„A magyar jobboldalon, a részeges fasisztáktól a késsel-villával publikáló polgári undergroundig, megvan valami totál félreértett vonzódás a Kelethez...” (Tóta W. Árpád)

„The west is the best. Get here and we'll do the rest” (Jim Morrison)

Turner: Yacht érkezik a partokhoz

  Mivel a polgári underground majd' tíz éve egyik önmeghatározásunk, úgy véljük, meg lettünk szólítva Worluk által. Ez még nem jelentene semmi különöset, csak hát egy olyan ügyben és olyan vélelemmel, ami szöges ellentétben áll azzal, amit a Nyugatról, a Keletről, s a hozzájuk való viszonyulásunkról gondolunk. Reakció a reakciósok nevében.

  Mit is írt Tóta? „A magyar jobboldalon, a részeges fasisztáktól a késsel-villával publikáló polgári undergroundig, megvan valami totál félreértett vonzódás a Kelethez, annak autoriter, spirituális(nak vélt), és kétségtelenül tradicionálisabb államszervezéséhez, életmódjához. Ez földrajzilag Kína csodálatától a Putyin-kultuszon át az iszlám iránti lelkesedésig terjed, szerencsére a néger rémuralmak már kimaradtak. A Kelet az, amely napról napra bebizonyította, hogy a fenenagy liberalizmusnak, hogynemondjam szabadosságnak, sőt a neoliberalizmusnak, a kapitalizmusnak igenis van alternatívája. Ni, milyen jól megvannak ezek az arabok is, egy-egy erős elnökkel, gondosan ápolt hagyományokkal, mélyen megélt vallásossággal. És a nőik is tudják, hol a helyük. Meg még szaporák is, míg a magyar, az fogy.”

  Mire nem reagálunk? A keresztényezésre. Ebben az ügyben olyan mély ellentét húzódik a felfogásaink között, hogy szinte nem is érdemes vitázni. Agnosztikus, ateista érvelőket olvasva mindig egy túlművelt raktáros sokat idézett, már-már közhelyes sorai jutnak az eszembe, pl. ez: „szegény, Isten helyett elvet talált”.

  A többire viszont van válaszunk: akár tudatlanságból, akár tudatosan, de kollektíve a Kelet iránti lelkesedéssel vádolt meg minket a publicista, ezért a kollektíva nevében is válaszolhatok. Bár mindig nagyon óvatosak vagyunk ezzel, hiszen a legtöbb ügyben nagyon szerteágazóak álláspontjaink, s mindenki érzékeny a maga aprólékosan csiszolgatott világlátására. Alig van olyan téma, amiben világosan egy álláspontot képviselnénk. Kelet és Nyugat megítélésében viszont bátran mondhatom: ugyanazt gondoljuk. S pont az ellentétét annak, amit Tóta rólunk állít.

  Szerzőink, kollégáink, barátaink, ókonzervatívoktól a libertáriusakig mind Európa, a Nyugat, annak hagyományainak hívei vagyunk.

*

  Idézzünk először a megboldogult UFi önmeghatározásából: „Hiszünk a vélemények sokszínűségében, a szabadságban, a hagyományban, a magyar történelemben” - írta a magát szabadelvű-konzervatívnak, nemzeti liberálisnak, nemzeti konzervatívnak valló szerkesztőgárda, valamikor a kétezres évek elején.

  Ennél bővebben írtunk értékeinkről reakciós kormányprogramunkban, amelyet 2007-ben írtunk, s amelyet nagyrészt ma is alapvetésünknek tarthatunk.

  „Hiszünk a hagyományban, a szabadságban, a polgári, nemzeti és közösségi értékekben, a magántulajdon szentségében és az átlátható gazdasági versenyben. Hiszünk abban, hogy a XX. század második felében Nyugat-Európában kibontakozott koherens, egyértelmű jobbközép politikára és a szilárdan piacgazdaság-párti gyakorlatra alapozott új politika együtt lendítheti ki Magyarország kátyúba jutott szekerét. Elutasítjuk a diktatúrákat, a szélsőségeket és a kádári nosztalgiát. Sokra tartjuk a XIX. század nemzeti szabadelvű politikusait, továbbá Tisza Istvánt, Bethlen Istvánt, az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen hőseit, Antall Józsefet és mindazokat, akik a nemzeti függetlenségért, a magyar szabadságért és a rendszerváltozásért küzdöttek.”

  Köreink azóta sok új csatlakozóval gazdagodtak, akik újabb nézőpontokat, szemléletet hoztak a csapatba. Természetesen olyanokról van szó, akikkel többé-kevésbé megegyezik a nézetrendszerünk, ugyanakkor nem töltetünk ki senkivel ideológiai kérdőívet és nem akarjuk, nem is várjuk el, hogy mindenben egyetértsünk. Gazdagabb ennél a világ, színesebbek ennél az egyéni vélemények. De a nagy általánosságban vett nyugatosság mindenkire jellemző.

*

  Hogy a Tóta cikkében felvetett témákban írt posztokból idézzünk: íme, iszlám témában írt cikkeink sora. Köztük Agent Ungur írásával a burka betiltásáról („a belga törvényt a burka betiltásáról nem retrográd lépésnek tartom , hanem egy új európai kezdet halvány megnyilvánulásának”); Terján Nóra riportjával iszlám és Európa viszonyáról („Európa ébresztőt fújt?”); Doktor Kottász posztját Törökország uniós csatlakozásáról („egy szabadságjogokkal bűvészkedő államnak nincs helye a Nyugaton”); posztomat az arab újgazdagság és fundamentalizmus giccset eredményező törtetéséről („Az aszketikus és a hedonista iszlamistákban egyvalami azonos: kényszeresen a Nyugathoz mérik magukat, a belbecsből persze egyik sem kér”). De említhetném Aristo posztját, aki rendkívül pesszimistán ítéli meg az iszlám világban zajló folyamatokat, s amelynek kapcsán Bede Márton, Tóta indexes kollégája rasszizmust, rettegést emlegetett. Hogy is állunk akkor az iszlám iránti vonzódásunkkal?

  Nézzük a szintén emlegetett Kínát: nem elég, hogy nálunk ír a nagy tudású Kínai Kálmán, aki Kína-ügyekben meglehetősen realista, ugyanakkor egészségesen szkeptikus nézeteket vall. Ezekhez képest kis színesek azok a posztjaim, amik mondjuk a lélektelen kínai falansztereket avagy a technológiai másolást lopást ekézik. Az, hogy bármiben is számunkra követendő példaként állítanánk be a Középső Birodalmat, erős túlzás.

  És még az oroszok: nem elég, hogy sokunk - családi indíttatásból is - kényszeres antikommunista, még 2011-ben is; számos cikkünk, posztunk bizonyítja, mit is gondolunk a mai Oroszországról, annak vezetéséről. Robin Masters és Bozótharcos kollegák életművétől a Nagyon fejlett demokrácia-sorozatunkon át Lola oroszundoráig és Doktor Kottász kompországáig, amely remélhetőleg nyugatnak mászik. Legyen így.