12. 09:35:41

Felháborító!

A nőknek még az LMP kampányfilmjében is csak 30%-nyi idő jut!

Rohadt, férfi soviniszta LMP!

Én biztos, hogy az Ungár Klárára savazok!

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 09:36:07

@Brendel Mátyás:

Az volt a baj a régi Alkotmánnyal, hogy nem döntötte el, hogy milyen Magyarország igazi berendezkedése?

Milyen ideológia alapján működik? Mik az értékei? Reformkádárizmus, vagy reformhortyzmus?

Különböző kormányok különböző módon értelmezték, az ország meg csak züllött.

Elvesztünk a rosszul értelmezett emberi jogokban. Csak visszaéltek az Alkotmánnyal, nem alaptörvényként szilárd erkölcsi tartást, fazont adva az államunknak, a devianciát biztosította a rend helyett.

Nem az eladósódás volt a téma, hanem a buziházasság, nem a neveletlen cigányok tömegei volt a téma, hanem a rasszizmus (?).

Ennek talán vége lesz!

egerészölyv 2011.04.12. 09:36:12

@az igazi Sipi: édes fiú, olvasgasd a Véleményvezért, a Varánuszt és a Piroslapot, ha képet akarsz alkotni magadnak arról, mit jelen a mocskos, alantas gyalázkodás...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:36:14

@samer: az, hogy CB pedo, azt a cikk nem kifogásolja annyira. egyébként ez egy fidesznyikes karakterrombolás.

a Mandiner puszibarátja ezek szerint a Fidesz, onnan veszik át az ideológiát.

ez akkor minősíti a Mandinert, meg téged.

kis fidesznyikes véglények vagytok.

samer 2011.04.12. 09:36:55

@Brendel Mátyás: Akkor olvasd el még egyszer a cikket, három sorban ír max a zöldségéről, ami egyénként igaz amit leír.

egerészölyv 2011.04.12. 09:37:02

@samer: összenő, ami összetartozik - "történelmileg" ugye.

Uva 2011.04.12. 09:37:10

@egerészölyv:
Omg, lehet, hogy meg kéne néznem a bankszámlámat, hátha már utalta is a lóvét a baloldali világösszeesküvés a fideszestől eltérő vélemény álnéven való nyilvános kifejtéséért.

xkolbászx 2011.04.12. 09:37:27

@egerészölyv: nem értelek, miért kéne ezeket olvasnom?

értem én, hogy lekomcsiztál, mert kritizálni mertem a bálványaidat, az idoljaidat. beszóltam arra, akire minden nap polírozod a bohócot, de ez így 2011-ben már kicsit kevés.

szedd már össze magad, te nyomorult! ez neked szint? tudod mi amit csinálsz? még az egérszarnál is kevesebb!!!

addig volt jó, amíg nem jutott hozzá az internethez mindenféle hozzád hasonló jött-ment buta parasztgyerek

stoppard · http://forint.blog.hu 2011.04.12. 09:37:36

általában bírom az írásaitokat, az lmp meg tényleg kiábrándítóan amatőr (meg egyebek), de ez akkor is csak egy színvonaltalan kis fröcsögés lett.

a kiajánló mondata ("Ha a Fidesz alaptörvénybe iktatja, hogy minden ingatlan, készpénz és bankbetét ezentúl Simicska Lajosé, az új alkotmány akkor is legitimebb lesz, mint a mostani.") pedig egy kapitális hülyeség, én szégyellném, ha egy ilyet akár provokációból is leírnék.

ráadásul marha kemény provokáció, hogy az lmp-t azért ekézitek, mert a fidesznek már nagyon kínos ez az egész egyszemélyes alkotmányozósdi.

nem várt fordulat 2011.04.12. 09:37:41

Gyakorlatilag a cikkben egyetlen értékelhető mondat van:

"Az, hogy a kormány miért pöcsöl mégis ennyit az alkotmánnyal, érthető: nyilván kellemesebb ezzel tölteni az időt, mint a gazdasággal izzadni."

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:38:11

"Csak szólok, hogy ha netán Bajnai úgy gondolja, hogy egy új párttal beszáll a ringbe, nektek annyi."

Az a Bajnai aki a Gyurcsany kormanyban volt miniszter, akinek az a gyanus ugye volt a Hajdubettel es aki tizennyolcadik szoci miniszterkent vegrehajtotta az IMF utasitasait? Hah. Miert nem mindjart Draskovis Tibor vagy Szilvasi? Nem tokmindegy? De az.

Don Quixote de la Ferko 2011.04.12. 09:38:14

@GGG77:
Azért ne igyál előre a medve bőrére.
Ne feledd azt az apróságot, hogy vityus 2002-ben egy éjszaka rájött, hogy a hatalom megőrzéséhez kevés a hazugság, és a hazug ígéretek.
Miután ezen éjszaka következményeinek köszönhető több hónapos pamlagon fekvés befejeződött, kidolgozta a "MÓDSZERT", amit még a komcsi párttitkár apukától tanult.
Kulcspozícióba csakis igazhitű fideszest. Oszt mint láthatjuk a média, a bíróság, a közigazgatás, és a többi teljes lerohanásával sikerült is ezt kialakítania.

Mostantól látszólag lényegtelen, hogy az 1 millió hitét vesztett szavazó hová voksol, de biztosítékként az igazhitű vezetőségtől megkapja a szavazás előtt a finom figyelmeztetést, hogy ha vitya nem nyer, akkor osztályvezetői szint alatt mindenki repül.
Oszt jónapot.

KG2000 2011.04.12. 09:38:34

Én 1990-ben az SZDSZre szavaztam, először és utoljára. 2010-ben óvatosabb voltam: a Fideszre szavaztam, de azt mondtam magamnak, hogy ha az LMP másként politizál, mint az SZDSZ 1990-től kezdve, akkor a következő választásokon rájuk szavazok. Hát ez nem jött össze, az LMP olyan mértékben elSZDSZesedett, hogy az már Guiness rekorba illik. Mert az SZDSZről "csak" 1994-ben derült ki véglegesen, hogy az MSZP szatellitje, az LMPről már most tudni lehet, hogy Gyurcsány egyik pártja. Nem túlzás azt mondani, hogy az LMP ezen politikájával valóban veszélyezteti a demokráciát.

pöcögtető 2011.04.12. 09:38:39

MI AZ HOGY SZOPÓÁLARC ?????oda max csak a kedves blogszerző farka férne be.

Budaphestie 2011.04.12. 09:38:47

Mi az, leszóltak a pártközpontból, hogy kéne egy LMP lejárató cikk? Legyen legalább öt oldalas, videókkal megtűzdelve?
Ebből a posztból jól látszik, hogy ha valaki itt a hatalom nemiszervén himbálózik, nos az nem az LMP.

egerészölyv 2011.04.12. 09:38:53

@xkolbászx: nem komcsiztalak fel, mert te még azok alá is besüllyedtél.

FeketeLeaves 2011.04.12. 09:38:59

Ez a cikk formailag hosszú, rosszul struktúrált és olvashatatlan. Átrágtam magam rajta, de csak azért, hogy a végén leírhassam a véleményem.

Ennyit az újságírásról vagy blogolásról, akármiről. Szóval ez erős B kategória ebből a szempontból.

Tartalmilag már érdekesebb a dolog, a téma jó, de elcseszettül szarul van megírva. Nem lehetne keresni valakit a mandiner szerkesztőségben, aki ugyanezt megírja normálisan is?

És egyet kell értenem pár előttem hozzászólóval, hogy elvitathatatlan tény: ez a cikk egy felsőbb megfelelni akarás eredménye. Talán ebből adódnak a hibái, nincs mögötte gondolat, struktúra, csak az odahányt (amúgy rengeteg tárgyi tévedéssel és mégtöbb csúsztatással megfűszerezett) szöveg.

Kár, mert szeretem a mandinert, de ez most egy időre elkedvetlenített. Szart nem szeretek olvasni, pláne ekkora terjedelemben.

iqsamp 2011.04.12. 09:39:31

@samer: szórványos igazságok abszurd érvekkel megtámogatva. Ilyen hévvel a mindenkori kormánypártot kéne ostorozni. Aki a tehetetlen ellenzéken köszörüli a nyelvét az szerény véleményem szerint gyáva.
Jelzem csak azért merek ilyen jelzőt használni mert a szerző sem fogta vissza magát, amúgy nem szokásom személyeskedni.

xkolbászx 2011.04.12. 09:39:33

@egerészölyv: te megacsicska. te miért gondolod, ohgy itt parancsolgathatsz az embereknek? kinek képzeled magad? ákoska vécékeféje vagy, nem több.

úyghogy pont annyi jut neked az állami milliókból, amit ákoskától onnan kapsz. hiába égeted itt magad ország világ előtt!

csak kérdezek 2011.04.12. 09:39:44

Normálisak is vannak abban a jobboldali pártban,sőt szakártők is szimpatizálnak velük. mikor tisztítják meg magukat?Annyira drukkolok nekik!
Jobbról is lehet úgy irányítani egy országot, hogy az emberek nagyrésze nyugodtan, elégedetten élhessen!Nyitottság, szakértelem, jóakarat, és cselekvés kellene .Nem?

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 09:39:47

@mr sistereg:

"paraszt-agyú emberből"

Mi bajod a mezőgazdaságből élő emberekkel?

Az LMP tényleg réteg párt, az is marad. SZDSZ 2.0

Talán egyszer ők is lehetnek a mérleg nyelve, ez a max.

Ha tömegpárttá akarnak válni, akkor meg nyitnak a"paraszt-agyú emberek" felé.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:40:17

@Maisie MacKenzie:

"Az volt a baj a régi Alkotmánnyal, hogy nem döntötte el, hogy milyen Magyarország igazi berendezkedése?"

Köztársaság.

"Milyen ideológia alapján működik? Mik az értékei? Reformkádárizmus, vagy reformhortyzmus?"

nem ideológia alapján működik.

"Ennek talán vége lesz! "

ja, most Magyarország egy reakciós, konzervatív kisebbség ideológoiája szerint fog működni? fasza lesz. ettől fog nem szétesni az ország? attól, hogy egy kis csoport ráerőlteti az ideológiáját a többségre?

Orbán egyébként túllépte a tavalyi hiánycélt, ennyit az államadósságról. cigánykérdésben meg nézz körül, lassan polgárháború lesz, Orbán meg "két pofonostul", "rendet teszünk két hét alatt" meg szentistvánostul, szentkoronástul kurvára semmit nem tud csinálálni ellene, mert egy akkora vadbarom hülyét szavaztatok meg miniszterelnöknek, mint a ház.

xkolbászx 2011.04.12. 09:40:56

@egerészölyv: hogy lehet besüllyedni valam ALÁ?

erről beszéltem. a sok tanulatlan, magyarul ippeg csak makogó, buta fasz osztja itt az észt.

cjmd 2011.04.12. 09:41:08

Szeretnénk, ha a civil jogvédő, esélyegyenlőségi, kisebbségügyi ...stb. szervezetek közül valamelyik szervezne egy tüntetést az alábbi témában:

A rendszerváltás óta Magyarországon jelentős tömegek szegényedtek el, sokan közülük sosem jutottak munkalehetőséghez, sőt, lassan felnő egy nemzedék, aki emiatt sosem láthatta a szüleit dolgozni.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nagy probléma, és ezeket a tömegeket tényleg mielőbb fel kellene zárkóztatni, különben csak még inkább kiéleződik a feszültség köztük és az aktív, dolgozó emberek között.
A roma-ügyi aktivisták is úton-útfélen hangoztatják a fent említetteket. A nemzetközi és a hazai sajtóban is többször jelennek meg olyan írások, amelyek ezekről a problémákról szólnak.
Sok esetben azonban ezek az írások azt is hangoztatják, hogy a magyar társadalom jó része ma is előítéletekkel viseltetik a kisebbségek - különösen a romák - iránt.

Ezt kikérjük magunknak!
A fenti problémákból egyértelműen következik, hogy az elmúlt húsz évben ezek a tömegek - akár önhibájukból, akár azon kívül - segélyekből éltek. Ezek a segélyek az aktív többség által megteremtett pénzből lettek előteremtve, ergo nélkülünk éhen haltak volna! Ezek után nagyon visszás dolog kirekesztéssel, kisebbség iránti gyűlölettel vádolni egy egész társadalmat, amely évtizedeken keresztül ingyen eltart több százezer - kisebbségekhez tartozó - embert.
Aki idegengyűlölő, az nem eteti, hanem elpusztítja vagy elkergeti az idegeneket.

Szeretnénk ha javulna a roma kisebbség és a nem roma többség közötti viszony. Az első lépést a többség megtette az elmúlt 20 évben, hiszen enni adtunk hónapról hónapa azoknak, akik iskolázatlanságuk, képességeik - vagy akár a néhol tényleg jelenlévő előítéletesség - miatt évek óta nem jutottak munkához.
A következő lépést a roma kisebbségtől várjuk:
Civilizált emberek között az a szokás, hogy ha kapunk valamit, akkor azt megköszönjük. Szeretnénk egyszer mi is megtapasztalni, hogy amit adunk, azt megköszöni valaki. A romák megítélésén nagyban javítana egy ilyen gesztus.
Emiatt javaslom egy olyan demonstráció szervezését a közeljövőben, amelynek célja:

Kifejezni a roma és nem roma nemzetiségű, éveken át segélyből élő emberek háláját, köszönetét az iránt a többség iránt, aki folyamatosan segíti az életben maradásban.

A tüntetés mottója lehetne például: "Köszönet a támogatásért, ígérjük, hogy mindent megteszünk azért, hogy érdemesek legyünk rá!"

Várjuk a magukat illetékesnek érzők érdemi válaszát!

KG2000 2011.04.12. 09:41:21

@az igazi Sipi:
"vajon meddig fog meg megelni a fiodesz es holdudvara masok fikazasabol..?:-)"

Ameddig ti, MSZP-LMP-SZDSZ a Fidesz fikázásából:))))))))))))) Bagoly mondja verébnek, elvtárs......

iqsamp 2011.04.12. 09:41:58

@egerészölyv: szeretem az olyan embereket, akik mondanak valamit, majd ugyanabban a kommentben reagálnak is rá. Jól elvitatkozol magadban, persze hogy nem hallasz meg más érveket...

Diocles 2011.04.12. 09:42:11

@Brendel Mátyás:

Németország elég gazdag ahhoz, h bezárassa az összes atomerőművét (hogy aztán álszent módon áramot vegyenek a határtól 100 kilométerre fekvő francia atomerőművektől...), Magyarország anyagi lehetőségei kissé mások.

Persze, jól hangzik a zöld, egészen addig, amig nem kell dugódíjat fizetned, meg megemelt rezsit. Viszont a "zöld programnak" ez a lényege, áldozatokkal jár.

KG2000 2011.04.12. 09:42:31

@BPHead:
"Ebből a posztból jól látszik, hogy ha valaki itt a hatalom nemiszervén himbálózik, nos az nem az LMP. "
Az LMP-nek sokkal jobb dolga van, ők valóban Gyurcsány nemiszervén himbálódznak.

Kilimandzsáró 2011.04.12. 09:42:41

Értem én srácok, hogy jól fizet az orbanviktor.hu, de amit az utóbbi időben műveltek seggnyalás címén az már nagyon gáz. Higyjétek el, néha a kevesebb több. A gazdátok egyszer már ráfázott arra, hogy tök hülyének nézte a népét, megsúgom előre: ismét rá fog fázni.

Az egyetlen szerencsétek, hogy jelneleg csak olyan viccpártokkal kell megküdenetek mint az LMP, a szocik, meg a bohócgárdás jobbik. De nem lesz ez ám mindig így, aztán mehettek a vezéretekkel meg a tákolmányával együtt a történelem szemétdombjára.

Ugye van az a mondás, hogy attól, mert valami jogilag megállja a helyét, nem biztos, hogy erkölcsileg is. Ez zajlik most az országban, a ti és a hozzátok hasonló nyaloncok hathatós támogatásával, de csak azért, mert nem tört ki lázadás, nehogy azt higyjétek, hogy nem vesszük észre és majd elfelejtük, csak kicsit több eszünk van annál, minthogy azt gondoljuk, autógyújtogatással meg molotovkoktél dobálással bármit el lehet érni - ellenétben veletek.
Egy alkotmánynak az egész országot kell képviselnie, nem azt 2 millió valamennyi embert, aki jobb híján épp a Fideszre szavazott és akik közül fél millió már most elpártolt (tehát a zemberek felhatlmazása már rég nincs meg - bár igazából ami most zajlik, arra soha nem is volt meg). Egy alkotmány nem 4 évre szól és nem is 9-re, mint Annamarikátok kinevezése. Az ország nevéről már nem is beszélve, ugye...
A szocik is azt hitték, hogy büntetlenül tehetnek meg bármit, most végstádiumban vegetálnak. Most még ti is elhiszitek ezt, sőt durább dolgokat műveltek mint ők, de ne aggódjatok, hamarosan mentek utánuk a kukába ti is.

tevevanegypupu 2011.04.12. 09:42:47

@xkolbászx:
De ugye nem ideges? Annyira bantana.

Don Quixote de la Ferko 2011.04.12. 09:43:02

@Diocles:
"Mindössze annyi történt, ...."lecseréltük" a vérprimitív harmad- és negyedvonalra, amely a legprimitívabb agitkákban utazik."

Dejavu. Mintha 1989 környékén járnánk. Akkor is ez történt.
A legprimitívebb sokadvonal megkaparintotta a hatalmat, és azóta is uralkodik.

egerészölyv 2011.04.12. 09:43:11

@FeketeLeaves: aki (hozzád hasonlóan) sejtelmeket tényként közöl, az egy nyamvadtabb vásárhelyimária a maga lámpaernyőcskéjével.

xkolbászx 2011.04.12. 09:44:05

@KG2000: dehát szerinted aki kritizálja a csodálatos fideszedet, az egyből mszp-s, lesz vagy lmp-s, agy szdsz-s??

nem gondoltál bele, ogy csak úgy, mint egy átlagember kritizál, és ez még nem jelenti azt, hogy feltétlenül leszopná ezeket a hazaáruló geciket,ezeket a tolvajokat, álljanak bármelyik oldalon is?

ne izgulj öcsi, ahogy az lmp szerzi a kétharmadot, és a mandiner majd az ő seggükbe bújik, úgyanígy fogunk itt óbégatni, hogy elég volt ebből a szarból.

2011.04.12. 09:44:47

az a "nagyvonalúság" mondjuk érdekes, amivel Cohn-Bendit kapcsán elfelejtődik megemlíteni a tények, hmm... kozmetikázása, és ennek jutalmazása. Ritka mély cikk, ahogy fentebb már írták sokan.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 09:44:56

@Brendel Mátyás:

"nem ideológia alapján működik. "

Ebből a "nem működik" volt az igaz. :-(

"cigánykérdésben meg nézz körül, lassan polgárháború lesz,"

Etnikai konfliktus még nem polgárháború.
Nem annyira harcos nép a cigány.
Rendőrileg helyre lesznek téve.
Nem kell félni a konfliktustól!

Korbács és mézesmadzag csodákra képes.
(eddig csak a mézsemadzagot alkalmazták, azért nem volt eredmény!)

genyamagyar 2011.04.12. 09:45:07

Az LMP szórólapján írt szöveg teljesen korrekt. Hogy az LMP-nek mi a véleménye az atomenergiáról, nos az megint egy más kérdés. (Balfaszság úgy, ahogy van!)

samer 2011.04.12. 09:45:42

@Brendel Mátyás: na látod ez a különbség, a stílus, maga az ember, sajnálom hogy az internetben éled ki az elfojtottságodat, és mersz így beszélni emberekkel, de ez mindegy az LMP nem zöld párt, hanem liberális, akár csak az unió "zöld" frakciója, én támogatom az értelmes zöldeket, de a liberálisokat nem.

egerészölyv 2011.04.12. 09:45:49

@BPHead: na, pajti, ez az undorító aljasság. Hogy ha valaki az LMP-t vagy fletót bírálja, azt mondani, hogy az egy náci fidesznyik.

Joooe 2011.04.12. 09:45:52

"Az, hogy a kormány miért pöcsöl mégis ennyit az alkotmánnyal, érthető: nyilván kellemesebb ezzel tölteni az időt, mint a gazdasággal izzadni."
Hát szerintem alkotmányozni eléggé konfliktusos dolog, ezért akarnak gyorsan túlesni rajta. A gazdasági átalakításoknak meg van egy ütemterve, a két dolog nem zárja ki egymást.

"Azt is értjük, hogy az MSZP miért japánkodik annyit a kérdéssel: korrupt múltjuk és jelenük miatt nincs más esélyük, mint a szimbolikus tér – köztársaság, demokrácia, egyéb faszságok. Az viszont érthetetlen, hogy az LMP, amely éppen azzal a reklámszöveggel tört be a piacra, hogy ők aztán meghaladják az ideológiai megosztottságokat, miért indult el lefelé az elgyurcsányosodás egyre meredekebb és síkosabb lejtőjén."
Szerintem mindkét ellenzéki pártnál a fő ok, hogy ha ők beszállnának az alkotmányozásba, érdemben vitatnák a kormányoldal javaslatait, értelmes saját javaslatokkal állnának elő, akkor egy jobb, konszenzusosabb alkotmány születne, ami nekik tragikus, mert a választókban nem az maradna meg, hogy ők milyen faszagyerekek hogy beszálltak alkotmányozni, hanem hogy a fidesz csinált egy tök jó alkotmányt. Nekik az az érdekük, hogy a kiforratlan, át nem vitatott intézkedések , javaslatok hiánya miatt a fidesz számára később kellemetlen bakik kerüljenek az alkotmányba és a fidesz erőszakosnak tűnjön a rossz alkotmánya erőltetésével.

xkolbászx 2011.04.12. 09:46:01

@tevevanegypupu: kihagytad az alanyt a mondatból. fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. lehet, hogy felétek megértik ezt a törzsi kaffogást, de én ezen már túlléptem.

erről beszéltem. erről beszéltem. a sok bugris, ahogy próbál okoskodni, de cask a szánalmas butaságuk jeleit lövik fel tüzijátékrakéta gyanánt az égre.

sidorovich 2011.04.12. 09:46:22

@Kilimandzsáró:

"De nem lesz ez ám mindig így"

Na és ki lesz majd a nagy befutó szerinted?

vukkarak 2011.04.12. 09:46:26

Ennyire színvonaltalan cikket még nem olvastam a mandineren. Annyira szánalmas azzal jönni, hogy a régi alkotmány mögött nem volt felhatalmazás, figyelembe véve, hogy rögvest utána a készítő szervezetek mekkora támogatást kaptak a parlamentbe.

Nekem a legalapvetőbb vádam a Fidesz felé, hogy valóban teljesíthetetlen lettek volna az LMP feltételei? Őszi elfogadás (ez volt az eredeti terv), az alkotmánybíróság visszaállítása (tegye minden fideszes a szívér a kezét, szeretné ha ez így maradna egy újabb Gyurcsány kormány alatt?) és népszavazás, most őszintén, ha annyira legitim meg nagyon jó az egész meg most már a fideszé az összes média akkor ez nem ment volna át? Most akkor szar vagy nem szar?

A legnagyobb baj azonban az, hogy a fidesz vág egy mély sebet a társadalomban. Mert az ország az nem a fidesz. Mostantól lesz egy csomó ember aki nem gondolja ezt az alkotmányt legitimnek és nem fogja tisztelni azt. "Az az ország amely meghasonlott nem áll meg."

Budaphestie 2011.04.12. 09:46:36

@FeketeLeaves: Ugye? Ez egy feleslegesen hosszú, nagyon izzadságszagú és egyértelműen lejárató szándékú propaganda cikk. Nagyon szomorú, hogy a Mandiner is beáll a sorba. Nem érezni mögötte a személyes motivációt, amely egy őszinte posztoláshoz kell.

Ennyi energiát szánni a legkisebb ellenzéki párt ágyúzására, ez a kicsinyes viselkedés egy az egyben a fidesz stílusa.

egerészölyv 2011.04.12. 09:47:02

@somewhat damaged: melyik tényeket kozmetikáznád szívesen: Bandi pedofiliáját? :D

xkolbászx 2011.04.12. 09:47:22

@egerészölyv: dehát az imádott mandinered vezetői az államtól kapnak zsíros megbízásokat :DDDDD

hogy a faszomba ne lennének fidesznyalonc csicskák?

te olyan buta vagy, hogy többet nem is állok szóba veled. szenvedjen valaki más. szerintem még enni se tudsz egyedül.

samer 2011.04.12. 09:47:27

@iqsamp: miért, nem igaz amit írt, ennyire futja tőlük, ez van...

is 2011.04.12. 09:47:46

@poszt: "Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren."

Az viszont megy, hogy évekig nem járok be a parlamentbe, meg folyton kivonulgatok, aztán közben kordont bontok, meg hülyenépszavazással szívatom évtizedekre a magyarokat, ugye? Nagyon becsatlakoztál ezzel a poszttal a sorozatöngólokat lövő Turul mellé...

Összefoglalnám a posztot egy-két mondatban: van Schiffer András, aki Orbánt közelről ismeri, védte is perben TASZ-osként, szóval PONTOSAN érti, hogy mi van Orbán körül. Ez a Schiffer tavaly tavasszal még láthatóan a FIDESZ kezéből evett, az MSZP bashingolásával volt elfoglalva. Ősszel az önkormányzati választáson aztán a FIDESZ jól leszopatta, és nyilván a háttérben is volt néhány lépés, és Schifer most megpróbálja elkerülni az MDF-es utat. Orbán ugyanis ugyanazt csinálja velük, mint az MDF-fel: vagy velünk vagytok, vagy elpusztítunk benneteket (Fodor Gábor, FkGP, MDF, LMP?). Meglátjuk, Orbán tényleg egy geci álnok kígyó, tehát ha kell, egy hét alatt 30 LMP-ellenes posztot is megírattat Kínai Kálmánokkal, akik ezt örömmel nyomják (a lelkiismeret szó nyilván nem a szókincs része). Mindenesetre engedtessék meg nekem, hogy az Orbán-Schiffer sok éves kapcsolatból megalapozottabb következtetéseket vonjak le, mint Kínai Kálmán propaganda-brossúraposztjából, aki megpróbál eladni egy ehhez képest teljesen más viszonyrendszert.

egerészölyv 2011.04.12. 09:47:54

@BPHead: undorító, amikor valaki lefideszez egy embert csak azért, mert az illető bírálja imádott fletódat vagy az LMP-t.

2011.04.12. 09:48:09

@egerészölyv: nem, az arcberendezését láncfűrésszel, de most nem erről van szó :)

alterways2 2011.04.12. 09:48:10

mindenkinek el van itt menve az esze? nem látjátok, hogyan játszik veletek a politika a saját érdekében? tényleg arról kell vitázni, hogy ha az idegenszívű, kommunista (haha) gyurcsány 7-es erősségű hazugságokat eregetett reggel, délben és este, akkor a magyar nemzetet képviselő orbán minimum 9-es erősségű hazugságokat mondhat a fentieken kívül még uzsonnaidőben is, mert ő igaz magyar? nem sántít ez egy kicsit?
gyurcsányt elzavartuk, de nem azért, h egy másik faszkalap ugyanazt csinálja velünk, vagy tévednék?
annyi eszetek legyen már, hogy ha azt veszitek észre, h valaki a hátsótok felől közelít nem éppen tiszta szándékkal, akkor ne pucsítsatok még jobban, akármilyen rohadt kommunistákra hivatkozik is...

xkolbászx 2011.04.12. 09:48:52

@egerészölyv: szájert, józsefnek hívják!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 09:49:05

@Diocles: írtam, hogy nem értek egyet az atomenergia-ellenes mozgalommal. te analfabéna vagy?

de azt lehet látni, hogy van a zöld mozgalomnak jövője, szóval "politikai elemzésként" ezt bénzásának nevezni röhögséges. a Mandiner elbaszta.

írtak volna ÉRVEKET arról, hogy miért nem értenek egyet vele, az OK, de érvek nélkül lehúzni, és bénának nevezni, az baromság volt részükről. erőltetett, fideszbenyalásos baromság.

Luie Lepke 2011.04.12. 09:49:11

Kínosan hülyék vagytok. Még szerencse, hogy a helyesírási hibákat kijavítottátok a küldött irományban. Azért legközelebb tartalmilag is nézzétek át, mert így túl egyértelmű, hogy kik is vagytok és mi a dolgotok.

Bell & Sebastian 2011.04.12. 09:49:14

Van az úgy, hogy az ember lezavar egy kibaszott nagy taslit a leghülyébb kölkének!
Főleg akkor könnyen, ha tudja, hogy nem is az övé.
Családi pótlékot meg mégsem adtak utána.
És még hazahordja a válogatottan köcsög haverjait is.

Ebbe a projektbe kár volt pénzt önteni, de kötelező. Hozták is az egyetemi színvonalat, csak asztalnál meghaltak.

Jámborka Beléndek Klezmatics Band. Áá, ja!

sidorovich 2011.04.12. 09:49:20

@somewhat damaged:

A kozmetikázás és az előléptetés miatt már nem is pedofil a kommunista ripacs CB? Ez valami új tétel a formális logikában?

egerészölyv 2011.04.12. 09:49:40

@xkolbászx: undorító, amikor valaki nem bírálhatja az LMP-t, mert a hozzád hasonlók lefidesznyikezik.
(Hihetetlenül ostoba is vagy az aljasságod mellé.)

is 2011.04.12. 09:49:42

@samer: József Attilát tudnám idézni: az igazat mondd, ne a valódit. ez a poszt valós adatokból építkezik, más, sokkal relevánsabb adatok elhallgatásával, elferdítésével, összsségében az igazság szándékos eltakarásával.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.04.12. 09:49:54

Ezek a másnapos elempés kommentek olyano, mint a másnapos elempés kommentek.

@politicus: Ne vegye bántásnak, de kissé következetlen.
"1. az alkotmányozás folyamata minimum disszonáns. Egy 2/3-os felhatalmazással bíró kormánynak sokkal alázatosabbnak és kompromisszumkeresőbbnek kell lennie
2. Ezt nem menti az sem, ha az LMP faszkodik, mert ők csak a dolgukat teszik, még ha sután is csinálják. Még mindig fényévekre állnak az undormány szocialista bagázstól Gyurcsányostul, Törökzsoltostúl, molnárcsabástól."

Ha valaki undormány, azzal miért kellene konszenzust keresni?
Bizony, a konszenzus tök jó dolog, de van akikkel nem lehet, van akikkel nem kell. Ha nem így lenne, főhatalom sem kellene.

G. Wolf 2011.04.12. 09:50:08

Kicsit olyan érzésem van olvasva az írást mint amikor a kisgyerek leül legózni a többi közé, elkezdi dobálni a többieket, majd ő van megsértődve legjobban hogy vele senki nem akar játszani...

olaszlízing 2011.04.12. 09:50:36

Istenem, de szánalmas lett ez a blog!

egerészölyv 2011.04.12. 09:50:43

@Luie Lepke: a jó öreeg "aki nincs fletóval és az LMP-vel, az egy náci állat" - duma...

belga6 2011.04.12. 09:51:15

Úgy látszik, fosik a fidesz az LMP-től (Zugló 17,5 %), és a bértollnokait aktivizálta.

egerészölyv 2011.04.12. 09:51:50

@belga6: bértollnok barátom, ezért mennyit kaptál?

FeketeLeaves 2011.04.12. 09:52:20

@egerészölyv: nem tudom pontosan mire gondolsz, de ha arra, hogy meglehetősen egyértelműnek látom a cikk keletkezésével kapcsoaltban a megfelelni akarást, akkor két dolgot tisztázzunk:
1) nem azt állítom másokkal ellentében (az lenne a tényközlés), hogy ezt a cikket megrendelték, hanem azt, hogy ez a cikk egy megfelelni akarás következménye. Ez nem kell, hogy feltétlenül egy kimondott elvárás legyen, lehet belső késztetés, is, hogy kompenzáljon, balanszírozzon, stb. Ha nem akarod érteni, akkor persze ezen még dolgozhatunk.
2) mivel rendszeresen olvasom a mandinert (tedd te is), csak az elmúlt két hét írásait átnézve is rettenetesen kilóg ez a cikk. terjedelmében, szerkesztetlenségében és pont abban, amit írtam. nem szuverén, nem világos megközelítésű. Egy szoftos szarhajigálás (hangsúlyozom: tele csúsztatásokkal), ahol a kvantitaív szempontok előbb voltak a kvalitatívnál. És ez nem légbőlkapott minősítés, csak és kizárólag a többi mandiner cikkhez képest viszonyítottam.

tehát ebben az értelemben, jogos lehet a feltételezés, hogy a cikk egy húzós, jó-közepes posztokkal rendelkező időszak, hirtelen ideológiai helyrebillentése.

Ott van elbaszva, hogy ha hagytak volna rá egy hetet és szépen, cikkenként írták volna meg, jól felépítve, akkor nem lógna ki ennyire a lóláb.

De kilóg és ehhez nem feltételezés kell, hanem a mandiner munkájának ismerete.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.12. 09:52:22

Az alarcrol a roswelli ufo jut eszembe.
Nagyon aktualis ez most, hogy kiderult, tenyleg leszalltak 1947-ben.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/04/leteznek-az-ufo-k.html
Budapest a kovetkezo?

egerészölyv 2011.04.12. 09:52:28

@is: halljuk, halljuk! Mit tudsz?

xkolbászx 2011.04.12. 09:52:32

@egerészölyv: dehát miért ne bírálhatnád? ez az elvtelen szervilizmus nem tetszik, dehát úgy látszik ebbe nőttél bele. mondjuk jól sikerült kis csicsi lettél, gratulálok!

viszont érdekes módon te kezdted el, hogy büdös komcsi vagyok, ha kritizálni merem a csodálatos mandinert (amelynek szerzői, nem győzöm hangsúlyozni, az állami csecsről szopják a pénzt, tehát röhejes módon én fizetem őket, meg a te segélyed, de ez mellékes) , de ezt úgy látszik már elfelejtetted, te kis buta csiripcsirip.

egerészölyv, tudod mit, inkább vagyok aljas, mint a hatalom reménykedő seggnyalója.

na itt egy huszas, táncolj bohóc!

Budaphestie 2011.04.12. 09:52:38

@egerészölyv: Tévedsz. Nem minden esetben fidesznyik, aki a kis ellenzéki pártot bírálja. Na de ekkora terjedelemben? Ennyire izzadságszagú aprólékos gyűjtőmunkával? Sajnálom, ez a poszt magáért beszél. Én csak megállapítottam, amit úgyis minden értelmes ember érez, aki ezt a cikket elolvassa. Nagy kár pedig, mert szeretem a Mandinert, mint a legintelligensebb konzervatív sajtó orgánumot. Szerencsére egy poszt nem elég, hogy megváltozzon a véleményem.

Luie Lepke 2011.04.12. 09:53:01

@egerészölyv: Igen, erről kéne leszokni, hogy bármit mondasz azonnal náci leszel vagy komcsi.

is 2011.04.12. 09:53:30

@egerészölyv: undorító, amikor valaki beteszi a mondatába fletót, mikor szó sincs róla, csak hogy mást összemosson, lejárasson vele.

egerészölyv 2011.04.12. 09:53:31

@FeketeLeaves: verejtékszavú magyarázkodásodon kínosan átbűzlik a megfelelni akarás kényszere...

Walter Melone (törölt) 2011.04.12. 09:54:03

ez megint nagyon kormányzati megrendelés szagúra sikeredett.

persze ezzel semmi baj nincs, pénzért dolgozik mindenki...

ha azonban ezt saját kútfőből, ingyen írtátok, esetleg párthűség vezeti a klaviatúrátokat, az gáz. Nagyon nagy gáz.

iqsamp 2011.04.12. 09:54:40

@samer: igen de ők nem is alkotmányoznak...

Az meg milyen érv már, hogy mindegy hogy milyen lesz az alkotmány?? Ezt komolyan gondolta a szerző?

A másik meg, hogy a legitimitásnak csak egy része az, hogy felhatalmazták-e az emberek a képviselőket alaptörvény módosítására. A legitimitás másik fele abból ered, hogy a végeredményt mennyire érzik magukénak az emberek.

De minek is magyarázom. Errefelé az emberek nem érvelnek, csak a politikai meggyőződésüket nyilvánítják ki..

is 2011.04.12. 09:54:51

@egerészölyv: sajnos nem fogod hallani. olvasni kell, esetleg kicsit feljebb is: @is:

Juris 2011.04.12. 09:54:52

A Mandinert nyugodtan kicserélheted "Mindenáron Fidesz! Fan"-ra! Látszik, hogy komoly alkotmánytörténeti- és jogi ismeretekkel rendelkezel!

egerészölyv 2011.04.12. 09:55:05

@is: és a Fideszről hol volt szó? A rémálmaidban?

xkolbászx 2011.04.12. 09:55:45

@egerészölyv: legalább magadtól találnál ki egyszer valamit csicsi! öt hozzászólással feletted kezdtek bértollnokozni, és egyből átveszed, te szánalmas utánozó cerkóf?

arra még nem válaszoltál, hogy hogy lehet besüllyedni valami ALÁ! megtennéd? lehet addig nem kéne MAGYAR internetes oldalakra járni és osztani az észt a MAGYARSÁG dolgairól, amíg el nem sajátod legalább alapszinten ezt a csodálatos nyelvet!

igen, megalázónak érzem, hogy egy idegen ugat bele a mi a dolgainkba, aki viccet csinál abból, hogy megalázza a drága MAGYAR nyelvet!

sidorovich 2011.04.12. 09:56:46

@is:

"Az viszont megy, hogy évekig nem járok be a parlamentbe, meg folyton kivonulgatok, aztán közben kordont bontok, meg hülyenépszavazással szívatom évtizedekre a magyarokat, ugye?"

Ha jól emlékszem a ballibsik kedvenc érve volt ez, amivel bizonyítottnak látták, hogy a Fidesz obstruálja a munkát - ami persze nem volt így mert egyszerű listás szavazáson mindig többen voltak, így a Fidesz nyugodtan piknikezhetett, beleszólása csak a kétharmadba volt. A parlament.hu a barátod.

Most viszont hirtelen szép és jó lett ez a módszer és megy a hátramutogatás. Ebből is látszik, hogy a ballibsik tényleg különbek, képesek alternatívát felmutatni ;-) Szánalmas.

paska 2011.04.12. 09:56:50

Jujj, de vicces! Konzervativ vagyok, de le mertem irni, hogy szopoalarc! Ez annyira modern. Olyan, mint amikor a KISZ-lapjaban cicis no is volt. Orban honlapjarol van kozvetlen link ide?

Devil 2011.04.12. 09:56:59

Szerintem bojkottaljuk a mandinert. Ha egymas f.szat akarjak itt sz...i a viktorianusok hat tegyek.

Senkit sem erdekel.

egerészölyv 2011.04.12. 09:57:05

@xkolbászx: egyetlen szóval sem mondtam, hogy büdös komcsi vagy. Csak gondoltam. Mély meggyőződéssel.

xkolbászx 2011.04.12. 09:57:05

@egerészölyv: séta van! neked itt nem osztottak lapot Büdi!

egerészölyv 2011.04.12. 09:57:52

@Devil: akkor miért vagy itt? :DD

Budaphestie 2011.04.12. 09:58:16

@egerészölyv: ki imádja a fletót te szerencsétlen? Pont ugyanazt csinálod, amit egy mondattal korábban leundorítózol. Neked szabad lefletóznod, aki a hatalmat bírálja, de nekem nem szabad megállapítani egy cikkről, hogy szörnyen propagandaízű?

A kettő között van egy nagyon fontos különbség: a regnáló párt brutális, elsöprő erejű zsarnoki hatalma, amivel még az ilyen kis buzgómócsingokon keresztül is fenyeget minket, mint amilyen te vagy.

xkolbászx 2011.04.12. 09:58:23

@egerészölyv: dehát miért? talán lándzsát törtem a magánvagyonok államosítása mellett? együtt parádézok pozsgay imivel? esetleg elvettem a komcsi éra egyik belügyminiszterének lányát feleségül? mi a faszból gondolod te retardált torz gnóm, hogy komcsi lennék?

egerészölyv 2011.04.12. 09:58:29

@xkolbászx: most már tényleg nagyon bűzlesz... Mosakodj le.

iqsamp 2011.04.12. 09:58:44

@FeketeLeaves: köszönöm, hogy összefoglaltad a gondolataimat.

@egerészölyv: le se tagadhatnád, hogy fizetett troll vagy. Hála a jó égnek én csak kikapcsolódni járok ide. Csak az nyugtat meg, hogy biztosan jobb lelkiismerettel alszom mint te.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 09:59:03

Akor is legitimebb az uj alkotmany a reginel, ha a belekerul, hogy a cikkiro egy anal intrudert kap a seggebe?

Amugy nevetseges ez a cikk. Nem attol fos az uj alkotmany, ahogy megszuletik, hanem ami benne van.

egerészölyv 2011.04.12. 09:59:19

@xkolbászx: te valami FÖLÉ szoktál besüllyedni? Gratulálok, büdi. :DD

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 10:00:22

"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban."

Ad 1: feltéve, de nem elfogadva, hogy a leírt mondat igaz: a középsúlyos értelmi fogyatékosok egyikét ezek szerint Orbán Viktornak hívják. mert ő nyomul itt a leginkább alkotmányügyileg.

Ad 2: ekkora baromságot csak nagyon súlyos értelmi fogyatékos írhat le

egerészölyv 2011.04.12. 10:00:28

@BPHead: és ez már biztos, vagy csak a te kis nyamvadt véleményed?

Első esetben bizonyítékot kérnék szeretettel, a második esetben rottyantok rád :)

kamasuka 2011.04.12. 10:00:29

Jó összefoglaló a mai LMPről (SZDSZ 2.0).

Mit is lehet ehhez még hozzátenni?

www.youtube.com/watch?v=rEv1Rx52f4Q

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:00:39

Mondjuk az ilyen mondatok után, mint pl:

"az új alkotmány azért lesz egypárti, mert az ellenzéki pártok nem kívántak részt venni az elkészítésében"

" középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban"

a továbbiakban már fölösleges orbanviktorponthúzni
Ez így ugyanisegy jól megtermett, saját lábon járó fideszszopás minősített esete. Szopóálarcban.

Másik lehetőség lenne a középsúlyos értelmi fogyatékosság(sic!), de ezt KK&TT eddigi munkássága cáfolni látszik.

xkolbászx 2011.04.12. 10:00:51

@egerészölyv: hát ezt nem hiszem el. beléd tényleg semennyi eredetiség nem szorult, csak ráveted magad a zsenik által lepöcögtetett morzsákra

ez nem szint. egy nulla vagy

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 10:01:28

"az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs. Kénytelenek vagyunk revideálni nézetünket, mert most már kifejezetten kurva kellemetlen jelenségnek tartjuk a magyar politika egy-két évvel ezelőtti nagy ígéretét."

Fidesz 2/3 mellett nem tudnak érdemben politizálni, most a bázisukat kell építeniük, hogy esetleg, ha úgy alakulnak a választási eredmények jobban bele tudjanak szólni a nagypolitikában.

Szerintem minden LMP-s megnyilatkozás a választási kampányuk része. Ez pártpolitikai szempontból teljesen normális.

A Fidesz elketyeg a 2/3-ával, nem szorul az LMP-re.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 10:01:49

Ó - ó. Megjött a direktíva felülről. Már nem smúzolunk az lmp-nek, hogy szálljon be az alkotmányozásba, hátha mégis legitimebb lesz az alkotmány. Nem hallgattak a szép orbáni szóra, így most a fideszhez közelálló média ellenük fordul. Lesznek manipulált hírek is a híradóban, hadd lássa mari néni és pista bácsi milyen istentelen párt is az lmp?
Amúgy pedig, nagyon gyenge érv arra hivatkozni, hogy az előző alkotmány is egy párti, mert ez is az. Lehet, hogy most Orbánunk van és nem Rákosink, de felülről diktálják, egy párt szája íze szerint. Ez az alkotmány ugyanolyan diktatórikus mint a jelenlegi. Ugyanaz az üzenet: a párt által a nép nevében, de azt figyelmen kívül hagyva. Egyetlen különbség lesz a két alkotmány között. Az évszám a törvény nevében. De ettől még nem lesz demokratikus. De attól sem, hogy nem a korrupt, szocialista, gyurcsányista, elmúltnyócév mszp elődpártja alkotta.

egerészölyv 2011.04.12. 10:01:50

@iqsamp: ezért mennyit kaptál, droid? :)

xkolbászx 2011.04.12. 10:02:01

@egerészölyv: LEsüllyedni szoktam valami ALÁ, nem BEsüllyedni.

bazmeg tanuljál már meg magyarul csicsi, mielőtt elkezdesz okoskodni.

BEsüllyedni, csak valamiBE lehet.

való világ nemzedék....

egerészölyv 2011.04.12. 10:02:39

@xkolbászx: kicsit hisztérikusnak tűnsz, ami nem lenne baj, csak büdös is vagy hozzá. Az meg undorító, tudod? :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:02:41

Attól még hogy ebben a posztban a Fideszbe is belemar néha a posztíró, azért egyértelműen látszik hogy a Mandinernek lassan vége. Ahogyan az oldalnak, ami nem a blog, már régen annyi. Ott a hozzászólások 80%-a masszív szélsőjobboldali borzalom. Zsidózással, és cigányozással vegyítve. Itt a blogon még jönnek vitatkozni néha középről, balközépről, liberálisok, vagy egyszerűen olyan értelmiségiek, akiknek semmilyen politikai képviseletük nincs a jelenlegi palettán. Őket politicus, az egyik blogszerző lazán lekomcsibogyózza.
Az ilyen posztok mint ez is, persze jók arra hogy megmutassák hogy a blog mindenkibe belemar, és a Fidesz sem szent tehén, de azért az megdöbbent hogy az LMP utálata mellett azért sikerül megmagyarázni, hogy akár a fejünkre is állhatunk, akkor is új alkotmányunk lesz. Ezért gyakorlatilag felesleges. Ez megdöbbent. Mi lett veletek? Vegyetek példát a Véleményvezérről. Ez itt szimpla gerillamarketing a védhetetlen Fidesz intézkedésekért. Nekem nem démonom Orbán, én nem alapból gyűlölöm őket, sőt, nagy várakozásaim voltak mikor a fülkében állítólag forradalmat csináltak. De azóta mondjatok már egyetlen olyan elemet, ami az elosztórendszerek, reformjáról, olyan gazdaságpolitikáról, ami a fejlődést hordozza magában...vagy ne is soroljuk akár egyetlen olyan intézkedést, ami előre viszi ezt az országot. Egyetlen olyat. De tényleg. Ti az ellenzéket ekézitek, amikor gyakorlatilag nem is léteznek? Súlytalanok, és mondanivalótlanok, a legmagasabb labdákat sem képesek lecsapni. Mégis abban lelitek beteges örömötöket? Miközben egy 0%-os támogatottságú párt a háttérből szépen a saját képére akarja formázni az országot, több évszázadot visszafelé lépkedve? Tessék most már felébredni, és rájönni, ha a Fidesz az igazán szimpatikus erő, akkor segítetek neki valós kritikával. Mert a másik legnagyobb probléma, hogy a kritikát, a saját hibáikat képtelenek elismerni, és azt kezelni. Ez lesz majd a bukásuk záloga. Erről írjatok posztot. Az utóbbi idő leghosszabb posztját az LMP béna videójáról sikerült írni? Tényleg nem értem mi lett veletek. Kár érte. Nem véletlen hogy ennyien írják le ezt a kommentekben, ideje lenne összeülni, és beszélgetnetek egy jót, merre tovább.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.04.12. 10:02:42

Ha van szerkesztőségi Hall of Shame, ezt a cikket nyugodtan kitűzhetitek oda. ;)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 10:03:41

@xkolbászx: Legyél magaddal azért elnézőbb. Mi azok vagyunk, segítünk, ahol csak tudunk.

xkolbászx 2011.04.12. 10:03:48

@egerészölyv: azért van abban valami báj, amikor a szarlapátoló cigány mutogat másokra, hogy rászállt egy pitypang, miközben még a füle is szaros.

igaz a te füled azért szaros bagolymajom, mert beszorultál ákos ánuszába.

egerészölyv 2011.04.12. 10:03:48

@xkolbászx: semmi közöd hozzá, hogy mit gondolok rólad.

carlo68 2011.04.12. 10:04:16

Hamarosan eljön az idő,amikor nem lesz divatos a fidesz seggnyalása kultúráltabb körökben!

Budaphestie 2011.04.12. 10:04:19

@egerészölyv: Minden második komment a tied. Most már pihenhetnél egy kicsit. Szerintem már biztosan elégedett veled a gazdi. Cigi vagy kávészünet esetleg? Hagy vitatkozzanak egy kicsit a felnőttek nyugodtan.

2011.04.12. 10:04:20

@sidorovich:

1. Nem a kozmetikázástól és előléptetéstől pedofil vagy nem pedofil. Viszont ezek a témához nagyon is kapcsolódnak. Egyszerűsítve: DCB az LMP révén van itt -> DCB-t igyekszik diszkreditálni egy pártjanicsár -> a párt örül és jutalmaz. Mellékes, hogy a janicsár mivel diszkreditál, és hogy közben minden létező etikai kódot meghág.

2. Azt te és én nem tudjuk, hogy pedofil-e. Azt tudjuk, hogy olyan vádakat kapott. Ilyen erővel Orbán cigány meg szőlőbányák. Ha már a formális logikánál tartunk, ilyen megalapozottságú sztorikat érvként használni arra, hogy hiteltenítsd a mondanivalóját minimum klasszikus érvelési hiba (argumentum ad hominem), de inkább aljasság. Ennyi marad a trolloknak - a posztolónak, a tévében kérdező riporternek, meg az itt pedofilozóknak. Be happy :)))

xkolbászx 2011.04.12. 10:04:20

@egerészölyv: DEHÁT AKKOR MIÉRT ÍROD IDE?

tényleg a földeken lenne a helyed te tanulatlan jobbágy!

egerészölyv 2011.04.12. 10:04:24

@xkolbászx: most éppen mi FÖLÉ süllyedtél be, komócsin? :DD

gszebe 2011.04.12. 10:04:55

Pff... ilyen az, amikor a (polgári) alagsorban összegyűlik egy kupac szemét a sarokban. Hosszú idő óta a színvonaltalanabb írás a Mandineren...

elwood 2011.04.12. 10:04:57

tegnap Gyurcsány azt mondta 2x2=4.
erről megkérdezték az LMP-t és azt mondták, 2x2 szerintük is 4.

ezzel egy platformra kerültek Gyurcsánnyal, igen azzal a Gyurcsánnyal. nem szégyellik magukat.

a matematika törvényeinek átírása holnap képviselői indítványként megszavazásra kerül miszerint 2x2 =5 , és biztos, hogy az LMP Gyurcsánnyal együtt fog szavazni. igen azzal a Gyurcsánnyal.

iqsamp 2011.04.12. 10:05:13

@egerészölyv: mindenki tudja, hogy troll vagy. Elég megnézni a hozzászólásaidat. Érvelni nem tudsz, csak sértegetsz és provokálsz. Igazából senki sem törődik veled 5 percnél tovább:)

xkolbászx 2011.04.12. 10:05:18

@politicus: hol segítesz és kinek? ákos nem fog adni a pénzből megnéztem tegnap is. majd észre veszed magad, te zsellér, amikor az éhkopptól bevérzik a szemed, és veted rá magad a penészes papucsára.

gszebe 2011.04.12. 10:05:29

*legszínvonaltalanabb

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:05:33

@Brendel Mátyás: Mivel KK&TT nem értelmi fogyatékos, marad a végsőkig kitartó szervilis lojalitás (igen, ez orbanviktorponthúzás)

Ugyanis egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg így gondolnák...:(

FeketeLeaves 2011.04.12. 10:05:46

@egerészölyv: hát gondoltam sikerül elkerülni ezt a stílust. De nem sikerül, mert elolvasni és megérteni sem sikerült a dolgot, de arra értelmes választ írni pláne nem.

Ez van, ha egy egerészölyv egy réti sassal áll le vitatkozni, hogy a pocok finomabb-e vagy a nyúl. Esélye nincs ugyanis nyulat enni. Képtelen távolságban áll tőle, hogy felnőjjön ahhoz, hogy különbésget tegyen a kettő között.

Ezért nem éred el te azt a szellemi szintet, ahol pariban vagyunk egy vitában. És ezért nem érted a lényegét a posztnak és az arra írt hozzászólásnak.

Jó pockozást! Néha nézz át a másik fára, ahol a sas ül!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 10:05:54

Amugy vannak akik meg mindig azon a szinten vannak, hogy a regi alkotmany szovjet alkotmany. A kerdesem, mitol alkotmany az alkotmany? A tartalomtol vagy a formatol?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 10:06:04

volt itt régen like és dislike gomb, hova tűnt? az látható, hogy a szopóálarcos fidesznyikek jólmeglájkolják a cikket, de láthatóan elég sok az alternatív vélemény.

kíváncsi lennék egy

"Hülye agymosott fidesznyikesek" : "Értelmes emberek"

meccsre

Luie Lepke 2011.04.12. 10:06:33

Ez az egerészölyv a Mandíner valamelyik írója vagy csak simén troll? Érvei nincsenek, csak személyeskedik és sérteget mindenkit akinek más a véleménye mint az övé. Olyan @dajcstomis stílusban. :)

mr sistereg 2011.04.12. 10:06:43

@Maisie MacKenzie:
a "paraszt" az már épp úgy nem mezőgazdaságból élő embert jelent, mint ahogy a "bunkó" szó sem csak az egyik végén vastagabb fadarabra értelmezhető.

A paraszt-agyú az, aki nincs állandó intellektuális készenlétben, és hagyja magát inkább az előítéletei által sodródni. Erre persze mindannyiunknak komoly hajlama van, hisz érezni könnyebb mint gondolkodni.

Az LMP azért nem SZDSZ.2.0, mert még nem lopták magukat össze (persze alkalmuk sem volt rá), de ami fontosabb ideológiailag, azért sem SZDSZ.2.0, mert elutasítják a neoliberális gazdasági iskolát. Ebből a szempontból leginkább a Jobbikra hasonlítanak, de van olyan aspektus, ahonnan nézve ez érdem.

A FIDESZ és az MSZP neoliberális gazdasági iskola intellektuális rabjai, amely iskolát a keynesi gazdasági iskolával szemben hozta létre Milton Friedman, és azóta minden paraszt azt hiszi, hogy az államadósság növekedése mindig, minden körülmények között rossz hír. Nem, nem az.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 10:06:57

@tölgy: Sajnos néha az embernek be kell fognia az orrát és erre az alkotmány kiváló alkalom. Lehet nem szeretni a komcsikat, de alkotmányozni nem kötelező, viszont, ha így teszünk, akkor undor ide, undor oda muszáj velük is egyeztetni.

egerészölyv 2011.04.12. 10:07:06

@BPHead: ezért mennyit kaptál, komócsin? :)

FeketeLeaves 2011.04.12. 10:07:09

@iqsamp: örömmel. Kövesd egerészölyv hányattatásait saját gondolati gyufásdobozában. Rémes lehet neki...

Valandil 2011.04.12. 10:07:26

De szép! Megjöttek a liberókák (kis libsik). Olyan, de olyan toleránsak, hogy mindjárt kiírtják azokat, akik a kedvenc pártjukról (vagyis róluk+rokonokról) ilyen csúnyákat ír.
Az LMP=Szdsz 2.0: etnobizniszben utazó extremitásokat (buzik, drogosok) felkaroló, amerikai pénzen létrehozott 5. hadoszlop.

(Eléggé feltűnően, mondhatni szervezetten repültek rá a cikkre. A faszbukon szóltak gyerekek, hogy a fasiszták már megint piszkálódnak?)

xkolbászx 2011.04.12. 10:07:29

@egerészölyv: szóval mégis elkezdtél komcsizni ? :DDDDDDD

pedig hogy verted a nyálad.

a legszebb, hogy még büszke is vagy rá, hogy milyen hévvel alázod ezt a pompás nyelvet. ezért tényleg kijárna egy füles, a gerinced nem törne el, a gumi jól bírja a strapát!

Tower13 2011.04.12. 10:07:52

@politicus:
Na az első olyan szöveged ami még tetszett is :)
De nekem mindíg eszembe jut a történelmi alkotmányhoz való visszatérés is. Különösen az aranybullát várom. :D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 10:08:07

@xkolbászx: LOL. folytasd mint tegnap, élvezettel olvasunk :):):):)

xkolbászx 2011.04.12. 10:08:24

@politicus: a komcsik alatt most a pozsgay féle brigádot érted? vagy a martonyit, aki 89-ben lépett be az mszpbe? vagy az államosító pártot? vagy kit?

egerészölyv 2011.04.12. 10:08:28

@iqsamp: most épp mit csinálsz, pici személyeskedő troll?

xkolbászx 2011.04.12. 10:09:09

@politicus: imádod ha aláznak mi? imádsz megalázkodni, látszik rajtad, nem hiába lettél csicsi mandineres.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 10:09:32

@Zabalint: 20 évig a tartalom számított. Innentől csak a forma.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:09:46

a jelenlegi alkotmány nem egypárti: a módosítások miatt már más, mint az egykori szoci alkortmány, s ezekben a módosításokban az akkori kormánypártok és ellenzéki pártok is egyetértettek.

egerészölyv 2011.04.12. 10:10:09

@xkolbászx: erre még gyúrj rá, Hajni néni aláhúzná pirossal.

xkolbászx 2011.04.12. 10:10:28

@egerészölyv: te legalább egy kérdésre válaszolnál, mielőtt elkezdesz utánozó majmot játszani!

