„Hallatlan erővel zúdult a szökőár a Tokiói-öbölre. Elpusztította Hakojamát a Bofusz-félszigeten, Miszakit a Miura-félszigeten, leszakította a Tomicu-fok felét, megsemmisítette építményeinek nagy részét, megnyergelte az akkor érkező dagályt, és rázúdult Jokohamára, Kavaszakira, Tibára, végigszáguldott a Tokiói-öböl partján, elöntötte Funabasi és Urajasu városokat, betört a főváros Edogava, Eto, Tiuo, Minato, Szinagava és Otu kerületeibe. Az olyan kerületeket, mint Kaszai, Szunamati, Komacugava, amelyek a tengerszinttel egy vonalban feküdtek, pillanatok alatt elöntötte a hatalmas hullám, az Arakava folyó vize visszafelé folyt, és elmosta szendzsui hőerőművét.

  Később azt mondták: ritkán fordul elő, hogy annyi kedvezőtlen körülmény párosuljon egymással, mint a második nagy kantói földrengés idején: esti csúcsforgalom, bekapcsolt gáztűzhelyek, a dagály pedig éppen ekkor érte el a legmagasabb szintjét… Még jó, hogy azon a napon nem volt holdtölte.

  A szökőár nagy erejű csapása alaposan megrongálta a főváros fő közlekedési útjait, és végigvágott a belvároson. Aztán átzúgott a gáton, elmosta a védő homokhordalékot, és hatalmas, híg iszaphullámát rázúdította a part menti kerületekre, romhalmazzá változtatta a Hosju-tokiói, az első és a második szinagavai, a kavaszaki, a szodaszkai, a curumisi hőerőműveket, a kőolaj-feldolgozó üzemeket, a hajógyárakat, az acélöntödéket, a kikötőket, a raktárakat, a repülőtereket, a főútvonalakat, a vasútvonalakat. A hanedai légikikötőt épp akkor érte a hullámcsapás, amikor már lángoltak az épületek: elmosta a felszállópályákat, a hangárokat, és megrongált számos földi építményt. A légikikötőben is éppen csúcsfogalmi idő volt, le- és felszálltak a belföldi járatok gépei, rengeteg utas várakozott a várócsarnokokban. Szempillantás alatt semmisült meg a gyorsforgalmi út, az egyvágányú vasút és több híd, amelyek a légikikötőt a külvilággal kötötték össze. Ráadásul tűz ütött ki a szomszédos kőolajfinomítóban, a szökőár szétfröccsentette az égő olajat, és veszélybe kerültek az üzemanyag-tárolók.”

*

  Azért nem a valósággal kezdtem, hanem egy Komacu Szajko-idézettel a valaha volt legjobb katasztrófaregényből, a Sárkány Halálából, hogy érthető legyen, miért szerepel a címben a „szerencse” szó. Ha egy ilyen méretű földrengés néhány száz kilométerrel délebbre, a Tokiói-öböllel szemben következik be, és annak bejáratát a szökőár telibe találja, akkor nem (a természetesen így is rettenetes) tízezer áldozattal, hanem milliókkal kellene ma számolni. Nem is beszélve a japán gazdasági kapacitás jelentős részének megsemmisüléséről, és az egész világgazdaság megrendüléséről.

  A japán szigetvilág a világ geológiailag egyik leginstabilabb térségében van, és erre az eseményre ugyanúgy lehetett számítani, mint New Orleans elöntésére a Katrina hurrikán során. Tudták, hogy be fog következni, ha nem 2011-ben, akkor 2021-ben vagy 2031-ben. A japánok készültek is rá, és szakértőik látják, nem a legrosszabb forgatókönyv következett be.

  A japán nép legnagyobb szerencséje persze nem az, hogy a földrengés és szökőár nem a legérzékenyebb területeit érintette, hanem az a szinte páratlan mentalitás, ami ebben a tiszteletre méltó országban évezredek alatt kialakult. Az emberek egymást segítik, rendben várnak a boltok előtt százméteres sorokban, és senkinek sem jut eszébe előre tolakodni. Nincs fosztogatás, a rendvédelmi erők nem elbujdosnak, mint New Orleansban, hanem teszik a dolgukat, azok pedig, akik az atomerőművekben küzdenek, igazi hősök. Ez nem a Szovjetunió, ahol meg lehetett parancsolni félrevezetett embereknek, hogy öngyilkos misszióra menjenek. Ők tudják, mivel járhat az, amit tesznek.

  Ha valaki fel fog állni ebből a katasztrófából, akkor az Japán. A társadalmi szintű rend, a fegyelem, az összefogás, az önfeláldozás olyan értékek, amelyek Európából és Amerikából kiveszőben vannak, máshol (az arab világban, vagy éppen Haitin) igazából meg sem jelentek. A japánokat nézve mondhatja-e még valaki, hogy „te is más vagy, te sem vagy más”? Ez a nemzet a világ egy olyan helyén hozott létre egy páratlanul sikeres országot, ahol gyakorlatilag nincsenek ásványi kincsek, kevés a mezőgazdaságilag hasznosítható terület (nem sokkal több, mint a mai Magyarországon), és a tájfunok és földrengések a napi élet részei.

*

  Japánt tehát nem kell félteni, tudják, hogy kell kezelni a krízist. A kérdés az, a világ felkészült-e a következő hasonló méretű, de akár nagyságrendekkel nagyobb katasztrófákra, ami esetleg az USA nyugati partját fogja érinteni (Los Angelestől Portlandig az egész régió veszélyeztetett), talán Nápolyt, Londont vagy Mexikóvárost.

  A nemzetközi rendszer, amely prosperitásunkat biztosítja (igen, globális szinten Magyarország is a gazdag országok közé tartozik) ma egyszerre küzd gazdasági, demográfiai és politikai krízissel, egyre sérülékenyebb. Nem vagyok biztos benne, hogy akár szűkebb pátriánkban, akár a nyugati világban értjük: azok a nehézségekkel teli, sokszor véres évek, amik már 1945 óta tartanak, lehet, hogy csupán boldog békeidők voltak. Ideje elkezdeni tanulni a japánoktól, és készülni a rosszabb napokra.

  Egyébként meg: hajrá, Japán!