A 27 napi sördiéta nem okoz impotenciát, viszont a Doppelbocktól koszosnak érezni a nyelvünket; a szaglásunk érzékenyebb lesz, viszont felmegy a cukrunk; könnyebben megfázunk, viszont csak az első nap érzünk éhséget - írja J. Wilson sörkészítő, aki egyes bajorországi sörfőző szerzetesek nyomában nagyböjtben nem eszik ételt, csak egy erős barnasört iszik, amit Doppelbocknak hívnak.

  A sört, a Paulanert, aminek alapján a sajátját főzi Wilson, a bajor minimusok, az olasz Paolai Szent Ferenc által alapított szerzetesrend testvérei kezdték el főzni 1634-ben. Később a páterek serfőző hagyományának fonalát vette fel Franz Xaver Zacherl, kinek árpaszörpje a Salvator nevet viselte.

  A szerzetesek még pápai jóváhagyást is kaptak a sörös böjtre – a legenda szerint ugyanis mire egy szállítmány a pápához ért, megromlott, és a Szentatya azt megkóstolva úgy döntött, hogy az ilyen pocsék ital csak jót tehet a bűnbánatnak.

  Wilson, akinek kísérletét a Catholic Herald is bemutatja, egyébként igyekezett elmerülni a sör misztikájában, tanulmányozta a bencések és a ferencesek reguláit, beszélt egy bencéssel a monasztikus életről, majd két napot el is töltött egy bencés kolostorban, katolikus plébánosával és presbiteriánus lelki vezetőjével is konzultál a böjtjét illetően. És persze a kollégái, valamint - a legfontosabb - a felesége engedélyét is megkapta kísérletéhez, amely alatt orvosi felügyelet alatt áll.

  A sörből élő emberként persze, hogy úgy gondolja - és részemről mélységesen egyet tudok vele érteni -, hogy a sör által tanulhatunk valamit Istentől és Istenről. Emellett igencsak sajnálkozik afelett, hogy az Egyesült Államokban ma is erős az antialkoholizmus a keresztények köreiben. Ez sajnos, ha nem is ilyen erősen, egyes hazai jókeresztény körökre is jogosan alkalmazható kritika.

  Wilson egyébként vezet egy sörügyi blogot, a Brewvanát, és sörös böjtjét is nyomon lehet követni a Diary of a Part-time Monk-on. Wilson szerint a zsoltárok olyanok, mint a blues.