és nem, nem fognak felvenni a mandinerhez, nem fogsz részesülni az állami pénzből, azt már ellopták az élelmesebb tolvajok.

te világéletedben az anyád pénzéből tengődő vesztes maradsz, kár itt erőlködnöd!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:10:39

@eon:
Más olvasóink szerint meg köcsög kis elempések vagyunk. Talán az lenne a legjobb, ha ezeket egymással beszélnétek meg.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2011.04.12. 10:11:16

Kár a Mandinerért.
Valamikor, még egy jó kis blog volt, ma már csak szopóálarcban nyalnak, persze biztos jól megfizeti az a FIDESZ=mely ma már nem fiatal, nem demokrata, de annál inkább a KISZ-es komcsik, és a Lázár féle arcátlan megélhetési politkusok gyűjtőhelye.

is 2011.04.12. 10:11:35

@Legelő Őse: "Ti az ellenzéket ekézitek, amikor gyakorlatilag nem is léteznek? "

Zuglóban volt vasárnap egy választás. FIDESZ 39%, MSZP 30%, LMP 17%. Ez országosan FIDESZ 45%, MSZP 25%, LMP 10%. Tavaly ugyanez FIDESZ 53%, MSZP 18%, LMP 7% volt. Innen már csak egy lépés, hogy a FIDESZ 40%, az MSZP 30%, az LMP meg 15% legyen, és onnantól Orbán mehet a levesbe. 2014-re olyan arányos választási rendszer lesz itt, hogy csak na. és ezek azok az adatok, amik miatt Kínai Kálmánokat uszítanak a népre, ilyen posztokkal. reméljük sokadszorra a nép már nem szopja be, mert ezek a posztok a népre rakosgatják a szopóálarcot, hogy még ezt is bírd ki, amíg mi a következő adag pénzt is kilapátoljuk a haveroknak, meg még 5 embert elrakunk 9 éves bebetonozott pozícióba.

xkolbászx 2011.04.12. 10:11:37

@TuRuL_2k2: dehát hogy lennél lmp-s, amikor az állami megrendelésekből zabálod zsírosra magad mindennap?

vagy az orbanviktor.hu az lmp-s oldal lenne?

meg lennék lepve :DDDDDDDDDDDDDDD

egerészölyv 2011.04.12. 10:13:43

@xkolbászx: kicsit rád kellene taposni - tudod, a lazán zömített kolbász megzöldül és bebüdösödik.

MACISAJT 2011.04.12. 10:14:04

"A médiatörvény elleni pártfüggetlen demonstráción ott tüntet egymás mellett az LMP-s képviselő és Bauer Tamás. Igen, az a Bauer Tamás.
Az összeurópai szakszervezeti tüntetésen ott van Schiffer András és Szanyi Tibor."

Na és? Ki az aki ezen csodálkozik?
Hogy Szakasits Árpád unokája -igen, annak a Szakasitsnak- ott tüntet a
körmös Bauer fiával?

Lehet más a politika, bruhaha..:)
Miben lett más?
A kivonulásokban,a böszme nyomán végrehajtott parlamenti bojkottban, a közröhejes performanszaikban?
Netán attól lett "más a politika" hogy -*freudi- szövegü matricákat ragasztottak a kincstári laptopjaikra?

*Nem ezt ígérték. És tényleg nem.

xkolbászx 2011.04.12. 10:15:31

@egerészölyv: fenyegetőzöl csiga?

adod?

hol, mikor?

gauche caviar 2011.04.12. 10:15:53

Hát ha az lmp a hajnali húgymerevség, akkor a mandiner maga a híg fos tengere, garatra nyelve.
Akkora egy gátlástalan szardarab bértolnokságot, mint amit a mandiner pucsított itt be a FASZ (forradalom a szavazófülkékben) óta, utoljára bauer tamástól lehetett látni a magyar horizonton.
Baszki, ezért lett nektek fizetve az állami oktatás meg a HÖKös koli-bulik? Hogy egy ilyen nívótlan szart adagoljatok fizetett politikai hirdetésekben nap nap után?
Legalább valami koncepciót belerakhatnátok a fikagyúrásba, valami hosszabb ívű elképzelést, mint anno Csurka bácsi.
De hát kik vagytok ki a nevezett drámaíróhoz képest... amikor már a Vastagbőrön vagytok kiállítva, hogy mekkora egy önreflexió nélküli cidázást nyújtotok lázár janitok felé, bő nyállal zacskóig, akkor azért remélem valaki felhívja édesanyátokat, hogy utazzon fel pestre, mert a kisfiai olyan ordas férfiprostituáltak lettek, amit még a Nyugati aluljáró bevizelt hajléktalanjai két karton cigiért sem farkalnának meg ótvaros pöcsük gennyfakadásakkor.

Ennyit a mandiner-qualityről. (mondjuk elég jól reprezentálja a mandi színvonala, hogy mit képzel a fidesz a 'polgári' értékrendről, ha ilyen fostrógereket fizet meg zugfirkálni, Móricka színvonalon).

xkolbászx 2011.04.12. 10:16:05

@TuRuL_2k2: betippelem: a lázár pártbeli ellenfelei?

2011.04.12. 10:16:11

@is: Nu, vigyázzunk ezzel. A fülkeforradalmi matematika szerint 53% = kétharmad. A 40% meg több mint fele lesz még mindig. Hülye lesz a Fidesz a választási törvényt megváltoztatni, ha az erősnek kedvez, és még mindig ők az elsők.

egerészölyv 2011.04.12. 10:16:47

@xkolbászx: inkább megkímélem porszem életedet :)

Anti Anyag (törölt) 2011.04.12. 10:17:08

Ez a "demokratáknak" nem nagyon esik le.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:17:12

@is: ezt tudjuk - de a parlamenti lehetőségeit az átlagemberhez eljutó médiatartalmakat tekintve gyakorlatilag súlytalanok.

xkolbászx 2011.04.12. 10:17:22

@egerészölyv: magyarul befostál. akkor ne ugass!

csoko20 2011.04.12. 10:17:35

@metalheart: Az új sem egypárti, ott a kdnp:)))

Csak azt nem értem, hogy mi a faszért kellett majd 200 módosító indítványt megszavazni? A saját munkájukat is ennyire előkészítetlennek tartják????

egerészölyv 2011.04.12. 10:18:12

@soulclipse: észérvek a köbön - szánalmasak vagytok. Ennyi?

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2011.04.12. 10:18:36

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni

koszos kis trollok vagytok. Érvelés helyett böfögtök. Van a szakmátokban ennél lejjebb?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:18:56

@TuRuL_2k2: ...és ez ugye nem szerkesztőségi álláspont:

" középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban"

?!?

sidorovich 2011.04.12. 10:18:59

@somewhat damaged:

Érdekes, mint ha te említettél volna egy szerkesztési manipulációt, ezzel diszkreditálva a cikk CB beteges hajlamaira tett célzását. Ha a pedofilozás ad hominem (ami részben fura, hiszen CB saját maga írta le ezeket a dolgokat a könyvében, illetve nem véletlenül van az kép mellékelve) akkor a szerkesztőzés mi?

Netuddki. 2011.04.12. 10:19:09

Jaj, ti fideszesek annyira átlátszóak vagytok. Ha valamit meg akartok indokolni akkor csak a másikra tudtok mutogatni.

- Ha loptok akkor a maszop többet lopott.
-Ha orbán lqrta akkor gyurcsány még jobban lqrta.
- Ha nincs felhatalmazásotok alkotmányozgatni, akkor az előzőeknek még annyira sem volt.
- ...

Walter Melone (törölt) 2011.04.12. 10:19:51

@TuRuL_2k2:

tényleg nagyon Fidesz agitprop újság szerűek vagytok mostanában...

nem baj ez, csak legalább ne akarnátok állandóan bizonygatni, h "de mi neeeem is..."

MACISAJT 2011.04.12. 10:20:22

Ja és itt van az LMP totemállata( c. by Mandiner) , kohn-bendit dániel, eredetiben , amint kábitószerről és a gyerekekkel való szexuális viszonyáról sk. beszél( az elején 15 mp. reklám van):
www.blip.tv/file/2226128?utm_source=player_embedded

Nem pedofil ő, á dehogy...csak "türelmetlen"...

(aki tud franciául, annak az igazi, aki nem, az kénytelen beérni az angol feliratozással-az sem kevésbé rémes).

Ők ketten, polanskival kézenfogva - lehet más a..pedofília.

Netuddki. 2011.04.12. 10:20:36

@Carlos>: Szakma? Amatőrök...

Vincenzo90 2011.04.12. 10:21:12

Kár hogy a posztírónak nagyon igaza van. Olvasás és végiggondolás nélkül szopkodják itt bő nyállal Schifferék fszát sokan. Pont azok az ostobák, akik úgy mennek tűntetni, hogy nem tudják, mi ellen, vagy mi mellett tűntetnek.

LAVÓRVAGÁNY 2011.04.12. 10:21:27

Komolyan, mit vártatok egy olyan párttól, akik egy pedofilt hívnak, hogy beszéljen arról, amiről halvány lila fingja sincsen? Szánalmas, ahogy siffer falzett nyökögése is...ja, hogy még nem mutált, az más.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:21:47

@Legelő Őse:
Ha olyan véleményt ír le valamelyik szerzőnk, ami nem a kormányt szapulja, akkor egyből seggnyalók, kormánybérencek, utolsó csatlósok vagyunk. :]
Itt van például KK&TT esete. Legutóbbi posztjaik ezek voltak - egytől egyig kormányzati megrendelésre, nyilván:
mandiner.blog.hu/2011/04/04/felsookositas_5_sok_e_az_annyi
mandiner.blog.hu/2011/03/23/a_tarcakozi_foldrajzinev_bizottsag_bukasa
mandiner.blog.hu/2011/03/22/ooo_magyarorszag_1
mandiner.blog.hu/2011/03/17/felsookositas_4_a_revai_jozsef_nemzeti_felsooktatas_fejlesztesi_strategia

GGG77 2011.04.12. 10:22:09

@samer: Cohn-Bendit pedofilozása enyhén szólva primitív dolog.

1. Nem ítélték el ilyen ügyben, sőt nem is helyezték vád alá, sőt nem is volt gyanúsítottja ilyen ügynek.
2. Az állítólagos áldozatok és szüleik valamennyien pozitívan nyilatkoztak róla.

Bár a Szentkirályi utcának érdekében áll negatívan feltüntetni, ezzel szépen egy platformra is kerül a Fidesz a Kuruccal. Szintén a Párt megrendelésére Papp Dániel el is készített egy hazugságokkal, ferdítésekkel teli anyagot, csak mellélőttek, az Index leleplezte a csalást. Ez a Mandiner poszt ugyanúgy megrendelésre készült.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.12. 10:22:57

Az LMP politikai okokra hivatkozva maradt távol... De az igazi ok, hogy nem tudják felolvasni a nagy nehezen összollózott MSZP-és beszédeiket...

Sajnos azért maradnak távol a parlamentből is, mert megszokták az iskolakerülést, csak rájöttek, itt nem kapnak igazolatlant...

Az alkotmányozáshoz meg érdemben úgysem tudtak volna hozzászólni... mert nem igazán érdekli őket a jog, csak azon része, ami pluszt jelent számukra...

kissiú 2011.04.12. 10:23:29

"az új alaptörvény akkor is legitimebb lesz, mint a mostani"

"Legális, de nem legitim."

Ismerős ez a mondás?

Iridium 2011.04.12. 10:25:01

"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban."

Eddig olvastam, lol. Akkor a kormány miért kérdezett meg minden választópolgárt az alkotmányról? Miért alkotmányoznak, ha annak nincs is jelentősége?
Mert középsúlyos értelmi fogyatékosok ők is?

Harmatgyenge ez a poszt, csakúgy mint a címzettje. Öröm és bódottá nézni ezt a szópárbaj-kezdeményezést, viccesebb mint a beszélgető macskák a jútyúbon.

midnight coder 2011.04.12. 10:25:06

Az a nagy helyzet, hogy lehet szidni a kormánypártot, de amíg az ellenzék az MSZP, LMP, Jobbik addig még mindig inkább a FIDESZ legyen kormányon mint ezek. Különösen igaz ez az LMP-re, ennél kreténebb társulat még nem nagyon ült a parlementben, az ég óvja az országot attól hogy ezek valaha is kormányra kerüljenek.

Persze lehet olyan hsz-eket elereszteni, hogy hiszen ha lenne egy normális ellenzék akkor az OVI-nak annyi lenne - amiben lehet is igazság - csakhogy ez valami olyasmi mint amit a Hofi jelenetben a komcsik mondtak: "látod te rohadt büdös kulák, oda fogunk felakasztani - ha majd egyszer lesz szögünk...". Jelenleg ez az ellenzékünk van, márpedig sem az ex-komcsik sem az lomposok nem fognak záros határon belül normális ellenzéki erővé válni.

A nagyobbik gond, hogy baloldali programmal záros határidőn belül nem is igen lehet. Ennek pedig igen egyszerű oka van: itt, és nem csak itt de szerte európában aki baloldali fordulatot hirdet az hazudik. A dolognak egyszerűen nincs realitása, sőt azt kell mondjam kb. az várható hogy az átlagpolgár jóval szarabbul fog élni mint most - nálunk is, de európában különösen. És minél inkább erőltetik a balos dolgot, annál nagyobbat koppan az átlagpolgár.

szita szita péntek 2011.04.12. 10:26:29

"az új alaptörvény akkor is legitimebb lesz, mint a mostani." - Technikai értelemben talán, hisz - mint a cikk érvelése is adja - ezúttal választott képviselők szavazzák meg azt. Ugyanakkor az érzelmek szintjén NEM! Be kellene látni, hogy az előző alkotmánnyal a társadalom döntő többsége elégedett volt, míg a most készülővel kapcsolatban mind tartalmi vonatkozásban, mind pedig a keletkezési körülményeivel olyan kritikák fogalmazódtak meg, amellyel tömegek nem értenek egyet. Sikerült az alaptörvényt a napi politika érdekvezérelt terepévé silányítani a közgondolkodásban. Ez az alkotmányozási folyamat jogszerű, ám semmiképpen sem helyes és kívánatos.

Azt, hogy az alkotmány hogyan fog "teljesíteni" természetesen majd az idő mutatja meg. Van pár pontja, amit és aggályosnak tartok, de ugyanakkor (a keletkezés körülményei miatti ellenérzéseim dacára) azt kell mondjam, hogy a benne foglaltak többségével egyetértek. (Mondjuk az előzővel is.) Ugyanakkor a Fidesz az ország alaptörvényét a jobboldal szimbólumává tette - ezért annak változtatása a bal oldal politikai kényszere lesz. Nem jó ez így.

Nagy butaság kell ahhoz, hogy a szerző ne lássa be az LMP és az MSZP tüntető távolmaradásának okát. A jelenlegi kormány vita és párbeszédkészsége konvergál a nullához. Eddig is erőből oldották meg a dolgokat, ezt is erőből teszik. A tüntető távolmaradás épp a kormánypárt által kívánatos erkölcsi legitimációt veszi el az alaptörvénytől. Az ellenzéknek jelenleg ez az egyetlen (valamennyire legalább hatékony) eszköze van az alkotmányozás elleni fellépésre. Elveszik azt, amit elvehetnek: a társadalmi konszenzus látszatát.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:26:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
A KK&TT posztjaiban szereplő fordulatok rendszerint elég erősek lennének szerkesztőségi álláspontnak. :]

Kristl 2011.04.12. 10:26:39

mond valamit a lakájmédia kifejezés? :]

Hoppázó Beléndek 2011.04.12. 10:26:58

ehhez itt fent ketten kellettetek, hogy kiizzadjátok? ha ez komment és nem blogbejegyzés, akkor sima tl;dr trolling. ugye nem közpénzből hánytok?

egy év forradalmasdi után szépen közelítitek a tökkelütött idióta bajjer szintjét. persze összenő, ami összetartozik, csak idő kérdése volt. és mi minden lesz még itt 3 év alatt.. kivárjuk lesz-e belőletek titanic-zenekar.. *dörzsöli a tenyerét*

@xkolbászx: de ideges az elvtárs..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:27:30

@MACISAJT: nyugi, már nyert a Fidesz. Tényleg. Ja hogy nem tűnt fel? Érdekes nekem sem. Mert még mindig idegesen tekintget jobbra balra és ugrál a láthatatlan ellenségek elöl. Pedig egyszerűen csak el kellene kezdeni valami olyasmit, amit követeltek - teljesen jogosan teszem hozzá - 8 éven keresztül. Először le kellett volna tenni valamit az asztalra, és aztán alkotmányozni. Mondjuk a második két évben, mert annyi minimum kellett volna rá. De nem a valamit csinálás helyett! Én értem hogy beidegződés még mindig a Gyurcsányt, az SZDSZ-t meg ki tudja kit szidni. De 2011 áprilisa van. Mi lesz? Fél Európa csodálkozva figyeli ahogy hátramenetben duzzogva bezárul kis országunk.

sidorovich 2011.04.12. 10:27:32

@GGG77:

"1. Nem ítélték el ilyen ügyben, sőt nem is helyezték vád alá, sőt nem is volt gyanúsítottja ilyen ügynek.
2. Az állítólagos áldozatok és szüleik valamennyien pozitívan nyilatkoztak róla."

Tehát nem pedofil, igaz? Ahogy a tolvaj sem tolvaj, csak ha a sértett feljelent, a hatóság elfog, bíróság vádat emel és az ítélet megszületik.

Akkor hadd kérdezzem meg, hogy mindezek hiányában az eltulajdonított tárgy eltűnését minek nevezed? Mert ugye lopásnak nem, az a logikádból lejön...talán paranormális jelenség?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:29:21

@xkolbászx:
Tehát az egyik posztért Lázár fizet, a másikért meg Lázár ellenfelei, világos. Lehet, hogy tőzsdére kéne mennünk.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 10:31:27

@paska:

Na, ja. Persze pont a lényeg nem egyezik. Mert csak álarc. Alkalmatlan "arra" a funkcióra.

Így jár aki egyszerre akar jó katolikus és laza fiatal is lenni.

Viktus 2011.04.12. 10:31:36

Az új alkotmány megírása nem volt egyszerű feladatkör egyrészről ott van fideszes arrogancia a mi vagyunk az istencsászárok gőggel.
Másrészről igazából a jelenlegi felhozatallal ennél jobb alkotmányt nehéz lett volna kihozni. Az LMP elmerokkant banda a sok elmeháborodott zöldségével sosem volt ígéret a pesti hippiken túl senkinek. Az MSZP még mindig önmagát keresi leginkább, és a gyurcsányi béklyót sem képes levedleni átalakulni modern szocdem pártnak. A Jobbik meg tett egy két értelmes javaslatot, de szokásos hibával egy rakat baromságot is mellékeltek hozzá így a végén nehezen voltak komolyan vehetőek.

A mostani annyival lesz legitimebb, hogy nem lehet a komcsikat emlegetni vele kapcsolatban majd marad a fidesz alkotmány becenév, és a fél ország ugyanúgy szarnak tartja majdan.
Mondjuk az ütött a legjobban, hogy még az ország elnevezésében sem tudtak kiegyezni, akkor miről is beszélünk ...

Harald Blåtand 2011.04.12. 10:32:14

"az a fajta ember, aki beleveri a farkát a szenteltvíztartóba, vagy az esküvőn rászarik a menyasszonyi tortára, utána diadalittasan figyeli, hogy hogyan undorodnak tőle"
Ezt pont KKTT írja :-)?

Gallion 2011.04.12. 10:32:31

@TuRuL_2k2: Szerintem félreérted. Senki nem várja, hogy a kormányt szapuljátok állandoan és egyáltalán nem tilos jó dolgokat észrevenni. De ha egy-egy bejegyzésben ész nélkül tövig benyaltok nekik, akkor ne lepödjetek meg ha ez a szemetekre van vetve. Azt pláne csacskaság hinni, hogy egy-egy ilyen cikk butaságai máris semmissé lesznek csak mert már volt olyan is ami kritizálta is a kormányt. Attól ennek a cikknek a megállapitásai még ugyanugy elvakultak maradnak.

FeketeLeaves 2011.04.12. 10:32:38

@egerészölyv:

"észérvek a köbön - szánalmasak vagytok. Ennyi?"

Mert te vagy ugye az érvelés nagymestere. Olvasd vissza a hozzászólásaidat. te tényleg csak egy lúzer troll vagy, azt hittem nem és leálltam neked érvelni.

Ülj fel a fára, rágd a pockot! Nyulat nem ehetsz úgyse.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:34:04

@sidorovich: Rohadt unalmas ez a Bandibácsi ügy már. Komolyan. Nem kell szeretni azt az embert, és nem is kell közösen politizálni vele. 20 éve nem támadják már csak néha szélsőjobboldali pártok. A stílusa is kérdéseket vet fel. De ettől még nem kell meghamisítani a vele készült sajtótájékoztatót. Ettől még az EU parlament választott tagja, és jogai vannak - ha a véleménye nem tetszik, lehet vele vitatkozni, érvelni ellene, visszautasítani, egy csomó olyan dolgot tenni, amit egy felnőtt politikai erő meg tud tenni a politikában. Amit nem érdemes, mert öngyilkosság, az az, amit a Fidesz csinált. Az ellenfél hiteltelenítése hatásos fegyver a politikában, de pusztán önmagában alkalmazva pont ezt a hatást éri el, mint most a Fidesz. Csak a saját választóknak üzennek vele. Az a kör meg éppen csökken.
A legkeményebb azonban hogy éppen új alkotmányunk lesz, ti meg arról vitatkoztok, hogy egy francia szocialista politikus pedofil-e, csak mert bírálta a Fideszt. Egy lépést hátralépve azért van sodrása rendesen ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:34:08

Ami meg a posztot illeti: az LMP-n belül is elég rendesen egymásnak estek a t. felek kotmányozás-ügyben. Akadnak jó páran, akik alkotmányoztak volna, de győztek a kivonulók. Ez az ügy is mutatja, hogy egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben a párt: ha kotmányoz, akkor az Orbán díszellenzéke billogot kapja meg tüstént, ha nem, akkor meg az eszdéeszesedését/gyurcsányizálódásét.

nu pagagyí 2011.04.12. 10:34:23

A cikkirók zavaros fejtegetései csak a lényegről nem szólnak. Tetszik-e nekik a készülő alkotmány?
Ha már veszik a bátorságot maguknak, hogy kritizálóit fikázzák, előbb talán rá kéne mutatniuk azokra a nagyszerű értékekre, amit az új alkotmány hordozni fog. Én nagyítóval sem találok semmi olyasmit benne, amit a népnek el kéne fogadnia. Az iromány nem más, mint a 20-30 évre berendezkedni kívánó hatalom szabály gyűjteménye a nép valódi véleményének elfojtására. Miért is kéne beleszólási lehetőség nélkül asszisztálni ehhez a folyamathoz egy demokratikus pártnak?

Viktus 2011.04.12. 10:34:26

Kedves Kálmán , és Tóni!

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."

Felétek lehet mifelénk viszont arról, hogy a vörös Heves megye megszabaduljon végleg a szociktól, és legyen lehetőség átrágni az elmúlt hosszú-hosszú évek huncutságait. Na abból nem lett semmi csak mismásolás ... meg a szoci káderek helyet a saját cimbik betologatása mindenfelé ... vannak itt az alkotmányozásnál nagyobb problémakörök.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:34:53

@TuRuL_2k2: ööö

Ez az ún. 'fordulat' elég sokaknak feltűnt...

Az ilyen ...fordulatoktól az egész poszt (és az egész mandiner) válik hiteltelenné.

És nem kell hozzá orbanviktorponthúzni sem.

Guild 2011.04.12. 10:35:39

Az ellenzéki pártok az utcára viszik a politikát! Politizálni a parlamentben kell!
;)

Mikor már nagyon kezd elegem lenni a kormány marhaságaiból mindig az LMP felé kezdek el pislogni, azt folyton arra jutok, hogy nem valós alternatíva. Sajnos.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 10:36:07

@midnight coder: Igazából ugyanúgy fog nyerni az mszp mint 2002-ben tették, vagy mint a fidesz 2010-ben. Istenem, inkább ők mint a mostaniak. Protes szavazók.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 10:36:14

Olcsó hányás a szerzőktól. Erre nincs is értelme reagálni.

Az arcátlan-arctalan-álarc vonal tényleg erőltetett és kínos kicsit.

De azért: "A Tűzraktérrel kapcsolatos jogi és pénzügyi problémákból "
Persze. Hidd el a fideszes propagandát, mindig, mindenhol.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 10:36:51

@mr sistereg:

drogos, buzi, cigány aspektusból nézve az LMP SZDSZ 2.0

Magyarország gazdasága jobban függ a világgazdaságtől, mint a kormány gazdaságpolitikájától, sajnos, de a mindennapjaink, morális helyzetünk függ a társadalmi folyamatoktól.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 10:37:28

on

Az, hogy az LMP hogyan - többnyire valóban bénán - próbál áttörni a média ingerküszöbén, nem ment fel egy felelős(?) politikai közírót(?) a gondolkodás alól.

mr sistereg 2011.04.12. 10:38:27

@Valandil:
te pl. egy paraszt-agyú ember vagy. (Definíciót lásd fentebb) Volt rá idehaza 20 év, hogy megértsétek ti, paraszt-agyúak, hogy buzizni, cigányozni bárki tud, és ezzel valóban indulatokat lehet gerjeszteni, de indulatoskodni és gondolkodni nem ugyan az.

Persze, hogy egy heteroszexuális fehér ember tart attól, hogy homokosok molesztálják a gyerekét, vagy cigányok verik össze a hatos villamoson.

És itt jön a disztingválás: azért, mert meghallgatjuk a melegek siránkozását, akik nem akarnak bujkálva élni, és azt akarják elérni, hogy kissé otthonosabban érezzék magukat köztünk, még nem kell attól félni, hogy a mi magunk (vagy a gyermekeink) is elbuzulunk, (elbuzulnak).

Azért, mert nyitva tartjuk a kérdést, hogy mitől nem drog az alkohol, és mitől drog a THC, még nem leszünk magunk is drogosok. Csupáncsak megmutatjuk, hogy képesek vagyunk tárgyilagosan, indulatmentesen gondolkodni, te paraszt :)).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:40:32

@Gallion:
De könyörgöm, hol nyalunk be tövig nekik? A tegnapi posztom sem Lázárról szólt, hanem az ő apropóján előkerült vérdemagóg a-politikusok-meg-a-papok-nem-dolgoznak panelről, ami már régóta bökte a csőrömet. Erre mi lett az általános reakció? Lázármosdatáááááás!
KK&TT az utóbbi 5 posztjából 3-ban a kormány dolgait kritizálta, egyben az LMP-vel foglalkozott (miközben a Fideszt egyáltalán nem dicsérte). Mi a következtetés? Lakájmédia, bértollnok, seggnyaló.

Viktus 2011.04.12. 10:40:50

@TuRuL_2k2:

Na Turul éppen ez mutatja a nagy politikusaid munkakészségét elvileg tehát nem is kellene egy vasat sem adni fizetésnek pl., mert az LMP maga ami képviselő, tehát neki kellene fizetni a human droidjait mivel őt képviselik, és nem dolgozhatnak, ha akarnának sem ...

yerico1 2011.04.12. 10:41:23

Az LMP egy kommunista párt, az a bajuk. A fidesz meg egy szimpla balos párt, amelyik vezérének kommunista ideái vannak, de néhány értelmes ember még akad a pártban. Az LMP tehát szimplán konkurenciának érzi a fideszt az egy és legfőbb kommunista párt címéért vívott harcban. Pedig még ott a Jobbik is, úgy tűnik, ők is komoly versenyt futnak.

Amúgy meg minek zavar valakit is a fidesz "alkotmányozása"? Úgyis a következő kormány, úgy 2012 év elején visszamenőleg felülírja.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2011.04.12. 10:41:29

Az a baj, hogy KK&TT nem ért az alkotmányjoghoz. Sajnos az alkotmányjog nem alkalmazott falleológia, és nem is zokniárulás a Négy Tigris Piacon.

Persze ez még önmagában nem lenne baj, ha nem nyilvánulnának meg róla.

Az Alkotmányt elsősorban a hozzáértőknek kellene írniuk, és nem mindenféle lelkes fideszesnek.

Nyilván Tóni sem örülne neki, hogy ha holnaptól Zagyva írná a falleológia tankönyveiket.

Skwisgaar Skwigelf 2011.04.12. 10:41:44

Ez rohadtul nem szopóálarc, itt találtok igazit: www.szopoalarc.hu

BISMARCK 2011.04.12. 10:42:53

Ez hatalmas!!

Mindent elmond erről a bohóc pártról, hogy falura haknizni elküldtek egy olyan képviselőt aki 8 évig nem élt az országban, cigányt vagy falut előtte is csak fényképen látott.

ElPadre 2011.04.12. 10:43:08

a hitelességetek utolsó morzsáját most veszítettétek el. gratulálok. szomorú, mert jó volt a mandiner sok szempontból... de mint ahogy írták előttem is páran, nem is kell ov.hu-zni, erősen kikandikál a lónyelv.

a sok fideszes bértrollnak pedig: én úgy tudom, hogy ha valaki 100%-osan biztos önmagában és az igazában, nem érez kényszert arra, hogy ezt folyamatosan bizonygassa. sőt, az igazi hatalom és erő az, amelyik engedni is tud. persze ha cezaromániát és napoleon-komplexust eresztünk össze, és hát ez a főnök, akkor nem is tudom, miért várunk bármi egészségeset a csinovnyikjaiktól.

na pá, jó sokat olvasgattam itt, de többet ide nem jövök.

Viktus 2011.04.12. 10:43:49

@Guild:

Az LMP kb. a szopóálarcot a zárjuk be Paksot baromságával vette fel rendesen ... mondjuk értem én az LMP demagóg gondolatvilágát csak az a cumi nekik, hogy itt nincs az a jómódú középosztálybéli réteg, mint pl. a németeknél aki már nehezen tud magával mit kezdeni, így unalmában ezeket a masszív zöldségeket tolja.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2011.04.12. 10:43:49

"Ezzel szemben a 2010-es kampány ellenzéki részről másról sem szólt, mint hogy legyen-e a Fidesznek alkotmányozó hatalma. A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."

A második forduló nem az új alkotmányról szólt, hanem arról, hogy melyik térségnek ki lesz az országgyűlési képviselője.
De ha mégis így lett volna, akkor...

Az első fordulóban 7 976 496 fő szavazhatott.
(innen: www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/l100.htm )

A második fordulóban 2 475 572 fő szavazhatott.
(innen: www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin2/hu/l100.htm )

Szóval a választópolgárok 31%-a szavazhatott a második fordulóban.

Itt pedig gyönyörűen látszik, hogy hol szavazhattak a második fordulóban:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/oevker.htm

Szerintem nem igaz a bejegyzésben levezetett logika.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.04.12. 10:43:51

lehet, hogy legitimebb lesz, de már most látszik, hogy sok bába között a gyerekkel már senki sem törődik.

lassan az is bekerül az alkotmányba, hogy aszfaltozzák le a bekötőutakat, mert esős időben a traktorok felhordják a sarat a főútra...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:44:05

@Gallion: ilyen egyszerűen nem tudtam megfogalmazni.. egyetértek Turulos válaszoddal

tevevanegypupu 2011.04.12. 10:44:14

@TuRuL_2k2:
Tulajdonkeppen miert magyarazkodik? A mandiner olyan amilyen, hol jo hol kevesbe jo, de nagyonis szamit a blogok kozott. Azert is ir ennyi eszelos ide.(:

Bartolomeo Mazzini 2011.04.12. 10:44:18

szegény-szegény Mandiner. Ahogy tegnap írtam a Lázáros poszthoz, csak azért kerültetek címlapra, ha valami egetrengető hülyeséget írtok. (A normális posztjaitokkal ez hetente egyszer jön össze.)
Ez a poszt azért van kinn a címlapon, hogy jót nevethessen rajtatok mindenki. Ezzel dobjátok el az objektív és elfogulatlan jelzőket. Lehet az LMP-t kritizálni és kell is (!) csak nem így és főleg nem ilyen főcímmel. Ez arra nézve megalázó, aki írja, elfogadja, publikálja. Pont ellentétes hatást értek vele. Az Index pedig érzésem szerint rájátszik, és ügyesen ellenpontoz titeket a VéleményVezérrel, ahol egy ilyen hangvételű poszt sose jelenhetett volna meg!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 10:44:18

Hűha, nem hittem volna, hogy ilyen hamar sikerül alulmúlni a tegnapi posztot, ez igen, grat!!!!

StormChild 2011.04.12. 10:44:22

Kínai Kálmán és Trágár Tóni, tényleg ez a nevetek? Szaaaar! A fejetekre.

Az emberek alig 20%-a jár templomba, nehogy már a maradék 80% nyalja a seggüket az új Tákolmány miatt!!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:45:36

@Lastres:
mandiner.blog.hu/2011/03/25/tuzrakter_zarjon_vagy_maradjon
Szerintem elég egyértelműen leírta a kolléga, hogy bár a szerződések alapján az önkormányzatnak minden joga megvan ahhoz, amit tesz, reméljük, hogy a Tűzraktér megmarad.
Szerinted ezek alapján korrekt az LMP 'A választási kampányban nem arról volt szó, hogy kulturális sivatagot csinálnak a VI. kerületből. (...) Mit vesz még el a Fidesz a fiataloktól?' álláspontja?
A 'mit vesz még el a Fidesz a fiataloktól?' a 'ne az emberekkel fizettessék meg', a 'hadat üzentek a nyugdíjasoknak' és a hasonló agyrémek édestestvére.

Bartolomeo Mazzini 2011.04.12. 10:46:21

@zero: egy blog egy héten belül teljesen leírja magát

Ringlósztár 2011.04.12. 10:46:27

Nem is tudtam, hogy az LMP is része a kormánykoalíciónak.

Sir Galád (már foglalt) 2011.04.12. 10:46:39

a szokásos idióta érvelés, ha eddig szar volt, miért baj, hogy ugyanolyan szar lesz?! és szar alatt értem azt, hogy egypárti, és ostoba alkotmányunk volt és lesz is.

Ringlósztár 2011.04.12. 10:48:18

@zero:
Miért?
Olyan bátran nyalják pártunk és kormányunk seggét.

Viktus 2011.04.12. 10:48:55

@ElPadre:

Ahm most tudtad meg , hogy az orbanviktor.hu-t is szerkesztik na hagyjuk már. :D
A mandiner meg nem sokat változott, ha jól megfigyeled. Az LMP udvarolgatás addig volt amíg a PÁRT is udvarolgatott nekik most az LMP fekete listás, mert nem alkotmányoz :P pedig tavaly is szar volt az LMP meg idén is ... sok nem változott náluk régebben is ilyen retardált előadásokat tartottak. Csak Viktor belőlük akart konstruktív látszat ellenzéket faragni, de ez nem jött be így most szabad a pálya leírhatja a mandiner a tutit róluk. :D

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 10:49:15

@TuRuL_2k2: Érdekes pont a mandinertől hallani azt a kérdést, hogy korrekt-e valami. Mert Lehetne estig sorolni a fidesszel kapcsolatban ami nem korrekt és még akkor se jutnánk a végére.
Vagy az inkorrekt viselkedés fidesz privilégium?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 10:49:31

@TuRuL_2k2: azért árnyaljunk. A tegnapi posztodban az első mondatokban ott van Lázár neve, és linkeled a HVG-t, meg blogokat. Aztán finoman összemosod azt, amit szerintem még sehol sem lehetett olvasni - az hogy valaki még nem dolgozott előtte sehol, nem szerzett tapasztalatokat stb. ez a kritika, nem pedig az hogy politikusnak lenni nem munka. Ezért érezni hogy ez Lázármosdatás.
A mai posztban pedig elolvashatjuk hogy az alkotmányt néhány értelmi fogyatékoson kívül úgysem olvassa senki, ezzel szemben odanézz már hihihaha milyen szánalmasak ezek az LMP-s srácok. Kívülről ez minek tűnhet szerinted?

EMU 2011.04.12. 10:49:52

Menthetetlenül fapados vagy, kedves posztoló, szépen illeszkedsz a pöffeszkedő, sivár, otromba, provinciális magyar szellemi tájba, ami most oly nagy teret kapott. Ámen.

Pszt! 2011.04.12. 10:50:30

Szerintem a fideSS leginkább az LMP-től fél, azért indított lejáratókampányt ellene. A mandíner meg próbálja megmagyarázni az egyre inkább vállalhatatlan alkotmányozási borzadalmat. Ha a fideSS fele ennyi energiát ölt volna a gazdaság fellendítésébe, mint az erőszakos és szükségtelen "tákolmány"-ba, már rég kánaán lenne ez az ország.

mr sistereg 2011.04.12. 10:50:42

@Maisie MacKenzie:

Igen, drogos, buzi, cigány szempontból az LMP SZDSZ.2.0., ezzel paraszt lennék vitatkozni.

A világgazdaság azonban így néz ki: a világ egyik felének adósságát a világ másik fele finanszírozza, ezzel a kör bezárult, újra eldobhatjuk a neoliberalizmust, és elővehetjük Keynes-t. Ami innen nézve követelés, onnan nézve tartozás. A pénz = követelés (bankkal szemben, azaz a bank aspektusából passzívum)= tartozás, tehát a pénz= adósság.
Az, hogy egy bizalomhiányos időszakban a privát adósságok (lakosság és a vállalatok helyett) a bankok inkább csak államadósság levelekbe merték tenni a megtakarításokat, nem probléma. Az állam akkor nyomtat pénzt, amikor akar, míg a privát adósok ki vannak szolgáltatva a keresleti piac hangulati hullámzásainak. Az, hogy elkezdték a paraszt neoliberálisok az államadósság papíroktól elrémiszteni a befektetőket, az olaj, réz, arany, gabona felé terelték a pénzt, így a neoliberális parasztok robbantották ki a nyersanyag inflációt.

Diocles 2011.04.12. 10:50:58

@TuRuL_2k2:

ne foglalkozz velük, nekik sosem lesztek jók, legyen ez tanulság, csak addig lesztek bezzeg' jobboldaliak, amíg a Fideszt ekézitek, amikor a "demokratikus ellenzéket", akkor máris bértollnokok...

inkább arra vigyázzatok, h nehogy két szék között a pad alá essetek, lásd a sokat bírált "LMP-sedés" folyamata, amely miatt máris sok jobboldali olvasó leszokott rólatok (magamat is beleértve), nem lehet ugyanis egyszerre megfelelni és tetszeni a jobboldali közönségnek és a "zöld liberálisoknak".

valahova minden orgánum húz, miért ne lehetne felvállani a mérsékelt jobboldaliságot?, nem kell emiatt magyarázkodni, hiába "kompenzálnátok túl", akkor sem lesztek nekik jó fiúk.

murok 2011.04.12. 10:52:14

Szegenykeim, teljesen foloslegesen kapartok, a foszerkesztoi poziciot mar betoltottek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:53:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Itt nem csak formai (média-áttörés), hanem tartalmi dolgokról is szó van. Az LMP tényleg sok mindenben igyekezett eltérni az eddig megszokott panelektől és törésvonalaktól. Az egyik legfontosabb kérdésben, a cigányság ügyében sajnos éppen most kezdik felvenni az SZDSZ rendkívül káros pózát. Miért baj, ha leírjuk, hogy ezzel vagy az atomellenes hiszti meglovaglásával nem értünk egyet?
Nem arról van szó, hogy minden nap az LMP-vel kelnénk és feküdnénk. A blogon az elmúlt egy hónapból a mostanin kívül két posztot találtam, ami velük foglalkozik:
mandiner.blog.hu/2011/03/28/lazar_mellett_tuntettek_a_fiatal_lmp_sek
mandiner.blog.hu/2011/03/19/kevesebb_fidesz_tobb_lmp_a_mandiner_olvasoi_2011_i

Viktus 2011.04.12. 10:53:44

Egyébként a cikkből kimaradt az elempí politizálásának igazi mélypontja, amikor is Európa vadbarma mellett feszített Schiffer, és osztották az "észt" a családról, nemzetről stb. na kb. minden rendes magyar embernek ökölbe szorult a keze. :P

Chicano 2011.04.12. 10:54:41

Huh, ütős lett a poszt. Ideje volt már megírni, az elmúlt egy év elég idő volt arra hogy az elempé megtalálja a saját hangját. Sajnos mint kiderült ez a hang nem csak fájóan hamis, de már ismerős is valahonnan. Mint kiderült korán örültünk, a szadesz nem vész el csak átalakul.

Pszt! 2011.04.12. 10:55:23

@Viktus: kiről is van szó? csak nem a híradó meghamisított riportja után ítélsz?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:55:39

@Diocles:
Simán felvállaljuk a jobboldaliságunkat, ez számunka soha nem is volt kérdés. (Persze ezt sokan vitatják, ilyen-olyan indítékból.) Nyugodtan lehet szidni minket, csak próbálom megérteni, hogy mitől ez a vehemencia. :)

Pszt! 2011.04.12. 10:56:48

Unjuk már ezt a szadeszezést, légyszi mondj neveket! Kik vannak ott a szadeszből?

loláb 2011.04.12. 10:57:17

Ha valamelyik pártnak lett volna elvi lehetősége megakadályozni a fidesz kétharmadát, akkor az éppen az LMP volt.

A tavasszal nyitva maradt 10 helyből 4-ben biztosan több szavazatot kapott az első fordulóban az MSZP-s, és az LMP-s jelölt, tehát kölcsönös visszalépésekkel röhögve hozzák azt a 4 egyéni körzetet, és akkor a fidesznek ma nincs kétharmada.

Viszont az LMP tavasszal is a saját ARCÁT féltette, attól félt, hogy rajta ragadnak a szocik: szóval most illene csendben maradniuk, vagy ha kritikájuk van, akkor azt a parlamentben elmondani.

A demokrácia szabályait nekik is tudomásul kell venniük, egy 7%-os ellenzéki párt a legritkább esetben tud érdemben beleszólni a döntésekben, és ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy azt a 7 százalékot a többszörösen leszerepelt SZDSZ, vagy az aranyoska LMP kapná.

Egyszerűen röhely, hogy azt hiszik, hogy ők most, parlamenti pártként akármivel is különbek a a többieknél: nem azok. Kaptak pár százalékot -jellemzően azért, mert az emberek egy részének a fasza tele volt a poltikával- de most már ŐK IS a politika részei.

Nem a buta performancoktól, meg a keményderekú zsarolástól lehetne más a politika, hanem attól, hogyha az LMP konstruktívan állna a kormányhoz, és -tudomásul véve, hogy jelenleg a kormány számára egyáltalán nincs szükség rájuk, semmiféle döntéshez- bizonyos, szimbolikus jelentőségű ügyekben legitimációs jellegű támogatásért cserébe rávennék a kormányt, hogy az ő emblematikus választási ígéreteiket -kampányfinanszírozás, stb...- elfogadja.

szempontpuska 2011.04.12. 10:57:46

- Először is, a jelenleg hatályos alkotmány is egypárti: annak az egy pártnak a neve, amely mai formájában (egy-két későbbi módosítást leszámítva) elfogadta, Magyar Szocialista Munkáspárt volt

Ez kamu. A szerző - lózungolás helyett - utánanézhetne mely paragrafusok maradtak meg abból az Alkotmányból amit az MSZMP vagy az MDP fogadott el: A száma és az, hogy a Főváros Budapest.

- A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt.

Csakhogy ezeket mindig utólag tudják meg... :-)

- Ha az LMP nem akar egypárti alkotmányt, akkor megpróbálhatta volna az országházban beépíttetni saját javaslatait a készülő tervezetbe

Ohh persze! Mert a Fidesz és a NER arról híres, hogy egyeztet, figyelembe vesz, kompromisszumokat köt. Erről szól az egész egy éve legyen z Médiatörvény, AB hatáskörök, közszolgák vagy nyugdíj.... (lex haverok tucatja)

- Ha meg ötleteit lesöprik, még mindig megteheti, hogy a törvényt nem szavazza meg.

De azért a "vitájában" legitimálja ugye?
Muhahaha

- Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren.

Már miért ne menne?
A mostani kétharmad 4 évig ezt csinálta és egész jól bejött neki.

Amúgy meg az is csúsztatás miszerint az Alkotmányról vita volna. Hosszú ideig nem is lehetett tudni, hogy egyáltalán kik és hogyan készítik elő az Alkotmányt. Ez a Fidesz szokása (vö: NER)

Titokban, sunyiban elébb a Salamon féle verzióról hallottunk ezt azt (hol van az már?!) utána egy olyan látszat konzultáció volt, aminek a részleteibe senkinek nem engednek betekinteni, végül beterjeszteni sem merte Orbán.

Ezekután mit kérsz számon te az LMP-n vagy bármely más párton?

Egy ilyen törvénynek előbb az elveit, a hatását vizsgálják és fogadják el, utána kezdik megszövegezni. Ez nem úgy megy, hogy 60 nap után egyszercsak előbújnak a szobából és mondanak valamit, miközben lezavarnak egy teljesen nyilvánvalóan hasmi Direct Marketinget a leplezésére.

Ez az Alkotmány a Fidesz kisded játéka, mindenki jól teszi ha távolmarad tőle.

Ha az orbámisták így haladnak, csak pár év és elég lesz egy népzsavazás, hogy az egészet kihajítsák a történelem szemétdombjára.

Nagyjából ezért fáj, hogy senki nem megy bele a színjátékba, mi?

Pszt! 2011.04.12. 10:58:20

@loláb: mit is akarsz ezzel mondani?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 10:58:51

@tevevanegypupu:
Az utóbbi időben nem nagyon szóltam hozzá semmihez, legalább most egy kicsit kikommentelem magam.

2011.04.12. 10:59:53

Fasza a poszt!
Örülök hogy ergé fényképalbumai között azért akad ilyen is.

okostojáska 2011.04.12. 11:00:11

Kicsit nyers a stílus, de amúgy telitalálat :) Tökéletesen leírja a mocskos LMP bandát.

Erről a tetű schiffer gyerekről még lehetne írni egy kis összefoglalót, kik a felmenői és ki is ő valójában, hagy tudja meg mindenki, hogy alakul át a bolsevik féreg (bolsevikból demokratává), hogyan próbálnak visszajutni a hatalomba folyton. A külső, a jelszavak mindig másak, de amit képviselnek az semmit sem változik kun béla óta.

szempontpuska 2011.04.12. 11:00:47

"- A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt."

Jut eszembe: Orbán: "nem támogatom a közjogi rendszer felforgatását" - Orbán Viktor

hirszerzo.hu/belfold/129524_orban_nem_tamogatom_a_kozjogi_rendszer_felf

Ha ebből nem volt egyértelmű, akkor semmiből.

EPIC FAIL!
:-)))

2011.04.12. 11:01:18

Apád fasza szopóálarc, hülyegyerek. Mindenki magából indul ki.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.12. 11:01:42

@is: Legelső... vedd figyelembe, hogy az időközi választásokra mindig kevesebb ember megy el...

A FIDESZRE főleg munkások szavaznak, és azok vasárnap is dolgoznak...

Így az eredmény nagyon fars ám... Lehet tapsikolni, hogy LMP és MSZP feljöttek... de az csak azt mutatja, hogy főleg a megvezethető nyugdíjasok a szavazóbázisuk...

Ahogy nézem a távol maradottak mennyiségét, ez olyan FIDESZes előrelépés mint a HÁZ...

ttm 2011.04.12. 11:02:46

Vazmeg ezt komolyan gondoltátok kirakni? Szánalmasan gyenge... Szerencsétlen lúzer LMP-t összemosni az "alkotmányozás"-nak nevezett tragikabaréval. Nem az LMP a hunyó itten...
Na és hogy nincs hatással a zemberek életére? Csak egyet mondok: magánnyugdíj-einstand. Szánalom ez a cikk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.04.12. 11:03:18

@zero:

ööö... miért is lenne annyira rossz ez a poszt? Ha lefaragjuk belőle a vonalvédő körítést, attól még marad egy sor kellemetlen alapigazság az LMP-re nézve, lényegében valahogy így: a szadeszban nem csak a korrupciót unták meg a Zemberek, hanem a polkorrekt jogfétist, pestielites tarkamarhaságot (azt a félét, ami nemhogy a nácikok, hanem a nyugati mainstream szerint is bukott), öncélú haladóskodást, okostojás imázs és a magyar ugartól való finnyás tartózkodást. Ezeket ugyanis látványosan hozza az LMP, noha a erre igény lényegében NINCS. A nomen est omen lehetmásságra lenne, hisz óriási a bizonytalanok tábora, mégsem özönlenek a zöldhajóba - na vajh miért. Kár érte, de ha Soros kompatibilis gittegyletizmus reloaded az irányvonal, hát lelkük rajta.

Charlie Chan 2011.04.12. 11:03:25

Örömmel látom, hogy az LMP minden szavazója személyesen is beszállt a Mandiner ekézésébe. Konkrétan miben NINCS a cikk írójának igaza? Az LMP egy tipikus budapesti rétegpárt, ilyen minidig is lesz, amíg 5%-kal be lehet jutni a parlamentbe. Pontosan ennyi figyelmet érdemelnek. Lehet anyázni :)

Long R3 IGF-1 2011.04.12. 11:03:40

De baszki, ha "a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban" akkor a te rohadt narancsagyú felbújtóid mi a faszért csinálják a cirkuszt a kurva parlamentben? Vagy mindenkit fogyatékosnak néznek, vagy maguk azok! Vagy mindkettő egyszerre...

loláb 2011.04.12. 11:06:16

@Pszt!: olvasd el mégegyszer, hátha megérted.

Kabbe (törölt) 2011.04.12. 11:07:08

ezek a mandineresek még orbán szarát is csokissütinek néznék:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 11:07:31

@Con Storm:
Az időközi önkormányzati eredményekben az a jó, hogy általában legalább 2-3 párt tudja ünnepelni őket, mint nagyszerű fejleményeket (Fidesz: továbbra is mellettünk az emberek, LMP: óriási előretörés, MSZP: az emberek többségének elege van a Fideszből, stb.). A zuglói, 20 százalék körüli részvétel mellett zajlott választásból kb. nulla biztos következtetést lehet levonni.

Viktus 2011.04.12. 11:08:39

@Charlie Chan:

2014-ben nehéz dolguk lesz az új körzetekkel :P na meg még a pesti nagyon zöldek is szeretik pl. a közvilágítást stb. huncutságot ami atomenergia nélkül nyista ...

Lokolbasz 2011.04.12. 11:11:59

Teljesen egyetertek a cikk-kel. Csak azt nem tudom, hogy ki az aki a budai zsurtol tobbet vart. Pont az a lenyege, hogy szimbolikusan akarja meghaladni a szimbolikus politikat. Egeszen siman mert olyan emberek alkotjak, s szavaznak ra, akik semmiben sem erintettek egzisztencialisan.
Na a Jobbik is uj jelenseg, s ez tenyleg a szocialis feszultsegre epit. Persze eppen azon eloskodik, tehat nem erdeke csillapitani, vagy megoldast talalni ra.
A ket part pont abban hasonlit, hogy mindkettonek az a jo ami van!
Jonapot

szempontpuska 2011.04.12. 11:12:06

@TuRuL_2k2: ugyanarról a kecskeméti felszólalásról beszélünk... :-)

Kalmár 2011.04.12. 11:12:29

Jól világítja meg a post a lényeget:

Az LMP folyamatosan tagadja az SZDSZ vérvonalat, de közben mind szellemiségében, mind külsőségeiben ugyanazt folytatja.

Ezekkel a réteg eszmékkel sosem lesznek váltópárt, de a szomorú az, hogy nincs is ilyen ambíciójuk .
Mégiscsak ez lenne a poitika lényege.
Nekik jó a parazita élet, majd rátapadnak a szocikra, közösen nyerenek (egyszer majd) és mint a mérleg nyelve zsarolják őket.
Lesz majd újra digitális tábla, osztályozás megszüntetése, pszichiátriák bezárása(viva sci!) és páncélszekrény is a betegekenek, buzi és náci parádé(valamiért mindkettő létszükségletük).

Az Alkotmány semmibevétele is ezt mutatja. Ahelyett, hogy a parlamentben javaslatok sorát tennék, részt vennének a munkában kiülnek a szocikhoz a szamárpadra.
Most kellett volna harcos ellenzékként támogató bázist szerezni, ehelyett sunnyognak és deviáns betegeket futtatnak a médiában lejáratva végleg a pártot.
Lehetetlen Máshogy Politizálni.

gaga 2011.04.12. 11:15:09

A Tákolmány szigorúan jogi értelemben persze legitim lesz, politikai , szimbolikus és erkölcsi értelemben viszont nem.
Ez a fidesz és az önállóan el nem induló KDNP nevű klerikális mezbe öltözött zsákmányszerző alakulat (állítólag Tömjén Zsóti kóbor macskákra is vadászik a macskás portálok szerint) Tákolmánya lesz, még a jobbik se szavazza meg, ha minden igaz.
Szájer képviselő ipodjának terméke hosszú időre szóló újabb politikai és szimbolikus törésvonalat generál, még akkor is, ha a Mandiner tótawé imitátor stílusban fikázgatja az ellent.:-)

Dr Kangörény 2011.04.12. 11:15:15

"Ráadásul az új alkotmány azért lesz egypárti, mert az ellenzéki pártok nem kívántak részt venni az elkészítésében."

Ezt van pofátok leírni?

Barátom, ha neked felteszik a kérdést, hogy egy marék fost ennél-e meg, vagy egy bögre gennyes húgyot innál meg helyette, te választanál?

A fidesz csak díszletnek akarta az ellenzéket maga mögé, ugyanis ha komolyan gondolta volna a széles társadalmi konszenzus alapján történő alkotmányozást, akkor pl. társadalmi vitára bocsátotta volna annak szövegét.

A kérdőíves baromság nem társadalmi vita, az egyszerű parasztvakítás, én pl. nem láttam benne olyan kérdést, hogy akarom-e az új alkotmányt?

Persze orbán szerint az emberek hülyék ahhoz, hogy véleményük legyen.

Az lmp nálam már korábban leírta magát, de pont nem azzal, hogy nem akart biodíszlet lenni a XXI. század egyetlen európai bolsevik kormánypártja mellett, arra ott vagytok ti.

szempontpuska 2011.04.12. 11:15:28

@TuRuL_2k2: "legnagyobb részét" mi?

ha a legitimitás a probléma akkor mi akadálya, hogy most népszavazást tartsanak róla?

jajjj persez mindig elfelejtem, a választók nem értenék meg.

Egy dolgot biztosra vehetesz: orbán leváltása után qrvára meg fogják érteni :-)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 11:16:17

@TuRuL_2k2: Nem az a bajom ezzel a poszttal, hogy basztatja szegény LMP-t.

2011.04.12. 11:17:43

No, ez csak az első indulat volt, olvasom tovább, de nem nagyon bírom, hihetetlen mocsokságok vannak a cikkben. Tehát

- ez nem szopóálarc, csak a szerzők agya van erre beállítva. Ha ti ebben szoktatok szopni, egészségetekre. Elég lapos lehet a partner fasza.

- a videókban szikrája sincs jópofizásnak, akármennyire is görcsölsz ezen.

- sehol nincs kisbetűvel írva a fidesz. Az eredeti szövegben minden nagybetűvel van írva, ellenben, itt megtekinthető:
lehetmas.hu/tuntetes-csatlakozas

- Nem, a jelenlegi alkotmány nem egypárti, azt az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain alakult ki. Ez egyébként is olyan fokú szarrágás, hogy az hihetetlen, megpróbálni összemosni a demokratikus parlamentet a diktatúrával.

- senki se mondta, hogy nem lesz az új alkotmány törvényes, azaz legitim. A probléma ott van, hogy a kétharmad az bizony 53% szavazót jelent, márpedig egy alkotmánynak a lehető legnagyobb támogatást meg kell szereznie.

- a szavazáskor nemcsak hogy nem volt szó alkotmányozásról, de arról sem volt szó, hogy milyen alkotmányt akarnak egyáltalán, tehát a nép nem ennek tudatában szavazott. Éppen ezért a megerősítő népszavazás elengedhetetlen.

- Nem hogy pöcsöl a kormány az alkotmánnyal, éppenhogy tovább kellene pöcsölni, semmi indok a rohanásra. Orbán azonban, meghazudtolva saját magát, még tavasszal át akarja nyomni, vajon miért?

Na aztán jön a szokásos Cohn-Bendit-pedofilozás, talán még Kókát is elővették a derék szerzők, tovább nem bírtam olvasni. Ennyi hülyeség éppen elég egy cikkben.

Olyan kurucinfósan sikerült itt összehordani hetet-havat. Gratulálok.

whale 2011.04.12. 11:17:45

"Ha meg ötleteit lesöprik, még mindig megteheti, hogy a törvényt nem szavazza meg. Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren."

Remélem akkor is így hőbörögtél, amikor a Kedves Vezető baszott bejárni dógozni, helyette a csőcseléket szervezte az utcára, ugye????
Erre annyit tudnék csak mondani, mint a viccbeli Frappáns Válaszok Nagymestere, de most valamiért nem jut eszembe...:DDD Ha érdekel megkeresed.

