Így hagy jelet Slow
„Összefújkodják a falakat a rongáló huligánok” - ismert ez a közvélekedés a graffiti világáról. A jóval összetettebb valóság bemutatása is hajtotta Szentmihályi Dánielt és Demeter Ágostont, akik a frappáns Néprajz címmel készítettek dokumentumfilmet a street art legfontosabb hazai alkotóiról. Az utcai művészet valahol a graffitiben gyökerezik, de egyúttal több és izgalmasabb is annál. A ma már nemzetközi sztárokkal (mint például Banksy) rendelkező szubkultúra alkotói társadalmi jelenségekre vagy a konkrét helyszínre reflektáló, hol humoros, hol elgondolkodtató, de a legtöbb esetben kreatív festményeket fújnak fel a falakra.
„Van bennem egy törekvés arra, hogy grafikus jelekkel egyensúlyba hozzam a környezetet” - mondja a Slow néven alkotó Szentmihályi. Hogy miért is kell az egyensúly? „Látom, hogy egy környezet romos, koszos, vagy éppen mesterséges, laborjellegű. Jelet hagyok rajta, hogy emberségesebbé váljon” - mesél a motivációiról. Mind műfaji, mind társadalmi értelemben rendkívül sokszínű a szcéna. „A közhiedelemmel ellentétben nem csak iskolakerülő, külvárosi suhancok, hanem középosztálybeli fiatalok is vannak köztük.” A kortárs művészethez közeledő legjobbak pedig húszas-harmincas éveikben járnak. Érdemes különbséget tenni az ész nélkül, rongálva firkálók és a festést művészi tevékenységként űzők között is. „Vannak bosszantó firkák a belvárosban, de az nem a mi történetünk” - mondja Szentmihályi, aki maga nem érzi illegálisnak a munkáit. „Nem érzem, hogy valaki, valami ellen lépnék fel, inkább szeretnék valamit hozzáadni a térhez.”
Hasonlóan vélekedik a street artról Frazon Zsófia, a Néprajzi Múzeum etnográfus-muzeológusa is, aki a kortárs, hétköznapi kultúrát feldolgozó MaDok program szinte egyszemélyes felelőse. Frazon 2003 óta foglalkozik a Néprajziban a minket körülvevő tárgykultúra ezerszínű világával, amelybe a falfirkák, falfestmények is beletartoznak. A MaDok pályázatán indult és nyert a két fiatal filmes, akik belülről ismerik a street art világát, és filmjükben számba veszik a legfontosabb alkotókat. „Az etnográfia a nép leírását jelenti, és társadalomtudós vagyok, engem tehát a street art mint társadalmi jelenség érdekel. Nem akarom azt sem esztétikai, sem rendészeti szempontból minősíteni” - mondja Frazon, aki rendkívül örül annak, hogy a dokumentumfilmmel a nagyközönség betekintést nyerhet egy rejtőzködő szubkultúra világába. „Telerakják reflexiókkal a várost, tehát létrejön egy néprajzilag kutatható terület.”
Frazon is elismeri, hogy a graffitisek egy része rongálja a várost, és azt valahogy szabályozni kellene. „De az, hogy össze van fújkálva a város, az olyan, hogy piszkosak az utcák, hogy lerobbantak a házak, a kirakatok, mindent elborítanak a reklámok és a plakátok” - sorolja a problémahalmazt az etnográfus, aki társadalmi jelenségként vizsgálja a szubkultúrát. A Néprajz című dokufilm ezt az összetett világot mutatja be az érdeklődők számára. Valaki a társadalomnak üzen, más irtózik bármilyen üzenettől. „Szeretnék az alkotással foglalkozni. Az állásom nem érdekel, csak azért kell, hogy ne dögöljek éhen” - hallható egy graffitistől. Egyesek elismerik, hogy rombolnak is, a legtöbben viszont építő alkotásnak tartják a graffitizést egy lepusztult városban, országban. „Rombolni az egyhangúságot akarom” - vallja egy firkász. A sokszor éjszakai bevetéseken, extrém helyeken készülő graffiti valahol beavatási szertartás is a fiatal srácok számára egy anómiás, széthullott társadalomban. „Úgy érzem, végre létrehozok valamit” - ismeri el egyikük.
A film a Néprajzi Múzeumban vásárolható meg DVD-n, amely más MaDok-nyertes, izgalmas munkákat is tartalmaz a vidéki garázszenekarok életétől a hazai politikai szimbólumok változtatásain át a tömegközlekedés szociológiájáig.
*
A cikk eredetileg a Magyar Nemzet március 8-ai kultrovatában jelent meg.
