„A foglalkoztatási szolgálat januári adatai szerint egy hónap alatt 93 ezerrel, több mint 15 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami így elérte a 684 ezres szintet” (index.hu, 2011. február 15.)

  „A politikus szerint ha a gyerek után is járna választójog, az Országgyűlés döntéseiben jobban figyelembe vennék az érdekeiket, és jelentősen megnőne a gyermeket nevelő családok súlya, érdekérvényesítő képessége.” (az origo.hu idézi Révész Máriuszt, 2011. február 16.)

  Sírjak vagy nevessek? Berúgjak vagy kijózanodjak? Beletörődjek vagy csomagoljak? Zuhanunk. A „kákávék” világa nekem az a tudat, ami Lázár János frakcióvezető úrnak a nyolc henger halk brummogása az M5-ösön. Kicsit más a hangszigetelésünk. Kettes fokozatból harmadikba kapcsoltunk a lejtőn. Ezt jelenti a januári foglalkoztatási adat.

  Sok ezer cég el sem kezdett dolgozni 2011 első heteiben. A főnök bezárta az üzemet, boltot, kuplerájt, kocsmát, vegyesboltot. Már 2009 is rossz volt, de túléltük, még rosszabb volt 2010, eladtunk ezt-azt, elküldtünk kettőt a nyolcból, majd megint kettőt. Rossz volt az év vége, „még soha nem volt ilyen rossz karácsonyunk!”. Elfogytak a tartalékok. „Csak január közepén kezdünk, fiúk!”. „Bocs, gyerekek, nincs munka, elég volt, nem csinálom tovább, bezárunk”. Majd’ százezer ember. Nagyon durva adat és ijesztő tendencia.

  A gazdasági kormányzat kivár - rosszindulatú feltételezések szerint tanácstalan. Nem hozzák nyilvánosságra a reformcsomag részleteit, egyelőre az elvekkel tesztelik a közvéleményt. A várható konkrétumok, különösen a szociális jogosultságok szigorítása előreláthatólag jó irányt jelentenek, ám csak a helyes gazdaság– és társadalompolitika új kereteit fogják kijelölni.

  Ráadásul a közvélemény negatívan fogja kommentálni a márciusi csomagot, hiába egyezik meg azok döntő tartalma a társadalmi elvárásokkal. De miért is? Azért, mert a gazdasági realitás most a munkahelyem elvesztésének veszélye, vagy az a fájdalmas helyzet, hogy januárban kirúgtak. „Újabb kétszázezer exroki a munkaerőpiacon? Csesszétek meg, nekem sincs munkám!”

  A piacon dolgozó, józanul gondolkodó alkalmazottak, pláne cégvezetők számára néha dermesztő a társadalom bizonyos csoportjainak versenyképtelensége. Ugyancsak riasztó látni, hogy a cégek miért és mennyi idő alatt dőlnek össze. Az előttünk álló évek legfontosabb társadalmi kérdése a munka lesz, ehhez nem kell nagy jóstehetség. Ennek megfelelően a politikai tematikákban is a munka ügyének kell vezetnie a slágerlistát. A balgaságokkal foglalkozó politikusokat rövidesen kijózanítja majd a közvélemény, a publicisztikák és akiknek még ez a dolga. Márpedig a balgaságcunami elindult: érezhető a józan belátás képességének elvesztése és a politikai pótcselekvések is (lásd médiatörvény).

  Az asztalos bútort készít meg ajtó-ablakot, a politikus névre hallgató szaki terméke pedig valamilyen politikai döntés. Ezt el kell fogadnunk. Az asztalostól elvárja a piac, hogy alkalmazkodjon a változó piaci igényekhez, éppen azt készítse, amit a vevői keresnek. A közéleti és társadalmi környezet változásaira reagálnia kell a kormánypártnak is, pláne, ha a célcsoportjában domináló mérsékelt szavazók ezért döntöttek tömegesen mellette. 2010 nyarához képest változott a környezet, érdemes újragondolni az idei üzeneteket. A helyes sorrend szerintem: munkahelyet, alkotmányt!

  (Folyt. köv.)