NA YA! 2011.04.12. 11:18:37

Igen, igaza van, a szerzőpárosnak (aki lehet, hogy nem is páros, csak skizofrén)! Tényleg nem kellenek ezek a naiv LMP-s arcok! Csak a vér komoly, kemény beszédű keresztapáknak, és a fiatalon meggazdagodott lézerjaniknak hisz a magyar! Kedves magyar polgár meg nem veszi észre, hogy őt mindenáron csak a fityisz-maszop tengelyre akarják ráerőltetni, ami aztán tényleg az igazi szopó álarc! Ja, valaki tényleg komolyan elhiszi, hogy kón bandika jelenti a legnagyobb fenyegetést hazánkra?! Annyit mutogatjátok, tán csak nem odavagytok a kis bongyor diákvezérért?!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 11:18:54

@TuRuL_2k2: Ismerősen cseng az Ellenzéki Kerekasztal? Guglizz rá. Meg fogsz lepődni, kik ültek ott és mi az összefüggés a 89-es alkotmánymódosítás és ő köztük.

ttm 2011.04.12. 11:19:13

@Charlie Chan:

Ki nem sz-*rja le az LMP-t, nem ők a lényeg itten, hanem a többi torzmaszlag, ami mellé van nyomva a posztban.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 11:19:17

@Con Storm:
Remélem ez irónia volt. Melyik is az a párt, amelyik úgy védi meg a nyugdíjakat, hogy az aktívak 12 évnyi MNYP pénzeiből tartja fenn nyugdíjcsökkentés nélkül a rendszert átmenetileg? És melyik az a párt, amely még több inaktívot próbált bevonni a szavazók körébe?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 11:20:10

@KG2000: sajnalom, hogy a jo edes anyad nyelvet nem sikerult annyira elsajatitanod, hogy felfogd mi a kulonbseg egy tett kritizalasa es a szopoalarcozas es a karaktergyilkossag kozott:-)

de teny, hogy oda szavaztal, ahol a helyed van..:-)

a fidesz ilyenekre epit. a szomoru az, hogy az ilyen durho, unintelligens parasztok vannak tobbsegben az orszagban. na ezert huz el innen mindenki, akinek egy kis esze van, barhogy is melytorkonak a keresztenyek, hogy "gyerehazaleccileccileccileccituroruditadunkazadodertpontorg":-)

Viktus 2011.04.12. 11:21:35

@TuRuL_2k2:

Bizony egy biztos következtetést lelehet az egész brancsból elege van a népnek. Eleve nagy tolongás nem lenne választófülkéknél, mint a tavalyi fülkés forradalomnál na meg a Fidesz behúzná azt is, ahogyan 2014-ben is, ha nem jelenik meg v.mi normális alternatíva velük szemben ... az ellenzéki felhozatal még sötétebb.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 11:21:41

Amúgy egy LMP-st ismerek személyesen, ő olyan fidesznyik LMP-s állarcban, hogy indulni ugyan az LMP színeiben indult, de biztos vagyok benne, hogy a Fideszre szavazott listán. Álomvilágban él, pl. bírom az olyan szövegeit, hogy a gazdaságnak nem hülyeségeket kellene gyártania, mint pl. tamagocsi, hanem értelmes dolgokat. Amikor a kereslet-kínálatról próbáltam neki magyarázni, meg sem próbálta érteni.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 11:23:08

@iii: (mondjuk a youtube filmjeiteknél nemecsekes a fidesz, valóban)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.12. 11:24:10

@szempontpuska: De hát küldtek ki 8 millió kérdőívet, olyan fontos kérdésekkel, hogy a fülünk ketté állt. Az nem elég neked? :D Népszavazás, ugyan már. Ellenzékben népszavazunk, demonstrálunk. Kormányon még az írmagját is kiírtjuk ennek a deviáns, ellenzéki felforgató intézménynek.

sempreLippi 2011.04.12. 11:24:33

ez a mandiner egyre szánalmasabb. szánalmas, hogy ez tűnik fel nektek a mai magyar politikában. SZÁNALMASAK VAGYTOK

whale 2011.04.12. 11:24:38

@okostojáska:

Erről a tetű ORBÁN gyerekről még lehetne írni egy kis összefoglalót, kik a felmenői és ki is ő valójában, hagy tudja meg mindenki, hogy alakul át a bolsevik féreg (bolsevikból demokratává), hogyan próbálnak visszajutni a hatalomba folyton. A külső, a jelszavak mindig másak, de amit képviselnek az semmit sem változik kun béla óta.

Hogy teccik, okostojás????:DDDDDDD

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 11:25:15

@iii:

"Ha ti ebben szoktatok szopni, egészségetekre. Elég lapos lehet a partner fasza."

:-)

kirsten 2011.04.12. 11:25:39

A cikkíró pedig nem is álarcban, hanem nyíltan szopik, nyal. Biztos jó fizertést kap a sok hülyeségéért. Bunkó, tahó banda.

midnight coder 2011.04.12. 11:25:42

@Zabalint: Tévedésben vagy. Nem az aktívak _megtakarított_ MNYP pénze lett államosítva, hanem az a gyakorlat lett felszámolva, hogy állam bácsi hitelt vett fel arra hogy a Gipsz Jakabka MNYP számlájára tolja a pénzt. Állam bácsinak ugyanis a kezdetektől saját magának kellett kipótolnia a Jakabka TB járulékából a MNYP-be térített összeget.

Viktus 2011.04.12. 11:26:30

@szempontpuska:

Ahm mégis ki váltaná le?
Az LMP magvas gondolatai max. a budapesti szobanövényekben csírázgathatnak esélyük sincsen országos váltópárttá kinőni magukat.
Az MSZP nem sokat haladt előre a tavalyi csapás után pedig a pártszervezeteik igen a béka feneke alól leskelődnek, de a pártvezetésben már gyakorlatilag csak egymással küzdenek, hogy ferkó-szanyi-mesterházy közül melyik legyen a főszoci.
A Jobbik meg elérte a cigányozós maximumot több ebben a csomagban nincs, és nem is lesz ... amikor tovább fejlődhettek volna kirakták Pőszét aki a jobbik program értelmesebb részét alkotta a sok handabanda mellett.

whale 2011.04.12. 11:27:08

@okostojáska:

Erről a tetű ORBÁN gyerekről még lehetne írni egy kis összefoglalót, kik a felmenői és ki is ő valójában, hagy tudja meg mindenki, hogy alakul át a bolsevik féreg (bolsevikból demokratává), hogyan próbálnak visszajutni a hatalomba folyton. A külső, a jelszavak mindig másak, de amit képviselnek az semmit sem változik kun béla óta.

Hogy teccik, okostojás???:DDDDDD

okostojáska 2011.04.12. 11:27:11

@samer: Madarat tolláról, ember barátjáról :)

eN 2011.04.12. 11:27:29

@zero: és ezt pont te mondod, te trolltenyésztő?

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 11:28:47

@whale:

Orbán dédapja is akkora nagy név volt?

Szerintem nem.

Nem egy nagy név árnyékában nőtt fel, mint Schiffer.

2011.04.12. 11:29:05

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ja, a leírásában. Azt meg ki a jóisten nézi? ;) Annak oka pediglen a diszlexia, semmi szándékosság nincs mögötte.

Charlie Chan 2011.04.12. 11:29:59

@ttm: Biztosan észrevetted, róluk szól a poszt. Az itt ülőknek nem kellene félniük 3 centinél messzebbre menni a billentyűzettől, elmenni a tükörig, és belenézni: azt látnák, hogy itt alkotmányjogászkodnak, miközben életükben egyetlen alkotmányt el nem olvastak, és egy lealacsonyító, öngerjesztő gyűlöletkampány résztvevői. A magyar Fox News-zal (ATV) ellentétben a Mandiner nem véleményt prezentál hírként, hanem véleményt közöl véleményként. A vita szintje pedig hűen tükrözi azt, hogy ez az ország a permanens kampány állapotában van 2001 ősze óta.

whale 2011.04.12. 11:30:07

@midnight coder: Igen, DE

1. ez azért volt így mert a zállam impotens módon KÉPTELEN volt behajtani a járulékokat. Így lettünk a hárommillió adócsaló országa..
2. Az mnyp rencer 2013-től kezdte volna TEHERMENTESÍTENI a TB-t. Tehát addig tolod bele a pénzt, de HOSSZÚTÁVON ez biztosította volna a nyugdíjrencer fenntarthatóságát. Érc?

Zoli 29 2011.04.12. 11:30:53

A kampány idején és még utána is sokáig azon az állásponton voltam, hogy az SZDSZ 2.0-zás nem menő, mert egyszerűen nem igaz. Mostanra lényegében ugyanarra az álláspontra jutottam, mint KK&TT.
Már most biztosra lehet venni, hogy 2014-ben az LMP az MSZP potenciális koalíciós partnere lesz, persze ezt ugyanúgy tagadni fogják, ahogy Pető Iván tette a '94-es választások előtt az SZDSZ-szel.

Kalmár 2011.04.12. 11:31:17

@szempontpuska: @Kangörény_: Ti tényleg azt hiszitek, hogy bárki úgy gondolja a Fideszben, hogy nem értik az emberek ?
Szörnyen antidemokratikus a népszavazást mellőzni?
Számtalan országban ugyanígy van. Lehet, hogy mind diktatúra?
Egyébként hogyan válaszolnál arra a kérdésre, hogy egyet értesz e azzal, hogy legyen a fociválogatott tagja:
és itt 11 név jön. Igen vagy nem? Ja az egyik igen a másik talán a harmadik meg nem? Nem számít, csak igen vagy nem lehetőség van, egyszerre, mindre.
Na ilyen gond van ezzel. Egy több oldalas számtalan témát érintő alaptörvényre, hogy lehet egyszóval igent vagy nemet mondani?
Sima pártpreferencia szavazás lenne. Értelmetlen.
A választók megadták a kellő többséget.
A kampányban csak erről szólt a szoci harsona.
Mit értetlenkedtek?

meru 2011.04.12. 11:31:43

Kedves szerzők, olvassatok, művelődjetek, és ha máshonnan nem, hát innen szerezzetek önmagatokról és másokról ismeretet: www.origo.hu/egeszseg/20110411-a-liberalisoknak-es-a-konzervativoknak-mas-az-agy-szerkezetuk.html

okostojáska 2011.04.12. 11:31:46

Nagyon jó a cikk, szinte az összes liberális pedofil párti (CB barát) itt őrjöng :) Habzik a szájuk, mint a vén rohadék hellernek.:D

Szép nap a mai :)

whale 2011.04.12. 11:31:57

@Maisie MacKenzie: Nem mindegy b+? Párttitkár vót, a kölyke meg abszolút kádergyerek, a rencer kedvezményezettje, elitképzőben tanuló, leendő funkci...

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 11:32:50

@Zoli 29:

"Már most biztosra lehet venni, hogy 2014-ben az LMP az MSZP potenciális koalíciós partnere lesz, persze ezt ugyanúgy tagadni fogják, ahogy Pető Iván tette a '94-es választások előtt az SZDSZ-szel."

Ezt kívánja a buzik, a drogosok, cigányok (tehát akik ezeknek igazán számítanak!) érdeke. :-(

Viktus 2011.04.12. 11:33:54

@whale:

1. Az állam olyan terhelést határozott meg amit a gazdaság szereplőinek jelentős része lásd. kkv-k nem termelnek ki ezt a kis apróságot ne felejtsük el ...
Államreform kellett volna minnél több embert leszedni az állam csecséről ... ami most is csak szavakban megyen , de tettekben nem igazán.

NA YA! 2011.04.12. 11:34:08

@Zabalint: "Amúgy egy LMP-st ismerek személyesen"

Ha már az "LMP színeiben indult", akkor megnevezheted az illetőt, így eléggé kamu gyanús a történeted! Nyisd fel a szemünket, (persze ne csákánnyal)!

Viktus 2011.04.12. 11:35:06

@Zoli 29:

Nem lesz semmiféle potenciális koalicíó egy kétszáz fős parlamentbe bejut talán az mszp elnöksége :D az LMP meg max. a nagy ház előtt eregetheti a lufikat ...

szempontpuska 2011.04.12. 11:35:43

@Viktus: Az úgyszólván teljesen mindegy. Ha eljön az ideje kiderül.
Az elmúlt évek bebizonyították, hogy nem kell alternatívát nyújtani ha nagyon szar egy kormány.

Jönnek a (megint) a protest szavazatok, amiről persze könnyű utólag megmondani, miért adták őket. Hát nem ez megy most is?

Nap mint nap értesülnek a szavazók, hogy anno mire is voksoltak :-)

Bergeroth 2011.04.12. 11:36:04

"ha most a Fidesz alaptörvénybe iktatja, hogy Magyarország valamennyi ingatlanja, készpénze és bankbetéte ezentúl Simicska Lajosé – ezt a lépést mi egyáltalán nem tartjuk kizártnak –, az új alaptörvény akkor is legitimebb lesz, mint a mostani."

Eddig olvastam el. Te egy beteg ember vagy, kezelésre és ápolókra van szükséged. Azonnal!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 11:36:47

@TuRuL_2k2: "az LMP-n belül is elég rendesen egymásnak estek a t. felek kotmányozás-ügyben."

Nem, ez ténybeli tévedés. Kevés olyan ügy volt az utóbbi időben, ahol ennyire egyhangú volt a vélemény: csak akkor megyünk vissza, ha néhány, nem tartalmi, hanem eljárásbeli feltétel teljesül. Nem teljesült.
Az atomenergia ügyében vagy Gyöngyöspata vagy DCB ügyében sokkal nagyobb viták voltak.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 11:37:20

@whale:

"a kölyke meg abszolút kádergyerek,"

Hát nem "abszolút", az csak az Ávo-s gyerekeknek járt!

Azért a főkomcsik is tudták, hogy kik köztük az igazán megbízható elvtársak és kik a társutasok. Bevették a buliba az igyekvő vidéki kádereket is, de túl közel nem engedték őket közel a tűzhöz!

2011.04.12. 11:39:05

Lehet, hogy az LMP-vel ugyanaz fog lejátszódni, mint az SZDSZ-szel, csak sokkal gyorsabban.

Valandil 2011.04.12. 11:39:05

@mr sistereg: Na, nekem (bennszülött) ne egy 7%-os galíciai pártocska (bevándorló) mondja meg, hogy mi az ami tetszhet nekem a saját hazámban!
Ő megmondhatja a fajtársainak a saját hazájában, abba nem kötök bele - de hogy a vendég odaszarjon a szoba közepére és én még ne is szólhassak neki a bunkósága miatt, az már mindennek a teteje.
Egyébként nyugodtan folytassátok az entnobizniszes buzi-drogos politikát, legalább mindenki látni fogja, hogy ti sem vagytok mások, mint a szadesz!
(Amúgy ha jól emlékszem, akkor a mandiner.hu nem a Legyen Magyarország Palesztína amerikai pénzen gründolt 5. hadoszlopé, tehát nem értem a felháborodást (és a szervezett trollkodást) egy nektek nem tetsző cikk miatt.)

sexmachine 2011.04.12. 11:39:36

Lmp=mszp=fidesz=jobbik.

Az alkotmány meg nem alkotmány, hanem egy olyan törvénygyűjtemény, amit nem lehet majd évtizedekig megváltoztatni. orbán leszarja az alapértékeket, ő a saját érdekeit védi ezzel a szarral. Úgyhogy tök felesleges ezen rugózni, hogy melyik a jobb alkotmány. fos mind a kettő, az elempé csak egy újabb eszköz az emberek megosztására. ki kell írtani minden jelenlegi pártot, aztán elölről kezdeni az egészet. Tetszenének végre forradalmat csinálni.

Mifolyikitt? 2011.04.12. 11:39:46

@Charlie Chan: Miben nincs igaza a cikk írójának? Pl. az alapvetésben, amivel indít. Az 1989-es módosításokat egypártinak beállítani a legnagyobb hazugság. Az 1989. júniusa és szeptember 18-a között a nemzeti kerekasztal tárgyalások keretében lezajlott alkotmányozás a felek konszenzusán alapult. A kerekasztalnál ott voltak az ellenzéki pártok is. Ráadásul 1990-ben ismét módosították az alkotmányt. Szóval aki azzal jön, hogy egypárti volt a mostani változat, az erősen elferdíti a tényeket. Innentől már könnyen levezetheti persze, hogy hát akkor a mostani is legitim, mert azt a Fidesz erőszakolja rá mindenkire a KDNP-vel közösen (utóbbiakra direktben senki nem szavazott amúgy). Ja és azt mellékesen jegyzi meg a cikkíró, hogy a Fidesz hazudik, mert szó sem volt alkotmányozásról a választások során, de azért arra a következtetésre jut, hogy de mindenki tudta, mi lesz. Miért is tudta volna mindenki, hogy új alkotmány lesz? A kétharmad nem feltételezi automatikusan az új alkotmány elkészítését, azt pedig főleg nem, hogy azt konszenzus nélkül fogják megalkotni.

A cikkíró abban is hazudik, hogy az ellenzék szemére veti, miért nem vesznek részt a cirkuszban. Ha nem érti a távolmaradás lényegét, akkor talán jobban figyelt volna a megelőző hónapokban, amikor pl. a Fidesz sorra söpört le minden ellenzéki javaslatot az asztalról. magasról szart rá, mit akarnak a másik oldalon. Erőből, arrogáns módon, napok alatt készített el törvényeket. Lásd médiatörvény, ahol pl. az LMP elég sok érvet sorakoztatott fel, de egyik sem érdekelte a kormánypártokat. Ilyen előzmény után miért kéne díszként asszisztálni a Fidesz alkotmányához? A demagógia persze egyszerűbb, és persze kifizetődőbb, ha egy fideszes érvelést kell alátámasztani.

jobbcsapott 2011.04.12. 11:39:55

hehehe ez jóóóó :)

whale 2011.04.12. 11:40:58

@okostojáska: Ez legyen életed lexebb napja, nyomi.:DDDDD

sexmachine 2011.04.12. 11:41:08

Lmp=mszp=fidesz=jobbik.

Az alkotmány meg nem alkotmány, hanem egy olyan törvénygyűjtemény, amit nem lehet majd évtizedekig megváltoztatni. orbán leszarja az alapértékeket, ő a saját érdekeit védi ezzel a szarral. Úgyhogy tök felesleges ezen rugózni, hogy melyik a jobb alkotmány. fos mind a kettő, az elempé csak egy újabb eszköz az emberek megosztására, arra kellenek, hogy elvigyék a vitát, elmossák a lényeget. ki kell írtani minden jelenlegi pártot, aztán elölről kezdeni az egészet. Tetszenének végre forradalmat csinálni.

2011.04.12. 11:42:39

@okostojáska: Ettől jó egy cikk? A stílusod egyébként magáért beszél, hogy tiszteletreméltó filozófust rohadéknak nevezel.

Egy cikk szerintem akkor jó, ha még a megkritizált is elismeri, hogy "igen, ebben van valami". Például olvastam ilyet a Heti Válaszban, de még a Gondolán is. Itt azonban szélsőséges stílusban megfogalmazott rágalomhalmazt lehet olvasni, tárgyi tévedésekkel megspékelve.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.04.12. 11:42:52

Kedves Kínai Kálmán és Trágár Tóni,
Kicsit hazudtok csak de vagy mégsem? A '49-es alkotmány egy két apró módosítása több tucatra tehető. Lényegében a Nemzeti Kerekasztal! :) keretén belűl az egészet átszabták az Akkori MSZMP,Fidesz, MDF, SZDSZ, FKGP együttesen!! Pénzt azt kaptok, esetleg valami főszerkesztői állást??

okostojáska 2011.04.12. 11:43:32

@Brendel Mátyás: Írj még olyan magasröptű alkotmányos blogot, mint múltkor, majd segítek a like-olásban :D Tényleg jó cikk volt, ha valakit meg akarok nevettetni, akkor idézek belőle, olyan igazi etalon liberális LMP-s (SZDSZ 2.0), olyan balos szalacsis. :DDD

whale 2011.04.12. 11:43:55

@Maisie MacKenzie: Így- így! Valószínűleg ezt ismerte fel viktátor is, hogy ha hatalomra tör, meg kell szereznie. Szerencséjére-és a mi pechünkre- a történelem kereke éppen fordult egyet... Azóta ragszkodik hozzá, mint kutya a konchoz.:)))

Molnár Norbert 2011.04.12. 11:44:06

Akkor most ez az új ukáz? Megerősött az LMP, gyerekek? Zuglóban már a 20%-hoz volt közelebb, mint a 15-höz? Sokan jönnek rá, hogy vállalható alternatíva? Danel Cohn-Bendit fellépése Magyarországért sok ellenézinek példa értékű? Viktort viszont megrázta és álmatlan éjszakákat okozott neki?
Szép karaktergyilkolós cikk, engem a pártállami időkre emlékeztetett. Köszönöm az időutazást.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 11:45:51

@TuRuL_2k2:
Ismervén a helyi helyzetet (lévén terézvárosi) állíthatom, hogy a Fideszes önkormányzat szerette volna simán eltörölni ezt a helyet, fogalma sem volt, hogy mi folyik ott, csak valami gyanús hippis dolog, gondolták. Aztán amikor kiderült, hoigy nem is, ezrek támogatják, akkor elkezdték az ilyen hazug érveket, hogy "de jogilag megtehetjük", "forráshiány miatt" (amikor most vesz fel 300 millió hitelt az önkormányzat), "veszteséges" (amellett, hogy felújították és rengeteg mindent belepakoltak, még egy szerény bérleti díjat is fizetnek), stb.
Teljesen nyilvánvalóan ellenségesen áll hozzá az önkormányzat, és nem pénzügyi okokból, hanem kulturális okokból. (Mint ahogy többször kérvényezték, hogy a meleg tüntetés ne az Andrássyn menjen). Éppen ezért az idézett mondatokat jogosnak tartom, az önkormányzat tényleg kulturálisan egyszínű kerületet akar.

okostojáska 2011.04.12. 11:47:24

@iii: Neked tiszteletre méltó. Nekem egy utolsó magyargyűlölő, szemétláda, akitől azt is sértésnek veszem, hogy magyarul beszél.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 11:47:56

Amúgy nem gondolom, hogy ez a cikk megrendelésre született, egyszerűen szar. Tartalmilag itt-ott van benne valami, de annyi hazugság és csúsztaás és öntökönlövés fedu ezt el, hogy nehéz észrevenni.

balfék 2011.04.12. 11:47:56

Néha azért a szart kiöblögethetné a mandíner a pofájából.

2011.04.12. 11:48:14

@Valandil: Te milyen pártról beszélsz? Az LMP-ről? Mitől lenne az galíciai, bevándorló? Meg vagy gárgyulva teljesen, túl sokat voltál Jobbik-gyűlésen.

Attól, hogy a Mandiner nem az LMP oldala, még lehet benne normális cikket írni és azt meg is lehet kritizálni. És nem azt kell kritizálni, hogy kritizálnak, hanem válaszolni kell rá, ha lehet. Vagy beismerni a tévedést.

Kalmár 2011.04.12. 11:49:22

@iii: A tiszteletre méltó filozófus az a pártmunkás aki közpénzből nyert kamu pályázaton milliókat, majd kiállt a nemzetközi média elé és azt mondta, hogy nem lőttek senkire a rendőrök és nem kínoztak senkit és a Fidesz gonosz a Szocik meg jók?
Aha értem.
Gyurcsány pedig tiszteletre méltó vállalkozó.
Chon Bendit pedig igenis szereti a gyerekeket.
Az igazságnak csak egy arca van de ezer állarca.

Bogyi 2011.04.12. 11:50:21

Basszus, bevettétek ma reggel a gyógyszereitek?

Valandil 2011.04.12. 11:51:38

@iii: Akkor biztos svábok vezetik. A franc se tudja.
(Jobbik gyűlésen még nem voltam, ajánlhatna egyet Szegeden!)

Long R3 IGF-1 2011.04.12. 11:51:54

Másrészt a szopóálarc valójában azon a szemforgató, pedofil, macskákra lövöldöző, kereszténydemokrata pojácákon van, akiknek még a szóvivője is egy lepukkan alkoholista.
Na, róluk írhatnátok inkább komoly mélyelemző posztot!

Viktus 2011.04.12. 11:53:20

@szempontpuska:

A Fidesz biza tudott alternatívát prezentálni, ha nem is program formájában, de volt egy kormányzati ciklusa amikor is hantázhatnak a szocik a dolgozó nép jobban élt, és kb. hasonlót várt mindenki.
Az MSZP ezzel szemben tud prezentálni egy Gyurcsány Ferit na azt még mindenki jobban utálja Viktoréknál.
Az LMP meg a Jobbik nem tud semmit.

medve2 2011.04.12. 11:53:23

Korábban én is folyamatosan védtem az LMP-t, szimpatikusak voltak. Nyílván hoztak egy stratégia döntést: meg akarják szerezni a volt szdsz-es szavazókat. Nem mondom, hogy a lépésük nem logikus. Viszont ezzel arról is döntöttek, hogy lemondanak a jobboldali értelmiségről, mely ilyen-olyan okokból csalódott a Fideszben.

belekotty 2011.04.12. 11:53:24

@Kalmár: "Az igazságnak csak egy arca van de ezer állarca. "
- Aha, ÁLLARCA. :-))

hollario 2011.04.12. 11:53:32

@Kalmár: @iii: A tiszteletre méltó filozófus az a pártmunkás aki közpénzből nyert kamu pályázaton milliókat, majd kiállt a nemzetközi média elé és azt mondta, hogy nem lőttek senkire a rendőrök és nem kínoztak senkit és a Fidesz gonosz a Szocik meg jók?

Az a legszebb, hogy aljas módon hazudsz és pontosan tudod (legfeljebb nem akarod tudni), hogy aljas módon hazudsz, mégis csinálod. Ez mindent elmond.

Indriq 2011.04.12. 11:53:49

Nekem ott bukott az egész, hogy az orbanviktor.hu-t évi X millióért üzemeltető mandíner tök véletlenül fikázza azokat, akik Orbán Viktornak nem tetszenek.
Nem ezt nevezik bértollnoknak? Innentől hogy lehet hiteles, még akkoris ha valami csoda folytán igaza is lenne.
Amúgy pedig egy ilyen alkotmánynak nevezett valamihez aki asszisztál, az cinkos lesz a végén, ezért jó az a lépés, ha nem vesznek részt benne.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 11:54:29

igazabol azon gondolkodom, hogy meg akartam nezni a forma1 ismetleset, kicsit morogtam is, hogy hogy lehetnek ekkora hulyek ezek, hogy pont a rajtra teszik a balhet, de ha ennyire bassza a fideszesek csoret, mar erdemes lesz felkelni koran es megnezni a futamot reggel, hogy raerjek kettokor..:-DDD

devuscka 2011.04.12. 11:55:32

@gaga:
"A Tákolmány szigorúan jogi értelemben persze legitim lesz, politikai , szimbolikus és erkölcsi értelemben viszont nem."
Jaja, kb annyira, mit amit most olyan nagyon védenek a balliberálisok. A '89-es alkotmány.

Jó a poszt. Thx.
Már hiányoltam KK&TT megszólalását- pedig itt van a tüntik tavasza.
Az lmp-t meg jól nevezte az egyik felszólaló (talán jobbikos ?) tegnap a parlamentben: 'magát ökopártnak definiáló, liberális média párt'. Semmi több.
És tényleg "Mindig van lejjebb"
Kár, mert jól indultak.

medve2 2011.04.12. 11:55:36

Viktus! Lassabban az mszp temetésével. Amit írsz reális, de első fontos csatájukban nyerésre állnak: az LMP nem tudta beelőzni őőket. Ez számukra részsiker.

medve2 2011.04.12. 11:57:08

@Indriq: Apád fasza a bértolnokozással.

trollface 2011.04.12. 11:57:42

olyan szomorú vagyok, hogy hiába sikerül legyőzni a sátánt, az mindig újraéled, most épp az LMP képében. hajrá keresztesmagyrország! hajrá kereszteslovagok! gyerünk, együtt sikerül! pusztítsuk el a sátánt!

whale 2011.04.12. 11:57:54

@Viktus: Igen, ennek egyik útja volt az mnyp. Ezt qrta most el viktorka és narancsos komcsi bandája.
Nem kicsit, nagyon....

2011.04.12. 11:57:54

@Kalmár: Igen, ez a médiakampány lényege, csak ebből szinte semmi sem igaz. Nem volt kamu a pályázat és ráadásul hasonló bölcsészek százai élnek jobb- és baloldalon is hasonló pályázatokból, pont őket kipécézni egyszerű lejáratókampány.

Megkínozni senkit nem kínoztak meg, lelőni se lőttek le senkit, Heller ezt mondta. A többi meg a felhabosított gyűlöletkampány része.

Itt van Heller magyarázata:
www.stop.hu/articles/article.php?id=835549

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 11:59:01

"orbán leszarja az alapértékeket, ő a saját érdekeit védi"

Nagyon helyesen szarja le a deviáns köcsögök "alapértékeit" és védi a normális polgárok világát.

Nem lesz buzi üldözés, de nem a nyúl fogja vinni a puskát.

Maradnak a buzibárok, de szó sem lehet buziházasságról (mert egyértelműen alkotmányon kívüli fogalom lesz)

2011.04.12. 11:59:24

@Valandil: A megválasztott vezetőség vezeti, nem egyes népcsoportok. Ahogy a többi demokratikus pártot is.

whale 2011.04.12. 11:59:53

@balfék: Erre van ez a blog...:DDDD

walter77 2011.04.12. 12:00:34

@TuRuL_2k2:

Mondd már meg ennek a két díszpintynek akik ezt a hülyeséget írták, hogy ha Ti ott a Mandinernél az ACME instant agynövesztő tablettáiból egy egész dobozzal vennétek be fejenként, akkor is olyan sötétek maradnátok, mint egy szarvasbika segglyuka a szibériai éjszakában.

ORBÁNGÖRÉNY HÍGFOSÁBAN FÜRDŐZŐ MAGYAR. 2011.04.12. 12:00:59

az LMP az egyetlen párt aki tesz valamit az elnyomottakért, pl. a rasszista magyarok által kizsákmányolt megalázott eltaposott rabszolgasorban tartott cigányokért!

whale 2011.04.12. 12:01:10

@Maisie MacKenzie: Bocs, de téged az miért zavar, ha másnak jó??? Látens buzi vagy, vagy mijafac?!?!?

medve2 2011.04.12. 12:01:14

@Molnár Norbert: Ha van taszító jelenség egy konzervatív felfogású számára, az a kedven Cohn-Bendited. Baj, hogy ennek hangot adunk? nem vagyunk emberek?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 12:02:10

@Lastres:
Hogy az önkormányzat hozzáállása nem éppen jóindulatú, arról mi is írtunk, de ettől még jogi és gazdasági szempontból simán igazuk lehet, nem?
(Azért ez is elég abszurd, az egyik kedvenc helyem a Tűzraktér, erre megkaptuk, hogy szemét Tűzraktér-ellenesek vagyunk, mert mérlegeltük az önkormányzat érveit is.)

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 12:02:45

@medve2:

Megint lesz egy űr jobbközépen. Sajnos a Fideszben csak népi szocialista és JobbikLight irányzat létezik.

Még talán a Jobbik nem palesztin-barát platformja a legvállalhatóbb. :-(

medve2 2011.04.12. 12:02:49

@Megszívtuk-Waze: És megnépszavaztuk a 49-es alkotmány módosításait?

Bergeroth 2011.04.12. 12:03:37

Ez a blog egyre jobban hasonlít a kurucinfóhoz.

svanu 2011.04.12. 12:03:46

Annyira furcsák a magyar emberek. Nektek soha semmi nem jó. Ha valaki kiáll az alkotmányért az nem jó, ha valaki ellene tüntet az sem jó. Idióta szeszélyes picsák vagytok, valódi vélemény nélkül.

Janovszki Zsolt 2011.04.12. 12:04:33

Aki ilyet le bír írni:
"köztársaság, demokrácia, egyéb faszságok. "
az a mészteapicsába kategória...
Ennyi a véleményem a cikkről.

Viktus 2011.04.12. 12:04:39

@whale:

Hagyjuk már azt a szoci mnyp maszlagot ... az állam egyik zsebéből a másikba tette a pénzt jó nagy veszteséget generálva ... az állam kivette a nyugdíjrendszerből a pénzt amire aztán hitelt vett fel ráadásul a mnyp-k tőkeállománya is jórészt magyar államkötvényekbe feküdt ergo ugyanúgy az állam fizetőképességétől függött volna a nyugdíjrendszer, mint most vagy előtte...

WhyCantITouchIt? 2011.04.12. 12:05:25

Teljesen helytálló a cikk. Az lmp addig volt más, amíg be nem került a parlamentbe, jól átbaszva ezzel sok fiatalt.
A cikkel tényleg nehéz vitatkozni, az lmp egy bohócpárt, ezért továbbra is homály számomra hogy lehet ekkora támogatottsága még mindig ennek a pártnak. Mit nyújt? Mi mást tud adni? Egyáltalán mit képvisel?
Az lmp közel múltbeli teljesítménye után nem lehet kérdés hogy az lmp a leggázabb párt, én éreztem magam rosszul minden megtekintet videójuk után, és ennél még van lejjebb. Minden megmozdulásuk után a hányinger keringet. Mikor a képmutatás és az álszentség rossz étel formájában lemegy majd kikívánkozik.
Mielőtt valaki elkezdene fröcsögni nem vagyok se fideszes, se jobbikos. Csak egy 20 éves egyetemista, aki passzivitás helyett majdnem erre a bohócpártra szavazott.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 12:05:26

@whale:

Most nem "jó" a buziknak?
Senki nem néz be más hálószobájába. Legyen elég ennyi!

medve2 2011.04.12. 12:05:29

@Maisie MacKenzie: Ez ennél összetettebb szeritem. Pont ami a rasszizmust, az antiszemitizmust illeti, a Fidesz bátran jobbközép. A roma témát Orbán bátran felvállalja. Amiben a Fidesz űrt hagy, az a kormányzási stílusa. Sajnos pont, mint 98 után.

Mikrobi 2011.04.12. 12:05:42

Mi ezen a meglepő? LMP=SZDSZ, ezt kezdettől fogva mondtuk.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.12. 12:07:46

@Bergeroth: szerintem besértődtek. eddig még csak-csak próbálták felvenni a független álarcot, most viszont leplezetlenül nyalnak :))
bőven piroslapok a szint, és még van tovább, ha jól sejtem...
biztos sok honlap van még amit gondozni kell

egerészölyv 2011.04.12. 12:08:08

Édes dolog, amikor puskák, kolbászok és egyéb lófarkak, vagyis a varánuszbloggerkedés törzsokádói ide is betolják magukat, és meglepődnek az arányos választól...

medve2 2011.04.12. 12:09:02

@Mikrobi: Az a szomorú, hogy ez nem így volt. AZ LMP megszavazta a kettős állampolgárságot, elnökük a Trianon napot. Ezek lényeges különbségek az szdsz politikájától. Most már kezd igazat lenni, ami a jelent illeti.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:09:27

@Maisie MacKenzie: "Nagyon helyesen szarja le a deviáns köcsögök "alapértékeit" és védi a normális polgárok világát."

de az adonk az kellene, mi , kiskocsogok?:-))

Kivlov 2011.04.12. 12:09:58

ócska kis gittegylet.
remélhetőleg a parlamant közelébe sem kerülnek 14ben...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:10:37

@Legelő Őse: Bocsánat, hogy újra felhívom a figyelmedet, de megint csúsztatsz. Nem helyes. Konkrét emberekre vonatkozott a megjegyzésem, akik tipikus komcsi "érvrendszerrel" agyonvágnak egy posztot, azt el sem olvasva személyeskednek, gyalázkodnak. Te ilyet nem tettél, ezért nem is értem, hogy az ámokfutókat miért véded ilyen vehemensen. Nem kell mindenkivel gy tálból cseresznyézni, akinek orbán- vagy fideszfóbiája van.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 12:12:15

@az igazi Sipi:

Más közszolgáltatást is igénybe vesznek, nem csak a "buziházasságot".

midnight coder 2011.04.12. 12:12:17

@whale:

1. A rendszer azért volt életképtelen mert kis hazánk egyszerűen nem termel fejenként annyi GDP-t hogy az átlag Gipsz Jakab egyszerre termelje ki az apja nyugdíját a felosztó-kirovó rendszerben, és a saját megtakarítását. Amikor Bokrosék kitalálták akkor nyilván azt hitték hogy itt hatalmas GDP növekedés lesz, de a történelem és Fletóék erre rácáfoltak.

Adó és TB csalók persze vannak és lesznek, de azt is látni kell, hogy ha itt megszűnne a feketegazdaság akkor le lehetne húzni a rolót, mivel az Átlag Gipsz Jakab a kicsi kínaiakkal van bér/TB versenyben. Azaz ha mindenki fizet mindent, akkor a cégek nagy része lehúzhatja a rolót, a munkanélküliek után pedig még többet kell elvonni, azaz a hiány csak növekedne.

2. Minimális mértékben venne le állam bácsi válláról, viszont a felvett hitelek kamatait az idők végezetéig fizethetnénk.

rockjano 2011.04.12. 12:12:58

Teljesen BAROM cikk, baromság, baromság.

Ez az alkotmány egész demokráciánkat cseszi szét a lehető legdurvább módon. Semmi szükség nincs rá, a saját ósdi buta konzervatív ideológiájukat kényszerítik rá az országra.

Süllyedjen el mindenki aki erre a rohadék, mocskos bandára adta a szavazatát.

egerészölyv 2011.04.12. 12:13:01

@trollface: te sátánozol, aki Orbánt főalaknak nevezted a gecizmu* oltárán?

egerészölyv 2011.04.12. 12:13:50

@rockjano: végre egy igazi "demokrata"...

Chicano 2011.04.12. 12:14:03

@Long R3 IGF-1: valami azt súgja nekem hogy pontosan te vagy az a középsúlyos értelmi fogyatékos akire a cikkíró célozgatott.

midnight coder 2011.04.12. 12:15:06

@az igazi Sipi: Ha összeadnánk a cigányok, zsidók és buzik által befizetett adókat, és levonnánk a cigóknak kicsengetett segílykék, illetve az általuk igénybevett egyéb szolgáltatások árát, aligha lenne pozitív a mérleg.

Kalmár 2011.04.12. 12:15:15

@iii: Ha téged ez megnyugat?
Nekem jó.
Érdekes, hogy el tudod fogadni ezt a védekezést a videók és tanúvallomások ellenére.
A kamu pályázat pedig tényleg sosem volt a szoci korszak jellemzője......
Nézek bután, hogy téged mivel vesznek rá erre?
Tényleg ezt hiszed?
Döbbenet.

Janovszki Zsolt 2011.04.12. 12:16:25

@egerészölyv:
Veled nyilván semmi, te csúnyán úgymaradtál.
Amúgy meg annyi történt, hogy korábban jó volt Mandinert olvasni, mostanában meg annyira színvonal mentes, hogy nem jó.

2011.04.12. 12:16:42

hmmm

1. A videók borzalmasak. Ez van egyelőre az LMP-ben, sztem maguk se hitték, hogy bejutnak a parlamentbe. Mennyi idős a párt? 2-3 éves, max. Még irdatlan égő dolgokat fognak csinálni, amíg beletanulnak. lásd 17% Zuglóban, de a hülye bemegy sütivel, no comment. küld be anyádat a sütivel.

2. Mégse lesz más azoknak, akiknek ebből a bandából és a seggnyaló seregből elege van. Meg az Mszp-ből már rég elege van. Náculni meg nem akar. (50% is megvan, aki e 3-ból nem kér)

3. Az LMP ezt fogja kapni 3 éven át: libsi, szadesz, mszps, ésatöbbiésastöbbi. Ez a cikk is ilyen. Viszont, ha van eszük, mégicsak átkozottul figyelnek az ilyenekre, mert a lényeg le van írva, hogy szerezzenek Geszti Pétereket(hamár szadesz), de olyanokat mindenképp, akik nem égetik be őket, mert égni nem jó dolog, márpedig ez akkor is égő, ha az ember full MÁS.

4. Mert ezt a felháborító "alkotmányozást", amit a fidesz nevezetű horda csinál, ezt ihaj-csuhaj lehetett volna használni arra hogy a fideszt nevetségessé tegyék.

5. A cikk amúgy meg idegbetegnek tűnik, mert az LMP cikisége semmiképp nem nagyobb, mint az új alkotmány égő és nevetséges volta. Majd a Snitt aláírja. Na, ennél égőbb nem kell, egy volt komcsi talpnyaló. Bár ti(szerzők) nem látjátok, és ez a nagyobb szopóálarc a magukat égető LMP-nél.

mrgumby1 2011.04.12. 12:17:21

nabazdmeg. emlékszem még az elődjeitekre, örömmel olvastalak titeket.

manapság napról napra köpitek ki a vállalhatatlanabbnál vállalhatatlanabb gondolatokat, mint akiknek teljesen elment az eszük.

elmehettek a picsába....

fújj....

fedkvas 2011.04.12. 12:18:05

@Diocles: nadenadenade, hol van az a jobbliberális izé, aminek ilyen adócsökkentések, meg dereguláció voltak a mantráik, és Kóka Jancsi volt a másodvonaluk? az LMP-ben ilyennek nyoma sincsen, Scheiring akkora komcsi, mint a ház, de legjobbra is mérsékelten zöld szociáldemokraták vannak, sehol a SZDSZ jobbos (neokon Jézus nélkül) része.
így ez SZDSZ/2 2.0

midnight coder 2011.04.12. 12:18:17

@rockjano: A demo- minket cseszi szét ? Az elmúlt 20 évben a kurva nagy demokráciában szilánkokra szétlopták az országot és ezért soha senkinek semmi baja nem lett.

Chicano 2011.04.12. 12:18:57

@rockjano: "Süllyedjen el mindenki aki erre a rohadék, mocskos bandára adta a szavazatát."

Igazad is van, mennyivel jobb vót amíg a fletó vót! Istenem alig várjuk hogy visszajöjjön. Kicsit még dolgozni kell hogy elinduljanak arról a 11%-ról, de szerintem a következő 15-20 évben van valami esély a dologra. Szerencsére már van új szadesz is akikkel lehet majd koalázni, lassan majd csak rendbe jönnek a dolgok.

Molnár Norbert 2011.04.12. 12:19:52

@medve2: Az LMP nem hinném, hogy a jobboldali értelmiségre pályázik, mert a ballib sarokban található. Viszont annak hiteles.

nevetőharmadik 2011.04.12. 12:20:06

@sidorovich: Te marha. Az alkotmány intézményét, mint olyat, pontosan az ilyenek miatt találták ki, mint te. Az alkotmány szerepe az, hogy a mindenkori uralkodó réteg (akár egy uralkodó kisebbség, mint pl egy király, akár a demokratikusan megválasztott többség) ne tehessen bármit kénye-kedve szerint a hatalommal nem rendelkezőkkel. A te demokráciafelfogásod pont olyan, mint egy olaszliszkai lincselés.

Kilimandzsáró 2011.04.12. 12:22:19

@TuRuL_2k2:

Ugyanmár pubikám, komolyan azt hiszed, hogy ezt a mosakodást bárki beveszi? Azt hiszed, attól hiteles lesz a seggnyalásotok, ha néha írtok egy-egy óvatos kritikát is?
A baj nem azzal van, hogy kormánypártiak vagytok, hanem azzal, hogy pont a védhetetlen dolgokat véditek, pont azokat akarjátok bemagyarázni amik messziről bűzlenek. Teljesen logikus cél, erre egy függetlennek látszó blogot fenntartani, csak olyan bénán csináljátok, hogy kilóméterekről kilátszik a lóláb.

Jó példa erre amúgy az orbanviktor.hu-s történet is. Mit gondoltatok, nem fog kiderülni? Fel sem merült, hogy esetleg teljesen hiteltelenné tesz egy elvileg független blogot, ha a szerzői konkrétan a miniszterelnöknek dolgoznak sutyiban? Pláne az, hogyha ezt csak akkor ismerik be, amikor más már nyilánosságra hozta? Na meg akkor is hogyan...

A hitelességeteket már elbuktátok, kár erőlködnöd, max a kökemény Fidesz hívek veszik még be a dumátokat, nekik meg úgyis mindegy.

Az a vicc, hogy a Fidesz minden téren ezt a agresszív kismalac tempót nyomatja. Azt hiszik, hogy mindenki hülye és senkinek nem tűnnek fel a nyilvánvaló hazugságok, ügyeskedések, tirpákságok, olyan dolgokat csináltok meg amiket még ez a Gyurcsányon edződött ország sem tudott volna elképzelni pár hónappal korábban. Ez annyiból jó, hogy közelebb hozza a bukást, csak az a gond, hogy addig is mi fizetjük a számlát, többek közt a tiéteket is.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 12:23:20

@midnight coder:
Ez a kipótlás egy baromság, ha normálisan gazdálkodik az állam, és nem két kézzel szórja a pénzt, akkor futotta volna rá a költségvetésből. Most nem történt más, mint hogy az államadósság egy részéből(MNYP-aknál lévő államkötvények) kötelezettség lett a jövőre, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint az államadósság. De mivel a mostani és a jövőbeli kormányok nem fognak ezzel számolni, ezért ugyanott fogják tartani a hiányt, mint ahogy MNYP-al is lenne. Erre mérget vehetsz.

@NA YA!:
Természetesen nevet nem mondok egy magánbeszélgetéshez, hiszen nem nagyközönségnek szánta, amit mondott. Egyébként nem kell elhinni. Nyugodtan kiindulhatsz magadból.

Az LMP-sek lelkivilága egyébként rendkívül hasonló a Fidesz szavazókéhoz. Mindkettőnél a legfanatikusabb szavazók jellemzően bölcsészek és el vannak rugaszkodva a valóságtól, ezért egy demagóg politikusi szöveg, vagy akár egy sötétzöld mantra a megújuló energiaforrásokról és az atomerőművek ellen könnyen megteszi a hatását náluk.

Publius Decius Mus 2011.04.12. 12:23:32

Telitalálat a cikk. Annyit azért megjegyeznék az LM védelmében, hogy midenki SZDSZ-nek nézi őket, ez két dolgot jelent:

- máshonnan érkező szavazót aligha szerezhetnek, mert az SZDSZ-t mindenki utálta mint a rühes görényt.
- a saját szavazótáboruk ex-SZDSZ-es, tehát megtartásukhoz pont úgy kell csinálni, mintha ők lennének az SZDSZ újászületve.

A kör bezárult, szopóálarc fel.

Zimmermann 2011.04.12. 12:23:46

Az ilyen cikket egyösszegben fizetik ki vagy részletben? Esetleg állást adnak érte? Csak karrierépítési szempontból kérdezem hogy érdemes-e hozzáfognom?

2011.04.12. 12:24:24

@Kalmár:

Lőttek le embereket? Nem lőttek le. A gumilövedék használata nem az. Kínoztak meg embereket? Nem kínoztak. A brutális bánásmód nem kínzás. A rendőri brutalitást Heller se tagadta. Mondott két mondatot angolul, amit sikeresen felturbósítottak.

Nem csak a szoci, de minden korszakban voltak hasonló pályázatok. Hogy kamu vagy nem kamu, azt elég nehéz megítélni, a művek megszülettek. A szocik alatt mindenesetre nem volt lejáratókampány piszlicsáré pénzek alapján jobboldali bölcsészek ellen.

Számtalan példa van, hogy pénzeket felvettek és közben meg nem született meg az ígért mű, például Csurka is így vett fel valami filmre pénzt. Itt még ez sem történt.

whale 2011.04.12. 12:24:57

@Viktus:

"Hagyjuk már azt a szoci mnyp maszlagot ... az állam egyik zsebéből a másikba tette a pénzt jó nagy veszteséget generálva ... az állam kivette a nyugdíjrendszerből a pénzt amire aztán hitelt vett fel"

Na, pont itt lett elqrva a dolog! Azzal a 8%-kal kellett volna csökkenteni a nyugdíjakat AZONNAL. Persze ezt egyik bexari banda sem mert megcsinálni, inkluzíve viktorka, aki inkább az mnyp pénzből stafírozza ki a nyugdíjasokat. Igazi rövidlátó, proli tempó. Vágjuk le MOST a tyúkot, ne várjunk arra, hogy majd tojni kezd. Gratula.... ( monnyuk én marattam, röhögni majd akkor kezdek, ha az AB visszaadja a TB jogosultságomat-mivel FIZETEM a járulékot a mocskos tolvajoknak...)

"ráadásul a mnyp-k tőkeállománya is jórészt magyar államkötvényekbe feküdt ergo ugyanúgy az állam fizetőképességétől függött volna a nyugdíjrendszer, mint most vagy előtte..."

Ja, hogy még finanszíroztuk is az államot!?!?! Akkor most döntsük már el, hogy hitelezőként jó fejek voltak a tagok vagy sem, jó???:DDDD Mer' az nem megy, hogy a pénzetek jó volt, de ti rohattmocskoskapitalisták vagytok, akiktől el kell venni amije van. Miez a mocskos, komcsi duma, he????:DDDDD

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2011.04.12. 12:24:59

Az olvasók miatt írom le, hogy:

1., nem volt lelkierőm végigolvasni a kommenteket, így bocs mindenkitől, ha ismétlek.

2., A lentebb kifogásolt gondolat után nem volt ingerenciám a posztot a végéig elolvasni, tehát azért is bocs, ha később kiderült, hogy csak hírcsárdát akart játszani a két szerző.

"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban."

Elegánsan tekintsünk el attól, hogy véleményetek szerint a hatályos alkotmányt az MSZMP fogadta el.
Már ekkor is gáz, hogy akkor mi a f@szért kell belefogni, ha középsúlyosakon kívül mást nem érdekel!

1. a z alkotmányozó többség ezek szerint tényleg értelmi fogyatékosok gyülekezete?
2. a magyarok közössége akkor, mikor igen sok és komoly gonddal küszködünk, akkor majd félévig nézi, hogy értelmi fogyatékosok, a mi kontónkra bohóckodnak a parlamentben?

További ingerkedés helyett a posztotokból egy idézet, amit a Mandiner irányítóinak küldök:
"És így tovább, és így tovább. Mindig van lejjebb."

Primitív provokáció ez az írás.

Dr. No 2011.04.12. 12:25:02

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt."

Ismétlem, amit néhány órával ezelőtt írtam: a fenti mondat két fele egymás logikai ellentétét alkotja. Ha a választópolgár számára "egyértelmű volt a tét", akkor a Fidesz nem hazudik, és fordítva: ha hazudik, akkor a tét nem volt egyértelmű.

szempontpuska 2011.04.12. 12:25:16

@Viktus: "A Fidesz biza tudott alternatívát prezentálni, ha nem is program formájában"

Nyihihi.. hát így valahogy.
Pontosan ez fog történni és teljesen mellékes ki lép a helyükre. Egy (közeli) ponton túl már mindegy ki jön, csak ezek takarodjanak.
És velük megy a tákolmányuk is. Ehhez elég egyetlen népszavazás...

ont ezért rinyál a posztíró

rockjano 2011.04.12. 12:25:21

@Chicano: Csesszétek meg sok baj volt a Fletóékkal igen jól eladósították az országot szavazatvásárlás ürügyén (13. havi stb..., jó épült is néhány km. autópálya stb.).

Igen okkal lehet őket bírálni, de ők meghagyták a demokráciát, nem foglaltak el mindent, nem tapasztották be erőszakkal mindenki száját, a legnagyobb gond az volt velük hogy bénák voltak.

Nos ezek nem azok ezek a legaljasabb utolsó féreg banda akik valaha vezették ezt a szerencsétlen országot a rendszerváltás óta.

És mik a gazdasági eredményeik??? Egykulcsos adó??? Holvan a fellendülés??? Mennyibe kerül az élelmiszer??? Mennyibe a enezin?? Svájci frank:??? Munkanélküliség??? Államháztartási hiány???????

Mi az ami jó volt az elmúlt egy évben????

Mikor kezdenek el valami lényegit csinálni egyáltalán?????????????

Akit én ismerek mindenkinek sokkal roszabb mint egy évvel ezelött, sorra mennek tönkre a kisvállalkozások, magánemberek...tényleg ezt akartátok??????

Charlie Chan 2011.04.12. 12:26:34

@Mifolyikitt?: A cikkírónak igaza van: a nemzeti és ellenzéki kerekasztal szavazói felhatalmazás nélkül döntött az IDEIGLENES alkotmányról. Most választói felhatalmazással csinálnak újat. Más: miiért hazugság véleményt mondani? Éppen erről a béka feneke alatti szintű vitakultúráról beszéltem. Más 2: miért kellene részt venniük benne: azért, mert megválasztották őket. Az úgy nem megy, hogy "liberális" módra kiválogatom, hogy mi tetszik és mi nem, és a rém eső munkának csak azt a részét végzem el, ami tetszik.

mréveiller 2011.04.12. 12:26:42

ha az új alkotmány egypárti akkor a régit inkább paktum alkotmánynak lehetne nevezni. '89-'90ben milyen társadalmi támogatottsága volt a módosított '49es húszas törvénycikknek? Sólyom a 90'es évek elején elérte hogy ne lehessen megbüntetni a komcsikat, azok meg szépen elprivatizálták a közös vagyont. kb. ennyire védte a többség érdekét.

2011.04.12. 12:26:44

@Publius Decius Mus: Nem igaz, hogy az LMP szavazótábora volt Szdsz-es, ez max. 20%-ra igaz. Az LMP programja és az Szdsz-é meg ég és föld.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:27:17

@Publius Decius Mus:

"- máshonnan érkező szavazót aligha szerezhetnek, mert az SZDSZ-t mindenki utálta mint a rühes görényt."

en nem utaltam az szdszt, sot..:-)

"- a saját szavazótáboruk ex-SZDSZ-es, tehát megtartásukhoz pont úgy kell csinálni, mintha ők lennének az SZDSZ újászületve."

homlokegyenest mast csinalnak, mint az szdsz tett. nem is fogjak megkapni a szavazataimat, amig ilyen zoldkommer vilagmegvalto alnaiv szar dumakat mondanak.

de ez nem szamit, mert az alkotmanyozassal kapcsolatban igazuk van. tudja ezt a mandiner is, azert probalja lekaraktergyilkolni oket jo fideszes modszer szerint ahelyett, hogy az allitasaikal vitatkoznanak:-)

rockjano 2011.04.12. 12:27:57

@szempontpuska: "Egy (közeli) ponton túl már mindegy ki jön, csak ezek takarodjanak.
És velük megy a tákolmányuk is."

Igaz, csak akármikor mennek a tákolmányuk örökre marad.

Azon már most lehet gondolkozni hogy feles többséggel hogyan lehet alkotmányt módosítani vagy figyelmen kívül hagyni. Olyan dolgok jönnek még itt a mit most elképzelni sem tudunk... a végén tényleg forradalom lesz de nem ilyen fülke féle hanem sokkal keményebb...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:28:16

@egerészölyv: "...ide is betolják magukat...." ? mi van? Ha befejeznéd a trollkodást, lehet hogy feltűnne, hogy a legtöbb embernek nem azzal van baja hogy valaki elfogult, jobboldali stb. Kicsit olvass a sorok között, és fel fog tűnni, egy a új világ, ami ha nem vagy elvakult, érdekesen színesíti majd a palettát. Érvek, vélemények, ellentmondások, érdekek, okok, összefüggések. Egy új és színes világ, melyben nem az számít KI mondja, hanem az hogy MIT mond. Mert az a lényeg.

devuscka 2011.04.12. 12:28:35

@Rüheskandúr:
Oszt mit tett?
Nem látom, hogy hol élenek az lmp jóvoltából a cigányok?
Munkát adott neki? Képzi őket? Iskolát alapított nekik? Sokat? Sokan vannak. Tanárokat adott? Az EU-ban is Járóka/fidesz/dolgozik.
Ja, hogy Felvonult?
Ezt a jobbik is megteszi. Legalább felhívja a figyelmet és ott terem a rendőrség is. Ez mindenkinek jó. :-)

fedkvas 2011.04.12. 12:30:02

@devuscka: de mi a párolt cohn bendit faszától liberális egy baloldali párt? mert a gondoskodó állam+zöldlófasz+több adó+esélyegyenlőség+cigányvédés liberális dolog? a faaaaszt, olyan ballos, mint a ház, kiviszi a ház oldalát.

sidorovich 2011.04.12. 12:30:03

@rockjano:

Biztos, hogy egy év alatt rendbe lehet rakni amit elbasztak 8 év alatt?

Nézted a valutaárfolyamokat mondjuk 5 év távlatában?

antifideszklub 2011.04.12. 12:33:35

ez a poszt egy totál gyökérség mint, bocs , de általában a mandíner. a jelenlegi alkotmány nem egypárti hiszen valóban az MSZMP hozta létre csakhogy a rendszerváltáskor minden egypárti és antidemokratikus elemet kivettek belőle KÖZÖSEN AZ ÖSSZES AKKORI PÁRT!!!!!!!!!!!!!!!!sajnos te is csak egy agymosott jobbos vagy....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 12:33:35

@iii: nem elég nem SZDSZ-nek lenni, nem SZDSZ-nek is köllene látszani...
Azért ez a Cohn-Bendit/Haraszti duó a pódiumon súlyos volt a balliba/dzsobber hitvitáktól magukat távol tartóknak is. Nem hiszem, hogy Schifferék ezt nem érzik utólag és nem sejtették előre.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:33:56

@rockjano: "Csesszétek meg sok baj volt a Fletóékkal igen jól eladósították az országot szavazatvásárlás ürügyén"

igen, de barmikor akartak valamit vagni a koltsegvetesen, az akkori ellenzek rogton a foldhoz verte magat, az alkotmanybirosaghoz ment, utcara szolitotta az embereket, nepszavazast szervezett...:-)

pont azokhoz az eszkzokhoz nyult, amit most eppen felszamol. na nehogyma' ellene is demokratikusan fel lehessen lepni!

es azt is vegyuk figyelembe, hogy az allamadossagban erosen kozrejatszottak a fidesz altal eladositott onkormanyzatok, ahonnan kipumpaltak a penzeket a 8 ev permanens kampany fedezesere. azert van most csodben debrecen, gyor, esztergom, kaposvar, stb...

es ezert is vedik meggyest, pedig vedhetetlen. mert gondolom meggyes megmondta, ha hagyjak elmeszelni, akkor felrugja a szarosbodont es az egesz fideszfinanszirozas bukik..:-)

abban amugy teljesen biztos vagyok, hogy pinter nem gumival fog lovetni, ha lesz egy olyan szitu, mint 2006ban..
erre keszuljetek fel ti is:-)

rockjano 2011.04.12. 12:34:15

@sidorovich: Ki rak rendbe mit?????????

Senki semmit ember... Még sokkal jobban el van baszva minden mint volt egy éve??? te látsz valamit ami jó??? De úgy valóságosan??? Mert én látok ezer dolgot ami sokkal rosszabb mint akkor, beleértve a saját életemet is.

Húzzátok ki a fejeteket a feneketekből, ITT SENKI NEM RAK RENBE SEMMIT!!! És nem is fog MERT NEM AZ A CÉL, hanem a hatalom és a lenyúlás!!!

ja hogy a szociknál is... igne igaz, de ezek sem jobbak sőőőőttt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 12:34:55

@iii:
Érdemes nézegetni egy kicsit a választási eredményeket, az LMP 2010-es eredményeinek területi megoszlása nagyon korrelál az SZDSZ korábbi szereplésével. Szerintem jóval 20% feletti a párt szavazói között a korábbi SZDSZ-szavazók aránya, ezért Publius Decius Mus nagyon jól látja az LMP SZDSZ-dilemmáját: a programjuk, indulásuk tényleg nem mondható eszdéeszesnek, a szavazóik egy jelentős részének viszont vannak ilyen jellegű elvárásaik.

blah 2011.04.12. 12:35:49

A blog neve teljesen találó, értelmes emberről lepattannak ezek a primitív félremagyarázások. Illetve a blogról lepattannak az értelmesebbek mert ilyen faszságokat csak igazi hívők vesznek be...

Kalmár 2011.04.12. 12:36:55

@iii: Azt hiszem reménytelen.
Nem érted, hogy egy kormánytól elfogadhatatlan ha békés ünneplőket fogdos össze bilincsel meg börtönöz be ártatlanul és töri el az ujjukat ? Ha képviselőt vernek véresre névtelenül és felelősségre vonás nélkül?
Te meg azzal véded Hellert, hogy ez nem egészen pontosan kínzás, az értelmező szótár szerint?
Akinek kilőtték a szemét és az a vak fiú akit hátúlról lőttek nyakon, az biztosan azzal vígasztalódik, hogy ez nem is igazi lövés, ugyan, csak gumi........agyrém mikkel próbáljátok menteni ezt.
A kamu Heller pályázatot pedig tényleg menti, hogy szerinted a Fidesz is.....blablabla.
Tényleg ne erőlködj. Értem, mindenképpen elfogadod, hogy a vele ellenkező értékrendű emberekkel ezt tették. Neked ez belefér a demokratikus kormányzásba, csak a Fidesz nem.
Szerintem ezért kaptatok ki ennyire.

sidorovich 2011.04.12. 12:37:06

@rockjano:

" Mert én látok ezer dolgot ami sokkal rosszabb mint akkor, beleértve a saját életemet is."

Például mit?

rockjano 2011.04.12. 12:38:00

@az igazi Sipi: Szerintem az mszp-nek iszonyatos felelőssége van abban (és Fletónak személyesen is) hogy ezt a rohadék bagázst ránk szabadították.

És érzésem szerint ezzel még nem számoltak el (talán nem is fognak) ezért rájuk legalább annyira haragszom mint ezekre a rohadékokra.

KÉRDÉS

Kit szeretnél jobban a lányod férjéül???

Egy szerencsétlen, tehetségtelen tutyi-mutyi faszkalapot???

Vagy egy nagyonis tehetséges, ügyes de mélységesen aljas gazembert???

Mert ezek közül választhatunk...

whale 2011.04.12. 12:38:33

"@Zabalint: Most nem történt más, mint hogy az államadósság egy részéből(MNYP-aknál lévő államkötvények) kötelezettség lett a jövőre, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint az államadósság."

Nem, az államkötvény hazai kézben-mnyp tagok ugye-ún. belső adósság.
Azt eccerűen a tűzbe dobják, miután kicsalták a tulajdonosoktól-az mnyp tagoktól, ugye-és így csökkentik az adósságot...
Erre mondaná Kohn bácsi, hogy ügyeees, nagyon ügyeeees...:DDDD

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:38:42

@Charlie Chan: vitakultúra? olvasd már el a posztot nem elfogult szemmel. Vitakultúra az van. Tényleg.

Az pedig hogy valakit megválasztanak, és bejutott a parlamentbe, egyáltalán nem jelenti azt hogy ha a kormányzópárttal nem ért egyet, akkor azt az összes legális politikai eszközzel ne fejezhesse ki. Semmi köze nincs a választók képviseletéhez annak, amit az ellenzék csinál az alkotmánnyal kapcsolatban. Egész egyszerűen nem is értem mi az érved ezzel kapcsolatban.

Charlie Chan 2011.04.12. 12:39:37

@Zimmermann: Vagy egyszerűen csak van SAJÁT véleményük és ki merik mondani, noha tudják, hogy a hozzád hasonlók rávetik magukat? Viszont lesz egy csomó kattintás az oldalon.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:39:38

@antifideszklub: "sajnos te is csak egy agymosott jobbos vagy...."

ne bantsuk a jobbosokat, ha szabad kernem..:-)

a fidesz ugyanis nem jobbos. a fgidesz egy populista, kadari-kereszteny politikai tomorules. nem jobbbos. egy jobbos kormany soha nem vette volna a batorsagot a magantulajdon lenyulasahoz. egy jobbos kormany a libneralizmust nem ellensegnek, hanem iranyadonak tertja. egy jobbos kormany a gazdasagi versenyt nem korlatozza, hanem elenkiteni probalja.

szoval a jobbosokkal semmi baj.. azokkal van baj, akik kadar faszan nevelkedtek es orbanera akarjak cserelni
;-)

rockjano 2011.04.12. 12:40:05

@sidorovich:
- nézhetetlen unalmas hazug közmédiát
- kifizethetetlen benzin
- közszférában dolgozó ismerőseim indokolatlan kirugása és megalázása
- az hogy a legpofátlanabb demagóg módon hazudnak a szemembe
- elveszik a jövőnket (magánnyugdíj + különadók)
- egyre szarabbul élünk...

nem elég???????

2011.04.12. 12:41:05

ezt a hörgést :):):)

a 89 alkotmány nem jó, bár az akkori fidesz is részt vett benne. de biztos jobb a most készülőnél. mert sokan, sokféleképpen, de tárgyaltak egymással. érdekes, ezt mindenki elfelejti. az akkori fidesz demokráciát akart, a mai meg rombolni akarja. szarik mindenkire, és megcsinálja az alkotmányt. a mandiner meg ezt az ocsmányságot próbálja szépíteni más hülyeségének ráncigálásával.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 12:41:19

@TuRuL_2k2: Lehet, hogy az lmp szavazótáborában sok az egykori szdsz-szavazó.

Na és?

A fidesz szavazótáborában is sok az egykori mszp-szavazó.

És na.

Bell & Sebastian 2011.04.12. 12:41:43

Kilép, ajtó bezár, kristály beszór, kivár.

pelikán* 2011.04.12. 12:42:06

@Lastres: ecsém, ha tényleg ismernéd a helyzetet, nem ugatnál ilyen marhaságokat.

1. A kerület kultúráért felelős alpolgármestere pontosan tudta, hogy milyen tevékenységeknek ad teret a Tűzraktér, több helyszínbejáráson is volt - ezt elmondta Simor Ágnes és az Art Sector más képviselői is, valamint többször tárgyaltak szemtől szemben. Mindezt ebből a beszélgetésből (is) tudom: new.tilos.hu/online/2011/03/21/tilosradio-20110321-1830.mp3
Illetve itten van egy videós riport, ahol szintén kiderül, hogy Terézváros és az AS egymást nagyon is jól ismerő, tárgyalóképes vitapartnerek:
www.youtube.com/watch?v=GYN3cwuQaAg#t=2m03s

2. Posztomban (mandiner.blog.hu/2011/03/25/tuzrakter_zarjon_vagy_maradjon), illetve az alatt keletkeztetett kommentekben is elmondtam, mennyire baromira zavaró az LMP pontagyú érvelése kultúrharcról, "a Fidesz " fiatalokat ért támadásáról, amikor Szőcs G. nyilvánvalóan kiállt a Tűzraktér mellett. Ráadásul az önkormányzat végül beadta a derekát az Art Sectornak; lesz Tűzraktér. Innentől kezdve minden nyivákolást hangos röhögéssel fogok kommentálni.

mrgumby1 2011.04.12. 12:42:14

@Charlie Chan: nem igaz h felhatalmazás nélkül, meg amúgy is sokfajta felhatalmazást ismer a világ.

nem akarok alkotmánytörténeti, meg történelmi eszmefuttatásokba belemenni, de maradjunk annyiban h a rendszerváltáskori alkotmánymódosítás, pontosabban azért valahol új alkotmány megfelelő legitimációval rendelkezett.

a mostani alkotmány sokkal több és sokkal élesebb kritikákat kap. sólyom szerint pl. önmagában a 2/3 nem elég ahhoz, hogy az alkotmány kiállja az idők próbáját.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 12:42:22

Párttól FÜGGETLENÜL TÖMÖRÜLNI KELL A DEMOKRÁCIA ÉRDEKÉBEN ÉS EGY JELSZÓ: ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ!!!!!
--és el lell zavarni ezt a Nemzeti Szar Bandát!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:42:28

@Legelő Őse: Te egy totális álomvilágban élsz. Nem mondom, hogy nem szeretném, ha úgy lenne, ahogy írod, de hogy most nem így van, azt minden félvak is látja. Itt a kommentek többsége újfent seggnyalózik, fideszbérencezik as usual, pont nem a témával, hanem a cikk írójával, ill. a kommentelők lefaszozásával van elfoglalva. Van olyan is, aki azt írja, hogy "Süllyedjen el mindenki aki erre a rohadék, mocskos bandára adta a szavazatát."

Miről beszélsz?

rockjano 2011.04.12. 12:42:49

@az igazi Sipi: Na ez kurvára igaz.

A gond az hogy nehéz a fideszre terminust találni.
Nem jobb-nem bal de demagóg és igen nagyon kádári (én éltem akkor tudom milyen volt)

Diocles 2011.04.12. 12:43:19

Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor azt lehet mondani, h az LMP az SZDSZ fodorista-ungarista másod- és harmadvonalából alakult meg.

(Ma már sokan elfelejtik, de ugye magát Fodort is kapacitálták arra, h átlépjen, még az EP-választás előtt, az EP-választás után meg érthetően Fodor is nyitott volt erre, de akkor már nem kellett...)

Valszeg ennek köszönhető, h az SZDSZ racionálisabb-"kapitalista" vonala eleve kiszorult, hiszen az LMP-t kultúrharcos lúzerek csinálják, nem befutott értelmiségiek, mint az SZDSZ-t. Nekik kultúrkampf a fontos, nem a gazdaság. Paks bezárásának pedzegetése az SZDSZ-nél elképzelhetetlen lett volna..

(Nagyon-nagyon rossz véleményem volt az SZDSZ-ről, de azt látni kell, h a körülöttük lévő arcok valamit azért letettek az asztalra, és sohasem kapányoltak afféle "gazdag"-ellenes (értsd: középréteg-ellenes) demagógiával, ami az LMP lényege. )

A fene se gondolta volna, h vissza fogjuk még sírni Kunczét :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:43:42

@Kalmár: sajnos nem ennyire fekete és fehér a világ amiben élünk. Egyrészt az általad politikai üldözés áldozatainak nyilvánított emberek egy része komolyan randalírozott a fél városban, rendőrautókat gyújtottak fel stb. Közben voltak rendőri túlkapások is, amelyekkel szemben a lehető legkeményebben fel kellett volna lépni. Ehelyett a volt kormány kitüntette a rendőröket, az akkor ellenzéke pedig hősöket csinált a randalírozókból is. Így már nem is olyan fekete és fehér.

A másik állításodra pedig - Heller az Eu parlamentben, a médiatörvénnyel kapcsolatban reagált M. Krisztina felvetéseire, mely szerint az akkori politikai erő kínozta és lövetett a tüntetőkre. Ez valóban nem igaz.

Senki semmit nem próbál mentegetni, de az minimum hogy pontosítsunk.

A Heller pályázat pedig igazi mellényúlása eddig a jobboldalnak, hiszen nem sikerült bebizonyítani, csak rágalmazni - az pedig sima kabátlopási ügy, ahogyan megszoktuk...

Charlie Chan 2011.04.12. 12:43:51

@Kalmár: Hiába magyarázod neki: tudja, látta a saját szemével, hallotta Hellert. A valóságot nem tudja elfogadni szegény iii, ez a baja. Generációs problémának tűnik egyébként.

fedkvas 2011.04.12. 12:44:05

@Kalmár: ja. a brutalitás nem kínzás, nem kell ehhez értelmező szótár. ha eltöröm valakinek az orrát, akkor brutális vagyok, ha lassan letépkedem a körmeit, akkor meg kínzást követek el. ennyi.
a gumilövedék pedig nem éles lőszer, ezen meg nem tudom mit nem lehet érteni. sóval töltött sörétes puska, légpuska, stb. csúnya dolog, de fényévekre van az éles lőszertől.
ráadásul a kékek akkoriban teljes képzavarban voltak, azt hitték minden 25 alatti hirtelen ellenük fordult. úton útfélen magyarázták, hogy a "kurva fiatalok, de majd adok a pofájukra". én is rohantam a barmok elől, hálás is voltam a faskóknak, h szóltak, h jönnek, pedig tüntetett a faszom.

___________________________ (törölt) 2011.04.12. 12:44:48

KKTT-nek tökigaza van, és tetszik, hogy újra formában van, az oktatási cikksorozattal nem tudtam teljesen azonosulni.

De azt szeretném mindenkinek ajánlani, hogy ahhoz, hogy ezt a dolgot igazán megértsük, próbáljuk meg egy picit szélesebb objektívvel fényképezni: nem csak az LMP, hanem úgy általában a tipikus haladó értelmiségi Budapesttől Los Angelesig, és nem csak az elmúlt pár év, inkább 50-100-150, és magyarázatot találni erre? (Mert öt-tíz éve egy óceánnal odébb például az elképesztő Bush-hitlerezés valahol ugyanez a dolog volt, amikor pedig a faszi valójában tipikusan liberális politikát követett a szó wilsoni értelmében.)

Én a következő magyarázatot javasolnám: ha valaki alkatilag utópista, akkor amikor erről végképp kiderül, hogy esélytelen projekt, akkor egyetlen választása kb. az ellenkező véglet, szélsőség: a disztópia. A fényes jövőbe vetett hitet felváltja az ellenkezője, a másik szélsőség: a sötét jövőtől való rettegés, a restaurációtól, a fasisztáktól, ellenforradalmároktól, reakciósoktól, inkvizítoroktól, akik visszaforgatják a haladás kerekét és veszélyeztetik az eddig elér reformokat. Ez a két véglet van: vagy végtelen önbizalommal, holnapra megfordítjuk az egész világot, vagy a másik véglet, a végtelen rettegés attól, hogy hátha valaki az eddigi forgatgást visszaforgatja.

Ez a rettegés azért végtelenül irracionális, mert kurva sokan vagyunk, akiknek az eddigi forgatás nem tetszik, de azt mindenki kőpontosan tudja, hogy nem lehet egy az egyben visszatérni egy korábbi korszakhoz, mert ez a történelemben soha, senkinek nem sikerült, pl. kurva sokan próbálkoztak a római birodalom feltámasztásával, és egyiknek sem jött össze. Annak viszont van esélye, hogy bizonyos értékeket, elveket, gondolkodásmódot feltámasztani - mint ahogy például a római köztársaság értékeit sikerült több államnak is feltámasztania Velencétől Amerikáig. Amilyen mértékben elmondható - és ez a mérték nem nagy - hogy a 18. század végi Amerika a cicerói Róma feltámasztása volt, abban a mértékben és formában van esélyünk visszaforgatni nekünk is ezt-azt. Ettől pedig igazán lehet semmi oka senkinek rettegni.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 12:45:15

az LMP is jobbantenné ha a Demokratikus általános tömörülés felé törekedne és nem a " jó képviselő pénzért" bemutatja a " mindenkitől független szájtépést maroknyi "metélt" és nem metélt csapatával.
Egyre kevesebb így a szavazójuk...látják, hogy komolytalan szájtépő banda, nem képes az ország érdekében összefogni az ugyanazt akarókkal....

Takács Bálint 2011.04.12. 12:45:21

A post igazságtartalmát, mi sem mutatja jobban, mint az itt habzó szájjal hörgő az LMP seggéből kikandikáló trollsereg, akik egyetlen ellenérvet nem tudnak felhozni a postban álítottakkal kapcsolatban.

Természetesen jó SZDSZ-es szokás szerint ők "függetlenek" és csak a gonosz bloggerek a "pártkatonák, de most őszintén, ki nem sz@rja le a véleményüket?

doktor.dikhed 2011.04.12. 12:45:22

Egy rakás nulla az LMP, de jól tették, hogy nem szóltak bele az alkotmányozásba. Nem lett volna értelme, úgysem tudtak volna átvinni semmit. Már elnézést, de a FIDESZ eléjük sz*rt volna és nyilvánosan megetette volna velük a produktumot, ahogy megtette mindenkivel az országban, akinek volt pl magánnyugdíj pénztári számlája....

fedkvas 2011.04.12. 12:45:22

@Diocles: bezony, ez pontosan így van.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:45:30

@politicus: ezt most melyik hozzászólásomra írtad, mert nem értem...

rockjano 2011.04.12. 12:45:53

@politicus:
"Van olyan is, aki azt írja, hogy "Süllyedjen el mindenki aki erre a rohadék, mocskos bandára adta a szavazatát."

Az én voltam és vállalom, nemigaz hogy nem lehetett előrre látni, ismertük őket 98-02 közt. (jó telán kicsit durva hogy süllyedjen el, de szégyelje magát)

Lehetet tudni ha 2/3-ot kapnak akkor semmi fék nem marad.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 12:46:15

elvan az LMP a parlamentben maroknyian a jó nagy fizuért....és röfögnek néha egyet:)

Charlie Chan 2011.04.12. 12:46:23

@Legelő Őse: A vita úgy kezdődik, hogy valaki mond valamit. De nem úgy folytatódik, ahogyan ti csináljátok. Lehet indulni politikusként, és jobb országot csinálni, meg lehet a mások véleményét anyázással űberelni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:46:40

@rockjano: "Egy szerencsétlen, tehetségtelen tutyi-mutyi faszkalapot???"

ez alatt a demokratat ertjuk, aki nem volt hajlando azokat az eszkozoket igenybe venni es felhasznalni, amit a fidesz az akarata vegrehajtasara es a hatalma bebetonozasara?:-)

egyebkent az allam legyen is egy kisse tutyimutyi faszkalap. legyen szives csak akkor beleugatni a sorsomba, ha elbuktam az elet versenyeben. ez a dolga a tarsadalomnak, a szochalonak, az allamnak.

aki annakidejen egy kemenyebb vilagban megdoglott volna ilyen v olyan okok miatt, azt most eletben tartsa.

szoval en csipem a tutyimutyi, a jogaimat, egyeni szabadsagjogaimat vedo, vallasomat, vallastalansagomat, szexualis szokasaimat, vilagnezetemet bekeben hagyo allamot..

az eros allamot nem szeretem. az eros allamnak mindig az a vege, hogy kiderul, az allampolgarok mindig erosebbek az allamnal, de annak rendszerint nehany10ezer halott a vege.

lasd arab eros allamokat.

Zimmermann 2011.04.12. 12:46:43

@Charlie Chan: Persze hogy SAJÁT a véleményük, de attól még megfizethetik, nemde? Én utoljára egy tál kakós palacsintára vetettem magam.

Charlie Chan 2011.04.12. 12:47:28

@mrgumby1: Pedig engem érdeklenének a részletek, mert akkor érvelni kellene egy állítás mellett. Hajrá:

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 12:47:45

na az LMP az igazi megélhetési politikus banda, hatása nincs, mert van egy nagyobb tábor akik összefognak ugya annak érdekében amiről az LMP röfög, "makog" pl. Kálmán Olgánál

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.12. 12:49:04

Jávor Benedeket kedvelem az LMP-sek közül, többet érdemel ennél a szerencsétlen maszkos performansznál, nem értem, hogy vállalta be.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 12:49:31

@politicus:
Szerintem Legelő Ősének igaza van: bőven akad annyi értelmes komment is, hogy inkább azzal foglalkozzon az ember, semmint a trollkodás művészeivel.

engem gyíkká változtatott 2011.04.12. 12:49:33

" Először is, a jelenleg hatályos alkotmány is egypárti: annak az egy pártnak a neve, amely mai formájában (egy-két későbbi módosítást leszámítva) elfogadta, Magyar Szocialista Munkáspárt volt. Mi még emlékszünk, az alkotmány megteremtette Magyar Köztársaságot egy bizonyos Szűrös Mátyás kiáltotta ki, akit az égvilágon senki nem hatalmazott fel semmire. Ahogy azokat a képviselőket sem, aki '89-ben a mostani alkotmányos rendszert kialakító módosításokat elfogadták. "

Hát rég olvastam ennél gyomorforgatóbb, aljasabb ferdítést.

"Ezzel szemben a 2010-es kampány ellenzéki részről másról sem szólt, mint hogy legyen-e a Fidesznek alkotmányozó hatalma. "

Ez sima, rendes, fizetett hazugság. Hogyé adod?

"Ráadásul az új alkotmány azért lesz egypárti, mert az ellenzéki pártok nem kívántak részt venni az elkészítésében. Ha az LMP nem akar egypárti alkotmányt, akkor megpróbálhatta volna az országházban beépíttetni saját javaslatait a készülő tervezetbe."

:) A fidesz készülő tervezetébe. Hát ez igen, ilyet tényleg csak fizetésért írj le.

"Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren."

És ez a jelenség nem ismerős valahonnan, droid?
:)
Nem olvastam tovább.

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 12:50:20

@Diocles:

"az LMP az SZDSZ fodorista-ungarista másod- és harmadvonalából alakult meg."

Ungárnak ott a SZEMA, azok azért szdsz-esebbek cigány, buzi, drogos vonalon, mint az LMP.

Nem értem miért nem szakosodnak?
A cigány, buzi, drogos vonalat hagynák meg a SZEMÁ-nak, nem kellene az LMP-t ezzel terhelni!

Sajnos nem tudják a saját árnyékukat átlépni! :-(

Long R3 IGF-1 2011.04.12. 12:50:52

@Chicano: milyen érzés a fejed helyén egy narancsbőrrel benőtt segget hordani? azt hiszed, ha narancssárga szemüveget viselsz, már senki sem ismer fel? :D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 12:51:07

@rockjano: en is eltem akkoriban, a csaladunknak a fulen folyt ki, ugy megszopattak minket..

anyam konyvelokent felfedezett egy sikkasztast, csak eppen valami partfunkcinak a lanya v kurvaja sikkasztott, fene sem tudja, 80as evek elejen volt...

na ebbol az lett, hogy anyamnak ket kerulettel arrebb kellett mennie dolgozni, mert a keruletben nem volt maradasa, nekunk meg a hugommal masik iskolat kellett talalni, mert az iskolai partitkar elkezdett erdeklodni az elomenetelunk irant..:-)

es most a fideez ugyanezt vezeti be, lasd ud zrt ugy..:-)

az bunhodik, aki felfedezte, hogy illegalis titkosszolgalatot uzemeltet a fidesz...

sidorovich 2011.04.12. 12:51:28

@rockjano:

- nézhetetlen unalmas hazug közmédiát

Előtte nem az volt? Dehogynem.

- kifizethetetlen benzin

Csak a kormány miatt van ez?

- közszférában dolgozó ismerőseim indokolatlan kirugása és megalázása

Az értelmetlen nagyságúra duzzasztott és nem hatékony közszféra áramvonalasítását mégis hogyan gondolod? Úgy, hogy közben mindenki maradhat a helyén?

- az hogy a legpofátlanabb demagóg módon hazudnak a szemembe

Biztos, hogy hazugság az, amit annak gondolsz? Vagy esetleg nem mentél a dolgok mögé? Nem gúnyolódom, komolyan kérdezem.

- elveszik a jövőnket (magánnyugdíj + különadók)
A jövődet a Gyurcsány-kormány vette el. A magánnyugdíj pedig teljesen más ügy, talán utánanézhetnél, hogy éppen ezzel próbálja a kormány a te jövődet is megvédeni. De ha nem hiszel nekem, akkor olvass utána, hogy a Bajnai kormány is ugyanezen a síkon gondolkodott, az ő közgazdászaik is látták, hogy a magánnyugdíjpénztárak csődbe fogják vinni az államot amit az állampolgárok fognak végső soron kifizetni. Ha azt hiszed, hogy az mnyp megszüntetése lenyúlás, akkor nem érted a nyugdíjrendszer lényegét.

- egyre szarabbul élünk...

Természetesen, hiszen egy nagy szarkupacot adott át a szoci bűnbanda, egy halom adóssággal, amit törleszteni kell. Mégis mit gondoltál, amikor Feri felvette az IMF-hitelt, úgy, hogy a törlesztését 2010-ben kellett elkezdeni? Mire gondoltál, ki fogja azt visszafizetni?

Charlie Chan 2011.04.12. 12:51:52

@fedkvas: Ha az Orbán símaszkos rendőrei tennék veletek azt, amit a Gyurcsány símaszkos rendőrei tettek az ünneplőkkel az 56-os forradalom 50. évfordulóján, akkor Te minek neveznéd az eljárást? Az este folyamán megtámadott emberek egy békés ünneplésen vettek részt, utána támadtak rájuk. Nekik nincs joguk békésen felvonulni és népszavazást kérni Gyurcsány hazugságairól, csak nektek van jogotok mindenkit anyázni? Na, a Te demokrácia-felfogásodból nem kérünk. Anyázás lesz, vagy érvek?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:52:28

@Legelő Őse: válasz erre funkcióval és erre: "lehet hogy feltűnne, hogy a legtöbb embernek nem azzal van baja hogy valaki elfogult, jobboldali stb."

devuscka 2011.04.12. 12:52:40

Akkor szegény mszp-nek hol a helye? ,-)

Publius Decius Mus 2011.04.12. 12:52:41

@az igazi Sipi: "Csesszétek meg sok baj volt a Fletóékkal igen jól eladósították az országot szavazatvásárlás ürügyén -

igen, de barmikor akartak valamit vagni a koltsegvetesen, az akkori ellenzek ...."

Te komolyan Gyurcsányt véded bármiben is???

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:52:57

@Charlie Chan: nem úgy folytatódik? A valaki aki mondodtt valamit, az a poszt szerzője. Olyasmiket állít, hogy: "Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban." stb. Hogyan folytatódik? Nincs MI és TI! emberek vannak, akik egy blogon, aminek ez a lényege, kifejtik véleményüket, és ellenvéleményüket is. Sőt magáról a blogról is lehet releváns véleményük. Azt kell hogy mondjam hogy a posztban olvasható köcsögözés, szopóálarc stb olyan alaphangot ad, amihez képest nem értem mi az a vitakultúra amit hiányolsz. A legtöbb nem elfogult kommentelő konkrétumokkal operál, míg sok olyasmit olvasok ami érvek nélküli LMP ócsárolás. Azzal sincsen baj, nem kell rá reagálni. Csak nem értem mi a problémád....

Charlie Chan 2011.04.12. 12:53:17

@Legelő Őse: Bocs, hogy beleszólok: mindegyikre. Egy civilizált megnyilvánulást lehetne mára kérni Tőled?

rockjano 2011.04.12. 12:53:54

@az igazi Sipi: Vitáznom kell veled is, bár sok dologba egyteértünk

Amit kommunikációban, a Feri semmittevésben, ötletelésben előadott...

nem beszélve a miniszterelnök kerestetik-es szinjátékról az valami szánalmas volt.

Sokan nem értik a baloldalon hogy a népek nem a fideszt szerették meg hanem az mszp kormányzási képességében csalódtak és bárha túlzásba is estek némileg azért van benne igazság bőven.

Nem tudom ezt a hitet a szocik valaha visszaszerzik-e kétségeim vannak...

Az MSZP-nek szégyelnie kell magát de nagyon-nagyon mert őmiattuk szív most mindenki akinek egykicsit is kedves a demokrácia vagy az a mifene ami itt van (vagy nincs???)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:54:29

@rajcsányi.gellért (ergé): szerintem pedig Schiffer András kifejezetten jó arc, a legkorrektebb politikusok egyike az elmúlt 20 évből.

Diocles 2011.04.12. 12:54:33

@Diocles:

persze ettől még lehet/jogos hívni új SZDSZ-nek, hiszen a megboldogult előd lényegi és taszító vonásait mind átvette.
(nem az egykulcsos adó/adócsökkentés követelése miatt utálta meg senki az SZDSZ-t.)

- kultúrkampf (Schiffer még úgy-ahogy visszafogja őket, de nem kétséges, h a többség Gusztus Péterhez hasonló vehemenciával rühelli a jobboldalt)

- romakérdés kezelése, "nem a közbiztonság rossz, hanem Ti vagytok rasszisták!"

- elitizmus, "mi tudunk mindent a legjobban a Belvárosból"

- a szavazóbázis szinte azonos, csak rá kell nézni a választási térképre

- emblematikus figuráik és aktivistáik (lásd a Kettős Mérce blogot) közismerten az SZDSZ holdudvarából jöttek, tán az egy szem Elek István leszámítva, aki már sokadjára próbálkozik pártváltással...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 12:55:44

89, EKA stb?

Orbán '99-ben, az EKA 10 éves jubileumán:

"Végezetül Orbán Viktor szólt az asztaltársasághoz, (...) amit a Fidesz akart, az megvalósult, forradalom nélkül, lezajlott a radikális, ám alkotmányos rendszerváltozás."
www.origo.hu/itthon/19990322orban.html

Az egy, hogy akkor - mivel éppen hatalomra került? - nem tartott szükségesnek sem fülke-, sem másmilyen forradalmat -; az meg még egy, hogy al-kot-má-nyos rendszerváltásnak nevezte azt (ami az)

Kedves KK&TT, ˘°˛#+!

Nem tudom, ti hol voltatok és mit csináltatok '89-ben, és elhiszem, hogy a homokozóban nem volt téma az EKA, de én emlékszem a történtekre.
Simán csúsztatás, nem simán pedig hazugság a '89-es alkotmányt kommunistának beállítani - még ha illeszkedik is a kormánypárti kommunikációba.

p.s.: tessen megnézni a cikk szerzőjét...:)))))

sidorovich 2011.04.12. 12:56:08

@politicus:

Ugyan miért? Mert kettős mércével mér?

preston 2011.04.12. 12:56:26

@Kalmár: tisztelt álamelnök úr, valamikor egy irodalmár azt irta egy hasonlóan bugyuta fércmű olvasása után,,hogy aszonygya :uram, lakásom legkisebb helyiségében ülök, opusa előttem van, de nemsokára mögöttem lesz.
Természetesen ezt nem teszem meg laptopommal, de
erősen erre gondolok.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:56:28

@rockjano: Én a választások előtt jeleztem néhány embernek, hogy elég a Fidesz feles többsége, nem kell 2/3, de az embereknek annyira elegük volt az MSZP-ből, hogy a fuldokló gilisztára is leszavaztak volna, csak a komcsik takarodjanak a halál faszára.

v. jókormányzósember 2011.04.12. 12:57:07

Gyermekeim! Nác szülöttei!

Már épp szegény felvetőt kívántam helyretenni (az sem marad el)- ámde- a Nác-ról valóak megakasztottak.

Gyermekeim!

Néktek egyenes utatok lesz a Túlvilágon! S, tudjátok hova?

Oda, ahova ezen gondolataitokkal, a gyűlölködéssel, a melegek elleni gyilkos indulataitokkal- VALÓAK VAGYTOK.
Nem én mondom- az Írás:

Aki gyűlölködik- nincs annak menekvés. Jásnos leírja: Aki úgy véli, befogadta Jézust, de gyűlölködik- elveszett az, aki nem fogadta be - s gyűlölködik- úgyszintén!

Hagyjátok el "18" barátotokat (az A-lapvetően H-ülyét) "88"-at sem illik írogatni sehova (az meg legfeljebb a H-ülye volt, H-ülyén halt.) TÉRJETEK MEG! Lám, Saul üldözte Jézust, s követőit- s mégis- MEGTÉRT! Igaz, utána azok pusztították el, kiket korábban szolgált- ámde mégis- TISZTA ember lett!
Közeleg a Húsvét- becses barátaim!

ITT AZ IDŐ-

hogy - aki gyűlölködik- levesse ezt a mocskos, rothadó gúnyát- s MEGTÉRJEN! S kitakarítsa szívéből az ezek s azok elleni gyűlöletet! Még nem késő, barátaim!

V.J.K.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 12:57:39

@TuRuL_2k2: lehet, h bőven akad, de ez nem zárja ki, hogy a többség bizony anyázós.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 12:57:41

@politicus: és továbbra is a véleményem, hogy akkor így fogalmazok - nekem nem azzal van a bajom. Hanem a módjával. A hangvétellel. A más véleményen lévők minősítésével. A támadások teljesen természetesek, mert kívülről nem az látszik hogy egy jobboldali értékrendű blog véd, érvel, és kritizál stb., hanem hogy egy hatalmas szőrös lóláb lóg ki majd minden posztból. Lehet hogy Ti ezt már nem is tudjátok másként csinálni, és nekünk kellene elfogadni, de tudod eddig nem ez volt. Ez a különbség. Akkor viszont elvesztitek az ellenzéketeket :-) Anélkül pedig mi értelme? Kinek írtok akkor? Illetve lesz kinek, csak nem lesz minek...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.04.12. 12:58:09

Az LMP tényleg egyre gázabb.

Mitől lehet más a politika. A kivonulgatás, nem veszünk részt a színjátékban típusú performancek évtizedek óta mennek mind az MSZP, mind a Fidesz, de még az MDF és SZDSZ szereplésével.
Ha valamitől akkor pont ettől lehetett volna más a politika.

Aztán ott vannak ezek a tényleg egyre gázosabb tüntetések.
A politika nem attól lehet más, hogy kimegyünk és valamit jól és nagyon és istenigazából szarnak nevezünk.
Attól lehet más, ha alternatívát mondunk, akár az utcán is ha nagyon muszály, de leginkább ezt is a parlamentben, ha már bejutottunk.

Csalódtam bennük.
Félreértés ne essék. Eddig minden politikai formációban csalódtam. Nem is lett azóta se más sehol a politika.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 12:59:22

@Takács Bálint:

1, Az LMP senkit nem követ, az alkotmányozásban való részvételét 3 db (nem teljesíthetetlen) feltételhez kötötte (1, nem rohammunka Húsvétig, hanem 2011 végéig; 2, Alkotmánybíróság jogköreinek visszaállítása /"vastörvény" ála OV; 3, Az új Alaptörvény köv. Országgyűléssel vagy népszavazással való megerősítése)
Ezek nem teljesültek, tehát nem vesz részt. A kivonulósdit a maszop az LMP _után_ kezdte el nyomatni.

2, Itt: magyarinfo.blog.hu/2011/04/12/konstruktiv_kormanypart_helyett_egyparti_alkotmanyozas össze van szedve, mennyi _nem kormánypárti_ módosító javaslat ment át a vitában.

3, Az LMP már év elején bemutatta az alkotmánytervezetét, ha az alkotmányozók olyan nagyon akartak volna együttműködni, szemezgethettek volna belőle. lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/10538/alkotmany-a-jovonek/

6, Mindemellett tényleg vannak elbaltázott megjelenések, ez tény. De mind a szadeszedéstől, mind a gyurcsányosodástól, mind a maszophoz közeledéstől nagyon távol áll a párt. Szerencsére. (például az álarcozás sztem béna, de ez magánvélemény)

7, Mire szeretnél érveket? Szívesen megtárgyalom veled, csak nem volt kedvem mindent visszaolvasni. A posztíró elég rosszindulatú, csúsztat és/vagy tájékozatlan.

Charlie Chan 2011.04.12. 12:59:41

@Legelő Őse: Sorolj már fel "nem elfogult kommentelőket" ebből a listából, itt fentebb. Megpróbálom elmagyarázni: Madiner azt mondja: A, kommentelők: mandiner = fideszbérenc, anyátokat stb. Kocsmában lehet, normális helyen ez nem vitakultúra. Kezdem unni, hogy a munkaidőben meglepően nagy számban ráérő emberek minden blogot taccsra tesznek ezzel a stílussal.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 13:00:04

@Charlie Chan: olvasd vissza a kommentjeimet. Igyekszem mindig odaírni hogy ez az én véleményem. Igyekszem érvelni. Igyekszem nem minősíteni másokat. Nem egymondatos állásfoglalásim vannak. Azt értem hogy más a véleményünk, de azért az kikérem magamnak hogy nem civilizáltak a megnyilvánulásaim. Ez nem mondható el a poszt minden mondatáról.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 13:00:28

@politicus: "fuldokló gilisztára is leszavaztak volna, csak a komcsik takarodjanak a halál faszára. "

na ez a mentalitas az, ami miatt el kell hagyni ezt az orszagot es csak akkor visszajoni ha ez a (de)generacio vegre fold alatt van..:-)

rockjano 2011.04.12. 13:00:49

@sidorovich: - nézhetetlen unalmas hazug közmédiát

Előtte nem az volt? Dehogynem.

Nem ennyire nem ez most mindennél roszabb, elötte voltak ott jó műsorok (is)

- kifizethetetlen benzin

Csak a kormány miatt van ez?

Nem de benne vannak vastagon

- közszférában dolgozó ismerőseim indokolatlan kirugása és megalázása

Az értelmetlen nagyságúra duzzasztott és nem hatékony közszféra áramvonalasítását mégis hogyan gondolod? Úgy, hogy közben mindenki maradhat a helyén?

Nem tudod te mik vannak ott, el sem tudod képzelni.
Akadémikusokat biztonsági emberekkel rugatnak ki stb...

- az hogy a legpofátlanabb demagóg módon hazudnak a szemembe

Biztos, hogy hazugság az, amit annak gondolsz? Vagy esetleg nem mentél a dolgok mögé? Nem gúnyolódom, komolyan kérdezem.

Szerinted Szíjjártó mit csinál??? vagy nem válaszol vagyolan szinten hazudik amit a szocik sem mertek soha. Aztmondja a drága hogy a tüntetések nem ellenük vannak most hanem a szocik ellen Noooormális????

- elveszik a jövőnket (magánnyugdíj + különadók)
A jövődet a Gyurcsány-kormány vette el. A magánnyugdíj pedig teljesen más ügy, talán utánanézhetnél, hogy éppen ezzel próbálja a kormány a te jövődet is megvédeni. De ha nem hiszel nekem, akkor olvass utána, hogy a Bajnai kormány is ugyanezen a síkon gondolkodott, az ő közgazdászaik is látták, hogy a magánnyugdíjpénztárak csődbe fogják vinni az államot amit az állampolgárok fognak végső soron kifizetni. Ha azt hiszed, hogy az mnyp megszüntetése lenyúlás, akkor nem érted a nyugdíjrendszer lényegét.

Részben igaz vette le az előző is a jövőnket de ez a mostani mindenen túltesz. ha a nyugdíjfizetéseinket költségvetési toldozásra költik el (részben) az nem jövő felélés????? De az!!!!

- egyre szarabbul élünk...

ha nem vesz fel IMF-et akkor csőd..ezt te is tudod..de nem csak ezért van gond hanem a teljesen elhibázotta dópolitika miatt is amely nem teremtv munkahelyeket, de ne nekem higgy hanem Csikánnak és Felleginek!! Jobboldali közgazdászok akik BÍRÁJÁK ORBÁNÉKAT

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.12. 13:01:31

@Trompf: "Aztán ott vannak ezek a tényleg egyre gázosabb tüntetések.
A politika nem attól lehet más, hogy kimegyünk és valamit jól és nagyon és istenigazából szarnak nevezünk.
Attól lehet más, ha alternatívát mondunk, akár az utcán is ha nagyon muszály, de leginkább ezt is a parlamentben, ha már bejutottunk."

emberpalánta! a tákolmánytervezet alternatívája a mostani Alkotmány. leet jobbat mondani, de hogy a jelenlegi is jobb a Tákolmány-tervezetnél, az biztos.

ne má, hogy az legyen a bajod, hogy valaki tüntet!

Charlie Chan 2011.04.12. 13:01:34

@politicus: És most ezt a gyűlöletet vetítik rá a Fideszre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 13:02:07

@az igazi Sipi: ugyan, a tehetetlenséget/tehetségtelenséget/gyermeteg idiotizmust/szociopata attitűdöt ne keverjük össze a demokrata léttel...
- Te mit tennél a helyemben, Imre?
- Cselekedj belátásod szerint, barom!

Viktus 2011.04.12. 13:02:36

@sidorovich:

"Az értelmetlen nagyságúra duzzasztott és nem hatékony közszféra áramvonalasítását mégis hogyan gondolod? Úgy, hogy közben mindenki maradhat a helyén?"

Csak itt helyben pár példa. Polgármester-képviselő felvett egy kabinetiroda vezetőt vastag fizuval, felújítatott neki egy önkormányzati lakást, és nagyjából helytartóként tevékenykedik ... csinált drága pénzért egy húszonezres városban önkormányzat kvótájára egy kis helyi médiabirodalmat, ahol a szerviensek lógatják a lábukat akik nem fértek be a fidesz tanácsházára meg a közhaszontalan városüzemeltető társasághoz.
A spórolás csúcsa pedig a helyi öregek otthonában kellett a hely a fideszes kiskirály ismerősének így oda rakták csak mivel fingja sincsen az üzemeltetéshez meg az idősgondozáshoz így kénytelenek alkalmazni a régi szaki vezetőt is ...

Ez az áramvonalasdi? hagyjuk ... nem véletlenül csalódik egyre nagyobbakat az értelmesebbje a fideszben csak sajnos nagy alternatívák még nincsenek.

mrgumby1 2011.04.12. 13:02:42

@Charlie Chan: pl egy polgárháború után is nyilván megszakad az addigi állami berendezkedési folyamat, az új alkotmányt / társadalmi berendezkedés alapjait nem korábban megválasztott képviselők / küldöttek állapítják meg. utólag azonban ez nem jelenti azt, hogy az így létrejövő állam, illetve annak alkotmányos berendezkedése ne lenne legitim.

itt szükségszerűen van előbb a tyúk, mint a tojás: előbb állapítják meg, hogy milyen állami berendezkedés mellett, milyen választások során választják meg a legitim törvényhozókat, stb.

y0 2011.04.12. 13:02:43

Azt már a régi LMP-s tagok többsége is tudja, hogy az LMP is szarfoshúgy, ezért is léptek ki sokan, akik anno a tenni akarás miatt csatlakoztak. Ez kb. mindent elmond a pártról.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 13:03:05

@Charlie Chan: ne vicceljünk. Az orbanviktor.hu szintig nem akarok lealacsonyodni, de ennél rövidebben nem tudom megmagyarázni. Nem mellesleg az hogy Fideszbérenc, szintén egy vélemény. Lehet vele vitatkozni, és Turul meg is tette, ez például kifejezetten szimpatikus. Szerintem nem lesz taccsra téve ez a blog attól mert kritizálják sokan. Sőt. Lenne itt 15 hozzászólás hogy igen egyetértek és kész. Szerintem nem kell legyőzni senkit, de érvelni és vitatkozni mindig kell.
A stílust pedig ma tényleg a poszt adta. A szopóálarchoz és az értelmi fogyatékoshoz képest a Fideszbérenc jelző szerintem kifejezetten szerénynek hat....

falcsabander 2011.04.12. 13:03:18

mandiner-es blogger faszok!

tartsátok csak benn a fejetek az Orbán seggében, onnan biztos szebb a világ! :PPPP

whale 2011.04.12. 13:03:53

@Viktus: Ja, ha nincsenek érvek, akkor jön a személyeskedés?!?!?:))))) Legyen. Te szánalmas faszfej.:)))

rockjano 2011.04.12. 13:03:57

@politicus: OK elhiszem

még annyi hogy a komcsizást hagyjuk mert az mszp annyira komcsi mint a fidesz náci.

Egyik sem az nem is ez a baj egyikkel sem. (sok más)

Maisie MacKenzie 2011.04.12. 13:05:26

@v. jókormányzósember:

"Közeleg a Húsvét- becses barátaim!"

Megtérni bármikor meg lehet, sőt kell is. Mindennap!

gansol 2011.04.12. 13:05:36

Nem is tudtam, hogy a Trollok már cikket is tudnak írni. Bár az összefüggéseket még mindig nem nagyon ismerki föl :-)))
Annak aki értelmes szavakra vágyik:

delbudamaskepp.blog.hu/2011/03/23/alkotmanyoz_osdi

preston 2011.04.12. 13:05:46

@engem gyíkká változtatott: jóisten, eltaláltad a gondolataimat. ingyé nem ir senki se ilyeneket.

Viktus 2011.04.12. 13:06:38

@whale:

Nem személyeskedés, de tényleg buta vagy hozzá. A csúcspont pl. az alkotmánybíróságra várás :D nem vetted észre most van alkotmányozás az új alkotmány alapján meg gondolod majd a fidesznek tesznek keresztbe. A húsvéti nyusziba is hiszel még?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 13:06:39

@sidorovich: mint a mellekelt abra mutatja, orban tobbet hazudik mint gyurcsany:-)

de mondjuk ez annak is nyilvanva,lo volt, akit az anyja megtanitott magyarul es olvasta/hallotta az oszodi beszedet:-)

ja es nem mindenaron utalni akarta gyurcsanyt, mert hogy mer szoci es gazdag lenni.

az ilyenekkel nincs mit tenni, azok szavazazanak csak viktorra, elvegre a gyulolet es irigyseg a fidesz jelszavai:-)

fedkvas 2011.04.12. 13:07:10

@Charlie Chan: brutalitásnak nevezném, nem nevezhetem kínzásnak, ami nem kínzás. ráadásul ki volt találva a dolog (vagy elbalfaszkodták, a rendőrséget ismerve utóbbin sem lennék meglepődve), azzal, hogy a csőcseléket a békés tüntetők alkotta tömeg irányába szorították, míg végül a kettő összekeveredett, a rendőrök azonban kb. úgy viselkedtek, mintha azt hitték volna, hogy a csőcselék osztódással szaporodik ezért projektálták a csőcselékkel szembeni eljárást a teljes tömegre.

egyébként, meg tüntessetek nyugodtan, lelketek rajta, lehet még én is fogok valami ellen, bár eddig nem éreztem rá kifejezett ingerenciát. ráadásképp a rendőri brutalitásra különösen érzékeny vagyok, mivel finoman szólva is ellenérzéseket táplálok a rendőrség iránt, munkájának sallangjai és színvonala miatt -
de azért ez egy dolog, az meg egy másik, amikor Budaházy felszólította becses rajongótáborát a gyorskocsi utcai előzetes börtön megrohamozására, avagy, hogy fradista meg utés hoolok mások kocsiját borogatják (de persze ha az övéket megkarcolja valaki, akkor csoportosan küldik az intenzívre), felgyújtják az összes kukát, meg suzukikon gyalogolnak át.

ez utóbbit ugye csoportos garázdaságnak nevezzük, politikai színezete miatt max. zavargásnak, nem pedig jobbikos terminussal "forradalomnak", ahogy a brutalitásból sem lesz kínzás, mert, hogy erről beszéltem, hogy lehet dilemma a "minek nevezzelek", de a dolgok attól még megőrzik lényegüket. pl. a símaszkos készenlétis rendőr, aki fiatalokra vadászik, az egy símaszkos készenlétis rendőr, aki fiatalokra vadászik.

v. jókormányzósember 2011.04.12. 13:07:16

S, a többieknek...

Látjátok, gyermekeim, ezért nagy baj az, amikor az orbán - csomag megszorításai- ilyen kegyetlenek, s ennyire nincsenek tekintettel semmire. (Főként- a szegényekre! Fizessenek a szegények- milyen szép ez, nem? Adóemelés (16%)- a pénzük elvétele a gazdagoknak (ún. "családi adókedvezmény" ) stb. (Milyen kár, hogy szegény nagycsaládosok országos egyesülete- valahogy nem pampog emiatt- s Ferge Zsuzsa is elhallgatott.)
Na, de mi is a baj az Orbán-csomaggal? Na, pl. hogy a szívgyógyszerek (na, ide most a 2006-os rosszabbul élünk néni arca) ára most VALÓBAN(!) az egekig emelkedik- de más tabletták is drágultak, hiszen,

ha el nem gurul az a bizonyos tabletta- nem születik ilyen szöveg:

"...az új alkotmány akkor is legitimebb lesz, mint a mostani."

Mert, szegény "író" nem tudja, az bizony demokratikus alkotmány! Nem stalinista!

(Sőt- véve azt, hogy pl. az államosítás- ld. nyugdíjpénz) rakosi elvt. nagy kedvence volt- még a végén az "új" "Alkotmány" lesz az. Mindenesetre nagy az esély, hogy az egypárti férctestület -nem csak a bíróságok nevénél, hanem a végeredménynél is
(el) cur(j)a!

Szóval- a mostani- demokratikus alkotmány- '89 terméke. Aki azt állítja, nem így van- Han Soloval feküldt Jaba jégkamrájában az elmúlt 22(!) év alatt, vagy pedig- elgurultak gyógyszerei!

Látjátok, barátaim!

Pont ezért kellene az orbán csomag helyett- az orbán- csomagolj! jelszó.
S az (újra) emberibb árú gyógyszer hatására- (minden bizonnyal) az ilyen "valós" felvetésekből is kevesebb lenne.

Adjon az Isten-

több józan észt!

VJK

Bloodscalp 2011.04.12. 13:07:23

@A Hannibal Lektűr-attitűd: sőt, mszmp szavazó is...akkor most kommcsik?juj

@politicus: nem gondolod hogy tegnap egy az egyben csusztatok?nem jött be..., erre ma jött gergely szaktárs és elkezd fikázni, hátha azt bekajálja a nép.
nem nekik van szopó álarcuk (ez nagyon kedvelt konzerv kifejezés-vajon miért) és nem őket utálja a nép.
hanem a kézivezérelt erkölcsi 0 médiának nevezett valamiket.

Bell & Sebastian 2011.04.12. 13:11:13

@Shenpen: Nagyívű gondolat. Népek olvasztótégelye? Mondja Brüsszelnek, itt nincs semmiféle ilyesmi, parírozzon csak szépen, aki ezt eddig elmulasztotta, pedig volt rá úgy 150 uszkve 400 éve, szerintem!

Csak semmi hajlongás kérem, a kultúránk meg le van szarva? Ezek szerint...

Charlie Chan 2011.04.12. 13:11:17

@Legelő Őse: Végigolvastam mindet. Valóban nem anyázol, de amit 2006 őszéről és Hellerről írsz, abban nincs igazad. Heller szövegét meg lehet nézni: de bizony, azt mondta, és ráadásul tette ezt rémes angolsággal (főleg ahhoz képest, hogy mennyi időt élt ott). Amit ott mondott, az vállalhatatlan. Kossuth is megmondta, hogy az országról kifelé csak jót vagy semmit, a vitáinkat belül intézzük el. Ha azt a videót nem látom teljes egészében, nem hiszem el. Mint ahogy a gyurcsányi beszédet sem akartam elhinni. Ez nem színvonal. Tényleg azt akarod, hogy a gyereked, unokád ebben nőjön fel?

rockjano 2011.04.12. 13:11:22

Érdemes elolvasni Csikán véleményét a kormány gazdaságpolitikájáról.

Sokkal megengedőbb mint én lennék de sok dologban teljesen igaza van

no most ő ugye nem szoci bérenc??????

index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/12/chikan_tavol_kerult_a_szakma_a_politikatol/

Diocles 2011.04.12. 13:12:42

@lorantka_a_gall:

Mekkorát fogsz te csalódni :-)))

Tessék, itt egy Karácsony-interjúrészlet a 168Órának, igen, a 168Órának, a lényegre figyelj, "mindennek eljöhet az ideje", mondja sejtelmesen Karácsony:

"– Miért kellene ellenzékben, három évvel a választás előtt biankó szövetséget kötni? – értetlenkedik Karácsony Gergő. – Mire menne két ellenzéki párt, ha együtt tartana sajtótájékoztatót? Mindennek eljöhet az ideje. "

www.168ora.hu/itthon/jobbra-nincs-ut-balra-nincs-ter-73250.html

Persze ezt nem fogják a naiv orrodra kötni, lásd "Horn Gyulával soha", de a koalíciós és szövetségkötési kényszer teljesen egyértelmű, ha meg kívánják szorongatni a Fideszt.

Ui.: ezt a 168Órás cikket Kínainak és Turulnak is ajánlom, szerintem egyértelmű az elszólás.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 13:12:53

@Hepci: nna
pont errol beszeltem, amikor a karaktergyilkossagra gondoltam.

ugye erved neked sincs igazan gyurcsany ellen, csak a rosszindulat..;-)

en sem szeretem gyurcsanyt. de a politika nem az erzelmekrol szol - pont ez a legundoritobb a fideszben, hogy az eszem helyett a szivemre kellene hallgatnom..;-)

de eddig ket miniszterlenok volt, aki akart is valamit tenni es nem csak a partot tartotta szem elott. az egyik gyurcsany volt - ebbe bele is bukott, hiszen a szocik gyakorlatilag a fidesszel szovetkezve egyutt buktattak meg, nehogyma' a politikusok kivaltsagai megszunjenek.

(mondjuk biztos megnyult a szocik kepe, amikro a fidesz-mszp paktumot - emlekeztek a 7030-as sztorira? na az valosag - es szepen kigolyozta a 30 szazalekbol a cocikat, hogy mind a 100 az ove legyen:-) ok nem ilyen lovat akartak, csak tovabb tapicskolni a higfos-langyoshugy medenceben, ahogy eddig es ezert is buktattak meg belulrol gyurcsanyt)

a masik bajnai volt, de o egy evre, mint valsagmmaanager elvallalta. tovabb nem is fogja. nem hulye o, mint gyurcsany, akinek olyan vizioi vannak, hogy valamit tenne az orszagert is - ami egyebkent mar tobbszorosen bebizonyitotta, hogy nem igazan erdemli meg:-)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.12. 13:14:03

Szóval miért is van sz. a gazdaság?!

Csak azért teszem fel a kérdést, mert emiatt kellett visszavonni a fasiszta nagytőkések által kivont pénzt a nyugdíjrendszerből!ű

1., kicsit jogellenes volt a magánnyugdíj pénztár! Kötelező jelleggel lett adó szedve nem állami szerveknek, a bankoknak, amiért ők valószínű sosem adtak volna semmiféle viszonzást...

2., a posztkommunista nenonáci magyar és kulákírtók utódszervei pedig ma is rombolják hazánkat! Teljesen függővé tették a külföldi energia és erőforrások terén... Legyen az uránium dioxid, kőolaj, földgáz....

Emiatt mi, nem vagyunk más, mint közönséges gyarmat.. behozzák az árut.. a bantunigger magyarral ledolgoztatják és viszik ki...

Így nem lehet élni... hiszen ők döntik el egy kis munkanélküliség generálásával, hogy mennyit adnak a munkánkért...

sidorovich 2011.04.12. 13:14:35

@rockjano:

"Nem ennyire nem ez most mindennél roszabb, elötte voltak ott jó műsorok (is)"

Ezt szubjektív. Én akkor is, most is nézhetetlennek tartottam a TV-t, az RTL-lel és a másik szarhalommal egyetemben.

"Nem de benne vannak vastagon"

Az adótartalommal egyedül, mert a többit a világpiaci ár szabályozza. AZ adótartalom viszont bevétel növelő, ami az ország működtetésére kell.

"Nem tudod te mik vannak ott, el sem tudod képzelni.
Akadémikusokat biztonsági emberekkel rugatnak ki stb..."

Maguktól szerinted mennének? Ki az, aki magától ott hagy egy jó, stresszmentes, zsíros állást? Amit konkrétan te is finanszírozol az adódból?

"Szerinted Szíjjártó mit csinál??? vagy nem válaszol vagyolan szinten hazudik amit a szocik sem mertek soha. Aztmondja a drága hogy a tüntetések nem ellenük vannak most hanem a szocik ellen Noooormális????"

Ha végiggondolod, akkor igaza van. Ez az egész főleg a szocialistáknak köszönhető.

"Részben igaz vette le az előző is a jövőnket de ez a mostani mindenen túltesz. ha a nyugdíjfizetéseinket költségvetési toldozásra költik el (részben) az nem jövő felélés????? De az!!!!"

Na és a költségvetésből miért hiányzik a pénz? Mert törleszteni kell az adósságot, nem? De tegyük fel, hogy nem nyúlnak az mnyp-hez: akkor miből törlesztenek? Újabb megszorításból, elárulom, de ÉVEKIG. Az volna a jó szerinted? Elvenni a segélyt, leépíteni az egészségügyet, nem költeni a közlekedésre, felcsavarni a jövedéki adót...soroljam? Ez volna szerinted a jó? Mert az adósságot fizetni kell.

"ha nem vesz fel IMF-et akkor csőd..ezt te is tudod"
Igen, csőd, amit ők idéztek elő azzal, hogy nem csináltak semmit és tönkrement a kezük alatt a gazdaság. Ha a családfő elitta a pénzt és hitelt kell felvenni azért, hogy legyen kenyér, akkor nem hibáztatod a családfőt ugye? Kétlem.

Az adópolitika meg úgy teremt munkahelyeket, ha nem lehetetlenítik el a munkaadó cégek létezését. Erre szolgálnak az adókedvezmények. Vagy te hogy gondolod? Térjen vissza a 2008-2009-es adórendszer, amikor 1 millió forintból 330 ezer forint maradt a vállalkozó zsebében?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 13:16:22

@rockjano: a komcsikat nem a szó klasszikus értelmében kell érteni. Ragadványjelző.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 13:16:37

@Legelő Őse: ennek a kettő fasznak (Kálmán és Tóni) ilyen stílusa. Néha bejön, néha nem. Amikor elemezni - is - igyekeznek, súlyosbodik a helyzet...

rockjano 2011.04.12. 13:17:20

@politicus: hülyeség...legyünk konkrétak ne komcsizzunk és ne nácizzunk csak ha nagyon igaz.

Náci jellegű van nállunk komcsi nincs

sidorovich 2011.04.12. 13:17:30

@Viktus: Teljesen jogos felvetés de ne gondold, hogy rövidesen nem fognak sorra kerülni önkormányzatok. Muszáj lesz nekik ezt is meglépni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 13:17:41

@Charlie Chan: Ha Te tényleg azt akarod hinni, hogy azt mondta, akkor részemről mindegy. Ha az egész közvetítést megnézed, és értelmezed, lehet hogy más lesz a véleményed. Semmi értelme nem lett volna annak ha azt mondja amit szerinted mondott. A világ összes országában használnak gumilövedéket ha tömeget oszlatnak, és sajnos nagyon sok helyen fordulnak elő túlkapások is. Ebban az országban a 2006-os események kommunikálása az elmúlt években azért jelentősen módosult. Mindenki pontosan érti hogy arról volt szó, nem lőttek a tüntetőkre hazánkban. Ha Te ezt tovább akarod magyarázni ,és fel akarsz háborodni, akkor tedd meg. De te vagy, akár jogosan érzékeny a témára. Hellert is lehet szeretni, sőt gyűlölni is. De nem buta ember. Szerintem egyet hátralépve, nagy túlzás kell ahhoz, hogy valaki félreértse.

Tedat 2011.04.12. 13:18:21

"Idén a párt ökovonalától annyira futotta, hogy a párt, megpróbálván némi politikai hasznot húzni pár tízezer japán halálából, az európai zöldekkel együtt tüntetett az atomenergia ellen"

Erre mondom, hogy: LMP, menj a pcsába!

Barom méregzöldek, én soha nem fogok rátok szavazni (pedig 3 év múlva lett volna rá esély, ha normálisak vagytok).

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 13:19:19

@Hepci: értem én hogy ilyen a stílusuk, és korábban még nevetni is tudtam néha rajtuk. De azt nem értem hogy miért a kommentelők stílusát kéri ki magénak a blog, ha a poszt ilyen. Pusztán ez volt a felvetésem. Én bírom a gyűrődést :-)

amit még megtehetsz 2011.04.12. 13:19:48

Kipipálhatjuk, hogy a fidesz(sic!) újra és újra az SZDSZ =LMP-vel akar riogatni, pedig az LMP sokkal eredetibb, és értelmesebb. Látszik, hogy be vannak fosva...

Melee 2011.04.12. 13:20:16

Kedves cikkírók ezt-azt elfelejtettek, és önmagukkal is ellentmondásba keveredtek.

Egyrészt.
Az agyonpocskondiázott 1949-es-, és a mostani Alkotmánynak összesen EGY mondata azonos, melyben kinyilvánítják, hogy Magyarország fővárosa Budapest.

Másrészt.
Többször leírták, hogy a most hatályos Alkotmány elkészítéséhez nem volt felhatalmazás.
A mostanihoz sincs.
"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy beígérte az új alkotmányt, de a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt." - több millió embernek nem volt egyértelmű. A Fidesz pont azért nem ír ki népszavazást, mert tudja, hogy bukna a történelmi kezdeményezése.

Harmadrészt.
Az LMP Alkotmányozás témában megnevezte az együttműködés feltételeit, ezeket a Fidesz nem teljesítette. Ezek után lemondott Don Quijote szerepéről. Ha a Fidesz a minimális együttműködésnek is keresztbe tesz, nem fog a lényegi kérdésekben engedni, és sokkal látványosabb távolmaradással tiltakozni, mint együtt nem működésben az áldozati bárány szerepében tetszelegni.

Negyedrészt.
Az LMP vezetése tapasztalatlanságából kifolyólag tesz igencsak megkérdőjelezhető politikai lépéseket. Ilyen hibákat a Fidesz is elkövetett 20 évvel ezelőtt. Ha nem tudják kinőni őket, akkor megérdemlik, hogy eltűnjenek, ha igen akkor még nagyon jól jöhet egy olyan párt, mely szimpla létével fenyegeti a Fidesz - MSZP háttérbeli mutyikoalíciót, mely a fenyegető erő hatására legalább részben visszavesz a szabadrablásból.

sidorovich 2011.04.12. 13:20:22

@az igazi Sipi:

Arra az öszödi "igazság" beszédre gondolsz, amit az egyszerű ember fülébe sosem jutott volna el, ha nem szivárogtatja ki valaki a cinkostársak közül a bűnbanda megbeszélésről?

Akkor lett volna Ferenc hiteles, ha ezt nyíltan, az állampolgároknak mondja el, nem pedig zárt ajtók mögött pusmogva.

"Dübörög az ország". Tudjuk ;-) Kártékony egy szar volt Ferenc.

rockjano 2011.04.12. 13:21:18

@sidorovich: ""ha nem vesz fel IMF-et akkor csőd..ezt te is tudod"
Igen, csőd, amit ők idéztek elő azzal, hogy nem csináltak semmit és tönkrement a kezük alatt a gazdaság. Ha a családfő elitta a pénzt és hitelt kell felvenni azért, hogy legyen kenyér, akkor nem hibáztatod a családfőt ugye? Kétlem."

Világgazdasági válásgról hallottál már????

mindig elfelejtitek..ha az nincs nincs IMF hitel...és nincs ekkora fidesz fölény sem..és akkor minannyiunknak jobb lenne. Ja és még mindig demokrácia lenne.

"Az adópolitika meg úgy teremt munkahelyeket, ha nem lehetetlenítik el a munkaadó cégek létezését. Erre szolgálnak az adókedvezmények. Vagy te hogy gondolod? Térjen vissza a 2008-2009-es adórendszer, amikor 1 millió forintból 330 ezer forint maradt a vállalkozó zsebében?"

Ez az adópolitika nem segít semilyen munkaadónak csak a leggazdagabb munkavállalóknak.

Ebből NEM FOG munkahely teremtődni és mint látszik nem is teremtődik

Láttad már a munkanélküliségi ráta alakulásást????

Emeber azt már nem a szocik csinálták hanem EZEK!!! Ezek bizony...

fakopács 2011.04.12. 13:21:41

Hát ez most az eddiginél is nyalósabbra sikerült.
Ezt ma külön fizették a Szentkirályi utcából?

lorantka_a_gall 2011.04.12. 13:22:04

@Diocles: Mivel ezt egyszer már eljátszotta egy másik párt (nem koalíciózunk aztán mégis), most már sokkal érzékenyebb erre nemcsak a közvélemény, hanem maga az LMP tagsága is. (akik a közvélekedéssel ellentétben elenyésző számban vállaltak már korábban is politikai szerepet - pl a Jobbiknak több volt szdsz-es képviselőjelöltje volt 2010-ben mint az LMP-nek /2 vs 1/)
Az LMP egy ilyen szövetséggel azonnali hatállyal nyírná ki magát mind a közvélemény, mind a saját tagsága előtt. Így ez nem fog bekövetkezni. ;)

Nyilván ha nem is kötik az orromra, _neked_ már maga Schiffer nyilatkoz(tat)ta ki, hogy ez eldöntött tény. Nyilván. Bilibe lóg vagy savanyú?

fakopács 2011.04.12. 13:22:43

@sidorovich: "Akkor lett volna Ferenc hiteles, ha ezt nyíltan, az állampolgároknak mondja el, nem pedig zárt ajtók mögött pusmogva."
- Speciel ebben igazad van.

TH 2011.04.12. 13:24:39

@rajcsányi.gellért (ergé): én is szoktam kedvelni a mandiner blogot, nem értem, hogy egy ilyen posztot hogy vállalhattátok be...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 13:24:49

@rockjano: ez butaság, de ezen nem veszünk össze. 40 évnyi szocialista/kommunista diktatúra után lehet a volt állampárt utódait komcsizni, ugyanis nácizni elég nehéz lenne.

rockjano 2011.04.12. 13:24:49

@sidorovich: És a Fidesz mikor lesz hiteles???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 13:25:03

@az igazi Sipi: eddig egy miniszterelnök volt, aki tenni akart valamit, s ezt mindenképp fontosabbnak tartotta, mint a pártja tolását és a saját családja vagyonosodását. Antall Józsefnek hívták.
Gyurcsány Ferenc beteg ember, a szó minden értelmében. Nem buktatta meg őt a világon senki, legkevésbé az igazmondása, pusztán a saját alkalmatlansága. Légüres térbe került, mindenki belátta körülötte, hogy az elengedhetetlenül szükséges lopást se tudja megfelelően koordinálni/szervezni.
Ha Orbán az eddig bemutatott produkciót szándékozik folytatni, utóbb hasonló sorsa lesz.

rockjano 2011.04.12. 13:26:10

@politicus: Ki volt a legutolsó igazi klasszikus kommunista magyarországon???

És ki a legutolsó náci????

Charlie Chan 2011.04.12. 13:26:36

@fedkvas: Szezon a fazonnal és játék a szavakkal. Ha veled történik, te is szót emelsz. Mivel nem veled történt, hanem olyanokkal, akiket nem szeretsz, nem emelsz szót. Alkotmánybírósági határozat van arról, hogy az intézkedő rendőr köteles világosan látható azonosítót viselni. Ezek a símaszkos emberek nem viseltek ilyet. Ha egy ilyen verné félholtra a gyerekedet ma, mit szólnál? Miért jár más elbírálás azoknak akiket nem szeretsz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 13:27:30

@rockjano: a hiányt is ezek csinálták, a bandzsa közgazdasági látnok vezérletével. :)

medve2 2011.04.12. 13:27:41

@TH: Jelen esetben a mandiner egy olyan posztot vállalt be, amivel én például egyetértek, mint olyan, aki korábban szimpatizált az LMP-vel, ma meg nem.

whale 2011.04.12. 13:27:45

@Viktus: Szerinted innentől kezdve már az idők végezetéig viktorka és bandája fog uralkodni!?!?!?? Ki is a buta?:DDDDD Én ráérek. Ha nem most akkor 3 év múlva, vagy nyolc, vagy tizenkettő.....

FreeHungary 2011.04.12. 13:27:55

@Melee:
1. Meg az, hogy a 89-ben nem volt új alkotmány hanem a 49-est módosították.
2. A második forduló előtt, ha jól emlékszem mondta a Fidesz, hogy ha 2/3-ot kapnak akkor alkotmányoznak. Még lett volna esély ellenük szavazni.
3. Az egyik feltétel az alkotmánybírósági jogainak visszaállítása könnyen a gazdaság bukásához vezethetett volna (különadók, nyugdíjpénzek), ez azért nem minimális követelmény.
4. Egyetértek szükség lehet az LMP-re, hogy megmutassa lehet új párt a parlamentben és ha a régi pártok alkalmatlanak bizonyulnak akkor jönnek újak helyettük.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 13:28:05

@rockjano: ezt a vitát nem nyitom meg, ha nem gond. Még egyszer ez nem tartalmi értelemben vett jelző, hanem csúfnév, ha van ilyen szó..

medve2 2011.04.12. 13:29:30

@lorantka_a_gall: Ettől még Schifferék új taktikája, hogy az szdsz szavazót célozza egyedül le és a Fideszben csalódott értelmiségiekről lemondott.

rockjano 2011.04.12. 13:29:52

@politicus: OK csak akkor ne tessék megsértődni a nácizáson, mert olyan szó is van...

lorantka_a_gall 2011.04.12. 13:30:30

@Tedat: Bízom benne, hogy még ez a véleményed változhat. (mint ahogy eddig is változott)
Az LMP működéséből adódóan (bázisdemokrácia) nehéz gyors és határozott véleményeket kialakítani. Még egy szimpla területi szervezet ülésein is éles vita folyik az atomenergiáról, hát még az országos szinten. Egyáltalán nem monolit "fúj-atom" a párt. Nem egyszerű úgy kiadni egy mindenki számára egyértelmű és érthető nyilatkozatot kiadni, amikor az erről szóló egyeztetésen szakemberek és kevésbé szakemberek érveinek tömkelege áll egymással szemben.

Magánvélemény: én nem tartom ördögtől valónak az atomenergia felhasználását, sokkal rosszabb lenne pl hőerőművekkel kiváltani. Emellett viszont bízom az új generációs atomerőművek elterjedésében és biztonságosságában, illetve nagyon várom a fúziós erőművekkel való kísérletek sikerességét. (az is nukleáris energia) Az is igaz viszont, hogy hasonló nagyságrendű befektetéssel, mint Paks kibővítése lenne, sikerülhetne olyan energiahatékonysági beruházásokat elindítani, amik a villamosenergia-felhasználást annyival csökkentenék, amennyit az új blokkok termelnének. És a legolcsóbb energia az, amit nem használunk el. :)

sidorovich 2011.04.12. 13:30:31

@rockjano:

"Világgazdasági válásgról hallottál már????"

Hallottam. De miért csak mi vettünk fel IMF-hitelt a környező országokból, mondjuk talán Romániát leszámítva? Ausztria, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Lengyelország? Ők miért nem vettek fel IMF hitelt? Ott nem volt világválság?

"Ez az adópolitika nem segít semilyen munkaadónak csak a leggazdagabb munkavállalóknak."

Nézz utána milyen adócsökkentések voltak a vállalkozói szektorban. Nem a munkavállalóiban, hanem a vállalkozóiban. Mert nem ugyanaz a kettő, a munkavállaló biztosan nem fog munkahelyet teremteni, a vállalkozó talán igen. Tehát őt kell segíteni.

"Láttad már a munkanélküliségi ráta alakulásást????"

Láttam, de te is megnézheted. Nézd meg az ír és a görög adatokat is. Velük mi van?

www.google.com/publicdata?ds=z9a8a3sje0h8ii_&met=unemployment_rate&idim=eu_country:HU&dl=hu&hl=hu&q=munkan%C3%A9lk%C3%BClis%C3%A9gi+r%C3%A1ta#met=unemployment_rate&idim=eu_country:HU

matyesz007 2011.04.12. 13:31:21

Nyomorult balosok kezdik a nosztalgiázást, Gyurcsány vagy Kádár mindegy. Jó kis idők voltak azok, mi?
Tűzraktár mint kultúrális gócpont, hehe.
Be lehet menni és bekéreckedni a műtermekbe. Egy lekoszhadt, fertőzésveszélyes kocsmarendszer.
Szerintem a műterem=fertőzésveszélyes koszfészek beidegződés a századfordulón terjedt el.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 13:31:39

@rockjano: persze, csak ez egy kicsit vicces 40 év kommer diktatúra után. De természetesen szabad ország, ezt is lehet.

mim 2011.04.12. 13:31:48

Nem érdekel az LMP. Az ellenzéki pártoknak az a dolguk, hogy kritikát gyakoroljanak. Ezért "ellenzék". A komány mindig többségi, továbbá elvileg kiépült szakértő gárdával rendelkezik.
Innentől az ellenzéki politika lényegében szimbolikus hatásvadász fogásokra korlátozódik. Ami nem baj, mert rendszerint az ideológia az első ami áldozatul esik a hatalomra kerüléskor.
Tőlem beöltözhetnek behócnak is.

A FiDeSz meg elmehet a francba. Eredményeket igért, de szimbólumokat ad. Nem érdekelnek az elvek és szimbólumok. A sarki kocsmában ugyanezt megkapom, ha akarom. Ha legalább tetszene amit nyújtanak, de még az sem.

Charlie Chan 2011.04.12. 13:32:33

@Legelő Őse: Heller Morvainak válaszolt, indulatosan, provokatív hazugságra elképesztő hazugságokkal. Nézd meg a videót egyben. Én Hellert minidig szerettem és tiszteltem, ezért vagyok most csalódott. Ő akkor és ott gyűlöletből beszélt, aki pedig így beszél, ritkán fogalmaz pontosan és mond igazat. Ő sem tette, de, mint Öszöd kapcsán, itt is beindult az utólagos magyarázkodás: nem is azt láttuk, amit láttunk, nem is azt hallottuk, amit hallottunk. Ez a mátrixos világ tavaly bebukott, ebből lett a 2/3. Ha így folytatódik, újra 2/3 lesz belőle, de legalább 60%. BTW, az eredeti téma az volt, hogy az LMP hogyan járatja le saját magát.

TH 2011.04.12. 13:32:34

@medve2: én sem rajongok az LMP-ért, az atomenergia elleni tiltakozás már ötletnek is borzalmas, de ettől még ennek a posztnak a színvonala...khm...És a tüntetésre felhívó reklámok szerintem pl. nem annyira rosszak, mint amilyennek a poszt beállítja. Cohn-Benditet megint elővenni unalmas, bár én sem tartom sokra szerencsétlent. Na, szóval röviden, én azt éreztem, hogy ez a poszt azért született, mert az LMP-t egyre komolyabban kezdi venni a FIDESZ, és egyre komolyabb veszélyforrásként tekint rá.

sidorovich 2011.04.12. 13:33:52

@rockjano:

Tőlük kérdezd. De az, hogy a Fidesz hiteltelen semmiben nem javít a szocik hiteltelenségén. A bíróságon sem fogsz enyhébb büntetést kapni, mert a szomszédod is lopott.

quendelapo 2011.04.12. 13:34:13

Kedves Kálmán és Tóni!

Nektek elgurult a gyógyszeretek.
Ez az írás kritikán aluli, a T. Szerkesztőséget minősíti.

31/48 2011.04.12. 13:34:23

Hosszú ideje az első írás a Mandineren, ami igazán, maradéktalanul tetszett.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 13:34:35

@lorantka_a_gall:
Kíváncsi vagyok, meddig tartható fent a bázisdemokrata működés. Úgy tűnik, az LMP ugyanazt a belső vívódást éli most át, mint a '90 környéki FIDESZ.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 13:34:41

@(pelikán*): ecsém, ismerem a helyzetet. A tilosos rádióadast is hallottam, és nekem az jött le, hogy a fideszes képviselő végtelen cinizmussal meg sem hallja az ellenérveket, csak azt ismételgeti, hogy "ehhez az önkormányzatnak joga van". ja, joga az van. Agya és szíve nincs.

ha nem az a szándék vezette volna az önkormányzatot, hogy kicsinálja a Tűzrakteret, akkor miért nem ült le vele tárgyalni? Miért szabott lehetetlen feltételeket a villámgyorsan kiírt pályázatban?

Az, hogy a tiltakozás és a Szőcs Géza miatt most visszavonultak, az örömteli, de egyrészt ez csak ideiglenes, még korántsincs vége, másrészt ha rajtuk múlik, már rég nem létezne az intézmény - hogy kultúrharcból vagy csak bunkó, a kultúrát nullára értékelő hozzáállásból, az tulajdonképpen mindegy.

rockjano 2011.04.12. 13:34:44

@sidorovich:
"Hallottam. De miért csak mi vettünk fel IMF-hitelt a környező országokból, mondjuk talán Romániát leszámítva? Ausztria, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Lengyelország? Ők miért nem vettek fel IMF hitelt? Ott nem volt világválság?"

Kétségtelen jobb helyzetben voltak de azért őket is megtépázta és ők is el vannak adósodva

"Nézz utána milyen adócsökkentések voltak a vállalkozói szektorban. Nem a munkavállalóiban, hanem a vállalkozóiban. Mert nem ugyanaz a kettő, a munkavállaló biztosan nem fog munkahelyet teremteni, a vállalkozó talán igen. Tehát őt kell segíteni."

Nekem is cégem van, adó szinte nem csökkent, munka megrendelés nincs összes magyar középvállalkozó ügyfelem iszonyú szarban van. Mind a fideszre szavaztak ma mind utálják őket.

"Láttam, de te is megnézheted. Nézd meg az ír és a görög adatokat is. Velük mi van?"

teljesen nem releváns, hasonlítsd a szommszéd országokhoz.

Azt igérték hogy jobb lesz!!! emlékszel????

Hogy azonnal csak miattuk jobb lesz

Jobb lett??? nem...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 13:34:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Újra, mert elsikkadt, mit is mondott Orbán '89-ról 99-ben:
"amit a Fidesz akart, az megvalósult, forradalom nélkül, lezajlott a radikális, ám alkotmányos rendszerváltozás"

lassan, tagoltan, orbánosan:
AL-KOT-MÁ-NYOS

Diocles 2011.04.12. 13:35:13

@lorantka_a_gall:

az MSZP-vel való szövetséget majd a kormányellenes közvélemény (beleértve ebbe az LMP-s bázis többségét is) fogja kikényszeríteni, hiszen másként esély nincs a kormányváltásra.

te elég rossz helyzetben vagy, rólad még akár ismeretlenül is elhinném, h nem kívánsz ilyet, na bumm, majd szépen lemorzsolódsz róluk, ahogyan anno a Radi-Szadi egy másik esetben.

matyesz007 2011.04.12. 13:35:43

@mim: minden pártnak megvan az ideológiai háttere: elvek, szimbólumok, történelmi személyiségek stb

lorantka_a_gall 2011.04.12. 13:36:33

@medve2: Röviden: az állítás mindkét része tévedés. Hosszabban: még a választás előtt mondta az LMP programíró munkacsoportjának tagja az MTV-ben: "mindig célcsoportokról és "hozzájuk" beszélésről van szó. Miért nem lehet egyszer végre az, hogy mi mondjuk, amit gondolunk, aztán egyetért, aki egyetért."

(nem szó szerinti idézet, rég volt már, a lényege ez)

mr sistereg 2011.04.12. 13:37:56

@Valandil:
Valandil, a Fidesznek 94-ben 7%-a volt, mégis pont úgy volt véleményük arról, hogy neked mi tetszhet a saját hazádban, mint most az LMP-nek. Akkor a Fidesz volt a legdemokratikusabb, legjobb liberális párt.
De Orbánnak az elvek nem olyan fontosak, mint a hatalom, a hatalomhoz viszont tömeg kell. Úgyhogy rázendített erre a magyarkodó, ki ha én nem? parasztkodásra, és lám, ő lett a vezérparaszt, a vezér keresztény, a zemberek legjobb barátja - 2/3-os többséggel, aki megmondja, hogy mi tetszhet neked a saját hazádban, és elfoglal minden pozíciót, aminek köze van a hatalomhoz. Ennek a pozicionálásnak a része most ez a buta alkotmányozás, amely nemzeti hitvallásként rögzíti, hogy büszkének kell lenni a kereszténységre, noha sokan úgy gondolják ennek az országnak az állampolgárai közül is, hogy az egész Biblia egy ósdi, bugyuta hablatyolás, így a kereszténység a képmutatás és a dogmatikus gondolkodás jelképe. Elvégre a Föld nem lapos, és az evolúció egy élő mechanizmus, különben Orbán is maradt volna liberális.

A régi kisgazdák meg MDF-esek szempontjából Orbán vendégnek érkezett 95-ben a nacionalista oldalra a liberális oldalról, majd akkorát szart ide, hogy azóta is mindenki ezt csodálja, és már ő a szardomb ura.

Szerintem mindenki vendég, mindenhol mindenkinél volt már valaki előbb, például itt a Kárpát medencében a szláv népek előbb szarták tele a földet, mint a magyarok… Csak az a kérdés, honnan kezdjük el dátumozni és hamisítani a történelmet.

andrush 2011.04.12. 13:40:36

Annyira primitív a poszt, hogy valami hihetetlen. Tuti Bayer Zsóti tanította a szerzőt...

Bloodscalp 2011.04.12. 13:40:54

@politicus: kurva szánalmas hogy az állampárt utódait kommcsizátok nagyban, mikor álampárt fele egy másik bandát alkotva épp most kormányoz

31/48 2011.04.12. 13:41:33

Amúgy a Föld, mint bolygó, nagy 'F'. Minden más szempontból tökéletes poszt.

A konstruktív ellenzékiségből az LMP csinált egy gyors hátraarcot és szép bravúrral sikerült szemenkópnie saját magát.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.12. 13:43:28

@Bloodscalp:
1. tudom, hogy unalmas, nekem is az lenne, ha azon az oldalon állnék, és mindig az orrom alá dörgölnék.
2. ismerem ezt az elkenős, relativizálós érvelést. tipikus komcsi tempó.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 13:44:15

KK&TT:

meg az a furcsa, hogy a nagy fikázó lendületben a mostani 2 videót is egy szintre helyezitek a korábbi bénázásokkal; pedig ezek sokkal profibbak, szerintem semmi bántó/nagyképű/borzalmas jópofáskodás nincs benne.

NA YA! 2011.04.12. 13:44:26

@Zabalint: "Az LMP-sek lelkivilága egyébként rendkívül hasonló a Fidesz szavazókéhoz."

Mi van, maszop székház is bejelentkezett?! Mesélj még a "lelkivilágról"! Hirtelenjében el se tudom dönteni, hogy az LMP-t, vagy a fityiszt sértetted-e meg jobban!:)

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.04.12. 13:45:27

mandinerek jo pelda arra,h 1 remek blogbol hogyan lesz 1 fidesznyik seggnyalo formedveny... gyerekek,nem veszitek eszre,h csopog kepeteken a fonokeitek valagabol kinyalt szar?

lorantka_a_gall 2011.04.12. 13:46:33

@mr sistereg: fejezd már be a parasztozást légy szíves! A parasztok nagy többsége tisztességes, sok és hasznos munkát végző ember. Ha nagyon akarsz pejoratív jelzőket használni, akkor írd azt hogy "tahó" vagy akármi. Az pedig, hogy valaki a nemzeti értékeket/kultúrát/hagyományt fontosnak és védendőnek tartja, még nem "magyarkodó". Az is hihetetlen, hogy egy ilyen jelző megszülethetett Magyarországon. Képzeld csak el: "olaszkodó Berlusconi, franciáskodó Sárközy, lengyelkedő Tusk"... Ugye milyen abszurdan hangzik? Más lapra tartozik, hogy ugyanez a valaki komolyan gondolja-e, amit mond.

Ezzel a stílussal nem fogsz tudni értelmesen beszélni senkivel, ami csak tovább erősíti a sztereotípiákat.

___________________________ (törölt) 2011.04.12. 13:52:19

@Bell & Sebastian: ezt nem értem pontosan...

sidorovich 2011.04.12. 13:55:29

@rockjano:

Nem a Fidesz fog megrendelőket hozni, hanem az ország gazdasági helyzetének javulása, ami nem fog egyik pillanatról a másikra bekövetkezni. Nem tudom milyen szektorban dolgoztok de pl. azok, akik összességében bankok adta pénzből éltek - építőipar, autókereskedés, ingatlanpiac vagy egyéb olyan termék/szolgáltatás melynek megvásárlása jellemzően banki hitelből történt - nos ezek a vállalkozások sosem fognak többé olyan jól menni mint régen. De ezért a bankoknak reklamálj.

A másik pedig, hogy a Fidesz tényleg megígérte, hogy jobb lesz. De időpontot nem jelölt meg.

mendson 2011.04.12. 13:55:45

A blog ,fidesz által finanszirozott, szerzői figyelmébe ajánlanám patrónusuk és nyelvbarnítójuk interjuját
"Hát az meg végképp nem tartozik az én munkámba, hogy egyes zavart gondolkodású embereknek megfejtsem a titkát, hogy mit gondolnak komolyan, mit nem. Én azért tartozok felelősséggel, ami a saját szándékom, meg azért, amit tettem, meg tenni szándékozok Magyarország érdekében. És ezek között a tervek között nem szerepel a magyar közjogi rendszer felforgatása." (2009. november 25.Orbán Viktor, az MTV Ma Reggel című műsorában)"

FreeHungary 2011.04.12. 13:58:25

@Bloodscalp: Ha állampárt lenne akkor nem lenne több párt a parlamentben.

rockjano 2011.04.12. 14:02:07

@sidorovich: Azt mondták AZONNAL

Csak azért mert majd bennük jobban bízik mindenki

Ez időpont megjelölésnek számít :-)

Mindegyik kisvállakozó ügyfelem iszonyú szarban van, van aki hitel miatt másiknál piac nincs harmadik részben közszféra..minden le van állítva, totál csőd minden. Sajnos... és nem lesz jobb szerintem.

Már sírják vissza a szocikat, vagy kezdik... (amivel én nem értek egyet egyébként) pedig mind fidesz szavazó volt.

ókút 2011.04.12. 14:02:09

gyerekek ez nagyon gyenge volt,ráadásul szellemi színvonala egy durcás kisgyerekével azonos,hát nem egy konzervatórium,ha már jobboldali blognak nevezik magukat!mi az kell még egy kis pénz húsvétra ? amit az ov.hu-ért kaptok nem elég?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 14:03:33

@Charlie Chan: elképesztő hazugságokkal? Morvai azt mondta hogy maguk az elmúlt 10 évben az összes ellenzéki tüntetést szétverték, az embereket kínozták, és lőttek rájuk. Mindezt az EU parlamentben, a médiatörvény vitájában. Egészen komolyan, miért elképesztő hazugság az, ha valaki kikéri magának ezt? Én akkor szégyelltem volna magam, ha az EU azt hiheti, hogy egy olyan országban élek, ahol minden ellenzékit kínoznak és rálőnek ha tüntetni akar. Nem értem, komolyan.

GGG77 2011.04.12. 14:04:14

@sidorovich:
"Nézd meg az ír és a görög adatokat is. Velük mi van?"

Bocs, de leszarom mi van ott. Itt egy hazug, hatalom ittas, pénzéhes seggfej kormányoz, meghonosítva a 60-as évek reflexeit. Ez érdekel, mellébeszéléssel csak magadat égeted.

MEDVE1978 2011.04.12. 14:06:51

Arra gondoltam, hogy hátha szórakoztató lesz ez a cikk...
Tévedtem. A fő probléma tehát szerintetek jelenleg ez a szerencsétlen kis csapat hülye idealista hippi. Ehhez csak gratulálni tudok.

Nyugodtan átkeresztelhetnétek a blogot kormanypropaganda.blog.hu-ra.

jobbcsapott 2011.04.12. 14:07:30

@andrush: biztosan... ahogy téged bolgár györgy elvtárs.

mr sistereg 2011.04.12. 14:08:16

@lorantka_a_gall:
igen, a tahó is jó szó, szeretem. De elég mű-moralizálás a parasztok védelmében írt pár gondolat így a 21. században, amikor már a vidéken és mezőgazdaságból élő ember sem tartja magát parasztnak. A paraszt épp úgy nem csak egy jelentéssel bír, mint ahogy a bunkó sem csak az egyik végén vastagabb fadarabot jelent. Épp ez a szép a magyar nyelvben, hogy a magyar nacionalistát nevezhetem egyszerűen magyarkodónak. Tény, hogy van ebben valami pejoratív kicsengés, de mi, buzi, zsidó, cigány liberálisok így tudunk csak rávilágítani arra, hogy mekkora parasztság egy embert pusztán a származása vagy nemi orientációja alapján értékelni.

serpico 2011.04.12. 14:09:34

Srácok ekkora bajt érez a Fidesz?
Már mindenre lőni kell különben elhessegetnek a kondértól. Az LMP egy vicc de tényleg, de ti is azok vagytok. Mi a foglalkozásotok? Fidesz védő golyókapkodó? A sajtó mindig ellenzékben van ami nem azt úgy hívják propaganda. Hát ennyi tartást neveltek belétek. Jó tudom a 12. kerületben nem volt könnyű az élet. Aa lakásért még a szülőknek kellett a kommunisták seggét nyalni de látom belétek is jutott az önigazolási kényszerből rendesen. Apu még szállodaigazgató vagy külügyi alkalmazott volt a kommunisták alatt, de 91-ben már ő üvöltött legjobban Zétényi-Takácsért. Ti már ebbe nőtettek bele ez van. De ettől ez még ultra gáz srácok. Mi lesz a magyarokkal ha csak ilyenek maradnak itthon mint ti...akkor minden rendben lesz. Hisz egymásnak már csak a hátát kéne veregetni - uncsi lesz ellenség nélkül. Sebaj bízom bennetek, megoldjátok.

jobbcsapott 2011.04.12. 14:09:37

@GGG77: te hülye vagy. hazugság a maszopnál kezdődik és ott ér véget. meg ilyen gyurcsány féle csótányoknál. vedd már észre hogy elvesztették a szocik a választást....

pelikán* 2011.04.12. 14:15:27

@Lastres:
"Agya és szíve nincs."
Kifinomult meglátás.

"Miért szabott lehetetlen feltételeket a villámgyorsan kiírt pályázatban?"

A pályáztatási lehetőség kezdettől szerződési feltétel volt, majd pedig hónapok álltak az AS rendelkezésére, hogy előkészítse a pályázat feltételeit. Melyekről a cikkemben jeleztem, hogy aránytalannak tartom őket, még akkor is, ha 70 milliós letét, 3 milkás havi összeggel folytatva közel sem számít durvának egy 3500 m2-es terézvárosi műemléképületnél.

Utálom kétszer elmondani a dolgokat, de akkor csak neked, csak itt:
"Az önkormányzat érvelése ezúttal annyi, hogy az Art Sector és a Tűzraktér nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően működteti a helyet, hiszen egy „kiállítás és kulturális események rendezése céljából” kiadott épületbe sehogy sem fér bele egy komplett szórakozóhely, romkocsma, kvázi alvállalkozói rendszerben kialakított 400 fős művészház. Akárminek is indult az éppen költözés után újra felálló Hegedű utcai Tűzraktér 2008-ban, mára rendesen túlnőtte az eredeti szerződés kereteit."

"Az, hogy a tiltakozás és a Szőcs Géza miatt most visszavonultak, az örömteli, de egyrészt ez csak ideiglenes, még korántsincs vége, "

Innentől mese, kezdődnek az "igen, de..." kezdetű mondatok, amikkel nem lehet mit kezdeni. A Tűzraktér tovább működhet, lehet, hogy beleugat az önkormányzat pár dologba, de tulajként erre joga van.

Az az állítás pedig továbbra is megáll, hogy pontagyú, elfogult, eszdéeszes érvelés, hogy "A Fidesz" _vesz el _ (sic!) a fiataloktól.

KutyaLegyek (törölt) 2011.04.12. 14:16:36

Ez a blog egy hányás. Kirekeszt és gyülöletet kelt. Szivnonal: nincs.

Itt mért nincs dislike gomb ???

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 14:18:36

@serpico: "Hisz egymásnak már csak a hátát kéne veregetni - uncsi lesz ellenség nélkül. Sebaj bízom bennetek, megoldjátok."

ha a parterdek ugy kivanja, lesz ellenseg, ne aggodj..:-)

sidorovich 2011.04.12. 14:19:05

@rockjano:

Visszasírhatják de nem lesz jobb. A szocialisták maximum újabb hitelek felvételével tudnak majd látszateredményeket elérni, de ők is csak addig, amíg a kamatokat tudjuk törleszteni - valószínűleg megszorítások árán.

A gazdaság szerkezetét kell átalakítani, versenyképes termelésre összpontosítani és a terméket eladni. Ahhoz pedig termelőréteg kell, aki hajlandó beruházni, termelni, eladni és ezáltal munkahelyeket létrehozni. Ez most nincsen meg és ha nem csinálja meg a Fidesz, akkor mennek ők is a levesbe.

Alvarez 2011.04.12. 14:19:08

"A Fidesz persze hazudik, amikor azt állítja, hogy..."

A Mandiner azt állítja, hogy a fidesz hazudik? De hiszen az elnöke egy olyan ember, aki még az életében nem hazudott! Fiúk, vigyázni kéne ezzel a szöveggel. Hiába nyaljátok a vezér ülepét, onnan nem fog kipottyanni a havi appanázs.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 14:19:11

@mr sistereg:
1, Ha lesüllyedsz a szintjükre (márpedig sikerült), akkor legyőznek a rutinjukkal.
2, Nem, nem használjuk a parasztot pejoratív kifejezésként, mert tahóság.

Diocles 2011.04.12. 14:20:53

Akik elfogultsággal vádolják a blogot, azoknak ajánlom a Kettős Mérce nevű LMP-s blogot, nna, ott aztán tényleg semmifajta kritika nincs a favorizált párttal szemben, csak tömény Fidesz-fika.

Itt azért van, nem is kevés.

A poszt sikerét meg önmagában jelzi a közel 700 hozzászólás alig három óra alatt, a gyermeteg VéleményVezér ennyit akkor sem ér el (de még a negyedét sem), ha egész nap kint futtatja az index.

A posztírónak gratula!

sidorovich 2011.04.12. 14:21:35

@GGG77:

Nyugodtan szarjál le mindent, egy percig ne idegesítsd magadat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 14:24:25

@politicus: "1. tudom, hogy unalmas, nekem is az lenne, ha azon az oldalon állnék, és mindig az orrom alá dörgölnék."

nem unalmas. SZANALMAS:-)
hogy dorgolitek, amikor pozsgaik alkotmanyzonak:-)

"2. ismerem ezt az elkenős, relativizálós érvelést. tipikus komcsi tempó"

akkor miert minosititek magatokat ezzel a tevekenyseggel..?;-)

mert ugyanis ez a poszt masrol sem szol, mint probaljatok elkenni a kormany baromsagait azzal,hogy a kritika megfogalmazojat tamadjatok. a kritika helyett.

igen. ez elkenos, relativizalos komcsitempo.

akkor miert nem szegyenlitek?:-)

AdamT · http://durva.blog.hu 2011.04.12. 14:24:33

általában azok a posztok jók szoktak lenni, amikre az ellenoldal csak anyázni tud...

már rég tudjuk, hogy Lehetett volna Más a Politika, de nem lett

Nero Bianco 2011.04.12. 14:24:41

Kár, hogy a poszt szerzőinek halványlila fogalma sincs a mostani alkotmányról.

Gandalf Garaboncias 2011.04.12. 14:25:44

Huhú, a "dajcstomi" már twittel is erről a bejegyzésről:

"Apám, teljes joggal iszonyú erővel vagyon szívlapáttal hókon kúrva (copyright by Mandiner blog) az LMP!"

twitter.com/dajcstomi/status/57763175772340225

Charlie Chan 2011.04.12. 14:26:46

@Legelő Őse: Ahogyan írtam, Morvai provokatív hazugságára válaszolt másfajta hazugságokkal: embereket kínoztak, megbilincselt ember ujját törték, idős nőket zaklattak, mindez belekerült több milla állami pénzbe peren kívüli megegyezésekben. De azért megtörtént. A "no one was shot" c. vitát pedig ne kezdjük újra, nézd meg a videót. Az egséz úgy minősíthetetlen, ahogy volt. Heller lesüllyedt Morvai szintjére. Nekem is fáj. Persze akarhatsz mást hinni, mint ahogy Guyrcsány, a Fidesz vagy az LMP kapcsán is. Van a valóság, és vannak dolgok, amikben hinni akarunk, irracionális módon. Sokan rájöttünk erre 2006 szeptember közepén.

rockjano 2011.04.12. 14:27:01

@sidorovich: "A gazdaság szerkezetét kell átalakítani, versenyképes termelésre összpontosítani és a terméket eladni. Ahhoz pedig termelőréteg kell, aki hajlandó beruházni, termelni, eladni és ezáltal munkahelyeket létrehozni. Ez most nincsen meg és ha nem csinálja meg a Fidesz, akkor mennek ők is a levesbe. "

teljesen egyetértünk

No ennek nem látom semilyen nyomát, semilyen szerkezeti átalakításnak csak népszerűsködésnek.

A Szél Kálmán sem és még az is csak egy majdani álom. Egy év meg eltelt...Már csak 3. Az is gyorsan megy ám.

Utolsó kérdés!! Ha a Fidesz is megy a levesbe akkor mi lesz???????

Pontos 2011.04.12. 14:27:16

Az a gyanúm, hogy nem az LMP mutatja a vészes elhülyülés jeleit.

mim 2011.04.12. 14:28:07

@matyesz007: Jogos. De engem nem érdekel az ideológia, mert az idealizál - tudom, hogy nevetséges így leírni. A racionalitástól pedig az imádat illetve idealizálás áll talán a legtávolabb. Éppen ezért nem foglalkozok az ellenzéki bohóckodással, hanem minden figyelmem arra fordítom, hogy mit cselekszik a kormány.

Amúgy szabad időmben írtam egy kis programot, ami a szövegekből elég jó hatékonysággal eltávolít minden jelzőt. A maradványok sok mindent elárulnak. Példál volt e értelme az egésznek. Az ötletet az Alapítvány című regényből loptam, amiben kicsit komojabb szemantikai elemzést végeznek el :-)

sidorovich 2011.04.12. 14:33:23

@rockjano:

Nem vagyok jós, két esetet tudok elképzelni:

-LMP/MSZP összeborulás, akkor viszont csomagolhat mindenki aki fehérbőrű

-Fidesz/Jobbik összeborulás, itt nagyon sok lesz cívódás

Egyedüli pártként nem fog nyerni senki.

serpico 2011.04.12. 14:33:42

Logika. A futball akadémián nem tantárgy de azért próbáljuk meg.

HA
"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban. "
AKKOR
Orbán Viktor középsúlyos értelmi fogyatékos.

Reméljük a főnökötök (értsd kenyéradó gazdátok) szövegértése nem tér el jelentősen a magyar átlagétól mert akkor bajban vagytok srácok!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.12. 14:34:03

@(pelikán*): szerintem meg az a potagyú szdsz-es viselkedés, hogy megteszek bármit, mert jogilag megtehetem, szarok a véleményekre/közvéleményre/morálra. A gazdasági erő meg úgyis mögöttem áll, mások nyugodtan pattoghatnak/tüntethetnek.

"a cikkemben jeleztem, hogy aránytalannak tartom őket, még akkor is, ha 70 milliós letét, 3 milkás havi összeggel folytatva közel sem számít durvának egy 3500 m2-es terézvárosi műemléképületnél."

Akkor egyetértünk: olyan mértékben aránytalan, hogy lehetetlen, hogy a kiírók ezt ne gondolták volna végig, mi lesz a következménye. Ennek egy következménye lehet: a Tűzraktér repül. Aki egy ilyet kiír, az ennek tudatában van, ezért minden további magyarázkodás tömény cinizmus.

Ami meg a piaci értéket illeti, igen, egy bank vagy más biznisz valóban többet adna érte, de aki piaci bért vár el egy ilyen kulturális intézménytől, az nincs tisztában a helyzettel. Nagyon-nagyon kevés kulturális intézmény létezik nálunk, akik nem kedvezményesen kapják az épületet. Akkor tessék Terézváros ÖSSZES kulturális, oktatási, egyházi és kisebbségi stb. intézményénél piacira emelni a bérleti díjat. (Majd meglátjuk, mit szónak hozzá a derék terézvárosi polgárok).

mr sistereg 2011.04.12. 14:34:40

@lorantka_a_gall:
words, words, words... "lesüllyedni a szintjükre" az máshonnan nézve "felvenni a harc modorúkat"...

Ismered a kognitív disszonancia elméletet mondanivalóját az indulatok eszkalációjáról? A lényeg, hogy számos kísérlettel bebizonyították, hogy ilyen politikai szócsatákban, vitákban nincs győzelem, nincs esély a meggyőzésre, végül is mindenki csak az eredeti álláspontjában erősödik meg. Ebből sajnos az is következik, hogy a parlamenti viták is eleve színjátékok, valójában egyik félnek sincs esélye meggyőzni a másikat. Az egész csak a saját szavazótáboroknak szóló színjáték. A lényeg az apró elköteleződési epizódokban van, és ez az a terület, amit Orbán sokkal jobban művel, mint bármelyik ellenfele..

Nero Bianco 2011.04.12. 14:35:31

A Mandiner tényleg azon zokog, hogy nem gyött be a fidesz azon elképzelése, miszerint is magához domesztikálja az LMP-t, "fekszik, lábhoz" ellenzéket faragni belőle?
:))))

Szánalmasan buta elképzelés volt ez amúgy is a fidesz részéről, de ezen keseregni a mandinernek még szánalmasabb és még butább.

nemjogasz 2011.04.12. 14:37:30

Mit is mond a művelt jobbos ilyesmire? Lakájmédia?
Érdekes dolog ez a legitim, meg felhatalmazás szöveg. Ami kedves jobbos barátainknak nem tetszik, az nem legitim, a kétharmad meg felhatalmazás a mandiner írójának seggbekúrására is, nem? Milyen felhatalmazás, ember? Láttál te olyat tavaly a szavazólapon, hogy "szeretnék új alkotmányt"? Hol a baromi nagy legitimitás, ha még népszavaztatni sem mernek róla, csak egy behazudott "nemzeti konzultáció" a kurva nagy legitimitás alapja?
Ja, és csak egy súlyosan nemzetifogyatékos nem tulajdonít jelentőséget, mi van az alkotmányban. Mivel írni tud a keves szerző, nem hinném, hogy ez a helyzet, inkább csak ordas nagyot hazudik kenyéradó pártjának védelmében. Ha a tartalma se jelentős, mit vagy úgy oda az 1949es évszámmal?
Hazugabbak vagytok, mint a hírtv, ekotv és magyarnemzet együttvéve.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.12. 14:39:16

@Lastres: Szerintünk higgadjatok le, tegyétek félre a sértettségeteket, és mondjuk egy hét múlva gondoljátok át, hogy miről szól a poszt, és miért íródott.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 14:41:23

@Charlie Chan: én nem akarok hinni semmiben. Az én világomban nem fekete és fehér dolgok vannak, a dolgok szerintem összetettek, nem egy dátum változtatja meg hogy miről mi a véleményem. Az okok és következmények sem utólag alakulnak ki bennem. Ezek folyamatok. Számomra megdöbbentő ez az egész. Morvai legdurvább mondataira is magasról szart az egész jobbos média, Orbán elintézte a Jobbikot két nagy pofonnal, amit azóta se nagyon osztott ki. Érdekes módon Hellert pedig az ominózus eset előtt szétszedte, sőt nagyon gusztustalan módon kezdte szétcincálni a mindenki aki jobbra van. Nem akarok semmilyen vitát újra kezdeni, egészen egyszerűen megdöbbent hogy nem csak szélsőjobboldaliak akarnak mindenbe valamiféle összeesküvés-elméletet belelátni.
Nem akarok mást hinni Gyurcsánnyal, a Fidesszel kapcsolatban, és az LMP-vel sem. Egyikre sem szavaztam, de mindig figyelem mi az amit kommunikálnak, tesznek, , és azok alapján tudom megítélni őket. Nem hiszek, ez nekem nem hit kérdése.

sanyix 2011.04.12. 14:41:48

@rockjano: ezt mondjuk mint az imádott mszmp-d számlájára is lehet írni, sőt a jövőnket inkább ők panamázták, cuslágolták, kúrták el....

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 14:43:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: felesleges... most is pontosan értelmezhető...szerintem

sanyix 2011.04.12. 14:43:40

Annyira megmodtam 1,5 éve hogy ilyesmi lesz az lmp-ből, és akkor én voltam a hülye gyűlölködő :DD

Cateran 2011.04.12. 14:44:50

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Szóval a helyzet az, hogy ha most a Fidesz alaptörvénybe iktatja, hogy Magyarország valamennyi ingatlanja, készpénze és bankbetéte ezentúl Simicska Lajosé – ezt a lépést mi egyáltalán nem tartjuk kizártnak –, az új alaptörvény akkor is legitimebb lesz, mint a mostani."

FAIL!

"Arról már nem is beszélve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban. "

EPIC FAIL!

Ennyire nem lehettek hulyek....Vagy igen es akkor EZERT irodott a poszt.....Ez sok mindent megmagyarazna..Ertem en, hogy szopni-nyalni, de nem biztos, hogy mindenki kivancsi ra..

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.12. 14:50:25

@NA YA!:
Abban az értelemben, amiről beszéltem, az SZDSZ-esek egy része is hasonlít rájuk. Persze nem Kóka meg a többi gengszter, hanem azok akik el is hitték a sok demagóg baromságot.

Kilimandzsáró 2011.04.12. 14:53:02

@Cateran:

Nem, ők egyáltalán nem hülyék. Viszont minket annak néznek.
Az egész célja, hogy úgy állítsák be ezt az alkotmányozásos kérdést, mintha tuladjonképpen lényegtelen lenne. Nekünk ezzel nem kell foglalkozni, legjobb ha tudomást se veszünk róla. Majd ők tudják. Így épül minden diktatúra.

Különben is, az alkotmányozóink az abszolút tudás birtokában vannak, lásd:
www.168ora.hu/velemeny/alkotmany-pozsgay-farmer-washington-manreza-franklin-jefferson-66610.html

fonó 2011.04.12. 14:53:49

Nem kap több támogatást ha nem durvul? Dajcstomi erkölcsi nyomába próbál felzárkózni Mandiner ahogy fröcsög az LMP-re. NYUGI. ha vki kritizál v netán másképp látja az azonnal komcsi-.hazaáruló-pedofil......ennyire futja az érvekből...

medve2 2011.04.12. 14:53:55

@sanyix: Sajnos a jelek szerint én is tévedtem.

Charlie Chan 2011.04.12. 14:54:20

@Legelő Őse: Értem, és tiszteletben tartom a véleményedet. Ezzel együtt, az olyan kitételek, mint hogy "mindenki, aki jobbra van" kifejtésre szorulnak. Tehát "mindenki, aki balra van" annak megfelel Heller fellépése? Én azt gondolom, hogy lennie kellene egy erkölcsi minimumnak, mondjuk legalább 6-8 a tízparancsolatból, és mindenkit a szerint kellene mérni. Hellert bántották jobbról? Igen, de ez nem jogosítja fel arra, hogy az egész országot nyilvánosan lejárassa. Túlélte a Holocausztot, a komcsi tisztogatást 56 után, remek elemzést írt utóbbiról (ami a magyar változatból kimaradt): ezek után ELVÁROM, hogy más áldozatoknak is megadja azt a tiszteletet és védelmet, amire ő maga is jogosult. Ezt tekintheted fekete-fehérnek, de egy tudós, ha politikai nyilatkozatot tesz, ezt nem engedheti meg magának. A kritika és a hazugság között különbség van, és az nem magyarázat, hogy más, csúnya emberek meg engem bántottak. Kabaré, hogy a széljobbos mami a jogvédő és a bal-liberális filozófus a jogtiprókat mosdatja. Ide jutottunk 2006 óta.

fonó 2011.04.12. 14:54:52

nem Gyurcsány rugdalt ki embereket indoklás nélkül és visszamenőleg adóztatva, megfigyelési nyilatkozatot aláírva, hanem Orbán. Nem Gyurcsány lopta el a magánnyugdíjakat, hanem Orbán. Nem Gyurcsány rúgta szét az alkotmánybíróságot, ültetett pártkatonát a PSZÁF és az OVB élére, hanem Orbán. Gyurcsány - Sólyommal közösen - Majtényi Lászlót jelölte a sokpárti médiatestület élére, nem Szalai Annamáriát. Nem Gyurcsány küldött komisszárt a híradókba, hanem Orbán. Nem Gyurcsányt nem fogadták Washingtonban, Moszkvában, hanem Orbánt. Nem Gyurcsány miatt égett szénné Orbán Brüsszelben és a Strasbourgban, nem Gyurcsány, hanem Orbán tiporja lábbal a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát.

medve2 2011.04.12. 14:56:24

@Nero Bianco: Így is lehet fogalmazni. Meg úg is, hogy az LMP olyan stratégiai döntést hozott, hogy megcélozza a volt szdsz szavazóit, ebben látja a politikai jövőjét és lemond a Fideszből kiábráduló értelmiségi jobboldaliakról, akiknek egyik kedvenc portálja a Mandiner.

Kurgán 2011.04.12. 14:56:52

Csak az alkotmánnyal kapcsolatban jegyezném meg, hogy a fidesz jelenleg egy olyan alkotmányt hoz össze, ami kb. 7-8 évig fog fennálni. El tudom képzelni, hogy a 2014-es választást is nyerik, de hasonlóan a szocikhoz, utánna nagy bukta lesz.
Akkor pedig az összes politikai erő abban lesz érdekelt, hogy lehúzza a vécén a jelenleg készülő alkotmányt, függetlenül annak minőségétől.

Nero Bianco 2011.04.12. 14:56:58

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Mégis ugyan mit kéne átgondolni egy LMP fikázó poszton?
Belesírtátok a világba, hogy a tervekkel ellentétben az LMP nem állt be biodíszletnek a fidesz alkotmányozási bohóckodása mögé.

heima_ 2011.04.12. 14:57:36

maximális respect a szerzőknek:)

az meg annyira jellemző, hogy kommentekben vincent akart a legnagyobbat okoskodni és ő égett be a legjobban..

fonó 2011.04.12. 14:59:08

Nagy lehet a pánik ha szétküldik a fizetett pitbullokat karaktergyilkolászni. Az LMP érzékeny valós pontra tapinthatott ha ilyen alázásba fogtak konzervativ? demokratá???ék!!!!!!

heima_ 2011.04.12. 14:59:11

@fonó: és ezt mind egy levegővel?

medve2 2011.04.12. 15:01:01

@fonó: Igen, nem Gyurcsány nevezte ki Laborcot és nem Gyurcsány használta őket direktben. Nem Gyurcsány nyomatta a Déli Áramlatot a Nabuccoval szemben, és Majtényi a függetlenség mintaképe. Gyurcsánynak és a szociknak soha nem voltak káderei, akiket mindenhova kineveztek. Gyurcsány adózási javaslataival hatalmas sikert aratott Brüsszelben, ahol szintén mindig az igazat mondta, különösen a deficitet illetően. Nem Gyurcsány találta ki a 23 millió románozást, és Gyurcsány sose nevezett ki mszp-hez közelállókat a közmédiába. Fletó egy demokrata, aki reggel-este-éjjel értünk dolgozott.

pizzaboy 2011.04.12. 15:01:29

"A fidesz (sic!) arcátlan politikájának csúcsa az új alkotmány tervezete, ami egy sor jogot elvenne tőlünk."

Elmondaná valaki, hogy milyen jogokat vesz el Tőlünk az új alkotmány?

medve2 2011.04.12. 15:02:07

@fonó: Nem, az LMP egyszerűen szdsz-esedik. Joga van hozzá. Nekem is kifejezni sajnálatomat.

medve2 2011.04.12. 15:03:14

@fonó: Ja, és nagyon okos lehetsz. 2 Orbán-Putyin volt, de ez ne zavarjon.

Diocles 2011.04.12. 15:04:41

most nem azé', de már most elég komolyan szó van az MSZP - LMP összefogásról a hírszerző.hu cikke szerint is, csupán az a kérés, h Gyurcsány a látszat kedvéért húzodjon háttérbe...

hirszerzo.hu/belfold/20110411_zuglo_gyurcsany_mszp_lmp

Pedig csak egy szaros kerületi képviselőségről van szó...

Mi lesz akkor, ha a kormányváltás a cél?

Teljesen egyértelmű, h létre fog jönni az MSZP-LMP szövetség, nincs is ezzel semmi baj, csak nem kéne hülyíteni a népet "Horn Gyulával soha!" - módra.

rockjano 2011.04.12. 15:04:54

@sidorovich: A Fidesz -Jobbik nem lesz a fidesz nem komprumisszumkész ehez. A Jobbikkal meg nem tehetik meg azt amit a Kisgazdákkal.

LMP/MSZP...összeborulás nem de koalíciót szerintem lehet kötni és ha rá lesznek kényszerítve fognak is.

Létezik nyugateurópában is koalíciós kormányzás, sikeres, olyan amelyikben egyik párt sem veszti el az arcát.
Persze ehez normálisabb politikai közélet kellene.

Egyébként a Fidesz nem képes új módon gondolkodni a gyűlölködő politika nekik teljesen megfelel ezt is erősíti minden mozdulatuk ez igazán az MSZP-t hozza helyzetbe.

Még egy lehetőség az új párt de ezt pont a fidesz tette nehézzé szerintem kevés az esélye.

É az MSZP visszaerősödésére számítok amikor majd végképp csalódnak a fideszben a tönegek és mellette egy LMP + esetleg egy liberális párt. Ami most nincs de nagyon kellene)

Gyanúm szerint ez 2018 lesz inkább.

Addig Fidesz és foylamatos döglődés, rosszkedv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.12. 15:05:01

@Brendel Mátyás:

"Ezek mind legitimizállták a régi alkotmányt."

Te félművelt (vagy tán félig se) barom:

legitimálták, nem "legitimizállták"

...nem véletlenül osztod te az észt a panelprolik nevében.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 15:05:38

@Charlie Chan: érdekes hogy az utolsó mondatodon kívül mindegyikkel egyetértettem. Én nem hallottam egyetlen olyan mondatot sem hogy Heller a jogtiprókat mosdatná. Az azonban tény hogy Morvai gyakorlatilag ronggyá égeti kicsiny országunkat.

medve2 2011.04.12. 15:05:45

@Charlie Chan: Csak az a baj, hogy általánosságban egy jobboldali ezekben a körökben általában egy elmaradott és retrográd bunkó (jobb esetben, mert egy-egy sör mellett gyakran náci).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.04.12. 15:07:16

"Először is, a jelenleg hatályos alkotmány is egypárti: annak az egy pártnak a neve, amely mai formájában (egy-két későbbi módosítást leszámítva) elfogadta, Magyar Szocialista Munkáspárt volt."

És természetesen az állampárt magától volt olyan jó fej, hogy elfogadott egy demokratikus alkotmányt, és véletlenül se azért, mert az Ellenzéki Kerekasztal ezt kiharcolta, és az alkotmány szülőatyjai, Sólyom László és Tölgyesi Péter is mekkora komancsok voltak, tényleg...

medve2 2011.04.12. 15:08:59

@Fedor: Mikor szavaztunk róla?

pizzaboy 2011.04.12. 15:09:25

@rockjano: döglődés rosszkedv?
Az jobb volt, hogy "demokrácia"címszóval szarrálopták az országot a szocik? A Fideszben legalább látszik valami szándék, hogy a saját népéért, és országáért tegyen, és ne a külföldi hitelezők ugassanak bele, hogy mikor kinek mennyi morzsa jut a kis asztalára.

Ted Striker 2011.04.12. 15:09:32

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Bögreposzt

Ja és a fejlemények - ennyire lesz "nemegypárti" alkotmány...

hvg.hu/itthon/20110411_jobbik_alkotmany

"Az április 18-i zárószavazáson nem fogja megszavazni az új alaptörvényt a Jobbik. Dúró Dóra, a párt parlamenti képviselője azt mondta a módosító indítványokról szóló hétfői szavazás lezárása után: sajnálatos, hogy a 20 jobbikos módosító indítványból egyet sem támogatott a kormánytöbbség."

medve2 2011.04.12. 15:09:56

@Fedor: Mikor szavaztunk róla?

Charlie Chan 2011.04.12. 15:11:48

@Legelő Őse: Ha valaki letagadj azt, amit élőben láthattunk a tv-ben (óraszámra van felvételem, ha meg akarod nézni), ti. az egyéni szabadságjogok és a gyülekezési jog megsértését, az miért is nem a jogtiprókat mosdatja?Mondhatott volna igazat is, komolyan mondom, nem fáj :)

buckafej 2011.04.12. 15:12:41

Mi van az összes kommancs itt kommentel?
Bezárt a kapcsolat.hu?
Menjetek inkább a Facebookra és nyalogassátok Gyurcsány heréit!
KK&TT írása jópofa, rávilágít az LMP színvonalára, se több, se kevesebb.
Az LMP semmi más, mint SZDSZ 2.0.
Én is reméltem, hogy nem így lesz, de sajnos ez van.
Mellesleg az itt pocskondiázó szoci fanok is ebben reménykednek, csak akkor nem tudom, miért kritizálják a cikket?

rockjano 2011.04.12. 15:14:24

@pizzaboy: Nem Fideszben a demagógia és a populizmus és a mértéktelen gőg látszik, illetve az hogy mindenhova a saját csókosait dugva szétlopják az országot.

Lásd Esztergom, stb...stb...

naív vagy drága barátom, nagyon naív

Charlie Chan 2011.04.12. 15:15:18

@medve2: Értelek, engem is frusztrál, de itt nem jobb-bal ellentétről van szó, hanem a volt elit hatalmi arroganciájáról, mert csak ez maradt meg nekik. Ha lenáciznak, az csak annyit jelent, hogy "nem értek veled egyet", csak nem tudják szalonképesen megfogalmazni. Ők így tanultak fogalmazni és érvelni az előző rendszerben. Ha 22 év alatt nem nőtték ki, azután aligha fogják. Az LMP-vel kapcsolatban meg igazad van, ez a "válaszok" nyelvezetéből is látszik :)

Az évek meg a rutin 2011.04.12. 15:15:47

Az írás demagógiáját a színvonaltalansága sem menti. A lejáratás jópofa köntösben is lejáratás.

2011.04.12. 15:16:44

@Kalmár: Kimondta, hogy nem elfogadhatatlan? Amiket leírsz, az mind az.

Az a reménytelen, hogy nem érted meg, hogy mondvacsinált indokkal támadják. Én a konkrét mondatról beszélek, aminek alapján támadják Hellert, nem arról, hogy milyen a Fidesz meg az MSZP.

Miért nem már rögtön emberiség elleni bűnténynek nyilvánítod? Innen az már egy lépés csak. A 2006-os rendőrség nyilván egy napon említendő az egyiptomival és a líbiaival, ahol tényleg lőttek le és kínoztak meg embereket.

Még egyszer elmondom: se te, se én nem tudjuk megítélni, hogy az a szerződés kamu volt-e vagy sem. Majd a bíróság eldönti, addig viszont nem kell meghurcolni embereket, esetleg ártatlanul. Bármelyik írástudót be lehet ezzel cincálni a bíróság elé, ez az, amit nem vagy hajlandó megérteni.

Viktus 2011.04.12. 15:19:09

@medve2:

Amikor a most készülőről is fogunk :P

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:21:04

@TuRuL_2k2: sajnos tényleg nehézkessé teszi a politikai arénában történő manővereket. Szerintem, amíg lehet, kitartunk mellette.

2011.04.12. 15:21:17

@Hepci: Cohn-Bendit az Európai Zöld Párt alelnöke, ez ellen egy zöldpárti rendezvényen tiltakozni kicsit vicces.

Harasztit nem az LMP választotta, hanem CB, egyik könyvének fordítója asszem. Egyébként meg elég régóta nem szerepelt párttagként, annál inkább az EBESZ megfigyelőjeként. Az LMP Elek Istvánt küldte oda.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:21:51

@Charlie Chan: idézz kérlek tőlem bármit, ami erre utal.

sanyix 2011.04.12. 15:22:45

@rockjano: Ő a naív? Inkább te, ugyan is pont ugyanezt csinálta az msz(m)p-szdsz is ;) 2006-ig, utána már szopták.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:23:25

@Legelő Őse: Bocs, a válasz másik fele: amikor az 2006 őszén letartóztatottak és megvádoltak jogvédelemre szorultak akkor bizony Morvai és csapata állt ki mellettük, pedig ez az igazi liberálisok dolga lett volna. E helyett Kuncze "mártíruszozott". Ez nem liberalizmus, ez politikai gazemberség nálam. Heller kiállhatott volna a jogsértések ellen, de nem tette, Morvai pedig oda jutott, ahova. Persze lehet e tényekkel vitatkozni.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:24:36

@lorantka_a_gall: Ha ez nekem szól, kérlek pontosítsd a kérdést, mert nem értem.

samer 2011.04.12. 15:25:17

@medve2: Ha-ha-ha, ez nagyon ott van, persze sokan nem akarják majd érteni amit írtál.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:26:02

@Charlie Chan: "itt nem jobb-bal ellentétről van szó, hanem a volt elit hatalmi arroganciájáról, mert csak ez maradt meg nekik. Ha lenáciznak, az csak annyit jelent, hogy "nem értek veled egyet", csak nem tudják szalonképesen megfogalmazni. Ők így tanultak fogalmazni és érvelni az előző rendszerben. Ha 22 év alatt nem nőtték ki, azután aligha fogják. Az LMP-vel kapcsolatban meg igazad van, ez a "válaszok" nyelvezetéből is látszik"

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.04.12. 15:26:44

"... a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra ..."
Csattog a nyelv erősen.

samer 2011.04.12. 15:26:47

@Legelő Őse: Heller, Bolgár, Tamás GM. Na ezek égetik szét az országot.

rockjano 2011.04.12. 15:26:53

@sanyix: És a Fidesz mikor kezd el szopni sanyika ???

samer 2011.04.12. 15:27:21

@iii: Szép társaság...

kurgan 2011.04.12. 15:28:28

ó. valamiért nagyon bögyötökben van az lmp. lehet őket kritizálni persze. de azért, mert tüntetni merészelnek? meg hogy jópofáskodni próbálnak? uramisten mekkora bűnök. emellett szinte eltörpül hogy egy párt erőszakolja rá a saját minimum fura alkotmányát az országra, és évtizedekre bebetonozza az embereit, miközben reális támogatottsága sose volt nagyobb 1/3-nál (a választásra jogosultak 33%a szavazott a fideszre).
mi az hogy nem menő antirasszista tüntetésre járni??? miközben a nácik tömegével masíroznak szerte az országban? hol az a híres orbáni pofon amivel állítólag hazazavarja őket?? sehol.
nemtudom hol volt régen a szemem, amikor a mandinert korrekt jobbos portálnak gondoltam.

Vén Csataló 2011.04.12. 15:29:05

Komolyan nem értem, hogy hogyan születhetnek olyan posztok, amelyek arra csodálkoznak rá, hogy az LMP az egy SZDSZ remake. Ez az indulásuk pillanatában világos volt bárkinek, aki nem akarta szétideologizálni az agyát, viszont látta, hogy ugyanaz a lisi média támogatja, amelyik korábban az SZDSZ-t.

2010. márciusában írtam az indexen:

"Azok az erők és érdekek, amelyeket eddig az SZDSZ képviselt a magyar parlamentben nem szűntek meg a hatalomgyakorló eszköz, az SZDSZ leamortizálódásával. Nem történt más, mint eldobták az SZDSZ-t, mint egy kitaposott, lyukas cipőt és vettek egy másikat. Egy olyat, ami 2010-ben divatos. Egy olyat, ami a mai kommunikációs térben tűnik éppen olyan trendinek, vonzónak, izginek és intellektulisan hűdefaszának, mint amilyen 1990-ben az SZDSZ volt az akkori idök korszellemének megfelelöen.
A "liberális" értelmiség(-szerűség), meg úgy megy rá, mint a légypapírra. És ahogy 90-ben sem a frontemberek fújták a passzátszelet, hanem a háttérben ügyködő "megbízható" kapcsolattartók, most sem több a frontemberek szerepe, mint hogy kifüggesszék a légypapírt."

Meg ezt írtam:

"Nem érdekel, hogy mit mond az LMP. 0, azaz nulla az értéke a reklámszövegnek. Az érdekel, hogy hogyan lehet, hogy akár csak egyetlen SZDSZ-est is megtűr maga körül. Már pedig nem egy SZDSZ-est tűr meg maga körül.
Tök mindegy, hogy most éppen milyen ideológiát nyomat ez az alakulat. Akár abban is biztos vagyok, hogy a csapat nagy része komolyan is gondolja. Majd lemorzsolódnak, ahogy az SZDSZ-ről is lemorzsolódtak, akik azt hitték, igy ez valami funny "liberális" és jujj de nagyon európai mainstream buli. Pedig egy nagy büdös frászt. Agyatlan, öntelt, a barbárságig doktriner banda - ez volt az SZDSZ.
Az LMP-vel pedig kap Magyarország egy update-elt SZDSZ-t. Ami persze nem annyira liberális, mert hát az SZDSZ ezt a szót elhasználta. Ez most környezettudatos. Mert most az trendi. De a csapatot átnézve ugyanazt a szobatudós bandát látom, amelyik a fostalicska szimbolikus politikában akarja kiélni és kiakciózni magát.
Köszike, de nem."

Na most azért nyomatékosan jelezném, hogy az LMP=SZDSZ felismerés, azért nem valami atomtudósi teljesítmény volt. Annyira nyilvánvaló volt, hogy tényleg csak az nem látta, aki direkt nem akarta látni. Éppen ezért nem meglepő, hogy az LMP szépen odazárkózott az MSZP mellé az alkotmányozás bojkottjában, a kétharmados többség legitimitásának a megkérdőjelezésében.
Ugyanaz a banda.
Ideje lenne abbahagyni a meglepődést ezen.

jobbcsapott 2011.04.12. 15:29:16

@Viktus: Mi a faszt szavazzunk mi az Alkotmányról? Ha kiírják akkor meg az a baj hogy mennyibe kerül egy népszavazás a büddzsének. Apám, mennyi itt a sok örökelégedetlen...

2011.04.12. 15:30:43

@TuRuL_2k2: A térképi eloszlás nem mérvadó, ez csak a látszat. Minden új párt elsősorban az értelmiség és a fiatalok körében tud hódítani, az pedig a nagyvárosokban található. De konkrétan olvastam is olyan tanulmányt, amiből kitűnt, hogy elsősorban volt Fidesz és MSZP-szavazóktól és új szavazóktól jöttek az LMP-be és csak a maradék a volt Szdsz-es.

Ismétlem: az emberjogi liberalizmuson kívül nincs közös vonás szinte semmiben az Szdsz-szel. De ezen a területen is igyekeznek elkerülni bármilyen hasonlóságot.

jobbcsapott 2011.04.12. 15:30:47

@samer: én őket égetném ronggyá... :)

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:32:16

@Vén Csataló: neked is felhívom a figyelmedet, mint oly sok másik tisztelt de alultájékozott kommentelőnek, hogy a maszop az LMP _után_ lépett le az alkotmányozásból, szóval "odazárkózásról" szó sincs.

Továbbá feltételezem, hogy önben tényleg nem egy atomtudóst tisztelhetünk, tekintve a marhaságokat, amiket leír.

2011.04.12. 15:32:50

@Vén Csataló: Zöldség, amiket írsz. Az LMP sokkal több mindenben különbözik az Szdsztől, mint amennyiben hasonlít, se tagsága, se vezetősége nem onnan jön, sőt még szavazótábora is csak töredékben.

Morfcake 2011.04.12. 15:33:38

"pár tízezer japán halálából" Csak gratulálni tudok...Ha a Vityóék küldenének oda segélyt, máris több mint tízezer halottról és ennél jóval több eltűnttel járó katasztrófa utáni segítségről lenne szó mi?
Ennél manipulatívabb, postot, nem sikerült összehozni? Botrány...

samer 2011.04.12. 15:34:08

@is: Miért van relevánsabb, ami igaz az igaz

sidorovich 2011.04.12. 15:34:37

@kurgan:

Hagyjuk szerintem a relativizálást, ócska érvelési trükk. Mindent az origóhoz mérünk.

Alamio 2011.04.12. 15:35:00

Van egy diszkrét bája annak, hogy olyanok naívozzák le a Fidesz-szavazókat politikai analfabetizmusukért, akik képesek voltak támogatni, és/vagy megszavazni HÁROMSZOR az MSZP-SZDSZ koalíciót.

Az meg, hogy ez alatt a pocsék kis írás alatt a baloldali bloggerek kommentelőként gyülekeznek, könnyet csal a szemembe. Ennyire fáj annak korai felismerése, hogy az LMP nyílvánvalóan áttolódik az üresen maradt SZDSZ-platformra?

jobbcsapott 2011.04.12. 15:35:20

@iii: aha... a pápa is abortuszpárti ugye? lmp egy az egyben szadesz csak a libsik könnyen alakulnak azzá amivé érdekük kívánja. ha épp maszop akkor maszop ha zöld akkor zöld, ha független akkor független... bár csak függenének már... de lámpavasról!

samer 2011.04.12. 15:36:30

@Morfcake: Miért, nem ez tették eu szerte a zöld liberálisok, ja hogy mi lesz helyette...

"k" (törölt) 2011.04.12. 15:37:19

@iii:
"nincs közös vonás szinte semmiben az Szdsz-szel"
A nácizás, hitlerezés csak a véletlen műve!
kepfeltoltes.hu/110412/papa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

EddieCivic4g 2011.04.12. 15:37:35

" Nagyjából ugyanakkor és ugyanazzal a retorikával fognak tüntetni az új alkotmány ellen, mint Gyurcsány Ferenc – miközben az alaptörvény tartalmába beleszólni meg sem próbáltak."

Megpróbálni? Mit? Minek? Vagy már elfelejtettük, mi jár annak, aki megpróbál beleszólni a fidesz dolgaiba? AB? KT? Földrajzinév bizottság/vagy mi volt a neve/?

De a cikk legnagyobb öngólja a korábbi alkotmányokat felhozni példának, mondván, azokat is egy-egy párt fogadta el. No kérem, mit is mondott ezekről az alkotmányokról a fidesz? Hogy illegitimek? Hogy nem fogadják el őket? Akkor most mi lesz a saját tákolmányukkal? Az is illegitim lesz?

Próbálom nyomon követni, hogy mi lesz az új alkotmányban. Nagyon jó, eddig 4 olyan pontot találtam, amik alapján a puszta létemmel alkotmányt sértek. Akkor most mi lesz? Lecsuknak? Kidobnak az országból? Vagy átnevelőtáborba zárnak?

Bartolomeo Mazzini 2011.04.12. 15:37:50

@medve2: mekkora szánalom ez a Déli Áramlatra való hivatkozás. A Nabucco sosem fog megépülni, az olaszok és a németek meg úgyis megépítik a Gazprommal közösen. Különben Orbán már régen átállt az oroszokhoz. Teszem hozzá rögtön: Nagyon helyesen. (Ha figyelted volna az elmúlt szűk egy év híreit.) Ja, hogy azok ott a Kreml-ben emlékeznek még arra, amit előtte 20 éven át mondott? Nem mindenkinek olyan rövid ám a memóriája! :)

Az meg vicces, amikor Varga Mihály, aki megfigyelőként volt kint Almatiban azt mondja, hogy minden teljesen szabályosan történt a kazahsztáni választásokon, ahol a volt kommunista Nazarbajevet 97 százalékos többséggel választották újjá. Ja, hogy ott csak névleges ellenzék van. Sebaj, a rokonaink, a mi kutyáink kölykei! :)

Vén Csataló 2011.04.12. 15:39:03

@lorantka_a_gall: Már megint egy szerencsétlen libsi, aki azt hiszi, hogy meg tud sérteni. Pedig erre annyi esélyed nincs, mint Szálasinak volt a főtárgyaláson. Fogod, öcsi?

2011.04.12. 15:40:37

@jobbcsapott: Hogy jön ide a pápa?

Én érveket írtam le, te meg csak a gyomrodból jövő idétlenségeket hajtogatod.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:41:53

@lorantka_a_gall: Tehát a kérdés az, hogy Te nácizol-e? Ezt Neked kell tudnod. Vagy azt akarod mondani, hogy minden jobbos bunkó? Tényleg nem értem.

papas 2011.04.12. 15:44:21

@Alamio: "az LMP nyílvánvalóan áttolódik az üresen maradt SZDSZ-platformra"

Esetleg, ha ezt néhány "nyilvánvalóan" konkrét példával is illusztrálnád, nekem egyszerű halandónak. köszönte.

Amúgy meg az "áttolódás" hazai rekordere ugye tudod, hogy a nagy vezérhez és szeretet pártodhoz kötődik. Nagyon messziről érkeztek meg arra a kokárdás földre, ahol most vannak.

Azt meg elviekben nem lehet ennyire bonyolult megérteni, hogy egy párt középre pozicionálja magát, ami jobbra és balra is enged kitekintést. szokatlan, de attól még nem szdsz. eh.

Vén Csataló 2011.04.12. 15:45:00

@iii: Persze-persze. Zőccség! Istenem, ha tudnátok mennyire szánalmasak vagytok, amikor a nyilvánvalóról próbáljátok bebizonyítani, hogy nem is.

2011.04.12. 15:45:00

@"k": Ez miért lenne egyrészt nácizás? Az a kép nem Hitler, az egyszerűen a diktatúrára utal.

De még ha az is lenne. Ettől lesz két párt egyforma, hogy felhasznál egy képet egy videóban?

2011.04.12. 15:45:43

@Vén Csataló: Tudsz érvet is felhozni vagy csak a sületlenséget hajtogatod?

"k" (törölt) 2011.04.12. 15:46:29

@EddieCivic4g: mind, de fordított sorrendben, és előtte szappant főznek belőled

Vén Csataló 2011.04.12. 15:48:05

@lorantka_a_gall: Ja és még annyit arról, hogy ki zárkózott kihez, hogy az MSZP januárban közölte, hogy nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti vitájában, az LMP meg márciusban.
Ennyit arról, hogy mennyire nincs fogalmad kb. semmiről.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:48:50

@Vén Csataló: le-szerencsétlenlibsizik, miközben halvány fogalma sincs arról, hogyan gondolkodom. (nem liberálisként) Nem is kíváncsi rá. Pedig a kíváncsiság az emberré válás egyik elengedhetetlen feltétele volt. Nem kívánom sértegetni, nyugodtan szagolgassa saját gyűlöletének (szerintem) kellemetlen bűzét. Öcsi.

@Charlie Chan: Nem nácizom, sőt, ki szoktam kérni. (mindemellett biztos, hogy _vannak_ ténylegesen nácik, bár elenyésző számban) Az általánosítást érzem sértőnek.

EddieCivic4g 2011.04.12. 15:49:08

@"k": Ettől féltem. Azt hiszem, akkor én nem támogatom az új alkotmányt:)

Vén Csataló 2011.04.12. 15:49:29

@iii: Látom, te is az a szerencsétlen netlibsi vagy, aki azt hiszi, hogy meg tud sérteni. Ha tudnád mennyire nem számítasz, azt hisze nem erőlködnél.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:49:37

@EddieCivic4g: Erre utaltam fentebb többször is: tudjuk, hogy úgysem működne, minek megpróbálni, miközben a másik fél (jelen esetbe a Fidesz) azt mondja, hogy de, gyertek, próbáljátok meg. Tetszik, nem tetszik, az LMP ugyanúgy budapesti rétegpárt, mint ahogyan az SzDSz azzá tette magát 1994 tavaszán-nyarán. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ugyanazt az űrt tölti be mindkettő, ami létező űr, jogos igény van a betöltésére, csak az országban él még 9,8 millió ember, aki ebből nem kért és nem kér most sem. Ezért persze lehet rájuk haragudni a billentyűzet mellől, dee z nem részvételi demokrácia.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 15:49:46

@jobbcsapott: lámpavasról? milyen jövőt vizionálsz? remélem soha nem kell ilyen országban élnem, ahol akárcsak a hatalom közelébe is juthatnak olyan gondolkodású emberek mint Te. Igaz a parlamentben már ott ülnek mellénykében... remélem utoljára...

2011.04.12. 15:52:04

@Vén Csataló: Dehogy, csak az értelmes válaszaidat várom, de úgy tűnik hiába.

Vén Csataló 2011.04.12. 15:52:18

@lorantka_a_gall: Jajj, meg kell a szívnek szakadni, hogy nem kíváncsi rád senki. Ez akkor most valamiféle magyarázat lenne arra, hogy miért hazudtoltál meg annyira, de annyira ostobán, 5 perc alatt bebuktatható módon arról, hogy az MSZP vagy az LMP dobta először, hogy bojkottálja az alkotmányozást?

EddieCivic4g 2011.04.12. 15:52:19

@Vén Csataló: "Ja és még annyit arról, hogy ki zárkózott kihez, hogy az MSZP januárban közölte, hogy nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti vitájában, az LMP meg márciusban.
Ennyit arról, hogy mennyire nincs fogalmad kb. semmiről. "
Ebből egyáltalán nem következik az, hogy a két párt összezárt. Csak az, hogy egyik sem óhajt részt venni ebben a bohózatban.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 15:52:44

@Vén Csataló: De hát a Jobbik is kimarad az alkotmányozásból.. akkor ők is MSZP párt és liberálisak is? Vagy ezt nem értem....

Nem mellékesen az SZDSZ-el volt a baj szerintem, nem az emberi jogok védelmével. Mondj egy olyan érvet, amiért problémás az alapvető emberi jogok védelmének politikai képviselete. Nem vagyok LMP-s de komolyan érdekel. Pont ez a pont ami egyáltalán nem probléma. Az SZDSZ-el is a módszer volt ami választottak... valóban az ellenkező hatást érte el.

"k" (törölt) 2011.04.12. 15:53:15

@iii: De, az Hitler. Pont az ilyesmi miatt vagytok ti a kicsi szdsz.

lorantka_a_gall 2011.04.12. 15:55:15

@Vén Csataló: az MSZP február 16-án vonult ki az alkotmányozásról. Az LMP már korábban közölte a feltételeit a részvétel kapcsán.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:55:27

@lorantka_a_gall: Én pedig az ún. "baloldal" által használt nyelvet érzem annak, és ezt tettem szóvá. Ha itt élsz, minden nap hallod, ha külföldön élsz, minden nap olvashatod. Nem tűnik fel? Nácik ma már aligha vannak, bolondok a bal és jobboldalon egyaránt. Vagy most megint elkezdjük a szavak új, sajátosan "eredeti" értelmezését nyomni? Vitatkozni kellene, nem egymást sértegetni. Ha valaki sérteget, miért sértegeted vissza? Ebből lesz a tyúk meg a tojás. Nézd meg az itteni kommenteket. Én szégyellem magam az itt megszólalók döntő többsége miatt.

Vén Csataló 2011.04.12. 15:56:00

@iii: Neked? Értelmes választ? Egy libsinek? Minek? Itt guggol fent egy méretes gyűjtemény a posztban arról, hogy hány és hány helyen van fedésben az LMP az SZDSZ-szel. Neked meg további bizonyítékok, meg "értelmes válaszok" kellenek? Mennyi kell még? Neked eszed ágában nincs felfedezni ezeket a párhuzamokat és a nyilvánvaló kapcsolódásokat tagadod. Nyilván ez a dolgod, ezért vagy itt, ezért fizetnek. Már megabocs, de mi a fenének beszélne veled bárki? Libsi vagy és ez mindent elmond rólad.

EddieCivic4g 2011.04.12. 15:57:33

@Charlie Chan: "miközben a másik fél (jelen esetbe a Fidesz) azt mondja, hogy de, gyertek, próbáljátok meg."

Most már ezt mondja. Eleinte csak annyi volt a kommunikáció, hogy márpedig akkor ők itt most alkotmányt írnak, tetszik, nem tetszik, akkor is, mert erre kaptak felhatalmazást. Aztán egyre többen húzták a szájukat, hogy nem egészen úgy van az...

medve2 2011.04.12. 15:57:35

@Legelő Őse: És Daniel-Cohn Bendit meghívása nem emlékeztet az SZDSZ-re? Ez csak egy jelzés.

Charlie Chan 2011.04.12. 15:58:32

Érdemes lesz megfigyelni, hogy pár percen belül, a munkaidő lejáratával mennyire meg fog csappanni a hozzászólások száma.

Diocles 2011.04.12. 16:00:00

Az alkotmányozási bojkottot először Gyurcsány vetette föl, már tavaly nyáron, visszakereshető, kár volna ezt tagadni.

Vén Csataló 2011.04.12. 16:00:03

@lorantka_a_gall: Ez azért már tényleg szánalmas. Felfogod te, hogy mi a fenéről beszélünk? Vagy funkcionális analfabéta vagy? Vagy csak egy gyaloglibsi?
Tényleg kétségbeejtő, hogy olyan emberek rendelkeznek szavazati joggal ebben az országban, akik szerint az, hogy az MSZP február 16-án kivonult az alkotmányozásból (nota bene január 11-én közölték a Népszabadságban, hogy nem vesznek részt), az KÉSŐBB volt, mint hogy Schiffer márciusban bejelentette, hogy az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban. Te tényleg ennyire borzalmasan buta vagy? Mert azért van ám egy szint ami alatt nem erőlködöm.

stratez 2011.04.12. 16:00:10

Két dolog miatt kényszerült kényszerpályára az LMP. Az egyik, hogy kezdettől fogva mágnesként vonzotta őket az az 5-6 százaléknyi szabadmadár-raj, amelyik gazdátlanul kóborol a légtérben immáron vagy 2 éve. Ennek pedig csak addig voltak képesek ellenállni nagy immel-ámmal, amíg ki nem derült, hogy a másik út, egy új szavazótábor megnyerése és az ezzel járó pártépítés kurva macerás, rengeteg munkával jár, és még csak garantálva sincs a siker. Így aztán maradt a szabadmadár-raj befogása. A siker ugyan így sincs garantálva, de legalább nem is kell csinálni semmit.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.12. 16:00:24

@Fedor:

"amit a Fidesz akart, az megvalósult, forradalom nélkül, lezajlott a radikális, ám alkotmányos rendszerváltozás."

- mondta Orbán '99-ben az EKA 10 éves jubileumán.

Akkor még Al-kot-má-nyos volt a rendszerváltozás

www.origo.hu/itthon/19990322orban.html

2011.04.12. 16:03:14

@sidorovich: tévedésben leledzel. Én azt a szerzői (nem szerkesztői) magatartást kritizáltam, ami KIHAGYOTT bizonyos érdekes és szerintem releváns tényeket. És mi mást kritizálnék egy szerző posztja alatt, mint a szerző posztját? Diszkreditálni nem próbáltam, nem is kell, megteszi azt maga. :)

Charlie Chan 2011.04.12. 16:03:16

@EddieCivic4g: Én úgy emlékszem, hogy a pártok a parlamentben KÖZÖSEN kezdték meg az előkészítő munkát. A Fidesz a teljes ellenzéknek az ellenzék arányánál MAGASABB részvételi arányt ajánlott a bizottságokban, stb. Bele lehet pökni a felém nyújtott kézbe, és utána lehet szidni a másik felet, hogy miért van rajta sapka, csak ez mennyiben az, amiért rájuk szavaztatok? Nem ezt a frusztrációt vezetitek le mindenki máson? Alkotmány lesz, ez tény: MINDEN képviselő feladata az, hogy alkotmányos keretek között a lehető legjobbat hozza ki belőle. A kivonulósdi ennek a megtagadása. Még azok sem vesznek részt a demokráciában, akiket erre a célra választottunk meg. Na, ez az LMP és az MSZP.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 16:04:55

@Charlie Chan:
Persze, a teljes magyar internet forgalma megcsappan. Aztán majd jön az újabb, esti csúcs.

Alamio 2011.04.12. 16:04:55

@Legelő Őse: A jobbik nem kimarad az alkotmányozásból, hanem nemmel szavaz. Ég és föld. A második csúsztatás, hogy senki nem állította, hogy az emberi jogok képviselete önmagában problémás lenne.
@papas: A blogbejegyzésben írtak is bőven elegen vannak, de hozzácsapnám Schiffer volt ifjúszoci múltját (a hitelesség bizonyítékaként), valamint Cohn-Bendit személyét, akit valójában szükségtelen komolyan venni. Pedig ezt tette az LMP és a kormánypárti média is.
A legnagyobb szaltó mortálét messze nem a Fidesz követte el. Az MSZP-vel koalícióra lépő antikommunista SZDSZ sokkal nagyobbat, a demokráciát építő pártállami jogutó MSZP pedig mérhetetlenül nagyot. Ezekhez képest a Fideszé szimpla evolúció. Ők is kerülnek ellentétbe korábbi önmagukkal, de lagalább nem fut szembe velük a képmásuk az utcasarkon.
Ezt nem képesek megérteni balon: a Fidesz azért hitelesebb sokkal a korábbiaknál, mert más érzést kelt. Téved, hibázik, de nem érződik rajta a tömegek számára a szándékos, nyílt hazugság, a megtagadása saját elveiknek. Nem nagy sikerrecept, de kis Hazánkba bőven elég.

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:06:02

@Vén Csataló: Kéretik újra elolvasni lorantka kommentjét. Mert Ő nem ezt mondta. Ha már a funkcionális analfabétizmus szóba került...:D

Charlie Chan 2011.04.12. 16:09:11

@TuRuL_2k2: Lehet, hogy abból már kimaradok, bár megnézném, az itteni kommentelők hova teszik a drótnélküli billentyűzetet, amíg hazaérnek kocsival :) Szerintem mellettük van az anyósülésen, és a piros lámpánál akkor is nyomogatják, ha nincs géphez kapcsolva. Tényleg vicc az egész.

Charlie Chan 2011.04.12. 16:10:49

@Alamio: Ebben igazad van. Röhej, hogy a jobbik a leginkább demokratikusan viselkedő ellenzéki párt, és ez az LMP-re nézve szégyen. A szociktól is mást várnánk, de hát csak nem megy...

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:14:08

@Charlie Chan: Volt kitől tanulni a kivonulósdit:D

Az új alkotmányban hány pont származik az mszp-től? És az lmp-től? Vagy a jobbiktól?

Parlamenti aránynál magasabb arány... De kínosan figyeltek, nehogy az az arány elérje azt a szintet, ahol már érdemben bele tudnak szólni. Persze tudom, jogos, ők nyertek, és ennyivel. De akkor is lesír az egészről, hogy csak a látszólagos legitimálás, és a sok ellenző szájának befogása miatt próbálják visszacsalogatni a többi pártot az előkészítésbe. Mert egyébként még ha vissza is mennének, és a feje tetejükre állnának az utolsó szavazásig, akkor is csak az kerülhetne az alkotmányba, amit a fidesz elfogad.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 16:15:27

@Alamio: Ja tényleg nagy különbség előre megmondani, hogy bármi lesz benne én majd akkor ha megtudom, akkor nemmel fogok szavazni. Értem, de nem érzem a különbséget, sőt azt kell hogy mondjam ez a rosszabbik verzió. Az emberi jogok témáját most nem én hoztam fel, ennek olvass utána - reagáltam valamire!

jobbcsapott 2011.04.12. 16:17:22

@Legelő Őse: majd seggbekurják cohnbenditéket heller ágnes hátán....

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:18:52

@Alamio: "Fidesz azért hitelesebb sokkal a korábbiaknál, mert más érzést kelt. Téved, hibázik, de nem érződik rajta a tömegek számára a szándékos, nyílt hazugság, a megtagadása saját elveiknek."

De igen, érződik. Csak aki ezt szóvá meri tenni, az rögtön ballibsi kommunista zsidó hazaáruló lesz...

Vén Csataló 2011.04.12. 16:20:02

@EddieCivic4g: Hát persze. Csak hogy tudd, az LMP ezzel ugyanarra a platformra lépett, mint az MSZP, mi szerint a kétharmados győzelem - a bolsi demokráciafelfogás szerint - nem jogosít semmire, amire amúgy a hivatalos, leírt játékszabályok jogosítanak.

Ez a gyökér bolsi felfogás az MSZP-től nem meglepő. De az LMP-től elvbaen az lenne, mert hát egy tényleges demokratának azért illene tudnia, hogy amit a Fidesz csinál most az Alkotmánnyal az tökéletesen legitim és szabályszerű. Ennek tagadása viszont echte poszkomcsi. Mivel az LMP poszkomcsi útra lépett, ezért most nagyon meg kellene lepődni. Persze csak akkor, ha nem vagyunk hajlandóak felfogni, hogy az LMP-mögött ugyanazok a gyökerek állnak, akik az SZDSZ mögött álltak.

Charlie Chan 2011.04.12. 16:20:48

@EddieCivic4g: Tehát egy önmagát leleplező, hazudozó, az ország hitelét eljátszó miniszterelnök előre meghirdettet, napirend előtti felszólalásairól kivonulni ugyanaz, mint az alkotmány kialakításában nem részt venni? Nem inkább arról van szó, hogy ez már csak politikai színjáték: a két párt önmagát akarja nem-Fidesz-ként definiálni. Kérdésedre kérdéssel: Ha valaki nem mondja el a véleményét, azt hogyan lehet figyelembe venni? Ki kéne találni? Jelenleg alkotmányozó többsége van a Fidesznek, és ezzel joga van élni. Ha valaki ebben részt akar venni, azt nem zárják ki: minden nap elmondják, hogy a vitának a parlamentben, az alkotmányról kéne folynia. Miért nincs így? Mert nincsenek érvek? Vagy mert meg vagyunk sértődve a 2,7 millió "hülye válastó"-ra, aki nem ránk szavazott? Ettől MÁS a politika?

Vén Csataló 2011.04.12. 16:21:07

@EddieCivic4g: Nem lehetne, hogy 1 db nicken írsz? Bocs, de nehezen tolerálom azokat, akik nickváltással próbálnak tömeget képezni a hülyeségük mögé.

Charlie Chan 2011.04.12. 16:22:59

@EddieCivic4g: Akkor a Mandiner és a Heti Válasz, valamint Hír TV is az? Forrást kérnék. Sima kereséssel láthatod, hogy bizony kritizálnak. Hogy is van ez?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.04.12. 16:23:20

@Alamio: az anyád picsája te fidesz seggnyaló barom!
Felőlem a Kádár is vissza jöhetne, vagy maga a Hitler is ..csak ez a Nemzeti Szar Orbán és Bandája takarodjon el..ilyen szar kormány nem volt az utolsó 60 évben Magyarországon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

igyugyaz 2011.04.12. 16:24:00

@sidorovich: "De az is legitim, hogy pl. laksz egy háromlakásos társasházban, ahol a másik két lakó idővel megutál téged valamiért (pl. mert kínai vagy, vagy trágár), ezért aztán az egyik közgyűlésen kétharmados többséggel beveszik az alapszabályba, hogy a lakók takarítanak, és hetente kell megszavazni, hogy ki a soros. "

Konkrétan erről szól a demokrácia csak hát ugye ez fájó, tudom. "

Ja és konkrétan azért van alkotmány, hogy a fentebb vázolt dolog ne történjen meg, fájó.

Alamio 2011.04.12. 16:24:39

@Legelő Őse: Nálam meg rossz ajtón kopogtatsz. Szerintem a bojkottnak is lehet értelme. Csak nem azoktól, akik sugallták és mondták, hogy a kivonuló Fidesz nem akar dolgozni, büdös neki a munka, és az egész nem alkotmányos. see ya'?
A nemmel szavazás viszont valós parlamenti munka is. Ők végigvitatkozták. Volt olyan módosítójuk, amire még azt is bírtam mondani, hogy egyetértenék vele. Erre képtelen volt az MSZP, és az LMP is. Vagy csak egyszerűbb volt ez a megoldás, nem tudom. Viszont én az alkotmány végén nem csak az igennel szavazottak nevét tüntetném fel, hanem a nemmel szavazók, és a távolmaradók nevét is. Hosszú távon politikai és társadalmi értéke lenne vagy egyiknek, vagy másiknak, esetleg harmadiknak (abban a valószínűtlen esetben, ha ez az alkotmány valóban rossz lenne).

Charlie Chan 2011.04.12. 16:25:06

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Félelmetes érvelés egy, az LMP világtalanságát boncolgató cikk alatt. Tényleg csak ennyit tudsz érvként felhozni? Érvek vagy anyázás?

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:25:13

@Vén Csataló: Bocsánat, én pedig a gyanúsítgatást tűröm nehezen! Ez az egy db nickem van. EddieCivic4g.
Akár hiszed, akár nem...

sidorovich 2011.04.12. 16:26:08

@somewhat damaged:

Elmondanád miért is releváns szerinted DCB pedofilságának megítélésében az, hogy egy magyar TV-s szerkesztő miként manipulált egy felvételt és jutott feljebb a ranglétrán?

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:28:01

@Charlie Chan: Forrás? Nézd meg a kommenteket.
Na jó, most épp nem, most csak több nicken nyomom:)

De máskor az előbb említett jelzőket szoktam megkapni.

Vén Csataló 2011.04.12. 16:30:13

@EddieCivic4g: Ne etess. Nem véletlen Vén Csataló a nickem. Százezerszer láttam már azt az véramatőr kavarást, hogy nickváltás után fel akarja venni valaki a másik nickjén folytatott beszélgetés fonalát. Mert azt hiszi, hogy ez nem feltűnő, és nem bebukható. Pedig egy fenét nem, ennél semmi sem árulkodik jobban a nickváltásról. Szóval nyugodtan hanyagolhatsz libsikém, a hasadt személyiségeddel pedig fordulj szakemberhez, ne pedig a netet szennyezd.

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:31:38

@Vén Csataló: Én nem tagadom, hogy joga van a fidesznek alkotmányozni. Van neki. Azt sem, hogy akár egyedül is megcsinálhatná. Megteheti.

Egyszerűen csak nem értem, hogy az általuk eddig elővezetett ...ööö... saláta mennyiben jobb, mint a mostani. Úgy egyáltalán, mi a frász bajuk van a mostanival?
Azon kívül, hogy nem ők írták:)

Charlie Chan 2011.04.12. 16:31:49

@EddieCivic4g: Látod, pontosan ez a gond: ha valaki érvel, azt anyázzák, utána az a viszontválasz, hogy mindenki anyázik. Tényleg nem lehet a Fideszt kritizálni? Tényleg csak azokat anyázzák a neten, akik a Fideszt kritizálják? Mást nem? Az miért OK?

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:33:39

@Vén Csataló: Ok, akkor légy szives, áruld el, hogy tudnálak meggyőzni, hogy ez az egy nickem van, több nincs, és nincs is semmiféle közöm bárki máshoz, aki most itt felszólalt?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 16:37:30

@Charlie Chan: "Tehát egy önmagát leleplező, hazudozó, az ország hitelét eljátszó miniszterelnök előre meghirdettet, napirend előtti felszólalásairól kivonulni ugyanaz, mint az alkotmány kialakításában nem részt venni?"

nagyjabol, jah

tudod, neked van egy munkahelyed, ahol el kell vegezni a munkatol z feladatig bizonyos dolgokat.

barmelyik munkafolyamatbol vonulsz ki, nem szamit. kivonultal.

mellesleg errol az alkotmanyozasos mubalhebol teljesen jogosan vonja ki magat az, aki egy hangyabokanyit is felelosen gondolkodik az orszagrol. szoval a hatam kozepere nem kivanom a jobbikot, de respect, hogy rajott, csak diszletnek kell, legitimalni a legitimalhatatlant..;-)

lorantka_a_gall 2011.04.12. 16:37:37

@EddieCivic4g: Hmm... ugyan a csatapacit már kiszűrtem, de a válaszolgatásaidból kitűnik, hogy valakivel való azonossággal gyanúsít téged. Segítenél abban, hogyan tudom a szűrést visszavonni? (mint a görkorinál: menni már tudok, de megállni nem :D )

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:37:43

@Charlie Chan: De lehet kritizálni. Mindenkit lehet. Bár Vén Csataló előbbi, nekem címzett kommentje már inkább sértő, mint kritizáló. De biztos az avatarom miatt kaptam, és nem azért, mert kritizálom a fideszt:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 16:38:35

@Alamio: én nem kopogtatok. Ha az ellenzék részt vett volna az alkotmányozásban, adtak volna maguknak egy öngyilkos pofont. Ha ezt nem érted, akkor nem engem nem értesz, hanem a politika működési elvét nem érted, és ez független attól mi a véleményem az alkotmányozásról. (egyébként az, amit már korábban írtam, hogy az első két évben előbb valamit virítani kellett volna, aztán a következő két év ott van alkotmányozásra, és akkor még álvitákat is rendezhettek volna...mert az is kevés ha jót akarnak...)

Alamio 2011.04.12. 16:39:33

@EddieCivic4g: Talán érzed, hogy korábban én voltam kikiáltva fasiszta retrográd mucsai parasztnak. Úgyhogy az ellenszélre ne hivatkozz, kűzdj! Ha nem megy add fel, de akkor meg ne siránkozz, ha nem tetszik amit látsz.
Elhiszem amúgy, hogy így látod, nem vagyunk egyformák. Csak számodra az a pech, hogy a bomlófélben levő korábbi kormányok mellett a Fidesz nem tűnik oszladozó képződménynek. A komplett rendszerváltó pártgarnitúrából egyedül a Fidesz maradt fenn, és kapott 2x bizalmat. Ezt nem tudták volna megtenni, ha a társadalom szemében hiteltelenek lennének.

Az agyatlant meg kérem moderálni, aki Hitlert/Kádárt akarja magyar miniszterelnöknek, az sikeres/hiteles ember nem lehet.

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:39:33

@lorantka_a_gall: Ezt sajnos nem tudom. Én még nem szűrtem ki senkit.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 16:39:57

@Charlie Chan: azaz en latok meg egy kis kulonbseget...

a fidesz minden szarrol kivonulgatott.

mind1, hogy a kolyokkutyak teglaval agyonveretesenek torvenytervezete, vagy az allatkerti csimpanzok szoptatasanak szabalyozasa.

itt viszont a jelenlegi ellenzek egyetlen egy, szamara - es a tobbseg szamara - abszolut elfogadhatatlan cirkuszrol vonult ki.

Melchi Zadok 2011.04.12. 16:40:34

a mandineres srácoknak üzenem, hogy na ugye hogy van az a pénz, amiért érdemes minden reggel a tükröt köpködni.

egyébként meg csak szimplán kapjátok be. gerinctelen sutyerákok vagytok. :(

lorantka_a_gall 2011.04.12. 16:41:58

@az igazi Sipi: a Fidesz nem mindenről vonulgatott ki, csak GYF beszédeiről. És akkor is bennmaradt a két frakcióvezető.

lokkoLori 2011.04.12. 16:43:18

LMP = az értelmiség egy bizonyos klikkje, akiknek realitásérzéke már rég a nulla alá esett, de ezt nem képesek beismerni, mivel önmagukat a haladó eszmék és mellékesen az egész emberi faj netovábbjaként definiálták ...

Alamio 2011.04.12. 16:43:48

@az igazi Sipi: Na itt három mondatban cáfoltad önmagad. Szóval:
"Tehát egy önmagát leleplező, hazudozó, az ország hitelét eljátszó miniszterelnök előre meghirdettet, napirend előtti felszólalásairól kivonulni ugyanaz, mint az alkotmány kialakításában nem részt venni?"

nagyjabol, jah"
..."barmelyik munkafolyamatbol vonulsz ki, nem szamit. kivonultal."

Majd: "mellesleg errol az alkotmanyozasos mubalhebol teljesen jogosan vonja ki magat az, aki egy hangyabokanyit is felelosen gondolkodik az orszagrol."

Szóval minden állat egyenlő, de vannak állatok, amelyek egyenlőbbek. És még a Fideszre próbáljátok ráhúzni az újbeszélt...

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:48:24

@Alamio: Nem mentegetem magam az ellenszélre hivatkozva, még itt vagyok:)

"Csak számodra az a pech, hogy a bomlófélben levő korábbi kormányok mellett a Fidesz nem tűnik oszladozó képződménynek. " Nekem ugyan nem pech. Semmi bajom a fidesszel, mit párttal, annak ellenére, hogy sosem szavaztam rájuk. Az mszp-re sem! Azzal van bajom, amit csinálnak! Pedig 8 évig óbégattak, hogy ezt nem kéne. Meg azzal, amit nem csinálnak, pedig 8 évig óbégattak, hogy ezt kéne!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 16:48:44

@lorantka_a_gall:
Nem egyszerű, a politikai csatatér nem a bonyolult érvelések melegágya. Orbán vagy Gyurcsány? Lázározol vagy Lázár-mosdatsz? :]

Alamio 2011.04.12. 16:49:46

@Legelő Őse: Értem én. Csak egy a baj ezzel: korábbi ordítozásuk most eléri őket. Egy demokratikus intézmény a bojkott- ők ezt tagadták orrvérzésig az előző ciklusban. Most pedig végrehajtják. Hiteles ez? A legkevésbé sem. Az LMP-től meg főleg nem, hiszen már a nevüket is cáfolja. Már amennyiben a név mögött nem az alábbi van:
Lehet más a politika=nem politizálunk.

Az alkotmányozás mögött is lehet kormányozni. Nem hinném, hogy ne tudnál az ország jövőjét befolyásoló döntéscsomagot mondani az elmúlt 1 évből. (Manyup-államosítás, Széll Kálmán terv, a lépések, a költségvetés is ilyen, elvégre az egy gazdasági intézkedés-csomag, Bankadó, Kettős állampolgárság, a sor folytatható.) Nem kell, hogy ezekkel egyetérts, de a létezésüket gondolom nem tagadod.

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:51:05

@Vén Csataló: Még mindig várom a választ, hogy tudnám hitelt érdemlően bizonyítani, hogy én én vagyok, és nem más. Más pedig nem én.

Alamio 2011.04.12. 16:54:28

@az igazi Sipi: "itt viszont a jelenlegi ellenzek egyetlen egy, szamara - es a tobbseg szamara - abszolut elfogadhatatlan cirkuszrol vonult ki. "

Hol az a többség, akire hivatkozol? Az elmúlt 2 választásból levont logikus következtetés, hogy amit írsz, nem igaz. De ha esetleg elővennéd a balosok betárazott ezüstgolyóját (aki nem ment el az a kormány ellen szavazott- nyílt hülyeség, de elhangzik úton-útfélen) akkor sem lenne igazad: a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a Fidesz jelenleg is élvezi ugyanazt a támogatottságot, és a kivonulgatóknak nem nő a támogatottsága. Azaz az alkotmányozás nem csak legális, de legitim is. Szóval ez a cselekvés legfeljebb egy kisebbségi véleményt tükröz. Ezzel amúgy semmi bajom nincs, de a kisebbségi vélemény=/= többségi vélemény.

EddieCivic4g 2011.04.12. 16:55:38

@az igazi Sipi:
"Ne etess. Nem véletlen Vén Csataló a nickem. Százezerszer láttam már azt az véramatőr kavarást, hogy nickváltás után fel akarja venni valaki a másik nickjén folytatott beszélgetés fonalát. Mert azt hiszi, hogy ez nem feltűnő, és nem bebukható. Pedig egy fenét nem, ennél semmi sem árulkodik jobban a nickváltásról. Szóval nyugodtan hanyagolhatsz libsikém, a hasadt személyiségeddel pedig fordulj szakemberhez, ne pedig a netet szennyezd."

Ő már úgy érzi, hogy ezzel be is bizonyította:) Majd gyorsan eltűnt. Én meg mennék modellt építeni, csak nem merek elmenni, nehogy újabb bizonyítéknak vegye az eltűnésemet:D

2011.04.12. 16:59:26

@sidorovich: ha szerinted a poszt témája CB pedofíliája, akkor semmiben :). CB ilyen részletes említése mellett viszont "elegáns" lett volna az elmúlt napok kétes eseményeire legalább egy link, vagy említés (ha már a fickó 20 évvel ezelőtti kétes ügye érdekes). Legalább a korrektség látszatát hordozta volna, de azok az idők, amikor erre szükség volt, már elmúltak :D.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 16:59:40

@Alamio: nem a létezésüket nem tagadom. De talán nem véletlen hogy nem csak én, hanem a világ vezető közgazdászai is minimum kétkedéssel tekintenek ezekre a "gazdasági intézkedésekre". Talán az sem véletlen, hogy a forint, az ország minősítése is hasonlóan kételkedősre sikerült.

Az alkotmányozásról pedig: nincsen miben részt venni. Nincsen vita. Nincsen miről beszélni. Az alkotmányt alkotmányjogászok írják meg, miután a vita megtörtént. ezzel szemben nálunk politikusok írják, és a kisebbik - gyakorlatilag kimutathatatlan - kormányzó "párt" erőltet bele olyan dolgokat, melyek több száz éves visszalépést jelentenek...

A bojkott - ami most történik, meg aközött hogy kivonult az akkori ellenzék a parlamentből, azért hatalmas különbség van. Ezt azért gondolom Te is érzed.

De hogy tovább élezzem a kettőnk közötti véleménykülönbséget... alkotmányozzon bárki egy olyan párttal, mely a törvénykezést egyéni képviselői beadványokon keresztül oldja meg, hogy elkerülje a vitát? Ilyet melyik országban tesznek meg az EU-ban, Szerintem sehol, mert már ettől az utcán lenne mindenki...

lorantka_a_gall 2011.04.12. 17:05:14

@Alamio: igen, a mostani alkotmányozás mindenképpen legális. (kétharmad) Az alkotmányozás sokak szemében legitim, sokak szerint nem. (én személy tartózkodom. legitim, de ami folyik, az nem helyes) Jelenleg valószínűleg többen vannak, akik szerint igen. Így viszont nem értem, miért ne lehetne népszavazást tartani róla. (azt értem, hogy nem kötelező)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 17:10:41

@Alamio: "jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a Fidesz jelenleg is élvezi ugyanazt a támogatottságot, és a kivonulgatóknak nem nő a támogatottsága."

ez ugye ahogy van, hazugsag:-)

azon egyszeru oknal fogva, hogy nem allja a valosag probajat;-)

lehet, hogy nem no az ellenzek tamogatottsaga - bar en, aki nem mentem el szavazni tavaly, ma tuti elmennek, latva mi tortenik, ha a fidesz ekkora hatalmat kap, ergo az en szavazatommal mar tuti nott az ellenzek tamogatottsaga..:-) - viszont a kormanye hatarozottan csokken.

Buzzword 2011.04.12. 17:14:09

A cikkben emlegetett rózsaszín elefántot sajnos már lefoglalták a meleg Republikánusok.

Alamio 2011.04.12. 17:21:20

@Legelő Őse: Nem akarom lefolytatni azt a hitvitát, hogy jól kormányoznak-e. Azt írtam (nem többet és nem kevesebbet) hogy érdemi kormányzásra marad erejük az alkotmányozás mellett. Ezt elfogadtad, ezzel elértem amit akartam.

A jelenlegi alkotmányt is alkotmányojogászok írták. Meglepődnél, ha beidéznék egy szöveget a hatályos alkotmányból, és egy másikat a jelenlegiből, és nem tudnál különbséget tenni? Nincs akkora különbség, mint amekkorának azt a legtöbben hiszik.

A bojkottot Fidesz-szavazóként teljesen jogosnak tartottam 2006 ösze után. Nem vagyok vele egyedül.
A mostani bojkottot is elfogadnám, ha - leírom harmadszor is - nem az az MSZP tenné, amelyik munkakerülőzte a kivonuló Fideszeseket (ezáltal most önmagát), illetve ne egy "Lehet más a politika" nevű párt hajtaná végre. Így, minimum abszurd. Rosszabb esetben cinikus.

A beadás módja nekem sem szimpatikus, kihagyott ziccer. Viszont ha nem szereted a komédiát, ez neked is megfelel. Akkor ugyanis mi lett volna? A kormány, bizonyítva elkötelezettségét, benyújtja. És megindul a show, mindenki kiemel belőle egy mondatot (ld. Cohn-Bendit) és azon rugózva vitatják hajnalig. Ebben a politikai performanszban bazári majommá vált volna nem csak a Fidesz, de a komplett ellenzék, és maga az alkotmány is. Rossz indulás.
Aki vitatni akarta, az nyújthatott be rá módosítókat. Ja, hogy nem tette? Kérem, ami nem hangzik el, azt nem is lehet felhasználni.

Amúgy megmondaná nekem valaki, hogy aki nemmel szavaz, az mitől "biodíszlet"?

kurgan 2011.04.12. 17:24:12

@Alamio: az effajta alkotmányozás olyan, mint amikor a játszótéren a legerősebb tahók összeállnak, és azt mondják, hogy na akkor mostantól ezek az új szabályok, van ellenvetés? aztán csodálkoznak hogy a többiek inkább nem vesznek részt a játékban. a fidesz ostoba bunkó módjára kormányoz, nincs mit csodálkoznia ha csak a még bunkóbb jobbik marad a buliban velük..

Buzzword 2011.04.12. 17:25:16

Schiffer egyébként teljesen azt a karaktert hozza, mint Richard Stallman, csak az előbbi tud borotválkozni, utóbbi tud programozni.
A fejükben ugyanaz a csirkefos világkép van.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.12. 17:27:06

@kurgan: ejha, megint veled értek egyet... ilyesmi ritkán fordul elő..mármint hogy valakivel kétszer is...

EddieCivic4g 2011.04.12. 17:29:41

@Alamio: "A jelenlegi alkotmányt is alkotmányojogászok írták. Meglepődnél, ha beidéznék egy szöveget a hatályos alkotmányból, és egy másikat a jelenlegiből, és nem tudnál különbséget tenni? Nincs akkora különbség, mint amekkorának azt a legtöbben hiszik."

Pontosan ebből indult ki az eredeti kérdésem. Akkor minek új alkotmány? A kifogásolt, elavult pontokon módosítják a jelenlegit, kiveszik belőle, hogy ideiglenes, és kész.
Ezzel a hercehurcával csak alátámasztják az egyik sokat hangoztatott, és általam is preferált véleményt, miszerint a jelenlegivel az a legnagyobb baj/szerintük/, hogy nem ők írták.

Alamio 2011.04.12. 17:30:43

@lorantka_a_gall: A népszavazás végkimenetele egyszerű. Lesz legalább 1 ember, aki nemmel szavaz. Ne legyenek kétségeink, a jelenlegi alkotmány bőven megkapná az elfogadást (50%).
Ugyanakkor aki nemmel szavazott, jogosan mondhatja, hogy ez nem az ő alkotmánya. Na ennél jobban kettészakítani egy országot nem lehet. Úgyhogy ebben (kezdeti végiggondolatlanság után) osztom a kormány nézetét. Az alkotmány alól senki ne vonhassa ki magát, az legyen az egész országé, ne az ország 67%-áé.

@az igazi Sipi: Szóval hazudok, mert Te vagy a reprezentatív minta, mert Te most elmennél szavazni.
Erre a részre nem reagálok többet, mert hülyeség.

A másik rész: ezt bontsuk két tényezőre:
1., A Fidesz népszerűsége szavazószámban csökkent. Nem lep meg, aki kormányoz, azé csökkenni is fog.
2., az összes többi párté is csökkent (azaz csökkent azoké is akik kivonulgatnak), azaz a Fidesz továbbra is az aktív szavazópolgárok szavazatának 2/3-át birtokolja.

A Te érvelésed (hazudok, mert csökkent a támogatottság) az 1. pont alapján nyugszik, az enyém a 2.-on, mert jelenleg is 2/3-addal legitimálnánk azt (mi magyarok együttesen), amit tesznek.

Megint megkérdezem: hol az a többség akire hivatkozol? Hol az a többség, aki számára nem legitim ami folyik? Akinek az érdekét szolgálják a kivonulók? Mert a szövegkörnyezetből kiragadtál ugyan valami beleköthetőt (azt is félig-meddig), de érdemben nem reagáltál.

EddieCivic4g 2011.04.12. 17:34:48

@Alamio: "A népszavazás végkimenetele egyszerű. Lesz legalább 1 ember, aki nemmel szavaz. Ne legyenek kétségeink, a jelenlegi alkotmány bőven megkapná az elfogadást (50%).
Ugyanakkor aki nemmel szavazott, jogosan mondhatja, hogy ez nem az ő alkotmánya. Na ennél jobban kettészakítani egy országot nem lehet."

De a végeredmény ugyanaz lesz! Az ország fele nem fogja elfogadni az új alkotmányt. Népszavazás nélkül vajon nem fog két táborra szakadni az ország?

Alamio 2011.04.12. 17:38:49

@EddieCivic4g: Szerintem részben ez zajlik. A különbség az, hogy szimbolikussá is teszik (Nemzeti hitvallás), és ehhez kell az, hogy újnak hívjuk. Sok ponton van módosítás, de esszenciájában nem dúlják fel a jogbiztonságot.
Pártállamban képződött alkotmány = NEM NYERŐ.
Nem lehet teljes az emberek jó részének szemében a demokratikus intézményrendszer úgy, hogy egy paktumon alapuló, a Kádár-rendszerből átmentett alkotmányon alapul. A mostani felhasználja azt, de új lesz abban az értelemben, hogy választott, és felhatalmazott képviselők hozzák, és szavazzák meg. Azaz: a mostani alkotmány demokratikus minimumoknak eleget tesz. A korábbi nem tett eleget, mivel nem alkotmányozó nemzetgyűlés, nem demokratikusan választott parlament, és nem is népszavazás legitimálta.

EddieCivic4g 2011.04.12. 17:44:25

@Alamio: Tehát demokratikusan választott képviselők szavazzák meg az alkotmányt, ezért bármilyen baromság is az egész, vagy egy része, demokratikus lesz, és legális, és legitim, és jó?

Megfordítva a kérdést: Nem mindegy, mikor írták, és kik szavazták meg az alkotmányt, ha egyébként jó, és működik?

Alamio 2011.04.12. 17:46:44

@EddieCivic4g: Az AB-határozatokról sem szavazhattunk. Pedig az alkotmányozás, csak másképpen. Eddig senkit nem is zavart, hogy 20 éve folyamatosan alkotmányozik egy testület, aminek erre politikai felhatalmazása nincs is. Kizárólag egy demokratikusan fel nem hatalmazott alkotmány jogosítja fel őket rá.

Az ország jelenleg is ketté (ez még kevés) van szakadva, óriási ellentétpárok mentén. Nem kéne még egy frontot nyitni.
(Az gondolom nem kérdés, hogy ezt a frontot az ellenzék nyitja, és neki is célja fenntartani...)
A népszavazás ennek a frontnak a politikai elismerése lenne a kormány részéről. Nem szeretném. Csengjen le, és az alkotmány működjön úgy, ahogyan kell neki.

Alamio 2011.04.12. 17:50:31

@EddieCivic4g: Nem. Neked mindegy lenne, hogy Szálasi-féle alkotmányunk van, legyen az akár a legjobb is?
Ez nem így működik. Alkotmányt nem lehet oktrojálni. Az nem alkotmány, csak a status quo rögzítése.

EddieCivic4g 2011.04.12. 17:56:04

@Alamio: "A különbség az, hogy szimbolikussá is teszik (Nemzeti hitvallás)"

Miért kell szimbolikusnak lennie? Egy alkotmány azt írja le, hogyan kell működnie az országnak. Legalábbis azt kéne. Ez a népnemzeti fütyfürütty, meg kereszténység, meg 1000 év, meg szent korona, meg család, stb... Ne akarja egy alkotmány megszabni, hogyan éljek, vagy mit érezzek. Ezt majd én tudom.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:01:14

@Alamio: Így van, nekem mindegy. Ha az a legjobb alkotmány, és megy minden, és süt a nap, és szép az élet, akkor rohadtul mindegy, hogy Szálasi írta alá, vagy Gyurcsány, Sztálin, vagy Juli néni a sarki zöldségesben.

Attól nem lesz rossz egy alkotmány, hogy egy rossz ember írta alá. Attól viszont igen, hogy baromságokkal van tele. Ebben az esetben viszont szintén mindegy, ki írta alá, rossz alkotmány lesz.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:02:39

@Alamio: Nem, valóban nem kérdés, hogy az ellenzék nyitotta a frontot. Viszont gyanítom, nem értünk egyet, hogy melyik ellenzék, és mikor nyitotta:)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:02:40

@Alamio:

"Az gondolom nem kérdés, hogy ezt a frontot az ellenzék nyitja, és neki is célja fenntartani..."
Valóban, mekkora pofátlanság már számonkérni, hogy a Fidesz saját magának készít alkotmányt, amelybe még a haverjait is beleiratja.
Ja, tényleg, miért nem vettek részt a folyamatban? Ja, minden érdemi módosítójavaslatot, felvetést visszadobott a Fidesz? Attól még részt vehettek volna, az ő hibájuk, abrakadabra.

A népszavazás meg értelemszerűen hülyeség, ha a Fidesz uralkodik, egyébként se érti a Nép, mi folyik - szerencséje, hogy van, aki megmondja neki.

"az alkotmány működjön úgy, ahogyan kell neki"
Mármint a Fidesz javára, nemdebár?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:04:03

@EddieCivic4g:

Ha jó ember írja alá, akkor az alkotmány jó, főleg akkor, ha kedvez ennek az áldott jó embernek.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:07:24

@milyen szép a Vértes, ó: De ha ez nekem így még mindig nem tetszik, akkor én rossz ember vagyok?:)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:08:22

@EddieCivic4g:

Egyértelmű. Feszegessük a származásod is? ;-)

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:14:03

@milyen szép a Vértes, ó: Épp kérni akartalak rá:)
De segítek: Apai ágon tősgyökeres magyar, anyukám félig sváb:)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:15:51

@EddieCivic4g:

Az, hogy kritizáltad a Kormányt, többet mond a származásodról, mint ez a 'felmenőkre hivatkozás', kérlek, hiába is próbálkozol.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:19:44

@milyen szép a Vértes, ó: Hát azért én megtettem. Egyszer egy nagy ember azt mondta: Tedd, vagy ne tedd. De sohase próbáld.

Nem biztos, hogy teljesen pontosan idéztem. És nem is volt nagy. És nem is ember:)

lorantka_a_gall 2011.04.12. 18:20:38

@Alamio: Értem a népszavazás elleni érvelésed, még ha nem is értek egyet vele.

Másik dolog: nem támogatja az aktív szavazópolgárok kétharmada a Fideszt. Tavaly nyár végén-ősz elején volt tán a maximumuk, még akkor is alatta maradt, ha jól emlékszem. A felét esetleg (amiből egy választáson kétharmad lenne). De nem a kétharmadát.

Alamio 2011.04.12. 18:21:30

@EddieCivic4g:
1., Egy alkotmány vagy tartalmaz szimbolikát, vagy nem. Mindegyikre van bőven példa. Ez tartalmaz. Nem értesz egyet vele, én meg igen. Lapozzunk, úgysincs esély egymás meggyőzésére.
2., Rossz nem lesz egy alkotmány attól, hogy rossz ember írja alá. Viszont attól nem lesz VALÓDI alkotmány, ha illegitim ember írja alá.
Válasszuk külön az oktrojált alkotmányt a demokratikustól. Azon bőven vitatkozhatunk, hogy egy alkotmány jó-e avagy rossz: az egy másik vitapont.
Az optimum nyílván az, ha legitim alkotmány tud hasznosan működni. Ezt szeretnénk mindketten. (remélem) Most van is rá esély.
3., Hogy ki nyitotta? A legelső frontot 1990-ben az akkori ellenzék. Minden társadalomban vannak töréspontok, a diktatúrában is, csak el vannak nyomva. Nálunk (véleményem szerint) azért ilyen szélsőségesek az ellentétek, mert nagyon mélyre temette őket a Kádár-rendszer, és a vér nélküli rendszerváltáskor elmaradt a szembenézés is. Ehhez jön még az évszázados népi-urbánus ellentét, ami alapjáraton megvolt a nemzetben.
@milyen szép a Vértes, ó: Remekül elbeszélgetsz magadban, az én mondanivalóm még véletlenül sem zavarja gondolatmeneted. Viszont így nem értem, hogy miért tekinted úgy, hogy rám válaszoltál?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:25:01

@Alamio:

Ja, csak azért, mert arról írtam, amit te írtál, még nem kell azt gondolnod, hogy köze van a "mondanivalód"-hoz.

Alamio 2011.04.12. 18:26:21

@lorantka_a_gall: OK, pontatlan voltam, átszámoltam parlamenti matekkal.
Amúgy a választások után rémlik, hogy volt valós 2/3-ad közeli is (el nem érte, azt tudom).

Alamio 2011.04.12. 18:31:46

@milyen szép a Vértes, ó: Én is így gondoltam.
pl. én nem írtam, hogy ne legyen népszavazás. Azt írtam, ebben a kérdésben miért nem támogatom azt.

Azt sem írtam, hogy a Fidesznek megfelelően kell jól működnie az alkotmánynak, ezzé sikerült ferdítened azt, hogy "az alkotmány működjön úgy, ahogyan kell neki". Ami mögé nyílván azt gondoltam, hogy JÓL.

Szóval téged tényleg nem érdekel a mondanivalóm. Egyetlen dolog a lényeges, tudj rajta ironizálni. Azt rosszul csinálni nagyon könnyű. És meg kell valljam, abszolúte a könnyű utat választottad.

bejgli 2011.04.12. 18:32:19

sidorovich 2011.04.12. 09:21:44

Nem egészen. A demokrácia valami más dolog. Egyáltalán nem arról szól, hogy a hatalomgyakorló csoport kibaltázhat a többiekkel. Ahogy a foci sem arról szól, hogy aki 3-0-ra vezet, az onnantól sípszó nélkül faultolhat, és ha akar, még kaphat két kamutizenegyest is. Pozsgay 20 éve kezdte mondogatni, hogy tanuljuk a demokráciát. Kár, hogy páran még most is ugyanabba az osztályba járnak, mint akkor.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:34:53

@Alamio:
1. Egyetértek!
2. Érzésem szerint az új alkotmánnyal nem igazán fog változni ez a helyzet. Annyiban igen, hogy egy demokratikusan választott párt alkotmányoz. De az eljárás ugyanaz. Itt van, és ez van, tessék aláírni, felesküdni rá, pont. A többi párt hiába venne részt a buliban, ha a fidesz akarja ezt vagy azt a pontot, benne lesz az alkotmányban, ha nem akarja, akkor nem lesz.
Ugyanúgy hatalomból, erővel csinálja, aminek megint az lesz az eredménye, hogy a nemzet egy része nem fogja elfogadni az alkotmányt.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:39:42

3. Bevallom, én akkor még elég fiatal voltam, inkább tanultam, mint átéltem /és megértettem/. De a választási csalásos, hídfoglalós akcióra már emlékszem.
Amiből végül tv-székház gyújtogatós randalírozás lett.
És arra is, ki mondta az ominózus mondatot, miszerint ki kell menni az utcára...

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:41:52

@Alamio:

Teljes mértékben igazad van, valóban csak annyit írtál, ebben a kérdésben miért nem támogatod a népszavazást - az, hogy "érvelésed" minden egyéb esetben is "használható", mellékes.

És a második bekezdésben is igazad van teljes mértékben, valóban csak annyit írtál, hogy 'Csengjen le, és az alkotmány működjön úgy, ahogyan kell neki', az, hogy jelen állás szerint az alkotmány a Fidesz és a KDNP "világképét" fogja kizárólagosan tükrözni, némi kitekintéssel hatalom-bebetonozásra, illetve haveri magánszervezetek jutalmazására, apróság, nem kell ezeket firtatgatni. (Jaj, ezt sem írtad így, jaj.)

De köszönöm, hogy elmagyaráztad, most már értem. És sajnálom, hogy félreértettelek.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:42:47

@Alamio: A készülő alkotmányt népszavazásra bocsátani valóban nagy őrültség lenne. A jellege, tartalma miatt. Egy amerikai, vagy hasonló alkotmánnyal meg lehetne tenni, de ezzel nem.
Pont a szimbolika miatt. Szerintem.

Alamio 2011.04.12. 18:43:06

@EddieCivic4g: Szerintem (ez most emberi tanács) fogadd el az alkotmányt. Nem fog ez változni érdemben az elkövetkező 20 évben- maximum a vadhajtásait csipegetik le, ha kibukik 1-1- és az pedig az elkövetkezendő 3 éven előkerül. Azaz ezzel együtt kell élned, tehát jobb belenyugodni. Persze ha nem ilyen típus vagy hadakozz ellene nyugodtan.
Azt azonban pontosítom: erre a néptől az alkotmányozók felhatalmazást kaptak. A 2/3-ados többség azért lett pont így meghatározva, hogy az a nép döntő többségének akaratát hordozza.
Azaz a hatalom, amivel csinálja, a néptől ered. Nagyon nagy különbség (népfelség elve).

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:47:40

@EddieCivic4g:

Ezek egyike sem széthúzás szítása.

Annak emlegetése viszont, hogy össznépi, -párti alkotmány kéne valódi megbeszéléssel, egyértelműen az.

Elavultak a szótáraid. ;-)

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:49:34

Nehéz elfogadni, mikor az én világképemmel, életfelfogásommal ellentétes dolgokat tartalmaz.

"Azaz a hatalom, amivel csinálja, a néptől ered."
Igaz, tőlünk ered. De úgy érzem, ők most visszaélnek vele.

Alamio 2011.04.12. 18:51:36

@milyen szép a Vértes, ó: Szívesen.

Valóban mellékes, hogy érvelésem minden más esetre is használható, mivel eseti érvelés volt, és eszem ágában nincs bármire használni.

Nem csak a Fidesz és a KDNP világképét fogja tükrözni. A tied is benne van. De ha az nem is, mert mondjuk muzulmán kultúrkörből írsz, az enyémet magában foglalja. Talán előbb olvasd el, mielőtt írsz róla.

Ironizálhatsz, de előbb kérném taxatíve azon pontokat, amelyek a "haverok bebetonozásáról" szólnak. Mert amit eddig műveltél, az se nem kifinomult, se nem elegáns, és a legkevésbé sem tényszerű.
Tényleg félreértettél: összekevertél valakivel, aki nem ért hozzá.

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:51:37

@milyen szép a Vértes, ó: Jól van na, én kérek elnézést!
Tudom, "fiatal" vagyok, és naív:)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 18:52:56

@Alamio:

Összefoglalva: a Fidesz 2/3-ot szerzett (abba ne menjünk bele, hogy ez mit jelent 'igazi számokkal'), tehát _mindenre_, amit eddig és ezután csinálnak, felhatalmazást kaptak a Néptől.

Stimmel nagyjából?

Apropó, akkor is ugyanezt írtad volna, ha Hornékban nincs annyi 'kultúra', hogy a 72%-os többség mellett (ha jól rémlik) 80%-ra emeljék a határt, hanem nekiállnak ők is erőből alkotmányozni? Van egy tippem.

Alamio 2011.04.12. 18:54:28

@milyen szép a Vértes, ó: Ah, a demagógosz. Szerinted létezik olyan, hogy "össznépi, -párti alkotmány"?
Ez vagy politikai analfabetizmus, vagy cinikus populizmus. Sejteni vélem, melyik.
@EddieCivic4g: Mi ellentétes vele? Hátha feloldható.
(húdenagyon elkanyarodtunk a tárgytól)

EddieCivic4g 2011.04.12. 18:57:37

@Alamio: "Nem csak a Fidesz és a KDNP világképét fogja tükrözni. A tied is benne van. De ha az nem is, mert mondjuk muzulmán kultúrkörből írsz, az enyémet magában foglalja."

A magyar nép egy részének világképét tükrözi. Nem az egészét. Akkor van értelme? Miért ragadnak ki egyet a sok közül? Csak nem a kdnp miatt?
Írják azt, hogy "vallás", és majd mindenki behelyettesíti a sajátját. Lehet, hogy ha az ilyen megosztó rétegdolgokat kihagynák, sokkal elfogadottabb lenne. Kevesebb lenne a hozzám hasonló lázadó:)

Alamio 2011.04.12. 19:02:23

@milyen szép a Vértes, ó: Nagyon gyengén hárítod a kérdésem, amire ezek után szerintem nem is remélhetek választ.
1., A Fidesz nem MINDENRE kapott felhatalmazást, hanem a programjára, és annak folyományaira, az ellenzék magatartása, és a második forduló utáni mondatok után egyértelműen az alkotmányozásra is. Ezen felül problémamegoldásra. Azaz kormányzásra.
Ezzel szemben konkrétan meghatározható az, mire NEM: ennek ellentétére.
2., Hornékban nem volt annyi "kultúra". Nekik az az alkotmány megfelelt. Ugyanakkor egyrészt:
megnéztem volna, ahogyan az SZDSZ-szel KOALÍCIÓBAN megegyeznek az új alkotmányról.
Másrészt: Az SZDSZ a koalícióra nem kapott választói felhatalmazást, a nélkül meg nem volt 2/3-ad.
Harmadrészt: a nekik fontosabb 2/3-ados törvényeket (pl. önkormányzati, vagy a választási körzeteket befolyásoló) a lehető "legizlésesebben" alakították a maguk kedvére. Tájékozódj, mielőtt vitába szállsz.
3., De gyanítom, ezt csak azért dobáltad így be, hogy te érezhesd úgy, hogy a fehér bábúval vagy. Szóval: melyek azok a passzusok, amelyeket kifogásolsz, és a "haverokat" hozzák helyzetbe? Mert erre nem válaszoltál.

Alamio 2011.04.12. 19:03:29

@EddieCivic4g: Már bocs, de benne van.
Idézzem is? Kikeresem. Sőt, az ateizmus is benne van.
Gondolom ugyanis, hogy nem a Himnusz idézet zavar.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:04:06

@Alamio:

Köszönöm, hogy még egyszer elmagyaráztad, hogy mellékes, hogy az érvelésed minden egyéb helyzetben is használható.

Valóban, lehet, lesznek az alkotmányban olyan kisebb részek is, amelyek nem csak a fideszes világképet tükrözik. Sőt, ha azzal kezdődne, hogy Xenut kell imádni, akkor is ez lenne a helyzet. Jogász vagy netán?

És nem haverok bebetonozása, hanem a hatalomé, ha már.

Nem követem, benne van a mai alkotmányváltozatban is, hogy a 2013-tól 3 Fidesz-barát "szakemberből" álló Költségvetési Tanács némi segítségével a köztársasági elnök új választásokat irathat ki?

És Makovecz "Orbán Viktor Kormányzó Úr" Imre magánszervezete?

EddieCivic4g 2011.04.12. 19:04:23

@Alamio: Ha már a vallást emlegettük. kereszténység. Szerintem legalább annyi kárt okozott, mint amennyire most istenítik az alkotmányban. szent korona. Nem akarok hülyeséget írni, ha kell, kikeresem, mit írnak róla. Szerintem viszont egy letűnt kor hagyatéka. Múzeumban a helye, vitrinben. Nem alkotmányban.
Így hirtelen...

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:06:21

@Alamio:

Dehogy létezik, viszont a szigorúan egypárti alkotmányozás és a valóságidegen idealizmus között akad átmenet. Már ahol.

Charlie Chan 2011.04.12. 19:11:33

@az igazi Sipi: Erre forrást kérnék, mert nekem úgy tűnik, hogy csak Pápai Álszent Ferencet nem hallgatták meg, ha előre bejelentett beszéde volt, ahogyan írtam is. Ha más forrásod van, pl. parlamenti napló, akkor az érdekelne. Más. Ha neked a két kategória ugyanaz, akkor nincs miről vitáznunk. Egyszerűen enm értünk egyet. A másik info viszont tényleg érdekelne.

Charlie Chan 2011.04.12. 19:12:33

@EddieCivic4g: Értelek, de ez rá nézve kritika, nem Rád.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:12:42

@Alamio:

Elég nehéz válaszolni valamire mielőtt megírnád és elolvasnám, kérlek, ne haragudj.

"A Fidesz nem MINDENRE kapott felhatalmazást, hanem a programjára, és annak folyományaira, az ellenzék magatartása, és a második forduló utáni mondatok után egyértelműen az alkotmányozásra is. Ezen felül problémamegoldásra. Azaz kormányzásra."

A Fidesz programjában, pontosabban abban a néhány pontban, amiről tudni lehetett, konkrétan szerepelt a magánnyugdíj védelme, nemdebár?
Alkotmányozás meg véletlenül se - megtennéd, hogy a 'de tudni lehetett'-et és társait megtartod saját használatra?

A kérdésem véletlenül sem az volt, hogy "mondd, miért nem alkotmányoztak Hornék?", de az sem, hogy "lett volna esélyük alkotmányozni?", de mindegy.

(Amúgy az nem derült ki, hogy ha amúgy sem akartak alkotmányozni, miért emelték a határt.)

EddieCivic4g 2011.04.12. 19:21:53

"Az eddigi adatok szerint a támogatott módosító indítványok között egy olyan van, amelyet nem kormánypárti részről nyújtottak be. Ezt a Nemzeti hitvallás szövegével kapcsolatos pontosítást a független, korábban LMP-s Ivády Gábor jegyzi."

Nocsak:)

Charlie Chan 2011.04.12. 19:22:48

@Alamio: Ez egy korrekt és intelligens vita erről. Neked van igazad, ezzel együtt kell élni. Ha az egyes állampolgárok előre hergelik magukat, hogy milyen szar is az egész, nem fog működni. Pedig működnie kell. Nem lehet politikai álláspont, hogy nekem nem tetsző párt szövegezte meg, tehát eleve elutasítom. Érdekes módon itt-ott átcsúsztatok a "milyen a jó alkotmány" c. filozófiai vitába. Ennek már tényleg nincs köze ahhoz, hogy az új alkotmány működik-e majd (mert működni fog).

Charlie Chan 2011.04.12. 19:26:51

@EddieCivic4g: A tervezett alkotmány most ismert szövege hogyan korlátozza személyes és/vagy kollektív szabadságjogaidat? Ne azt kérd rajta számon, hogy Te nem értesz egyet a mostani, alkotmányozó parlamenti többséggel. Tételesen mik a kifogások? A nemzeti hitvallás/preambulum mennyiben érinti az életedet, jogaidat, munkádat, szórakozásodat?

devuscka 2011.04.12. 19:28:35

@milyen szép a Vértes, ó:

"Összefoglalva: a Fidesz 2/3-ot szerzett (abba ne menjünk bele, hogy ez mit jelent 'igazi számokkal'), tehát _mindenre_, amit eddig és ezután csinálnak, felhatalmazást kaptak a Néptől."
annyira unom már ez a a szöveget,
Számszerüen ez a 2/3-ad azt jelenti,hogy az eddigi választások körül semelyik pártformáció nem kapott még egyszerre ennyi szavazatot. csak utána kellene nézni.
1994 ben amikor az mszp és az szdsz együtt 2/3 -ot kapott parlamentben, akkor sem kapott ennyit együtt:

1994-ben az mszp: 1 689 081
szdsz: 1 005 766 összesen: 2 694847

2010-ben a fidesz_kdnp: 2 706 292

2002 ben az mszp+szdsz ö: 2 675081
2006-ban az mszp+szdsz ö: 2 677451 /fő szavazata

Eddig senki nem kapott számszerűen ennyi szavazatot.

Ezt jelenti igazi számokkal.
Akkor miről beszélünk?

1990 - 2006 os választások:
hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#Az_1994-es_v.C3.A1laszt.C3.A1s

2010-es választások:
hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#.C3.96sszes.C3.ADtett_eredm.C3.A9ny

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:31:01

@devuscka:

Nagyon kedves tőled, de van egy olyan érzésem, nem sikerült megérteni azt, amit írtam, a konkrét számoknak semmi közük hozzá ugyanis.

De köszönjük!

Alamio 2011.04.12. 19:31:59

@EddieCivic4g: A Szent Korona a magyar jogfolytonosság szimbóluma. A címerben eddig nem zavart? (a címert is tartalmazza az alkotmányunk- már a még hatályos).
A kereszténységet megítélheted úgy, ahogy. Nem áll meg a házad előtt a Pobjeda (asszem) ezután sem. Jogod van a vallás szabad megválasztásához, ezt az alkotmány rögzíti. Jogod van az ateizmushoz is. Egyszerűen rögzíti a Nemzeti hitvallás, a kereszténység nemzetmegtartó erejét. Ezzel történelmileg nehéz vitába szállni, és ezzel párhuzamosan szintén rögzíti a vallásszabadságot is.

@milyen szép a Vértes, ó:
1., Az alkotmányban nincsenek olyanok, hogy "kisebb részek". Ahogyan egy törvénykönyv egésze is szabályozás, egy alkotmányé is. Úgyhogy azokat a részeket mellékesnek feltűntetni, amely a Fidesz világképétől különböző, csúsztatás.
2.,Pontokat kérek. Szakaszt, idézetet. Mivel van baj. Általánosságban bárki bír hülyeségeket írni. A
3., költségvetési tanács jogköreit olvastad már? Azaz hogy mi alapján teheti meg azt, amit írtál? Hát úgy oszlathassa is fel. Az gazdasági csődirány, ha teljesül. Nem hasracsapás szerint működik, ahogyan megkísérled beállítani.
4., Valóságidegen idealizmus azt hinni, hogy bármely parlamentben helyet foglaló ellenzéki pártnak érdeke egy BÁRMILYEN SZÖVEGŰ új alkotmány.

Charlie Chan 2011.04.12. 19:33:31

@EddieCivic4g: Miután nem szólnak hozzá a vitához, nehéz volna kitalálni, mit is szeretnének valóban. Szent Korona: ez az önálló magyar államiság szimbóluma volt Szent István megkoronázása óta, kivéve egy 50 éves időszakot. Te pont ebbe születtél bele. Én is pechünk van, de ez nem változtat a helyzeten. Ezzel koronáztak, ez legitimált. Itt NEM a Horthy-féle Szent Korona Tan felmelegítéséről van szó, azzal én is vitatkoznék, de egy ezeréves alkotmányos hagyományt nem gáz megemlíteni, csak azért, mert Sztálin itteni helytartói nem szerették. Amiről nem beszélünk, az megszűnik létezni, ezért KELL a saját történelmünkről beszélni. Amikor felnőttem, nem volt szabad, ma szabad. Ez jobb.

EddieCivic4g 2011.04.12. 19:33:47

@Charlie Chan: Most olvasom a teljes tervezetet. Egyenlőre annyit, hogy egy szóval nem említettem korlátozást. Olyan dolgok vannak benne, amikben én nem hiszek, vagy nem tudok vele azonosulni.

csak egy példa, ami nem tetszik:
"Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."
Szóval a kereszténység miatt maradtunk fent? A többi vallás hívei, és azok, akik egyikben sem hisznek, semmit nem tettek ezért a nemzetért?
Vagy valaki magyarázza el nekem, hogy kéne értelmezni ezt a mondatot.

devuscka 2011.04.12. 19:35:01

@milyen szép a Vértes, ó:
bocsi, de akkor magyarázd más meg az 'igazi' számokat.

devuscka 2011.04.12. 19:36:15

@milyen szép a Vértes, ó:
Amúgy értem amit írt, és egyetértek.

EddieCivic4g 2011.04.12. 19:40:11

"VI. Cikk
(1) Magyarország fővárosa Budapest.
(2) Magyarország területe vármegyékre, városokra, községekre tagozódik. A városokban kerületek alakíthatók."

Már majdnem vicces. Én pl Magyarország Alkotmánya helyett a Használati útmutató Magyarországhoz" címet adnám neki:)

Alamio 2011.04.12. 19:41:09

@milyen szép a Vértes, ó: Annál jobbam van.
Egyrészt: az ellenzék konkrétan rémisztgetett a kétharmaddal, és az "alkotmányozás rémével", bármit is jelentsen az. Azaz maga az ellenzék tudatosította a választókban, hogy a Fidesz képes lesz alkotmányozni. Én hallottam, Te nem?
Másrészről: Orbán szövege: "Kis győzelem kis változás, nagy győzelem nagy változás". Értelmezd kérlek, hogy ez mit jelent. Ha én tudtam, Te miért nem?
Harmadrészt: a két forduló között el is hangzott, hogy ha "kapunk rá felhatalmazást, megtesszük". Ez lehet pontatlan idézet, de ha én hallottam, Te miért nem?

"(Amúgy az nem derült ki, hogy ha amúgy sem akartak alkotmányozni, miért emelték a határt.) "

Mert ha nekik megfelel az idők végezetéig, más se tehesse meg, hogy megváltoztatja. Álszent kérdés.

@Charlie Chan: Nagyjából így. Az eltérés nem zavar, szívesen beszélgetek optimális alkotmányról is :-)
@devuscka: Ne hidd, hogy a tények befolyásolják.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:44:07

@Alamio:

"Úgyhogy azokat a részeket mellékesnek feltűntetni, amely a Fidesz világképétől különböző, csúsztatás."
Nem történt ilyen, az, ami nem csak a Fidesz világképéhez tartozik, nem különbözik tőle. Nem olyan bonyolult pedig.
De legyen:
a. Zeusz az isten!
b. Ötven több, mint harminc.
Az előző 2 pont nem csak a Zeuszhívők véleményét tükrözi, a te véleményed is benne van, ugye?

3. Nem is tudom, elolvastam ezt:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110325-uj-alkotmany-a-koltsegvetesi-tanacs-feloszlathatna-a-parlamentet-megbuktathatna-a.html

Szóval nagyjából annyi lesz biztos a dologgal kapcsolatban, hogy csak fideszesek lesznek a Költségvetési Tanácsban, minden egyéb definiálatlan. Mondjuk ezek áldott jó emberek és nem fognak visszaélni semmivel, az is igaz.

4. Az ellenzéki pártoknak nem érdekük egy új alkotmány? Lehet, sőt: valószínű. És mit akarsz ebből kihozni? Azt, hogy a Fidesznek érdeke? Persze, ez adott, több értelemben is. Vagy azt, hogy 'nem érdekük', ezért tiltakoznak? Ja, konkrét pontok ellen tiltakoznak, hümm, hümm.

EddieCivic4g 2011.04.12. 19:44:25

@Alamio: "Azaz maga az ellenzék tudatosította a választókban, hogy a Fidesz képes lesz alkotmányozni. Én hallottam, Te nem?"

De a fidesz egy szóval nem említette, hogy alkotmányozni fog.
Ha tévednék, elnézést kérek...

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:46:51

@devuscka:

Csak arra a közhelyre gondoltam, hogy a '2/3' egészen konkrétan a lakosság 26, illetve a szavazók 52(?) százalékát jelenti, szerintem nem csak nekem az az érzésem, hogy a kormány próbálja a lakosság túlnyomó többsége által támogatottnak beállítani magát. De a konkrét kérdés szempontjából ez tényleg lényegtelen, na.

Alamio 2011.04.12. 19:47:47

@EddieCivic4g: Ez történeti és politikai is lehet, szerintem mindkettő: a kereszténység felvételével, annak segítségével maradtunk fenn 1000 évig.
Nem jelent kizárólagosságot. Nem zár ki.

"A többi vallás hívei, és azok, akik egyikben sem hisznek, semmit nem tettek ezért a nemzetért?"

Akkor kultúrantropológia. Azzal, hogy Te ennek a kultúrkörnek a része vagy (keresztény-keresztyén-zsidó), azzal is fenntartod, hogy a benne való társadalmi értékrendet vallod. Tagadhatod, ezt számodra a kultúrkör megengedi. Ezzel együtt a része vagy. Ahhoz tehát, hogy a kereszténység nemzetmegtartó szerepét elismerd, nem szükséges, hogy az legyél- már amennyiben az itteni társadalmi együttélési szokásokat nem rúgod fel. Gondolom nem. Azaz még ennek a definíciónak is része vagy.

2011.04.12. 19:51:45

@"k": Egyetlen kép miatt? Az összes többi érv nem számít, ez az egy tizedmásodpercre felvillanó kép dönt, ettől lesz az LMP-ből Szdsz, értem. Téged se nagyon zavarnak meg a tények a gondolkodásban.

Ha az Hitler egyáltalán (nem az), annak semmi köze a nácizáshoz, hanem a diktatúra veszélyére figyelmeztet, teljesen jogosan. És egyébként két párt nem attól lesz rokon, hogy bizonyos eszközöket használ, hanem elsősorban a programjától. Persze a begyepesedett gondolkozásúakat ez nem nagyon hatja meg.

Charlie Chan 2011.04.12. 19:54:32

@EddieCivic4g: Értem, tehát e bevezetővel van gondod. Tehát az alkotmány OK, csak a bevezetőjét érzed kirekesztőnek? A kereszténység meghatározó kulturális kör volt MO számára. Identitásunkat ehhez igazítottuk (Szent István), a keresztény kultúrkörhöz tartoztunk stb. Ennek a korábban már említett 50 év megpróbált véget vetni, de az a tény, hogy ők keresztény-ellenesek nem írja ki a keresztény hagyományt a magyar történelemből. A szöveg nem mondja, hogy mások "semmit nem tettek" az országért. Vannak domináns tényezők: FRO pl. attól nem széljobbos ország, hogy széljobbos politikusai vannak. Ők ugyanúgy részei a mai FRO-nak, mint a szélbalossok, Sárközy, akárki.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 19:55:19

@Alamio:

Ójajnemsemmi. Tehát a 'szerepelt a Fidesz programjában' igazából azt jelenti, hogy 'az ellenzék konkrétan rémisztgetett a kétharmaddal, és az "alkotmányozás rémével"', vagy azt, hogy Orbán azt mondta, hogy 'nagy győzelem, nagy változás'. A "pontatlan idézet" nem rémlik, és mivel amikor először nekiálltak alkotmányozgatást emlegetni, még a rajongók között is az volt a hozzáállás, hogy 'eddig nem volt róla szó, de olyan jó, hogy teszik', engedd meg, hogy kételkedjek.

Sőt, biztos mondott Orbán olyat is, hogy 'nagy dolgokat fognak tenni', tehát ezután minden nagy dolog, amit tesznek, a Nép felhatalmazásával történik?

"(Amúgy az nem derült ki, hogy ha amúgy sem akartak alkotmányozni, miért emelték a határt.) "
Mert ha nekik megfelel az idők végezetéig, más se tehesse meg, hogy megváltoztatja. Álszent kérdés.

Igen, álszent. Ügyes próbálkozás, kár, hogy Hornék határemelős döntése kizárólag az ő ciklusukra vonatkozott, ugye? TudoOod, ha úgy változtatták volna, hogy 'más se tehesse meg', akkor most se lenne forradalmi fércelgetés. 2/3 < 80%, nem? Van közeg, ahol beválik az ilyen "érvelés"? :)

Charlie Chan 2011.04.12. 19:59:26

@milyen szép a Vértes, ó: És mondd már, szerinted a Fidesz mit akar elérni az új alkotmánnyal? Ha már most is "túlhatalma" (akármi is az) van neki? Hogy mégtúlabb hatalma legyen? Nem lehet, hogy azt gondolják, amit mondanak erről: kell egy működő alkotmány, olyan, amelyik nem az 1949-es módosított változata? Ha annyira kevés a különbség a régi és az új között, és az új nem jó, akkor a régi miért az? A kinevezésekről: minél nagyobb támogatottsággal (2/3) és minél tovább tart a ciklusuk (9-15 év) annál függetlenebbek lehetnek attól az Orbántól, aki a kommentelők szerint már a jövő héten megbukna. Fura egy érvrendszer.

2011.04.12. 20:00:25

@Vén Csataló: Abban a méretes posztban ugyanazokat a sületlenségeket ismétlik el az LMP-Szdsz viszonyról, amiket az imént megcáfoltam. Nézd meg a hozzászólásomat és próbáld megcáfolni.

Értelmes válaszokat saját magad miatt van szükséged adni, nem a másik kedvéért. Ha valaki persze le akar ragadni a sötétségben, az az ő dolga.

Az meg a szellemi színvonalad jellemzi, hogy a másikat libsized, anélkül, hogy bármilyen ismeretséged lenne róla. Minden normális ember liberális (neked: libsi) valamilyen mértékben, én is az vagyok, de nem ez a fő jellemzőm. Aki nem az, az a diktatúra kedvelője.

És akárki is vagyok, ha válaszolsz valakinek, nem gyomorforgató felböfögésekre vagyunk általában kíváncsiak, hanem értelmes vitákra. Ha ez meghaladja a képességeid, akkor tartózkodj legközelebb a kommentálástól. Kommentáld az elvbarátaid bejegyzéseit, azok majd lelkesen bólogatnak neked.

devuscka 2011.04.12. 20:01:15

@Alamio:
Akkor félreértettem volna? Ezt írta: "tehát _mindenre_, amit eddig és ezután csinálnak, felhatalmazást kaptak a Néptől."
Így igaz! :-)

Annyira unalmas már, hogy egyesek mindig az 'igaziszámokra' hivatkoznak. Tudatlanságból. /vagy csúsztatásból?/
Aki nem veszi a fáradtságot és nem megy el szavazni annak mindegy mi történik!
Akkor azokra miért hivatkoznak? Ezek az emberek eddig sem adtak másnak sem felhatalmazást. IMF hitelfelvételre sem!

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:02:13

@Charlie Chan: Vannak domináns tényezők, de az én meglátásom szerint egy alkotmányban, ami ugye a nemzet egészére vonatkozik, nem kéne kiemelni domináns, de nem a teljes nemzetet lefedő dolgokat.

devuscka 2011.04.12. 20:02:30

@milyen szép a Vértes, ó:
Más sem kormányzott több felhatalmazással. Az nem zavarja?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:03:03

@Alamio:

És persze elfelejtettél válaszolni a Makovecz Imrével kapcsolatos kérdésre, de az eredeti Hornosra is, fura ez valakitől, aki reklamál, hogy nem válaszoltak kérdésére mielőtt leírta volna, de ez is mindegy. :)

eon · http://magyarinfo.blog.hu 2011.04.12. 20:05:57

A Mandiner lett az új Heti Hetes. Trágár Tóni az új Hernádi Juci.

Alamio 2011.04.12. 20:06:52

@milyen szép a Vértes, ó: Az 50>30 nem világkép. Legalább axiómákban egyezzünk meg.

A másikról: bocsásd meg nekem, hogy nem a rosszat feltételezem. A cikket elolvastam, de a problematikáról már vitáztam korábban is. Talán meg kéne várni az intézményi hátteret a kritikához. Van egy sejtésem, hogy elég egyértelműen bebukod, lévén gazdasági szakemberek szerepelnek a tanácsban, és a gyakorlata egy intézménynek elég hamar kialakul. A cikkben felhozott aggályok többsége pedig egyszerűen nem életszerű. ld. mikor nő a hiány.

@EddieCivic4g: Tévedsz. A két forduló között elhangzott. Addig természetesen értelmetlen lett volna mondani, hiszen a lehetőség kellett hozzá. Tényleg nem érezted, hogy erre megy a játék? Csak mert a politikai iránytűm szerint egyértelmű volt, hogy a 2/3-ad megszerzése a cél egyik oldalról, a másikról meg a meggátolása. Amúgy fatökűség lenne, ha nem tennék: a felhatalmazást, méghozzá egyértelmű felhatalmazást megkapták rá. Én pl. akkor lennék csalódott, hogyha (miután a 2/3-adnak szurkoltam) nem tennék (gondolom, ez érthető némi beleérzőképességgel).

devuscka 2011.04.12. 20:07:05

@EddieCivic4g:
"Ha tévednék, elnézést kérek... " álszent duma. Hol élt? Mindenki tudta, erről szólt a 2 forduló közötti kampány.
"„Kis különbség, kis változás, nagy különbség nagy változás”"

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:07:05

"(2) Az Alkotmány és a jogszabályok mindenkire kötelezőek."
"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát."

Ha nem tartom akkora tiszteletben a koronát, amekkorában a fidesz szerint kéne, akkor alkotmányt sértek?

"Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét"
Ha nem ismerem el, akkor alkotmányt sértek?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:08:47

@Charlie Chan:

Lássuk csak: mindenki az alkotmányozással foglalkozik, a gazdaság, a munkanélküliség stb. csak lábjegyzetek manapság. Ez elég hasznos a Fidesznek.

A jelenlegi (természetesen illegitim és fúj-fúj) alkotmánynak mely részei nem működnek?

Az az 'Orbántól független' rész nem érthető teljesen, szóval kinek és miért jó az, ha 9-15 évig fideszes "szakemberek" ülnek fontos helyeken? Ki ne hozd, hogy nem a Fidesznek, kérlek.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:10:05

@EddieCivic4g: Ezt a mostani, sokkal jobb (?) alkotmány hogyan kezeli és kezelte korábban?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:13:18

@Alamio:

Nem világkép? Végül is. De lehet, ezért is írtam, hogy 'vélemény'.

Rendben, eddig is értettem, szóval alapjában véve nincs semmi gond azzal, hogy különböző, a köz-, a gazdasági, illetve a politikai életben nagy befolyással bíró bizottságokban kizárólag fideszesek ücsörögnek, hiszen működésüket úgyis kizárólag szakmai szempontok és gondosan lefektetett szabályok fogják szabályozni.

Ez az 'ezek áldott jó emberek és csak áldott jót csinálnak' átfogalmazása, nem?

Charlie Chan 2011.04.12. 20:13:58

@milyen szép a Vértes, ó:
1. alkotmány témát ti hozzátok, az eredeti téma az LMP volt, csak a gyűlölködés átfolyt a mostani kötelező témára.
2. A mostaniból pl. a jogrend nem működik, de ide tartozik a népszavazás akadályozása egy éven át, stb.
3. Ha valaki nem függ tovább a kinevezőjétől, az függetlenné válik. Jobb munkaügyi perekben kemény millákat kifizetni a törvénytelenül kirúgott vezetőknek (pl. Szász Károly)? Vagy csak az a jó, ha a ballib oldal nevez ki "szakembert", mert azok mind azok :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:14:07

@devuscka:

Miért zavarna és mi köze a kérdéshez?

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:14:33

@Charlie Chan: A mostani tervezetből idéztem. A korábbi, vagyis jelenleg még érvényben lévő nem tudom, hogyan szabályozza.

De most akkor alkotmányt fogok sérteni, vagy nem?

Alamio 2011.04.12. 20:15:33

@iii: Ezt mindenhova bemásolod, vagy csak ide többször?
@milyen szép a Vértes, ó:
1., Kételkedj. Abból bajod nem lehet. Visszatértél az iróniához, ez pókeresként azt mondatja velem, hogy nincs a kezedben ász.
2., A nagy dolgos felvetés röhejes az első betűjétől. Gondolom, érezted te is.
3., Amit írtál jogos, csak nem arra szól, amire én írtam. Elbeszélünk egymás mellett. Én arról beszélek, amit kétharmadossá tettek. Most kérdezzek vissza a Te kérdéseddel?
4., Azért nem válaszoltam rá, mert mint ahogy írtam, fogalmam sincs, miről van szó. Szakasz, idézet. Ezt kértem rá reakcióban.

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:16:11

@Charlie Chan: Szóval a kritika, és a véleménynyilvánítás már gyűlölködésnek számít?

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:19:34

@devuscka: Mi az, hogy álszent? "Kis különbség kis változás, nagy különbség alkotmányozás"? Vagy nem ez volt? Vagy a "nagy változás"-ból kellett volna tudni, hogy alkotmányozni fognak?
Nem kötözködni akarok, komolyan kérdezem.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:19:53

@Charlie Chan:

Az eredeti témának elég nagy része az LMP hozzáállása az alkotmányozáshoz, de sebaj, ügyes próbálkozás.
A 'gyűlölködés'-t meg fideszmagyarul kell érteni, ugye, tehát a 'kritizálta a Vezért a rohadt zsidókomcsi' környékén. :)

Népszavazás épp úgy tűnik, jódarabig nem lesz/lehet, szóval 'sebaj, ügyes próbálkozás2'.

Értem, tehát ha netán Orbán megbukik, és elveszti a hatalmat, akkor a fideszes 'szakemberek' függetlenné válnak. S.ü.p. 3

És igen, végül is csak az a két lehetőség van, hogy 'csak fideszesek' és 'csak a ballib'. :)))

Alamio 2011.04.12. 20:21:59

@EddieCivic4g: Írtam neked eggyel feljebb egy kommentet erről. A létezéseddel kb. ennek megfelelsz. Már amennyiben nem vagy kirívóan társadalomellenes. Hadd ne ismételjem meg, keresd vissza.
@milyen szép a Vértes, ó: Nem.

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:24:30

"(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek és sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény."

Kivéve, ha a kormány visszamenőleges hatállyal hoz törvényeket...

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:26:58

@Alamio:

Na jó, feladom, de még.

1. Eddig minden irónia volt, a 'nem szó szerint ezt írtam', illetve a 'nem értesz hozzá' típusú "érveléssel" nincs kedvem mást kezdeni.
2. Persze, röhejes felvetés, pont annyira, mint a 'nagy győzelem, nagy változás'-ból kihozni, hogy "hát a hüjeistudhassa, hogy ez az alkotmányozást jelenti", pláne programnak beállítani.
3. Az lehet, hogy elbeszélsz, az eredeti kérdésem viszont még mindig arra vonatkozott, miért emelték Hornék az alkotmányozáshoz szükséges határt 80%-ra (illetve az, hogy ha ők állnak neki legitim alkotmányt írni azt is helyeselted volna).
4. Nem tudom, mi maradt ki - amit éppen hiányoltam, az arra a felvetésre a válasz, hogy hogyan is került be Makovecz magánszerveződése az alkotmánytervezetbe. (Lehet, hogy már nincs benne, eltelt egy nap azóta.)

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:28:53

@Alamio:

De, de, de! (Nem tudom, mi, de nem is fontos.:)))

Charlie Chan 2011.04.12. 20:30:25

@milyen szép a Vértes, ó: OK, vegyük végig:

1. téma: NEM az LMP alkotmányozási tevékenysége volt a téma, hanem az, hogy világtalanok. Olvasd el a cikket. Valóban hülyét csinálnak magukból. Ezért NEM a tükör a hibás.
2. Olvasd el a kommenteket, és számold meg, hogy hány bunkó beszólás van. Ennek semmi köze Orbánhoz.
3. Ha valaki nem függ a kinevezőjétől, az függetlenné válik. Nem így van? Ezek gonosz Orbán-klónok, akiknek semmi más dolga nem lesz, mint a kigúnyolt és lesajnált vezír parancsait teljesíteni? Ha megbukik, miért fogadnának neki szót? Nem tudom világosabban elmagyarázni, bocs.
4. Milyen egyéb lehetőségek vannak a mai MO-n? Lemaradtam volna egy szalonképes, mindenki számára elfogadható, új erő megjelenéséről? Mert ugye nem azt karod mondani, hogy a Budapest vége tábla látványától infarktust kapó LMP-sek az új erő?

sorokinV 2011.04.12. 20:31:06

@EddieCivic4g:

Nem, csak simán egy tudatlan fasz, amihez alkotmányban garantált jogod van.

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:31:16

@Alamio: Olvastam... Csak nem értem... Elméletileg kb megfelelek az alkotmány előírásainak, gyakorlatilag több pontjának nem felelek meg. És erre lennék kíváncsi, hogy ilyenkor mi van.

A rendőrt sem hatja meg, hogy de hát én nagyjából szabályosan közlekedtem, csak néha nem:)

Charlie Chan 2011.04.12. 20:32:29

@EddieCivic4g: Hogy akarod nem tisztelni a Szent Koronát? Sör mellett? :)

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:33:15

@sorokinV: Most olvasgatom, de eddig nem találtam ilyen pontot, vagy cikket benne...

Ezért köszönöm, hogy felvilágosítottál. Most már nyugodtabban fogok aludni.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:34:03

@EddieCivic4g: Eddig sem erről beszéltünk, egymás között sem. De abban csak egyet értünk, hogy a kommentek kétharmad nem az a szint, amin vitázni szeretnénk, ugye? Ezekkel az alakokkal elmennél sörözni? Egy jó vita sokat ér, a kommentekben kötelező anyázás nem.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.12. 20:36:33

@Charlie Chan:

1. Hülyét csinálnak magukból (pont az alkotmányozással kapcsolatban nem igazán) és ezzel kapcsolatban a cikk szerzője emlegeti az alkotmányozást, nem olyan nagy ugrás az, hogy indokoltan tiltakoznak-e annak mikéntje miatt, vagy sem. Sőt, semekkora.

3.. A fideszes szakemberek hajlamosak a Fideszhez tartozni nem? Ha Orbán a Fidesz élén marad feltételezett bukása után, akkor neki fogadnak szót, ha nem, akkor a következő vezírnek. De függetlenek nem lesznek.

4. Bocsánat, átfogalmazom, tényleg csak az a lehetőség áll fenn, hogy minden bizottság az 'X párt' embereiből áll?

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:36:39

@Charlie Chan: Arra a sárga valamire gondolsz, amit egyszer valaki régen a fejére tett? Pont lesz...rom. Tudom, hogy van, és láttam már képen.Akkor is kb ennyire érdekelt.
Szerintem ez nem igazán az a fajta tisztelet, amit szeretnének. Sört meg nem iszok:)

Charlie Chan 2011.04.12. 20:37:28

@EddieCivic4g: És kit FOGNAK tudomásod szerint utólag hozott törvények alapján MAJD VALAMIKOR megbüntetni? Ismét előre tudjuk, hogy a patás mit tervez majd, egyszer, mert biztosan ő Dr. Genya az Austin Powers-ből? Komolyan?

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:39:46

@Charlie Chan: az anyázásból mindig kivonom magam, nem kenyerem, és nem is értek vele egyet. Vitatkozni, beszélgetni kulturáltan is lehet. Sörözni meg senkivel nem járok.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:39:47

@sorokinV: Na, ez nem egy intelligens válasz. Érvek neki, ld. az én kommentjeimet. Nem lehetne reszpekttel, ugyanezt az üzenetet átvinni? Eddie agyában nem ül "kopasz cenzor", nem is fog, nyilván egyelőre nem lesz gondolatrendőrség, stb.

Alamio 2011.04.12. 20:39:51

@milyen szép a Vértes, ó:
1., Egyszerűsítsünk. Kaptak 2/3-adot. Írták, hogy NEM alkotmányoznak? Akkor viszont, mivel erről nem szól a programjukban semmi, minden, és annak az ellentéte is tilos. Legalábbis, ha követem az érvelésed. Szerintem egyértelmű volt a ráutaló magatartás, ha itt körbekérdezel hogy mögégondoltak-e, szerintem a 2/3-ad 2/3-ada igennel fog válaszolni.Főként a második választási forduló után. Szóval TÉVEDSZ, a legitimációjuk is kiterjed erre, fel vannak rá hatalmazva, és ennek ellentétét sem állították.
3., Azért emelték, mert megfelelt nekik az akkori alkotmány, és ebből politikai tőkét tudtak kovácsolni, hogy "lám, milyen önmegtartóztatóak vagyunk".
4., Még mindig nem írtál sem szakaszt, sem mást. Így nem tudom megnézni. És sajnos fogalmam sincs, miről beszélsz.
@EddieCivic4g: Nálam eddig az az egy csapta ki a biztosítékot (visszaható hatály). De az sem Btk-törvény volt, és nem is alkotmány-szakasz.

jongleur 2011.04.12. 20:40:27

Sziasztok!

Bontottam egy sört, és most elmesélem, miért nem kattintok ide többé.

Anyám 2004-ben küldött egy nagy dobozt nekem születésnapomra - akkoriban Németországban tanultam és dolgoztam -, benne családi fényképekkel, levelekkel és jóféle magyar dolgokkal, úgymint házi kolbász, piros mogyorós csoki, unicum és hasonlók. Volt benne néhány UFI is.

Azóta, hetedik éve olvasom a fiúkat, a reakció blogtól kezdve napi rendszerességgel, de ma borús az ég, lehullott az utolsó csepp.

Az itt publikáló fiúk olyanok mint a kormány: nem rendelkeznek alapvető társadalmi-gazdasági-jogi-történelmi ismeretekkel.

Ők nem bértollnokok, nem a pártközpontból írják meg nekik, hogy mit írjanak, nem rossz szándékból írnak - az utóbbi időben szinte csak ilyen - tárgyi tévedéseken alapuló, azokból pedig helytelen következtetéseket levonó posztokat: ők egyszerűen ilyenek, nem tájékozottak, nem műveltek, nem mélyek. Valójában csak felszínük van. A sajnálatos az, hogy mégis megnyilvánulnak olyan kérdésekben, amihez nem értenek.

Épp ilyen a kormány is: ők nem diktatúrát építenek, nem szánt szándékkal halmoznak hibát hibára, nem akarnak ők gazdaságilag dilettáns döntéseket hozni, alapvető jogállami intézményeket kiiktatni, alkalmatlan embereket döntési helyzetbe hozni, az országot lejáratni, hadd ne soroljam. Ők egyszerűen ilyenek, nem értenek hozzá. Honnan is értenének, most komolyan.

Ha nem így lenne, és a fiúk (Viktorék) értenének ahhoz, amit csinálnak, akkor bizony kénytelenek lennénk megállapítani, hogy sajnos szánt szándékkal cselekednek, és nem csak ad hoc ötletelnek, és próbálkoznának, hanem a tevékenységük szándékolt, és a célja is az, aminek látszik.
Ebben az esetben vitathatatlan, hogy előbb utóbb ellenállásra lenne szükség velük szemben.

Ugyanígy, ha turul, ergé és a többiek értenének például az alkotmányjoghoz, és nem csak tanultak volna történelmet, hanem megértették volna azt, és egyáltalán, ha bármit is megértenének összefüggéseiben egy társadalom működéséből, akkor nem jelenhetnének meg olyan mondatok például az alkotmány kapcsán, mint amilyenek ebben a posztban is - de korábbi posztokban is - szerepelnek, és egyáltalán, nem ilyen dilettáns módon nyúlnának a társadalmi problémák megírásához, és ebben az esetben valóban a kormány bértollnokai lennének akarattal.

De nem ez a helyzet.

Én azt gondolom, hogy egy társadalom akkor működik jól, ha abban az egyének jól működnek. Igaza van Kálmánnak és Tóninak: hiába hoznánk mi ide működő gazdasági-jogi modelleket akárhonnan, ha az emberek nem alkalmasak a rendszer működtetésére, akkor édes mindegy az egész. Éppen ezért én azt is gondolom, hogy mindenkinek maga magának kell felelősséget vállalnia magáért és a környezetéért, s ha ezt mindenki megteszi, akkor előbb utóbb a sok kis egészséges rész erős egésszé növi ki magát. Tehát ha majd nem lesz nyolcszáz - zömében okoskodó, semmitmondó és ostoba - komment egy ilyen poszt alatt munkaidőben, ha majd a falleológia adjunktusa nem csak a falleológiát érti meg, hanem a jogállam működését is (addig egyébként kétségeim vannak abban, hogy a saját szakmáját érti-e), majd ha nem lesz véleményformáló egy olyan blog olyan szerzőkkel, akiknek a közügyek gyakorlásának mikéntjéről a valósággal adekvát tudása nincs, majd ha az egyetemeken nem az lesz a divat, hogy a diákok minél kevesebb befektetéssel megússzák a vizsgát, hanem a tananyagot (a jövendő szakmájukat) meg akarják érteni és tanulni, és a tanárok nem rezignáltan ledarálják azt, hanem meg is tanítják, majd ha a vállalkozóknak nem az ügyeskedés lesz a létezés alapvető perspektívája, majd ha a tömegközlekedést igénybe vevők nagy része nem hivatkozik a bliccelése alkalmával magának arra, hogy indokolatlanul nagyok a végkielégítések, és a sort még bármeddig sorolhatnám, egyszóval ha majd a saját dolgát mindenki tudja és teszi, akkor nem lesz lehetséges az, hogy mindenféle politikai kalandorok populista szóval és tettekkel kormányozzák a közösséget.

A fentiek alapján én a magam részéről tehát többször nem szállok vitába itt senkivel, a közösség jobbítását magamon kezdve ostoba felszínes okoskodások olvasása helyett értelmes dolgokkal múlatom az időt, és kéretlenül is ezt javaslom mindenkinek.

Van még egy jó korty a sörömből, egészségetekre!

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:41:45

@Charlie Chan: Nem, nem tudom ELŐRE, hogy mit terveznek. De nem az első eset lenne, hogy visszamenőleges hatállyal hoznak törvényt.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:44:14

@milyen szép a Vértes, ó: Te is és az LMP is nehezen emésztitek meg, hogy nem nektek van 2/3-os parlamenti többségetek. Aki nem vesz részt egy vitában, ahova rendszeresen hívják, ne sírjon, hogy nem hallgatják meg. Orbán meg örök, ha majd egyszer megbukik, akkor is majd zsinóron rángatja azokat a kinevezetteket, akiket semmi nem köt már hozzá. Ugyan már, érted Te, csak nem ismered el. Minden 2/3-os kormányerő kinevezi a maga embereit a megfelelő posztokra. Most nem ti vagytok soron, abból már amúgy s elég volt.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:46:15

@EddieCivic4g: Feltétlenül szólj, ha valaki számonkéri rajtad, mit gondolsz "arról a sárga valamiről" és gondolatrendőrséget uszít rád. Addig szitkozódj csak nyugodtan.

Charlie Chan 2011.04.12. 20:47:25

@EddieCivic4g: A felvetés teoretikus volt. Ebédelni mennél velük? Vagy kávézni? Vagy reggelizni?

Alamio 2011.04.12. 20:47:35

@EddieCivic4g: Kérlek, próbálj meg egy bíróságon a Btk-val szemben alapjogra hivatkozni. Megnézném az arcokat...
Amit írtam zanzában: megfelelsz a létezéseddel önmagában, hiszen egy keresztény kultúrkör gyermeke vagy. Ha a kultúrkört kirívó társadalomellenes magatartással nem tagadod meg, megfelelsz a normának.
@Charlie Chan: :-) Felröhögtem.
@milyen szép a Vértes, ó: Bocsáss meg, de korábban épp Te hivatkoztál a középre (szerintem ugyan olyan nincs, de Te létrehoztad). Pusztán didaktikai okokból most használnám: akkor miért is elképzelhetetlen, hogy az így kinevezett szakemberek függetlenedve középre helyezkedjenek, jobbra-balra kitekintve?

Charlie Chan 2011.04.12. 20:48:58

@EddieCivic4g: Akkor miért írtad le vádként?

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:49:38

@Charlie Chan: Aha. Szóval nem baj, ha nem értek egyet az alkotmánnyal. Nem baj, ha nem érzem az én alkotmányomnak. És nem baj, ha gyakorlatilag megsértem egyes pontjait.

Kezdem érteni...

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:55:24

@Charlie Chan: Na itt most elvesztettem a fonalat. Kit vádoltam, és mivel?

@Alamio: Mi számít kirívó társadalomellenes magatartásnak? A kormány kritizálása az? Isten tagadása? Vagy a szent korona nem tisztelése?

Charlie Chan 2011.04.12. 20:56:18

@EddieCivic4g: Szerintem baj. Ha tételesen alkotmányt sértesz, pl. gyűlölet-kampányolsz egy kisebbség ellen, akkor azért törvény előtt felelősséggel tartozol. Az hogy Te otthon az országot Bergengócia-alsónak nevezed a Te eszp-d. Mi anno pl. szerettünk volna egyetérteni az alkotmánnyal, csak a rezsim nem tartotta be: tudod, MO-n szólásszabadság volt, Angliában szólás után is. Ha konkrétan tiltakozni akarsz, a billentyűzetet ideiglenesen elengedve, megsérthetsz egy neked nem tetsző törvényt, ha vállalod érte a felelősséget. Ez a polgári engedetlenség. Ha igazad lesz, kiállok melletted.

EddieCivic4g 2011.04.12. 20:56:58

@Charlie Chan: "Ebédelni mennél velük? Vagy kávézni? Vagy reggelizni? " Egyik sem. Lehet, hogy tényleg társadalomellenes vagyok?:) Vagy csak emberkerülő...

Charlie Chan 2011.04.12. 20:59:55

@EddieCivic4g: Idézlek:

"(4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek és sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény."

Kivéve, ha a kormány visszamenőleges hatállyal hoz törvényeket...

Ez komoly érv ám!

Más. Ne is menj emberek közé, a keyboard az egyetlen igazi barátod :)

EddieCivic4g 2011.04.12. 21:00:34

@Charlie Chan: Na de pont ezt nem értem. Ha én mindenhová leírom, hogy a szent korona egy vacak ócska vasdarab, akkor elvileg alkotmányt sértek, mert ugye az alkotmány szerint tisztelnem kéne. Elvileg. Na de mi lesz gyakorlatilag?

Alamio 2011.04.12. 21:02:56

@EddieCivic4g: Bűncselekmény elkövetése. Alkotmány közvetlen megsértéséért még senkit nem ítéltek el Magyarországon. Amiért elvihetnek, azt a Btk rögzíti.

EddieCivic4g 2011.04.12. 21:03:14

@Charlie Chan: Miért, nem csinált ilyet a fidesz? Mert nekem rémlik, hogy de. Ebben az esetben pedig nem vád, hanem tényközlés.

EddieCivic4g 2011.04.12. 21:04:38

@Alamio: Jujj de jó, remélem, hogy engem sem fognak:)

Alamio 2011.04.12. 21:05:15

@EddieCivic4g: Semmi, fogd már fel. Egészen addig, amíg mások alkotmányban rögzített jogait meg nem sérted. A preambulum eleve semmilyen szankciót nem tartalmaz. Ameddig ez így van, és nem rögzítenek ilyen tényállást a Btk-ban, addig megteheted. Az más kérdés, hogy nem állok veled szóba, mert olyan dolgot sértesz, amely nekem fontos.

Charlie Chan 2011.04.12. 21:06:17

@EddieCivic4g: Nem alkotmányt sértesz, mert a tisztelet nem törvénnyel szabályozható kategória, csak diktatúrákban, ez meg nem az már. Viszont ha ilyeneket irkálsz, magadból bohócot csinálsz :) Nézzél inkább meccset :)

Charlie Chan 2011.04.12. 21:12:55

@Alamio: Szórakozik, mert unatkozik, ezért mondtam neki, hogy nézzem meccset. Ez már nem vita, csak szájkarate a részéről. Jó éjszakát mindenkinek.

EddieCivic4g 2011.04.12. 21:15:16

@Charlie Chan: Remek ötleteid vannak, de sajnos meccset sem nézek. Forma 1 meg csak hétvégén van.

@Alamio: Köszönöm a kimerítő választ. Így már értem.
És én kérek elnézést, nem akartalak megsérteni sem Téged, sem a számodra fontos dolgokat. Csak kíváncsi voltam, hogy mi van ha...

EddieCivic4g 2011.04.12. 21:16:52

@Charlie Chan: Nem unatkoztam, csak kiváncsiskodtam.

Bartoki 2011.04.12. 21:45:40

A kritika egy része jogos. Meg hát egy csomó dolog megítélése szubjektív: kinek ez tetszik, kinek az.

Na de "húgymerevség", meg "kurva kellemetlen jelenség" - nem túlzás ez? Mire fel ez a nagy pocskondiázás?

Ennyire be vagytok tojva tőlük hogy már ehhez kell nyúlni? :)

Alamio 2011.04.12. 21:56:05

@Bartoki: Ha elolvasol egy balos blogot, ennél sokkal brutálisabbakat kapsz. Ettől függetlenül szerintem ez a poszt szinvonalában kihívásokkal küszködik, részben ezek miatt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.12. 23:21:43

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:!

Az LMP Karthágó. Le kell rombolni és fel kell szórni sóval. Az, amit képvisel, közvetlen életveszélyt jelent a magyarságra.

De és mindazonáltal! A szopóálarc nem rajtuk van, @Kínai Kálmán és Trágár Tóni:, hanem rajtatok! Az a s*ggnyaló tempó, amit ti itt egyre inkább megvalósítotok, párját ritkítja a magyar értelmisiség történetében. Gőzerővel részt vállatok a homo orbanicus kinevelésében, ami a homo kadaricus legjobb hagyományait idézi, csak még annál is ostobább és nyomorultabb.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.04.12. 23:42:53

@bbjnick: Aszongya hogy mintamókus fenn a fán? Egy csapás, egy nyalás, abból baj nem lehet, jól tuggya! :))

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.04.13. 00:09:48

ultragaz kezd lenni ez a mandiner. kar erte,mert jo vt. viszont az a seggnyalas,amit fidesznyikek fele csinalnak,enyhen fogalmazva is szanalmas. 2011 magyarorszagan fidesznyiknek vagy szimpatizansnak lenni mindennek az alja.
remelhetoleg hamarosan irtok 1 posztot arrol is,h milyen fasza gyerek a semjen,mert kiall a vadaszat mellett,meg mert kobor cicakra lovoldoz a kepmutato ganajturo parasztja

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 00:27:55

@iii: én úgy emlékszem, a Viktátorhoz intézett kirohanás volt a mondókája lényege.
Ennek mi köze a zöldekhez, azon kívül, hogy zöldségeket beszélt ez a roggyant lelkű faszkalap?

picur3ka 2011.04.13. 00:48:23

@Diocles:

Igen. Ugyanezt csinaltak a kommik 90-ben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 06:23:33

@Bell & Sebastian:

Egyetérteni és ellentmondani is lehet úgy, hogy az ember ne dobja el az önbecsülését! Nohát!!!:-D

ü
bbjnick

v_bonyenko 2011.04.13. 06:46:30

Nagyon régóta szeretne Kálmán és Tóni pontot tenni magában az LMP-re, mert ha nem tudja egyértelműen elhelyezni a politikai palettán, akkor az mindenkinek rossz.

Nyomasztó érzés ez. Higgyük el. Még a reggeli kávé is rosszabbul esik, ha nem tud az ember mit gondolni az LMP-ről. Az nem jó dolog. Hanem rossz.

Kálmán és Tóni hát gyorsan kitalálta, hogy miért is kell utálni az LMP-t. Végre sikerült. Huh. És tényleg van miért, kérem. Utálni tudni kell. Az nem úgy van, hogy fogok valamit és utálom, nem. Előtte el kell magyaráznom, hogy miért. Ez fontos. Enélkül nem is igazi utálat az utálat.

Megérte?
Igen. Kálmán és Tóni kapja a lájkokat a barátaitól. Egy Bauer Tamást nagyon utáló pedig nemsokára meghívja egy sörre. Az finom lesz. Otthon a vasárnapi ebédnél Kálmán és Tóni szülei megveregetik a válukat: jól van gyerekek, látom volt értelme a belétek feccölt energiának. Igazán szépen tudtok már utálni. Mert mi lassan elmúlunk, és akkor mi lenne, ha senki sem utálna?

Melee 2011.04.13. 08:23:50

@FreeHungary:
1. Jogfolytonosságot akartak fenntartani. Most bolsevistaként emlegeti a kormánypárt az Alkotmányt, a következő amely gyökeresen akarja megreformálni majd talál egy hasonlóan pejoratív nevet. Az Alkotmány országunk alaptörvénye, nem kellene rövid távú célok miatt hosszú távon lejáratni.
2. A második fordulóra eldőlt a pártlistás választás, a kijelentés kockázata minimális volt.
3. A gazdaságot úgy kellene alakítani, hogy furfangosan kivetett (pl. a baráti kört kihagyó) adók és zsarolásos államosítás (nyugdíjpénzek) nélkül is működjön. Ehhez azonban meg kellene válni sok olyan potyautastól, akiknek nyelve jóleső érzést okoz a Vezér pudvas seggén.
4. Ezért remélem, hogy kinövi a gyerekbetegségeit, megerősödik és nem áll le mutyizni a másik kettővel.

ven 2011.04.13. 09:19:53

Gratulálok a mandinernek ehhez a bejegyzéshez.
Még egy pár ilyen, és talán az új alkotmányba is belefoglalják őket és állami támogatásukat...

civilkontrol 2011.04.13. 09:32:00

@eon: @gpetersz: @Cook kapitány: @pierre bayle: @Picurigor: @GGG77: @xkolbászx: @Lastres: @meg a többi, akit illet

Csíptem a kis péniszek kommentjeit kiknek érvrelése abban merül ki, hogy a szerző és/vagy az egész mandiner a fidesz szócsöve. Ezzel a dolog el is van rendezve, pont.
Azért egy szót az is megérdemel, hogy ez honnan ered.
Onnan, hogy Novák és Balogh 4,13 milláért kiganézta az orbanviktor.hu-t. Aki ebben az iparban dolgozik (és látta a régi és a mostani oldalt) az pontosan tudja, hogy ennek (minimum) ennyi az ára. Lehet más mi, szarjankók?!
Ráadásul ez azért kurvára nem egy 200 milliós kormanyszovivo.hu ugye, kedves vákumszájú chartás köcsögök?

De jó, legyen. A mandineres burnyákok egyenest a Szentkirályi utcából posztolnak. Min is változtat mindez?
Én nagyon szurkoltam a lomposéknak annak ellenére is, hogy visszarugdostam az árnyékba a 2006-os MDF és a Centrumos érzéseket. Jól is indultak, aztán jött ami jött.

Lehet Kunbendittel turnézni, csak épp kurvagáz. Lehet Harasztival, Szanyival, meg a többi elkötelezett közszolgával zsúrokra járni, csak utána ne tessenek csodálkozni, ha 2014-ben alulról tetszenek kaparászni a parlamenti küszöböt.
Tartalmilag ugyanazt nyomjátok mint a szoclib, csak épp formailag izzadságszagú performanszokban tálaljátok a nagyérdeműnek. Ötlettelen ócska giccs.

Még annyit sem vágtatok le, hogy az egész posztnak csalódott fejmosás szaga van. Üvölt róla, hogy Kínaiék kurvára csalódtak a lehet más a fasszopás pártjában.
Persze lehet erre fideszmédiázással replikázni, miért is ne lehetne. Ezt csinálta a coclib is az őszödi beszéd után, oszt hogy megszaporodtak a szavazataik 2010-re mi? Szőnyeg alá minden befér...
Buzik vagytok, picsára fogtok esni 2014-ben és a legszebb, hogy akkor fogtok a leghangosabban nyüszíteni, átszabott választási rendszerre hivatkozva, de akkor már kurvára mindegy lesz. Mentek a levesbe.

És ha a Szentkirályi utca bajnokai nem lesznek képesek legyőzni a lázár-meggyes-papcsák tengely által képviselt virtust, nekik is max még 1 lövésük marad a jelenlegi ciklus után. Ha nem változik semmi, 2014 még meglesz. 30-40%-os részvétel mellett, hogy süllyednétek el szégyenetekben öntelt mohó köcsögök!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 10:18:48

@civilkontrol: ismét egy kulturált mandíneres, köszönjük!

A címzettek közül viszont legközelebb engem hagyjál ki, mivel én egyetlen alkalommal sem orbánviktor.hu-ztam, meg fideszbérenceztem, mégpedig azért, mert nem gondolom bűnnek (sem a függetlenség elvesztésének), ha valakik elvállalnak egy ilyen munkát. (ugyanakkor tanulságos, hogy hogyan kaptátok vissza a nyakatokba azt végtelenül demagóg retorikát, amit a Fidesz meghonosított az elmúlt 8 évben).

Kohnbendit szerintem vicces (csak a magyar társadalom még nem érett rá :)), bár nem értek vele egyet sok mindenben. Haraszti gáz, én sem tudom, miért őt kellett meghívni, az atomos performancot sem engedtem volna Szanyit viszont visszautasítom, ha egy több tízezres tüntetésen odaáll az ember nézelődni, és Szanyi Tibor is ezt teszi, akkor már egyetértek Szanyi Tiborral? Ez megint ugyanaz a demagóg retorika, ami miatt az imént kiakadtál.

tarackos 2011.04.13. 10:43:51

Egyetlen pártot sem lehet felhatalmazni arra, hogy egyedül írja át a politikai közösség alapvető szabályait. Ez pontan lenne, mint ha házasságban egyedül az egyik fél döntene. megteheti mert legitim, de a vége azért borítékolható.

Az az állítás is nonszensz, hogy a mostani alkotmány kevésbé legitim. Sőt, éppen az ellenkezője igaz, mivel ezt már az indulásnál a fideszen kívül mindenki elveti.

De nem lepődöm meg, hogy az együttműködésre láthatóan képtelen honfitársak serege, azt gondolja együttműködésnek mikor vki megmondja ez lesz és punktum. Ahelyett, hogy közösen döntenénk.

Ők azt sem értik, nem fogja az ország fele, harmada felvirágoztatni az országot, vagy mindnyájan részt veszünk benne vagy a kudarc borítékolható.

civilkontrol 2011.04.13. 11:05:40

@Lastres:
Lasti, téged nem is azért tettelek be, hanem azért, hogy tudd, el lehet intézni a dolgot úgy is, hogy „olcsó hányás”, meg el lehet töprengeni azon, hogy a rengeteg necces húzás után a jelenlegi támogatottságotokkal (melyben korábban még szép számmal voltak fidesz szimpatizánsok) vajon bejutnátok-e? Lószart jutnátok be. És ezért el is követtek mindent és megérdemelten lesz majd nagy sírdogálás az eredményvárón.

civilkontrol 2011.04.13. 11:20:50

@Lastres:
Nálam ott vágtátok el magatokat, hogy kivonultatok az alkotmányozásból. Csak hab a tortán, hogy ehhez képest parádéztok is, hogy mi legyen, meg mi ne legyen benne. Az embernek menten kabbe érzése támad.
Az meg, hogy Te elismered, hogy gáz harasztikkal együvé tartozni, részedről korrekt az lmp megítélésén azonban semmit sem változtat.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 11:42:20

@civilkontrol: hát mert tényleg az :) Azért emberileg elég nehéz az érdemi kritikára reagálni, ha mocskolódásba van csomagolva, ezt beláthatod. Te is hogy kiakadtál egy ilyentől, most gondold el ha naponta ilyeneket kapsz.

Ha nem jutunk be, hát nem jutunk be, nekem nem a parlamenti lét az első számú mércém, hanem hogy tudjak tükörbe nézni.

Megjegyzem, hogy az általad "necces húzásnak" nevezett dolgok nagy része is csak a hiperdemagóg fideszes logika szerint necces, ami azt pl. mondja, hogy ha én leülök valakivel vitatkozni, vagy egy légtérben mutatkozom, akkor azzal már egyet is értek. Dehát épp azért vitatkozunk, mert nem értünk egyet, nem? Ez egy vélelmezett morális felsőbbség felől próbálja a társadalmat vállalható és vállalhatatlan egyénekre osztani, és a más véleményen levőket bőszen tolni bele az utóbbi kategóriába. Nem meggyőzni akar, hanem diszkreditálni. (erről szól az LMP állandó le-eszdéeszezése is). Ezt nem a Fidesz találta ki (hanem az SZDSZ :)), de mesterien alkalmazza, és láthatólag még az értelmiségi holdudvara is elhitte, hogy ez így tényleg jó.
Konkrétan ha Haraszti gáz, de az LMP-sek nem értettek vele egyet (s ez kölcsönös volt, mint első mondataiból kiderült) (s mivel valahogy úgy volt kitalálva, hogy egy zöld, egy liberális és egy konzervatív meghívott, a konzervatív nem Elek lett volna első körben, csak az illető nem vállalta - nyilván az említett fidesz-hiszti internalizálása folytán), akkor miért is "necces" húzás? Miért az LMP sara?

Ez a dolog tényleg csak nálunk (és tőlünk keletre) kérdés, nyugatabbra néznek nagy szemekkel, hogy ezt most így hogy.

2011.04.13. 11:44:10

@Alamio: Semmit nem másoltam be többször. Valóban sokszor kellett már leírnom, mert újra és újra előszedi a papagájkommandó az LMP=SZDSZ nótát. Sajnos, ilyenkor késztetést érzek némi tényanyagot közölni, elnézést, ha megzavartam bárki lelkivilágát is. Választ soha nem kapok, ilyenkor jönnek a libsizések és mellébeszélések. További erőt, egészséget.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 11:57:23

@civilkontrol: "gáz harasztikkal együvé tartozni" nem tartozunk eggyüvé, lásd előző válaszom.

Kivonulás: a Fidesz őssze kiherélte az AB-t, cinikusan napi politikai célból. Az LMP egész addig alkotmányozott, akkor vonult ki, mivel nincs értelme úgy alkotmányozni, ha az ember a legalapvetőbb normákat sem tiszteli. Mintha egy ateista menne fel a szószékre és prédikálna, hogy mi az Úr kívánsága, ha érted.

Te ezek után visszamentél volna alkotmányozni? Szó nélkül? Esetleg néhány feltételt szabsz (mint az LMP tette)? Amelyek közül a legalapvetőbbet, az AB jogköreinek visszaállítását sem lépte meg a Fidesz, sőt tovább szűkítette.

Diocles 2011.04.13. 12:42:23

@iii:

Nem cáfoltál meg te semmit. Itt hemzseg a poszt tényadatokkal, h miért gondolja úgy a tisztelt közönség, h az LMP-ben az SZDSZ másod- és harmadvonala folytatja a politikát, cáfolat nem volt.

A választási térképekre csak rá kell nézni, cáfolat nem volt. Hiába mondod, h csupán arról van szó, h mindkét pártra az "értelmiség" szavaz, azért az nem véletlen, h az SZDSZ-re is, meg rátok is a pesti belváros szavaz, és nem mondjuk pl. a győri értelmiség. Nem baj, csak nem kell tagadni az azonosságot.

A káderállomány zöme az SZDSZ holdudvarából jön, kezdve Karácsony kampányfőnöktől, cáfolat nem volt.

A napi politizálásban csak a hülye nem veszi észre az SZDSZ-re emlékeztető elemeket (Daniel bácsitől a jó öreg "lemegyünk vidékre tüntetni a rásszisták ellen, majd estére már vissza is jövünk a Belvárosba" - pótcselekvésig), cáfolat nem volt.

Ahogy arra sem volt cáfolat, h miként akarjátok leváltani az olyannyira ekézett kormányt, ha a kormányváltás egyetlen esélye az MSZP-vel való szövetség.

lorantka_a_gall 2011.04.13. 13:49:21

@Charlie Chan:

"Most nem ti vagytok soron, abból már amúgy s elég volt. " Ezt nem igazán értem. Elég volt az LMP kormányzásából? o.O Lehet, hogy alulművelt vagyok, de tudtommal az LMP még nem volt kormányon. Egyébként meg az utóbbi 9 évben bőven megszoktam, hogy nem azok kormányoznak, akiket oda kívántam.

SchmittPali · http://twitter.com/schmittpali 2011.04.13. 14:01:32

Nagyon köszönjük! Viktor üzeni, hogy még 10 szerverkarbantartási szerződést kötehettek!
Nó péjn, nó géjn testvéreim!

üdvözöl mindekit az álamfő

devuscka 2011.04.13. 14:15:15

@Lastres: azért, ha belegondol, jobban jött volna ki az LMP- ha a Parlamentben fejti ki a véleményét. Ellenvéleményét. Ez lett volna a 'kötelessége' végül is egy parlamenti párt. A végén legfeljebb nem szavazza meg. ez a lehetősége meg van.
(úgyis ezt várják a néptől is)
Többet is profitált volna ezzel a magatartással. Így viszont több parlamentarizmus van a jobbikban.

Hiába kerülne bele az össze javaslatuk, ha eggyel is ellen véleményen vannak, akkor nem szavazza meg. Nem?
(Vagyis a 4.-5. paragrafusra igen , a 8.-ra nem? Vagy hogy képzelik a népszavazással? )
Hitelesebb lett volna az lmp, így gyakorlatilag melléállt a mszpnek. Akkor mit hadakozik ez ellen?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 14:38:14

Persze, kötelessége, mint a mindennap megvert asszonynak is, hogy azért meleg vacsorát adjon erőszakos urának.
Szóval nem, a parlamentarizmusból és az alkotmányozásból az csinál bohócot, aki ilyen feltételek mellett alkotmányozik (Jobbik, Szili Katalin). Mert a Fidesz leszarja az alkotmányt és a jogállamot, és ha úgy teszünk, mintha ez rendben volna, és mellé ülünk, kritizálgatjuk, akkor részesei leszünk a gyalázatnak, amit elkövetnek.

Az LMP a programjában az alkotmányosság és jogállamiság megerősítését ígérte. Amikor ennek brutális gyengítése folyik, akkor azzal képviseljük a választóinkat, akik erre a programra szavaztak, hogy elutasítjuk a folyamatot - ez teremt erkölcsi alapot arra, hogy később a megváltoztatásáért fellépjünk.

Ha bent ültünk volna a parlamentbe, akkor az alkotmány elfogadása utáni kritikákra az lenne a Fideszes válasz, hogy "ott voltatok, felszólaltatok, a többség nem támogatta, úgyhogy innentől kuss". Eljátszották már párszor ezt a játékot, ismerjük.
(Csak azt az egyet nem értem, hogy miért nem használta ki a Fidesz azt a ziccert, hogy párt Szili vagy Jobbikos módosítót elfogadjon, nem került volna neki semmibe - ezzel viszont igazolta utólag is az LMP és az MSZP távolmaradását).

"így gyakorlatilag melléállt a mszpnek. Akkor mit hadakozik ez ellen?"

Egy barátom vegetáriánus. Hitler is az volt. Akkor most a barátom Hitler mellé állt?

devuscka 2011.04.13. 15:09:34

@Lastres:
Igen saját os elképezelése van a parlaenti pártok munkájáról. az ellenzék és kormányzópártokról.
Ezek szerint csak egy(1db) pártos parlament lehet, mert aki ott van bent, az csak támogatja a kormányt. Így akinek a javaslatát nem fogadják el bármiben, az akkor csak utcáról politizálhat csak . Ilyen szempontból akár 'munkáspárt' is nevezhető parlamenti pártnak.
Ez a maga parlamenti demokráciája?

"Az LMP a programjában az alkotmányosság és jogállamiság megerősítését ígérte."
Amit most tesz a lmp, azzal nem erősíti! Ez biztos.

"Akkor most a barátom Hitler mellé állt? " Butaság, hogy jön ez ide?
Ha ezen logika mellett gondolkodik, akkor megértem,hogy itt tart. Sok értelme nincs győzködni, ha ennyi a felfogása. :-)

vizipipa 2011.04.13. 15:13:20

Kommentáradat. Ez a közvélemény? Vagy az azért még odébb van?

~960 komment, ~260 kommentelő.

1. EddieCivic4g - 57.
2. Charlie Chan - 53.
3. egerészölyv - 40.

Diocles 2011.04.13. 15:14:25

@Lastres:

Ezen érvrendszer alapján akár be se kell járni a P-be, nem hiszem, h olyan nagyon hiányoznátok bárkinek.
(Akár a jobb híján - értsd: az SZDSZ, vagy egy Bajnai-, esetleg Hack-párt hiányában - rátok voksolóknak.)

Ha nem ragaszkodnál legendásan szolgalelkűen a mindenkori LMP-s pártállásponthoz, akkor nem volna nehéz belátnod, h ez a bojkott elég nagy öngól volt.

1. Nem juttok elég médiafelülethez emiatt, hiszen a P-i pofázásnak azért van utórezgése.

2. Meglehetősen összemosódtatok az MSZP-vel. (Most tökmindegy a bűvészkedés, a szójáték, h az MSZP csak Titeket utánzott (ami persze hazugság, hiszen a bojkottot Gyurcsány vetette fel legelőször), ez így jött le sokaknak.)

De hajrá, ön örülök neki, h így történt.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 15:57:03

@devuscka: nem, nem ezt mondtam, csúsztatsz. Ha ez lenne, akkor az LMP nem csak az alkotmányozásból vonult volna ki, hanem minden olyan törvénynél, ahol nem fogadták el az álláspontját. Márpedig nem ez történik, felszólal, becsülettel benyújtja a módosítóit is, majd elfogadja, hogy nem az ő álláspontja érvényesül, mivel nem ő kapott felhatalmazást a kormányzásra. Sőt csomó törvényt meg is szavaz (az első ülésszakon a törvények 40%-át, például).

De vannak határok, az alkotmány különleges, ahol nem csak a parlamenti többség elképzeléseinek kellene érvényesülnie (mert bármikor lehet belőle kisebbség). Ezért a "hiszti". Szerintem az alkotmányosság erősítését szolgálja, ha az ember keményen kiáll, amikor egy határt át akar hágni a kormány. És képviseli például a Fidesz 3 évvel ezelőtti álláspontját is :)

devuscka 2011.04.13. 16:15:29

@Lastres:
Milyen határ? Törvény szerint milyen határt hág át? Melyik paragrafust?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 16:21:42

@Diocles:
hogy öngól volt-e, azt majd az idő eldönti. Az biztos, hogy elveink és céljaink mentén nem maradt más választásunk. Dilemma volt, de ha úgy tetszik, volt rossz és még rosszabb választási lehetőségünk abban a helyzetben, amit a Fidesz nyomulásával előállított. Ha a másikat választjuk, akkor lehet, hogy 2 öngólt lövünk (Csak meg kell nézni Szilit, szerinted ezek után bárki szavazna rá? Feltörölték vele a padlót.).

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 16:28:30

@devuscka: ezt kérdezte Gyurcsány is állandóan. A morális határt hágja át. Emlékszel ugye, nem minden legitim, ami legális. Hogy mást ne mondjak, annak idején a zsidótörvényeket is teljesen legálisan hozta meg a parlament.
De például az indokolatlan kirúgások esetén vagy visszamenőleges 98%-os adó kapcsán az Alkotmányt hágta át. Ami csak azért vicces, mert utóbbinál az LMP beterjesztett egy módosítót, ami alkotmányossá tette volna a törvényjavaslatot, a tartalom megtartásával, de leszavazták. Ma már tudjuk miért. S azóta is számos alkotmányellenes törvényt fogadtak el. Szerintem megáll az az állítás, hogy a Fidesz nem tiszteli az alkotmányosságot, alárendelhetőnek tartja napi politikai céljainak. (Fura, hogy akiknek ez most nem fáj, mennyire fájt, amikor a Gyurcsány-kormány csinálta ugyanezt).

devuscka 2011.04.13. 16:30:42

@Lastres:
"Feltörölték vele a padlót" Ezt nagyon tévesen tetszik látni. Komoly lehetőséget kapott, hogy 'képben' kerüljön. Egyébként ott ülhetne a sarokban szegényke. Inkább 'kiemelték' és helyzetbe hozták. :-)

devuscka 2011.04.13. 16:33:36

@Lastres:
Keveri a szezont a fazonnal.

devuscka 2011.04.13. 16:44:56

@Lastres:
Soha nem születne meg olyan alkotmány ami mindenki megelégedésére szolgál. Így nem is lenne alkotmány. tessék összefogni, 2/3-al nyerni és újra alkotmányozni. Lehetőség adott. Ezt most kicsinyességből elhalasztották.

A zöld vonalat is átvették az lmp-től:
"Nem gondolja Szili Katalin, hogy csőbe húzta volna a kormány azzal, hogy bevonta a kormány az alkotmányozásról szóló konzultációs testület munkájába annak ellenére sem, hogy már megjelent az új alkotmány szövegtervezete és az nagyon messze van attól, amit ő képvisel. A volt házelnök a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, a konzultációs kérdésekben a természeti értékek, a környezeti felelősség, az értékközösség és a jövő nemzedékek jogait érintő kérdések, épp az ő kérésére kerültek be a témák közé."
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=124878

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.13. 17:26:02

@devuscka: hát a "konzultációs kérdésekbe" valóban belekerült. De az Alkotmányba? Az egészséges környezethez való jogot kivették, a Jövő Nemzedékek ombudsmanját beolvasztják, a termőföld és a víz nem lesz védett nemzeti kincs. Ez mondjuk a kérdőívezés álságosságát is mutatja.

2011.04.13. 17:34:25

@Diocles: "Nem cáfoltál meg te semmit."

Szerintem igen, akkor nézzük.

"az LMP-ben az SZDSZ másod- és harmadvonala folytatja a politikát"

Mondjál már egyetlen másodvonalbeli szdszest! Lécci, lécci, lécci!!! Ugyanis az untig emlegetett Karácsony se volt szdszes, csak az LMP-be lépése után derült ki egyáltalán, hogy dolgozott az Szdsz-nek, de soha nem szerepelt politikusként, még tag sem volt.

"A választási térképekre csak rá kell nézni, cáfolat nem volt. Hiába mondod, h csupán arról van szó, h mindkét pártra az "értelmiség" szavaz, azért az nem véletlen, h az SZDSZ-re is, meg rátok is a pesti belváros szavaz, és nem mondjuk pl. a győri értelmiség."

Ha nem is a győri, de a pécsi, szegedi értelmiség szavaz, nem csak a pesti belváros. Ez látszatpolitológia, hamis. Az LMP majdnem minden megyében elérte az 5%-os küszöböt. Ellenben vizsgálatok bizonyítják, hogy még a volt Fidesz-szavazók is többen vannak az LMP-re szavazók közül. Ennek egyszerűen létszám okai is vannak.

A másik, hogy egy párt irányvonalát nem az szabja meg, hogy szavazói korábban kire szavaztak. Ilyen alapon a Fidesz meg kommunista, nem?

"A káderállomány zöme az SZDSZ holdudvarából jön, kezdve Karácsony kampányfőnöktől,"

Marhaság, lásd fentebb. Karácsonyon kívül ha még 1-2 embert tudsz mondani max. (az se holdudvar, legfeljebb korábban megfordult már az Szdsz-ben), miközben a képviselők, vezetőségi tagok kb. 50 fő. Ugyanennyi volt fideszes vagy mdf-es van az LMP-ben, azokat érdekes módon nem citálja senki.

"A napi politizálásban csak a hülye nem veszi észre az SZDSZ-re emlékeztető elemeket"

Mert erre jár rá az agyad, azért. Bármilyen elemeket venne elő az LMP, ráfognád. Az LMP-ben sok fiatal van, erősen épít az internetre, az akciókra. Az LMP vállaltan liberális emberjogi területen, így fellép a rasszisták ellen is, ahogy mondod, ettől még nem az Szdsz követője,. Ugyanezt képviseli bármely zöld párt nyugaton is.

Mi azzal a probléma, hogy lemennek és visszajönnek, a Jobbik nem ugyanezt teszi? Egyébként nemcsak lemennek, részt vesznek ebben a helyi képviselők is.

A pótcselekvés sokkal inkább a gárdisták buzgómócsingoskodása.

"Ahogy arra sem volt cáfolat, h miként akarjátok leváltani az olyannyira ekézett kormányt, ha a kormányváltás egyetlen esélye az MSZP-vel való szövetség."

Ettől megint csak nem lesz az Szdsz követője az LMP, ez egyszerű választási matematika. Egyébként nincs eldöntve előre semmilyen koalíció, az LMP elviekben minden irányban nyitott, bár a mostani kormány mindent megtesz, hogy ez ne legyen lehetséges. A zöldek nyugaton is általában a baloldallal szövetkeznek, ebben megint nincs újdonság, de előfordult már fordított koalíció is.

De ami a döntő és amit meg se említesz, a két párt programja és elvei, ami totálisan különbözik, különösen gazdasági téren. Ezért liberális oldalról meg is kapja az LMP a "szélsőbal" címkét.

2011.04.13. 18:03:50

@iii: Megtaláltam az egyik cikket, most már el fogom spájzolni:

www.median.hu/printcikk.ivy?artid=7c017750-53b9-4a03-87c6-a771ee519bb8

"A médiában gyakran elhangzott állítás szerint az LMP-re zömében volt szabaddemokraták szavaztak, tehát a Lehet Más a Politika valójában az SZDSZ reinkarnációja. A Medián adatai nem támasztják alá ezt az elméletet. Az LMP támogatottságának területi eloszlása és a párt társadalmi háttere kétségkívül nagyon hasonló a négy évvel ezelőtti SZDSZ-éhez, ezek az adatok azonban semmit sem mondanak az egyének viselkedéséről – mellesleg a 90-es Fidesz is ilyen karakterű szavazóbázissal rendelkezett. Hogy a szavazók szintjén valójában mennyire erős a személyi kontinuitás, azt nehéz megmondani, mindenesetre a „Kire szavazott 2006-ban?” kérdésre az LMP-seknek mindössze 15 százaléka adott olyan választ, hogy négy éve a liberális pártra voksolt (www.median.hu/object.872428de-06ea-48f1-9750-5456d972f8ba.ivy), többségük úgy emlékezett, hogy az MSZP-t támogatta (32 százalék), de annak idején sokan döntöttek a Fidesz mellett is (18 százalék), illetve azoknak is jelentős az aránya, akik nem válaszoltak a kérdésre vagy nem szavaztak (21 százalék) – további 7 százalék nem is volt szavazásra jogosult 2006-ban."

Bele kell törődni abba, hogy a valóságra nem tudod mindig ráhúzni a sémáidat, akármennyire is szeretnéd.

devuscka 2011.04.13. 18:32:10

@Lastres:
Hogy a vége mi lesz még kérdéses, de úgy emlékszem:
"Ezek között van, hogy az alkotmánytervezetből kikerül a gyermekek utáni szavazati jog, bekerül viszont a tényleges életfogytiglan, a parlamenti vizsgálóbizottság előtti megjelenés kötelezettsége és a Kárpát-medencében élő őshonos fajok kiemelt védelme. Szili Katalin és számos zöld szervezet javaslatára szintén bekerül az alaptörvénybe az egészséges környezethez való jog."
www.parameter.sk/rovat/kulfold/2011/03/28/orban-kivetelesen-eros-alaptorveny-lesz-az-uj-alkotmany
"Az Alaptörvénybe az ex-szocialista volt házelnök Szili Katalin alkotmánytervezetéből is átkerült néhány pont, de a parlament azokat kormánypárti javaslatként tárgyalta és fogadta el. Korábban Szili és most Ivády is javasolta, hogy válasszák külön a nemzeti és az állami zászót, utóbbin szerepeljen a koronás címer, de ezt elvetették."

Amúgy:
– Az alaptörvény tervezete egyszerre nemzeti és európai, benne foglaltatnak jogok és kötelezettségek – fogalmazott az államfő. Külön öröm számára az is, hogy helyet kap benne a házasság és a család védelme, valamint az egészséges környezethez való jog.
www.aradszkiandras.hu/az-orszaggyules-szavazott-a-alaptorveny-tervezet-modosito-javaslatairol-parlamenti-hirek/

"Határozottan fogalmaz az az indítvány is, amely szerint az egészséges környezethez való alapjog érvényesítése érdekében az államnak intézményvédelmi kötelezettsége van. Megjelenik benne továbbá a „szennyező fizet” elve is, "
Egyébként 160 módosítót fogadtak el. Egész pofás kezd lenni az Alkotmány.(abból amit az újságokban olvastam)gondola.hu/cikkek/76003-Elfogadott_modositasok_I__-_A_kozhatalom_forrasa_a_nep_.html

Ombudsmanok meg lesznek, csak ugyan úgy működik mint az államtitkárok a nagy összevont minisztériumok alatt.

"k" (törölt) 2011.04.14. 10:35:23

@iii: az szdsz véletlenül sem a programja miatt volt kártékony.

BISMARCK 2011.04.14. 10:47:46

‎"Ráadásul a magyar alkotmány az élet és a demokrácia alapértékeként beszél a családról. Ez egy aberrált gondolkodás mód."
DCB

syck · https://twitter.com/sycko 2011.04.14. 12:18:59

az kiderult mar, h a fidesz miert fel annyira az lmp-tol, h a lakajblogjan is lmp fika megy? ez vmi ertelmisegi ellenesseg? urbanus fobia?

(biztos volt mar, de a mandinert miert tekintjuk meg hitelesnek. azon kivul, h a fidesz kozeli index tulajok elvarjak, h blogketrecbe keruljon, mi szol amellett, h komolyan vegyuk amit irnak?

az orbanviktor.hu-s eset utan kiderult, h 0 az az nulla kulonbseg van a jobb es baloldali bloggerek/ujsagirok kozott. uzletember vagy velemenyvezer, a ketto egyutt tobb, mint vicces, de minimum hiteltelen. szvsz)

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.14. 14:21:50

@devuscka: igen, az egészséges környezethez való jog visszakerült, s én ennek komolyan örülök. Az egész zöld szféra lobbizott ezért, nem csak Szili. Az Ombudsmant viszont nem sikerült megmenteni. Ami azért gáz, mert pontosan ahogy te írod, mint az államtitkár: ha a főnöknek más a véleménye, akkor kuss. Márpedig a jelenlegi általános ombudsman már párszor megmutatta, hogy elég érzéketlen a környezeti ügyek iránt. Például nem valószínű, hogy lett volna ombudsmani fellépés a szerencsi szalmaerőmű ügyében, ha nem független a JNO.

Egyébként meg ha minden csak saját módosítóként kerülhet be, akkor tényleg érvényét veszti az az érv, hogy ott kell ülni - hiszen akkor bárhol hangzik el ellenérv/javaslat, parlamenten belül vagy kívül, úgyis csak Lázártól függ, beadja-e vagy sem.

devuscka 2011.04.14. 16:52:12

@Lastres:
"úgyis csak Lázártól függ," - sajnálom, ha így van. (most komolyan)
Az 'zöld jog' nekem fontosabb, (örülök neki : a'jog' szerűsítésnek) mint, hogy egy vagy több ombudsman van.
Ombudsmani hivatal lesz. Lehet hozzá(juk) fordulni, és nyaggatni őket. Nem olyan baj,ha összefogott a dolog.
Az már az 'embertől' függ,hogy milyen munkát végez(nek). Senkinél sem lehetünk biztosak. Az idő eldönti.

Luie Lepke 2011.04.14. 20:37:55

Az van srácok, hogy a szopóálarc a fenti bejegyzésnek hála már a tietek. Ezt láttátok már? fenteslent.blog.hu/2011/04/14/kocsog_orszag_vagyunk_a_mandiner_szerint
Az a baj, hogy ha annyira benyaltok a Vezérnek, hogy az csontot ér, akkor az feltűnik, és ne csodálkozzatok ha kiveri a biztositékot. Részt vesztek abban a háborúban amelynek akciói a Cohn-Bendit elleni rágalomhadjárat, a külföldön balhézó magyar emigránsok és az oda küldött média csapatok, meg ez a fenti csoda is. A Vezér holnap is a Vezér lesz. Ti viszont már csak a csicskái, akik maximum bokafogással várhatják hátha megtisztel bennetek pár lökés erejéig, és a legnagyobb örömötök a recsegő végbeletek miközben Orbán Viktor vagy bármelyik fullajtárja behatol. Csók Cukorfalatok. :)

peregrinus@index.hu 2011.04.14. 22:53:22

A mulatságosnak szánt, de rendkívül színvonaltalan cikk csak egy aprócska (10 perc utánanézés után el nem követhető) tévedéséről: a 89-es Alkotmány legitimitását az adja, hogy az azt megalkotó pártok 88% felett kaptak szavazatot a nem sokkal későbbi Országgyűlési választásokon - emlékeztetőül, ha valaki elfelejtette volna a Fidesz-KDNP 52,73%-os támogatottsággal bitorolja a képviselői helyek 67%-át. Lehet, hogy csak én érzek különbséget. Ja, bocs és akkor a választáson azután kapták ezek a pártok a 88%-ot (pedig sok párt volt), hogy megcsinálták az alkotmányt. Szerintetek pedig a Fidesz korrekt módon jár el, hiszen mindenki tudta, hogy az alkotmányozás a kérdés - csak éppen azt nem tudta senki (talán még a Fidesz sem?) - hogy mi lesz abban az Alkotmányban...
Úgyhogy szerintem sem helyes Európába futkosni, inkább itthon kell belerúgni egy nagyot a Fidesz seggébe - hogy átvegyem a fennkölt és "vicces" stílust.

WonderCsabo 2011.04.14. 23:00:04

@Lastres: Aztarohadt, nem hittem volna, hogy van 900 LMP szimpatizáns. Tévedtem.

pallo 2011.04.14. 23:10:06

olyan jó volt régen a mandiner, értelmes, felkészült nívós írásokkal.

De egyre csúsztok lefele a lejtőn ez az írás már a Magyar Hírlapban is lehetne. Szinvonaltalan, tele tárgyi tévedéssel és demagóg hülyeséggel.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.15. 00:05:28

@devuscka: "Lázártól függ" ez csak képletes, mivel az alkotmány alapszövegét mindenki más jegyzi a két frakcióvezetőn kívül, Csak Lázár és Harrach adhat be módosítót (ugyanis a beterjesztő nem adhat be módosítót a saját javaslatához). Ez gondolom a rendtartás eszköze, de nyilván nem Lázár dönti el egymaga, hogy mit ad be. (Ha nem a főnök :))

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.04.15. 00:11:31

@WonderCsabo: én is meglepődtem :) de jó részük szerintem nem LMP szimpatizáns, csak Fideszt-nem szerető. És most minden ezirányú frusztrációt ráöntenek a cikkre (ami talán meg is érdemli).

steverubellreborn 2011.04.15. 01:46:45

@civilkontrol: nagyon frusztráltan hörögsz, a fallosz centrikusság is feltűnő.akarsz róla beszélni?

steverubellreborn 2011.04.15. 01:49:54

@bbjnick: Az LMP Karthágó. Le kell rombolni és fel kell szórni sóval. Az, amit képvisel, közvetlen életveszélyt jelent a magyarságra.

Adolfka, szerintem kérj időpontot a pszichiáteredtől!
Dg:Paranoid képzetek.Szorongásos tünetek.

steverubellreborn 2011.04.15. 01:58:43

@MACISAJT: Hogy Szakasits Árpád unokája -igen, annak a Szakasitsnak- ott tüntet a

miért,ha nagyapád nyilas volt te is az vagy?

steverubellreborn 2011.04.15. 02:02:37

@tevevanegypupu: arról nem az LMP tehet Adolfka,hogy neked csak a csizmacsattogás tetszik.

steverubellreborn 2011.04.15. 02:09:13

@Viktus: Az LMP elmerokkant banda a sok elmeháborodott zöldségével sosem volt ígéret a pesti hippiken túl senkinek
szívj nagyokat az ólomdús margit körúti levegőből,aztán megkérdezem érdekel-e a zöld

tevevanegypupu 2011.04.15. 06:55:33

@steverubellreborn:
Attol, hogy nekem a csizmacsattogas tetszik,az lmp meg nem lesz jobb. Belterjes belvarosi, bekepzelt kis zoldkarfiolok melegagyban termesztve.

devuscka 2011.04.15. 10:23:09

@Lastres:
Köszi. ezt nem tudtam. (ennyire azért nem mélyülök bele. Oldják meg a problémákat. Jól. Nem kis feladat)

Máshol már betettem, de talán nem látta:
Az ideiglenes alkotmányról és az alkotmányozási kénszerről így vall Vastagh Pál, a Horn-kormány szocialista igazságügyi minisztere:

"Hogyan vetődött fel az ön miniszteri működése idején, hogy hozzá kell látni az új alaptörvény kimunkálásához? Az MSZP és az SZDSZ koalíciójának akkor 72 százalékos többsége volt.

"Hogyan vetődött fel az ön miniszteri működése idején, hogy hozzá kell látni az új alaptörvény kimunkálásához? Az MSZP és az SZDSZ koalíciójának akkor 72 százalékos többsége volt.

– Nem tudom, hogy konkrétan ki vetette fel, de az bizonyos, hogy az alkotmányozás kérdése benne volt a levegőben. Valójában már az MDF-kormány idején nyilvánvalónak látszott, hogy új, végleges alkotmányt kell létrehozni. 1994-ben az összes párt választási programja tartalmazta ezt. Nem sokkal azután, hogy a kormánytöbbséget alkotó MSZP és SZDSZ az alkotmányozás mellett döntött, az ellenzék is csatlakozott az elképzeléshez. Tulajdonképpen az Alkotmánybíróság akkori elnöke volt az egyetlen, aki mérsékelten nyilatkozott. Sólyom László elismerte, hogy van igény az alkotmányozásra, de azt mondta: a hatályos alaptörvénnyel is elboldogulunk.
– A jogalkotás ellenzői gyakran hivatkoznak arra, hogy nincs alkotmányozási kényszer.
– Ez már 1994-ben is elhangzott, s nem csak manapság emlegetik. Az alaptörvény átdolgozása és bizonyos kiegészítése, teljesebbé tétele indokolt, az alkotmányozás szándéka szakmailag, politikailag elfogadható. Az a politikai erő, amelynek ehhez megvan a parlamenti többsége, joggal formál igényt rá, hogy ezt elvégezze. Kérdés persze, hogy mi a célja és a tartalma ennek a munkának. Ha az, hogy az elmúlt húsz esztendő tapasztalatai alapján, az alkotmánybírósági ítéletek figyelembevételével korrigálják a jelenlegi szabályozást, azt támogathatónak tartom. Ha azonban teljes szakítást jelent az 1989–90-ben kialakult alkotmányos szerkezettel, akkor nem tudom elfogadni. Fontosnak vélem a kontinuitást."
www.mno.hu/portal/773137

steverubellreborn 2011.04.15. 12:03:24

@tevevanegypupu: tehát nem fontos a környezetvédelem,mellesleg rólad állít ki egy szegénységi bizonyítványt,ha az operett nyilasokat gondolod a magyar érdekek védőinek.Ők ráadásul beszariak (falkában üvöltenek csak) és belterjesek is, iq meg a lábmérettel egyezik.

tevevanegypupu 2011.04.15. 13:01:56

@devuscka:

Minden kormany akart alkotmanyozni, csak nem volt meg hozza a ketharmad. A fidesznek megvan es a valasztasok soran megigertek, hogy fognak alkotmanyozni, nagy valoszinuseggel ezert is kaptak a ketharmadot. Ezenkivul a kozvelemenykutatasok is azt bizonyitjak, hogy a "nep" helyesli es igenyli az uj Alkotmanyt, helyesli, hogy hivatkoznak benne a keresztenysegre es azt is helyeslik, hogy az onvedelmi jog is szerepelni fog benne. Akar nepszavaznanak is rola. Szoval minek magyarazkodni??

tevevanegypupu 2011.04.15. 13:03:17

@steverubellreborn:

Az eroszakos emberek altalaban falkaban uvoltek, vonatkozik ez minden partra es parthivore is. Egysegben az ero, nem tudta?(:

devuscka 2011.04.15. 13:16:17

@tevevanegypupu:

Minden párt akart alkotmányozni. Csak éppen ezt néhányan próbálják letagadni( úgy tűnik a szoci Vastagh Pál nem ilyen. partszélről próbálják elvitatni a jogát másnak hozzá.
Demokráciára hivatkozva, miközben az alapvető parlamenti demokratikus normákat nem akarják betartani. 'Így megy ez' -
A 'holdudvar' meg azonnal megtalálja a hangját, ahogy ellenzékbe kerülnek. Rögtön látják hol szenvedhet csorbát a demokrácia. Hatalomban csak csendben 'gyarapodnak'. Úgy kellett nekik ez a kormányváltás, mint a dialízis a vesebetegnek.

picur3ka 2011.04.15. 14:20:19

Na, jol ki lettek osztva, latom: naci, bolond, etc.

Reductio ad Hitlerum a sok tolerancia bajnok egyetlen szellemi fegyvere.

tevevanegypupu 2011.04.15. 14:39:58

@devuscka:
Nem kell rajuk figyelni, amit megigertek es amit elhataroztak csinalja meg a fidesz. Egy ev utan sok mindent kulonben sem lehet mondani, kell hozza negy ev legalabb, hogy valamit eszrevegyen az ember. Jobb nem lesz egy ideig, ezt nem is igertek. Nem tudom mit szolna hozza a sok okos, ha olyan intezkedeseket hoznanak mint Romaniaban vagy Gorogorszagban..Uj Alkotmany pedig kell, szoval nincs itt helye kulonosebb vitanak A fene eszi a tobbi partot, hogy nekik nem sikerult. . Es ha ebben nem akarnak reszt venni, menjenek homokozni vagy szellemjarni. Az valo nekik.

devuscka 2011.04.15. 15:00:55

@tevevanegypupu:
ja, kb. 'Szellemjárnak' a Parlamentben is.
Átlátszóak és csak ijesztgetnek. :-)

2011.04.15. 17:58:02

@BISMARCK: Ez csúnya lenne, de még hasonlót se mondott.

Itt a feliratozott video, 11 perc körül beszél erről, magad is meghallgathatod:
www.youtube.com/watch?v=GlOQe6HeESU

Nem kell mindent benyalni a lakájtévéknek.

BISMARCK 2011.04.15. 18:06:04

@iii:

:D

www.youtube.com/watch?v=VlyO-8a-kiY
5.20-5.27

Előbb tájékozódni kellene nem írogatni :D
Ki mondta, hogy abban a beszédben hangzott ez el?
Na, akkor próbáld meg más módon visszapakolni a szart a lóba :D

Gandalf Garaboncias 2011.04.15. 18:43:47

Több mint 1000 komment!

Az LMP-s hozzászólókat ugyancsak kiakaszthatta ez a poszt!
Meg az LMP-s bloggereket is, akik hasonló hevességgel írtak tiltakozó posztokat a blogjaikra.

picur3ka 2011.04.15. 18:49:49

@BISMARCK:

Haha:

"Nem erdekel engem Orban Viktor. Azert mondtam, Chavez, hogy akkor az emberek felkapjak a fejuket."

Egy olcso ripacs, provokateur.

BISMARCK 2011.04.15. 18:51:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Nem hiszem :D
Egy olyan hiteles párt mint az LMP nem hozna Magyarországra egy provokátort :D

BISMARCK 2011.04.15. 18:57:55

@iii:

Ha már itt vagy kicsi LMP-s áruld már el Karácsony Gergő hogyan lehet adjunktus doktori nélkül?

(ha jól emlékszem ez legutoljára vmi Fodor Gábornak sikerült még a 90es években)

steverubellreborn 2011.04.16. 00:08:24

@tevevanegypupu:

nem, ezeket csak a saját félelmeikre appeláló pártok tudják megszólítani

steverubellreborn 2011.04.16. 00:10:03

@BISMARCK: Tényleg, anno a FIDESZ mint hiteles párt nem is értem,hogy miért Berlusconit hozta ide.

Rocker Kacsa 2011.04.16. 00:42:09

Zseniálisan összefoglaltad, hogy mi a probléma az LMP-vel! :)

Feldobta a napomat, köszönöm. :)

tevevanegypupu 2011.04.16. 06:34:18

@steverubellreborn:
A partok mindig felnek valamitol vagy valakitol. Ugy tunik csak valasztoiktol nem , mert amint fikarcnyi hatalmat kapnak, onjarova valnak.

BISMARCK 2011.04.16. 08:43:28

@steverubellreborn:

Vicces gyerek vagy te.
A Fidesz egy tömegpárt. Egyébként meg mag a patásördög tökmindegy kit hoz ide.
Az LMP viszont megvesztegethetetlen szentek gyülekezete.
És micsoda szakértők.

2011.04.16. 08:45:51

@BISMARCK: Aha. Nem láttam a videót.

Erre szokták mondani, hogy kiragadott mondat. Az aberráltat a gondolkodásmódra mondja, nem arra, hogy a család lenne aberrált. Ha kicsit tovább hallgatod, elmondja: "a nem hívő embereket kizárják az alkotmányból." Ez az aberrált.

2011.04.16. 08:48:18

@iii: Mint a viccben, amikor Orbán leszáll Amerikában és megkérdi egy riporter:
- Mi a véleménye a kurvákról?
- Miért, vannak itt kurvák?

A lapokban másnap megjelenik: Kádár első kérdése Amerika földjén: "vannak itt kurvák?"

BISMARCK 2011.04.16. 08:49:29

@iii:

"Ráadásul a magyar alkotmány az élet és a demokrácia alapértékeként beszél a családról. Ez egy aberrált gondolkodás mód."

Ezt mondta konkrétan.
Ha nem láttad, nézd meg, utána találj ki valamit.

2011.04.16. 08:50:15

@BISMARCK: Kérdezd meg tőle szerintem, azt se tudtam, hogy adjunktus.

De egyébként az adjunktus az nem tudományos fokozat, hanem beosztás.

2011.04.16. 08:50:57

@BISMARCK: Olvasd el légyszíves a hozzászólásom többi részét is, elmagyaráztam.

BISMARCK 2011.04.16. 08:52:27

@iii:

Ami doktori fokozathoz van kötve.
Sok-sok tanársegéd vár az átsorolásra akik rendelkeznek phd fokozattal, Karácsony nem rendelkezik vele, ellenben adjunktus.
Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek. (pl. annak idején Fodor Gábor)

2011.04.16. 08:54:11

@BISMARCK: És, szerinted ezt az LMP intézte el a Közgázon? :)) Biztos nincs doktorihoz kötve vagy van neki. Más lehetőség nincs. Esetleg az nem lehet, hogy olyan jó tanár, hogy megérdemli?

BISMARCK 2011.04.16. 08:54:32

@iii:

"Aha. Nem láttam a videót. "

Akkor nézd meg, után találj ki valamit.

"Erre szokták mondani, hogy kiragadott mondat. "

Nem, nem erre szokták mondani.

"Az aberráltat a gondolkodásmódra mondja, nem arra, hogy a család lenne aberrált."

Na, te próbálod szétválasztani, de nem sikerül.

2011.04.16. 08:57:26

@BISMARCK: Miután megmutattad, megnéztem a részt.

De, sikerült, csak nem akarod megérteni. Egyébként én se értek egyet a megfogalmazásával, de hogy mire gondolt, azt értem. Aki ellenséges vele szemben, az csak azt hallja ki, amit te.

BISMARCK 2011.04.16. 08:59:24

@iii:

Vegyük végig.
Egyetlen életrajzában sem említi, hogy lenne phd-ja, és a doktori.hu-n sem szerepel, tehát nincs neki.
Az adjunktusi besorolást kérvényezni kell, tehát ő kérte.
Mindegy, hogy milyen tanár, ennek akkor is vannak formai követelményei.
Ennyi.
Nem gondolnám, hogy az LMP intézte el neki. De jól mutatja, hogy gátlástalanságban, erkölcsben, szabálykövetésben a tagjai nem különböznek a nagy elődtől (csak fiatalabbak)

BISMARCK 2011.04.16. 09:04:17

@iii:

Idehoztátok ezt a szerencsétlent. Azt hittétek, hogy majd beszél 10 percet a szállodában és kész. Erre ő képes volt önállósítani magát és interjúkat adott, pl. ilyeneket.
Gondolom hamar rájöttetek, hogy itt gondok lesznek, mert az ő hülyesége visszaszáll rátok. Most kénytelenek vagytok magyarázni DCB mondatait, pl. ezt.
Ezen nincs mit magyarázni.
Ő nem tekinti értéknek a családot. Miért is tenné? Nincs neki, ha jól tudom gyereke sincs. Miről beszélünk? Nincs ezzel baj, csak Magyarországon ezzel nem lehet előrébb jutni. Mert bár az jópofa ahogy viktoroz, de az ilyen mondatok problémásak.

2011.04.18. 10:20:07

@BISMARCK: Erről a Tanú jut eszembe: még a védelmet meg sem hallgattuk, te már tudod az ítéletet.

Mitől lenne valaki gátlástalan, erkölcstelen, mert adjunktus? És ha valaki hibás, biztos nem ő, nem saját magát nevezte ki adjunktusnak.

Javaslom, keresd meg, kérdezd meg, ha ennyire izgat ez a dolog.

BISMARCK 2011.04.18. 10:26:25

@iii:

Mint írtam, a kinevezéshez kell a doktori végzettség.
Lehet, hogy volt vmi kiskapu, de az kiskapu volt. Ezt neki is tudnia kellett. A pofátlanság itt abban van, hogy aki a felsőoktatásban tanít az tudja, hogy 2002 óta milyen nehéz az átsorolás (mert az magasabb fizetéssel jár, amit ki kell gazdálkodni) Ezért pl. az ELTE-n igen hosszú a várakozási idő. Tehát, nincs mindenkinek kiskapuja. Ilyen egyszerű ez.
Ebből is kitűnik, hogy erkölcsben nincs sok különbség az LMP és az SZDSZ között (mert ő az LMP egyik vezető személyisége, neki példát kellene mutatnia)

2011.04.18. 10:33:43

@BISMARCK:

1. Nem szerencsétlen, hanem az Európai Zöld párt frakciójának alelnöke, több millió európai embert képvisel.

2. Nem hívtuk ide, ugyanis ez az EGP rendezvénye volt, az LMP volt a vendég.

3. Nagyon helyes, hogy adott interjúkat. Amire nem gondoltunk, hogy a mára lakájmédiaként szereplő ún. közmédia képes meghamisítani egy tudósítást és a valódi problémák helyett mondvacsinált ügyeket felmelegíteni. Ez már kezd hasonlatossá válni az 1994-es MDF-kormány tévéjéhez. Csak most még 3 év előttünk áll.

4. Ha egyszer nem érted, kénytelen vagyok magyarázni. Ugyanis egy kiragadott mondat alapján, hibásan értelmezed. Leírtam, miről beszél valójában CB, de nem vagy hajlandó felfogni, csak a magadét hajtogatod.

Nem, nem azt mondta, hogy a család nem érték. Azt mondta, hogy aberrált gondolkodásmód az, hogy valaki a saját értékeit - legyen az bármi - az alkotmányban másokra akar kényszeríteni. Az alkotmánynak nem az a dolga, hogy erkölcsi prédikációt és útmutatót adjon egy embercsoport által jónak tartott erkölcs alapján. Ezt mondta Cohn-Bendit.

2011.04.18. 10:35:50

@BISMARCK: Majd ha kiderítetted, mi volt ez a kiskapu, utána lehet róla beszélni. Ha hiba történt, akkor sem KG követte el.

BISMARCK 2011.04.18. 10:39:27

@iii:

Jaja, tuti nem, ő nem olyan, egy valóságos szent. Mi más lehetne a nagyszerű LMP-ben? :D

"Ráadásul a magyar alkotmány az élet és a demokrácia alapértékeként beszél a családról. Ez egy aberrált gondolkodás mód."

"iii 2011.04.15. 17:58:02
@BISMARCK: Ez csúnya lenne, de még hasonlót se mondott."

Tehát.
Ezt mondta szó szerint. Nem kell ezt értelmezni, magáért beszél.

Szedd már össze a gondolataidat :D
süti beállítások módosítása